Finn vendégeink érkeztek egy hónapra Budapestre. Bementem velük a Pannon MOM-parkban található boltjába, hogy feltöltős (Praktikum) telefonkártyát vásároljunk számukra. Ittlétük alatt így olcsóbban kommunikálhatunk. Az egyébként angolul kiválóan beszélő ügyintéző hölgy az útlevelet kérte. Finn vendégünk a személyi igazolványát adta oda, mondván, ez van nála, útlevelet nem hozott Magyarországra. A hölgy erre azt válaszolta, hogy sajnos csakis útlevélre adhat külföldieknek SIM-kártyát.
Hiába érveltem neki azzal, hogy Finnország is EU-tagállam, és az érvényes törvények értelmében útlevél nem kell a beutazáshoz, elég a személyi. Ráadásul úgy tudom, hogy mint EU-tagország állampolgárától, csak ugyanolyan dokumentumot kérhet(ne) tőle is, mint egy magyartól, illetve ugyanolyan eljárásrend szerint kell bánnia vele is. A hölgy sajnálkozva mondta, hogy márpedig a Pannon nem fogadja el külföldiektől a személyit, ez "biztonsági okokból" van így. A helyzetet végül csak úgy tudtuk megoldani, hogy a saját személyimet adtam oda, és az én nevemre vettük meg a Praktikum kártyát.
A turistaszezon kezdetén vagyunk. Úgy gondolom, nyilván számos más külföldinek is lesznek hasonló kellemetlenségei. Mit tegyenek azok, akik "csak" turistáskodni jönnek, magyar ismerős nélkül? "Welcome in Hungary"…??
Szopatja európai testvéreinket a Pannon
Még csak 4 éve vagyunk EU-tagok, úgyhogy rengeteg tennivalója miatt bizonyára tudott még időt szakítani arra a Pannon, hogy megváltoztassa szabályzatát, hogy EU-állampolgárok ne kizárólag útlevéllel juthassanak szimkártyához, mert simán lehet, hogy nincs náluk:
Az utolsó 100 komment: