Tékozló Homár

A földről válogattak az Aréna Pláza divatboltjában

2010.01.08. 12:01 | szily | 228 komment


A Bershka laza spanyol ruhamárka. Annyira laza, hogy ha a még náluk is lazább Pumaföldre érkeznek, végképp elengedik magukat. Az Arénában pédául addig mentek a karácsony utáni emberközeli hangulatban, hogy egy csomó ruhát nem is merev, svájciakhoz-japánokhoz illő fogasokra akasztottak, hanem ledobták őket a földre, hadd válogassanak onnan az előítéletmentes ügyfelek. Borka élménye, további fotókkal, alant:


2009.12.30-án barátnőmmel benéztünk az Aréna Plazaba. Nem vagyok egy Plázába járós, egész nap ott ténfergős csitri, és nem szokásom minden apróságon fennakadni egy ilyen helyen (pl. mikor az eladó végigmér, és kérdés nélkül közli, hogy nincs a méretemben náluk ruha, vagy végig követ az üzleten árgus szemmel, és ha megnézek egy ruhát közelebbről közli, hogy ne taperoljam, mert különben is az táncoláshoz való??....


A napom fénypontja volt, mikor betértünk a Bershka nevezetű márkaboltba és horror szerű látvány fogadott. A tömeg megszokott a karácsony utáni leárazások miatt, de hogy az ember a földről kelljen válogatnia??? Ennyire igénytelennek nézik az embereket ebben a boltban????

Borka

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.01.08. 12:03:47

Szerintem a kedves vásárlók dobálták a földre.

Eric_Cartman 2010.01.08. 12:05:54

Ezeket a ruhákat ledobták a padlóla. De dulván.

.lll. 2010.01.08. 12:06:07

laza ország,laza bót

szekrenysor81 2010.01.08. 12:06:38

Igényes bolt igényes vevőkkel. :)
Mruhahahahaaaaa...
no comment.

répafej 2010.01.08. 12:18:26

szuperkontrollcsoportot nekik!!!

MajorAnna · http://manna.blog.hu 2010.01.08. 12:18:53

@atpijkamo: mégha a vásárlók dobálták volna a földre is, azt gondolom, hogy az eladóknak dolga lenne felvenni, összehajtani és polcra tenni vagy felakasztani, esetleg udvariasan megkérni a paraszt vásárlót, hogy legyen kedves jobban vigyázni az árura, főleg, ha nem vásárlja meg.

Rejtélyes 2010.01.08. 12:18:55

Angliában az Oxford streeten láttam hasonlót... na OTT nem vártam... Sőt, ott a felmosófával (öregebbeknek motoros fókával) söpörte össze a dolgozó a földön levő ruhákat... Pedig szép üzletnek tűnt, két szintes, mozgólépcsős...

Ellenpélda: kerstünk egy zenei CD-t Canterburyben, kirakva nem találtuk, megkérdeztük az eladót, ő odahívott valami fejest, aki fiatalabb volt, mint én, és elbeszélgettünk. Megnézte a számítógépben, nem volt raktáron se. Most jön a poén: megkérdezte, hogy mi a címem, mert rendel belőle, és amint megjön, postázza. Aztán ő lepődött meg jobban, hogy valójában csak turistaként vagyunk ott Magyarországról, és több lenne a postaköltség, mint a CD :)

akikaztmondjákni 2010.01.08. 12:19:12

Én a CO-s BKPben lévő üzletükben voltam.Ott rendben volt minden.Karácsony elött.
Basszus, annyian voltak a vevők, h nem volt idejük helyükre pakolni a cuccokat???
Mellesleg, nem értem miért vannak itt ennyien, én semmit nem találtam magamnak...Biztos bennem van a hiba.

akikaztmondjákni 2010.01.08. 12:20:52

Én ilyet Bécsben láttam a NYerben...Na, ott is annyian voltak, h sztem nem, hogy pakolni nem volt idejük, de még fingani se...

Secnir 2010.01.08. 12:23:08

van igényes bolt,és kevésbé.

angantyr 2010.01.08. 12:23:20

Mikroprobléma.
Miután nekem a szekrényem szokott így kinézni, ha nagyon keresek valamit, én biztosan otthon éreztem volna magam az üzletben.
Talán épp ez volt a cél.

akikaztmondjákni 2010.01.08. 12:23:51

@Eric_Cartman: Úgy ahogy mondod:)

Tegnap szépen kinyírtátok a tanárnőt...

Mondjuk, ez már nagyon durva kupi:)
Aki venni akarna valamit, az se tud:)

bldo 2010.01.08. 12:31:55

A kedves vásárlóközösség fossa össze maga körül a környezetet, ebben szinte biztos vagyok. Borka meg tanulja meg az írásjelek megfelelő használatát, különös tekintettel a kérdőjelekre.

répafej 2010.01.08. 12:32:10

@angantyr: akkor irány a bolt hátha még így találod :)))

kaiser 2010.01.08. 12:32:18

Szeptemberben New Yorkban voltam és Back to the School néven az egész városban kiárusítás volt.
Ott több boltban is ugyanez volt a helyzet.És annyi áru volt amit hazánkfia életében nem látott még.
Ott is a földön taposták.Hozzáteszem olcsóbb volt a boltok nagyrésze,mint itthon.
Jó példája volt a fogyasztói társadalomnak.K**va nagy válság volt ott is....

2010.01.08. 12:33:57

1. Ezt valszeg a vevők dobálták szét, más kérdés, hogy kicsik az asztalok, amin a nagy halmok vannak, ezért csúszik lefele a kupac, de ez nem a vevő baja.
2. Az eladók kutya kötelessége, hogy mint a villám szedegesség fel a leömlő cuccokat, csak gondolom a festett kis libák úgy gondolják, hogy leverted b+, majd föl is veszed, én le nem hajolok.
3.Sokan megelepődnének, de külföldön, pl. Franciaországban általános szokás, hogy a megnézett ruhát a vevő ledobja a földre, ha nem kell neki, az eladó meg szalad, és felveszi, ez ott nem is számít bunkóságnak, így szokás, a vevő nem azért megy be, hogy hajtogasson, akasszon.
Nálunk ez megfordult, az eladó dob, a vevő szed:)

calavandurrio 2010.01.08. 12:34:45

Minden egyes, a Zara érdekeltségi körébe tartozó ruházati boltban ugyanez a rend uralkodik. Legalábbis itt, Spanyolországban, az összesben. Gondolom Mo-n csak átvették ezt a gyakorlatot...

periplaneta plumbum · http://atomgomba.blog.hu 2010.01.08. 12:35:02

nohát elég sok ország elég sok boltjában ez a helyzet. bezzeg régen az úttörőben micsoda pedáns rend volt.)

ave 2010.01.08. 12:36:18

Egyertelmu, hogy a "kedves" nem-vasarlok dobaljak le eleg bunko modon.

Shaq 2010.01.08. 12:38:52

Ez a cikk sem a reklámról szól... ááá...

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 12:39:08

A pult alól, egy tálban előkerülő agyonázott párizsi se jobb, az meg a CBA-ban volt, ráadásul 2 hete, nem 82-ben. Az első Electro World nyitónapja után is szívesen körülnéztem volna, és álljon itt egy személyes történet is rólunk, magyarokról:
Ismerősöm Ausztriában és németországban turnézott egy színházi előadással. Hazaérkezése után bulit szervezett. A fürdőszoba sarkában álló 2 db pille palackra pillantva az egyik kissé illuminált barátja -miután maga nem tudta megállapítani a rétegenként különböző színű folyadékot tartalmazó palackokról, mi van bennük -kérdezte tőle, hogy azok ugyan mik? Mik lennének? -válaszolta az ismerősöm - szappan. Szerinted hány hotelben jártam?

Na jah, Magyarok vagyunk:)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.01.08. 12:39:32

Ugyanezt láttam Londonban is, nagy bevásárlóközpontban, feka + paki negyedben. Kiakadtam rendesen, de már ide is elért. És ott is a vásárlók dobálják le.

