Tékozló Homár

Nem lehet vért adni TAJ-kártya nélkül

2009.07.24. 09:09 | jackyll | 186 komment

Panni levele nyomán elképzelhető, hogy víztározókat kellett átalakítani a rengeteg felajánlott vér tárolására, több nagyon már nem kell. Mi másért hajtották volna el őket TAJ-kártya nélkül? Még a személyi és véradói igazolvány sem volt elegendő a beazonosítására, hiszen azt bármilyen alakváltó földönkívüli megszerezheti:

Egy ismerősömmel elmentem a Karolina úti Vérellátóba, mert vért szerettem volna adni egy beteg kisfiú számára. (Az ismerősömnek más a vércsoportja, így ő "csak úgy" akart vért adni.) A procedúra elején rögtön kérték a személyit és a TAJ kártyát. Az utóbbi nem volt ott egyikőnknél sem (én szeretek minél kevesebb iratot magammal hordani, mert ha elveszítem vagy ellopják őket, akkor halál mindegyiket újra megcsináltatni). Szóval, nem volt nálunk TAJ kártya, mire közölték, hogy akkor nem adhatunk vért. Mondtam, hogy a TAJ számomat meg tudom mondani, a személyim,  a véradó igazolványom nálam van és a rendszerükben is benne vagyok, mert kb. 6-8-szor már voltam náluk. Azt felelték, hogy igen, megnézhetnek a rendszerben és össze is tudják kötni az adatokat, de ennek ellenére nem adhatok vért, ha fizikailag nem mutatom be a TAJ kártyát.

Mivel én ennek az értelmét sehogy sem láttam, némi vitába keveredtem velük, de az ott dolgozók, csak azt hajtogatták, hogy nem tehetnek semmit, ez egy új minisztériumi rendelet. Próbáltam őket meggyőzni, hogy ebben az esetben nem nagyon van különbség aközött, hogy felmutatom a kártyát és ugyanazokat az adatokat látják rajta, mintha csak megmondom a számot és minden szükséges információt megnézhetnek rólam a rendszerben, valamint utóbb miből derül ki, hogy látták-e valóban a kártyát, de ők hajthatatlanok voltak. Végül kénytelenek voltunk tudomásul venni egy közben szintén ezzel a problémával szembesülő sráccal együtt, hogy mi itt ma nem adhatunk vért. :( Így a pazar minisztériumi rendelet és annak merev betartása miatt kb 15 perc alatt három véradót is elveszítettek.

Továbbgondolva a történetet, számomra nem világos, hogy minek kell egyáltalán érvényes biztosítás a véradáshoz? Ha nem vagyok biztosítva, akkor a vérem már nem ment meg három életet?? Most tényleg nem kivenni, hanem betenni akartunk a rendszerbe és ezt sem hagyják. Ebben az esetben véleményem szerint elsősorban persze a Minisztérium a hibás az ismételten hülye és életszerűtlen rendeleteivel és persze kicsit megértem a Vérellátósokat is, hogy féltik az állásukat (és az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy amikor korábban ott voltam, akkor mindig minden teljesen rendben ment és csak dicséretet érdemelnek), mindazonáltal, ha az én gyerekemnek kellene vér és három embert elküldenének, akkor nem állnék jót magamért.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ofélia . 2009.07.24. 10:33:26

@Bandi_jóválasztás: Ha gyerek akkor sós kóla(eznem vicc) ha felnőtt akkor mentő de sürgősen mert kiszárad!!!!:(

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.24. 10:35:24

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: sós cola,ez érdekelne,lehetne részletesen,mire jó és hogyan,soha nem hallottam még

b[ALien] (törölt) 2009.07.24. 10:35:25

@karakterelgető: addendumot? jól tetted!
elhúzták a fátylat,mi?:)
szemed elől

Sallina 2009.07.24. 10:40:53

@napalm: tudom én is így jártam, és közölték, hogy így nem érvényes. Buktam egy napot a bankban. Megcsináltattam a lakcím kártyát és bepecsételték a személyibe, h lakcímkártyával ellátva. Neked szerencséd volt :)

Ofélia . 2009.07.24. 10:41:53

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Annó a keresztfiamnak volt hányós napja és a gyerekorvos ajánlotta, hogy próbáljuk meg hátha bennt marad.

2 deci kólába kell egy fél kávéskanál sót tenni és szépen folyamatosan megittatni

Persze azt ő is mondta, hogy ha nem marad benne akkor mentő!!!

Nekünk szerencsénk volt úgy a nyaralás alatt mikor minden ismerős nagyon távol lakott:((

Vorbis 2009.07.24. 10:42:00

"A TAj-ról még annyit, hogy a szám alapján nem csak a vércsoportod derül ki, hanem a teljes kórisméd."

Jó lenne, ha így működne, de nem. Tavaly sokat jártam orvosokhoz a gyomrommal, mire szerencsére végül megtalálták, hogy milyen gyógyszer segít. A vége felé már egy hatalmas adag papírt kellett a különböző vizsgálatok eredményeivel cipelnem magammal akárhova is mentem. Kérdeztem, hogy nem tudnák-e megnézni számítógépen a korábbi leleteimet, de nem, csak az az orvos tudja megnézni, aki a vizsgálatokat végezte.

