Tékozló Homár

Megalázás és leüvöltés járt az ügyfélnek a Vidanet győri ügyfélszolgálatán

2009.11.17. 09:20 | ge | 114 komment

Ha azt hittük, biztonsági őrből és ügyfélszolgálatosból már nincs lejjebb, nagyon tévedtünk. Balázst a győri Vidanetnél röhögték ki és alázták meg, mert méltányosságból gyorsabb ügyintézést kért, amit telefonon előzőleg korrektül meg is ígértek neki. És amikor a beteg nagymamáját otthon ápoló fiú kérte a panaszkönyvet, üvöltözve zavarták ki és küldték más szolgáltatóhoz.

Figyelmükbe ajánlanám a következő történetet mindannyiunk tanulságára, hisz sokan azt hisszük, hogy ma Magyarországon verseny van, és a szolgáltatók az ügyfelekért vannak, pedig:

Egyik nap bent voltam a győri kábeltévé és internet szolgáltató ügyfélszolgálatán, itt van egyébként a központ is, mivel két napja nem ment az internetem és az számítógépem hibáit kizártam. Nagyanyámmal élek együtt, aki sajnos beteg, nem lehet sok időre egyedül hagyni, az ápolónő pedig beteg volt, aki vigyáz rá általában, így nekem kellett.

Felhívtam a 1203-as telefonszámot, a szolgáltató ügyfélszolgálatát és megkérdeztem az ügyintézőt, van-e mód arra, hogy soron kívül bekerüljek a fenti okok miatt, úgyis csak megkérném személyesen őket, hogy nézzék meg ott a központban a helyszinen, hogy miért nem jut el a modembe a jel. Igéretet tett rá az ügyintéző, hogy odaszól a személyes ügyfélszolgálatra, így soron kívül fognak fogadni. Ennek nagyon megörültem, és azt hittem, hogy ez igen, ez a szolgáltató tényleg az ügyfelekért van és rugalmasak.

Odaértem, húztam sorszámot, majd odamentem a biztonsági őrhöz, és elmondtam a történetet, hogy beteg a nagyanyám és beszéltem az ügyfélszolgálattal akik azt mondták, hogy soron kívül rám kerül a sor. Erre az egyébként ásítozva az elmondottakat végig hallgató, idős, ősz, ápolatlan borostás ember szemei elkerekedtek, majd szó szerint pofánröhögött, hogy mit képzelek én, ilyen itt nincsen, a 1203-as telefonszámon meg beszélnek összevissza. Még odaszólt az egyik nőnek, aki ügyfélszolgálatos, hogy mit akarok, erre az is elkezdett röhögni, majd elkezdett velem gúnyolódni az őr ott mindenki előtt, hogy biztos rossz a számítógépem, őt nem érdekli semmi, az sem ha fejre állok, akkor is ki fogom várni a sort, egyébként meg mélységessen szégyeljem magam, hogy ilyen az eszembe jutott egyáltalán.

Erre kértem, hogy szóljon a főnökének, vagy adja ide a panaszkönyvet, erre rámordított, hogy na tünés innen de azonnal és egyébként sem kötelező a Vidanet szolgáltatását igénybe venni, el lehet menni másik szolgáltatóhoz, ha valami nem tetszik. Én a dühtől és a szégyentől remegve, mélységesen felháborodva távoztam az ügyfélszolgálati irodáról.

Hölgyeim és uram! Ez Magyarország, az Európai Únióban 5 éve, 2009-ben, ilyen egy versenyhelyzetben lévő szolgáltató hozzáállása az ügyfélhez.

Kérem cikkem közlését, jóindulatukat előre is köszönöm!
Balázs 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eric_Cartman 2009.11.17. 09:34:31

"a beteg nagymamáját otthon ápoló fiú"
"az ápolónő pedig beteg volt, aki vigyáz rá általában,"

Hát igen, a buszsáv is tele van beteg nagymama-ápolókkal. Meg a rokkantparkoló is. Magyarország a 10 millió betegápoló országa.
Nyilván a mondás is véletlen a magyarokról, hogy utoljára megy be a forgóajtón és elsőként jön ki...

Gondolom, a várakozók is csak melegedni mentek oda, nekik semmi dolguk sem volt.

teki424 2009.11.17. 09:36:46

Jobbulást az ápolónőnek!

Tökös Veréb 2009.11.17. 09:38:57

az oké, hogy nagymama, az oké, hogy nem érek rá, de a netet is el lehet intézni máskor is, mikor van ápoló.
Amúgy meg a jó nagy parasztok voltak.

2009.11.17. 09:40:31

@Eric_Cartman: Figyellek régóta zsíragy, agresszív tapló stílusod teljesen passzol a nickedhez. Kennyt is te ölted meg.

Pepin bácsi 2009.11.17. 09:40:39

ápolónőt csak az ALDIból

teki424 2009.11.17. 09:40:43

Nagymama beteg, ápolónő beteg, internetszolgáltató....

szemi90 2009.11.17. 09:42:01

Nekem is volt szerencsém már találkozni ezzel a biztonsági őrrel az ügyfélszolgálaton. Eléggé egybites szegényke. Arra van beprogramozva, hogy adjon egy sorszámot annak aki felmegy a lépcsőn. Az ilyen súlyos kivételeket nem tudja lekezelni.

Sir Mortzosch 2009.11.17. 09:43:29

Unió ...
válts szolgáltatót. panaszkönyv. minden, mi a kezedbe kerül!
Fel a fejjel.

Eric_Cartman 2009.11.17. 09:46:49

@Kulics: az a baj, hogy a nicknevek egyediek, nekem már nem lehetett olyan szép nevem, mint neked. Meg hát nem lehet mindenkinek egy pár szaros gumicsizma az avatarja. Az elég unalmas lenne.

Faszacsávó 2009.11.17. 09:53:47

Ha velem üvöltött volna egy tetves kis gyökér biztonsági őr a 8 áltolánosával,tuti elküldtem volna a kurva anyjába!Gondolom szerencsétlen gyerek gyámoltalannak,és gyengének néz ki,ezért mert vele kiabálni az a rohadék kis senki!!Ne foglalkozz az ilyen parasztokkal,ápold a nagymamádat!Ja,és szard le nagyivben ki,mit gondol!!Amúgy én ragaszkodnék a panaszkönyvhöz,ezt ne hagyd annyiba!

2009.11.17. 09:55:04

@Eric_Cartman: A stílusodról van szó kisöcsi, nem az avatarról. Vegyél visszább. Így érthető voltam ?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.17. 09:56:43

Internetet csak őstermelőtől!

@teki424:
Szeva Teki!

Trójai 2009.11.17. 09:56:54

@Fulzsenszio: "az oké, hogy nagymama, az oké, hogy nem érek rá, de a netet is el lehet intézni máskor is, mikor van ápoló.
Amúgy meg a jó nagy parasztok voltak."

Arra esetleg nem gondoltál, hogy szeretett volna a posztoló netezni, amíg az ápolónő fel nem épül, és addig neki kell ottlenni a nagymama mellett a négy fal között? ÉS entán egy ágytálcsere meg egy etetés közt kattogna valamit a neten, h ne unja magát el?

Ja persze, ne netezzen, olvasson inkább.
De akkor miért is fizet a netért, ha nem tudja használni?

Gondolom szerette volna, ha lenne netje a kényszerotthonlét pár napjára. (hetére?) Bár, ha az ápolónő H1N1-es lett, akkor akár...:)))))

kispista2 2009.11.17. 09:57:49

Publikus adatok:

13. A képviseletre jogosul(tak) adatai

13/30. Schiewerth Zoltán más munkavállaló (an.: Horváth Erzsébet)
9028 Győr, Mohács u 25.
A képviselet módja: együttes
Jogviszony kezdete: 2006/06/22
Bejegyezés kelte: 2006/07/24 Közzétéve: 2006/08/17
Hatályos: 2006/06/22 ...

13/31. dr. Sepsey György igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) (an.: Takács Ilona)
1171 Budapest, Körömvirág u 39.
A képviselet módja: együttes
Jogviszony kezdete: 2007/03/29
Jogviszony vége: 2010/05/31
Bejegyezés kelte: 2007/06/07 Közzétéve: 2007/06/28
Hatályos: 2007/06/07 ...

13/37. Beranek Gábor Dénes igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) (an.: Fejér Ildikó)
2100 Gödöllő, Nagyboldogasszony tér 2.
A képviselet módja: együttes
Jogviszony kezdete: 2009/03/25
Jogviszony vége: 2010/05/31
A változás időpontja: 2009/03/25
Bejegyezés kelte: 2009/05/14
Hatályos: 2009/03/25 ...

Hatályos: 2007/03/29 ...

13/41. Révész György igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) (an.: Schönfeld Éva)
1162 Budapest, Ungvári u 15.
A képviselet módja: együttes
Jogviszony kezdete: 2007/03/29
Jogviszony vége: 2010/05/31
A változás időpontja: 2007/03/29
Bejegyezés kelte: 2009/05/14
Hatályos: 2007/03/29 ...

13/42. dr. Móricz Gábor igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) (an.: Bazsó Katalin)
1055 Budapest, Honvéd tér 10/a.
A képviselet módja: együttes
Jogviszony kezdete: 2007/03/29
Jogviszony vége: 2010/05/31
A változás időpontja: 2007/03/29
Bejegyezés kelte: 2009/05/14
Hatályos: 2007/03/29 ...

13/43. Pápai Béla igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) (an.: Hausvater Ágnes)
1112 Budapest, Tömös utca 4.
A képviselet módja: együttes
Jogviszony kezdete: 2007/03/29
Jogviszony vége: 2010/05/31
A változás időpontja: 2007/03/29
Bejegyezés kelte: 2009/05/14
Hatályos: 2007/03/29 ...

13/44. Lipp István igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) (an.: Varga Margit)
1025 Budapest, Szikla u 30.
A képviselet módja: együttes
Jogviszony kezdete: 2007/11/01
Jogviszony vége: 2010/05/31
A változás időpontja: 2007/10/30
Bejegyezés kelte: 2009/05/14
Hatályos: 2007/10/30 ...

bekbórd! 2009.11.17. 09:58:19

És azóta sincs net? Válts szolgáltatót! De mindenképp tudasd velük -különösen valami góréval-, hogy miért.

kispista2 2009.11.17. 09:59:00

iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=10291049

Schiewerth Zoltán
az egyik képviseletre jogosult személy, az egyedüli győri.
ez publikus adat, mielőtt valaki moderálna

Tökös Veréb 2009.11.17. 09:59:21

@Trojai: jó jó jó, értem én. sőt meg is értem.

Eric_Cartman 2009.11.17. 10:01:22

@Kulics: csak nem te fogod nekem megmondani, hogy mit írjak, csizmáskandúr ?

teki424 2009.11.17. 10:01:45

@Kulics: Hát azért van igaza @Eric_Cartman-nak. Nem tudunk sorbaállni. Tisztelet a kivételnek.

akikaztmondjákni 2009.11.17. 10:02:58

"Nagyanyámmal élek együtt, aki sajnos beteg, nem lehet sok időre egyedül hagyni, az ápolónő pedig beteg volt, aki vigyáz rá általában, így nekem kellett."
Ezt a mondatot csak én nem értem?:S

akikaztmondjákni 2009.11.17. 10:05:11

@akikaztmondjákni: Jah...hülye.Nekem helyett nem-et olvastam...ez van ha h1n1-es vagy.

"hogy beteg a nagyanyám és beszéltem az ügyfélszolgálattal akik azt mondták, hogy soron kívül rám kerül a sor."
Hát ilyet!:)

Tökös Veréb 2009.11.17. 10:06:25

@akikaztmondjákni: melyik része nem világos? van egy beteg nagymama, akivel együtt él, általában jár hozzájuk egy ápolónő, de most ő is beteg volt így neki kellett vele maradni, hovatovább a net meg nem volt jó!