TonTomika 2010.01.08. 12:41:23

Én is jártam ebben a boltban karácsony után, rengeteg ember, hisztérikus állapotok uralkodtak, konkrétan egy vállfa is elrepült mellettem...de máshol sem volt jobb a helyzet, Zara-ban például szintén egy asztalra volt kiborítva a válogatni való...nem azért, de egy ilyen kategóriájú bolttól ezt nem várnám el, ki is jöttem onnan. Kedvencem a Springfield, itt is volt asztalos turkáló, de csak farmerok voltak kitéve, többi asztalon lévő ruha szépen rendezetten. Tömeg nem volt, nyílván az áraik is drágábbak mint a Bershka-nak, de legalább normális férfiember kinézete lesz az embernek, nem pedig mint valami langyi diszkópatkányé.

kancellar 2010.01.08. 12:42:20

Győr Árkád Jeans Club dettó. Barátnőmmel azon gondolkoztunk turiba-e kerültünk: :)

Kopi Luwak (törölt) 2010.01.08. 12:43:00

Mondjuk az az igazság, hogy egyes vásárlók úgy szoktak válogatni/próbálni (sajnos a többség ilyen), hogy egy idő után én is eljutnék arra a pontra, hogy "ott van, b*sszátok meg!"
Oké, mondhatjuk, hogy az eladó dolga az, hogy a vevő után rendet tegyen, de szerintem senkinek nem törne le a keze, ha normálisan visszatenné oda a ruhát, ahonnan elvette...Az enyém pl. még épségben megúszta eddig.

almeer 2010.01.08. 12:44:06

@Rejtélyes: Nevezett kétszintes boltban én is jártam, csak a helyzet, hogy ott annyi vevő volt, hogy megmozdulni nem lehetett, itt ellenben nagy tolongást nem látok.
CD-ügyem nekem is volt, nem lepődtek meg, simán elküldték Magyarországra az albumot.

marcsella11 2010.01.08. 12:44:52

Valoban a vasarlok muve, de mar egy kozepes igenyu boltban is van, olyan dolgozo alkalmazva akinek az a dolga, hogy hajtogat es visszapakol.Menjetek el Londonba ott is szetdobalnak mindent , de az elado nem vagja a pofakat, hogy hozzanyultal a cuccokhoz,akinek ez a dolga visszarakja.Nalunk meg lehet tanulni a vevok kiszolgalasat es a kereskedelmet.Mar elmult az az ido amikor a polcokon gledaban kell alljanak a termekek, olyan uzletben nem is erzi jol magat az ember.Be lehetne irni a panaszkonyvbe a kedves tulajdonosnak, hogy ne a vevot minositsek, mert ugye az uzletben levo rendert tisztasagert stb... nem a vevo a felelos,ot ki kell szolgalni,,,ilyen ecceru

Meklén és Tamara 2010.01.08. 12:45:17

ez tőlünk nyugatabbra teljesen megszokott látvány. Azzal a különbséggel, hogy németországban törökök, franciaországban és belgiumban arabok tépik ki egymás kezéből a ruhát.

xboxer 2010.01.08. 12:45:34

Kedves kiskereskedelemben járatlan olvasók!
Mivel egy ismerősöm a jelzett boltban dolgozik el tudom mondani, hogy az úri vásárlóközönség olyan gyors ütemben próbálja/dobja a földre/lopja el/ vásárolja meg a kiállított ruhákat, hogy hiába dolgozik ott majd' 10 ember egy műszakban, képtelenség rendet tartani.
Ja és az egész ezért van mert mindenki a karácsonyi utáni leértékelések miatt öli a másikat.
Szóval kedves postoló, nem a Berschka a hibás, hanem a mi csóró, igénytelen, paraszt népünk.

kaiser 2010.01.08. 12:47:55

Ezek csak itthon számítanak drágább minőségi boltnak.
A springfield pl árához képest roppant gagyi anyagból van.

Eric_Cartman 2010.01.08. 12:49:16

Ha itt lennék eladó, a földredobáló vásárlónak felhelyeznék a seggébe egy vállfát (keresztben), majd utána küldenék két próbababát. Szigorúan a "a vevőért mindent!" szlogen jegyében.
Először is. A többin gondolkodom még.

LaDya 2010.01.08. 12:51:22

itt is a kedves vásárlók dobálják le, és nem csak itt, pl. new yorkerben,HandM-ben is (nincs and jelem) rendeszeresen előfordul, hogy kinyitom a próbafülkét és nagy halomban áll bent a ruha a földön, és tapasztalatom szerint ezt a kis pöcs tinik hagyják ott mikor bemennek magukat fotózni a tükörben, mert az olyan cool. undorító.

MoxNox 2010.01.08. 12:53:00

Jaja, ahogy a többiek mondják, sok nyugati ország boltjaiban hasonló látvány fogad, és a vásárlók csinálják, nem a boltosok.

Bit Rot 2010.01.08. 12:54:55

Angliában is ugyanez van, a vásárlók leejtik, ledobják, de ott az eladók szépen csendben újra felrakják, visszahajtogatják.

Mert EZ A DOLGUK!

tony zionist 2010.01.08. 12:55:06

és? amerikában mindenki természetesnek veszi, hogy a megnézett, felpróbált ruhát lebassza oszt jónapot.

azért van az eladó, hogy szépen visszategye a helyére azonnal.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 12:55:13

@Eric_Cartman: LOL Két egész próbababát? Jujj, de kegyetlen vagy:)

ladislaus 2010.01.08. 12:56:21

@Bit Rot: Igy van! De nem csak UK, hanem Irorszag, Nemeto... stb!
Amugy ezek a markak ennyit is ernek kb...

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 12:57:30

@xboxer: 20 alkalmazottat kell beírni arra az időszakra a 10 helyett. Dolgoztam étteremben, ahol a sok bunkó paraszt rumlizott, és? Másnap nem nyithatsz rumliban és műszak közben sem hagyhatod eldugulva a klotyót, mert valamelyik tisztasági betét tartónak nézi.

kacce 2010.01.08. 12:57:33

A vasarlok durtak le a ruhakat, szoval ha igenytelennek neztek oket a boltosok, akkor nem sokat tevedtek... LOL

marcsella11 2010.01.08. 12:57:33

Tok mindegy ki csinalja, a bolt dolga hogy rend legyen:-)) foleg ha valamire valo markanevvel rendelkezik:-)) Azt meg kulon szeretnem latni, hogy aki leparasztozza a sajat nepet, ugyan hajtogat e maga utan??:-)))) vagy te nem jarzs ilyen parasztokkal teli alantas helyre??

kaiser 2010.01.08. 12:58:05

Igen ,mert ezek ott filléres ruhák.
Nekik 5000 ft túró egy felsőért.
De voltak 5 dolcsis cuccok.Az még nekünk is vicc ár.Pl Old Navy ami ebben a kategóriában jó minőség pláne 900 ftért.

Zajka · http://szlawirtus.blog.hu 2010.01.08. 12:58:55

"vagy végig követ az üzleten árgus szemmel, és ha megnézek egy ruhát közelebbről közli, hogy ne taperoljam" ez annyira jellemző, és sajnos tipikus magyar szokás. Máshol még nem láttam, hogy követik a vásárlókat, meg figyel, mintha tolvaj lenne az ember... Aztán mikor megkérdezi (mérgesen), hogy segíthet-e, mire azt mondom, köszönöm, csak nézelődök; ezután már ideges és elvárja, hogy hát akkor menjek már, ha nem veszek semmit...

holla 2010.01.08. 13:00:04

Igen, ezt én is tapasztaltam külföldön, különösen a próbafülkékben és körülöttük van csatatér.
Amikor először láttam, teljesen ledöbbentem. Miután felpróbáltam én is pár cuccot, elkezdtem automatikusan visszapakolni a ruhákat a vállfára, erre az eladó meg a külföldi ismerősöm szabályosan kiröhögött. Utána hetekig kellett koncentrálnom, hogy igazodjak én is a helyi szokásokhoz :-)). Itthon nem vagyok képes ilyenre...

marcsella11 2010.01.08. 13:00:09

A vevok az ettermi vendegek olyanok amilyenek,,, persze senkit nem mentesit, de aki a kiszolgalo iparban dolgozik vegyetek mar tudomasul,,,,, szolgalni kell benne a neveben nem de?vagy lassan az etteremben mar mosogassunk is el hogy a tulajnak ne kelljen tobb melost alkalmazni?? na ezert tartunk ahol,,,mert igy velekedtek

caligne 2010.01.08. 13:00:34

Kotkoda épp a kertben kapirgál, amikor Hápogi szomszéd arra kéri, hogy egy kis salátát adjon neki. Kotkoda szívesen ad az övéből, s a szomszéd megdicséri milyen szép „bidres-bodros” darab, amelyen megmutatkozik, Kotkoda mennyit dolgozott. Hápogi sajnálja is a szegény tyúkasszonyt, hogy egyedül vesződik a kerttel, Kukori pedig sehol. A kakas azonban épp odalopakodik Kotkodához és Hápogihoz, majd közéjük dug egy menyétet, pontosabban egy felfújható műmenyétet. Kotkodáéknak ijedtükben majd kiugrik a szívük. Kérdőre is vonják Kukorit minek vette, mire a kakas azzal jön, hogy „trenírozni” akar vele, arra az esetre, ha jön egy garázda kakas, netán görény, strucc, avagy egy igazi menyét, akkor formában kell lennie, hogy megvédje Kotkodát tőlük. Kukori vadul és elszántan püföli a műmenyétet, közben egy dalt énekelve:

Védem Én!
Élek Én!
Támadjon akár
hetvenhét
műmenyét!

cookie 2010.01.08. 13:02:41

pár napja a mangóban ugyanez volt. nem szoktam oda járni, de most bementem, és rosszabb volt, mint egy turkáló. egyébként lehet, hogy a vásárlók dobálták le, de ez úgy szokott működni, hogy a vállfáról vagy kupac tetejéről lehulló ruhákat az eladók folyamatosan pakolják vissza. már ha van erre igény.

kaiser 2010.01.08. 13:03:21

Ezt a figyelést meg követés t máshol is tapasztalni,de ha szólsz ,hogy majd te intézed nyugi nyugi akkor ott nem abajgatnak.
Ebben nincs olyan éles különbség,de azért persze lehet fikázni M.o.-t,de nem érdemes.Le vagyunk maradva pár 10 évvel de jövünk fel mi pannon pumák:)

pefki 2010.01.08. 13:04:09

A kristályvázát is a földhöz kell baszni ha nem tetszik? Oszt majd az eladó összesöpri-e??

kaiser 2010.01.08. 13:05:21

Anarchia!!!
A fogyasztói társ. ellen

nemeseri 2010.01.08. 13:06:50

A földre a vásárlók szórják a ruhákat. A személyzet pedig egy bizonyos sebesség után már nem képes megfelelő ütemben szépen visszahelyezni. A többi (általában női divat) boltban is előforduló jelenség.

Zerlina 2010.01.08. 13:08:19

Ez Angilában mindennapos, nem értem, miért kell megint "magyarozni". Ha valaki nem ismeri a "nyugatot" akkor az ne okoskodjon. Utálom ezt a kisebbségi komplexust, ami bennünk van...

Logan Grimnar 2010.01.08. 13:08:23

@LaDya: próbálkozzon az Alt Gr ( vagy ha nincs,akkor a jobb oldali Alt ) + C billentyű egyidejű lenyomásával és menni fog hölgyem...

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 13:08:38

@pefki: Pontosan. Az eladónak ez a dolga, ha bunkó ügyféllel kerül szembe. Volt olyan vendégem, aki kicseréltette a szökőkútban a fehér lámpát kékre, mert bántotta a kis szemét a fény. Kicseréltük. Az más tészta, hogy a hotelben hagyott 18.000 Eurót a csapata egy este csupán borra:)

angantyr 2010.01.08. 13:09:25

(Kíváncsi vagyok, még hányan írják le, hogy a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.)

nemeseri 2010.01.08. 13:10:31

Ja es hogy vedjem a boltok szemelyzetet: karacsony elott/utan akkora vasarlo tomeg szokott lenni a boltokban, hogy konkrétan képtelennek tartom, hogy a ruhákat összetúró, földre hányó vevők utáni káoszon megfelelően úrrá legyenek. Elég nekik az, hogy arra figyeljenek, hogy a ruhák nagy részét ne lopják el.

Csak az ünnepi szezonra nem tudnak felvenni + 10 embert.

BÁNYAI 2010.01.08. 13:11:35

Hát én a frisssssssss reklámos, piros színű zöld fenyős bótról hallottam, hogy egy ismerősöm azt csinálta, amikor már sokadszor szívatták meg különféle okokkal a pénztárnál (fényképes, kódot kérő bankkártyája mellé még a parkoló autójában lévő igazolványt is kérték, lejárt szavatosságú tejeket vett, amelyeket csak a pénztári várakozásnál vett észre, nem azt adták a húsos nál, amit kért, stb.), nos a felvágottakat bizony betette valamelyik polcra. Nem a ruhák közé, mert - azt mondta - azt gyorsan kiszúrják szagról 2 nap után, hanem a mosóporos részre a mosóporok mögé, mert azt már csak akkor érzik meg, amikor kifolyik a felvágott 10 nap után!
Olyan bótban meg, mint az ilyen, bizony azonnal szólni kell, hogy kéred az eladó segítségétm, vegye fel a földről a ruhát, mert azt akarod megpróbálni.

pefki 2010.01.08. 13:12:08

@mata-hari: Szerintem meg az ilyen tahók kapják be!!!!

Zerlina 2010.01.08. 13:12:29

@Meklén és Tamara: Engem angol úrinők is fellöknek a boltban, nem értem, miért kell itt "arabozni". A bunkóság nem nemzetiség kérdése.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 13:13:44

Ja, kapják be, attól még kiszolgálják őket, attól még ez a dolguk. A vélemény megvan, magadban vagy a munkatársaidnak el is mondhatod, a vendég pedig érezze, hogy minden rendben. Ezt hívják vendéglátásnak. Legalábbis ez egy jellemzője. A kereskedelemnek pláne.

pefki 2010.01.08. 13:14:00

@BÁNYAI: Gratulálok a köcsög ismerősödnek!

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 13:14:50

@angantyr: a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.:D:D:D

Szori 2010.01.08. 13:15:54

külföldön ugyanez a Bershka (Párizs, Bécs), sőt még jobban hasonlít ott egy turkálóra. ez egy ilyen bolt. akinek tetszik, ott vásárol, akinek nem, kerülje ki

E... 2010.01.08. 13:16:26

Belgiumban a nyári leárazások alatt lepett meg engem ez a látvány...

Eric_Cartman 2010.01.08. 13:17:09

Nem tudom, volt-e már, nem olvastam a kommenteket, de a vásárlók dobálják le a ruhákat.

zafirás 2010.01.08. 13:17:52

Úgy néz ki mint egy lepukkant falusi turi

Magam_a_Mondomét! 2010.01.08. 13:19:55

@lófő: "laza ország,laza bót "
Nem! és nem!
Nem laza, hanem Plaza! azaz Plaza ország, Plaza bót !

angantyr 2010.01.08. 13:21:33

Ne haragudjatok, de ezek a rejtett utalások idegesítenek. Mondjuk ki kereken: A ruhákat igenis a vásárlók dobálják a földre.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.01.08. 13:23:32

A vásárlók dobálják a földre. S lehet, hogy az eladóknak egy idő után már nincs energiája mindig a helyére tenni a ruhákat.

ArnoldBácsi 2010.01.08. 13:24:44

kell neked plazába járni vásárolgatni berska mi? jó a jozsó.

ribi

Meklén és Tamara 2010.01.08. 13:25:01

tudja valaki kik dobálják a földre a ruhákat?

Eric_Cartman 2010.01.08. 13:25:43

Szerintem nem létezik, hogy az eladók lennének ilyen barmok. Gyanakszom, hogy a vásárlók dobálják le a padlóla.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 13:25:55

@EdinaEdina: Legyen energiája. Majd megkérdezem a vagon rakodókat a Kelenföldi pályaudvaron, mire van energiájuk műszak után.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 13:26:58

Azt olvastam valahol, hogy az Arena Pláza egyik boltjában a vásárlók dobálják a földre a ruhákat. Ezen a fórumon tehetek panaszt?

pefki 2010.01.08. 13:28:19

@mata-hari: Neked biztos lenne ugye?

2010.01.08. 13:28:28

áh, mit vagytok úgy oda, nekem a lakásomban uralkodnak hasonló állapotok =) (mondjuk kevesebb benne a divatos ruha)
az volt már, hogy a vásárlók dobálják le a ruhákat?

Eric_Cartman 2010.01.08. 13:30:30

Nyugaton (de főleg az NSZK-ban) látni ilyet. De ott a vásárlók dobálják le.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 13:31:09

@pefki: Nem. Nem is megyek eladónak, én megfejelném a parasztot. De a hotelben nyeltem eleget. Na hotelben sem akarok többet dolgozni, de ha muszáj lenne, akkor sajna muszáj türelem, na meg hatalmas adag homorérzék hozzá.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 13:32:07

Magyarosrszágon is a vásárlók dobálják le a ruhákat. Úgy tudom.

napalm 2010.01.08. 13:32:51

@zafirás:
mé' a városi különb?

zolika78 2010.01.08. 13:35:00

Igénytelen nép a magyar, csak az ár számít neki...
Akkor ki miért csodálkozik?
Ha senki nem vásárolna ilyen boltokban, ezek bezárnának, és csak azok működnének, amelyek normális kiszolgálást biztosítanak.
De amíg van vásárlóerő az ilyen boltokban is, addig lesznek ilyenek. Ezért nem értem a felháborodást...

pefki 2010.01.08. 13:35:24

@mata-hari:Én se mennék kukásnak de mégse öntöm mellé a szemetet,hogy majd ő szedje össze!

is 2010.01.08. 13:37:04

én pont azt hallottam, hogy ez a bolt imidzse. Amszterdamban pont így néz ki, és direkt nem rakják helyre, mert ez egy feeling, és van közönség, akinek ez jön be.

inkább készüljetek, lehet, hogy már a jövő évi divatot láttuk, és 5 év múlva már minden ruhaboltban ez lesz :(

akikaztmondjákni 2010.01.08. 13:37:12

Itt a vásárlók dobálják le a ruhákat?:D

Némelyik ostobenkóqrva ugy szeret válogatni, h direkt szétba***a a szépen össze hajtott ruhákat.Sokszor láttam ilyet.Hajtogasson az eladó gondolattal.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 13:38:43

@pefki: Mert nem vagy tahó. Azt se lehet mondani, hogy minden vásárló, aki betér a boltba, a földre ba...a a ruhát. Van olyan, aki igen. (Ha jól tudom, a magyar vásárlók:)) Csak azt mondom, hogy az eladótérben rendet kell tartani. Ha randalírozás történt, és nem számított volna nekik a pénz, akkor kidobatták volna a "szemetelőket" a biztonsági őrrel...ha nem lett vón részeg:)

akikaztmondjákni 2010.01.08. 13:39:46

@Dariengo: Hihhhhetetlen!:)
Mondjuk én nem emlékszem, h lett volna ott FFI ruha is...

aya_nielsen 2010.01.08. 13:40:28

első kép középen, baloldalt, az egy műpöcs?

brlv24 2010.01.08. 13:41:00

Az nem a bershka hibaja, hogy az igenytelen emberek ledobaljak a foldre.
Egyebkent sokat jarok oda es meg sosem lattam ilyet.
Az is lehet, hogy sztrajkoltak az ottdolgozok:)

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 13:41:29

@is: Ne ba***a meg, ezek szerint tök feleslegesen téptük a szánkat itt, az eladó direkt nem vette fel a ruhát és direkt ilyen a rendszer? A lábam is beletörölhetem a cuccokba?:)

akikaztmondjákni 2010.01.08. 13:42:20

Egyébként vannnak ilyen boltok, ahol a nagyon eladni kivánt darabokat beba***ák egy nagy vájlingba és ott lehet túrni.És sok nő imádja ezt:)Mert akkor legalább szabad túrkálni.
Biztos orgazmusuk lesz, ha találnak a nagy túrás meló közben egy nekik tetsző darabot:)Rendesen sikoltoznak.
Hányszor láttam ilyet...

akikaztmondjákni 2010.01.08. 13:43:58

@aya_nielsen: Hol?
Az egy vállfa, nem?:D

@mata-hari: Eskü:)Nekem elhiheted.

sztrelnyikov 2010.01.08. 13:46:19

Rém egyszerű a megfejtés: spanyolországban reggel, nyitáskor a bártulajok kiborítják a szemetest. Így az emberek látják, hogy sok a csikk meg az eldobált szirszar, ergó ide sokan járnak, mert biztos jó hely és bejönnek. Ez ott tök normális. Csúnyán is néztek rám, amikor kerestem a szemetest.

Ezt honosították meg itt is.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 13:48:14

@sztrelnyikov: Szóval ha kiborítom otthon a szemetest a ház elé és kiírom, hogy ide csak pasik léphetnek be, lerohannak a nők? Fasza:)

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.01.08. 13:49:52

Kik dobálják le a ruhákat? Láttam már olyat, hogy a gravitáció győzött. Szépen hajtogatott pulóverek az asztalon kb. két méteres magasságig, egyszercsak görbül a torony, majd landol a földön. Erre bejön két picsa, és nekiállnak picsogni, hogy milyen trendi ez így, és fejest ugrottak a kupacba. Vagy a 3g/nm anyagú ultrakombiné a vállfára aggatva. Mitől maradna rajta?

Bozdurgán 2010.01.08. 13:50:28

melyik mikroblogger recskázta fel a netre?

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 13:54:08

A mikroblogger az valami kicsinyítő jelző? Mármint a recskázásból valami ilyen lekicsinylőt érzek, de lehet, hogy tévedek. Valaki megmondaná nekem, igaz-e a hír, hogy a magyarok ledobálják a füöldre a ruhákat?

Bozdurgán 2010.01.08. 13:56:15

@mata-hari:

nem kicsinyítő, csak a befektetett enegriát hivatott jelezni.

angantyr 2010.01.08. 13:57:15

@mata-hari: "...és kiírom, hogy ide csak pasik léphetnek be, lerohannak a nők?"

Részleteznéd, hogy milyen logika mentén jutottál erre a következtetésre? :)

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 14:01:36

@angantyr: Hát innen: "Rém egyszerű a megfejtés: spanyolországban reggel, nyitáskor a bártulajok kiborítják a szemetest. Így az emberek látják, hogy sok a csikk meg az eldobált szirszar, ergó ide sokan járnak, mert biztos jó hely és bejönnek. Ez ott tök normális. Csúnyán is néztek rám, amikor kerestem a szemetest.

Ezt honosították meg itt is"

Na ehhez hozzátettem, hogy a csajok mindenre buknak, ami tilos...

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 14:04:21

Bocsi, pár napja mondtam fel a munkahelyemen és most töltöm az utolsó napomat, kicsit pihent vagyok:) Asszem, jelentkezem az Arenába, hátha kikapok valakit, aki ledobja a ruhát a földre és agyon rúghatom:)

angantyr 2010.01.08. 14:06:12

@mata-hari:
Az előzményt én is olvastam, de nekem inkább az jött le belőle, hogy így kell reklámot csinálni.

angantyr 2010.01.08. 14:14:32

@mata-hari:
Nem kell agyonrúgni. Kezébe kell adni a fogast, hátha leesik neki valami (a ruhán kívül).

Amúgy eszembe jutott a megoldás. Nem kell felszedegetni, amit a vásárlók a földre hajítanak. Ilyen kis görgős izé kell a ruhabálák alá, akkor a vásárlók nem a földre, hanem a görgős izére dobálják a ruhákat. Amikor már nagyon borulna a kupac szerteszét, gyorsan be kell tolni a raktárba (esetleg egy hordozható fekete lyukba), és új görgős izét kitolni. Na.

2010.01.08. 14:20:03

@angantyr: görgős izéért pluszpont jár :)
amúgy békának hívják.

Missing Link 2010.01.08. 14:21:41

@xboxer: ez baromság.. csak a bolt igénytelenségét jelzi.
minden igényes boltban van a próbafülke mellett egy akasztós rész, oda kell akasztani, amit nem veszel fel, majd a személyzet visszarakja.
nem kell a vevőre mutogatni, csak előre eldönteni, hogy a boltom az igényes vagy az igénytelen kategóriába akarja-e sorolni magát.
a kínai piac is igényesebb a képnél, pedig elég occsó ott a cucc.

Köldökszösz (csodalampa) 2010.01.08. 14:21:47

Szerintem a vásárlók (illetve csak vásárlási szándékot imitálók) lökték le a földre (padlóla) a ruhákat. Persze nem biztos, ez csak az én véleményem! :)

sutyerák 2010.01.08. 14:24:42

Szóval a nagyarcú nyugatiak igénytelenek a ledobálással,mert nem az az igényesség,hogy még a wc-papírt is letépkedve adogassa valaki a kezünkbe,mert mi vagyunk a vásárlók.
-végre mi is eljutottunk idáig,sajnos.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.08. 14:32:36

lehet, hogy az igénytelen vásárlók/nézelődők dobálják/ejtik le a ruhákat.. de az üzlet és az alkalmazottak az igazán igénytelenek, amiért hagyják ill. rosszul alakítják ki ez eladóteret

angantyr 2010.01.08. 14:35:40

@Kulics: Valami állat rémlik, az biztos... De hát ez már csak "ilyen görgős izé" marad.

bazd meg 2010.01.08. 14:37:12

igenytelen soher, csoves magyrok.

sutyerák 2010.01.08. 14:38:32

Végül is? Ti öltöztök ilyen helyekről,-én csak a vásárban láttam eddig ilyesmit.
Lehet,hogy ezt érdemlitek,mert erre van igényetek?

segitoember 2010.01.08. 14:40:21

azért az szomorú, hogy mert londonban és párizsban is ilyen tirpákok a vevők, attól ez teljesen rendben van.

faszt van rendben! én nem akarok tízszer megtaposott és visszaakasztott ruhát felpróbálni.

utána mi jön, beleverik a vevők a faszukat, beletörlik a seggüket, belefújják az orrukat, ebben a sorrendben és hát elnézzük nekik, hiszen ők a vevők?

nega 2010.01.08. 14:42:33

Szerintem itt valóban arról van szó, bármennyire is fáj, hogy a vásárlók dobálták le ezeket a ruhatermékeket a földre.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.01.08. 14:46:27

Van az a mennyiségű kedved vásárló akit az édejanyja nem tanított meg kultúrált viselkedésre aki képes szétdobálni mindent a "lehet, hogy vásárlok 100Ft-ért, ki kell, h az eladó nyalja a seggem" míg az eladók próbálják leporolni és visszatenni a helyére a cuccost.

Riszpekt az eladóknak, pláne, hogy szénmonixidban is hajlandóak ott dolgozni, értelmesebb vásárló még szétnézni sem megy ilyen helyre...

alumi 2010.01.08. 14:46:29

A Vörösmarty téri boltjukban, a Fashion Street sarkán, a cipők voltak szétokádva a cipős részlegnél a földön. Mindenütt pár nélküli, széttaposott cipők hemperegtek, a vadászó tinihordák meg bukdácsoltak bennük.

