Ez a lófejnél is sokkal keményebb. Robi penészes töltött káposztával üzen az Elmünek, mert szerinte az állandó áramkimaradások tették tönkre a hűtőjét. Sejtettük, hogy a KISZ manapság nem pozitív hívószó, de hogy a budapesti KISZ-lakótelepen ilyen borzalmas legyen a szolgáltatás, az igazán megrázó. Milyen állapotban lehetnek mondjuk a rendszeresen kikapcsoló számítógépek? Dühöngás hajtás után.
Szeretném ezt a kis szösszenetet megosztani a kedves homár olvasókkal.
Évek óta sejtjük, hogy valami nincsen rendjén az ELMŰ szolgáltatásával a 18. kerület KISZ lakótelepén. Havi egy áramkimaradás errefelé teljesen szokványos. Ezt általában arról ismerem fel, hogy a sütőm és a mikróm órája átvált „nem tudom” üzemmódba. Ami mostanság dühítő, hogy ez a rendszeresség 1 hétre zsugorodott, és ami a legjobb, hogy ezen a héten csütörtökön és pénteken is volt.
Június 3-án 18:00 órától 22:00 óráig nem volt szolgáltatás. 4 órás áramkimaradás! Értem én, hogy 300 éve is életbenmaradtak az emberek áram nélkül, és több gyerek is született akkortájt, de azért mégis.
Felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy megkérdezzem:
- Mégis mikorra tervezik a dolgokat rendezni. Ráadásul ha tudják, hogy itt mostmár hetente probléma van, akkor miért nem próbálják megkeresni a probléma gyökerét. Mert a heti 1 áramszünet arra enged következtetni, hogy csak helyi érzéstelenítéssel foglalkoznak a kedves kollégák.
- A kollégák dolgoznak rajta, és nyugodjak meg 1 órán belül meg szokták oldani az ilyen problémákat.
- Ó igen? Akkor miért tart ez már több mint 3 órája?
- (mély kuss). Őőőő. Hát azt nem tudja, de dolgoznak rajta.
Június 4-én reggel benyúltam a hűtőbe egy joghurtért. A hűtő és a joghurt hőmérséklete messze nem a megszokott volt, hanem inkább langyos, de nem foglalkoztam vele, elmentem munkába.
Hazaérve a munkából a hűtő már inkább meleg volt. Az alsó fagyasztó része viszont rendesen hűt. Nem értem. Többször próbálkoztam újraindítással. Utána vártam, hogy elkezd hűteni. Hát nem.
Ehelyett egészen más történt.
Éjfél előtt kb. fél órával ismét inkább elsötétült a KISZ lakótelep. Ekkor már ingerültebben hívtam fel az ügyfélszolgálatot, mert sejtettem, hogy a hűtőmmel sincsen minden rendben. Kedves diszpécser kolléga természetesen nem tehet semmiről, és kedvesebbnek is tűnt, mint előző este a másik kolléganő.
- Nyugodjak meg, a kollégák meg fogják oldani a problémát.
- Igen, de miért nem rendesen oldják meg a problémát?
- Megérti a problémámat, de ez van.
- Kedvesen elkérte a címemet, majd robbantotta a „bombáját”.
- Sajnos neki el kell mondania, ha ok nélkül hívtam őket fel, akkor bizony ez nekem négyezer kétszáz mitudomén hány forint+ÁFA-ba fog kerülni.
- Micsoda??? Itt vagyok a tökéletesen sötét lakásomban, és azt vágja a fejemhez, hogy még én perkáljak, ha indok nélkül hívom őket? Mi ez kambodzsa?
- Még én fizethetek, ha feleslegesnek látják a telefonhívásomat?
ELMŰ szolgáltat a 21. században! Nagyszerű!
Szombat reggelre a napnál is világosabbá vált számomra, hogy a hütőm felső része beadta a kulcsot és nem tudok életet lehelni bele. Már fejből tudom az ügyfélszolgálat számát. Kedves diszpécser ismét:
- Hűtő nem megy csütörtök 18:00 óra óta. Mit tegyek?
