Tékozló Homár


Büntiből csökkenti zombijáratait a Ryanair

2012.11.26. 13:22 | jackyll | komment

Bár elvileg a drága Lisztferihegy miatt csökkenti a járatai számát a Ryanair, K.B. azt tapasztalta, hogy a józan paraszti észnek nem biztos, hogy túl sok köze van a tervezéshez. A Homár nem talált vasárnap reggeli járatot, csak délutánit, de annak sincs túl sok értelme a hétfő reggel 6-os helyett:

Szeretnék veletek megosztani néhány gondolatot M.O'Leary úr cégének budapesti tevékenységéről. Elöljáróban annyit, hogy Brüsszelben élő szellemi foglalkozású emberke vagyok, akinek a családja Budapesten él, így rendszeresen ingázok a két város között. Amikor becsődölt a MALÉV - személy szerint én nem gyászolom őket - verseny indult az alapvetően jól jövedelmező Budapest-Brüsszel útvonalon a Wizzair és a Ryanair között. Ez ténylegesen olcsó repjegyeket eredményezett, főleg, ha az ember előre megvette őket - a budapesti reptéri viszonyokra nem térnék ki, mások már megtették. Én gyakran a péntek esti járattal utaztam haza, aztán hétfő reggel az ún."zombijáratokon" -reggel 6 óra körül indulnak- jöttem vissza. Így teljes hétvégéket tudtam tölteni a családommal. Először a Wizzair szüntette meg hétfő reggeli járatát, eddig ez nem volt gond mert legalább repült a Ryanair elfogadható áron. Viszont szombaton kaptam emailt O'Leary úrékról, hogy január 10-től megszűnik a hétfő reggeli járat, és írjam át a megvett jegyemeimet.

Olvasson tovább!

A Ryanair is lazán váltja az eurót

2012.06.08. 15:33 | jackyll | komment

Marci egy utazás alatt két alakalommal találkozott különböző váltási árfolyammal a Ryanairnél. Először amikor külföldről rendelt budapesti indulással jegyet. Bár forintban írták ki az összeget, automatikusan be volt kapcsolva, hogy euróban fizessen. Ekkor 274 forintra jött ki egy euró. Aztán amikor elfelejtett beszállókártyát nyomtatni, a reptéren fizethetett 60 eurót forintban. Ekkor viszont már 366 forintra jött ki egy euró:

A taxis átváltós sztori juttatta eszembe közelmúltbeli Ryanaires kalandomat, ami megerősítette bennem azt a véleményt, hogy ez valószínűleg Európa leginkorrektebb légitársasága. Az rendben van, hogy mindenért pénzt kér, mert ha még így is olcsóbb vagy jobb az időpont, akkor vele utazunk. De az ilyen szemétségek miatt mint ez, kerülöm, ha csak tehetem. Sajnos azonban Budapestről Dublinba csak ő repült a nekem megfelelő időpontban... Szóval, vettem Belgiumban (ennek lesz még jelentősége) interneten egy Budapest-Dublin jegyet, 2012 márciusban. Ahogy az más társaságoknál is lenni szokott, ennek az árát az indulási hely pénznemében írja ki a rendszer, azaz Forintban, HUF16.134. Jó ár, nem is volt megfelelő időben alternatíva, persze, hogy megveszem. Nem zavar, hogy mindenért külön kell fizetni, piac van, verseny van, jó ez így.

Olvasson tovább!

Kártyával fizetés a Ryanairnél

2012.05.25. 10:39 | jackyll | komment

Azt már tudjuk, hogy gyalog jobban járunk, mintha Ryanairrel mennénk, de azért még van hova tovább szinezni az összképet. Naiv ügyfél korábban megfelelő poggyászméretű csomagja ezúttal túl nagynak bizonyult. A pótdíjat telefonon bediktált kártyaadatokkal sikerült csak kiegyenlíteni, amiről sajtpapírt sem kapott.

A hét elején az említett légitársaság gépével utaztam a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A beszállás előtti utolsó ellenőrzéskor a kézipoggyászom túl nagynak bizonyult, nem fért be az ellenőrző fém kalodába. Ezzel nincs mit tenni, ismert a maximális méret, tehát kénytelen voltam utólag feladni poggyászként. (BTW a bőrönd hivatalos kabinméret és egyszer már sikerült a Ryanairnél is kabinban utaztatnom). Az utólagos poggyászfeladás díja is adott, nem vitathatom, az más kérdés, hogy az a 17.000 Ft – hivatalosan 50 EUR – mennyire súlyos összeg a szolgáltatásért, illetve, hogy milyen árfolyamon számolták át. Ami viszont cselekvésre sarkallt és ami miatt most nektek is írok, az a fizetés módja.

Olvasson tovább!

Dolgozik élő ügyfélszolgálatos a Ryanairnél?

2012.05.14. 17:03 | jackyll | komment

Szszab kétségbeesésében fordult a T. fogyasztókhoz költői kérdésével, miután körülbelül 7000 forintért fennakadt a callcenteres robotokon.

Kíváncsi lennék egy gyorsfelmérésre: létezik olyan élő ember, akinek sikerült már beszélnie a magyar Ryanair ügyfélszolgálattal? Azon belül is élő ügyintézővel? 155Ft/perc ugye a díj, 90-es szám. Van drágább 90-es is 458 Ft/percért is, de az eddigi összes kb 50 perc próbálkozás után ezt már nem vállalom be.

Repüljön a Ryanairrel húggyá ázva!

2012.05.10. 13:44 | jackyll | komment

ryanairbudapest2.jpg

Azt hiszem nem kell túlságosan hosszan ecsetelni, miért ellenkezik sikoltozva az emberi logikával a repülőgépre szabad ég alatt történő várakozás. Naiv ügyfél és utastársai 30 percig áztak, mielőtt elindultak Stockholmba.

Hello Homar, Láttam a három héttel ezelőtti posztotokat a Ryanarről. Hétfőn Stockholmba repültem Pestről, miután 30 perc alatt szarrá áztattak minket a reptéren. Fotók mellékelve. Ezek szerint nem volt sürgős a problémát rendezniük...

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása