Mindenki, akinek született már gyereke Magyarországon, pontosan tudja, hogyan kényszerítik bele a szülész-nőgyógyászok az anyákat abba, hogy az ingyenes kórházi konzultációk mellett vagy inkább helyett az ő magánrendelésükre járjanak, alkalmanként 10 rugó körüli áron. Olvasónk egy különösen kirívó terelési példát küldött a budapesti Péterfyből, ahol a 4D-s ultrahangon a nem fizető anya hozzátartozóját egész egyszerűen nem engedik be, de ha kiköhög 9900 forintot, akkor mnár igen. Sztori, pirulás nélkül, alant:
Szeretném, ha leközölnék aranyos kis történetemet, mert tehetetlenségemben és haragomban nem tudok mást tenni, mint a nyilvánossághoz fordulni. Cím: Mikola Úr figyelmébe - Avagy egy kispapa hányáttatásai a magyar OEP finanszírozásban
Csodálatos öröm ért engem nemrég, mikor megtudtam megint apuka leszek. Ilyenkor az ember eljár a szokásos vizsgálatokra, hogy nyomon kövesse ennek a kis lurkónak a fejlődését. Részemről az apává érés folyamatában nagy segítségre volt első gyerekünknél, hogy majd minden ultrahangos vizsgálatnál jelen lehettem. Ezek a vizsgálatok magánrendelés formájában történtek.
Miután kiderült hogy megint apa leszek, felvetődött bennem a kósza gondolat, hogy a mostani terhességnél a magyar királyi OEP szolgáltatásait is igénybe kellene venni a terhesgondozásnál.
Így jutottunk el a Péterfy utcai 4D ultrahang OEP által finanszírozott részére. Itt tudni kell, hogy van OEP által finanszírozott és magánrendelés is ugyanazon a helyen és időben. Boldog kispapaként vigyorogva, mint a tejbetök vártam, hogy lássam a babánkat. Mikor eljött a vizsgálat ideje, egy furcsa kiírásra lettem figyelmes a vizsgáló ajtaján.
„A délelőtti OEP rendelésen hozzátartozó nem vehet részt”
Majd egy másik ajtón következőre:
„Kedves kismamák,
A délelőtti rendelésen nincs lehetőség felvételek készítésére. Délután az élményt is nyújtó 4D ultrahang vizsgálat során készül dvd felvétel, és képek a kisbabáról”
Kicsit elszörnyedve, de bízva a szerencsében, megpróbáltam a vizsgálaton történő részvételt. Az ajtóban egy hölgy utamat állta, hogy nem vehetek részt a szűrésen. Többféle hivatkozási alapja is volt.
1. kör
Először is hivatkozott arra, hogy ha mindenkit beenged, az zavarná a rendelést. Elég könnyen vettem ezt az akadályt, hiszen mondtam egyedül vagyok, és nem fogok akadályozni semmit. Nyomós érvként megemlítettem, hogy a délutáni rendelésen (magánrendelés) részt lehet venni.
2. kör
Jött a következő hivatkozási alap, hogy pont most elsején lépett életbe egy törvény, ami nem teszi lehetővé hozzátartozók részvételét az ultrahang vizsgálaton.
Hát itt már nehezebben ment az akadály átvitele, rutinosan rákérdeztem, hogy ha ilyen tájékozott a jogszabályi változásokban akkor melyik jogszabály tiltja ezt? Természetesen nem kaptam választ, csak annyit, hogy ha részt akarok venni a vizsgálaton szurkoljak le 9900 forintot. Erre természetesen jött az epés kérdés, hogy 9900 forintba kerül hogy ne tartsák be a törvényt? Természetesen nem, az a magánrendelés ára.
Tehetetlen dühömben és feleségem unszolására felhagytam a kekeckedéssel, hogy a vizsgálat elkezdődhessen.
Nagyon szépen látszik ebből a történetből, hogy 1000-ik helyben itt is milyen profizmussal működik a „tereljük a kismamákat a fizetős szolgáltatások felé” gyakorlat, ellehetetlenítve az eredeti OEP szolgáltatásokat, hogy csak az vegye igénybe akinek feltétlen szükséges.
Persze miért is kéne ezen meglepődnöm, hiszen a nőgyógyászati rendelőkben szintén ez folyik. OEP finanszírozáskor a viselkedési morál szintjét a pokróc jelzővel lehet leírni (bocsánat előre is a pokróc textíliák összes alosztályától), amíg a magánrendelésen a tündi-bündi hozzáállás már alap.
Amíg folyt a vizsgálat, az előtérben megtaláltam a Péterfy utcai kórház főigazgatójának kifüggesztett minőségpolitikai nyilatkozatát. A teljesség igénye nélkül idézném:
„Kórházunk törekszik arra, hogy a betegek kiszolgálása a legmagasabb színvonal mellett történjen és betegeink elégedetten távozzanak intézményünkből”.
Egy élménnyel szegényebben mentem haza a tehetetlenség teljes dühével.
Természetesen soha többé nem megyek a Péterfy utca 4D ultrahang közelébe.
Egy kispapa
Megdobbent 2010.08.02. 01:34:40
Najo, egyebkent asszem ezt a delutanira gyere vissza ott en is szimpi leszek hozzaallast sok helyen csinaljak, de hogy miert jo ez az alabbi lanc, azt majd egyszer elmondjak nekem:
Kormanyzat szivat orvosok, egeszsegugy -> korhazak, orvosok szivatnak allampolgart -> allampolgar adozik remek kormanyanak
Najo, pesszimista vagyok nyilvan, es amig ilyen hosszan irom, nem is elso :(
2010.08.02. 01:40:37
Priamos 2010.08.02. 02:09:05
gitáros 2010.08.02. 02:22:08
Tök jogos, az extrákért tessék fizetni.
Iustizmord 2010.08.02. 02:27:09
1. a fenntartónak (ez valszeg a Főv.Önkormányzat lesz)
2. a minisztériumnak (hogy ennek MOST mi a neve a rosseb tuggya, régen Egészségügyi Min. volt)
3. az igazgatónak
4. az ombudsmannak (azok szeretnek ilyenekkel pöcsölni)
5. és Orbán Viktornak. ha semmi sem történik, Orbán Viktor majd (mint a jóságos Mátyás kirűly) úgyis segít.
+1. és elviszed a feleséged egy másik kórházba.
fagzal 2010.08.02. 02:27:11
IMHO az orvosokat VÉGTELENÜL meg kellene fizetni: rengeteget tanulnak, életeket mentenek meg, emberek, családok sorsáról döntenek. Kapja az orvos az én fizetésem tízszeresét, és minden létező kedvezményt, dolgozzon kevesebbet, legyen megbecsülve - de cserébe éljen a betegért, ne fogadjon el hálapénzt (ezt ellenőrizzék!) és legyen számonkérhető: ha jó és lelkiismeretes, keressen milliókat, ha hibázik mert felkészületlen/hanyag, tiltsák el a szakmájától.
Iustizmord 2010.08.02. 02:29:39
mert olyat még nem láttam hogy a délelőttös bkv buszsofőr délután privát taxinak használja ugyan azt a a piros 7-est
Almaspite 2010.08.02. 02:31:41
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 02:35:21
Azért megkérdeztem volna, hogy az orvosi kamara mit szólna vajon ehhez?
Amúgy meg kapja be az összes olyan buzi, aki orvosnak hívja magát, és a betegeken élősködik!
Akinek nem inge, az ugye ne.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 02:37:23
A múlt nyarat fogorvosnál töltöttem (szarok a fogaim).
Na most ott a doki a szép kis magánrendelőjben nyomja az állami rendelést is.
Mondjuk én ugye az állami kezelésre jártam. Egy büdös fityinget nem adtam neki.
Mert volna kérni.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 02:40:10
Dwokfur 2010.08.02. 02:58:07
Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.08.02. 03:24:07
2010.08.02. 03:43:21
magpie65 · http://ensemtudom.blogspot.com/ 2010.08.02. 03:47:28
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 05:19:20
Jokkura 2010.08.02. 05:28:41
Magyarország a ködösítések hazája.
KaPé 2010.08.02. 05:41:15
kismajom2 2010.08.02. 06:13:51
svejk_a_derék_katona 2010.08.02. 06:23:30
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 06:29:35
Hogy a gyerek apja bemehet, az szerintem ingyé'van.
Dönci2 2010.08.02. 06:41:16
pioker1933 2010.08.02. 06:49:46
Harlequin 2010.08.02. 06:53:41
www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.08.02. 06:57:43
esef 2010.08.02. 07:00:31
Énbagoly 2010.08.02. 07:01:09
De a másik szülő miért nem mehet be? Senkit nem fog zavarni. Legfeljebb kérdez, és ácsorog.
Aztán csodálkoznak, hogy nem születik több gyerek? Már a terhesség alatt annyi pénzt ki akarnak szedni az emberekből, hogy aki csak normál fizetésből él, az nem is mer a gyerekvállaláson gondolkozni.
esef 2010.08.02. 07:01:37
Ha meg nem, minden másra ott a Mastercard...
zsebi66 2010.08.02. 07:07:05
Tomi Papa 2010.08.02. 07:10:03
balfék 2010.08.02. 07:10:32
zsebi66 2010.08.02. 07:18:06
vasgyuszi 2010.08.02. 07:32:30
fejedlm 2010.08.02. 07:38:45
Ezzel a kismama is egyetértett??
Erről Te döntöttél, nem az asszony?
Érdekes...
Egyébként maga az eset felháborító.
hááááát 2010.08.02. 07:40:03
Beszélgetés lényegi része:-Ha azt szeretné én műtsem az édesanyát az 100000 ft-ba fog kerülni.Válasz:-Ha az édesanyámnál bármilyen komplikáció lépne fel ez a felvétel megy az orvosi kamarához.
A műtét sikeres volt és egy fillérembe nem került volna, ha utána nem adok neki 30000 ft-ot.
Nem az zavar, hogy létezik olyan mint hálapénz, de egészséggel zsarolni undoritó dolog.Aztán meg sírnak amikor valaki betöri az orrukat.
Ha pedig fogy a néppesség és egyébbként is a születés az egyik legszentebb dolog, akkor tessék mán ingyenessé tenni és nem 150-200 ezer forintokat lehúzni a fiatalokról.
Ez lehetne Viktorka 30. pontja.
egyszerüen 2010.08.02. 07:41:26
Mondom ezen ne muljon. Aztán mikor szült a feleségem a babával gond lett, ott tanakodott a fél orvosi stáb mi legyen, majd lazán szétszabdalták a feleségem hasát, az izmokat elvágva.
A mani kellett VOLNA:D a dokinak a korházi panaszt elháritották.
Nesze neked egészségügy
ja ez ha jol tudom 98-ba volt:D Most se jobb a helyzett sogornöm éppen 2 éve szült:D neki annyi elönye volt hogy öt nem szabdálták szét, de iszonyatosan lehuzták.
na majd mikolka rendet csinál:D Na ja , nekem meg bilibe log a kezem. Hver felesége ápolónő:D szokott mesélni dolgokat mi merre hány méter, néha furán szoktam nézni, de ahogy mondja ezek mindennapos esetek
beachball 2010.08.02. 07:49:02
depmod 2010.08.02. 08:08:25
2. Megértem a felháborodását a post írójának, ugyanakkor következtetését kicsit torznak találom. Kispapa lévén tudo, hogyan megy a terhesgondozás, mi semmiért nem fizettünk, ugyanakkor véleményem szerint mindenhol kellő figyelmet szenteltek nekünk, nem volt szerencsénk találkozni ilyen otrombasággal. Aki bunkó, az az marad, bármennyit fizetsz neki, maximum csak a hátad mögött fog lehordani, nem szemtől szemben.
Attól, mert fizetsz, emberséget és jómodort nem biztos, hogy kapsz. A szakértelemről nem is beszélve.
cottonmouth 2010.08.02. 08:12:15
depmod 2010.08.02. 08:13:52
Emberek, vegyétek már észre, hogy a pénzzel nem tudtok szakértelmet és korrekt hozzáállást venni!! Mesélhetnék én is történeteket, kontra is mindkét oldalhoz, de míg az OEP-es részt könnyű lehúzni, addig a fizetős smukkos dokikat már nem annyira éri meg besározni. Soroljam még??
cottonmouth 2010.08.02. 08:14:29
azAttis 2010.08.02. 08:15:27
depmod 2010.08.02. 08:20:59
prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.08.02. 08:26:19
Vicces dolog volt ugyanoda ugyanabba a rendelőbe ugyanahoz a dokihoz ugynahoz a géphez visszamenni, csak most megnyomák a 3D feliratú gombot. És ezért kellett 9000 et perkálni :-)
Deneware. 2010.08.02. 08:29:00
Deneware. 2010.08.02. 08:31:57
Mi itt a gond? Ő a beteg ????
cottonmouth 2010.08.02. 08:36:40
Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 08:37:38
Képzeljétek el mi történt velem nemrég: voltam neurológusnál, beszélgettünk 5 percet, a végén pedig aláíratott velem olyan papírt, amin alkoholproblémától kezdve mindennel kezelt abban az 5 percben. Pedig én egyáltalán nem fogyasztok szeszes italt. OEP meg majd fizeti nekik. Kb. 8 tétel szerepelt azon a papíron.
esef 2010.08.02. 08:37:54
De +1 ultrahang vizsgálattal többet "kap" a gyerek. Ráadásul ez a 3d/4d-s babamozi egy ritka nagy parasztvakítás...
Deneware. 2010.08.02. 08:39:32
ati27 2010.08.02. 08:40:40
Ki tudja igaz e? Szerintem igen. "közbeszerzés" az egyik vidéki korházban. Tárgy nyomtatópapír beszerzése nagy tételben. Megsúglyák az egyik pályázónak tegyen ajánlatot a kisker ár 4 szeresére, és ő fog nyerni. Úgy lett! És ez csak papír. Akkor miért is drága az egézségügy?
Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 08:41:27
Mondja meg nekem valaki, hogy mi az a 4D! Mi a negyedik dimenzió?
Vad.Korte (törölt) 2010.08.02. 08:42:00
Az orvos a kórház épületében a kórház eszközeivel végez magánrendelést irdatlan pénzekért. Ha pl. röntgen kell, én jártam így, a röntgenorvosnak egy előre megbeszélt szöveget ír a beutalóra, így ő is tudja, hogyan kell adminisztrálni a munkát. Az is a kórház helységében, a kórház eszközeivel, stb.
Nem furcsa...?
Amíg mi magyarok ilyen birka nép vagyunk, hogy tűrjük az ilyet, addig meg is fogják csinálni. Ne m az zavar, hogy vannak méregdrága magánrendelők, ahová a gazdag emberek bejáratosak, én meg nem, hanem amikor ellopják a közvagyont, és még én fizessek érte még egyszer. Valaki írta itt, és csak támogatni tudom, feljelentő levelet kell írni az osztályvezető főorvosnak, másolatot küldeni az intézmény igazgatójának és a rendőrségnek. És MINDENHOL meg kellene tenni. A Baross utcában ugyanígy, és még sorolhatnám.
...Ahoj... 2010.08.02. 08:42:06
GONDOLOD HOGY EGYTŐL IS KAPTAM VÁLASZT?
Na majd választáskor megint kapom a sok szép színes névreszóló levelet, de vissza fogom küldeni neki, hogy amikor segítségre lett volna szükségem tőlük akkor lesz..rtak, most meg én szarom le őket!
staropramen 2010.08.02. 08:42:35
Sztrovacsekek!
Ha bezárnának egy szobába és egy hétig sem enni sem inni nem adnának és néha vernének is..ilyen mondatokat akkor sem lennék képes leírni.
Azt hiszem megalkothatjuk a KISPAPASZAURUSZ fogalmat.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 08:43:05
Deneware. 2010.08.02. 08:46:16
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 08:46:37
Xyzt: előre-hátra, jobbra-balra, fel-le, plusz idő. Egy háromdimenziós kép, ami még mozog is. Valójában a háromdimenziós kép kétdimenziós vetületét látod, ne várj sztereót.
