Máté az évekkel ezelőtt megszüntetett Neptun rendszer fejlesztői által elnyelt sms-díjakról írt nekünk, amit neki eddig sajnos nem sikerült visszaszereznie. Másnak sikerült vajon, vagy a sokmilliós befizetést elnyelte a sötétség?
Az egyetemi tanulmányi rendszerben 3 évvel ezelőtt bevezetésre került az úgynevezett Neptun SMS nevű lehetőség, aminél be lehetett állítani, hogy a tanulmányi rendszeren belül történt milyen változásokról két a hallgató SMS értesítést. Ezért párezer forintot kellett befizetni.
A Neptun rendszert ezután "frissítették", és ez a szolgáltatás megszűnt, ugyanakkor a befizetett pénz a Neptunt üzemeltető SDA Stúdió Kft-nél maradt. A szolgáltatást az egész országban bevezették, és nagyjából mindenhol fél év után áttértek az új tanulmányi rendszerre, amiből ez a funkció kimaradt.
Idén februárban megkerestem ezügyben az SDA Kft-t, akik akkor válaszoltak egy semleges emailben ("utánanézünk"), de azóta sem történt semmi.
Elég szomorúnak tartom, hogy a diákoktól ennyi pénzt "csaltak" ki. Ha a többezer egyetemista pár százaléka fizetett csak a szolgáltatásért, akkor is milliós nagyságrendű összeg maradt a Kft-nél.
Kérem, hogy amennyiben érdemesnek látják, hogy ezzel foglalkozzanak, akkor említsék meg a dolgot a weboldalon! Engem nagyon érdekelne a cég véleménye is a dologgal kapcsolatban. Miért szűnt meg a szolgáltatás, hol van az a rengeteg pénz (már három éve) stbstb.
A kérdéses weboldal még mindig működik. Erről képeket csatoltam a levelemhez.
Köszönettel: Máté
betépett felhasználó 2009.06.17. 14:00:26
jesszumpepi (törölt) 2009.06.17. 14:00:39
Don Bolesz 2009.06.17. 14:00:51
Énbagoly 2009.06.17. 14:01:18
Don Bolesz 2009.06.17. 14:02:05
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.17. 14:02:30
tibcsi_san 2009.06.17. 14:02:39
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.17. 14:03:04
Egyébként vajon miért nem lep meg hogy a Kft. semmilyen retorziót nemkapott?
Állami mutyi gondolom.
Dasszák meg.
Meg a postoló is szerintem elfelejtheti a pénzét.
Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.17. 14:04:26
É2I 2009.06.17. 14:04:33
Remélem megteszed, teszitek a hasonlóan jártakkal együtt.
betépett felhasználó 2009.06.17. 14:05:16
Ellenőrizze a webes Neptun felületen az automatikus üzenetküldés beállításait, hogy az SMS értesítések engedélyezve vannak-e! Amennyiben a helyes beállítások ellenére sem kap sms értesítést, úgy írjon üzenetet a support@sdakft.hu címre!
ha ezek utansem kap sms-t akkor kerem On egy LLLÚÚÚÚÚÚÚZZER akit jol atvertunk hihihi, es nem tessek haborogni, mert nem On az 1etlen krapek. A sok penzt amugy elkoltottuk
teskos joghurtra.
Énbagoly 2009.06.17. 14:05:33
NickL. · http://www.tozsdeiskola.hu/ 2009.06.17. 14:05:39
betépett felhasználó 2009.06.17. 14:07:42
sajtóközleményekkel kapcsolatosan. 2009. 02. 26.
A Neptun.Net tanulmányi rendszer egy korszerű háromrétegű alkalmazás, amely a felhasználók jelszavait nem, csak a jelszavak hash-ét tárolja, azt is még ezen kívül is továbbkódolt formában. Ez azt jelenti, hogy a rendszer a jelszó megadásakor egy egyirányú matematikai algoritmussal lenyomatot készít a felhasználó által begépelt jelszóról és csak ezt a kódot (hash) tárolja, illetve hasonlítja össze az adatbázisban szereplő korábbi lenyomattal. A további kódolás eredményeként ez a lenyomat akkor is különbözik a különböző felhasználóknál, ha esetleg egyforma jelszót használnak. Ennek következtében a Neptun rendszerből a felhasználói jelszavakat nem lehet visszanyerni, így azokkal ilyen módon visszaélni sem lehet. Nagyon sajnáljuk, hogy időről időre - feltehetően üzleti okokból - ismeretlenek hamisan azt állítják, hogy hozzájutottak a Neptun rendszerből származó jelszavakhoz, de ez a fenti okok miatt fizikailag sem lehetséges. Ettől függetlenül mindenképpen javasoljuk, hogy az intézmények éljenek a Neptun.Net által széleskörűen támogatott jelszószabályok használatával, ami még biztonságosabbá teheti a rendszer használatát. Ezzel hallgatókra illetve oktatókra is be lehet állítani, hogy milyen gyakran kelljen jelszavakat cserélniük, illetve milyen bonyolultságú jelszavakat kell használniuk. Amennyiben az intézmény a Neptun-kódokat és esetlegesen a Neptun.Net-ben használt jelszavakat kívánja autentikálásra használni egyéb külső alkalmazásainál, akkor erre a Neptun.Net rendszer szabványos LDAP/AD használatával korszerű és biztonságos megoldás biztosít.
