Tékozló Homár

Tilosban parkolva büntettek a parkolóőrök

2008.05.29. 00:34 | szily | 53 komment

Sajnos nem látszik rendszám, de szentségelni azért lehet, ha valaki ebben utazik: Példa Pál lefotózta, ahogy a népszerű foglalkozás űzői a Petőfi hídnál minden szabályra fittyet hánynak, majd csont nélkül bírságolnak. Ez persze eltörpül az önkormányzati segédlettel folyó nyílt rablás mellett, amit a parkolócégek művelnek, de önmagában azért igen dühítő. Levél és újabb képek hajtás után.

Annak ellenére küldöm ezeket a képeket, hogy tudom, hogy a homár vízi állat, így nem is szokott parkolni. A képeken az látható, amint a Petőfi híd budai hídfőjénél egy autó jelenik meg, leparkol a járdaszigetre (ahol ha jól tudom semmi se parkolhat), majd serényen kipattan két kékinges figura, és körbebírságolja a többi szintén tilosban parkoló autókat. Sajnos nem láttam jól az autót, pofám meg nem volt , hogy közelebb menjek, és úgy fotózzak (nem vagyok sikeres ember), így nem tudom, hogy kiktől voltak, de szerintem főváros címere volt a kocsin (??) .Csatolva az eredeti képek, ill. kiemeltem a lényeget is.

Üdv:
Példa Pál


Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Primavera 2008.05.29. 00:40:32

Elsőre azt gondolom, h ez felháborító.

Primavera 2008.05.29. 00:41:57

A 2. parkolós poszt néhány órán belül. Hm.

Primavera 2008.05.29. 00:43:08

Háromszor is meggondolnám, h közelebb menjek fotózni.

Primavera 2008.05.29. 00:44:11

Négyig el is számolnék előtte.

Primavera 2008.05.29. 00:45:13

Öt embert hívnék erősítésnek, mert én olyan kis félős vagyok.

Primavera 2008.05.29. 00:46:20

Hatásos lenne a fellépésünk, szerintem.

Primavera 2008.05.29. 00:47:21

Hétfőn történhetett az eset, a kpekből ítélve.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.29. 01:01:40

haggyatok mar ezt a hulyeseget
hatosag ott all meg ahol akar\mas kerdes milyen hatosag

kujoon 2008.05.29. 01:42:16

jajj, hagyma, nehogymá' 6óság legyen...csak 1 szarházi banda...
Primavera: 5-öst szádra ne vedd! :DD

tcxbalage 2008.05.29. 02:20:29

En eccer rosszul lettem parkolas kozben, de elmult.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.29. 02:43:32

jajj kujoon
ne hogy aszidd mar melletuk vagyok
szasszor leirtam a velemenyemet errol,de..
de ha valaki felugyel
rendor postas vasutas tokom tudja
az megallhat ott is ahol mas halando nem
mer' dolgozik
qrwa erdekes lenne ha buntetni akarna mer a fel orszag rossz helyen parkol es 2 hetig parkolot kersene

blekem · http://posz.blog.hu 2008.05.29. 03:15:55

ezek nem parkolóőrök te sasszemű, hanem közterületfelügyelők. az más kérdés, hogy nekik sincs semmi keresnivalójuk ott, de az a helyzet, hogy erre a területre nagyon rá vannak állva, mert elvileg "zöldterület", ennek ellenére az autósok előszeretettel parkolnak oda fel. na most figyelje meg bárki aki arra jár, hogy mennyire zöld, semennyire, föld és homok van ott, és nem mondja nekem senki, hogy azért mert odaállnak az autósok. ha az önkormányzat anynira szeretné, hogy az tényleg zöld legyen, akkor elkerítené, és tényleg befüvesítené. ja, hogy erre nincs pénz? na és mondjuk abból rengeteg bírságból amikkel már évek óta megsarcolják a gyanutlanul oda álló autósokat? (jelzem, nincsen tábla, hogy nem lehet oda felállni) Talán összejött volna már kb 20 beton vagy fémoszlop, amit ugyanúgy ki lehetett volna tenni, mint máshol, ahova nem akarják, hogy autók menjenek. de nem, mert ez egy jól fialó tyúkocska, gyomorforgató.