Zöldövezeti 2010.08.02. 08:46:52
van egy másik ami szintén hatásos a terelésre.
Mesélte egy kismama, hogy a szabályos utat akarta választani.
az első vizsgálaton egy kurva szót nem szólt hozzá az orvos. Aztán a másodikon se. Így végül annyira kinosan érezte magát szegény, hogy átment magánba.
Hát engem is próbálnak baszogatni az orvosok - prosztata. De emberemre találtak.
Kérdezek, sőt vissza kérdezek.
ja , hogy nem szeretnek ?
Annyibaj legyen !!
ati27 2010.08.02. 08:47:48
Jaja értem én. Én pl megcsináltattam a hozzáférést az ügyfélkapuhoz. Meg lehetett nézni a betegtörténetet 2000-ig. Túl sokat nem voltam beteg. De kb évente eljártam fogorvosi ellenörzésre. Szinte minden egyes alkalommal beirva: Amalgános tömés készítése több fogfelszínre kiterjedően, esztétikai tömés készítése szintén több fofelszínre kiterjedően. Namármost valóban van egy amalgános tömésem még annó 88 körül csinálták. (oep?) Majd pedig 95-ben magánrendelésen, magánrendelőben! az esztétikai tömés. No az ellenörzézeseken max fogkő eltávolitás is volt. Persze az is be volt írva. De legalább megtörtént, :)
lüke 2010.08.02. 08:48:35
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 08:49:41
Mikrobi 2010.08.02. 08:49:51
Zöldövezeti 2010.08.02. 08:49:51
Na ja. mindig mindent szóvá kell tenni.
Amúgy : eléggé tönkrevágták az orvosi pályát.
Tán csak a nőgyógyászok, meg egypár 'késes' szakma ami még megy.
Szerencsére azért ritkán nyiszálják az embert !!!
dzsaszper 2010.08.02. 08:50:25
Mondjuk a TB finanszírozott ultrahangot rutinosan egy teremben paravánnal elválasztott 3-4 vizsgálóval végzik, és a többi beteg különleges adataira hivatkozva küldenek el...
Ez csak egy speciális esete annak, amikor a TB finanszírozott ellátásban a magánrendelést forszírozzák. Amit mindenestül fel kellene számolni.
Zöldövezeti 2010.08.02. 08:52:18
Vad.Korte (törölt) 2010.08.02. 08:55:14
Vad.Korte (törölt) 2010.08.02. 08:57:17
Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 08:59:40
Megismétlem: maximum jó szakember volt!
Vad.Korte (törölt) 2010.08.02. 08:59:43
prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.08.02. 09:01:33
A 4D tulajdonképpen 3D csak valamiért hülyén került át a köztudatba és mindenki (még a kórházak is) hülyén hirdetik.
Mondom láttam közelről a híres 4D -s ultrahang gépet... :-)
Gyakorlatilag ugyanaz a gép amivel sima ultrahangot csinálnak, csak van rajta egy 3D nevű nyomógomb. Ilyenkor egy szoftver kezdi feldolgozni a visszeverődő jeleket és mesterségesen 3D -s képet próbál összerakni.
Ez gyönyörűen látszik is, mivel amikor normál 2D üzemmódban működik a gép akkor valósidejű képet lát az ember, amikor átvált 3D -be akkor olyan kb 2-3 FPS -es képet, (ami már elég szaggatott mozgás).
A diagonsztikai dolgokon túl annyiból jobb hogy tényleg látszik a gyerek arca , ugyanakkor a mozgás elég darabos.
Ha pl. szívműködést akarnak nézni akkor arra a 2D üzemmód alkalmas, tekintve hogy ott valóban valósidejű a kép.
Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 09:05:07
Mire várnak? Arra, hogy vagy meggyógyul a beteg magától, vagy megdöglik mire sorra kerül?
Az anyjuk picsáját komolyan mondom! Ha legközelebb valami vizsgálatra kell majd mennem és aszongyák hogy két hónap, addig nem fogom fizetni a TB-met. Mert milyen jogon szedi tőlem az állam a TB-t arra az időre, amire nem kapok ellátást?
Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 09:07:36
subbazoo 2010.08.02. 09:10:26
tintamin 2010.08.02. 09:15:47
Ugyanis nem tetszett a dokiknak, hogy "vegzálják őket".
Nokomment.
F173 2010.08.02. 09:20:24
Az állami ellátás egy nagyon alap dolog! Nagyon helyes, hogy oda nem engedik be a kispapákat. Ha minden kispapa 3 perccel meghosszabbítaná a rendelést a kérdezősködésével, ez 10 betegnél már 30 perc. Ennyi idő alatt még 2 kismamát meg lehet ultrahangozni!
Manci néni, azzal egyetértene, hogy duplájára emelnék e TB-t. Akkor nem lenne várólista és hálapénz! Sajnos most is elég sok ember csak minimálbéren van bejelentve és még a mostani TB-t sem fizeti!
Vad.Korte (törölt) 2010.08.02. 09:21:11
@Manci néni, a szomszéd: A várólista azért van, mert nem tudnak korlátlan számú beavatkozást végrehajtani egy hónapban. Ami durva, az az, hogy ha valaki fizet, soron kívül látják el. Anyósom azárt várt két évet egy csípőprotézisre, mert nem haladt a várólista. Ha ugyanis fizetős páciensek kitöltik a havi kvótát, akkor a "tébés sor" áll. Akár hónapokon keresztül.
Mákvirág 2010.08.02. 09:21:30
A legdurvább, hogy ugyanazon szonográfus a sima UH-on undok rohadék, ha a fizetősre mentem nyájas kedveske volt.
Inkább megyek egy profi szonográfushoz maszekba, de a kórházi szarok közelébe már csak elvből sem.
V.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.02. 09:22:55
ez viszont egy teljesen jo otlet
megszuntetne a munkanelkuliseget es az etnikai kerdest
es az a 2-3 millio magyar tagasan elferne
Skt 2010.08.02. 09:23:15
Egyetértek abban, hogy magánrendelés felé vezetik az embert, de nem így. Engem úgy tereltek, hogy 2 héttel az esedékes ultrahang előtt kértem időpontot, és csak 4 héttel későbbi időpontra tudtak volna adni. Viszont magánrendelés formájában a következő hétre is akár lett volna időpont. És első terhesen baromira nem tudtam, hogy mi ennek a menete.
A Péterfy szerintem is elég durván működik, bár a szülésznőm tök jó volt és a nővérek és a takarítók nagyon kedvesek és figyelmesek voltak.
De a második babát nem ott szülöm.
Priamos 2010.08.02. 09:24:18
egy atlag 2010.08.02. 09:24:33
Ezen jót röhögtem, mit gondol a posztoló, lehet valaki eü miniszter orvosmaffia tagsági nélkül?
bonyenko 2010.08.02. 09:32:59
Bemész, hagynak vajúdni egy keveset, aztán nagyjából azzal a szöveggel, hogy "ugye mennyire fáj ez, anyuka" epidurálnak egyet, aztán pedig "csodák csodájára" nem tudod természetes úton megszülni a gyereket, jöhet a császár.
Ugye milyen hip-hop kész is a baba...
A Szent Imrében, ahol egyébként első rangú a szülészet, egyedül a csecsemős hiénanővérek (tiszt. a kiv.nek) okoznak kellemetlen perceket a testileg-lelkileg egyaránt friss, kipihent kismamáknak SS-tiszteket megszégyenítő hangnemben.
Ja, ha pedig úgymond "felfogadsz" egyet magad mellé, akkor hirtelen átmennek Gellértszálló recepciósba.
A skizofrénia mintha jelentkezési feltétel lenne őnáluk...
cottonmouth 2010.08.02. 09:34:40
Iridium 2010.08.02. 09:36:50
Mi a 4D: X, Y, Z, 9900HUF
Priamos 2010.08.02. 09:40:20
1) A béremből meg tudnám fizetni a megánszolgáltatások díjait
2) Az állam nálam hagyná a fizetésem nagyrészét, s nem vonnák le a közel felét
kubatov_kommunista 2010.08.02. 09:44:15
Ütni kell a magyart, mert még mindig azt hiszi, hogy neki, minden jár. Ez nem a finanszírozás kérdése, meg kell tanítani a NEM szót a magyarnak meg hogy a köztulajdon NEM szabad erőforrást jelent.
Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.08.02. 09:48:41
A The Economist szerzője blogbejegyzésében úgy fogalmaz: washingtoni tartózkodása alatt igyekezett az amerikai helyzetre koncentrálni, de a fővárosban mindenki Magyarországról akart beszélni.
A lap leszögezi, hogy nyugtalanító az IMF-tárgyalások megszakítása, különösen, mivel „ Orbán Viktor t még a legnagyobb rajongói sem tartják nagy közgazdásznak”. A blog írója említi a legutóbbi, 2002-es miniszterelnöksége alatt folytatott költekezést, hozzátéve, hogy a kormányfő vélhetően egy nagyon szűk szakértői csapatra támaszkodik és nemigen észleli, mennyit változott a világ azóta.
A blogger szerint az IMF-fel való konfliktus haszna, hogy eltereli a figyelmet azokról a politikai kérdésekről (médiatörvény módosítása, jegybank elnök fizetése), amelyek aggaszthatják a Valutaalapot és az EU-t. A magyarok úgy gondolják, a nemzetközi közösség mindig megsegíti őket – ez jó munkahipotézis, de egyben veszélyes is. Ugyanakkor a magyar gazdaság helyzete jelenleg az elmúlt évekhez képest stabil.
Miss Marple 2010.08.02. 09:54:28
A János Kh. gégészetén ketten csinálják az ambulanciát, rengeteg dühös és türelmetlen beteg közt, valóban ügyetlenül szervezve. A rendelés vége felé mindig lincshangulat van.
Minden kórházban féléves várólisták vannak kböző térdműtétekre (nem életmentő, ugye, csak még fél évig behugyozol, mire föl tudsz állni egy székből...), ugyanazon orvos a budai oldal magánrendelésén két héten belül profin rendberak, hat számjegyért.
DE: pl. a kerületi háziorvosok renszeresen elmennek a rendelés vége előtt fél órával, ha nincs beteg. Tehát hiába megyek be a MUNKAIDEJÜK lejárta előtt egy receptért (5 perc), már csak zárt ajtókat találok. Ez rendszeres. Ja, és később kezdik a rendelést tizenöt perccel, mert "még adminisztrálni kell".
Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 09:54:42
Miss Marple 2010.08.02. 09:55:40
BGy · http://babosi.blog.hu 2010.08.02. 09:57:48
teknős 2010.08.02. 09:59:53
Az, hogy nem mehet be az apa a szűrésre az tény, de nekünk már 1992-ben sem engedték meg és a kilenc gyerekemből több született emeszpé-eszdéesz kurzus alatt, mint a másik bandánál.
Nálunk meg van az oka is, amiért nem lehet. Amikor futószalagon megy a szűrés előfordulhat, hogy a következő kismama esetleg nem venné jónéven, hogy egy apuka olyan körülmények között látja, ahogyan kilép a vetkőzőből, hiszen nem csak kizárólag hasi UH létezik.
De ezt valóban rendezni kellene, hiszen lehetne olyan körülményeket teremteni, hogy ez ne legyen akadály.
A kismamák erősen ludasak a kialakult viszonyokban
a példa nem egyedi: "Tehetetlen dühömben és feleségem unszolására felhagytam a kekeckedéssel, hogy a vizsgálat elkezdődhessen."
csípősmustár 2010.08.02. 10:17:28
Hogy van ez?
Az, hogy a gyerekemmel bemegyek, alap. Eddig még sehol nem akartak kiküldeni, remélem, nem is fognak.
De egy nagykorú emberrel nem mehet be egy hozzátartozó vagy bárki, akiben ő megbízik? Le van az írva valahol, hogy a beteg (?) csak egyedül léphet az orvos színe elé?
És ha le van írva, akkor mi az indok rá?
Iustizmord 2010.08.02. 10:20:53
GONDOLOD HOGY EGYTŐL IS KAPTAM VÁLASZT?
biztos nem volt a problémád valós.... ŐK eztet jobban tudják ám...
Secnir 2010.08.02. 10:27:31
egy vicc.
amikor jött a legifjabb, mi is elmentünk, és csinltattunk egy "4-D"-s képet, hogy hogy fog ugye kinézni.
Hát valahol ET és egy zombi között volt a kinézete. Értelmét azóta sem látom.
Nem is fogunk többet csináltatni...
Pályaelhagyó autóversenyző 2010.08.02. 10:28:40
ha betelt a havi (alacsonyan megallapitott) kvota, akkor a korhaz arra hivatkozva nem lat el, h neki erre nincs penze. persze, ha neked akadna, egybol el lennel latva...
mbaye (törölt) 2010.08.02. 10:40:10
Egy sebész ha nem kap naponta több százezer forintot zsebbe, akkor elég rossz napja van, vagy balfék.
Nőgyógyászok szintén magasan a bejelentett fizetés felett keresnek.
Egyszerűen visszaélnek azzal, hogy hatalom van a kezükben. Pont az a mentalitás, mint a zsebre bírságoló rendőr és parkolóőr, vagy a korrupt APEH-es esetében, ezért nem értem, miért elnézőek velük szemben a hatóságok.
Mostanában sokat járok egy nagy egyetemi klinikára, látom, hogy még a takarítónő is kap egy ezreset a betegtől, ha kiviszi a használt pelenkát egy ágyhoz kötött betegtől.
Az ápolók meg csak a neten lógnak, semmit nem csinálnak egész nap, ha csengetsz nekik, akkor már várják a pénzt. Nem extra szolgáltatásokért, hanem a munkakörük ellátásáért tartják a markukat.
És megvan a tarifa mindenre. A műtős, aki a beteget viszi a műtőbe, kap ezer, kétezer forintot, ez napi akár tízezer is lehet, ami nem sok, de ha nem kapja meg, akkor úgy vágja oda az ágyra a frissen műtöttet, hogy az embertelen.
Az aneszteziológusok tarifája tízezertől kezdődik, egy szerencsétlen nyugdíjas csak egy ezrest adott, mert nem tudta, mi a dörgés, erre a csövet úgy nyomta le a torkán, hogy végig felsértette.
Tehát az, hogy nem keresnek sokat, nem igaz. A láthatatlan jövedelmek messze meghaladják a bejelentettet.
Vonatos Flash játék · http://trainhelp.i-host.hu 2010.08.02. 10:47:03
Minnél magasabb a szám a sok birka annál jobban bukik rá :D
Kimérős szaloncukor (Lédig) 2010.08.02. 10:47:09
Az én TAJ számomra pedig ideggyógyászati kezelés van elszámolva,pedig akkor sem és msot sem vagyok idegbeteg...
Ismerősnek pedig Mátészalkán volt sürgősségi ellátása, pedig életében nem volt Mátészalkán...
AlulírottFentemlített 2010.08.02. 10:49:34
Igazad van, meg kell fizetni az orvosokat, de ez csak akkor legyen így, ha mindenki mást is megfizetnek rendesen.
Pl. az egyszerű kétkezi munkásokat, akik ténylegesen termelnek, építenek valamit, sokszor embertelen körülmények között és kapnak érte minimálbért, a nyugdíjuk meg, ha meg is érik, szintén kurva kevés lesz.
pakesz (törölt) 2010.08.02. 10:52:13
elvegre o lokte a hulye dumat hogy ingyenes az egeszsegugy meg egyebek
meg is szavaztatta a sok hulyevel, hat mi az hogy a NÉPFENSÉGNEK nincsen igaza???
ave 2010.08.02. 10:57:41
Netuddki. 2010.08.02. 10:59:22
Valaki írt egy programot amivel a sima ultrahangot átalakítja hülyék számára is értelmezhető képpé. Aminek kérdés mekkora köze van a valósághoz. A lényeg, hogy jó sokat tejeljenek érte.
