Lendületes szerdánk lesz, nyitásnak itt egy igazán - hm, hogy is fogalmazzak - erős érzelmi töltetű vendégposzt a bel-budai Oscar szórakozóhely tulajdonosától, Farkas Pétertől. Pornó, visszanyaló fagyi, küldés a trébe, "italtól már bátor hölgy", van itt minden, ami izgalmassá teszi a vendéglátóipart, főleg, hogy ezeket egy helytulajdonos mondja egy vendégnek. Igaz olyan vendégnek, aki a blogjában keményen megvádolta őt. Hogyan jutottunk idáig?
Minden azzal kezdődött, hogy a Kandírozott szinglilét nevű blogon március 14.-én megjelent egy poszt arról, hogy a bloggert vékony termetű nő létére hogyan dobták ki trágár szavak kíséretében az Oscarból, és hogyan lökték neki egy parkoló kocsinak. Ennek a bejegyzésnek az ajánlója megjárta az Index címoldalán látható blogketrecet is. Két nappal később írtam egy ajánló posztot a Homárra, Pornós múlttal vádolja a kidobott vendéget az Oscar tulaja címmel arról, hogy micsoda vihar alakult ki a Kandírozott szinglilét hozzászólásai között, ahol maga a megtámadott-megvádolt hely tulajdonosa is megjelent, és a bloggerétől gyökeresen eltérő sztoriverziót adott elő. Ezért ajánlottam olvasásra a blogot. A homáros bejegyzést nem sokkal később azzal frissítettem, hogy az Oscar-tulajdonos Farkas Péter belinkelte a biztonsági kamera felvételét, amelyikről kiderül, hogy a történet a valóságban egyáltalán nem tűnik erőszakosnak, a vendéget nem verik meg és nem lökik autónak. A videót, mint látható, bele is ágyaztam a posztba.
Mivel a Homár gyakorlata az, hogy a "megtámadott" félnek mindig posztolási lehetőséget adunk a saját álláspontja kifejtésére, ezt felajánlottuk az érintett vendéglátósnak is, jóllehet a Homár őt nem is támadta, de linkeltünk egy őt cinkelő posztra. Íme tehát a vendégbejegyzés, kommentár nélkül:
Hamisan vádolták meg a budai Oscar bart
Sz. „Holly” Hajnalka csapkodott, felháborodott, majd vadul blogot indított ahol kiskosztümben és rettenetes stílusban ordította, megverték. Pedig csak elküldték haza.
Az Oscar biztonsági embere nem engedte ex-pornósnak kivinni az italát mire az italtól már bátor hölgy többször rátolta az ajtót. Ám a portás sem ijedt meg és elküldte a trébe. Hősnőnk azonban nem tudta lenyelni a békát és blogot indított, melyben azt állította megverték, továbbá bojkottra szólított fel a vendéglátóegység ellen. Nem számolt viszont azzal, hogy túl nagy nyilvánosságot kap és az Oscar tulajdonosa is bejelentkezik az oldalra. Hazugságaival gyorsan felsült, amikor felkerültek a térfigyelő kamerák felvételei. Ezután hamar kitörölgette egyéb a múltjával is kapcsolatos blogjait és próbált inkognitóban maradni. Azóta azonban többen felismerték benne Sz.”Holly” Hajnalkát hiszen a hely zsúfolásig tele volt, ahol ráadásul sokan ismerték. Erre mondják, a fagyi visszanyal.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.25. 01:05:13
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.25. 01:06:56
Országunk krémje, java...
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.25. 01:20:03
Megdobbent 2009.03.25. 01:28:31
Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.03.25. 01:29:28
Oszkár megnyalta Hajnalkát?
Fagyival?
gabbró 2009.03.25. 01:34:03
Viszont ezzel a sztorival jól lejáratta magát.
kéjenc 2009.03.25. 03:19:49
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.25. 03:42:36
betetes volt az uveg?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.25. 03:44:28
azert mert nem Te dugtad
ezert vagy igy
mókus 2009.03.25. 05:21:18
nyúzott arcú lány 2009.03.25. 05:49:45
Az is látszik, hogy nem volt részeg, hiszen a lökés után szinte azonnal visszanyerte az egyensúlyát.
Ha egy igazi, vérbeli vendéglátós vezetné a helyet, nem fajult volna idáig a dolog. A vendégtöl elnézést kérni nem szégyen, még akkor sem, ha nincs igaza, hanem erény. Legal'bb is jobb helyeken. A fent említett hely ezek szerint nem az.
mókus 2009.03.25. 06:03:22
mókus 2009.03.25. 06:47:23
manualis mammografus 2009.03.25. 06:54:25
É2I 2009.03.25. 07:24:34
EDE hol vagy?
FONTOS!!!!
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.03.25. 07:25:21
Nem tudja valaki, a mentősök hazajöttek-e már?
EÖ (törölt) 2009.03.25. 07:32:05
genyó kapitány 2009.03.25. 07:35:07
Mindkét fél szarjon sünt
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.03.25. 07:37:23
Évfolyamtársak leszünk?
Secnir 2009.03.25. 07:40:09
"A videón látszik, hogy a hölgyet igenis kilökik a helyröl."
hááát, ha te ezt lökésnek nevezed, akkor még nem voltál rendesen megdugva.
amúgy a hölgy azt írta, hogy kidobták a kint álló autóra - ami a videón tisztán látszik, hogy messze elkerülte. ezt is vedd bele a védőbeszédedbe légyszíves. köszönöm
Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.03.25. 07:56:04
Ejszakai szorakozohelyen azt feltetelezni a portasrol hogy hagyja hogy minosithetetlenul viselkedj = naivitas (Ki orulne ha a sajat helyen, tele reszegekkel mindenki azt latna hogy itt akarmit lehet? A rend az elejen kezdodik.)
Hajnalban Homart olvasgatni = na igen, nem dugtam este, koran ebredtem :)
Tűzvillám (törölt) 2009.03.25. 08:00:41
Ráadásul ez: "többen felismerték benne Sz. Holly Hajnalkát" - hát az agyam eldobom. Ez a csaj híres, vagy mi? Vagy ez a hely ennyire belterjes?
Vagy ha elmegyek egy szórakozóhelyre bulizni, engem is többen felismernek majd?
Impega 2009.03.25. 08:05:44
amugy sokan nezhetnek ebben az orszagban Pornot. Tan csak nem a Kapcsoljuk a Parlamentet helyett?
É2I 2009.03.25. 08:13:42
Egyébként Holly Irén napot kívánok egyharmadomnak.
☺ágica (törölt) 2009.03.25. 08:28:15
Kockásfülü nyúl (törölt) 2009.03.25. 08:44:19
Jöhet a következő poszt.
MosoMasa 2009.03.25. 08:46:43
É2I 2009.03.25. 08:52:42
A st. Hajnalkának nem kell feneket keríteni. Állítólag van neki és valaki azt mondta; az (is) a munkaezköze. ;)
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.25. 08:59:15
Harlequin 2009.03.25. 09:02:21
Meklén és Tamara 2009.03.25. 09:06:12
nyúzott arcú lány 2009.03.25. 09:09:16
☺ágica (törölt) 2009.03.25. 09:10:39
Ez FONTOSCH!!!
Impega 2009.03.25. 09:15:04
Sir Mortzosch 2009.03.25. 09:23:01
☺ágica (törölt) 2009.03.25. 09:25:03
Posztolót lehet szidni, mert ez annyira gyenge, hogy itt nem kell várni 100-ig. Addig el sem jut...
Boldog névnapot az Iréneknek!
Ez FONTOSCH!!!
Egyébként
...
EÖ (törölt) 2009.03.25. 09:26:36
mákom volt, volt még hely az első padban
Impega 2009.03.25. 09:28:03
☺ágica (törölt) 2009.03.25. 09:30:57
EÖ (törölt) 2009.03.25. 09:32:07
"Hősnőnk azonban nem tudta lenyelni a békát "
milyen pornós már az aki ezt sem tudja megtenni?
Impega 2009.03.25. 09:33:14
maincoon © 2009.03.25. 09:39:39
amúgy ki mit veszített?
hollyka: a munkásságára most mindenki rákeres
oszkár: a kutyámat hívják így, de őt becézni szoktam, amúgy nem hiszem hogy befolyásolta volna a vendégkörét, mint látszik nagyon igényes emberek vannak ott
Tudatlan 2009.03.25. 09:48:37
Ő lenne az?
murila 2009.03.25. 09:53:02
mókus 2009.03.25. 09:53:15
májgeriberi 2009.03.25. 09:55:27
májgeriberi 2009.03.25. 09:57:50
itt megtalálható a képe, a múltjáról azért nehéz találni valamit, mert már jó régen volt!
maincoon © 2009.03.25. 09:59:25
májgeriberi 2009.03.25. 10:02:26
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.25. 10:08:21
Mé' lenne korán 1 bizt.őr nyakában?
Amugy meg illik nagybetuvel irni, mint a Bibliát, "Korán"
b[ALien] (törölt) 2009.03.25. 10:13:42
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.03.25. 10:15:36
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.25. 10:18:25
Oszkár, a kutyámat HÍVTÁK így :(
É2I 2009.03.25. 10:24:11
Mostmár én se hiszem el, hogy egy vacak békát nem tudna lenyelni.
/on
De azt még mindig nem értem, hogyha a T-ré-be lett küldve, akkor miért haza ment?
Pedig, ha odamegy, ahova küldték, akkor most lehetne egy jó kis T-s posztunk.
