Tékozló Homár


Trükkös iPhone a T-Mobile-tól?

2011.03.10. 11:11 | juszka | 165 komment

Szabolcs nem sokáig örülhetett új iPhone-jának – hamar kiderült ugyanis, hogy készüléke telefonálásra nem alkalmas, viszont annál több lesz vele a gond, hogy a T-Mobile valami működőre cserélje ki. És bár fogyasztóvédelemből is jól felkészült, a T-seket egyelőre nem hatotta meg.

Nem igazán szoktam sehol reklamálni, különösen nem multi cégek ügyfélszolgálatán, mert mindig úgy éreztem, hogy azon kívül, hogy lefárasztom magam, nem érek el semmit sem. A mostani esetet viszont nem tudom szó nélkül hagyni. Egy csütörtöki napon bementem az Allee bevásárlóközpontban lévő a T-mobile-hoz, hogy vegyek egy iPhone 4-es készüléket 2 év hűségnyilatkozattal. 120ezer Ft-ot rögtön kifizettem készpénzben, a szerződést 2 évre aláírtam, megnyomkodtam egy kicsit a telefont, tényleg nagyon szuper volt és boldogan elindultam hazafelé. Gondoltam, itt az ideje, hogy telefonáljak is egyet az új készülékemmel. Elég hamar (kb 5 másodperc alatt) kiderült, hogy a mikrofon nem működik. Nem örültem neki, de gondoltam, másnap visszaviszem, és kapok egy újat, és az egész rendben lesz.

Olvasson tovább!

Javíthatatlan bekapcsológomb az Nbookszervizben

2011.02.25. 10:58 | jackyll | 34 komment

Komoly logisztikai nehézségekkel küzd az Nbookszerviz, ahol mintegy 4 hónap alatt nem sikerült egy telefonalkatrészt megrendelni:

Adott egy HTC HD2 melynek bekapcsoló gombja feladta. 2010 október 22-én elvittem a Teréz körúton az Nbookszervizbe. Weblapjuk alapján tisztességes csapatnak tűnt. Garancia nem volt kp-s javítást kértem, mondták pár nap és hívnak az árajánlattal és a határidővel. Így is történt, október 26-án hívtak, hogy X pénz és 1-2 hét. Mondtam OK. Aztán vártam türelmesen, vártam, vártam  és vártam. Sok munkám volt, nem igazán idegesített. Amikor már közel két hónapja vártam 2010 december közepén, gondoltam érdeklődöm telefonon. Érdeklődtem. Hívjam a másik számot. Hívtam, mondták utánanéznek és visszahívnak. Nem hívtak.
Olvasson tovább!

Eltűnt a telefon a Nokia-központban

2011.01.25. 12:07 | jackyll | 206 komment

Biztonyára túl sok hasonló készülék érkezik javításra a Nokia-központba, semhogy meg tudnák különböztetni őket egymástól. Orsi javíthatatlannak tűnő 5230-asát a szerviz állítólag beküldte a központba, amiről ott viszont nem tudnak:

2010 június 31-én vásároltam egy NOKIA 5230-as készüléket amit 2010 december 30-án le adtam javítani, mivel felmelegedett és kikapcsolt! Elég megbízhatatlanul működött volt hogy 1 hétig semmi baja nem volt,de olyan is volt, hogy feltöltöttem este másnap reggelre kikapcsolt. Így szépen sikerült elaludnom, többször is. Felhívtam a telenort kedvesen közölték azonnal vigyem szervizbe, ami meg is történt.

Olvasson tovább!

Fantomakció a Vodafone-nál

2011.01.11. 15:27 | jackyll | 197 komment

Balteus Motorola telefont szeretett volna venni a Vodafone-nál, de az összes akciós termék még karácsony előtt elfogyott. Ennek ellenére, több, mint két hete továbbra is hirdetik:

2011. január 3-án, hétfőn bementem az ALLEE bevásárlóközpontban található Vodafone márkaüzletbe, hogy meglévő előfizetésemhez vásároljak egy új telefont (az egyszerűség kedvéért VitaMAX csomagban). Az üzletben kezembe akadt a Vodafone Újév című kiadványa – a társaság legfrissebb ajánlatait is tartalmazó 2011. januári lap –, s az abban szereplő telefonok közül, a Motorola WX295 típusút választottam, amely 14,990 forintról 8,990 forintra van leértékelve. Mondtam az ügyintézőnek, hogy ezt a telefont szeretném megvásárolni, mire közölte, hogy ez – a Vodafone Újév újságban szereplő! – telefon már Karácsony előtt elfogyott az üzletből.

Olvasson tovább!

Kiadja a régi dominósok adatait a T-Mobile

2010.12.27. 10:20 | jackyll | 105 komment

István megdöbbenve vette észre, hogy karácsonyra vett dominókártyás telefonszámának előző tulajdonosának minden személyes adatát elolvashatta a weben:

Tisztelt Telekom! Vásároltunk egy vadonatúj dominós telefont aminek a személyes regisztrációs oldalán egy régi felhasználó adatait találtuk meg! Azt gondolom ez elképesztő, mert az még rendben van, hogy a régi nem használt dominós telefonszámokat újra értékesítik, de hogy az előző szám tulajdonosának minden adata megtalálható, úgy gondolom ez adatvádelmi szempontból aggályos, példátlan és felháborító ez a nemtörődömség.