maszogep 2008.05.29. 06:51:05

Jaaj hagyma,

ne beszélj már baromságokat. A rendőr sem ott áll meg, ahol akar. Csak akkor állhat meg szabálytalanul, ha arra komoly oka van, és akkor is úgy, hogy villog a tetején a karácsonyfadísz. A kresz MINDENKIRE vonatkozik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.29. 07:40:43

ja a villogo az itt is mukszik az teny de nagyonis
de ettol meg megall keresztben az uton is
ah haggyuk ez ertelmetlen vita
soxor felmerult mar a homaron
en maskepp latom es kesz

Perillustris 2008.05.29. 07:41:51

Esténként is kimehetnének eggyel arrébb, a másik oldalra, a ZP környékére.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.29. 07:44:04

meg itt maskepp van es ez joban teccik
de megyek alszani
a pingvinek nyertek egy jo meccsen
van meg 3 doboz sorom
holnap csak delutanra megyek
mi kell meg?

ezt meg vician is megirigyelhetne
ja es a negyediken a van egy no aki szeret
jo ezt kicsit loptam esterhazytol

Jimmy.3 2008.05.29. 07:57:43

blekem,

pedig ez valódi zöldterület volt, és tényleg az autósok tették tönkre. Méghozzá főleg a Rio vendégei, akik lusták pl. a BME melletti parkolókig sétálni. Amíg nem volt Rio, addig itt ha nem is fű, de giz-gaz zöldült...

talpi 2008.05.29. 07:59:53

blekemnek

ha Te is tudod, hogy ott tilos parkolni, akkor miért kell külön "falat" húzni, miért nem lehet a szabályokat követni
Üdv

nikkelpuding 2008.05.29. 08:27:56

A f@szt kell az ilyet fotózni, az illetékeseket jól tökön kell rúgni, oszt jó napot!

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.05.29. 08:28:50

hagyma

"az megallhat ott is ahol mas halando nem
mer' dolgozik"

Kisdolgozik, vagy nagydolgozik?

Mert én lenagydolgozom...

Szekszkazan (törölt) 2008.05.29. 08:34:53

Azért, mert az emberek akkor is odaállnak, ha rá vannak kényszerülve. Roppant egyszerű, hogy miért: hova a fenébe máshová tegye a kocsiját, mikor az egész BME környéke tele van, és a főépület előtti nagy parkoló jó részét is hazavágták a metróépítéssel?

Más: pont az a zöld terület hiányzik ott? Mért nem lehet lehinteni sóderrel és parkolónak kinevezni?

Parkoló Blog · http://parkolo.freeblog.hu 2008.05.29. 08:37:12

Közteresek sárga villogóval... ez már nálunk is szóba került, akit pontosan érdekel a dolog, az a KRESZ 50. §-t olvassa.

Ja és pontosan melyik részen bírságoltak? Nem jól tudom, hogy az a nagy füves rész az egyetemhez tartozik, ergo nem fővárosi terület? Lásd pl az Egri József utcát, ahol mindenki úgy áll meg, ahogy nem szégyelli.

Lobster County Sheriff 2008.05.29. 08:37:14

img56.imageshack.us/img56/3466/img0135az0.jpg

Ezt a kepet a napokban lottem, egy paraszt beallt merolegesen a jardara, de meg az hogy jardara, taxi zonaba is egyben. A kocsi mogott, ha epp arra jart volna egy kerekesszekes egyen, jol elszlalomozhatott volna, hogy elferjen. Ekkor megjott a rendor es becsusszant melle, hogy megirja a cetlit. Gondolkoztam rajta, hogy atsetalok es megemlitem a rendornek, hogy ugynama offiszer, hat hogy mer igy taxi-zonaba beallni, de ugy dontottem nem akarom a plexi lap mogott vegezni, ugyhogy mint egyszeri sheriff, hagytam, hadd vegezze a dolgat.
Erdekes lenne, ha a hatosag - ahogy hagyma is emlitette - cirkalgatna parkolohely utan, hogy megregulazhasson egy szabalysertot.

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.05.29. 08:40:15

Van eladó, átadó 30 csomagos parkolási bírságpakettem. Még nincs befizetve. Valakit érdekel, mert engem nem.

Dilbert 2008.05.29. 08:42:22

Nikkelpuding, csak rajta, rajta...

Amugy nem egyedi eset, mindannyian tudjuk. A hatosag (akarkik is) barhol, barmikor megallnak, leparkolnak oda, ahova nem lehetne, mondvan, hogy ok dolgoznak.
Szomoru ez, nagyon szomoru.

ex-dr. vuk 2008.05.29. 08:47:04

50. § (2) A figyelmeztető jelzést használó, út- vagy közmű építésére, fenntartására, illetőleg tisztítására szolgáló jármű vezetője, ha ez a munka végzése érdekében elkerülhetetlen, a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti és a forgalmat lényegesen nem akadályozza,
c) legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is közlekedhet;
d) olyan helyen is megállhat, ahol az egyébként tilos;
e) behajthat olyan útra, ahová egyébként behajtania tilos.


Mirol is beszelunk?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.05.29. 09:02:18

Először látva a képeket, azt hittem valahol a pusztában készültek. Azt hittem a Zentrum keze már bárhova elér...

@maszogep : Ezeket ironikusan írtad, vagy tényleg valahol máshol laksz? :-D De ha utóbbi, akkor mondd meg hol, mert megyek oda én is! :-)

Amúgy meg a rendőr ha fennforgáshó' megyen ki akkor OK hogy ott áll meg ahol akar.
De ne már hogy az ilyen kis segg közterületesek meg parkolóférgek is szabálytalanul parkoljanak! Milyen "hatóság" ez? Sietni kell mert iszonyatos károkat okoznak a tilosban parkolók vagy mi a tököm? Megfenyegettek valakit? Kommandó miért nem jött ha iylen halaszhatatlan a dolog?

A redőr meg persze, ha sürgős dolga van akkor parklhat szabálytalanul. Pl. ha sürgősen be kell mennie az Árkádba szarni. Sürgősen.

cowkie 2008.05.29. 09:09:11

de ennek nincs hirerteke, mindig ezt csinaljak.

garázda 2008.05.29. 09:17:34

Miért féltél hogy elveszik a mobilod és megvernek?
Ha írsz egy ilyet akkor miért nem mentel még pár lépés?
Egy besza.i alak vagy aki ki akar állni az igazságért , de amúgy egy tutyimutyi!!

így nem sok értelme van az egész beírásnak!!!

garázda 2008.05.29. 09:20:37

Amúgy hány rendőrt láttam autóban ülve biztonságiőv nélkül, pedig ő nekik is jó példával kell elöljárniuk!!!

Úgy tudom járörözéskor be kell kapcsolniuk nekik is!!

Rav Antal 2008.05.29. 09:23:51

vuk_:

"A figyelmeztető jelzést használó, út- vagy közmű építésére, fenntartására, illetőleg tisztítására szolgáló jármű vezetője, ha ez a munka végzése érdekében elkerülhetetlen"

Ezek közül melyik állt fent ebben az esetben? Szerinted utat építettek, esetleg vízvezetéknek ásták az árkot? Netán kátyúztak, vagy a gázvezetéket karbantartották? Esetleg mosták a villanyoszlopokat? És még elkerülhetetlen volt mindeközben a járdaszigetre állás? Muhahahahahaha


Szekszkazan: Ja, meg ott az a kib@szottnagy Városliget is, meg a Népliget, azokat is le kéne fáinul aszfaltozni, mennyi autó elférne ott is! A Margitszigetről nem is beszélve!

Majmász Gedeon 2008.05.29. 09:43:13

a többi szintén tilosban parkoló autókat --> a többi, szintén tilosban parkoló autót

