Egy sajnos egészen szokásos MÁV-os utasmegalázás egyfajta szabadverset csalt elő Waylanderből, a művét a drámai hatás megőrzése végett az eredeti, zaklatott tördeléssel közöljük alant. Annyi történt, hogy a Nyugatiban annyit késett az egyik Duna-kanyarba menő vonat, hogy majdnem bevárta az egy órával későbbi, következő járatot, de a MÁV persze egyáltalán nem adott információt, hogy melyik közlekedik és mikor. Így költőnk, jópár sorstársával együtt, lemaradt az egyikről, majd jót nevethetett a tréfán, hogy a másik járatot törölték. Waylander halk szavú, szerény utasból a szöveg végére odáig jut, hogy "Emelje már a szájszervéhez azt a kurva mikrofont az a szolgálatos akárkicsoda, és röfögjön bele valamit." Dráma alant.
A cinizmusról szeretnék beszélni.
Talán nem a legjobb szó a történtekre, de mind a mai napig nem találtam jobbat.
Történt a következő:
Múlt hét csütörtökön este 21.00-re értem ki a nyugatiba, Nagymarosra szerettem volna utazni.
Sejtéseim voltak a vonatok pontos indulásának tekintetében, ezért meg sem lepődtem, hogy a 20.07-es vonat sem ment még el, és mellette a 60 perc késés felirat villog.
Megmondom őszintén, megörültem, gondoltam 20.07. + 60 perc, az 21.07., ezt még éppen elcsípem.
Majdnem. A vonat, éppen mikor az utolsó kocsihoz értem, elindult. 7 perccel a kiírt idő előtt.
Visszanyeltem azt ami kikívánkozott, és csatlakoztam ahhoz a 150-200 másik lúzerhez, aki tekintetét az „eredményjelzőre” függesztve, kékre fagyott arccal várta a jövőt.
Negyed órás ácsorgás után döbbenten tapasztaltam, hogy annak a 21.07-es vonatnak a kijelzése, amihez eredetileg a pályaudvarra érkeztem, diszkrét villanás kíséretében eltűnik a kijelzőről.
További 20 percnyi ott tartózkodásom alatt, senki, egyetlen szóval sem tájékoztatott arról, hogy mi történt, miért történt, mire várjak, hazastoppoljak-e, mit csináljak, reméljek-e, esetleg dögöljek meg.
Végül céges autóval jutottam haza 11-re.
Az egészről az alábbiakat szeretném elmondani:
Nem a hidegtől törött sínen csodálkozom.
Nem lep meg a szakadt felsővezeték.
Nem döbbenek le az el nem induló mozdonyon.
(illetve igen, de erről nem most beszélnék)
A hozzáállás döbbent meg.
Az döbbent meg, hogy abban a pillanatban, amikor valami probléma adódik, megszűnik a peronzár, jegyellenőrök eltűnnek, krampácsolók felszívódnak, kallerek nem dohányoznak a peronon, egyszerre szívódik fel az egész kibaszott bagázs.
Persze-persze, nem akarnak konfliktust. Kérdezze már meg valaki érdekel-e?
Senki nem szolgál semmiféle információval, még egy olyan kérdésben sem, mint egy olyan szerelvény kimaradása, amellyel 200-300 ember utazott volna.
Ja, hogy nem tudják mi lesz?
Hát akkor is mondjanak valamit. Hazudjanak tőlem. Legyen valami ami alapján eldöntsem mit csináljak. Emelje már a szájszervéhez azt a kurva mikrofont az a szolgálatos akárkicsoda, és röfögjön bele valamit. Legalább a problémát. Az is valami.
De nem. Nem teszi meg.
Talán nem ez a dolga.
Vagy leszarja.
Mindenki rohadjon meg.
Ő alulfizetett vasutas.
Mit tudja ő mikor megy a vonat.
És a főnökei is lopnak, pedig azok keresnek ám, így hát ki nem szarja le.
Hát hallgat.
És ez a hallgatás, ez a cinikus.
Mától a bérletpénzemet benzinpénz formájában próbálom elkérni a munkahelyemen.
Tömegközlekedés, mi? Lóf……
Ui. aki ezután elkezdi az ilyenkor szokásos „nem ő tehet róla hanem a főnökei, és különben is ilyen a máv műszaki állapota dumát”, annak kívánom hogy ebben a szép időben ácsorogjon 1,5-2 órát valahol vonatra várva.