Seggel fordultam ki onnan.

lavór 2010.01.08. 14:48:19

Ezt kell csinálni a bunkó magyar vásárlóknak. Majd ha megtanulnak vásárolni, akkor lehet fogasra, polcra tenni. Raklapról se kell kitenni a közértekben az árút, úgyis a raklapról tépi, cibálja ki.

alumi 2010.01.08. 14:48:30

Nyilván a vásárlók lökték le a ruhákat, de ennyi gőzzel páros lábbal rúgnám ki a sok pultot támasztó, unott pofájú eladót, akik pl. a Vörösmarty térnél lévő boltban is csoportban unatkoztak.

kraut 2010.01.08. 14:50:56

érzek itt azért némi interferenciát...

a vásárlónak szíve joga, hogy ledobja a cuccot a földre, azért van az eladó, hogy felszedje.

aztán ott van az, hogy a bunkó paraszt vásárló-bámészkodók ledobálják a cuccot a földre, szegény alkalmazottnak meg szolgaként kell felszednie.

a homár egész jól kiegészítené a munkahelyi terrort. az érme két oldala.

tuskó k-európaiak vagyunk, a kapitalizmusból csak annyit értettünk meg, hogy lehet felvenni hitelt, meg fogyasztani. viselkedni, értékrendet teremteni, meg versenyezni azt nem tanultunk meg.
köpjetek le nyugodtan ha nem így gondoljátok :)
(én leszarom, innen 12 ezer kilométerről :)

kraut 2010.01.08. 14:52:45

egyébként is, csak a személyrekészült ruha a ruha, meg persze a second hand :)

akikaztmondjákni 2010.01.08. 14:54:37

Még hányszor kell leírni?
Hát nem értitek, hogy ezeket a ruhákat a vevők dobálták le???:D

lavór 2010.01.08. 14:57:03

@akikaztmondjákni:

A másik vevő meg panaszkodik az eladókra,
panaszkodjon a vásárlóknak látszó emberszerű egysejtűekre.:)

nega 2010.01.08. 14:57:20

@akikaztmondjákni: Ezzel nem TELJESEN értek egyet... Szerintem a VÁSÁRLÓK dobálták le a ruhákat. Mégpedig a talajra.

Jokerpofa 2010.01.08. 14:57:55

Krakkoban ugyanez volt a nyaron, nem egyedi eset

AlulírottFentemlített 2010.01.08. 15:02:22

Szegény Szabó Rozáliát ez már nem nagyon izgatja, mert agyonbaxta egy villám.

Jééézuuusssssssss Mária!
Jézus Maaaááááááááááriaaaaaaa!

akikaztmondjákni 2010.01.08. 15:03:01

@nega: Nem,nem:)Inkább a NÉZELŐDŐK dobták a PADLÓLA.Le.:)

akikaztmondjákni 2010.01.08. 15:04:03

@AlulírottFentemlített: :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D Ezen úgy röhögök mindig:D:D:D:D

matyi10 (törölt) · http://matyi10.blogspot.com/ 2010.01.08. 15:06:47

Ilyen is csak Magyarországon történhet meg. De ha nyugat Európában látok ilyet, tudom, hogy ott egy magyar turistacsoport jár. bármibe lefogadom, hogy a vásárlók dobták le a földre és az eladók meg nem tették vissza.

Tibike15 2010.01.08. 15:10:12

felnőttünk európához

egyébként én egy francia Auchanban csodálkoztam, hogy annyit megrágott csokit, megharapott és a foldre vagy polcra dobott pékterméket, sütit még soha nem láttam, basszus nálunk ha egy csóró megeszik egy túró rudit akkr megy az izélgetés, hogy milyenek vagyunk

Az ilyenek csak annyit ajánlok, hogy nézzenek be egy igazi francia Ahuchanba, a pofájuk leesik, amit ott látnak

Az eladók szarnak az egészbe, az emberek köcsögök, nem lehet angolul megszólalni ha mégis, annak ára van, én ismerősömnek vettem egy fésüt, és tudom, hogy a szalagon volt, de mögöttem a vénlánny pampogott hogy "we don't speeeek english" és bazdmeg eltüntett valahova a szalagról a fésűt meg még egy két konzervet is, hogy velem kibasszon.

Ilyent mikor és ki tapasztalt nálunk? Például hogy kibaszunk a tótókkal, ha idejönnek vásárolni? Nem jellemző, nemúgy a nagyon kultúrált köcsög fasz franciáknál, akik megzabálják az Auchan cuccait és a polcokra meg a fölre hajigálják, meg aki nem franciául gagyog azt megszivatják, ahol tudják ezek a példaképeink a kultúrált nyugat.

Csak még annyit, hogy elküldtem a jó kurva anyjába magyarul a francia némbert, csak pislogott, talán a hanlejtésből értette, hogy nem megköszöntem neki :)

akikaztmondjákni 2010.01.08. 15:23:44

Valaki tudja az Edés linket?
Úgy akarok röhögni:)

elwood 2010.01.08. 15:36:13

de miért kell a földre dobni ? eltörne a keze a usernek ha a nem tetsző ruhát legalább egy kupac tetejére tenné ?

kutyaszar, hólé, rántotthúsmaradék ... bele a ruhát mer mégse kell ...
tényleg ez a jövő ?

bazd meg 2010.01.08. 15:36:33

Na itt az usaban ilyet nem latni, persze hogy a vevok dobaltak le, de az eladok dolga hogy osszeszedjek, ennyi, es nem a munkaido vegen;^)

MosoMasa 2010.01.08. 15:40:40

itt is 25 ezernél kezdődnek a cipők!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.08. 15:42:01

@tony zionist:
amerika megint meg van OK
amerikaban bemegy felprobalni, mondjuk 4-5 cuccot
a kilincsre teszik az 5-os szamot kijossz
megmondod melyik kell, melyik nem
a nenei megnezi, meg-e van-e az 5, nem -e vettel magadra valamit
ami kellett azt a kocsiba teszed, ami nem azt ott hagyod a neninel, aki majd kesobb tovabbitja annak aki visszateszi a helyere
ettol fuggetlenul itt is gyakori, hogy csak megnezem, oszt lerakom valahova, akarhova

nega 2010.01.08. 15:46:28

@hagyma: a földre rakod te is a ruhát? Vásárló-e vagy? e?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.08. 15:46:36

amugy en egyaltalan nem tartom kizartnak, hogy a vasarlok ledobaljak a ruhakat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.08. 15:49:03

@nega:
en tegnapelott elrejtettem egy tok masik helyrol levett nadragot, mert talaltam jobbat es lusta voltam visszavinni a helyere
de magyar vagyok basszus, nem dobtam a padlora!!!

s.o.v.i.e.t 2010.01.08. 15:52:01

@hagyma:
pedig én azt hallottam, hogy ott aztán minden eldobható.:)) eldobható néni és eldobható a vevő is...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.08. 16:06:12

Inkabb arrol van szo, hogy a szokasos magyar mentalitassal talalkozhattunk a boltban.

Polcrol levesz megnez, majd polra (jo esetben, de inkabb) a polc melle visszahany.

elég.volt 2010.01.08. 16:17:31

Magyarország ennyit érdemel. Ezen nincs mit csodálkozni. Örülj, hogy ebben a szartengerben egyáltalán van bármilyen európai üzlet is.

RustySpoon (törölt) 2010.01.08. 16:23:27

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:

"Inkabb arrol van szo, hogy a szokasos magyar mentalitassal talalkozhattunk a boltban."

Volt több ilyen vélemény is, csak az a baj, hogy kib@szottul nem erről van szó. Ha jártál volna külföldön ilyen kaliberű boltban karácsony után, tudnád, hogy ott is így megy.. ennyi. Van ahol karácsony előtt is. Egyszerűen kihordják a karácsonyi raktárkészletet és 5x több a ruha mint a fogas. 50 vásárló után pedig így néz ki, hiába szedik folyamatosan.

Mondjuk egy Lacoste vagy egy Benetton boltban, amik a középkategória magasabb szinvonalát képviselik, valóban nem látni ilyet, de a H&M és hasonló szarokat áruló boltok külföldön is pontosan ugyan így néznek ki.
Nekem Bécsben az SCS-ben volt karácsony előtt pont ilyen élményem.. kb. a ruhák fele ilyen kupacokban / földön volt és a polcok úgy néztek ki, mint ha végkiárusítást tartanának.

Semmi magyar nincs ebben.. bármennyire is megrázó ez egyeseknek.

tudodkid 2010.01.08. 16:29:52

Én voltam egy autószalonban karácsony környékén.
Az autók ugyanígy le voltak dobálva a földre.

De szerintem nem a vásárlók voltak.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.08. 16:30:34

Azért nyilván a vásárlók is közreműködtek ebben, de akkor is durva.

mata-hari · http://mata-hari.blog.hu/ 2010.01.08. 16:39:19

Tényleg a vásárlók dobják a földle (jó evősen) a luhákat az Avéna Pvázában? Vettenet:)

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2010.01.08. 16:42:20

Pár éve DunaPlázáztam.
Néztem valami felsőt.
Hát voltak a válfára akasztott példányok, meg az összehajtogatottak. Az összehajtogatotthoz nem volt szabad nyúlni. Elég ideges lettem a dologtól, hiszen kerestem egy méretet, és látnom kell kinyitva, hogy mekkora.

Remélem csődbe mentek.

akikaztmondjákni 2010.01.08. 16:47:12

Szerény véleményem szelint isz a vászárlók dobják le a luhákat a földle...Vagy cak én látom igy?:)

tudodkid 2010.01.08. 16:48:55

V
á
s
á
r RUhA
l ruha RuhA ruHa
ó___________________ruha__RUha__

Fashionistas 2010.01.08. 16:53:16

Azzal van itt a gond, hogy ha kiírják hogy 50% os kedvezmény, akkor az emberek megvadulnak mint a lovak. Vesznek mindent ami a kezükbe kerül. Pedig egyáltalán nem nevezném olcsónak a Bershkában egy farmert ami leértékelve is 8000Ft.
Az meg hogy hogy néz ki az üzlet valóban nem az eladókat hanem a vevőket minősíti!
Leesik? Kit érdekel majd az eladó felveszi.... Kb ez itthon a mentalitás.
Az hogy ezek a szegény fiatal lányok havi 70EFt ért napi 12 órában kigürizik a lelküket az már senkit sem érdekel... :(

tudodkid 2010.01.08. 16:54:02

Essen már le!!

REKLÁM!!!!

s.o.v.i.e.t 2010.01.08. 16:58:19

@Kütyüuniverzoom:
havi hetvenért nem tudnak különbséget tenni gyapjú és műszál között. egy színű és pöttyös között, egyenes szárú répa és trapéz között.. el vagy te veszve. ezek havi 70-ért sokszor a "Jó napot kívánok" hallatán is csak tátott szájjal rágóznak.. nehogy már lelkizzünk rajtuk..

igazságos 2010.01.08. 17:08:35

@atpijkamo: Szerintem is. Sőt, szerintem még rá is tapostak néhányszor a ruhákra.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2010.01.08. 17:11:22

Úristen, miért vannak a ruhák a földön???

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2010.01.08. 17:13:39

Amúgy várom a Berska válaszát, miszerint köszönik az észrevételt, minden dolgozót kirúgtak és újakat vettek fel.

zati 2010.01.08. 17:34:34

A legsz*rabb posztok egyike...

Kultúrált honfitársaink szzórják le.

Nemzetiségtől függetlenül a pórnép úgy viselkedik, mint egy csorda, ha meglátja, hogy "Akció" (vagy Discount, v. Akcia, v. Akcija, stb.).

Az embernél ocsmányabb állat nem él a földön - cca. 30% kisebbséget kivéve.

lil.miss.sunshine 2010.01.08. 17:36:26

Angliában 3éve kb az összes ruhás bolt így nézett ki.
Ez van, több paraszt jár plázázni, ők meg széthányják.

Marr 2010.01.08. 17:37:02

@Bozdurgán: A mikroblogokat is le szokták dobni a földre?

Szadipapa 2010.01.08. 17:39:50

lehet,h a vásárlók dobálják le, de valaki dolgozik ott aki összeszedhetné mondjuk...

amúgy lófasz az egész...

Énbagoly 2010.01.08. 17:54:01

Hát, egy igényesebb turi jobban néz ki...

angantyr 2010.01.08. 18:05:21

Úgy látom, butikszokások terén bejártuk egész Európát (plusz volt egy tudósítás ámerikánus országból is).
Nyizsnyij Novgorodban mi a helyzet? Ott is a padlóra küldik a ruhákat? Valaki, aki ott él, mondja már!

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2010.01.08. 18:24:24

továbbra se járj plázába de még ruhabolt közelébe se ha ennyire ostoba vagy
ezeket a rongyokat a vásárlók dobálják le a földre mert lusták visszaaggatni a vállfára
a homár is ilyen fals posztokat publikál???

liliana13 2010.01.08. 18:57:22

nagyon átlátszó, hogy reklám, csak a hülye nem veszi észre :)
annyit azért helyesbítenék, hogy a vásárlók nem ledobálják, hanem leejtik, lelökik a cuccokat.
én pl tegnap voltam a Mammut Bershkában. egy fogastartóra annyi cucc van ráhalmozva, hogy ha egyet meg akarsz nézni, 2-3 másik cucc esik le.
egy darabig fölszedegettem a leesett cuccokat, de aztán meguntam, kicsit föl is húztam magam ezen, és aztán otthagytam őket, ahová estek.

borzimorzi 2010.01.08. 19:28:10

Az Arénában van "jobb" is. Karácsony előtt kinéztem egy koktélruhát a kirakatban, szép fekete volt, hosszában vékony óarany csíkokkal, meglepően jó áron. Bementem megkeresni, hogy van-e méretemben. Kisasszony az adott márka felirata alatt állva unottan közölte, hogy egy emelettel feljebb. OK. Felmásztam. Volt méretemben is, DE mindegyik darabon - Egytől egyig az összesen! - ki volt kopva és szőrösödve az összes olyan rész, amely viselés közben hozzáér valamihez. Tehát a ruhák oldala a ruhaujjak alatt, ahol a felkar ér hozzá, a teljes frontfelület, ahol a ciciken a kabát feszülhetett, és egyáltalán. Kihúzódott szálak, nopposodott felületek. Kritikán aluli volt. Szerintem ilyen szinten lehasznált ruhákat még egy turkálóban se lehet eladni. Mi van ott? Hazaviszi a személyzet, hordja kicsit, aztán kitisztítva visszakerül a vállfára? Vagy ki se tisztítva? Brrr. A kezemmel sem értem hozzá, attól meg a hideg kirázott, hogy ezt valaki esetleg felpróbálja...

Csót:
b

MosoMasa 2010.01.08. 19:40:41

Most még a ruhákat szedetik velünk a földről, holnap már az ételt is vályúban adják majd elénk!
Ez a jövő!

Stupido_Girl 2010.01.08. 19:52:31

Én tavaly januárban, (vagy december végén) a vörösmarty téri Bershka-ban láttam ugyanezt. Igaz, zárás előtt fél órával mentem, és azt hittem az eladók cseréli az árukészletet.

torró 2010.01.08. 20:24:44

Egyébként nagyon sok helyen lehet ilyennel találkozni.És valóban a vásárlók egyre trehányabbak lesznek,mert saját szememmel láttam hogy a vásárlók hogy szórják le és lazán otthagyja. Az eladók meg oda se bagóznak. Tehát igen, ilyenek vagyunk. És azt is megfigyeltem hogy akin látszik hogy nem városi, az nem szórja le. Elnézést de ez van.Mondjuk úgy hogy amit én láttam!

Eric_Cartman 2010.01.08. 20:52:12

@megélhetési sünöző - avataros avatar:
A homár nem lenne homár ede nélkül. A homár ede tőgyein nevelkedett. Ezt tudnia kell a menedzsmentnek is. Ezért engedtessék meg, hogy idézzem az ökörsütés receptjét.
ÖKÖRSÜTÉS:

Hozzávalók:egy kb.180 kg-os ökör,5 liter olaj,3 kg só,20 dkg törött bors,1 kg fokhagyma,30 dkg erős paprika,3 liter fehérbor,3 kg füstölt szalonna,a sütéshez 140 kg faszén

Elkészítés:Az ökröt nyársra húzzuk,7-8 helyen vasnyársakkal rögzítjük a nyárssütő keresztrúdjához.Megkenjük a só,bors,paprika,fokhagyma,fehér bor keverékével.Megtűzdeljük a füstölt szalonnával.A sütés során a maradék bor és az olaj keverékével nyeles kefével kenegetjük.A sütés időtartama 14-16 óra.Forgatni félóránként kell.
12 óra elteltével lehet megkezdeni a hamarabb átsült részek adagolását.

Kenyérrel,savanyúsággal,mustárral kínáljuk.

Gastroger 2010.01.08. 21:09:29

Húbazz, és ilyenkor mi van?
Bement a vásárló a vásárlóboltba, és lefikázza a vásárlókat. "A tömeg megszokott". Na a kedves posztoló is maga a tömeg, már ugye azért is, mert "nincs a méretemben náluk ruha", gondolom a jól fizetett eladók, és a kulturált vásárlók találkozása lehetett. Arról nem szól a fáma, hogy a posztoló visszaakasztotta-e a ruhát egy vállfára próba után, vagy lebaszté-e a földre, mondván "úgyis ott volt".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.08. 22:11:31

@s.o.v.i.e.t:
ez teljesen egyertelmu
eldobhato probafulket hasznaltam

Eric_Cartman 2010.01.09. 00:01:34

filmünk szereplői kitalált alakok.
kivéve engem.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.09. 00:32:20

Borka drága, el vagy te tévedve!
nem az eladó dobja a cuccot a földre, hanem a sok paraszt aki bemegy válogatni majd ha valami véletlenül leesik, szarik lehajolni érte.
az eladó reggel még az első 4 órában talán fel-felszedegette a cókmókot, de aztán tovább gondolkodott:
"ezek direkt akarnak kibaszni velem? vagy nekik ott jobb? hát neszewazze, turkálj onnan paraszt!"
és otthagyta a földön a portékáját. disznóknak nem kell terített asztal, jó azoknak a fődről is. :P

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.09. 00:37:28

@Tibike15: én németben dolgoztam 13 hónapot. nem bírtam tovább...
a scheiße auslandert még elviseltem, hisz többet kerestem mint a főnököm. a lengyelekkel meg a törökökkel gyorsan megértettük, hogy mi nem AZ a csapat vagyunk, akikbe jó belekötni. (később együtt is mulattunk :D )
de a németek "tisztasága" némi kívánnivalót hagy(ott?) maga után és egész nap egy bűzbombával lenni nem kellemes... így inkább hazajöttem.

talán a kurva szó elég nemzetközivé nőtte ki magát! :DDD

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.09. 00:41:55

@pefki: minden rosszindulat nélkül megsúgom: nem is szedné össze! ;)
neki az a dolga, hogy a hulladékgyűjtő edényt (no, milyen szaxókat nem tudok? :D ) ürítse. a mellé tett/dobott/szórt cuccot külön díjazás ellenében takarítja el.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.09. 00:49:27

@Missing Link: voltál már a kínaságos fengsuis 2épületes komplexumban? nézz körül! :D

salapapa · http://salapapa.hu 2010.01.09. 00:53:22

@tudodkid: :DDDDDDD
alig találtam el a kurzorral a "Válasz erre" linket, úgy röhögök még most is!

romesz 2010.01.09. 01:26:29

@aya_nielsen: az egy valfa, rossz az aki rosszra gondol

Balint Gyuri bacsi 2010.01.09. 12:29:21

salapapa:
Szerintem is ugy tortent ahogy irtad: a vasarlok dobaltak le es az elado egy ido utan nem szedte ossze... Mondjuk lehet, h ez mar elotte valo nap volt.
Eleg hulye szokas a ruhakat leszorni. Ha az en boltomba tenne valaki ilyent biztos, h nyaklevest adnek erte.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.09. 12:36:47

hetvegere is a palon hagytak lokve?
dulvan

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.09. 13:40:18

@Eric_Cartman: "A homár ede tőgyein nevelkedett."

Taurintól csatakos tőgyek?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.09. 13:57:06

Ede best of

"A forint ár mindíg az euró és annak aktuális árához igazodik!"

"kérem az előleget a xxxxxxxx-xxxxxxxx-xxxxxxxx devizaszámlára átutalni - befizetni szíveskedjenek"

"A K&H mai Euró eladási árfolyamának megfelelően"

"a házban mekkora hűtőszekrény van és van-e neki fagyasztó rekesze és az mekkora?" - "A hűtő méretét nem tudom, de akitől vettem eddíg is így üzemeltette! Megfelelő méretű hűtővel!"

"Bográcsozni nem lehet, mert most lett felújítva a ház és pihenőövezetben, műemléki környezetben van! És a nyílt tűzgyújtás nem is engedélyezem! Ha ilyenre sor kerül, azonnal el kell hagyniuk az üdülőházat, minden kár megfizetési kötelezettsége mellett!
Kis faszenes grillezző van, azzal kell beérjék!"

"Üdülési csekket nem tudok elfogadni, mivel alanyi jogon fogadom önöket, nem cégszerűen!"

"Még senki nem tett fel ennyi kérdést!"

"jobban néz ki a ház, mint a régi fotókon"

"Nem tudok újakat felrakni, mert önhöz hasonlóan pocsékolják az energiáimat FONTOS kérdésekkel!"

"igen sokan érdeklődnek lehetőség, és nem a hűtő-bográcsozás után."

"Nem szállodát, nem tanyát, hanem pihenésre alkalma üdülőázat kínálok!"

"Kedves Ede,
De egy ideges ember maga."

"Valóban nehéz napok állnak mögöttem"

"Rajtam és az üdülőházon nem fog múlani, hogy jól érezzék majd magukat Balatonfüreden!"

"Szombaton 14 órától vehetik birtokba az üdülöházat."

"én a Kék Szalag versenyen veszek részt"

"tényleg egyértelmű ebből a levélből, hogy 14:00-ra PONTOSAN oda kell érnünk a szállásra?"

"Ahogy kiszállunk hív Ede. Mondom: mëggyöttünk."

"újra bocsánatot kértem, hogy késtünk, de ráadásul el is kavarunk. Jó, akkor majd ő is el fog kavarni idefele jövet. (...) Tényleg elkavart. Több, mint két órát vártunk rá."

"a barátnőjét küldte. (...)
Mint mondta, nagyon sajnálja, hogy ilyen sokat kellett várni és Edét is megviselte ez lelkileg."

"Ede! Véletlenül (tényleg!!) eltörtük a dohányzóasztal üveglapját"

Trójai 2010.01.09. 14:57:08

@aya_nielsen: nem tudom, h írták e már, de az egy vállfa.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.09. 15:49:24

ÚJRA VAN HOMÁRSZLENG PORTÁL!!!!!!!!!
ÚJRA VAN HOMÁRSZLENG PORTÁL!!!!!!!!!
ÚJRA VAN HOMÁRSZLENG PORTÁL!!!!!!!!!
ÚJRA VAN HOMÁRSZLENG PORTÁL!!!!!!!!!
ÚJRA VAN HOMÁRSZLENG PORTÁL!!!!!!!!!

Mara szerint... 2010.01.09. 21:32:39

Mekkora!
A bolt nagyon is igényes. A karácsonyi leárazások miatt tódul a magyar. Taposnak, mint a birkák. A ruhákat minden reggel szépen kitéve, össze hajtogatva kötelesek kitenni az eladók. És egész nap csak hajtogatnak... csak hajtogatnak. 3 barátnőm is eladóként dolgozik és közvetlenül látom, mi mindent kell megtenniük azért, hogy minden szép és friss legyen. Mire egy asztalt,polcot "összehajtogatnak", a másikat már szét is túrták. Áttipegnek oda, rendbe teszik, de az előző asztalon már káosz van. Másrészt, marketing fogás Magyarországon a "túrkálós" megoldás, mert régi hozadékunk ez a szokás.

neevous 2010.01.09. 23:48:21

@Mara szerint...:
Ott a pont. Minden áldott este akár 10-ig vagy 11-ig bent kell maradni, mert addig ugye senki nem megy haza, amíg nincs minden a helyén gyűrődésmentesen, áthajtogatva, mert másnap reggel nyitás.
Délután, amikor megindul a nép osztályonként 1, maximum 2 embernek lehetetlenség rendet tartania. Szélmalomharc az egész és ugye közben alkalomadtán a vevőkkel is kellene foglalkozni
Lehet, hogy engem neveltek túl jól, de amikor elmegyek vásárolni és széthajtok valamit, akkor nagyjából legalább visszahajtom a helyére, ha felpróbálok egy kabátot, vagy meggondolom magam és mégsem veszem meg a kiválasztott ruhát, azt nem baszom le a legközelebbi asztalra, ha leverek valamit, akkor azt felveszem és visszateszem a helyére.
Ha ezekre a dolgokra nem a vevőknek cirka 3%-a figyelne oda, akkor nem kellene térdig gázolni a ruhákban és az eladók is sokkal mosolygósabbak, készségesebbek lennének.
(Mielőtt megkérdeznétek, nem a Bershkaban dolgozom...)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.10. 13:30:59

Ezt mondjuk én sem értem. Az egy dolog ha nem teszi vissza pont a helyére a ruhát valaki, de azzal, hogy lebassza a földre, gyakorlatilag rongálja, én kifizettetném vele. Elvégre ki is van írva a boltokban, ha a próba során megsérül a ruha, pl. rúzsfoltos lesz, akkor azt a vevőnek ki kell fizetnie. Értelemszerű, hiszen ki a franc fogja azt utána megvenni, senki. A földre dobás meg hasonló kategória. A kedves bunkó vásárló elmehet a kurva anyjába, hogy nem tudja legalább az asztalra lebaszni a cuccot. Balkán. (vagy még rosszabb)

Kis Hableány 2010.01.10. 18:10:24

Szerintem ez reklámfogás.Az olcsó holmi benyomását kelti az üzlet.

Kis Hableány 2010.01.10. 18:12:53

Valaki árulja már el nekem, hogy mi a kurvaistenért nem látszik az avatarom még mindig a hozzászólásoknál?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.10. 18:16:19

Attól függ, mikor csináltad. Nem egyből látszik, el kell telnie vmennyi időnek.

angantyr 2010.01.10. 19:01:53

@Trójai:
Másfélnek.
De ha olyan szép lesz, mint a szája, akkor ki kell várnia a két évet.

DonBandi 2010.01.10. 19:14:41

@megélhetési sünöző - avataros avatar: az ilyen pláza-boltokban minden új ruhát hordanak egy kicsit az üzlet dolgozói, és utána kerülnek a fogasokra. ha már sikerült találnod egy ilyen helyen cuccot ami várhatóan nem rohad szét a következő 5 évben, akkor az alap hogy kimosod amint hazavitted a boltból.
ha már nekem ki kell fizetnem azt hogy lepottyant a földre, akkor ők is fizessenek azért mert megvettem amit hordtak. amúgy meg aki az arénába jár shopni, annak Ez jár, nem kell ezen meglepődni.

rózsa2 (törölt) 2010.01.10. 19:49:40

@hagyma:

Miért nem jössz a szubkultúrába?

dino_ 2010.01.10. 20:21:55

nos.
a vásárlók dobálják a földre a ruhákat.az eladók meg felveszik.
ha van 200 vásárló és 10-15 eladó,akkor nehéz utolérni a csürhét.
szeretettel várunk mindenkit bármelyik üzletünkbe egy esti zárásra,nagyjából 9-től 12-ig tart a buli.(ne)

Kedves Borka,
ha legközelebb bármelyik Inditex üzletben jársz, javaslom hanyagold a fényképezést, tilos.Ki van írva.
Inkább jöjjön el mindenki és nézze meg maga.

Komolyra fordítva, igyekszünk rendet tartani,eladni,kedvesnek lenni,satöbbi, és nagyon boldogok vagyunk, ha a vásárlók részéről is látunk némi kedvességet, rendet, jólneveltséget.

neevous 2010.01.10. 21:44:17

@DonBandi: Sajnos ki kell, ábrándítsalak. A Bershkaban kapnak munkaruhát, amit a szezon végéig hordaniuk kell, utána megtarthatják, és kapják az új munkaruhát a szezon elején. Ha mást vesznek fel, seggberugdossák őket.

kokoro 2010.01.11. 01:32:29

@matyi10: "Ilyen is csak Magyarországon történhet meg"

Na ilyet is csak az ír le aki soha nem tette ki a lábát az országból, pl. az angoloknál ez elég sűrűn megtörténik egy-egy leértékeléskor. Az egész boltot felforgatják, eldobálnak szinte mindent.

satho 2010.01.11. 10:04:18

Ezeket a fotókat a posztíró küldje be a www.bershka.com/english/contacto.php oldalon található spanyol központba. Kivi vagyok mit reagálnak.

papucsbojt 2010.01.11. 12:29:17

Sztem meg az az erdekes, hogy ugy latszik, pont elegen vasarolnak a foldrol is, hogy a boltot ne erdekelje...Ha mindenki ugyanugy fordulna ki onnan, mint a posztiro, secperc alatt rend lenne.

dino: ha 200 vasarlo van egyszerre a boltban atlagosan, akkor nem lehet, hogy 10-15 elado egesz egyszeruen keves? Es komolyan, mind a 200 vasarlo siman a foldre hajigalja az arut? Mert ugye 2-5% bunko mindenhol van, de 100%???

En eddig csak olyat lattam, hogy otszor annyi cuccot probaltak eladni, mint aminek helye lett volna a boltban, es nem lehetett kabe semmit sem az eredeti helyere visszatunkolni, mert ugy tele volt pakolva. Egy ido utan nyer a gravitacio...

Szal csak oda akartam kilyukadni, hogy tobb eladoval es kevesebb/jobban elhelyezett aruval valszeg nem fordulna elo ilyesmi.

Wiiktor 2010.01.11. 12:42:56

Mekkora hegy lehet már a levélíró, ha mindenhol kinézik, meg beszólnak neki az eladók :D:D:D

Sapphire blue 2010.01.11. 18:51:43

@papucsbojt: Több eladóval?? Hol élsz te válság idején!?Lehet,hogy abból a 10-15 eladóból hamarosan csak 6 lesz,munka meg ugyan annyi!

Sulopest 2010.01.11. 21:45:30

Ezek a paraszt vevők következményei!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nyílméregbéka 2010.01.13. 12:53:03

Az volt már, hogy az Aldiban mosolyogva szednék össze az eladók?

Cherry_xy 2010.01.16. 12:29:18

Lehet, hogy nem vagy egy plázába járos csitri, de ostobának elég ostoba vagy.
Kezdjük ott, hogy a Bershkába biztos nem mennek utánad és közlik, hogy nem taperold a ruhákat, ugyhogy ezeket a részeket legalább ne ehhez ird be. Kettö meg, hogy szerinted az ott dolgozok ledobják a földre, hogy késöbb még több dolguk lehessen ? Vajon ők élvezik, hogy 6 felé áll a fejük és igy nézz ki az üzlet ? Biztos szeretnek rendetlenségben, undorito üzletben dolgozni. Elárulom neked, hogy NEM. Nem azért mondom mert Berhskás vagyok, csak tudom , hogy mi folyik ott. Jön a sok ostoba és felturja az összes ruhát, felemeli majd visszadobja, ha valami leesik lent hagyja vagy még meg is tapossa és bele is rug. A felakasztott ruhákat megrángatják, lelökik de arra, hogy valaki megigazitsa senki se gondol. Nem elég , hogy minimális létszámmal dolgoznak az üzletek de még ez is az ö hibájuk, hogy a kedves és sok jóindulatú vevő után menjenek egyesével és pakoljanak ? Szerintem van elég dolguk.
Ha az emberek megtanulnák azt, hogy miután felemelek valamit visszahajtom és nem mint egy idegbeteg turom fel az üzletet akkor esetleg nem lenne ez.
Talán magadba kéne nézni egy kicsit. Te mindig mindent ugyan ugy visszateszel és ha leesik elötted egy felső , amit aki lelökött nem veszi észre akkor te felemeled ? Mert ha igen akkor gratulálok de egyszer állj meg reggel a tökéletesen rendes üzletben és nézd meg, hogy a vásárlok mit művelnek vele. Amig nem látod és nem tapasztalod, hogy a magyar társadalom az ami nagyban szarik a másik munkájára és mások erőfeszitéseire addig szerintem ne ocsárolj semmit és senkit !

Cherry_xy 2010.01.16. 12:53:33

@liliana13: reklám ? elárulom neked , hogy a cég nem használ reklámot. ez szó szerint ocsárolás egy ostoba embertől.

A másik meg, hogy lehet te elkezdted felszedni a dolgokat de ezzel kishijján egyedül vagy. Lehet sok cucc van felakaszgatva és ez tény, de ha mindenki indent megigazitana maga után vagy legalább megprobálná akkor messze nem igy néznének ki az üzletek és mivel én is üzletben dolgozom tudom, hogy igenis ledobják a vásárlok. Megvárja amig rendbe teszem az asztalt. Eskü ott áll mellettem és miután befejeztem egy mozdulattal felturja és nem visz felprobálni egyet sem. ha akasztott ruha és tele a keze fogja és ledobja mintha nem tudná visszakasztani. akkor inkább tegye az asztalra.. de nem a földre egyszerübb ledobni. Azért ne mindig magadból indulj ki !

Cherry_xy 2010.01.16. 12:54:45

@Cherry_xy: az ocsárolást a cikkre értem, nem arra amit te mondtál , hogy reklám.

mitkepzeltekti??? 2010.01.23. 17:46:07

@satho: mekkora egy paraszt vagy, hogy ezt ki tetted!zok az emberek ott a belüket kidolgozzák. és miért??hogy egy tonna-donna, akire nem varrnak ruhát és aki állítja magáról h nem jár plázába, ilyen képekkel elrontsa a kedvüket és szégyent hozzon rájuk. kérdem én, hogy milyen joggal??dolgozott itt valaki valaha is ilyen helyen???én igen!!2 éve ezt csinálom. és nem az eladók hibája, ha egy bolt így néz ki. a vásárlóké!!!!visszakéne tenni ami leesik, és nem a földön hagyni, mondván "azért vannak az eladók"!!NEM!!!az eladó nem ezért van. hanem hogy az értelmes vásárlókat kiszolgálja, méretet vigyen neki, esetleg segítsen dönteni a ruhadaradok megvásárlásában!azok, akik így ott hagyják a cuccot, biztos otthon is ilyen undorítóan rendetlenek!!és kérdem én:netán arról is az eladó tehet, ha izzadt, koszos, pisis ruhát talál???az se a vevő, mi??el kéne gondolkoznia mindenkinek, aki vásárolni jár, hogy ő ilyen esetekben mit szokott csinálni???!!mindenki nézzen magába, ez a f..z posztíró meg menjen a piacra vásárolni- ott tuti rend van- és fogyjon le!!!

amíg nem dolgozott valaki ilyen helyen, nem élte át, hogy milyen az amikor bármit teszel, nem változik semmi. hajtogatsz, de minek, rendet teszel, de minek!és zárás után 2 órával még túlórába nyomja a melót, h reggelre rend legyen és a másnapi nyitásnál a vevőket rendezett bolt fogadja!!és mit ér el vele, mikor holnap minden kezdődik elölről...

mitkepzeltekti??? 2010.01.23. 17:49:35

@DonBandi: semmilyen ruhát nem hordanak/hordhatnak az eladók. erre van a ruhapénzük, vagyis a munkaruhájuk!!!de attól még alap, ogy kimosod ha hazaviszed, hiszen agyba-főbe próbálja mindenki!!

mitkepzeltekti??? 2010.01.23. 17:52:34

Borkának meg annyit, hogy gratulálok, biztos elégedett vagy most!!jó neked, hogy ilyenekre van időd. ebből is látszik, hogy valami elkényeztetett kis k...a vagy!!!

C'estLaVie · http://www.maniaxtreme.hu 2011.01.16. 18:15:46

Ez már azért ciki... Eladói lustaság? Fizetésmegvonás!
süti beállítások módosítása