Tékozló Homár


Tényleg nem lett volna jó megszabadulni végre attól a 4 napja hurcolt csomagtól?

2017.12.19. 15:41 | Homár Hilda | komment

magyar_posta_1_1_1_1.JPG

A Homárhoz érkező levelek és az ismerősök által elmesélt kalandok alapján alapfeladat ide vagy oda, a Magyar Posta egyszerűen feladta ezt a csomagkiszállítás dolgot. Már nem is teszenk úgy, mintha ez üzemszerűen működne. Itt például milyen munkaszervezésre utal, hogy négy egymást követő nap jelzik a csomag érkezését, amiből aztán nem lesz semmi? A kapucsengő mellőzésével bonyolított telefonon felszólást pedig nehéz másként értelmezni, mint hogy a hideg miatt a kocsiból próbálkoztak csak. Tényleg nem lett volna jó megszabadulni végre attól a 4 napja hurcolt csomagtól?

Gondolom lesz még ilyen a köv napokban, ez a mai levelem a Postához, arra az esetre, ha erről íródna cikk.

Tisztelt ügyintéző,

Harmadik napja kapom meg ugyanazt az értesítést emailen, hogy a csomag a futárnál van, és 8-17 óra között kézbesítik.

Harmadik napja várjuk a kisfiammal a csomagot, egész álló nap. Csütörtökön, pénteken, és szombaton.

Második napon 16:45kor felhívtam az ügyfélszolgálatot. A hölgy semmivel sem tudott többet a csomagomról, mint ami az emailben volt, csupán annyit, hogy előző nap lejárt a futár munkaideje, és azért nem hozta, valamint azt, hogy ha másnap sem érkezik meg a küldemény, menjek be érte a postára. Miután két napig itthon vártam rá. A diszpécsernek a futárhoz nincs elérhetősége. Azt mondta, tegyek panaszt. Igen, teszek, gondolom 90 nap alatt kivizsgálják az ügyet, és max megállapítják, hogy hibáztak, elnézést.

Olvasson tovább!

Misztikus együttállások: lehet, hogy a céges postafiók miatt nem jön értesítés a recepcióra rendelt csomagodról

2017.12.19. 10:36 | Homár Hilda | komment

funny-animal-wallpapers-picture-is-cool-wallpapers_1.jpg

Szegény Magyar Posta évek óta fuldoklik a feladatok tengerében, és szürreálisabbnál is abszurdabb megoldásokkal próbál fejet kitartva megfelelni az elvárásoknak. A linken idézett szolgáltatáskorlátozások sorába csont nélkül illeszkedik a Jenő által leírt jelenség is, vagyis, hogy a trükkösen a munkahelyi recepcióra rendel csomag bizony mondom néktek, lehet, hogy nem jön meg, ha a cégnek van postafiókja. Lehet, hogy már későn derül ki, de csomagrendelés és ünnepi dömping lesz jövőre is, szóval jó tudni.

Tisztelt Homár! 

Próbálom rövidre fogni mert gondolom nem én vagyok az egyetlen akit a Posta körüli anomáliák levélírásra késztettek.

Ahogy szinte mindenki más, én is rendelek ezt-azt Kínából (Ali és társai). Ezen rendelések egy részét a Kínai shopok emberei ugye az ismert műanyag zacskós csomagban adják fel. Nos ez, mint megtudtam a napokban, levélnek számítanak amit a Magyar Posta szakemberei (inkább) önhatalmúlag bírálnak el, hogy szállításra alkalmasak-e, vagy nem (van egy mérethatár ami felett nem hozzák ki, de ahogy néztem, ha ez egy levélpapírnál nagyobb, akkor könnyen megtörténhet, hogy nem kapja meg a postásától)

Nos, a legutóbbi rendelésem is egy ilyen csomag volt. Három sapka volt benne, amit egy levegős borítékba tettek Kínában. Józan paraszti ésszel azt gondolnám, hogy a pár grammos, de egy sima borítéknál 2-3 centivel vastagabb levél még talán átcsusszanhat ezen az érdekes belső 'policyn', de sajnos ez, ebben a történetben nem jött össze. Ilyenkor ugye mit vár az ember? Egy értesítőt, hogy levele érkezett és itt vagy ott veheti át.

Olvasson tovább!

Micsoda Posta!

2017.09.11. 10:43 | Homár Hilda | komment

Szegény Magyar Postát elég sokat osztjuk, pedig tudjuk, hogy az elmúlt 15 évben az emailezés, az online bankolás, a webshopok és a nagy csomagküldő szolgálatok megjelenésével - hogy csak a legmarkánsabb változásokat vegyük - alapvetően kellett új alapokra helyeznie a szolgáltatásait, miközben folyamatosan emberhiánnyal küzd,  ami nem könnyíti meg, hogy lépést tartson a megváltozott körülményekkel. De valahogy mégis a heroikus küzdés helyett az embernek az jut eszébe, ami a fenti youtube-feltöltést látva: ha egy ekkora cég a saját 140 éves évfordulóját képes egy olyan videóval köszönteni, aminek a hangját letiltják szerzői jogi okokból, és a 9 percből 3 percig egy logó látható, az megérdemli a sorsát.

Reklamációm a magyar postának

Reklamációmat szeretném azzal kezdeni, hogy megértjük, milyen igények kielégítésére született meg a modern posta, melynek nevét Önök kissé érdemtelenül, de mégis viselik. Franz von Taxis állt elő I. Miksa császárnak az ötlettel, miszerint megszervezi az üzenetek küldésének váltott lovas rendszerét. Először Bécstől Brüsszelig, majd Tirolon át Milano, Mantova, Velence és Rómáig, cserébe a posta teljes hasznáért maga és családja számára. I. Miksa kapott az alkalmon és szerződött Taxis-sal. Ez mutatja az ember természetes igényét az üzenetküldés gyors és kulturált formájára.

Érdekes, hogy a Brüsszel-Insbruck távot 5 napra vállalták, ami még ma is szép teljesítmény, hiszen tapasztalatom szerint egy-egy Németországból érkező levelem, miután megtette a hosszú utat 2 nap alatt az Önök logisztikai központjába, ott szeret további 4-5 napot eltölteni. Gondolom, akklimatizálódásra van szüksége, hogy a nyugat európai viszonyok után megszokja a magyar valóságit.

Olvasson tovább!

Küzd, küzd, de lassan feladja a Posta Káposztásmegyert

2017.02.17. 11:09 | Homár Hilda | komment

magyar_posta_1_1_1.JPG

Olvasónk szerint túlélésre hajt, és a folyamatos túlóráztatás és a nyugdíjasok visszahívásának ellenére is erősen vesztésre áll a kézbesítési feladatokkal való küzdelemben a Posta a IV. kerületben.

Kedves Homár!

Budapest IV. kerületében, Káposztásmegyeren arra figyeltünk fel, hogy hetek óta semmilyen postai küldeményt nem kapunk. Utánajártunk, és kiderült, hogy egyáltalán nincs kézbesítő a körzetben, ezért csekkek, bankkártyák, számlák várakoznak hetek óta valamelyik újpesti raktárban. A különböző közművek zaklatják a káposztásmegyeri lakosokat, késedelmi kamattal és egyéb szankciókkal fenyegetőzve, hogy fizessék be a számláikat, amelyeket a posta a mai napig nem kézbesített ki. Mások az adóhatóságtól vagy bankoktól kapott leveleiket nem kapják meg, pl. az összes volt Citibank-ügyfél nem tud hozzáférni a bankszámlájához, mert az új kártyákat szintén nem hozták ki.

Olvasson tovább!

Whereismypacket.jpg

2017.01.10. 14:00 | Homár Hilda | komment

magyar_posta_1_1_1.JPG

A Magyar Posta idén elég komolyan odatette magát annak érdekében, hogy környezetbaráttá varázsolja a karácsonyt: lepedőnyi csomagolóanyag helyett tömegeknek volt elég egy A4-es kinyomtatott lap az ajándékozáshoz. Az újítást nem mindenki fogadta örömmel, de végül is a szándék a fontos, az ajándék meg jó lesz a két ünnep között vagy legkésőbb január első hetében - vigasztalta magát az új módiba behúzottak optimista része. Aztán persze megint a pesszimistapistáknak lett igazuk. Ízlelgessük: "a DHL a csomagot kézbesítésre átadta a Magyar Postának december 25-én 10:31-kor, január 9-én még mindig se híre, se hamva".

Kedves Homár!