½ óra után garantáltan azt fogja kívánni, hogy szarjon sünt az összes vasutas.
csipa 2010.02.15. 00:07:05
Gera 2010.02.15. 00:40:40
Lili Marleen 2010.02.15. 00:47:47
Atvitt ertelemben mindenhez koze van a penznek: gondolom az alulfizetett mav alkalmazottak ilyenkor sunyi kis elegedettseget ereznek ha szopathatnak egypar barmot... (tisztelet a kivetelnek)
Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2010.02.15. 00:48:11
Lili Marleen 2010.02.15. 00:48:55
Lili Marleen 2010.02.15. 00:50:05
Gera 2010.02.15. 00:57:15
flimo13 2010.02.15. 00:57:17
Lili Marleen 2010.02.15. 01:10:19
Csak ennyin mulna szerinted? Eleg szomorunak tartom, hogy egy alkalmazottat (akarmilyen cegnel, akarrmilyen munkakorban) normalis emberi viselkedesre kulon oktatni kell..:(
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.02.15. 01:17:43
Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2010.02.15. 01:26:42
nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.02.15. 01:30:46
Buzigyuszi 2010.02.15. 01:35:54
Most viszont kénytelen vagyok elhatárolódni magamtól, és a fenti írást írói munkásságom részének tekinteni, mert azért mégis csak Európában vagyunk...
(Mérgemben egy másik MÁV-os poszthoz írtam véletlen, ezért most ez REPOST)
Komment Elek 2010.02.15. 02:03:00
Cifu78 2010.02.15. 02:39:43
Na most, egy 75 IQ felett álló ember ennyiből már kitalálná, hogy nosza, ha esetleg javítani szeretnének a CÉG (nagybetűvel, így) renoméján, akkor ebbe az irányba kellene tendálni, és masszívan odafigyelni arra, hogy ha XY vonat késik, elindul, megáll, fejreáll, sünt ellik, akkor IDŐBEN kiírják és bemondják azt minden létező helyen, ahol a kedves és kevésbé kedves utas előfordulhat.
Most vagy nincs a MÁV-nál 75 IQ feletti felelős beosztású ember, vagy ennyire nem érdekli őket az a cég, amelytől a fizetést kapják a munkájukért.
Az előbbi esetén a megoldás egyszerű, kell keresni olyanokat, akik ezt az alapvető akadályt sikeresen képesek leküzdeni. Utóbbi esetén tényleg az lenne a megoldás, hogy bezárják, felszámolják, sóval behintik, és privatizálják az egészet...
rupertwinston · http://kanadaihirlap.com 2010.02.15. 02:40:35
Megdobbent 2010.02.15. 02:44:19
skorp 2010.02.15. 03:15:06
System Volume Information (törölt) 2010.02.15. 03:44:08
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.15. 04:24:12
Lehet itt papolni a karvaly tokerol, kizsakmanyolasrol, de itt az elo pelda, hogy az allami vallalatok (lasd BKV, MAV) egy elfekvo intezetnek felelnek meg.
Nem arra megy ki a jatek, hogy megfelelo szolgaltatast adjanak hanem arra, hogy lehetoleg minnel kevesebb energia befektetesevel huzzuk ki a muszak vegeig.
renugard 2010.02.15. 05:22:01
Azt csak én vettem észre, hogy a 150-200 milyen hamar 2-300 lett?
nehülyéskedj 2010.02.15. 05:26:59
lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2010.02.15. 05:30:33
lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2010.02.15. 05:32:01
ikiss68 2010.02.15. 05:48:15
2010.02.15. 06:03:37
halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2010.02.15. 06:46:24
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.15. 06:57:57
Ez ősi MÁV-os népszokás, már nem közölni semmi értelmeset.
Az meg, hogy bevárta a következőt... Érted, ja, már 3/4-ed órája késik? Á, vazze akkor már el se indítjuk, mindjárt jön másik...
Kérdés, ilyenkor vajon van-e lebaszás a MÁV-nál? Bár szerintem a vezetőség azt se venné észre, ha a dolgozók eladnák az összes vonatot, és megszűnne a vonatközlekedés az országban.
Hú basszus, nem adok ötleteket!
Sixx! Anyádat is lenyuggerezed? 2010.02.15. 07:21:38
Szánalom.
Janovszki Zsolt 2010.02.15. 07:30:46
Nekem ettől az 'alulfizetett' dologtól hullik ki a hajam. (Gerához csatalkozva, korábban írt erről) Amikor valaki dolgozik, eladja valaki a munkaidejét 8 órában, annyiért, amennyiért. Nem a felét-harmadát, hanem az egészet. A magáncégnél, ha a munkáért úgy véli, hogy kevés a fizetés (pénztáros, biztonsági őr, takarító stb., de akár mérnök is) és EZÉRT nem dolgozik rendesen, rövid úton kibasszák, az ügyfél meg annyit vesz észre belőle ha érdekli, hogy mostantól másik ember csinálja a dolgot, jobban. Ha meg rendesen dolgozik, egyszer eljön az idő, hogy szerinte sem kevés már a fizetés.
Állami-önkormányzati cégnél meg valamilyen érthetetlen módon együtt is érez velük a honfitársaim egy része, és elfogadott, hogy minek kapkodjon, keveset keres. Vicc, rosszabb, mint a magán cég - ie. a magán cégnél a tulajdonos baszik rá a végén, ha nem dolgozik a csürhe, egy államinál meg az adófizető...
kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.15. 07:35:35
kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.15. 07:37:26
salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.15. 07:37:35
SzaGyu 2010.02.15. 07:42:12
10 évvel ezelőtt 50km-re el lehetett jutni 20 percenként 20 perc alatt, aztán jöttek a menetrend szétverések aztán meg már nem működött semmi... A vasutasok nem tehetnek semmiről, de a nagy főnökök igen.
Ők tettek javaslatokat a változásra... A kormány meg elfogadta. Ma holnap bevezetik a gyalog menetjegyet és bérletet. Ez kell nekünk, "mi akartuk", hogy így legyen és megbíztuk a kormányzással ezeket a csirke fogókat!
karolyist 2010.02.15. 07:44:48
Az egyik legfontosabb érv volt az autóvásárlásban.
Azóta a MÁV felé sem nézek, nem hiányzik.
immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.02.15. 07:45:40
Farfekvéses nyolcasiker süncsaládot.
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.15. 07:45:55
A posztolóval megtörtént dolog pedig mindennapos. Van télen, van nyáron ilyen, amikor szardíniásdobozban fő meg az utasközönség, míg a vonat kint vesztegel a tűző napon, 50 fokban órákig...
a 60 perc késésben az is benne van, hogy a vonat korábban is elindulhat, igaz ezt olyankor illene bemondani a hangosba, hogy a vonat hamarosan indul...
ezamagyarvalóság 2010.02.15. 07:51:06
Na most figyeljenek Kedves Máv-os dolgozók: Németországban, Belrinben a HauptBahnhof-on minden elektronikusan történik. Kb. 100 millió vonat indul és érkezik naponta és ott megy még az U,-és S-bahn is. Nincsennek késések!!!!Ha vmelyik vonat késne percenként moindják be és kiírják mindenhol. Az Utas a fizető "vendég". Ezt a viselkedést amit itt olvasok a Mávtól.....hááát, a Vasút vezetőjének a fejét vennék már!
Elképesztő ez az egész a 21.-ik században, ráadásul EU-s árakon.
A DB(Németország), kinyalja az utas seggét minden egyes alkalommal, mert...mégegyszer mondom....az Utas a fizető "vendég"!Hogy képzeli a Máv hogy igy viselkedik azzal akitől a fizetést kapja!El kell kapni a töküket és kirúgatni az összes ilyet!Ezt még a Balkánon sem lehet megtenni!!!!!!!
SzaGyu 2010.02.15. 07:52:00
Számolj egy kicsit és rájössz arra, hogy hülyeséget válaszoltál.
50km/ó= 50km 100km/ó = 30perc 50km-es távon. Nem kell szó szerint érteni a 20 percet, de minden esetre nem ennyi időbe telt mint most. Érted, nagy okos?
ezamagyarvalóság 2010.02.15. 07:55:14
Iszonyú a lemaradás Budapesten.
Nemrég ott jártam és Szentendrére mentem ki a délutáni csúcsban tömegközlekedéssel, egészen 1óra 54perc alatt!Undorító!
Ugyandehogy (törölt) 2010.02.15. 07:58:27
Nem lep meg a szakadt felsővezeték.
Nem döbbenek le az el nem induló mozdonyon.
-----------------
De miért nem?
Igenis csodálkozz!
Igenis háborodj fel!
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.15. 08:03:06
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.15. 08:10:57
Nem szó szerint kell érteni, de te minden esetre hülyeséget írtál.:) Hiába osztok, szorzok, ha 50 km-t akarsz haladni 20 perc alatt, az bizony 150km/h sebességgel lehetséges.
silent76 2010.02.15. 08:11:56
silent76 2010.02.15. 08:19:01
A múltkor már épp indult volna a villamos a Hauptbahnhofról. Egy alak integetett a vezetőnek. Felszállt, majd megkérdezte angolul, hogy hogy jut el a Bellevu-höz. A villamosvezető mondta neki angolul, hogyha a szebbik úton akar menni, akkor várja meg a négyes villamost, ha az érdekesebben akkor meg a 11-est, mert az a Bahnhofstrassen keresztül megy. Majd udvariasan elköszönt a turistától.
Na én magamban elképzeltem, ez hogy zajlott volna Budapesten....
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 08:26:46
Claritas 2010.02.15. 08:27:40
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 08:30:01
silent76 2010.02.15. 08:30:36
Jim Raynor 2010.02.15. 08:31:34
beachball 2010.02.15. 08:32:19
Ezt kellene egyszer felszámolni.
silent76 2010.02.15. 08:32:56
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 08:35:18
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 08:37:40
silent76 2010.02.15. 08:41:49
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 08:51:58
Ez volt az első mondatod,mely arra utal hogy ebben az országban minden szar és semmi nem működik!Mosakodhaszt ahogy akarsz,de a mondat erre utalt.És igen,intelligens vagyok a lilatehénbaszás javaslat ellenére is.És leszarom a sok intelligens(?!?!) bantuniggert ott Svájcban és te nem a hozzám hasonlók miatt húztál el ebből az országból, hanem mert valószínűleg több pénzt kapsz a munkádért odakint,ergo igazi ribi vagy.
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.15. 08:56:04
Az egy másik dolog, hogy mi vagyunk a hülyék, hogy otthagytuk azt a szart és külföldről is homározunk. Majd leszokunk erről is.
Tibike15 2010.02.15. 08:59:31
Számtalan olyan eset van, hogy bemondják 15 percet késik a vonat, aztán utána nem mondanak semmit, pedig már 30 perce várok, aztán még mindig semmi, 1 óra várakozás után megjön a következő vonat vagy az elözö, a fene se tudja, a lényeg, hogy kimaradt egy, megszívtad paraszt, minek akarsz ilyen hóban vonatozni.
Nem akarok politizálni, de ahogy rohad szét az ország az utóbbi pár évbe, korrupció, nemtörődömség, céltalanság. Ugyanezt lehet látni a vasúton is, ahogy telik az idő, nem jobb lesz a szolgáltatás, hanem egyre rosszabb.
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 09:01:16
És természetesen szamurájkardal közlekedek és minden szembejövőnek átharapom a gigáját.
Hülye.
rezisztencia 2010.02.15. 09:03:25
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 09:03:27
silent76 2010.02.15. 09:06:16
kötözködő 2010.02.15. 09:07:23
Peetee 2010.02.15. 09:09:46
A lényegen nem változtat, de azért 1 dologra felhívnám a figyelmet:
A 60 perc késéssel indul, az nem azt jelenti, hogy halálpontosan akkor!
A késés NEM menetrend, írják ki, hogy 43 v. 58 perc késés?
És amikor érkezik a vonat késéssel?
Ha kiírjájk,h 40perc késés VÁRHATÓ, én meg elmegyek kávézni, és 32 perc után befut a vonat, én leszek a hülye, ha lemaradok róla...
Ha el tudnak végre indítani egy vonatot, nem fognak várni, vágányt üresen tartani, mert "azírtunk ki, hogy 60 perc, várjunk még 5-6percet öreg!...
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.15. 09:12:49
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.15. 09:14:41
Aztán mindenkit taxival elszállítanak a megadott címre.
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 09:14:46
Amúgy megértem hogy ha az emberek mennek szanaszét a világba ebből az országból,mert itt a nullánál is kisebb az esély arra,hogy jusson bármire is az életben az állampolgár.Hacsak nem olyan talpraesett és okos és szép mint én.(csak vicc volt).
Teng-Hsziao Gerzson 2010.02.15. 09:15:09
Ezek után én már nem csodálkozom semmin. De ebben a rezisztencia által írt 3 alkalmazott/km és alkalmazott/3km dologban elég sokminden benne lehet... Már a zárt peronon lévő jegyellenőrök néhány havi béréből fel lehetne szerelni ilyen elektronikus belépő kaput. Igen, ma már olyat is, amelyiknek nem kell újfajta, speckó jegyet nyomtatni, hanem felismeri az eddig használtat is.
Meg lehetne itt oldani a dolgokat, csak előbb ki kéne pucolni a szart a felsővezetésben.
nehülyéskedj 2010.02.15. 09:15:42
silent76 2010.02.15. 09:16:29
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.15. 09:16:44
Basszus elmegyek tanácsadónak és egy-egy ilyen alapvető tézist százmilliókért fogok csepegtetni a MÁV-nak. Mindenkinek jó lesz.
foto háber 2010.02.15. 09:18:14
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 09:19:07
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 09:22:06
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 09:25:09
trickortreat 2010.02.15. 09:25:51
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.15. 09:27:39
Fehérszakál 2010.02.15. 09:28:50
trickortreat 2010.02.15. 09:31:45
De azert otthon it van pl. Kobanya-Kispest, meg meg jopar huzos kornyek. Siman kinyirhatnak otthon is.
espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.15. 09:33:45
Egyszer megkérdeztem a helyi állomásfőnököt, hogy ez mire jó, azt mondta: Ha bemondom, hogy egy órát késik és fél óra múlva mégis jön/megy a vonat, akkor mindenki örül. Fordított esetben hallgathatná a hőbörgőket.