- Rögzíti a problémámat, és majd hívnak a kollégák. Kijönnek megnézni személyesen.
- Rendben. Itthon vagyok. Már jöhetnek is megnézni a hűtőmet, én pedig utána hívhatom azonnal a szerelőt hozzá.
- Áááá. Ma szinte biztos hogy nem, mert a kollégák nem dolgoznak, csak ha valahol „áramkimaradás van”.
- Stimmel. Egyről beszélünk. A hütőmben az van, már jöhetnek is!
- Sajnos inkább majd csak a jövő héten.
- Addig mit csináljak a hűtőmmel? Nézzem, hogy minden megromlik benne? Azt sajnos nem tudja.
- Hivathatok hozzá szerelőt?
- Természetesen. Kérjek róla szakvéleményt és egy számlát. Viszont lehet érezni a hangján, ha így járok el akkor biztosan ne számítsak arra, hogy akár 1 forintot is látok a szervízdíjból.
- Ok. Köszönöm a korrekt hozzáállásukat.
Akkor megvárom amíg minden teljesen tönkremegy a hűtőben, majd azt is kifizetik! Készítettem róla videófelvételt.
Kiváncsi vagyok hétfőn felhívnak-e. Ha nem, legfeljebb beperelem az ELMŰ-t a hűtőmért a kajámért és a kellemetlenségekért.
Addig is csatolok egy ma reggel készült képet a hütőben lévő töltött káposztáról. Ezzel a képpel kívánok hasonlóan kellemes napokat az ELMŰ-nek, mint az én elmúlt 3 napom volt!
Robi
vauvauvau 2010.06.07. 01:03:05
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.07. 01:05:51
- Stimmel. Egyről beszélünk. A hütőmben az van, már jöhetnek is!"
Ütős.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.07. 01:07:12
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.07. 01:13:21
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.07. 01:14:45
Mit akar a poszttoló?
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.07. 01:19:04
Szerződéses külsősök melózna az ELMŰ-nek, nem kevesen
De amugy kinemszarjale hányan
Lábbal tekerős generátorokat osszon ki az elmű addig, ha nincs villany
Vietnam-ban is bevált a dzsungelben
Persze az elmű ügyfélszolga tekerje!
James L2 2010.06.07. 01:33:17
James L2 2010.06.07. 01:34:13
Fotósképző · fotoskepzo.hu 2010.06.07. 01:37:28
Csak a pénzre mennek, sokszor hamis vádakkal kapcsolnak ki órát és akasztanak a fogyasztó nyakába akár több százezres tartozást. Ha meg gond van, tojnak a fejünkre.
Freelife 2010.06.07. 02:21:11
Azóta a nap óta a díjakat emelik és nem tesznek semmit. Ugyan úgy mint a gázművek.
A gépezem működik, javítgatni lehet, de nincs teljes rekonstrukció, átalakítás, modernizálás, mert nincs pénz.
Miért? Mert külföldre viszik.
Azért a készenléti díjakat midíg fizetni kell.
Talán majd egyszer, ha tényleg lesz MO-on igazi jogrend...
Megdobbent 2010.06.07. 02:31:28
Egyebkent az aramszunet telleg vicces, mondjuk gyertyafenynek borotvalkozni egyenesen priceless (mult heten jatszottam), kicsit kene modernizalni a rendszert a csillio penzert, amit illegalisan beszednek.
Megdobbent 2010.06.07. 02:32:34
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.06.07. 04:30:46
Nalunk csak akkor megy el az aram ha vihar van.
Par villamlas es volt nincs aram.
Valamikor azonnal lesz ujra aram, valamikor fel orat, orat kell varni.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.07. 05:05:14
Nyilván, ha épp odaérnek a szakik, gyorsan visszanyomják a biztit ami kivágódott, aztán mire odaérnek a postolóhoz, már van is áram, és ok nélkül mentek ki.
Az a vicc, hogy valszeg eddig is bejelentették a problémát, csak az ELMÜ szart rá...
Másik, vajon az üfsz. kapcsolatban van-e a műszakisokkal, tehát ha 3x felhívja őket egy ügyfél, akkor vajon az ügyfeles tud-e tájékozódni a meló állapotáról?
A káposzta pedig épületes. Köszönjük. Mindig is utáltam a káposztát :D
AnthraX 2010.06.07. 05:05:20
Más megoldás (javaslat)aláírásokat gyűjteni és csoportosan fellépni ellenük.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.07. 05:06:15
tokomtelevan 2010.06.07. 05:31:30
Akad azért nem egy két kompresszoros hűtő!
Az áramszünet nem teszi tönkre, de amikor másodpercekre, vagy tizedmásodpercre szakadozik meg az áramszolgáltatás igen érdekes csúcsfeszültségek fordulhatnak elő a hálózaton, ami simán tönkre vághatja az érzékenyebb elektromos készülékeket.
Ahol lakom szintén gyakorta van hasonló áramkimaradás, igyekeztem is levédeni a lakásban lévő hálózatot.
Semmi kedvem hozzá, hogy tönkremenjenek a készülékeim.
Tökiböki 2010.06.07. 06:02:12
deuce 2010.06.07. 06:30:45
Énbagoly 2010.06.07. 06:51:35
Azt nem értem, hogy miért nem lehet valamit törvényesen tenni, ha az áramszolgáltató szarakodik? Esetleg valami törvény arra, hogyha nem szolgáltatnak tisztességesen, akkor milyen kártérítés jár a fogyasztónak?
Ja, és betartatni a szabályokat keményen.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.07. 07:03:03
AMúgy ja, az ingadozások többet ártanak, mint a ki-be kapcsolás. Túlfeszvédőt mindenhova...
PC-k elé meg szünetmentest (rejtélyes újraindulások és fagyások sokszor a feszingás számlájára írhatók).
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.07. 07:11:11
Mylady 2010.06.07. 07:14:40
pulykamaki 2010.06.07. 07:16:56
Énbagoly 2010.06.07. 07:17:52
www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.06.07. 07:18:17
punnyatt 2010.06.07. 07:27:59
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.07. 07:34:19
Hümüzhümümüz 2010.06.07. 07:37:02
A többi is sántít. Hűtő nem megy tönkre azért, mert gyakran elmegy az áram. Sokkal valószínűbb, hogy túlfeszt kapott, de akkor más is tönkre ment volna.
Egyébként az ELMŰ tényleg nagy suttyó. Engem 2 napig szopattak fáziskimaradással, aztán kiderült, hogy rossz biztosítékot tettek az utcai leágazásomhoz. :( 2 nap áram nélkül, 10.000 zsé a privi villanyásznak és 3 vizit az ELMŰ részéről. Sorry persze elmaradt, sőt a respect is. :(
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.07. 07:39:14
Az áramkimaradás során fellépő tranziensekben szerinted van-e túlfesz?
Elárulom : nem is kicsi! Ráadásul simán jönnek olyan feszugrások, amik olyan rövidek, hogy nem veszed észre, de a különböző tápegységek, és hasonló dolgok nagyon szeretik.Szeretnek tőle meghalni.
Hümüzhümümüz 2010.06.07. 07:41:59
Igen, de akkor a hűtője már nagyon régi lehetett, vagy ócska.
Normál esetben is előfordulhatnak kisebb túlfeszek, el sem kell menni az áramnak ahhoz, mégsem mennek tönkre állandóan az elektromos kütyük.
borovi 2010.06.07. 07:47:29
Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.07. 07:52:43
Egyéves Önkéntes 2010.06.07. 08:01:11
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.07. 08:16:40
Tömeggyártás van, nincs minden villanymotor pl. bevizsgálva.
Vagy csak neked volt eddig mákod.