Toronydarus 2009.11.17. 10:06:26

Én a szentesi székhelyű (sz)Optanet Kft. ügyfele vagyok, két hete nincs netem, mert elromlott a modemem, de meg is mondták, hogy 3-4 hétnél előbb nem is lesz, mert nincs cseremodem. Ez nem parasztság?

akikaztmondjákni 2009.11.17. 10:07:16

Most tényleg az a probléma,h azt mondta beteg a nagyija és nem engedték elöre???Ennyi erövel bárki ezt mondhatja és akkor mekkora fejetlenség lenne itt?Hovatovább...

akikaztmondjákni 2009.11.17. 10:09:28

@Fulzsenszio: Jolvanna:)Már felfogtam.Félreolvastam.

Tökös Veréb 2009.11.17. 10:10:40

@akikaztmondjákni: jó de induljunk ki abból, hogy nem mondja ezt mindenki (bár ha rájönnének, akkor igen) és neki ezt az ügyfélszolgálaton valaki megígérte. azonkívül a jegykiadóautomatakezelő (értsd: BiztonságiŐr) meg paraszt volt, mint általában. ez lehet munkaköri leírásuk.

teki424 2009.11.17. 10:10:51

@akikaztmondjákni: Jaj, mit nem értesz ezen. Nagymama beteg, megfertőzte az ápolónőt, ő meg az internetet. Balázsnak azért nem adták oda a panaszkönyvet, mert féltek a további fertőzéstől, sőt emiatt küldték el az ügyfélszolgálatról.

pwpw 2009.11.17. 10:13:08

lehet, hogy egy geci előző volt a srác, aki nem tud sorban állni, de az ügyfélszolgálatos azt mondta neki, h oké, szóval nemtom mit izéltek ezen

akikaztmondjákni 2009.11.17. 10:13:19

@Fulzsenszio: Hát én már csak ilyen szkeptikus rosszindulató banya vagyok:)
Ha igaz a sztori,az őr tényleg paraszt volt!Szívlapátot neki!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.17. 10:13:28

Ilyen influenziás időkben óvatosan a betegápolókkal!
Még vírusos lesz az internettye.

tarkanyuszi 2009.11.17. 10:14:53

Miért nem tudsz fél órát sorban állni, ahogy a többi normális ember?

Tökös Veréb 2009.11.17. 10:15:18

@akikaztmondjákni: az őr anélkül is paraszt volt, ha igaz, ha nem

Pepin bácsi 2009.11.17. 10:18:21

Délután megyek az ocsmányirodába. Odaszóljak-e telefonon, hogy beteg a nagyi meg az ápolónő is? Meg valami H1N1-ről is beszélnek.
Vagy jobban teszem, ha az ALDIba megyek ?

penelop 2009.11.17. 10:18:50

A Sün fején találta a szöget!

É2I 2009.11.17. 10:21:26

@Toronydarus:
Ez tényleg szopóág. Egy rohadék modemet nem tudnak beszerezni? Komoly "cég" lehet.

/on

Csak kérdezném, hogy telefonon nem tudják elintézni a modem újra indítását?

Amúgy a biztonsági orkot baccpapuccsal jól pofán vágni, ajtót letépni, küszöbre sz@rni.
FONTOS!!!!

tarkanyuszi 2009.11.17. 10:23:20

@akikaztmondjákni: Ja, és engem melyik ügyfélszolgálaton engednek sor elejére, ha beteg valamelyik családtagom? Vagy ez csak az elég nagyszájú, pofátlan tolakodók kiváltsága?

gelsystem 2009.11.17. 10:26:56

na, ezt a következő képpppen kellett volna lereagálnia a postolónak:
közelebb lépsz a Zorkhoz, és jól hallhatóan, tagoltan a következőt mondod:
-tisztelt IQ-lájt! hogy tekernéd meg a jó éde Sanyádat a ravatalon......!
.
ez vót má?

Mérőmókus 2009.11.17. 10:27:15

@tarkanyuszi: a legtöbb normális embernek nem kell attól tartania, hogy egy halott nagymama várja otthon. Nehéz felfogni?

Basszus, ti az orvosi rendelőben se engeditek magatok elé a láztól remegő egyént, mert a náthátokkal előbb voltatok ott?

A világ másik felén élő emberekkel baromi könnyű együtt érezni (pl. Free Tibet firka egy Kossuth szobron, gratulálok), de toleránsnak lenni valakivel, aki kb három utcára lakik tőled, már annyira nem.

Pedig az utóbbi nagyobb kunszt, mert ahhoz tenni is kell valamit (pl tíz percet többet várni a sorodra, ha magad elé engeded szerencsétlent), az előbbihez pedig elég egy hangzatos szlogen.

elwood 2009.11.17. 10:27:23

nem az a lényeg hogy beteg a nagyi vagy nem.

aki ott ül az asztalnál vagy vár a sorban annak igen gyenge szövegnek tűnik ez.

naponta kb. 15-18 beteg nagymamájú ember akar soronkívül bekerülni, az egyiknek tényleg az volt, honnan tudták volna ?

Gal 2009.11.17. 10:29:06

Ehhez minek kellett személyesen bemenni???

akikaztmondjákni 2009.11.17. 10:29:51

@Pepin bácsi: Először is mindenképp szólj oda,az őr tudjon róla,h Téged külön kell fogadni!Mindazonáltal vegyél fel maszkot.Jobb az óvatosság,ha ilyen ápolatlanok az őrök.
egyébként meg hovatovább csak ALDI.

gelsystem 2009.11.17. 10:30:44

@Gal:
ja, végülis írhatott volna ímélt is...vagy nem-e?

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.11.17. 10:30:48

Az ügyfélszolgálatosok elmehetnek a pics@ba...

Toronydarus 2009.11.17. 10:30:49

@É2I: Állítólag 2-3 hetente 40 db-ot kapnak, persze ebből az új előfizetőknek is kell adni... Mivel másik szolgáltató csak a Tré-com van, ez überszopás... :(

É2I 2009.11.17. 10:32:37

Ennek alapján mehet a fogy védelemnek is a panaszod:
www.fogyasztovedelem.hu/Varia_x/panasz.htm

"Az a kereskedő, aki a vásárlók könyvét szabálytalanul kezeli, a fogyasztóvédelmi felügyelőség intézkedésével, és akár ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal is számolhat (a szabálysértési tényállás megnevezése: kereskedésre vonatkozó szabályok megsértése)."