Szóval ilyesmire biztos nem jó a TAJ kártya.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2009.07.24. 10:45:24

@b[ALien] a kopasz baba: apám már korábban elhúzta a függönyt, meg én - mindenféle beképzeltség nélkül - az értelmesebbje közé tartozom, inkább csak így egyben, az arczomba tolva volt túl tömény, túl nyomasztó. Rámjött a szökhetnék; nagyon.
Amúgy Zeitgeist: The Movie

Frucsasz 2009.07.24. 10:46:21

@elwood: igen, a dühfokozatomtól függően. Meg a kár/fontosság fokozattól függően. De az tanács volt, valaki másnak, aki nyilvánvalóan nem az én hozzáállásommal bír (különben ekkora tételről kért volna ÁFÁ-s számlát). Nekem több, mint 800 ezres kárt okozott az abban a kommentben leírt csaló, mert az én örökölt pénzemből lett lenyúlva, és a javítás is abból lett fizetve.(persze mindez utólag derült ki...) Megtehettem volna, amit ott és akkor nekem javasoltak (onnan tudom az 50%-ot), 400 ezerért jó eséllyel megtalálják és addig verik, míg elő nem teremti a pénzt. Nem tettem, mert ez számomra nem elfogadható megoldás. De ezzel együtt tudom, hogy sok ember képes megtenni, és az ő számukra ez igenis megoldást jelent. Ezért írtam le, mint mások számára szóba jöhető opciót, abban a kommentben is.
Ahogy azt is leírtam, hogy a posztoló volt hülye, mert nem kért számlát, átadás-átvételi bizonylatot, de még egy sajtpapírt sem. Ha kért volna, akkor törvényes úton el lett volna rendezve. Kicsit nehéz elmagyarázni, de van különbség aközött, hogy nem tetszik egy törvény, ezért egyszerűen ignorálom, meg aközött, hogy kifejezetten megkárosítanak, és a törvény nem tud megvédeni (pedig meg tud, csak volt olyan lütyő a posztoló, hogy nem kért papírt).

Az, hogy ennyi igazolványa van egy embernek, lehet, hogy macerás, lehet, hogy kényelmetlen és dühítő (semmiképp nem jó), de nem okoz százezres kárt.

Nekem nem tetszik, hogy van 1 igazolványtokom tele igazolványokkal, plusz egy tajkártyám pénztárcámban (mert persze nagyobb, mint a többi igazolvány, így egy rendes tokba nem fér bele), plusz egy beléptető kártyám, plusz egy diákigazolvány-tokom (bizony, ilyenem is van), plusz egy bérlettokom (em diák, szintén nagyobb méret), plusz az állatkerti bérlet és a többi... hatmillió igazolvány, amit hurcolok. Tetszik? Nem. De károm se származik belőle.

klosemaxi 2009.07.24. 10:46:41

Most csaptam le egy legyet!!!!!!!!!

AlulírottFentemlített 2009.07.24. 10:47:01

Pár évvel ezelőtt az egyik nagy gondolkodónk megmondta már, nevezetesen Nagy "Csonttörő" János: Ne felejtsd otthon a TAJ kártyádat!

Frucsasz 2009.07.24. 10:50:12

@Vorbis: nekem meg a taj-számomat a gépbe táplálva egy adott szakorvosi rendelőben, egyből le tudták kérni a teljes kartonomat, ami egy másik település orvosi rendelőjében volt. Azt hiszem, a rendszer kiépítettségén és az akaraton múlik.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.24. 10:50:27

1+00 ,megvan a száz jöhet az új post :)))

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.07.24. 10:51:41

Mennyibe kerül ha mentőt hív az ember?

Sallina 2009.07.24. 10:52:46

Ha valakit érdekel:
A lakcímigazolvány célja a polgár tájékoztatása személyi azonosítójáról és bejelentett
lakcímér l annak érdekében, hogy azokat a polgár törvénybe el írt kötelezettsége
teljesítéséhez közhitelesen igazolhassa.
A személyi azonosítóról szóló hatósági igazolványnak minősül a 2000. január 1-je előtt
kiadott
1. személyi számot tartalmazó személyi lap
2. személyi számot nem tartalmazó személyi lap és a személyi számról kiadott igazolás
együtt
3. a személyazonosító jelről kiadott hatósági bizonyítvány
Akinek van ilyen okmánya, annak nem kell csak azért lakcímkártyát kérnie, hogy személyi
azonosítóját igazolni tudja.

Frucsasz 2009.07.24. 10:53:21

@Dodgy: ez most komoly? Hogy a véradásért még az fizet, aki vért ad? (nyilván a TB-jéből, de akkor is).

Az ördög magyar hangja 2009.07.24. 10:54:41

@Frucsasz: Bocs, nehezen kezdődött a napom.
De én azt gondolom, hogy ha bediktálod a számod, akkor megkapják az adataid, amit aztán a személyivel összevetve megállapítják, hogy tényleg te vagy. Ennyi és akkor nem kell hurcolnod a fecnit.
És az még felháborítóbb, hogy véradásnál is ezen tökölnek. Nekem sokkal komolyabb dolgokat is megcsináltak, úgy hogy telefonomból olvasták ki a TAJ számom.

Sallina 2009.07.24. 10:55:44

Ismét ha valakit érdekel:
A véradás menete:

1. Ön megadja személyi adatait a nyilvántartáshoz, kitölt egy kérdőívet egészségügyi állapotáról. Az adatfelvételhez a személyi igazolványra és TAJ kártyára feltétlenül szükség van.
2. Külföldi állampolgár esetén útlevél és magyar TAJ kártya szükséges.
3. Elfogyaszt egy-két pohár teát, hogy a leadandó folyadékot előre pótolja szerveztében.
4. Laboratóriumi és orvosi kivizsgálás következik.
5. Kényelmesen elhelyezkedik a vérvételi ágyon. A steril vérvételi zsákba 5 perc alatt leveszik a vért. Még 5 perc pihenő!

Frucsasz 2009.07.24. 10:56:34

@Bandi_jóválasztás: nekem 2000 volt, de akkor még pont volt vizitdíj, meg ilyesmi. Ugyanez volt, nyár, forróság, otthon elkezdtem hányni. végén már epe sem jött, csak öklendeztem szárazon, iszonyatosan fájt, de nem maradt abba, mint valamiféle roham. A végén mentő lett belőle, kijöttek (ekkor már hajnali 1 volt, 12 órája hánytam), és adtak vmi injekciót. Az segített.