Adott volt jópár éve egy kollégiumi számítógépterem, átlagos gépek, olcsó alkatrészekből.
Egy-egy jobb áramszünet után mindig kellett pár teápegységet cserélni benük.
modav 2010.06.07. 08:21:31
"ha ok nélkül hívtam őket fel, akkor bizony ez nekem négyezer kétszáz mitudomén hány forint+ÁFA-ba fog kerülni."
Ezt bizony qrva-kőkeményen bevezetném.
Ahogy azt egy fentebb jól informált írta:
"Telefonos ügyfélszolgálatnál nem panaszáradatot kell tartani....hanem Panaszt tenni a szolgáltatásra, esetleg megspékelni írásbeli panasszal is."
fuszujka 2010.06.07. 08:26:26
nandorr 2010.06.07. 08:29:50
peter3374 2010.06.07. 08:46:35
Szerinte van nekik hűtőszerelő szakember gárdájuk akik ilyenkor rohannak?
Meglepő módon azt kell csinálni amit az ügyfélszolgálatos mondott.
Szakvéleményt kérni.
Ilyen egyszerű, ha ehelyett csak telefonálgatsz meg a neten panaszkodsz, akkor innen már a te bajod.
2010.06.07. 08:53:46
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.07. 08:54:11
A poszt toló annyit tehet (ha két kompresszoros hűtővel csapták be), hogy a fagyasztó részben pl. pillepalackokban vizet jéggé fagyaszt, és azokat rakja a hűtőbe.
Ha egy kompresszoros, akkor meg nézze meg, hogy mitől nem záródik be rendesen az ajtó...
Túláramvédő elosztókat, egy konnektoros adaptereket egy-két ezer forintért lehet venni, olyan helyen, ahol bodzabokor nő a trafóállomás mellett, érdemes beruházni.
cicmen (törölt) 2010.06.07. 09:04:37
A káposztát érleld tovább és add el camamber sajtként!
A rossz hűtőt lehet büdös edzőcipő tárolónak használni, mert a szag nem szivárog ki.
KISZ lakótelepen lakni annyi, mint nem lépést tartani az idővel! Irány a gárdista lakótelep!
Tron65 2010.06.07. 09:06:08
Az áramszolgáltatási szerződés megkötésével az ELMÜ (vagy ami az adott helyen éppen van) egyoldalúan vállalta, hogy a konnektorban 50Hz-es frekvenciájú, 230V feszültségű váltakozó áramot biztosít.
Ennek szellemében ki kell hívni egy hűtőszerelőt, megjavíttatni a készüléket és szakvéleményt kérni, hogy tönkremehetett-e a rendszeres áramkimaradásiok miatt.
Ha a szakvéleméyn megszületik, be kell nyújtani az ELMÜ-höz, aki kifizeti!
Az áramkimaradások miatt természetesen érdemes őket hivogatni, de ügyfélszolgáltattal vitatkozni bárhol teljesen értelmetlen.
bekbórd! 2010.06.07. 09:12:36
Dudálj, ha műkörmöd van! 2010.06.07. 09:12:51
Az elmű tényleg menjen a jó b. k. a.-ba. Én is ismerem a vele kapcsolatos negatív jelenségeket.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.07. 09:13:21
hag 2010.06.07. 09:20:18
A Karácsonyt is sikerült emlékezetessé tenniük. Reggel 9-től délután 6-ig nem volt áram. Amikor meg felhívtuk őket, akkor azt hazudták, hogy egy autó kidöntött egy oszlopot és amiatt nincs áram. Kérdeztem, hol az oszlop, mert szeretném megnézni, pláne, hogy az előző napokban is volt legalább 1-2 órás áramszünet. Természetesen nem mondták meg.
Én simán el tudom képzelni, hogy a hűtő az áramszünetektől ment tönkre, mivel nem csak egyszerűen áramszünet van, hanem a szünet alatt 1-2 másodpercre rendszeresen visszajön az áram majd megint elmegy. Nem hiszem, hogy ez jót tesz a gépeknek.