Tisztelettel:
Makrai Zsolt fejlesztési igazgató
van meg kerdesuk?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.17. 14:07:49
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.17. 14:21:03
Ja, keylogger meg a mesében, mi?
staropramen 2009.06.17. 14:23:06
2009.06.17. 14:23:41
Frucsasz 2009.06.17. 14:23:46
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.17. 14:31:48
800Ft+ÁFA, amiért 40 db tájékoztató SMS jár"
matekból kifejezetten jó vagyok (voltam), de én ezt nyóccáz forintnak olvasom (áfa nélkül), nem pár ezernek.
vagy üljek le és egyes?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.17. 14:33:50
Az olyasmi, mint a háromrétegű retyópapír?
Csak kérdem.
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.17. 14:37:07
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.17. 14:42:59
tbalazs · http://www.eloszto.hu 2009.06.17. 14:59:00
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.17. 15:07:52
@Sün‼: Adatbázis-webszerver-kliens a gépeden a böngészőben.
B@nális Coitus 2009.06.17. 15:10:11
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.17. 15:14:28
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.17. 15:15:11
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.17. 15:20:00
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.17. 15:20:05
és nem is ment, csak fél évig
hát, lehet, hogy régen jártam azegyetemre, de nem nagyon lett volna 40 olyan üzenet a neptun kapcsán, ami érdekel, max. a jegyeim. az meg fél év alatt nincs negyven.
végül is mindegy.
ha fizettek fél évig, és kaptak csak 38-at, akkor szerintem egálban vannak, max jár vissza pár furint.
ha sokat fizettek, akkor meg köll valóban kérdezni, hogy hová lett a pénzegységük.
mondjuk saját tapasztalat, hogy ha a neptunosok 800-at kértek, az egyetem kérhetett attól még több ezret.
velünk fizetettek kauciót arra az esetre, ha szétverjük a kampuszt, legyen miből kijavítani. ha nem verjük szét, a diplomával együtt visszaadják. ez állt az írásban.
nem vertük szét. mostmár sajnálom így utólag, néha meg kellett volna tenni.
szerinted fizettek? persze hogy benyeltek háromezret a köcsögök.
betépett felhasználó 2009.06.17. 15:27:48
helytelen!!!!
helyesen:
"Egyetemistak SZÜLEITŐL kicsalt milliók'"
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.17. 15:32:53
Én is régen jártam egyetemre, de én be nem fizettem volna erre a szarra.
Amúgy meg teljesen mindegy hogy 800 vagy 3000Ft. Korrektség.
A másik. Megyek UTP kábelt venni a kollégium átutalási számlájára. Bemegyek egy bóóótba, mondom hogy 3 dob kábel kéne, mert ez + az.
OK, közlik, mire? Mondom átutalás.
Arra nem, mert az egyetem nem fizet.
Aztán elmesélték hogy lóg már pár 100 ezerrel a PTE.
Aztán mentem vissza KP-vel, és lőn kábel.
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.17. 15:39:20
vágod?
Smacika 2009.06.17. 15:45:05
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.17. 15:47:47
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.17. 15:49:02
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.17. 15:55:40
KáposztaMedve 2009.06.17. 16:21:53
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.17. 16:28:19
Na ha valami rosszabb mint a Neptun.
Alikam 2009.06.17. 16:57:00
Azt egy egyirányú matematikai algoritmussal?
Magyarán nem egyszer, hanem kétszer titkosítják a jelszót és beszúrnak elé egy 1-es, hogy ez a pistikéé, egy 2-est, hogy ez a marcsié, és így tovább.
Szar egy rongyrázós szöveg csak éppen lószart sem ér.
aardwark 2009.06.17. 17:35:31
1 neptun egy fostalicska volt, még online sem lehetett használni, nem hogy előőőre befizetek x sms-ért pííízt olyan dologért amit megtudok nézni a neten, kérdem én nooooormális???????????
2 etr se jobb se kezelhetőbb és még csak nem is frissítik
szóval ezek az egyetemi rendszerek jó kis mutyik...
Sanyi 2009.06.17. 17:58:15
Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2009.06.17. 18:06:43
betépett felhasználó 2009.06.17. 15:27:48
"Egyetemistáktól kicsalt milliók?"
helytelen!!!!
helyesen:
"Egyetemistak SZÜLEITŐL kicsalt milliók'"
na igen, ha valakinek a szülei fizetik
én például magam gürizek a költségtérítésemért, és vagyunk még egy páran
biztos mi abszuk el, hogy tanulunk abból a pénzből, ahelyett, hogy jordániai vizipipát vennénk, meg kábítószert ismeretlen egyénektől ;)
a neptun itt is szar, szerencsére már látom a végét, mikor inthetek neki búcsút
amúgy az első bejelentkezésnél minden szirszar rublikát be kell pipálni, hogy "nem", oszt akkor nincs gond
nem is volt :)
jesszumpepi (törölt) 2009.06.17. 18:42:54
Meghívott egy Michelin-csillagos étterembe.
Sejthetitek,hogy itthon eszem a főtt tésztát.
pazola 2009.06.17. 19:20:52
Probald csak atutalni a tandijadat, maris kiderul...
pazola 2009.06.17. 19:22:06
Tábornok tizedes 2009.06.17. 19:31:23
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.17. 19:50:58
Mondjuk a megfogalmazás se volt jó, én értettem mire gondol, csak akkor meg az van hogy "ÉS?"
@Sanyi: Csak aki jelszót akar lopni, az nem feltétlen a jól védett szerveren teszi ezt :)
@Vinitor: Hát figyu, én is szereztem 2 diplomát, ahelyett hogy egyből elmentem volna valahova dolgozni, és amellett levelezőn elvégeztem volna valamit, ami ugyanilyen szar diplomát ad, de akkor lenne most ku... sok pénzem, mert nem baszom el hülyeségekre.
Nem beszélve arról, hogy informatika szakokon (a szarabbján) tanulni sem lehet semmit, ellenben a szakmai fejlődésed 0 lesz az alatt az x év alatt, mert nincs időd semmire.
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.17. 20:08:22
EÖ (törölt) 2009.06.17. 21:29:28
Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.06.17. 21:30:10
maincoon © 2009.06.17. 21:33:18
EÖ (törölt) 2009.06.17. 22:04:23
EÖ (törölt) 2009.06.17. 23:09:15
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.18. 03:33:26
Nagyon pörög a rendőrös mi? :D
jesszumpepi (törölt) 2009.06.18. 07:11:47
Ha uram és parancsolóm óhajtja,elgyalogolok a La Manche-csatornáig,átúszom rajta,majd az étteremben rántott levest és pirítóst rendelek.A pohár víz úgyis ott lesz az asztalon.
☺ágica (törölt) 2009.06.18. 07:23:23
OFFFFFF
Tud valaki olyan biometria könyvet/oldalt amit én is megértek? Találtam párat, de mindhez min. matekprofnak kell lenni:( Köszi
ON
EÖ (törölt) 2009.06.18. 07:42:39
az egész megoldható lenne valamelyik budapesti Gordon Ramsay óriásposzter alatt is, de én ülök háttal a poszternek.
Bandi elengedett amúgy?
nem szeretném, ha kiderülne róla még az is, hogy pár évet lehúzott a légióban vagy zsoldos volt a délszláv háborúban! :)
@☺ágica: amit én tudok, az mind arab nyelvű vagy régi gót* betűs, úgyhogy sajnos nem tudok segíteni
* a gótok terjesztették el a biometriát az új világban, ők írták a legjobb cikkeket a témában
☺ágica (törölt) 2009.06.18. 07:54:19
EÖ (törölt) 2009.06.18. 08:12:44
☺ágica (törölt) 2009.06.18. 08:20:22
Impega 2009.06.18. 08:20:25
☺ágica (törölt) 2009.06.18. 08:22:55
EÖ (törölt) 2009.06.18. 08:33:21
☺ágica (törölt) 2009.06.18. 08:39:03
EÖ (törölt) 2009.06.18. 08:49:24
☺ágica (törölt) 2009.06.18. 08:56:15
Impega 2009.06.18. 09:01:42
EÖ (törölt) 2009.06.18. 09:05:35
Impega 2009.06.18. 09:07:27
EUNT DOMUS
☺ágica (törölt) 2009.06.18. 09:10:54
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.18. 09:16:18
Impega 2009.06.18. 09:22:39
EÖ (törölt) 2009.06.18. 09:24:41
továbbá: Lorem Ipsum, bár ezt már Nelson leírta fehérrel!
☺ágica (törölt) 2009.06.18. 09:25:19
Impega 2009.06.18. 09:26:59
EÖ (törölt) 2009.06.18. 09:27:34
valami alfaj lehet?
☺ágica (törölt) 2009.06.18. 09:28:09
☺ágica (törölt) 2009.06.18. 09:30:24
Impega 2009.06.18. 09:31:08
ezt nezted mar a biobigyo miatt?
Impega 2009.06.18. 09:32:09
☺ágica (törölt) 2009.06.18. 09:35:30
☺ágica (törölt) 2009.06.18. 09:41:52
EÖ (törölt) 2009.06.18. 09:47:09
Dr_utcai_arcos 2009.06.18. 17:59:16