Sallina 2009.07.24. 10:57:19

Mindjárt röhögőgörcsöt kapok:
Az egészségbiztosítási ellátások igénybevétele során egy sajátos azonosító számot, az ún. TAJ számot alkalmazzuk. A társadalombiztosítási azonosító jel (TAJ) az egészségügyi, a szociális és a társadalom-biztosítási (egészség- és nyugdíjbiztosítási), valamint a magánnyugdíj-rendszerrel kapcsolatos nyilván-tartásokban a személyeket azonosító kód. A Társadalombiztosítási Azonosító Jelet – közismertebb ne-vén TAJ számot – a személyi azonosító szám lecserélését követően, a személyi adatok védelme érde-kében vezették be.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.24. 10:59:40

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Na ez ma bejött:))))) nyerő vagy é :))

laposmacska 2009.07.24. 11:00:49

Nem értem én ezt. Van egy törvény, vagy rendelet, hogy mit kell kérniük tőled, hogy valamit el tudj intézni. Odamész enélkül, és még neked áll feljebb.

Nem olyan ez, mint hogy bemész egy boltba, veszel valamit, és a pénztárnál bediktálod a 10000-es sorozatszámát, mert féltél, hogy ha magadnál tartod, ellopják, stb, de egyébként megvan.

És még vissza is kapnál belőle... Sorozatszámot, persze...

Frucsasz 2009.07.24. 11:00:55

@Az ördög magyar hangja: én értem, hogy maga a szám elég. Itt sokan félreértik, mert azt próbálják megmagyarázni, amit én is értek. Csak hát az igazolvány ,az meg igazolvány. Még ha nem is szeressük.

Számomra a legértelmetleneb a posztban, hogy
1. profi véradó
2. tudta, hogy vért adni megy.
3. mégsincs nála az ,ami kell a véradáshoz (az most mindegy, hogy ez taj-kártya, vagy amga a vér.)
4. meglepődik, hogy ezek után nem adhat vért.

De azt hiszem, rövid úton sikerült így a kánikula közepén mindenki vérnyomását felpumpálnom a véleményemmel, mert a kommentek fele engem idéz, így lassan el is siklunk az eredeti témától.:)

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.07.24. 11:01:55

@Frucsasz: nekem utoljára akkor volt ilyesmi, amikor megettem egy vszeg romlott ráksalátát. x percenként jött ha volt valami, ha nem volt akkor nagy szenvedés volt. Szépen néztem ki, ahogy a kálvin téren egy üveg vízzel a kezemben sugárban jön ki a víz:( még várok egy órát ezzel a mentővel, hátha addig ok leszek.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.24. 11:03:06

Ezen már én is felhúztam magam egyszer, csak nem jutott eszembe, hogy homár posztot is lehet írni belőle.
Szoktam vért adni, többé-kevésbé rendszeresen ,azért mert mindig adnak sport szeletet, amit különben nem szeretek, de boldogan fogadom, mert ami jár az jár. J
Egyszer mentem hazafelé és láttam kíírva a tűzoltóság épületén, hogy véradás van. Mazochista tipus lévén azonnal bementem, de nem volt nálam a TAJ kártyám, így rögtön el is hajtottak. Azzal együtt zavartak el, hogy megtaláltak a rendszeres véradók nyilvántartásában is.
Az ajtóból még szomorú pillantást vetettem a sportszelet-halmokra, aztán megszégyenülve hazasomfordáltam.

Vicc... vagy nem is annyira.

Sallina 2009.07.24. 11:04:40

Amit viszont bevezethetnének, hogy a TAJ kártyán (legalább lenne haszna :)) jelöljék meg ha valaki tartósan beteg és rosszullét esetén mit adhatnak és mit nem neki. Ezt az ősrégi kék tb kártyán lehetett.

Frucsasz 2009.07.24. 11:05:23

@Frucsasz: természetesen: legértelmetlenebb, maga, és a szokásos vesszőhibák. Jah, és puNpa.:)

Sallina 2009.07.24. 11:05:38

az enyémre is kézzel rá volt írva, a bajom is, meg a vércsoportom is

Frucsasz 2009.07.24. 11:09:49

@Bandi_jóválasztás: ha kajától van most is, akkor szerintem hamarosan jobban lesz. Ha nem, akkor próbálj venni egy hideg zuhanyt, hátha a melegtől kaptál vmi hőgutaszerűséget. És próbálj meg pihenni (ülő helyzetben, ha felpolcolod a hátad, esetleg egy vödör fölé hajolva, talán menni fog). Elvileg egyre ritkulniuk kellene az öklendezés-rohamoknak.

Fairy Girl 2009.07.24. 11:10:08

Ez elég gáz. Én simán, TAJ szám bemondása alapján is adhattam már többször is vért (véradó igazolvány nélkül). Sünt a néninek? (Ha még nem volt.)