Sokan nem ismerték akkor sem a kezdők közül ezt a metódust. Őket a vonatból néztük, ahogy földhöz csapkodják csomagjaikat, emelt térdes futással szaladnak a hóban.
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 09:35:11
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 09:37:17
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.15. 09:38:06
(A MÁV addig volt működőképes, amíg állami félkatonai vállalat volt, és nem szedték szét a javait és a szolgáltatásait kismillió kft-re, amelyek csak arra jók, hogy kilopják az állami támogatást, és cserébe megfelelő helyekre jattoljanak. Pedig van, akit megfizetnek, valamelyik korábbi MÁV-führer kb. annyit keresett, mint az USA elnöke. )
trickortreat 2010.02.15. 09:40:05
a Lojalista 2010.02.15. 09:45:27
megintallunkvazze.blog.hu/
calvin&hobbes 2010.02.15. 09:47:35
Viszont ami nalam kiveri rendszeresen a biztositekot, hogy SOHA nem talalkoztam meg baratsagos es udvarias kasszassal...
A legjobb az az volt, mikor az egyik allomason a wc irant akartam erdeklodni mert sajnos a jelek nem mutattak az iranyt --- mert nem is voltak jelek! -- sehol mav alkalmazott, csak a kasszaban meg az informacios fulkenel, de mindegyik elott legalabb 10 ember, az informacios fulkebol viszont eppen jott ki egy egyenruhas holgyike, odalepek hozza udvariasan koszonok, elnezest kerek, mondom kerdeznek valamit erre ramordit, hogy o most nem dolgozik, mert cigi!szunete van, es alljak be a sorba ha akarok tudni barmit is!!! Bammm .... Edes!
Vagy mikor a penztaros lecseszett mert vissza akartam valtani a jegyet mert a vonat 2! orat kesett, mondvan hogy miert vette meg a jegyet, ha meg sem utazik??
renz 2010.02.15. 09:48:45
20 perc (parkolással) vs. 60 perc (szorozva kettővel, ha oda-vissza)
12000 HUF/hó vs. 16000 HUF/hó
Télen meleg, nyáron hűvös vs. Télen k*rva hideg, nyáron k*rva meleg
Akkor megyek amikor akarok vs. este 23:00-05:00 között csak gyalog
A kedvenc zeném szól (vagy épp csend ha arra van szükség) vs. a kisebbségi a mobiltelefonján, kihangosítva üvölteti a bódigusztit és/vagy 6-8 fülhallgatóból hallok 6-8 féle zene "ciccegő" hangjait
Mindig van helyem :) vs. ha a végállomáson odébb lökdösök 1-2 embert, akkor talán van helyem
Kellemes illat, tisztaság vs. iszonyat bűz, förtelmes kosz
Nincs sztrájk vs. véletlenszerű, nevetséges sztrájk
Tényleg érdemes tömegközlekedni. Komolyan sajnálom azokat akik rá vannak kényszerülve hogy használják ezt a szart, amit tömegközlekedésnek csúfolnak itthon.
elwood 2010.02.15. 09:52:24
szóval utolsó vonat indulása előtt 7 perccel érkezel, hát igen
"az 21.07., ezt még éppen elcsípem.
Majdnem. A vonat, ... elindult. 7 perccel a kiírt idő előtt."
vagyis 21:00 -kor, akkor értél a pályaudvarra nem ? vagy valami nem kerek ?
"
Senki nem szolgál semmiféle információval, még egy olyan kérdésben sem, mint egy olyan szerelvény kimaradása, amellyel 200-300 ember utazott volna.
"
kiket kérdeztél meg ? ez nincs a sztoriban benne
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.15. 09:54:01
Aggódva hallgattam az időjárásjelentést a hófúvásokról. Először úgy ítéltem meg, hogy talán gyorsabb, biztonságosabb, kényelmesebb, olcsóbb lehet a vasút (emlékképek 20 évvel ezelőtti ICről, ami tiszta, kényelmes, pontos, üdvözölnek a megállókban stb.) aztán eszembe jutott, h ez "kissé" megváltozott azóta, inkább a kocsi mellett döntöttem, kockáztatva, hogy lehet vissza kell fordulni, vagy kiásni a kocsit. Aztán egy óra alatt háztól házig itt voltam, állítólag ennyit kellett volna várni a vonatra és 4x ennyit az útra. örülök, h így döntöttem
renz 2010.02.15. 10:01:31
A máv menetrend olyan, mint a katalógusokban a fényképek: tájékoztató jellegű
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.15. 10:07:11
Hogyan lehet diszkréten villanni?
Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2010.02.15. 10:13:38
MatseQ 2010.02.15. 10:14:46
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.02.15. 10:14:58
Állami cég lévén tőlünk kapják a fizetést.
babybeluga 2010.02.15. 10:23:47
babybeluga 2010.02.15. 10:25:19
Rebca 2010.02.15. 10:28:54
betépett felhasználó 2010.02.15. 10:29:26
www.hirado.hu/Hirek/2009/03/~/media/News/Hirado/Hirek/2009/03/09/12/sheri.jpg.ashx
szita szita péntek 2010.02.15. 10:32:04
A MÁV-ot csak az állami támogatások rendszere tartja fenn. És itt most nem (csak) arra gondolok, hogy állam bácsi direktben pénzt ad neki, hanem hogy mindenféle kedvezményeket működtet a diákoknak, nyugdíjasoknak, akárkiknek. No ilyenkor a MÁV nem olcsóbban utaztat - á dehogy, A különbözetet az állam tolja a vasút zsebébe. A helyett, hogy a pénzt a diáknak, nyugdíjasnak, ingázónak, akárkinek adná, hogy gazdálkodjon vele belátása szerint! Lehet a diák szívesebben lakna albérletben, a nyugdíjas meg nem akarna két fej káposztáért vonatozni, mer' a nagyvárosban olcsóbb.
Mindeközben a szolgáltatás minősége csapnivaló. Az elvira pontatlan, téves infókat ad. Évente 1-2 (de lassan több) sztrájkot tartanak. Hmmm - finom.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.15. 10:35:51
Egy egy korrekt villanás.
Na de itt el is tűnt valami.
Azt akkor így hogy?
daito 2010.02.15. 10:41:52
Ez a hozzáállás érvényesül idehaza a legtöbb helyen: tömegközlekedés, egészségügy, államigazgatás, állami szervek, posta, bankok, távközlési cégek, szolgáltatók, kereskedelmi egységek esetében. Ez a Homár, itt naponta 5 hasonló példát lehet olvasni: alig tudnék olyan céget, szervezetet idehaza említeni, akik ne sz*patták volna meg a kedves ügyfelet, "partnert".
Ez Magyarország, a Balkán szerves része, itt sportág az, hogy sz*passuk egymást. Én szívok a hatóság előtt, viszont cserébe én is szívatom az ügyfeleket, akik szívatják a sajátjaikat. Pénzügyeinket bankokon keresztül intézzük, akik mindannyiunkat lealáznak, ha szerencsénk van, akkor intézhetjük mobilon/neten a dolgokat, ha nem, akkor hívjuk a szolgáltatót és anyázunk.
Ennél csak egy sportágban vagyunk jobbak, kifogások, magyarázatok kitalálásában, megfogalmazásában, a másik szidalmazásában.
Pont nem érdekel, hogy KITŐL kapják a fizetést. Kapnak. Ebben az országban is tucatnyi olyan hely van, ahol összetennék a két kezüket az emberek egy MAV kaller munkájáért és fizetéséért.
Pont nem érdekel, hogy mennyire fizetik meg. Mert még olyat nem hallottam, hogy "engem jól megfizetnek, nem szeretnék többet keresni". Mindig, mindenkinek sír a szája.
Pont nem érdekel, hogy a főnök mennyire jól végzi a munkáját, mivel az alkalmazottak munkáját látom. Ebben az országban nem vagyunk képesek túllépni azon, hogy csak akkor lehet és kell jó, igényes munkát végezni, ha a főnök(ség) is jó, igényes, és ott áll korbáccsal/géppisztollyal az ember háta mögött.
A dolgozó, az alkalmazott magától nem szükséges, hogy igényes, jó munkát végezzen.
Ez itt a fő baj.
Chaby 2010.02.15. 11:12:13
Amikor kezdtem a munkahelyemen, nekem is elmondták. Akkor elfogadtam, most mi alapján dumáljak? Annyira utálom ezt a keveset keres, keveset dolgozik hozzáállást! Vagy menjen akkor máshova, vagy maradjon csendben, végezze a DOLGÁT és örüljön, hogy van munkahelye. Asszem lennének páran akik szívesen cserélnének vele, csak legyen munkahelyük. Szal akármennyit is keres örüljön neki és DOLGOZZON!!
caligne 2010.02.15. 11:27:33
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.15. 11:29:41
Nem tolja ki a kommenteket.
waylandder 2010.02.15. 11:34:34
lehet hogy a szemem mögött villant valami.
:)
waylandder 2010.02.15. 11:40:26
Elektronikus kijelző az, amin elvileg mindent megjelenítenek.
Hangosbemondó az, ahova elvileg minden infót bemondanak.
na persze lehet kérdezni, miért is nem mentem információra, megatöbbi.
(mert még egy elhussanó vonatot nem akartam elszalasztani, azért)
de ettől a mondanivalóm még ugyanaz marad.
2 módon (és akkor az eltűnt alkalmazottakról nem beszélek) informálhatnának, és nem teszik.
waylandder 2010.02.15. 11:42:32
nem utolsó vonat, hanem a 21.07-es előtt kiérek, 21.00-ra.
20.07.-es 60 percet késik.
20.07.+ 60 perc az 21.07.
még volt elvileg 7 percem.
ennek örültem, hiába.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.15. 11:45:25
Nade diszkréten, vagy indiszkréten?
Mert ez nem mindegy.
Hovatovább fontosch!
nyílméregbéka 2010.02.15. 11:47:04
Nagy nyári vihar után Dunaharasztiról akartam Kőbánya-Kispestre menni. OK, hogy késett félórát. Úgy értem oda, hogy két vonat állt bent,mindkettő arccal (= mozdonnyal) Kunszentmiklós felé. Kijelző nincs, mikrofonba senki nem röfögött semmit. Ott álltam, mint fasz a lakodalomban, és tanakodtam, hogy melyik merrefelé fog vajon elindulni? Értelemszerűen nem akartam a másik irányba menőre felszállni. A bakterház pedig egy kis aluljárón túl volt, praktikusan messze az utasoktól.
Egyszercsak az egyik vonat egy szó nélkül elindult Kőbánya felé.
EKKOR átmásztam a bakterházhoz, és megkérdeztem a forgalmistát - ott ült a mikforon előtt, de bele nem beszélt volna - hogy mi a fsz van, hogy elindult a "háttal álló" vonat csak úgy.
Az ott tartózkodó vasutas bácsi meg nevetve kioktatott, hogy kis buta vagyok, mert tudhatnám, hogy a vonat irányát nem a mozdony holléte határozza meg, hanem ilyen meg olyan jelzések vannak elöl meg hátul, és ezt nekem (= az utasnak) tudnom kellene.
Ja, b*zmeg... a sebészorvosnak is én mutassam tán meg, hogyan vegye ki a vakbelemet? Anyátok.
waylandder 2010.02.15. 11:48:06
É2I 2010.02.15. 12:00:21
waylandder 2010.02.15. 12:02:01
ha ÉN vagyok a felelős, és a tehetetlen, akkor minden bizonnyal a rendszer jó, minden rendben van, sünöket vegyük ki császárrel, nem szóltam semmit.
menj már.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.15. 12:07:14
Dél múlt.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.15. 12:09:12
Hát ez nagy szerencsének tekinthető
Fej nélkül tényleg elég nehéz írni.
De olvasni se lehet egy leányálom.
Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 12:24:04
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.15. 12:25:44
Ott is lehetett valami diszkrét villanás.
Azért volt.
Bezzeg a svédeknél...
Ehh, nem is mondom.
elwood 2010.02.15. 12:51:04
én csak arra utaltam, hogy ha 21.07-es vonattal akarok menni akkor nem 21.00-ra érkeznék ki.
lehet, hogy bemondták 20:58-kor, csak akkor még nem voltál ott. másrészt azt írtad 21:00-kor érkeztél, utána azt hogy a vonat 21:00 elindult. vagy az ajtóból indult ahová érkeztél vagy csak eltelt egy kis idő közben míg odaértél a vonathoz
nem akarom azt szarkupac mávot védeni, csak a sztorit nem tartom annyira fekete-fehérnek mint leírva látszik.
waylandder 2010.02.15. 13:00:00
munkába járva, naponta vonatot használva szerintem nem indokolt hogy korábban menjek ki egy vonathoz.
arról nem is beszélve, hogy nem is tudtam volna korábban kimenni.
érkezésem előtt lehetséges hogy bemondtak valamit, csakhogy mi van a bemondás után érkezőkkel? ők még mindig időben érkeztek, és semmi infójuk nincs.
ráadásul azok az utasok, akikkel beszéltem, szintén nem voltak informáltabbak nálam.
a sztori pedig szerintem fekete-fehér.
:)
waylandder 2010.02.15. 13:02:01
:)
keptündzsekk 2010.02.15. 13:12:34
Lord_M_ 2010.02.15. 13:16:15
tehát megeshet hogy zéró idő kellett a vonat elérése és a megérkezés között, ez lehetséges ha a vonat azokon a vágányokon (valamelyiken) állt amelyik a bejárathoz közel leledzenek.
Ugyanakkor, a 20:07-es 21:07-esként történő indítása 21:07 előtt pofátlanság. a 20:07-es 21:00-ás indítása ÉS a 21:07-es járat törlése meg mégnagyobb.
Szóval az olyanokat kéne kerékbetörni, akik az ilyen döntéseket hoznak.
