Tékozló Homár


Gazdaságos kínai étterem vashiányosoknak

2014.04.07. 12:44 | jackyll | komment

goldenwok4.jpg

Oniék bepróbálták a teszkós kínai éttermet a Váci úton:

Azt hiszem ritka az olyan gasztronómiai élmény, ahol egyszerre szaladtok bele a szopóba a pároddal. Velünk ma pont ezt történt a Váci úti TESCO hipermarket területén található Golden Wokban. Én állat lebeszéltem a páromat a szemben lévő Don Pepéről, mondván, hogy a kínai kaja jobb lesz. Hát nem.

Már eleve ráncoltam a szemöldököm azon, hogy egy multi területén működő kajáldában mégis miért nem lehet kártyával fizetni, de üsse kő, legyen készpénz, amiről ugye nyugtát/blokkot ilyesmit nem kaptunk, de egy „kínai”-nál már meg sem lepődsz az ilyesmin.

A kiszolgáló hölgy egyébként láthatóan nem volt kínai, ám legalább olyan jól bírta a magyart mint bármelyik kínai, szóval végül is illett a képbe. Na de jöjjön a gasztro-élmény!

Olvasson tovább!

Csak a harmada volt víz a tőkehalfilének

2014.03.25. 13:27 | jackyll | komment

brutto_tokehalfile.jpg

Nettó tömeg 1 kg, töltőtömeg 800g, ebből víz 290g:

Vásároltunk múlt vasárnap a SPAR-ban a képen látható csomag fagyasztott halat. Nagyon furdalt a kíváncsiság, mi az igazság a töltő tömegból, mert kibontás után nagyon jegesnek tűnt az egész.

Ezt olvashatjátok le a 2. mérleges képről, és sajnos nem: nem vettünk el a halból egy db-ot sem, nem rossz a mérleg, bizony a töltő tömeg 510g volt, mindez cirka 1200 forintért!

Olvasson tovább!

McDonalds: meg tudnák mondani, mi a hiba ezen az ábrán?

2014.03.24. 09:32 | jackyll | komment

mcdonalds.jpg

Naiv ügyfél először nézett bele McDonaldsos szendvicsébe, és rájött, hogy valami nincs rendben, mer a fotón nem így nézett ki. Hát ugye a termékfotózás egy külön műfaj, arra pedig már Michael Douglas is rájött, hogy valami nem stimmel a hamburgeresnél.

Ma reggel betértem a siófoki Mekibe. Az épp akciós menülapról a 25-ös számút (azaz 2 Reggeli Burger + kávét) kértem. Mikor először beleharaptam, akkor azt gondoltam itt valami hiányzik. Felnyitva a szendvicset azon lepődtem meg, hogy innen valami bizony hianyzik... úgy minden.

Vissza is vittem a McDonald's-ba, hogy itt biztos valamit elrontottak. A kiszolgáló kedvesen felvilágosított, hogy itt bizony nincs semmi elrontva, a szendvicshez ez a felszereltség jár és ugyanez a mennyiség jár a sajtburger és hamburger szendvicsekhez is.

Hányással riogat a Túró Rudi

2014.03.20. 12:18 | jackyll | komment

hanyosrudi.jpg

A Coca-Cola tavalyi beceneves akciója után úgy látszik a trend lesz a pszeudoszemélyreszabott junkfoodból. A Pöttyös Túró Rudi tévéreklámjai ismerete nélkül azonban könnyen félreérthető a csomagoláson érkező üzenet:

A Szerencsi Azték csoki és a Lidl Deluxe után ezúttal egy FrieslandCampina TúróRudi és ismét egy kis Kraft Foods Milka. Rövid, velős, a törzsgárda számára könnyen feldolgozható képi tartalom:

Eleve furcsa a termék neve: "Pöttyös". Nade vajon mire véljem, hogy "esteviszontlátós"? Ha megettem, nem akarom már viszontlátni, ha nem baj. Mondjuk a TV reklám is bátor húzás a középkorú hőgy-ifiúr afférral.

Olvasson tovább!

Torkos Csütörtök tollas gyrossal

2014.03.07. 08:29 | jackyll | komment

torkonakadt.jpg

Idén hamar lecsapott a kétesélyes gasztroünnep: az első áldozatok Szegeden rendeltek gyrostálakat, amikbe érthetetlen módon tollastul került a csirke meg bónuszként egy zacskódarab is. Fizetésnél persze kiderült, hogy csak a problémás ételekre vonatkozott az 50%-os kedvezmény:

Elég friss az élmény, mivel kb egy órája történt, mi is úgy gondoltuk, hogy igénybe vesszük a torkos csütörtök kínálta lehetőségeket. Szegeden a  pizza futár mellett döntöttünk, kár volt. A kollégáimat rábeszéltem, hogy csak nem lehet semmi átverés egy pizzériában, elmentünk 8-an ebédelni. Telefonon foglaltam asztalt, és előre megrendeltük a kajákat, direkt rákérdeztem, hogy akkor féláron van e minden. Diszpécser hölgy mondta, hogy természetesen. Kértünk 4 gyrostálat, 2 salátát, 2 lasagne-t és egy tortillát.

