Tékozló Homár


3 évig tartott a Vízműveknek a mérő regisztrálása, de aztán egyből követeltek mindent, ahogy kell

2018.09.21. 17:25 | Homár Hilda | 96 komment

unacceptable.jpg

Kis türelmet kért olvasónk új vízóráinak regisztrálására a Vízművek tavaly. Igaz, azokat a vízórákat  egy kicsit is rigorózusabb illető már biztosan nem mondta volna újaknak, tekintve, hogy 2015-ben kerültek beszerelésre, de ezen lépjünk is túl, ahogy a Vízművek és B. is tett. Teltek a napok, múltak a hetek, évszakok váltották egymást. B.-nél a múló időt túlfizetés miatti nullás számlák csipkézték hónapokon át. De a látszólagos változatlanság ellenére az adminisztráció malmai  csendben őröltek a háttérben, és aztán 3 év elteltével váratlanul kiköptek egy több mint százezres tartozást. Hiába, jó munkához idő kell. Megkérdezzük, mit lehet tenni.

Tisztelt Homár!

Az alábbi problémával fordulok Önhöz:

2018. szeptember 13.-án érdekes üzenet fogadott a mailboxomban, konkrétan egy Díjnet értesítés (ezen keresztül fizetem a közüzemi számláim jelentős részét). Az üzenet lényege kettő, összesen majdnem 103.000,- forint végösszegű fizetetlen számla volt a Fővárosi Csatornaművektől és a Fővárosi Vízművektől, ami főleg annak fényében érdekes, hogy ezidáig egy fillér elmaradásom sem volt.

Mint említettem a számláimat a díjneten keresztül fizetem, a díjbeszedő jelen esetben a DBH (Díjbeszedő Holding), aki a Fővárosi Csatornaművek Zrt.-nek, valamint a Fővárosi Vízművek Zrt.-nek is végzi a számlázást. A terhelési összesítőben azt láttam, hogy nagyjából 2015.01.01. -es kezdettel 2018. augusztusáig kiszámláztak több tucatnyi tételt mindkét számla esetében, ami mint írtam azért érdekes, mert nem volt elmaradásom, erről értesítést semmilyen formában nem kaptam.

Olvasson tovább!

"Számlát nem kaptunk róla, mondván, majd még erre járnak, majd akkor. Mi Pakson lakunk, a cég a Pilis környékén."

2018.07.24. 11:50 | Homár Hilda | 29 komment

screenshot_2018-06-04_10_51_54.png

"Számlát nem kaptunk róla, mondván, majd még erre járnak, majd akkor. Mi Pakson lakunk, a cég a Pilis környékén."  Na, ebből már lehet tippelni, jártak-e a cég szakijai olvasónk háza felé az elmúlt 2 évben. Ami talán nem is lenne akkora probléma, ha az általuk beszerelt kapu büszkén állná az időjárás által rámért terheket. De nem.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Sajnálatos módon egy újabb , de annál súlyosabb kérdeéssel vagyis problémával fordulok Önökhöz.

Tavaly nyáron megrendeltünk egy egyedi kivitelezesű, fából keszült kerítést. Augusztusban szerelték fel egy nap alatt. Számlát nem kaptunk róla, mondván, majd még erre járnak, majd akkor. Mi Pakson lakunk, a cég a Pilis környékén.

Nem is foglalkoztunk vele, mert szép volt, de aztán 2 hónap elteltével, ahogy esett párszor eső, foltokban elkezdett penészesedni a fa.

Férjem felvette velük a kapcsolatot, és nagy nehezen megígérték, hogy orvosolják a problémát, ugyanis kiderült, hogy valamilyen védőréteget lehagytak róla, emiatt kezdte ki az időjárás ...

Olvasson tovább!

Továbbra is fizetési káosz van a kukaholdingnál

2018.06.21. 11:50 | Homár Hilda | 38 komment

szemet.jpg

Amióta két éve észszerűsítése címen egységes állami kézbe vonta a kormány a szemétszállítást, azóta csak a baj van a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. számlázási rendszerével. Tavaly ilyenkor mi is írtunk arról az országosan fennálló abszurd problémáról, hogy a kukaholdingnak a számlát nem sikerült kiküldenie az ügyfeleinek, a behajtással fenyegetést viszont bezzeg igen. Az akkori cikkek szerint őszig kapott ultimátumot a cég a helyzet rendezésére, végül idén áprilisra dőlt el, hogy kiszervezik az egészet. Reméljük, az új cica jobban mosogat majd.

 Sziasztok!

Az  első „Magyar kukaholdinggal” (NHKV Zrt. ) történt számlázási konfliktusomat szeretném megosztani veletek !

Bejött ez az őrület,hogy itt viszem a hulladékot, de az elszámolás központilag történik valahol Pesten! Nem akartam csekkezni ezért még 2017 februárjában „csoportos beszedési megbízást” adtam a bankomnak, hogy a kukaholding vonogassa szépen ami megilleti ne csekkezzünk már ha lehet,hátha megmentek egy-két fát a haláltól, meg már amúgy is a XXI századot írjuk!

Olvasson tovább!