Lesz egy ötvenezres csekkük.

Gal 2009.11.17. 10:33:15

@gelsystem:
A telefonos ügyfélszolgálaton kapcsolnak egy "szakértő" kollegát, akitől meg lehet kérni, hogy idézem: "nézzék meg ott a központban a helyszinen, hogy miért nem jut el a modembe a jel."

tarkanyuszi 2009.11.17. 10:34:38

@A patikus kutyája: 1. Ha nagybeteg a mami, nem megyek ügyfélszolgálatra.(Megkérek mást) 2. Ha nincs lehetőség az ügyfélszolgálaton meggyőződniük a nagyi betegségéről, nehogy már minden mesét elhiggyenek, rendnek kellene lenni végre. 3. Ha valóban beteg, mielőbbi gyógyulást. Valahogy csak meglesznek 1 napig net nélkül..

Mérőmókus 2009.11.17. 10:34:55

Amúgy pedig, ha betelefonált és azt mondták neki, hogy jól van, gyere, nagyanyádnak meg jobbulást és utána odament és elzavarták, akkor miért is ő a fasz?

Ezt csak úgy kérdem, nem muszáj válaszolni.

Persze, biztos hetente van legalább 20 ember, akinek beteg a nagymamája, vagy fél lábbal a sírban van a kutyája, de azok közül hány telefonál be előre, hogy ne ott kelljen kellemetlen magyarázkodásba fognia?

É2I 2009.11.17. 10:36:38

@Toronydarus:
Nézd meg mi van a szerződésedben. Van-e arra vonatkozó passzus; milyen gyorsan kell elhárítaniuk a hibát.
Az egyébként külön szép, hogy az újaknak jut, a meglévők meg had szopjanak. Kötsög egy banda lehet.

Eric_Cartman 2009.11.17. 10:39:07

@tarkanyuszi: lehet, hogy a már ott lévő 10 embernek is beteg volt a nagyija. Innentől újra kezdődik az egész. Pl. aki nagyobb lázzal hagyta ott, az előrébb kerül, ha mindenkinek 42 fokos láza van, akkor pénzfeldobás. Ha ez sem dönt, akkor az érkezési sorrend számít.

Trójai 2009.11.17. 10:39:47

@A patikus kutyája: @elwood:
Szerintem mindkettőtöknek igaza van, de egyikütöknek sincs. :)
Szóval egyetértek, de meg lehet vilgáítani mindkettő állítást más szemszögből.

Patikus kutyája, tudod mondenkinek megvan a maga baja, maga problémája, lehet valaki a beteg nagyihoz sietne vissza, valaki meg a gyerekekért rohanna az oviba (mert a párja nem ér rá, a gyerek meg addig lelki törést szenved h érte jöttek utoljára), vagy kórházba látogatni, vagy a kedveséhez akit már 3 hete nem látott, és mindenkinek nagyon sürgős.

Éppen ezért leszarják más problémáit, iylen a világ sajna, aki egymással törődő emberek közt akar élni, költözzön faluba, vagy kisvárosba.

Elwood:
Azért ha nem lenne pár paraszt aki mások jóindulatával visszaélne kamu sztorikat gyártva, akkor mindjárt jobb lenne. Ez olyan mint a mesében a kisfiú, 3-szor kiáltott farkast kamuból, negyedjére nem hitték el.
tény, mindneki tá akar vágni, hazudozik, becsap, alap reakciója az embernek, hogy "hagyjámá békén nem hiszem el úgysem".
Ami normális is és érthető is.

Viszont a helyen nem a többi embert kérdezte meg, hogy előreengednék e soron kívül. Hanem felhívta a főnököt vagy mit, kapott egy ígéretet. (nem lett volna kötelező azt mondani, hogy oké, minden rendben, semmi gond, el van intézve. El lehetett volna hajtani a fenébe is, hogy mitképzel.) De ez a telefonon ígérgetünk, aztán meg úgyis tudjuk, hogy szopni fog az ügyfél, ez olyan aljas dolog.

Ha nem áll valamit módunkban megcsinálni, vagy elfelejtette (a telfonon ígérgető úriember) akkor ne mondjuk biztosra! Max ígérjünk egy viszahívást, azzal a címszóval, h utánanézünk elintézhető e, vagy kérjük meg, h amíg utánanézünk tegye le, majd hívjon vissza X idő múlva.
Nem pedig hasraütésszerűen ígérgetni fűt fát.

De még ettől függetlenül is, a bizt. őr és a pénztáros is tapló volt, még ha nem is hitték el a posztoló sztoriját. (Avagy szkeptikusan fogadták). Mégis csak az ügyfelük (a cég ügyfele), ezért nem kéne kiröhögni és taplónak lenni vele.

Más kérdés, hogy a diplomatikus válasz a következő:

"mi ilyesmiről nem tudunk uram, nem tájékoztattak, az illetőt aki ezt mondta önnek nem tudjuk elérni. Legyen szíves próbálja meg elérni ön, vagy fáradjon be a sorba"

NA?

Pilgram (törölt) 2009.11.17. 10:40:55

mi a pöcsömnek személyesen bemenni az ügyfélszolira azért, hogy "úgyis csak megkérném személyesen őket, hogy nézzék meg ott a központban a helyszinen"??
nem elég telefonon bejelenteni? és ha azt mondják hogy van jel és mire hazaér már nincs?
azért az ügyféloldali faszságnak sincs határa az biztos.

Trójai 2009.11.17. 10:42:17

@Pilgram: A fasz és hülye ügyfelek problémáit is mosolyogva kell elintézni. És udvariasan megmondani neki, hogy intézkedünk.

Gal 2009.11.17. 10:43:58

Vitte volna el a nagyit? Bár sokan a gyereket azért cűgölik el ilyen helyekre, hogy ne kelljen sort állni:/

Konzekvencia: net nélkül ki lehet bírni egy napot, nagyi nélkül nem. Inkább másnap kell feleslegesen ügyfélszolgálatra menni.

Eric_Cartman 2009.11.17. 10:44:08

@A patikus kutyája: a tolerancia nem azt jelenti, hogy beengedem a leállósávon előzőt, hanem nem előzök leállósávon. Láztól remegve sem !