Frucsasz 2009.07.24. 11:11:42

@Sallina: én a chipes rendszert támogatnám. Tartalmazhatna mindent, minden kezelést, műtétet, allergiát, stb. És akkor nem lenne gond az sem, hogy nincs összekötve az adatbázis (mert ezek szerint nálam azért működött a taj alapján való lekérés, mert ott össze volt kötve).

nemertekhozza 2009.07.24. 11:12:24

@laposmacska: Ugyes pelda, de forditsunk egyet a dolgon. Mit szolnal akkor, ha interneten vasarolsz, de a tranzakciohoz nem lenne eleg megadnod a kartyaszamodat, hanem el kellene utaznod az uzletbe megmutatni a kartyat is fizikailag, aztan hazamehetnel es klattyolhatnal a submit-ra?? Na ugye, hogy hulyeseg!

médinhángöri 2009.07.24. 11:12:33

@havajj: "A bemondás azért nem elég, mert pl. a szomszédét is bemondhatod" Sőt, a szomszédét is bemutathatod :-) szóval a tajkártya bemutatása se oldja meg a dolgokat. Ámerikába' pl. mindenki fejből löki a tajszámát, és soha sehol nem jutna eszébe másét bemondani. Ezért van ez így elbonyolítva, nálunk is a szám a lényeg, nem az azt hordozó papír. Képzeljétek el, mi lenne, ha pl. minden adóbevalláskor személyesen be kéne mutatni az adókártyát is...
(nekem pl. 9 éve lopták el az egész cuccomat, adókártyát újracsináltatni kicsit bonyolultnak tűnt, és addig napoltam, hogy a mai napig enélkül élek, többször váltottam munkahelyet, igényeltem hitelt stb. Mindig elég volt bemondásra a szám.)

Tier 2009.07.24. 11:17:34

@Frucsasz: "A taj alapján derül ki a teljes kórtörténeted. Hogy volt-e bármi, ami miatt nem adhatsz vért. "


Amit a vérellátósok nem nézhetnek és nem is tudnak megnézni : )

hopphopp

Tier 2009.07.24. 11:20:09

A TAJ szám (nem a kártya, csak a szám ) és a fizikailag nálad lévő személyi igazolvány pedig tökéletesen azonosít.


Ez van.

Ha más TAJ számát mondod be ugyanis, az a lehető legritkább esetben fog a neveddel , és születési időddel is egyezni.

Szódás Lova 2009.07.24. 11:21:20

@Sallina: Megsúgom: pont ezt mondtam az előb... :D

brand_boy 2009.07.24. 11:22:02

Nem ment el a fránya hozzászólásom, pedig olan jó lett volna. :(

médinhángöri 2009.07.24. 11:23:23

@Bandi_jóválasztás: ha el tudsz csoszogni egy patikáig, Buscopan pici vízzel, aztán vízszint estig.

Szódás Lova 2009.07.24. 11:24:32

@Nelson Mandula:

Nincs már virsli, nincs már csoki, tea sincs!

A múltkor (mostanában volt) véradás után kaptam egy - hidegétkezési utalványt 500 forint értékben!...


:zokog:

médinhángöri 2009.07.24. 11:25:01

@médinhángöri: bár ha patikáig el tudsz csoszogni, akkor az ügyeletre is ;-) ott meg B6 vitamin - kalciumkoktél a s*ggedbe :-)

b[ALien] (törölt) 2009.07.24. 11:25:34

@Szódás Lova: még mindig kurva aranyos ez a kutyus:)
okos is?

Frucsasz 2009.07.24. 11:26:26

Jack_Bauer avatarjába beleszerettem.

@Tier: amit fent idéztél tőlem, az nem a véradásra vonatkozott, hanem arra,m iért kell ,hogy mindig nálad legye n a taj-kártyád. A véradásról szólva: én pl. nem adhatok vért, legalább 7 okból. (És egyik sem vallási.) Egyszer próbáltam még az ELTÉ-n, de rövid úton elzavartak.

Épp ezért fogalmam sincs, mi zajlik egy véradáson. Nem tudom, mit látnak az ottani bácsik-nénik, van-e egyáltalán gépük, amiben bármit is láthatnak. De ha nem látnak semmit, akkor pláne kell a kártya. Mert az egy dolog, hogy te igazolod a személyiddel, hogy te xy vagy, de utána mivel igazolod, hogy az általad bediktált kártyaszám hozzád tartozik? Még ha van egy rendszer, amiben leellenőrzik, akkor megértem, de ha az sincs...

(És-sel, de-vel nem kezdünk mondatot. Többnyire. Én kérek elnézést).

nemertekhozza 2009.07.24. 11:35:01

@Frucsasz: Ne tetezd! :P
Ha nincs semmilyen rendszer, akkor a kartya megis mi az Istenre jo?? Mit ellenoriznek vele? Szerinted az, hogy letezik fizikailag az a kis papirfecni automatikusan igazolja, hogy a munkaltatod befizette utanad a tb-t?

laposmacska 2009.07.24. 11:36:00

@nemertekhozza: Ez így tényleg hülyeség lenne, ez rendben is van. DE egy véradás nem webes vásárlás. A véredet nem magadnak veszed le, és küldöd el valahova, személyesen kell intézni. Evan.

A webes boltolás során a webáruház pedig kihasználja azt, hogy minden elekronikus formában van jelen a világunkban, a pénzünk, az adataink, stb. Tehát te gyakorlatilag nem is kellesz ahhoz, hogy vibrátort tudj venni a neten.

€ŁmĘŘEnGé$ 2009.07.24. 11:37:32

Én múlt héten adtam vért, bemondtam a számom, és elfogadták.

moli 2009.07.24. 11:40:33

a taj kartya nem igazol semmit, az csak egy informacios kartya, amin rajta van a szamod. olyan, mint a csak-internetes szamlahoz kotott bankkartya.

csak azert van, hogy emlekezz a szamodra.

laposmacska 2009.07.24. 11:41:55

@€ŁmĘŘEnGé$: ez mondjuk attól függ, hogy ismer-e az asszisztens a vérfeldolgozó üzemben, vagy mi, amire ugye annál nagyobb az esély, minél kisebb a város ahol a véradó van, stb.

