Tékozló Homár

Torokütés a Szimpla Kertben?

2008.11.03. 09:12 | szily | 154 komment

Azt meséli egy csocsórajongó lány, hogy most szombaton záráskor egy szekuritis torkon ütötte a Szimpla Kertben. Mi minden rosszat elhiszünk a biztonsági őrökről, de ez azért komoly vád, ha valaki szemtanúja lett volna, kérjük írja meg a Homárnak a sztorit. Beszámoló alant.



Sajnos egy olyan szórakozóhely ellen kell panaszt tennem, ami évek óta a kedvencem volt. 23 éves egyetemista lány vagyok, sokat mulatok. Majdnem minden hétvégén a Szimpla Kertben szórakozunk, főként a csocsó miatt. Így volt ez november 1-jén is. Természetesen iszogattunk, de épp csak annyira hogy jó legyen a kedv. Közeledett a záróra, az őrek felkértek hogy hamarosan távozzunk, de a játék olyan jól ment, hogy nem akaródzott. A sörből is sok volt még. Rajtunk kívül körülbelül 20 ember volt még meg a dolgozók és mivel az őrök felettébb agresszív és illetlen módon „kértek” már csak azért sem akartam menni. Több ember szeme láttára az egyik őr hirtelen lendületből megütött, a tenyere alső részével a torkomon. Hátraestem, mázli hogy mögöttem fotel volt és a csocsóasztal sarkát is sikerült kikerülnöm. Az ijedtségen kívül komolyabb bajom nem történt bár persze fájt egy picit. A legjobban az fájt, hogy se az ott álló pultosok, se a többi őr nem tett semmit. A történtek után is csak azon voltak hogy kilapátoljanak. Elhallgattak, amikor a rendőrséget hívtam, de ott azt mondták, hogy csak orvosi látlelettel van értelme feljelentést tenni. Vagyis ha nem látszik az ütés helye, nem tehetek semmit. Legfeljebb annyit, hogy többet ott nem bulizok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Impega 2008.11.03. 09:13:21

Ez a sorszam az enyem!

=Ford Prefect= 2008.11.03. 09:16:12

Aki s Szimplába jár, sikeres ember nem lehet.
Gyertek inkább a MÜPA-ba ma este...

csibenyussz 2008.11.03. 09:17:17

torokütés???
akkor az lecsúszott, vagy fel?

csibenyussz 2008.11.03. 09:19:27

ugy gondolom elég sokan láthatták az esetet, biztos fog jelentkezni valaki.

az más dolog hogy nem tudjuk hogyan fajulhatott el ennyire a dolog... szóval kiváncsi lennék a körülményekre is - (bár ez nem ment fel senkit egy ilyen ütés alól... )

csibenyussz 2008.11.03. 09:23:27

még valami amin most agyalok.
a társasággal nem voltak pasik? hogyhogy egy lány került ilyen helyzetbe? és az még valahol haggyán hogy a többi ott dolgozó nem "védte" meg, de a társaság többi tagja sem tett semmit? mindenki csak állt, és nézett?... hmmm...

genyó kapitány 2008.11.03. 09:26:12

1000 szer el lett mondva
ne kötekedj a kidobókkal

csibenyussz 2008.11.03. 09:33:20

genyó kapitány 2008.11.03. 09:26:12

én szoktam kötekedni velük, de csak ha jóképüek... és még sosem kaptam semmilyen ütést... ;)))

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.11.03. 09:35:49

Na várjunk csak. Ha úgy megütött, hogy hátraestél, akkor annak azért valami nyoma van. Szórakozóhelyek általában kamerával felszereltek, és tanúid is lehetnek rá. Szerintem alapból beszóltál neki, vagy valami gyanús ebben a sztoriban...

www.jateklinkgyujtemeny.hu

belekotyogok 2008.11.03. 09:43:33

Azért mondjuk ha felszólítanak távozásra, akkor lehet, hogy nem kellett volna tovább csocsózni, főleg nem alaposan beb*szva.

Ha gyakran jársz oda, akkor tudnod kéne, hogy mikor zárnak. Alapvetően nem is értem, hogy miért is nem fogtad fel, hogy a záróra nem azt jelenti, hogy tovább mulathatsz...

Rocko- 2008.11.03. 09:43:46

márhogy csakazértse.
és akkor meg csodálkozunk.

csibenyussz 2008.11.03. 09:45:04

cégalapító · cegalapitas.blog.hu 2008.11.03. 09:35:49


több mint valószinű hogy volt valami személyeskedés, vagy beszólás vagy hasonló. a személyzet meg valószinűleg ingerült volt, ment volna haza zárás után... de a tockos (torkos) akkor is kemény egy nőnek, nem?

belekotyogok 2008.11.03. 09:45:15

Talán kevesebbet kéne mulatnod hétvégenként és az így megtakarított időben olvasgathatnád az értelemző szótárt a nyitva tartás és záróra címszónál...

mqqq 2008.11.03. 09:47:40

Nem értem bazmeg, ha azt mondják takarodj, faszért nem mész, tied a hely?

genyó kapitány 2008.11.03. 09:48:09

csibenyussz
különlegesen szép lehetsz ha elnézik neked
de inkább ne tedd
tudod, addig jár a korsó a kútra...

vandorszekely 2008.11.03. 09:48:44

Tenyér alsó fele - vélhetően kézél, azzal kapsz torokütést ...
szerintem beszívtál, aztán az őr csak el akart kapni, mikor összeestél.
Tipikus egyetemista csaj.
Szerintem ez fotosopp.

cowkie 2008.11.03. 09:49:10

lattok osszefuggest az oktatas mai helyzete kozott es hogy 23 eves egyetemistak minden hetvegen satu reszegen botorkalnak valami sudri csehoban?

csibenyussz 2008.11.03. 09:49:22

JÁTSSZUK EL!

mqqq 2008.11.03. 09:47:40

-"Nem értem bazmeg, ha azt mondják takarodj, faszért nem mész, tied a hely?"
-anyád!!
- *** (durr egy pofon)

csibenyussz 2008.11.03. 09:51:13

genyó kapitány 2008.11.03. 09:48:09

egy ideje már csak elvétve járok ilyen helyekre... de jó az orrom az alapból mindenkivel bunkó tipusokat kiszagolom :))

.... jajjj, nem akarok eltörni!! :DD

AlulírottFentemlített 2008.11.03. 09:52:53

Nem volt rajtad véletlenül egy lejárt inkall-os indapass?

Egyébként meg nőt, illetve bárkit megütni köcsög dolog!

csibenyussz 2008.11.03. 09:53:55

cowkie 2008.11.03. 09:49:10

a lány védelmében:
a legtöbb egyetemista szeret részegen szórakozni (én is tettem anno), de hidd el felmenőink is tették, és nem csak az egyetemisták, ugyhogy ez nem a MAI oktatási szinvonalat jellemzi, sőt, szerintem semmi ilyesmit nem jellemez. a fiatalok szórakoznak, iszogatnak, hülyülnek. de ez elmúlik. (legalábbis az esetek nagy százalékában)

Pikka 2008.11.03. 09:54:08

ad1: ha menni kell, hát menni kell. Én is ideges vagyok, ha túlórázni kell, miért pont egy kocsmában örülnének.

ad2: ettől függetlenül ez még nem mentség semmiféle fizikai erőszakra, torkoncsapkodásra pláne nem

ad3: Nehéz úgy ítélni, ha csak az egyik oldalt látjuk, bármi beszólás lehetett az előzmény, de ettől még lsd 2es pont

ad4: ez a társaságban hol vannak a férfiak dolog nekem is felmerül. Lányok en menjenek egyedül szórakozni, vagy ha igen, akkor ne kötözködjenek senkivel.

vandorszekely 2008.11.03. 09:56:48

Természetesen iszogattunk, de épp csak annyira hogy jó legyen a kedv. (TERMÉSZETESEN...) Közeledett a záróra, az őrek felkértek hogy hamarosan távozzunk, ( FELKÉRTEK! NEM KIDOBTAK) de a játék olyan jól ment, hogy nem akaródzott. (POFA BEFOG, FELKÉRTEK, MENJ SZÉPEN) A sörből is sok volt még. (MÁR...)
A pa naszt kivizsgáltuk. Kérem jöjjön vissza, elmaradt egy atyai pofon.
Há' ezt kell csinányijee?
Kis/kisebb városban láttam/látom, hogy a majdnam diplomás hölgyek/urak, hogyan kapcsolódnak ki a 3 max 4 napos, nem kötelező kurzuslátogatás-okozta stressz után...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.11.03. 09:57:15

Ha torokütés, akkor nem "fáj egy picit".