Az meg az egésznek a csúcsa, hogy a tájékoztatást ahogy kell lenyelik. És ez már számtalan helyen le lett írva, hogy a kedves vasúttársaság tkp. tojik az utasra...
gramercy 2010.02.15. 13:18:45
waylandder 2010.02.15. 13:21:07
21.00-kor.
induló vonatom kb. 50 m-re volt.
lehetséges, hogy a vonat seggéhez 21.00.30-kor értem oda.
grafikont, függvényeket csináljak?
ez a lényeg?
mindannyian bölcsészek lennénk?
Jim Raynor 2010.02.15. 13:24:32
"én csak arra utaltam, hogy ha 21.07-es vonattal akarok menni akkor nem 21.00-ra érkeznék ki."
hát hányra, bammeg?
elwood 2010.02.15. 13:29:50
Jim Raynor 2010.02.15. 13:31:10
és ez milyen függvény alapján jött ki, bammeg?
elwood 2010.02.15. 13:33:36
redriot77 2010.02.15. 13:37:23
öcsi55 2010.02.15. 14:19:06
Vonatok koszosak,hidegek és szinte
mindig késnek.
Hétvégén amit a Balaton É.partján
műveltek,nagy vizfejnek köszönhető!
Hogyan lehet eyg mozdonyt,ki küldeni
hófuvásba hóeke nélkül.
Tarika · http://isitchristmas.com/ 2010.02.15. 14:39:45
ArnoldBácsi 2010.02.15. 15:02:14
Lord_M_ 2010.02.15. 15:04:00
én csak azon haladtam végig, amit mások írtak, láthatólag feltételes módban írtam " sántíthat "
másfelől pedig ha nem is függvény, de a leírás alapján azért van némi időzavar, mert a1) látod hogy van még időd (tehát megtalálod a táblán a leírást, örvendezel) elindulsz, a vonat végéig elérsz és e kettő között a leírás alapján nincs idő.
DE! és ez a lényeg :
A máv a köcsög ebben, a 21:07-es vonathoz ha 21:00-kor kint voltál, bőven elég. A késő vonatot a másik helyett indítani még csak hagyján, de akkor annak az idejében... és nem előbb... ha meg előbb akkor a másik járat törlése a pofátlanság.
meg az hogy infó nélkül hagyják az utasokat
szóval a leírásodban lévő anomálián felül bőséggel neked van igazad.
szóval az ügyben felelősök és sunnyogók farfekvéses extrahosszú tüskékkel lévő sünöket... oda-vissza
waylandder 2010.02.15. 15:16:27
Rittyentett Hőzönbőzön 2010.02.15. 16:53:45
flowers66 2010.02.15. 22:18:58
Nincs a Mávnál 75-s IQ feletti ember semmiképp, mert akkor okosabb lenne a fő-fő vezetőknél, az meg mán hogy néz ki, hogy a beosztottnak több esze van, még ha kis főnők is...
Szerintem Szibéria a megoldás: Csak máv-dolgozók ülhetnek fel az arra menő vonatra, és valahol megáll a tajga közepén, úgy 120 évre...mementónak az utókornak!!:-)) :-((
crey7 2010.02.17. 23:40:03
A wapon és neten a késésekről annyit, hogy a Veresegyház-Váci vonal rendszeresen 1,5 órával indulás után kezd csak el frissülni, amikor már kitörölhetem a seggem vele, hogy hol jár a vonat. A másik fele az, hogy hasonló eset volt valamelyik nap ezen a vonalon, a helyzetet kicsit cifrábbá teszi hogy ezen a vonalon csak egy sínpár van, és csak a nagyobb állomásokon van belőle kettő - vagy több.
Namost ha olyan helyen mint pl. Alagi major lerohad egy vonat, na aznapra megállt az élet ezen a viszonylaton (ahogy történt ez néhány napja).
Ugyanúgy egy órás késéssel indult a 19.00-ás, senki egy büdös kurva szót nem mondott, csak annyit hogy késéssel indul. Hát fasza. . .
Mire elértünk Rákospalota-Újpestig ott berángatták a kalauzt és a mozdonyvezetőt, akiknek az lett a feladata, hogy a felbőszült utasokkal közöljék, hogy még itt állunk 30 percet.
Az Elvira oldaláról persze 22:00-ra törlődött a késő vonatok adatai - mármint a kirívó késések (99 percre írta a 18:00-ást és a 19:00-ást is). A 3-4 percesek nem. . . érdekes. . .
Ja a legszebb az egészben, hogy a 19:00-ás 20:07-kor indult el, és akik esetleg a 20:00-ásra ültek fel (mert nem is figyelte a másikat, vagy megszokásból ment ahhoz a vágányhoz, stb. . . azoknak indulás előtt két perccel szóltak, hogy hopp át kéne menni a másik vonathoz. . ..