Gera 2009.11.17. 10:44:23

Vicces ez, hogy mindenki tolakodásnak veszi azt, ha valaki telefonon előre lebeszéli, hogy soron kívül fogadják. Bazzeg, most legyen lelkiismeret-furdalásom akkor is, mikor az ocsmányirodában az előre lefoglalt időpontommal megelőzök mindenkit? Röhej. Ha meg nincs erre lehetőség, akkor mondják azt a telefonban, ne utólag ugassanak.

Trójai 2009.11.17. 10:49:54

@Eric_Cartman: figyelj, csomó helyen lehet külön időpontot kérni. Időpont foglalásnak hívják. És az, akár beteg nagyija van, akár nincs, előbb fog bemenni, mint a nem időpontot foglalt csak úgy beeső emberkék.

Ahol meg nem lehet időpontot foglalni, ott is néha lehet soron kívüli bejutást kérni, méltényossági okokra, vagy az ég kék színére, vagy bámrire hivatkozva. Főleg ha az illető régi ügyfél, meg amúgy is, _ügyfél_. Tehát innentől a cégen múlik, h mennyire rugalmasak. Ha azok, akor azt modnják: IGEN.
Ha nem azok, akkor azt modnják a telfonba, hogy NEM.

A posztoló sem akart tolakodni, felhívta őket, hogy lehetséges e...

És lám. Rugalmasnak mutatkoztak.
Aztán kiderült, hogy mégsem

Ez itten a probléma kéremszépen. Meg a bizt. őr és a pultos nő bunkósága.

Pesze lehet olyan dolgokon lovagolni, h mit akart bejelenteni a posztoló, és ahhoz minek kellett bemenni, meg milyen hülye volt, hogy a beteg nagymamájára hivatkozott amikor soron kívüli ügyintézését kért.
Meg egyáltalán, milyen köcsög szemét hülye, hogy soron kívüli ügyintézést kért bármiért is.

Ugyan kérlek.
A poszt nem erről szólt.

Fairy Girl 2009.11.17. 10:53:02

Óóó ismerős a Vidanet, volt hozzá szerencsém :) hálisten már nincs.

Toronydarus 2009.11.17. 10:53:38

@É2I: 72 órájuk van az ÁSZF szerint. Amennyire le tudom szűrni az eddigiekből, nem nagyon érdekli őket a határidő... Majd írok az NHH-nak, ők meg majd megintcsak nem csinálnak semmit. :(

KáposztaMedve 2009.11.17. 10:54:08

Csak nem megint egy leendő egy munkanélküli biztonsági őr?

Blamazs 2009.11.17. 10:56:58

Hat igen ismeros ez a hozzaallas.
Kabeltelefon bekteskor az o hibajukbol leallitottak a netet nalam. Felhivtam oket haromszor mire bevallottak hogy ok a hunyok. Mondom kapcsoljak vissza. Ezt csak akkor tudjuk ha bemegy szemelyesen. Sajat koltsegen bementem a gyori ugyfelszolgalatra ahol mar vartak a papirok. alairattak velem, es kesz ennyi. mondom a gyereknek esetleg egy bocsanat beleferhetett volna. na akkor jott a " megis mit akarok en2 megy a net kussoljak. mondom hol a fonok. szabin, jott a valasz. megkerestem a schiwert urat. o meg mondta hogy szerencsere semmi koze az ugyfelszolgalathoz. irjam meg mailban a gondom a kirendeltseg vezetonek. ez volt kb 1 eve. valasz azota sem. szoval vidanet addig jo mig fizetsz nekik. utana leszarnak magasrol.

Mérőmókus 2009.11.17. 11:00:08

@Trojai: "aki egymással törődő emberek közt akar élni, költözzön faluba, vagy kisvárosba."

Látod, ez a baj. Ugyanúgy viselkedünk egymással, ahogy a 'szolgáltatóink' velünk. Valószínűleg ez azért van, mert a cégeket ugyanezzel a mentalitással 'megáldott' emberek viszik. Viszont saját maga nevében lehet az ember bunkó, egy szolgáltatóéban meg (elméletileg) nem (gyakorlatilag igen).

Egyébként én speciel szeretem úgy elkönyvelni az adott szót, hogy arra már számíthatok (naiv vagyok, tudom), hogyha utána forráznak le, az sokkal rosszabbul esik, mint ha kapásból elutasítanak. Így járt emberünk is, és most mindenki őt szidja, mert (tudjuk miért, nem írom le még egyszer).

Az pedig, ha teszel egy idegennek egy kisebb szívességet (pl ebben a helyzetben), nem tűnhet olyan jó mókának, de ha visszakapod, akkor rögtön más a helyzet.

Ehhez persze jó sok időnek el kéne telnie, mert sajnos bunkónak lenni még mindig menő. Igaz Cartman?

Trójai 2009.11.17. 11:11:30

@A patikus kutyája: Nem, amúgy nem tudod, hogyan reagáltak volna az ott várakozó emberek, ha őket kérdezi meg, hogy előreengednék e.

Mert az alap, h a bizt. őr mindneütt bunkó, szóval akár ezen meglepődni sem kell. :)))

De falun meg ugye nincs bizt. őr, meg ha valakid beteg, vagy segítség kell, az emberek segítenek, mert tudják, hogy tényleg kell neked a segítség, vagy az az 1 óra időmegtakarítás. MEg azt is tudják, h nem kamuzol, hanem tényleg.

De egy nagyvárosban? Ahol minden sarkon a halálos beteg gyereküknek kéregetnek? Persze h nem hised el, ha valaki a nagymamájára hivatkozva akar soron kívül bekerülni.

"Az pedig, ha teszel egy idegennek egy kisebb szívességet (pl ebben a helyzetben), nem tűnhet olyan jó mókának, de ha visszakapod, akkor rögtön más a helyzet."

Ez pedig azért sántít, mert a bizt. őr nem tehet szivességet egy idegennek, sem a pultos. ŐK alkalmazottak, teszik a dolgukat. Akármilyen jó ember is vagy, meg akármiylen jó ember is egy pultos vagy bizt. őr, a munkahelyén a munkaköri leírásának megfelelően kell cselekednie, nem pedig Teréz anyát játszania. (sarkított példa, bemegy valaki bankot rabolni, akiről tudod, h haldoklik a nemtudomkije és a kezelésre kell a pénz. De te vagy a bizt. őr, el kell kapnod, különben kirúgnak.)

Sőt, ha soron kívül beengedték volna a srácot, biztos vagyok benne hogy rosszalló, szúrós pillantásoktól lettek volna kísréve, meg 1-2 hangos megjegyzés is biztos esett volna. (ha konkrét lincselés nem is.) :)

Eric_Cartman 2009.11.17. 11:11:35

@Trojai: "Ugyan kérlek.
A poszt nem erről szólt. "
Ez így van. A poszt két dologról szól.
1. "Megalázás és leüvöltés járt az ügyfelélnek a Vidanet győri ügyfélszolgálatán"
Ezt így szépen ki lehet rakni az Index címlapjára, jönnek rá, mint a legyek.
Ebben annyi van, hogy a kurva anyját a biztonsági őrnek, ne ordibáljon senkivel sem, a kurva anyját az ÜFSZ-nak, miért nem szólt az őrnek.
(Bár itt nem ismerjük a történetet az őr és a szolga szemszögéből. Tegyük fel, hogy mulasztottak és akkor k.anyázás) És ebben a részben nagyon nincs is több.
2. Beteg nagymama és előreengedés.
"csomó helyen lehet külön időpontot kérni."
Itt egyértelműen kiderült, hogy ez nem az a hely. Innen csak egy szimpla előreengedős sztori van, amiben valaki az ott várakozók terhére szeretne előre kerülni. A tolerancia ebben az esetben érdekes. Amit másképp értelmez az ápoló és a már ott várakozó ügyfél.
Ügyfélként biztosan lehet tolerálni egy órás várakozás után, hogy jön egy ember és "meg van beszélve" felkiáltással besiet a ÜFSZ-ra.
Másnap, meg jön a Homárra 10 levél , hogy "a győri tökömkábelnél kivételeznek bizonyos ügyfelekkel, szarrágó banda, ne menjetek oda".

Trójai 2009.11.17. 11:15:54

@Eric_Cartman: NEm, a probléma az, hogy ha nem lehet soron kívüli ügyintézést kérni, akkor ne mondják a telefonon érdeklődőnek, hogy semmi gond, bekerülhet soron kívül.

Akkor modják azt, hogy "ez nem az a hely ahol soron kívüli ügyintézést lehet kérni bármilyen okból"

És ez sztem nem szimpla félretájékoztatás volt, hanem direkt kamuzás.

Tehát: nem megy be a drága posztoló, és az egész üvöltözéses lealázásos sztori nem történik meg.

A bitzt. őr és a poultos bunkósága már csak hab az elbaszott ügyfélkezelés tortáján.

ave 2009.11.17. 11:16:42

Sajnos idehaza, ha nagymamara hivatkozva elorebb lehet jutni, hirtelen mindenkinek lenne alolasra szorulo nagymamaja.

Aki sorszamot huzott es var, neki meg lehet a beteg kisfia varja otthon, csak neki eszebe sem jut eloretolakodni.

A pofanrohogest viszont tenyleg buntetni kell, ez megengedhetetlen!! "Sajnalom, nincs erre mod" es kesz, no problemo.

BSz 2009.11.17. 11:18:29

Soron kívül tolakodsz?
B**i-e vagy?
Nem jó ha nincs Internet?
B**i-e vagy?
Nem szereted ha bunkóznak veled?
B**i-e vagy?
Kikéred a panaszkönyvet?
B**i-e vagy?
Beteg a nagymamád buzi-e vagy?
B**i-e vagy?

ui:
a kommentelők egy része mélységesen szégyellje magát, amiért a fentebb imitált versecske élete mottója is, legalább is kommentjeikből ez derül ki!

Ládatündér 2009.11.17. 11:23:27

Azt még senki sem írta, hogy a Vidanet is magenta lett?

Mérőmókus 2009.11.17. 11:24:01

@Trojai: félre ne érts, nem a biztonsági őrnek vagy a pultoskisasszonynak kellett volna bratyiznia, de ha valaki majdnem elbőgi magát miközben egy másik ember ordítozik vele, én azért csak megkérdem, hogy mégis mi a baj.

A minden-sarkon-három-halálos-beteg-kisgyerek dolgot én is nagyon jól ismerem, pár évig laktam Pesten, láttam eleget. A várost, ahol most élek, sem nevezném kisvárosnak, de miután ideköltöztem, bármi bajom volt, megkérdezhettem valakit akár a nyílt utcán is, nem voltak velem bunkók.

GloriaInExcelsis 2009.11.17. 11:24:17

Nos lehetséges, hogy nem megoldás, de engem annyira felháborít az ilyen és ehhez hasonló esetek sokasága, ill. magam is annyira belefárdtam ebbe, hogy amikor az erőviszonyok lehetővé teszik, egyszerűen jól elküldöm ezeket a tetveket a kurva anyukba, vagy pofánbaszom a szemtelenkedő tahót.

Trójai 2009.11.17. 11:31:40

@A patikus kutyája: Ezt az elbőgés dolgot honnan veszed? Mert a posztoló nem bőgte el magát. Tehát nem tudjuk, h akkor emberségesebb hangnemben beszéltek volna vele. :)

Amúgy ha az elbőgöm magam taktika bejön (lásd, hisztiző kisgyerekek és duzzogó nők. Egyből sírnak, gomnyomásra, ha azért megkapják amit akarnak) akkor előbb utóbb mindenki oscar díjas alakítással fog bőgni.

Sztem nem kéne elbőgni magad a normális hangnemhez. Udvariasan is elküldhették volna a posztolót a francba. De ugye nem.

Viszont elbőgéstől függetlenül: van, h a válasz akkor is nem, mert nem és kész. MErt az illető nem tud mit csinálni, nem a hatásköre.

Viszont az igaz, h sokan le sem szarják még a bőgő embert sem, mert egyre érzéketlenebbek. (a sarkon halálos gyerekért kéregetős emberek miatt).