Olvasson tovább!

Túl jól járt volna az Iphone-vásárló, a T-Mobile nem ad neki telefont

2010.11.15. 15:00 | szily | 323 komment

A kereskedelemben, csakúgy, mint oviban és általánosban, ami ragad az tapad. Gondolta olvasónk, VV, aztán nagyobbat csalódott, mint a fideszes alkotmánybíró. VV Iphone 4-est szeretett volna, amit a T - díjcsomagtól függően - 29900 forinttól ajánlott. Olvasónk ki is választotta az olcsó ECO díjcsomagot a harmincezres készülékárral, kattintott fegyelmezetten és meg is kapta a visszaigazolást a T rendszerétől. Telefont viszont nem kapott, mert a T-mobile azt mondja, rendszerhiba volt, az ilyen olcsó készülékárhoz jóval drágább, havi 20 ezres díjcsomagot kell választani minimum. És akkor mi van, kérdeznénk mi a visszaigazolás birtokában, és pont ezt kérdezi VV is. Sztori hajtás után:

Olvasson tovább!

T-Mobile extrém: csak X óra Y perckor lehet felbontani a szerződést

2010.10.01. 09:43 | szily | 133 komment

Végre megint egy nagyvad! A Szolgáltatói Idiotizmus kategória kétezres évekbeli egyik legerősebb sztorija következik. János a lejáratkor fel akarta bontani 2 éves mobilnet-szerződését. 30-án délelőtt bement a boltba, ahol közölték vele, hogy jöjjön vissza két és fél órával később, mert a számítógép szerint akkor jár le a két év. Tűzijáték alant:

Arról van szó, hogy 2 éve 2008. szeptember 30-án előfizetői szerződést kötöttem mobilinternet szolgáltatásra a Magyar Telekom Nyrt-nél, annak rendje és módja szerint 2 éves hűségnyilatkozattal. Számláimat rendesen fizettem, elmaradásom nem volt. Hanem időközben úgy alakult, hogy már nincs szükségem a mobilinternetre, ezért meg szerettem volna szüntetni a szerződést.
 

Olvasson tovább!

A magától elpattanó kijelzőjű Samsung Galaxy

2010.09.14. 13:17 | jackyll | 381 komment

Despota barátnője kezében alig másfél hónap után pattant szét a Samsung Galaxy S képernyője. A szerviz szerint mechanikai hatás érte, azaz nem garanciális, a telefon árában cserélnék csak, amúgy meg fizethetik még 21 hónapig a részleteket a semmiért:

A történetünk másfél hónappal ezelőtt kezdődött, amikor Kedvesem vásárolt egy Samsung Galaxy S készüléket a T-mobile-nál. Természetesen az előfizetéses konstrukciót választotta, kiperkált 50 ezer forintot kezdőrészletként és már vihette is haza a telefont. Múlt hét pénteken Sopronba utaztunk, hogy egy kicsit pihenjünk iskolakezdés előtt. A vonaton még minden rendben volt, netezgettünk, próbálgattuk a gps-t, rendben meg is érkeztünk a hűség városába. Miután leszálltunk a vonatról, beállítottuk a panziót, ahol megszálltunk a térképen és elindultunk. Pár méter után azonban pattant egyet a mobil kijelzője, majd egy keresztirányú repedés keletkezett rajta a belül, többé se kép, se hang.

Olvasson tovább!

Az őrült és a közös képviselő

2010.09.06. 00:04 | szily | 289 komment



Esküszöm, hogy a Homár nem alakul át backdoorügyi közlönnyé, de a papír, amit Majomláda házában kitettek, ellenállhatatlan. A tréfa tárgya a közös képviselő kiborulása. Emberünk képtelen volt elviselni, hogy egy dilinyós lakó zaklatja, így válaszlépésre szánta el magát, az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet segítségével. Olcsó móka, ez kétségtelen, de annál jobb, sistereg a Geiger-Müller-számlálónk.

A lajhár hétszer gyorsabb a Telenornál

2010.09.03. 12:12 | erminavet | 105 komment

Az történt, hogy Csehországban, vonatozgatás közben elvesztettem a telefonomat. Kellemetlen, új és drága telefon volt. Mindenki el tudja képzelni, milyen bajokkal jár ez, engem a legjobban az zavar, hogy még netbankolni se tudok, mert sms-ben jön a jelszó.

Múlt pénteken történt, szerencsére szombaton tudtam írni egy levelet a szállodából, hogy tiltsák le. Céges, flottás telefon, nagy és kiemelt ügyfelei vagyunk a Telenornak, ennek a korszerű telekommunikációs multinak. Ezért nem kell bemenni egy üzletbe, ahol állítólag percek alatt megcsinálnák az új SIM-kártyát ugyanazzal a telefonszámmal, hanem kihozzák nekünk.

Az ezzel foglalkozó munkatársunk hétfőn megrendelte az új kártyát. Szerdán megsürgette. Ma, pénteken még mindig nincs itt. Most hétfőre ígérik. Vagyis a törökbálinti (Pannon út 1., ezen külön röhögtem) székhelyű Telenornak legalább egy hét kell ahhoz, hogy Óbudára elhozzon egy 1,8 négyzetcentis kártyácskát. Ez olyan 0,13 km/h-s átlagsebesség. Tulajdonképpen szép a cégtől, hogy működnek a telefonjai.

süti beállítások módosítása