Egyszer valaki azt mesélte, hogy az ELMÜ leszarta az elmúlt 30 év változásait és semmit nem fejlesztett a környéken. A hálózat pedig nem bírja, hogy 10-szer annyi áramot használunk manapság, mint a lakótelep élülésekor.
cicmen (törölt) 2010.06.07. 09:22:14
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.07. 09:22:16
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.07. 09:23:27
cicmen (törölt) 2010.06.07. 09:24:36
Vidéki lány 2010.06.07. 09:29:49
Elárulom, ha nem volt még tapasztalatod: nagyívben szarnak a fejére.
Velünk ugyanezt csinálta a Fibernet szarerté, hiába írtam még a hírközlési hatóságnak is, mit művelnek. Hadd ne mondjam, hogy az ügy végén, bár elmondták, hogy a "hiba tényleg az ő készülékükben van" és elnézésemet kérik mégis nekem kellett fizetni azzal, hogy így majd hamar megoldódik az ügy és visszautalják a pénzt. Persze azóta se láttam ebből semmit, de már úgy voltam vele, hogy legalább megszabadulok tőlük...
akárki lehetek:-) 2010.06.07. 09:33:34
@Kitalátor feljegyzetei: A káposztával igazad van, egy jól megfőzött töltött káposzta, hűvös helyen nem romlik meg 3 nap alatt, nemhogy megpenészedne.
Lehet, nem 3 napja volt elkészítve az a kaja??
yippyupp 2010.06.07. 09:37:36
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.07. 09:43:13
-Ti hogy kerültetek ide?
-Van egy ezres Hondám.
Hajtottam vele 200-zal, egy kanyarba elestem.
-Van egy ezres Suzukim.
Hajtottam vele 200-zal, egy kanyarba elestem.
-Van egy ezres Kawasakim hajtottam vele 200-zal egy kanyarba elestem.
Van egy Rigám - szól a negyedik.-Mentem vele 30-cal, három őrült elszáguldott mellettem olyan gyorsan, hogy azt hittem állok és leszálltam.
akárki lehetek:-) 2010.06.07. 09:45:26
yippyupp 2010.06.07. 09:48:22
a másik meg a tipikus piros a lámpa, papi megáll az mz-vel, majd takar egy nagyot oldalra - ott meg az oldalkocsi maradt le : )
a blogmotor meg önmagában egy vicc
Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.07. 09:48:45
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.07. 09:55:34
Piros a lámpa, papi megáll Suzukival. Mellette egy lány sportkocsival. Nézi a papi.
- Én 40 évig dolgoztam Csepelen, de csak ez a Suzuki jött össze. Magácska hogy csinálta?
- Orálisan kényeztettem fazonokat.
- Az a szopás?
- Nem. Negyven év Csepelen, az a szopás.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.07. 09:56:36
Blogmotor: vicces, de cseppet se humoros.
yippyupp 2010.06.07. 09:59:12
Egy kinai határőr járkál a kinai-orosz határon. Odamegy egy kúthoz, beleköp és azt mondja:
- Harminckilenc.
Az orosz határőr már nagyon kiváncsi. Odamegy a kúthoz és belenéz. A kínai mögé oson, belelöki, köp egyet, majd azt mondja:
- NEGYVEN!
akárki lehetek:-) 2010.06.07. 10:00:34
2009 augusztus valahány szombat, délutáni vihar kidönt egy fát, rá a 20KV-os vezetékre, oszlop kidől, vezeték szakad. ELMŰ másnap reggel 6-kor tudja megkezdeni a hibaelhárítást, annyi vezetékszakadásuk volt. Reggel 8-kor szereztem egy Honda aggregátort, hogy legalább a hűtőben legyen delej. Nem indult. Elsőre nincs szikra, megtisztítottam a gyertyát, nem indul. Következőre kiderült nem kap benzint, szétszed-összerak, nem indul. Feleségem délután fél 4-kor kiszól az ablakon: "Hagyd visszajött az áram".