Nem is olyan rég olvastam, emlékeim szerint épp az Indexen, hogy a Magyar Posta utolérte magát. Szerintem meg nem :-( 

Még karácsony előtt rendeltem egy kisebb ajándékot. Az eladó szólt előre, hogy karácsonyra valószínűleg nem fog ideérni, mert sok a megrendelése, én viszont nem aggódtam, mert szilveszterkor lett volna rá szükségem. Olyankor szoktunk a barátaimmal együtt karácsonyozni, szóval belefért a késés. 

Mielőtt valaki azt mondja, hogy meggondolatlanul jártam el, egy olyan, egyébként ismert és kipróbált online boltból rendeltem, ahol művészek (az én esetemben egy grafikus) árulják a műveiket ékszerek, bögrék és hasonlók formájában. Paypalon keresztül fizettem, tehát elvileg a pénzem sem veszett el, ha kérném, valószínűleg visszaadnák. Más kérdés, hogy a terméket szeretném megkapni végre. 

Olvasson tovább!

Arról a csomagról bezzeg visz értesítést a Posta, amit már átvettek!

2016.12.23. 14:04 | Homár Hilda | komment

magyar_posta_1_1.JPG

Nem igazán akartunk már belerúgni a Magyar Postába, mert van elég bajuk szegényeknek hetek óta, de mondjuk, ha ott is munkát csinálnak maguknak, ahol nincs, akkor nem csoda.

Kedves Homár!

Tegnap a Posta nálam kiverte a biztosítékot. Történt ugyanis, hogy előre gondolván a karácsonyi csúcsra időben megrendeltem egy terméket egy kínai webshopból. Szorgosan figyeltem a honlapjukon és a Magyar Királyi Posta honlapján is a csomag szállítási információit. Mikor megjelent, hogy a csomag a postahivatalba beérkezett, másnap reggel befáradtam, és személyesen átvettem.

Ez idáig rendben is van.

DE!

Olvasson tovább!

Ki tette tönkre a kütyücskémet?!?

2016.02.15. 14:51 | Homár Hilda | komment

dsc_0033.jpg

Szegény Zoli kütyüje elég csúnya állapotban érkezett meg hozzá. De vajon igaza van, amiért egyértelműen a Magyar Postát kutyázza miatta? Előítéletes vagy tapasztalt? Szavazzon!

T. Homár!

Emlékeztem még egy régi indexes cikkre a postával kapcsolatban... nem homáros cikk volt, de nem tudom hirtelen, hová is írhatnék kínomban.

Nem rendeltem már külföldről egy ideje, mert egyre másra törték a csomagjaimat, persze hiába reklamáltam, rendre kiderítették belső vizsgálattal hogy az én hibámból tört el pl. a CD, mert ha nagyobb lenne a postaládán a bedobónyílás, akkor beférne. Nem is azért, mert addig erőltette a vén alkesz postásunk, amíg félbetörve, de befért valahogy a csomagom, nem.... A könyv pl. csak félig lógott ki az ajtóbedobónkból (mert ilyen is van), a gerince durván le lett darálva, de abban az esetben sem hibázott a posta.

Olvasson tovább!

Fred Astaire képével ünnepli Frank Sinatra születésnapját a Magyar Posta/ Frissült a Posta válaszával

2015.10.09. 09:08 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-10-08_17_16_06.png

Vannak ezek a múlt századi kalapos, táncos csávók, hát ki tudja ezeket megkülönböztetni??? A Magyar Posta felelősei biztosan nem. Mert az odáig oké, hogy "A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a nyolcszoros Grammy-díjas, háromszoros Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai énekes, színész Frank Sinatra születésének századik évfordulóját. A bélyegképen a neves előadóművész portréja látható.", de a borítékon táncoló alak egész biztosan egy másik legendás táncos-színész, Fred Astaire, hiába állítják róla, hogy Sinatra.

"A négy azonos bélyegképet tartalmazó kisívből Berta Ágnes grafikusművész tervei alapján 50.000 példány készült a Pénzjegynyomdában."

Köszönjük Józsefnek a találatot.

Sziasztok, 

mellékelten küldöm a Magyar Posta Frank Sinatra-emlékbélyegéhez hivatalosan kiadott első napi borítékot. Mint látható, sikerült Sinatra helyett a borítékra Fred Astaire egész alakos képét nyomtatni :)

annex_astaire_fred_09.jpg

Egy ekkora cégnél nem volt senki, aki utánanézett volna, kit tesznek a borítékra? Ráadásul a legismertebb Fred Astaire-képet sikerült megtalálni, ha a neten rákeres valaki a művészre, ez a kép jön szembe először.  A boríték különben rendelhető még, lehet érdemes venni belőle, ha észreveszik és esetleg visszavonják, tuti ritkaság lesz, ebből vehetsz sarokházat :)  

szasztok

József

UPDATE okt. 14.

A posztot elküldtük a Postának, és többek közt azt kérdeztük, hogy mi lesz a sorsa a félrenyomott borítékoknak. Válaszukból ez is kiderül.

 

A Magyar Posta 2015. május 8-án bocsátotta ki Frank Sinatra születésének 100. évfordulója alkalmából alkalmi bélyegét. A bélyegképen a neves előadóművész portréja látható. A négy azonos bélyegképet tartalmazó kisívből Berta Ágnes grafikusművész tervei alapján 50.000 példány készült a Pénzjegynyomdában.

A Magyar Posta hagyományosan minden alkalmi bélyeg mellé készít alkalmi borítékot is, amelyen az adott bélyeghez kapcsolódó motívumokat jeleníti meg. A boríték tervezésekor valóban nem járt el a Magyar Posta kellő gondossággal.

A bélyeg és a boríték külön-külön vásárolható meg, tehát filatéliai szempontból a bélyeg esetében nincs szó tévnyomatról. A boríték vonatkozásában viszont a Magyar Posta elismeri tévedését. A borítékból összesen 2850 darab készült, amelyből 500 darabot értékesítettünk eddig, a fennmaradó példányokat pedig kivonjuk a forgalomból.  A forgalomból kivont borítékok bekerülési költsége 130 ezer Ft.

A Magyar Posta elnézést kér a tévedésért.

Életbiztosítás ≠ élet+biztosítás

2015.05.29. 10:21 | Homár Hilda | komment

posta_biztosito_1.jpg

Iszonyú fontos lenne az iskolákban alap gazdasági és pénzügyi ismereteket oktatni, hogy a mai gyerekeket felnőve már ne érhessék olyan csalódások, mint Attilát, aki láthatóan elég naiv hozzáállással próbálja a családi költségvetés kis hajóját a pénzügyek zátonyokkal és szirénekkel teli viharos tengeren navigálni - pont, mint a lakosság elsöprő többsége. Mert azt azért ő sem gondolhatta komolyan, hogy egy 21 évre kötött biztosítást pár év után visszavásárolva majdnem annyit fog visszakapni, mint amennyit befizetett. (lásd. 2.2-es és 15.1-es pont, no meg a költségek.) Ettől az még nagyon nincs rendben, ha Attila soha, semmilyen kimutatást, elszámolást nem kapott. Utóbbi okáról megkérdezzük a Posta Biztosítót.

Kedves Tékozló Homár!  

Szeretném egy biztosításom rövid történetét okulásként elmesélni.

Volt egy "Postanyugdíj Program Stabil" életbiztosításom2012 május elsején kezdődött a kockázatviselés, 21 évre szólt a szerződés évente 3%-al emelkedő havidíjjal, a 3. év az első visszavásárlási lehetőség. Most május 4.-én kértem őket, hogy élnék a lehetőséggel. 3 év után a szerződés szerint 90%-on visszaveszik.

Olvasson tovább!

Küldeménye sorsát kimutatni nem tudjuk, ezért elveszettnek tekintjük, problem?

2015.01.30. 13:11 | Homár Hilda | komment
magyar-posta_20131025123945182.jpg
A Magyar Postánál elhagytak egy ajánlott küldeményt, aminek a lényege lenne ugye, hogy nyomonkövethető. Az eset szomorú, de egy zseniális hivatalos levelet köszönhetünk neki. Figyeljük meg, ahogy a várható mentegetőzés esetleg tagadás vagy terelés helyett a kimutatni ige alkalmazásával egyrészt a tudományos kutatás igényességét idézik fel, másrészt azt az érzetet keltik, mintha valami káros vagy veszélyes dolgot kellett volna keresniük, ami kicsit zavaró ugyan, hogy valahol ott kering a rendszerben, de alapjában véve sokkal jobb, hogy nincs meg. Le a kalappal a szerző előtt.
T Homár,
Ha esetleg gyűlnek postai történetek, akkor azok margójára egy 'ajánlott küldemény' történetének részlete...
Egy 2015. január 28-án keltezett Magyar Postától emilen küldött válaszlevélből idéznék:

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása