Tékozló Homár

Egy példányból hármat, fénymásoló nélkül, kilenc lépésben

2008.03.05. 16:00 | ge | 113 komment
Ha hivatalos bírósági iratot az előírt több helyett egy példányban postázunk, azzal rettenetes bürokráciai folyamatot indítunk be. Géza kilenc lépésben határozta meg a fénymásoló hiányából származó bosszantó ügymenetet. Ebből a naív becslésből az látszik, hogy még sosem dolgozott ilyen helyen és szája sosem lehelt érkeztető bélyegzőt. Volt az 18 is, múltunk van, tudjuk mit beszélünk, mi már leheltünk.
Úgy két héttel ezelőtt a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordultam egy, a munkáltatómmal kapcsolatos nézeteltérés jogi úton történő tisztázása érdekében. Senkit nem akarok a saját nyavalyáimmal terhelni (meg szopni sem szeretnék amiatt, mert hülyét csinálok a Köztársaság Bíróságából), ezért csak annyit háttérinfóként, hogy írtam egy kétoldalas kerestlevelet, amihez további három oldalt csatoltam. A013 ez volt a munkaköri leírásom, de ez végül is mindegy.
Nem vagyok egy profi pereskedő, ezért a fenti 2 + 3 oldalt egyetlen példányban készítettem el; betettem egy borítékba és jól feladtam a levelezési címükre, majd hátradőltem és vártam.
A tegnap kaptam egy hivatalos levelet (VÉGZÉST, nem ám csak úgy!), amelyben a Bíróság felszólít, hogy további két példányban haladéktalanul postázzam a keresetlevelem és annak mellékletét.
Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróság környezetében nincs egy kibaszott fénymásoló, amin az öt oldalnyi beadványomat még két példányba sokszorosították volna.
Foglaljuk össze a gyengébbek kedvéért:

1.) Egy közalkalmazott konstatálja, hogy a beadvány csak egy példányos;
2.) Egy bíró kiadja az ukázt, hogy a hülye állampolgárt fel kell szólítani kell a hiány pótlására;
3.) Egy másik közalkalmazott megírja a végzést, a bíró aláírja és lepecsételi;
4.) Egy harmadik közalkalmazott beborítékolja, leragasztja, beírja mindenféle könyvbe;
5.) A negyedik közalkalmazott elballag vele a postára, sorbaáll és 200 forintért ajánlottan, tértivevénnyel feladja a címemre;
6.) Hat nap után megkapom az értesítést, elkérezkedek a munkahelyemről, munkaidőben (még szép!) elballagok a postára, sorba állok, kiveszem, majd elolvasom a dörgedelmet;
7.) A munkahelyemen (naná, mert majd otthon) lemásolom a 2 x (2 + 3) = 10 oldalt;
8.) Másnap (ismét munkaidőben, még jó hogy) elmegyek a postára, sorba állok, majd 400 forintért ajánlottan, tértivevénnyel feladom a pótlást a Bíróság részére;
9.) Kábé egy hét múlva a Bíróságon valaki kibontja, iktatja, beírja mindenféle könyve, majd pótlólag csatolják az alapirathoz.

Summázat:

Ahelyett, hogy alsó hangon három perc alatt lemásolták volna az öt oldalt két példányban, berakták volna ugyanabba az iratborítóba és minden ment volna a maga útján, a fenti, 9 lépéses procedúrát választották. Eltelt minimum két hét, szerény becslésem szerint négy állami alkalmazott foglalkozott adminisztratíve az üggyel, egy bíró hozott egy végzést, satöbbi.

Elmeséltem a történetet az egyik szlovén barátomnak, aki történetesen itt van a cégnél látogatáson. Frankón nem értette. Olyanokat kérdezett, hogy miért nem emailen küldtem a beadványt (náluk ez így is működik), a Bíróság miért nem szkennelte be a papírjaimat, aztán annyit nyomtat belőle, amennyire szüksége van, tényleg nincs fénymásoló egy EU tagállam fővárosának bíróságán, vagy papír nincs vagy mi a retkes lóf*sz van?! Szlovén az ipse, nem kanadai, francia vagy svéd. Szlovén, innen a szomszédból.

Mit mondhattam volna? Hogy biztos ellopták a fénymásolót? Hogy leégett a papírgyár? Hogy a teljes foglalkoztatottság miatt nálunk annak is adunk munkát, akire nincs szükség? Hogy egy átlagos magyar bíró nem is hallott még a szkennerről? Hogy...

Hülyemagyarország.

Üdv, Géza
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yogi 2008.03.05. 16:26:22

Ez tényleg elég jó: a munkáltatóval van probléma és a munkáltató fénymásolóján másolod le a munkáltatód elleni keresetet... :)

(f)ordítógép 2008.03.05. 16:43:21

Pont ezt akartam írni...van bőr a képén a munkáltató felnyomására annak fénymásolóját használni, és azt megkárosítva munkaidőben a postán lopni a napot...lapozzunk...

efi 2008.03.05. 16:50:39

Azért van problémája a munkáltatóval, mert ott fénymásol és munkaidőben postára mászkál, na.

Emiceha 2008.03.05. 16:50:47

sztem a homárra a munkáltatónak kellett volna feldobnia a sztorit a másik oldalról.

efi 2008.03.05. 16:52:04

Egyébként a kib..ott posta, miért akkor van nyitva, amikor mindenki dolgozik, pontosabban miért van akkor zárva, amikor az ember végre el tudna menni, pl munka után ???

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.03.05. 16:52:14

Aki nem szopatja a munkáltatóját, nem lehet sikeres ember.

Zorro2007 2008.03.05. 16:52:49

Azert ez nem ilyen egyszeru...gondolom itt nem arrol van szo, hogy nem tudtak volan lefenymasolni, hanem pl. akkor hogyan irtad volna ala a maradek peldanyokat??Masszoval, nem ertek volna semmit sem azok a masolatok...

Szerintem ha egy ugyben x peldanyban kell beadni a papirokat, akkor azt ugy kell beadni es kesz!!!!Minden peldanyt SAJATKEZULEG alairva, kulonben szart sem er...
Ne varjuk mar el senkitol sem, hogy elkezdjen fenymasolgatni a birosagon es ha egy oldalt kifelejt?Akkor meg azt olvasnank itt, nem??

Zorro2007 2008.03.05. 16:55:24

Termeszetesen, kuldheted a szomszedoknal emailban is, digitalisan alairva...

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.03.05. 16:56:39

efi,

én nem azon a településen dolgozom, mint ahol lakom. Ha ajánlott küldeményem érkezik, az kész horror, a postán meg nem értik, mi a bajom; "miért nem kérezkedik el a munkahelyéről?" - szokta megkérdezni ártatlanul a 127 kilós postáskisasszony, amikor éppen beesek 17.59-kor szerdánként, az egyedüli napon, amikor nem zár be 16.00-kor.

Anyád! - szoktam gondolni magamban, és hálás vagyok, ha egy perccel zárás előtt még beengednek.

Magyar Posta... és ezt akarják privatizálni...

Nudlee50 2008.03.05. 17:10:36

Pereskedés előtt nem utánaolvasni a dolgoknak.... hmm, hogy is mondjam. Mondja ki más helyettem :D
De ebből bumeráng lesz megint ha nem hitelesítetted.

hubba 2008.03.05. 17:23:07

Valóban, minden beadványt/keresetlevelet egyel több példányban kell benyújtani, mint ahány fél van, hogyha fellebbezésre kerül esetleg sor, egy eredetit is tudjanak küldeni majd a felsőbb bíróságra.
Nem fognak ők ott fénymásolgatni, biztos vagyok benne, hogy más országban sincs másképp.

Vidocq001 2008.03.05. 17:27:21

Felperes+Alperes+1 példány= 3 példány.
Nahát. Hogy a rossseb egye meg. Ez tuti EU-konform. A végzést mért nem postázzák ahány családtag+1 példányban? Ja meg a Zügyvédemnek meg a kedves mamájának a négyzeten? :D

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.03.05. 17:32:23

Biztos van itt jogász: hol írja, hogy minden beadványt sok példányban kell benyújtani?

De most komolyan kérdem; érdekelne.

A másik, ami megfogta a fantáziámat: ha a bíróság megkap egy eredeti dokumentumot, akkor nem másolhatja le, mert nem lesz automatikusan hiteles?!

Magyarul: a bíróság nem jogosult arra, hogy egy eredeti papírról HITELES másolatot készítsen, SAJÁT FELHASZNÁLÁSRA?!

Secnir 2008.03.05. 17:54:30

csurtus:
ha a bíró tudja magáról, hogy ő nem hiteles, akkor nem készíthet hiteles másolatot...

drbaggins 2008.03.05. 17:54:55

Nézd meg az 1952. évi III. tv. (Polgári perrendtartás) 93. § (2) bekezdését, az megmondja, hány példány kell.
Ezért nem fénymásolnak helyetted. Ők csinálják, ami az ő dolguk, Te meg csináld, ami a Te dolgod.
Mondjuk aláírom, a hatékonyság és a perrendtartás nem mindig fedi egymást, de erről meg nem a bíróság tehet.

PS: Érdemes megnézni a perrendtartást, ha személyesen jársz el (ha ügyvéddel, akkor is :))), elcsúszhatsz egy hasonló banánhéjon, még úgy is, ha egyébként igazad van!

még egy PS: van, ahol ebből nem csinálnak gondot (biztos forrásból tudom ;), ha csak pár oldalról van szó, de ez nem tudom, mennyire általános.

Abdab 2008.03.05. 18:01:05

Nem küldted be elég példányban.
Visszadobták.
Pótoltad.

Micsoda dráma, hölgyek és urak.

Persze, hogy lehetne jobb a helyzet a hivatalokban, de nem jobb. Innentől kezdve az én döntési szabadságom abból áll, hogy választok: kívánok-e gutaütést kapni tőle vagy nem. Na, én nem kívánok, de ez fakultatív.

efi 2008.03.05. 18:18:33

"Nézd meg az 1952. évi III. tv...."
Nézegesse a rosebb. Nézegesse, akinek dolga. Nem kellett volna már az elmúlt 55 év alatt megváltoztatni azt, ami akkor született, amikor még nem tudták mi az a fénymásoló, meg az email ?

pixy · http://zoldprucsok.wordpress.com/ 2008.03.05. 18:20:28

Azért ebben egy picit megvédeném a bíróságokat :) Csak a tavalyi évben 10 ezer ügy érkezett pl. hozzánk. Ha fénymásolni kellene mindegyikben teljessé válna a káosz. Így is kell a jegyzőknek fénymásolni ítéleteket, végzéseket, jegyzőkönyveket ugyanannyi példányban.

Axum 2008.03.05. 18:23:01

Ilyen ügyem nekem is volt.

A fénymásolásról szóló végzést meg kellett volna fellebezni, aztán mehetett volna a probléma másodfokra. Utánna meg el kellett volna küldeni felülvizsgálatra az Itélőtáblára. És ha ők is ezt mondják, na akkor fénymásolni.

Rohadt biróságok.

efi 2008.03.05. 18:31:53

pixy
Mert annyira szeretitek azt a rohadt papirost.:(
Kérnétek be emailban aztán, pendrive notebook, CD-k stb, mindenki azt csinál vele, amit akar. nem 1952-ben vagyunk. Helyette beadványok, anyja neve több példányban bekér (mert az ügyfél veletek ellentétben nyilván ingyen állítja elő, meg úgy is ráér), 500 oldalas ítélet kinyomtat, felolvas (!) gondolom halmazati büntetésként, miegymás.
Nem csodálom, hogy egy ügy: több év. Aztán 10 fellebbezés, áhhh bele se éri kezdeni.

pixy · http://zoldprucsok.wordpress.com/ 2008.03.05. 18:36:18

Ebben teljesen igazad van. Hidd el, nekünk is sokkal jobb és könnyebb lenne, senki nem szereti. Ez a szám ennyi aktát jelent, amit tárolni, kezelni kell. A gond ott kezdődik, hogy volt olyan év, hogy papírra sem volt pénz. A papír mindkét oldalára nyomtatni kellett takarékosságból. Anyagilag igen pocsék helyzetben vannak a bíróságok és ez tény.

o_tee 2008.03.05. 18:39:38

Gyerekek, ez aztán Magyarország! Egy kabaréban hallottam ezt a mondatot:
"Megyünk Európa felé, csak az a baj, hogy háttal és csukott szemmel..." s Bár nem kapcsolódik a témához, de
...közben folyton azt halljuk, hogy mi Európához akarunk tartozni. Mi az, hogy Európához?! Európának!!!" (Nagy Bandó András, Úton-útvégen, kb.1989-90-ből)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.03.05. 18:42:15

Ok, de szerinted mi olcsóbb, levelet írni, vagy fénymásolni?!? Munkabér, papír a levél feladásáról, boríték, bélyeg(helyett fizetés), papír a végzés is.

Abdab 2008.03.05. 18:49:20

"A vogon faj egyike a legellenszenvesebbeknek a Galaxisban: nem kifejezetten gonoszak, de modortalanok, bürokratikusak, fontoskodóak és érzéketlenek. Kisujjukat se mozdítanák, hogy megmentsék saját nagymamájukat a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadjától, hacsak nem kapnak írásos utasítást három példányban, aláírva, beküldve, visszaküldve, várakoztatva, elveszítve, megtalálva, nyilvános vizsgálatnak alávetve, ismét elveszítve, végül három hónapra tőzeg alá temetve és gyújtósként hasznosítva."

(Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak)

pixy · http://zoldprucsok.wordpress.com/ 2008.03.05. 18:55:25

Akkor tovább részletezem, csak fel ne akasszanak érte :) 44 bíró egy csoportban, annak 44 jegyzője. Erre az ebermennyiségre van 1, azaz egy darab fénymásoló. Hát... nem is tudom, megállna az élet :))

Szakyster 2008.03.05. 19:16:37

Már nemazárt, de 88 emberre elégnek kell lennie egy fénymásolónak, akkor is, ha minden beadányt 2 példányban másolni kell. Nyilván persze megfelelő minőségűnek kell lennie.

pixy · http://zoldprucsok.wordpress.com/ 2008.03.05. 19:19:16

Nézőpont kérdése... fénymásoló mindenképpen kell, nyomtató is kell mindenképpen, számítógép is. Az igazi az lenne, ha menne minden elektronikus formában. De az az ötlet mégcsak fel sem merült, szerintem itt van a legnagyobb gond.

A felsorolásod... a végzés csak egy papír. A postázásról nem tudok (mármint, hogy az mennyibe kerül a bíróságnak). Munkabérben nem jelent többletet, mert a jegyzőt így is, úgy is fizetni kell. (max leterheltebb ezáltal) A bíró meg csak utasít az aktában kézzel.

pixy · http://zoldprucsok.wordpress.com/ 2008.03.05. 19:24:40

Szakyster, napi szinten 1000 felett van a beadványok száma... szerinted elég? :))

Szakyster 2008.03.05. 19:49:51

www.canon.hu/html/termek/fr_termek3.html

Napi akár 40.000 oldalt is ki lehete vele nyomtatni. Ennyi elég?

Toronydarus 2008.03.05. 19:53:32

Az a szomorú, hogy reklámozod, milyen hülye vagy. Csak egy telefont kellett volna megengedned a bíróságra, hogy mi a menete az egésznek, ha már nem vagy profi pereskedő. Csak profi panaszkodó.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.03.05. 19:58:27

Először kérdezni, aztán küldeni. Nem először küldeni, aztán kérdezni. Bírósági aranyszabály.

efi 2008.03.05. 20:33:56

Zzé
Ez nem erről szó. Hanem arról, hogy ha már megtörtént a "baj", miért 3-4 ember 1 heti munkája értesíteni az ügyfelet (tényleg, a bíróságonk nem ismerik a telefont?), illetve - ami még nyerőbb - miért is nem bírják végül is lemásolni?
Némely emberek - a jogászok egy része szerintem ilyen típus, tisztelet a kivételnek pl pixy - egyébként egyszerűen kéjes örömmel szeret iktatni-aláírni-ellenjegyezni-kockás füzetbe beírni-lyukasztani-dossziét nyitni-lefűzni stb. Az én irodámban pl egyetlen dossziétartó sincs, pedig ha mindent kinyomtatnék, ami a PC-n van 100-at is megtöltene. Ami meg beérkezik, azonnal pdf-be szkennelem és küldés a gépre.

Csééé 2008.03.05. 20:52:51

Tényleg vicc ez a bürokrácia, amit művelnek... 2008-at írunk és papír, papír hátán. Jah, számítógép alap már mindenhol.
Ettől függetlenül ez a szitu majdnem olyan, mint ha a széllel szemben akarsz huggyozni. Amihez nem értesz, miért nem kérsz segítséget? Ha X példányban kérnek valamit akkor X példányban kell küldeni.

Mylady 2008.03.05. 21:04:20

Én ezt nem értem. Kedves Géza, ugye nem mondod komolyan, hogy nincs egyetlenegy jogász ismerősöd sem, akitől tanácsot lehetne kérni??? A net is tele van olyan jogi fórumokkal, ahol igazi (nem műkedvelő) jogászok válaszolnak a kérdéseidre. Én pl arra is használom őket, hogy ellenőrizzem (az egyébként jogász) tesóm által mondottakat.
Tudom, hogy nem csak erről szól a levél, de könyörgöm, ne legyél már ennyire balfasz!
Ha nem tudsz eligazodni magadtól a jogi útvesztőben (ami egyébként nem alapkövetelmény), akkor legalább nézz utána, tájékozódj! Mert senki sem fogja helyetted megtenni.

Mylady 2008.03.05. 21:06:10

Egyébként abban egyetértek, hogy röhejes ez a bürokrácia.
Tényleg nincs senki, aki a perrendtartást megreformálná???

Liberté_73 2008.03.05. 21:17:40

"Anyagilag igen pocsék helyzetben vannak a bíróságok és ez tény. " - igeeen? ehhez képest van rá 4 évük, hogy egy egyszerű munkabérmegnemfizetéses (fizette vagy sem??) munkaügyi perben meghozzák az első rész(!)ítéletet. Átlag 4 havonkénti tárgyalással, munkáltató 5 alkalommal való felhívásával, hogy mostmár tényleg 60 napon belül lesz szíves beadni az álláspontját, sbt stb.
Szartalicskázás!! Az egész egy túlbrjánzott rákos nyavaja, ami a jogbiztonságnakl még a szagát sem ismeri.

efi 2008.03.05. 21:32:51

Ne örülj, utána jönnek majd még a lebbezések. Fel. Lesz az 10 év is. Közben gondolom még 1-2 delikvenst is kiértesítenek, hogy 3 példányba küldje, meg a bíróság az nagy bé...stb, ezért írja újra.

Sáfrány 2008.03.05. 21:53:14

A fénymásoló azért kell a bíróságra hogy oldalanként 300.-Ft illetékbélyeg kipengetése ellenében az ügyben résztvevő felek a számukra posta segítségével megküldött irataik előtt is értesülhessenek azok tartalmáról valamint a bíróságról azokat magukkal saját céljaikra elvihessék.

Nem azért hogy az egypéldányból hármat csináljanak. Arra minimum kellene még egy fénymásoló, aminek az lenne a kizárólagos funkciója, hogy az alkalmankénti hülyeügyfélnek másod-, és harmadpéldányokat készítsenek. Ráadásul mindezt szabályozni is kellene, szóval hülyeügyfél inkább örüljön hogy bumerángot hajított és nem fenyítették be egyből a bíróság munkájának akadályozásáért. Bár ha sokat pampog még ráverhetik. :)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.03.05. 22:20:04

vicces jelenet lett volna, amikor a főnököd megtalálja a munkahelyi fénymásolóban az eredeti keresetet (vagy mit) :) hihi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.06. 00:11:31

Vacrol is lenne storym, de most inkabb egy kis amerika, ugyse olvassa senki ejfel van, holnap meg jonnek az ujak
szoval itt szinte mindent lehet neten, mondjuk polgari peres, vagy munkagyi perem nem volt, azt nem tudom, de pl. igenyeltem tax numbert es egy qrwa sort kihagytam
elutasitottak, mert kihagytam nem hogy potoljam meg ilyesmi, elbol el, ha hulye vagy kezdd jra/Sam/ jo O jatszotta
a birosag itt kulon szam, pl. kozlekedes, gyorshajtas, ittas vezetes stb. egyszerre behivnak egy napra olyan 200 embert, azok beulnek a terembe es szepen sorban szolitja a biro, olyan 5 perc, es itelet
mindenki hallja a masik ugyet, nagy storyk vannak es a biro teljhatalommal bir, a torveny betui ellen is itelkezhet
nekem mar volt szerencsem 2-szer is ott lenni/gyorshajtas/ de telleg jo amugy
felallsz elmondod miert mentel gyorsan, aztan 100 dollar, rekordrol torlom, ha jo fej vagy
ennyi
ja a lenyegha Te kezdemenyezel, nem nagyon van hianypotlas, visszanyomjak
van s sok ugved az teny

Kisangyal 2008.03.06. 00:49:29

Kerekitssünk! 60 :)

hagyma,

Én olvastam :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.06. 00:53:49

Te vagy az elso olvasom
koszonom
mi 60?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.06. 00:55:26

ugye hogy 61
volt
akkor keletkeztem
veszek holnap kentucky lottot

Kájzerszóze 2008.03.06. 08:01:54

ha valaki hüje, akkor ne szégyelljen segítséget kérni.

A keresetlevelet eggyel több példányban kell benyújtani,m int a hány peres fél van. Ez a szabály a Pp.-ben. Ha tetszik, ha nem tetszik. Ennyi!
1. ha nem tetszik, ne menj a bíróságra
2. persze jobb lenne elektronikusan intézni, de amíg ez a szabály, adddig ez vonatkozik mindenkire. Rám is és rád is.

Az Országgyűlés módosíthatja a törvényt - gondolom ez sem tetszik, mert hogy csak ők????

Amúgy gondolom van az ott dolgozóknak elég dolguk, azon kívül, hogy más papírját másolgassák.....

Hüje post, a csávó csak panaszkodni tud. Ettől függetlenül lehetne módosíani a Pp-n!

Gumidomino 2008.03.06. 08:07:55

a fákat meg csak vagdossuk kifele

drbaggins 2008.03.06. 08:08:25

Axum,

ez a végzés nem fellebbezhető.

Javaslom, hogy mielőtt fikázol, tájékozódj! :)

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.03.06. 08:17:28

Te egy igazi demagóg hülye vagy! Röviden ennyi...

Yoda mester 2008.03.06. 08:55:24

Ha nem tetszik, pereld be a bíróságot! :DD

Amúgy itt nem arról van szó, hogy kéjes élvezettel pecsételnének a bürokrácia szürke eminenciásai, a 20. század (hm, tényleg, ez még az előzőből származik) technikai vívmányaitól irtózva.
Hanem arról, hogy ez a folyamat, így van definiálva, ezt így kell csinálni. A szabály az, hogy a keresetet x példányban kell beadni. Ha ennek nem felelsz meg, akkor hiánypótlásra szólítanak fel, ez van a folyamatban azt' kész. Ha részt akarsz venni ebben a procedúrában, akkor neked is teljesíteni kell a rád kiszabott feltételeket.

El kell fogadni, hogy nagyon sok embertársunk inkább éhenpusztul a kihalt utca gyalogos átkelőjének egyik oldalán, ha a lámpája nem vált zöldre. Vannak sokan, akiknek kellenek a szabályok, sőt, olyan alacsony mértékben kreatívak is, akiknek muszáj ezek mentén élniük. Magyarán, meg kell mondani nekik, mit s hogyan tegyenek vagy ne tegyenek. Biztonságot nyújt nekik, sorvezetőt az életükhöz. Nem kell ezért baszogatni őket.

Pl. szabály az is, hogy nem fingunk az asztalnál. Pedig ennek sincs semmi értelme. :D

Magamat (talán nem alaptalanul) logikusan gondolkodó emberként természetesen látom, hogy EZ ÍGY EGY RAKAT SZAR :)
De pl. egyik főnököm a szarozásra csak azt kérdezi: "Szövegszerű javaslat?" :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.03.06. 09:19:35

a dolog vicces. nem hiszem hogy a cikkíró most konkrétan azon lenne kiakadva hogy hiánypótlásra kötelezték, meg oké teljesítette is.

hanem az ügymenettel. 10 oldal fénymásolás költsége 20 forint, és 2 perc. e helyett 200 forintos postakültség a bíróságnak, +400 az ügyfélnek, és két hét. ez így nem logikus. főleg ha azt vesszük hogy a bíróságnak kurva kevés a pénze (volt ilyen jellegű említés), akkor igen költsenek el 10× annyit mint amennyi megoldaná a problémát.

ettől függetlenül állampolgár 3 példányba adja be a cuccait. de az egy-két hiányzónak egyszerűbb lenne bíróságon másolni...

88 emberre 1 másoló? gyalázat! hány számítógép van pl?
mi 12-en vagyunk a cégnél. 12 PC, 1 Szerver, 2 fénymásoló (ebből egyik hálózati nyomtatóként is megy), 3 nyomtató, 2 Laptop. és kurvára nem irodai a cégünk profilja, olyannak is van gép, aki heti 1 órát használja

Gumidomino 2008.03.06. 09:21:11

Yoda mester
"El kell fogadni ... baszogatni őket."
a bekezdés a kettő között simán hülyeség. még csak nem is felsőbbrendű csak lenéző és kivagyi. remélem irónia.

a szabály az anarchia visszaszorításának kísérlete ;)
persze új idők új szabályok - csak a bürokrácia malmai lassan őrülnek

Yoda mester 2008.03.06. 09:24:13

Csak gondoljátok végig:

1. ahhoz, hogy bevegyék a folyamatba a fénymásolót, mint erőforrást, léteznie kellene ennek az erőforrásnak :D De tegyük fel, hogy tervbe van véve, hiszen mi a giherátos nyehézségen másolnák az ott dolgozók a pogácsarecepteket??? :)
2. a fénymásoló pénzbe kerül - milyen meglepő :) De tovább mennék: közpénzbe. Hadd ne fejtsem ki a közbeszerzési eljárások egyszerűségének és költséghatékonyságának fokozatait. Na most, közpénz, na az nincs. De tegyük fel, hogy még nem lopták el, hiszen nem tudnánk továbblépni :)
3. Ha közpénzt költenénknk, akkor azt mi fizetnénk (-jük) be, meg a munkaadóink. Az utóbbiak - milyen bizarr - már javarészt rendelkeznek ilyen csicsamicsa eszközökkel.
4. Tehát, ha a cégeknek már eleve van fénymásolója, akkor hogy is lenne elvárható, hogy még a közösbe is dobjanak be ugyanerre a célra? Micsoda pazarlás lenne, kár lenne azért a pénzért, amit iskolákra, közszférában dolgozók bérfejlesztésére, kórházak felszerelésére lehetne költeni. (A Xerox, Konica, Océ munkatársainak véleményét most nem kérném a gondolatmenetről :D)
5. Ezt bizonyára egy nagyszerű honpolgárunk már végiggondolta, sőt, szerintem tárcaközi bizottságok vitáztak ezen hosszú heteken, éveken át.
Azért, hogy Neked, kedves Felperes, jobb legyen. Azért, hogy nyugodtan fénymásold a céged elleni keresetet a céged fénymásolóján. Ami, valljuk be, jogos, ennyi mindenkinek jár. De ez adott is egy ötletet, fel is terjesztek egy javaslatot arra, hogy a munkavállalói fénymásolásra kötelezően biztosítson minden munkaadó infrastruktúrát, amennyiben ez a kettejük közti munkaviszonnyal kapcsolatos dokumentáció elkészítéséhez szükséges.

Itt jól láthatóan kipukkan a logikai buborék - így hát, mintegy konklúzióként: az égegyadta világon nicsen semmi értelme bíróságoknak fénymásolót beszerezni.

Szóval ahelyett, hogy csípőből posztolnál a Homárra minden olyan esetben, amikor téged valamilyen (hangsúlyoznám:) vélt sérelem ér, nos ahelyett jobb lenne, ha eleve sokat fénymásolnál minden beadott iratból (szigorúan a céged fénymásolóján, mert ezzel kíméled az ország tárcáját!), már csak annak okán is, mert Mucika gyerekének kellene rajzpapír, és a kereseted felesleges példányainak hátoldala tökéletesen megfelelne a kölöknek.

Már csak zsírkrétát kellene keríteni hozzá, de hát egy folyamat sem lehet teljesen tökéletes.

Szil-Ka 2008.03.06. 09:32:54

Ha az összes kiszabott ügyfélnek ők fénymásolgatnák a beadványait, nem maradna idejük az egyéb ügyintézésnek. Lehet hogy most ezegyszer többlet munkát okoztak maguknak azzal, hogy kiértesítettek a hiánypótlásról, de hogy többször nem küldöd el fénymásolatok nélkül, az tuti (meg más sem, aki most olvassa a cikket).

Muszáj következetesnek lenniük és ezt én teljesen megértem, mert szintén hivatalban dolgozom.

Yoda mester 2008.03.06. 09:33:20

Gumidomino: rád bízom az elemzést ;)

"a szabály az anarchia visszaszorításának kísérlete ;)
persze új idők új szabályok - csak a bürokrácia malmai lassan őrülnek"

Ezzel kapcsolatban még csak annyi, hogy nagyon fontos, hogy rögzített szabályok mentén történjen az új szabályok megalkotása! :)
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szabályalkotási szabályok rögzítését jól szabályozott keretek között kell elvégezni, amely keretrendszer kialakítására bizony közpénzt kell áldoznunk - hiszen ez mindenkinek érdekében áll, nem válhatunk gyülevész csürhévé, barbár hordává!

(
Lehet, hogy nem először, de mindenkinek figyelmébe ajánlom az "Igenis, miniszter úr!" című sorozatot. A brit Adminisztrációs Ügyek Minisztériumának pezsgő mindennapjairól szól, na ott vannak az igazán furmányos dolgok! :))
)

=Ford Prefect= 2008.03.06. 09:35:43

A közigazgatás még egész jó a vogonokhoz képest. A bíróságok legalább nem porlasztják el a bolygót...

Szil-Ka 2008.03.06. 09:41:44

Az a baj, hogy az emberekben semmi előrelátás nincs, semmi hosszútávú gondolkodás.
"Mérígycsinájja, há többevan ezígy nekije?" - gondolod Te.
De hosszútávon megéri, mert legközelebb már nem leszel balfék és úgy küldöd be, ahogy kell.

Fapuma (törölt) 2008.03.06. 09:48:27

"Milliók fognak gondolkodni rajta"
Erre gondolhatott...

VIC20 2008.03.06. 09:50:17

Gyöngül Homár felhozatala. Ilyen marhaságokat berakni...

1. Ezt mondja a jogszabály. Kész.
2. A Pp. elég régi darab, akkoiban a stencilgép is ritkaságszámba ment. Persze lehetettt volna módosítani, de miért? A bíróság nem az ügyfelek nyomdája.
3. Jogilag nonszensz az a gondolatmenet, hogy ha kevesebb költség, meg idő lefénymásolni, mint hiánypótló végzést hozni, akkor inkább azt, mert az "értelmesebb". Ezek után senki nem nyújtaná be a kívánt példányszámot.
4. E-mail-en kereseteket küldözgetni. Na, itt kezdtem hangosan kacagni. Biztosan minősített elektronikus aláírása is van a boldog szlovénoknak (mindnek), mert köztudott, hogy egyébként egyszerűen nem lehet komolyan venni egy mezei e-mail-t. Arra gondolni sem merek, hogy a szlovén barát is csak annira ért a joghoz (meg az internethez), mint hajdú a harangöntéshez.
4. Kilenc pontot összeszedni, meg hozzá ekkora körítést, na ez ám a faszarágiság.
5. Berakni külön cikként? Hát erre meg mit is mondhatnék...?

movhu 2008.03.06. 09:52:16

"Ha fénymásolni kellene mindegyikben teljessé válna a káosz. Így is kell a jegyzőknek fénymásolni ítéleteket, végzéseket, jegyzőkönyveket ugyanannyi példányban. "

És te még ezzel a szöveggel véded a bíróságot? Nyilván sokkal kevesebb munka levelet írni az ügyfélnek, hogy másoljon ő.

Yoda mester 2008.03.06. 09:54:24

Szil-Ka:
"Muszáj következetesnek lenniük és ezt én teljesen megértem, mert szintén hivatalban dolgozom."

Így is van! Vannak szabályok, be kell tartani őket! Hadd hulljanak a parasztok, akik paragrafust nem láttak életükben! Főleg azok, akik a fizetésüket gyorsan szeretnék kiperelni a cégükből, mert mondjuk az a büdös kölyök ellenáll, és a jóistennek sem akar fényevő lenni!

Azért nem gondolod, hogy a folyamat -talán, egy fokkal - jobb lenne, ha Mucika _automatikusan_ megemelte volna a seggét, lefénymásolja, és a végzési kérelem beadása helyett hitelesítési kérelmet nyújt be. Jaaaaaa! Hogy akkor nem lehetett volna eltolni az _érdemi_ munkavégzést két héttel! Értem most már! :)))

Értem én, hogy minden paraszt egy példányt küld (mondjuk te ügyfélnek hívtad, ja, de ez az egypéldányos fajta ügyfél). De azért nézd a paraszt szemével a dolgot. Két hét pöcsölést sikerült kreálnia az igen tisztelt hivatal egy olyan dologból, amit mondjuk a versenyszférában csuklóból intéznek el. Mert hát olyan, hogy egy beérkezett példány sokszorosítása és házon belül elfogadása, olyan nincs a folyamatban, különben is, "not my job". Nehogy már más helyett dolgozzak. Hm, miért, Mucika nem áll fel fél ötkor, hogy hazamenjen? De. Nem marad bent 7-ig, még mit nem! Rohadtul nem látom a többletmunkát, de biztos én számolom rosszul, valahogy nekem így is, úgy is heti 40 órára jön ki.

Gumidomino: így most már érted, ugye? ;)

Yoda mester 2008.03.06. 09:55:47

Ford Prefect:
Csinálnák ők is, csak nincs szabályzat rá. :D
A vogonok megkapták az utasítást.
A földiek meg az értesítést.

2008.03.06. 09:56:31

nikii 2008.03.05. 16:14:52
1) Meg akartad spórolni a másolás költségeit. 6 oldal, oldalanként 4 forint. Ha ezt minden állampolgár havonta egyszer eljátssza, az évente közel hárommilliárd forint.
--
tényleg nem érted a lényeget ????

Azzal, hogy a bíróság NEM másolta le magának a papírokat, azzal sokkal többet költött az ügyre: emberek munkaidejében határozatot hoztak, pecsételtek, postára mentek és 200 Ftért feladták a hiánypótlásra felszólító levelet.
Ez többezer ft szemben a másolás 40 Ftos költségével
Ha ezt minden állampolgár havonta egyszer eljátssza, az évente közel hatszáz milliárd Ft.

Látod mennyire nincs igazad ?

Yoda mester 2008.03.06. 09:57:42

"hivatalnak", nem "hivatal"

Hereguru 2008.03.06. 10:04:15

Ójjjé... Privatizálni a bíróságokat!!!!

Gumidomino 2008.03.06. 10:11:30

de ti tényleg azt gondoljátok hogy Mucika saját hatáskörében, esetleg a főnöke beleegyezésével (aki majd tartja a hátát) megszegi a _szabályt_?

nem hiszem hogy le kéne itt ragadni. az igazi kérdés az, hogy miért gyártunk magunk köré irathegyeket? ez nem a számítógépen múlik, hanem az ésszerűségen. ha ugyanaz az ügy három helyen fordul meg, mégpedig nem egyszerre (mert ha egyszerre, akkor megintcsak a racionalizálás a megoldás) hanem egymás után, akkor miért is ne lehetne továbbküldeni az eredeti anyagot? ha az _ügy_ bejárja az útját, nem elég xy felelőssége hogy látta az eredetit és úgy indította tovább a folyamatot a következő lépcsőre?

el kellene felejteni a felelősségvállalás nélküli irodai szüttyögést.

Yoda, ugye érzed már a különbséget? nyilván csak egy közérthető példának szántad, de annak nem volt jó.
lehet hogy magamra vettem mert utálok pirosban átmenni; nem hiszem hogy a gyerekemnek valami olyasmit kellene majd tanítanom hogy 'most átmehetünk mert bár piros, de látod, nem jön semmi... majd megnősz és én megmondom hogy ezt mikortól csinálhatod egyedül is...'

Szil-Ka 2008.03.06. 10:49:43

Yoda mester, ha valaki hivatalos iratot ad be, tegye meg azt, hogy előtte tájékozódik és aszerint adja be! Felnőtt emberek vagyunk és ha az illető nem akar fényevő lenni, akkor járjon utána, hogy is kell beadni a hivatalos papírt! Ha gyorsan akarja kiperelni a fizetését, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a nagy bürokráciában legalább az ő részéről gördülékenyen menjen az ügyintézés.

Ez az egész olyan, mintha azért rinyálnék, hogy "Nahát, a posta visszaküldte a levelem, mert nem tudtam, hogy bélyeget is kell rárakni! Nahát, nem ugyanannyi munkájába került volna elvinni akkor már oda, ahova címeztem?"

SzigMa 2008.03.06. 10:51:11

Kulics, neked nincs igazad, ha már nemzetgazdasági fejtegetésekbe mész.
A szabály az, hogy a bíróság nem másol. Ezzel elkölt x összeget hiánypótlási felszólításokra, de megspórol 1000x összeget másoláson. Ha nem ez lenne a szabály, akkor másolhatná mindenkiét. Ennél költséghatékonyabb megoldás csak az lenne, ha nem leveleznének, hanem aki nem olvassa el, hogy mit kell csinálni, annak kidobják a levelét.

2008.03.06. 10:56:29

SzigMa: azzal egyetértek, hogy van ilyen fénymásolásellenes szabály. Az évi 3-4 esetetben meg, amikor nem küldenek be elegendő példányt, a biróság lemásolhatná saját hatáskörben pénzspórolásicélzattal.
Nehogy már attól féljünk hogy ez kitudódik és az emberek vérszemet kapva DIREKT szabályt szegve egypéldányosítanak.

Egyik oldalon az életszerű konstruktivitás, másik oldalon a merev poroszos szabálytisztelet. Kaffka már megírta ennek problémáit 100 évvel ezelőtt. Mi mégis ezt alkalmazzuk a közigazgatásban.

jimmybacsi 2008.03.06. 11:13:52

Jó reggelit!
Drágáim, keresetleveleim, beadványaim példányszáma mindig az érintettek száma+1, de a mellékeleteket nem mindig fénymásolom annyiban (mi a francnak ügyvédi meghatalmazást 3 példányban benyújtani, egy is ölég)Gézaházi meg igenis tájékozódjon, mielőtt ordibál. Jó-jó, öregecske a Pp., de ez aszabálya nem hülyeség. Nem ismétlem, mert fentebb több kommentező bevezetett minket a +1 példány rejtelmeibe. Az elektronikus beadványok bevezetését egyébként érdeklődéssel várom; a cégeljárásban lehet még papíralapon is benyújtani cégalapítást/módosítást, de július 1-jétől már csak eletronikusan fogadják be az okiratokat. Az elektronikus cégeljárásban máris óriási a káosz (és nem csak nálunk, hanem a bíróságok is mattot kapnak néha) ez csak fokozódni fog, ha büntető/polgári/közigazgatási ügyben kizárólag eletronikus formában lehet majd csak bármit benyújtani. Szép, új világ....!

VIC20 2008.03.06. 11:25:12

jimmibacsi:

Így igaz. És nem tévedek, ha azt mondom (a mindenféle gazdaságossági kalkulációkat felállítókra), hogy ez nem közköltség lesz, mert a végén a perköltség része lesz?

Yoda mester 2008.03.06. 12:36:53

Gumidomino: Írtam először egy hosszabb választ, de már én untam :D Megpróbálom rövidebben :)

Szóval, akkor kérdezem én: ha perelned kellene pl. a fizetésedért (hivatalban nem tudok ilyet elképzelni, máshol azért igen), akkor hogyan állnál hozzá, hogy két hét csúszás van egy jól elbaszott szabály miatt?

100-90+100-90=20. Mondjuk ennyi pénze marad az embernek két hónap múlva, feltéve, hogy a fizetése előbb jön, mint ahogy törleszteni kell a lakáshitelt, kaját kell venni, stb. Tökjó, még meg is takarít 20-at.
De 100-90-90+100 is megegyezik 20-szal, csak az a gond, hogy közben volt egy -80... Két hét fényevés szar ügy, hidd el :D

Mert van, akinek ez már nagyon nem fér bele. Szar a cash-flowja, csak ezt hiába magyarázza a Tescóban.
De erre nincsen szabály, csak arra, hogy egy példányt küldött be, ezért plusz két hétbe telik, míg "hiánypótol".

Remélem, ez a másik példa megfelel.

Azért picit visszatérve a lámpás sztorira: Te dolgod, ha utálsz pirosban átmenni. Feleslegesen (forgalomban, esetleg jóllakva) én is utálnék, de hát kihalt utca volt specifikálva, meg kár szenvedése :)
Viszont én éhenpusztulni utálnék inkább, de kettőnk közül biztos én vagyok a deviánsabb :PP

Szerintem is jól gondolod, hogy nem kéne átmenni a piroson a gyereknek. Sőt, tanítanod sem kellene neki, ezt is jól gondolod :) Ez vitán felül/kívül áll.
De azért gondolom nem állnál ott a lámpa mellett kézenfogva a gyereket, ha mondjuk valamilyen kár (gyerek éhenpusztulása, mittomén, kutyatámadás) fenyegetné a gyereket, hogy kisfiam, akkor se megyünk át, ha beledöglesz, majd csak zöldnél. Akkor asszem inkább sutba dobnád a szabályt. Lehet, még akkor is, ha autók között kellene átszlalomoznod keresztbe.

Nekem csak azzal van itt problémám, hogy szar a szabály. Szar, hogy Mucikának vissza kell dobni hiánypótlásra az ügyet. Szar, hogy ilyen átgondolotlan rendszereket építenek fel összecsapott szabályokból.

Nem küldött be, csak egy példányt? Na és akkor mi van? Akkor már nincs is problémája a munkaadójával? Ja, hogy ez neki így jó, ez ÉRTE van :) Hát persze.

Na, ez így se lett rövid, csak rövidebb, mindegy, ez van, sorry :D

JustMeee 2008.03.06. 13:22:53

Remélem az összes fénymásolt példány mindegyik oldalát aláírtad eredetiben, különben visszakapod, hogy nem hitelesek, és kezdheted újra az egészet... :)

Gumidomino 2008.03.06. 14:15:32

Yoda,
gyakorlatilag felesleges volt leírni mert ilyen kiemelésben egyetértek veled. :D
(főleg kétszer... :P)

Még mindig azt gondolom hogy ezt a két példát csak a közérthetőség kedvéért vázolod újra, mert az elsőben egyértelmű hogy a pénzhezjutás leggyorsabb módja ha követi a szabályokat az ember. Amellett persze érvelhet ezen szabályok ellen, de attól hogy nem tartja be, még nem fog megváltozni akár ésszerűtlen akár nem.
(pl. pirosnál tessék várni)

Ha valami nyomós ok miatt szeged meg a szabályt, az a körülmények függvényében méltányolható - néhány alapvető kivételtől persze eltekintve. A kérdés inkább az, hogy mindenki alkalmas-e eldönteni hogy egy szabály ésszerűtlen-e vagy csak őt sérti. Szerintem nem.

Végül: ha _csak_ azért vagy a szabály ellen, mert az keresztbe tesz neked, úgy ez továbbra is hülyeség. :)

VIC20 2008.03.06. 15:24:40

Yoda mester:

Egyetértek Gumudominóval. "Szar szabály", "szar, szabály"... Miért szar? Mert nekem nem tetszik? Nekem nem kedvező?

Minimum fél évszazada így van, de lehet, hogy még régebb óta, lehet, hogy esetleg valami oka is van ennek (már persze a "szar szabály" "érven" kívül)?

A jog nem tudása nem mentesít. És rinyálni sem lehet miatta. Van ugyanis panasznap a bíróságokon, el lehet menni, ingyér van, jogász hallgatja meg a panaszt, tanácsot ad, akár jegyzőkönyvbe is veszi a keresetet.

Tajparaszt 2008.03.06. 16:32:47

És mennyi időt vett el az , amíg sikerült 9 lépéses fantazmagóriát gyűjteni egy ilyen faszsághoz? Ha valamit akarsz meg kellene nézni, miből mennyi kell. Igaz, amikor átléptem a záróvonalat és megbüntetett a rendőr, akkor ő volt a hülye:) Na, ne máááár:)

Magam_a_Mondomét! 2008.03.06. 17:16:15

Csurtus!
"Magyar Posta... és ezt akarják privatizálni" - hát éppen ezért kéne már, de nagyon!

szcsongor 2008.03.06. 17:30:44

Spanyolországban, ahol immár fél éve élek, SEHOL (semmiféle hivatalban) NEM FÉNYMÁSOLNAK.
Itt hasonló fokú bürokrácia tombol, mint Mo.-on, ezernyi papír kell egy másik beszerzéséhez is, de hiába van az ügyintézö háta mögött 1 méterre 3 fénymásoló is, baszik lemásolni ha esetleg valamiböl hiányozna a megfelelö számú másolat. Ha nincs, elküldenek a francba, ami elég kellemetlen mondjuk 3 órás sorbanállás után.
Akkor most Spanyolország Nyugat-e? :)

stichus 2008.03.06. 18:38:18

no oszt a fénymásolt példányt aláírni, esetleg ügyvéddel ellenjegyeztetni, ha kell, pecsételni befáradt volna a bíróságra??? az mennyivel jobb? azért kell eggyel több pld, mint a peres felek, mert mindenkinek megy egy pld + 1 marad a bíróságon, de úgy tűnik a szerény elmebéli képességekkel megáldott alany agyába nem fér bele, csak hőbörögni tud. ez aztán tényleg kardinális ügy, ide a homárra való. ez nem bürökrácia, mert ha a teljes bizonyító erejű magánokirat kell, akkor a fénymásolat max. seggtörlésre jó. egy szkennerrel és egy worlddel nagyjából 3 perc alatt tudok bárki nevében keresetlevelet írni ennyi erővel, hogy monnyak le

efi 2008.03.06. 20:35:55

VIC20
Ha valamit 2*,5*,10* annyi ideig tart elintézni egy szabály miatt, akkor az szar bizony.
Mitől jó egy szabály? Hogy a bíróság úgy gondolja hogy NEKI jó? Végül is mi vagyunk őértük, ugye ?

Lombroso 2008.03.06. 21:22:46

Jó. Akkor üljön a kedves pelyhes bajszú levélíró máshogy a bilire:
tisztelje meg a bíróságot annyival, hogy gondol arra, nem elég egy pld. Legyen ez egy gesztus. Tényleg, olyan nagy erőfeszítés gondolkodni?

Egyébként pedig: a jelszó: BÜSZ. (14/2002. (VIII.1.) IM rendelet)

Kedves levélíró sokat fog még csalódni asszem...

"Hogy egy átlagos magyar bíró nem is hallott még a szkennerről?"

Hallani biztos hallottak róla. Csak nekik az iratkezelési szabályzatot kell betartani, akkor is, ha meghaladott, vagy ha mások hülyeségnek tartják.
Majd rájössz, ha bemész a bíróságra...
Sok bíró olyannyira "egyes tanácsban" jár el, tart tárgyalást, hogy nincs ott leírója, nyomogatja a kazettás magnót a tárgyaláson, mert nincs ki jegyzőkönyvezzen, ha több bíróra jut egy leíró. Scanner?! Ugyan...

Tajparaszt 2008.03.06. 21:29:21

Mint nem sikeres bírósági fénymásoló javító mondom: ha keveset használják, nem kell a pénzekből a kopott alkatrészeket kicserélni és/vagy venni egy fénymásolót.
Meg környezet barát is, mert nem fogy a papír meg a toner:)
Tudjátok ti milyen aprólékos dolog egy stepler/stecklert javítani?:)
Bár a munkaóra jelentős részét (kb.50 perc ) a beléptető kapu n való bejutás veszi el:D

Lombroso 2008.03.06. 21:32:17

Tajparaszt!

Hány centis csavarhúzót vihetsz be? :-)

Tajparaszt 2008.03.06. 21:35:39

Amekkora elfér valamelyik testnyílásomban. De kell az is hozzá, hogy az őr elhigyje, hogy amikor áttolnak a táskaröntgenen és megmutatja mi van nálam, elhigyje, hogy kiskoromban eltört alattam egy hinta és amit lát az nem szerszám, hanem a hinta egy darabja a seggembe szorúlva, amit ki lehetne venni, csak momentán már nincs 300 Ft felesleges pénzem vizitdíjra és már meg is szoktam:)

efi 2008.03.06. 21:47:25

Ha egyszer a pórnép le van ugatva, minek rinyál, mé nem tudja a szabált, a bíróság meg tojik megváltoztatni (naná, neki így kényelmesebb), akkor mégis hogyan és kinek a kezdeményezésére is fog ez megváltozni valaha, emberek ?

Lombroso 2008.03.06. 21:48:58

Az ám! Az egészségügy.. Amióta vizitdíj van, két nő ül a kartonozóban. Egy adatkezel, egy meg a nyugtát írja. Mire egy ember beutalóját rögzítik, addig háromtól leveszik a vért, és kijön a nővér csodálkozva, hogy hol a következő áldozat. Ja?! Hogy még még mindig kartonozzák? Na, ez is bürokrácia.

Lombroso 2008.03.06. 22:10:04

hagyma!
Te itt?!:-)
Most nézem! Alaszkában-e voltál Batz papucsban eddig?

renesis 2008.03.07. 13:35:10

Valamelyik nap bejelentettem az egyik haveromat hozzám. Vittem a személyijét és a lakcím kártyákát. Aszongya az ügyintéző nő: nem a haverom irta alá a bejelentőlapot. Rögtön jöttek a kolleginák , akik szintén megállapították ezt. Mondom neki:ő irta alá! Gondolja,h elhozom valaki személyijét+lakcímkártyáját és bejelentem a saját lakásomba, úgyhogy Ő nem tud róla?(vajon milyen előnyöm származhat belőle?) Válasz nem volt, megcsinálták.
Két kérdés:ha hamisnak tartotta az aláírást, miért fogadta el?
Az én papirjaimat meg se nézte, ergo bárhova, bárkit be lehet jelenteni.

füredi (törölt) 2008.03.07. 15:31:50

A több beadványra szükség van, hiszen azt kapja az alperes, a másodfok, és így tovább. Ha a bíróság másol, az sok pénz, ezért van a szabály.
Ebben a konkrét ügyben valóban többe került a leves mint a hús, de mivel a túlnyomó többség helyesen adja be az iratokat, ott van a megtakarítás. És valóban: ha a bíróság másolna, senki nem adna be elegendő példányszámban iratot.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.03.07. 16:36:32

komolyan gondolkodolkodom az ügyfélkapus dologban ezekután. Kb. 6-8 éve mikor a postai sorbanállást is felváltottam netbankra sokkal jobb lett az életem.

Ma a postai csomagküldést: egy cipősdoboznyi cuccot kellett eljuttatnom az ország másik végébe, "elsőbbségivel", ajánlva. Nos, ez a postán számításaim szerint 800 Ft.
De nem akartam sorbanállni, DHL lapján kiderült, hogy ugyanez 600Ft de lehet, hogy még ma megkapja... háztól házig. Se én, se a címzett nem áll sorba egy percet sem, sőt, ki sem mozdul otthonról. Jó, nem ?

Ja, posthoz kapcsolódva: nem-e lehetne-e megbeszélni-e a céggel(-e) hogy vagy változtatnak a dolgon, vagy felnyomod őket
-szoftverrendőrség
-apeh
-centrum (lehet ?)
-áentéesz
-vpop
stb. nél? Vagy csak odamész a dirihez, jól láthatóan körbenézel és azt mondod: "Tudom amit tudok.. de hallgatok, ha ezt+azt elintézhetjük okosban..."

Az ötlet a "Ha én egyszer kinyitom a számat.." c. kabaréjelenetből származik.

Tajparaszt 2008.03.08. 00:14:26

Azért felötlött bennem valami...
Ha mo. 10%-a ügyekben jár el, akkor 1.000.000 ember. Mondjuk mindegyiknek csak egy oldalas a papírja , amit fénymásolni kellene, 1 példányban. Mondjuk a fotópapír 2000 ft 500 db.
4 millió, ha jól számolom csak a papír.
Toner mondjuk 20.000 oldalanként 10.000 ft. Az plusz 500.000. És nincs benne még a felújítókészlet, a karbantartás, a kiszállási díj. És azt is ki lehet számolni, ha egy évre osztod ezt le, akkor nyári szünetet kivéve mennyi munkaidőt vesz el egyesével kiszedni a boritékból, lemásolni, aláírni, pecsételni, iktatni, lefűzni.
ehát csak a papír meg a toner kb 4.5 millió forint + a meló vele. Fizessük még ezt is? Csak, mert nem akarunk másolgatni?:) Ugyan kérem... (És még egész jó körülményeket vettem.)

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.08. 13:39:16

Jaja, ez nagyon LOL.Munkaidőben intézkedik :D Valahol nem volt kiírva hogy hány példányban kell benyujtani?Vagy még gyakorlatod nincs az ilyenben?Én úgy látom ezekután hogy lesz :D Gyakorlat :D
Eszembe jut egy koléga aki a cégnél nyomtatta a főnőke ellen irányuló iratokat, majd ugye hála a szakértelmének mindenki tudta ki és pontosan mit nyomtatott mert az jódarabik ott figyelt a
számítógépben.Otthon tessék fénymásolni, nyomtatni, indigózni.Akkor talán a kolegák sem nyomnak fel :D

seik 2008.03.11. 11:25:57

Hogy képzeled, hogy kidobnak 10 papírt miattad? Sokkal fontosabb kinyomtatni pornó DVD borítóját színesben, mint a Te szarodat feketében.
Amúgy a munkahelyi másolgatást támogatom :)

Jaguar 2008.04.12. 21:45:01

Basszus! Mér' nem adtad be elég példányban? Pótold oszt kész. Ezé' ne nyígjál!
Biztos majd a bíróság áll neki fénymásolni!
Itt nem a pénz számít, hanem az, hogy hibáztál.
Vannak ám 10-50, vagy még több oldalas mellékletek is!
Ha azokat is a bíróság másolná nem jutna idő munkára.