Tékozló Homár

ParasztVIP az Aréna Plázában

2008.02.04. 00:15 | szily | komment

"Átsorolunk a pattogatott kukoricás pulthoz, mert világossá vált, hogy hacsak nem nyomok ravaszul csípőmagasságból egy villát a körülöttem feltorlódott sonkarajongók hátába/oldalába/hasába, itt nem lesz hidegtálfogyasztás." Szodoma és Gomorra kategóriában íme az év levele, egy zolai naturalizmussal és stendhali gúnnyal megírt riport arról, milyen ocsmány férgek módjára viselkednek a szokásos mozijegy árának dupláját kifizető "VIP-vendégek" az Aréna pláza új mozijában. A sztori csúcspontja, amikor a sertéscsalád egty vedernyi taco chipset rendel. Végre egy levél, amikor a fogyasztókat küldik az anyjukba!

Értem én hogy fogyaszóvédelmi fórum, de néha talán nem árt tükör elé állni, és megnézni hogy vajon mi, fogyasztók hogy viselkedünk? Akár a szolgáltatóval, akár a másik fogyasztóval szemben?

Történt ugyanis hogy elmentünk ma párommal az IMAX Cinema Citybe mozizni. Lévén az IMAX részbe már jegy nem volt, és hát mi úgy készültünk hogy újfajtát mozizunk, úgy döntöttünk kipróbáljuk a VIP mozit. Ez ugye a reklámok alapján egy olyan találmány, ahol egy kicsi, 40 fős teremben elektromos bőrfotel várja VIP vendégeit, előtte pedig a VIP büfében korlátlan étel (hidegtál és a szokásos mozis ellátmány) és ital fogyasztás. A jegy ára valamivel több mint kétszerese egy normál mozijegy árának, vállalható próbatétel. 30 perccel a meghirdetett kezdés előtt érkeztünk a VIP váróba, ahol első utunk a hidegtálas asztalhoz vezetett volna, ha nem állta volna utunkat egy jó 50 fős gyülekezet. Mint kiderült a tömeg a hidegtálas lányokat várták. Negyed órán keresztül csak azt láttuk, hogy egyenruhás leánykák ki be rohangálnak a teli és lerabolt hidegtálas tálcákkal, néha pedig egy egy VIP vendég púposra rakott tányérjával távozott a tömegből. A hidegtál mint később kiderült nem nagy kényeztetés, feltekert gépsonka szeletelt trappistával, néhány répával uborkával és paprikával. Mégis nekem a jegyrendszer bájos korszakát juttatta volna eszembe ha akkor éltem volna és lennének emlékeim: tolakodás, gyerekösszenyomás és a legrövidebb időn belül a legtöbb gépsonka felhalmozása a tányérunkra, majd rutinos tányércsere, teli tányér párnak átad, új tányér púposra pakol...szánalmas táplálékgyűjtés. Dehát ugye "ingyen" van, megszerezni a lehető legtöbbet, kell vagy nem - mellékes. Néztük a párommal egy ideig, majd átsorolunk a pattogatottkukoricás pulthoz, mert világossá vált, hogy hacsak nem nyomok ravaszul csírőmagasságból egy villát a körülöttem feltorlódott sonkarajongók hátába/oldalába/hasába, itt nem lesz hidegtál fogyasztás. Szóval beálltunk a kukoricáshoz, ahol az előttünk álló szimpatikus család (Anyu, apu, 10 éves gyerek) a következő rendelést tudta leadni: 4 nagy kukorica, 3 barbeque-s és 2 sima tachos, egy tachos tálnyi csípős és egy másik édes szósz (nem a tachos tál rekeszébe, külön tálba), 4 nagy kóla, 2 ice tea és 2 perzsgő. Amikor megkapták, a gyerek levert két kukoricát, ehelyett újat kértek. Majd kértek 'valami tálcát', hogy elvihessék a megszerzett portékát.

Szumma szummárum, elkeserítő ez a viselkedés kedves homár. Innen üzenem mindenkinek aki úgy érzi, hogy 3000 forintért megvette magának a világot - a frissítő az frissítő, és nem azért van kint, hogy a heti tápanyagbevitelt fedezze. Tudom én hogy a viselkedést felnőtt korban már nehéz megtanulni, és ha szüleink elmulasztottak gerincet nevelni belénk nem is fog hiányozni ilyen esetekben, de igenis tudomásul kell venni, hogy a VIP-ság érzését nem lehet kifizetni. Ahhoz viselkedni kell. Munkám során sokat repülök és pontgyűjtő kártyám jóvoltából a világ számos Business Várójában megfordulok, ahol szintén korlátlan az étel és italfogyasztás. Mégis azt látom hogy senki nem ott kívánja a család heti adagját a táskájába tömködni és gépsonkán átvészelni a telet. Úgy látszik tőlünk nyugatabbra, vagy inkább nálunk magasabb neveltségi szinten, Balázson és Győzikén túl ez is számít, nem csak a pénz.

Egyéb iránt pedig le a kalappal a mozi alkalmazottai előtt, akik életüket kockáztatva verekedték át magukat a kiéhezett mozilátogatókon és folyamatosan horták ki a kajákat. A szuperszék pedig kényelmetlen, az első sorból semmit nem látni, az egyedüli maradandó élmény a nyakfájás.

Kösz hogy kipanaszkodhattam magam
pézsó
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az unatkozó eladó 2008.02.04. 00:19:53

Hogyan máshogy kezdődhetne a hét, minthogy első-e vagyok?

Na de megyek is aludni, mert reggel korán kelek, hogy mehessek unatkozni eladási közben.

Ja, meg nézzétek a Sport1-en a Super Bowlt.

El is köszönök, mert nem leszek első.

úrilány 2008.02.04. 00:44:18

jajj, a hidegtálas-svédasztalos hehe, most kiesszük a tulajt a vagyonából hozzáállás egyáltalán nem új dolog...
láttam én már finnyáskodó, mindenkit lenéző naccságákat egymást löködni a libamájra várva...

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.04. 00:54:17

Mellesleg aki VIP jegyet fizet egy zabáért, az álkultúrparaszt. Ez a VIP (megfizethető álom) dolog egyre dühítőbben kipúposodik...

Viszont Pézsó a moziban lehet jegyszedő.

Csiri · http://www.csiri.blog.hu 2008.02.04. 00:56:21

He? Ingyen kaja?? Oda menni kell GECCCCCC :D:D

gabest1 2008.02.04. 01:17:46

nem járok moziba tíz éve, de most kedvet kaptam!

T-money 2008.02.04. 01:27:45

3000 ft a jegy, csodálkozol h az emberek le akarják enni? (sztem 1 mozifilm kb 300 ft-ot ér. pont annyit mint a moziünnepen)

egyébként ha hasonlítani akarsz országokat és népeket akkor hasonlítsd össze plz a fizujukat is...
ismerős jött haza USA-ból és mesélte hogy ott ingyen van a mekiben az üditő és annyit nyomsz amennyit akarsz és h itthon ezt nem lehetne megcsinálni mert mindenki 5 pohárral inna... igen van benne vmi, de nézzétek már meg légyszíves h milyen bérviszonyok vannak MO-n.(arról meg ne beszéljünk h már mindenen adó van és a benzin aránytalanul magas itt!)

Azért mert más többet eszik mint te és te (akinek annyira jól megy h mindig biznisz klásszon utazik...) máshol eszed tele magad hát tedd, de ne fájjon már az h más 3 chipset rendel... (az elitélendő ha vki mértéktelen vagy leveri/kiborítja) de pusztán azért mert többet eszik?

mellesleg egy utolsó gondolat:
azért nem járunk párommal moziba (MÁR) mert a sok dagadt fasz (v épp nem dagadt) ott izzad, csámcsog/rámlehel a büdös szájával/elfoglalja a könyklőt/rugdossa a széket hátulról/ h az egész moziélmény eltűnik..

VIP teremben még nem voltam de jó ötletnek tartom. legalább nem ülnek egymás nyakában az emberek.. oda viszont majd tuti elmegyünk.

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2008.02.04. 01:39:13

Hát igen, ez ősi magyar szokás...
Nagyapám mesélte: anno a kőkomcsi időkben voltak ugye a nagy vadászgatások, mikor az elvtársak összejöttek nagyokat piázni, meg zabálni. Ő állami alkalmazottként meg lett hívva egyszer egy ilyen buliba, és mesélte, hogy a gyomra kifordult attól ami ott ment. A full gazdag párttitkárok, meg katonatisztek a sült fácános, vaddisznós, rogyásig rakott svédasztalt fél óra alatt leürítették, de addig ettek, amíg rosszul nem lettek, voltak akik a sült húsokat a drága zakójuk zsebébe tömködték, hogy legyen még, és ez volt az elit, akik ráadásul annyi ilyet ehettek amennyit akartak, de "ingyé vót"... az öreg meg csendben eszegette azt az egy adagot, ahogy a szüleitől tanulta. A gerinc, ugye... Büszke is vagyok rá

Sam8888 2008.02.04. 01:44:30

"Munkám során sokat repülök és pontgyűjtő kártyám jóvoltából a világ számos Business Várójában megfordulok, ahol szintén korlátlan az étel és italfogyasztás."

Miért mi vagy te? Politikus?

Lehet, hogy a szegényebbek szeretnék kiélvezni a pénzüket. nem luxus, de tudod jólesik telezabálni magad olyannal, amit a szemed megkíván és nem a pénztárcád szab neki határt. Ezt csak az látja, aki csóró. Bizniszklasszon utazó kőgazdag prolik ebből semmit sem látnak...

szbszig 2008.02.04. 01:50:10

Nincs ezen semmi meglepő. Már a rómaiak is addig zabáltak, amíg el nem érték az ujjukkal a torkukon lenyúlva. Akkor jól kihányták, és folytatták a kajálást zavartalanul. Szóval az ilyen viselkedés ősi emberi szokás...

Másrészt pedig a magyar ember tényleg biztos úgy gondolkodik, hogy a film ingyen van, mert torrenten úgyis le tudná tölteni, akkor meg ha már 3000-et fizetett csak a kajáért, ki is használja nyilván.

harddrive 2008.02.04. 02:36:22

Sam8888: Ott a baromi nagy hiba a mondandódban, hogy aki csoró az miért a mozi VIP részlegében akar filmet nézni? Aki szegény létére ilyen felvágosdira kúrja el a pénézét, az meg is érdemli, hogy élete végéig csóró maradjon és a legnagyobb öröme az legyen, hogy lerabolhatja az ingyen sonkát. Értelmes ember akkor fizet be ilyesmire, ha az a 3000 Ft már a "nem számít" kategóriába tartozik és nem érzi szükségét, hogy mind a háromezret lezabálja, mert különben hujujjuj.
Ha valaki 3000 Ft-ból akarja telezabálni magát és úgy gondolja, hogy erre egy mozi VIP részlege a legalkalmasabb az bőven megérdemli a sorsát. Ez nem szegénység kérdése, hanem kultúráltságé.

darkside 2008.02.04. 02:37:25

Nincs ebben semmi csoda. Ilyen a magyar ember, azt hiszi ingyen van pedig bőven benne van ez a jegy árában. Egyébként is sok a bunkó arrafelé!

mikka 2008.02.04. 03:07:07

Tisztelt T-money es a tobbi pitbullagyu..

Olyan ostobasagokra nem reagalok hogy mennyire draga a benzin,mert mashol dragabb.Az hogy ki es milyen gyakran utazik,/ hogy is irtatok? / biznisz klasszon megint nem szamit.
Az a mentalitas a problema amivel ti kozelititek meg a dolgokat.
Es most roviden elmagyaraznam.
Valaki ir valamirol. Negativ velemeny,teljesen megalapozottan.Tenyleg bunko a magyarsag jelentos resze,szomoru de igaz. Es erre valaszul szemelyeskedtek hogy miert utazik a tisztelt szerzo biznisz klasszon. Hogy a turoba jon ez ide???? Arrol van szo hogy egy olyan egyszeru esemenyen mint egy mozieloadas ingyen uditovel es harapnivaloval, kihozza az allatot a magyarsag jellemgyenge retegeibol. Errol van szo ugyebar.
Szerintetek mivel ment moziba az aki 3 ezret fizet egy jegyert? Gyalog? netan tomegkozlekedett? Ugyan mar. Nincs neki mit enni otthon azert haracsolnak? Ugyan.
Azert mert muveletlen es modortalan tuskok. Nem kell biznisz klasszon utazni hogy ez kideruljon. Eleg megallni egy nemet autopalyapihenoben hogy lasd a melletted parkolo autobol hogy repulnek ki a szemetek az ablakon mikozben a maca azt mondja a parjanak hogy nem szallok ki mert hideg van... a kuka meg ott virit a kocsijuk elott 2 meterrel.. Hat en kiszaltam, folvettem a szemetet es kidobtam, kozben egett a bor a pofamrol mert masok is lattak mit muvel a H rendszamos europai.. Biznisz klasszon utazom, Odi A'nyoc ahogy ti mondanatok, angol rendszammal.. es nem szolaltam volna meg magyarul az Istenert sem.. Inkabb neztem hogyan szegyellik el magukat a "szegeny magyarok" akiknek valahogy tellett egy uj mondeora de ket metert nem menne hogy kidobja a szemetet..
Tudom ez olyan buta pelda, de higyjetek el altalaban ilyenek vagyunk.
Balkan. Moziban vagy egy masik orszagban..nem szamit. Jo modort es viselkedest tanitani kell es akarni kell megtanulni.
UI:
/igaz hogy az usa-ban es ha nem tudnad :) kanadaban is ingyen jar az udito ha mar fizettel egyet.Es megis lass csodat,nincs ott a new yorki csovesek x millioja ingyen kolaert sot senki nem megy ujratolteni. Igen ritka az az ember aki mondjuk egy 600ml utan megy es ver megegy 600 ast csak ugy poenbol mert ingyen van... :)
Van megvalami ami ingyen van....a McD'ben... a kave, amit pl a magyar 56-os emigransok szivesen kortyolgatnak estenkent ha osszejonnek beszelgetni,mert beszelgetni is csak egymaskozt tudnak,mert az elmult 50 ev nem volt eleg arra hogy angolul megtanuljanak..De ez is tipikus magyar szokas..
a mozijegyek meg amerikaban sem kerulnek 1 dollarba vagy 300 ft ba.. azert legyen mar realitas erzekunk. Ha 300 ft os moziba akarsz jarni akkor utazz vissza az idoben. Ennyiert mar sehol a vilagon nem jarsz moziba / tudod vannak koltsegek.. pl megvenni a kopiat,takaritani a termet,futeni,jegyszedoket alkalmazni,mozigepeszt alkalmazni,hirdetni az eloadast etc etc etc. Majd amikor mozit fogsz uzemeltetni a sajat vallalkozasodban kivancsi leszek 300 ft ert adsz e jegyet:) Gyoker...

Na , lehet folebredni

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2008.02.04. 03:13:24

itt ha jól fogtam fel a dolgokat, akkor a levélíró egy veréb.
menjél veréb, vegyél ilyen vip jegyet többet még. szurkáljad meg a villával azokat akik eléd állnak hiszen te vagy a tápláléklánc csúcsa! ajj!

mikka 2008.02.04. 03:16:39

jah:)
es mielott meg mindenki kogazdag bunko lesz ha biznisz klasszon utazik!
egy atlagos cegnel dolgozom,atlagos fizetesert,sokat utazok munkambol adodoan:)a sok utazast a vallalat azzal teszi elviselhetove hogy biznisz klasszon utaztat,de nem vagyok tulfizetve.
Nem onzetlen a kedveskedes, a biznisz klasszert cserebe allandoan elernek telefonon es interneten,akar a gepen is:) szoval jol hangzik de lehet nem is olyan franko amikor dolgozol:)

sixx · http://comment.blog.hu 2008.02.04. 03:16:52

mi az a "tachos"? ebből vettek olyan sokat? www.tachos.nl/

Kisangyal 2008.02.04. 04:24:13

mikka már leirta helyettem is, maximálisan igaza van!

mjordan 2008.02.04. 04:37:42

mikka,hiába magyarázod irigyéknek szerintem...De maximálisan egyetértek veled.

linne 2008.02.04. 04:46:52

mikka ott vagy a szeren. Láttam már én is magyar turistacsoportot Németországban berontani svédasztalos vacsora alkalmából étterembe. A személyzet döbbenten állt a pusztítást figyelve-a kultúrált táplálkozás nyomokban sem volt fellelhető. Derékig kigombolt izzadt apukák tömködték a bermudagatya zsebébe a krumplisalátát. Égtem helyettük is.

mjordan 2008.02.04. 04:55:45

Dr Krahács :DDDD. Vicces,de egyben szörnyű is.

Kisangyal 2008.02.04. 05:18:16

Csak elkpézeltem a látványt... :)

Amint emberi mivoltukbol kivetközve, mint hiénák a koncon...

Nagyanyám mesélte, hogy a háboru idején már napok ota nem ettek semmit, nagyon éhesek voltak és amikor kajához jutottak, kétpofára tömték magukba és a táskájukba a kaját...
Az lehetett ilyen. De könyörgöm! Ezek az emberek nem az éhhalál szélén állnak!

Kisangyal 2008.02.04. 05:25:56

És megfejtettem a titkot!
Na kit ábrázol a kép?

Csak a lokupec lehet! :)))))

The Good Boy 2008.02.04. 05:34:45

A kétezres évek egyikében (pontos évet nem irok, mert nem akarok politikát belevinni) az egyik tolvaj banda regnálása során (mindegy, hogy a minicsászár, vagy a háryjános), hivatalos voltam az akkor még Belügyminisztériumba, egy állófogadásra, ami délelőtt kezdődőtt.
Még javában beszélt a meghivó személy a fogadás helyszinén, amikor már megjelentek kisebb nagyobb csoportokban az ott lázasan dolgozó közszolgák, akik abbéli csalódásuknak, hogy még nem tudnak az ingyenkajához jutni, hangosan szóvá is tették egymásnak.
Amikor végre nekünk (azaz: Nekünk meghivottaknak) jó étvágyat kivántak (vájúhoz magyar...), hirtelen annyi ember lett a hideg-meleg tálak mellett, hogy minket is majd fel löktek pofátlanul.
Gondolom minden nap, ez mehetett ott a nagy házban, mert ezeknek az ingyenélőknek ez nagyon természetes volt.
Na, ennyit arról, hogy régen egyszer azt hittem magamról, hogy sikeres ember vagyok, pedig nem is...

marczipán · www.marczipan.blog.hu 2008.02.04. 05:40:47

magyaroknal a kultura ott vegzodik ahol a svedasztaL kezdodik
nem melleslEg tavaLyi nyaralason mi nemet nyugdijasokkal vivtunk kozelharcot a kajaert, ugyhogy nem nemzetfuggo jelenseg, A 2 eves fiamat siman atleptek amikor varta a palacsintajat

Mityu Addideapénzt kft LE 2008.02.04. 05:42:23

A magyar paraszt azért tud pár dolgot amiben kiemelkedő:

- hazudni
- szemetelni
- panaszkodni
- káromkodni

Amit nem tud és hazudozással, önámítással próbál palástolni az pedig

- öltözködni
- viselkedni

Szerintem összefoglaltam "kultúránk" jellemzőit. :)

cra5zy 2008.02.04. 05:55:43

Mikkának van totálisan igaza!

És hogy a csóró oldalról is írjak...
Még életemben nem utaztam repülőn, nemhogy bizniszklásszon, csak egy nyomorult kis suzukival utazgatok európában, de mégis mikkával és a levélíróval értek tökéletesen egyet...

volt idő hogy fél évig nem volt villanyunk otthon, és hogy csak zsíros kenyérre tellet, de mégsem tülekedtem sehol sem, ahol ingyen kaja piát osztogattak volna... parasztságnak, és cikinek tartottam mindig is az ilyen suttyóságot...

És Abban is egyet értek Mikkával, hogy néha szégyenlem hogy magyar vagyok... Pl. mikor kiugrunk pandorfba ocsó ruhát venni a leárazásokban, és a próbafülkében ki van írva magyaraul, hogy "a ruhákon látható és láthatatlan lopásgátló szirszarok vannak, kérjük ne lopjanak"!
Na ilyenkor én is csak hümmögök a cassánál....

Szóval nem csak a gazdagságon múlik az alapvető intelligencia... sőőőőt... az a pénzen és az bizonyítványon múlik legkevésbé...

Vasalt 2008.02.04. 06:15:02

Nászút, Görögország, hol máshol, görög gulyás-party-szerűség a szomszédban, egy baromi nagy étteremben. Mondtam, elmegyek, mert volt kedvem hozzá.
"Ingyen" és korlátlan borfogysztással, elég kellemes menüvel.
Magyar csoport első kérdése az idegenvezetőhöz: mi van, ha mégis elfogy a bor? (!)
Válasz: az lehetetlen. Kis gondolkodás után: bár egyszer mégis elfogyott, de akkor csak magyarok voltak az étteremben.
Mind a kérdés, mind a válasz nagyon elgondolkodtató.
Magyarland.

Kisangyal 2008.02.04. 06:16:45

cra5zy! Respect!

Veleszületett intelligenciája nem mindenkinek van...

NagyZ 2008.02.04. 06:39:46

hehe, tipikus magyar jelenseg. amugy az ikeaban is ujra lehet tolteni, en ki is hasznalom altalaban egyszer (3dl egy pohar, istenem, az eleg kicsi :) )

ekkerjoz 2008.02.04. 07:01:59

Magyarok és s-v-é-d asztal? Hát...
Annyi biztos, hogy külföldön, nyaraláskor a szerbek, németek, oroszok is elég türhők tudnak lenni, Spanyolországtól Mauritiusig bárhol fel lehet ismerni őket, meg se kell szólalniuk, elég, ha esznek, vagy isznak.
Ja, itthon láttam olyan politikust, aki ételhordóval jött vadászvacsorára, és sajtóbálra, ő tudja.

decoati 2008.02.04. 07:06:24

"...gépsonkán átvészelni a telet" hehe:))

Na igen...madzsar vendégek..."Józsiii!!! Gyeremá' mer Pistike összefosta a sátrat!" (szegedi család a Horvát parton, egy hét alatt három különböző náció költözött el mellőlük)

petrocelli111 2008.02.04. 07:15:50

Kedves író! Teljesen igazat adok abban, hogy gferinc és műveltség kérdése az egész. Szánalmas eberek ezek akikről írtál, de ez nem csak nálunk van így. Ilyen tapló réteg mindenhol megtalálható a világon, de ha sokat utazol akkor szerintem ezt te is tudod. Hogy egy kicsit védjem is a fajtámat.

ekkerjoz 2008.02.04. 07:20:36

Akkor egy magyar példa, Cuba, Varadero, 1998.
Magyar család, anyuka és apuka 50-es testtömegindexxel, ötéves kisfiuk aranyos kis puttó.
Apu koktélozik, all inclousive bar, tehát egyszerre kér mojitot, margaritát, és két csomag pisztáciát.
Anyu hol a masszázs, hol a bár környékén tűnik fel.
Néha eszükbe jut a gyerek, ilyenkor "Keri, Keriiii" süvölt a hang végig, Floridában is hallani.
Mikor meglesz Kerecseny, öt perces hangos, drámai lebaszást kap, húsz perc múlva megint keresik.
Vacsoránál ugyanez a stand-up, kicsit ugráltatva a személyzetet.
Vendégek kínjukban csatlakoznak "Keriiiii", míg a gyerek előkerül.
Magyarok és cselekedeteik (by Hofi Géza)

Okádó Mikádó 2008.02.04. 07:24:53

Mondjuk én a munkám során inkább a fogadások, ünnepélyes megnyitók utáni ebédekben, vacsorákban vagyok jártas. Hát a gyümölcstálról 10 banán arcba nyomását már többször volt szerencsém végignézni.

Ha valaki ilyen rendezvényre megy én azt szoktam javasolni, hogy egyen előtte, mert tényleg nem túl elegáns ott degeszre tömni magunkat.

A mozizás előtti hidegtál szerintem más kategória.

gyedmatroz 2008.02.04. 07:27:34

Csak azt nem értem, 3000 hufért miért nem megy inkább étterembe? Még jobbat is ehetne.

gyedmatroz 2008.02.04. 07:29:44

Mondjuk emlékszem svéd meglett emberekre, akik úgy rohamozták meg a vámmentes hajót az olcsóbb alkoholért, hogy viking őseik is pironkodtak volna.

Mózsi bá (törölt) 2008.02.04. 07:36:38

Huhh:)))

Valamit azért érdemes végiggondolni. 70-es évek pölö, mikor jött egy mázsa banán valamelyik zöldségesbe, a szülők meg órákon át fagyoskodtak a járdán, hogy hozzájuthassanak az áhitott árucikkhez. Aztán az egyiknek jutott, a másiknak nem. Én spec. imádtam a banánt kölökkoromban, és volt, hogy édesanyám sírva jött haza a nagy banánvásárlásból, mesélve, mire reá került a sor, már nem volt mit venni. Én vigasztaltam...
Ugyan ez volt a többi déli cuccal, vagy akár a téliszalámival. Mikor jutott svédasztalhoz egy átlag család a komcsi rendszerben?
Kimentünk Bécsbe 80körül, ugyebár bevásárlóturizmusozni - ekkor is gyermek voltam még -, s csak lestem, hogy a zöldségespolcokon ott a banán, elvehetem, kifizethetem, megehetem. Vettem is egy jó adagot, hátha másnapra már nem lesz... Szerintem valahol itt a probléma gyökere, s ez valami fura oknál fogva átörökítődik.
Mostanság egyre több "annyit ehet-ihat, amennyit akar" hirdetéssel találkozik az ember. Ha ilyesmihez nagy ritkán kedvem van, bezony én is megpakolom a gyomrom, ugyanakkor visszataszítónak találom, hogy egyesek az életük árán is, de hozzá akarnak jutni mondjuk az utolsó szem mákhoz... Ilyen ostoba küzdelemben soha nem vennék részt.
Hogy ez magyar találmány lenne? Nyáron Szoboszlón töltöttünk egy hetet. Büféreggeli-vacsora, a gyümölcsök, édességek kinn az erre használatos asztalokon.
A németek közt keringett egy mondat: nyitásra ott kell lenni, mert akkor még van mindenből...
Első este lementünk vacsorázni, akkor megkérdeztem az egyik ott dolgozót, mikor érdemes jönni.
Reggelizni 11 körül, vacsorázni 8 körül-felelte. Addigra a németek elhúznak, és a lerabolt gyümölcsös-édességes asztalokat újra feltöltik.
Így is tettünk,másnap már nem nyitásra mentünk, s csodák-csodája nyugodtan, csendben játszhattuk a "lukulluszt", ami megnyugvással töltött el... Az előző napon tapasztalt német invázió egyfajta gasztronómiai blitzkrieg-hez hasonlított: nyugdíjas "ételitalss-ek" romboltak a büféspult felé, s mindezt olyan hangzavar közepette, hogyha akkor van nálam fegyver, s a plafonba lövök, talán fel sem riadnak ebből az eszement révületből.
De nem mondhatnám, hogy mindegyikük ilyen volt, inkább csak egy csoportjuk.
Mikor azonban egy láthatóan rosszul szituált, Isten tudja honnan kapott beutalóval érkező kínai-joggingos, körömcipős társaság elkezdte zacskózni a kaját - ezek sajnos magyarok voltak -, simán szóltam a kinti, erre szakosodott személyzetnek, hogy ugyan csináljanak már valamit, mert engem járatnak le ezek az idióták...
Intelligencia kérdése ez az egész svédasztal-sztori.
És a legkevésbé sem magyar sajátosság.

Szép napot mindenkinek.

ekkerjoz 2008.02.04. 07:38:37

Antwerpeni rokonaim barátai a magyarokat egységesen cigányoknak tartják, az ország földrajzilag a Balkánhoz tartozik. De Ausztriában is így gondolják.

kovacspityu 2008.02.04. 07:45:23

Alapvetően igaza van Mikkának, de nekem ez a "minden magyar..." feeling nem tetszik. Az sok mindenről árulkodik, hogy pl. Krk szigeten a szálloda éttermében ki volt írva CSAK magyarul(!), hogy "Az étteremből ételt kivinni tilos", Oberpullendorfban az áruházban, hogy "Magyar ne lopj!". Voltunk viszont olyan nyaralóhelyen, ahol az "übermencs" németek és az angol "urak" is olyan bunkók voltak, hogy az ott lévő honfitársainkkal csak csodálkoztunk. Szóval, szép, színes ez a világ...

kovacspityu 2008.02.04. 07:47:47

Antwerpeni rokonaidról ne áruld el, hogy mekkora barmok...

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2008.02.04. 07:50:17

Hát igen... A buzilesz classon biztos nem fogsz találni kiéhezett embereket, meg akik kénytelenek kihasználni minden centjüket, fillérjüket, pennyjüket.
De tény, még mindig van egy "kis" komcsi hangulat a levegőben, és bizony talán még mindig jogos, hogy az ember nem tudhatja, holnap jut-e gépsonka az asztalra. Legalábbis a plebsznél.
Majd megváltozik, ha az emberek fizetése( nem csak kiadásai) elérik azt a bizonyos átlagos nyugatit.

Addig meg én is tömném a vödörnyi tachot két féle szósszal, úgysem nagyon ettem még olyat :)

decoati 2008.02.04. 07:50:35

Hümm...a tapló mindenhol tapló, akármilyen nyelven kommunikál. Való igaz: külföldön inkább pocsékul angolul/helyi nyelven, mint magyarul. Nem a szégyen, hanem az előítéletek miatt.

lókupec 2008.02.04. 07:50:49

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

lipilee · http://lipilee.hu 2008.02.04. 07:54:59

nem kell ehhez moziba menni, bármilyen "értelmiségi" esemény megteszi: konferencia, sajtóesemény, romkocsma - a lényeg az állófogadás.
ja, és: forgóajtó!

gyedmatroz 2008.02.04. 07:56:46

Mondjuk az, hogy a horvátok és az osztrákok mit gondolnak rólunk, nem éppen mérvadó. Bármelyik országban is voltam, mikor kiderült, hogy magyar vagyok, a lehető legtaplóbban kezdtek el viselkedni.

A LOVAK 2008.02.04. 08:03:06

lókupec!

a románoknál vagyunk, gyere értünk!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2008.02.04. 08:05:37

Nem védni akarom a saját kis győzikéinket, de a hülyeség rendszersemleges, legfeljebb más módon nyilvánul meg. Boldog békeidőkben -mielőtt a cégnél bevezették volna a számítógépes tréningeket- mi is sokat utaztunk szana, meg széjjel a világban. Meg is állapítottuk a kollégákkal, hogy az amerikai turista legegyszerűbben arról ismerszik meg bárhol, hogy lejön reggelizni, teleszedi a tányérját (esetleg tányérjait) úgy, hogy mindenfelé csorog le róla a kaja, megeszik két salátalevelet, a többi mehet a kukába. Ez jobb?

Kampfer 2008.02.04. 08:07:39

Udv mindenkinek! :)

Mar latom, hogy ezutan sem moziban fogom megnezni az okorsegeket...!
Egyebkent pedig a 300Ft talan tenyleg nem a realis ar egy mozifilmert, s nyilvan a 3000 sem. A feeling, hogy VIP lehetsz, az lehet 3000Ft, de ettol meg ugyanaz az ember maradsz, a lenyeg nem valtozik!
Tovabba szerintem nem a fizetesek kerdese, hogy mikor pusztul ki innen a komcsi feeling! A tartas es a gerinc pusztan neveltetes kerdese! S ebbol a szempontbol kicsit rossz hirrel szolgalhatok! Csak nezzetek meg, manapsag kik nevelik az ifjusagot? A szulok? Ugyanmar... Felneveli a media, a haverok, s a mozi! Az eredmeny szerintem jo kozelitessel megjosolhato! Senkit nem fog erdekelni, mekkora a sotetseg a fejeben, hisz ezt latja a gyoziketol kezdve a kelemenannan keresztul a balazsig mindenkin! Legy idiota hulye, rbanc es ripacs celeb, hisz ok is azok es bennevannakatevebe...! S 3 rugoert utana meg a feelinget is megveheted, hogy ha mas nem is, de egy moziszemelyzet par orag vipvendegnek hiv... Szanalmas egy vilag ez! (Bar abban nem vagyok biztos, hogy spec. magyar jelenseg)!
Udv!
Kampfer

sóskatáska 2008.02.04. 08:07:56

véradónapon állófogadásaz ünnepség után, cekkeres vöröskeresztes szervező banyák akik soha egy deci vért nem adtak, megrohanják a svédasztalt és borogatják a husokat , kolbászokat, sütiket a szatyiba.kb tiz perc mulva tarra pusztitva minden , ekkor ért be egy elkésett versenyző aki már nem talált semmit , kiváve két tányér savanyúuborkát hümmögött egy kicsit aztán elővett a zsebéből egy nylontasakot és beleöntötte az ubikat.
mi 100X véradók ott álltunk és ugy röhögtünk hogy majd beszartunk

vtec 2008.02.04. 08:08:03

tesóm kiment Manchesterbe dolgozni. Első napokban lelkendezve újságolja, az emberek az utcán rámosolyognak. buszon a kiirttal ellentétben 10 pennyvel több volt a jegy. Tesóm csak annyit készített ki amennyi ki volt írva, de mire elővett volna még 10 penny-t addigra már vagy 3-an nyújtották felé a hiányzó részt...

DKone 2008.02.04. 08:11:59

Meg kell emelni a jegy arat tenyleg VIP-re. 3000 ugy latszik meg nem szuri ki a tomeget, hiaba, ugy latszik jol megy Magyarorszagnak...
Empire state building csucsara felmenni normal sor 10 USD korul ( 1 ora ), VIP 40 USD ( no sorbanallas, no tomeg, sittysutty fel a csucsra ).
Legyunk szelektivek ( papir, muanyag, fem stb. )

cockney 2008.02.04. 08:12:25

jegy a Corvinba: 900Ft
2 db sonka vagy kaszinótojás a boltban: 220Ft
az élmény: megfizethetetlen.

laller737 2008.02.04. 08:17:50

Mindenképpen meg kell emelni , mert így pont a célközönség nem fog elmenni, csak az álmájer proli férgek. Rá fognak jönni ők is, hogy nem túl jó hogy a VIP szimbólumhoz a megszorításnak áldozatul esett éhező családok képét kapcsolja mindenki.

Mosómedve 2008.02.04. 08:20:19

Szabó Ervin Könyvtár könyvtáros-nap. Egy évben egyszer, kis ünnepség, díjátadás, utána svédasztal.
Kedves kollégák magukból kivetkőzve töltik meg tányérjaikat. A sütemény kb. öt perc alatt elfogy, sokan haza is viszik. 10 perc múlva már semmi nincs, csak a lerabolt tányérok és a szemét, pedig nem kevés kaja van...

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 08:21:27

Reggelente egy londoni metróállomáson szoktam átszállni, ahol már hónapok óta javítják az egyik mozgólépcsőt. Helyette egy vékony, de nagyon hosszú, egy ember szélességű lépcsőn lehet lemenni. A lépcsőhöz vezető sor mindig nagyon hosszú, de szinte kivétel nélkül mindenki beáll a végére, pedig a sor mellett van hely bőven előzni. Néha látok pár hoodie-t vagy feka asszonyságot, akinek "sürgősebb" dolga van a többinél, de ettől függetlenül midig nyugisan megy a sor, és pár perc alatt le lehet érni a lépcsőn.
Néha elgondolkodom, hogy mi lenne magyarországon egy ugyanilyen helyzetben.
Ugyanez a svédasztallal. Vagy a közlekedéssel.

Ábelesz-kobelesz 2008.02.04. 08:21:32

mikka és a többi németimádó!

Én pedig láttam már németet, aki a Magyarországon 30km/h-s sebességkorlátozásnál min. 80-90 tempóval haladt. Gondoltam is: Azt a kultúrált kurva anyját! Mert neki nagy német ótója van és megteheti. Azt meg leszarja, hogy a köv. pillanatban esetleg a te kölyköd lép le az útról.

Arról nem is beszélve, hogy a németek között is szép számban vannak olyanok, akik egy étteremben olyan hangerővel beszélnek, mintha mindenki csak rájuk lenne kíváncsi. De hát ők a fasza csávók, megtehetik. Mi pedig a seggüket is kinyaljuk, mert pénzük van.

Cartman (ex Cartman) 2008.02.04. 08:23:11

Áhhh kiapadhatatlan poénforrás!

1. Haverom (bár ilyenkor tagadom) frissen diplomázott közgazdászként, közgazdászbálon. Svédasztal. Addig pakolta a tányérkáját, míg leborult az egész a földre...

2. Régi munkahelyemen továbbképzésre küldtek minket. A kétnapos - egyébként iszonyú drága - kurzus egy nívós (asszem ELTE-s) épületben volt. Az előadók KMF-es tanárok, a bemutatott eszközöket gyártó/forgalmazó cégvezetők voltak, meg mindenféle szakértők. A reggeli/ebéd/uzsonna pedig svédasztalos. Volt minden, bőséggel. De ilyet én még nem láttam. Mármint amit ezek az "urak/hölgyek" ott műveltek. Volt ott pl. egy tányéron a hideg előételtől a bakonyin keresztül a desszertig minden. Mások pedig két-három tányérral egyensúlyoztak. Volt, aki épp nem pakolt fel egyszerre mindent, de folyton szemmel tartotta a következő kiszemeltjét. Épp csak nem morgott, ha felé közeledett valaki. Pedig bődületes mennyiségű kaja volt ott. Még ilyen svunggal sem tudták elpusztítani...

3. A mikrovállalkozásomnak van egy megrendelője (italnagyker), akik szoktak italbemutatót tartani. Kocsmatuljadonosoknak, kiskereskedőknek. Csupa csóró ember... Na, az még hagyján, hogy lapáttal nyomják a zsebükbe vagy épp direkt ezért beszerzett szatyorba a kaját, de volt már olyan is, hogy lebontották a díszletet is! Leszedték és elvitték a lufikat, meg a papírdíszeket, installációkat, stb...

avc 2008.02.04. 08:28:49

ja, a német tömegturisták sem gyengék

horváto, orebic, all inclusive-ként árult csomag dajcs ügyfelei olyan ügyesen utasították vacsoránál a család gyerekét, hogy töltse már meg az üdítős palackot (hogy legyen másnapig) az egyébként szar gépi kólával, hogy ihaj

és olyan tülekedést tudtak véghezvinni a svédasztalnál, hogy netovább
nem is volt szabad kezdésre odamenni

ja, és folyamatosan zabálták a porcukros sütiket a 3X fokban, és itták az all inclusive-ban foglalt szar sört, ihatatlanhoz közelítő bort, híg kávét - naná, már ingyér van

SzigMa 2008.02.04. 08:30:49

14-15 voltam, amikor az osztály megnyert egy nemzetközi matekvetélkedőt. Így a magyarországi szervezőbizottság két-három tagja, meg az osztályból két gyerek (!) kiutazhatott Franciaországba. (És a végén még az osztály tagjainak szánt repiajándékot is le akarták nyúlni.)
Szóval, félúton megálltunk éjszakázni valahol Bajorországban egy kis családi vendéglőben, ahol reggel a házinéni óriási terített svédasztallal várt minket. Én elmajszoltam, ami jól esett, majd mentem volna dolgomra, amikor a kisérőtanárok elkezdtek zsemléket kenni vajjal és bele felvágottakat halmozni, majd szalvétába csomagolni. Egy-kettő lecsusszant a táskájukba, majd mondták, hogy nekik már nem fér több, úgyhogy mi tegyünk el a zsebünkbe...
Na, ez volt nekem sok.

bumbuska 2008.02.04. 08:34:30

Hát igen, ez az egész szégyen és nincs rá mentség, de azért azt én is hozzátenném, hogy ez nem csakis magyarokra jellemzo mentalitás (persze mint mondtam, ez nem mentség).
Azért amúgy eddig akárhányszor voltam nyaralni külföldön, kivétel nélkül a németek voltak azok, akik a legparasztabb módon viselkedtek. Az a hangerő nem semmi, ami alatt valószínűleg nem tudnak létezni, azért nem mennek alá.

Balage76 2008.02.04. 08:35:07

Mikkánál van a pont!

Én mondjuk megpróbálom minden alkalommal bebizonyítani, hogy nem minden magyar kőbunkó. A legtöbb külföldi egyébként ha kultúráltan viselkedsz vele ugyanolyan kultúráltan viselkedik veled is. Legalábbis én ezt tapasztaltam. Sajnos a nyaralóhelyeken olyan dózisban kapják a helyiek a magyar mentalitást, hogy hiába lógsz ki a tömegből, egy kalap alá vesznek velük.

A legjobb amit láttam az évek folyamán: Törökország, 5*-os szálloda tengerpartja. Nejlon zacsit visz a kellemes esti szél, rajta a felirat: MM - Mert hülye azért nem vagyok....

aranyhaj.blogspot.com 2008.02.04. 08:35:27

Svédasztal magyar módra:
- Hú, ez igen!... Kenyér! Vigyünk haza is!

aranyhaj.blogspot.com

aranyhaj.blogspot.com 2008.02.04. 08:36:41

Míg az evőeszközöket nem rakják el "emlékbe" a vendégek, nagy baj nincs :-)

Kopasz Mercis 2008.02.04. 08:38:16

Sajnos ez a viselkedés nem változik fordított arányban a szereplők anyagi helyzetével. Neveltetés kérdése, hogy ki mennyire prosztó.

Láttam nem egy állófogadást, ahol az úri közönség rabolta a kaviáros szendvicseket, mini töltött káposztákat. Pénz nem egyenlő a kultúrával.

bumbuska 2008.02.04. 08:43:52

Én nyaralás alatt még nem találkoztam magyarokkal hála istennek, ezek szerint jó helyekre járok:D

Balage76
"Sajnos a nyaralóhelyeken olyan dózisban kapják a helyiek a magyar mentalitást, hogy hiába lógsz ki a tömegből, egy kalap alá vesznek velük."
Ezek szerint megintcsak megállapíthatom, hogy jó helyeket fogok ki, mert én pl a görög mentalitásnak, vendéglátásnak párját nem találtam még.
1 hetes nyaralás, első este kiszúrtuk a legszimpatikusabb kocsmát a parton, utána csak odajártunk. 2.-3. estétől néven szólítottak bennünket, utolsó este különleges ajándékitalokat kaptunk.
A szállodában a pultos minden este, mielőtt italt kértünk volna, kis poharakba kevert kóstolónak koktélokat, hogy tudjuk, ízleni fog-e, stb. Ezek szerint itt még senki nem akart csak a kóstlókból lerészegedni:D
Másik példa szintén Görögo., sétáltunk az utcán, beszélgettünk, étterem előtt kint állt a pincér, mikor meghallotta, hogy magyarok vagyunk, nagy mosollyal, nagyon kedvesen elkezdett magyarul beinvitálni minket. Ezek szerint nem mindenhol csak a rossz kép él rólunk:)

Cartman (ex Cartman) 2008.02.04. 08:44:06

Köcsögdudaosztó 2008.02.04. 08:21:32

Biztos, hogy német volt? Félreértés ne essék, nem akarom őket védeni, de lehetett az magyar paraszt is, német rendszámos autóval...

Amúgy tény az is, hogy kb. 10 éve Sopron környékén (azóta nem jártam arra, lehet, hogy még mindig így van) a hétvégente átlátogató "sógoroknak" is sikerült alulmúlni a magyar mentalitást. A legjobb helyekből is hangos kocsma lett, ha beléptek. A pincérek viszont az ő seggüket nyalták fényesre. Pedig a borravaló jól mutatta, ki az osztrák, ki a magyar. Az osztrákok szépen, fillérre kiszámoltak mindent...

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2008.02.04. 08:48:17

Bakker!

Vagy TACO, "h" nélkül, vagy "NACHO", "h"-val.

Tessék szépen eldönteni, aztán javítani!

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 08:50:16

"Az osztrákok szépen, fillérre kiszámoltak mindent."
Mert nem tudják, hogy ebben az országban minden szarért borravalót "szokás" adni. Mert naívan azt hiszik, hogy az ár megfizetésével tisztességesen jártak el.

Számomra általában nehézséget okoz bármelyik angol kocsmában, ha a visszajárót nem akarom elvenni. Hiába mondod, hogy nem kell, hiába szólsz előre, akkor is nyújtják vissza. Vagy leteszik az pultra, ha nem veszed el.

speciel 2008.02.04. 08:53:06

Hol él a T. levélíró?
Rendes magyar ember étteremből kijövet, a maradék pacalt ( és minden egyéb, kevésbé folyós táplálékot) a belső zsebébe süllyeszti.

alumi 2008.02.04. 08:58:59

Gondoltam, meglepem a barátomat a szülinapján egy vip mozizással. Furcsálltam, hogy 3 rugó a jegy. (bár nem vagyok kőgazdag, de kicsit keveselltem...Azt hittem, több lesz..most látom, hogy jogosan)

Azért talán kipróbáljuk. :)

Brecsi · http://www.seopack.hu 2008.02.04. 09:00:21

Újságírók is járnak pusztán zabálási célból mindenféle közgyűlésekre "tudósítani". Mivel tudják a programot, az érdemi részt általában ugorják. Mikor az állófogadás felé közelít a dolog, akkor kerül elő mindenféle fotós, újságíró. Nem is kérdeznek, vaku sem villan, csak zabálás, aztán mennek is tovább, hátha más közgyülin jobb a kaja.

Érdemes kötülnézni az "allyoucaneat" éttermekben is. Durván rámegy a család arra, hogy csak azért is leegyék a befizetett összeget... esetleg tasakokban haza is mentsenek belőle.

De az igazán szép az lenne, ha ez lenne a legnagyobb probléma az ország kultúrális szintjével.

Pepin bácsi 2008.02.04. 09:01:07

Svédasztalt hómaró módjára lezabálni ősi magyar szokás-e ?

schokobanane (törölt) 2008.02.04. 09:01:56

Én is Mikkával értek egyet.
Amúgy remekül passzol a kép a cikkhez.

grafitmacska 2008.02.04. 09:02:10

Mikka, Te vagy itt a sztár! Teljesen igazad van. Én is munkám kapcsán vettem részt több állófogadáson. Egy megyei intézetben dolgoztam, több megyei rendezvényen vettem részt az aktuálisan regnáló megyei vezetőséggel egy légtérben. Ugyanúgy pofátlanul zabált ez is, az is, pedig azt gondolnám, bizonyos szint felett ciki ilyen pofátlannak lenni.De nem. Minél feljebb van valaki, annál jobban szereti a potyát. A csóró kollégáim meg alig mertek venni az asztalról, amíg a "nagyok" tömték az agyukat....

darthyoda 2008.02.04. 09:03:14

mindig mindenhol van egy-két paraszt, aki lezabálja a svédasztalt nemzetségtől függetlenül. Volt alkalmam megtapasztalni. A reptéri váróban azért nem, mert már 3 napja is ott figyelt a cucc, ezért nem kell odamenni érte, jön az hozzád. Ha valaki járt már olyan repülőn, ahol volt első osztály, akkor láthatta, hogy az ott utazókból minden másodikat úgy kell lelökni a gépről, mert tök részeg (=ingyenpia). Ez nem nemzeti kérdés, hanem egyéni habitus.

dy

Cartman (ex Cartman) 2008.02.04. 09:05:41

Ja, és még valami. Többször jártam már Prágában, haverokkal, családdal. Volt, hogy egy hetet is eltöltöttünk ott, volt, hogy csak hosszú hétvégét. De egyszer sem tudtam elégedetten hazajönni. A bunkó stílus és az átverősdi nagyon megy ott is, legyen szó szállodáról, étteremről, közlekedésről, stb. Tehát ez nem magyar privilégium!

Budaphestie 2008.02.04. 09:06:40

Mit vársz ettől a parasztországtól? Általában külföldön is szégyenkezni készerülök a honfitársaim miatt.

Példa: Horváto., étterem (!). Magyar család bejön, leülnek, jó sokan, nagybácsi is, unoka, stb.. Alufóliás csomagolt felvágott, paradicsom elő, kitereget, gyerekek sóvárogva nézik, hogy én a barátnőmmel az éttermi kaját esszük. Tányérból ugye. Szólnak 120 kilós anyunak, hogy olyant akarnak.
- Halgassál kislányom, mi nem veszünk olyat, nemt tudhatod mit tesznek bele. (!)
Pincérlány átsétál szemlesütve, szándékosan nem néz a surmócsaládra. Amikor befejezik akkor apuka és kábé nagybácsi összenéznek: - De én azért iszok egy kávét, te nem? - De.
Pincérlány már messziről kerüli az asztalukat is: nem tudnak kávét rendelni. Erre nagybácsi elkezd üvöltözni:
- Na mi van kisanyám, meddig integessek má?

Nekem az a tapasztalatom, hogy ilyen egy tipikus magyar család külföldön. A "Hazaszeretet" szó számomra azt is jelenti, hogy közösségett vállalsz ezekkel a suttyókkal. Már csak ezért sem leszek soha nacionalista.

Kilgore Trout 2008.02.04. 09:07:47

Megjegyzem (ha más nem tette volna), hogy a 3000 Ft, az per kop. Tehát a 4 tagú család 12 ropit pengetett ki a jegyekért. És akkor mindjárt döntsük el gyorsan, hogy szegény csóróknak nem tellik gépsonkára, csak ha "ingyen" van, egyszerűen kőbunkók.

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 09:09:08

Kelet-európainak lenni ősi kazah szokás.

Kisangyal 2008.02.04. 09:11:59

A hiénaként táplálkozo sikeres ember lehet e?

Cartman (ex Cartman) 2008.02.04. 09:15:32

jacks_colon 2008.02.04. 08:50:16

"Minden szarért" nem adok borravalót. Régebben adtam. Ma már csak akkor, ha olyat kapok / úgy bánnak velem, hogy ki akarom fejezni: ez tetszik nekem! A borravaló témája egyébként is összetettebb ennél. Van, ahol szokás, van ahol nem. Sokösszetevős dolog. Függ attól is, hogy pl. kifizettetik-e veled a felszolgálást. És illik figyelembe venni a helyi szokásokat. Nem kötelező, de illik... És most ez a téma.

andreasue (törölt) 2008.02.04. 09:16:16

Ki tehet róla?
1. Az, aki szerint lopni nem bűn, hanem sikk. Mi az hogy! Nagyon is!
2. Aki Győzike show-val alakítja a "közízlést".
3. Akik szerint az a hülye, aki rendesen adózik.
4. Aki a Rózsadomról magyarázza, hogy hetvenezer forint az fizetés.
...

Musaic (törölt) · http://www.musaic.hu 2008.02.04. 09:18:26

Mikka, elég egyszerű a képlet "magyar" mentalitás terén: elég elolvasni az itteni hozzászólásokat. Rögtön megérti az ember, mit várhat - nem csak a VIP termek közelében, hanem az "utcán" is. Magukat minősítik.

dr. Wilbur Swain 2008.02.04. 09:19:07

ez egy akkora ötpontos történet, hogy ihaj...
mondjuk nem is szivesen járok plázába moziba a sok-sok tahó miatt :(
mert a plázában mozi van, a belvárosban meg filmszínház

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2008.02.04. 09:19:49

Azt megfigyeltétek már, hogy az ilyen helyzetekben általában azok viselkednek állat módjára, akik alapvetően jómóduak?
A postban szereplőhöz hasonló alkalmakkor én a svédasztal közelébe sem megyek, mert én érzem kínosan magam.

All inclusive ellátás: egyszer fizettem ezért pluszban egy külföldi utazáskor. Soha többet!!! Elkeserítő volt látni, ahogy - elvileg közép- és felsőosztálybeli - "honfitársak" mit művelnek az "ingyen"kajáért... :(((

Gerike07 2008.02.04. 09:20:31

igazán azt nem értem, mi a fa..ak kell a moziban enni? kibír az ember 45percet tömés nélkül. sőt, 6-8 órát is kibír, enni meg bárhol lehet.

érdekes, Stockholmban az IMAX-ben NEM LEHET enni inni, mert zavarja a másikat, mert ott a filmért mennek be, nem a zabálásért.

sajnos ma a "család 4 tesco szatyornyi zabával" mindennapos a mozikban.

---

kapcsolódva a nyaralóshoz: mi rendre elszeparáltatjuk magunkat a többi "megyünk-nyitásra lezabáljuk-a-cuccot" vendégtől, és előttem szólóhoz híven nem nyitásra megyünk, hogy ne kelljen tolongani.

bár megjegyzem, minden nép tud így viselkedni.
Legutóbb mallorcán ****-ban voltunk, elég sok angol volt, hááááát, előbb egy kisebb vajling saláta, majd elmentek a sültekért, olyan adagért, hogy saláta előétel nélkül se bírtam volna lenyomni, pedig 110kiló vagyok, tudok enni, és szeretek is :) de inkább sok mindenből keveset, mint 6 csirkecomb, aztán zsebbetűrni a sütit.

Budaphestie 2008.02.04. 09:23:04

"minden nép tud így viselkedni"

Alufóliából étteremben?

Eddig csak magyaroktól meg románoktól láttam hasonlót.

bratan 2008.02.04. 09:24:25

teljesen korrekt!
kösz, hogy helyettem is kipróbáltad:)

csutkababa 2008.02.04. 09:27:01

Látnátok egy orvoskongresszust...
Megnyitó ( ami 1 mondat, ismerik a magyarokat)után a szervezők félreugranak,tömeg benyomul, forgó szemmel tülekednek az asztaloknál.
Páromat kísértem, egyszer megnéztem, mit pakol egy illusztris kolléga a tányérra: sonkatekercs,franciasaláta, mellé sajttekercs, lazac, mellé pörkölt nokedlival, és megkoronázta 2 meggyes rétessel és 1 képviselőfánkkal.No comment...
A kiállítási stand mögül (!) röptiben vitték el a képviselő csaj reklámszatyrát, úgy kellett utána futni, hogy legalább a kulccsomóját és a brifkóját hadd vegye ki!
És természetesen szalvétába csomagolás, zsebbesüllyesztés is módi errefelé.

schokobanane (törölt) 2008.02.04. 09:27:18

BPHead 2008.02.04. 09:06:40

Pont az ilyen esetek miatt alakultak ki rólunk a sztereotípiák. Egy külföldi pincérnek/étteremvezetőnek egy, az általad leírthoz hasonló magyar családról szerzett rossz tapasztalatát a büdös életben nem fogja felváltani jó tapasztalat, talán ötven jó kéne ahhoz, hogy a véleménye végül megváltozzék a magyarokról, illetve elkezdjen úgy gondolkodni, hogy a taplóság nem feltétlenül nemzetiséghez van kötve. Nekem is égne a pofám.

Én országimázs-védelem miatt kötelezővé tenném, hogy minden kiutazó előbb IQ-tesztnek és viselkedési gyakorlatnak vettessék alá. Riasztóan vagy talán utópisztikusan hangzik, de valahogy megakadályozná, hogy egyetlen tapló magyar család miatt utóbb engem is hozzájuk hasonlóan kezeljenek, mielőtt tapasztalnák, hogy nem tartozom "abba a kateóriába". A korábban leírt hasonló panaszok (külföldi áruházakban magyar feliratú "ne lopj" felhívások stb.) is mind azt látszanak bizonyítani, hogy a normális magyar szégyenkezni kényszerül, ezáltal negatív élmény éri külföldi útja során.

Playmaker 2008.02.04. 09:28:10

A németek védelmében pár gondolat...
Otthon iszonyatos megfelelési kényszerben élnek, hyper-társadalom, még a tejesdobozt is elmossák, nem csoda, ha kiszakadnak Németországból, némelyik kevésbé kultúráltan tudja feldolgozni...
A magyar meg itthon is olyan mint külföldön...

birdlady 2008.02.04. 09:29:29

Karácsony után volt egy detto ilyen élményem a TRÓFEA GRILL étteremben.
Életem legnagyobb éttermi csalódása volt...
A meghitt kajálás helyett a fél 3-as turnusra (mert már turnusban, időkorláttal lehjet korlátlanul zabálni) úgy jutottunk be, hogy közelharcot vívtunk a ruhatár előtt lökdösődő kiéhezett néptömeggel.
Aztán folytatódott a harc a svéádasztalnál, volt hogy a kezemből szedték ki a hússzedő villát...

Szóval Trófeába se menjen senki, aki nem kedveli ezt a stílust...

gyalogbalog 2008.02.04. 09:31:05

Nem hiszem, hogy ez kizárólagos magyar szokás lenne az egész exszoci rágióban igy működik.Egy multinál dolgozom, rendszeresen kiállítunk a környező országokban is, ahol az állófogadásokon ugyanúgy nyüzsgő sáskahadak lepik el az asztalok környékét. Pozsonyban, Varsóban ugyanúgy elhordják még a dekoráciként szolgáló ananászt, kókuszdiót, műanyag makettet is a kajaasztalokról, mint Budapesten...
A Balkánon egyébként rosszabb a helyzet, ott szervezetten mentik a repianyagot és a kaját, állítólag a személyzet ( takaritók, jegyszedők, biztonságiak ) a cucc feléért kintről hoznak bérkajálókat és bérgyüjtögetőket:)))

Kisangyal 2008.02.04. 09:31:37

Neveljük egymást gyerekek!
Ha bárhol látsz egy bunko magyart, szolj rá és ( probáld) elmagyarázni neki amit schokobanane is leirt.

Sajnos reménytelen :(

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 09:35:14

Nem kétlem, hogy mindenhol vannak parasztok. Angolok és németek között is. De vajon miért van az, hogy honfitársaim 80%-ban viselkednek így, más nemzetek tagjaitól pedig legfeljebb 10%-ban tapasztaljuk ezt?
Persze a százalékokat hasraütésre mondtam, de akkor is tény, hogy ezt a viselkedést szinte kizárólag akkor tapasztalom, ha magyarok is vannak jelen.
Persze lehetne még fokozni a dolgot, nekem a kedvencem a másik rovására párszáz forint erejéig pofátlanul "jól járni" akaró, diplomás, jól kereső magyar. Nem számít a végzettség, társadalmi pozíció, sem a kereset. Akit parasztnak neveltek, az az is marad.

birdlady 2008.02.04. 09:35:44

Ugyanez a stílus uralkodik az összes Hungexpo kiállításon. Néhányra regisztráció ellenében ingyenes a belépés (pl. Labortechnika, Ökotech) Na ide járkálnak az emberek vászonszatyrokért, műanyag tollakért, színes prospektusokért, ingyen poszternaptárakért...

birdlady 2008.02.04. 09:35:44

Ugyanez a stílus uralkodik az összes Hungexpo kiállításon. Néhányra regisztráció ellenében ingyenes a belépés (pl. Labortechnika, Ökotech) Na ide járkálnak az emberek vászonszatyrokért, műanyag tollakért, színes prospektusokért, ingyen poszternaptárakért...

Budaphestie 2008.02.04. 09:35:53

schokobanane:
Tudod hogy szégyenkezem ilyenkor?! A magyarok által sűrűn látogatott helyeken (görög, horváth, osztrák, olasz) már megpróbálom titokban tartani a nemzetiségemet!
Nem az IQ-val van ez összefüggésben, csak a nevelés hiánya. Alacsony IQ-jú ember is lehet illemtudó. Alacsony intelligenciájú ember is lehet elegáns Úr és fordítva.

homár molla2 2008.02.04. 09:36:56

hijjnye, meghatottan emlékezem életem első sajtótájékoztatójára a Kempinskiben az Erzsébet téren... amikor már nem volt több kérdés, elhangzott a sajtót tájékoztató úr szájából, hogy "és akkor a szomszédos helységben egy kis állófogadással..." és mire felnéztem, már csak pár papírfecni szállt a levegőben, meg két normálisabb kolléga szedelődzködött a terem túlsó végében. Egy addig általam nem látott ajtóban épp eltűnt egy rohanó ember. Összepakoltam tollam-papírom (mert kiderült, hogy a rutinosabbak már rég elpakoltak, és térdelőrajttal várták a zárszót), benéztem, és akkor az eseményt favágóinggel és kopott farmerral megtisztelő kollégák már rég tömték a fejüket púpozott tányérokról, miután a bort tálcán, poharakban felszolgáló pincért felborították, és a tálak egy része már üres volt.
én meg visszasétáltam az irodába, megettem az ebédemet, oszt megírtam a cikket az eseményről.

S.Z.I. 2008.02.04. 09:37:28

Sopronban volt egy vicc, amikor arra jártam...

Miért szól olyan gyakran az osztrák hímnusz a soproni boltokban?
- Mert amíg az osztrákok mozdulatlanul állnak, addig a magyar is vásárolhat otthon...

Tanulságos, és sajnos igaz volt.. Mármint nem a hímnusz, hanem a rablás része.


A másik, hogy szar érzés volt, amikor elmentél csajozni, és a magyar csaj, inkább az ausztriába szakadt török vendégmunkással futott egy egy éjjel. Nem a csajt sajnáltam, mert ugyebár MNK, de azért ez is a mentalitás kérdése.

Budaphestie 2008.02.04. 09:37:30

bocs: "horváth", rendszeresen elkövetem, nem tudok leszokni róla :-)

Ábelesz-kobelesz 2008.02.04. 09:37:49

Playmaker! Ezt inkább ne írtad volna!A te értelmi szinted is itt lehet valahol:

______________________________

farman 2008.02.04. 09:39:27

off
" mikka 2008.02.04. 03:07:07 "

ezért - "higyjetek" - nagy hála: gyakorlatilag ma már csak a "higgyétek", "haggyátok" forog, amitől rosszul vagyok...

a kommentért szintén, csak a vége nem kellett volna:
-barátom! a 300 pénz egy mozijegyért arról szólt, hogy ennyit érnek a filmek. szart. de néha nehéz erre előtte rájönni.

on

a kedvencem a dugig pakolt tányérok, amelyek -mivel kaját kivinni az étteremből nem lehet - dugig pakolva maradnak az asztalon, némi csócsálás után és persze csak remélem, hogy nem kerül vissza a közösbe.
plusz az "all inclusive" magyar paraszt, akinek minden jár és akinek nem elég egy hét arra, hogy kipanaszkodja magát a szállás botrányos minőségéről, a szar kajáról, a meleg üdítőről, meg az adott ország primitív őslakóiról, akinek az előző nyaralása ezerszer jobb volt (és nyilván legközelebb ugyanezt nyomja majd). :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.04. 09:40:08

'Majd megváltozik, ha az emberek fizetése( nem csak kiadásai) elérik azt a bizonyos átlagos nyugatit.'

sajnos ez kurvára nem igaz, mivel az autópályán mondeoból szemetetkidobó paraszt és a VIP-moziban hidegtálért tülekedő cigány valószínűleg nem minimálbérből él már. Egyre több ember fizetése közelíti meg a nyugati átlagot, de a civilizác valahogy sehogysem bír felzárkózni hozzá.

Cartman (ex Cartman) 2008.02.04. 09:40:12

birdlady 2008.02.04. 09:35:44

Én ezért azzal tűnök ki az ilyen rendezvényeken, hogy NINCS nálam se szatyor, se toll, és nem potyog morzsa a zsebemből minden lépésnél... :-)

Dohányzó Zsiráf 2008.02.04. 09:41:33

Néhány éve egy vidéki nagyváros négycsillago szállodájában voltam szakmai gyakorlaton, néha dolgoztam az étteremben is, a reggeliztetésnél. Svédasztal megpakolva mindenféle finomsággal, gyümölcsökkel, stb. Ez alatt az időszak alatt undorodtam meg végképp a mindenfelpakolós-habzsolózs-tökmindegycsakcsorduljonleatányérról tahóktól, mert nekem kellett utánuk összeszednem az asztalokról a tányérokat. Volt, hogy egy ötfős (magyar) család után 2-3 ÉRINTETLEN sárgadinnye-gerezdet, több csomag felbontatlan vajat, és vagy 30-40 deka felvágottat, sajtot, vagy éppen egy teli tányér tojásrántottát kellett kicipelnem a konyhába. És persze ezeket nem lehet visszatenni, hanem mehet mind a kukába. Fájt a szívem a kajáért, komolyan, és dühös voltam, hogy hogy lehetnek ilyen szinten mohók. Ezek után felüdülés volt, amikor egy (szintén magyar) celebriti-házaspár reggelizett ott. Az ő asztalukról csak a morzsákat és a tányérokat kellett eltávolítani, mert csak annyit szedtek mindenből, amennyit meg is akartak enni.

Taktikai Reset 2008.02.04. 09:41:38

A németek otthon nagyon kulturáltak tudnak lenni, de nézd meg őket (speciálisan inkább a keletnémetekre jellemző) a Balatonnál vagy Ibizán.

A magyarok a nyomukba sem érhetnek parasztságban.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.04. 09:41:54

farman
'higgyétek' a helyes
'haggyátok' már nem annyira :)

Playmaker 2008.02.04. 09:51:01

Taktikai Reset!
Köszi h megértetted a hozzászólásomat...
Köcsögdudaosztó szintjére már nem merészkedek le.

Gerike07 2008.02.04. 09:52:59

hungexpo: szoktunk kiállítani, jó, hogyha a laptop meg a monitor megmarad.
amúgy visznek mindent.

pl budatranspackon jönnek a nyugdíjasok, és pakolnak, mindegy mi, csak el lehessen tenni

Prophet 2008.02.04. 09:54:32

Prosztókról beszélünk, és a fejlett nyugat megint kimarad. Persze, persze, már csak kihívásból is érdemes végigmenni egy pályaudvron, hogy az ember szörnyülködjön (mellesleg önbizalmat is ad, hogy azért van mire büszkének lennem) egy jót a sok suttyón. De azért annyira ne vessük el a mércét, hogy a világ parasztjainak nagy részét mi, magyarok tesszük ki. Amikor idejön a germán család, és már elküldenéd a kurva anyjába, vissza az óhazába, mert a rohadt lángosod nem bírodd megenni, mert a visongásuktól 200-as a vérnyomásod, akkor miről beszélünk? Vagy amikor jönnek az angol diákok berúgni, és leamortizálni egy szállodát, akkor talán van hová fejlődnünk.

Azért jó úton haladunk, progresszív a magyar suttyó is, leutazik görögbe/törökbe, vagy akár az ország másik felébe, és megfeledgezik magáról. Egyetértünk, hogy van egy csomó kőbunkó. Utcára szaratja a kutyát, Tesco-ban zabálja a pizzát, plázákban cirkálnak fél napokat (nem azért, mert szükségük van rá). Tehát nem egyedi stílusjegy, és én nem is vagyok ilyen, hogy az ördög ügyvédje legyek, de azért azt fontos tudni, hogy a Föld intelligencia hányadosa állandó, csak mi vagyunk többen.

Aláírás: egy csóró egyetemista, aki lógott már be zártkörű fogadásra.

Sanyi 2008.02.04. 09:57:50

Van itt egy kis kavarodás a cikkel. A jegyrendeszer épp az ellentétét eredményezi mint a cikkíró leírása: mindenkinek egységnyi adag jut a jegyei számának megfelelően, szóval nem szabad rablás. Pont az ellentéte, szűk erőforrások elosztási devianciájának minimalizását tűzi ki célul.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.04. 09:59:55

Prophet: OK, a fejlett Nyugat - az idegenforgalomból élő nemzetek már megtanultak együtt élni az ilyen és hasonló jelenségekkel. Mi még nem tartunk ott. Példa: MediaMarkt valamelyik plázában. Egy külföldi úriember megkérdezett egy alkalmazottat, merre van a pénztár. A MM-es srác magyarul elhadonászta neki, majd elfordult és 'takarodj a k*rva anyádba köcsög g*ci f*szszopó külföldi' szavakkal illette a vásárlót. Csak álltam döbbenten, soha nem fogom elfelejteni.

Budaphestie 2008.02.04. 10:01:16

Prophet
Mégegyszer megjegyezném, hogy az itt taglalt jelenség semmilyen korrelációban nincs az intelligenciya hányadossal! Ne terjesszük ezt a közkeletű tévedést!
A neveletlenség nem azonos az alacsony intelligenciával és nem is függ tőle!

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2008.02.04. 10:02:49

Hm... én igazából azon csodálkozom, hogy aki ilyen helyre jár, az miért csodálkozik.
Szerintem a tisztelt vendégek pont úgy viselkedtek, ahogy ezen a helyen illik. A szolgáltatás is erre a vevőkörre van pozicionálva.

A legeslegeslegnagyobb gigamegahűdemekkora bevásárlóközpont mozijában háromezer forintért - szóval végülis bagó összegért "nagyonnagyonfontosszemélyek" lesznek...

Miért kell csodálkozni, hogy a gigamegapláza háromezer forintos VIP tagságára olyanok tartanak igényt, akik 3000 Ft-os, 3 gigamegapopcornt és fél kiló parizert is együltében megevő gigamegaplázába járó nagyonfontos személyeknek szeretnék látni magukat.

Ha esetleg az ilyen mozi nem a gigamegaplázában lenne, ha a néző nem VIP lenne, hanem egyszerű mozilátogató, esetleg vendég, ha a frissítőpult nem abból állna, hogy az 5 liter popcorn helyett akár 10 litert is vehetsz, és esetleg még (ezt csak halkan merem mondani) még értelmes filemeket is vetítenének, nyilván a közönség is kulturáltabb lenne.

tundrazuzmo (törölt) 2008.02.04. 10:11:24

Ajánlom mindenki figyelmnébe a klasszikust: Móricz Zsigmond: Tragédia.

Itt olvasható: mek.oszk.hu/01500/01502/html/02.htm#55

Aki sajnálja a régi jó kötelező olvasmány felelevenítésére az időt, annak röviden: magyar napszámos úgy akar bosszút állni a gazdán, hogy egy "ingyenkajás" lakodalmon kieszi a vagyonából. Aztán ez persze nem jön be, emberünk meg halálra zabálja magát.

Mindenesetre a közel 100 éves történet egzaktul megmutatja, hogy a probléma gyökerei mélyen vannak. De hogy a VIP zabáló mit érezhet amikor a multit ki akarja enni a vagyonából?

Ha még mélyebbre ásunk, akkor a "kenyeret és cirkuszt" ókori leleményébe botlunk, és akkor rájöhetünk, hogy az emberiségnek - és nem csak a magyarságnak - mindig is volt, van, és úgy tűnik lesz is egy olyan rétege, amely alapvető élelmiszerekért és a szórakozásért hajlandó lemondani emberi méltósága utolsó morzsáiról is.

Holden Caufield 2008.02.04. 10:12:34

Néhány éve, mikor még tanuló voltam, az egyik nagyméretű marketben dolgoztam mint raktáros, a kedvesem pedig hostess volt az egyik fagylaltgyártó cégnél. Egy nap éppen abban az áruházban kellett ingyen fagylaltot osztogatnia ahol én is dolgoztam. Nekem kora reggel a parkolóban kellett dolgoznom, és láttam az érkező vásárlók drága csodaautóit. Megjegyeztem az arcukat is, mert kivételes járgányokkal voltak.
(persze nem mindenki érekzik drága kocsikkal leértékelt virslit venni, de mégis aki kiutazik a város végére, ahol az áruház van általában nem 200 forintit hagy ott). Mindegy.
Amikor elkeződött a fagylaltosztogás ( egy kanálnyi vacak trutyiról beszélek) kitört a káosz. megbénult az áruház mert majd minden vásárló "odaigazolt" a pult elé. Lökdösödés, anyázás. Elöször csak egymást osztották a vásárlók, aztán a kedvesemet vették elő. Miért csak ennyi? gyorsabban! én még kérek. és az egyik német luxusautó tulaj hivatalosan panaszt tett a barátnőm fönökénél a kicsi adag miatt! Hányinger volt az egész! Ingyen rendezvényre én nem megyek, ingyen kaja, vagy svédasztal nekem nem kell!
talán egyszer megtanulunk viselkedni..de az nem ma lesz!

Prophet 2008.02.04. 10:14:14

Jó, tény. Nevelés kérdése. Nekem pl nem jut eszembe a bevásárlás közben felbontani a csomagolását pl egy whiskynek, vagy mondjuk megenni a kiflit, mielőtt kiérnék. A kólát félig meginni, és letenni a mosóporoknál. Az ilyen emberek nem szocializálódtak, nem is éreznek bűntudatot, talán könnyebb nekik.

Amin kiakadtam, az szintén a Tesco-ban esett meg (Balaton parti megyeszékhely, max ide megyek várásolni): nézegettjük a felvágottakat, Herz vagy Pick, esetleg Rákóczi (komoly dilemma), amikor látok egy meglett tagot Borsodi sört kortyolgatni! Ala natur, megbontotta, és ott fogyasztotta a kocsiból a dobozos sört. Ha nem meszesedne el a derekam, lementem volna hídba. Olyat láttam, hogy valami diszkós suttyó megissza a cserri kókót, de ilyet még nem. Sört bazeg, benn az áruházban? De lefoglata magát, és látszólag nem zavarta. Szóval van még mit tanulni, csak azért emeltem ki a külföldieket, hogy ne csak rólunk legyen szó. De addig hogyan akarunk európai ország lenni, amíg szellemileg nem állunk tartunk ott? Amikor kib@sszák a szaros pelenkát a kocsi ablakán a buszmegállóba, és továbbhajtanak? A panelok ablakán hajigálják ki a szemetet? Azon versenyeznek, hova tdják a kutyát szaratni?

Terveüdekszi 2008.02.04. 10:14:20

Ezt a svéd asztalt az IKEA-ban lehet kapni?

Terveüdekszi 2008.02.04. 10:18:55

Nem csak a magyarok ilyenek. Egyszer együtt voltunk egy konferencián (repülő, biznisz-klassz, ETC...) egyéb kelet-európai kollégákkal. A táplálék úgy volt kirakva az étteremben, hogy nagyjából sorban haladva lehetett vadászni belőle. Mindjárt az első alkalommal felmértük hogy jobbról kell közelíteni, mert ott vannak a tányérok. Eddig nagyjából logikus. De mi van ha az embernek már van tányérja, és csak repetázni szeretne. A román kollégák folyamatosan balról támadtak. Nem értettük meg miért. Tányérért is balról mentek jobbb irányba, átverekedve ezáltal a tömegen magukat. Folyamatos lökdösődés volt minden étkezés. A 4. nap végére sem jöttek rá a dologra. Mondjuk egy lovat lopkodó néptől nem is lehet többet várni. :-D

2008.02.04. 10:19:02

Angliai ismerőseim kisteherautót bérelnek és azzal mennek át a csatornán, hogy franciában degeszre pakolják a kocsit olcsó piával és otthon egy hét alatt beszlopálják.
ja ez az ősi nemes angol kékvér...hehehe

Starlark 2008.02.04. 10:19:03

Tundrazuzmo: Erről a postról nekem is ez a novella jutott eszembe. Anno általánosban olvastuk, biztos nevelési célzattal.

A svédasztalos reggeiző majd a dinnyét otthagyó családot féligmeddig meg tudom érteni. Míg a szott üdülőben a reggeli jobb esetben két szemle, pár átlátszó szalámi, egy kis dzsem és egy kis méz volt szépen kiadagolva, ezzel az új helyzettel nem tudott mit kezdeni. Valószínű maga se tudta mit akar enni vagy azt nagyobb cikinek érzte ha többször fordul inkább mindent rápakolt a tányérra amit megkívánt.

Erre viszont biztos nem lesz felvilágosító kampány. Az iskolában pedig nem követelmény az alapvető illemtan is protokol.

grafitmacska 2008.02.04. 10:19:36

Az a baj egyébként - az eredeti témánál maradva - hogy ma már a mozizás egyenlő a popkornzabálással, és evészettel, mint otthon a tv előtt. Utálom, mert ezért olyan iszonyú hangos a szuper plazamozi, mert amikor rág a polgár/ paraszt, nem hall elég jól... Régen nem zabáltunk a moziban, maximum savanyú cukrot, mégis jól éreztük magunkat, normális moziba mentünk, FILMET NÉZNI. Muszáj volt ezt az amerikai hüeséget is átvenni???

cbc 2008.02.04. 10:20:38

Én már "sokszor" voltam a VIP moziban, és soha nem volt ilyesmi, de ettől függetlenül elképzelhető. Nincs egyébként olyan sok kaja kitéve, hogy a svédasztal lerablása nagymértékben menjen. Gondolom egyébként így is megéri.

Egyébként meg nagyon egyszerű a dolog. szombaton este 11 előtt nem szabad moziba menni, addigra eltakarodnak a parasztok a diszkóba, meg hazaviszik a sok kisgyereket.

schokobanane (törölt) 2008.02.04. 10:22:29

BPhead:
A neveletlenség ugyan tényleg nem azonos az alacsony intelligencia-hányadossal, de azért ismerjük el, erősen függ tőle. Minden nevelési folyamatban/eredményben ott lapul a látott és átvett minta, amely sajnos sokszor kizárja a másként gondolkozást. Nem mindig, de sokszor. A kivételeknek köszönhetünk olyanokat, amikor az utód - a "normálisan" viselkedőket figyelve - rájön, "valami nem stimmel a szüleimmel", elszégyelli magát, és elkezd másként viselkedni. De hát azért ez elég ritka, általában valami ösztönzésnek kell jelen lennie ahhoz, hogy az utódot egyáltalán érdekelje, mások hogyan viselkednek; az ösztönzőerőt pedig többnyire csak a szülőtől eltérő intelligencia-hányadosú utód veszi észre valahol magában vagy a tágabb környezetében.

cbc 2008.02.04. 10:28:35

Btw. újságírók zabálása:

tényleg undorító tud lenni, viszont ez egy win-win szituáció. Az állófogadás az ára annak, hogy szerepeljen az egyébként nagyon sokszor reklám/pr esemény az újságban, és ezt mind a két fél tudja.

(Persze vannak akik nem írják meg sehova, de ez belefér a keretbe)

Starlark 2008.02.04. 10:29:35

Grafitmacsek: Jah megboldogult gyerekkoromban, még max 1 literes pattogatott kukoricát lehetett venni naturt nem sósat, vajasat, naturt sima barna papírzacsiban, no meg donald rágót.
Most meg melletted ül egy cca 100kg-os 10 éves gyerek 10 liter sós-olajos popcornal és két liter cukros kólával. Aztán persze film közben ki kell mennie.

tundrazuzmo (törölt) 2008.02.04. 10:29:38

Ja igen, igazán nem a reklám miatt, de van a Trófea Grill Étterem (és nyilván több ilyen is), amiben már volt szerencsém többször üzleti ebédet elkölteni, és esküvőket is szerveznek oda rendszeresen.

3000-4000 Ft-ért hétköznap jóllaksz, és annyit eszel amennyit akarsz. Aki csak azért eszik zsírszalonnát, mert még nem volt kerete a drága éttermeket kipróbálni, annak jó szívvel ajánlom. 10-15 olyan kaját meg lehet kóstolni, amit a menzán nem kapni, és könnyen fejleszthetők az ember gasztronómiai készségei.

Ott mindenki VIP, de annak aki egy üvegfal mögül akar VIP-s tekintettel LENÉZNI a többi non-VIP pórparsztra, na annak ez biztosan nem felel meg.

Horatio 2008.02.04. 10:30:25

Manapság nagyon divatos minősítés a "sikeres ember" kifejezés. Úgy gondoljátok, hogy tényleg ez az elsődleges cél? Nézzetek körül, kik a sikeresek. 80%-uktól hánynom kell. Kösz, de én inkább boldog szeretnék lenni, nem sikeres.

Itt, a világ nyugati felén sohasem tanultuk meg, hogy a maximálisnál sokkal értelmesebb célkitűzés az optimálisra, az elegendőre való törekvés. A régi Keleten, ahol ötezer évig a leggyakrabban alkalmazott "találmány" volt az elég elve, szinte ismeretlen érzés volt a szorongás. Ahol az emberek jól érezték magukat a bőrükben.

"Ami az "elég"-en túl vagyon, nekem ingyért se kellene." Tao-Jüan-ming

The Green Manalishi (törölt) 2008.02.04. 10:30:49

hehehe...

Annak idején "Görögbe" (van, ki e kifejezést nem ismeri - alapvető taplóvédjegy) a szálloda strandján volt kint valami aloe verás tusfürdő. Egészen addig, míg meg nem érkezett a magyar csoport, akik üdítős üvegbe mentették el azt...
Nem mentség, de tény: a világ kultúráltabb(nak hitt) felén is, gyakran tudományos konferenciákon is vademberi módon viselkednek a résztvevők a svédasztal körül.
Azt a jelentet pedig el sem tudjátok képzelni, ha valami értékesebb dolgot osztanak ajándékba. (saját szememmel láttam ún. nemzetközi hírű tudóst bőrtáskáért dulakodni - és még csak nem is egyetlen darabot zsákmányolt és nem ő volt az egyedüli.)
Ez azért nem kizárólagos magyar sajátosság.
Dolgoztam anno egy rendezvényszervező cégnél, érdekes volt látni pl a civilizált angolokat hajnal felé, amint kézzel tömték a Rákóczi-túróst.

0xFFFF 2008.02.04. 10:35:19

Érdekes írás és tényleg jól jellemzi a magyarokat. És londonban munkaügyben laktam egy hotelban, ahol reggelente svédasztalos reggeli volt. A második reggel már csak angolul beszélgettünk a kollégámmal, nehogy a többi magyarral azonosítsanak minket. Honfitársaink, mint a sáskák, "reggeliztek". Mit reggeliztek ?! Ha az abroszt nem fogják, azt is megrágták volna. Parasztok ha betévednek az étterembe...

Lili Marleen 2008.02.04. 10:35:24

Szep napot gyermekeim!:))
Sztem a levelironak igaza van -mar a jolneveltseg hianyat illetoen - csak egy dolgot nem ertek:
bonyolult gazdasagi szamitasaim szerint "nem VIP" 3 rugeszbol per kopf siman be lehet fizetni a mozit, plusz be is habzsolhatsz a nachosbol jollakasig..
Minek akkor ehhez a VIP hercehurca???

New Bori 2008.02.04. 10:36:44

Törökországban onnan tudtuk hogy ki az Orosz hogy ők tolakodtak az ingyenes és korlátlan svédasztalnál. Tehát van ettől szörnyűbb, tőlünk keletre még a sorbanállás is problémát jelent! :)))))
Mi azért már ezt lassan megtanultuk!

vazulin (törölt) 2008.02.04. 10:39:28

jacks_colon:

Csak nem Bank-nel?

schokobanane (törölt) 2008.02.04. 10:43:03

Az intelligenciahiány és a kajáért tolakodás alátámasztására:
Két éve néhány társammal szabadtéri bográcsozós esti programot szerveztünk, ismert folkzenekarok részvételével. Minthogy a program ingyenes volt, számítottunk a "csak zabálni akarok" érzelmű betérőkre, és direkt úgy rendeztük, hogy legyen elég kaja, mert a terv szerint a színpadról lefáradó zenészeket is meg szerettük volna kínálni, ugyebár leginább ők érdemelték volna meg. Hiába vigyáztunk azonban a kajára, megszámolhatatlanul özönlöttek a "csak zabálni" akarók, többynire idióta tinédzserek, akik ráadásul szemeteltek, részegre itták magukat, hangoskodásukkal zavarták a koncertet, s több mint a fele kaját megették, mert kevés szervező hiányában nem tudtunk mindenre figyelni, és nem lehetett kidobni őket. És most ne jöjjön senki azzal, hogy intelligensek ám ők is, csak más a zenei ízlésük!
Azok viszont, akiket érdekelt a program, élvezték az előadást, és a bográcsgulyást ráadásnak, kellemes meglepetésnek tekintették, nem pedig "főételnek" -- ők voltak azok, akik csendben kivárták a sorukat, és amikor nem maradt, nem kezdtek el ordítozni, hogy hé, a programban szerepelt az ingyenkaja.
Sajnos, minden igyekezetünk ellenére, mire az utolsó zenekar is elhagyta a színpadot, és fáradtan lehullott az asztalok köré, alig tudtunk nekik összevakarni valamit a bogrács aljáról. Én álltam az utolsó bogrács mellett, és asszem, nem kell ecsetelnem, mennyire kínban éreztem magam.
Hát, ez is egy tanulságos történet.

Yusuf 2008.02.04. 10:43:41

Tundrazuzmo: a trofea grill egy maffia!!!! rendszeresen torik fel a vendegek kocsijait amig azok elmerulnek az all you can eat rejtelmeiben...

farman 2008.02.04. 10:44:25

" Rékuc · fika.blog.hu 2008.02.04. 09:41:54
farman
'higgyétek' a helyes
'haggyátok' már nem annyira :) "

upsz! (hoppá!)
beleszaladtam!!! még jó, hogy a "jah"-ért nem szóltam...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.02.04. 10:49:34

Hánytatás volt-e? Csak, hogy több férjen a pociba...

Prophet 2008.02.04. 10:53:43

A svédasztalnál tülekedők persze lehetnek szimplán éhesek, meg szegények is. Hovatovább, a világhírű tudós lehet hogy nincs annyira eleresztve, hogy a régi bőrtáskát lecserélje. Így visz egyet az unokájának is.

A moziban egyszer lehetne hashajtót keverni a kukorica közé (érdekes, a disznók is kimondottan kedvelik a tengerit), had rohangáljanak. Megtehetném... meg... mint Milton a Hivatali patkányokban. A kultúrát sajnos máshogy mérik: nem nagyon járok moziba, mert:
*kukoricát zabálnak, és nem hallani más, csak kérődzést
*felét felélik, másik felét kiburogatják
*röhögnek, elmondják előre mi történik
*telefonoznak

Egy sztori: nagymammer bement a Transzformerek háborújára, onokát elkísérte. Telefont nem hallkította le, percekig csörgött, majd többször is elkezdett rajta beszélni. Folyamatosan azt nézte, mikor ér véget. És a vége előtt, átgázolva mindenkin elhagyta a nézőteret. És most nem is popcor-suttyókról meg plázacicákról van szó.

Pepe135 2008.02.04. 10:55:04

Na azért a svédasztalos hotelek is tehetnek a jelenségről!
pl szakmám miatt sokat utazom, és két napig a margitszigeten laktam az egyik termálhotelbe.
A negyvenegynéhány ezer/éjszakás szobaárhoz tartozó reggelinél a legnagyobb tányér jóérzésű helyen legfeljebb teáscsésze alatt képzelhető el, míg a pohár kb 2 decis volt!
namármost amikor az ember száloodában lakik, akkor a reggeli arról is szól, hogy jól lakjon! Így nerkem is összejött néhány tányér meg pohár!
Azért erről is beszéljünk!

Adamiskolc 2008.02.04. 10:55:37

Azért nem semmi, hogy némelyek -intelligenciájuk fitogtatása végett- képesek egy ilyen együgyű történetet akkorára felnagyítani, hogy hosszas téma legyen belőle. Ha valakit hasonló attrocitás ér, mondjuk focimeccsen nem lát az előtte ülőtől, bányatavon 2 méter távolságon belül telepszik meg egy idegen, vagy esetleg édesanyázni' kíván a jelzőlámpának, mivel pirosra váltott, tehát ha hasonló kaliberű események borzolná bárki kedélyét (mert ugye mi egyenként, külön-külön olyan fontosak vagyunk, hogy a kereszteződéshez érve a lámpának is zöldnek kell maradnia...), kérjük írják meg egy tömött levélben, időt és ujjperceket nem kímélve!!! :)
ps: nem csak az a szánalmas, hogyan tudnak az emberek viselkedni, hanem az is, hogy ezen lovagolni kell!

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.02.04. 10:58:23

Maximálisan egyetértek Mikkával (a kommenteket végigolvasva, szerencsére sokan vagyunk így:))
A bunkó módon viselkedő magyarokról nem az jutott eszembe, hogy IQ-teszthez kéne kötni a külföldre utazást... Azt tartanám ideálisnak, ha nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is normálisan viselkednének az emberek.
Régen létezett az ún. illemtan. Talán üdvös lenne újra bevezetni az iskolákban. Ha majd felnő egy generáció, amelyik már - szó szerint - megtanult viselkedni, jobb lesz a helyzet. Így nem lehet majd arra fogni a taplóságot, hogy a gyerek otthon is ezt látta. Lehetősége lenne mást is elsajátítani.

The Green Manalishi (törölt) 2008.02.04. 10:59:50

Prophet, az eset, amit láttam inkább azt a benyomást keltette, hogy a táskákért tülekedők minimun kiskereskedést kívánnak nyitni.
Jópár rendezvényen vettem részt anno, úgy láttam, minél értékesebb az ajándék (sok esetben tényleg jó, használható cuccokat osztogatnak), annál vademberibb a viselkedés...
Mondom, nemzettől függetlenül.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.02.04. 11:00:28

A magyarság moziszokásai egészen érdekesek, összehasonlítási alapként abban a moziban találkozom magyar és külföldi nézőkkel is, ahol az amúgy szinkronizált filmeket eredeti nyelven adják. Elég nagy az eltérés, jobban szeretem a külföldieket. Koncerten, kocsmában és moziban is. Talán nem véletlen.

Egyébként sokkal jobblenne egy nem helyre szóló jeggyel történő mozi, mert akkor nem a legbelső helyekre jönnének utoljára az amúgy tizedházas előadásokon.

The Green Manalishi (törölt) 2008.02.04. 11:02:11

Jut eszembe, láttunk már tábornokot, aki Balaton szeleteket süllyesztett a zsebébe, mert az volt ingyen...
Ez mondjuk magyar volt...

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.04. 11:06:45

TGM: Tábornokok nem esznek Balaton szeletet, mert az lájtosan hetvenvalahány kilométer hosszú egyben és szeletben is.

Darázs Csaba 2008.02.04. 11:08:41



Pézsónak szerencséje, hogy nem dolgozott a Balatonon annak fénykorában, amikor a még a németek voltak az istenek. Sajnos nekem volt szerencsém ezzel a csodálatos népcsoporttal közelről megismerkedni olyan állapotban, amikor kiszabadulnak az otthoni kötöttségek alól.

Siófok akkor legelőkelőbb szállodájában a kedves Neckermannos utazók félpanziós csomagot 180%-ban próbálták kihasználni, a reggelit nem lehetett elég mennyiségben kirakni, mindenhol szemét, könyöklés, primitiv hangoskodás. Kaja után irány a strand, a füvön, a part mentén szétdobált sörösüvegek, schramlizene hordozható magnóból, lehetőleg maximum hangerőn, a napozóágyak felborogatása...

Ne szégyelld, hogy magyar vagy - nyugodtan szólj rá, ha valaki bunkó, de ne is hidd, hogy ez nemzetfüggő.

keke80 2008.02.04. 11:09:03

Kedves Mindenki!

Homart az utobbi idöben rendszeresen olvasom. Viszont a mai "Bunko Paraszt Moziba Megy Es Fenyesre Nyalja a Svedasztalt" kommentjeit olvasva nyilik a bicska a zsebemben...

Az idegenforgalomban dolgoztam jo nehany evet mind a Balcsi parton occso kempingben mind nemzetközi szallodalanc 5*os görögorszagi szallodajaban. Ez utobbiban All Inclusive ellatas van, ami sok "Bunko Paraszt" szemeben egyenlö a következö fenomennal: a tanyert addig szedem puposra, amig csak lehet. Kis mernöki tapasztalattal az atlagos 25cm atmeröjü tanyerbol lehet a duplajat is kihozni, ami persze dupla adagot is jelent. Majd az etkezes vegeztevel a felig-meddig megpiszkalt kajahalmot egyszerüen otthagyom az asztalon, mert a szemelyzet majd ugyis elpakol utanam, letörli a morzsat a szam szeleröl es ha eleg kedvesen nezek, meg a hatsomat is kitörli dolgom vegeztevel.

Mint mondtam, nem ritka az ilyen. En eddig föleg az orosz turistak köreben talalkoztam velük - mondanom sem kell, nem csak a görög rongyrazosban. Ez az allatfaj magyarorszagon is megfordul - föleg 4-5*os Balatonparti szallodakban. Ennyit az europai etkezesi szokasokrol...

A nyugati szomszedaink es egyeb nemetajku europai "lakotarsaink" cimü temahoz csak annyit:

1. Az osztrak nem veletlenül irja ki Parndorfban meg itt-ott magyarul, hogy Ne Lopj... Megvannak az okaik. De mi a baj ezzel, ha az esetek nagy többsegeben a magyarok a szarkak? Nagyot nyelsz, bemesz, felprobalod, kifizeted, mosolyogva tört nemetseggel elköszönsz, es maris egyel többen vannak, akik azt a szegeny eladot az ellenkezöjeröl akartak meggyözni. Viszont a rossz pelda sajnos tovabb megmarad, elödeink vagy kortarsainknak köszönhetöen igy jartunk. Pech.

2. Lassan 3 eve elek Nemetorszagban. Itt vannak dolgok, amik teljesen hetköznapiak es megszokottak, ami otthon meg 10 ev mulva is csak egy rozsaszin alom lesz. Sajnos. De az, hogy az asztalnal nem csamcsogunk, a cigicsikket nem dobjujk hanyagul a jardara, nem a mutatoujjal asom szabadda az orromat es a nyaralas alatt a svedasztal lattan nem esünk panikba es hörcsög modjara felhalmozunk amit csak lehet. Vannak itt is kivetelek, en szerencsere nem talakoztam meg velük, csak a tv-ben hallok roluk a Monika-szintü-showkban... Viszont feltehetjük magunknak a kerdest: Vajon miert sokkal tisztabbak a parkolok az autopalya menten? Nem azert, mert az allambacsi altal fizetett Fritzek meg Güntherek szedegetik a szemetet... A szelektiv szemetgyüjtesröl nem is beszelve,ami itt tejlesen hetköznapi... En az ilyen apro de megis fontos dolgok miatt szeretek itt elni.

3. A nyaron csinaltam Regensburgban a jogositvanyomat, a kurzus alatt 1000000000x mondjak el: ha neni, bacsi, gyerek, valaki all a zebranal es nem lampas keresztezödes, ovatosan haladj el mellette, ha szükseges, allj meg es engedd at a gyalogost az uttesten. Valoszinüleg ennek köszönhetö, hogy nyaranta a nemet atengedi a strandra igyekvö gyalogos magyart az uttesten, a magyar meg lesz@rja sajat honfitarsat, nevetve-integetve huz el mellettem 100al, letekert ablakkal...
Herzlichen Glückwunsch!

4. Az autopalyas pihenöhelyeken meg ha magyar rendszamu buszt latok, majd felall a ször a hatamon. Elöre tudom mi törtenik. A wc-k foglaltak, a be- es kijaratok hasznalhatatlanok, a shopban erzen alcsorognak tetovan a csokispult elött, az etteremben se elöre, se hatra, mert unatkozo magyar turistak nem tudjak, hogy ehesek-e vagy sem. En ha tehetem, hallgatok ezen helyzetekben vagy csak nemetül tarsalgok a ferjemmel...aki nemet letere tud magyarul es helyettem szegyelli magat bizonyos helyzetekben...

Elöiteletekkel sajnos meg kell küzdeni. Ez van, sajnos... Tanulsag: a magyar szivelyes de bunko, a nemet kedves ugyan, de inkabb pedans, az orosz egy merö katasztrofa.

Tovabbi szep napot mindenkinek.

NoMojito 2008.02.04. 11:09:16

Valami érthetetlen okból kaptam egy VIP meghívót egy sportcsarnokos „híresember” koncertre és az azt követő állófogadásra. Ott tobzódott a magyar zenei élet minden ásza.
Ha nem látom, nem hiszem el hogy mekkora vergődést tudnak rendezni. Mivel minden halat utálok, próbáltam eltipegni a lazacos tál mellet, de hamar rá kellet jönnöm hogy onnan nehéz lesz szabadulni. Pillanatok alatt úgy nézhettem ki mint Shiva. Kezek villával mellettem, fölöttem. Két pogival félreálltam egy sarokba és figyeltem a kabarét. Tanult, intelligens emberek, művészek, járják a világot, ha nem is milliárdosok de a kaja nem okozhat gondot nekik és képesek így viselkedni? Akkor a nép egyszerű gyermekeitől nem is olyan sokkoló ez az életkép.

tundrazuzmo (törölt) 2008.02.04. 11:09:35

"Yusuf 2008.02.04. 10:43:41
Tundrazuzmo: a trofea grill egy maffia!!!! rendszeresen torik fel a vendegek kocsijait amig azok elmerulnek az all you can eat rejtelmeiben... "

Fogalmazzunk úgy, hogy hallottál olyan eset(ek)ről, amikor autofeltörés történt az étterem vendégeinek kárára. Nem hiszem, hogy bárkinek szüksége van az étterem tulajdonosai közül egy kis mellékesre. Ha a személyzetből valaki így tesz szert egy kis mellékesre, az pont olyan bűnügy, mintha külsős csinálja. Tudtommal nincs őrzött parkoló, és például a Dél-budai étterem teremgarázsa kifejezetten jó terep a tolvajoknak.

Ja igen, és ettől még a kaja jó.

gipsz jakab 2008.02.04. 11:11:48

balka

a svédek főleg nem azért rohamozzák meg a vámmentes bótot a hajón, mert olcsóbb az pia, hanem azért mert jóval magasabb az alkoholtartalma.
voltál te már a svédeknél? még én se, de öcsém igen. és elmesélte, h ott igen rendes alkoholkorlátozás van. nem úgy van, h bemész a bótba és leveszel a polocról egy karton sört. meg van szabva, h mikor mennyit vehetsz, mint a többször emlegetett jegyrendszerben.
hozott nekünk jó kis svéd sört. az alkoholtartalma 2,8 %. számold ki, h ebből 2* annyit kell meginni, de ki bír annyi vizet inni ;)

B! 2008.02.04. 11:15:15

Macwolf hozzászólásához tenném hozzá:

Ez egy tipikus magyar magatartás, nem függ az anyagi helyzettől. Ne politizáljunk, ez taplóság! Miért kell olyan dolgokra gúnyneveket kitalálni, amit Te nem értesz, vagy nem érhetsz el. Ez is minősít! A szegény pórnép meg akkor miből vesz vip-jegyet? Akkor vegyenek normál jegyet, a maradékból meg főzzenek, vagy vegyenek sonkát!
Nincs pénz? Dolgozzanak! Nagy a család? Csak annyi gyereket vállaljanak, amennyit el tudnak tartani! De tudod, ezt nem a legszegényebbek csinálják!
Elég szomorú, hogy Te is tömnéd...

gipsz jakab 2008.02.04. 11:15:57

Yusuf 2008.02.04. 10:43:41

még jó, h én gyalog mentem :)
viszont valóban jó a kaja.

MUHHAHA 2008.02.04. 11:17:42

A repülőtéri business-váró tapasztalatait megerősíthetem. Full tele az asztal mindenféle jóval, de csak néha-néha látni valakit, aki odamegy egy szendvicsért vagy sütiért, amit a kávéja mellett csendesen elfogyaszt az e-mailjei olvasása közben. Félreértés ne essék, engem is a cégem küldözget ide-oda.

Az a szerencse, hogy a tengerentúlon erről az oldalunkról még nem ismernek minket, így örülnek, ha beszédbe elegyedhetnek velünk (bár a "hungry" poént sosem hagynák ki :)

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 11:23:50

Ez az egész VIP címke csak egy idióta marketingfogás idiótáknak.
VIP = WANNABE
Csak ezt nem tudja a jónép.

zorro! 2008.02.04. 11:24:24

ÜDV.
Szóval fiúk-lányok az az elgondolkottató ebben az egészben,hogy Mi ezt itt klasszul kivesézzük de ezen kivül a világon nem teszünk semmit ellene.Ezt csak azért mondom ,mert egy nyaralás során rászóltam 1-2 honfitársamra (tele tömték még a fürdőgatyájukat is), mire "mi a faszközöd hozzá"-val referáltak!!!
Megitélésem szerint neveltetés kérdése,
nem pedig a gének szállitják....

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.02.04. 11:25:33

gipsz_jakab
a svéd starköl (erős sör) simán 7-8%-os, és ha belegondolsz akkor a Systembolaget-ben igencsak drágán mérik az alkoholt a kegyetlen jövedéki adó miatt, szóval jah, az olcsó piáért mennek át Dániába Németországba stb... de ez még mindig nem bunkóság. Amúgy a Systemet annyiban jó, hogy tényleg a világ minden piáját megtalálod, színvonalas bolt, képzett eladók vannak akik megmondják hogy a vacsorádhoz milyen bor fog találni... és ha épp nincs valami raktáron, természetesen megrendelik és 1-2 napon belül mehetsz érte.

pan77 2008.02.04. 11:31:39

Bár mi csak nyaralás ürügyén megyünk külföldre, de a tapasztalat néha tényleg elkeserítő. Nem rég Párizsban jártunk, saját szervezésben. No utazási iroda, mindent mi egyeztettünk e-mail-en. Előre átutaltam a lét a szállásra, annak rendje és módja szerint vissza is igazolták. Teljesen oké volt mindent. Utolsó nap már kijelentkezésnél a recis csaj (látva a gyenge angolunkat) megpróbált minket lehúzni még egyszer a szállás árával. Ott mutogatta nekünk, hogy márpedig fizessünk, én meg mutogattam neki, hogy mi ezt már rendeztünk, hiszen minden papert átutalási bizonylatot cipeltünk magunkkal. Nem akart addig elengedni minket a szállodából, amíg az útlevelemet le nem fénymásolhatta... És mindezt azért mert magyarok vagyunk, bár okot nem szolgáltattunk rá ott tartozkodásunk alatt, hogy így megalázzanak minket.

Tündérlala 2008.02.04. 11:32:33

Ó, hát igen. Én is sokat utazom, de Egyiptomban a lengyelek voltak azok, akik le sem ültek, hanem a svédasztalt körülállva ették a reggelit...és a vacsorát, mert hát benne van az árban és féltek, hogy elfogy. Még a pirítosomat is levették a tányérról, amíg elmentem teáért.... És Mexikóban, amikor megkérdezték, hogy honnan jöttem. A reakció: "ja, magyar? Akik nem szeretnek fürdeni? De jó a cigányzenéjük." Nem mintha Mexikóban mindenki olyan pedáns lenne. :)

kIára 2008.02.04. 11:44:41

Érdemes pár szót említeni a szerényebb, de annál viccesebb nyuggerértelmiségi szokásokról is. Szakmám miatt hetente legalább 4-5 kiállításon, kamarakoncerten, könyvbemutatón veszek részt, különböző kulturális központokban. Megfigyeltem, hogy van Bp-n egy masszív kulturális rendezvényre járó réteg, akik csak és kizárólag az esemény során/után felszolgált pogira és borra utaznak. Tök mindegy, hogy a kortárs lengyel dráma vagy román festészeti kiállításról van szó, ők ott vannak. Végigunatkozzák a megnyitót, a beszélgetést, majd lerohanják az asztalokat.
Hihetetlen, de mindenhol ugyanazok az arcok, ugyanazért a pogiért. Szerintem soha nem kapnak meghívót, de létezik egy kommunikációs csatorna, amin keresztül megszervezik ezeket az ingyennass körutakat. Ők a pogi-bor kultúrmaffia.
Egy másik típus az NKÖM-regiment, akik hivatalból vannak jelen, gyakorlatilag nem vezetnek háztartást, mert napi három-négy rendezvényt is végigzabálnak. Annyira profik, hogy képesek egy zsúfolt buszhoz hasonítható fogadóteremben három tányérról késsel-villával állva kajálni. Szerintem új csapást képviselnek az evolúcióban.
Ennek alfaja az újságíró, aki képes csámcsogva interjút készíteni a szerencsétlen művésszel, sőt képes a morzsás borospohárt a másik kezébe adni.

szotyola 2008.02.04. 11:51:04

Lengyelorszagban a KFC-ben is ingyen van az udito, ha mar egyszer egyet kifizettel, de meg sincs soha tomeg az automata elott es ritkan latni olyat, aki ketszer tolt.
Ami meg a nyaralasi elmenyeket illeti, en tuneziaban hasonlo elmenyekkel talalkoztam mint Alida2005, de az a magyarok reszerol volt. Ugyanis ebednel es vacsoranal mindig jo 4-5x annyi etel volt pakolva a talcajukra mint amennyit megennenek. Tudtak, hogy a nagyreszet ugysem fogjak megenni, de azert nehogy nekik ne jusson. A lengyelek ugyan ezt csinaltak, csak ok az italpultnal :) Mondjuk a kulonbseg az, hogy a lengyelek meg is ittak amit kikertek, mig a magyarok talcai meg tele voltak ennivaloval, de mar vittek oket mosogatni.

Cartman (ex Cartman) 2008.02.04. 11:51:18

pan77 2008.02.04. 11:31:39

Ez azért őket minősíti, nem minket. Velünk Prágában ki akarták fizettetni az ingyenes parkolást, és két étteremben is megpróbáltak átverni a számlával (az egyik helyen sikerült is nekik). Biztos ott is mi voltunk a parasztok... Ja, és szinte mindenhol iszonyatosan bunkó módon viselkedtek velünk.

Az egyik alkalommal, amikor kimentünk, pont október 23-a körüli hosszú hétvégére esett. Mondanom se kell, hogy mást szinte nem is hallottunk, csak magyar szót. Azon a pár napon bizony jópár millát otthagytunk honfitársainkkal. És nem találkoztam tahó magyar turistával, pedig svédasztalos reggeli volt, pl. :-) Találkoztam viszont hipertapír kiszolgálással, lehúzással, és az is előfordult, hogy csehül szólt be egy boltos nekünk (nem tudom, mit de biztos jó szaftos lehetett). Nem adtunk rá okot, egyszerűen csak ettől jobban érezte magát.

Verbalis Inkontinencia 2008.02.04. 11:52:50

Az megvan valakinek, amikor a Jóbarátokban Ross és Chandler egy nagyon drága szállodában töltenek egy hétvégét? Erre a szitura emlékeztet...
"A Lámpa a szállodáé. De a villanykörte nem" LOL

pan77 2008.02.04. 11:53:59

Szintén elég sok rendezvényre járunk. Tényleg nagyon durva, amikor neves bankvezérek, magas beosztású vezetők, éhenkórászt játszanak az asztalnál. Rendszeresen meg szoktuk várni, amíg befejezik a szabadrablást, aztán ha marad, akkor marad, ha nem hát nem. De komolyan, nekem például nincs ingerenciám ahhoz, hogy a lökdösődő csürhéhez beálljak. Szánalmasnak tartom!

Gera 2008.02.04. 11:57:10

Erről a postról az jut eszembe, hogy a sparban szokott lenni vödrös narancs. Műanyag vödör plusz általad belerakott narancs x Ftért. Na most ez úgy szokott kinézni, hogy a júzerek jelentős hányada megpróbál kétszer annyi narancsot a vödörbe rakni, mint amennyi belefér, aztán a vödör karimája fölé fél méterrel feltornyozott naranccsal elegyensúlyozik a pénztárig. Ez elég ritkán sikerül, gurulnak a narancsok mindenfelé. Elég mulatságos :)

pan77 2008.02.04. 11:58:23

Cartman 2008.02.04. 11:51:18

Pont azért írtam, mert szerintem igenis vannak olyan honfitársaink, akik tényleg csak szégyenkeznek a többiek miatt. Éltem külföldön... nagyon nehéz volt az ottani környezetemet meggyőzni arról, hogy attól hogy magyar vagyok, még szorult belém kultúra. Így vagyok ezzel akkor is ha külföldre megyünk, inkább a jót képviselem mint a rosszat.

capor_ 2008.02.04. 11:58:40

Mi is elmentünk az említett moziba. De mielőtt megvettük volna a jegyet körbenéztünk... Benéztünk a VIP váróba, és láttuk mi megy ott és milyen emberek vannak... Ezután megállapítottuk, hogy ezért a "VIP" státuszért inkább nekik kéne fizetni nekünk..

Szelephimba 2008.02.04. 12:00:44

Gyerekek, mit akartok egy balkáni néptől?! Én már úgy vagyok, hogy ahol magát tehetősebbnek képzelő magyar, szlovák, ukrán, román és még sorolhatnám népek vannak ott a jóizlés, -tisztelet a kivételnek- csorbát szenved.(Mondjuk ez gyakorlatilag minden népségre igaz...)
Gondoltam egyszer az életemben megengedhetek magamnak egy brazíliai utazást. Cél egy brazil porfészek, "all inclusive" ellátással, ócsóért.
Megérkezik a magyar horda, mivel ól inklúzív felár ezért azt ősi román szokás szerint kamatostúúl kell leenni, leinni, sőt!
Második nap a hotel kirakott egy táblát a bárban, miszerint " All Inclusive hours: 11am-22pm", mert a sok tulok magyar úgy itta az amúgy is vizezett kubalibrét, hogy új csatornát kellett ásatniuk a temérdek hugy miatt.
Ebédhez kolompoláskor, beállunk a sorba, a tukkó máris tornyozza fel a tányérjaira azt a dolgot amit kaja helyett adtak és látványosan nem érdekli, hogy mögötte még állnak és tapasztalat, hogy nem terülj-terülj asztalka amiről vesz, hanem az bizony ki van számolva és igencsak módjával töltik fel újra. Tukkókám mögött egy európa szerencsésebb részéről származó úr szintén csüggedten nézi az esetet, majd
megkopogtatva honfitársunk vállát, elnéző mosollyal a kinyalt dézsára mutat, felhívva a figyelmét arra az egyetlen borsószemre ami elkerülte "kollégánk" harácsoló tekintetét...
Szumma szummárum, ne utazz, ne étkezz, csoportosan! Főleg ha az a csoport magyar! És ne VIP-kedjél ha 3000 forinttal több pénzed van, mint másnak, mert azt rajtad kívül még sokan megtehetnék, de kultúráltabbak mégsem teszik! A gazdagság és sznobság között óriási különbség van.

ClearWater 2008.02.04. 12:03:16

Asszem félre tetszettek érteni Pézső üzenetét a Business Class-al kapcsolatban. Nem azt írta hogy BC-on utazik, hanem hogy

"Munkám során sokat repülök és pontgyűjtő kártyám jóvoltából a világ számos Business Várójában megfordulok"

Ez velem is így van. Engem is a cégem zavarász mindehova, koránt sem BC-on, viszont a sok 'mérföld' miatt aranykártyám van az Air France-nál, így a reptéri transzferekben jogosult vagyok az AF Business váróit használni. Ügyfélhűség vagy mi. Egyébként meg az se elítélendő, ha valaki BC-n repül.

Tullamore Dew 2008.02.04. 12:06:27

Nem kell csodálkozni, a Very Important Personal, Nagyon Különleges Személy. Ezért címéhez képest viselkedik. Az ugyanis nincs a címben, hogy milyen viselkedési formát kell tanúsítani a VIP helyiségben. A világon mindenütt igy van ez, nekünk azért tűnik fel, mert magyar szavakkal fejezik ki önmagukat. A britek (breton) hasonló képpen műveli ezt, pedig az az ország francia kultúráról sarjadt. Szóval nincs ebben a viselkedési módban semmi különleges, csak akkor, ha mint kívülállóként (szüleink által tanított viselkedési móddal alulművelve) cseppenünk e jeles VIP társaságba. De ott ez nem gond mert aki biztosítja annak ettől még jó bevétele van és a többi nem érdekli. A minimál béres, vagy nem bejelentett meg majd kitakarít és munka végeztével elmeg egy másik VIP helyre, befizet és Ő is VIP-esként viselkedik.......

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 12:09:48

OFF:
Gondoltam is már magamban, hogy "de sokan utazgatnak it business class-on, milyen cégek lehetnek vajon azok, amik ezt fizetik... Vagy az illető hozzászóló minimum 100 ember főnöke, hogy kifizetnek akár egymilló forinttal is többet, hogy kipihenten érkezzen". Nekem olyankor csurran business class, amikor nincs tömve a gép és upgrade-elnek ingyen. De ez nagyon ritka. De még a főnököm főnökének sem fizeti a cég.
ON

grabowsky.meghasonult 2008.02.04. 12:10:13

Jelelmző :) Én ezért megyek nem pláza mozikba már évek óta na meg azok a filmek érdekelnek többnyire amit ott láthatok. De vanank kompromisszumos megoldások ahol vetítenek gagyiwoodot is meg euróőpai 'művészt' is. Oda is el lehet járni. A nevezett fenti létesítmény-től nem emssze lakom még sem mentem oda tegnap (pedig jobb időbenn volt a kiszemelt film és közelebb is van a mozi: Kalandorok) , de emlékeim nem törlődnek ki évek óta az ilyen mozik közönségével kapcsolatosan. Ezen mozik látogatottsága nem hiába csökken mert pontosan a már jobban kereső fizetőképes kereslet hagyja ott és torrentezik/dvd-zik otthon, vagy megy el kisebb kultúráltabb helyekre, jön rá gagyiwoodon kívül is van élet.

1.) 3000 Ft-ért azt hinni hoyg VIP mozit nézhetsz amiben kaja is van szerintem felvet némi naivítás azért a hazai viszonyokat ismerve. Ez nem riasztja el az ilyen embereket sőt bátorítja az 'ingyen' korlátlan kaja. Ha 50% al kellene többet fizetni csak szimplán egy jobb székért és kisebb teremért akkor tutti az ilyen hordák nem járnának oda. Mindenre van megoldás, csak akarni kell
Néhány dolog tisztázandó az itt megszólaló pontosan a fentiekben említett hordatagokkat reprezentáló emberkéknek:

2.) Business Class nem kiváltság ha önmagadat képző , nyelveket beszélő multikat idevonzó diplomás emberke vagy a ki a meló ügyben utazgatsz egy multinak azért hogy az ilyen rövidlátásúaknak is legyen még melóhelyeük 1-2-3 évig még :) Azért nem mert mint ahogy a hölgy írta pontgyűjtő füzete volt és amiatt járhatott vele. Vagyis olyan sokszor utazgatott a cégének hogy annyi pontot szedett össze vele, hogy már ilyen osztályra is jogosult lett. Ha minden multinál magadnak kellene fizetned a repjegyedet valszeg senki sem dolgozna nekik.
Szóval ez nem kiváltság, csak valszeg aki már ide eljut hogy ilyne melója van az gyerekkroában tanult is valamit és nem a technokolt szívta, a bélyeget nyalta vagy testépített és hétvégente a disco-kban erősködött utábnna.

3.) Az hogy a VIP nem VIP nálunk arról a müködtetők is tehetnek mert külföldön vannak is előírások és az ilyen viselkedőket megkérik távozásra, vagy öltözete miatt be sem engedik. De elmondanám egy átlag klubba nem mehetsz be Londonban koszos széttaposott utcai cipőben vagy szakadt farmerban pláne nem ittasan. Persze ott is vannak gondok (pl: csajok szinte félpucéron mehetnek csak be (ha nincsenek a listán...), mert akkor néznek ki jól és vonzák a pénzes pasikat a helyre. :D

3.) Én be sem próbálkozom már ilyen VIP meg IMAX dolgokkal (IMAX is nem mai dolog voltak már iylne mozik, vetítések 10 éve is nálunk) menjetek inkább elgondolkodtatóbb humorosabb, nevelőbb filmeket nézni valami kis művész moziba ahol a termek szintén kicsik 20-50 max 100 max 150 férőhelyesek a székek ugyanolyan jók már és a jegy fele annyi majdnem de akciós napokon fele anyni sem :) az emberek mégis tudnak viselkedni olcsón, mert kultúráltak adnak magukra tanultak. ez si egy szelekció és nem a jegyár szelekciója :)

4.) Az árak kint nem olcsóbbak. Benzin Londonban pl: 450 pénz mozik szimpla ótvar plázás gagyiwood alap film nem premier nem belváros 4000 pénz-től felfele. egy szoba albi sokadmagaddal 160.000 pénz normális körülmények között 250.000 Bérlet 50.000 Az átlag nem diplomás fiatal ott is minimálbér körüliből él (320-350.000) egy bérlet 50.000 1-4 zóna. Csak számoljatok...szarabbul élnek ott gyakorlatilag a tömegek mint nálunk! szóval ezzel a nincs pénze szegénynek csak tüctüc ordibáltató agyonhitelezett tosibafalóra és havi 1 tankolásra meg 2 mozira az aktuális bukszájával hogy viríthasson dumával máshol panaszkodjatok.

Kedves magyar átlag: Fogd fel végre mindenhol keményen meg kell küzdeni a világon a sikerért csak van ahol ezt az érdemek alapján könnyebb elérni nmert letisztult viszonyok vannak és van ahol nem ezt preferálják (nálunk), ahol államilag (pénznyelde, magas adók) gerjesztett igazságtalanság van, így a jövedelemeltitkolást a lumpenséget (segélyek, 13-14. havi nyugdíj, céges kocsik, haverom nyerheti csak el a tendert...) generálják állami szinten.

Robzon 2008.02.04. 12:11:59

92-ben oszträk ismerösöm - csaptelepeket gyärt - szeretetett volna magyarorszägi ertekesiteshez gyärtäshoz partnereket talälni. Fontos neki a szemelyes benyomäs, meghivott hät szäz szobajöhetö magyar vällalkozot, egy becsi szällodäba ällofogadäsra. Magyarok be, üdvözölne öket, mondana kis felvezetest miröl van szo, hogy ö es a munkatärsai utäna pohärral a kezben kötetlenül beszelgethessen a potenciälis partnerekkel, de senki nem figyel rä, megrohanjäk a svedasztalt. Kicsit meglepödik az ember, de gondolja hät igaz, utaztak nehäny orät, biztos ehesek. :) Na majd tänyerral a kezükben talän jobban figyelnek. Eltellik negyedora, megint probälkozna. Ehseg nem csillapul, pupozzäk, tömik. Amikor eszrevette, hogy az egyik vendeg teliszäjjal szalvetäba csomagol, szepen fogta a munkatärsait, es csendben kimentek. A magyaroknak talän fel sem tünt, hogy az ällofogadäs az üzleti megbeszeles elmaradt. Ismerösöm mondta, hogy szämära az esemeny sikeres volt, ugy erzi, hogy ez a tapasztalat megmentette egy lehetseges penzügyi kudarctol. Szerinte ha a viselkedesi kultura ilyen szinten van, akkor az üzleti kultura sem lehet sokkal magasabban.

snowflake 2008.02.04. 12:18:14

kultúra, íme:
pár hete távolsági busszal utatam haza a nagy fővárosból vidéki otthonomba. Mivel az út elég hosszú, féluton a busz megáll a pályán, hogy az emberek kinyújtóztathassák kicsit a tagjaikat, elvégezzék szükséges teendőiket.
Egy pár a gyerekükkel leszáll, a kölyök (8-10 éves)nekiáll levizelni a busz melletti lámpaoszlopot (wc kb. 4 méternyire tőlük), anyuka, apuka teljesen természetesen áll, nézi és cseverészik közben.
parasztok márpedig vannak - sajnos...
ennyi

xpedient 2008.02.04. 12:20:29

Hát én elég keveset járok külföldre, úgyhogy erről nekem nem sok tapasztalatom van. Viszont a hazánkba látógató külföldiekről már tapasztaltam bunkóságot. Pl. főszezonban Siófokon a német túristák akkora parasztok hogy ihaj. Elég nívós étterembe ültek be fiatal kopasz csávók, farmer és húzentróger volt a viselet. Ennyi. Se póló, se ing. De még így is úgy lenézték a "paraszt" magyarokat, hogy rendesen elszégyelltem magam. A még borzasztóbb viszont az volt, hogy mikor mi magyarok beültünk akármilyen étterembe, és a pincér meghallotta hogy magyarul beszélgetünk, a fülig érő vigyor egyből lefagyott az arcáról, és onnantól enyhén tahó volt velünk. Mindez magyarországon.

Egyébként kevés külföldi utazásaim egyikében nekem pozitív élményem is volt magyarokkal, bár nem viselkedés szempontjából. Krétán voltunk, és egyik nap béreltünk autót, körbekocsikáztuk az egész szigetet. Majdnem minden strandon eltöltöttünk több-kevesebb időt. Hát én ott láttam mindenféle népséget. Görög, orosz, német, holland stb. emberkéket. De fiatal siheder lévén, én a csajokat figyeltem csak. Már ha lettek volna. De szomorúan kellett megállapítanom, hogy ezen a szigeten bizony 1 db jó nő se él. Vagy kövér, vagy ocsmány, aki még nézett is volna ki vhogy, az meg nyakig érő ruhákban takargatja magát. Mígnem aztán az egyik utolsó strandok egyikén megláttam 1 jó csajt. Fiatal, vékony, jó mellű, és mindezt toplessben, tangás bugyiban. Meg is böktem a tesómat, hogy ezt nézd, csak vannak itt jó csajok. De hirtelen megszólalt a csaj a barátjához, és hát magyar volt a drága :) Akkor kicsit jó volt magyarnak lenni, ennyi rusnya nép között.

Mikkával csak annyiban nem értek egyet, amit a mozijegyek áráról mondott. Sztem nem 300 Ft-ért, hanem még olcsóbban is megérné nekik. Hisz miből építik azokat az óriási, fullextrás mozikomplexumokat? Meg a hollywoodi sztárok 20-30-40 millás filemnkénti fizuja is ebből jön ám be. És mindezt úgy, hogy a film/zene/játék piac csődközeli állapotban van, mert ugye mindenki már csak letölti a cuccost. Ezért nem sajnálom én ezeket a mitugrász jogvédőket, mert bár nekem is szarul esne ha ellopnák a termékemeimet, de tessék csak megnézni, milyen kocsikkal járnak ezek a sztárocskák/producerek/cégvezetők. Így, hogy ellopnak majdnem mindent a kalózok, így is busásan megélnek belőlünk. Az hogy meg így nem 10 milliárdot keresnek 1 filmen, hanem csak 5-öt, azt magasról leszarom.

Tullamore Dew 2008.02.04. 12:23:38

Szelephimba ! Ne becsméreld a Balkánt, mert szerintem még nem jártál ott. Nekem több alkalommal volt benne részem és megismerve (nem EU-s mércével nézve) tetszett. Szóval a Balkán nem azonos a Bunkóval. Nem túl régen Norvégiában készült Európa térképet tartottam a kezemben. A déli rész jelzése a következő képpen nézett ki. Az országok jelzése befejeződik emigy Szlovákia, Cseh ország, majd alatta nagy betűkkel BALKAN alatta zárójel( ) benne felsorolva MAGYARORSZÁG ! Szerbia, Horvátország, Románia, stb. Azt hiszem ezen Te is kiakadtál volna. Egyébként a művelt nyugat valóban a Balkánra sorol bennünket és elég nehéz elmagyarázni, hogy a Balkán szó igazán mit is jelent.

ClearWater 2008.02.04. 12:25:09

Ami a VIP mozit illeti, tapasztalataim:

1) Van ugye 5 terem, termenként 40 fővel, az 200 ember. A 200 emberre a váróban sikerült elhelyezni nagyjából 30 főnyi ülőalkalmatosságot, ami nem is lenne gond, ha nem ugyanakkor kezdődne az összes vetítés, és nem egyszerre érkezne a 200 ember. Így 170 VIP egyik lábáról a másikra állva majszolja a sonkát, 30 VERY VIP meg bőségtálat pakol és terpeszkedik. Jellemzően egy 4 fős társaságból 1 végigfekszik 4 helyen, nehogymá odaüljél köcsög amikor foglalom algebra által vezérelve, a másik 3 pedig szervezetten gyűjti a táplálékot.

2) A pénztáros tájékoztatása szerint "ez VIP terem, az eső sorból is kiválóan látni". Saját tapasztalat, hogy az első sor és a vászon között nincs két méter a távolság, mindenki saccolja meg mennnyire jól látni a 30 nm-es vásznat.

3) A szék kényelmetlen. A lábtartót olyan mérnöki precizitással sikerült beméretezni, hogy a vádlinak pont annál a pár cenitjénél érjen véget, ahol elviselhetetlen vágó fájdalmat okoz.

Szóval a cím találó, megfizethető parasztVIP parasztoknak.

Sluck Ödön 2008.02.04. 12:25:15

Nagy Sándor a legenda szerint a hadműveletéhez úgy válogatta ki a katonáit, hogy egy napi erőltetett menet végén folyóhoz vezette őket. Amelyik belehasolt és úgy vedelt azt kirúgta, amelyik csak letérdeét és a kezével merte a vizet felvette. Lehet, tudott valamit...

grabowsky.meghasonult 2008.02.04. 12:25:30

"Fejlétől bűzlik a hal"

Ez ugrott be ezzel kapcsolatosan mikor viszsaemlékszem állami rendezvényekre ...:) Ott sem megy másképp. Drága politikusaink olyan emberek amilyen törvényeket (kikerülős mutyizós, tizstességeset szivató, fejlődést gátló) hoznak és ahogy viselkednek a parlamentben az utcán...

:)

cubalibre 2008.02.04. 12:26:46

Én tudok ellenpéldát mondani, 2 hete voltam egy fogadáson. Mikor vége lett a programnak, mindenki átvonult a másik terembe ahol fogadás volt. És nem estek neki az asztaloknak mint a tulkok, mindenki csevegett, szép lassan kezdetek el enni. És nem puszítottak el mindent, még annyi kaja maradt a végén is, hogy az csuda.

Robzon 2008.02.04. 12:26:52

snowflake, szerinted magyarorszäg mint turistacelpont milyen reteget vonz? Hät maradjunk annyiban, hogy nem az elitet. Ellenben a fennti peldäkban megfigyelhetted mikent viselkedik a magyar "elit". Pontosan az a durva, hogy a mi elitünk a külföldi proszto kulturälis szintjen van. Söt meg ott sem, mert a sajät hazäjäban, meg a nyugateuropai proszto is különbül viselkedik.

pefki 2008.02.04. 12:28:12

Grabowsky!A 2.-pontod nálam kiverte a biztositékot,elég sznob a dumád!!!!!

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 12:29:57

"Business Class nem kiváltság ha önmagadat képző , nyelveket beszélő multikat idevonzó diplomás emberke vagy a ki a meló ügyben utazgatsz egy multinak azért hogy az ilyen rövidlátásúaknak is legyen még melóhelyeük 1-2-3 évig még :)"

Megyek és elásom magam. Azt hiszem vissza kellene települnöm magyarországra, mert különben sikeres ember nem lehetek. Arroganciában is volna még mit fejlődnöm, ugyancsak a fenti ok miatt.

Sáfrány 2008.02.04. 12:33:26

Néhány nappal ezelőttig abban a hitben éltem hogy az idelátogató (Észak-Finnország) oroszok a legnagyobb tahók, mert hangoskodnak.

Tévedtem, szerintem egyetlenegy, mégoly tahó orosznak sem jutott volna eszébe az hogy a (frissen megnyílt) pláza belső főutcáját a hordájával keresztben elállva zabálja csomagolópapírból a sült apróhalat, mintha valami vidéki búcsún lennének (százéve).

Pedig azért Skandináviába nem a legcsóróbbak jönnek kirándulni. Kínálgattak, én meg menekültem, nehogy véletlenül bárki is hozzájuk tartozónak véljen.

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 12:35:51

Katriina: jó jó, de akkor most kik is zabálták azt a halat? Már bocs az akadékoskodásért, de nem derül ki a hozzászólásodból. Vagy csak én néztem el valamit?

ClearWater 2008.02.04. 12:37:33

Robzon fogta meg a lényeget. Az eredeti üzenet nem a nemzetek társadalmi rétegei közötti különségre hívta fel a figyelmet hanem a viselkedésre. Ez anyagi helyzettől független. Pont ti hívjátok fel a figyelmet a lényegre: a magyar tehetős réteget (3000 forintért mozizót) hozzátok össze a nálunk kempingező, minden bizonnyal állás nélküli volt keletnémet turistákkal. Mert már egy minimálbéres német is inkább spanyolországba megy. Ha nemzetek közötti összehasonlítást kerestek, akkor hasonlítsátok VISELKEDÉSBEN össze azt aki itthon keres mondjuk 3 kilót (családostul 12 rongyért mozizik) és németországban 30.000 EUR-t. Ennek a két rétegnek kéne azonosan viselkednie, ezeknek a társadalmi besorolása kéne hogy azonos legyen. Itt a bibi.

Sáfrány 2008.02.04. 12:41:45

Jacks, egy magyar horda természetesen. Utcán is fel lehet őket ismerni a gőgös viselkedésről és a hangoskodásról. Szégyen.

olcsóJános 2008.02.04. 12:43:04

azt hittem én vagyok az egyetlen.
de nem. vannak még olcsójánosok.

2008.02.04. 12:43:57

A németek is bunkók témához annyit tennék hozzá, hogy az átlagos csóró német turista aki ugyanazt a keleti nevelést kapta ötven éven át, mint mi, az valóban bunkó ha épp nyaral. Ebből a mondatból két fontos dolgot kell kiemelni. Egyrészt azt, hogy keletnémet, ergo benne is van harácsolós balkán életérzés. Szobakiadásból élnek szüleim mióta én élek, nyugati itt nem nagyon fordult meg. A másik kiemelendő, hogy amikor nyaral. Voltam én már pár helyen, de kivétel nélkül azt a tapasztalat, hogy mindenki jobban elengedi magát nyaraláskor, és ez sok esetben a primitív viselkedésig fajul. Német is bunkó, magyar is bunkó ha külföldön van. Ami fontos különbség, a német tud normálisan viselkedni otthon, mi meg se próbáljuk. És azért tegyük hozzá, egy német még külföldön is normálisabban fog pl. autóban viselkedni, mint hazánkfiai bárhol.

cbc 2008.02.04. 12:52:06

Bocsánat, mielőtt még mindenki itten lefikázza a VIP moziba járókat:

Az Arena VIP-ban nem a VIP érzést fizeted meg, hanem a kényelmes székeket (szerintem jó, én nagyon utálom a normál termekben, hogy oldalazni kell a sorok között), a tizedannyi nézőt, és az ingyen kaját.

Leülős hely valóban nagyon kevés, de ez részben a bénán összehangolt kezdési időpontoknak köszönhető.

T-money 2008.02.04. 12:54:04

farman 2008.02.04. 09:39:27


a kommentért szintén, csak a vége nem kellett volna:
-barátom! a 300 pénz egy mozijegyért arról szólt, hogy ennyit érnek a filmek. szart. de néha nehéz erre előtte rájönni.

---------------
Hihetetlen h egy ember tud csak értelmezni egy mondatot. A legtöbbször 300ft-ot ér a film. nem, nem akarok ennyiért moziba menni mert akkor minden állat moziba járna de mivel ahogy fentebb említettem h már nem járunk ezért nekem édes mindegy.

az első kommentemet ugyanúgy fenntartom mint eddig de azóta elgondolkoztam kicsit és én pont azért nem megyek moziba h az ilyen embereket elkerüljem :D
ikeában is attól függetlenül h 2őt lehet inni, mindig csak egyet iszunk ketten mert kurva hideg és akkor pont nem vagyunk szomjasak...
régen egyébként biztos más lett volna (akár üvegbe is beletöltöttem volna h hazavigyem) de már nem.

a biznisz klásszhoz: annyi a történet h szélesebb a szék és több kaját kap, de a legtöbb gépen egy függőny választja csak el a többitől...

Trófea jó. járjatok sokat, egyetek sokat :D

ClearWater 2008.02.04. 12:54:49

cbc
"Az Arena VIP-ban nem a VIP érzést fizeted meg, hanem a kényelmes székeket (szerintem jó, én nagyon utálom a normál termekben, hogy oldalazni kell a sorok között), a tizedannyi nézőt, és az ingyen kaját."

Ha nem ez a VIP érzés, akkor mi?

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 13:02:13

"a biznisz klásszhoz: annyi a történet h szélesebb a szék és több kaját kap, de a legtöbb gépen egy függőny választja csak el a többitől..."
Akkor OFFoljunk.
Egy tízórás tokiói repülés előtt én azért még mindig sikongató lábrázásban törnék ki, ha BC-ra upgrade-elnék a jegyem. Ugyanis a szék vízszintes ággyá alakítható (a British Airways-nél legalábbis), amiben lehet aludni. Ugyanez az út economy vagy world traveller class-on kialvatlanságot, hát- és/vagy lábfájást okoz. Nem fasza.

Tullamore Dew 2008.02.04. 13:04:11

Kedves Katriina ! Nem kételkedem abban, hogy Finországban nincsenek gőgös, fennhéjázó, modortalan stb. emberek. De, úgyvélem az általad jelzett magatartásforma nem népcsoporthoz kötődő, hanem az egyén jellemzője. Az Én tapasztalatom, hogy az emberek egy része, amennyiben társaságban, csoportban, vagy az általad is használt szóval, (akár túrista)hordába verődve jelennek meg akkor megnő a hang, szabadossá válik a viselkedés, mert csoportban eltűnik az egyén és megjelenik a csorda szellem. Ez mindenütt a világon így van. Ha a csoport, csak néhány, 2-3 fő ből áll, akkor nem jelenik meg ez a probléma, figyeld csak meg. Ekkor felveszik azt a magatrtási formát amely a körülöttük lévő más kislétszámú hordabelire jellemző és csak azt lehet látni, hogy milyen kultúráltan nézik meg mondjuk a kiállítást egy múzeumban. Hát ennyit az általánosításról és a Magyarokra illetve más népcsoportra (hordára) jellemző magatartási formákról. Remélem nem volt sértő a véleményem ? :-)

ClearWater 2008.02.04. 13:12:21

És akkor folytatva a felettem lévő kommentet (remélem ott is marad, ha valaki közéír. jacks postjáról beszélek)

BC további előnyök:

Priority boarding, ami egy 500 fős tengerentúli gép megtöltésekor meg tud spórolni neked úgy 2 óra stabil sorbanállást beszálláskor a legkülönfélébb bevándorlók tömegében

Folyamatos telefon és internet összeköttetés, 220V (!)

Sok társaságnál csak itt van saját onboard entertainment - a KLM a mai napig egy 20 color katódos tévével szórakoztatja 747-esein a 14 órát repülő economy utasait. Kábé 100 emberre jut egy tévé.

Na és most zúduljon rám a népharag.

PTibor (törölt) 2008.02.04. 13:14:53

Nekem a VIP moziról az jut az eszembe, hogy a) csajommal: egy meghitt vacsi után leszedik az asztalt a pincérek, mialatt mi átülünk a kanapéra, finom bort kortyolgatunk és elindul a film. Nem zavar senki, ha akarunk dugunk, mert a terem a mienk. b) haverokkal: svédasztalos kaja, nasi, bor, kényelmes fotelekből/kanapékból lehet nézni a filmet, de inkább egy hatalmas nappalira hasonlít a dolog.
Így lenne VIP mozi. Ami az arénában van, az jegy+kaja. Az hogy bármelyik moziban ugyanennyit fizetsz a jegy+kaja kombóért, csak ott annyit eszel amit megveszel, (ha egyáltalán elfogy)

Tündérlala 2008.02.04. 13:15:55

Az lehet, hogy neveltetés kérdése, de jó 50-60 évvel ezelőtt ha nem "raktározál" el magadnak elegendő ételt akkor éhen vesztél...bár én még nem éltem akkor, de nagyanyáink idejéből nem könnyű "kinevelkedni". :) Bár ez nem mentség.... :)

gipsz jakab 2008.02.04. 13:16:54

Rékuc

nem hinném, h öcsém kib@szásból hozott volna nekünk 2,8-as sört :)
és fél várost bejárták, h piát vehessenek :)
a jövedéki adó azért olyan magas, h kevesebben vegyék a piát, kevesebb lesz az alkoholista, mert állítólag igen magas (volt) a pia miatti halálozási arány.

ClearWater 2008.02.04. 13:17:04

PTibor, csak össze ne zavarodj és a barátnőddel svédasztalozz és a haverokkal dugj mert nem lesz jó vége

Vad.Korte (törölt) 2008.02.04. 13:19:18

Régebben egy elegáns cég alkalmazottjaként egy elegáns irodaház elegáns irodájábna volt lehetőségem dolgozni. csupa naggyon jól kereső, és jó végzettségű értelmiség. Az egyik csokicég kitalálta, hogy felállít egy automatát a konyhában, sőt, amolyan beetetésként egy hétig ingyen van a csoki. Csak megnyomod, hogy ötös, és jön a csoki. Az ingyen hét leteltével az irodavezető, aki egy skót nő volt ( :-) ), összehívta a magyar csürhét, és jól lemart a tíz körmünkről, hogy más az is túlzás neki, hogy naponta kellett újratölteni az automatát, pedig szép nagy szekrény, de az már durva, hogy voltak, akik szombaton bejöttek, és még kiszedtek egy csomó csokit. Nem úgy van az, mondta, hogy "it's free, I must have six".

PTibor (törölt) 2008.02.04. 13:22:37

A svédasztalnál továbbra is az a magyarság problémája, hogy nem a kellő mennyiséget veszi magához, hanem a lehető legtöbbet. Nyiván azt hiszi, hogy amihez nem nyúlt hozzá, az visszakerül a közösbe, bár ha az ő tányérján levő kajáról kiderül, hogy azt már valaki elvitte az asztalához nézegetni, akkor menne a hőbörgés. Így marad a kuka, ami senkinek sem jó. Nyilván a szálloda nem lesz veszteséges tőle, csak bosszantó.
Az ilyen sajtáj/konf/stb helyeken meg az a jó, hogy még konyga sincs. Amit a catering kihoz annyi van. Így aki nem élelmes/tolakodó, az hoppon marad.

betépett felhasználó 2008.02.04. 13:23:29

nalam a csucs elmeny, mikor svedasztalos 250fos fogadasnal ket hazamfia athuzott ket szekett es leult a svedasztalhoz falatozni. mikozben a tobbi 248 urge ott kerulgette oket.
Fotom is van roluk, nem fotosop am!

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 13:23:58

A hét legOFFabb kommentje: nem néztem oda, és majdnem közzétettem a subversion adatbázis jelszavunkat itt. Még jó, hogy enter-re nem küldi el a kommentet. :D :D
Üzenném mindenkinek: csak óvatosan, ha munkahelyről homároztok.

alumi 2008.02.04. 13:25:17

többször nyaraltunk már hazai all inclousive hotelekben. (de sima félpanziónál is megfigyelhető a jelenség)
A család lenyomul, és nekiesik az asztalon található kajáknak. Több körben, halálra púpozott tálakon viszik a virslit kakaós zabpehellyel, meg a sült kolbászt dzsemes kenyérrel. Ha 9 után mész le, már nincs semmi értékelhető kaja, de az asztalokon halomban áll az otthagyott rántotta, és egyéb kaja, amihez hozzá sem nyúltak.. Na, ez a szánalmas!

tundrazuzmo (törölt) 2008.02.04. 13:25:29

"DTR 2008.02.04. 12:25:15
Nagy Sándor a legenda szerint a hadműveletéhez úgy válogatta ki a katonáit, hogy egy napi erőltetett menet végén folyóhoz vezette őket. Amelyik belehasolt és úgy vedelt azt kirúgta, amelyik csak letérdeét és a kezével merte a vizet felvette. Lehet, tudott valamit... "

Történetesen érdekel az ókori hadtörténet, és utánanéztem a sztorinak. Eredetileg ezt egy Gedeon nevű hadvezés csinálta meg a katonáival, Nagy Sándor előtt kb. sokszáz évvel. Az eseményt az Ószövetség is tartalmazza a Bírák könyve 7. fejezetben.

Ezok voltak még a szép idők! Meg a spártai hadsereg ijászoktatása, ahol a kiccsákó vagy lelőtte a fáról lógó kaját tartó kötelet, vagy éhenhalt.

VIP barátaink (meg lehet, hogy én is..:)) asszem szépen éhenpusztultak volna a történelem keményebb korszakaiban.

betépett felhasználó 2008.02.04. 13:34:25

jacks_colon:
akkor mi mind anon-access illetve auth-access userek lettunk volna:)
vagy atirtuk volna a password-db = jelszo_allomanyt es utan nyomtuk volna kilora a $ svn st
M first.file
D second.file

lecci lecci, ird be a jelszot!!!

MUHHAHA 2008.02.04. 13:40:53

semmi, szakbarbárok

tüsök 2008.02.04. 13:43:40

Ismerettségi körömben nem az állampolgárság teszi a kapzsiságot. Akinek sok pénze van, sokkal jobban tolakszik az ingyen kajáért, mint akinek csak parizerre jut a boltban. Sokkal inkább az otthonról jött szokások, kit hogyan neveltek...

betépett felhasználó 2008.02.04. 13:44:12

egy francot szakbarbar, gozom nincs mit irtam oda. Jacks a megmondhatoja, ugye J?
Csak 1xruen probaltam en is szakszerunektunoen hozzaszolni a topichoz, hatha bevalasztodik a 2008as toptenbe.

Kampfer 2008.02.04. 13:45:47

Grabowski!

Azert az bebaszna, ha csak az lenne az ember, aki a bc-n utazik! Ezret is lehetne mutatni talan azoknal kulonbet, akik meg economy-n sem voltak, nemhogy bc-n! Nehogy mar ez dontse el! Tovabba az szerencsere csak TEGED minosit, hogy a vegzett meloja szerint probalod kitalalni, ki szivott kiskoraban technocol-t! Rohejes... Te biztos csak bc-n utazol, igaz? Loooool...
Kampfer

ClearWater 2008.02.04. 13:53:32

Mi ez az átfogó BC ellenesség? Tiszta hülyék lettünk?

Den Hadnagy 2008.02.04. 13:54:37

Mi annak idején Hajdúszoboszlón voltunk nyaralni (vagy 10 éve), ott a lengyeleket ismerte meg mindenki messziről a reggelinél. Ez még semmi, de az milyen, hogy a tévét ellopták a szállodai szobából...
Kisgyerekként voltam a Szegeden nyaralni édesanyámékkal, akik elkértek egy teáskancsót a személyzettől, hogy nekem hozzanak benne valami innivalót. Teljesen véletlenül nálunk maradt, mert ez az utolsó napon volt. A mai napig megvan a kancsó, és minden egyes alkalommal el is kap a lelkiismeretem, amikor teát főzök bele :)

Faterom egyébként néha eljár ilyen szakmai bemutatókra, hát ő is mesélt 1-2 cifrát. Jómunkásember ő is, nem túl elit háttérrel (sőt!), mégis tud viselkedni. Nemúgy mint az elit-újgazdag prosztó nagyvállalkozók, akik a szokásos szalvétázást meg ingyérpiadőzsölést levágják...

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 13:54:40

Tullamore Dew írta: "...amennyiben társaságban, csoportban, vagy az általad is használt szóval, (akár túrista)hordába verődve jelennek meg akkor megnő a hang, szabadossá válik a viselkedés, mert csoportban eltűnik az egyén és megjelenik a csorda szellem. Ez mindenütt a világon így van. Ha a csoport, csak néhány, 2-3 fő ből áll, akkor nem jelenik meg ez a probléma..."

Ez részben igaz, bár tapasztalatom szerint van ez alól egy kivétel. Amikor a nem túl pallérozott hím a hasonlóan pallérozatlan kedvesével, egymás alá adva a lovat nyilvánosan túlkompenzálják frusztrációikat. Sok ilyen párocskával sikerült már összefutnom, és ezek mindig azt csinálják, amit akarnak, mindegy, hogy milyen minőségű és mennyiségű társaság veszi őket körül. Ugyanis a logikájuk az, hogy teljesen mindegy mit gondolnak mások, ha a párom helyesli a viselkedésem. Na de ez már pszichológia, nem tudom mennyire érdemes belemenni. Csak azért írtam ide, mert sokszor tapasztaltam mennyire kőbunkók tudnak lenni egyesek ilyen helyzetben, olyanok is, akik egyébkény külön-külön normális emberek lennének.

Kampfer 2008.02.04. 14:03:03

CW!

Dehogy van itt szo bc ellenessegrol! Sot! De az valahogy nagyon irrital, hogy egyesek szerint aki nem bc-n utazik, mar nem is ember es nincs rendes meloja es csak szivott a sulievek alatt! Na ne legyunk mar tenyleg hulyek...! Grabowski ezzel az allasfoglalasaval akasztott ki!
Udv!
Kampfer
Kampfer

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 14:10:31

A business class-szal nincs baja senkinek. Az arroganciával annál inkább. Grabowski hozzászólása nekem is kiütötte a biztosítékot, pedig engem sem kell félteni ha 10k mérföldek gyűjtögetéséről van szó.

tundrazuzmo (törölt) 2008.02.04. 14:12:25

Elhatárolódás

Alulírott tundrazuzmo, az ókori történelem kedvelője ezennel elhatárolódom a BC rövidítés Business Class-ként történő értelmezésétől. A BC számomra az "időszámításunk előtt" formulát jelenti, és ezúton kijelentem, hogy NEM vagyok BC ellenes!

Egyébiránt megemlítem, hogy a BC-n kívül is vannak emberek. Itt van pl. az AD, amelynek Analóg/Digitális átalakítóként való olvasásától a bussiness classon utazgató turista-társaimmal együtt szigorúan elhatárolódunk!

:)

Robzon 2008.02.04. 14:15:05

jacks_colon, "pedig engem sem kell félteni ha 10k mérföldek gyűjtögetéséről van szó."

ez a fel mondat tesz teged magyarrä. :) Szerintem ez az ize itt bennünk genetikailag kodolt, mindegyikünk "ilyen", csak nemelyek megjobban. :) A külföldre szakadtakban amugy "ez" mintha megerösebben meg lenne. A jobb moduakban is.

Kampfer 2008.02.04. 14:16:29

Zuzmo!

En annyit ugyan nem utazgatok, de nekem a bc tovabbra is business class, ami pedig 2008 evnel regebben volt, az nekem i.e.! Ettol meg nincs koztunk vilagnezeti elteres! :)
Ha mar a/d! Most csereltem mar a masodikat ezen a nyamvadt optoelektronikai cuccon s meg mindig szar. Ha van tipped, szolj! :D
A Grabo es a hozza hasonlo megnyilvanulasoktol tovabbra is elhatarolodom, azt visszautasitom es kokemenyen szembehelyezkedem veluk! Ahogy o irt, az nem erv, az nem korrekt, de valoban arrogans es hiteltelen! Operabalba vele...! Lol...
Kampfer

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 14:18:37

"ez a fel mondat tesz teged magyarrä"
Utólag visszaolvastam a kommentemet, és:

Igen, ebben tökéletesen igazad van. Van még hova fejlődnöm nekem is. Fogjuk a hétfőre. Azt hiszem inkább dolgoznom kellene kommentelés helyett.

birdlady 2008.02.04. 14:26:15

Tavaly voltam egy analitikai műszerekkel foglalkozó cég termékbemutatóval egybekötött egynapos ingyenes tanfolyamán egy elég jó hotelben. Legnagyobb megdöbbenésemre megjelent ott a Környezetvédelmi Minisztériumból egy fő-fő-főosztályvezető hölgy (akinek szakmailag és munkakörileg nem sok köze volt a tanfolyamhoz) Délelőtt végigülte a mókát, a sütiket a szünetben szorgosan felfalta,jókat kávézott, az ebédszünetet is megvárta, disznó módra bezabált, majd az előadás délutáni részéről angolosan távozott...
Én szégyelltem magam...

Szelephimba 2008.02.04. 14:28:41

Kedves Tullamore Dew!

"Szelephimba ! Ne becsméreld a Balkánt, mert szerintem még nem jártál ott."

Megmondtam, tisztelet a kivételnek!

Gumidomino 2008.02.04. 14:31:29

az ingyenkonyhán meg normális sor van

a nagyáruházak kóstoltató lányaihoz már odamenni se merek még ha meg is ízlelném a terméket mert úgy néz ki mintha ingyenélnék. a posztban leírtakhoz hasonló magyarok miatt.

a gyorséttermek tálcáját rajta a gusztustalanul szertedobált maradékokkal, csomagolásokkal egy tapló nemzedék vállvonogatással hagyja az asztalon, hisz "az öregasszonynak is kell a munka"

folytatható a végtelenségig, ebből tényleg az illemtan(hoz hasonló) iskolai óra, a szülői példa és a médiából folyó minták megváltozása segíthetne. de sürgősen.

Pepin bácsi 2008.02.04. 14:33:17

kéccázharmincadik !

birdlady: és még hány ilyen történet van !!! Én is tudnék 1-2 hasonló sztorit

Gumidomino 2008.02.04. 14:33:36

hazafelé ma is bemegyek a corvin moziba popcornért és a letöltött filmet VIP-mozizzuk a kanapén este

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.02.04. 14:34:50

érdemes volt ezt elolvasnom :)

ezek után tuti nem próbálom ki a VIPmozit...

3-4000ért szinte mármelyik étteremben 3 órán át annyit zabálok/iszok amit nem szégyellek és nem kell csordamódra tülekedni az ételért...

bár akinek ez az agyontaposószabálós jön be, az inkább menjen fradi-ute meccsre...

Dr. Hümér 2008.02.04. 14:36:15

ELSŐ kommentem ma.

Hűű! Végigolvastam az összes hozzászólást. Sok időbe telt.

A bunkó, paraszt, tuskó, stb jelzővel illetett magyar vajon hány százalékát teszi ki M. o. népességének?
Pl. Egy 50 fős túristacsoportból kb 4-6 ember volt ilyen a legutóbbi utamon. A többiek egész elfogadhatóan, kulturáltan tudtak viselkedni.

Nem hiszem, hogy minden magyar utolsó trógerként viselkedik, mikor elhagyja az országot 1 hétre.

Szerintem az idióták vannak kevesebben. Igaz, ebben az esetben a rossz mindig jobban megmarad, mint a jó. Ezért nehéz változtatni a magyarok megítélésén.

Kampfer 2008.02.04. 14:38:32

Domino!

Ott a pont! Sajnos az iskolai peldak s az ott folyo oktatas utobbi idoben alakulasa szerintem ismert, az okokra nem terek ki, off lenne!
Az otthoni mintak, a szuloi neveles, a kovetendo mintak is egy kulon tanulmanyt ernenek, szerintem ezt nalam sokkal okosabb emberek meg is teszik, vagy mar meg is tettek! Teny, hogy gyakran szinte a "gyereknek" van gyereke, mennyi peldat lehetne sorolni, mikor az ember csak les, hogy micsoda embereknek (?) van gyereke, akit nevelnie kellene, akiert felelosseggel tartozik! Szerintem ezt is lathatjuk a napnal is vilagosabban!
S ott van meg ugye a media! Utanunk a sztarozon, mi? Eskuszom, ha ezeket egy pillanat alatt tuzben elporlasztanank, a kartekony hatasuk meg akkor is erezheto lenne evtizedekig! Igy nagyon nehez lesz...
Miert is csodalkozunk, ha ezek az emberek a moziban es a nyaralas alatt ilyenek? Ok azok, akik az utjainkon vezetnek, akik a teszkoban uvoltoznek, akik elhajitjak a szemetet, akik az uszodaban csesznk zuhanyozni! Barmennyire is faj, ez a mozis tortenet gyonyoruen passzol a kepbe! Ez van...
Udv!
Kampfer

beavereater [AT] 2008.02.04. 14:44:32

Nagyáruházak kostóltató lányai: én bizony oda szoktam menni a gyerekkel, ugyanis ott tanítottam neki meg, hogy kell viselkedni.
1. alkalom: 5 féle kolbász, szeletelve. ÉN: Melyikből kérsz kicsim?
GYERMEK: Abból.
ÉN: Tessék. (Kenyérfalat rajta a kolbásszal átad.)
GYEREK: Meg abból, meg abból meg mindből.
ÉN: Nem kislányom, nem zabálunk mindent összevissza, majd legközelebb. (Gyerek fülig érő szájjal bólogat, legalább megpróbáltam, gondolja.) Utána nagyot köszönünk a szintén fülig érő szájú hostess leánykának.
2. alkalom, egy hét múlva, kínálat ugyanaz, hostess lány ugyanaz, csak van még két szomszéd pult, meg vagy fél tucat más hostess is. A kislányom kiválaszt egy kostolót, egyik lány odaadja, gyerek megköszöni, mindhárman heppik vagyunk. Baltaarcúék (de genere Mangal Ilona) balról be, két kézzel markolnak, az egyik hostess lány megszólal: kislány, nem kérsz még, mielőtt elfogy? (Mármint mielőtt balta apu, balta anyu és vágósúlyú fattyaik lerabolják a pultot.) Mire a gyerek: köszönöm szépen most nem, majd legközelebb. Mert _nem zabálunk mindent összevissza_. (Idézi a múltkori szöveget szó szerint.) Én lementem hídba a hostess lányokkal együtt, baltáéknak nagy nehezen leesik, hogy a bár a gyerek beszólásán nevetünk, de őket nevetjük ki. Vérnyomás megdupláz, valamit próbálnak böfögni, de szerényen mosolyogva figyeljük, ahogy végül elkotródnak...

birdlady 2008.02.04. 14:56:21

beavereater, ez nagyon jó!!!! :D

Kampfer 2008.02.04. 14:58:03

Beavereater!

En akkoriban voltam kint a finneknel, mikor itt langolt a tv (a szekhaz). el is dontottuk magunkban, hogy a tovabbi nehany hetben csehek leszunk. Egy ottani bevasarlo kozpontban volt kostolo, a hostess holgy tobbfele felvagottat kinalt, mellette egy masik idosebb holgy valami teat. Mivel magunk kozt beszelgettunk, a fiatalabb mar angolul szolitott meg, hogy megkostoljuk-e a felvagottakat, mi pedig megkoszontuk, hogy nem, de csak kinalta. Mondta, szerinte megeri s hogy ilyet mashol biztosan nem. Gondoltuk, ok, s mar kerdezte is hogy honnan jottunk, mire epp ra akartuk volna vagni, hogy Csehorszagbol, de az idosebb holgy megelozott minket s mondta a fiatalabbnak valami mondatba agyazva, hogy Unkari. Na ezt beneztuk, gondoltuk, de utana volt nagy boldogsag, mert a holgy ismerte a nyelvunket, regebben nyaralt is itt parszor, a fiatalabb pedig lathato rokonszenvvel viseltetett a tavoli rokonok irant. Kolcsonosen elbeszelgettunk, egymas angoltudasat es az orszagokat dicserve, s megdobbento volt az a tapintat, ahogy ott kezeltek akkor minket, tekintve az itthoni helyzetet. Erdekes tapasztalat volt es azt hiszem mindig emlekezni fogok ra! Talan erdemes lenne inkabb ezt a modellt kovetni!
Udv!
Kampfer

Kampfer 2008.02.04. 15:00:44

Jaaa, s ott tenyleg nem volt sem tulekedes, sem szemetdobalas. Mindenki ugy hagyta ott maga utan a helyszint, ahogy talalta! Nem volt sem repeta (bar kinaltak az embereknek), s nem volt hangoskodas sem. Lehet ezt kulturaltan is, emberek modjara is!
Kampfer

birdlady 2008.02.04. 15:06:32

Rosszqtya, 3-4 ezerért a Trófeában is halálrazabálhatod magad. Pontosan ugyanolyan gusztustalan tülekedés közepette, mint a víájpí moziban.
Ilyen étterembe nem érdemes menni.

birdlady 2008.02.04. 15:08:01

Bocs, 1 kivétel van a "befizetünk azt zabálunk" kategóriában, ez pedig a running sushi, ahol futószalagon megy körbe a kaja és mindenki marad a büdös valagán, nem kell tülekedni.

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 15:16:10

Hehe, a futószalagos sushi a legnagyobb ellenségem. Kifejezetten félek bemenni ebédelni ezekre a helyekre, mert akkor délután csak monitor előtt alvás/szuszogás van. Ügyes volt aki kitalálta, nem könnyű abbahagyni (nekem legalábbis).

Vad.Korte (törölt) 2008.02.04. 15:18:19

beavereater-nek:

Akkor ha háromféle van, és én mindent megkóstolom, az baj? És ha az egyik ízlik, és kétszert eszem, az is baj? Ez még tán nem a pópos tányér kategória...

beavereater [AT] 2008.02.04. 15:23:51

Vad.Körte:
Ha hagynám, hogy a gyerek mindent megkóstoljon, amit megkíván (egy-egy húzósabb pénteken van, hogy tíz-tizenöt féle cuccot kóstoltatnak mifelénk), nagyon hamar elég csúnya vége lenne...

lizocska 2008.02.04. 15:32:48

nekem csak az jutott eszembe, amikor a fiam kicsi volt, és az iskolai karácsonyi büféasztalról kezdett összepakolni ezt-azt, mikor indultunk haza...
küldtem is vissza a motyóval, hogy nanemárfiam...
ezek szerint sokan vannak, akiket a szüleik nem.

lizocska 2008.02.04. 15:35:02

ezt a kiinduló támához szántam, nem a közvetlenül előttem szólókra - félreértést elkerülendő

Robzon 2008.02.04. 16:14:34

Szerintem a running sushi is prosztosäg. Eleve keptelenseg ilyen környezetben kulturältan etkezni. Ott csak zabälni lehet, akärcsak a gyorsetkezdekben.

ClearWater 2008.02.04. 16:16:58

lizocska

egy pont neked is. Erről szól a téma.

" viselkedést felnőtt korban már nehéz megtanulni, és ha szüleink elmulasztottak gerincet nevelni belénk nem is fog hiányozni ilyen esetekben"

Részemről ez a mondanivalója az egész történetnek.

jacks_colon (törölt) 2008.02.04. 16:23:11

Robzon, ha egy ebéd 10000+ forintból jön ki (yo sushi, kulu-kulu), azért meggondolom mennyit zabálok. Csak néha vannak 50% off hetek is, olyankor betéved a magunkfajta csóró is. Olyankor van alvás délután.
A legjobb a Japan Centre a Piccadilly-nél, ajánlom minden turistának vagy arra járónak. Sushi iskolájuk van, és a diákok készítik eladásra a cuccot (nem futószalagos). Occsó oszt jó. Nagyon is.

gibson 2008.02.04. 16:34:43

250?

amúgy nagyon jó sztori, az évvégi topten-be mindenképpen esélyes.

annyi komment volt, ami érdekes, hogy azt se tudom, melyikre reagáljak, ezért csak pár megjegyzés:

1. a legtöbb magyar paraszt: ez nem igaz, én dolgoztam hazai 3 csillagos szállodában itthon, és ismerek másokat is, 3-4-5 csillagos szállodákból itthonról. a svédasztal elég gyakori igény rendezvényekre, és nem igaz, hogy a magyarok lerabolnak mindent. van egy bunkó paraszt réteg itthon, elég nagy sajnos, de a külföldiek is tudnak bunkók lenni, pl. osztrák nyugdíjasok melegítőben nyitáskor tolonganak az étterem előtt, orosz-ukrán milliomosok ötcsillagosokban eszméletlenre isszák magukat az ingyenviszkiből, stb..
most voltam egy 4 csillagos szállodában ausztriában, rengeteg náció, kínai, német, ukrán, román, angol, tényleg sokféle - semmivel sem voltak kultúráltabbak, mint a magyarok. amikor elindult a vacsora, az idióták megrohamozták a tálakat, potyogott le minden, alig lehetett leülni. a kultúráltabbak (pl. mi, meg a magyar csoport kb. 50%-a) a bárban / szobákban megvárták, míg lemegy az első roham, eltakarítják a romokat, és egy órával később nyugiban megkajáltak.

2. a svédasztalról a kaja nem szokott elfogyni, azt mindig újra kell tölteni, jobb helyeken ez nem probléma soha, ezt mégis kevesen képesek felfogni. ha kiürül egy tál, káromkodva szednek valami mást, ahelyett, hogy várnának 5 perccet míg jön az újabb adag...

3. a maradék kaja persze, hogy visszamegy, és felkerül még aznap/másnap/harmadnap is az asztalra(kicsit átalakítva), ez előfordul a legjobb helyeken is, legfeljebb nem tudunk róla. bele még nem halt senki, a pincérek/szakácsok is a maradék kajákat eszik általában (most nem a félig lerágott húsokra gondolok itt persze meg a megcsócsált krumplira, azt nyilván kidobják)

gibson 2008.02.04. 16:36:33

igen, pont 250. lettem az előzővel! :)

ClearWater 2008.02.04. 17:08:19

10 rongy egy sushiért? Az nem pitlák... annyiért kiszívom az akváriumot bármelyik plázás kisállatboltban

Sluck Ödön 2008.02.04. 17:19:13

Tundrazuzmo 2008.02.04. 13:25:29

Én is meglehet hasonlóan járnék.

Azonban ez a svédasztalos módszer úgy látszik kiválóan alkalmas annak első vizsgálatára kivel érdemes egyáltalán további társadalmi érintkezést folytatni

LyukasBogrács 2008.02.04. 18:54:52

Bruha-ha

Ez a viájpi státus egy jó megkomponált vicc, semmi más. Ezek az emberek tényleg azt hiszik, hogy sikeresek? Mert rajtuk kivül senki sem képzeli ezt. Még csak nem is látszanak annak.

Inkább szánalmasak.

Lefogadom, hogy ha ingyen kocsirendező (valet parker) is járna a jegy mellé, akkor flegma mozdulattal csapnák a kocsit beparkoló srác tenyerébe a Suzuki slusszkulcsát.

LyukasBogrács 2008.02.04. 18:58:12

Melyik Móricz Zsigmond regényben próbálkozik azzal a paraszt, hogy kiegye a földesurat a vagyonából?
Most nem jut eszembe... Parasz-e vagyok?

LyukasBogrács 2008.02.04. 19:23:56

Kösz!

Sokat gondolkoztam azon, hogy illem-tanórákból csinálok üzletet.

Aztán elvetettem a gondolatot: aki akar viselkedni, annak ez természetes, nem kell tanulnia. Aki meg nem akar viselkedni, annak úgyis mindegy. Nem fogja rászánni magát a jómodorra.

kIára 2008.02.04. 21:45:25

Friss félórás élmény.
Viszonylag érdekes, nemzetközi festészeti tábor összegző kiállítása. Unalmas speechek, diszkrét zene, szerény svédasztal. Zaba, tolongás megszokott, a kiállított műtárgyakat mindenki leszarja.
Az egyik arc már menőfélben, már kabátban ezerrel tolja befele a falatkákat. Éés! Indulás előtt, egy üres papírtálcát még egyszer meghalmozott és úgy indult el, a buszmegálló felé. Gondolom még a buszban is nyomatta. Nem, nem tűnt éhenkórásznak.

Briguszka 2008.02.04. 21:57:27

Nekem meg ez a kedvencem:

Elindul a család a tecsóba. Már a bejáratnál megállnak, elolvassák a számunkra érdekes napi és hetilapokat, ( esetleg a gyerek kivadássza az akciós játékokat a magazinokból) , azután játékossor a gyereknek, anyuka elmegy az illatszeres részlegre, befújja magát az épp aktuális menő illattal, apuka+ gyereke játszanak egyet a kiállitott playstation játékon , felbontanak l-2-3 üditőt( dobozt eldob) , miegymást, megkóstolják a frissen sült pékárút és mire végeznek,hipp-hopp el is telt a vasárnap délután.
Ezek után vesznek az akciós zsemléből 4 db-ot, meg netán egy 8o ft-os light kólát és elmennek haza, az egész család programja megvolt l5o Ft-ból. Jólakottan elfáradva elballagnak.
Ha ezek után 3ooo -t fizet egy jegyért , tán még a holdat is le akarja enni az égről, nem?

Szil-Ka 2008.02.05. 12:27:51

Mai napig előttem van, amikor Kölnben kint voltunk a kézműves vásáron (1998-99 körül). Egy blokkban voltak a Közép- és Kelet-Európai pavilonok, ennek legközepén volt egy központi helyiség, ahol némi frissítővel (üdítő, nasi) és telefonnal álltak a kiállítók rendelkezésére. A telefont nehéz volt megkaparintani, mert aki hozzájutott, az órákig nem eresztette a kezéből a kagylót (ingyételefon ugyebár).

A legszebb az volt, amikor az utolsó este állófogadás volt. A származási országok Nyugatról Keletre való távolsága egyenes arányban állt a tányéron felpúpozott étkek mennyiségével. Az oroszok (ők mitől voltak Európa, nem tudom) voltak a legdurvábbak, utána Románia, Ukrajna. Ám a magyarok sem tudtak elegánsan csak annyit a tányérjukra venni, amennyit éppen megettek volna (biztos a kétnapos autóútra hazafelé spejzoltak ők is), én szégyelltem a legjobban magam helyettük.

Nagyon gáz, de mi magyarok sem tudunk viselkedni!

ClearWater 2008.02.05. 13:35:55

Bocsánat, nem az oroszok védelmében, de geográfiailag a helyzet az, hogy két kontinensen fekszenek: európa és ázsia. Térképészeti tény, nem kell mögöttes tartalmat keresni benne.

taurus0 2008.02.05. 17:08:12

Erdélyi vagyok, 2001-től élek Magyarországon. Sajnos először csak 2003-ban kerültem olyan szállodába, ahol svédasztalos reggeli volt - egy céges hétvégi kiránduláson Horvátországba -, azelőtt csak konferenciák szünetében ettem kis mennyiségű pogi-süti-üdítőt. Tányérpúpozással nem foglalkozom, illetve az a helyzet, hogy úgy szeretem, ha az elején több tányérra teszek ételeket (nem púpozva), ezeket több fordulással juttatom el az asztalomhoz, majd leülök és megeszem, nem szeretek többször mászkálni. Viszont mindent meg is eszem, amit kivettem.

Nomármost ebben a szállodában elkövettem azt, hogy szalvétába csomagoltam szendvicset. Bocs, de én tényleg nem tudtam, hogy ez ennyire gáz, hiszen sosem ettem svédasztalról, gyerekkoromban sem. Amikor az étterem kijáratánál a konyhás nénik már vártak és ELVETTÉK a szendvicseket, na akkor rájöttem. Illetve most, olvasva a kommenteket. Köszi, hogy megneveltetek!

OFF:
Még van egy történetem, ami nem igazán kötődik a svédasztalhoz, de azért érintőlegesen egy kicsit kapcsolódik... Pécsett voltunk a menyasszonyommal egy ífjúsági szállóban. Reggel lassan ébredtünk, még heverésztünk az ágyban, amikor valamelyik szomszéd szobából szeretkezés hangjai szűrődtek át. Megmosolyogtuk az esetet, aztán lementünk kajálni, mert kb.20 perc múlva zárt az étterem. Kb. 10 perccel később lejött egy fiatal pár, a lány kipirult arccal, a fiú meglehetősen csapzott hajjal. Hiába na, sietniük kellett, ha enni is akartak :-)

taurus0 2008.02.05. 17:15:02

Ja még egy kérdés: az is gáz, ha a hipermarketben iszom az üditőből (sőt, volt, hogy annyira megszomjaztam a hosszú vásárlásban, hogy egészen meg is ittam), de utána megveszem?

Egyszer volt, hogy a kasszásnő észrevette, hogy nincs tele és ki akarta cserélni :-) Persze, mondtam, hogy én voltam és természetesen kifizettem.

LyukasBogrács 2008.02.05. 18:07:14

A tapolcai Pallasz szállóban is van svédasztal? Vagy az csak a business class vendégeknek van fenntartva? Esetleg a VIP parkolóknak? Vagy csak személyesen a Klementéknek?

mindegggy 2008.02.05. 21:06:51

Érdekesség, de igaz:
Ha egy bibsi megdöglik benne, az alapot ad az új hollókamura!(A háború alatt megpróbálták munkára fogni a lusta zsidókat, de ezek a férgek annyira felháborodtak, hogy pogromot, meg ilyen hülyeségeket emlegettek, és beállították zsidóüldözésnek! Tanulság: a kampósorrú élősködő féregnek büdös a munka!)

HÚZZANAK A LOPOTT ORSZÁGUKBA, UTÁLOM ŐKET, ASSZEM VAGYUNK MÉG EZZEL ÍGY EGYPÁRAN!!!

arkadok alant 2008.02.05. 22:46:49

magyar vagy nem magyar sajatossag? A zunio egyik intezmenyenel dolgozom, ahol evente ketszer osszejonnek a nagyon okos emberek a zeuropai csucs alkalmabol. Namarmost mi kozkatonak ilyenkor szabad hozzaferest kapunk a kisebbik etteremhez, szalamis szendvics, udito, suti formajaban...En egyebkent is itt eszem naponta, ahol jo ha 100-120 ember megfordul ebedidoben...Akkor viszont...latni kellene...tolong ott svedtol ciprusin at spanyolig...szoval nem lehet igy altalanositani, neveles kerdese, ahogy nalam ezt okosabbak elottem mar elmondtak.

ClearWater 2008.02.06. 10:10:01

Tényleg ennyire nem értitek hogy nem az a kérdés, hogy valyon a világ minden részében vannak-e parasztok, hanem hogy itt elvileg egy emelt szintű társadalmi rétegről van szó? Á....

wachaz · http://tvmusor.tv 2008.02.06. 13:50:25

taurus0:

- mindent megeszel, amit leveszel a svédasztalról
- elszégyelled magad, még akkor is, ha nem tudtad, hogy nem szabad
- megköszönöd, hogy megnevelnek
- megveszed az üdítőt, amibe beleittál
- és ez a mondat úgy ahogy van: "Persze, mondtam, hogy én voltam és természetesen kifizettem."

Már megbocsáss, de nem vagy igazi magyar, és ez meg is látszik rajtad. És szerintem tudod, hogy ez egy őszinte dícséret.

LyukasBogrács 2008.02.07. 09:40:52

Szerintem arról van szó, hogy az éhezés, az önkiszolgálás (még ha csak egyetlen étkezés is), és a versengés a csordán belül kihozza az állatot abból, aki nem figyel oda a viselkedésére.

dexteer 2008.02.19. 12:06:54

10 éve dolgozom vendéglátásban számos helyen dolgoztam már és sokmindent láttam,átéltem!
Sajnos ez a magyar habitusból fakad,hogy az nép lelegeli azt ami ingyen van méghozzá többszörösét annak amit el tud fogyaszatani ill szükségleteit ki tudná elégitení!

Egyszer egy esküvön ami egyébként vegyes házassság volt magyar ill német párocska!
Tanulság:
1,A magyarok az elsők a büfénél és jó gasztronómiai érzékkel egy tányérra tudják pakolni a következőket:
-Borjúpőrkőlt,Brie sajt,franciasaláta,füstölt lazac,somlói:)(ezek mint szósszal vagy mártással készült ételek és ennek összekeveredése egy új szint alkotott a a tányéron és az abroszon egyaránt!!Hát.....ez nem egy Michelin díjjas kompozíció az biztos...

2,német nyugodt és kivárja a sorát
nem rest felállni és mégegyszer szedni de még véletlenül sem ugyanabba a tányárba.figyel az ételek sorrendjére(h.előétel-desszertig)

Hogy ebből mi a tanulság nem tom talán rossz helyre születtem?
Válasz(Gyúcsány Fecó)Ha nem tetszik el lehet innen menni.....nem kötelező itt maradní.
Erre a válasz:MAGYAR vagyok maradok,de te mehetsz és nem a németekhez...:)

ave 2008.12.03. 14:02:26

Rohadtul tul olcson adjak a VIP jegyet ezek szerint.

FencerNusy 2008.12.23. 14:07:36

Hasonló pont - a nyáron egy all inclusive (álexkluzív) szállodában volt szerencsém (???) dolgozni, részben felszolgálóként, részben a konyhán...

Nemcsak magyar embertársaink teszik mindezt, de a németek, osztrákok, belgák, hollandok és egyéb nációk is. De a kulturáltabbja főleg a második vendégéjszakától, amikor látja, hogy MINDENKI ezt csinálja. Mi meg hordtuk vissza a lefosztott chafingeket és a moslékkal rakott tányérokat.

Konyhafront - a pult mögül, relatív biztonságból nézni a fosztást. Szebb élmények: már emelném ki a majdnem üres edényt, amikor még valaki belenyúl... illetve épp billentem be a telit a forró vízfürdő fölé, amikor a szabadjára engedett (hadd idézzem a főnököm: rideg gyerektartás) öt-hatéves német gyerekek már rárabolnak a sült krumplira... Valamint az egyszer kényszerből kiadott maradék étel hosszas dicsérete egy angol hölgy szájából.

Éljen a világkultúra!

Market-Ing · http://www.festekszer.hu 2010.03.27. 00:21:36

@Szelephimba: Szar ez az általánosításod, hogy a magyarok ilyenek. Hát baromira tévedsz, ezek nem magyarok, hanem neveletlen idióták. Baromi jó volna ha most már befejeznétek a magyarok sárral dobálását, mert baromira uncsi. Érdekes rajtunk kívül más népek igénytelenebbek, butábbak, koszosabbak, kulturálatlanabbak, beképzeltebbek a híres neves nyugaton, de ez keletre is igaz. Szóval nekem fejezzétek már be ezt a sok szar magyarok parasztok szöveget...
szobafestesfestekszer.blogspot.com ; szobafests.blog.com/ ; mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.06.29. 20:13:28

Ilyenkor mikor már nem újdonság senki nem megy oda. pláne hétköznap koradélután... Csak mi voltunk ketten, rommá ettük magunkat, ittunk, popcornoztunk és egy jó filmet láttunk az üres teremben ahol szintén csak mi8 voltunk. Jó hely!

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.06.29. 20:14:02

Ilyenkor mikor már nem újdonság senki nem megy oda. pláne hétköznap koradélután... Csak mi voltunk ketten, rommá ettük magunkat, ittunk, popcornoztunk és egy jó filmet láttunk az üres teremben ahol szintén csak mi8 voltunk. Jó hely!

v2peti 2014.03.25. 13:50:51

@jacks_colon (törölt): Most már pár társaság rájött arra, hogy a méregdrága b business class és a hosszú útra nem túl kényelmes túristaosztály közé be kell iktatni egy másikat is. Egy amolyan economy plus-t.
süti beállítások módosítása