MosoMasa 2008.11.03. 09:58:03

Hát azért ismert jelenség az enyhén kapatos 23 éves egyemista szindróma!
Viszont az is tény, hogy ezek a tapló őrzővédő jellegű orkok is sokat megengednek maguknak.
Nem lehetne valamit kezdeményezni azügyben, hogy korlátozzák a "jogaikat", ill. a jogtalan intézkedéseiket szigorúan ellenpontozzák?
Mert ez már azért kicsit túlzás. A sárgatalpúakkal egyetemben.

csibenyussz 2008.11.03. 09:59:46

magampista 2008.11.03. 09:58:03

de mondjuk egy mata-részeg bandánál hol húzod meg a határt? azért ne felejtsük el hogy a vendégek között is akad jócskán agressziv... főleg bepiálva.

MosoMasa 2008.11.03. 10:08:07

cowkie 2008.11.03. 09:49:10

te vagy éretlen vagy még, vagy egy tanulatlan sértődött egyén, aki másban keresi a hibát amiért csak szakmenkesz lett és nem orvos...

Az oktatási rendszernek ehhez semmi köze, ez így volt eddig is, ezután is így lesz: a fiatal egyemisták mulatnak, lerészegednek....
Szerinted Petőfiék a Pilvaxban kizárólag csak fenkölt himnuszokat zengtek, vagy csendben a sarokban amőbáztak?

MosoMasa 2008.11.03. 10:10:10

csibenyussz 2008.11.03. 09:59:46

Azért mondtam: ismerjük a 23 éves egyemista lánykat is....
De az öklözés az ork részéről, amiről azért jócskán lehet olvasni itt is, ott is akkor sem lefogadható eljárás.
Hívjon rendőrt (helyenként persze az sem jobb sokkal)

Secnir 2008.11.03. 10:10:23

khm.

ez a hely színvonalát minősíti.
nálunk bármely népszerű italdiszkontba bemész, ahol ki van írva pölö, hogy :
Nyitvatartás 06-22
és 22:10-kor azt mondod, hogy vagyunk öten, s mindenki iszik még két kört, majd kikéred, akkor a kocsmáros oszt-szoroz és kihozza. és még nincs záróra, míg a vendégek el nem mennek.
ti. abból él.
egy Szimpla SzórakozóKert nem a vendégekből él. Általában egy fedőcég.

maincoon © 2008.11.03. 10:11:24

"AlulírottFentemlített 2008.11.03. 09:52:53

Egyébként meg nőt, illetve bárkit megütni köcsög dolog!"

Bárhogy is történt - kicsit nekem is gyanus egyébként - de NAGY PIROS PONT neked ezért a mondatért.

Almatlan Jozsi 2008.11.03. 10:12:31

A kriminologia pont ezzel foglalkozik, nem? Hogy egyesek a pics@ba nem tudjak azt csinalni ami a dolguk lenne aztan csodalkoznak ha aldozatok lesznek.

Van egy sanda gyanum, hogy ez az utes hiabavalo volt es 3 diplomas skeptikusunk nem fog tanulni belole, hanem csak meg jobban bekemenyit, mert hat o neki senki soha nem szolhat be, es ha neki ugy tartja a kedve, akkor a metro sinei kozott fog vitustancot jarni mert neki az jar.

Az egesz vilag korulotted forog, ugye?

(Egyebkent utni akkor sem lett volna szabad, maximalisan helytelenitem)

Bolee 2008.11.03. 10:21:41

nem valami homáros story, megfelelő kulcsszavakkal egy PC legenerálja:(
vagy hétvégén ennyit javultak a szolgáltatók, hogy egy simi-ért már post jár?

csibenyussz 2008.11.03. 10:26:27

kicsit off:
férfiak, el tudtok képzelni olyan szitut, melyben egy nőt megütni "bocsánatos" bűn?

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.11.03. 10:27:10

Bírom ezt az országot, meg pláne az ilyen postokat.

Valaki valami rosszat csinál, el is ismeri, de amikor jön a retorzió (felrakják a kerékbilincset, megbünteti a kalauz, ellenőr, kap egy fülest, stb.), akkor még ő van felháborodva és billentyűzetet ragad.

Nem értem... Miért???

schokobanane (törölt) 2008.11.03. 10:29:32

Pikka 2008.11.03. 09:54:08

Ott a pont.

۝merta-X 2008.11.03. 10:29:47

-Srácok, zárunk, fejezzétek be, legyetek szívesek!
- Ezt még megisszuk és megyünk. (A társaság sofőrje, vagy mindegy, egyvalaki mindig van, aki józanabb)
- Jó, megvárom.
- Asszongya a paraszt, hogy lépjünk le? (bebaszott hülyegyerek)
- Rúgd már szét, hukk, a faszát, Tibike! (bebaszott picsa)

*Karateütés*

csibenyussz 2008.11.03. 10:30:06

zep 2008.11.03. 10:29:01

ha ezt nem értem, nagyon hülye vagyok e?

۝merta-X 2008.11.03. 10:32:07

"csibenyussz 2008.11.03. 10:26:27
kicsit off:
férfiak, el tudtok képzelni olyan szitut, melyben egy nőt megütni "bocsánatos" bűn?"

Amikor ő viselkedik támadóan.

maincoon © 2008.11.03. 10:32:50

Csibenyussz:
lehet, hogy érintett biztonsági őr akarja elmondani az ő verzióját?

metamorph 2008.11.03. 10:33:32

csibenyussz: a 220 nem ismeri a nemeket

csibenyussz 2008.11.03. 10:36:08

metamorph 2008.11.03. 10:33:32

a nőt megütni nem illő dolog - ez van a köztudatban. és arról nem szól a fáma hogy hány agressziv verekedős nő van... :)
viszont én mégis az előbb feltettre vagyok kiváncsi.

csibenyussz 2008.11.03. 10:37:20

maincoon 2008.11.03. 10:32:50
ma regelt, ugyhogy van sansza hogy érintett a történetben.

Zep! ki vagy?

csibenyussz 2008.11.03. 10:42:54

naaaa, mondd már el. léccci...
akkor legalább érdemben lehetne beszélgetni a dologról!

Mr.Brooks 2008.11.03. 10:45:27

Aranyom, ez azért súlyos vád ám...

cowkie 2008.11.03. 10:48:11

magampista 2008.11.03. 10:08:07

aranyos, hogy van velemenyed. kubikos, vagy talan szobafesto-mazolo..? vagy mi faj? =D

dooky 2008.11.03. 10:48:26

Csibenyussz:
Ha kostolgatja a biztonsagi oroket, ahogy te tetted:))

Nem, komolyra forditva a szot, volt nekem olyan haver nom, aki rettegesben tartotta a pasijat. Kepzelj el egy 160/110-es not, aki egyszer a szemem lattara vagta ugy orrba a pasijat, hogy eltort az orra. Nah, asszem az ekkora szekerhuzo, de aggressziv nokkel, az elso pofon utan erdemes megertetni, hogy ok a gyengebb nem..Mar csak a miheztartas vegett.

Nem mellesleg, mar nem ugyanaz a vilag, amiota a nok is elvezik a szexet:D

☺ágica (törölt) 2008.11.03. 10:48:46

Pikka: még egy pont:)

Omerta X: hát, én is valahogy így képzelem el.

Milyen érdekes, az elején "felkérték", hogy távozzon, aztán pár mondattal odébb, már az van, hogy "felettébb agresszív és illetlen módon" kérték, éppen ezért juszt se ment. Most akkor melyik is?

belekotyogok 2008.11.03. 10:50:18

nőt megütni nem illő-mint ahogy úrihölgy sem rúg be nyilvános helyen és nem kezd kötekedni, ha udvariasan felhívják a figyelmét a zárórára :)

2008.11.03. 10:51:43

Vazze torkos csütörtök volt, nem ?

csibenyussz 2008.11.03. 10:52:30

dooky 2008.11.03. 10:48:26

nem kostolgattam... csak frocliztam ;)

és szerintem alapból elég sok agressziv nő van. én is ismerek verekedőset. szerencsére verekedős pasit nem nagyon :)

kumming 2008.11.03. 10:58:09

Az ilyen lendületből, tenyéréllel torok ütést csak a csaknorriszos karatefilmekben szokták túlélni.