Olvasson tovább!

Miért kerül cukor a kolbászba?

2014.03.04. 13:51 | jackyll | komment

kolbaszerleles.jpg

Szilárd érdeklődik, hogy miért kell cukrot tenni még a szalámiba és a kolbászba is?

Egyre inkább Amerikában érzi magát az ember, mert lassan már minden ételbe cukrot tesznek. Egyre óvatosabban kell már kenyeret is venni. De ami megdöbbentett, hogy a Pick termékei szinte kivétel nélkül tartalmaznak cukrot. Írtam is nekik, hogy gyártanak-e valamit cukor hozzáadása nélkül, de választ eddig nem kaptam.


Ha meg tudná magyarázni, hogy mi ez az új őrület?

Olvasson tovább!

Szemérmes faszállítás a CBA-ban

2014.03.04. 10:46 | jackyll | komment

faszallitok_lekvarja.jpg

Misi szerint a CBA-ban így védekeznek az agresszíven szóvicces elnevezésű lekvár ellen:

Nagy lekvárrajongó vagyok, a minap a Corvinban néztem a CBA-ban a különleges lekvárokat és erre a gyöngyszemre akadtam :) Hát NoComment :) Vagy mégis? Úgy látom, kicsit zavarba jöttek, amikor fel kellett vinni a rendszerbe és az áránál már kötőjellel szerepel a lekvár neve :)

A kuponos étterem, ahol csirkét sem tartanak

2014.02.20. 12:04 | jackyll | komment

kemencespince1.jpgReni megtalálta azt a menő budapesti kuponos éttermet, ahol nem azért kell előre foglalni helyet, mert annyira sok vendég lenne, hanem mert különben nem vesznek húst a hiperbe. Mindigfriss, nemigaz?

A Kemencés pincére hívnám fel mindenki figyelmét, aki teheti, messziről kerülje el. Botrányos hely, soha többé nem jövünk ide. Kupont vásároltunk és mi balgák, megvettük vélemények olvasása nélkül, azt gondoltuk, majd szerencsénk lesz. "Telefonos bejelentkezés szükséges", de 2 napnyi próbálkozás után se vették fel, így személyesen próbáltunk szerencsét.

Odaérünk, a hely full üres, rajtunk kívül egy pár volt, szuper, akkor még biztos megkapjuk a finomságokat. Már az első mondata az volt a felszolgálónak (aki végig pofátlanul flegma volt), hogy ha a csülök akcióra jöttünk, nem tud minket kiszolgálni (saját magyarázatom erre: mert megették a képzeletbeli barátai, hiszen valójában teltház volt, csak mi nem vettük észre magunkat : ). Kezébe nyomjuk a kupont, nem a csülökre szól, de a megkönnyebbülés még nem ül ki az arcára, egy pillantást vetve a lapunkra elveszi azt tőlünk, majd hozzáteszi: akkor majd kiderül, hogy van-e amit kérünk (első wtf), addig üljünk le.

Olvasson tovább!

Mindenki kivan a díszcsomagolástól

2014.01.17. 15:05 | jackyll | komment

lidlcsoki0.jpgÚjabb panasz érkezett egy kreatívan túlcsomagolt csokoládéról, ezúttal a Lidlből:

Az optikai csalódásos Azték csoki bejegyzésed láttán eszembe jutott az a néhány kép, amit még karácsony után lőttem párom csokijáról. A csoki egyébként a Lidlből származik, és a nettó tömege elérte a csomagoláson jelölt 100 grammot, bár ez egy cseppet sem enyhítette az érzést, hogy át lettünk verve...

Olvasson tovább!

Miért félig üres a Chio zacskója?

2014.01.16. 12:26 | jackyll | komment

chiochili1.jpgA Homár tippje szerint a történelmileg kialakult zacskóméreten lusták változtatni, miközben az adók hatására csökkent a töltőmennyiség. Vagy véletlen baleset. Sanyi szerint mindenesetre törvényileg kellene tiltani az ilyet:

Tékozlok én is, most pl. családi tévézést, chips evésével egybekötve terveztünk otthon. Megfizettük a chipsadót is, nyáladzva vittük haza a Chio 70 gramm és a Coop 90 gramm termékét. Utóbbi hozta a tőle megszokottat.  Az előbbi "Chio Extreme Chili" elnevezésű, na az egy nagy kiábrándulás.  A meglepetés és felháborodás akkor következett, amikor kibontottuk.  A 90 gramm fölött is van hely (ugye régen 100 gramm volt, a töltés tömege változott, a zacskó meg ugyanakkora maradt).  Node, a Chio termékében úgy 45%-ig van a krumpli, utána 55%-on semmi (na jó, nem légüres tér hanem a zacskó szerint nitrogén).

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása