Tékozló Homár

Turista- és utasverő ellenőrök

2007.07.12. 13:31 | jackyll | 261 komment

Reformok ide-oda, kommunikáció dettó, még mindig előfordul, hogy az ellenőrök ordibálnak a külföldiekkel, illetve amikor az ezen kibukó honfitársaink megpróbálnak tolmácsolként segíteni, az ő fejükről is leordítják a poratkákat, illetve levélírónk, Gergő esetében őt gyomron is ütötték. A legviccesebb, hogy a BKV szélsebesen kivizsgálta az ügyet és visszahívta, hogy ha nem avatkozik közbe, nem lett volna semmi baj:

Mindenféle dolog megeshet a BKV-szolgáltató(!) vállalat területén az emberrel, de azt hiszem ami tegnap este történt az több mint brutális és szomorú. Mindenki vonnja le a tanulságot maga. Én a magam részéről feljelentést fogok tenni. Tegnap este (2007.07.11) 23h-kor hazafelé mentem a Kossuth téri filmvetítésről (Trisztán és Izolda - akit érdekel) a Deák téren akartam felszállni az Újpest-Kőbánya metróra. Mikor leértem az ún. peronra, éppen beleütköztem 3 fiatal (16-18 éves körüli) külföldibe akik éppen -angolul- magyarázták, hogy nem nagyon értik amit az ellenőr ural mondanak nekik hunglish -ül, és különben is mi a baj? Nagyon úgy tűnt hogy nem tudnak érvényesbérletevagyjegyet felmutatni és ezzel úgy felbőszítették az ellenőr urakat, hogy rögtön körbeállták őket és nagyon hangosan ordítozni kezdtek, hogy "akkor I call Police now, I call Police now or 5000 Forint".

Közelebb mentem hátha tudjuk közös erővel áthidalni ezt a problémát és akkor mindenki megelégedésére békésen mehetunk dolgunkra, ki merre lát, én speciel haza, hogy megetessem a papagájom végre, de még nem szóltam egy szót sem. Még nagyban figyeltem hogy vajon mi lesz ebből mikor a srácoknak elegük lett a szemlátomást parttalan kommunikációs nehézségekből és inkább visszafordulnak. Na innen kezd érdekessé válni, mert az ellenőr uraknak ez nagyon nem volt inyükre. Elállták az útjukat felfelé, majd mikor megpróbálták kikerülni őket, az ellenőr urak megfogták a fiú karját húzni kezdték visszafelé és közben már 10 centiről ordítottak bele az arcukba, hogy "te szemét a kurva anyád mit képzelsz hogy csak így megúszod, majd én megmutatom".

Hát nekem kb itt szakadt el a cérna, végülis emberek vagyunk mind, meg különben is így nem fognak visszajönni soha pénzt költeni, sem az ismerőseik, sem a rokonaik, sem leendő üzletfeleik. Mondjuk én se tenném, ha velem történne ilyen. Úgy tűnik nem mindenki megelégedésére próbáltam segítni, mert az ellenőr urak még rángattak a srácot egy darabig -már a barátai is probálták megoldani a helyzetet, de persze ők is csak angolul beszéltek- , de úgy döntöttek, hogy itt az idő alkalmasabb célpontot választani, legalább azt aki beszél közös nyelvet. Eleinte próbálkoztam beszélni velük, hogy így nem lehet viselkedni emberekkel sőt, külföldiekkel pláne, hiszen nem értik. Felajánlottam segítségem, hamár beszélem mindkét csoport nyelvét, hátha, de egy "mi közöd van hozzá paraszt" és "menjél innen gyorsan anyádba" után már sokkal inkább a srácokhoz beszéltem csak, hogy nemcsak nem érhetnek hozzájuk az ellenőr urak egy ujjal sem, de a marketing szerint ennél sokkal kedvesebben kellene történnie az egésznek. Hamár egyszer változások vannak végre a BKV-nál.

Na és ekkor én kerültem a célpontba. Válogatott anyázások (cizellált) és fenyegetések, úgyis mint "jól bebaszok a szádba egyet mingyá, mi közöd van ehhez" és "szétverem a fejed, köcsög, gyere oldalra" (kreatív) közepette valahogy az én ruhám kezdték rángatni és nem kicsit. Ez még történt egy darabig, de úgy tűnik megúnhatták a dolgot, mert ezek után egy egészen mesterien kivitelezett gyomorszájonütéssel inkább otthagytak. Miután magamhoz tértem a meglepetésből, felmentem a ügyeleteshez és megkérdeztem, hogy most akkor mit lehetne tenni? Az amúgy nagyon kedves hölgy telefonálni kezdett, dehát éjszaka elég nehéz -ugye- elérni bárkit is a BKV-nál. Közben meghallgattam az Ő panaszaikat is, hogy rendszeresen tőlük telefonálnak és a kólát is náluk hagyják megőrzésre az ellenőr urak. Na de végre sikerült találni valakit, aki felvette az adataim - név, telefonszám, email nyista- és megnyugtatott hogy majd ők kivizsgálják, menjek haza nyugodtan.

Lefelé menet, persze sikerült újból találkozni az urakkal, de most jó hosszasan nézegették a jegyem -biztos kicsivel van rányomtatva az érvényesség- majd egy "gratulálok idióta paraszt" mondattal búcsút intettek. Itt én nem folytattam a dolgot, nyeltem és mentem tovább, így utólag vissza kellett volna mennem az ügyeleteshez és szólni ezért is, de most már mindegy.

Na, és akkor  mai történet (2007.07.12). Verec László úr hívott a BKV -től, és tájékoztatott, hogy kivizsgálták az ügyet. Megnézték az ellenőr urak jelentéseit, de abban az állt, hogy szerintük semmise történt volna, ha én nem megyek oda és avatkozom bele. Azon felül megérdeklődte, hogy amennyiben szervnek érzem magam, miért nem mutattam fel az igazolványom, egyébként pedig teljesen jogtalanul tartózkodtam a közelükben és külömben is mit képzelek. Tájékoztatott továbbá, hogy mindez a 802 és  a 486 számú ellenőr urakkal történt, ellentétben az általam emlékezett 483 es 850 számra. Ez mondjuk rendes dolog, mert tényleg nehéz leolvasni bárki azonosítóját úgy, hogy közben hasba vágnak. Tájékoztatott továbbá, hogy eljuttatta felettesének az ügyet, innenstől már az ő dolga, hogy tobább vizsgálja-e.
 
Mint kezdtem az elején, nem szeretném, ha ez nem kerülne nagy nyilvánosságra, mert én azt hittem hogy ilyesmi nem történhet meg.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leg 2007.07.12. 13:37:59

Kontroll, a legjobb magyar film. Hazudik az elején Aba Botond. De, valós alapja van a történetnek. A tied is ezt mutatja. Akikkel találkoztál, őket láttuk a Kontrollban.

elsődlegesen

Rosszindulatú Vászka 2007.07.12. 13:39:35

Újabb szép mese a hétköznapi agresszióról.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.12. 13:41:28

Metróban van kamera, nem? Visszanézni! Azért az ellenőrök sincsenek annyira hülyék, hogy beírják a jelentésbe, hogy: Ja, aztán mielőtt végeztünk volna még jól gyomorszájon vágtam valakit, mert nem engedte, hogy zsebre keressek olyan emberektől, akik annyira hülyék, hogy még magyarul sem beszélnek.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.07.12. 13:42:05

köcsögöket megrugdosni, és a metró elé odatenni a sínre, hamár gyerekkorukban nem vitték el a szülök az ilyeneket a taigetoszra nyaralni...

janikahhh (törölt) 2007.07.12. 13:43:03

Újabb ok, amiért átváltottam autóra. Kicsit kilett a pecsem azzal, hogy a 8 általánost végzett, IQnulla tahó köcsögösködik, meg lebunkóz, mert azt hiszi, hogy hatalma van az utas felett. És próbál visszaélni vele a poratkája.

Karl Boro 2007.07.12. 13:44:00

Az ilyeneknek fogóval kellen kitépni a körmeit és ceruzaelemeket dugni a húgycsövébe.

Rosszindulatú Vászka 2007.07.12. 13:46:01

Ez az ellenőri hepciáskodás meg szánalmas köhög a bolha jellegű cucc. Végre megmutatták, gratula. Meg hogy az egysejtűek vannak megsértődve, hogy a buta turpista nem bírja magas fokon a hun békávé szlenget.
Szóval több sebből véres a nyaka a sztorinak.
Ráadásul nincs nemzetköziül túltáblázva a metro, de persze a júzer a hüje, ha nincs hejismerete. Ég a pofám, amikor szemügyre vehetem, mint töketlenkedik a külhoni polgár a hun rögvalóban a heji viszonyok okán.

Lófő (törölt) 2007.07.12. 13:46:28

Csak gratulálni tudok,h nem hagytad szó nélkül.Szorítok Neked.

Rák Attantam 2007.07.12. 13:47:11

De gondolom azért kamerás mobilod csak van, ha már a BéKáVé luxus-kalandtúra szolgáltatásaira telik neked.
Emberek, a fenébe is! TESSÉK nyakbaakasztani azt a telefont és felvenni a problémás helyeket. Ha nem történt semmi, akkor delete. Ha meg gebasz van, akkor lehet operatőrködni.
Egy pár "rejtettkamerás" megmozdulás után azért lehetne némi rendet vágni a BKV-s, rendőr, parkolótársaságos stb. bajok között, neeeem? Na!
Egyébként meg a külföldiek kp-ben való lehúzása közben zavartad meg az ellenőröket. Még olcsón megúsztad.

-Lara- 2007.07.12. 13:50:00

Erre csak annyit lehet mondani: Ez Magyarország!!!! Itt van rá másik precedens. Most olvastam.
www.rendezvenykatasztrofak.com/post.php?id=68

timecopo 2007.07.12. 13:50:29

Csak annyit az egészhez, hogy a kamerák által felvett anyag alapján a feljelentést meg kell tenni, ellenük bántalmazás hivatalos eljárásban - közfeladatot ellátó személyekről van szó - indulhat is az eljárás!

Rák Attantam 2007.07.12. 13:51:03

Esetleg rögtön jöhetnének ide is a kamerával felvett jelenetek. Vagy legalábbis a linkjeik az Indáról vagy akárhonnan.
Homár, miccósz?

Jack__Bauer 2007.07.12. 13:51:34

Ez elég kemény. Kíváncsi vagyok mi lesz a feedback a BKV részéről... Gondolom előbb-utóbb megszólalnak az ügyben.

Amúgy az ellenőröktől ennyi tellik. Salynos.

tundrazuzmo (törölt) 2007.07.12. 13:52:19

Az "ilyen" BKV ellenőr menjen vásárolni az "olyan" Gérobiba, és játsszák le a biztonsági őrrel. :)

Már látom is az új játékot: Magyar Kombat, ahol a különböző rejtett képességű harcosok küzdenek egymás ellen. A BKV ellenőr gyomrozásban profi, a parkolóőr időutazik, a Gérobi biztonsági őr lenyúlja a pénzed, a T-lefontársaság embere meg bitről-bitre lefigyeli a forgalmadat. Háttérben pannon-ereklyék, pl. OMV székház füstölgő romjain tollászkodó turulmadár, köröshegyi híd, vagy homofelvonulás tojásdobálós árpád-csávokkal.

Round 1
Fight!

Durchzugabwicklungskommandant 2007.07.12. 13:57:14

simán kihívtam volna a rendőröket, amíg van ott tanú

Csóré Béla · www.adidas.com/equipment 2007.07.12. 14:00:05

Jegyeket, bérleteket! - a legrettegettebb mondat sok ember számára.
Külföldi kölykök: sehol nem ingyenes a világban a tömegköz, mit gondoltak, ha bedobják a nembeszélek hángérienül, akkor az úgy jó lesz?
Ellenőrök: elévülhetetlen örökzöldek, mindig is lesznek ostoba, nagypofájú parasztok, mint a rendőrségnél vagy anno a katonaságnál, akik majd jól megmutatják, hogy. Ez az élet Babolcsai néni.

2007.07.12. 14:00:15

Juhúú..mindig mondom, hogy lúzer nemzet vagyunk, bakker! Sose növünk ki ebből...

., (törölt) 2007.07.12. 14:01:34

tundrazuzmo!
Nyertél. A következő szint. Tedd be a jegyet az automatába.
Feladat: A hatósággá avanzsált BKV ellenőrök megpróbálnak halálra dobálni érvénytelenített jegyekkel. Próbáld túlélni. A lépcsők csak felfelé jönnek, a kijárati ajtó zárva van! akkor most ez már a Mátrix?

a rekettyés 2007.07.12. 14:01:54

Ezt is megmagyarázza majd a helyes kis szeplös szovivöjuk... Csak egyszer ismerné meg milyenek is az ellenöreik valojában de egy irodábol sosem fogja megtudni.

Jack__Bauer 2007.07.12. 14:02:56

Durchzugabwicklungskommandant 2007.07.12. 13:57:14

nem valószínű, hogy kimentek volna, vagy ha igen, akkor körberöhögnek... egy gyomrosnak ugyanis nem sok nyoma marad...

Roltii 2007.07.12. 14:03:50

Metróban van kamera, de nem rögzít, mert sértené a jogainkat (imádom Péterfalvit...), így nehéz visszanézni... Mellesleg valaki igazán írhatna már pozitívat is, mert mióta a kampány elkezdődött 10ből 9szer előre köszönnek, kedvesek, udvariasak (majdnem minden nap metrózom).
Mellesleg az ellenőrök is csak emberek, így köztük is van paraszt geci, ki kéne rúgni őket, oszt jólvan...kb mint a rendőrség, ott is valszeg 100ból legalább 99 jó fej, de csak az 1ről olvasunk itten...

Rák Attantam 2007.07.12. 14:04:25

Szerintetek Dr. Kiricsi Karola mit fogalmaz most? Újabb BKV-imázs levelet vagy a felmondását? Vagy éppen fizetésemelést kér? Merthogy valamit tesz, az biztos. Ez egyre rosszabb lesz.
Albániában anno egy szaros lottójáték miatt lett forradalom. Nehogymá' itthon meg a BKV meg a rendőrök miatt legyen. Az olyancikimá' neeem?

Roltii 2007.07.12. 14:06:09

előzö post nem ment el...
lényeg:
- metróban a kamerák nem rögzítenek
- ellenőrök is csak emberek, köztük is van barom, de a többség mostanában normális

Aaronka 2007.07.12. 14:06:28

Kedves Karola

Várjuk a BKV álláspontját!

Rák Attantam 2007.07.12. 14:07:37

Roltii: "mióta a kampány elkezdődött 10ből 9szer előre köszönnek, kedvesek, udvariasak"
Ja, estefelé, a mozielőadások után meg ha lemész, jól leverik rajtad a napközbeni vigyorgást meg előre köszönést.
Ők is csak az egyensúlyra törekednek, mint minden a természetben.

Rosszindulatú Vászka 2007.07.12. 14:07:44

Csóré Béla · www.adidas.com/equipment 2007.07.12. 14:00:05
Kérlek bocsáss meg, hogy kijavítalak, de van ojan ejrópai nagyváros, ahol ingyenes a tömegközlekedés. Kiszámolták, hogy így olcsóbb nekik.

Amúgy meg sok hejen nem lehet jegyhez jutni békávé vonalon. Szintén hungarikum.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.07.12. 14:08:27

Na most nem azért (az ellenőrök valóban bunkók voltak), de vajon azok a külföldiek valóban ennyire nem értették, hogy mit akarnak tőlük? Nem volt az ellenőrökön karszalag, mifene, nem mondták, hogy tiketkontroll vagy valami? Biztos mondták, merhogy annyit tudtak angolul, hogy i call the police now stb.
Szóval nem lehet feltételezni egy picit, hogy azok a külföldiek direkt rájátszottak az értetlenségre?...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2007.07.12. 14:09:06

Cseszhetitek a kamerát!

Engem kb. 2-3 éve csúnyán arculvágtak a metróban (fel szerettem volna szállni, és meglökdöstem egy srácot, aki tök nyugodtan háttal állt az ajtóban), és az ügyeleten kiderült, a kamera adása csupán real-time, nem készül róla felvétel. Király, mi?

nyekk 2007.07.12. 14:11:31

Durchzugabwicklungskommandant!
Nem vagy te egy kicsit naív!? Nem elég, ha meggyomroznak? Még gumibot is hiányzik a hátadra?

tücsökbogár 2007.07.12. 14:11:42

Nem tom, nem lehet hogy most forgatják a Kontroll kettőt? :)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.12. 14:12:22

Akkor meg minek oda kamera?
Mert így fel tudnak venni még x embert, akinek semmi más dolga nincs azon kívül, hogy vakarja a tökeit?!?!

Rosszindulatú Vászka 2007.07.12. 14:13:32

Azér kell a kamera, hogy tuggyanak üvöltozni az utasokkal, hogy tünés a peronról meg ijenek.

Rák Attantam 2007.07.12. 14:16:06

Ezért kell SAJÁT kamerás megoldást alkalmazni! Ha félted a trendi/drága mobilodat, akkor lehet már venni sz*rért/h*gyért régi kamerás mobilokat. Nyakba kell akasztani optikával kifelé és amikor problémás helyekre érsz (ellenőrök, rendőrök, akármi), akkor felvétel indul. A hangot bizti fel fogja venni, de lesz kép is hozzá bőven. Utána meg lehet felnyomni a netre, meg linkelni ide.

HOME... nem : HOMÁR VIDEO-t a népnek!

Taurusz 2007.07.12. 14:16:15

A BKV egy mocskos post-kommunista csürhe, akiket elsőként fog falhoz állítani a forradalom!

nyekk 2007.07.12. 14:26:07

Ha másra nem is lesz jó, de az aranyered állapotát rögzíti, mikor feldugják az ellenőrök a valagadba. A felvételek alapján javaslatot lehet tenni a további terápiára. Jobb mint a tomográf.

nyekk 2007.07.12. 14:28:11

Most forgatják, címe:" Az ellenőr visszavág" (gyomron vág)

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.07.12. 14:31:17

Én nem biztos, hogy közbeszóltam volna de ha mégis megtettem volna és így szólank hozzám, meg elkezdenek rángatni akkor gondolkodás nélkül telibevertem volna a pofáját a köcsögnek! Vipera kicsattint és széjjelbaszni a rohadt fasszopókat! Én a helyedben simán összeszednék pár havert és kapucniban úgy szétverném a szarfaszúakat , hogy egy karjuk minimum eltörjön.
HOGY KÉPZELIIIIIIK???????!!!!!!!!!!

Rák Attantam 2007.07.12. 14:33:01

Nyekk, te nagyhangon kiabálnál, hogy "figyelem, felvééééteeeel!", vagy mi?
Vagy fél méterre magad előtt tartanád a kezedben, a szemedet le nem véve a kijelzőn mutatott képről?
Vannak ennek a dolognak azért finomságai is. Diszkréten is lehe csinálni az ilyet. Aki meg lebukik, az mondja azt, hogy "Áj kól dö polisz novv".

hokaukomuszika 2007.07.12. 14:37:33

BKV HÁHÁHÁHÁÁÁÁÁ
Kössék az ilyen ellenőreiket a fúrópajzsuk elé, legalább annak is lesz valami haszna.

tücsökbogár 2007.07.12. 14:40:04

Aba Botond határolódjon el! Imádtam, a Kontrollban. Ooolyan hiteles vót. Az összes színészt lesöpörte :))

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.07.12. 14:40:34

Amúgy azt hittem, hogy a gérobis eposznál jobban egy sztori sem fogja jobban kinyitni a bicskát a zsebemben, de ennek sikerült...

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.07.12. 14:41:51

hokaukomuszika 2007.07.12. 14:37:33
BKV HÁHÁHÁHÁÁÁÁÁ
Kössék az ilyen ellenőreiket a fúrópajzsuk elé, legalább annak is lesz valami haszna.

Bazz, ez kemény! :-D És milyen igaz!

baloghge 2007.07.12. 14:42:56

hello,

amikor épp húzták a ruhám ujját, probálkoztam a telefonnal, de persze szóltak hogy vagy gyorsan elteszem vagy ők dobják el. Eltettem. Amúgy meg köszi mindenkinek, még írok mi lett a dologbol, meg reméljük válaszolnak a Homárba.
Gergő

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.07.12. 14:49:01

Ménem mondtad a külföldi csávóknak, hogy kikk déör essz, komón gájsz! Többen voltatok nem? Csak be kellett volna pancsolni nekik egy keményet, hogy megszédüljenek, aztán spuri.

AVU 2007.07.12. 14:54:09

szerintem vissza kellett volna rugni aztán bebokszolni egyet a fejébe aztán elpucolni. Nem békés, de legalább magyaros megoldás.

Rák Attantam 2007.07.12. 14:54:31

Akik meg azon a véleményen vannak, hogy "miccósz bele?", azok gondolom máskor azon sopánkodnak, hogy micsoda közöny és mással való "nem törődés" uralkodik a világban! Meg hogy fényes nappal a járókelők szeme láttára törik fel az autókat és azok szóvá sem teszik, sőt elfordítják a fejüket!
Nahát! Amíg a "miccósz bele?" uralkodik, addig ne is várjunk mást!

nyekk 2007.07.12. 14:58:24

Ugye az Aba Botond volt a lila anyajegyes öltönyös. Jól játszott!
Kár, hogy a 20 millás prémiumát megelőzően nem őt lökte a csukjás a metró alá.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2007.07.12. 15:08:06

Mi van, senki nem jártm még a Deák téren? Köztudomású, hogy n irányba lehet elhagyni a vonalakat. Szép példa erre a kis földalatti. Egyik irányba kifelé, másik irányba a többi vonal és kifelé. Minden reggel látok külföldit, aki nem érti, hogy miért nem engedik tovább, hiszen ott az érvényes jegye, és mindenki arra megy.

Ja, azt olvastátok, hogy biztonsági őröket akarnak a kis földalatti bejárataihoz, hogy csak jeggyel lehessen bemenni? Jó lesz, jegyet, meg bérletet csak lent lehet kapni, ha lehet, ráadásul a jegyérvényesítő szar után. Ki kell tanulni a térhajlítást.

krtek2 2007.07.12. 15:08:24

Sezgény külföldiek nem azért szívják meg sokszor, mert nem vsznek jegyet. Miért ne vennének, otthon is szoktak...
Csak ahhoz nincsnek hozzászokva, hogy nálunk átszálláskor új jegyet kell lyukasztani. Ez magyarisztáni jellegzetesség, a legtöbb ajrópéer nagyvárosban egy jeggyel annyiszor szállsz át, ahányszor tetszik.

Ja, pl Bécsben, ha van vonatjegyed, ingyen utazhatsz a BKV-n. (Bécsi Közlekedési Vállalat, hehe.)

VIC20 2007.07.12. 15:09:14

Istenem, ismét hálát adok, hogy nem a Budapestnek nevezett szemétdombon élek a vadak, hanem vidéken, kultúremberek között!

Dr Net Elek (törölt) 2007.07.12. 15:12:12

baloghge:

Majd jön a csürö-csavaró szóhordozónö, azt jól megválaszolja...nem hiszem, hogy bármi is történik:(

Kelt: Mutyiland, i.sz. 2007

Verbalis Inkontinencia 2007.07.12. 15:24:30

Rosszindulatú Vászka - melyik városban van ingyé' a helyi békávé? Ne csigázz itt minket!

Mike Patton 2007.07.12. 15:35:59

Ki kell figyelni a főköcsögöket, és jól el kell vele "beszélgetni" hazafele menet... Ha van mondjuk egy amerikai bulldogod, az sokkal hatásosabb :)

Most ez vicc, de az az igazság, úgysem lesz az ügyből semmi, egy tetves koszos tré bagázs marad a bkv úgy en bloc...

De tényleg ez az egy lehetőség van... Jól ráijeszteni, hogy összeszarja magát, bealázni meg ilyenek... Az való az ilyen tajparasztnak.

Ja és ha valamelyik ügyeletes politikus/polgármester seggfej csodálkozik hogy miért is csökken az ideutazó turisták száma, akkor üzenem nekik hogy éljenek pár napig úgy mint egy átlagember...

Bukott Angyal 2007.07.12. 15:38:09

Velem is előfordult már ilyen atrocitás még a tél folyamán három zsirdisznó BKV-s keményember körbefogott a buszon a jegyem miatt mert nem megfelelően volt kilyukasztva, keménykedtek és fenyegetőztek amit azzal oldottam meg,hogy feljelentettem őket a cégüknék (BKV) mire azt vizsgálatot lezáruló választ kaptam én vagyok a hibás.Azóta ha lehet alázzom uton utfélen az ellenőrőket és ha lehet meg is rugdusom őket. viva la Resistance.

boribonmackó 2007.07.12. 15:39:05

Karolát akarunk!!!!!!!!!!!!!!

Szerelmes ember (törölt) 2007.07.12. 15:51:49

Amíg nem becsüljük meg a külföldi vendégeket, akik ide jönnek és költik a pénzüket, addig ez az ország ott marad, ahol van. Mert minden országnak aranybánya a turizmus. Lehet itt jönni a politikával, hogy ezért és ezért tartunk itt, de az ilyen esetekkel csak azt érjük el, hogy se ők, se a környezete nem fog visszajönni. És viszi a pénzét máshova: Bécsbe, Prágába, Pozsonyba, vagy Bukarestbe.
Ha nem vett jegyet, büntessük meg! De lehet ezt normálisan is csinálni. Erre nagyon tudok haragudni, mert az ilyen és ehhez hasonló cselekedetekkel az ország zsebéből is kihúzzák a pénzt.

Jude (törölt) 2007.07.12. 15:51:55

Ebből a gyalázatos ügyből országos botrányt követelünk!
Mármint a nép.

Jude (törölt) 2007.07.12. 15:55:11

Mondtam már, hogy ebből országos botrányt akarunk?
Mármint a nép.

Dr Net Elek (törölt) 2007.07.12. 15:58:49

Bukott Angyal: most azt nem gondolod komolyan, hogy müszak után az ilyen bemegy a központba, aztán meggyón a diszpécsernek: ma nyóc utast megpofoztunk, kettöt agyonrugdaltunk, egyet meg felgyujtottunk. Ja és kerestünk zsebbe tizennyócezret.Ugyan má, Zs. se nyugodott addig, amig eröszakkal rá nem vette a fakabátokat a szopásra:DDD

Az egy másik bolygó....

ex-Zep 2007.07.12. 16:24:58

Bazmeg,és még ezeknek akarnak jogot adni az igazoltatáshoz. Lehet, hogy akkor mindjárt le is lőnek.
A baj az, hogy alacsony iskolázottságú bunkókból áll a BKV ellenőr gárdája.

Rák Attantam 2007.07.12. 16:41:56

Holakarola?
Holakarola?
Holakarola?

Egyébként gyanítom, hogy Kármán Irént sem az olajmaffiózók verték meg, hanem egyszerűen nem volt jegye...

köpcöspapa 2007.07.12. 16:49:36

..Egyik kedvenc jelenetem volt a kontrollban, amikor a Badár előkapott egy fűrészt:)
Csak azon mondjuk szakadtam a röhögéstől, ez meg marha szomorú.

BiG_ 2007.07.12. 16:58:35

Volt már? Tépjük le a BKV ajtaját! Vagy legalábbis az ellenőrökét...

Üdv!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.07.12. 17:40:10

Sok nagyon rendes tisztességes ellenőr van.

Meg sok bunkó büdös paraszt.

Az előbbi csoportba tartozó ellenőrök járnak a legrossabbul az utóbbi csoport ügyei miatt.

Andie 2007.07.12. 17:46:50

Télleg. Ha ilyen esetben (karrángatás, gyomros) előkapom a viperát, azt megütöm jól, vagy a P22-est, aztán arconkinálom egy kis paprikával, akkor azzal most én hivatalos személy elleni erőszakot követtem el? Extra bünti, Tomcat mellé izibe?
Minek számitanak ezek a férgek? Merhogy közénk, normál emberek közé már nem sorolják őket, szervnek csak a májukat hivhatjuk (amelyik még nem itta el), állatoknak megintcsak nem, mer sértő lenne a varacskos disznókra nézve... tehát mik ezek valójában?

pingpong 2007.07.12. 17:59:49

Gondos BKV ellenőr kiképzés, fizikai és szellemi egyaránt. A turista pedig hozzá van ahhoz szokva, hogy ahonnan ő jött, más is a segítségére siet. Mert ők mind így tanulják. A BKV ellenőr pedig nem tűri? Én is azt hittem a gérobis sztorinál már nem lesz rosszabb.
Hiába, az uralom az uralom. És még csak nem is intelligenciafüggő :)

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2007.07.12. 18:44:31

hát, ha tényleg nem rögzít a kamera, akkor nyugodtan lehetne ilyenkor lövöldözni, meg viperázni

aztán mosolyogni a turistákra:
welcome to the wild east

Mirko 2007.07.12. 18:50:32

Az ellenőr közfeladatot ellátó személy, ami kicsit kevesebb. Hivatalos személy elleni esetén jó eséllyel nem Tomcat, hanem a homoszexuális pirézek mellé kerülsz. (Kivéve, ha képviselő vagy, ld. Lengyel Hogyishívják.)

j311 2007.07.12. 18:52:18

Már megint BKV...
Már megint a mi pénzünkün minket kúrogató buzik. Szerintem, nem hiányoznának senkinek. Biztos az anyjuk és szégyelli őket, hát még a kölykeik.
Úúúristen, csak most tudatosult bennem, hogy ezeknek lehetnek gyerekeik is!!!

rövid 2007.07.12. 19:22:16

Én a magam részéröl például valamlyik nap bringázok csendesen a (Margit híd budai hídfő). Erre ott csoportosult egy flaka BkVs kékruhás paraszt. Az a zsírosabb fajta. Döglöttek az árnyékban, és stírölték a BkVs k*rváikat, akik meg épp a kombinoról szálltak le. Kb 40Km/h jöttem, ők meg a bingúton tobzódtak, a kis ócska cipőikben meg azokkal nyamvadék kis cetlieikkel, amire gondolm azt írják fel, hogy hány szerencsétlent aláztak ma le, meg ráhazudják, hogy itt és itt, ezen és ezen a járaton voltak. stb. Godoltam beszarasztom ezeket a vadállatokat. Jól megtekertem, satufék, farolás. Lett nagy riadalom. Az egyik köcsögöt majdnem elsodortam, a hátsó kerekem súrolta azt az ócska gatyáját.
Mikor kapcsoltak, én már messze jártam tekertem tovább. Muhahaha.

Rák Attantam 2007.07.12. 19:38:39

Rövid: Jól megmutattad nekik! Mostmár tudják. Holnaptól előzékenyek és udvariasak lesznek mind a 400-an!
Gratulálok! :)
Én azért még egy ideig maradnék a kisméretű, marokba símuló sokkolónál...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.07.12. 20:06:53

Andie!
Tomcat órák óta kint van, házi őrizetben.
Isten majmai lassan őrülnek.

szgyula 2007.07.12. 21:34:34

Megjegyeznem, hogy aki 2007-ben este 11-kor kulfolditol jegyet ker, ahhoz kepest egy patkany a Terez Anya. Mert meg nappal SEM lehet jegyet venni, nemhogy ejszaka.

japanautos 2007.07.12. 21:40:59

Sz'al én nem járok békáékkal, csak japánautóval... DE

1. szarrágó köcsög kezét ne emelje fel mert ha hárman vannak is a belit kihúzom helybe
2. a fenti módon ismertetve "tudom hol lakol te

ducas 2007.07.12. 21:41:08

Igen a sokkoló mehet velük...A jó qrva anyájukat a szemeteinek...Ezért van olyan iszonyú vad hírünk a Lajtán túl...
De ugyan ez megy a rendőrök szntjén, és ne adja az úristen, hogy valami hivatalba is be kölljön a szerencsétlen külhoninak mennie...
Paraszt egy népség vagyunk az tény...

Rák Attantam 2007.07.12. 22:16:16

Egyébként meg tudnék munkát adni Lengyel Z. képviselő úrnak, ha már úgyis gyakorol!
Úgy este tíz felé slattyogjon le egyszál strandfelszerelésben a Deák téri metróhoz. Természetesen jegy nélkül, a mentelmi jogának teljes tudatában.
Másnap meg mutassa be a látleleteket.

Vagy esetleg lehetne egy rendőrség - bkv ellenőrök - országgyűlési képviselők barátságos amerikai football körmérkőzés. Erre még jó lenne ez a három csapat...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.12. 22:55:38

Megírom mán ide is:

Érdekelne, hogy egy Kiricsi Karola vs. Gárdonyi Róbert meccsnek mi lenne a végeredménye. :)

boldiii 2007.07.13. 02:12:31

Tisztelt Homár!

Az esetet megvizsgáltuk, 4 ellenőrt felfüggesztettünk, a cikkben jelzett felettessel egyetemben. Az összes ellenőrznek azonnali 1 napos továbbképzést tartunk. Az állomáson dolgozó ügyeletesek figyelemben részesültek, mert maguktól nem léptek az ügyben.

Az ellenőröket a rendőrségnél a BKV magától feljelentette, mivel elképzelhető, hogy bűncselekményt követtek el.

Kérjük, ha legközelebb ilyen helyzetbe kerül, hívja az éjjel-nappal elérhető 555-5555 számunkat, továbbá jelezze azt a rendőrségnek is.

A kamera felvételei alapján véletlenül sikerült azonosítanunk az erőszakos cselekmények külföldi károsultjait, akiket ingyenes magyar exkluzív körütazással és repülőjeggyel kárpótoltunk.

Segítségét megköszönve, kárigényei befolyásolása nélkül felajánlunk Önnek egy 5 évre szóló ingyenes BKV bérletet, továbbá partnereinken keresztül 2 hét 4* teljes ellátásos nyaralást a Balaton partján.

Köszönettel, és még egyszer elnézést kérve az attrocitásokért

BKV^H^H^H a Japán közlekedési vállalat

ri_porter 2007.07.13. 02:31:48

Minden állomáson most van 2 pénztáros és három ellenör a lépcső elött. Kurva gazdag államunk van, és milyen jól szerveznek az a 12 igazgató, akikből végre a rendszerváltás után 17 évvel kirúgtak párat... Az ostoba Botond prémiumából futotta volna az egész vezérkarnak egy tanulmány körútra nyugatra, hogy hogy oldhatják meg az ellenörzést és a jegyárúsítást összesen 1 fővel, 5 helyett. De hát mi egy kurva gazdag állam vagyunk, 5 ször annyian dolgoznak a BKV-nál mint kellene. Tudok egy módot arra, hogy az összes ellenörnek végre valami tisztességes melót kellene keresnie , ahol nem bunkóskodhatna naphosszat.

Én régóta bojkottálom őket, ha valaki alaposan elolvassa az utazási tudnivalókat rájön, hogy egyáltalán nem kötelező jegyet venni....

HollyFcuk 2007.07.13. 03:18:32

Kedves Karola

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a fentiekben leírt eset valóban úgy történt, ahogy az itt megjelent, arra lennék kíváncsi, hogy a BKV Zrt. hogyan és mi módon kívánja kártalanítani az eset közvetlen sértettjeit?

Továbbá arra a kérdésre is várom szíves válaszát, hogy az ország, illetve Budapest, adófizető és az Önök vállalatát bérlet és jegyvásárlással fenntartó állampolgárainak okozott, ugyan nem közvetlenül érvényesülő de annál nagyobb mértékű anyagiakban is mérhető kárát (lásd: turizmus), hogyan kívánja a BKV Zrt. mint az ellenőrök munkaadója ellentételezni?

Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

kyanzes (törölt) 2007.07.13. 03:25:24

Mit gondoltál, milyen emberek választják ezt a szakmát? :D

w00t 2007.07.13. 03:28:55

paraszt népség ez a bkv! fújjj

Radar · radar.blog.hu 2007.07.13. 03:56:05

1. a külföldiek is lehetnének tisztességesebbek - találkoztam olyannal, aki inkább gyalogolt a gellértről a batthányiig, mert nem tudott jegyet venni.
2. ugyanakkor próbáljon meg este 8 után jegyet venni a metróban. vagy akár napközben, egyes állomásokon. egyszer azért büntettek meg, mert nem vettem jegyet, mert az ecserin nem lehetett bérletet kapni - aszondja, az ügyeletesnél vehettem volna jegyet - hogy elmehessek bérletért. akkor fogadtam meg, hogy soha többet nem büntetnek meg (egyébként mindig veszek bérletet, legfeljebb nincs nálam). azóta hagytam már faképnél néhányat.
3. fejlettebb helyeken a bejáratnál kérik a jegyet - meglepő módon már nálunk is kezdik ezt megtanulni, gratula. nemrég azért találkoztunk a metrókijáratban kallerral, be is szóltunk neki, hogy nem mondták be előre, hogy "kijáratnál stb" meg hogy tessék befele ellenőrizni, és odébbálltunk.
4. sok évvel ezelőtt pár turistát próbáltak macerálni, már a passport kérésnél tartottak (5 szavas angol szókincs), emlitett késő esti no-ticket-office kategória, amikor mondtam a turistáknak,hogy oda ne adják, a kallernak meg hogy mit képzel, erre persze beszóltak, és hivták a metróőrt (szekusok 99%-át recskre küldeném szintén), épp felugrottam a metróra, mire leértek, nem túl kedves szándékkal az arcukon...

5. azért sok helyütt drágább a közlekedés. sok városban nincs korlátlan bérlet, minden utazásért fizetsz (mágneskártya), pl usa egyes városaiban, japán,szingapúr stb. nagyon jó dolgunk van ám otthon. csak persze a minőség az egy másik dolog. NB azért a fejlettebb helyeken se egyszerű, szingapúri buszsofőr annyira hozzászokott a mágneskártyához,hogy percekig gondolkodik azon,mennyibe kerül egy jegy x megállóra, ha egyáltalán beszéli az általad ismert angolt. taxisofőr meg nem ismeri a saját kerületének főbb utcáit sem...

Radar · radar.blog.hu 2007.07.13. 03:59:29

1. a külföldiek is lehetnének tisztességesebbek - találkoztam olyannal, aki inkább gyalogolt a gellértről a batthányiig, mert nem tudott jegyet venni.
2. ugyanakkor próbáljon meg este 8 után jegyet venni a metróban. vagy akár napközben, egyes állomásokon. egyszer azért büntettek meg, mert nem vettem jegyet, mert az ecserin nem lehetett bérletet kapni - aszondja, az ügyeletesnél vehettem volna jegyet - hogy elmehessek bérletért. akkor fogadtam meg, hogy soha többet nem büntetnek meg (egyébként mindig veszek bérletet, legfeljebb nincs nálam). azóta hagytam már faképnél néhányat.
3. fejlettebb helyeken a bejáratnál kérik a jegyet - meglepő módon már nálunk is kezdik ezt megtanulni, gratula. nemrég azért találkoztunk a metrókijáratban kallerral, be is szóltunk neki, hogy nem mondták be előre, hogy "kijáratnál stb" meg hogy tessék befele ellenőrizni, és odébbálltunk.
4. sok évvel ezelőtt pár turistát próbáltak macerálni, már a passport kérésnél tartottak (5 szavas angol szókincs), emlitett késő esti no-ticket-office kategória, amikor mondtam a turistáknak,hogy oda ne adják, a kallernak meg hogy mit képzel, erre persze beszóltak, és hivták a metróőrt (szekusok 99%-át recskre küldeném szintén), épp felugrottam a metróra, mire leértek, nem túl kedves szándékkal az arcukon...

5. azért sok helyütt drágább a közlekedés. sok városban nincs korlátlan bérlet, minden utazásért fizetsz (mágneskártya), pl usa egyes városaiban, japán,szingapúr stb. nagyon jó dolgunk van ám otthon. csak persze a minőség az egy másik dolog. NB azért a fejlettebb helyeken se egyszerű, szingapúri buszsofőr annyira hozzászokott a mágneskártyához,hogy percekig gondolkodik azon,mennyibe kerül egy jegy x megállóra, ha egyáltalán beszéli az általad ismert angolt. taxisofőr meg nem ismeri a saját kerületének főbb utcáit sem...

Radar · radar.blog.hu 2007.07.13. 04:01:28

bocsi, de opera alatt hülyén müködik a blog.hu.

izozi 2007.07.13. 06:11:11

Én arra lennék kiváncsi, mit szólna a Verec úr, ha éppen az Ő lánya vagy fia akart volna segíteni a, mondván fater mégiscsak góré ezen a szemétkupacon, és az ellenőrök cserébe ugyanígy helybenhagyták volna Őket.

Hoffy 2007.07.13. 06:49:52

Ebből nem szeretnék általánosítani, de a múltkor utaztam a trolin és ellenőrök végig fésülték, utána karszallag le és beszélgettek egymás kzött. Elmondták, hogy erdélyből jöttek át sokan és a bkv-nál ellenőrködnek. Szerintem ez mindent megmagyaráz, mert rájuk már ragatt valami barbárság is a románoktól.

2007.07.13. 06:57:00

Ne csodálkozz rajta, mert a kallerok közeli rokonai a rendőröknek meg a biztonsági őröknek. Ti. az köti össze őket, hogy aki végképp nem jó semmire se/wc pucolás, utcaseprés, kukagyűjtés, stb./, az ezen három szakma egyikében találja meg a számítását. Úgyhogy egyforma büdös bunkó mindegyik.

Megdobbent 2007.07.13. 07:18:52

givmi e tikit pliz!

Egyebkent kit zavar, ha ezekbol a szennyekbol par szazat kirugnak? En pezsgot nyitok hamarosan ezugyben wehehe.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.07.13. 07:34:21

Na azért ez a "késő este nem lehet jegyet venni" is olyan dolog ám, hogy nyugodtan meg lehetett volna venni a jegyet korábban. A fémcsíkos jegyek időkorlát nélkül felhasználhatóak, akár évek múlva is.
Előrelátó embernek van egy-két kv-jegy a tárcájában és akkor nincs gond.

Gondolom azok a bizonyos külföldiek sem éppen akkor szálltak le a repülőről, hanem a városban voltak már órák óta, tehát vehettek volna jegyet.

Col.Maybourne 2007.07.13. 07:54:04

1. A kulfoldi utelevelet a kallernak nincs joga elkerni.
2. Egyebkent odaadhatja a kulfoldi nyugodtan es akkor mi lesz? Lakcim a legritkabb esetben van benne. A kulfoldi nepessegnyilvatarto meg valszeg nem fogja kiadni az adataikat a bkv-nak.
3. Ha esetleg megis kiadja (abszolut valoszinutlen, ugyanis a megkeresest illik az adott orszag nyelven megfogalmazni...) akkor meg mi van? Az Intrum nem hajt be kulfoldon, mert nem eri meg neki...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.07.13. 07:58:21

"1. A kulfoldi utelevelet a kallernak nincs joga elkerni."

Lehetséges, hogy csak azért kérte, hogy lássa, valóban külföldi-e az illető, vagy csak egy honfitársunk így akar kibújni a fizetés alól...

Mellesleg: tényleg, mit lehet csinálni egy külföldivel ha nem fizet? Semmit? Akkor azok nyugodtan bliccelhetnek?

Col.Maybourne 2007.07.13. 08:03:05

A magyar allampolgar utelevelet sincs joga elkerni, ha jol tudom...
Rendort hivhat, de nem vagyok koteles megvarni, a kaller meg nem akadalyozhat a szabad mozgasomban.
Ha megis megvarom es odaadom a rendornek az irataimat a rendornek nincs joga atadni az ellenornek. Mert mit is kovettem el? Egy polgari szerzodesszegest. Ennyi. Buncselemeny, szabalyseretes nulla...

HandG 2007.07.13. 08:07:38

Ön-kontroll?
nyóc általánossal? Amiből 4 első és 4 második?

Anubisz (törölt) 2007.07.13. 08:10:11

Csak egy saját sztori, amit megírtunk a Homárnak (és a BKV-nak is), csak nem jelent meg. Idemásolom:

Megosztanám a Tisztelt Nyilvánossággal tegnapi kellemes élményünket (2007.07.09), hiper-szuper Combino villamosainkkal és azok felettébb udvarias személyzetével kapcsolatban.. Az már meg se kottyan, hogy heringek módjára fővünk puhára a hőségben minden áldott kánikulai napon munkából hazafelé a csúcstömegben, hogy a finoman fékező járművektől vállficammal érünk célt, hogy a fülsiketítő ajtózáró csengőtől akut halláskárosodása van még a környéken lakóknak is, sőt hallottam már Süsü a sárkány nótáját is, kioktatva ezzel a gyerek utazóközönséget, hogy adják át a helyüket a rászorulóknak (halál komoly), de az álmomban sem fordult elő, hogy edzenem kell arra az esetre, ha a vezetőnek baromira sietős, és esetleg nem tudok 2 másodperc alatt levágtázni a villamosról..

Tegnap pont ezt játszotta el a Nyugati téri egyébként sem kis tömegben a 2002-es járat felettébb szimpatikus vezetőnője, aki 16,45-kor érkezett a fullra tömött gépével a Nyugati térre, ahol ugye nem 2 utas szokott le és felszállni, hanem jóformán a teljes utazóközönség kicserélődik minimum a Blaháig. Az utastérben egymás nyakában a tömeg, próbálna leszállni, a megállóban kb. ugyanannyi utas felszállni, de nem, idő az nincs. A leszállók fele még a kocsiban, mikor ellentmondás nem tűrő hang közli velük, hogy engedjék bezárni az ajtót.. Jó vicc, előbb talán ha leszállhatnának... Ez még nem elég, alighogy kilép az utolsó utas, a felszállóknak esélye sem volt belépni az ajtón, az könyörtelenül záródott, ami talán még nem is lett volna akkora botrány, ha ezt történetesen nem egy kerekes székkel felszállni próbáló mozgássérült úr és kísérője orra előtt nem történik..Esélyük sem volt... És hiába próbálták a kinti-benti utasok megtartani az ajtót, hogy felszállhassanak, vagy legalábbis még két mp-et kiszorítsanak a kegyes vezetőnőből, nem az ajtó záródott, a kerekes székes úr kísérőstül lent maradt, várhatták a hőségben a következő villamost, hátha annak a vezetője van olyan jószívű, hogy engedi Őket is felszállni..

Az Oktogonon mi is leszálltunk, és jó alaposan megnéztük magunknak a villamosunk királylányát, mondanom sem kell, a szokásos kellemes BKV jelenség volt, sárgára szőkített haj, arany színű piercing a szemöldökében, és fensőbbséges arc, hogy Ő itt mindenek ura. Lassan majd azt is meg kell köszönnünk, hogy egyáltalán lassít majd a megállók közelében, mi pedig esetleg feszítővassal utat törhetünk magunknak, és leugorhatunk...

Ezúton is gratulálunk az európai szintű villamosainkhoz, és hasonlóan üdvözöljük a jól nevelt, türelmes, és főleg: empatikus kollégáit.

hattyú 2007.07.13. 08:13:44

kermi írta:" az köti össze őket, hogy aki végképp nem jó semmire se/wc pucolás, utcaseprés, kukagyűjtés, stb./, az ezen három szakma egyikében találja meg a számítását. Úgyhogy egyforma büdös bunkó mindegyik."

Ez mindenkire biztosan nem igaz, de sokakara valószínűleg igen, azt azonban ne felejtsük el, hogy valószínűleg az utasok jelentős része sem különb semmivel, ugyanúgy, ahogyan a fent említett szakmák vezetői sem. Hiába a diploma, öltöny, PR, szép autó - lopós bunkó a legtöbb. Nézd meg a MÁV-ot, BKV-t vagy bármit. Vagy utazz! Az emberek nagyrésze a vonatokon pl. simán beül az első osztályú fülkébe 2. osztályra szóló jeggyel, közben tele torokkal meséli, hogy múltkor is ezt csinálta és a kalauz le se szarta és mekkora király csávó ő. Aki meg ugye 1. osztályra vesz jegyet az hülye - én is többek közt. Ez az egész megint csak egy aprócska szösszenet ennek az országnak a kultúráltsági szintjéből, semmi több és kurvára fárasztó az egész, kalauzostól, ellenőröstül és utasostul, mert Tisztelet a kivételeknek, de a legtöbb ember egyelőre ilyen szerintem.

Marionett 2007.07.13. 08:22:46

Amúgy tényleg két oldala van az érmének. Valóban nem lehet este jegyet venni. Legalábbis nem fogok 250 forintot bedobni egy automatába - amivel ritkán találkozni, ami nem biztos, hogy működik. Velem is előfordult, nem is egyszer, hogy váratlanul jegy nélkül maradtam Pesten, mert esetleg máshova is el kellett ugranom, vagy elszámoltam magam, vagy kölcsön adtam jegyet (nem Pesten lakom).

Ugyanakkor igaz az is, hogy attól, hogy valaki külföldi, még nem bliccelhet jogosan. Tán náluk ingyen használható a tömegközelekedés??

Ilyen bunkónak lenni viszont sosem célravezető, és igen iqszegény viselkedés. DE. Én azért kicsit megértem a BKV dolgozókat. Sajnos mindenkinél elszakadhat a cérna. Hihetetlen stresszes lehet a munkájuk! A vezetőket - főleg akik nem fix sinen mennek - meg egyenesen csodálom, hogy ebben a városban képesek úgy manőverezni, ahogy képesek!

The Green Manalishi (törölt) 2007.07.13. 08:27:12

1. Külföldi sem gondolhatja, hogy nem kell jegyet vennie. (Angol nyelvű tájékoztató mindenütt olvasható, nem igaz, hogy aki akar, nem tud tájékozódni, csak hát olyan egyszerű és olcsó, hogy nem értek magyar.) Az meg végképp faszság, hogy este nem lehet jegyet venni
2. Az ellenőr a rendőr érkezéséig - akár testi kényszerrel is - visszatarthatja a bliccelőt (ezért alkalmazzák őket már egyidejűleg biztonsági őrként is).
3. A verekedő ellenőr tapló állat, fel kell jelenteni, ez nem vitás.
4. Miért van az, hogy Magyarországon sokan valami kurucos ellenállásnak, állampolgári erénynek képzelik a bliccelést, ökörségekkel indokolva (ritkák a járatok, stb.).
5. A múltkor egy néger - akinek szintén nem volt jegye - megütött egy ellenőrt a Nyugatinál. A rendőrök érkezéséig ott tartották (csak lefogták, nem verték - végig láttam az esetet) mégis minden faszkalap az ellenőröket szapulta és a négert sajnálta. UGYANAZNAP délután ugyanott egy másik néger csinálta a cirkuszt, letépte magáról a ruhát, ordítozott, stb. A plebs: szegény fiatalember, bunkó ellenőrök, stb.
Elmentek ti a picsába...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.07.13. 08:28:29

"A magyar allampolgar utelevelet sincs joga elkerni, ha jol tudom...
Rendort hivhat, de nem vagyok koteles megvarni, a kaller meg nem akadalyozhat a szabad mozgasomban.
Ha megis megvarom es odaadom a rendornek az irataimat a rendornek nincs joga atadni az ellenornek. Mert mit is kovettem el? Egy polgari szerzodesszegest. Ennyi. Buncselemeny, szabalyseretes nulla..."

Akkor gondolom te étteremben, vendéglőben sem fizetsz, hanem simán távozol, és ha a pincérek visszatartanak, akkor erőszakot kiáltasz stb. stb.

Megjegyzem éppen most tárgyal a bkv, hogy legyen egy rendőr az ellenőrök mellett.

toi 2007.07.13. 08:31:17

bazzmeg!
nem akarom elhinni ilyen nincs, ez már mindennek a legalja.
lámpavasra velük, 3 generációig visszamenve az összessel.

Marionett 2007.07.13. 08:37:33

Egyébkén tényleg igaz ez is! Hogy a Magyar ember (pesti ember?) nem akar fizetni az utazásért. Nálunk Miskolcon még a hajléktalannak is van bérlete!
Nem mondom, pofátlanul drága a bérlet, tehát én sem vagyok hajlandó megvenni, inkább biciklire szállok, és végső esetben lyukasztok. De akkor lyukasztok! Nem a BKV vezetősége miatt, és mert egyes járatokon meg lehet sülni, fulladni, stb. hanem mert úgy érzem, hogy ennyi tisztelettel tartozom a BKV dolgozóinak, hogy ha igénybe veszem a szolgáltatásaikat, akkor kifizetem azt. Egy ismerősöm erre azt mondta - nem az én jegyemből fizetik őket. És úgy láttam, ő még büszke is arra, hogy sosem vesz jegyet.
Miért várja el az ember, aki becsapja a másikat, hogy aztán még az kedveskedjenek is neki?
Miért nem alkalmaz a BKV több ellenőrt, hogy vegyenek az emberek jegyet?

Amúgy jelen esetben feljelentés, és büntessék meg az ellenőröket, ahogy kell!

Tibman 2007.07.13. 08:39:36

Na ez a történet nálam kiverte a biztosítékot. Gratula a szerzőnek, hogy megállta, én lehet, hogy nekiestem volna ezeknek ököllel... Az ilyet ki kell rúgatni!

The Green Manalishi (törölt) 2007.07.13. 08:40:03

Amúgy meg: ha nem lehet kártyával fizetni egy étteremben, kisétálok fizetés nélkül?
Nem értem, miért úgy gondolkodik valaki: ha nincs jegyem elsétálok és kész, úgysem tehet semmit. Megjegyzem, ezek szokták televonyítani a világot, ha valaki meghúzza az autójukat és nem hagy betétlapot: milyen köcsög országban élünk!

Hát igen, valóban...

Col.Maybourne 2007.07.13. 08:42:48

Hoppacska,
Mondjuk engem akkor sem erdekel. Siman odaadom a rendornek/ellenornek az utlevelem (szemelyim nincs, mivel vegleg kulfoldre tavoztam). Kb semmire nem megy vele, mert nem szerepelek a nepessegnyilvantartoban... :)))))

Egyebken ahol elek 1EUR egy menetjegy ha a buszon/villamoson veszed es 80cent az attomattabol... Tehat mondjuk olcsobb a bkv-nal... Es a szolgaltatasi szinvonal lenyegesen magasabb... Ezert nem veszek jegyet, mert ennyit nem er. Az ar/ertek arannyal van problemam. En kifizetnek 500HUF-t is, ha nem a budos, maga ala piszkito hajlektalan lenne a buszon, ha a jaratok PONTOSAN jarnanak, stb, stb...

shadowboxer 2007.07.13. 08:43:59

Nem vagyok szakmabeli, de szerinitetek nincsen rá mód, hogy együttesen benyújtsunk vmi feljelentést/petíciót/bármit az agresszív BKV ellenőrök ellen...?

Szerintem sokunk benne lenne..

Bezzeg, szervezzünk egy tüntetést.

Col.Maybourne 2007.07.13. 08:45:15

Az etterem / bkv egy kicsit az almat a krumplival hasonlitgatas...
Az etteremben altalaban van ar/ertek arany, es ha nem tetszett, nem megyek oda tobbet es kesz. A bkv-t mire cserelem le?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.07.13. 08:54:46

"Ezert nem veszek jegyet, mert ennyit nem er. Az ar/ertek arannyal van problemam. En kifizetnek 500HUF-t is, ha nem a budos, maga ala piszkito hajlektalan lenne a buszon, ha a jaratok PONTOSAN jarnanak, stb, stb..."

Bocs, a szolgáltatások színvonaláért joga van kifogást emelni az utasnak AKI FIZET!

"Az etterem / bkv egy kicsit az almat a krumplival hasonlitgatas..."

Mindkettő ennivaló.

"Az etteremben altalaban van ar/ertek arany, es ha nem tetszett, nem megyek oda tobbet es kesz."
De ugye azért kifizeted? Akkor a bkv-t?

"A bkv-t mire cserelem le?"
Kocsi, motor, kerékpár, akétlábad.
Nem kötelező a bkv.

"Mondjuk engem akkor sem erdekel. Siman odaadom a rendornek/ellenornek az utlevelem (szemelyim nincs, mivel vegleg kulfoldre tavoztam). Kb semmire nem megy vele, mert nem szerepelek a nepessegnyilvantartoban... :)))))"

Lefordítom magyarra: "lophatok, csalhatok, mert nem vagyok büntethető, azt csinálok amit akarok."
Világos.

Rák Attantam 2007.07.13. 08:55:29

Anubisz, vészfék vagy egyáltalán jelzőberendezés nincs azon a kombínón? Ilyen esetben a járművön tartózkodóknak (-rekedteknek) meg kell húzni!
És ha jön pattogva a vezetőnéni, hogy akkor jegyzőkönyv meg feljelentés, akkor lehet jegyzőkönyvbe mondani, hogy a vészfék meghúzásának (jelző megnyomásának) oka: a járművezető veszélyeztette a le-/felszálló utasok életét. Aztán ezzel szaladjon feljelenteni akárkit is.

Anubisz (törölt) 2007.07.13. 08:58:12

Ja, és igen: a múltkor az ellenőr simán hagyta, hogy az alvást mímelő ótvar húgyszagú büdös hajléktalan tovább "alhasson" a villamoson, a többi utas meg köteles a jegyét-bérletét felmutatni.. Hagyjuk már... A megállókban nem lehet leülni sehová, mert vagy össze van hányva, vagy minimum lapostetvet szerzel az előzetesen ott dekkoló mocskos szakadékoktól.. Ha már annyira rá vannak szállva a külföldiekre, akkor legyenek rákattanva a hajléktalanokra is, de minimum takarítsák le őket a járatokról..

avc 2007.07.13. 08:58:31

...na és hol van az az ejrópai nagyváros, ahol ingyenes a tömegközlekedés? a bkv egy szolgáltatás, fizetni kell érte, ha meg nem fizetsz és buksz, ne csodálkozz, hogy az ellenőr büntetni akar
kurvára nem szeretném egyébként, hogy az adómból ingyenessé tegyék
a metróban bármikor vehetsz jegyet a forgalmi ügyeleten, én is ott szoktam, ha nagy a sor a pénztárnál
greennek igaza van

avc 2007.07.13. 08:59:37

"Ezert nem veszek jegyet, mert ennyit nem er."
ha nem ér annyit, nem utazol, pont
vagy nem hőbörögsz, ha jön az ellenőr

keddves 2007.07.13. 08:59:39

Nincs, mert leugatnak hogy náci vagy és különben is.
Egyszerűen szarrá kell verni őket.

Anubisz (törölt) 2007.07.13. 09:00:15

Rák: köszi, ez jó tipp, (eszünkbe sem jutott, a döbbenettől, az az igazság), de legközelebb megkeresem a vészféket, bár eddig nem tűnt fel, hogy lenne...

vernarancs 2007.07.13. 09:05:46

Azert itt nem azzal van baj, hogy az ellenorok baszogattak a kulfoldieket, mert az nagyjabol jogos. A baj ott van, hogy olyan sotetek, hogy 2 szonal tobbet nem beszelnek angolul es ha valaki segiteni akar NEKIK azt jol hasbavagjak. En a lelki terrort sokkal durvabbnak tartom mint a fizikait, igy nem az a legjobb, ha visszautunk. El kell nekik szepen magyarazni, hogy a tarsadalom es az emberiseg legaljan foglalnak helyet es az en fizetesem naponta tobb mint nekik az eves juttatasuk. Nekem volt annyi eszem, hogy le tudtam erettsegizni es tovabbtanultam, ellenben a buta es primitiv emberi hulladekkal akibol az ellenorok is lesznek. Meg ha ez mondjuk nem is igaz, de legalabb helyreteszi az ellenor ertekrendjet :)

Anubisz (törölt) 2007.07.13. 09:05:52

A másik, ha már európai nagyvárosoknál tartunk, a legtöbb nagyvárosban zónák szerint vásárolhatod meg a bérleted, magyarán ha csak a belvárosban utazol (mint pl. én is Bp-en), kevesebbe kerül az utazás, mintha tokától-bokáig beutazod a városod. kicsit korrektebbnek tartanám, ha zónákra osztanák a tömegközlekedést, és aszerint differenciálnák az árakat is. Minek vegyek én meg 7300-ért egy totális bérletet, mikor naponta összesen 6 villamosmegállót kell utaznom??

tiwi 2007.07.13. 09:14:08

Akkor egy hasonló sztori Németországból, csakhogy lássuk, hogy a Lajtán túl sem fenékig tejfel. Egy német városban, ahol dolgoztam, első alkalommal felszálltam a villamosra a külvárosban, hogy a munkahelyemről eljussak haza (a belvárosba). Jegy árusító bódé, automata, stb. nem volt ahol felszálltam. Jött egy ellenőr-szerű fickó, azért -szerű, mert seggrészeg volt és inkább hasonlított egy hajléktalanra. Mutatta aztán a jelvényét, hogy ő bizony ellenőr és hol a jegyem. Mivel csak angolul beszélek, mondtam neki, hogy sajnos nem tudtam venni jegyet, mert nem volt hol és különben sem tudom, hol lehet egyáltalán ebben a városban. Annyira azért értem a németet, hogy válaszát felfogjam: "Németül beszélj nekem, te szargyerek!". Aztán kiállított nekem egy papírt 50 DM bírságról, adtam neki egy 100 márkást, mert csak az volt nálam. A 100 márkás bankjegyet szépen zsebre tette, és bárminemű visszjáró, mert 50 márka visszajárt, adása nélkül németül zsörölődve (nem értettem persze) leszáll a villamosról és elsétált az 50 márkámmal. (Arra gondoltam, hogy valószínűleg épp a legközelebbi kocsmába.)
A történet végkimenetele az, ami különbözik a fenti sztoritól. Faxon bejelentettem az esetet a városi tömegközlekedési cég ügyfélszolgálatán (angolul, mert csak úgy tudok), két napra rá behívtak, ünnepélyesen bocsánatot kértek, visszaadták az 50 márkámat, angolul részletesen elmagyarázták hogyan hol és hogyan tudok jegyet vagy bérletet venni a városban a jövőben, még azt is mondták, hogy már korábban is érkezett a panasz arra az illuminált ellenőrre (lehet, hogy még ki is rúgták miattam, vagy legalább egy figyelmeztetés).
Erről ennyit.

epetike 2007.07.13. 09:16:05

És még ezeknek akarnak nagyobb jogkört adni.

V. 2007.07.13. 09:25:05

Mit lehet várni ettől a fostalicska BKV-tól?Csak azt nem értem ,hogy a "sértett" miért nem küldte el a kurva anyjukba ezeket a troglodita véglényeket ezzel a Vereccel az élen.
Aki teheti járjon kocsival vagy gyalog :)

The Green Manalishi (törölt) 2007.07.13. 09:29:11

Érdekes álláspont, hogy ha nem vagyok elégedett egy szolgáltatás színvonalával, akkor alapból nem fizetem ki, de azért rendszeresen igénybe veszem és persze a következményket meg nem vállalom... Mert a pótdíjfizetésnél a bliccelők gyakran semmivel sem kevésbé bunkó öntudattal szoktak fellépni, mint néhány ellenőr.
Nem fizetek az uszodában, mert nem elég meleg/hideg a víz... stb.
Panaszt lehet tenni, fogyasztóvédelemhez, békéltető testülethez, bírósághoz fordulni, stb.
Ez a "ha jobb lenne a szolgáltatás, akkor fizetnék" meg a legnagyobb hazugság, amit el szoktak sütni a BKV-val és másokkal kapcsolatban, kb. egy kategóriában van a "más sem hagy betétlapot, így én sem" hozzáállással.
A járműveket és állomásokat meg nem a BKV, hanem az utasok mocskolják, firkálják össze, rongálják meg, stb...
Mindig megy a vinnyogás, hogy bezzeg Európa, de az elmaradásunk hatalmas része kizárólag önmagunknak köszönhető.

pingpong 2007.07.13. 09:34:32

Anubisz 2007.07.13. 09:05:52

Sztem is eléggé nagy Budapest ahhoz, hogy ezt a zónarendszert be lehessen vezetni. Itt Londonban remekül műxik és logikus is. Viszont itt sokkal gyakrabban fordul elő egy fentebb említett probléma: gondol egyet a sofőr és tovább hajt, mert nem fér több utas a buszra. Viszont azonnal ott a következő, hogy felszállhass.

Anubisz (törölt) 2007.07.13. 09:35:19

Green: ez egy dolog, de tudtommal a peronok, a megállók, a büdös járművek is a BKV tulajdonát képezik, akkor tegyenek róla, hogy néhanap takarítsák.

Verbalis Inkontinencia 2007.07.13. 09:35:24

Kedvencem: Déli pályaudvar, március 15, este 10 és 11 között vmikor (pár éve történt, tegyük hozzá) - mikor ellenőrizzenek, ha nem ebben a fasza időpontban, mikor napközben sem nagyon lehet jegyet venni. Mondjuk én bérlettel járok, de aki csak erre a napra utazott fel Pestre, annak nem biztos, h. volt lehetősége jegyet venni.
És a szemetek pont ezekre hajtottak.
Az automátával meg ne jöjjön nekem senki, mert nem egyszer futottam már bele működésképtelenbe, a metrósofőrnél meg nem hinném, h. lehet jegyet venni.

The Green Manalishi (törölt) 2007.07.13. 09:35:57

Jut eszembe: semmi szükség nem lenne ellenőrökre (se bunkóra, se egyetemi tanári diplomával rendelkezőre) ha nem gondolnák úgy tömegek, hogy ingyen lehet utazni, mert az "jár".
Egyébként lehet, hogy én azért nem találkoztam még bunkó ellenőrrel, mert mindig van bérletem?!? Előfordult, hogy nem volt, de a legtöbb esetben még akkor is sikerül "megállapodni": veszek tőle jegyet, mégis lyukasztok, stb. Tehát nem úgy kezdtem, hogy "büdös paraszt, kurvaanyád" és csodák csodája, működött a dolog. Kb. kétszer meg kifizettem a pótdíjat és kész. Ugyanis szánalmasnak tartottam volna leállni vitázni és okoskodni, pláne elosonni, amikor nincs igazam.
Emberi hang, tudjátok.

MosoMasa 2007.07.13. 09:37:28

....egyébként pedig teljesen jogtalanul tartózkodtam a közelükben és külömben is mit képzelek. ...
A "külömbent" egyébként n-el írják, vagyis különben.
Csak mondom...

Merras · http://miyazakijun.hu 2007.07.13. 09:41:01

Teljesen hasonló esetről írtam néhány hete - ok, engem nem vágtak gyomron. Szintén külföldi csapatot húztak le ezek a köcsödékek a deák téren.

merras.sfblogs.net/2007/anyadat-tolvaj-bkv-ellenorok.scifi

Col.Maybourne 2007.07.13. 09:41:46

Mi van Hoppacska, irigykedsz?
FYI: parkolojegyet sem szoktam venni...
A lakohelyemen mindig veszek jegyet, mert megeri. Jegyzem meg a berlet is olcsobb a pestinel. Valahogy aranyban van az ara a szolgaltatas szinvonalaval. Es az ellenorok sem tuskok, es beszelnek alapjaraton 4 nyelven (ebbol rajossz, melyik orszagrol van szo...)
Es hajlektalanok sincsenek a jarmuveken (sem). A fereg demszky cegenek meg nem fizetek es kesz! Elvbol!

2007.07.13. 09:45:01

Értesítjük Tiszteletlen Utasainkat, hogy a BKV Zrt. új szolgáltatásokat vezetett be az utazás izgalmasabbá tételére. Új szolgáltatásainkat elsősorban mazohista utasainknak ajánljuk.

- hasbarúgás 1500Ft (ütés 1000 Ft)
- lelki terror 2000Ft
- 8 napon belül gyógyuló sérülések okozása: 3000Ft
- 8 napon túl gyógyuló sérülések okozása: 1999Ft (AKCIÓ!)

Áraink nem tartalmazzák az ÁFÁ-t!

BKV Zrt.

Verbalis Inkontinencia 2007.07.13. 09:45:14

The Green Manalishi- ebben viszont igazad van, télleg sokan bliccelnek virtusból.. :P
Erről az jut eszembe, mikor Ausztriában, nem emlékszem, melyik vvárosban bementünk egy Sparba. Kétféle kassza volt: a hagyományos, ahol pénztáros blokkol, és önkiszolgáló, ahol nem ül senki, hanem én húzom le az árut, utána kártyával fizetek. Alig akartunk hinni a szemünknek! Annyival kényelmesebb volt ez a megoldás, és egészen meghatódtunk ettől a bizalomtól... Közben arra gondoltunk, működne-e vajon ez a megoldás Magyarországon is...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.07.13. 09:47:14

" Col.Maybourne 2007.07.13. 09:41:46
Mi van Hoppacska, irigykedsz?"

Hm.
Úgy látom, te olyan bunkó vagy, hogy elmehetnél bkv-ellenőrnek. És akkor rólad szólnának ezek a hírek... :-(

pingpong 2007.07.13. 09:48:52

Verbalis Inkontinencia 2007.07.13. 09:45:14

Sok országban létezik és műxik. És mire jutottatok, szerinted működne Magyarországon ez a fajta önkiszolgálás?

grigorij (törölt) 2007.07.13. 09:52:59

Tisztelt Dr. Kiricsi Karola! Kérem, hogy most, ismét, sokadszorra mesélje el nekünk: miért mi utasok vagyunk a bunkók és nem az Őn munkaadója?

Egyébként én kétszerjártam így, igaz nem vertek meg, persze szép is lett volna egy ekkora palit...
1. Deák tér, három japán vendég kopogtat az ügyeleti ablakon. Jegyet akartak! A környéken az összes automata hibás! Miért lenne jó, hiszen a Deák téri metró nem forgalmas hely... Mentem segíteni, végre kinyitja az ablakot egy hölgy és jó alpári stílusban kioktat, hogy egyedül van és neki is lehet (kis/nagy)dolga. Próbáltam kérdezni, hogy az a sok tucak fszfej, akik bent üldögélnek, vagy a kíberek, meg a 5 méterre vadászó ellenőrök, szóval ők vajon, fényes nappal, miért is nem segítenek. Mindegy, kiderült, hogy én vagyok a f.asz... De legalább a japán túristákat megmenthettem az ellenőri veréstől!
2. EU csatlakozás, hatalmas tömeg, ünnepségek. Gyerek fáradt, mennnyyünk haza! Földalatti végálomás, hatalmas tömeg, talán sorsolással lehetett bejutni a hatodik szerelvénybe. Persze BKV nem sűrített, üzemelt a kényelmes hétvégi sokperces követéssel. Végre Deák tér, inkább kiszáltunk, mert a tömeget nem lehetett volna elviselni a Hősök teréig. Mentünk át a M2-be - érvényes jeggyel, az iskolás gyereknek is vettem!!! - özönlik a tömeg, és láss csodát: a mozgóslépcső alsó felén vagy 8-10 ellenőr. Lefelé meg folyamatosan áramlik a tömeg, mely nagy része külföldi. Az ellenőrök - többségük elhízott cigányasszony - meg vércseként csap le rájuk! Próbáltam érvelni, hogy ünnep, meg magasztos pillanatok, meg talán nem most kéne... Na megkaptam a magamét, minden voltam, csak élőlény nem, és persze a fenyegetés. Hát volt nálam "véletlenül" fényképezőgép, elkezdtem fotózni, persze betartva a megfelelő "kuncsaft/kép" arányt. Na erre nekemjöttek, de én győztem!!! Képeket őrzöm!

Szóval Karola! (mert szerintem most már nem igazán érdemli meg a beosztásának illetve nemének kijáró tiszteletet) Lépjen! Védi (persze kiemelt fizetésért) ezt a mocsok szolgáltatót, vagy lemond, és akkor tudjuk, hogy rendes ember! Mert így, csak a marketing dumát kapjuk Öntől, melyről minden budapesti tudja, hogy hazugság!

Sonica 2007.07.13. 09:53:48

Akkor egy sztori a "kedves ellenőröktől". Éjfél magassága, Nagytétény, Chinointól indul befele a 973-as busz. Én onnét 2-3 megállóra, a "sztyeppén" várom a buszt, sok kis megállója van. Éjjel ugye minden zárva, automata arrafelé nincs, éjszakain ellenőrök. Felszállok, lyukasztok, békén is hagynak. Két - három megállóval odébb szállna fel külföldi, nincs jegye, mert hol tudjon venni éjszaka. Megy az ellenőrökhöz, akiktől szeretne jegyet venni, becsületesen. Persze, ők nem értik, hogy mit akarna, csak keménykednek, hogy büntetés, vagy szálljon le a következőnél, és várja meg a következő buszt, majd fél óra múlva jön a (ugye, jegyet meg közben hol is vegyen éjszaka). Gondolom ilyenkor pár megállónként ráadásul leszállnak, tehát a következő buszra átszállva is csak szivatták volna szerencsétlent. Itt untam meg a dolgot, lyukasztottam egy jegyet a srácnak, a kezébe adtam, az ellenőrök meg savanyú képpel otthagyták - nem tudtak zsebre szüretelni.

Békávé 2007.07.13. 09:55:13

Puska kellett volna ehhez a melóhoz....

kovácspéterke 2007.07.13. 09:56:14

Bécsben sincs ingyen a közlekedés vonatjeggyel, az csak a retúr pesti jegyhez jár.

Verbalis Inkontinencia 2007.07.13. 10:01:34

pingpong 2007.07.13. 09:48:52
:-)
Szerinted?
Kéne hozzá némi mentalitás-és szemléletváltás, annyi szent. Biztosan lenne sok becsületes, aki örül a beléjük fektetett bizalomnak, és egy csomó, aki vagányságnak tartja majd a nyúlást, v. úgy gondolja, h. ez a cucc nem ér meg ennyit, és kiviszi fizetés nélkül...

Bandus 2007.07.13. 10:03:39

az a baj, hogy Mo-n sosincs semminek se felelőse..mindenki a másikra mutogat! ilyen eset után legalább a tiwi story szerint kéne eljárni....

asztalavisztababy 2007.07.13. 10:05:09

Kedves Col.Maybourne, igazan nem akarok szemelyeskedni, de ha Bp. es a BKV ennyire xar, neked pedig ilyen nemes "elveid" vannak (pl. a boltban sem fizetsz, hanem lopsz? legalabbis gondolatmeneted alapjan ez sejtheto...), akkor talan maradj inkabb Svajcban. Persze gondolom ott jofiju vagy, csak M.o-on jatszod az eszed az "elveiddel"...

grigorij (törölt) 2007.07.13. 10:05:25

The Green Manalishi 2007.07.13. 09:35:57: Nekem is van mindig!!! kb 5 éve használom a BKV-t mert a munkahelyem a belvárosban volt, és egyszerűbbnek találtam, mint egyedül beautózgatni! Viszont érvényes jeggyel is szinte minden nap problémáim voltak a Deákon! Tehát ne általánosíts, mert itt azok szólalnak meg, akiknek VOLT és VAN gondjuk a BKV-val! Legutóbb írtam: a BKV szolgáltató, és előbb tartsa be azokat a dolgokat, melyért beszedheti a pénzt. És ez független attól, hogy X százalék bliccel vagy sem! Vagy Te akkor sem háborodnál fel, ha a villany vagy gázszolgáltató tenné ugyanezt? Ha rendesen fizetnél, gáz meg villany meg nuku, vagy csak rendszertelenül, míg a díjbeszedő meg korbáccsal verné ki belőled a meg nem érdemelt díjat? A BKV nem több, mint más szolgáltató - csak sokan vesszük igénybe és sokunkat ér, sokan találkozunk eközben visszatetsző dolog!

Anubisz (törölt) 2007.07.13. 10:06:20

Mellesleg megjegyezném, hogy ha semmi szükség felesleges ezreket kidobni egy fullbugyuta SÜSÜ-nótáért Bodrogi Gyulának (dolgoztam színésszel, hangbemondásra mondatoként képesek súlyos 10ezreket elkérni), inkább abból a pénzből javíttassák meg a jegyautomatákat, és takarítsák a megállókat. Ilyen elmeroggyant marketingfogásokkal csak kiröhögteti magát a BKV, nameg a gyerek akkor sem fogja átadni a helyét, ha SÜSÜ maga személyesen jelenik meg a 4-6-oson, nem még ha naponta kell egy imbecil nótát végighallgatnia a kioktató szövegével az Oktogon és Nyugati között. Ez kb. olyan jól sikerült húzás volt, mint az gutaütött szignáljuk..

Verbalis Inkontinencia 2007.07.13. 10:07:38

Sonica 2007.07.13. 09:53:48
gratula, ez szép volt. (főhajtás)

Anubisz (törölt) 2007.07.13. 10:09:36

Az önkéntes bolti pénztárakhoz meg annyit, hogy mindenütt működnek a sipoló kapuk, ha valamit nem húztak le rendesen, vagy lopás ellen, ha ilyen önkiszolgáló pénztárak mögé is szerelnének ilyet, akkor onnan sem tudna visítás nélkül meglépni, aki történetesen lopásra használná az önkit..:)

Gyepmester · http://vakerda.blog.hu 2007.07.13. 10:11:04

Ez egy mindennapos történet! Agresszív, bárdolatlan parasztok dolgoznak tömegesen a BKV-nál. Nekem mondta már BKV-ellenőr, miközben teljes kétajtós szekrény testével elállta az utat, hogy beveri a pofámat. És rajta kívül volt még 3 ellenőr a villamoson, meg 2 utas. Azt csinálhattak volna velem a 2-es villamoson, amit akarnak. Beverhette volna bátran a pofámat. Senki nem látott volna semmit.

És én blicceltem, nem úgy mint a kollega, akivel az eset történt. Megúsztam azzal, hogy lejattoltam(!) a kopaszállatnak. Ja! Fenti felsoroláshoz még azt is hozzá szeretném tenni, hogy KORRUPT.

Inkább kerékpárral járok. Így maximum az autósok verik be a fejem, ha leviszem a visszapillantó-tükrüket.

Col.Maybourne 2007.07.13. 10:14:32

Hoppacska, asztalaviszta,
Azert tart ott Magyarorszag ahol, mert olyan birkakkal van tele, mint ti. Ha holnaptol triplajara emelnek a jegyek arat, meg 10000FT-ra a vizitdijat, ti akkor sem lazadnatok. Mert valljuk be, a kocsog demszkire szavaztatok... Nektek minden megfelel, ti minden kifizettek, akkor is, ha nem jogos, vagy ha aranytalan. Igy nem is lesz valtozas soha, ezert is jottem el vegleg. Ti csak maradjatok es turjetek, valoszinuleg tele vagytok lovettaval, hogy nem lazadtok. Jo nektek...

Verbalis Inkontinencia 2007.07.13. 10:14:43

a Süsü télleg elég elcseszett, tényleg a Bodrogi? Olyan érzésem volt tőle, mintha egy alkesz cukrosbácsi hízelegne a borízű szétbagózott hangján, gyanakvó leszek és elutasító. Nem tudom, hogy hat a gyerekekre, de én ha magamtól át is adom a helyet, a nóta hatására ellenkezni kezdek. Ne higgyék már, h. csak azért segítek, mert szóltak. :/

The Green Manalishi (törölt) 2007.07.13. 10:18:00

Összegezve, nem vonom kétségbe, hogy ellenőrnek nem a legmagasabb kvalitású, legtehetségesebb honfitársaink állnak (gondolom máshol sem) és azt sem, hogy időnként bunkók, szakszerűtlenek, stb.

De általában és itt is a hőbörgők úgy gondolják, hogy nem fizetnek és kész. Ehhez jön valamiféle gyakorlatias magyarázat: nem lehet jegyet venni, stb. (nekem a tárcámban mindig van két-három darab) vagy, rosszabb esetben egyszerűen csak totálisan félreértelmezett fogyasztói öntudattal (ezé' a szaré' nem vagyok hajlandó fizetni" ) egyszerűen csalnak.
Még egszer ismétlem: ezek az emberek tapasztalatom szerint hisztérikusan nem képesek elviselnei, ha velük szemben hasonlóan járnak el. (pl. hanyag munkát végző mesterembertől sem igen fogadnák el, hogy "ha többet fizetne, jobban csinálnám meg, de így csak szarul fogom")
Kurvára nem értem, mi olyan kibaszott bonyolult azon, hogy ha utazol a BKV-n, jegyet köll lyukasztani.
Egyébként én nagyjából megoldottam ezt a kérdést a kerékpár nevű találmány segítségével. Az esetek többségében gyorsabb, olcsóbb, kényelmesebb, kellemesebb, mit a BKV. De ha már ez utóbbit használom, akkor fizetni kell és kész.

Anubisz (törölt) 2007.07.13. 10:19:24

VI: tényleg a Bodrogi.. Mikor először meghallottam, azonnal elengedtem a villamost, én nem égetem magam egy ilyen járaton, ahol egy bugyuta sárkány utasítgatja a gyerekeket.. Még szerencse, hogy szegény Csukás István ezt már nem érhette meg.. A szignáljuk meg a Kaláka együttes réme, amit a Börönd Ödön a Köröndön című toplistagyanús nótájukból kreáltak.. és felemelték érte a marha nagy jogdíjat a semmoért...

_wood_ 2007.07.13. 10:20:31

ilyesmik történnek rendszeresen, ha panaszt teszel lehülyéznek, ha rendőrt hívsz, megbasznak deszkán; másik szolgáltató meg nincs alternatívaként...

de ha te úgy gondolod, hogy az egyetlen, amit tehetsz, hogy nem veszel jegyet (polgári engedetlenség egy formája, nem magáncégről van szó), akkor te vagy az aljas féreg. szntem ez furcsa. én sem veszek, de én max. évente kétszer bkv-zom. (de akkor sem, inkább odaadom az árát egy csövesnek. úgyis minden bkv-objektumnak ők az emblémái)
ha minden embernek reális lehetősége lenne rá, hogy ne vegye igénybe a bkv szolgáltatásait, ha elégedetlen a szolgátatással - vagy mert zavarja, hogy pofánszarják, ha panaszkodni mer -; üresek lennének a járatok.

...jah, nem biztos, hogy igazam van; de nem látok semmi lehetőséget arra hogy tegyél valamit, ha már az ügyfélszolgálaton is ilyenek a reakciók. vagy? "ha nem tetszik valami kussolhacc' vagy befoghatod a kib*szott pofádat"?

grigorij (törölt) 2007.07.13. 10:21:18

Sonica 2007.07.13. 09:53:48: Gratulálok! Jutalmul egy sztori:
Több évtizede meccsünk volt budán a Körszálló mögött. Visszafelé felszálltunk az 56-os tujára (még valóban tuja volt, az a nyitott peronos). Ketten-hárman középen ültünk le, a centerünk (már 17 évesen 190 centi 95 kiló) a vagon végén áldogált. A kocsi elejébe felszállt két ellenőr. Erre a haver (a másik végén) izgatottan kérdezgetni kezdte az utasokat, nincs-e valakinek plusz jegye... Végül egy aranyos nénike adott neki, hozzátéve: gyorsan! fiatalember!
Persze kiszúrták a kíberek és átrohantak hozzá, abban a pillanatban ragadták meg a kezét, amikor kattant a lyukasztóban a jegy... Megvagy, mondták, nincs jegyed, ezt most lyukasztottad!!!
Haver elröhögte magát, benyúlt a zsebébe és felmutatta az érvényes bérletét! Ellenőrök dühöngtek, a srác kapta a kádári nevelőoktatást, a vagon meg teli szájjal kacagott!
Akiket nem szeretnek az emberek, azokat már régen sem komálták!

pingpong 2007.07.13. 10:23:26

na most jutott eszembe, pár hónapja külhonban véletlenül nem szálltam le a megfelelő kisvárosban a vonatról, a következő megállónál voltam bajban, hogy most mi legyen, megkockáztathatom-e vajon ugyanazzal a jeggyel a 10 perces visszautat, vagy vegyek drágán újat. aztán arra gondoltam, ért majd az ellenőr a szép szóból, elmagyarázom neki, nem akartam bliccelni, csak elrontottam. jött is az ellenőr, szép nagy darab, elmeséltem a sztorit, mire mosolyogva azt válaszolta: NO PROBLEM.
ezt a két hálás szócskát is megtaníthatnák a bkv ellenőreinek, nem csak hogy áj kól dö polisz :)

Gekko 2007.07.13. 10:23:27

Jajj, de szeretném, ha egy ellenőr hozzám nyúlna, szinte hallom, ahogy recseg a kézcsont. De persze azt sosem. Amúgy a kontrollban az igazi agresszív csávót játszó B.B. kempo sensei:) Többszörös MMA gyöztes:)

The Green Manalishi (törölt) 2007.07.13. 10:23:37

grigorij, amint látod, én nem vitatom, hogy vannak bunkó ellenőrök (óriási szerencse, hogy bunkó tanárok, jogászok/fajtám :))), orvosok, ablaktisztítók, stb. nincsenek.)
Nekem leginkább a T. polgártársak hozzáállásával, felfogásával van gondom.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2007.07.13. 10:26:50

hasonló sztori, inzultus nélkül régebbről. semmi sem változott persze, csak a díjak emelkedtek.

www.bpcity.hu/index.php/bkv-minusz/

grigorij (törölt) 2007.07.13. 10:29:29

The Green Manalishi 2007.07.13. 10:23:37: megértettem!
Egyébként tudja valaki, hogy a full liberális Demszky hogy engedheti a hatóságosdit, rendőri kíséret tervét meg a többit az általa (már mint a város által) tulajdonolt, ellenőrzött cégnél????

Marvin (törölt) 2007.07.13. 10:30:42

Mindenképp az ellenőrök mellett áll az a tény, hogy sokakkal ellentétben adózó polgárok.

Van egy jó ötletem, hogy értelmetlenné tegyük a BKV ellenőr munkáját. Mindenki aki utazik vegyen jegyet és akkor egy idő után a BKV meg fog szabadulni nagy részüktől. Na?

Én pl. nem a BKV-ra haragszom ha a busz nem jön, csurig van, hanem azokra akik utaztatását is én fizetem.
Ja és azért sem a politikusokra haragszom, mert az adómból és a jutalékoimból (szinte) semmit sem kapok vissza, hanem a sok tolvaj adócsalóra és ingyenélőre, akik a becsületes embereken élősködnek. K.mindegy, hogy vörös, vagy narancs az aktuális "divatszín", amíg a majd 10 millió ember nem változik, nem lesz itt semmi sem, csak ez a büdös nagy puszta.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.07.13. 10:31:42

"Hoppacska, asztalaviszta,
Azert tart ott Magyarorszag ahol, mert olyan birkakkal van tele, mint ti."

Mondja a tolvaj, aki még büszke is rá.
Mellesleg elmehetsz országgyűlési képviselőnek is, mert rajtad kívül még ők azok, akik büszkén lengetik a mentelmi jogukat, hogy ők mindent megtehetnek...

"Ha holnaptol triplajara emelnek a jegyek arat, meg 10000FT-ra a vizitdijat, ti akkor sem lazadnatok. "
Hoppa, politizálunk? :))))

"Mert valljuk be, a kocsog demszkire szavaztatok..."

Te bevallhatod, de én nem, mert nem őrá szavaztam :)

De most szívvel-lélekkel azon leszek, hogy legközelebb egy jobboldali legyen Budapest polgármestere, és akkor ugye onnantól fogva mindig venni fogsz jegyet...

Sir Mortzosch 2007.07.13. 10:31:59

Hoffy - marha vagy, de nagyon.
Az Erdélyből átjöttek elhelyezkednek SZAKMÁJUKBAN.
Érted? SZAKMA.
És nem megy el kallernak.
Garantáltan nem voltál Romániában, főleg Erdélyben nem.
Ott, ha ilyen előfordul, akkor az emberek segítenek egymásnak.
Lerobbansz autóval, megállank és segítenek ha tudnak.
Kellemetlen, ugye??.. de ott még nem halt ki az EMBERSÉG.
Ez fájhat haver...

Anubisz (törölt) 2007.07.13. 10:35:29

Annyira vicces ebbe a történetbe is politikát csempészni, az egész BKV úgy szar ahogy van, ettől függetlenül.. Mellesleg ki volt az a barom, aki anno megszüntette a metróknál a pénzbedobálós kapukat, egyszerűen csak mondernizálni kellett volna, és senki nem tudna bejutni a metróba jegy nélkül.. Ahogy Milánóban sem. És akkor nem kellene 100-ával a bejáratoknál tobzódó ellenőröket fizetni, akik mellesleg meg sem nézik a bérletet.. A múltkor simán rályukasztottam a már használt jegyemre, poénból, senki rá se hederített, meg se nézték.. Akkor mitől ellenőr? Ennyit a munkavégzésükről..

Col.Maybourne 2007.07.13. 10:38:44

Hoppacska,
Nekem nincs szavazati jogom, ugyhogy nem szavaztam senkire... :)))

_wood_ 2007.07.13. 10:40:21

"fizetni kell és kész."
jah, hmm, törvényt betartani, vevői panaszokkal foglalkozni, folyamatokat felülvizsgálni, átláthatóan vezetni közpénből finanszírozott szervezeteket, tisztelni az utast és nemmegverni azt nem kell? a jogokról és a kötelességekről alkotott vadliberális felfogásom azt sugallja, hogy nem lehet csak az egyik. persze nem biztos, hogy igazam van, mint mondtam; és az én éves egy-két alkalmas bliccelésem inkább nekem egy szánalmas elégtétel, hogy "megmutattam", nem pedig kétszáznemtudommenyi forint spórolás. ha tucc jobbat, mondd.

grigorij (törölt) 2007.07.13. 10:40:48

Marvin 2007.07.13. 10:30:42: Te tényleg így gondolod? Nem, nem a BKV-val kapcsolatban - az ÉLETTEL!? Tényleg az a helyes viselkedés, hogy ha valamely céggel/hivatallal/emberrel szerődést kötsz, és Te betartod, Ő meg nem, akkor a bliccelők, meg az adókerülők a hibásak? Tényleg ennyire nem vagy önérzetes állampolgár?
Ha a polgármestered toronydaruval építi villáját, majd Te 5 utcával arréb fel sem újíthatod házad, mert az a kedves összejátszik az építési vállalkozókkal és csak többemeletes panelt lehet építeni - a családi házak lebontása által. Ekkor is az adócsalók, meg a bliccelők????
Szerintem meg pont fordítva van! Mindenki (persze a jogkövetőkre gondolok) ott és akkor álljon ki a jogaiért, ahol csúfságot tapasztal!
És most itt a BKV-ról van szó!

ojajojaj 2007.07.13. 10:42:45

Engem is vertek már mellbe ellenőrök, és ez nagyon nem vicc. Igaz, azért nem csináltam belőle balhét, mert blicceltem. De az, hogy mellbe verik az embert, és fényes nappal az utca közepén fogják le, sztem túl van egy határon.

texon 2007.07.13. 10:47:26

Akinek van jegye, oké.
A külföldiekkel kapcsolatban:
"Ha megeteted, visszajön!" - Ezt az egyik idegenvezetőnk mondta, akikkel olaszban voltunk. Arra értette, h. az olaszok -rendőrtől kezdve az utcaseprőig- előzékenyek a külhoniakkal, h. visszatérjen, és náluk költse el a pénzét. A turizmus náluk nagyon erős. Nálunk is egyre erősebb ez az ágazat, és jó lenne, ha inkább mi is felvennénk egy adag toleranciát, kultúrát.
Az ellenőrök kapcsán pedig: aki nem rendelkezik legalább egy alapfokú angollal, v. némettel (nem véletlen, nem középfokot mondtam), fel sem kéne venni!
Vagy: az ellenőröknek munkaidőben kéne egy szolgálati telefon, amivel ingyen tudják hívni az ügyfélszolgálatot - ott legalább van aki tud külföldiül, és szépen elmagyarázza, h. tesókám, neked kellett vóna lukasztanod jegyet! "Most add oda a jegyet az ellenőr bácsinak/néninek, aki hosszában beletép egyet, mostazegyszer, csak mer nem vagyunk az ellenséged!"
Vagy valami. Biztos vagyok benne, h. van megoldás erre is, nem csak a gecikurvaanyázás, mert nem tud magyarul az emberke.

Akinek ez a felfogása, az menjen a balkánra dolgozni. De tanuljon meg szerbül legalább, h. ne találkozzon hasonló nyelvi akadállyal, még erősebb hatásfokon.

Ja, és ha az ellenőr gyomorszályba vág, akkor azzal a lendülettel fejeld is meg. Ha feljelent, akkor elég, ha anatómiára hivatkozol. A gyomorszály megütésekor a hasizmok összerándulása a gerincoszlop erős meghajlását idézi elő, mely végén a fej, ha épp nem megfelelő állapotban van (ezesetben véletlenül pont erről van szó:), ostorcsapáshoz hasonló mozgást is végezhet, ami a fejelést előidézheti. ;)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.07.13. 10:47:45

"Tényleg az a helyes viselkedés, hogy ha valamely céggel/hivatallal/emberrel szerődést kötsz, és Te betartod, Ő meg nem"

Most éppen azokról az esetekről beszélünk, amikor "Te" nem tartod be, mivel nem veszel jegyet/bérletet...

grigorij (törölt) 2007.07.13. 10:52:12

Hoppácska: Miért is? Mert eredetileg ott kezdődött, hogy egy segíteni/fordítani akaró utast ütöttek le!!! És én is ezekről beszéltem!

Marvin (törölt) 2007.07.13. 10:59:58

grigorij:
Maximálisan igazad van. Sajnos azt tapasztalom, hogy leginkább az ugat, akinek semmi joga nem lenne rá (nem vesz jegyet, nem fizet adót, stb...). Valóban bosszantó az miket írtál, de sajnos azok a tételek nem összemérhetőek a be nem vizetett, meg nem vett, stb... tételekkel. Hogy miért gondolják úgy az emberek, hogy még is? Hát mert a polgármester x10 milliós háza látványos, a szomszéd metrdzsója látványos, de a kintlévőségeknek nincs szemmel látható nyoma. Csupán annyi, hogy az ország hanyatlik, a magyar ember frusztrálódik és miorális válságban van.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.07.13. 11:00:11

"Miért is? Mert eredetileg ott kezdődött, hogy egy segíteni/fordítani akaró utast ütöttek le!!! És én is ezekről beszéltem!"

Eredetileg ott kezdődött, és az teljesen nyilvánvaló, hogy a cikkíró nem fogja annyiban hagyni a dolgot, menjen is el minden fórumra, itt mindenki támogatja, kapja meg az igazát stb.

Azóta azonban áttértünk arra, hogy két dolog tesz boldoggá egyes embereket: szidni a bkvt ÉS nem fizetni az utazásért..

The Green Manalishi (törölt) 2007.07.13. 11:00:29

Helyes grigorij. Azonban az is tény, hogy polgártársaink jogérvényesítő képessége - finoman szólva - gyenge. Nagyon gyakran hagyjuk, hogy hivatalok, cégek nyakunkra nőjenek, hatalmaskodjanak, stb. Lehet, hogy az állampolgár lehetőségei korlátozottak, nehézkes az ügyintézés, stb. Nekem kb. 1 évembe telt, hogy egy veszélyes fát az utcánkban kivágassak. Csak nem hagytam lepattintani magam az első sikertelen levél után és addig basztattam az önkormányzatot, míg végül megoldották.
Talán ha a BKV-hoz is több (megalapozott) panasz érkezne, nagyobb nyomást kapna, stb. könnyebben változna a helyzet. Az azonban biztos nem oldja meg, hogy juszt sem fizetek, mert csak.
Természetesen egymásnak sem segítünk, egy koccanásomnál 10 tanú közül mind letagadta, hogy látta az affért, holott égetően szükség lett volna tanúra. Mivel nem volt, így egy Col.Maybourne-nel rokonlélek ember megúszhatta a kártérítési felelősségét.
Magyarországon az emberek jogérzete kizárólag saját sérelmeik esetén működik- de akkor aztán nagyon.

2007.07.13. 11:04:24

Egyesek nagyon próbálják eleterelni a témát másfelé...

A postban szereplő úriember VETT JEGYET csak segíteni próbált, erre hasbaütik. Erről kellene beszélni, nem a "nagyongonosz" bliccelőkról!

Marvin (törölt) 2007.07.13. 11:09:47

Szokták emlegetni a skandináv országokat, hogy ott milyen jó. Na igen, valóban jó ott. Svédországban tudok olyan esetről, mikor egy társasházból el kellett költözni egy családnak, mert kiderült, hogy adótcsalt az apuka. A többi lakó pedig szabályosan kiközösítette ezért.

Aztán amit már említettem egy másik témában, hogy Berlinben ha kötekszel a jegyellenörzéskor, akkor meg is bilincselhetnek, mert a bliccelés ott szándékos károkozásnak számít.

Arra azért kiváncsi volnék, ha bécsi szinvonalu lenne nálunk is a tömegközlekedés, akkor önmaguktól mennyivel több utas venné meg a bérletet/jegyet. Szerintem semennyivel sem több, mint most.

grigorij (törölt) 2007.07.13. 11:15:09

Hoppácska: Közeledünk...
Én, nem tagadom, a szidalmazók közé tartozom, de azért, mert én VESZEK jegyet, és ennek ellenére - mert kiállok a jogaimért - rendszeresen konfliktusom ven!
De! Én is elítélem azt a magatartást, amikor direkte nem fizetnek egyesek, majd habzik a szájuk a jogaikért! Én folyamatosan azt "képviselem", hogy egy polári szerződés alapján MINDKÉT fél folytasson jogkövető magatartást! Na ez nem megy most a BKV-nak!
(Egyébként a honi rendőrség pont ugyanezen a mélyponton áll! Na ott próbáljon meg valaki segíteni egy polgártársának! Nem a bünti elkerülése végett, hanem csak tanúként, a jogszerű intézkedés betartatásáért! Szerintem 5 év, míg szabadul... És még nem volt szó a hipermarketegben "tevékenykedő" bizt.őrökről sem...)

Hoffy 2007.07.13. 11:16:27

Tudod gotik! Látom te sem tudsz emberként viselkedni, ez csak azt jelenti, hogy te is onnan származol. Én ezt a saját fülemmel hallottam és azt írtam le. De nem várom, hogy a szűk agyaddal felfogd. Azért megjegyezném, hogy tudom, hogy ott segítenek, emberként viselkednek. De az igaz hazafiak ott maradnak, aki át jön azok nagyrésze viszont az ország szégyene. Nagyon sok ilyet ismerek, de eggyet sem aki emberként viselkedik. Tudom, hogy téged ez sért, de a leveled hangneme téged minősít.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2007.07.13. 11:18:08

"Én, nem tagadom, a szidalmazók közé tartozom, de azért, mert én VESZEK jegyet"

Így van. Ezt írtam én is fentebb, hogy ehhez abszolút mértékben jogod van.

jesszumpepi (törölt) 2007.07.13. 11:20:10

vernarancs: Az ellenőröket,és másokat is,akikkel munkavégzésük során találkozom, az elvégzett munka alapján ítélem meg,és nem az iskolai végzettségük és keresetük alapján.Jó munkát végezhet egy jó szakmunkás is,ugyanakkor egy diplomás orvos komoly testi,egy diplomás tanár komoly lelki károkat is okozhat,ha rosszul végzi a munkáját. A jól kereső ember meg lehet akármennyire kőgazdag is,ha egyébként szakmai,emberi probléma van vele.Lásd:a Homár minapi témáit(pl:Aeroviva,GRoby).

grigorij (törölt) 2007.07.13. 11:22:10

The Green Manalishi 2007.07.13. 11:00:29: szerintem ugyanarról beszélünk, csak más nézőpontból!
1. miért nincs szemtanúd? Mert utána, ha nem jelensz meg az idézésre, éjjel, bilincsbe verve állítnak elő... Érthető, nem? Pár napja, egy motorbalesetnél, én is csak a mentőket hívtam (persze láttam, hogy a motoros magánál van, és saját lábán vonszolja a járdáig magát, és vagy egy tucat autós állt meg segíteni) majd mentem tovább. ja és a mentőst CSAK az adataim érdekelték, az, hogy bediktálnám az elkövető rendszámát stb. az nem...
2. fa! Egy tavalyi vihar után másnap még a villamosok sem közlekedtek, erre megjelenik az utcánkban két létrás rohamkocsi + a parancsnoki autó (tűzoltók), és egyetlen fát vagdosnak le, mely max a szomszéd veteményesét károsítaná, ha kidőlne... A tulaj egy nyugdíjas tanácsi főmufti volt...

Pannon Puma 2007.07.13. 11:24:05

Anubisz 2007.07.13. 09:05:52

anyukám, 7300 ft. vidéken egy 15km-es bérletet mennyiért kapsz szerinted, amiért két definiált pont között mehetsz, nem egy nagyvárosban oda ahova akarsz... ez már mindennek a teteje, komolyan. a kutyatáp többe kerül ennél havonta... a bkv-vezérek menjenek villamosozni, a pestiek meg menjenek egy kicsit a világba (nem nagyvárosokba) szétnézni, hogy hol mit menniyér kapsz meg. 7300 ft egy fullos bérletért havonta BAGÓ. nem azt a hat villamosmegállónyi utat fizeted meg, hanem a lehetőséget, ugyebár.

Beaujolais 2007.07.13. 11:25:14

Most nem azért, de ha én külföldön(ez csak Bécs volt eddig) metrózok akkor is veszek jegyet ha nem tudok Németül(jó ennyit azért értek) de ne essen már nehezére szegény túristának jegyet venni ki van írva minden Angolul is szerintem. Persz az ellenőrök sutyeszok ezt nem vitatom de azért gondoljunk már bele, hogy ha külföldre megyünk hogy viselkedünk Veszünk jegyet ha 3 euroba is kerül két megálló(lásd Bécs a hülye zóna jegyeivel) It mmeg mennyi egy jegy egy egész vonalra!

Lényeg, hogy parasztok voltak az ellenőrök de a túristák is vehetnének jegyet nem kell sok ész hozzá hogy a nagy sárga doboz a kis lyukkal miért van a bejáratnál! Nyah a fene vigye

Anubisz (törölt) 2007.07.13. 11:32:54

ctc: anyukád lennék?? Jó hogy mondod.. Egyébként voltam más nagyvárosban, nem is egyben, és ott a zónák kevesebbe kerülnek... És a szolgáltatás is kellemesebb, nem kerülgetek húgyszagú hajléktalant.. Lehetőségért meg nem fizetek, hanem tényért, de annak arányában... Apukám..:))

_wood_ 2007.07.13. 11:41:05

Hoppácska 2007.07.13. 11:00:11
"szidni a bkvt ÉS nem fizetni az utazásért"

én szidom a bkv-t, és amikor végleg semmi lehetőségem nincs kikerülni - szerencsére nincs ilyen helyzet minden évben - akkor úgy veszem igénybe, hogy jegyet nem veszek. boldoggá nem tesz ez az állapot, sőt kifejezetten kellemetlenül érzem magam tőle, de még ennél is rosszabb érzés lenne fizetni mint a birka, azért, hogy a pofámba lépjenek. (és amikor panaszt teszek, rátegyenek mégegy lapáttal)

a boltilopás-hasonlat dologhoz egyébként az is hozzá tartozik, hogy a bkv nem magáncég, a működési költségeinek csak kisebb részét fedezi a jegyárakból befolyó bevételekből, a többi közpénz (a világon madj' mindenhol így van egyébként). tehát az én évi kb. két bkv-s utazásom akkor is jóval drágább a mindennapi bkv-userénél, ha nem veszek jegyet. és én úgy látom, hogy azt a pénzt is szemét módon használják, amit anélkül húznak ki a zsebemből, hogy kapnék érte valamit, ezért nem fogok még plusz fizetni. ez persze az életformaszerűen, nap, mint nap bliccelőknek nem érv, és még az én esetemben is sántít.

grigorij (törölt) 2007.07.13. 11:44:32

ctc 2007.07.13. 11:24:05: Tehát akkor szerinted 7300 Ft.-ért fogjam be a pofám a BKV ellenőrök szemétkedései során, mert vidéken ennyi egy 15 km-es bérlet? Ennyi erővel mindenki fogja be!!! Remélem nem gondoltad komolyan, hogy összefüggés van néhány primitív szolgáltató árképzése és bizonyos emberréteg viselkedése között?

moli 2007.07.13. 11:52:03

a turistaknak nem kellene jegyet venni, hiszen toredeket adjak a bkv bevetelenek, viszont ha nem lenne bkv joval-joval tobbet koltenenek a jegyek aranal az orszagban, egyszeruen a hangulat tokeletes elbaszasanak hianya miatt.
MAXIMUM azt tudom elkepzelni, hogy akinek nincs jegye es kulfoldi utlevele van, azzal megvetetik helyszinen a JEGYET.

grigorij (törölt) 2007.07.13. 11:55:21

Egyébként kérdeznék valamit tőletek!
Valóban 2007-ben az a helyes megoldás, ha valaki nem tart be egy polgári szerződést (magyarul nem vesz jegyet a BKV-n), akkor azt diktatórikus módszerrel, megalázva, megszégyenítve, számos esetben fizikailag inzultálva tartatjuk be? Azért ilyen mélyre még az APEH sem megy le! Ez pontosan azonos az aranyláncos, merdzsós társadalmi réteg megagyalós, bézbólütös stílusához.
OK! Büntessék meg a bliccelőket - de tegyék azt úgy, hogy 1. nem zaklatják a becsületesek, 2. az érvényes jogszabályok betartásával!

Pannon Puma 2007.07.13. 11:59:05

Anubisz 2007.07.13. 11:32:54

nem vagyok az anyukád, ez egy felkiáltás volt, olyasmi, mint az, hogy "asztakurva", csak finomabb.

grigorij 2007.07.13. 11:44:32

nem, nem ezt mondtam. azt mondtam, hogy azért a lehetőségért, hogy akár napi 24 órában, ezer vonalon utazhatsz ennyiért, oda ahova csak akarsz a közig.határokon belül, az egy olyan ár/érték arány, ami egy vidéki bérletárhoz képest semmi. Természetesen ehhez hozzájön két dolog: aki köcsög, fel kell jelenteni (pl. az esetben szereplő ellenőrök); a megfelelő (fél)legális módszerekkel folyamatosan sarkallni kell arra a BKV-t, hogy jobb szolgáltatást nyújtson.
Hat évig pesten tanultam, tudom hogy milyen az, amikor havibérlettel el kell mennem öt helyre, és ezt LEGÁLISAN megtehetem, ha kell, húsz átszállással, mert fizettem érte. Büdösmocskos emberek a két falu közti buszon is vannak egyébként.

Col.Maybourne: ha nem veszel jegyet, nincs jogod felszállni. ha nem teccik a busz, nem szállsz föl. persze ez érdekes kérdés, mert ugye ha fölszállsz, de nem fizetsz, a közvetlen kár mindösze annyi, amennyibe a te extra súlyodat cipelni kénytelen villamos (vagy akármi)többletfogyasztása. Ez nem túl erős indok. Ezért hivatkoznak itt többen szerződésre, meg erkölcsi és a közösséggel szembeni tisztességre. de ez már egy magasabb dimenzió.

Hoffy 2007.07.13. 12:01:34

Ez nem kérdés, a turisták hibáztak, bár a bkv idegen nyelvű tájékoztatása egyenlő a 0-val. Viszont a deáktér egy útvesztő a turista azt se tudja mikor, lépett át a másik metró területére. Tehát jó szándéka ellenére is tévedhetett. Itt a kérdés az ellenőrök jogai és viselkedése, mert ha nem beszél egyetlen idegen nyelvet, sem, akkor sem minősítheti az utast, vagy nem ütheti meg a segítő utast. Ezzel csak egyet érnek el velem szembe, aki rendszerint bérlettel utazik, hogy azért bekészítek egy sokkolót, mert kitudja, hátha állati ösztönű ellenőrrel találkozok. Mivel az új bkv vezetés nem nyilatkozott, pedig biztos hallották az ügyet. Nyilván el szeretnék tusolni, mert most sok ellenőrre van szükség, ezért akinek van két lába, felveszik. Minimum 8 általános és Magyar nyelv ismerete kell hozzá. Ez egy lenézett szakma és azért nem állnak sorba ellenőrnek. Ezért nem szeretné a cég hírnevét, romboló ellenőröket nélkülözni. Tehát marad, hogy majd megvédem magamat. Gázspray, sokkoló, Bérlet, stb.

Sir Mortzosch 2007.07.13. 12:32:01

Hoffy, nagyon igazad van, nem tudok emberként viselkedni.
Viszont tudok EMBERként viselkedni.És Ez jelentheti azt, hogy onnan származom.
A te NAGYMAGYAR felsőbbrendűséged porba alázott, engem, szerencsétlen, szegény, szűkagyű, viselkedni nem tudó, nincstelen etc etc erdélyit.
Okos dolog lenne szétnézni és tájékozódni - ki, merre szóródott szét, tényeket, történelmet, miegymást.
De ezt ne erőltsd, meghaladja képességeid.

A marházásért utólag elnézést.Nem volt helyénvaló.Teljesen mást kellett volna...
Az írásom meg engem minősít. És nem is rosszul.
A tied viszont téged minősít.

Érvelni tudni kell. Lehetőleg okosan.
Köpködni meg egy bkv-s is tud.

/off

pingpong 2007.07.13. 12:36:44

lécci srácok ne bántsátok egymást.

Zorro2007 2007.07.13. 12:39:57

The Green Manalishi: 2. Az ellenőr a rendőr érkezéséig - akár testi kényszerrel is - visszatarthatja a bliccelőt (ezért alkalmazzák őket már egyidejűleg biztonsági őrként is). Ez igy nem igaz-> lasd szemelyi szabadsag megsertese, ugynigy egy biztonsagi ör sem erhet hozzad...ha nö a feltetelezett tettes, a ferfi biztonsagi ör még "ra se nezhet" Egy biztonsagi ornek is ugyanolyan jogai/lehetosegei vannak mint egy hetkoznapi embernek...szerencsere

RoxyTHC 2007.07.13. 12:43:45

Sziasztok.
Bocs mindenkitol de nem olvastam vegig az osszes kommentet igy csak az alapsztorira reagalnek.
Elso lepesben a szenvedo alanyu fiatalembert emelnem ki, amennyiben nem ertek vele egyet abban, hogy valojaban miert erezte kotelessegenek, hogy odamenjen az ellenorokhoz es a problemat mint olyat ő oldja meg. Ugyanis, a tortenetbol kiderult hogy az ellenorok 1 nél tobben voltak + iszonyat nagy parasztok ergo felteheto hogy ha odamegy hozzajuk akkor vele is hasonlo modon fognak banni mint az erintett kulfoldi fiatalokkal. 2, Ilyen esetben az embernek merlegelni kell, hogy vagyok e annyira "kemeny" gyerek, hogy ha odamegyek es tetlegessegre kerul a sor, akkor meg tudom e magam vedeni? Ugyanis ha ugyerzem, hogy bar az "ellenfel" 2 vagy 3 emberbol all egyszerre, de feltehetoleg tudok ugy fellepni veluk szembe hogy visszavesznek az arcukbol...vagy ha nem es nekem esnek akkor esetlegesen meguszom e a nagy zamekot kisseb serulesekkel oket viszont a foldrol kell felvakarni...nos ebben az esetben batran lehet valalni a "bekebiro es problemamegoldo szerepet" (ambar a nagydarab ember is belefuthat egy kissebb bicskaba). Ezzel szemben a leirtakbol kderul hogy a szenvedo fiatalember nem eppen a nagydarab kopasz kigyurt izomagyat kepviseli, hanem inkabb az intelektualis (trisztan es izolda), egyedulelo (papagaj) egyetemista (kozgaz) kategoriat. Ezeket nem rosszindulatbol irom, csak ugyerzem hogy neki fel kellett volna merni azt, hogy ott van 2 vagy 3 parszt bunko ellenor, akik nem biztos hogy vevok az o lelki tanacsadeasara. En valoszinu abban a pillanatban amikor 1 ujjal is hozzamertek volna, atmentem volna kommandosba es kovetkezmenyektol fuggetlenul irtozatosan osszerugdostam volna az ellenoroket (ok, en egy agressziv allat vagyok aki lesujjed az ilyenek szintjere stb) de ,meg akkor is ha engem utana eloallitanak, becsuknak, megbuntetnek.... Nos akkor is az emlitett BKV ellenorok miutan kijottek a korhazbol valszeg elore fognak koszonni az embereknek es viragfuzerrel varjak az utasokat es nem jut eszukbe belekotni senkibe, meg olyanba sem aki esetleg latszolag gyengebb vagy kiszolgaltatottabb naluk. Sokan mondjak hogy nem old meg semmit az agresszio, de nem artana figyelembe venni azt is hogy "kutyaharapast szőrével..." En nem leszek buszke magamra azert mert esetleg erosebbnek bizonyultam valakinel, de a masik ember aki ugyerzi hogy neki mindent lehet azt valoszinuleg visszavesz az arcabol!

Col.Maybourne 2007.07.13. 12:48:23

ctc,
Jogom van felszallni. Tanulmanyozd at az 1990 I. tv-t a kozuti kozlekedesrol... Nekem ez a szakmam, tokeletesen ismerem a jogaimat a bkv-n. Regebben amikor magyarorszagi lakos voltam mindig nalam volt a torveny a tetu ellenorok (ki)oktatasa celjabol.
Tipp peldaul: ha az adott kozlekedesi eszkozon nincs kifuggesztve jol lathatoan a dijszabas, akkor onnantol kezdve a viteldij alku targyat kepezi (de buntetni semmikeppen nem lehet!). Tehat egy tomott buszon, ha nem latod a kiragasztott matricat, mert keptelenseg latni, es az ellenor sem latja, akkor szegenyke megbszhtja. Mert nekem honnan kellene tudnom egyebkent, hogy kell-e fizetni es mennyit?

grigorij (törölt) 2007.07.13. 12:52:54

RoxyTHC 2007.07.13. 12:43:45: Minden szavaddal egyetértek!!!!

pingpong 2007.07.13. 12:54:16

RoxyTHC 2007.07.13. 12:43:45

Te gondoltad volna az adott helyzetben, hogy nekedmegy a túlerő, vagyis a bkv ellenőr brigád? én például arra számítottam volna a srác helyében, hogy megörülnek nekem és lefordíttatják a mondanivalójukat. hiába, ilyen a naív ügyfél :)

Corai Döglésű Egér 2007.07.13. 12:57:50


BKV nem a barátom
Mert sose jön mikor várom
Ellenőr lóg a gatyámon
Nem enged sose leszállnom.

Buzi Köcsög Vállalat
Eltörlöm a szájadat,
Nekem ugyan ne ugass,
Lesz még neked nemulass.

Kigyúrt kopaszt nem bántasz,
Fület, farkat berántasz,
A pofád csak akkor nagy,
Ha gyengébbet baszogatsz.

Azt hiszed, hogy karszalag-
ban a van a te hatalmad,
de amikor magad vagy
szusz is, szar is beléd fagy.

Sir Mortzosch 2007.07.13. 13:03:40

Kicsit komolyra fordítva a szót...
fegyvert viselhetsz, amennyiben van engedélyed rá? Tehát magadnál tarthatod?
És ha veszélyben érzed magad, akkor (jóindulatú ember lévén) lábon lőheted a téged veszélyeztető illetőt?.. Jogos lehet az önvédelem ilyenkor?
Vagy Chicago alapján - I shot two warning shots. Into his head?..

vernarancs 2007.07.13. 13:09:56

ctc: Nagyon klasz, hogy 7300-ert ilyen lehetoseget vehetek. Miert nem vezetik inkabb be az orszagos berletet mondjuk 50.000-ert? Lehet, hogy nem fogok a budos eletben tujazni Debrecenben de hat a lehetoseg meglenne ra es azert fizetni kell. Ki nem tojik ra, hogy rakospalotan is buszozhatok, ha en del-budan lakom es soha nem jarok rakospalotan? A zonajegy lenne a jo megoldas. Az aki csak 1 megallot utazik az miert fizessen annyit mint aki atmegy a fel varoson naponta ketszer.

Pannon Puma 2007.07.13. 13:15:56

Col.Maybourne 2007.07.13. 12:48:23

te vagy a jobb, felszállhatsz. jogod van. azért nem olyan nagy baj, hogy nem töltöd te is a buszt túl gyakran, már megbocsáss. Kurvára tisztában vagy a jogaiddal. Még jó hogy nem ilyen nagy tudós mindenki, és azért van aki vesz jegyet/bérletet, nem azon morfondírozik, hogy direkt hogyan cseszhet át másokat. te igazán jó irányba viszed ezt a tetves bolygót, azt kell mondanom. csak aztán nehogy találkozz egy nálad kétszer nagyobb ellenőrrel, aki a seggedbe dugja a kinyomtatott papírkáidat, amit ős valszeg el se tud olvasni, te meg semire se mész vele, hogy még ráadásul érted is, hogy mi van odaírva. remélem abban az országban, ahol élsz, nem így viselkedsz, nem égetsz minket. köszi. (az ember szegjen meg szabályokat, ha kell, de ne mások kárára)

grigorij (törölt) 2007.07.13. 13:17:17

vernarancs 2007.07.13. 13:09:56: Ne adj ötletet nekik!!!!
A zónajegy persze, hogy jó! Nekünk, utasoknak. De nekik?
Valamikor egyetlen jeggyel juthattunk monjuk a Nyugatiból ki Újpest végére, vagy a Moszkváról szintén Északra a francba! Elkészült a metró és a BKV járatot szervezett és ma már ezekhez az utakhoz 3-4 jegy kell! Tehát ne várd a zónajegyet!

Pannon Puma 2007.07.13. 13:19:56

vernarancs 2007.07.13. 13:09:56

a zónás jegy okos ötlet. meg a villamosszakaszjegy se lenne elvetendő. mert miért fizet az ember (turista) egy egész nagykörútért, ha csak két megállót megy? és miért fizet az ember háromnapos matricát az összes autópályára, ha csak az m7-esen megy szombaton? és még sorolhatnánk. ja, a upc pert nyert, hogy igenis csomagok vannak. miért fizetek a fashiontv-ért a csomagban, ha sose nézem?

egyébként mégegyszer mondom, a zónás megoldás tényleg logikus és szükséges.

The Green Manalishi (törölt) 2007.07.13. 13:25:01

Col.Maybourne, a 1990. évi I. törvény
a Polgári Törvénykönyv egyes rendelkezéseinek módosításáról nem tudom, hogy jön ide, amire te gondolsz, az a 1988. évi I. de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a tv.-ből kibaszottul nem lehet levezetni, hogy jogod van JEGY NÉLKÜL utazni, ui. az, hogy jogod van részt venni a közlekedésben (3.§ (1) bek.), de a 8. §-ban foglalt állami feladatokból sem jön ez le...
A tipped meg egy faszság, mellesleg a BKV-járműveken kint van a díjszabás.
Ha már ennyire szeretsz "okoskodni": azzal a ráutaló magatartással, hogy felszállsz a járműre, szerződeses jogviszony jön létre közted és a BKV-között, és ezzel elfogadtad az ő díjszabását, utazási feltételeit, stb.

beszélsz itt faszságokat...

pingpong 2007.07.13. 13:30:42

jaja, zónákat Budapestre! Bár hogy aztán azzal hogyan boldogulnának az ellenőrök...:)

The Green Manalishi (törölt) 2007.07.13. 13:33:24

Nem mellesleg az, hogy a tömegközlekedésért fizetni kell, köztudomású tény, amit a bíróság külön bizonyítás nélkül elfogadna, ilyen állatsággal nem is érdemes még csak próbálkozni sem.

Pannon Puma 2007.07.13. 13:35:09

The Green Manalishi 2007.07.13. 13:25:01
ja, ezt nem tudom, de nem árt néha a szakszerű ellenvélemény. én nem vagyok jogász, de fura lenne, ha azért, mert nem férek oda a matricához, ne kellene fizetnem. mindenesetre mint már mondtam JÓÉRZÉSŰ, erkölcsileg ÉP ember ilyen hüleségekkel nem kerüli ki szándékosan a kötelezettségét.

az éjszakai dolog tökre más kérdés, mert pl. az, hogy én a puszta közepén az éjszakaibuszra nem tudok jegyet venni, nem szándékos kötelezettségszegés. Ilyen esetben (a megfelelő helyen és időben) olyan ellenőrnek kellene ezeken a vonalakon utazni, akinél büntetés nélkül lehet vonaljegyet venni. a metróba meg forgókapu+kamera (ami rögzít), és kész.

grigorij (törölt) 2007.07.13. 13:42:44

The Green Manalishi: Jól mondod, ezt ragozzuk már vagy két hete itt az ízeltlábún!
A BKV használata nem alkotmányos jog! Tehát ha elfogadjuk a cég feltételeit, akkor utazhatunk, ha nem, hát nem!
De pont ez a bibi! Mert a cég feltételeinek összhangban kell állnia a hazai törvényekkel (üzleti, polgári, fogyasztóvédelmi stb.), így látható, hogy a BKV nem hatóság.
De 1000x ismét! Nem a bünti, meg a bliccelők kiszűrésével van gond! Hanem a viselkedéssel! Mit szólnátok, ha jön a díjbeszedő, és mert nem akarsz fizetni, egyszerűen pofánvágna!

grigorij (törölt) 2007.07.13. 13:56:16

De az sem lenne piskóta, ha mondjuk a cégednek tartozik egy másik, erre odamész - két bizt.őrrel, szolg.kívüli rendőrrel - és közlöd, hogy addig senki sehova, amíg nem fizet. Szerintetek hány évet kapnál önbíráskodásért, személyes szabadság korlátozásáért stb.
Most akkor a BKV ezt megteheti?

Salgo2 2007.07.13. 14:08:16

"Csak ahhoz nincsnek hozzászokva, hogy nálunk átszálláskor új jegyet kell lyukasztani. Ez magyarisztáni jellegzetesség, a legtöbb ajrópéer nagyvárosban egy jeggyel annyiszor szállsz át, ahányszor tetszik."

Orbitális tévedés!

Egy ajropéer Londonban, ha 3 állomásnyi távolságra veszel metrójegyet, és a 4.-en akarsz kiszállni, kifizettetik az egy megálló távolságot, vagy ki sem engednek.

Ott zónákba van felosztva a metrórendszer, ha átutazol a másik zónába, magasabb díjat kel fizetned.

Magyarisztánban, tudod, amit annyira utálsz, ha felszállsz a kékmetróra, akkor is egy metrójegy a költség, ha a fele utat teszed meg, vagy ha a teljes járathosszon utazol.

Ugyanez Londonisztánban, ha két megállót mész, kb 1000 Ft, ha ötöt, 1500, ha 10-et 3000 ft, arányaiban.

Egyébként ott is hamar feltűnne egy-két marcona alak, hogy fizetésre bírjon, ha bliccelsz. Ha nem hiszed, próbáld ki egyszer.

szgyula 2007.07.13. 14:12:39

Csak egy kis jogi hatter: az ellenor hivatalos feladatot ellato szemely, ami kb. annyit jelent, hogy a felrugod, akkor szigorubban biraljak el. Ennyi. Extra jogai nincsenek. Nem tarthat vissza. Nem tepheti ki a kezedbol a berletet (de elkerheti es ekkor oda kell adnod). Meg elveheti a berletszelvenyt, ha nincs beirva a szam. De NEM TARTHAT VISSZA, EROSZAKOT NEM ALKALMAZHAT, NEM IGAZOLTATHAT. Sot, elore kell igazolnia magat, ha kered, addig SEMMIT nem vagy koteles tenni. Ha meg rendort hiv, akkor rendor koteles megadni *neked* az ellenor nevet, foglalkozasat. TOvabba rendor nem adhatja ki adataidat az ellenornek, azt a BKV kell kikerje utolag (ekkor viszont ki kell adjak).

celecoxib 2007.07.13. 14:14:19

The Greean Ma

Van egy kis tévedés az írásodban.
Konkrétan: az ellenőrök nem alkalmazhatnak testi kényszert!!!!
alant a részlet ebből az írásból jesz.ajk.elte.hu/arato14.html
"A gyakorlatban a legsúlyosabb probléma az ellenőrök magatartásának értelmezése. Az ellenőr ugyanis nem hatósági személy, semminemű jogosultsága nincs sem erőszakot alkalmazni az utassal szemben, de még igazoltatására sem. Legföljebb értesítheti a rendőrséget és keresetet nyújthat be a bíróságon; azonban arra nem kényszerítheti az utast, hogy megvárja a járőröket. ( A birtokvédelem elvét legtovább terjesztve esetleg addig mehet el, hogy a jeggyel jogosulatlan utazókat a távozásra bírhatja mint a tulajdonos és birtokos BKV képviselője, de semmiképp sem foghatja le ) A "metrórendőrség" azonos tekintet alá esik - nem hatósági személyek szervezete. A - magukban is törvénytelen - fenti kényszerítő cselekmények miatt pedig az utas fizetésre kényszerül, pedig csupán a polgári jog szabályai miatt per lenne indítható vele szemben. ( Az összeg csekélysége és a gyakorlati nehézségek ellenére. ) Semmivel sincs több joga a BKV Rt.-nek ilyen értelemben önbíráskodást alkalmaznia - jóllehet a Fővárosi Önkormányzat a tulajdonosa - , mint bármilyen magánszemély vállalatának, hisz az Alkotmány a tulajdonformák ( állami, így önkormányzati, illetve magán ) teljes egyenjogúságát deklarálja."

_wood_ 2007.07.13. 14:15:21

grigorij 2007.07.13. 13:56:16

jaja, jogos észrevétel; és a hasonlat is jó :D

_wood_ 2007.07.13. 14:20:33

"rendor koteles megadni *neked* az ellenor nevet, foglalkozasat"

nem értek hozzá, de ez elég furcsának tűnik. az ellenőrt nem védi a törvény? a foglalkozását meg úgyis tudom... :)

pingpong 2007.07.13. 14:43:39

Salgo2 2007.07.13. 14:08:16

Asszem ez így nem egészen pontos, ahogy írod. Az árváltozás a zónaváltás miatt és nem a megállók száma miatt van.

www.tfl.gov.uk

Hoffy 2007.07.13. 14:49:37

Tudod gothic ha off -olsz akkor sem adok egy hazáját elhagyó senki véleményére. Előttem te is azok közzé tartozol, történelem ide vagy oda. akik kalandvágyból elhagyták erdélyt és itt rontják a levegőt. Mint írtam wiskis, törtetők, érzéketlen, másokat letaposó emberek jöttek át. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek, (ilyet nem ismerek). Az igaz Magyarok ott maradtak.

NémethMarcell 2007.07.13. 14:54:32

Tévedés, az ellenőr közfeladatot ellátó személy (tömegközlekedés!), így kérheti a személyit. Persze a törvény itt zárul is, mert ezen kívül semmi mást nem tehet.

NémethMarcell 2007.07.13. 15:02:46

"Ugyanez Londonisztánban, ha két megállót mész, kb 1000 Ft, ha ötöt, 1500, ha 10-et 3000 ft, arányaiban."

Nem hogy nem egészen pontosan, hanem egyáltalán nem így van. 1800 Ft-ért már csúcsidőn kívüli napijegyet kapsz az 1-2 zónára, ami nagyjából lefedi London belső részét (és nem csak a belvárost!).

Salgo2 2007.07.13. 15:06:39

"Asszem ez így nem egészen pontos, ahogy írod. Az árváltozás a zónaváltás miatt és nem a megállók száma miatt van.
"

Igen, de (az egyes zónán kívül) a zónaváltás két-három megállónként megvan, és így ha átutazol több állomáson* (így több zónán*), többet fizet a kalandozó.

* itt van nekem igazam
** itt van Neked igazad

Marvin (törölt) 2007.07.13. 15:11:27

Gondolatkisérlet:
Tfh. egy ellenőrnek naponta 5000 utassal van dolga a munkájánál fogva. A BKV statisztikája alapján az utasok harmada utazik jegy nélkül. Éegyünk mi optimisták és vegyünk egyötödöt, azaz van 1000 potyautas. Legyünk ismét jóhiszeműek, tételezzük fel, hogy a bliccelők 90%-a megadja magát. A maradék 10% pedig a kötekedős, igazság bajnoka, jogaival tisztában levő, okostojás, öntudatos utas.
Nem csodálkozom, ha egy normális ember megzakkan ettől a munkától és egy arogáns bunkó lesz belőle. Hogy akkor miért csinálja? Mert valamiből el kell tartani a családot és ez még mindig jobb, mint a segélyért sorban állni, ami...

Most nem védeni akarom őket, csak beleképzeltem magam a helyzetükbe. Én pl. biztosan két k@va nagy pofonnal intézném el, ha jönne egy Col.Maybourne és elkezdené magyarázni a bizonyítványát. Az ilyen és hozzá hasonló emberekkel a legnagyobb probléma nem is az, hogy saját maguk is elhiszik a sok baromságot amit beszélnek, hanem hogy ezt még magas lóról is komunikálják a másikkal.

Col.Maybourne 2007.07.13. 15:13:14

Green,
Jo, elirtam a datumot. Sooo?
Nyilvanvalo, hogy a fele tarsasag szereti a kocsog kallereket, a masik fele meg nem. Egyebkent vertem mar kallert es ok is engem.
Az egeszben csak az a fos, hogy belenyugodtok ebbe a helyzetbe, sot nehanyan meg igazat is adtok ezeknek a szemeteknek. Es 4 evente ujravalasztjatok a tetu demszkyt, aki a fonoke ennek a tetvedek bkv-nak. Ezek vagytok ti, pesti magyar(?) emberek. Persze itt mindegyikotok tagadja, hogy ra szavazott volna, de valahogy megis o gyozott. Ha ertelmes polgarmesteretek lenne, nem turne el az ilyen viselkedest a fovaros tulajdonaban allo ceg egyik alkalmazottjatol sem.
(a kozlekedesjogasz meg en vagyok, ne okoskodj...)

Salgo2 2007.07.13. 15:15:34

""Ugyanez Londonisztánban, ha két megállót mész, kb 1000 Ft, ha ötöt, 1500, ha 10-et 3000 ft, arányaiban."

Nem hogy nem egészen pontosan, hanem egyáltalán nem így van. 1800 Ft-ért már csúcsidőn kívüli napijegyet kapsz az 1-2 zónára, ami nagyjából lefedi London belső részét (és nem csak a belvárost!)."


MOndandóm lényege az volt, hogy Bp-en egy jeggyel keresztül lehet utazni a várost (pl. a kék metróval) míg pl. az eurpoéer Londonban nem, a távolság függvényében drasztikusan nő a fizetendő összeg.

Más.
Az 1-2 zóna Londonban a város kb. egynegyede, igaz?

Sir Mortzosch 2007.07.13. 15:17:36

Vesszőparipád himbilimbijét vedd a szádba hoffy és szííívd meg jól.
ad primo: fogalmad sincs, hogy honnan vagyok és hol tartózkodok,
ad secundo: másokat letaposó emberek = munkájukat RENDESEN elvégző emberek, aki fizetésért elvégzik a munkájukat és nem sunnyognak el előle, ahogy, valószínüsíthetően te teszed.
ad tertia: rendkívül hálás vagyok utolsó mondatodért...az igazi Magyarok ott maradtak.
Te kiféle, miféle vagy ? szerb?horvát? valamilyen kevertvérű?
Fura, hogy a magyországi embereket kizárod a körből, utolsó szavad értelmezve a konklúzióm az, hogy aki magyar Erdélyben marad/megy.
Maradnak a cigányok és a kínaiak ?
Vagy lenézed a Magyarországon élő, MAGYARAJKÚ embereket?
Kis gyurcsánbérenc vagy... "el lehet menni!" Magyarok, irány Erdély, mert hoffy mondá vala!
Csomagolok és irány Erdély. Ott legalább nem fognak magyarul beszélő, kevertvérű senkiháziak ugatni.lásd:temagad

Col.Maybourne 2007.07.13. 15:22:17

Marvin,
gyere probald csak meg ;)

Hoffy 2007.07.13. 15:43:19

gothic te megint mást olvastál mint amit írtam. Nem várom el, hogy tudjál magyarul. Magyarország joggal a Magyaroké, de erdélyben is igazi Magyarok éllnek. Csak az olyan elmebetegek hagyták el mint te. Én Magyar Magyar vagyok itt születtem és itt élek. Nem mentem ell máshová mint te úgymond szerencsét próbálni. Letaposni embereket, hogy én élhessek, ahogy ezt az erdélyi magyarok teszik.

Hoffy 2007.07.13. 15:54:44

gothic a véleményemtől függetlenül is azt mondtam amit hallottam, az ellenőröktöl. Te ezért vádolsz te eszement barom te senki. A stílusod szerint pedig magyaraljáról származol. Nem kívánom a Magyarságom veled megvitatni, mert van olyan ősöm akit te büszkén emlegetsz és igaz magyarnak nevezel. De a jelenben már más eggyes erdélyi emberek magyarság tudata. Ide a pénzt, meg a földet és küldjük a selejtet, hozzátok, szerencsét próbálni.

grigorij (törölt) 2007.07.13. 16:07:07

Marvin: anélkül, hogy kötekednék! 5000:1000 aránnyal számolsz (kenvenc Karink 2/3:1/3 arányt emleget, azaz nála 5000:1650)!
De ismét kérdem! Mi van velünk, a minden szempontból többséget képező becsületesekkel???? Nekünk vajon miért kell eltűrnük a zaklatást, a modortalanságot??? Még, ha épp előttünk borult ki a kíber???
Ezt magyarázza már meg valaki! De ne erkölcsileg! Jogilag!

Sir Mortzosch 2007.07.13. 16:07:09

te Magyar Magyar vagy. Gratulálok!
Ugorjunk neki a helyesírásodnak:
Nem tudjál, hanem tudj.
Nem éllnek, hanem élnek.
Nem ell, hanem el.
A vessző elhelyezésének szükségességébe meg nem is megyek bele.
Büszke vagyok rád, te Magyar Magyar!
Ki az erdélyiekkel!
Éljen az önérzet! Éljen a magyarhoffy (horthy?!) és idegen(nemmagyar, lásd cigány,arab,kínai) barátság, hisz ők jobbak neked, mint a határontúliak.
Rá se ránts! Én szégyenlem magam helyetted.
Az ilyen elmebetegek mint te ( szavaiddal élve) lopják ki (régebb schilling (A),pfenning (D)-(DDR))a vécésnéni tányérkájából a pénzt, hogy egy Mars-csokit tudjon venni. Az ilyen elmebeteg mint te eszi a szart Belgiumban és veri a nyálát itthon, hogy milyen nagymenő.
Vágyom rá, hogy örülj annak, hogy az erdélyi magyar többé nem tapos le téged (lévén munkaszerető és képzettebb mint te) nem veszi el a munkádat.. vágyom rá, hogy te dolgozhass míg a szemed kiesik és a megdolgozott pénzed felét elvigye az adó a másik felét meg a roma-arab-kínai koalíció. Ámen!

Sir Mortzosch 2007.07.13. 16:10:13

Látom, hogy valaki segített neked, vérszemet kaphattál.
Milyen pénzt?Milyen földet?
Bolond vagy édes fiam?
Az eszeddel és két kezedeel próbálj szerencsét.
Pénzzel mindenki boldogul.
Ne légy barom !
(helyesírás!!!!!!!!!)

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2007.07.13. 17:24:49

Jol kivizsgaltak az ugyet, mit kell pattogni. Az ellenorok megmondtak, hogy te vagy a hibas. Szakertoi velemeny :). Tok veletlenul nem volt egy kamera a kozelben? Mert abbol azert eleg jol lejonne az igazad.

Stupido Girl 2007.07.13. 18:01:30

Most hétvégén történt velem, illetve a barátnőmmel a következő. Ő nem Budapesten lakik, hétvégére jött fel meglátogatni. Vett jegyeket előre, földalattival akartunk utazni, épp állt be a vonat, rohanás, barátnőm bedugja a jegyet az automatába és ő is felszállt, amikor észrevette, hogy a kapkodás miatt gondolom, a jegyével nem történt semmi. Mondanom sem kell, kijáratnál ellenőrök. Kérik a jegyet, ő odaadja, és mondta, hogy nem sikerült az érvényesítés. Ellenőr fogta a jegyet, kettétépte, zsebre rakta, és után nem foglalkozott velünk. Megjegyzem, nem direkt volt a bliccelés, minden alkalommal kezeltette a jegyet.
Másik, én a Deák tér mellett lakom, így naponta többször is itt szoktam a metróra le vagy felszállni. Még soha nem volt afférom az ellenőrökkel, igaz, van bérletem, rá van írva az igazolványszám, és ha látom, hogy ott dekkolnak az ellenőrök, akkor előre előkészítem a bérletet. Egész biztos, hogy vannak bunkó ellenőrök, de sokszor az utasokat sem kell félteni. Ismerek olyant, aki soha nem vesz jegyet, és még büszke is rá, és könyveli is, hogy milyen arányban van a megtakarítása, és büntetések. Akinek nincs bérlete, igazán tarthatna magánál 1-2 jegyet, vagy menjen taxival. A BVK szolgáltatása (olyan, amilyen), de senkinek nem jár állampolgári jogon. A boltból sem távozhatsz fizetés nélkül, csak azért mert hosszú a sor a pénztárnál, és neked sietős, vagy mert éppen nincs nálad elág pénz.

Stupido Girl 2007.07.13. 18:17:20

Mivel barátnőm Veszprémben lakik, így tudom, hogy ott nem csak minden buszra jó összvonalas bérletet lehet venni, hanem csak 1 járatra érvényeset is, és az használható más járatok azonos útvanalán is, ahová a bérlet érvényes.

köpcöspapa 2007.07.13. 18:49:45

ja most nézem a tévében

Rák Attantam 2007.07.13. 19:46:57

Viszont már jó hosszú ideje nem frissül a Homár.
Vagy Karola ment le a Balcsira a hétvégére, vagy Homárék váltak oknyomozás közben BKV-ellenőrök martalékává.

nyekk 2007.07.13. 20:41:52

Karola leutazott Balaton Kiricsire. A hétvégén szünetel a fosfényesítés a BKV-nál.

baloghge 2007.07.13. 22:03:18

Ma megvolt a tények - köszi-, aki lemaradt itt, megnézheti:

tv2.hu/2007-07-13/Megutottek_egy_utast_a_BKV-ellenorok_-_INTERJu/

Ha nem alszom el hétfőn, akkor reggel Mokka, f8 -kor.
Addig is mindenkinek jónapot.
Gergő

NémethMarcell 2007.07.13. 22:11:53

"Mondandóm lényege az volt, hogy Bp-en egy jeggyel keresztül lehet utazni a várost (pl. a kék metróval) míg pl. az eurpoéer Londonban nem, a távolság függvényében drasztikusan nő a fizetendő összeg.

Más. Az 1-2 zóna Londonban a város kb. egynegyede, igaz?"

Ha a város keresztülutazása alatt azt az egyszem vonalat érted, ahol egy adott lakótelepről egy másikra juthatsz el, akkor igen, keresztül tudod utazni a várost. Kár, hogy senki nem él a lehetőséggel.

Egyébként azt megnézted, Budapest mekkora részét fedi le metróvonal? Szerintem ha 20%-ot mondok, túloztam...

A BKV jegytípusainak és -árainak abszurditása egyébként jól jellemezhető azzal a példával, hogy ha valaki a Nyugatinál dolgozik, de a Lehel térnél lakik (ez ugye 1 megálló), és tegyük fel, hogy nem szeret gyalogolni, muszáj ugyanazt a bérletet megvennie, mint aki egész nap utazgat Budapest egész területén (és Budapest van elég nagy ahhoz, hogy zónákra lehessen osztani!). Így tényleg nem kell csodálkozni, hogy ezek az emberek autóba fognak ülni.

skaresz 2007.07.14. 07:12:31

Hali!

Ez az "országimázs" ???? Inkább "országblamázs".... :-(
Nekem éves bérletem van (nem dicsekedni akarok és nem vagyok balek sem), de ezért a pénzért szolgáltatást várok el!
Nem verést..... A segítségnyújtás pedig NEM beleavatkozás/kötözködés ! Mondjuk személy szerint engem is megüthetett volna az ellenőr, egyszer.... Utána mehetett volna a forgalmi ügyeletre a törött kezével,én meg rendőrt hívtam volna. Levezetésképpen.... Fogja rám,hogy blicceltem ! Próba, szerencse.

Max 2007.07.14. 08:25:17

Én nem vagyok erőszakos ember,sőt...kerülöm az erőszakot messziről,ha lehet,de ha összeakadok ezekkel az "állatokkal", nem garantálnám,hogy nem vágom be a metró alá.

Attól még,hogy BKV ellenőr én támadásnak veszem,ha gyomron vágnak.

Dr. Panasz Muki 2007.07.14. 12:27:33

Te jó ég!!!!
CCTV-t a metróba!
Ha be lenne kamerázva a metró (használva lenne), ez sem és még egy csomó más atrocitás nem történhetne meg. Állampolgári jogok??? Hol a rákba él az ombudsman?

Jegkoko 2007.07.14. 20:47:49

Furcsa, nekem még soha az életbe nem volt problémám az ellenörökkel, pedig találkoztam már nem egyel.Amugy meg mindenhol lehet jegyet venni, aki ezt mondja az még a néhány évvel ezelötti állapotról beszél, amikor kevés és sok nem müködő jegyautómata volt.

Rák Attantam 2007.07.14. 22:19:23

Háááát, végülis volt, aki a Rákosi rendszerben is jól érezte magát...
De hogy ne politizáljak:
- Bill Gates: 640 kilobájt mindenre elég.
- Newton után nem sokkal: "A fizikában már mindent felfedeztünk, amit felfedezni érdemes."
és még sorolhatnám a "nekem semmi bajom, minden jó és szép" sztorikat.
Ettől függetlenül elég sok érvényes jeggyel/bérlettel utazónak van baja a békávéval.

szgyula 2007.07.15. 09:12:16

Jegkoko: Nekem sokszor meg munkanap, nappal is problemat okoz. Igaz, nem metromegallonal lakom, hanem az 1-es villamos vonalan. Berletet venni meg remalom. Automata van, sok 10 000 Ft-om van mar bennuk az evek soran 10-bol 1 esetben kaptam jegyet.

Jegkoko 2007.07.15. 10:55:09

Én a mulltkor a körúton a 4-6 villamos megállójában simán kaptam jegyet, régebben volt, már hogy nekem is benyelte a pénzem, de belevágtam egyet és 2 jegyet is kidobott meg a pénzemet is.

feketefityma (törölt) 2007.07.15. 19:35:37

Írd le egy papírra hogy "Ez igazán nem volt szép dolog!", rakj bele egy féltéglát - a nyomaték kedvéért - és add oda az ellenőr bácsinak.

Annak az agresszív fejű nagybátyádnak meg - tudod aki kidobó a mucsajröcsögei kocsmában és desszertnek poharakat zabál - mondjad hogy azt kell lezúzni akinek az üzenetet adtad, meg a barátját.

Kommunikáljunk európai módra!
Megfelelő embert a megfelelő helyre!
Foltot a zsákra!

währenßhöhleigkeitigchen 2007.07.16. 00:11:08

Gyorsan a témához:

A BKV így működik. Én is kaptam egy ilyen jellegű választ egy panaszomra, azt valami Török (így hívták) írta alá:
"... az ellenőr jelentést tett..." aminek a tartalma, láss csodát, nem egyezett a panaszommal - de ettől fogva számára én voltam a hülye.

Pedig a Török is, az ellenőrök is (a bunkók éppúgy, mint a gyerekszobások), meg a Verec László is belőlünk él. Egyrészt, mert mi perkáljuk le a jegyek árát, másrészt, mert a BKV adósságát a mi adóforintjainkból segítik törleszteni (fővárosi és állami költségvetés). És mivel az ilyen ügyek miatt az embernek egyre kevesebb kedve van BKV-t használni, még magasabb jegyárakra lesz szükségük, és mégtöbb közpénzért fognak majd kuncsorogni...

Szart se ért az Aba Botond leváltása, ez ugyanaz a bagázs...

RoxyTHC 2007.07.16. 08:39:18

Hali All!

Velemenyem szerint a hiba a MATRIXban van. Ertem ezalatt hogy maga a rendszer rossz. Egy rendszer hatekonysaga nem abban all hogy hogyan tudom rakenyszeriteni az adott dolgot az emberekre, hanem abban hogy az adott dolog amit szeretnek elerni azt az emberek onnon gondolkodasanak valtozasara jojjon letre.
Egyszeruseg kedveert ; Nem az a jo megoldas, hogy a BKV felvesz 2 millio elenort es egyeb eroszakszervezeti egyeneket es azok mint egy "behajto" ervenyesitik az adott szabalyokat, hanem eleve olyan rendszert kell kialakitani ami az ellenorzesi oldalrol az emberi tenyezot, ezaltal a vitatkozas lehetoseget kizarja. Nem olyan tavol tolunk, bar jocskan benne a rohadt imperialista kapitalista fufjfujfuj regioban (RÓMA) olyan rendszer van a metroknal, hogy az adott user vesz egy napi, heti, havi jegyet (kis vonalkoddal ellatott kartya) ami nem is olcso (a hetijegy 18 euro viszont mindenre jo), es pl amikor megy le a metroba akkor egy ilyen forgo sorompoval talalja szemben onmagat, ami akkor nyilik amikor az ember bedugja egy konzolon az erre kialakitott nyilasba a kartyat. Ugyhiszem Róma elegge egy forgalmas varos, es megis mukodik a rendszer, bliccelo nem igazan van, mert az baromi latvanyos lenne amint valaki elkezdi megmaszni a biztonsagi kapukat.
Nalunk alapveto problema, hogy a magyar ember sajnos olyan, hogy amit lehet ellop elbliccel kijatszik stb... En ezzel nem akarok senkit serteni enis magyar ember vagyok, es igen...enis ha tehetem megsporolom adott esetben azt a penzt a amit egy adott szolgaltatasert fizetni kellene. Sajnos ez a regi rendszerbol visszamaradt reflex, amikor a szocializmus neveben szethordtuk/ták az orszagot. Ha az emeberek gondolkodasmodja olyan, hogy ugyerzik nekik pl alanyi joguk mondjuk a BKV -n jegy nelkul utazni, akkor el kell fogadni azt, hogy az ellenornek is alanyi joga velunk bunkonak lenni. Es erdekes...egyik sem jogos. De ha en ugygondolom, hogy megteszem azt hogy nem veszek jegyet a metrora, akkor az ellenor is gonolhatja ugy hogy ezert neki jogaban all velem parasztkodni. Mivel ezek emberi tenyezok, ezert az emberi tenyezo csokkentese , elvezet a konfliktushelyzet kialalkulasanak elkerulesehez. Tehat ha nekem KELL jegyet vennem AHHOZ hogy BEJUSSAK a matroba, mert maskulonben belefutok egy ZART kapuba (es annak aztan magyarazhatom a jogaimat es a mierteket nem hinnem hogy erdekli vagy hatasa lesz), akkor elobb utobb termeszetes lesz az agyamban az, hogy jegyet kell vennem. Ezzel szemben ha ellenor van, akkor lehet hogy az ember megprobalja megkeresni a kibuvokat, mint pl : hatha nincs ott az ellenor, hatha nem vesznek eszre, hatha ki tudodm magyarazni ha elkap, hatha meg tudom felemliteni ha elkap mert en vagyok a terminator.
Tehat vegeredmenyben az emberek gondolkodasmiodjan kell valtoztani olyan ezkozokkel, amelyekkel egyszeruen nem lehet vagy erdemes vitaba szallni.

stellaz1 2007.07.16. 11:34:30

"Mocskos bkv salalala"

"Ha nem tudod mit akar az élet tőled, gyere el te is jegyellenőrnek"

Amúgy egyszer pénzvizsgálóval kartak átkutatni, tegnap megakrtak verni a fogason, meg egyszer otthonhagytam a tárcám, pénzem, bérletem, és munkába menet voltam, tehát mire elértem a metrót és észrevettem, már nem tudtam visszafordulni. Kértem, hogy had menjek le, mert egyszerűen nem tudom, hogy megoldani, max gyaloglok 10 km-t. Ha aszongya nem lehet, akkor az ok, mivel én csak kértem, arra lehet ugye nemet mondani. Ez renben.De hogy az egyik 8 általánosos elkezdett szídni, azzal a logikával élve,hogy ma biztos fogok ebédelni, mert ne mondjam, hogy ne, és ha ebédelek akkor jegyre is van pénzem.

De komolyam, ekkora hülyéket hol alkalmaznak még????

Egy kérdés: Tud valaki alacsonyabb és lenézettebb társadalmi státuszt mint a BKV kaller és a parkolőr?

Rák Attantam 2007.07.16. 11:38:28

Nem tudom, hogy alacsonyabb társadalmi státuszt képviselnek-e, de valahol nagyon ott vannak pl. a Mónika Show (bér)"szereplői" is. Mondjuk azok csak egymást püfölik el néha, szóval talán mégis feljebb vannak a ranglétrán. :)))

jesszumpepi (törölt) 2007.07.16. 13:22:53

Én azoktól a politikusoktól kapok hányingert,akik undorító módon hazudnak.A szexuális irányultság pedig többségüknél heteró.Vagy azoktól a munkahelyi főnököktől,akik visszaélnek a munkavállaló kiszolgáltatottságával,pedig többségük heteró.Vagy azoktól a "férfiaktól",akik ülnek a járműveken,és ha felszáll egy idős néni,vagy egy kismama,szelektív vakságot kapnak,pedig többségük vélhetően heteró.

stellaz1 2007.07.16. 14:21:10

Jesszumpepi

Írásodból kiderül, hogy te biz igazi nagy homok vagy, szal a te véleményed (lehet a párod éppen egy ratyi kaller) erős elfogultság miatt nem nyom a latba túl sokat :)

Osiris 2007.07.16. 18:31:38

Hát emberek nem vagytok semmik. A BKV primitivségétől eljutni a szexuális irányultságig azért nem gyenge teljesitmény... Habár ha b**i BKV-sokat nézem akkor tulajdonképpen onnan is indultunk. Hát itt aztán volt minden hideg-meleg jogok, elvek, még a londoni jegyárakkal is párhuzamot akartak vonni egyesek ami azért tényleg elég kacagságos.(a gazdaság között se lehet párhuzamot vonni fel kéne fogni(szerintem a többi friss tagállam se a leghárdkórabb eu-s országhoz hasonlitja magát)) És van egy igazi Magyar Magyar (Hofi után szabadon reméllem ez csak utalás) is aki itt is mi mást csinálna (???) Magyarkodik(holott messziről világit rola, hogy SOHA nem járt sehol butapesten kivül)(végülis ehhez ért). Akkor a sok jog meg minden okoskodás végén feltennék egy kérdést, és utánna elmondom mit KELLETT volna tenni. A kérdés: "Más ember nem volt azon az állomáson ???" Csakmert ha mondjuk melléd állt volna hallgatózni, akkor lehet nem lett volna attrocitás.
Szóval a megoldás amit már az egyik előző felszólaló is megemlitett de nagyon elmentetek mellette: a tények rögzitése. Ma már minden bigyóba be van épitve legalább ezer mega felvétel. MP3-ba hangfelvevő, telcsibe kamera, stb. Ugyanis a tanulság nem az h milyen bunkók a BKV-sok (amugy nagyon...) a tanulság marad a régi:
"nem az a lényeg, hogy mit tudsz, hanem hogy mit tudsz bizonyitani".

Ha én ott leszek egy ilyen atrocitásnál tuti nekimegyek a bkv-snak csak vegyétek fel hogy majd kimagyarázhassam miért löktem a metró alá(..a huzat, meg furcsán esett rá a fény.... amugy is ő ütött elsőnek). Tartsunk már össze emberek!!! Ne hagyjuk már hogy IQ-tlan barmok TERRORizáljanak BÁRKIT is.

Egyébként az ÖSSZES Bp-i lakos 99%-a béna lúzer. Ennyi bicikliút mellett inkább ülnek a dugókba :-) Én fele annyi idő alatt érek be dolgozni mint amig BKV-val jártam. Naponta 40 percet kaptam plusszba, amit nem dugóban/bkv-n/unatkozva töltök már el hanem értelmes dolgokra pazarolva.
Ki lehet számolni hogy egy 4 águ kereszteződésnél pont 2X annyi zöldet kapsz, mint egy autós, ha nem egyszerre zöldül a zebráéval a te irányod.(egyszer a zebra, egyszer az ut zöld minden iránybol) Ha meg egyszerre zöldül akkor ugyis mindegy. De semmiképpen ne mozogjatok emberzoknik. A Bp.-i Lányoknak meg akkora a feneke hogy kirakós römit lehet rajta játszani. Ti tudjátok...

Azt is pedzegette itt mindenki h igy BKV, ugy BKV Aba Botond stb. Feltünt valakinek hogy a tömegközlekedés az sajnos egyenlőre NEM versenyszféra. Ez annyit tesz, hogy mivel nincsenek konkurens cégek akik versenyeznének értem(az utasért). Ebböl következik hogy nem is fejlesztik a szolgáltatásuk szinvonalát megfelelő mértékben, mert nincsenek rákényszeritve. A versenyszféra mindig is nagyobb kihivást jelent mint az állami monopoljogokkal való bűvészkedés. Következésképpen mindig a versenyszférában fognak dolgozni a jobb képességü emberek. Majd ha bevezetik a kapitalizmust a most lehetetlennek mondott helyekre (rendőrség, máv, tömegközl.) akkor esetleg javul majd a szolgáltatás szinvonala. Az a duma, hogy miért nem rögzitik a kameraállásokat az jó nagy kamu duma, ugyanis akkor nem lehetne például a benzinkutakon se kamera. Sok nyugati országban például a metrókamerák(és a pályaudvari kamerák) öszekötve működnek az Interpool terror ellenes adatbázisával, és olyan képelemző szoftverek futnak rajtuk, amik még plasztikai műtét után is felismerik a terroristákat...
Szóval mindent lehet csak akarni kell
Vagy ha nem akarják ki kell kényszeriteni.

Kérlek titeket hogy GONDOLKOZZATOK el ezeken a dolgokon, de NE reagáljatok rá.

Hoffy 2007.07.16. 22:54:35

Osiris! Kiderült te is ellenör vagy, mindenesetre valamiféle kezelés alatt állsz. Szóval egy őrült bringás, aki lázadásra bújtat. Ennyi sületlenséget még soha nem olvastam amit összehordtál.

Gábor_17 2007.07.19. 17:35:16

Hát, ez a BKV. Mindig is egy szar volt, anyám is mesélte, hogy a metrók rohadtak. Ellenőrök: kikérem magamnak, hogy egy ilyen ostoba, falusi suttyó, egy ilyen senkiházi sötét paraszt letaknyosozzon, holott mindenkivel kedvesnek kéne legyen. Igaz a nóta:"Mocskos BKV. sálálálálálá"

jesszumpepi (törölt) 2007.07.19. 23:15:16

stellaz1 2007.07.16. 14:21:10

Akkor jöjjön a coming out.Mazochista homok kaller vagyok.Arra gerjedek,ha szidnak.Szidjál! MÉG,MÉG,MÉG!!!

boribonmackó 2007.08.11. 11:56:09

Az egész történet lényege!!!!!!!

A BKV feljelenti áldozatát...

NO KOMMENT.....

2007.08.12. 12:15:24

Mindenki maradjon inkább otthon! Vagy járjatok kerékpárral! :)

no19 2007.08.16. 21:33:04

engem a multkor megdicsert egy ellenor bacsi, hogy en vagyok aznap az elso, aki ramosolyog! :)
de ez az eset meg egyszeruen szomoru, es megalazo, hogy ezek alapjan itelik meg az orszagot, aminek en is a polgara vagyok..
süti beállítások módosítása