havajj 2009.07.24. 11:42:03

@médinhángöri: fogalmam sincs, hogy a szám alapján hogyan azonosítanak valakit, van-e rendszerük erre.
pl. egy kihelyezett véradáson nem hiszem, hogy ellenőrizni tudják kié a szám. lehet hogy a központi vérellátóban se.
ha nálad a kártya, azon a taj számod mellett ott a neved, születési dátumod (asszem) ami egyezik a személyiddel, és kezdődhet is a véradás.
azonosítás nélkül meg nem.
és nem hiszem, hogy valaki akkor ad vért hirtelen amíg vár a 12es buszra, tehát esetleg el lehetne vinni azt a kártyát. pláne ha előtte 6-8 alkalommal már volt, és kérték.
csak mert az egy elég vicces része a posztnak, hogy "új rendelet", minden egészségügyi intézményben kérik a kártyád mindenhez, mióta létezik. nem a számot, a kártyát.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.07.24. 11:45:37

@Impega: nemrég kijött vmi rendelet vagy törvény, ami alapján a külföldön élő magyar állampolgároknak bejeletési kötelezettségük van a TB felé

www.oep.hu/pls/portal/docs/PAGE/LAKOSSAG/OEPHULAK_NYOMTATVANY/ENYOMTATVANY/T%C3%81J%C3%89KOZTAT%C3%93%20%C3%89S%20BEJELENT%C5%90LAP%20K%C3%9CLF%C3%96LD%C3%96N%20BIZTOS%C3%8DTOTTAKNAK%202009.V04.PDF

OFF
reggel Horálki volt a Mokkában, be is mutatta gyakorlatban, hogy hogyan ijesztget és hogy miként űzi el a rátámadó medvét, zseniális volt J

Fairy Girl 2009.07.24. 11:45:46

@Frucsasz: "A TAj-ról még annyit, hogy a szám alapján nem csak a vércsoportod derül ki, hanem a teljes kórisméd. Vagyis hogy milyen érzékenységet állapítottak meg eddig, stb."

Nem.
Érdekes, hogy akárhány dokinál, kórházban, műtéten, véradáson voltam, ez nem történt meg. Hogy lehet ez? (Holott szerintem is ez lenne a logikus.)
A vércsoportot pl véradásnál MINDIG megnézik, magyarul megbökik az ujjam, és megnézik, milyen. Pedig ott a TAJ kártya, bent vagyok a rendszerükben, mert adtam vért egy csomószor, és mégis. Egyszer meg is kérdeztem, hogy gondolják esetleg, hogy a legutolsó, 4-5 hónappal ezelőtti véradásom óta esetleg megváltozott a vércsoportom? Csak mosolyogtak... Orvosokról ne is beszéljünk. Nekem kell elmondani, mikor ki mit írt fel, mire vagyok allergiás, és milyen dózisokban, stb, holott ezek olyasmik amik minden orvosnál bekerülnek a "gépbe", csak éppen ÁT nem kerülnek a többi orvoshoz... Marhaság.

nemertekhozza 2009.07.24. 11:46:59

@laposmacska:
(Webes vasarlasnal is jelen kell lenned szemelyesen, csak annyi a kulonbseg, hogy kozted es az elado kozott az internet a kozvetito kozeg!)
Az, hogy szemelyesen el kell menned a veradoallomasra miert koveteli meg, hogy nalad legyen a kartya?? Ez itt a nagy kerdes, erre viszont nem adtal valaszt! Meg mas sem.. Csak arra hivatkoztok, hogy ez a szabaly. De miert ez a szabaly? Mi az elonye, illetve mi lenne a hatranya, ha nem kellene? Szerintem az utolso kerdes mindket felere a valsz: semmi!

nemertekhozza 2009.07.24. 11:52:15

@laposmacska: Ja hogy ezek szerint a taj kartya szemelyazonositasra szolgal? Ha ismernek, nem kell? Akkor mire jo a szemelyi igazolvany?

havajj 2009.07.24. 11:52:52

@Fairy Girl: és tudod mi történik, hogyha 4-5 hónappal ezelőtt Gizike rossz vércsoportot vitt fel a gépbe, és emiatt neked az ország másik felén nem csoportazonosat adnak? :)

chillking 2009.07.24. 11:53:18

@Szódás Lova: Miért,a szemelyi szám már megszűnt?

Frucsasz 2009.07.24. 12:06:22

@nemertekhozza: dehogyis. Az a kártya azt igazolja, hogy a taj-számom tényleg az, amit bemondtam. Ezért igazolvány a neve.

@chillking: megszűnt, lett helyette szigsz, adósz, tajsz. Aztán később rájöttek, hogy mégis kell a személyi szám, úgyhogy visszahozták, ha jól emlékszem. Úgyhogy most van szigsz., lakcímkártya (azon is szám), adósz., tajsz. És személyi sz. Jah és útlevélszám. És jogosítványszám.

(Éssel nem kezdünk mondatot...)

Fairy Girl 2009.07.24. 12:07:35

@havajj: Aha, és a 12 azelőtti vércsoportfelvitel? Egyébként fejből is tudom nyilván a vércsoportom, és nézem is mindig, hogy jó matricát adnak-e. De mindig újra és újra ellenőrzik. Mégis.

Frucsasz 2009.07.24. 12:09:40

@Szódás Lova: tea? Apa mindig sört kapott. Meg szendvicset. Tudom, mert hazahozta. Csokiról, virsliről, teáról nem is beszélt. Lehet, hogy nem is vért adni volt?!

laposmacska 2009.07.24. 12:10:53

@nemertekhozza: www.veradas.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=48&Itemid=60

Ha nem ide van leírva, hogy "Az adatfelvételhez a személyi igazolványra és TAJ kártyára feltétlenül szükség van." akkor el sem hiszem :) Ha ez sem elég jó válasz, hogy miért kell hozzá TAJ kártya, akkor sajnos nem tudok segíteni. Azért kell, mert azt mondták.

