Tékozló Homár


Az előfizetőnek a hálózat hirtelen, tartós romlása, a Telenornak "technológiából adódó sajátosság "

2018.11.22. 14:15 | Homár Hilda | 42 komment

telenor_logo.png

"Az érintett címen 2G/GSM hálózatunk jó beltéri, 3G/GSM hálózatunk gyenge beltéri, 4G/LTE hálózatunk gyenge beltéri jelerősséggel érhető el." - hát, hogy egy jó 2G-s lefedettség nem teszi túl boldoggá olvasónkat, az azt hiszem teljesen érthető. Sérelmeit és az ügyben eddig történteket egy jól dokumentált, magát gigantikus poszttá hízlaló levelezésben osztotta meg velünk, amiből azért húztunk csak keveset, mert egy igazán pontosan megfogalmazott, jogszabályokkal és forrásokkal alaposan megtámogatott, pontos kéréseket és határidőt tartalmazó panaszlevelet is tartalmaz, ami komoly segítség és minta lehet másoknak. Akik nem akarnak a részletekkel bajlódni, azok a Telenor első válaszlevelének fotójától ugorjanak egyből a bolddal kiemelt Összefoglalva részhez.

Kedves Hilda!

Örülnék, ha lehoznád a Telenorral való hadakozásom aktuális fejezetét. A Telenot az ÁSZF-re mutogatva úgy véli, hogy ha nincs szolgáltatás, az is szolgáltatás, és nem pedig hiba. Bár bizonyítékom nincs, hogy ténylegesen ez történt, de már a Telenor védekezéséből is az a kép látszódik kirajzolódni, hogy felszámoltak a közelünkben egy adótornyot, és az emiatt a lefedettségben keletkező lyukról nem vesznek tudomást, bízva a hűségszerződés erejében. Ha ezt megtehetik, akkor semmi akadálya, hogy egy meghibásodott toronynál ne megjavítsák azt, hanem elbontsák az egészet, hiszen az ő érvelésük szerint nincs is hiba, ha nincs torony.

Ezek történtek eddig:

Olvasson tovább!

"Indulatosan beszéltem? Igen! Káromkodtam? Igen! Megfenyegettem bárkit is? Nem!"

2018.11.19. 13:25 | Homár Hilda | 26 komment

angry-animals-28-5888780d3ae34_605.jpg

Még egy részleges lakásfelújítási projekt is irtó idő-, energia-, pénz- és idegölő elfoglaltság, különösen manapság, amikor a munkaerőhiány az amúgy sem a legkiszámíthatóbb szolgáltatásairól elhíresült építőiparban olyan elképesztő sztorikat eredményez, mint amiket az Index gyűjtött össze tavasszal. És ez a cikk nem egy elképesztő merítés eredménye, ugyanis csak a közelmúltban építőipari kalandokba bonyolódó munkatársak történeteit gereblyézte egybe. Ha Z. az újságnál dolgozna, az ő esete is tuti bekerült volna ebbe a válogatásba.

....akkor lássuk, mi és az Újfürdő Fürdőszobaszalon közös történetét.

2018.05.11.-én elmentünk hozzájuk a Hegedűs Gyula utcai szalonjukba, ahol az előtte lezajlott helyszíni felmérés alapján megnéztük az elkészített látványtervet, bútorokat, szanitereket, csaptelepeket csempét és járólapot választottunk, majd ezeket ott helyben ki is fizettük! Megbeszéltünk mindent, árajánlatot kaptunk..... Rákérdeztünk különböző akkor aktuális kedvezményekre, de ezek ilyen-olyan okok miatt nekünk éppen nem voltak elérhetőek, de az értékesítő kolléga csillogó szemmel közölte hogy semmi baj, mert van egy jó híre.... ugyan a bútorokat nyilván nem, de a kivitelezést most nettó áron meg tudják csinálni! Örültünk, elfogadtuk, eljöttünk és vártuk hogy jöjjön a munkakezdés ideje 2018.10.01 hétfő.

Olvasson tovább!

Itt a remek Wizz Air újítás, a tolakodós jegy!