Következő rántásra beindult a Honda:-)
yippyupp 2010.06.07. 10:02:28
akárki lehetek:-) 2010.06.07. 10:04:16
yippyupp 2010.06.07. 10:07:53
CBF 2010.06.07. 10:09:09
akárki lehetek:-) 2010.06.07. 10:09:26
MagyarZizzi (törölt) 2010.06.07. 10:10:18
hubertusz 2010.06.07. 10:17:18
Azt is megfizettik, hogy buzerálják a mindig azonosan fogyasztó, mindig rendesen fizető ügyfelet, hátha mégis áramot lop.
Miért nem lehet rászorítani a szolgáltatót a kisebb önköltségre? Hogyan lehet megengedni, hogy veszteség címen azt terhel a fogyasztóra, amennyit nem szégyell?
hubertusz 2010.06.07. 10:20:47
akárki lehetek:-) 2010.06.07. 10:22:29
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2010.06.07. 10:24:30
akárki lehetek:-) 2010.06.07. 10:25:52
RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.06.07. 10:30:19
Egyértelmű, mert jogtalanul beszedett pénzeket inkább a saját zsebükbe tömködik...
moli 2010.06.07. 10:37:41
Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.06.07. 10:38:47
akárki lehetek:-) 2010.06.07. 10:45:47
Amikor állambácsi ezt a kedvezményt meg akarta szüntetni, óriási felháborodás volt az érintettek körében, és szakszervezeteiknél.
Jó mi? Államilag biztosított kedvezmény egy magáncég dolgozóinak, nyugdíjasainak.
Pl a Mol csoport dolgozóinak ugyanannyiba kerül a gáz, benzin, mint bárki másnak.
Az adófizetők állják az ELMŰ-sök kedvezményét.
Nem semmi.
cicmen (törölt) 2010.06.07. 10:49:20
cicmen (törölt) 2010.06.07. 10:56:42
akárki lehetek:-) 2010.06.07. 11:01:54
Próbáltam én azon mindent, húztam, rángattam, rugdostam, már autóval akartuk behúzni, de a végén ezek szerint kiderült: árammal ment:-)
yippyupp 2010.06.07. 11:02:12
2010.06.07. 11:04:15
cicmen (törölt) 2010.06.07. 11:10:01
PepeXVI 2010.06.07. 11:41:51
Én csak kicsit értek az áramhoz, de az tuti, hogy az ELMÜ 230 V / 50 Hz-es hálózati áram szolgáltatására köt velünk szerződést. Ehhez képest semmivel nem tartozik, amikor időnként az áramszünet utáni visszakapcsolásnál 280 V-ig is felugorhatnak a feszültségtüskék. Ez pedig akár hiszitek akár nem (nem kuruzslás hanem tény), hogy kinyírja a fogyasztók egy részét. Különösen érzékenyek az elektronikai berendezések (hi-fi, Playstation, TFT/LCD TV-k, és a nagyteljesítményű forgómotoros cuccok, pl hűtőszekrény). Ugyanis az ő motorjának nem mindegy a sinus mely pontján jön vissza a feszültség.
Én nagyon bosszús vagyok ettől, de mást nem tehetek, mint a házunkban a lehető legtöbb cuccot túlfeszvédelmes elosztóba dugom.
varvizib 2010.06.07. 12:02:51
eml 2010.06.07. 16:10:08
toyotaska 2010.06.07. 17:49:57
MrZed001 2010.06.07. 18:12:58
"PC-be jó minőségű táp is elég (min. Chieftec) az megvédi, ha nem munkaállomás, nem fontos egy plusz fogyasztó UPS."
Vitatkoznék. A túláram ellen persze megvédi a gépet a Chieftec táp (alaplap és wincsi legalább nem száll el ... báááár én azért nem bíznám rá csak erre az összes családi videómat), csakhogy a túláram előtt egy áramkimaradás/ingadozás van amit minimálisan.