Ajtony 2008.05.29. 09:54:33

Hetedik kerület, Bethlen Gábor u: Leparkolok, majd a húsz méternyire levő automatához megyek. Még két lépést sem tudok tenni, "Rambó" a kórház kerítésére ül, teljes menetfelszerelésben - terepszínű cucc, oldaltáska, fényképező. Mosolyog, sietségem láttán.
Az automatába már nem fér pénz, megtelt. Erre a display szövege is figyelmeztet. Ránézek Rambóra - teli szájjal röhög.
Fényképező elő, katt az automatáról, és katt Rambóról úgy, hogy az automata széle a képben.
Rambó üvölt - mi a f*szt fényképezel köcsög.
Csodálkozom ezen. Még a végén megtámad.
- na mi a f*sz van? - üvölti, és jön felém.
- rossz az automata - válaszolom. Közben mellém ér. Kb. annyi esélye lenne, mint Iraknak az USA ellen. Hatan-heten már bennünket bámulnak. Rambó ekkor csendesen kérdezi - mit fényképezett?
- az automatát, úgy hogy ön is látszik a képen - válaszolom, majd hozzáteszem - már ha per lenne öt év múlva a behajtó céggel.
A kórház előtt is van - mutat a bejárat felé, ahová készülök.
Nem hozom vissza, jó? - kérdezem tőle.
Jó - válaszolja - de ha itt leszek a közelben megnézném.

Üdv

csati 2008.05.29. 10:12:11

Atyaég, nem ám az zavar titeket, hogy minden második autó szabálytalanul parkol - fent a járdán, tilosban, kapubejáró előtt, zebrán, kereszteződés előtt közvetlenül -, hanem hogy az ezeket megbüntető, munkáját végző rendőr-közterületes-akárki nem áll neki parkolóhelyet keresni fél órát. A poén meg az, hogy valószínűleg semmi szabálytalanság nem történt, használták a megkülönböztető jelzést.

Remélem, ha majd a kapubejárótokba állnak, és nem tudtok elindulni otthonról, akkor a kihívott hatóság azért nem fog csinálni semmit, mert nem találnak parkolóhelyet. Akkor majd talán kicsit elgondolkoztok.

csati 2008.05.29. 10:22:30

És ez ráadásul kint van az index címlapján, gratulálok!

dpspeti 2008.05.29. 10:26:13

Sokkal kellemesebb, hogy az infoparkban dolgozom, es ott barhol is allok meg, kozteruleten vagyok...fizetni nem lehet a parkolasert, mert nincs parkoloora, de ha leallok, hogyhogynem 2 percen belul feltunnek a kozteruletesek es megbirsagolnak... miert is?
ui: természetesen van lehetoseg parkolni az egyetemnel is stb..nem is csinalok ebbol homar postot, csak duhongok magamban :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.05.29. 10:51:45

Hip-hopp, jön két közterületes kocsi, leparkonak a tilosban, megbírságolják elgymás, és továbbállnak. Aztán fölébredtem...

ex-dr. vuk 2008.05.29. 12:01:50

Nem nagyon ertem, hogy miert nem a tilosban parkolokra fujtok, miert a kozteresekre... Ott a sarga villogo, kozfeladatot latnak el eppen, amit nem lehet 2 km-rel arrebb parkolva (ha ott van hely) csinalni.

Esetleg neha szidhatnatok a tilosban parkolo civileket is, nem? Ha ok nem lennenek, a koztereseknek is lenne jobb dolguk...

csati 2008.05.29. 12:50:16

Fújnak a tilosban parkolókra is, küldenek be képeket róluk, de csak akkor, ha valamilyen drága kocsiról van szó. Hiába, a szocializmusból megmaradt reflexek, aki tehetősebb, sikeresebb, mint mi, azt utálni kell.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.05.29. 14:54:35

blekem is megmondta!
Parkolóőrök nem bírságolnak szabálytalan parkolásért, hanem pótdíjaznak fizető övezetben nem fizető parkolásért... Ennyi idő után már igazán kéne tudni, kedves Szily!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.05.29. 19:51:18

1. A tilos övezetek fele csak azért van hogy csak a fizetőben tudj parkolni.

2. amúgy se mondja meg senki hogy fizessek a parkolásért. Fizetjük az útadót ami a benzinben van

3. Akkor is faszság, ha nem olyan helyre állnak amire szabad, akár közteresek, akár parkolóőrök. Ugyanaz a köcsög fajta csak más gúnyában.

4.Ha 2km-rel arrébb van parkolóhely akkor oda parkolnak, és odasétálnak. Semmi baj nem lesz belőle. A KRESZ rájuk is vonatkozik.

5. Kurva anyját az összesnek!

Vladimir Harkonnen 2008.05.29. 22:06:00

hkt 2008.05.29. 10:26:13
Sokkal kellemesebb, hogy az infoparkban dolgozom, es ott barhol is allok meg, kozteruleten vagyok...fizetni nem lehet a parkolasert, mert nincs parkoloora, de ha leallok, hogyhogynem 2 percen belul feltunnek a kozteruletesek es megbirsagolnak... miert is?

Ott (legalábbis ahová én járok) minden utca tűzoltósági felvonulási terület, és végig megállni tilos táblák vannak!
Ami meg parkoló, az ki van táblázva rendszámra.

garázda 2008.05.30. 10:20:41

Csak a tűzoltó, mentő és rendőr állhat , mehet , stb olyan helyen ahol más nem, HA megkülönböztető jelzést használ!!!!!

Mellesleg a hülye rendőr tagnap azt nyilatkozta hogy rá nem vonatkozik a forgalommal szemben való megállás trafipaxozás miatt!


Kérdem én miért nem azokat büntetik meg tényleg akik úgy állnak a járdára, hogy nem lehet csak kikerülni őket, a zárt villamos sínen száguldózó köcs.g Mercist, Hummmerest, stb. A már 5 másodperce pirosra váltott lámpán átmenőket!, a másodiknak parkolókat!
Az egyirányú utcában szembejövőket??
Kapuba beállókat??


A közterületes ha villog akkor max megnézik miért villog , de sok lehetősége nincs neki se megállni tiltott helyen!!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.05.30. 13:51:37

Azt a tűzoltósági felvonulási területet én sem értem... A tűzoltóautó begurul két sávon, elfordul 2 sávon, megfordulni ott meg akkor sem tud, ha senki sem parkol... Tovább mehet és kijön máshol. Vagy tolat. Nem értettem én sem soha, így elfoglaltam mindig más helyét, arra az 5 percre, míg bent voltam... Tahóság, tom.

DeadBodiesEverywhere 2008.05.30. 16:03:25

Jó hát pl velünk megcsinálták azt hogy 9:44ig volt érvényes parkolócédulánk és 32-kor megbüntettek, úgy hogy a büntetésen rajta volt hogy meddig érvényes.
Bevittük a céghez, nem kellett fizetni és annyit mondtak hogy majd előveszik a kollégát.
Még jó hogy megnéztük. Csaló egy banda!!!

DeadBodiesEverywhere 2008.05.30. 16:07:11

Vladimir Harkonnen : az Infopark halal, folyamatosan beepitik es kiszoritjak az autokat. Van egy parkolo, meg az utca.

Inkabb bkv-val jarok, mert oke h 10 perc (2 kör) mig talalsz egy helyet, de utana 8 oran keresztul izgulhatok hogy meghuzzak az autot. Elso alkalommal a mostani lyuk helyen levo parkoloban szepen meg is huztak a jobb hatso ajtom :( 2 es fel eves kocsinak. Koszonom.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2008.06.03. 02:40:43

ColT:

1. Sajnos sok helyen azért maradt meg a megállni tilos, mert régebben szükség volt rá, most nincs. Ilyenek a 30-as táblák is. Jó példa erre a keleti parkolójában a megállni tilos tábla. (Amit most lezártak a metróépítés miatt)

2. A parkolási díjat az önkormányzatnak fizeted(kivéve amikor Centrumos terület ami magánkézben van és az önkormányzat pénzét lopja legálisan), míg az útdíjat az államnak. Ez van.

3. Baromira nem ugyanaz a kettő, és nagyon jó lenne ha végre megtanulnátok a különbséget, mielőtt hülyeségeket írtok.

4. Ebben igazad van, tényleg így kéne csinálni. De igazából nem kéne megszegni a KRESZ-t és akkor tényleg azt csinálnák a közteresek, amire kitalálták ezt a szervezetet.

5. Köszönjük, ez szinvonalas volt.

Édes Istenem, mikor lesz végre Magyarországon közlekedési kultúra?

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2008.06.03. 02:42:19

Szily: Azt meg gyakorlott homárosként neked pontosan tudnod kéne, hogy mi a különbség a parkolóőr és a közteres között.
süti beállítások módosítása