A második reakciódra azt tudom mondani, hogy látszik, hogy nagyvárosban laksz, ahol nem ismerik egymást az emberek. Kisvárosban máshogy van. Nem azt mondtam, hogy szabályos, hogy nem kérnek TAJ kártyát, csak rugalmasabbak, és "meg tudják nézni a gépben". Nem szabályos, de előfordul, mint itt: @Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

Frucsasz 2009.07.24. 12:11:21

@Fairy Girl: akkor én kezdem szerencsésnek érezni magam. Az egyetlen műintézmény, amit meglátogattam, le tudta hívni. Ezek szerint erre később, máshol ne számítsak.

laposmacska 2009.07.24. 12:13:12

@laposmacska: Még valami. Valahol olvastam, hogy Angliában nem kell magadnál tartani a jogsit, csak ha valami van egy héten belül be kell mutatni. Ott az a szabály, nálunk meg ez. A szabályokat meg nagyrészt illik betartani, nem pedig a szabályoknak betartani. Hú de szar volt ez, én kérek elnézést, megyek is elfele. Na, majd este...

Sallina 2009.07.24. 12:13:45

Mi is kaptunk régen mindenfélét: csoki, téliszalámi (5 szeletes csomag), volt sör is, tea is, traubi, meg néha plüss állat, kitűző

Fairy Girl 2009.07.24. 12:14:13

@Frucsasz: hát ne :( viszont mi volt az a hely, ahol meg tudták nézni? Én is elmegyek oda :D
Tesóm nemrég háziorvost váltott (egymástól 65 km-re lévő két városról van szó), és gondoltuk bemegy az újhoz, megmondja hogy mostantól ide szeretne jönni, aztán majd átjönnek az adatok neten, vagy a rendszerben, vagy mittomén. Aha!
Ki kellett kérnie a PAPÍR ALAPÚ kartonját (szó szerint karton...), azt átpostázni, aztán amikor megérkezett, akkor mehetett az új dokihoz. Ez nagyjából úgy 10 napba telt... Szóval taj kártya ide, számítógép oda, ez bizony még most is ilyen...

Fairy Girl 2009.07.24. 12:15:19

@Sallina: most 500 ft-os étkezési utalványt adnak :))

Fairy Girl 2009.07.24. 12:16:29

@Sallina: most 500 ft-os étkezési utalványt adnak :))

Fairy Girl 2009.07.24. 12:19:08

@Sallina: most 500 ft-os étkezési utalványt adnak :))

havajj 2009.07.24. 12:47:49

@Fairy Girl: nem az a kérdés, hogy hányszor nézték, és meg tudod-e mondani. ha rossz vért kapsz, egyedül az orvos lesz a felelős, akkor is, ha a gépben van rosszul, akkor is ha te mondtál rosszat. bár akkor neked már mindegy.
attól még hogy egyszerűnek tűnik, szerintem érthető hogy megcsinálják.
elég nehéz egy emberéletet szembeállítani egy párszáz Ft-os vizsgálattal.
de ha gondolod, harcolj érte, hogy neked ne ellenőrizzék:
index.hu/belfold/szaksz5359/

Mourinho már nem a király 2009.07.24. 12:49:09

@MANO55: hát ez tévedés mert én nem magyar állampolgárként taj kártya nélkül adtam vért Magyarországon. Ezek szerint mindekit megfertőztem, ha-ha!

havajj 2009.07.24. 12:53:25

és léci ne gyertek azzal, hogy ott nem az volt a baj, hogy nem ellenőrizték, csak azért linkeltem, hogy mi a következménye, ha rosszat kapsz, és örüljetek, hogy normális ellátást kaptok, nem olyat mint mint szegény lúzer.
persze ha csak a vita a lényeg, akkor lehet :)

Fairy Girl 2009.07.24. 13:01:09

@havajj: Csak akkor meg minek írják fel minden alkalommal? :)

nemertekhozza 2009.07.24. 13:12:40

@Frucsasz: "Az a kártya azt igazolja, hogy a taj-számom tényleg az, amit bemondtam. Ezért igazolvány a neve."

Ez igy van. Te mondasz valamit, ami le van irva egy fecnire is, a kettot ossze tudjak hasonlitani. Bravo, es?? A lenyeg az lenne, hogy le tudjak ellenorizni, hogy a taj szam mogott van-e ervenyes biztositas, a kartyaval viszont csak a szamot igazolod! Ha nincs rendszer, akkor ezt nem tudjak megtenni, vagyis azt tudod csak bizonyitani a kartyaddal, hogy neked valoban az a taj szamod. Ettol mondjuk meg ellatni nem fognak, max ha kifizeted, mert jogosultsagot nem igazolsz, csak szamot! Teccikerteni?

@laposmacska: Nem mondod, hogy ez a szabaly?! Basszus, mar a posztolo is leirta, hogy ez a szabaly, a vita azon megy, hogy nehanyunk szerint ez a szabaly abszolut felesleges! A hasznat meg egyikotok sem irta le, pedig erre varok reggel ota! A kerdesemre pedig, hogy mi az elonye, belinkeled az oldalt, ahol le van irva, hogy ez a szabaly.

A masik dologra pedig: csak a kisvarosi gepben lehet megnezni a taj szamot? Csak ott lehet rugalmasnak lenni? Ott eleg a taj szam???

havajj 2009.07.24. 13:13:40

fogalmam sincs, mert szerintem azaz ami tényleg felesleges. talán azért, hogy legalább amíg ott vagy addig ne felejtsék el. :)
vagy valamelyik stephen king könyvben jól jöhet, ahol eltűnik az embereknek minden csepp vérük, és nem tudnak mintát venni. akkor ott az adat, lehet punpálni.

nemertekhozza 2009.07.24. 13:13:47

@Frucsasz: "Az a kártya azt igazolja, hogy a taj-számom tényleg az, amit bemondtam. Ezért igazolvány a neve."

Ez igy van. Te mondasz valamit, ami le van irva egy fecnire is, a kettot ossze tudjak hasonlitani. Bravo, es?? A lenyeg az lenne, hogy le tudjak ellenorizni, hogy a taj szam mogott van-e ervenyes biztositas, a kartyaval viszont csak a szamot igazolod! Ha nincs rendszer, akkor ezt nem tudjak megtenni, vagyis azt tudod csak bizonyitani a kartyaddal, hogy neked valoban az a taj szamod. Ettol mondjuk meg ellatni nem fognak, max ha kifizeted, mert jogosultsagot nem igazolsz, csak szamot! Teccikerteni?

@laposmacska: Nem mondod, hogy ez a szabaly?! Basszus, mar a posztolo is leirta, hogy ez a szabaly, a vita azon megy, hogy nehanyunk szerint ez a szabaly abszolut felesleges! A hasznat meg egyikotok sem irta le, pedig erre varok reggel ota! A kerdesemre pedig, hogy mi az elonye, belinkeled az oldalt, ahol le van irva, hogy ez a szabaly.

A masik dologra pedig: csak a kisvarosi gepben lehet megnezni a taj szamot? Csak ott lehet rugalmasnak lenni? Ott eleg a taj szam???

gergo1000 2009.07.24. 13:14:14

@Frucsasz:
hat akkor tudta lehívni, ha elötte jártál náluk, és náluk bediktáltad..
amúgy lehetetlen (esetleg, ha kórházösszevonás volt és elötte olyan intézetben jártál amivel öszszevonták)
A taj szám alapján egy intézet az OEP-től csak azt tudja lekérdezni, hogy érvényes vagy nem..

havajj 2009.07.24. 13:16:47

@nemertekhozza: tehát felesleges személyit hordanom magamnál. majd bemutatkozom a rendőrnek ahogy illik.

nemertekhozza 2009.07.24. 13:22:05

@havajj: Az teljesen mas teszta, ha nem erted a kulonbseget, akkor az legyen a te bajod!

lámalány 2009.07.24. 14:35:39

Igen, igen, korábban hajlandóak voltak TAJ kártya nélkül is vért venni!!

Smacika 2009.07.24. 15:13:51

Szerintem meg halálosan balfasz és vaskalapos volt a vérvevőszék.
Ha tudja a misz a taj számát fejből, bediktálja, beütik a gépbe, kijönnek az adatok, és összenézik a személyi gazolvánnyal, se perc alatt kiderül, hogy az illető az akinek mondja magát.
Gratulálok az újabb idióta találmányhoz.
Fasz Magyar hivatalok.
Ami gömb azt visszük, ami kocka azt meg addig gurítjuk míg gömb lesz, és vihetjük.

2009.07.24. 16:01:50

@Frucsasz:
A TAJ szamod az eg vilagon semmi informaciot nem hordoz azon kivul, hogy ervenyes e a biztositasod vagy sem.

A vercsoportod, vagy a kortorteneted soha nem derul ki belole. Ha szenvedesz egy balesetet, max akkor fognak barmi elozmenyt tudni, ha ugyanabba a korhazba kerulsz be, ahol egyszer mar jartal. De ahhoz meg abszolut eleg egy nev, szuletesi datummal.

messin 2009.07.24. 16:28:33

@Frucsasz: Nem! Épp most ellenőriztem magam az ügyfélkapun. Rendszeres véradó vagyok, soha egyetlen véradásommal kapcsolatos egyetlen tétel sem szerepel az ellátási adataim között. Mivel minden más stimmel, miért pont ez hiányozna? Esetleg más is megnézhetné. Egyébként a rendeletet én sem értem... Ma reggel én is a Karolina úton kezdtem, és ugyanilyen esetet láttam, nem engedtek egy urat vért adni, mert nem volt nála a TAJ kártyája... Miközben akkor a hiány, hogy nekem legalább 20-szor köszönték meg, hogy adtam vért.

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2009.07.24. 17:01:29

Minden orvosi beavatkozáshoz ellátáshoz kell a kártya, ki az a hülye aki ezen ma még meglepődik?

Megdobbent 2009.07.24. 19:00:06

@jackyll: konkretan fasz a fuledbe a kepert.

Megdobbent 2009.07.24. 19:02:24

@Fairy Girl:
@Sallina:

Koszi a magamfajta nem veradok neveben a vert :) Remelem nekem nem lesz ra szuksegem, de szep toletek :)

Ezt csak ugy tiszteletem jeleul :*

Random666 2009.07.24. 19:25:59

Pár éve én is rendszeresen jártam vért adni, egyszer megyek, ülök, töltök, majd a doki szól, hogy FÉL ÉVE fertőző májgyulladást találtak nálam a véradási rutinon, ezért ne nagyon akarjak vért adni, hanem FÉL ÉV MÚLVA!!! menjek be a kórházba, a véradóállomásra vérvételre!

Fél év múlva bemegyek, 20 percig győzködöm őket, hogy vegyenek már vért, mert nekem fontos lenne! Leveszik, majd értesítenek. Hét múlva jön a levél, hogy sürgősen menjek be újabb mintavételre, mert nagyon nagy gebasz van! Másnap reggel remegő térdekkel visszamegyek, mondom, mi van, gépben nézi... "Ja semmi gond, csak elvesztettük a fiolákat, előfordul." Újabb vérvétel, majd jön a levél, hogy egészséges vagyok. Azóta nem adok vért, ha kérnek akkor sem!

laposmacska 2009.07.24. 21:22:27

@nemertekhozza: És gondolod, hogy most kitaláljátok páran, hogy van egy szabály, és szerinted hülyeség, akkor majd a kedvedért megváltoztatják?

Mint pl, szerintem is teljesen hülyeség, hogy a vasúti átjáró előtt már a harmadik táblával 30-al ill. 40-el kell menni. Vagy hogy az útépítés előtt két héttel és a helyétől 200 méterrel előbb kivágják a városban a 30-as táblát. Mondjuk ez utóbbi nem szabály, szimplán csak parasztság.