_UnderCover_ 2008.11.03. 10:58:36

Vazze, TORKOS csütörtök, hattalmas!
A nap embere vagy, Kulics!

AlulírottFentemlített 2008.11.03. 11:00:22

maincoon 2008.11.03. 10:11:24!

Köszi!

Dolgoztam egyszer egy sörözőben pultosként.
Nem egyszer volt probléma abból, hogy záráskor időnként akadtak olyanok akiknek nem akaródzott hazamenniük, vagy más egységbe átfáradniuk.

Sajna csak éjfélig lehettünk nyitva, mert helyileg úgy volt leszabályozva, úgy kaptunk engedély.
A kerthelyiség ugyanis olyan környezetben volt (igaz nem MŰEMLÉKI).

Általában a legnehezebb felfogású emberkék is megértették, hogy be kell zárnunk, mert másnap akkor már nem ihat itt, mivel visszavonják az engedélyünket.

Nálunk még nem volt örző-védő ork, de nem is kellett, szavakkal is meg lehetett oldani a záróra betartásának gondját.

csibenyussz 2008.11.03. 11:04:11

kumming 2008.11.03. 10:58:09

egy torkos ütés - még egy kisebb is - nem okoz gégetörést? vagy minimum fuldoklást? (bár nemtom, nem vagyok én orvos... csak ahogy igy tapogatom a torkom eszembe jutott) :D

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.11.03. 11:06:03

megint felrémlik a szigeten meghurcolt/hisztériázó és össze-vissza vert lány szelleme.

kumming 2008.11.03. 11:06:19

Mér, én nem ezt irtam? Szerintem egy ilyen ütés már halálos.

Almatlan Jozsi 2008.11.03. 11:06:33

csibenyussz 2008.11.03. 10:26:27
kicsit off:
férfiak, el tudtok képzelni olyan szitut, melyben egy nőt megütni "bocsánatos" bűn?

Mondj egyet es megprobalom elkepzelni.

csibenyussz 2008.11.03. 11:08:38

kumming 2008.11.03. 11:06:19

ja igen. bocs. akkor dettózok.

csibenyussz 2008.11.03. 11:09:51

Almatlan Jozsi 2008.11.03. 11:06:33

nem mondok. :) kérdeztem.

BiG_ 2008.11.03. 11:12:38

Egyszer a leendő diplomával sújtottnak is lehet rossz napja.

Egyébként én már értem, mitől van a sok lelkibeteg-ütődött diplomás. Mindegyik kötözködött ittasan a biztorkkal élete egy részében. :-DDD

Üdv!

kumming 2008.11.03. 11:15:04

Ha végigmegyek egy péntek este Debrecenben a városon, csak részeg egyetemistát látok. Már csak abban bizom, hogy nem a városomban fognak munkát vállalni, pl. mint orvos.

MosoMasa 2008.11.03. 11:19:56

cowkie 2008.11.03. 10:48:11

nekem legalább van, ellentétben veled, aki csak demagóg fröcsögésig képes eljutni. Ráadásul plagizálsz is.

csibenyussz 2008.11.03. 11:20:39

na ne menjünk már át diplomás-fikázásba... nem teljesen korrekt a dolog.

Primavera 2008.11.03. 11:29:21

csibenyussz 2008.11.03. 10:42:54

Te az idiótákra buksz, vagy csak a pszichiátria szépségei érdekelnek? :)

EÖ (törölt) 2008.11.03. 11:36:12

szerencséd van, hogy a Szimpla Kertbe mentél
én egyszer a Dupla Kertben voltam, és kétszer vágtak torkon...

gondolhatod hogy járt a telekszomszédom, aki a Multi Kertben volt, szarrá verték...

csibenyussz 2008.11.03. 11:40:15

Primavera 2008.11.03. 11:29:21

érdekelt volna hogy ki ő, és milyen szerepe volt a sztoriban. de ezt már nem tudjuk meg ugy látom.
jajjj, amugy bukom az idiótákra sajnos... :DD ez a vesztem!
különben nővel kezdenék ;) (na jó, csak vicc...mielőtt szétszedtek!)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.11.03. 11:42:25

csibenyussz 2008.11.03. 11:20:39
na ne menjünk már át diplomás-fikázásba... nem teljesen korrekt a dolog.

Erről azt hallottam, hogy azért van, mert "felhígult a szakma" de persze nem azért, mert a színvonal lett alacsonyabb, hanem mert túlkínálat van.

Már meséltem egy másik topicban, hogy Vácon felvételiztettem titkárnő-jelölteket számítástechnikai tudásról. Annak ellenére, hogy mind 25-30 év között volt számítógépet nem igen láttak, bazi bénák voltak egyszerű feladatokhoz is. Kicsit skeptikus többdiplomás is akadt köztük. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy a dekoratív megjelenés fontosabb az email küldésnél (azt vettük fel amelyiknek nagyobb volt a melle)

Amúgy a poszthoz:
- ha nevelői torkos volt ám legyen megalapozott
- egy biztonságos őr max. leszerelhet, védekezhet. Max azt tudom elképzelni, hogy annyi sérülés okozódik hogy eltörnek a műkörmök

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.03. 11:48:10

en egyszer osszetortem Vacon egy csocsoasztal uveglapjat, de veletlenul
viszont ugyanott dugtam a flipperen

Secnir 2008.11.03. 11:50:39

hagyma
így jártál a legjobban, mert ha az összetört csocsóasztal tetején dugtál volna...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.03. 12:05:21

telleg osszetortem, mer elakadt a labda oszt kinyitottuk oszt aszittem a csajom tartja es nem
olyan biztonsagi lanc meg nem volt rajta
aze a flipperen se volt veszelytelen

Hompi 2008.11.03. 12:12:28

Nálam ez a sztori azért kicsit bűzlik.

1. Szerintem aki a Szimplába jár kikapcsolódni tényleg nem lehet sikeres ember. Borzasztó putrisnak tartom a helyet. Nopersze lehet, hogy a helynek ilyen az imidzse, és a hangulata, de azért a mellékhelyiség sokat elárul a színvonalról. Próbálj meg bemenni oda dolgot végezni, és kijönni úgy, hogy nem undorodsz.
Amellett az árak nem a hely putris mivoltát tükrözik, és persze ez nem minősíti a staffot sem.

2. A fiatal hallgatóknak valóban kedvelt szórakozásuk rendszeresen részegedni. Kár, hogy nem tudnak jobbat a kikapcsolódásra, mint elinni az agyukat, dehát ez magánügy. Habár részemről kevés visszataszítóbb dolog van mint a részeg nő látványa...

3. A másik oldal ismerete nélkül nem tudhatjuk, hogy hogyan is kezdődött ez a szóváltás. Azonban jól ismerem azokat az orrukat fennhordó nőtipusokat, akiknek senki ne szóljon már be. Főleg ne holmi pincér vagy security orc. Merthogy az hol van már hozzá képest.
Elszomorítanak az ilyen emberek. Ha egyáltalán ők most valakik(amit megerősíteni soha nem tudunk), akkor is voltak nagy senkik, így tán elfelejtik honnan jöttek.
Márpedig a posztíró stílusából abszolúte ezt vélem érezni, és ha visszaszólt a securitynek, akkor keményen provokálhatott is.

4. A záróra b*zmeg az záróra. Ha azt mondják, hogy menjél akkor miért nem mész? Nem akaródzott abbahagyni a játékot? Hátmondjuk kinemsz*rjale. 100 helyen lehet még csocsózni, főleg azon a környéken.

