Tékozló Homár

A Joker Food-nál szőrösen szeretik

2008.02.27. 00:25 | ge | 145 komment
A JokerFood étlapkategorizáló felelőse olvasónk levele szerint szőrösen szereti a disznóhúst. Nem vitatjuk más emberek és homárok ízlését, mindenki ott szereti a szőrt ahol akarja, de azért mi nem szertnék torokba rakadt szőrszálakat felkrákogni az ebédünk után. Bőrkét meg főleg nem.

Ebben a megdöbbentő látványban ma - 2008. 02. 26. - volt részem, nem sokkal az után, hogy az ebédem felét már elfogyasztottam. Azt, hogy ez a nem kicsit undorító, 3×1,5 cm-es, szőrös sertésbőr - ami ebből adódóan nem akarom megtudni a higiénia mely lépcsőfokán áll - az ebédemben tartózkodott, egy kedves hazai ételszállító cégnek köszönhetem, mely a mai nappal biztosan vesztett egy ügyfelet.
És nem kedves JokerFood, ez nem fordulhat elő. Mindenesetre felháborító! A JokerFood 9. heti étlapjáról rendeltem a fent látható - mai - dátum szerinti napra a "H" jelzéssel ellátott "Kedvenceink" kategóriájú ebédet, mely MALACPÖRKÖLTET, FŐTT BURGONYÁT és egy tisztítatlan, szőrös MALACBŐRKÉT tartalmazott. Köszönöm!
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vladimir Harkonnen 2008.02.27. 00:47:49

Hmm, a mai divat szerint ennyi szőr még egy puncin is sok!

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2008.02.27. 00:47:58

N légy már ilyen finnyás vazger! Egy helyre megy!

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2008.02.27. 00:49:02

Valadimir Harkonnen 2008.02.27. 00:47:49

:-)

musi 2008.02.27. 00:55:07

hanyadik vagyok, nem?

innye 2008.02.27. 01:15:58

szőr, szőr, az etióp germekek éheznek, hogy örülnének még ennek is!

jakobrabbi 2008.02.27. 01:22:13

Így jár, aki nem tudja, hogy a malac = fiatal sertés. Serte = hajaknál s szőröknél vastagabb és merevebb szaruképlet:)
Egyszer már majdnem láttam olyan embert, akinek a bátyja mondta, hogy a körömpörköltet is megeszi:)

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.02.27. 01:58:35

Rendelj mástól kaját. Mi egy olyan helyről rendelünk már több éve, ahol iszonyatos méretű a választék, mindegyik kaja finom, az árak is teljesen elfogadhatóak, és - a ritka problémák alkalmával - a user supportjuk is tök normális. (E-mailes kérésre megmondom, ki ez, de itt nem akarok reklámozni.)

Fifone 2008.02.27. 02:03:25

2 nap múlva államvizsgázom élelmiszerhigiéniából. ez sem a sertésvágás technológiai higiéniájába, se a friss hús elbírálásába fogyaszthatóság szerint nem fér bele. ugyanis az undortkeltő érzékeszervi elváltozás, forgalomból kizáró ok. :)

bár miket beszélek....x hete tanulok hasonló faszságokat, és a múltkor a blahán egy fél sertést egy kis tolikocsin vittek az egyik vendéglátóipari egységbe, de úgy, hogy a fél sertés lába majdnem a földet súrolta, a kocsiról minden oldalról lelógott, letakarva semmivel, csak ott utaztatták az utcán. abszolút EU szabvány...ha nálam lett volna a fényképezőm!

elnézést kérek. befejeztem. ki vagyok merülve.

Parasite 2008.02.27. 02:32:14

ezek a nevenincs kifőzdék mint moslékot kotyvasztanak, főzz otthon, edd anyád főztjét, vagy egyél szendvicset. tök egyszerű.

csipa 2008.02.27. 02:36:30

de qrva undoritoo!

jólértesült 2008.02.27. 03:22:53

Joe Forster/STA

Ez csak a Gundel lehet:)

jesszumpepi (törölt) 2008.02.27. 03:45:55

Ezt a céget,a Gastroyalt,én már tavagy otthagytam.A Jokerfood menü viszonylag olcsó,de nem több,mint egy üzemi menzakoszt.

jesszumpepi (törölt) 2008.02.27. 03:49:15

Jöjjön egy axióma!

A körömpörkölt - rendesen megtisztított körömből - FINOM.

rudebwoi 2008.02.27. 06:29:06

a zsidek fele uber-szanalom cegnel dolgoztam, ott meg a csirke volt rendszeresen tollas... ettem sok dobozost, mert ingyen adtak kettot (egyik masik ingyen meg finom is :D), de sose rendelnek ilyen moslekot penzert.

Kisangyal 2008.02.27. 06:42:28

Ez hányinger.

Mi a körömpörköltet modositottuk, nálunk csülökböl van és kegyetlen finom! :)))

Kisangyal 2008.02.27. 06:46:41

Jut eszembe:
A "szörös" csirke mennyivel jobb? Én már évek ota nem eszem csirkét, csak sajátkészitésüt, mert mindig sikerül megtalálnom a talut. :(

jesszumpepi (törölt) 2008.02.27. 06:57:15

Nem árt tisztázni,hogy a Jokerfood nem Zsidek-gyártmány.Zsidek cége egy másik.Talán a Totalfood.

Secnir 2008.02.27. 07:24:53

mi a baj ezzel?
mi többször vágtunk gyesznyót, és nemegyszer előfordult, hogy itt-ott rajtamaradt a szőr. úgy ettük meg a körömpörköltben, hogy észre sem vettük.

különben megsúgom, tök egészséges, amikor egy ilyen falat lecsúszik, mert a szőr -mint egy kefe- belülről letisztítja a bélrendszeredet. jobban kivakarja a bélflóádat mint a bifiduf effenvif.

Grafit Macska 2008.02.27. 07:52:44

Secnir! Az más, mert tudod, hogy Te hagytad rajta, és azon kívül talán más szörnyűség nem került a pörköltbe. De azért egy ilyen népetető műhelyben vigyázni kellene az ilyesmire. Akkor minek az a híres HACCP?

moho 2008.02.27. 08:10:18

Helló!
Dolgoztam szállodában (konyhán). Ott sokkal durvább dolgok is átmentek a rostán. :(( Szerintem ez csak felesleges hisztérria keltés. Mindamellett ténylegesen jobban kell ellenőrizni a felhasznált alapanyagokat.
üdv.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.27. 08:22:57

pfújjj

egyszer konjic-ban elmentem egy hentes előtt. az olyan volt hogy, a féldisznó lógott a falon, egy egész hátsócomb meg a kirakatban lógott. hűtőpult nem nagyon. ha valami kellett a lógó disznóról lehetett választani ami még megvolt, a hentes levágta odaadta. így működött :)

darkzso 2008.02.27. 08:34:36

a joker food=gastroyal, ugyanaz a tulaj, a konyha és még a kaját is ugyanazok a szállítók hordják...

Hertelendi 2008.02.27. 08:42:43

darkzso!
Jól tudod a kettő ua.! De mint tudjuk a mi norbikánk pár napja a Cégnél van:))
Lehet hogy ez is a fogyókúra része?

qwerty lajos 2008.02.27. 08:47:24

és senki nem beszél arról, hogy a szőrök milyen jól ellátottak nyomelemekben (pl. kálium)?

Zsirparaszt 2008.02.27. 08:50:25

Egy debreceni (egyébként kifejezetten jó és korrekt) kajakihordó adagjában (természetesen az első héten, amikor tőlük rendelt) egy ismerős egy fésűdarabot talált. Ő azóta se rendelt tőlük, nekem meg továbbra is bejönnek.
A probléma sok szar gyorsfagyasztott szeméttel van, amiből főznek, nem a szakácsok unatkoznak kurvára.

yesser · http://antifa.blog.hu 2008.02.27. 08:51:58

Malacod van, tüszőben a szőre, gerjeszti étvágyam reggelihez másodiziglen.
Tudnék hányni!Pedig vad dolgokat is felaprítok az arcomba.
De ami ennél is rosszabb, ami szegény malaccal történt, mielőtt a kis szőrkabátkájában rájött hogy mégsem csak viccelt az a dagadt koca a kamion jobb elején.Tényleg meg fogok halni. Ez suhant át a fején, hiszen végignézte ahogy a szeme előtt a kis büdös óltársait beugratós kérdések nélkül halomra gyilkolják, majd fehérbe öltözött emberek felmetszik, és saját belükbe töltik őket. Az utolsó pillanatban rád gondolt. Megcsúszott a kis körmén, megrándult a lába. De már nem érzett sokáig fájdalmat. Belenézett az inszeminátor szemébe, mintha azt üzente volna: a szőrömet jól szedjétek ám le. Legalább valami hasznom legyen.

sóskatáska 2008.02.27. 08:54:07

a zsidek cége a Food express

sóskatáska 2008.02.27. 08:57:10

yesser
az inszeminátort nyakkendős bikának hivják és a mesterséges megtermékenyités avatott tudója , amire te gondolsz azt hentes és mészáros néven tisztelik a vágóhidakon

kapiksz 2008.02.27. 09:01:22

Hatalmas Kamu ez !
Fogok egy döglött egeret beteszem egy Telelálas küldeménybe ... foto és máris mehet a levesbe Laci bácsi és a cége !!!. Ezt aki beveszi ne rendeljen. Én már több mint fél éve Jokerezem és tökéletes, finom és olcsó, a higiénikus mert le van fóliázva. Sok más esetben a küldemény kinyitható / és ki is nyílik és belemegy a sok dzsuva /..

yesser · http://antifa.blog.hu 2008.02.27. 09:06:38

Sóskatáska - az. Megtermékenyítő az tényleg. De annyira jó szó hogy bele kellett írnom....hóhért csak nem írhatok. A vágóhídon az már döfi.röfi

Sokorai_Atala 2008.02.27. 09:07:23

Van aki szőrösen szereti:) De tényleg.....

MosoMasa 2008.02.27. 09:08:39

Szerintem semmi baj vele. Norbi mind a 12 ujját megnyalná utánna. UPDATE6 - a szőr tisztítja a garatot a nylőcsövet, gyorsítja, tökéletesebé teszi az emésztést, a bélbolyhokat is végigkeféli - és ami nagyon fontos, egyáltalán nem hízlal!
Főleg ha meg sem eszed!

Taktikai Reset 2008.02.27. 09:11:47

Gastroyalos palacsinták közül szép hosszú vörös hajszálat sikerült kiszednem. Ez még elment, ennyit elviselek.... de utána a palacsintatésztába sütött göndör fekete szőrszál már sok volt.
Azóta nuku gastroyal.

AlulírottFentemlített 2008.02.27. 09:18:48

Olyan kaját kell rendelni ami aprítva/darálva van picire!

Úgy minden lecsúszik.
Megfelelő hőkezelés pedig megoldja a higiénés dolgokat.

Ha nem magadnak csinálsz kaját, akkor ne nézd, csak nyeld !

elwood 2008.02.27. 09:20:08

A rostokban gazdag táplálkozás nagyon modern.

Az újságtartót a lépcsőházban meghagyják-e ?

Secnir 2008.02.27. 09:20:50

magampista:
mit írtam fentebb? jól látod a dolgokat!

sőt, ha eltávozik alul, még a segged is kitörli, csak csiklandozza egy kicsit :)

MosoMasa 2008.02.27. 09:24:14

Secnir 2008.02.27. 09:20:50

Igaz! :D

Pepin bácsi 2008.02.27. 09:25:30

Mészárosné preparálta-e ?

Sokorai_Atala 2008.02.27. 09:30:24

Ja-ja Pepin b. majd elviszzük Mészárosnéhoz, lesz belőle egész disznó:)

keke80 2008.02.27. 09:30:54

Az már 7szentség, hogy ápdét, Pepin, mert ahogy meglátod, elmegy az étvágyad, nem eszel többet, hanem éhezel és fogysz. Ég a zsír!!!!!!

Amúgy én úgy 2-3 hete panaszkodtam az elöre csomagolt, multinál vett szörös csirkém miatt... K*rvák, mondaná nagymamim...

widor 2008.02.27. 09:31:06

Hertelendi!
MOst röhögni fogsz, a norbi nincs a gastroyalnal, de a béresalexandra igen! :-) Tényleg!

Sokorai_Atala 2008.02.27. 09:32:02

Az lehet, hogy annyi ételszállító van, hogy a Jokerék ezzel akartak egy kis pluszt adni a kedves megrendelőnek. Így aztán kitűntek a többek küzül.

keke80 2008.02.27. 09:32:30

Viszont maga Stelczék lyánya is szebben darabolta volna ezt az áldozati disznópajtást...

Okádó Mikádó 2008.02.27. 09:32:51

A tengerimalacom hátán pont ilyen a szőr :)

ezsoezso 2008.02.27. 09:35:26

"higiénikus mert le van fóliázva"
Ez igen! Ezek szerint, ha a rántott genny le van fóliázva az is higénikus.
Egyébként mi is rendelünk a fenti cégtől és 'hál Istennen ilyen ocsmányság még nem volt benne. Minden esetre ma azért nem a cég ebédjét fogom enni.............

Victoare · http://victoare.blogspot.com/ 2008.02.27. 09:36:02

Erről az a vicc jut eszembe, hogy Egy ember ül az ebédlőben egy asztalnál, kezében újság, előtte egy tál paradicsomleves. Egy szegényember kívülről figyelni és látja, hogy az újságtól nem látja a levest az ipek. Szegényember be, nekiesik halkan a levesnek, szürcsöli befelé nagy öles kortyokkal, mikoris egy zsíros hajcsomó bukkan elő a tányér aljáról. Egyből visszarókázza az egészet a tányérba. A tulajdonos ezt hallván félrehúzza az újságot, ránéz és így szól: Te is csak a hajcsomóig jutottál?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.27. 09:38:46

kifordult a gyomrom a képektől, most próbálom visszagyömöszkölni!!!

widor, a nojbi a gastroyal futárjával szállítatja ki a kajáját, miután zsidegbácsi kirúgta, legalábbis ez olvasta hivatalos holnapján az étlap jobb alsó sarkában

meg az, hogy az ápdétfúd az egy forgalmazó.

és de hol főznek? és van-é nekik ápdétszőr főtt burgonyával?

Sokorai_Atala 2008.02.27. 09:42:09

Légyszíves mondjátok meg ki az a Zsideg bácsi?
Előre is köszönöm.

yesser · http://antifa.blog.hu 2008.02.27. 09:42:50

Ez a poszt megfőzött minket. Szőrötül, bőröstül. Nem sir Homár. Nem bírjuk, jöhet a következő vetkező.
mamapicilány - Te de fenn hordod a gyomrod!...

AlulírottFentemlített 2008.02.27. 09:47:24

Mészárosné agyonütte malackát egy tömbjeggyel, majd becskájával preparált, a felesleget meg bele rakta a perkeltbe

Pepin bácsi 2008.02.27. 09:57:17

Lassan el kell fogyasztani, mert 29-én lejár a szavatossága.

Yoda mester 2008.02.27. 10:03:46

Ez valszeg az "Akkor eredj haza, és főzess anyáddal. Kisköcsög." esete. :D
Mégis inkább szőrtelent kérek.

yesser 2008.02.27. 08:51:58
"Belenézett az inszeminátor szemébe"

Az Inseminator 4 már a mozikban - közepes animálpornó, bár fröcsög a disznóváladék szanaszéjjel, szőrös kocák, rózsaszín orrlukak!!! Mindenki töltse le!
Arnold "AsztalraVisszaBébi" Schpermanegger a főszőreplő, aki 11 éves korában volt a legszőrösebb.

elipszilonostyé 2008.02.27. 10:17:04

Luklájk a tegnap a kültakarók anomáliáinak szentelődött a "menzákon". Nekem a párolt kacsamellem volt diszkréten tollas Jokerék tesóinál, Gastroyáléknál. Öklendezve telefonáltam, meghallgattam Sebestéyn Balázst, amint a türelmemet kéri, míg kapcsolják a kollégát, megtettem észrevételeimet, lemondtam a heti rendelést, ma reggel hozták a pénzemet... (Sajnálom, mert egész jó volt eddig a véleményem az ipari kosztjukról; jól hadakoztak a gyomorfekélyemmel. A kajakérdés bizalmi kérdés sajna.)

BluE 2008.02.27. 10:20:00

Én rendszeresen hajszálakat találtam ennek az ételszállítónak az ebédjeiben... tehát ott nem csak a disznó "szőrös".

keke80 2008.02.27. 10:24:15

Néhány éve az egyik menzán az ételkiadó néni mesélte teljes hangerövel, hogy ö mit szenved a körömgombájával, de már évek óta... A hely lassan, de biztosan kezdett kiürülni, nem csoda...

Pfuj.

Pepin bácsi 2008.02.27. 10:28:28

Max. pizzát szoktam rendelni.
Nincs is újságtartóm

kvarcman 2008.02.27. 10:32:11

Aki ilyen cégektől hozat ebédet, az sikeres ember e? Nem lehet, hogy ez nem is gyesznyó, hanem a románok által ellopot ló? Olyan nagy sörénye van annak a húsdarabnak...

Grafit Macska 2008.02.27. 10:35:28

Én is találtam már gyrosban fekete tollat (lehet, hogy varjúból csinálták?), apró porcogódarabokat, de ilyen tuti kis szőrös izével még nem volt dolgom.Elég rusnya, mit mondjak...

keke80 2008.02.27. 10:40:16

Az a halálom, ha bele nem illö vackokat kell kivadásznom az ebédemböl... Nem vagyok nagyon válogatós, de mindennek van határa. Én amúgy postafordultával küldtem volna vissza oszt lakjon belöle a szakács jól...

Pepin bácsi 2008.02.27. 10:56:08

Hogy ti milyen finnyásak vagytok lányok :)

forrófej 2008.02.27. 10:57:46

Helló,
én hétfőn más ételt kaptam (ugyanitt) mint amit rendeltem és a válasz:
"Emberek vagyunk, mindenki tévedhet. Edd már meg azt amit kaptál mert nem tudom hol van a Tied és nem is tudom kideríteni!" -lehet h nem is akarta...-
Ebben csak az a szép h kibontás után derült ki mindez és ha a rántott hús helyett brokkoli főzeléket kaptam volna -a hideg kiráz a gondolattol is -, akkor aznap se ebéd se pénz, mert ha kibontod akkor nem adják vissza a pénzedet!!! Tehát más hibájáért én fizettem volna!!! Mert az ebéd kuka...helyette új étel plussz pénzért...és mindez saját hibámon kívül!!! Hmmmmm...érdekes.....

forrófej 2008.02.27. 11:01:55

Kedves KAPIKSZ!!!
Akkor a tegnapi TESCOS - bogár is kamu??? Ami áll.bontatlan volt???
Ha Te találnál valami szart a kajádban szerintem Te is kiábrándulnál igen hamar!!!
Soha nem tudhatod....!!!!!!!!!

Manci néni 2008.02.27. 11:07:42

Nekem is van egy hasonló sztorim, de az szállodai konyhás. Áll a Blaha körút felőli oldalán egy kékre mázolt szálló (national, érted...). Amikor úgy volt, hogy lerobbantják a Népszabi székházat (bárcsak...), akkor el kellett menni állapotfelmérni. Én is részt vettem benne, padlástól a pincéig, díszteremtől a kukatárolóig mindent bejártunk és ebbe természetesen a konyha is beletartozott. Az étteremben puccos német touristok reggeliztek, a pincérek sürögtek-forogtak, a szakácsok főztek-sütöttek, a kiskukták szorgos hangyák módjára pedig a kezük alá dolgoztak. Olajozott gépezet, ment minden, mint a műzlibe turházás. Eddig azt hinném, hogy ez pusztán költői kép, de nem! Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem: egyik pincér behozza műzlistálat utántöltés céljából. Az egyik fiatal kiskukta nagy morgások közepette csupasz kézzel belemarkol valami nagy zsákba (takarmány?), aztán mielőtt jól belebaszarintja a zabot a tálba, beleturház egy isteneset. Ez volt aztán a mutatvány! A másik: ugyanebben a konyhában, álmosképű pincér eltéveszti a konyha és az étterem közötti lengőajtónál a menetirányt, összeütközik a szintén álmosképű pincértyúkkal, aki a kezében tartott egy gyümisalis tálat, na annak a tartalma szépen szétloccsant a paldóra. No problem, gondolta pincérpipi, szépen összeszedegette, visszarakosgatta a tálba, majd minthat mi sem történt volna, feltáltalta a puccos német touristoknak. Jó étvágyat! Ja, és a legjobb az volt, amikor az igazgatóasszony - megköszönvén a bejárást és a felmérést - meg akart minket invitálni egy szolgálati ebédre. Mondtuk: Á, köszönjük, de vár otthon mami finom ebédje...ja, és a konyhában is jártunk....:o)))

csipa 2008.02.27. 11:12:57

ezt amugy nem a Vastagborre kellett volna feltenni? :-)

2008.02.27. 11:17:17

csak a szőr az undorító ? az nem hogy hosszas kínlódó élet után sok fájdalommal átitatott és lemészárolt húst eszel ? az a kinlódás amit át kell élnie a disznónak, a halálfélelem, az mind benne van a húsban. És aztán majd benned is.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.27. 11:22:54

Sokorai Atala,felvilágosítalak

Zsideg bácsi a Zsidek Laci Ízvadász bácsi.

Okádó Mikádó 2008.02.27. 11:30:53

Van egy kis gondom, most néztem meg az e-mail címem és Glen írt nekem, azt kéri, hogy az e-mail címére válaszoljak. Hogy találom meg, mint felhasználót? Találomra néhány posztot átnéztem, de nem szólt hozzá, mindet megnézni meg nagyon sok idő. Hogy kell a hozzászólásaira rákeresni, hogy megtaláljam az e-mail címét?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.27. 11:32:43

Kulics, tegnap a főnököm rosszul volt, és azt mondta halálfélelme van....

Ennek ellenére ma bejött dolgozni. Megyek megmondom neki, hogy az elfogyasztott állatok dolgoznak benne.

Pepin bácsi 2008.02.27. 11:33:43

Kulics: noooooooooormális ?

keke80 2008.02.27. 11:35:29

Egy perces néma csend a halálfélelmek közepette elhalálozott sertés tiszteletére. Meg a többi millió egyéb 2 ill. 4lábú haszonállat emlékére...

Pepin bácsi 2008.02.27. 11:40:52

keke: és a növények emlékére is, ők is éreznek.

Kulics: mán bocs', hogy megkérdezem, te mit eszel ? Esetleg fényből élsz ?

Grafit Macska 2008.02.27. 11:43:01

Kulics biztos pránaevő. Én is szeretném megtanulni...

Mokele-Mbembe 2008.02.27. 11:50:31

mamapici, lehet, hogy a főnököd a disznó?

Egyébként pedig:

csak az állat az undorító ? az nem hogy hosszas kínlódó élet után sok fájdalommal átitatott és lemészárolt növényeket eszel ? az a kinlódás amit át kell élnie a brokkolinak, a halálfélelem, az mind benne van a zöldségben. És aztán majd benned is.

Mokele-Mbembe 2008.02.27. 11:53:16

Ps.: a brokkoli egész élete egy rettegés és kín. Kukacok, férgek, bogarak rágják az élő testét születésétől kezdve. És sokkal tovább életben marad és szenved a betakarítás után, mit egy agyonvert disznó.

Mennyi stressz lehet egy brokkoliban! Nem is eszem olyat soha.

keke80 2008.02.27. 11:55:50

Szegény brokkoli! Mokele, most majnem pityeregtem...:((

hana 2008.02.27. 11:56:59

Hát figyi, én sajnállak meg minden, de aki ilyeneket eszik, meg is érdemli..

Másfelől nem mennék bele ITT és MOST az állati eredetű ( ezalatt azokat értem, amiért leölöd az állatot) és növényi eredetű táplálék közti különbségekbe. De ezzel a "jah és akkor a növények?" dumával jönni nem csak fárasztó, hanem ostba is...

Valadimir

Feldobtad a reggelem :-DDDD

Pepin bácsi 2008.02.27. 11:57:16

Grafit: prána vagy párna ?

Sokorai_Atala 2008.02.27. 12:03:03

Mamapicilánya, köszi.
Tehát az a jópofáskodó Laci bácsi-nem tudtam a vezetéknevét

Secnir 2008.02.27. 12:04:05

"keke80 2008.02.27. 11:35:29
Egy perces néma csend a halálfélelmek közepette elhalálozott sertés tiszteletére."
egyetértek.
álljunk fel.
.
.
..
köszönöm.
ok, mester folytathatjuk a következő disznóval? még hármat le kell ölni estig...

2008.02.27. 12:45:29

ugyanmár ! Aki nem látja, hogy egy növény mennyivel alacsonyabbrendű létforma, mint egy sertés, azzal nem kerülnék közös platformra :)
Aztán meg, tudjátok mivel etetik és hogyan tartják a haszonállatokat ?
Gondoljátok, hogy azokból a husokból, jó és tápláló dolgok jönnek ki ?

keke80 2008.02.27. 12:54:41

Jajj, Kulics. Haggyuk má a templomot a faluban, vazze. Valamit enni kell, pusztán levegötöl még senki nem lakott jól-mint ahogy Pepin barátunk már említette...
Ez ugyanakkora baromság, mint az, hogy a kínaiak mennyire jó autókat építenek... Tuggya mindenki, hogy azok a disznók nem élik meg az elsö szülinapjukat se, viszont még egy se panaszkodott. Isten tuggya, mivel punpájják tele öket, hogy jó gyorsan nagyok legyenek. Viszont kinek van ideje otthon disznót tartani meló meg egyéb stressz mellett? Meg aztán annyira nem is éri meg. És különben is... Vega-e vagy-e?

Secnir 2008.02.27. 13:39:28

pepin bá:
ugyan, nm

Tinyo 2008.02.27. 13:47:41

Keke80, én tudom a megoldást!
Vidékre kell házasodni. Mindjárt biztos forrásból jön a hús, zöldség, stb a konyhára.

keke80 2008.02.27. 13:51:50

Tinyo: Az esküvö részén túlvagyok, szép bajor falun lakunk, mégse a tyúk segge alól szedem a tojást... Jó nekem a bóti is, húsból is. Kulics nyavajog, nem én.

Sóskifli 2008.02.27. 13:52:09

A Béres Alexandra a Totalfoodnál van.

yesser · http://antifa.blog.hu 2008.02.27. 14:08:23

Jaj én nem akartam ezt - hogy azzal az inszeminátoros (ami egyébkéént rossz megnevezés volt) dologgal belemenjünk egy ilyen húsevő-klorofilrágó dologba. Én megeszem a malacot, meg a növényeket is.
No, egy pár rossz mondat, és belecsúszuk egy akkor baromságba - például hogy egy brokkoli magasabb rendű-e mint egy malac...Ez nem platform kérdése. Megeszem az állatokat, a növényeket, egy csomó egysejtűt, és mindenféle gombákat is.
Ami rossz, ha az egyébként erre a célra tenyésztett állatokat kínozzák a nem megfelelő tartással és vágással. Az nagyon dühít. Ez az én véleményem.
Amúgy meg mindenki egyen jó étvággyal ebédet, most!

2008.02.27. 14:09:53

keke80: nem akarlak én megtéríteni. Azt eszel amit akarsz. Csak ha még bele se gondolsz, hogy mit viszel be a szervezetedbe, akkor homokba dugod a fejed.
De szabad ember vagy: ezt is megteheted.

Porcelán az elefántboltban 2008.02.27. 14:14:23

Ha szorgalmasan gyűjtögeted a darabokat, a végén kirakhatsz belőle egy bio-fogkefét.

Mária 2008.02.27. 14:30:03

Kisangyal 2008.02.27. 06:42:28

"Ez hányinger. Mi a körömpörköltet modositottuk, nálunk csülökböl van és kegyetlen finom!"

Pörkölt körömből = pörkölt a disznó ujjaiból = körömpörkölt.

Pörkölt csülökből = pörkölt a disznó alkarjából = csülökpörkölt.

Sztem Ti csülökpörköltet szoktatok, csak nem tudjátok :)))

keke80 2008.02.27. 14:32:57

Kulics: a Jóisten meg csak úgy viccbül áldott meg fogakkal, vagy csak rossz napja volt? Az emberi szervezetnek igenis szüksége van állati eredetü fehérjére, proteinekre. Az a szerencsétlen ösember meg azért járt mamutravadászni, mer amugy annyira unatkozott az asszony mellett a barlangba, vagy mi. Pappirom van rolla, az én állapotomban igenis KELL husit ennem, mivel babát várok. A tojás,tej, vaj és társai meg egyéb jótékony hatási miatt fontosak a szervezetnek. Én hetente 2 napon nem eszem husit, viszont nem leszek tele a zöccségtül, mindegy mennyit eszem belüle. Ha te husika nélkül éled életedet, ám legyen. Viszont én más véleményen vagyok, és nem szeretem, ha emiatt valaki görbén néz rám.

Okádó Mikádó 2008.02.27. 15:07:01

Mária :)
Még jó, hogy hölgyek is vagyunk itt, így fel tudjuk világosítani az urakat, hogy mit esznek.
Ez a körömpörkölt, csülökpörkölt nagyon aranyos :)
Ez arra ihletett, hogy a mákostésztában ezután a mákot dióval helyettesítsem, nálunk ezentúl dióval lesz és remélem kegyetlen finom lesz.

tangerine71 2008.02.27. 15:11:22

Jó az, még a torkodat is tisztíccsa! A torok kéményseprője. :)

2008.02.27. 15:39:30

"H jelzéssel ellátott" Hairy. Azt jelenti.

goes 2008.02.27. 16:36:13

Meg is érdemli aki ilyen olcsójános, hogy a dzókerfúdtól rendel kaját. :)))

További magyar hang 2008.02.27. 17:00:31

Magyar ember a diszót ledarálja és beletölti a gyomrába, belébe. Ez van, egy kis szőrön fennakadni...

Okádó Mikádó 2008.02.27. 18:42:32

Amúgy szerintem még életemben nem ettem disznót

Briguszka 2008.02.27. 20:48:14

" Okádó Mikádó 2008.02.27. 18:42:32
Amúgy szerintem még életemben nem ettem disznót "

Vagy csak nem tudtál róla, hogy disznó volt.
Már egyszer kiveséztük a témát, hogy apróra vágva, jól befűszerezve, átsütve a szart is megetetik velünk, ha szőrős -, ha nem szőrös. Maximum majd leszorítjuk egy kis penészes krémtúróval, meg valami vizezett narancsos koktéllal aztán jöhet a kanapé meg a zertéel, vagy a tévékettő.

Briguszka 2008.02.27. 20:55:17

Egyébként vannak dolgok, amik jók szőrösen is, csak hát a kaja az nem tartozik ebbe a csoportba.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.02.28. 00:05:46

keke80, Kulics: Az embernek nincsen _szüksége_ állati eredetű tápanyagra - a vegák is megélnek nélküle évtizedekig -, csak éppen sokkal hatékonyabb energiaforrás a hús a növénynél.

Éppen most néztem valami ismeretterjesztő filmet. Aszondja, hogy őseink növényevők voltak, de sokat kellett (volna) zabálniuk, hogy ellássák táplálékkal az agyukat, amely önmagában a bejutó energia 20%-át (!) fölveszi. Aztán valamelyik ősünk kipróbálta a húst, és rájött, hogy abból kevesebbet is elég ennie, hogy ne maradjon éhes. Sőt, azt feltételezik, hogy a húsevés (illetve a vegyes étrend) megkezdése volt az egyik szükséges feltétele az agy megnövekedésének és ezzel az intelligencia továbbfejlődésének.

Egyébként a fogas példa nem talált: a tehénkének is van foga, pedig (magától) nem eszik husit. ;-)

Ez, persze, mind független attól, hogy milyen szemét van _ma_ a húsban. De szerintem ez sem érv, mert amilyen vegyianyagok vannak a húsukért tartott állatok kajájában, ugyanazt - vagy hasonlót - megkapják a kajának termesztett növények is. Tökmindegy, mit eszel, a vegyi szemét úgyis benne lesz!

Sáfrány 2008.02.28. 03:05:50

Néhány lve egy cimborámtól kaptam jófajta házi szalonnát. Szeletelgettem kedvenc kiskésemmel falatonként, kenyér, lilahagyma, só, ahogy illik. Nem is nagyon figyeltem oda, félig olvastam vagy tévéztem közben, nem emlékszem már.

Egyik szelet szalonnánál olyan kis rózsaszín véreres részhez érkeztem. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, ettem tovább. A következő szelet szalonnánál viszont előbukkant egy addig sunyin benyomódott, kissé összeaszalódott csecsbimbó.

Azóta minden állati eredetű kaját tüzetesen megvizsgálok.

BTW, ne legyetek már olyan nyomorultak hogy a rendkívül fárasztó, irodai munkával és pletyizéssel töltött nap után betérni az ótba eső bótba, venni némi zöldséget meg husit, és cirka félóra alatt összedobni egy vacsorát meg ebédet másnapra.

Ezek az etetőcégek kizárólag a lustaságon tudnak burjánozni, meg is érdemlitek hogy szőrösbörkét etessenek veletek ha vevők vagytok az igénytelen szolgáltatásaikra.

2008.02.28. 09:35:50

keke80: nem néztem rád görbén, pont azt írtam, hogy azt teszel amit akarsz.

a hús egyáltalán nem hatékony élelem, mert növényevő állatok husát esszük meg. 1 kg hús előállításához óriási terület növényzetét kell lelegelnie az állatnak. Akkora területet, amekkorán növényt termesztve sokkal több ember jól lakna a növényekkel.
Nem véletlen, hogy a világ két legnépesebb országában: Kínában, Indiában a fő étel a rízs.
A húsevés a gazdag nyugati világ engedhati csak meg, de itt is már olyan mennyiségi követelmények vannak, amit egészséges táplálással és állattartással nem képesek megtenni. Ezért mesterséges anyagokkal, a saját ürüléköükből kivont fehérjékkel etetik vissza az állatokat. A telegyógyszerezik őket a kórságok ellen. Amiket mind megesznek az emberek.
D emég egyszer mondom: mindenki azt eszik amit akar.
A baj, hogy fogalmatok sincs, hogy mit esztek, csak hajt benneteket az több száz éves ösztön, amit szüleitektől tanultatok. Meg a dédszüklőktől.
Viszont akkoriban sokkal egészségesebb és vegyszermentesebb volt a világ. Jóreggelt!

birdlady 2008.02.28. 10:20:42

Kedves Vevőnk!

Kérjük a pluszban kiszállított szőrös malacbőrke árát utólagosan megtéríteni, ugyanis az étel ára ezt az extra falatkát nem tartalmazta.

Üdvözlettel:
Joker Food

birdlady 2008.02.28. 12:46:52

Kulics, te sem tudod... attól, hogy elolvasol pár rémhírt az újságban... ne hidd hogy olyan okos vagy...

Vegafood · http://vegafood.freeblog.hu/ 2008.02.28. 12:58:54

Sziasztok!:)
Mostanában indítjuk a blogunkat vegafood.freeblog.hu/
Nézzetek be, ha van időtök...
Meg ha tutira nem akartok szőrt a kajába. ;D

üdv:Vegafood

2008.02.28. 13:39:53

birdlady: nem hiszem.
szerintem nem én vagyok a téma.
érdemben szólj hozzá vagy vitázz velem.

birdlady 2008.02.28. 15:17:39

Kulics, szerintem veled nem érdemes vitatkozni. Legalábbis ahogy az előző hozzászólásaidat elnézem...

Egyébként lehet ügyelni arra, hogy az ember honnan szerzi be a húsárut, hogy ne a tömegtartásból származó disznót egye.

szkaccsotjeggel 2008.02.28. 16:07:07

Katriina 2008.02.28. 03:05:50
Néhány lve egy cimborámtól kaptam jófajta házi szalonnát. Szeletelgettem kedvenc kiskésemmel falatonként, kenyér, lilahagyma, só, ahogy illik. Nem is nagyon figyeltem oda, félig olvastam vagy tévéztem közben, nem emlékszem már.

Egyik szelet szalonnánál olyan kis rózsaszín véreres részhez érkeztem. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, ettem tovább. A következő szelet szalonnánál viszont előbukkant egy addig sunyin benyomódott, kissé összeaszalódott csecsbimbó.

Azóta minden állati eredetű kaját tüzetesen megvizsgálok.


KIRÁLY VAGY! :D

Jogging 2008.02.28. 17:37:17

Okádó Mikádó 2008.02.27. 11:30:53

Ctrl + F

Xezs 2008.02.28. 22:35:27

Kulics: A te fajtáddal az a bajom, hogy mindig meg akarja váltani a világot, és mindig meg akarja változtatni mások gondolatvilágát. Imádom a húst, érted? Felfogod bazmeg? Disznóölésen én tartottam az edényt a disznó nyaka alá, zubogott kifele a vér, és gyönyörű volt, érted, gyönyörű!!! Fel bírod te ezt fogni, reformkonyhás buzi?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.02.29. 01:13:18

@Kulics: Nem érted... A hús hatékony energiaforrás annak, aki eszi. Nem arról beszéltem, hogy mennyi energia, hely, napfény stb. kell az elkészítéséhez.

Ez is egy példa arra, hogy az ember (természetes) biológiai és (mesterséges) társadalmi evolúciója mennyire eltávolodott egymástól. Ha növényt ennénk, sokkal többen is lehetnénk; ha kevesebben lennénk, mindenki addig ehetne húst, amíg rosszul nem lesz belőle. Csak az nem működik - amiben nem is vitatom, hogy igazad van -, amikor sokan vagyunk, és szeretnénk mind húst (is) enni.

A rizs érdekes példa, ugyani pont most kezdenek rájönni, hogy - a termesztési értelemben - kevéssé hatékony: sok hely és víz kell hozzá. Ahol kurva sokan vannak - Kína és India -, hamarosan kénytelenek átállni valami más alapételre - sokan a krumplira tippelnek -, amelynek jobb a terméshozama. Azt képzeld el: kiskínai krumplit fal! ;-)

Az ösztönökkel is kicsit elszámoltad magad. Nem száz, hanem millió, de legalább is százezer években mérhető az az idő, ami alatt kialakultak. (Hacsak nem segítünk bele a saját evolúciónkba - és nyilván fogunk -, akkor hasonló ideig tartana az átállás más kajára.) Ezt bizonyítja az is, hogy csupán kb. az elmált száz évben jutott el odáig az emberiség, hogy egész jó százalékának nem kell éheznie, bőven jut neki kaja, és ezért lett az egyik legnagyobb problémánk az elhízás. (Millió évekkel ezelőtt a szavannán csak az élt meg, akinek jól tárolta az energiát a teste. Most erre kurvára nincsen szükség, de nem tudunk micsinálni, mert a testünk fejlődése lemaradt a társadalmunkétól. És ez visszavezet az előző mondandómhoz.)

2008.02.29. 08:54:26

Xezs: na ebből a hozzászólásodból látszik, hogy a húsevők egyúttal agresszivitást is magukba gyűjtenek. Te meg még ostoba is vagy és nem tudsz olvasni. Pont azt írtam, hogy mindenki azt csinál amit akar, nem térítettem a húsevés ellen.
Csak azt mondtam nincsen tisztában a hatásaival az, aki ezt csinálja.

Joe Forster: Az ösztönök megváltoztathatók, pont azért mert az ember tudatos lény. Én is évtizedekig húst ettem és még disznót is vágtam. Ma már nem tenném. Ilyen egyszerű.
Valóban hatékony energia forrás a hús viszont a mai ülőmunkás, monitor előtt tespedő világnak teljesen felesleges energia többlet, ahogy te is írtad.
De hozzánk még nagyon közel a háborús nemzedék és a zsigerekben van a nélkülözés érzése, ezért halmozunk fel magunkban zsírt és zabálunk ha kell, ha nem.

birdlady 2008.02.29. 10:16:33

Kulics, te ilyen tipikus vadvega vagy, aki magát valami szentnek hiszi, mert csak gazokat eszik.

Szerinted a húsevők meg mind agresszívek, közben a te hozzáaszólásaid tartalmazzák a legtöbb agresszivitást.

Szerintem nem érdemes azon vitatkozni, hogy ki mit eszik és mit nem, ez mindenkinek a magánügye. Ne akarj másokat megváltoztatni, mert nem leszel boldog ember.
Fel a fejjel ;)

2008.02.29. 11:07:20

szerintem bennem semmi agresszivitás nincs és vadvega se vagyok. Pont neked már háromszor leirtam hogy felőlem azt csinálsz amit akarsz, tehát húst egyél.

Xezs ezt irta: "Felfogod bazmeg?" és "zubogott kifele a vér, és gyönyörű volt,"
szerintem ez az agressziv.

Ha azt írom neked, hogy kibaszott mocskos ribanc vagy aki képtelen az emberi kommunikációra mert szellemileg alulfejlett és retardált barom.- akkor azt biztos megérted, mert a te szintad.

de ilyenek vagytok ti húsevő agresszív állatok. ha valaki halkan felhívja a figyelmeteket mit tesztek, akkor a bűntudattól bekattantok és rögtön zubogó véres gyönyörötökről beszéltek. ezzel kompenzáltok. szánalmas törpe vagy te is.

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.02.29. 12:26:18

Kulics 2008.02.29. 11:07:20
Biztos bennem van a probléma, kedves Kulics, de:
növényi táplálékkal(szoktam vega-napokat tartani ) nincs meg a számomra megfelelő energiaszintem
hetente kb 14 alkalommal eszem marhát,sertést,borjút,kecskét,birkát,halat,csirkét,ludat,kacsát,stb...
12 órás ülőmelót végzek
tökéletes a testalkatom, pedig nem sportolok sokat
a vérképem is tökéletes
ezek után,ha hazamegyek, este 10kor bezabálok egy irgalmatlanul megfüstölt csemege mangalica-szalonnából
reggelire pedig pirított zöldségeket fogok fogyasztani
sztem a vega táplálkozás egyoldalú.nem véletlenül lett az ember mindenevő.
adalék: a beleinkben nincs meg az a flóraállomány, ami képessé tenne minket a csak növényi táplálékbevitel útján való energiaellátásra
én még egészséges vegát nem láttam(mondom,bennem a hiba
szóval:go meat,go!
úgy röviden...

2008.02.29. 12:51:31

"beleinkben nincs meg az a flóraállomány, ami képessé tenne minket a csak növényi táplálékbevitel útján való energiaellátásra"
nem vagyok orvos, ezzel nem tudok vitatkozni. Amit én tudok, hogy tökéletesen egészséges vagyok és rengeteg embert ismerek, akik nem esznek húst és szintén egészségesek.
Valaóban, biológiai értelemben az ember mindenevő.
Magasabb, spirituális szempontból pedig nem szabadna elpusztítani érző, szenvedő élőlényeket.
Ezzel neked nem kell egyetértened, légy boldog a húsevéseddel.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.02.29. 13:16:06

LOL :D Én konzervben találtam ilyet, kerestem a hozzá tartozó malacot is de nem volt benne :D
Folyamatossan panaszkodnak az emberek hogy át verik őket, nem azt kapják amit kérnek.Hát ennek vége, mostantól tudhatod hogy nem szójával tömnek és a malacpörkölt nem aromábol meg azonosítatlan zaftból áll!Ott a bizonyíték!Börkét még lehet hamisítani nade szőrt...A helyedben nem panaszkodnék hanem megbecsülném a céget mert bebizonyította hogy valóban abból készült akaja mint aminek ki is írták :D
Ha a nyersanyag szar, nem fogják neked válogatni ilyen mennyiségben.
Jól kibabráltál velük hogy nem vásárolsz tőlük, tuti belőled éltek és most miattad el kell küldeniük csomo embert, csődeljárás meg minden... Hatalmas büntetés...
A cég vezetője ezt olvasva valószínűleg álmatlanul forgolodik pirosra sirt szemekkel azon van hogy valahogy visszahódítson téged.Hiszen a többi százezer rendszeres vevő közül csupán te voltál aki ilyet tapasztalt.
De szerintem lecarja, én lecarnám, és ön? :D

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.02.29. 14:24:38

Kulics 2008.02.29. 12:51:31
Értelek én.ÉS köszönöm, boldog húsevő vagyok.
Te pedig legyél boldog növényevő:)!
Üdv

Xezs 2008.02.29. 17:27:43

Te Kulics, nehogy már egy (!) ember hozzászólásából következtess az összes (!) húsevő viselkedési szokásaira. Ez a "hússal gyűjtöd magadba az aggresszivitást" nem tudom melyik szennylap hasábjain látott napvilágot, de ha mélyen magadba (és a húsevő ismerőseidre) nézel, akkor belátod hogy nagyon butának kell lenni ahhoz, hogy ilyet írjon, illetve elhiggyen valaki. Téma részemről lezárva, a húsevés él, és élni fog, a hülyeséget és tévhiteket pedig tessék elfelejteni.

Xezs 2008.02.29. 17:37:16

Ja, és kulics. Fogadj meg egy tanácsot. Cseten, fórumon, semmi sem az aminek látszik. Ha azt írom hogy Amerika kormányzója vagyok, te minden további nélkül elhiszed? Miért hagyod magad provokálni?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.02.29. 20:52:51

@Kulics: Nem olvasod el, amit írok! Az ösztönök pont abban különböznek a tanult viselkedéstől, hogy jóval mélyebben, sok esetben tudattalanul élnek bennünk. (Javaslom megnézésre Az emberi ösztön; Human Instinct című igen kiváló ismeretterjesztőfilm-sorozatot.) A millió évek alatt kifejlődött "firmware"-t baromi nehéz lecserélni, akkor is, ha kifejezetten akarod. És ennek az egésznek az égvilágon semmi köze sem a fél évszázaddal ezelőtti háborúhoz, sem a most elterjedő ülőmunkához.

A vega étrenddel kapcsolatban tudomásom szerint nem a bélflóra működése lehet problémás, hanem hogy így is megkapja-e a szervezet az összes szükséges vitamint, van-e belőlük elég a kajában, amit megeszel. Ha nem, kapkodhatod be a vitaminbogyókat...

Egyébként imádok husit enni. De egyszer parasztnéni csinált nekünk úgy kaját, hogy előttünk vágta le a csirke fejét és véreztette ki a lavórba. Na, aznap nem ettem... nemcsak husit nem... hülye városi gyerek.

És lehet a hús helyett néha halat és gombát is enni - már aki nem utálja ezeket -, mert egészségesebbek és finomak is. Mmmm, halacska! :-)

Ez a spirituális dolog meg marhaság. Ha tisztességesen tartanak egy állatot - biogazdaság -, akkor jobb élete van, mintha vadon élne. Még az sem biztos, hogy hamarabb vagy rémisztőbb módon hal meg az ember keze által, mintha egy valódi ragadozó kapta volna el a prérin. Ez az élet rendje, és nem is fog megváltozni... mondom, amíg bele nem nyúlunk a saját evolúciónkba.

És megismétlem: ennek semmi köze nincsen az effektív állattartáshoz. Jól emlékszem, hogy a Megetetett társadalom; Fast Food Nation című film szól részben arról, micsoda "állattalan" körülmények között tartják a disznókat az USA húsiparában?