A szolgáltató nem köteles értesíteni a hátralékról, mielőtt átadja a behajtó cégnek?

2018.05.07. 11:21 | Homár Hilda | 23 komment

pexels-photo-356079.jpeg

Részletfizetést kért, mégis egybe utalta. Befizette, mégis tartozik. Rejtélyekkel és ellntmondásokkal teli történet a Főtáv házatájáról. (Aki nem ismerné: a DHK a Főtáv hátralékkezelője, teljes nevén DHK Hátralékkezelő és Pénzügyi Szolgáltató Zrt.)

Kedves Tékozló Homár,

2017.05.17-én éves elszámolószámlát kaptam a díjneten keresztül a Főtáv-tól 43.846 Ft-os összeggel (21 Ft késedelmi kamat + 48.325Ft számla díj), melyre részletfiztést kértem telefonon keresztül. Később meggondoltam magam, és a számla teljes összegét díjneten keresztül bankkártyával kiegyenlítettem a 2017.07.03-án. Az számla fizetési határideje 2017.06.16 volt. A továbbiakban nem foglalkoztam a számlával, a Főtáv semmilyen úton nem jelezte felém, hogy gond lenne a befizetéssel.

2018.02.15-én a díjnet emailben értesített, hogy a számla „DHK-nak engedményezett" állapotúra változott. Néhány nappal később postai úton levelet kaptam a DHK-tól, miszerint a kérdéses számlából 8.064 Ft tartozásom keletkezett. Ez 5.480 Ft távhőszolgáltatás-díj hátralékot, 34 Ft késedelmi kamatot és 2.550 Ft díjat tartalmaz.

Olvasson tovább!

A Telenor hónap helyett borsot tör az ügyfelének

2018.03.21. 16:25 | Homár Hilda | 28 komment

telenor_logo_1.png

"Ha 18-n van a számlázási fordulónap, és 20-n szűnik meg a szerződés, akkor  miért nem lehet arra a két napra tört havidíjat számlázni???" - teszi fel Imre elkínzottan a kérdést. Utánajártunk.

Kedves T.H!

Ismét a Telenorral kapcsolatban kell megosztanom Veled egy már-már szokásos történetet:

A lényeg, hogy 2018.01.20 dátummal lejár az egyik szerződésem, ezt szerettem volna fordulónappal megszüntetni. Ügyfélszolgálat szerint ez lehetséges, azonban mivel a számlázási fordulónapom minden hónap 18-a, így ha 20-n szüntetem meg a szerződést, akkor újabb egy hónapot rám sóznak.

Olvasson tovább!

Áfacsökkentés Vodafone módra

2018.02.01. 11:32 | Homár Hilda | 48 komment

vodafone_text_011808587147_640x360.jpg

Nem teljesen érthető a Vodafone ténykedése a január 1-jével 18%-ról 5%-ra csökkenő áfacsökkentés kapcsán. Vajon mi lehet a magyarázat egy ilyen mondatra az ügyfélszolgálattól: "...a jogszabály ugyan kimondja, hogy a  2018-ra eső időszakot 5%-os  áfatartalommal kell kiszámlázni, de a Vodafone ennek ellenére 18 %-os  áfa tartalommal számlázza ki az  internet szolgáltatást." ? Az éseztígyhogy klasszikus esete.

Tisztelt Cím!

A mai napon cégünk megkapta az idei első számlát, ahol a kiszámlázott internet időszak már teljes egészében 2018 -as időszakra szól, mindezt 18%-os áfatartalommal.

A Vodafone oldalán az olvasható, hogy azok a számlák, melyeknek az időszakában átfedés van 2017- 2018 között (mindegy, hogy telefont érint csak ez az időszak) 18%-os áfatartalommal kerülnek kiszámlázásra.

Olvasson tovább!

Ahogy az E-on becsül, nem becsül úgy senki!

2017.11.22. 11:01 | Homár Hilda | 23 komment

eon-se-logo_2621_20100813_2.jpg

Az utóbbi években nem könnyű követni, hogy éppen melyik cég szolgáltatja a gázt az embernek, de az éves leolvasás legalább fix pont volt az egyszeri fogyasztó életében. A határvonal, mellyel az addigi becslések miatti feltételezések és számok kiegyenesednek egy új élet lehetőségével. Hát ez Zoltánnál nem jött be. A leolvasás után a konkrét számok helyett neki egy újabb becslés következett. De még milyen!

Sziasztok,

nem hiszem, hogy egyedül lennék a helyzetemmel, és ismerve a honi bürokráciát, nem számítok gyors megoldásra. 

A következő a történet:

Októberben az előírt időben leolvastam a gázórát, de nem tudtam rögzíteni a weboldalon, mert "leolvasási hónapban" nem lehet, majd kijönnek a cégtől. Hát jó.

Így is lett, pár nap múlva ki is jöttek, mellesleg nem az NKM-től, vagy a FŐGÁZ-tól, hanem az EON-tól, de mindegy is. Leolvasták. Nem én voltam itthon, ilyenkor meg szoktam nézni a plombát, ezúttal elfelejtettem. Nem volt vele gond amúgy.

Olvasson tovább!

Szenvedélyünk az etikus munkavégzés

2017.11.02. 14:52 | Homár Hilda | 45 komment

fanmade_sad_applejack_is_sad.jpg

Magyarország az okosba dolgozó szakik Mekkája. Legyen szó gázosról, villanyosról, légkondisról, festőről, burkolóról, nagygépszerelőről, a négy fal közt munkálkodás sokukból egyszerűen azonnal kiöli a számlaadási kötelezettség tudását, mindezt persze a megrendelők habitustól függően aktív vagy szégyenkezős beleegyezésével. Ha viszont a vevő valami oknál fogva van annyira tudatos vagy önsorsrontó, hogy konkrétan kéri a számlát, már pattan is a 27% az eredeti árra, mer' ugye az áfa kezicsókolom. Pedig nem csak az államot rövidíti meg az, aki belemegy ezekbe a pillanatnyi hasznot hozó dílekbe, főleg, ha egy a kerületi Kisokosban hirdetett, saját vagy ismerősi referencia nélküli céggel teszi.

Régóta vívódok magammal, hogy elmondjam-e a velem történt esetet. Végül úgy döntöttem, hogy az én esetem alapján mások tanuljanak és ne kövessék el azt a hibát, amit én.

Augusztus 10-én éjjel kilukadt a 120 l-es gáz vízmelegítő bojlerunk és elázott a lakásunk. Németországból itthon lévő fiamékkal és a nálunk tartózkodó rokonnal öten próbáltuk a vizet felszedni, ami nagyon nehezen ment, mert a vízaknában még soha nem használt golyóscsapot, csak nagy feszítőszerszám segítségével tudtuk elzárni. Reggel az interneten az első címet felhívtam az xxxxx Kft. A munkafelvevő nagyon készséges volt és biztosított arról, hogy még délelőtt folyamán kijönnek és kicserélik a bojlert. A Vízmelegítő várható költsége 80 000, - Ft, a beszerelés 50 000, Ft-ba fog kerülni, amit én el is fogadtam. Mondta az illető, hogy a szerelők még telefonon fel fognak hívni, hogy milyen bojlert vettek, és még pontosítani fogják a bekerülési összeget.

Olvasson tovább!

A Wizz Airnél az utasnak kell rájönnie, hogy fizetni kell a számlamódosításért

2017.08.29. 15:43 | Homár Hilda | 18 komment

wizz_luft.jpg

Gyakori panasz, hogy a fapados repülőtársaságoktól nem könnyű számlát szerezni a  jegyről - a szoros mezőnyből is kiemelkedő Ryanairtől például gyakorlatilag lehetetelen. De a Wizz Air-nél elvileg létezik erre a form, ami simán működik is, kivéve, ha módosítani kéne azt a számlát valami miatt. Akkor nem árt tudni, hogy ennek díja van, akkor is, ha nem mondják.

A történet márciusra nyúlik vissza, két jegyet vettünk Portugáliába – számla kiállítását is kértem. A számlák azonnal megérkeztek - megnyitottam, ellenőriztem a végösszeget, bezártam. Majd június közepén néztem rá újra és láttam, hogy az egyik számlán a vevő nevéhez egy „C” betű került. Pánik közepette felhívtam őket még az indulás előtt, hogy legyenek kedvesek javítani. Az ügyintéző segítőkészen felül is írta a másik számla mintájára majd jelezte, hogy hamarosan küldik emailban.

Olvasson tovább!

Privilégium Erste módra

2017.06.19. 14:34 | Homár Hilda | 67 komment

 

Azannya! Az Erste aztán tudja, mi kell ahhoz, hogy az ügyfelek kiváltságosnak érezzék magukat! Lényegretörő és - szándékán kívül, de - nagyon hasznos tippek-trükkök poszt a bank Privilégium L számlájáról.

Kedves Homár!

Nyitottam 2017.05.16-án egy Erste Prviligéium L számlát, mely teljesen ingyenes abban az esetben, ha
legalább 150.000 Ft jóváírás érkezik az adott hónapban.

Nekem érkezett is egy ennél nagyobb összeg 17-én, azaz 1 nappal a számla nyitása után. 

Ezek után, tegnap azaz 31-én a bank 900 Ft utalási költséget terhelt a számlámra.

Felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol 30 perc alatt sikerült kideríteni, hogy azért terhelték az összeget, mert az ÁSZF szerint, adott hó 15-ig be kell érkeznie a jóváírásnak.

Megkérdeztem, hogy ha 16-án nyitották a számlát akkor ezt mégis, hogyan kellett volna megoldanom, mire az volt a válasz, hogy nem kellett volna használni a számlát!!!

Ezek szerint, tényleg ingyenes a számlacsomag, csak ne használd megnyitás után.

Természetesen panaszt teszek és az MNB-hez fogok fordulni, mert egyrészt ez szerintem
tisztességtelen, másrészt pedig a fiókban nemcsak, hogy nem hívták fel erre a figyelmemet, hanem amikor megkérdeztem, hogy rendben lesz e ha holnap megjön a jóváírás, a válasz igen volt...

Üdv,

Nagy Attila