Tékozló Homár

Bréking: Felszámolnák az Intrum Justitiát

2009.02.05. 09:44 | jackyll | 136 komment

Az autósok vérét szívó rendszerek, azaz gyakorlatilag a világ nagyobbik része ellen küzdő Emberibb Parkolásért Mozgalom kedvezményesen megvásárolt egy Intrum Justitia elleni jogerős követelést, amit most felszámolási eljárásban szeretnének behajtani. Muhaha:

Az Emberibb Parkolásért Mozgalom (EMPAMO) autós érdekvédelmi egyesület a tegnapi napon az Intrum Justitia Zrt. felszámolását kezdeményezte a Fővárosi Bíróságon. Az Intrum Justitia Zrt. egy tavaly ősszel született jogerős ítéletben megállapított fizetési kötelezettségének teljesítését mulasztotta el. Az EMPAMO a hasztalan várakozást megelégelve engedményezés útján szerezte meg a követelést és azt felszámolási eljárásban - kamatokkal és költségekkel növelve - hajtja be a követeléskezelő társaságon.

Az EMPAMO az autósok beömlő panaszáradatát összegezve úgy véli, hogy a parkolási társulások és az átláthatatlan szerződések útján jogosult helyzetbe került követeléskezelő társaságok hitbizományként kezelik a magyar autósokat és Magyarországot, ahol akár azt is megtehetik, hogy jogerős ítéletben kirótt kötelezettségüknek fittyet hánynak, hatályos jogszabályokat tudatosan félremagyaráznak.

A Köztársaság jogszabályai mindenkit kötnek, senki sem érezheti magát törvények felettinek. Az autósok érdekvédelmét ellátó EMPAMO minden törvényes eszközzel fellép, hogy a civil kontroll és a jogszabályok erejével szorítsa rá ezeket a társaságokat a jogkövető magatartásra.

Budapest, 2009. február 5.

UPDATE: Persze még aznap este visszavonták az egészet a csirkék.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.02.05. 09:51:42

lol, megerdemlik a tetvek, amugy meg dobogo es meg el is olvastam :)

2009.02.05. 09:51:58

Ez akkor egy ilyen oroszlánbajusz ráncigálás ?

Fuxika 2009.02.05. 09:52:58

Aztán batz papuccsal behinthetik.

Gumidomino 2009.02.05. 09:54:42

csúcs!
még nem tudom eldönteni hogy tipikusan magyar, vagy csak rohadt ironikus-e, hogy egy követelést vásárló és azt behajtó cég ellen egy követelés vásárlása útján, annak behajtási kudarca után felszámolási eljárást kezdeményez valaki!
azért EMPAMO rulez!

Dr.Traktor 2009.02.05. 09:55:30

@bizonytalan :
Legnagyobb sikered legyen az életben!

Nem kereste 2009.02.05. 09:55:54

zsebből kifizetik, utána meg egyenként eszik meg reggelire a felszámolást kérőket...

abakus(z) 2009.02.05. 09:59:41

Pedig épp ma akartam nekik befizetni a régi bírságokat. Most akkor mi legyen?! Olyan tanácstalan vagyok...

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.02.05. 10:02:52

@abakus(z): feltétlenül fizess nekik, még a végén felszámolnák szegényeket :-).

Jó ez nagyon. Nem tudom, hogy sikerült követelést vásárolnia az EMPAMO-nak, de biztos elég hosszasan kellett rá vadásznia. Más eredménye - a publicitáson kívül - nem valószínű, hogy lesz a dolognak, de azért maga a hír megért egy jóízű gúnykacajt.

DaM 2009.02.05. 10:04:41

Lawsuit warfare - ezért szép a demokrácia.

abakus(z) 2009.02.05. 10:05:29

@m e o w:
Mánn szaladok is a postára. :)

Ofélia . 2009.02.05. 10:08:20

Andersen meghalt a mese már nem az igazi.

Amugy ha sikerülne nem lenne semmi de azért még ne égessétek a mikuláscsomagot:))

CBF 2009.02.05. 10:13:17

Bontok pezsgőt!

Exit IV hánykor várható? :P

szépmező 2009.02.05. 10:20:59

fricskának nem rossz :)

É2I 2009.02.05. 10:21:13

Nem sokára az lesz a hír, hogy ennek tetű cégnek egy kanyi vasa sincs. Nincs mit behajtani.
Ellenben megalakult a Justitia Plus Kft., ami nem jogelődje a felszámolás alatt álló cégnek. De átveszi annak szerepét, mivel a tarthatatlan helyzetet valakinek kezelni kell.
Természetesen a frissen alakult cégben lévő munkatársak név egyezése csak a véleltlen műve.

staropramen 2009.02.05. 10:28:18

Sztrovacsekek!
ha nem is lesz belőle semmi legalább mindenki megláthatja ,hogy mi is az igazi CIVIL KURÁZSI. Gratula nekik!
Egyébként :Lámpavasra az intrummal!
@CBF
Felderítőink jelentették, hogy a túlerőben lévő fr.feketeruhások már fényes nappal is mindenkinek a szemébe világítanak . G,és csapatai rendezetlen visszavonulásuk során foglyulejtettek egy utánfutóra szerelt síboxot, amit viperás terráriumtulajdonosok próbálnak meg visszaszerezni.
Amint műholdunk újra a terület fölé ér ,ismét jelentkezünk.

Corruptor 2009.02.05. 10:30:30

Ez egy akkora hoax, hogy a fal adja másodikat.

Dr. Trebitsch 2009.02.05. 10:35:47

Nem igazán hihető, de tetszik. :)

@É2I: jogutódot akartál írni. Amúgy igen, ez lenne a tipikus, amit írtál, bár nem fog idáig fajulni a dolog, sajnos.

Arra lennék kíváncsi, mekkora az az állítólagos összeg, amit most be akarnak hajtani...

Clandestino 2009.02.05. 10:36:48

A tények kedvéért:

Itrum Justitia Zrt. követeléseket vásárol, a rá engedményezett követeléseket próbálja behajtani, a saját kockázatára.

Tetű cég?

Ironikus lenne, ha lejárt számlája van egy követeléskezelő cégnek. De én is inkább hoaxnak tartom.

Mindenki tetű, aki lejárt számlát nem fizet. A nem fizetők költségeit a rendesen fizetőkre hárítja minden szolgáltató, beépíti az szolgáltatási díjakba.

Písz end láv

Ganger 2009.02.05. 10:39:26

Javaslom nézzetek utána, mik a jogkövetkezményei egy felszámolási eljárásnak (korlátozott jogképesség, felszámolási biztos kirendelése). Nem olyan egyszerű a dolog, hogy csak úgy kifizetik, és el van intézve. Egy ideig nem tudnak perelgetni az IJ fiúk (tudomásom szerint).

Bokim 2009.02.05. 10:40:05

Elsők, másodikok, harmadikok, negyedikek, ötödikek: ha finoman akarook fogalmazni, akkor ezt üzenem: "Nyitom már...". Papucsosok, nem lehetek nyerők, stb. lásd föntebb. Amúgy remek blog? a Homár csak ez a sok okos és - gondolom - 'nagyvárosi' okoskodó ne lenne itt...

Nyudíjas, ingyenélő, éppen ezért pofonok osztogatására ráérő:
Bo
(Románia)

elwood 2009.02.05. 10:40:50

Nono, már megint húzogatja valaki az oroszlán bajszát ...

Ofélia . 2009.02.05. 10:40:57

@staropramen: Már a lámpavas sem a régi
Az astoriánál műanyagoszlopokat szerelnek

De talán van még annyi hagyományos ami ezeknek elég:))

Al Capone forog a sírjában:))

Ganger 2009.02.05. 10:40:59

Egyébként nem álhír.

elfmage 2009.02.05. 10:41:21

kalinazsolti:

Amit neked mondanak azt ugye mind befizeted? :)

Az adód is rendben van? :D

Csak mielőtt tetűzöl...

Beaujolais 2009.02.05. 10:42:31

Egy mozgalom nem is vehet meg csak úgy követelést, szerintem. Ez tuti valami kamu.

Yeto 2009.02.05. 10:43:49

EMPAMO honlapján ezt a nem elhanyagolható cuccot spec nem találtam, mondjuk lehet én vok a béna.

Clandestino 2009.02.05. 10:44:40

@elfmage:

For the recod.

Most valami nagyon furcsát mondok.

Igen, befizetek mindent. Az én
pénzemből élősködnek azok akik nem fizetnek hanem hangosan röhögnek. Amit megtehetnek.. mások az értékrendek.

P&L

staropramen 2009.02.05. 10:45:13

Sztrovacsekek!
Egyszer kaptam tőlük egy levelet. hogy az x megyei y kamarától átvett tartozásom 45 ft és azonnal fizessem be mert

staropramen 2009.02.05. 10:47:24

folyt köv
perre megyünk. Bevittem a kamarához 50 ft- ot otthagytam az ügyintézőnél és kértem, hogy értesítsék az intrumot. Azóta nincs róluk hír.
Bocs de rosszat klikkeltem az elöbb.

CBF 2009.02.05. 10:49:55

kalinazsolti, te félisten!

Hol található a fanclubod? Követőd szeretnék lenni!!! Te mintapéldánya az ideális embernek, taníts kérlek, hogy kell példásan élni... XD

EÖ (törölt) 2009.02.05. 10:50:22

@Dr.Traktor:

neked meg a lagjobb beszólásod!
:)

EÖ (törölt) 2009.02.05. 10:52:38

@Bokim:

Hány lovad otthon Romániában? :)

Corruptor 2009.02.05. 10:52:56

@Ganger:
Honnan veszed, hogy nem álhír? Talán ott dolgozol, vagy te vagy a felszámoló?

Mellesleg, ha kiderül, hogy álhír, a Homár is bajba kerülhet. Nem értek a joghoz, de ez nem meríti ki a hitelrontás jogi tényállását, ha bebizonyosodik, hogy hoax?

Clandestino 2009.02.05. 10:54:03

@CBF:

gúny az szép eszköz. thx a hozzászólást.

EÖ (törölt) 2009.02.05. 10:54:37

@staropramen:

no de mert megfenyít az intrum még nem kell szórni a pénzt!!
45 helyett 50?

miért nem 45 forintossal fizettél, ha hozol nekem egy 54000 ezrest felváltom 1200 darab 45 forintosra.

Azzal egy darabig kihúzod!

Leon 2009.02.05. 10:55:40

@kalinazsolti:
Ja persze, te is olyan vagy mint a parkolós akivel beszéltem...

Ő azt mondta, hogy ő bizony megőriz minden blokkot bozonylatot 5-10 évre visszamenőleg...

mondom lol, mekkora kecód van, hogy elfér?

semmi válasz..
olyan nincs, hogy mindent befizetsz, mert tuti te is kaptál már jogtalan követelést..

Mielőtt beindulsz a parkolásos követelésem olyan volt, hogy volt lakossági engedélyem mégis megböntettek és most nekem kéne igazolni, hogy volt... amikor a képen is látszik a matrica... szted befizetem? Te tuti igen...

staropramen 2009.02.05. 10:55:54

@Corruptor
Sztrovacsek ,szerinted ezeknek a hullarablóknak milyen hitelük van amit egy akármilyen poszt még elronthatna?

Jonas-R 2009.02.05. 10:56:49

Valoszinuleg felszamolnak majd egy 24 orszagban mukodo, a vilag elvonalaba tartozo behajtoceget...

Megint kurvara nagy igazsagerzetszag van a levegoben.