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.01. 08:59:22

Növényi forrásokból is fedezhető minden szükséges.De egy növényevő sokszor és sokkal nagyobb mennyiségben fogyaszt ételt.A tehén például egész nap eszik, figyeld meg :D
Persze csak banánból meg almából mint őshonos gyömölcs nem lehet fedezni semmit.Az agyonvitaminozás meg szét szedi a szervezetet.Tulajdonképpen infuziót is ehetnénk és akkor a fogakat sem koptatnánk feleslegesen.Mindenki vinné a kis infuzióját magával, nincs kajaidő, nem kell sorbaállni gyorsétkezdében, meg nem kell mosogatni se :)

Xezs 2008.03.01. 10:47:19

flexsnake: Utána pedig lesz űrhajós-tabletta: Csak bekapod és az egész napra jóllaktál, és mindent bevittél amit kell. Akkor majd nem kell a kajálással elbaszni azt az időt, amit másra is lehetne fordítani :)

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.01. 16:49:12

Így van, jó ötlet.Akkor a dolgozoknak sem kell kiadni a kajaidőt :D Simán majd esznek napfényt mint a pránaevők :D Tényleg, olyan hírt mé' nem küldenek a homárra hogy:
,,Lejárt szavatosságú infúziót kapott" vagy ,,Penészes napfényt evett"?
Olyan miért nincs sose hogy bérescsepben uszik valami vagy vitamintabletákba fészkel a kukac vagy a moly?Ha annyira egészséges nem abba kellene beleköltöznije?Muszáj neki csokit meg norbikajákat kiszurnia?

birdlady 2008.03.01. 21:01:28

Kulics...
A stílus maga az ember.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.01. 23:37:51

Meg volt egy magyar sci-fi novella, amelyben a vénuszi telepesek (emberek) leszálltak a Szaharában, hogy inváziót készítsenek elő a Föld ellen. A földiek körbekerítették őket, hogy ne legyen utánpótlásuk, ezek meg csak nem adták meg magukat. Erre megnézték őket távcsővel, és látták, hogy zöldes színű a bőrük és gatyára vetkőzve napoznak, és rájöttek, hogy a vénusziak fotoszintetizálnak. Fejlesztettek a fejük fölé egy felhőrengeteget, és azok pár nap múlva meg is adták magukat. Aztán rájöttek, hogy nincs is bajuk egymással, és mindenki hepi volt. ;-)

Vegafood · http://vegafood.freeblog.hu/ 2008.03.04. 09:17:12

Sziasztok!
Most olvastam, hogy szétszedtétek szegény Kulicsot. ;DDD
Mint a hiénák, mikor közéjük keveredik egy bárány, aki azt hiszi magáról, hogy ő is egy hiéna. :) (Pedig nem is)
Én alapjában véve húsimádó vagyok, de egyszerű nyitottságból egyszer egy barátom javaslatára kipróbáltam milyen vegának lenni.

Mert ugye kedves húsevő barátaim kiabálhattok bármit, míg nem éltetek hús nélkül, addig csak spekuláció minden egyes szó amit erről a fajta táplálkozásról mondotok, hiszen csak egy egyszerű berögződés, a nyelv rabsága végett beszéltek így...

Nem mondom, hogy nem kell egy kis idő, míg a szervezet átáll a húsról a vegára, hívhatjuk elvonó kúrának is, ha úgy tetszik, de utána sokkal jobb lett, nekem legalábbis mindenképpen, meg még jó pár cimborámnak is, akik így élnek.
10éve már, hogy harcművészetekkel foglalkozom és az állóképességem megduplázódott, orvosnál vagy 5éve nem is jártam, a fogaim 100%-ig rendben vannak, hogy az izületeimről már ne is beszéljek...(előtte mindig fájogattak ezek...) Azt nem mondom, hogy fiatalabb is lettem, mert az már sok lenne egy kicsit, de tény, hogy mióta így élek, azóta mindenhol egy 5-össel kevesebbnek néznek.

Mindazonáltal van egy időszak, mikor is kipróbálod, vagy elkezded ezt a fajta táplálkozási szokást, vagyis mikor átáll a szervezet, ami úgy néz ki, hogy az eddigi élet során a szervezetbe, csontok, velő stb legmélyére elraktározott méreganyagokat, amit amúgy a mindennapi húsevéssel viszel be, el kezdi elővenni, mert hozzá van szokva.
Olyan ez mint a drogosnak a flash back. A Hús is csak egy cucc, mintha kábszeres lennél. Azért nem bírsz lejönni róla. Na ez az időszak nekem is kemény volt, szédölögtem, elgyöngültem, meg minden, de hittem benne, hogy jobb lesz, a barátaim tartották bennem a lelket, edzettem tovább és végül miután kicserélődtek odabent a cuccok, sokkal jobb lett minden...

Azóta így élek/élünk.

vegafood.freeblog.hu/

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.05. 17:19:10

Nagyszerű ingyenreklám volt.Meg ugye a nyers répa ha szőrős ha nem az jól mutat a kajásdobozban :)
Esetleg egy hostes lány is jöhetne hogy az ő husa meg szőrnélküli, majd egyx urlben szépen belerakná a reklámját is :)

Vegafood · http://vegafood.freeblog.hu/ 2008.03.06. 08:47:04

Ok flexi! :)

Akkor a földönkívüliek is itt reklámozzák magukat rajtad keresztül? :D
Amúgy örülök, hogy tetszik a "reklám".
De hát akkor is csak így élünk. Ez van...

üdv:VF

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.07. 20:53:13

vegafood.freeblog.hu: "Híres vegák [...] Albert Einstein [...] Steve Jobs [...]"

Wikipedia: "Although Einstein had long been sympathetic to the notion of vegetarianism, it was only near the start of 1954 that he adopted a strict vegetarian diet. [És 1955-ben meghalt.]"

"Jobs is not a vegetarian or vegan as is often claimed. Although he does not eat mammalian meat or fowl, he eats fish from time to time. This is known as pescetarianism."

Tovább nem néztem, de ki tudja, mennyi és milyen szintű csúsztatás van még. Innentől kezdve az egész honlap komolytalan...

Vegafood · http://vegafood.freeblog.hu/ 2008.03.31. 12:26:04

Gouranga kedves Joe Forster!

Sajnos nem beszélni englishül, csak very kicsit...

Az összes magyarnyelvű honlapon, ahol híres vegákat említenek, ott ők mint vegetariánusok vannak feltűntetve...
Ezért bátorkodtam őket eképp említeni...

Nem csúsztatunk semmit, ha nem hiszed, gyere nézd meg bátran várunk sok szeretettel. Inkább főzünk, jól és finomakat (Nekem meg még egy jó pár embernek legalábbis nagyon ízlik :) )

Bocs, hogy csak most néztem ide vissza!

Rádhe-Rádhe!
süti beállítások módosítása