5. Namost nőt megütni megbocsáthatatlan bűn... vagy mégsem? Ne haragudjanak az olvasó hölgyek, hogy ezt mondom, de sok nő bizony tud nagyon hülye lenni. És itt nem arra gondolok, hogy férfiszemmel nem tetszik valami, hanem arról, hogy egyesek nem tudják hol a határ, csak elszállnak, és azt hiszik övék a világ. Volt nekem olyan barátnőm, aki egy alkalommal elvesztette a realitást. Nem volt részeg, csak elszállt. Megalázóan viselkedett társaságban mind magával, mind velem szemben. Amikor félrevontam, hogy ezt megmondjam neki, kezelhetetlen volt. Nem vagyok rá büszke, és nem is vagyok verekedős fajta, de ekkor kapott egy kis pofonfélét. Nem esett tőle hanyatt, nem maradt nyoma, nem is fájt. Csak annyi kellett, hogy összeszedje magát, és egy percig figyeljen rám. És nagyon hatásos volt. Utána megbeszéltük, nem is volt harag.

Esetünkben persze a komolyabb tettlegességet egyáltalán nem helyeslem, de azért ezt a hanyattvágódós attrakcijót azért gondoljuk át. Ha valakit torkonvágnak úgy hogy elesik, hát az nem biztos hogy "picit fáj" meg felkel onnan kapásból.

Audiatur et altera pars (Gyk: hallgattassék meg a másik fél is)

jawbone 2008.11.03. 12:15:40

tokmindegy mennyire volt bebaszva a kiscsaj, akkor sem kene megrakni a paraszt bizt ornek !
ha nagyon balhezik, fogja meg es vigye ki
akarmilyen not megutni kurva nagy parasztsag, azoknak akik itt az orkot vedtek azt kivanom hogy a huguk v. a nojuk kapjon egy elbaszott nagy maflast a kozeljovoben vmi kopasz skeptikus tobbdiplomastol
EZ FONTOS !!!

papucsbojt 2008.11.03. 12:27:42

druidica 2008.11.03. 12:15:40

tok igazad van, hihetetlen, hogy a fizikai eroszak ennyire elfogadott. ha en vagyok a kedves vendeg, es ha nem helyenvalo modon viselkedek, akkor tessekeljenek ki, ha meg nem megy, hivjanak rendort. de bocsi, nehogy mar megverjenek?!?

papucsbojt 2008.11.03. 12:29:23

ja, es a no-megerdemli-azt-a-kis-pofont-temahoz: senki nem erdemel fizikai eroszakot, se no, se ferfi. aki pedig anelkul nem tud kezelni egy szituaciot, az magarol allit ki szegenysegi bizonyitvanyt.

rexter 2008.11.03. 12:41:21

en mikor vendeglatos voltam, uristen de szivesen torkonutottem volna a vendegeket akik zarora utan ott baszakodtak. megerdemelted.

facsipesz 2008.11.03. 12:43:27

Bakker, a 10millio biztonsagi or orszaga, budos paraszt mind, amelyik nem, azt rogton megjegyzed, mert olyan kirivo, hogy o is ember...

"Habár részemről kevés visszataszítóbb dolog van mint a részeg nő látványa..."

Burokban nottel fel te is, nincs is pedig annal szebb szerintem:))

schokobanane (törölt) 2008.11.03. 12:46:34

P*csának kell hatszázszor elmondani ugyanazt? Még jöjjön negyven kommentelő, aki egyrészt elmondja, hogy nőt megütni gáz, és még harminc, aki elmondja a biztonsági őr helyes viselkedésének szabályait. Ja, és még húsz, aki szerint a részeg nő gusztustalan látvány. És még tizenöt, aki a diplomaügyet járja körbe.
Ez FONTOS, ki ne hagyjátok.

Pósalakiiiiii! Hol a jó életbe vagy má?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.03. 12:47:07

ja Mary is tok aranyos egy kicsit spiccesen
hehe

vazze... 2008.11.03. 12:54:56

sok helyen jártam, és az a tapasztalatom, hogy a bengedő "emberkék"
70%-a üvertahó,IQ nélküli véglény. Edzettem együtt régebben jó pár ilyennel, katasztrófa ÁHHHHH!!"+%+!%+/

EÖ (törölt) 2008.11.03. 13:01:56

hagyma
csak a pontos tájékoztatás és a romantika kedvéért
a váci fegyházban is szoktak dugni a csocsóasztalon

É2I 2008.11.03. 13:02:32

Hát láttam már magából kikelt ribit én is.
Szerencsére nem nekem kellett csitítani.
De lefoglalt vagy három orkot, míg kicipelték adott helyről. Torokütést nem láttam. Az lehet, hogy kint már lelökték a padlóla, dulván.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.03. 13:17:43

1eves
en eletemben nem csocsoztam a vaci fegyhazban de elhszem neked
en a flipperen dugtam es not
ez FONTOS!!!

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.11.03. 13:19:35

Diáklány, diáklány te szopni jársz ide...

Felkérnek, hogy távozz, nem mész, mert jól megy a játék (ergo más is volt ott, mert egyedül csocsózni, elég szar) + sör is volt. Majd mikor gorombábban kérnek, mert már látszik, hogy be vagy bambizva és még mindig nyomod a csocsót, még ki kéred magadnak?

Csúnya dolog egy nőt megütni, de biztos csak annyi történt, hogy kijelentetted, veled így nem beszélhetnek, és ittál fél pohár sört. Aham valószínű.

L'Oreal, mert megérdemelted.

ex-Zep 2008.11.03. 13:24:05

faszkorbácsot a szimplakertnek!!!

É2I 2008.11.03. 13:36:16

@EnZsolt

Nekem is ez ugrott be elsőre. Szerintem a homárnak is ;P

csibecsont 2008.11.03. 14:18:25

Akkor tisztázzuk, én írtam le a sztorit. Tehát

1.) ketten voltunk lányok, miért ne mehetnénk férfiak nélkül bulizni??? Pont ez a gáz, hogy nőként félnem kell ettől
2.) záróra előtti 10 percről van szó, rajtunk kívül még kb 20-an voltak itt-ott, érdekes őket nem b...gatták
3.) be voltam csípve, de nem voltam részeg, akadékoskodtam, mert nem tetszett, hogy milyen hangnemben próbálták intézni a dolgot, beismerem, hogy az őr fáradt lehetett, meg idegesítettem de tudtommal az egyetlen dolga az őröknek, hogy ha probléma van akkor emberi módon kezeljék. Fogalmam sincs mit mondhattam, amiért megütött. Ha olvassa a blogot akkor beírhatná. Ha megsértettem, sajnálom, de ez nem ok arra hogy megüssön, ha férfi vagyok akkor sem.
4.) A tenyere alljával ütött a gégémre, mivel az egy rugalmas porc, benyomódott annyira, hogy a bőrön ne keletkezzen látványos sérülés, plussz nem fal volt mögöttem, így a lendület az esésben nyilvánult meg, ám megjegyzem a karomon vannak foltok.
5.) Azonnal hívtam a rendőrséget, ott azt mondták, hogy orvosi látlelettel tegyek feljelentést. Nem tudom megéri-e a vesződést, mivel csak akkor foglalkoznak az üggyel, ha 8 napon túl gyógyuló.

Érdekes módon, amikor kikértem az italokat és fizettem, meg borravalóztam senkit enm zavart, hogy esetleg berugok.......

Amúgy meg körbeálltak, kb 3 kidobó meg pár pultos, úgyhogy a barátnőmön kívül más nem látta.

Az egyetlen dolog amiért foglalkoztat a dolog, mert nagyon sok a túlkapás a biztonsági őrök körében.....

Ja és amúgy az ütés előtt nem figyelmeztettek semmivel, hogy kitaszigálnak, vagy ilyesmi és utána magamtól kisétáltam, főleg mert megdöbbentem, hogy a barátnőmön kívül csak én tartom felháborítónak, hogy megütött.

maincoon © 2008.11.03. 14:58:42

Csibecsont: tényleg jó lenne, ha a másik féltől is reagálna valaki.

Elküldte már valaki a Szimpla Kertnek a Homár linkjét e-mail-ben? (www.szimpla.hu -n van e-mail elérhetőség, azt hiszem)

demizson bobby 2008.11.03. 15:08:52

Na most elmondanám, hogy a Coyotban kemény fél óra rábeszélés kellett az "őrnek"....igaz ott 84 korona egy sör, bár cserébe nem lőnek főbe a helyszinen.