Leon 2009.02.05. 10:58:00

Egyébként a követelések jó nagy része tapasztalatom szerint jogtalan lehet..

szerintem az van, hogy ahol a parkoló társaság panaszt kap, hogy ezt miért, azt rögtön eladja... kb így mehet...
IJ meg nem gondolkozik miért, tőle nem is kérdezheted, fizess...
genyó eljárás, panaszt nem tehetsz sehol...

cynicalbitch 2009.02.05. 10:58:54

@Gumidomino: ha figyelembe vesszük, hogy anno a guillotine névadója is majdnem a "gyermeke" ölte meg, akkor nem magyar sajátosság... ;-))))

satho 2009.02.05. 10:59:01

Ez a Felfalusi vagy mi a f@szom a neve a cégvezetőnek, ez is lehetne már egy hoax vagy felköthetnék már egy koaxra is, nekem mindegy!

Ez a magyar nemlétező demokrácia szégyene és az egész parkolás rendszer is.

Ennek csak akkor és csakis akkor lesz vége, ha a birka magyar nép végre rájön, hogy nem ezekre a politikusokra kell szavazni ! Ezek mögött korrupt politikusok állnak, akik igy húzzák le a sokadik lóbőrt a birka népről.

Majd a 330Ft-os eurónál bedőlnek a lakossági hitelek 80%-a, akkor majd lesz parasztfelkelés, és ezeket a ge...iket is elsöpri a nép haragja, remélem !

Mi Tsu 2009.02.05. 10:59:54

Szerintem nincs igazatok!
Az Intrum egy követelés kezelő cég, szerződésben rögzített feltételek mellett köteles végezni a munkáját a megbízó - jelen esetben a Centrum - részére. Tehát nem őt kell utálni hanem aki megbízta...máskülönben mostantól utaljuk a rossz hír hozóját!!!

Dextro (törölt) 2009.02.05. 11:01:30

kalinazsolti

Védjél csak egy olyan céget ami szarért-hugyért összevásárol mindenféle adósságot,majd a valós tartozás többszörösét akarja behajtani.Építsék bele az anyjukba a költségeiket.Dögkútba az Intrummal, meg az összes többi rokonával.

Leon 2009.02.05. 11:01:45

@Mi Tsu:
Azért az IJ sem jó fiú, mert tudja ő is, hogy a követelések nagy része jogtalan...
Ezért genyó az IJ, mert így is megveszi

Mi Tsu 2009.02.05. 11:02:39

@satho: Hogy írhatsz ilyesmit egy másik élő emberről? Lehet haragudni egy rendszerre de ismered őt személyesen? Hallottad már őt valaha nyilatkozni erről a témáról? Egy primitív fasz vagy aki a saját nyomorúságáért másokat okol!

Mi Tsu 2009.02.05. 11:04:06

@Leon: Speciel belülről ismerem a sztorit...az a baj hogy felültök utánna nézés nelkül a hangulatkeltőknek! És még mielőtt valaki megvádolna: NEM INTRUMOS VAGYOK!!!

Mi Tsu 2009.02.05. 11:06:19

@Dextro: Honnan tudod hogy került hozzá a követelés? Mit tudsz te egyáltalán a behajtásról? Ismétlem az Intrum végrehajt!!!

Leon 2009.02.05. 11:07:19

Az enyémet ismered belülről?

Mégis 280e forintot akar tülem 70e jogtalan centrum követelésért, szted normális?
bíróságra akarnak menni, menjenek, papírjaim megvannak, nekik is mondtam és csak fenyegetőznek, meg hívogatnak... Ennek aztán nagyon bedőltem!

Télleg, most, hogy mondod, egész kellemes kis cég ez az IJ, mert figyel helyettem, mit fizessek be... köszi

ja és ezt mond el nekik is mint belső infókkal rendelkező nem intrumos..

Clandestino 2009.02.05. 11:08:30

@Dextro:

nem tisztem, hogy barkit vagy barmilyen ceget vedjek. dolgoztam behajtasi terulten, penzintezetnel.

van tapasztalat a kesedelmesen vagy az egyatalan nem fizetokkel kapcsolatban.

a parkolasi rendszer szar, es ezt tetezi a szar nyilvantartasi rednszeruk..

a koveteleskezelo/ vasarlo (eltero fogalmak) probal varat epiteni a szarbol. ha nem lenne ilyen iparag, akkor ez csak a nem fizetosok taborat batoritana, hogy barmi megteheto kovetkezmenyek nelkul.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.02.05. 11:08:52

@Mi Tsu: Te is a Juszton szocializálódtál, végrehajtani csak bírósági végrehajtónak van joga, behajtani bárkinek, van egy hangyafasznyi difi a 2 között, különösen h végrehajtani csak jogerős bírósági ítélettel lehet, behajtani meg...

Gumidomino 2009.02.05. 11:14:23

@Mi Tsu:
ugye nem olvasol homárt ugye?
vagy olvastad az intrumos posztokat és mégis? :D

Nem kereste 2009.02.05. 11:16:57

@ficsilla:

Nálad a pont. Azt sem tudja, mit beszél, de azért osztja az észt a tag....

lmlm 2009.02.05. 11:17:01

Úgyis kifizetik és akkor megy tovább az egész.
De az elv jó, és figyelemfelhívásnak is remek.

Mi Tsu 2009.02.05. 11:17:11

@Leon: Ha igazad van akkor a bíróságon megnyered a pert...mi ezzel a gond?

MacPhisto 2009.02.05. 11:17:55

Nem hoax.

12.000.-Ft-ról van szó. Meg persze az elvekről.

Ha kifizeti nyomban, akkor nem állnak be a felszámolás jogkövetkezményei, úgyhogy ez figyelemfelhívásra jó.

Mivel a Homár igazat ír, nagy szeretettel várják a hitelrontási pert, amit elveszít az Intrum, majd ismét behajtják rajtuk a perköltséget :DDDDD

Ganger 2009.02.05. 11:18:47

Corruptor
Onnan tudom, hogy részese vagyok a folyamatnak. A követelés egy tavalyi lejárt követelés volt, amit az Empamo megvásárolt egy pernyertes autóstól (hozzáteszem, itt névértéken volt a vásárlás, nem 10%-on), és amit az IJ nem fizetett ki (elég kis összegről van szó).
Empamo honlapján is remélem hamarosan kint lesz a hír. (már kint is van).
További érdekes, de offos kérdések: az APEH az Empamonak küldött 1%-okat miért tartja vissza (sok társadalmi szervezethez hasonló módon kezelve).
A közig. hivatal a hasonló módon nyert (pl. BÖP) ügyekben miért nem utalja vissza a perköltséget több mint 1 éve?