Miután a szobai lámpa villogásával párhuzamosan rendszeresen idegesítően újraindult a gép, beszereztem egy dögerős UPS-t.
Azóta naponta 10-15 alkalommal üvölt rövid ideig, ilyenkor kell besegítenie az elnyűhetetlen Elműnek.
Szóval én csak ajánlani tudom UPS-t, áramszünet esetném meg lehet rádugni lámpát is ha nincs gyertya :D
Gabicsek 2010.06.07. 19:34:19
Nálunk rendszeresen ingadozott az áram. Jeleztem többször, míg a végén írtam levelet. Nem történt semmi, áramunk tovább ingadozott, míg nem egy áramszünetnél totál bekrepál a cirkónk. (természetesen pont karácsony szent estéjén) így se fűtésünk, se melegvízünk nem volt. Felhívtam az ELMÜT, mondtam, olyan pert akasztok a nyakukba, hogy belegebednek. Szereztem gyorsan egy szerelőt, aki ráírta a munkalapra, hogy az hiba áramingadozás miatt jött létre, javítása ára kb. 43 ezer forint volt. Benyújtottam a számlát, és láss csodát: átutalták szó nélkül a javítás összegét.
Tehát: javíttasd meg a hűtőd, kérj róla számlát, amire a szerelő írja rá, hogy az áramkimaradások okozták a hibát, és próbáld visszaszerezni a javítási költséget. Nyújtd be nekik, nekem fizettek csodamód, habár én is nagy harcra számítottak. Lehet, hogy szerencsém is volt, hogy pont előtte két héttel írtam is nekik, amiben jeleztem, hogy a hibát már többször megreklamáltam.
Tehát hajrá, próbáld meg, ne hagyd annyiban, nekem fizettek.
Gabicsek 2010.06.07. 19:38:08
Disznó Úr 2010.06.07. 20:56:07
Ebben kellett csalódnom, valamelyik vasárnap kiügettem a hétvégi házba, áram sehol, telefonáltam ez ELMŰ-nek és a hétvége ellenére egy óra múlva ott voltak, megcsinálták (a vihar valamit művelt az oszlop-kábel csatlakozással).
Simán azt hittem, hogy 1-2 hetet mondanak, de nem. Egyébként nekem is mondta a diszpécser, hogy ha az ő "vonalukban" van a hiba, akkor természetesen nem kerül semmibe, ha a házban akkor négyezervalamennyi az ok nélküli kiszállás díja, de ezzel szerintem nincs is semmi gond.
És ezt nem mint az imperializmus és az ELMŰ fizetett ügynöke mondom.
Egyébként elég kínos, hogy még mindig KISZ lakótelepnek hívják, de én a XIII. kerületből jobb ha erre egy büdös szót sem szólok.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.07. 21:23:05
Persze. De a díjjal halálra ijesztik a napközben otthonlevő nyugdíjasokat és kismamákat, és órákig lehetünk áram nélkül, míg a szükséges 5 bejelentés beérkezik, és megmozdítják a seggüket.
Sajtkukac 2010.06.08. 04:04:24
A lámpa villanásával és a router újraindulásával egyidőben a bekapcsolt számítőgépem simán működött tovább... Persze a 400W körüli Gigabyte tápon talán ha 60-80W terhelés van alapjáraton.
Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2010.06.08. 12:00:45
Mi köze van az elromlott hűtőnek az ELMŰ-höz??!
akárki lehetek:-) 2010.06.09. 13:00:06
A minőségi tápokat azért hivják minőséginek, mert az mellett, hogy leadják a rájuk irt teljesitményt, még a gépet is megvédik az ilyen ingadozástól, kimaradás utáni visszakapcsolásnál fellépő túláramtól. A villámcsapást már inkább elkerűlném vele is.
Take-it-Easy 2010.06.09. 13:19:38
Sákif za morro? 2010.06.10. 17:03:01