Ofélia . 2008.11.03. 15:29:42

Tisztességes urilányok nem csocsóznak kocsmában este hat után.

Otthon a barátjuk karjárol fonalat gombolyítanak a mama ádáz tekintete mellett.

Előtte természetesen megfőztek elmosogattak és kikészitették az aprósüteményt.

Nos az ilyeneket mármint urilányokat nem fenyegeti az a veszély, hogy orrbavágják razziába esnek bepisilnek a részegségtöl.

Szerintem ti a piával felspékelt egótokkal olyanokat mondtatok a droidnak amitöl még egy pap is földhöz ba@á az reverendát.

megamenn 2008.11.03. 15:51:02

Mikor még kicsi voltam, egy barátommal be akartunk szökni egy dizsibe a Balcsin. De aztán nem szöktünk be. Lehet, hogy azért, mert éppen egy nem túl ügyes "beszökőt" dolgozott meg az egyik kidobó (ez kb 1983-ban volt,akkor még így hívták őket ) Voltak pofonfélék, meg gyomrozások is. Torkonütésre nem emlékszem. Aztán inkább bementünk pénzért. Mármint pénz ellenében. Leültünk, jött egy pincérnek álcázott terminátor. Kérdezte mit kérünk, mondtuk semmit. Erre aszongya olyan nincs. Jó -cincogtuk- két kólátot kérünk. Aznap nem voltunk sikeresek, bár a verést ( torokcsapást ) megúsztuk.

megamenn 2008.11.03. 15:53:40

Amúgy a torokütés nem az, amikor valaki a torkával megüt valakit ?

MosoMasa 2008.11.03. 15:59:54

maincoon 2008.11.03. 14:58:42

Bátor ember vagy: másra bízod a feladatot, a piszkos munkát! Gratulálok!
Fogjuk meg és vigyétek!

avatartalan 2008.11.03. 16:57:15

nőt megütni nem szabad!!!
védtelen marad a felsőtestünk
csak rúgni szabad

csibenyussz 2008.11.03. 17:09:13

csibecsont 2008.11.03. 14:18:25


jééééé, te félig én vagy? vagy félig én vagyok? vagy mi van? :)

avatartalan 2008.11.03. 17:22:31

Szerintem ti a piával felspékelt egótokkal olyanokat mondtatok a droidnak amitöl még egy pap is földhöz ba@á az reverendát.

ez pedig 1 tízpontos mondat oféliától!
:-))))))))))

mqqq 2008.11.03. 17:23:05

csibecsont, te alterörömlány egyet magyarázz meg, amikor azt ugatják neked hogy záróra akkor miért nem takarodsz haza aludni a barátnőddel?

É2I 2008.11.03. 17:44:22

@csibecsont

Vagy nem voltál szinpatikus, vagy nagyobbra nyitottad a szád, mint kellett volna.
Egy tanulság; gondolatban sünt kívánni az orkoknak és elszívárogni máshova.
Az önérzet (főleg piásan) rossz tanácsadó. (Ettől persze az ork bekaphatja. Ki is dobnám azonnal, ha én lennék a tulaj. Ezt még meg is említheted a vezetőknek. )

csibenyussz 2008.11.03. 17:55:49

még valami a post-hoz...

ha azt akarod hogy nőként bánjanak veled, ahhoz nőként kell viselkedned.

asszem ebben minden benne van. ;))

csibecsont 2008.11.03. 19:55:43

az önérzetemet szívesen felnyársalnám, amikor ezt osztották tuti elől álltam a sorban... :)

én úgy gondolom hogy nőként viselkedtem egész este, nem tudom íyg monitoron keresztül miből veszed, hoyg nem így történt ............


amúgy mindent visszavonok, hiszen "az úr már vérző hassal érkezett"

csibecsont 2008.11.03. 19:57:10

csibecsont 2008.11.03. 14:18:25


jééééé, te félig én vagy? vagy félig én vagyok? vagy mi van? :)


ezt kétlem, nekem kb 7 éve ez a nevem minden netes bigyón, de az is lehet hogy nagyon hasonlítunk, ki tudja :D

Megdobbent 2008.11.03. 20:06:40

Namost a jo oreg magyar nyelveben erre a szitura van egy frappans kifejezes, igy hangzik:

ÖNGÓL.

cometneni 2008.11.03. 20:21:52

Megamen, Siófokon, Bogláron meg Lellén kuverosnak hívták a kidobót abban az időben! :)

csibenyussz 2008.11.03. 21:28:43

csibecsont 2008.11.03. 19:55:43

nem mondtam hogy nem igy viselkedtél.
nem tudom hogyan viselkedtél, sajnos videot nem láttam róla, bár már most igy ennyi duma után megnézném.

csibenyussz 2008.11.03. 21:31:13

csibecsont 2008.11.03. 19:57:10

nekem csak másodnick, de asszem egyetem első évében regeltem vele a chat.hu-n, meg a bétán. az volt 12 éve. bakter, de öreg lehetek... ;)
de mindegy, igazából nem oszt nem szoroz, a történet szempontjából is teljesen irreleváns.

csibecsont 2008.11.03. 21:52:48

egyáltalán nem irreleváns, nagyon is sokat számít :)

Legközelebb majd ügyelek a videón történő rögzítésre, bár őszintén remélem és mindent meg fogok tenni érte, hogy ne legyen ilyen több.......

12 éve én ööööööö azt hiszem akkor tanultuk a format

csibenyussz 2008.11.03. 21:55:48

csibecsont 2008.11.03. 21:52:48

az mi? én olyat nem tanultam.. ?
na látod milyen baromi öreg vagyok? :D
kicsit necces is ez a régi idióta nick..

s.o.v.i.e.t 2008.11.03. 22:05:52

biztosan elfelejtette az őr, hogy ő sem volt különb, amikor ő volt egyetemista.

s.o.v.i.e.t 2008.11.03. 22:08:52

nekem is szólt nyáron háromszor a tag a szimplakertmozi ajtajában, hogy halkabban. Nem ütött meg, de a Jászainál lepadkáztam a biciklimmel és föl kellett állnom :D
Szerintem ezek szerződésben állnak a sorssal! Óvatosnak kell lennünk.

csibecsont 2008.11.04. 07:41:07

óóó nem ezt írtam, hanem azt hogy format_kacsacsőr_c_kettőspont parancs, nem tudom miért nem vitte át, biztos a gép értelmezte, bár nagyon remélem hogy nem az én vinyómra... :D

Ficak 2008.11.04. 10:01:39

Tisztelt fórumozók!

Sajnos ez nem mai, és nem ritka téma. Be is kopizok egy népdalt ide:


Nem, nem, nem
nem, nem, nem
nem megyünk mi innen el,
míg a gazda, házigazda,
bunkós bottal ki nem ver.
Bunkós bottal, fejszenyéllel,
majd beszélünk a fejével,
nem, nem, nem
nem, nem, nem
nem megyünk mi innen el,
míg a gazda, házigazda
bunkós bottal ki nem ver.


Mai viszonyokra lefordítva házigazda = biztonsági őr.

Ficak 2008.11.04. 10:16:20

"s.o.v.i.e.t 2008.11.03. 22:05:52
biztosan elfelejtette az őr, hogy ő sem volt különb, amikor ő volt egyetemista."

Bruhahahaaaaaaa. A diplomás torkosozó biztonsági őr. Ezt még a Lárpurlár is feldolgozná.

labi 2008.11.04. 12:04:31

Évente egyszer megyek Kismányokra egy "rendezvényre". Ott a kocsma elméletileg 22:00-ig van nyitva. De mivel az átlagos létszám a helységben 5 fő és ezen az estén +20 ember szebadul be aki sokat fogyaszt, dobál a csocsóba és a zenegépbe, simán van nyitvatartás reggel hétig (tovább még nem teszteltük). Ráadásul bitang olcsó. És orkok sincsenek. :)

biorobot (gyönyörű fosbarna) 2008.11.04. 12:08:28

"Azonnal hívtam a rendőrséget, ott azt mondták, hogy orvosi látlelettel tegyek feljelentést. Nem tudom megéri-e a vesződést, mivel csak akkor foglalkoznak az üggyel, ha 8 napon túl gyógyuló"
Márminthogy hivatalból.

A könnyű testi sértés valóban magánvádas, ha nem teszel feljelentést, akkor ők nem is fognak nyomozni.

CID 2008.11.04. 14:36:19

Én még csak nem is láttam itt Szegeden, éjjszakai szórakozóhelyen, akárcsak, illuminált egyetemistát :)

délioldal 2008.11.04. 18:04:48

torkos csütörtök:DDDD ez tetszett a legjobban.

CID javaslom szote klubbot ott még torkon is vágnak ha rossz vagy...

egyébként pedig igazán ki lehetne már találni valamit a sok szétkokszolt ork ellen.
éppen pár napja néztem egy dokfilmet amiben emberünk elment biztonsági őrnek kipróbálni milyen munka is az. egy nagy hatalmas rendezvényt biztosítottak ami tele volt részeg motorossal ami ugye nem éppen veszélytelen dolog:)
nos emberünk oktatása azzal kezdődött, hogy soha senkit ne üssön meg még akkor sem ha az támadt rá mert lepereli a nadrágjukat is.
szerintem egyik ork sem szeretne több tízmilliós kifizetnivalót összeszedni a sötét mercis munkaadójának mert a végén még ásni viszik...
miért nem lehet az ilyet kapásból bevinni kihallgatásra látlelet nélkül???? tanúk voltak nem? az hogy éppen nem lett komolyabb baja csak a szerencsének köszönhető, de akár lehetett volna csúnyább vége is.
szóval símán feljelenteném súlyos testi sértés kísérletével vagy bármi. a rendőrök pedig igenis menjenek ki azonnal és vigyék be a grizzlit!

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2008.11.04. 18:41:16

Gáz, hogy a Szimplából senki nem veszi a fáradtságot, hogy utánaézzen, mi történt és megírja. Amúgy én már többször voltam ott záráskor, valóban kicsit gyorsan peregnek az események (legalábbis ahhoz képest, amit épp sörözés közben elfogadhatónak tartanék :)) de nem tűntek különösebben verekedős kedvűnek a kidobók.

Mondjuk ahogy magam elé képzelem a jelenetet, valahol az lehetett a súlyosság, hogy a sértett bedobott egy újabb 50-est (egy meccs kb 5 perc, annyit csak vártak az őrök, gondolom).

2008.11.04. 19:39:32

"Gáz, hogy a Szimplából senki nem veszi a fáradtságot, hogy utánaézzen, mi történt és megírja."
Minek? Az ork szinte ziher, h feketén dolgozott (sok köztük a fusizó rendőr is), így a vezetőség max. letagadná, hogy ismeri az illetőt. (Megjegyzem, klasszikus plekni pl. rendőröknél, hogy úgy ütnek torkon, h nem lesz sérülésed, csak elesel, és akkor ugye nem ő ütött meg, hanem a járdaszegély :) ) Igaz, nekem rendőr ismerősöm nem a tenyér aljával, hanem a hüvelykujj "úszóhártyájával" mutatta, mivel az puha, rohadt rossz érzés, de kizárt, hogy elreped a gége).

2008.11.04. 19:50:11

labi,

Bivalyb*nádon nyilván meg tudják oldani a rugalmas nyitva tartást, de városokban azért az önk. engedélyezi és szigorúbban veszi, h meddig lehet nyitva egy hely. Ha túllépik és Mari néni bepanaszolja a jegyzőnek, hogy megint nem tudott aludni a hely miatt, akkor bírság/bezárás... Ha mufurc a bizt. őr a záróránál, azért az is lehet az oka, hogy már volt pár gondja ebből a helynek.

Marco22 2008.11.04. 22:51:29

Na jo ha már ennyire szindjátok a biztonsági őrt akitől kapta azt a torkos csapást akkor HELYESBITSÜK az esetet és irjuk csak azt is a történethez h mindezt a Biztonságiőr azután tette h e KEDVES 23 ÉVES "egyetemista" lány szépen golyon pöccintette (tökönrugta a gyengébbek kedvéért), és utánna borult el az agya egy kicsit! De azt hiszem nem kaptál akkorát ha még nem is látszott, mert ha akkorát kapsz h látszodjon akkor te még mindig a korházban feküdnél!!Csak ugyebár VANNAK EGY KICSIT ÉRTELETLEN emberek akik enm fogják fel h a ZÁÁÁRÓRAAA mit jlent és azt hiszik h ha kemények akkor tovább maradhatnak!A Biztosnságiaknak aza dolga h zár óra után szoljnaka mindenkinek h menjenek haza és ha ezt nem értik meg akkor ki kell tenni a szűrét ha szépen szépen ha csúnyán akkor csúnyán!!!!
MIÉRT NEM LEHET FELFOGNI H A ZÁR ÓRA AZ ZÁR ÓRA ÉS NEKIK IS EDDIG SZOLT A A MUNKA IDEJÜK ÉS FÁRADTAK ÉS ŐK MENNÉNEK HAZA!! Ennyi az egész és akkor irjuk bele az igazat KEDVES vagy inkább TETVES egyetemista lányka!!én még biztos adtam volna 2 torkost ha ilyen paraszt vagy!!:D
sok szeretettel Marco

csibecsont 2008.11.05. 00:18:52

Én ilyenre nem emlékszem, de ha te mondod elhiszem, hogy így történt. Ez esetben elnézést kérek az őrtől, ugyanis semmiképpen sem állt szándékomban bántani. Remélem nem esett nagy baja és elnézést kérek a vádakért is. Mindenkitől...

CID 2008.11.05. 13:00:49

Egy nő, addig nő, amíg úgy viselkedik. Szóval, ha tökön rúgta a menyecske, akkor gratula az őrnek, jól tette :) Szerencséje az orknak, hogy volt annyi rutinja, hogy úgy üsse meg, ne látszon.

CID 2008.11.05. 13:02:15

Basszus, orkok nem a romák, izé svéd cserediákok ?

csibenyussz 2008.11.05. 19:30:56

Marco a biztonsági őr?
huha, tökönrugás elég komoly bűn...
szóval volt valami igazság abban hogy lányka keményen viselkedett...

schokobanane (törölt) 2008.11.06. 00:38:04

Most mi a f@sz van??

1. Egyetemista lányka nem részeg, csupán "becsiccsenett", de arra nem emlékszik, hogy valakit tökön rúgott, de aztán mert valaki beír, "elhiszi, hogy így történt", és bocsánatot kér? Most csiccsenés volt, vagy tajtrészeg filmszakadás?

2. Ha én most beírok Alibaba&40rabló néven, bemutatkozom mint biztonsági őr, majd az obligát kepszlokos "záróra volt kisanyám, azért!" kioktatásokkal tarkítva elmesélem, hogy Marco a haverom, neki mondtam el az esetet, valamint hogy a hülyepicsa, mielőtt tökön rúgott, csiklandozni kezdett, és igazából ezért idegesített fel, akkor ezt mindenki el fogja hinni, és olyanokat fog kommentelni, hogy "nahát, tudtam én, hogy csiklandozás esete forgott fenn!", vagy mi a jóbrokis búbánat? Esetleg lányka még visszatér és beismeri, hogy "bocsi, csiklandozásra tényleg emlékszem, ne haragudj"... vagy mi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.06. 05:48:15

soha nem utnek meg not meg senkit
de az teny volt egy sorozom
es ha nem zartam be a teraszt 10-kor naponta jelentettek fel
es ugy is volt
hiaba komorogtem zarora
meg z a jis sor meg ezaz
ahh a vendeglatas nem nekem valo
bar most is hotelben dolgozom

csibenyussz 2008.11.06. 08:41:07

schokobanane 2008.11.06. 00:38:04

ha nem rugok tökön valakit, és erre emlékszem is akkor kikérem magamnak, nem?
de vagy volt tökönrugás, vagy tényleg "kicsit" több volt a pia.
nem mondom hogy az ütés jogos volt, vagy sem, mert alapból ne pofozkodjon senki, de ezen előzmények ismeretében (még ha nem is emlékszik rá, - de kérdem én ott volt a barátnője, az sem emlékezett?) nem kellett volna ezt a post-ot megirni. vagy legalábbis nem ilyen hiányosan :P

ork-tanu 2008.11.06. 10:42:38

szia mindenki!

szóval az évszázad bűnügye következik nagyjából.
/ a két főhős közül most a másik oldaláról nézve /

vala egy szórakozóhely, ahol sok-sok fiatal szórakozik, és fogyaszt sok-sok italt. ki sört,ki bort mások mézespáleszt. van ottan kettő darab csocsóasztal ahol játszanak fiatalok, hajnaltájban már kissé illuminált állapotban.

főhőseink itt találkoznak először. negatívnak kikiáltott emberünk / itteni elnevezése ork/ kedélyesen szól,a játékosoknak 03.40 körüli időben, hogy ha befejezték a játékot, tehát ha a megmaradt 4 db golyót felhasználták akkor ne kezdjenek már bele újabba, mert lassan közeleg a záróra. játékosaink ezt a kérést kultúráltan fogadják is, és meglepő módon a percekkel később arra járó ork azt tapasztalja, hogy becsületesen be is tartják a megbeszélteket, már csak 2 db golyó van a tárolóban / van amikor furcsa módon szaporodik ezek száma--vajon miért, ki nem érti a kérést.../.
ismét kedélyesen társalogva ki is fejezi ezt a számára örömteli felfedezést, hogy végre egy csapat aki nem próbálkozik. ezek után 5-7 perccel a hivatalos záróra előtt, megjelenik orkunk aki " sziasztok fiatalok, elérkezett az a perc amit beharangoztam-záróra van! " felkéri a késői időpontban is ott lévő vendégeket, hogy
hagyják el a szórakozóhelyet. annak rendje módja szerint mindenki arccal a kijárat felé veszi az irányt pozitív hősnőnk meg egy fotelban ülve megszólal, miszerint ő még elszív egy cigarettát, és azzal rá is gyújt egy szálra, valamint beleiszik a nála lévő kb. 2dl-nyi sört tartalmazó pohárba.
orkunk ezután többször emlékezteti hősnőnket a záróra közeledtére, sőt azt annak baráti társasága is noszogatja.
hősnönk kitart, sőt a felvetésre, hogy italához kap egy műanyag poharat, nehogy érdeksérelem érje a kifizetett, de el nem fogyasztott sör miatt, azt a véleményét hangoztatja, hogy az italt ő a szórakozóhelyen vette, és ez azzal a joggal jár, hogy ő azt ennek falain belül fogyaszthatja el, és addig marad bent amig itala kitart, ha neki tetszik akkor akár többszöri meggyőzés/próbálkozás után is raga

elwood 2008.11.06. 11:18:29

a legérdekesebb rész le lett vágva.
ha az is ennyi akkor sztahanov legyen a talpán ha újra begépeli

csibenyussz 2008.11.06. 11:22:20

:(

csak lesz folytatás...

maincoon © 2008.11.06. 11:25:08

azért maradt abba az írás, mert tökön rúgta valaki közben

csibenyussz 2008.11.06. 11:29:18

egy illuminált egyetemista? :)

ork-tanu 2008.11.06. 11:43:19

sorry, de véletlen küldtem el--szóval folytatnám is.

hősnőnk ragaszkodik az ital helyben való fogyasztásához, ekkor következett ork részéről a záróra túllépésének hivatalos szervek részéről történő szankcióinak felsorolása, amit hősnönk egyszerű mondattal reagált le: "leszarom".

ezután döntött orkunk úgy, hogy a hősnőnek is távoznia kell a többiekkel együtt, és kérte annak poharát, hogy -- segitve a beszédében és mozgásában kissé korodinálatlan tragikának-- átöntse az italt, feltételezve, hogy a távozáshoz szükséges első lépés megtétele után már minden gördülékenyebben halad. nos nem igy történt. hősnőnk rettenthetetlenül kapaszkodott a poharába. orkunk megfogta a hősnő folyamatos mozgásban lévő poharát, és e rettenetes cselekedetet tapasztalva hősnőnk a poharat lendületes mozgással maga felé rántotta, de a fizikai törvények nem vettek tudomást semmiről-- a pohár tartalmának egy része a hősnő ruházatára ömlött, de ekkor orkunk már nem fogta a poharat.

hősnő ekkor -- ittas állapotát is figyelembe véve -- meglepő gyorsaságal felugrott és telitalppal orkunk ágyéka felé rúgott, azonban az idejében ki tudott fordulni a rúgás elől, így az csak combjának belső felét érte. a támadás után orkunk abban a nem várt szerepkörben találta magát melyet inkább sértetti szerepkörnek nevez a btk.általános része.a további támadások elhárítása érdekében orkunk a pohárral / elég szép sebeket tud okozni egy arcba vágott vékonyfalú söröspohár / felszerelkezett amazont reflexmozdulattal hátra akarta lökni vissza fotelba, de az csak részben sikerült. ennek módja a következő volt: orkunk bal kéz nyitott tenyérrel a hősnő mellkasának irányába egy gyors,erős toló mozdulatot tesz / megelőzendő a kritikát--nem a melle irányába/, azonban az megcsúszik az amazon kardigánján v. pulóverén, és a tenyér felcsúszik hősnőnk nyaka irányába--na ezt nevezi a kisaszonyka torokütésnek.

ezután következik a levezetés, hősnőnk teátrális "most akkor szólok a rendőrségnek " nagyjelenete.

azonban arra nem gondolt a nagylelkű egyetemistánk, h az első fizikai sérelem orkunkat érte, akinek legalább annyi, vagy még több joga van e panaszt megtenni, mert ugye az ő ütése csak a második volt a sorban--na ezt hivja a btk. jogos védelemnek. mármint az ork részéről. a hősnő részéről meg marad a szimpla könnyű testi sértés.
de mért okozzunk gondot a jövő e nagy reménységének.........

nem tűnt fel senkinek, hogy a hősnő baráti társaságáról szinte egyetlen szó sincs, velük semmi affér nem volt? vajon mért? lehet ők tudtak viselkedni?

ők a maguk módján próbálták verbálisan belátásra bírni, sőt egyikőjük kezét hősnőnk még le is rázta magáról.
lehet az utolsó pohár már fölösleges volt?

én is voltam amazonunkéval megegyező életkorú, de mindig tudtam mi a határ--egy két f*szságot én is elkövettem, de nem más kárára. neveltetésemnél fogva azt megtanultam, hogy az én jogaim csak addig terjednek amíg nem zavarom mások ugyanilyen jogait. ha lehet ugyan valaki hasson már oda, hogy fakultatívba vegye már fel az egyetemi tanulmányai közé a kisasszony ezeket a dolgokat.


****************************************
őszintén.

a bp-i szórakozóhelyeket járva és összehasonlítva ki mit tapasztalt ezen a helyen? itt köszönnek az orkok? mért is? nem kétméteres szétkokszolt, szétgyúrt kopaszok vannakmint más helyen--a vendégkör nem ezt hozza magával. máshol egy ilyen affér után nem csak a relative támadót, hanem esetenként annak társaságát is végig húzkodják a földön, közben azok beszereznek 1-2 flekket. mért van az, hogy az angol, de akár említhetném a német, norvég, francia, olasz fiatalokat is megértik a záróra fogalmát, szó nélkül elindulnak. mért csak a mieink vitatkoznak értetlenkednek, képzelik azt, h ők azt tehetnek amit akarnak, felülirhatnak minden szabályt.

a dolgozók nagy része is egyetemi/főiskolai tanulmányokat folytat, vszleg a pénz miatt dolgoznak itt, mégse irják ki azonnal a homlokukra vélt felsőbbrendűségüket, mint tette ezt hősnőnk. ez valami erkölcsi feloldozást ad, vagy netán a szimpátiaszavazatokat akart gyűjteni???

azt tudom, hogy az orkok továbbra is köszönnek majd mindenkinek, végzik a dolgukat, de hát ez a munkakör az ilyen és ehhez hasonló esetekkel jár.

még annyit, h én is folytattam jogi tanulmányokat, de financiális és családi okok miatt kénytelen voltam reálpályára állni--magyarán elmenni gályázni, mert jött a kölyök. azért a jogi tájékozottság.

köszöntem annak aki végigolvasta, de a magyarázatnak hosszabbnak kell időnként lennie mint a vádnak.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.11.06. 11:43:59

Én vagyok az ártatlan lányka, aki nem csinált semmit, csak jól ment a játék, és erre kaptam egy torkost.