2018.11.14. 13:37 | Homár Hilda | 157 komment

wizz_luft.jpg

Régóta tudjuk, hogy a fapados légitársaságok végtelen kreativitással találnak újabb és újabb lehetőségeket arra, hogy pénzt húzzanak le az utasoktól. Ezek sorába remekül illeszkedik a Wizz Air újítása: a reptéren vásárolható check-in előremenős jegy, amiben persze nem a pénzért gyorsabb sorba kerülés joga az igazi nóvum, hiszen ez egy általánosan létező lehetőség, hanem, hogy ezzel a helyben vásárolható jeggyel egy olyan priority pulthoz rakétázunk, mely egyben egy normál check-int blokkoló sor is. Ritkán látni ennyire vérnyomásemelően direkt nyomós érvet a perkálás mellett.

Most mar kötelező feladni minden poggyászt, ami nagyobb mint egy tornazsák (40×20×30). Ma reggel egy és negyed órát álltam sorban csak a checkin-pultnál. A sor szinte egyáltalán nem haladt, az ok pedig a következő: az aljas wizzair reptéren vásárolható, sorban-előremenős jegyeket árul. Aki ezt megveszi, beengedik a többiek elé. Nem egy külön erre létrehozott kapuhoz, hanem a normal sorok elé.

Ma reggel (nov.5.) elszabadult a pokol, mert az egy félórán belül egyszerre induló x wizzair járatra, azaz többszáz utasra, 7 checkin-pult jutott. A sorba később érkező emberek pedig a hosszú sorokat látva elkezdtek elsőbbségi jegyeket venni. A szabály pedig az volt, hogy amíg volt ember a fizetős sorban, addig nem engedtek tovabb a normál sort. Mikor szót emeltem, a helyzet kezelésre teljesen alkalmatlan két wizzaires irányító megengedhetetlen hangot vett fel, es azt mondta, hogy vegyek elsőbbségi jegyet, ha tovább akarok jutni.

Borzasztóan igazságtalan, hogy 2 órával az indulás előtt a reptérre megérkezve, rendesen sorbanállva az ember kockára teszi a gépre való feljutását, azért, mert a wizzair egy ilyen szolgáltatást árul, es hozza ilyen szabályokat alkalmaz. Gyakorlatilag megtörténhet, hogyha nem fizetsz, akkor nem jutsz el a check-in pultig (több gépet szállítanak be egyszerre, melyek váltják egymást idővel), es a gép elmegy nélküled, mellyel a wizzair nyomást gyakorol, hogy vegyél te is tolakodós jegyet.

UPDATE:

A posztot elküldtük a Wizz Airnek,és megkérdeztük tőlük, hogy átmeneti vagy állandó intézkedésről van szó, illetve fennáll-e az a veszély, amit olvasónk ír, hogy esetleg valaki lemarad a gépéről, mert nem akar a gyorsabb sorért fizetni. Íme a válaszuk:

A Wizz Air mindenkori törekvése, hogy az alacsony viteldíjak mellett magas színvonalú szolgáltatást és kiváló utazási élményt nyújtson utasainak a foglalástól egészen a megérkezésig. Amennyiben ügyfeleink tapasztalata ettől eltérő, megköszönjük a visszajelzést és kivizsgáljuk az esetet. Ez történt az említett esetben is, jeleztük szerződött partnerünk felé a panaszt, kérve az ügy minél előbbi teljes körű kivizsgálását. Az érintett utasok elnézését kérjük a kellemetlenségért.

Wizz Air 

A nap paradoxona: a Vodafone Világjegy érvényes az USÁ-ra, de Floridában nem

2018.09.19. 09:53 | Homár Hilda | 35 komment

vodafone_text_011808587147_640x360.jpg

Ez itt eléggé tiszta sor: a Vodafone tájékoztatója alaposan félreinformálja az előfizetőket. Ha valaki nem Floridában, hanem a világ valamelyik más pontján járt hasonlóan szerencsétlenül, ne hallgassa el!

Tisztelt Tékozló Homár!

Azért tartottam ki a Vodafone mellett eddig, mert sokat utazom EU-n kívülre, és a Világjegy opciójuk - bár nemzetközi szinten rablás az árszabása - a lehető legkényelmesebb szolgáltatás a hazai három nagy játékos opciói közül.

Múlt héten Floridában voltam, és mikor aktiválni próbáltam a Világjegy opciót a 1270 nemzetközi formátumára küldött sms-sel, nem jött válasz. Gondoltam talán a formátum miatt lehet gond, így felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol tájékoztattak: Floridában nem elérhető a Világjegy szolgáltatásuk, ezért inkább használjak wifit!!! Megnéztem újra a weboldalt. Ott az Egyesült Államok szerepel, nincs ott, hogy “kivéve Florida” (esetleg más állam is).

Olvasson tovább!

150 ezer forintos közel 400 literes szemétkupac a konyhában, mi az?

2018.09.18. 12:43 | Homár Hilda | 187 komment

screenshot_2018-09-17_14_58_45.png

"Töltött káposzta a kesztyűtartóban, fasírozott a kecses ujjak között, kétkazettás magnó a Nagyi ölében, itt egy Grundig, ott egy kis hazai, fent meg az elmaradhatatlan Gorenje, az örök jólét biztosítéka." - írta az Index tavaly ősszel, a világútlevél bevezetésének 30-dik évfordulójára készült cikkében. Ugyanitt derült ki az is, hogy "Bár a magyarok valójában Grundig videóból hoztak be a legtöbbet (egy év alatt 200 ezret egy 10 milliós országba), a szimbólum a szlovén fagyasztóláda lett, annyira, hogy az egész jelenséget még ma is Gorenje-turizmusként emlegetik." A Gorenje egy gyors guglizás alapján sokaknál azóta is a megbízhatóság és a minőség jelképe. Talán nem is alaptalanul, de az biztos, hogy mostantól Balázs nem tartozik közéjük. 

Kedves Homár!

2014 végén lecseréltük a tizenéves 200 literes hűtőnket a Háztartási Gépcsere Program keretében egy új Gorenje hűtőre. Nem alapmodellt választottunk, hanem egy közel 400 literes digitális kijelzős INOX gépet, mivel négy gyerekkel nincs az a méretű hűtő amit ne tudnánk kihasználni, illetve gondoltuk, hogy a korszerűbbre cseréléssel tényleg meg tudunk spórolni némi energiát és pénzt.

A hűtővel a viszonyunk a kezdetektől nem volt felhőtlen, javíttatni is kellett, aztán most július közepén elkezdett furcsa hangokat kiadni és teljesen megszűnt hűteni. A szerelő több hét várakoztatás után (mindez persze nyár közepén) kijött megnézni, és megállapította, hogy egyáltalán nem javítható, de javasolta, hogy írjunk a Gorenjének, és méltányossági alapon kérjünk tőlük cserét vagy esetleg kedvezményt egy új hűtő vásárlásához. Ezt augusztus 7-én meg is tettem e-mailben:

Olvasson tovább!

Ha elég pechesek vagyunk, Mini-me ülőhelyét is oszthatja nekünk az Elvira

2018.09.10. 13:14 | Homár Hilda | 77 komment

dsc_0478.JPG

A tömegközlekedési eszközökön az ajtók közelében kijelült elsődleges ülőhelyek megléte irtó nagy segítség a speciális igényekkel utazóknak: mozgássérülteknek, kisgyerekeseknek, terhes nőknek, időseknek. Gáz, ha az Elvira nem bírja kezelni ezeket a helyeket a helyjegyvásárlásnál, nem beszélve arról, hogy egy ilyen húzással sikerül alaposan kitolni minimum azzal a felnőttel, akinek ezt sorsolja a rendszer. Persze lehet, hogy ez egy egyszeri anomália volt csak, de akárhogy is, a kalauztól elvárható lett volna némi empátia és segítőkészség a kialakult abszurd helyzet megoldásában. 

Szisztok!

Egy vonatról írok, az imént történteket osztanám meg veletek. Sajnos nincs benne semmi szokatlan, ezért is olyan felháborító. 

Barátnőm vett neten két jegyet (az elvirán, ahogy kell). Kiderült, hogy olyan helyre szól az egyik, ami nincs. 41 és 43 a két szám, amiből a 41 egy spéci, kis piros kereszttel ellátott hely (de legalább normális méretű), a 43 mellette viszont valami gyerekülő lehet maximum.

Olvasson tovább!

A Media Markt szerint "jó tanulópénz" a semmire se jó termék a csalódott vásárlónak

2018.09.07. 14:54 | Homár Hilda | 70 komment

scandalous.jpg

Vacak kacatot árulni, aztán vállat vonni, hogy "jó tanulópénz volt" - hááát nem épp elsőosztályú eljárás, pláne, ha egy akkora cég mutatja be, mint a Media Markt, ahova az ember többek közt azért is megy kínai webshop és a sarki 1eurós helyett, mert bízik abban, hogy amit árulnak, az ha olcsóbb is, csak megüt valamiféle minimál minőséget.

Kedves Homár!

Érdekességképpen írom a történetet, de egyben a tanácsodat is kérném, ha van. 

Párom nemrég vásárolt a Media Markt egyik üzletében egy hozzávetőlegesen 2500 ft értékű "Scarlett" hajvasalót, mondván sürgősen kell egy, és a másikat épp otthagyta valahol. Rögtön az elején le is szögezném, hogy nem az érték, csak az eljárás akasztott ki. 

Boldogan hazajött hát vele, és próbálta is használni, azonban a termék annyira gyenge teljesítményű és annyira "kínai", hogy szinte semmit nem csinál, nem látja el a funkcióját. 

Olvasson tovább!

A fejlesztések készek, de továbbra sem mindenkinek hasít a net a 29-es körzet digitális sivatagjában

2018.09.04. 11:24 | Homár Hilda | 95 komment

district-9-sequel_1.jpg

A  digitális sivatagnak is becézett Monort és környékét jelentő 29-es körzetről sokszor írtunk már, legutóbb idén márciusban, amikor a UPC azt írta nekünk: "a 29-es körzetben az utóbbi másfél évben nagyon felpörgettük a hálózatfejlesztési munkálatokat, így remélhetőleg ott sem kell már sokáig várni a gyorsabb netre."  Ezzel párhuzamosan egy a honlapon is olvasható januári nyilatkozat alapján "Monorierdőn és Nyáregyházán már be is fejeztük a munkálatokat. A 29-es körzetben közel 28 000 háztartás számára tettük elérhetővé legmodernebb szélessávú hálózatunkat."  Ha valaki mindebből azt a következtetést vonta le, hogy az idén nyáron Nyáregyházára költöző Csabának egy telefonjába került, és már hasított is nála a net, annak igaza - logikailag. De a valóság ezzel szemben az, hogy sokórányi ügyintézés után sincs nála semmi. Sőt, a páros napokon kapott információk alapján soha nem is lesz. 

Tisztelt Tékozló Homár!

Történetem a jól ismert 29 -es körzetben játszódik, ahol az internetszolgáltató(k) az időt sikeresen megállították a 90 -es években.

Ez év júliusában Nyáregyházára költöztünk és ezt megelőzőleg 2-3 hónapon keresztül hívogattam a UPC ügyfélszolgálatát (sőt volt olyan, hogy ők kerestek meg), hogy ha adott címre költözöm, ott tudnak-e bármiféle szolgáltatást biztosítani. Minden alkalommal biztosítottak afelől, hogy a címen optikai internet érhető el, digitális kábeltévé szolgáltatással és természetesen csomagban hozzá vezetékes telefon. De mindenképpen a beköltözés előtt két héttel szóljak és akkor mire befészkelem magam már hasít is a net. 

Így is történt. Július 17. -én megrendeltem telefonon a szolgáltatást, probléma mentesen. Hátradőltem és vártam a nagy bekötési eseményt...

Olvasson tovább!

Tényleg jobb, ha itt valaki szerez egy kis tapasztalatot még turizmus területén!

2018.08.30. 14:41 | Homár Hilda | 218 komment

sad-clown.jpg

Kevés szuperebb dolog van annál, mint hogy az utóbbi években a Balaton környékén lassan, de biztosan háttérbe szorul a klasszik zimmerferiizmus, és egyre több jó ízléssel megvalósított, elsősorban a helyi kultúrára és minőségi alapanyagokra építő szolgáltatás, szálló- és vendéglátó egység várja az arra járó turistákat. Az örvendezésre okot adó változások utolsó fázisa az lesz majd, amikor a tulajok azt is megértik, hogy a közösségi médiafelületek ugyanúgy a csomagjuk részét kell, hogy képezzék, min a kézműves burger, a házi kenyér meg a befőttesüvegben a limonádé a felújított lomis asztalnál. Sőt, az online világban mutatott arcuk még fontosabb is talán, mert a panaszkezelés módja nemcsak annak az egy - simán lehet, hogy extrán macerás - vendégnek szól, hanem az összes eljövendőnek. Szóval kedves House of History Tihany, a Bookingon rossz értékelést hagyó vendég bejegyzéséhez kedves, udvarias hangnemben hozzászólni, és szükség esetén jelezni, ha valamiben tévedett - helyes, beszólogatós, személyeskedő hangvételű emailben helyretenni - Big no no!

(fotó: Shawn Campbell)

Sziasztok,

Augusztus 17-ére a House of History Tihany-ba foglaltunk szállást a barátnőmmel, aminek nagyon jó, 8.2-es értékelése van. 

Ehhez képest a fürdő nagyon lepukkant volt. Ez alapján túlárazottnak éreztük, ezért irtunk is egy értékelést Booking-on. Ami igy néz ki:

2,5 „Többé nem szállunk meg itt."

Negativ: Közös fürdőszoba, ami használhatatlanul volt berendezve. Egy kollégium színvonalasabb, nem mellesleg sokkal olcsóbb is.

Pozitiv: Medence

Erre a következő emailt kaptam tőlük:

Olvasson tovább!

Wizz Air ciklus, Sirámok XVI.

2018.08.28. 10:38 | Homár Hilda | 28 komment

img_7580.jpeg"Ha pedig szerencsétlenség ért bennünket, amelyen többé nem változtathatunk, még gondolnunk sem szabad rá, hogy másképp is történhetett volna; még kevésbé arra, hogy miképp háríthattuk volna el, mert ez elviselhetetlenné tenné a fájdalmat, magunk kínzójává válnánk."  Arthur Schopenhauer

Azért vajdajánosi izoláltságérzet ide, tóthárpádi beletörődés oda, megkérdezzük a tanácsadók véleményét is.

Tisztelt Homár!

2017 augusztusában kaptam 4 db - egyenként 7250 Ft értékű - Wizzair utalványt.

2017 őszén az egyiket gond nélkül felhasználtam. Január elején szerettem volna a többit is beváltani, de sajnos azóta sem sikerült.

Hívtam az ügyfélszolgálatot (250 Ft/perc), de mivel kb 8 perc után sem vették fel, letettem.

Másnap újra próbálkoztam és sikerült: rendkívül sajnálták az ügyet, másnapra visszahívást ígértek. Ez azóta sem történt meg. 

Ezután a honlapjukon tettem panaszt, melyre január 28-án  e-mailben válaszoltak: adjam meg, hogy mikor volt a telefonbeszélgetés és írjam meg az utalványok sorszámát. Ezt persze megtettem.

Március közepén ismét megpróbáltam beváltani a 3 utalványt, sikertelenül. Írtam e-mailt, hogy mi van? Válasz nem jött.

Május végén újra kezdtem és mindennap írtam nekik e-mailt. Az 5. után válaszoltak: ismét nagyon sajnálták és kérték, hogy írjam meg az utalványok sorszámát! (Amit egyszer már elküldtem.)
Természetesen elküldtem nekik ismét, de válasz nem érkezett.

Június közepén kétszer is írtam nekik, válaszra sem méltattak!

Augusztusban ismét megpróbáltam beváltani, nem sikerült.

17-én az utalványok érvényessége lejárt.

Tamás

Kedves Homár olvasó!

A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell.

Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát - telefonon közölt panasz esetén - a fogyasztónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Ebben az esetben ugyanis az írásbeli panaszeljárás szabályai az irnyadóak, tehát a beérkezését követően harminc napon belül kötelesek lettek volna írásban érdemben megválaszolni.

A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles.

Mivel ezek fogyasztóvédelmi rendelkezések, megsértésük esetén a fogyasztóvédelmi hatóság eljárását lehet kezdeményezni. Amennyiben az utalványok fehasználhatóságával kapcsolatban olyan válasz érkezik, amellyel nem értesz egyet, - tekintettel arra, hogy ez ún. szerződéses jogvita - a lakóhelyed szerint illetékes békéltető testület eljárását, vagy polgári peres eljárást kezdeményezhetsz.

Jogszabály: 1997. évi CLV tv. a fogyasztóvédelemről

süti beállítások módosítása