A TAJ kártya viszont szabály. Ha orvoshoz mész, akkor nálad van, az ugye alap? Ez is egészségügy, szépen leírták, hogy ha vért akarsz adni, akkor legyen nálad. Kész, nem kell rajta vitatkozni, legyen nálad, oszt annyi.

Amúgy ha valaki azért nem tartja magánál az iratait, mert fél, hogy elveszti / ellopják, az finoman szólva is kurvára érdekes hozzáállás.

Tier 2009.07.24. 22:37:29

@MANO55: Nem csak magyar állampolgár adhat vért :)

Ezt hol hallottad ?

Majd nézz ki a Szigetre egyszer:)

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.07.26. 00:26:06

Ezt nem hiszem, komolyan most fedeztétek fel ezt (mármint hogy csak TAJ-kártyával lehet vért adni)??

20 éve így van.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.07.26. 00:34:27

@Frucsasz: egyszerre virlsi meg szendvics nem volt.

Eleinte volt vircli + sör (illetve opcionálisan üdítő, de azt senki nem kérte persze... legfeljebb nők.)

Aztán lett dobozos ser (idióták), meg lefóliázott szentvicc.

Aztán lefóliázott csoki+konzerv+faszomtuggya + utalvány.

Egyre romlik az ügy szerintem.

Amúgy plüssállatokat a meghirdetett vérengzéseknél adnak, amikor csak úgy bemegyek a Péterfibe, akkor nem....
D E K I T É R D E K E L ? :)

jesszumpepi (törölt) 2009.07.26. 19:10:02

A TAJ-kártya fénymásolatát is elfogadják.

A gyerek eredeti TAJ-kártyája nálam van,de másolatok vannak az apjánál,és a nagyszülőknél is.

Ha táborba megy,arra is van másolat.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.26. 21:07:33

@Andie:

A mi családunkban volt egy alkalom,amikor 100 %-ra kiderült,hogy tényleg vér szerinti rokonok vagyunk.

Testvérem leukémiás lett,csontvelőátültetéshez a legközelebbi családtagok az első szóba jöhető donorok.

Ezt vérvizsgálattal állapítják meg.

Ez is egy módja annak,hogy kiderüljön,ki kinek a rokona.

Tron65 2009.07.27. 10:04:53

Üdv Létszám!
Nemtudom, milyen minisztériumi rendeletet emlegetnek az indító topicban, de a TAJ kártya, nem igazolvány!
Vagyis meglétést sem követelheti senki.
Se orvos, se mentős, se vérellátó.
Ahogy Pani is írta: bemondásra is el kell fogadniuk, hiszen utána a számítógépes rendszerből teljes mértékben le tudják ellenőrizni, hogy valós-e a dolog.

grunk 2009.07.28. 05:34:14

@Frucsasz: "Ha elüt az autó, és elveszted az eszméleted, szerinted ki fogja majd kimágusozni az agyadból, hogy mi tajszámod? Vagy hogy van-e biztosításod (persze enélkül is ellátnak), vagy hogy mi a vércsoportod, ha sürgősen vérre szorulsz a műtőasztalon?" --->

Elsősegélyt és életmentést mindenki kap, TAJ nélkül is. Sürgősségi ellátást is, ha van nála TAJ kártya, ha nincs. És nem kell utána fizetni csomó pénzt, ahogy írtad, mert VAN TAJ kártyája, tehát biztosítva van, csak épp nincs nála a kártya,de majd előkerül. Nem hagynak senkit elvérezni a műtőasztalon nyugi, mert vércsoport megállapítható 1 sec. alatt. (ezt véletlen tudom) Amúgy meg 0-ás vér mindenkinek jó, nem? Azt kapja mindenki akinek nem tudják hogy milyen és gyorsan kell adni.
Na.

grunk 2009.07.28. 05:50:27

Én már voltam 11 -szer vért adni, apukám 60 szoros véradó. Voltak nálam is gebaszok, pl rengeteget kellett várni, hogy egyáltalán sorrakerüljek (egy órába telt bele+ még a véradás ideje).

Aztán volt, hogy a vérnyomásmérőt fordítva rakta rám a bácsi...

Aztán volt, hogy kiküldtek egy papírt, hogy keressem fel őket de gyorsan. Aztán nem kerestem meg őket, gonoltam max megdöglök. 3 hónap múlva, amikor mentem újra vért adni, mondták hogy nem adhatok, mert csak. Aztán kérdezem mert miért? "Várjon a doktornőre, majd ő megmondja." Vártam a doktornőre 20 percet, mire közölte, hogy a rendszer szerint van egy fertőzésem (hogy milyen, azt nem mondta), ami miatt nem adhatok vért, mert csak holnap jár le a dátum, amikor megint adhatok. Ilyen biztonsági korlátozás lehetett sztem, hogy biztos ami biztos, meddig lehetek fertőző max. Amúgy azt nem értem, hogy ezt miért csak a doki tudta velem közölni, mert ezt a bácsi nézte meg a gépen, sőt ki is nyomtatta, és a nyomtatványt adta oda a dokinéninek, amit az megnézett és utána mondta nekem el, hogy mit olvasott le róla. Szal nem értem ezt a kommunikációs korlátozást. Muhaha. "Nem adhatsz vért mert csak, mert a rendszer a zisten, holnaptól már adhatsz," azt jónapot, nem kell itten túlkomplikálni a dolgokat.


A postolónak: remélem azé' visszamentetek és adtatok vért. Ha nem, akkor menjél vissza legalább te,a beteg kisfiú miatt.
KÖSZ

Amúgy vannak egész komoly kísérletek művérre. Az eddig sikeresen mesterségesen előállított cucc sárga színű...kék vérről már hallottam, na de sárga? :)
süti beállítások módosítása