Mi Tsu 2009.02.05. 11:19:18

Jó akkor én vagyok a közellenség!
Higgyétek el többet tudok mint gondolnátok, de legalább kihőbörgitek magatokat. Hajrá!
K*rva jó itt élni!

lmlm 2009.02.05. 11:21:04

@Mi Tsu: Akkor mond el, mit tudsz.

Nem kereste 2009.02.05. 11:22:41

@Mi Tsu:

Lehet, hogy többet tudsz a kelleténél, csak az alapfogalmakat nem ismered. Nézz utána, mielőtt leírsz hülyeségeket, és akkor senki sem fog kijavítani. Ilyen egyszerű.

Leon 2009.02.05. 11:24:15

@Mi Tsu:
Csak az a gond, hogy nem kéne bíróságra eljutnia... Vagy neked az teljesen normális, hogy munkaidőben bíróságra járkálsz kedvtelésből, ahol órákat üldögélsz. Mert az neked jó, nem gondolod, hogy ez veled kib*szás?
Mert én úgy érzem.. Ha valamelyik a centrum vagy az ij közül venné a fáradtságot és nem azzal törődne, hogy neki több bevétele legyen, hanem emberbarátibb lenne, akkor kiderülne, mi jogos és mi nem...
A másik, meg valaki írta hogy intrum milyen világszínvonalú cég.. hát ja, a levélre is olyan ügyintézőt írnak aki nem is dolgozik ott... ez az intrum magyar verzió...

É2I 2009.02.05. 11:25:39

@kalinazsolti:

Ennak semmi köze sincs az un. megvásárolt hátralékhoz.
Lehet kiadni (bérbe) behajtásra a hátralékot, amit bármikor vissza lehet venni a behajtó cégtől.
De itt (tudomásom szerint) nem ez történt. Az IJ megvásárolta, azaz kifizette adott parkolási cég vélt vagy valós hátralékát és azt, mint saját hátralékát kezeli.

A szarból várat épités valóban megállja a helyét.

lmlm 2009.02.05. 11:31:39

A követelés vásárlás teljesen elfogadott dolog az egész világon. Igen, erre jöttek létre a behajtó cégek. DE! A követelés amikor megveszik sosem végrehajtható! Azt előbb "végrehajthatóvá" kell tenni, ami azt jelenti, hogy kell egy végrehajtható okirat. (pl. bírósági ítélet, vagy az APEH fizetési meghagyásai)
Ezek hiányában ugyanúgy kalapsz@rt sem ér mint bármelyik igény.

báró Csekonics 2009.02.05. 11:33:02

EMPAMO rulez!
Intrumot felszántani, helyét sóval behinteni!
...csak aztán nehogy arra ébredjünk hogy a bilibe lóg a kezünk... :-((((((

Rob67 2009.02.05. 11:37:13

@kalinazsolti
A tények kedvéért: ha tehát a követelést utóbb behajtják az adóson, akkor a jól fizetők visszakapják azt amivel többet kellett fizetniük a rosszul fizetők miatt?
Zsoltika :)
Én értelek és én sem szeretem a nem fizetést de ez gyerekes duma volt, arról meg nem is beszélve ha a fizetési morál változna - ami nagyon helyes is lenne -, az árak akkor is változatlanok lennének. A Magyarisztáni cégek hisznek a csurranóban...
Le a nem fizetőkkel, le az Intrummal és Fletó monnyon le :)
Egyébként az Intrumnak miért nem lehet lejárt tartozása? Törvény tiltja?
Vagy a villanyszerelőnél sosem romolhat el a villany?
Ezt nem értem...

staropramen 2009.02.05. 11:37:37

@egyéves
Nem akartam a helyet pazarolni, de a szöveg az volt, hogy ha ennyire szarul megy a kamarának, hogy az én 45 ft tartozásomat eladja az intrumnak akkor hozok egy 50-est nehogy éhezzenek.
Ez a kötelező kamarai tagság utáni időszakban vot.Az intrum annyi levelet küldött, hogy többe került neki, mint a tartozásom.

Murderface 2009.02.05. 11:41:32

Akasztják a hóhért?

devadel 2009.02.05. 11:41:48

a követelésbehajtás teljesen rendes, tisztességes foglalkozás. tele van a világ gazemberekkel, akik nem fizetik ki a tartozásukat, ezektől te magad nem tudod visszaszerezni a pénzedet, ők viszont profik ebben. ez egy dolog.

az viszont egy másik dolog, hogy az intrum módszerei (formalevelek megfogalmazása, hiányos tájékoztatás, stb.) egyáltalán nem tisztességes. nyilvánvalóan arra hajtanak, hogy a képzetlen ember megijed és szó nélkül befizeti. szóval az intrumra lehet jogosan haragudni, függetlenül attól, hogy az igazi gazember a centrum és a mögötte álló politikai erők.

amúgy a felfalusy-t ismerem, civilben normális gyerek. de nyilván ő is szeret jól keresni :-)

Rob67 2009.02.05. 11:42:52

@Leon:
...a levélre is olyan ügyintézőt írnak aki nem is dolgozik ott...
Na egy ilyen - NEM HOAX - sztorim nekem is van.
A feleségem kért telefonos felvilágosítást az APEH-től. A hölgy nem sokat tudott kapásból segíteni, de készséges volt. Megadta a nevét és egy visszahívást kért pár nappal későbbre, hogy addigra utánajárhasson az ügynek.
A visszahívás megtörtént: ilyen - de még hasonló - nevű hölgy nem dolgozik az APEH-nál, főleg nem abban az irodában, azon a számon amin néhány nappal előtte beszéltünk vele...
Na ez vajon mi a fasz?

capor_ 2009.02.05. 11:47:56

@Mi Tsu:
Ja mert valótlan követelésekkel rabolni az ember idejét annyira tisztességes. És tovább fenyegetőzni az egyértelmű bizonyítékok ellenére is. Vagy ezt is meg tudod magyarázni "belsős" infókkal?
Ennyi erővel elég lenne a telefonkönyvet kinyitni, és mindenki küldeni valami kamu büntetést.. Biztos lesz egy 10-15% aki magára ismer a büntetésben és befizeti....

staropramen 2009.02.05. 11:49:38

@Rob
Az ügyintéző nem is akart utána nézni a dolognak és bemondott egy kamu nevet.
Egyszer egy éjszakai pénztárgép hiba miatt felhívtuk a volt cégem kasszaügyeletét.A válasz az volt, hogy fél órán belül megoldódik a probléma. Ha nem akkor hívjuk őket reggel 7 kor.
Már csak egy kérdésem volt :ugye reggel 6 kor van műszakváltás ? A válasz egy hangos kacaj volt.

capor_ 2009.02.05. 11:52:43

@Rob67:

Haha.. Gondolom rögzítették a korábbi beszélgetést, az alapján meg lehet keresni a kedves ügyintézőt..
Gondolom mennie kellett cigizni meg pletyizni és így akarta lekoppintani a feleséged....

Bit Rot 2009.02.05. 12:00:27

@Mi Tsu:
"Az Intrum egy követelés kezelő cég, szerződésben rögzített feltételek mellett köteles végezni a munkáját a megbízó - jelen esetben a Centrum - részére."

Te honnan tudod, hogy a Centrum Parkoló a megbízó?
Ugyanis én bárhogy próbáltam, nem tudtam kihúzni az Intrum-ból, hogy adjanak egy papírt, hogy őket a Centrum bízta meg.
A Centrum Parkoló se hajlandó megmondani, hogy KINEK adta el a követelést!

Azért ez elég gáz!

Pcmg · http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=49359 2009.02.05. 12:03:09

Zárják be őket, és kössék ki, hogy fellebezés csak személyesen tehető a mucsajröcsögei rendőrörsön.

Secnir 2009.02.05. 12:07:14

naszóval
(mindazonáltal, hogy egyetértek az EMPAMOval)
ha a felszámolási eljárás első fázisban van, és a bíróság már felszólította az I.J.-t a tartozás azonnali rendezésére, de még nem telt el 30 nap, akkor az I.J. befizeti, nyugtával dicséri a napot és kész.
ha ebből kicsúszott (mert az I.J. nem reagált időben), akkor már csak pénzmenekítés lehetséges. bankszámla befagyasztva. alkalmazottak végkielégítése. rutinosabb ügyvezető papírokat semmisít meg, mielőtt a felszámolási biztos átolvassa őket.
röviden ennyi.

csárli hárper 2009.02.05. 12:19:35

nade most nemazé de hallottatok már olyat hogy eza jusztícia vásárolt-e már mondjuk nem kifizetett építési vállalkozótól követelést fővállalkozóval szemben? mer ezek csak a kisembert basztassák a marhaságaikkal.....

MP 2009.02.05. 12:20:38

Sok ilyen próbaper vagy probaügy kellene csak sajnos ehhez pénz kell. De HAJRÁ!!!!

smartdrive 2009.02.05. 12:21:19

"Ironikus lenne, ha lejárt számlája van egy követeléskezelő cégnek"

vagy tartozásaik a behajtóiknak, ugye :D

"azta" 2009.02.05. 12:55:54

@staropramen: "Sztrovacsekek!
ha nem is lesz belőle semmi legalább mindenki megláthatja ,hogy mi is az igazi CIVIL KURÁZSI. Gratula nekik!
Egyébként :Lámpavasra az intrummal!"
úgy érted: kovácsolt-lámpavasra? mert ez nagyon nem mindegy!

satho 2009.02.05. 12:56:08

Na látpm itt egy kurvaokos ember, ez a
@Mi Tsu! primitiv fasz meg te vagy!

A Felfalusi az Intrum vezetője, aki mindig baromi okosat nyilatkozik. Megvásárolja a jogtalan követeléseket, szarik a jogerős bírósági ítéletre, aztán megpróbálja behajtani a parkolási és egyéb díjakat!

Kihasználják azt, hogy az emberek nem mernek perelni, mert nincs ennek itt hagyománya.

Kedvelt forma a fizetési meghagyás. A sok birka nép meg beszarik aztán fizet !

Ahelyett hogy ellentmondana 15 napon belül irásban, aztán mehet perre, ami meg 5-10 év !

Ha ez egy annyira korrekt cég lenne amennyire ez a faszkalap védi akkor nem lenne tele a sajtó a disznóságaival!

BlazeHun 2009.02.05. 12:57:43

Gratulálok!

Így kell ezt csinálni!

Büszke vagyok az EMPAMO szakembereire, életrevaló társaság!

gagauzz kalauzz 2009.02.05. 12:59:39

A követeléskezelők székletért/vizeletért vásárolják meg a követelést, viszont az adóson a követelés eredeti összegét akarják behajtani a jutalékukkal megfejelve.

Secnir 2009.02.05. 13:11:05

To: kovacs.bela@kiskovacs.hu
CC: Y.Geza@fegyverkovacs.hu, balek@lakatos.hu, anti@barat.hu
BCC: info@cpkft.hu, info@inrtum.hu
subject: Árajánlatkérés (nem pályázat)

Body:
Tisztelt uram!
Szeretnék öntől árajánlatot kérni a mellékelt igen dizájnos akasztófa mintájára kovácsoltvasból készíttetni lámpatartó állványokat. Legyen ciráda, bizbasz meg minden. Feltétel: egy lámpavas bírjon el legalább 500 kg-t, és a tetejére lehessen kötelet kötni.
szeretném ha hordozható modell lenne, ezért a négy kerék (esetleg utánfutóra szerelve???) mindeféleképp előnyt évez az árajánlat (nem pályázat) adásakor. további előny élvez, ha a lámpavas négyágú, és egyszerre 4(!) kötelet is lehet rákötni.
A válaszleveleket EMPAMO jeligével várom.

S.

Secnir 2009.02.05. 13:12:19

Melléklet:

_____
| |
|
|
|
|
_____

"azta" 2009.02.05. 13:18:43

@Secnir: obi-ban e van? esetleg nílusi-palóc színben?

Dextro (törölt) 2009.02.05. 13:19:06

gagauzz kalauzz

Köszönöm a precíz megfogalmazást, amiből a leggusztustalanabb a jutalék.

Palkovicsné 2009.02.05. 13:22:42

Povororokrivircsivákcsák Mónika rulez...

Secnir 2009.02.05. 13:23:26

@"azta":
obi-ban kenobi-ban?
öneki nem köll kovács.
ha meglátja, hogy a tau-taura megpróbál feltenni valaki egy matricát, azon nyomban az erre a célra rendszeresített optikai eszközzel rászól a parkolóőr kezeire: lábhoz!
majd az őr maradéktalanul távozik.

Secnir 2009.02.05. 13:37:14

ja
és remélem az empamo és a bíróság is a Magyar Cs. und K. Postával küldi ki a felszólítást, ami persze elveszik útközben, de kézbesítettnek kell vélelmezni :)

Harlequin 2009.02.05. 13:46:43

Akasztják a hóhért...

átlátó 2009.02.05. 14:03:57

Az elmúlt bő másfél évtizedben volt az Intrumnak néhány kísérlete velem szemben. Mind elhalt a kísérleti szakban. :)

lifelike 2009.02.05. 14:04:50

bárcsak igaz lenne :(

nekem a birosagi vegzesek jonnek sorban olyan buntetesekre amikrol soha nem is hallottam

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2009.02.05. 14:08:42

Gusztustalan egy brigád ez az Intrum Justitia. "Tisztelt Ügyfelünk!" megszólítással küldözgetnek leveleket és sms-eket (!), de tisztelt ügyfelük nekik a ... (ide most mindenki gondoljon valami nagyon csúnyát).

Intrum Justitia delenda est!

(A "Ceterum censeo" kezdetű formulát beírhatná egy latinul tudó versenyző az Intrum Justitia helyes ragozásával.)

staropramen 2009.02.05. 14:19:23

@azta
sztrovacsek, nem akartam az időtöket rabolni, de ha így rákérdeztél elmondom, hogy 1500 díszkovácsművészt kerestem meg köremilben. Versenytárgyalást hirdettem kovácsoltvas lámpavas készítésére amely utána konnektor és konvektor eltakarására is alkalmas.Lassan jönnie kell az első árajánlatoknak.Majd még referálok az ügy állásáról

okostojgli (törölt) 2009.02.05. 14:32:35

Ennek az EmPaMonak vajon van annyi humorérzéke, hogy a tartozás behajtásával mellesleg megbízza az Intrumot?

"azta" 2009.02.05. 14:34:12

@staropramen:"Majd még referálok az ügy állásáról"
kérnélek is, hogy ezt tedd meg.
esetleg az intrumosokat a kovácsoltvas lámpavasakhoz az exit-tours vihetné, nílusi-palócok ujjongása közepette. esetleg.

Makkmiki 2009.02.05. 14:47:56

Intrum Justitia, a törvényesség lángpallosú őre... Röhögnöm kell!!! Én nem pénzért, csak baráti ajándékként jutottam hozzá néhány papírhoz e nevezetes céggel kapcsolatban. Arról szólnak, hogy Felfalusi úr, az Intrum J. ura, parancsolója, tisztes tulajdonosa előző életében hogyan árulta a hamis számlákat kilószámra, Irányi utcai irodájában ÁFA + 10 %-ért. Mindegyik mellett, az átvételi bizonylatokon ott virít a híres aláírás.
Ja kérem, a befolyásos céget, Justitia, a törvényesség elkötelezett, kérlelhetetlen őrzőjét is meg kellett valahogyan alapozni... Csak legalább ne így nevezte volna el a cégét! Mert ettől aztán, ahogyan mondani szokták: a pofám leszakad. De tényleg! Egyébként, ha "nem igaz", amit írok, küldöm a papírokat. Pereljen csak Felfalusi úr! Okos ember - nem fog... Bár az is igaz, ilyen háttérrel okos ember nem fordulna egy fél ország ellen.

catica 2009.02.05. 15:37:20

Bravo EMPAMO! Azért szép lassan elindul egy-két reménytkeltő dolog ebben a banánköztársaságban.

Secnir 2009.02.05. 15:44:17

MakkMiki:
Nyiss blogot itten a blog.hu-n
oda felrakhatod :)

firlefranc 2009.02.05. 15:54:49

Sokkal nagyobb probléma, hogy uram-bátyámos világunkban egyszerűen megszünt a jogbiztonság. Egy ilyen Intrum (inkább azt írnám: Irrtum = tévedés)cég ellen egy kis csatát lehet nyerni, de ebben az unfair környezetben háborút csak ezek a kenőpénzzel dolgozó mocskok nyernek....

Secnir 2009.02.05. 16:23:23

de mit jelent az Intrum? latin?
Justitiát ismerjük, ő az igazság istenasszonya, de mi az Intrum?
vmi előtag, esetleg a parkolóóra latinul? a köcsög görögül?
valaki esetleg?

idegenvezeto 2009.02.05. 16:42:07

Bukott Rockzenész:

Szerintem (ha régi latin tudásom még él), akkor:
Ceterum censeo, Intrum Justitae delenda est.

moli 2009.02.05. 18:48:11

homar, kerunk leirast a 1%-olhato fogyasztovedelmi alapitvanyokrol!

Corruptor 2009.02.05. 20:15:26

@Makkmiki?