Már úgy is hiányzik.
maincoon © 2009.03.25. 10:25:54
Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2009.03.25. 10:43:52
EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.25. 10:48:12
ïslāndęr 2009.03.25. 10:50:59
további sikereket kívánok a pornókarrierhez, még 30 év és ezekkel a tányérajkakkal Geronazzo Marcsi helyét is átveheti!
ïslāndęr 2009.03.25. 10:52:42
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.25. 10:54:13
bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2009.03.25. 10:56:02
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.25. 11:03:39
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.25. 11:05:52
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.25. 11:08:03
Egyezik-e?
leszálló ág 2009.03.25. 11:15:20
Jójó, nem szép dolog a pornós múltat előhozni, de akik már korábban is szemléztek Hajnika blogjában, azoknak tudniuk kell, hogy a hölgy egy alkalommal, képekkel is illusztrálva felfedte kilétét.
Sőt, elég gyakran és elég szaftosan beszámolt gyakori futó kalandjairól. Több olyan bejegyzést is megejtett, - szintén stílusosan cifrázva - ahol a Taburádióból való száműzetését kifogásolta és "természetesen" akkor is az volt a sáros, aki kirúgta.
Ö olyan meg nem értett zseni, aki egymaga küzd a világ fájdalmaival.
Nos, ezeket a bejegyzéseket törölte azonnal, ahogy itt a homáron fikázta az Oscart, ahol korábban fel is lépett énekesnőként. (Gugli)
Csoda, hogy ezek után a legjámborabb honpolgárnak is csak a kidobó által említett relációban jut eszébe?
M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.03.25. 11:21:03
Ha nem akarod látni, nem kell, de bíróság előtt ez elég egyértelmű.
Nekem az a benyomásom, hogy a csaj személyes nézeteltérés (megszégyenítés) miatt szeretne bosszút állni.
Az Oscar tulajdonosa pedig (1) elég hülye volt ahhoz, hogy megszégyenítse a vendégét (2) elég hülye ahhoz, hogy hagyja magát nyilvánosan fikázni.
pedig most elég sötét felhők gyülekeznek a vendéglátósok feje fölött, nem hiszem, hogy jó ötlet távolt tartani a potenciális közönséget.
2009.03.25. 11:29:02
Azt hallottam már a devergó cipős juppikat meg a rövidgatyás szcientológusokat is beengedik. Na ezért tart itt az ország !
Chalabre (törölt) 2009.03.25. 11:39:40
Tanulság: A homárnak nincs sok értelme, ha a másik oldal nem szólal meg. Anyázni egyoldalúan nem nagy kunszt. Mindig ismerni kellene az érem másik oldalát is. Ez lehetne a homár lényege, ezt tálalni. Utána érdemes csak kommentelni, ha a teljes kép tulajdonában vagyunk, nem csak féligazságok felett szapuljuk a szót.
Chalabre (törölt) 2009.03.25. 11:41:19
TANULSÁG
A homárnak nincs sok értelme, ha a másik oldal nem szólal meg. Anyázni egyoldalúan nem nagy kunszt. Mindig ismerni kellene az érem másik oldalát is. Ez lehetne a homár lényege, ezt tálalni. Utána érdemes csak kommentelni, ha a teljes kép tulajdonában vagyunk, nem csak féligazságok felett szapuljuk a szót.
Fairy Girl 2009.03.25. 12:05:17
[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.03.25. 12:06:27
nick nolte (törölt) 2009.03.25. 12:28:24
EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.25. 12:39:46
Ezentúl emberek senki ne kommenteljen, amíg nincs másik oldal.
MI VAN AZ EXIT TOURS-szal??????
Tsabi 2009.03.25. 12:39:52
M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.03.25. 12:59:42
www.gregorius.hu/album/friends/slides/hajnikam.jpg
Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.03.25. 13:13:31
[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.03.25. 14:55:40
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.25. 22:29:26
mindig van lehetősége a másik félnek a megszólalásra. csak soxor kimondottan jobban tenné, ha csendben maradna...
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.25. 22:30:59
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.25. 22:31:12
hz 2009.03.25. 23:59:19
Hogy többen olvassák ezt a szart?? ..vagy mi?
mókus 2009.03.25. 06:47:23
@hz: honnan tudod?
ezt is ki kellett volna, hogy minden nyom eltűnjön.
Nehogymár' az OSCAR színvonalára süllyedjen a homár - egy két poszt amúgy közel jár hozzá - lényeg a lényeg:
ÉBRESZTŐŐŐŐŐŐŐ!!!
johndoe83 (törölt) 2009.03.26. 00:18:40
M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.03.26. 09:47:10
vigyázz azzal a kutyalánccal, mert a vége könnyen visszacsap.
abc.36 2009.03.31. 13:26:55