Ismét eljött az évnek az a napja, amikor N. ügyfél szinte bármelyik méregdrága étteremben koncentráltan tömheti az arcába a kommunista vendéglátás minden precízen konzervált zamatát. Gáborék korán mentek, úgyhogy csak később derült ki, hogy a dohányzó részlegre kerültek a Vadrózsában. Ami nem lett volna tragédia, ha például nem pácolják őket bő félórát, amíg fizetni tudtak.

Szeretnénk Veletek megosztani élményünket Budapest egyik elit éttermével, a Vadrózsával kapcsolatban, amely - amikor nem a pór népet látja vendégül torkos csütörtök alkalmával - "vendégei között üdvözölheti a magyar és külföldi politikusokat, államfőket, a művészeti, a tudományos és a sportélet kiválóságait." Valószínűleg elkövettük azt a hibát, hogy földi halandóként idemerészkedtünk, viszont kifejezett megtiszteltetésként ért minket, hogy személyesen a tulajdonos, V. Margó (aki "38 éve kifinomult érzékkel segíti a vendégek egyéni elképzeléseinek valóra váltását") volt bunkó velünk. A Vadrózsában az árak még az 50%-os kedvezménnyel is meglehetősen busásak, de néha belefér(ne). De lássuk, hogy miért fizettünk egy kisebb vagyont:

Érkezéskor a ruhatár után a kutya sem foglalkozott velünk, és mivel még kevésbé igényes éttermekben is gyakori, hogy az asztalhoz kísérik az illetőt, egy ideig maflán vártunk. Miután a ruhatáros szólt neki, kisebb várakozás után V. asszony kegyeskedett minket asztalhoz kísérni. V. asszony ezek után balról, jobbról, az asztal másik végéből és rajtunk összevissza átnyúlva osztotta újra az evőeszközt, ami önmagában tényleg nem zavarna, csak nem fér össze sem az árszínvonallal, sem a fennkölt önjellemzéssel. Mivel innen fogva ignorált (de még mennyire) minket, legalább nem hadonászott többet előttünk. A pincérek felszolgálni legalább tudtak.

A következő kellemetlen élmény az volt, hogy evés közben az addig üres étterem kezdett feltöltődni, aminek következtében rájöttünk, hogy a dohányzó részlegbe ültettek minket (nyilván nem kérdezte senki, hogy hová szeretnénk ülni, -50%-ért ez nem jár). Sebaj: miután a főétel elvitele során és egy jó ideig utána sem kérdezte meg senki, hogy ízlett-e a vacsora, illetve hogy kérünk-e esetleg desszertet (alapvetően megfontoltuk volna, de kezdett elmenni a kedvünk V. asszony bunkósága és a hely hangulata miatt), úgy véltük, csak a számlát kérjük és addig még bírjuk a füstöt. Hogy ez egy többlépcsős, kb. 30-40 perces tortúra lesz, azt nem gondoltunk volna.

Miután először szóltunk, eltelt 10-15 perc és akkor már kezdtünk türelmetlenek lenni. Szóltunk hát újra az úriembernek, aki valami ígéretszerűt intett válaszként. Újabb 10 perc után álltunk csak fel és jeleztük egy másik pincérnek, hogy kétszer szóltunk valamikor a múlt században és most a ruhatárnál várjuk, hogy kegyeskedjenek minket fizetni hagyni. Gyengébb idegzetűek erre hozták volna a számlát, de a Vadrózsában nem a pénz hiányzik, hanem a vendég tisztelete - továbbra is vígan ignoráltak minket. A ruhatáros intervenciója után valamikor előkerült a fiatalember, akinek fiatalságunk szebb évei elején szóltunk és bevitette a kasszába a méregdrága tételeket. Annyi figyelmességre azonban még telt V. asszonytól, hogy tegyen egy pikírt megjegyzést, amikor a pontos összeg kiszámolása érdekében aprót kerestünk (sajnos az árban eleve volt 10% szervízdíj).

A várható kommenteknek elébe menve nyílván az egyik tanulság, hogy ilyen emberek között csak az állja meg a helyét, aki hasonlóan tapló, mint ők és üvöltve eltanácsolja őket a McDonald's-ba felszolgálni. Sajnos nem ilyenek vagyunk, de reméljük, hogy sok ilyen vendégben lesz része a Vadrózsának, aki meg kultúrembernek tartja magát, messze elkerüli őket. Mi terjeszteni fogjuk az igét, reméljük a Homárral nagyobb közönséget elérünk.