Szart se tudsz és ez az okos hozzászólásodból is látszik. Nem hinném, hogy Felfalusi bármit is alapított volna, pláne nem az Intrumon. Azt meg még kevésbbé hiszem, hogy a nevet ő adta volna. Ha egy kicsit körültekintőbb lennél, nem csinálnál hülyét magadból. Szerinted mekkora esélye van valakinek kis hazénkból nevet adni egy nemzetközi cégnek,
Ha meg annyira biztos vagy magadban, n már csak a poén kedvéért kíváncsi lennék azokra a számlákra. Megjegyzem, ha tudomásodra jutot egy törvénysértés és azt nem jelented, akkor bűnpártolás a törvény szerinti vétked, minthogy az állapolgár köteles ilyent jelenteni a törvény szerint.

Pista Bácsi 2009.02.05. 22:08:17

@Makkmiki: Most ugyan magamra vonom az NBH figyelő szemeit, de elárulom neked, hogy a nagy állami "számlalottó", ami a szürke gazdaság kihipózását tűzte célul, pont úgy bűzlik, mint bármelyik állami nagyberuházás.

Elég csak annyit említeni, hogy a Szerecsen-játék (ami ugye tudjuk, hogy zéerté !!!) Expediciós Osztály dolgozza fel a beküldött számlákat, ahol a dolgozók 90 %-a FEKETÉN !!! van foglalkoztatva :-(((

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2009.02.05. 22:34:35

@idegenvezeto: Köszönöm, mindig tanul az ember valamit :)

Ventura Blvd 2009.02.05. 22:59:31

@Bit Rot: Nos én pontosan tudom, hogy a Centrum a meggbízó , de nem az Intrum hajt be. Nem ám. Nem csinál ő ilyen cúnya dolgokat. Régen kiadta a követelést egy ügyvédi irodának. Engem legslább is bizonyos Kézdy Andrea zaklatott, és hajtott bele egy nyolc éves történetbe: ha érdekel olvasd el. Sztem tanulságos. És alighAa EGYEDI
mertmegerdemled.blog.hu/2009/02/05/az_intrum_justitia_meg_kinyalhatja10

búbánat (törölt) 2009.02.06. 04:28:47

@Pista Bácsi: Feküdj vissza!
Mert amit írsz, az finoman fogalmazva baromság.

szkepi 2009.02.06. 06:35:09

az intrum ugyanazé a mocskos kupperé és csaparáé, akié a centrum!a városnak 5%marad, a többit amit fizetünk zsebekbe megy .az utak lyikasak és tönkre teszik az autókat.ezért nem jár jogorvoslat.
NEM SZABAD FIZETNI SEM A CENTRUMNAK, SEM A JUSTITIANAK. UGYANOLYANOK, MINT A TERRORISTÁK. MÉG TÁRGYALNI IS TILOS EZEKKEL CSALÓ PÁRTKATONÁKKAL

roggerio 2009.02.06. 07:05:35

@Ganger: A követeléskezelő cégek nálunk törvénytelenül működnek!A bankár és behajtási bűnözés valamint az államilag engedélyezett pénzmosás eszközei.Teljesen feleslegesen működnek,mikor követelését bírósági úton bárki behajthatja.Az meg kimeríti a hűtlen kezelés bűncselekményét,hogy 10%-on értékesítik nekik a követeléseket ráadásúl úgy,hogy az adósokkal nem is próbálnak megeggyezni...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.02.06. 08:04:30

@Mi Tsu: "Ha igazad van akkor a bíróságon megnyered a pert...mi ezzel a gond?"

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.02.06. 08:06:14

na lemaradt a lényeg buzi csőrike miatt.

@Mi Tsu:
szóval, biztos vagy benne hogy úgy van?
melyik országban élsz? én itt magyarhonban akkor sem vagyok biztos ebben, hogy ha körbe vagyok betonozva jogilag...

Corruptor 2009.02.06. 16:31:31

Hirtelen elfogyott a lendület, sőt!
A történethez, hogy kerek legyen, ez is hozzá tartozik:

empamo.hu/hirek.html

"Az Emberibb Parkolásért Mozgalom Egyesület közleménye

Az Emberibb Parkolásért Mozgalom Egyesület (EMPAMO) a mai napon
sajtóközleményt adott ki, melyben közölte, hogy felszámolási eljárást
indított az Intrum Justitia Zrt.-vel szemben.

Tekintettel arra, hogy az a perköltség melynek kapcsán az EMPAMO az eljárást
kezdeményezte, az Intrum Justitia Zrt. által korábban már kifizetésre
került, az EMPAMO a felszámolási eljárás megindítása iránti kérelmét
haladéktalanul visszavonja, egyben legmélyebb sajnálatunkat fejezzük ki,
amennyiben az Intrum Justitia Zrt. emiatt kedvezőtlen színben tűnt volna fel
a közleményben és a közvélemény szemében.

Bár az EMPAMO jóhiszeműen járt el, amikor a felszámolást kezdeményezte,
hiszen a követelést rá átruházó személy tévedett, amikor teljesítetlen
perköltségként adta át az Intrum Justitia által korábban már megfizetett
követelést, ezúton megkövetjük az Intrum Justitia Zrt.-t az alaptalanul
megindított felszámolási eljárás kezdeményezése miatt."

unico 2009.02.06. 22:34:48

@kalinazsolti:
nos azért most csöndben vannak

tényleg nem kell mindent befizetni, mert van sok jogtalan, de pont azért mert a csürhe nagy része a jogosat sem fizeti

hócicus 2009.02.07. 14:00:33

Üdv

Nem szokásom kommentelni, de lenne pár észrevételem az itteni elmélkedésekkel kapcsolatban. Először is nem Felfalusi alapította az intrumot. Az Intrum Justitia egy 24 országban van jelen, amúgy Svédországból ered. A megvásárolt követelésekről annyit, hogy minden bizonnyal van sok jogtalan, ez előfordulhat, de ahol egyszerre több százezer ügyet vesznek meg, nem fogják egyenként átszemezni őket. Aminél jogos volt a panasz azt lezárják, különben is, ha tudod, hogy igazad van akkor nincs mitől félni. De sajnos nagyon sokan vannak akik tudják, hogy vaj van a fejükön, és ezért minél nagyobb hangal ágálnak, hátha félelmet keltenek, persze ezt képletesen értem.