Trójai 2009.11.17. 11:37:35

@ave: tökindegy hogy nagymama miatt vagy akármi miatt kért soron kívüli ügyintézést.

Akire meg vár a beteg kisfia, de sorszámmal vár, az is megereszthetett volna egy telefont, h megkérdezze, lehetséges e a soron kívüli ügyintézés.

A lényeg az, hogy a cég vagy aztmondja mindenkinek, hogy oké lehetséges. Vagy azt, hogy okés, sajnáljuk, de nem.

Előbbi esetben lehet lenne 3-4 jogosan soron kívül bejutó emberke, meg mondjuk 20 jogtalanul. Akkor is nem nagy várakozás, mindenki boldog, és elégedetten távozik, hogy hú de jó fejek voltak velem. (Ha nagyon megszaporodik a soron kívül bekéredzkedők száma, a cég mindig lebannolhatja a dolgot. )

Ha viszont nem, akkor az a 3-4 emberke szopja meg, akinek tényleg jogosan kéne méltányosságból a goyrs ügyintézés. Viszont mindenki boldog.

Ergó, ne legyen soron kívüli ügyintézés, ahol nincsen eleve időpont foglalásos rendszer, de akkor ne ígérgessenek.

És ez nem a bizt.őr vagy apultos hibája, hanem azé, aki a telefonba félretájékoztatott, vagy feleslegesen ígérgetett...

Persze most a nagymamán fognak lovagolni a kommentezők, meg azon, hogy miért kellett bemenni, miért nem telefonált be...stb.

Mérőmókus 2009.11.17. 11:37:52

@Trojai: "majdnem". Mindenesetre ha valaki megalázva érzi magát, az meglátszik rajta. Ha ordítoznak valakivel, azt hallod. Így már jó? :P

A hozzászólásod többi részével egyetértek. (Kivéve a duzzogó nős részt, na azt kikérem magamnak :])

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.17. 11:45:44

nekem is volt hasonlóan megalázós szösszenetem, néhány évvel ezelőtt a budapesti román nagykövetségen. Írtam egy meghatalmazást anyámnak, hogy ha már Kolozsváron jár, vegye ki a születési anyakönyvi kivonatomat. Ezt a meghatalmazást a román követségen, a konzulnál kellett lepecsételtetni. Odatelefonáltam a követségre, megkérdeztem, foglalkoznak-e ilyesmivel. Persze, menjek csak, de reggel 7-re menjek, mert akkor osztják a sorszámot, amellyel aztán a déli nyitáskor sorba lehet állni. Szerencsére a cégnél csak úgy garmadával álltak a felesleges szabadnapjaim, oda se neki, kivettem egyet. 06:45-kor a követségen voltam, kaptam is egy 37-es számú sorszámot, no komment. Délig elcsöveztem az időt, aztán a tömegnyomorban-hőségben vártam a soromra. Zárás előtt nem sokkal sorra kerültem, mondom a titkárnak, miért vagyok itt, mutatom a meghatalmazást. Néz, mint borjú az új kapura: ők ezzel nem foglalkoznak, menjek innen. Próbáltam magyarázni, hogy dehát a telefonban azt mondták, hogy... valósággal rámüvöltött, kigúvadó szemekkel, hogy nem érdekli, mit mondtak a telefonban, menjek innen! Úgy elhajtott, mint egy utolsó koldust. Hihetetlenül megalázó volt, nem vagyok egy nebántsvirág, de majdnem zokogva menekültem. Aztán felültem a vonatra, levonatoztam Kolozsvárra és kiváltottam én a születési bizonyítványt, kemény 10 perc alatt odaadták a kedves, segítőkész hivatalnok hölgyek a kolozsvári okmányirodában.

Trójai 2009.11.17. 12:09:34

@A patikus kutyája: Jó, aki nem tud mással normális hangnemben beszélni, és arra törekszik, hogy megalázzon, az direkt annak fog örülni, ha látszik rajtad. Mert így és ezáltal érzi igazolva a "hatalmát". Tipikusan bkv-sok, adó-, egyéb ellenőrök,és bizt. őrök fóbiája ez.

Szóvaldirekt örül, ha látja rajtad, h rosszul esett a bunkósága, nemhogy még megsajnáljon.

Ezek nem akkor fognak megenyhülni, ha frusztrált arccal arérbb sompolyogsz, vagy elbőgöd magad, hanem ha leordítod a fejét magas C-ben.

Ez iylen pszichológiai izé. :)

Amúgy a duzzogós nős nagyon idevág, egy barátom csaja bármire képes rávenni a pasast szomorú arccal, és szótlan magatartással, a kérdésekre következetesen "semmi baj, nem gond" választ adva...:/ Ezt hívják lelki terrornak, vagy érzelmi zsarolásnak. :) Ez is iylen pszichológiai izé.

A gyerekek meg profik ebben. Egyszer engedsz neki a hisztie miatt, onnantól máskor is meg fogja próbálni. És ha már egyszer sikerült valamit sírással elérnie, akkor akár egyre magasabbra és magasabra teszi a mércét legközelebb a siker érdekében. (nem csak ordítani és toporzékolni fog, hanem köhögni, összeesni, törni-zúzni.) De ha kitartasz - ami néha nehéz- akkor legközelebb nem fog hisztizni, vagy nagyon minimálisan, rövid ideig. :) És az esetek számának növekedésével -amikor is nem járt sikerrel- egyre szokik le a hisztiről.
Ez is ilyen pszichológiai izé. :))) Meg tapasztaltam is! :)

Mérőmókus 2009.11.17. 12:23:05

@Trojai: engem aztán nem kell félteni a hatalmaskodó biztonsági őröktől, de ezzel nem mindenki van így.

Gyerekkoromban egy időben azzal zsaroltam anyám, hogy ha nem kaptam meg valamit, addig tartottam vissza a lélegzetem, amíg el nem ájultam. Ez addig működött, amíg apám egyszer haza nem ért és be nem dugott a hidegvizes csap alá. Na onnantól kezdve nem volt hiszti. (Na jó, de igen.)