Mellesleg én sosem voltam benn ultrahangon. Mijafszomnak? Azért van, ha gond lenne azt ki tudják szűrni. Persze sajnos ezt sem tudják kiszűrni teljesen. Ismerek olyat ahol nem sikerült.
krj 2010.08.02. 11:01:11
egyébként meg a legnagyobb okosság az, ha a magánrendelést a kórház infrastruktúrájával végzik, miközben csak "helyiségbérletet" fizet, eszközbérletet nem.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 11:01:45
Netuddki. 2010.08.02. 11:04:18
Ez csak egy politikusi átverés. Csak azért mondják, hogy le tudjanak húzni TB meg egészségügyi hozzájárulás címén. Sokkal többet fizetünk, mint tőlünk nyugatabbra. Cserébe meg lófszt kapunk. Aki pedig normális ellátást akar az fizessen. Tisztelet a néhány kivételnek, de most sajnos egy se jut eszembe.
Na itt ezt jelenti az INGYENESSÉG. Vagyis csak azoknak akik nem fizetik az adót aztán mégis kapják az alapellátást. Ja!
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 11:06:19
El vagy nagyon tévedve. vegyünk például egy rákost, havi 1M csak a gyógyszere.
Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 11:06:30
Iridium 2010.08.02. 09:36:50
Mi a 4D: X, Y, Z, 9900HUF
Viszont lenne még egy kérdésem, mielőtt ismét teherbe ejtetem magam: vajon színes ez a 4D? Mert ha nem, addig nem szülök, amíg színes nem lesz! Nekem ne szúrják ki a szememet egy szaros fekete-fehér képpel 9900 Ft-ért!
Netuddki. 2010.08.02. 11:08:07
A munkaadó fizeti ugye ezeket az eü. adókat. Nem számít bele a bruttóba, hogy még kb. 30%-al lehúzzák a dolgozót ezért sokan nincsenek is tudatába mekkora lehúzás megy eü címen. Max. akkor amikor a munkáltató nevetséges bért akar csak fizetni. Már ha egyáltalán van munka. Az elmúlt 20 év alatt ez (is) vágta tönkre az országot. De mint látszik a fidesz is folytatni akarja e dicső hagyományt.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 11:08:53
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 11:10:21
Ezt elképzeltem Monty Python jelenetként.
Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 11:10:43
Mert az Algopyrint már évtizedekkel ezelőtt kikutatták és nemhogy olcsóbb lenne, napról-napra drágul. És mi van benne? Semmi.
Oké, legyenek az új gyógyszerek kurva drágák, de olcsósodjanak idővel, amikor a kutatásra fordított pénz már megtérült. Azaz egy hónap után...
Secnir 2010.08.02. 11:13:40
nulldimenzó a pont (nullvektor)
első dimenzió a vonal (gyk. hosszdimenzió)
második a sík
harmadik a tér
negyedik az idő (gyk. a tárgy olyan térbeli kiterjedés, amely merőleges az első három dimenzióra)
Netuddki. 2010.08.02. 11:15:13
Na ne röhögtess. Amikor lépten-nyomon gyűjtenek rákos embereknek gyógyszerre, kezelésre (nyilván egy részük átverés). Biztos azért mert fizeti a TB mi?
Secnir 2010.08.02. 11:15:25
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 11:15:58
Azért a gyógyszer nem olyan, mint amit a
loncsos-fosos Szpirosz tálal eléd. Szigorú előírások mellett lehet csak gyártani, garantáltan azt kapod, amiért fizettél.
Netuddki. 2010.08.02. 11:16:58
Acetil-szalicilsav. Szalicil és ecet. Ha nagyon akarnád még otthon a konyhában is elkészíthetnéd. XD
Netuddki. 2010.08.02. 11:18:46
Persze. Szép aranyszínű.
Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 11:20:09
Nem a macskabajszos, varjúhájas verzióra gondoltam :)
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 11:24:43
Na ne röhögtess. Amikor lépten-nyomon gyűjtenek rákos embereknek gyógyszerre, kezelésre (nyilván egy részük átverés). Biztos azért mert fizeti a TB mi?"
Nem értem, mit akarsz mondani. A rákosok gyógyszerét a TB fizeti. 100%. A TB nem rendez gyűjtést a rákosoknak. Jobban el vagy tévedve, mint gondoltam.
A gyerekrákos meg más lehúzós bandának meg ne fizess pénzt. Van évi 600 rákos gyerek. Egy tízmilliós ország TB-jének legyen már elég suskája 600 beteg ellátására. Olyan alapítványnak fizess, ami el tud számolni a pénzzel. De nem úgy, hogy 60% megy a működésre. Legegyszerűbb az egyházaknak fizetni. A pedofil papok ellenére még azok a legmegbízhatóbb szervezetek.
Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 11:25:29
Na vajon ezt elő lehet-e állítani itthon?
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 11:27:22
A kábítószerekre, meg egy csomó gyógyszerre véletlenül jöttek rá, úgy, hogy elcseszték a kevergetést. Nehogy rátalálj egy újfajta méregre.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 11:28:31
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 11:29:55
ArgonX 2010.08.02. 11:31:48
A 4D-ért viszont magánrendelésre mentünk, de azt már utólag a feleségem is elismerte, hogy teljes mértékben felesleges volt... Azon se látszik sokkal több.
Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 11:36:31
Hallott már olyat valaki, hogy
- Mi a kedvenc színed?
- A fekete.
Szerintem nem...
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 11:37:54
gyerekrákos meg más lehúzós bandának ..."
éppen tegnap irtam egy oldalnak, ahol rákellenes szereket is árulnak
Kérdeztem,mi a garancia a hatásosságra?
válasz
"Pontosan ugyan annyit, mint amit a Melphalan, Dibróm Dulcit, Dibróm Mannit, 6-Merkapto purin, Cytozin Arabinozid, Daunorubicin, Mitomycin –C, Cholchicin, Hydroxi-urea, Vinblastin, stb, készítményeket alkalmazók tudnak"
Szerencsére nem érint a dolog,de mérgesit az ilyen lehuzás, pláne halálos betegség esetén
És nem is ezt kérdeztem
Netuddki. 2010.08.02. 11:39:15
"Na vajon ezt elő lehet-e állítani itthon?"
Persze, ha ismered a receptet. XD
plb 2010.08.02. 11:40:28
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 11:40:56
Egy tízmilliós ország TB-jének .."
Csak finomianék, hogy kb. 1,5millió valós adózó van
Az nem jácc,hogy állami fizetésböl visszaszedik az adót, ugyanoda ahol adig is volt
Csak a valós vállalkozók adózását lehet figyelembevenni, az pedig kevés
csintapala (törölt) 2010.08.02. 11:44:44
Hallottál már olyat, hogy
- Mi a kedvenc állatod?
- A kullancs.
Ugye nem, de ettől még a kullancs egy állat marad. A fekete megy egy szín.
Netuddki. 2010.08.02. 11:46:25
jabba2 2010.08.02. 11:46:45
(bár azt nem hallottam hogy bárkin is segítettek volna!!:((.)
háténvagyokaz 2010.08.02. 11:49:42
Az orvosok rengeteg támogatást kapnak amíg megszerzik az orvosi diplomájukat az adóinkból támogatott képzések során. Míg egy átlagos költségtérítéses képzés 120-200ezer Ft/félév, általában 8 féléven keresztül, addig az orvosképzés költségtérítése 850-975 ezer Ft/félév 12 féléven keresztül. Gondolom, ennyibe kerül kiképezni egy orvost; ha pedig támogatott képzés során tanul, ezt az adókból fedezi Állambácsi.
Elismerem, rengeteget kell tanulniuk, hogy megkapják a diplomájukat, de ez valahogy helyénvaló, ahol életekkel, agészséggel, emberi épséggel dolgoznak.
Az, hogy ezek után pluszban lenyúlják az egészségügyet, az gusztustalan. Jónevű érsebész magánrendelésen előzékenyen ajánlotta, hogy szerez ultrahabg vizsgálatra időpontot és postán értesít róla. Teljesen odavoltam az előzékeny és maximálisan ügyfélbarát szolgáltatástól, míg meg nem kaptam az időpontot - együtt azzal a lelettel, amit doktor úr az állami rendelésen is volt szíves naplózni (ahol persze sose jártam).