hócicus 2009.02.07. 14:05:07

A centrum, a centrum egy ocsmány társaság, ezt mindenki, nagyon jól tudja, Kik állnak mögötte? Jó kis MAGYAR politikusok. Igen a kis embereket ott vágják meg ahol tudják. a magyar jogszabályok sajnos annyira hiányosak és tele vannak kiskapukkal, hogy annak mindenki érzi a hatását. De ha belegondolok, nekem lenne lehetőségem és elég rafináltságom, hopgy ezeket a kiskapukat kihasználva jobb életet biztosítsak magamnak akkor az emberek 99%-a megtenné. Sajnos a magyar mentalitás ilyen, de inkább az alap emberi természet. A centrumnál,azok ágálnak leghangosabban akiknek nagy összegű tartozásaik vannak. Ezek ugyebár nem egy tételből, hanm 20-nál is több tételből állnak. Eléggé kicsi az esélye, hogy 20 alkalommal fogott ki szemétkedő korrupt ellenőrt. Tény, hogy a bizonylatokat nem őrzi meg mindenki, de van aki igen. Mindegy, a lényeg, hogy ha az ember tudja, hogy vagy 20-szor nem fizetett és tudja, hogy ennek lesznek következményei, akkor már megvenné a jegyet, de az utólagos büntetés

hócicus 2009.02.07. 14:11:01

összege már annyira magas, hogy elvekre hivatkozva nem fizet. Sokan fizetnek, megegyeznek inkább egy köztes összegben. Tény, hogy az államtól nem volt túl szép, hogy előbb eltörölte, majd az alkotmánybíróság álltal visszaállították a büntetéseket, és lezárt ügyeket nyitottak meg. De ugye ez Magyarország, és itt minden lehetséges, negatív értelemben. Egy behajtócéget szidni, hülyeség, mert nem csak ez az egyetlen cég létezik, hanem még rengeteg, akik sokszor bizony roszabbak. Jogtalan követelések lesznek is, de aki fél, vagy akit erősen zavar hogy van aki nem felejti el, hogy tartozik annak már vaj van a fején. Amúgy az intrum magánembereknek is vállal behajtást, ha megvannak a megfelelő papírjai hozzá. de ez az oldalukon kint is van.

hócicus 2009.02.07. 14:16:00

Utolsó megjegyzésem még az lenne, hogy az az ügyvéd amelyik az intrum ellen a felszámolást kezdeményeztette, nem volt 100%-as. Egy milliárdos tőkéjű cég ellen felszámolás röhejesen kis összegért? Az EMPAMO közleményéből is kitűnik, hogy ez a behajtócégnek volt jó reklám, és mások is hajlamosak, a na majd én megmutatom alapon való kiabállásra, mindféle háttérinformációk és alap nélkül. Egy jótanács:
Mindent olvassatok el amit aláírtok, mert bizony sok kis tartozás és nem kis tartozás abból ered, hogy hát de nekem ezt nem mondták! Olvasni tudsz? akkor olvasd el addig ne írd alá, mert így előbb utóbb súlyos bajaik lesznek az életben.

hócicus 2009.02.07. 14:26:31

Még egy utoló megjegyzés. Sok lesz az adós, főleg a devizahitelesek között, de ennek is mi az egyik fő oka? hogy orra szájra veszik fel a hitelt és nem gondolkoznak azon, hogy mi van ha nem lesz munkája vagy változik a fizetés stb. nem, mert kell a putriba a házimozi meg plazma tv, igaz wc nincs de azt nem látja a szomszéd, na persze a bank is hülye, hogy ad nekik de kérem, ameddig van olyan ember aki a hitelkártyáján lévő mondjuk 400 ezer ft-os hitelkeret elköltése után azzal védekezik, hogy de azt hittem az ajándék.... vagy nem fizeti a telefon előfizetést, mert azt ő vette valakinek addig sok lesz az adós.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.02.07. 21:23:45

@hócicus: "Sok lesz az adós, főleg a devizahitelesek között, de ennek is mi az egyik fő oka?"

Az, hogy - bár (még?) nem törvénytelen, de - erkölcstelen módon a bankok a hitelfelvételt idillként reklámozzák, és becsapják az embereket az egyoldalú tájékoztatással, a figyelemnek csak a pozitívumokra való felhívásával, a szerződésben a negatívumok/veszélyek elrejtésével, valamint mostanában a költségek utólagos módosításával is.

papu 2009.02.09. 23:37:46

Muhahahahahahahaha

Mini 2009.02.21. 20:18:05

MacPhisto 2009.02.05. 11:17:55
Nem hoax.
12.000.-Ft-ról van szó. Meg persze az elvekről.
Ha kifizeti nyomban, akkor nem állnak be a felszámolás jogkövetkezményei, úgyhogy ez figyelem felhívásra jó.
Mivel a Homár igazat ír, nagy szeretettel várják a hitelrontási pert, amit elveszít az Intrum, majd ismét behajtják rajtuk a perköltséget :DDDDD
------

Ezen fenti sorokhoz annyit fűznék hozzá, hogy az Intrum Justitia az Emberibb Parkolásért Mozgalom gyenge próbálkozása után bemutatta azt a bizonylatot, mely igazolja, hogy a tavaly ősszel rá kirótt 12 e Ft-ot a fizetési határidő letelte előtt teljesítette. Mint utólag kiderült az összeg befizetését a jogosult egy adminisztrációs hiba miatt "elfelejtette" rögzíteni a rendszerében. Mivel az EMPAMO minden felszólítás nélkül rögtön a médiához, ill. a bírósághoz fordult az Intrum Justitia többek között hitelrontás vádjával bepereli az EMPAMO-t. Uuupsz :)
süti beállítások módosítása