É2I 2009.11.17. 12:28:13

@Toronydarus:
Én egy-egy levelet megeresztenék ide-oda. Hátha egyszer valakinek megakad a szeme rajta és ki is oszt valamilyen büntetést a suttyóknak. (A fogyasztóvédelmi hatóság rá szokott csapni az ilyen szerződés szegésekre.)

Trójai 2009.11.17. 12:32:33

@A patikus kutyája: :DDD Hehe. és még te kéred ki magadnak a duzzogó-hisztiző nőt? :]

Azt hittem amúgy, h az lesz a mondat vége, h : "amíg egyszer apám haza nem ért, és lekevert két akkora pofont, h attól ájultam el." :D

Jó tudom nemvicces, meg nem szabad verni a gyerekeket. De én mondjuk valami bogarat tettem volna a nyakadba, attól biztos elfelejted visszatartani a lélegzeted, mert ugye kell a levegő a sikításhoz. :D

;))

vaczakka 2009.11.17. 13:31:41

Én 2 üf. szolgálatost is ismerek ott személyesen, és mégis sorszámot húztam, amikor bementem hozzájuk.

Nem tudom, miért képzeli nagyon sok ember Magyarországon, hogy a szabályok csak rá nem vonatkoznak, mindenki másra meg igen.

A biztonsági őr meg elmehet a búsba, ha így beszél az emberekkel (de az is lehet, hogy csak kiszínezte a poszt írója a dolgot).

Bikicsunáj Bój 2009.11.17. 13:46:14

@Kulics:
Teljesen jogos a stílusa, én is egyetértek vele. A másik, pedig, hogy nem ölt meg senki, itt vagyok, virulok.
Na Csá!

Magam_a_Mondomét! 2009.11.17. 14:09:02

Szkeptikus vagyok, szerintem a post által leírt formában az eset nem történhetett meg.

Peetee 2009.11.17. 16:13:22

Haggyadá' valami vén buzi elment ISTEN-t játszani havi 60ezerért. Menjen a p***ába, beszélned kellett volna az Irodavezetővel, egy külsős cég biztonsági őre nem döntéshozó a Vidanet.-nél, se máshol.

Babapiskóta (törölt) · http://www.alberletmesek.blog.hu 2009.11.17. 17:23:19

Majd én is elmegyek mondjuk az APEH-ba azzal,h vár otthon a beteg nagyanyám.biztos hinni fognak nekem és biztos elrőe fognak endegni.ennyi erővel mindenkinek lehetne vmi kifogása.a biztőrék amúgy tényleg majmok voltak,banánt nekik!!

DonQuijoteCorporation 2009.11.17. 17:50:21

Egy fogyasztóvédelmi törvény alapján minden szogláltató köteles telefonon és interneten keresztül biztosítani az időpontfoglalás lehetőségét. ha nem teszi, fel lehet jelenteni.

hege35 2009.11.17. 19:15:40

Szerintem válts szolgáltatót,ez a cég meg dögöljön éhen.Majd az ügyfélszolgálatos csajszi és a bunkó biztonsági őr nem lesznek olyan vidámak,ha majd a munkanélküli-segélyért állnak sorba,és nem tudják majd fizetni a számláikat.

glad az egyetlen 2009.11.18. 03:36:41

Hát nem tudom.

Az tény, hogy a Vidanet lejtmenetben van és vesztésre áll a digiTv-vel szembe. Üzletpolitikájuk röhejes, de müszaki probléma esetén eddig mindig segítettek telefonon keresztűl és nem kellet soha bemenni, igaz én ilyenkor nem 1203-ta hívtam hanem a számlán volt egy telszám a műszaki hiba bejelentésre.

T-comtól durvább dolgokat hallotam...

internyet 2009.11.18. 07:41:04

Van ami jó a Vidánál, de a Digikábellel szemben esélytelenek.Esetleg amiben még jobbak nem adok fél évet a Digi elnövi őket...

Forumgirl 2009.11.18. 09:41:05

Nah igen, ez az egyik legnagyobb gond nálunk. A szolgáltató iparban, még mindig az a felfogás, hogy maximális pénzért lehetőleg semmit se nyújrunk, meg különben is, legyen hálás a "kedves mocskos ügyfél", hogy fizethet nekünk.. cserébe köcsögök leszünk.

Forumgirl 2009.11.18. 09:42:04

nyújtunk. eh ez ma nekem nem megy....:(

_netuddki 2009.11.18. 11:24:57

@A patikus kutyája: 2009.11.17. 12:23:05
És nem jutott eszébe megcsikizni ilyenkor?

Üdvözlöm, Digikábel, miben segíthetek? 2009.11.19. 07:55:05

Győr? Van hűséged? Gyere a Digi Kft-hez, adunk neked 8/4-et 4500-ért. Bár lehet az utcában még nincs. Mi kedvesek vagyunk!

internyet 2009.11.19. 21:51:02

@Üdvözlöm, Di/4gikábel, miben segíthetek?:
8/4-et?Ez a 80/25 minimuma igaz.Csak a minimumot tudjátok?

warezspam (törölt) 2009.11.25. 09:18:33

A postoló hazudik, vagy füllent, vagy kihagyott a sztoriból valamit.... ez biztos...

tipcse 2011.01.26. 21:28:39

Sajnálatos, hogy előfordulhat manapság még mindíg olyan, hogy a szolgáltató azt hiszi, hogy a fogyasztó van érte, és nem fordítva. Nekem is folyamatosan problémám van a Vidanet "szolgáltatásával". Rendszeresen visszatérő hibák, orvoslás nélkül. Nem baj. Előbb utóbb az ilyen hozzá állással kifogy majd a kassza! (Remélem!) Amúgy, lehet hogy csak a vezetőket kellene jobban megválasztani, és ez a puszta tény is motíválná a többi ott dolgozót. Nem a más nagy cégtől teljesítmény és jellemhiányosság miatt "levetett" kamudiplomásokat kellene összegyűjteni!
Ja és még egy gondolat: miért csak személyesen lehet egy internet szolgáltatónál a problémákat,szerződés módosításokat elintézni????? Megpróbálhatnák neten, hátha akkor a sok faragatlan, türelmetlen ingyenélő biztonsági őröket nem kellene fentartani! Javaslom, próbálják ki! Lehet, hogy békésebb lenne....
süti beállítások módosítása