Drukkoltam annakidején a Hospinvestnek. A programjukban benne volt az is, hogy csakis szigorú kontroll és bérleti díj fizetése fejében használhatják az orvosok a kórházak eszközeit magánrendelésen. Sajnos től sok érdeket sértettek és "úgy alakult", hogy belebuktak a próbálkozásba. Pedig jót akartak.
De ott van a szentesi orvosper is: index.hu/bulvar/orvos4649/?print
A betegektöbbezer aláírást gyűjtöttek, hogy ne csukják be az orvosokat, a köztársasági elnök lecsökkentette a börtönbüntetést. Pedig tudatosan csaltak, közokiratot hamisítottak, nyilván az alkalmankénti többszázezer forintos hálapénz után sem adóztak... Most akkor mi is van? A társadalom szemében ez nem is olyan komoly bűncselekmény? De ha az aláírásával támogató néninek azt mondják, hogy sajnos fél évig még várnia kell a csípőprotézisre mert egy külföldi beteg megkapta jogtalanul, akkor ő is felháborodik, de nyiléván csak az OEP-t szidja...
Nem jól van ez így, de nem hiszem, hogy Mikola miniszter úr van annyira tökös, hogy bármit is változtasson...
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 11:50:17
Egy terhes asszonyka ellenőrzésre megy a nőgyógyászhoz.
A vizsgálat után szégyellősen megszólal:
- A férjem megkért, hogy kérdezzek meg valamit.
- Tudom, tudom. - feleli a doktor - Megnyugodhat, a szex nem veszélyes egészen a terhesség utolsó hónapjáig.
- Nem egészen erről van szó.
A férjem azt szeretné tudni, hogy nyírhatom-e továbbra is én a füvet.
Skt 2010.08.02. 11:57:09
Skt 2010.08.02. 12:00:18
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 12:14:38
- Miért egyre több a bűnöző?
- Mert a rendőrörsön előállítják őket.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 12:17:14
Csak finomianék, hogy kb. 1,5millió valós adózó van"
Mondtam én hogy tízmillió adózó???
Mondjuk 1,5 millió adózó, kinemszarjale. De annak is csak fika 600 beteg.
Maz 2010.08.02. 12:17:28
Az eset nem is egyedülálló, ugynez történt a Baross utcai kórházban.
Ott sem mehet be az apuka, csak akkor, ha fizet. Ott az volt kiírva, hogy azért, hogy az ember ne lásson közben más nőket. Marhaság, mert egyszerre csak egy ember mehet be, szóval erről szó nincs.
Olvasom, hogy végbéltükrözés. Az teljesen természetes, hogy nem hívom be a családot, ha a hátsómban nézelődnek. Sőt, amikor a nőgyógyászati vizsgálat van, akkor sem szokás bemenni.
De könyörgöm. A terhesség NEM BETEGSÉG. Nagyon fontos, hogy az apuka is lássa a gyereket, és hadd használjam e csöpögős kifejezést, részese legyen a csodának.
Különben lehet, hogy csak annyit lát az egészből, hogy a felesége egyre hízik, semmihez sincs kedve, csomó pénzbe kerül - mire fel? Szóval nagyon fontos, hogy mindketten átérezzék. Az apává válás egy hosszú folyamat, nem a szülésnél kezdődik, és nem ott ér véget.
Amúgy meg, akár a végbéltükrözésnél: miért ne lehessen benn a nejem, ha én azt szeretném? Hogy biztos legyek benne, nem készít a doki fotókat, amik végül a farfúrók oldalán landolnak (csak poénnak írtam). Vagy mert én úy érzem magam biztonságban.
Miért nem a doki van miattam? Miért én vagyok a doki miatt?
Ez a terület tele van pénzéhes emberekkel. Minden lehetséges alkalommal megpróbálnak lehúzni. Annak ellenére, hogy az oeptől meg megkapják a pénzt.
Az előző terhességet magánorvosnál vittük végig. A doki 100%-ig rendes volt. Előre megmondta, mennyit kér az egészért, és ha ok, akkor vállalja a szülést. Nem kért sokat, simán megérte. Az ultrahangos is magán volt, az is bőven megérte.
A mostaninál sajnos nem mehettünk hozzá, mert magánkórházban rendel, és ott az a pár nap kb fél millió - nekünk ez sok volt. Ezért választottuk a kincstárit. Ott is sok rendes orvos volt - meg sok aki nem. Gyereknek néznek, nem mondanak semmit, órákat kellett várni - hát, most már sajnálom, hogy nem kerestünk másik magánorvost, sokkal jobban megérte volna, mert magát a terhességet mindketten sokkal rosszabbul éltük meg, sokkal rosszabb élmény volt, mintha magánrendelésre jártunk volna.
Ez tipikusan az a szituáció, ha egy kis jószándék lenne, mindenki jobban járna. A gyerekvállallás így sem egy egyszerű helyzet, ha ennyire elvadítjuk a szülni vágyókat, olyan hamar elfogyunk, hogy csak na.
A kommentelőnek üzenek, keresse fel a betegjogi ombudsmant, és írja le neki az esetet, kérjen tőle jogi állásfoglalást. Pozitív esetben irány az egyik tévéhez...
preston 2010.08.02. 12:17:41
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 12:18:16
Természetesen, különben nem lennél itt.
(Csak kekeckedek, ne kapd föl.)
egyedi 2010.08.02. 12:19:30
És simán szültem, mindenki kedves volt, pedig a választott orvosom nem tudott jönni, így az ügyeletesnél született a fiam. Nekem csak pozitív tapasztalatom volt a Péterfyben.
helianthus 2010.08.02. 12:26:35
néha vernének is...ez jó
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 12:27:29
Sajnos pont azokat könnyű így lehúzni. Kapaszkodnak az utolsó szalmaszálba is.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 12:29:00
A közé tartozol, akkor helyesen: "Kedves Nép, nem mi zavartuk el"
Ha nem tartozol közé, de dumájj!
galicius 2010.08.02. 12:29:03
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 12:52:19
Hacsak az a 600, milyen 600, beteg lenne
D minden betegnek, a nem halálosnak is a saját baja a legnagyobb, azért vergődik, hogy őt finanszirozzák jobban és ne kelljen várni
Nem mintha értenék hozzá, de..
mi az hogy csak X operációt vizsgálatot finansziroznak
A gépek és a személyzet ott áll a korházban, a személyzetet + rezsit akkor is fizetni kell ha nem dolgoznak
Egy kórház havi fenntartása X millió
Ha futószaalgon végzik a műtéteket az akkor is annyi,mert szerintem a kicsorbult szike a varrózsinór nem tétel egy műtétnél. Van pár korháznak CT-MRI-je is mégis sorállás van rá
Ha magánuton megyek , érdekes nem kell várni, ha beutalóval akkor hónapokat
Persze ez magán cég ez érthető, mert kifele megy a pénz az OEP-bol
Tersi 2010.08.02. 12:55:47
megitális rózsa 2010.08.02. 12:57:39
Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
Áshatod íme, vághatod egyre
az anyagot, mely lusta, tömör,
fekete földbe, fekete hegybe
csap csak a csáklyád, fúr be furód:
s mélyre merítsd bár tintapatakját
még feketébben árad, ömöl
nézd a fü magját, nézd a fa makkját,
gerle tojását, csíragolyót,
fekete, fekete, fekete
fekete kelme s fekete elme,
fekete arc és fekete gond,
fekete ér és fekete vér és
fekete velő és fekete csont.
Más szin a napfény vendég-máza,
a nap a színek piktora mind:
fekete bellül a földnek váza,
nem a fény festi a fekete szint
karcsu sugárecsetével
nem:
fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.
littlered 2010.08.02. 12:57:55
megitális rózsa 2010.08.02. 13:01:20
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
Áshatod íme, vághatod egyre
az anyagot, mely lusta, tömör,
fekete földbe, fekete hegybe
csap csak a csáklyád, fúr be furód:
s mélyre merítsd bár tintapatakját
még feketébben árad, ömöl
nézd a fü magját, nézd a fa makkját,
gerle tojását, csíragolyót,
fekete, fekete, fekete
fekete kelme s fekete elme,
fekete arc és fekete gond,
fekete ér és fekete vér és
fekete velő és fekete csont.