Én meg a biztonsági őr vagyok, aki rendes gyerek, mindig mosolyog, szépen szól, és még tökön is rúgtak.

Valahol a kettő között meg az igazság leledzik.

csibenyussz 2008.11.06. 11:47:10

nem tudom hogy a kettő között leledzik-e az igazság. én nem igy vélem...

ork-tanu 2008.11.06. 11:50:38

üdv enzsolt!

menj el egyszer a helyre és várd meg a zárórát és meglátod a dolgokat, de figyeld a vendégek reakcióit is.

lehet billenne a mérleg nyelve.

elwood 2008.11.06. 11:53:42

mondjuk az ork leírás életszerűbb.

Egy lyuk van csak benne, a tökönrúgásról sem lenne látlelet, tehát ilyen alapon bárkire visszaüthetnek (és önvédelemből agyba főbe verik)

Valami nat-geo, vagy spektrum vagy mi helyen volt egy film a német biztonságiőr képzésről, ahol gyakorolták, hogy szúrják ki a szórakozók közül a balhézókat és távolítsák el úgy hogy minél kisebb legyen a csetepaté.

Vagyis a söröskorsós támadót is meg kell próbálni úgy lekapcsolni, hogy ne toroksérüléssel végezze.

Azzal együtt az ork sztori nekem hihetőbb.

s.o.v.i.e.t 2008.11.06. 11:54:30

az ork-tanu szavahihetősége nálam rendben. tényleg köszönnek és tapasztalataim szerint nem akcióra váró robotok állnak az ajtóban.
jöhetne még a torkonütött barátai közül valaki... vagy nem szeretnek virtuálisan hazudozni?

csibenyussz 2008.11.06. 11:54:35

no igen. nem egyszer voltam hasonló bulikban, csináltam marhaságokat, de érdekes sosem tudtam ennyire kihuzni a személyzetnél a gyufát. a záróra az záróra, az ott dolgozókra is gondolni kellene, nyilván nem hobbiból üldögélnek ott hajnalokig, talán mennének már haza.

csibenyussz 2008.11.06. 11:56:09

nem csak az ork-tanu szavahihetősége, hanem hogy a másik oldalról nincs cáfolat...

maincoon © 2008.11.06. 11:59:30

ork-tanu 2008.11.06. 11:43:19
"köszöntem annak aki végigolvasta"

Én személy szerint mindig szivesen olvasom a másik oldal leírását, véleményét.
Ezért is szoktam többször kérdezni, hogy el lett-e küldve a link az érintetthez.

Na, mára leléptem, örüljetek :D

ork-tanu 2008.11.06. 12:01:19

ja, és ha végigolvassa valaki a kommenteket akkor, minden kritikában csak az szerepel, hogy más helyeken történt rossz tapasztalatokat említenek, a helyet egyetlen kritikával sem illeti senki. pedig elég szép vendégforgalom van, és ugye még a nagy számok törvénye szerint is kellene lenni...
bár nagy jóindulattal ezt a mostanit fogadjuk el kritikának.

/én is elég aktiv menetelős ital-revizor voltam és sokszor tényleg csak mozaikok maradtak az éjszakában történtekből de ezek inkább a bealvásokból fakadtak. / viszont soha nem kötekedtem, pedig jobb esélyeim lett volna mint a kis hölgynek.

b[ALien] (törölt) 2008.11.06. 12:13:19

wazze, ezekszerint egy hülye picsa vagy, és még meg is írtad a homárra? Nem kellett volna előbb kitölteni az emlékezetkiesés miatti hézagokat? Kib.ottul utálom az ilyen hülye picsákat

É2I 2008.11.06. 13:04:16

Sejtettem ;)
Annyit hozzátennék, hogy az is módszer lehetett volna, hogy a ráncigálás helyett teátrálisan hívjátok a rendőrséget. Vagy akár a mentőket egy kis gyomormosást emlegetve. (Nyilván valóban nem tárcsázva.) Lehet hogy csihadt volna, persze lehet hogy nem....

ork-tanu 2008.11.06. 13:32:24

próbálj egyszer hatni egy fennsőbbségtudatos,túlontúl önérzetes félrészeg állapoton túl lévő nőre, aki játssza a fejét a barátai előtt.kiváncsi leszek a végeredményre.

lehet otthon a család/rokonság szeme fénye, mindent lehet neki mert ő a nagy tehetség, mert ő egyetemre jár--csakúgy mint párezer más fiatal, mint én is tettem.
érinthetetlen.sem otthon sem a suliban nem verték bele a kis buksijába, h vannak másoknak is érdekei, és azokat nem illik leszarni.
az álmoskönyv szerint szórakozóhelyen amúgy sem érdemes az orkokat csesztetni, főleg nem megtámadni.

nem lett bántva a kisasszonyka, csupán megfékezve.

tudod én is csak azt a nőt tudom tisztelni aki nőként viselkedik.

én is hozzászoktam a részeg picsákhoz, volt, h egyik diszkónál a belépő mellőzésért cserébe egy kis furulyaszólót ajánlott fel / belépő 2000 ft !!!!/. ez nőies volt ugye, tiszteletreméltó? ettől föüggetlenül tisztelem a nőket. a többit.
már bocsánat, de ha egy nő megtámad és ráadásul egy olyan ponton amit még a "kakasviadalon" is tiltott célpontként kezelek, akkor az az én számomra akkor támadó és nem nő. és én is igy kezelném

lehet azt hitte ha nyilvánossághoz fordul akkor ő veri az ütemet, de házszámot tévesztett.....

ráncigálás nem történt, a pohárral lett volna mint csalival kizökkentve a fotelból, de a történet többi része már ismert.
a rendőrökről meg annyit, hogy ismerjük ezt a fajta vendéget, ez csak akkor állna fel, ha a yardok belépnek az ajtón, elindulna kifelé, és önelégült mosollyal belehorgolna azokba is, majd hirtelen hisztizne egy jót, hogy őt most feltartják. lételeme a konfliktuskeresés,áldozatszerep,mert azt hiszi ő megteheti....

egyszer csak brahiból próbálják ki a kétkedők milyen egy hasonló szitu--és nem este 8kor, hanem már reggel. ki a p*csa akar még inni hajnal 4-kor? akkor már a részegeknek is otthon a helyük.

na mindegy, több irományt már nem nagyon érdemel ez a téma, de még ennyit sem a hősnőnk.

É2I 2008.11.06. 14:10:54

Írtam fentebb én is, hogy ismerem a hüjepicsa "nő" típust; a nekem mindent szabad, mert különben hisztizek meg toporzékolok.....

Nekem ráncigálásnak tűnik/tűnt az, hogy a poháron huzakodtak. Főleg egy vékony pohárral a kézben. Könnyen összeroppan a kézben, akkor megmár nagyobb a gond is. És a leöntés ebből egyenesen adódik, tehát több okból sem volt jó döntés ;).

Egyébként ha jól sejtem (amit szintén írtam feljebb) a homár is csak azért posztolta ki, mert eléggé szaglott. Sőt tele volt egyoldalú megjegyzésekkel, ami nyílegyenesen vezet a beégéshez.

Nekem az még külön tetszik, hogy mikor megjelenik a másik oldal is, akkor egy "arra nem emlékszem, akkor bocsi"-ért még vissza is ír ;)

Na, jump!

Secnir 2008.11.06. 15:10:50

na, hol ajánlották fel a furulyaszólót? 2k? megyek.

amúgy ha engem valaki (akármilyen indokkal, akárki) megpróbálna tökön rúgni, valószínűleg lehullna a vörös redőny és ütném, amíg meleg. ha csak egy csallóközi -akarom mondani mellközi- megelőző csapást kapott, akkor fogja bé a száját, és örüljön, hogy ennyivel megúszta.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.07. 22:41:48

engemar rugtak tokon meg ifjukoromban
igaz az pasi volt, alfoldi bakanccsal
hat O nyert akkor

V. 2008.11.09. 19:28:08

Azért remélem a gégéncsapás után még tudsz majd deep throat-ozni :)
süti beállítások módosítása