Más szin a napfény vendég-máza,
a nap a színek piktora mind:
fekete bellül a földnek váza,
nem a fény festi a fekete szint
karcsu sugárecsetével
nem:
fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 13:26:32
728,000 vizsgálatok,műtétek
184,000 gyóygszer támogatás
164,000-ret én fizettem gyógyszerért
6000-rt UH és 25,000-et MRI ért
2000.01.01 óta
paráznabillegető 2010.08.02. 13:31:10
oszt visszaadtak egy százast, vagy hogyan?
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 13:41:10
Elkapott a teljes béltukrözés bizony
Doki-aszisztens és még egy helyes aszisztens
Ott ült mellettem, néha fogta a kezem és elhuorizáltunk
Kicsit kínhumor volt, de segitett
Aztán egyszercsak rámugrott lovaglóülésben,amikor a doki mondott neki valamit
Na gondoltam,ilyen helyzetben a kefélés nekem nem megy
Aztán elkezdte a hasamat keményen nyomni maszirozni, hogy a szonda jó irányba forduljon
Amugy végighumorizáltuk az egészet
Azt persze hogy látogatók bejőjjenek, fizetés ellenében sem szerettem volna :))
BGYCS 2010.08.02. 13:57:41
A Baross utcai női klinikán ellenben fasisztoid hangulat uralkodott SS szülésznőkkel és horrortapló nővérekkel. Hintenem kellett pár forintot a tetvek között, hogy embernek nézzenek minket.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 14:22:28
Most olvasom csak
Nem lurkó, pocaklakó!
Hameg megint apuka leszel,akkor a másik gyerek meg a csimóta
preston 2010.08.02. 15:05:25
mattone 2010.08.02. 15:11:34
Egy kórházban a gyógyultság már nem is fontos, csak az elégedettség? Jellemző....
Kismacska (BELLA) 2010.08.02. 15:46:39
Általánosan elmondható, hogy ha nem fizetsz - rossz ellátást kapsz. Ha nem adsz kenőpénzt ELŐRE, le se xx@rnak. Ez nem zár ki néhány üdítő kivételt.
(Ilyen volt pl. az én élményem a Honvéd kórházzal - térd MRI, tök kulturált kórház, korrekt útbaigazítás, rövid várakozás, profi csapat. De szerintem ez a ritkább!)
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 15:53:09
betegeink elégedetten távozzanak "
Beteg akkor távozik elégedetten ha gyógyúlt
Nem akkor, ha jó lett a manikűr, a frizőr és jó volt az ebéd stb.
Csak kötöszköcc!
Kismacska (BELLA) 2010.08.02. 16:08:11
Felderíteni kellene, büntetni ÉS kb hasonló mértékben megemelni a fizut.
És még akkor se garantált a siker, legalábbis nem azonnal...
Kismacska (BELLA) 2010.08.02. 16:32:33
Megértem azokat akik megválaszthatják, hogy minimálbér után kifizetik a kötelező TB-t, egyébként meg magándokihoz járnak a megspórolt pénzből. :))
neet 2010.08.02. 18:35:25
A nők nem csak addig tehetetlenek, amíg megszárad a körömlakk... ha ilyen orvost találsz, azonnal fel kell nyomni. Ügyeletesnél, ingyen kellene születni minden babának, mosolygós orvossal/szülésszel, ülve vagy állva vagy fekve. Az OEP meg monnyon le.
Xezs 2010.08.02. 18:59:05
@neet: Azért ne hasonlítsd össze azt hogy mi volt ezer éve és mi van most. Nem kell ezer évet visszamenni, elég csak százat: nagyságrendekkel magasabb volt a csecsemőhalandóság mint mostanság. Szóval az orvosi felügyelet indokolt, mert komplikáció esetén hatékonyan tudnak segíteni.
Azt viszont elismerem hogy rengeteg haszontalan vackot akarnak rásózni a gyerekesekre mondván, enélkül nem vagy jó szülő.
Répalaki Edömér 2010.08.02. 21:36:37
neomatsek 2010.08.03. 01:00:49
A betegben nem az embert látják, aki élete egyik legszarabb napját éli meg, hanem egy darab húst. Nem egyszer láttam már, h átvették a beteget a mentősöktől, aztán ott váratták órákon át. A legtöbbjüknek egy hét alatt simán összejön egy minimálbérnyi összeg hálapénzből, de van, h ezt is kevésnek tartják. Nem fogják fel, h hiába hálás valaki, nem mindenkinek futja arra, h külön fizessen a dokinak. A betegek sokszor visznek nekik ajándékot, pia, házi készítésű kaják, csokik és egyebek formájában, amit a kedves doktor urak szintén szépen eltesznek. Csak épp arról feledkeznek meg, h egyedül semmire sem mennének, a nővérekkel ordítoznak, az adminisztrátorokkal ordítoznak, holott a legtöbbjük még csak be sem tud lépni a rendszerbe, a zárót is max lepecsételni tudja, meg aláírni, de beírni vagy kinyomtatni már nem bírná. Nem azért, mert fizikailag nem képes rá vagy mert nincs rá ideje, egyszerűen nem tudja használni a gépeken lévő programot. A múltkor 3 doki nem bírt rájönni arra, h mi a baja a gépnek, szóltak páromnak, aki kb. 1 perc alatt rájött, h ki van lazulva a monitor egyik kábele, csak meg kellett volna igazítani. Az ilyen esetek pedig szinte minden naposak, és legtöbbször az adminisztrátorok vagy a nővérek közül oldja meg valaki a problémát.
Ügyeletben szépen elbújnak és hiába csörgetik őket, csesznek felvenni a telefont, a legtöbbjük arra játszik, h majd a másik doki felveszi a telót és lemegy megnézni, h mi a helyzet a beteggel.
Értem én, h az életmentés nagy feladat, de ezt tudta már akkor is, amikor az egyetemre jelentkezett, szal igen csak gusztustalan dolognak tartom, h elvárják a hálapénzt, mindenfélét rá akarnak tukmálni a betegre, de persze az ismerősöket mindig soron kívül látják el, ha pedig az adminisztrátorok vagy a nővérek kicsit is tiltakozni mernek, akkor mindjárt kirúgással fenyegetik őket.
Mondjuk az általam látottak alapján én a mentősöknél is szétcsapnék, mert sok köztük nagyon bunkó, és a kórház hiába rendeli meg a mentőt, egyszerűen nem mennek a betegért. Volt olyan néni, aki reggel 8-kor, amikor én beugrottam páromhoz ott volt szállítható állapotban, és amikor délután 3-kor visszamentem még mindig ott volt, és nem egyedi esetről volt szó, havonta elő fordul az ilyen nem egyszer. Az a gond, h az ilyen típusú emberek fizetését lehetne emelni a csillagos égig, a hozzáállásuk akkor sem változna, az ilyen csak a büntetésből és a szankciókból ért.
Bocs a hosszért:D
neet 2010.08.03. 08:48:56
Horvie 2010.08.03. 16:04:54
nemkellesz 2010.08.03. 20:38:16
Ahá, szóval Te vagy az, aki megette a Hospinvest maszlagot. Én meg nem. A kórházunk "zsírúj" dialízis-központja nem volt elég, még helikopter-leszállót is készíttetett a város a nagyméltóságú cég hátsója alá. A polgármester el is magyarázta: a cég felújításokat ígért, (ezt, persze nem írták le a szerződésben)cserébe INGYEN megkapta az üzemeltetés jogát, míg a mocsárra épült, süllyedő kórházépület továbbra is a városé maradt. Fórumokon kérdeztem tőle: kiszervezik az üzletet, a romhalmaz felújítása meg a város feladata lesz?
-Nem, dehogy, jó fiúk ezek, szóban megígérték, hogy kedveskedésből felújítják a lerothadt épületet.
Akik akkor kiálltak a HI mellett, mind górék lettek, akik első körben nem írták alá a szerződéts, azokkal nem is újították meg (ezt akár jogosnak is tekinthetem). Ám a nagy marha (szóbeli) ígéretekből az adósság megtöbbszörözése, valamint az osztályok felének bezárása lett. Most ugyanaz a polgi mondta fel durci-morci arccal a Hi-vel kötött szerződést, és -talán el sem hiszed- de a város még az adósságot is átvállalja szegény cégtől, amit valami csúnya, gonosz erők nem hagytak nyereségesen működni. Közben, sajnos, bedöglött és elszállításra került a RTG gép, a CT pedig kicserélődött egy régebbi modellre.
nemkellesz 2010.08.03. 20:43:57
4D-t még a pénzes doki sem ajánlotta, helyette az epidurális-császár irányában kezdett térítgetni.
Xezs 2010.08.03. 20:58:21
Különben szerintem ez a betegek hibája, egyszerűen elkapatták a dokikat. persze lehet vitázni hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás, de szerintem a dokik egy része se lenne olyan mohó ha nem kapatták volna el.
Élő példa: orvos ismerősöm mondta, hogy öreg nénikén látszik hogy nem túl gazdag, és tolja oda neki a borítékot. Mondja neki hogy nem kell és nem fogadhatja el és hogy tegye el, jó helye lesz magánál. Erre a néni elsírta magát hogy őt nem kedveli vagy keveset adott vagy akkor mi a baj? És csak úgy nyugodott meg ha ismerősöm végül mégiscsak elrakta.
Szóval nehéz az embereknek megmagyarázni hogy azért mert xy ad, azért neked még nem kell.
Ja azt meg külön poén hogy az emberek hazudoznak összevissza, sportot csinálnak abból hogy ki mond nagyobb összeget. Ez egyfajta kispolgári mentalitás, hogy majd én megmutatom mindenkinek mennyire fasza arc vagyok és azt hazudom hogy 100 ezret adtam mikor igazából csak 30-at.
Esbé 2010.08.04. 08:28:50
mint közvetetten megszólitott fél, szeretnék hivatalosan is reagálni
a cikkben emlitett eset kapcsán. A Péterfy utcai rendelőben a Hepinet,
mint magáncég nyújtja a délelőtti OEP által finanszirozott ultrahangos
szakrendelést (ingyenesen) és délután a 4D ultrahangos magánrendelést.
A két dolog teljesen más kategória mind szakmai tartalmát, mind időtartamát
tekintve. Értelemszerűen a délelőtti rendelésen a legfontosabb szempont,
hogy a lehető legtöbb vizsgálatra váró pácienst a szakmailag megkövetelt
szinvonalon megvizsgáljuk. Ebbe azonban nem tud beletartozni a hozzátartozók
kiszolgálása. Sajnos sok negativ tapasztalatunk volt hozzátartozókkal, akik
a vizsgálat alatt oda nem illő módon viselkedtek és ezzel zavarták, gyakran
akadályozták a vizsgálatot végző, rendkivül felelősségteljes munkát. Sok
homárcikket tudnánk belőle irni, ha lenne bármi értelme a mi panaszkodasunknak.
Emiatt történt, hogy ez a rendelkezés megszületett, ami nyilván sújtja a
jószándékú, kultúrált kisérőket. De sajnos nem látunk ennél jobb megoldást,
hiszen milyen alapon is tennénk kivételeket. A délutáni rendelés már egy
teljesen más műfaj, azoknak szól elsősorban, akik a vizsgálatot egyben fel
szeretnék használni egy élmény megszerzésére is. Ahogy azt bizonyára a
legtöbben tudják, mind időtartamában, mind látványosságában más vizsgálat a
4D. Szó sincs azonban terelésről, aki nem kiván "mozizni", annak rendelkezésére
áll a délelőtti rendelés beutalóval ingyenesen, de magánrendelés színvonalán.
Aki viszont szeretné átélni és eltenni a babamozi élményét, annak talán nem
meglepetés, hogy ezt bizony már nem finanszirozza az OEP. Természetesen sajnálom
az apuka felháborodását, és örömmel veszem, ha megkeres minket, szívesen segítek
eloszlatni a félreértéseket. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy a jövőben még
egyértelműbben fogom én és összes kollégám a fentieket kommunikálni annak
érdekében, hogy minden páciens el tudja dönteni, hogy melyik szolgáltatást kivánja
igénybe venni. Sajnáljuk a történteket, és azt, hogy a szakmai munkánk szinvonala
és felelőssége érdekében népszerűtlen intézkedést is meg kellett hoznunk, de épp a
kismamák és a magzatok biztonsága érdekében tettük ezt.
Kérem, hogy válaszomat teljes terjedelmében, eredeti formájában közöljék le a
cikkhez kapcsolva.
Köszönettel,
Dávid Gábor
ügyvezető
Hepinet 4D Ultrahang
Ui.: mivel a levelemet 24 óra alatt sem közölték le, ezért lett belőle komment.
Sróf 2010.08.04. 12:11:58
tild77 2011.11.01. 08:57:19
Mélyen megdöbbentett, hogy az előző terhességem során a nőgyógyásznak teljesen természetes volt, hogy a kispapa bejön egy OEP finanszírozott vizsgálatra, addig a hepinet "OEP finanszírozott" rendeléséről gyakorlatilag kizárták a férjemet.
Ezt elfogadnám, hogy ez a törvény, azonban azt gondolom, ez csak emberiségi kérdés. 1. Nem mindegy annak a képernyőnek, hogy hányan nézik éppen? 2. Nyilván a kispapa magatartására való hivatkozás is elég gyenge kifogás, hisz az Ő érdeke kb. megegyezik a többi jelenlévővel. Legfeljebb a résztvevők számát kéne maximalizálni, mert értem ám, hogy milyen gondok fordulhattak elő egy 8-10 tagú kíváncsi család esetében :-(
Ami a tájékoztatást illeti a kedves cég részéről, persze a weboldalukon azt nem reklámozzák, hogy csak a kismamát engedik be. Ez azért lepett meg, mert előtte 2 alkalommal voltunk már a 4D délutáni rendelésükön, ahol tényleg nagyon kedvesek voltak 12.000 Ft/alkalom áron, kaptunk CD-t, DVD-t, fényképet, kedves kis becéző szavakat a pocaklakó tulajdonságairól, ez rendben is volt 12 ezerért ez járt.
0 Forintért járt: ugyanazon az ágyon, ugyanazokkal az emberekkel 50 perc várakozás a folyosón, a döbbenet, hogy csak az anyuka jöhet be a vizsgálatra, amit hetek óta vártunk, és az apuka szabadnapot vett ki, hogy néhány perc erejéig bepillanthasson a babájához. Hiába.
Ez NEM a Magyar Egészségügy szégyene!!!
Az viszont igen, hogy a délutáni magánrendelésen elkérték a TAJ számomat! Majd amikor meglátták, hogy van beutalóm azt is elkérték, bár jól tudtam, a beutalót ez esetben a 12.000 Ft helyettesíti, amit nem is bántam. Az ügyfélkapun viszont jól nyomon követhető, hogy mennyibe kerül az államnak a magánrendelések duplán elszámolt ára! (mint pl. múlt hónapban a MAGÁN fogorvosomnál is! :-()
Kíváncsi vagyok, ez melyik törvényben van leírva?! Meg fogom keresni, az biztos. Szerintetek?
Most készülünk az utolsó ultrahangra ezzel a babóval, természetesen a 4D-re megyünk, de már nem a Hepinethez, hanem az ultrahangcentrumba, amit a barátnőm ajánlott. Jóval olcsóbb, jó a minősége a felvételeknek és a képeknek is.
Apropó, amikor az orvosomnak megemlítettem a kifogásomat, annyit mondott: Miért nem hívtam fel, megmutattam volna a másik szobában a kicsit a papának is! Pár perc nem oszt, nem szoroz és ráadásul senkinek sem kerül semmibe! (nem a magánrendelésén voltam!)
Ennyit a törvényekről és az emberi különbségekről!
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2011.11.01. 11:58:44