Tékozló Homár

A Digi tv áldozata költőien gyalázkodik

2010.10.01. 09:02 | szily | 334 komment

Ember és lelketlen számítógép küzdelmének megrendítő lenyomata a pénteki nap költője, Bíró Péter levélverse. Ha párezer év múlva bárki kiváncsi lesz a XXI. századi fogyasztó általános létállapotára, elég lesz elolvasni ezt a költeményt. Kedves Péter, irodalomból ötös, tévézés helyett inkább olvasson, és akkor még jobb lesz!


------------------------------------------------------------------------
Péter Bíró az alábbi üzenetet írta, amely 2010.09.26. 12:51 perckor érkezett:

Tisztelt szolgáltatóm!

Évek óta hűséges, és többé-kevésbé elégedett ügyfelük vagyok. Azonban az elmúlt időszakban tapasztalt problémákat már nem tudom úgy elviselni, hogy okát ne firtatnám.

Tisztelettel kérem Önöket, hogy ha lehet indokolják meg számomra azt, hogy miért szükséges a műholdas adás csatornakiosztását rendszertelen időközönként, de idegesítő gyakorisággal módosítani.

Olyan előfizető vagyok, aki a csatornákat szereti a saját szájíze szerint, témák alapján sorba rendezni, de minden egyes ilyen módosítás után az általam felállított rend összekeveredik. Mindez engem nagyon zavar. A nagyon alatt azt értem, hogy már a szolgáltató váltáson gondolkozom.

Kérem, indokolják meg, hogy miért van az, hogy a frissítések során a csatornák általam beállított sorrendje rendszeresen összekeveredik.


Tisztelettel:
Bíró Péter
-------------------------------------------------------------------

2010/9/29 "DIGI Tv Ügyfélszolgálat (Műholdas)" <ugyfelszolgalat@digi.tv>

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük központi ügyfélszolgálatunknak küldött megkeresését, melyet mai napon rendszerünkben feldolgoztuk.

    Ezzel kapcsolatban szeretnénk kérni, hogy a panaszának rendezése érdekében szíveskedjen megküldeni részünkre jelenlegi elérhetőségi telefonszámát és szerződés számát, hogy feltudjuk venni Önnel a kapcsolatot a szolgáltatás helyreállítása érdekében.

Közreműködését előre is köszönjük.
Tisztelettel,

Olajos Sándor
DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.
Ügyfélszolgálati kapcsolattartó
Műholdas üzletág
Ügyfélszolgálat
1384, Budapest, Pf 739.
Telefon: 1272
Telefax: 061 7076700
www.digi.tv
    ------------------------------------------------------------------------
T. Ügyfélszolgálat!

Nem látom értelmét, hogy az általános kérdésem megválaszolásához miért van szükség a szerződésszámra, de legyen:
Szerződésszám: xxxxxxxx
Elérhetőségem: +36-30-yyyyyyy

A szolgáltatás helyreállítása mondatrészt pláne nem értem. Arra következtetek, hogy senki el nem olvasta levelem, csak átfutotta, és mivel nem talált benne számokat, így kaptam egy sablon választ. Ez engem mélységesen elszomorít.

Mivel arra következtettem, hogy levelem azért nem került elolvasásra, és értelmezésre, mert nem voltak benne számok, íme néhány további szám:
Prímszámok: 2, 3, 5, 7, 11, 13, 17, 19, 23, 29, 31, 37,41, 43, 47, 53, 59, 61, 67, 71, 73, 79, 83, 89, 97, 101, 103, 107, 109, 113, 127, 131, 137, 139, 149, 151...
Páros számok: 2, 4, 6, 8, 10, 12, 14, 16, 18, 20, 22, 24, 26, 28, 30, 32, 34, 36, 38, 40...
Négyzetszámok: 1,4,9,16,25,36,49,64,81,100,121,144,169,196,225,256,289,324,361,400,441,484,

529,576,625,676,729,784,841,900...
Fibonacci-számok: 0, 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89, 144, 233, 377, 610, 987, 1597, 2584, 4181, 6765, 10946, 17711, 28657, 46368, 75025, 121393...
Pi: 3,1415926535 8979323846 2643383279 5028841971 6939937510...
Bízom benne, hogy immár elég szám van levelemben, hogy a T. Ügyfélszolgálat legalább félig komolyan vegyen, és a kérdésemre érdemi választ kapjak.

Ui.: A levelemben található számok között elrejtettem egy hibát. Aki megtalálja, vendégem egy prémium sörre.
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 09:05:51

Ó azok a fibonacci spirálok... de szépek is. Most majdnem elélveztem.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.01. 09:11:12

ez zseni :) homár különdíj van-e?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 09:11:40

A levélíró meg egy kekec, tudálékos fasznak tűnik. Vagy őt még nem lehet?

Magam_a_Mondomét! 2010.10.01. 09:15:46

Csak 10 féle ember létezik, aki ismeri a bináris számokat és aki nem.

Landy4x4 2010.10.01. 09:16:02

Jó reggelt mindenkinek! Nagyon stílusos, részemről gratula!

Dr. Körömlakk ® 2010.10.01. 09:16:40

@enamel: sztem meg fajincsávó. nem trágárkodik, nem okoskodik, eccerű kérdés a szolgáltató felé, de úgy, hogy megértsék. poszttolót ne baztatni kérem. nem érdemli meg. szeressem a választékos humorú egyéneket, nélkülük mivé lenne a világ és az összes szolgáltató, meg a homár? :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 09:17:12

@Dr. Körömlakk ®: De most miér? Ha Te ügyfélszolgálatosként egy ilyen levelet kapnál, mit gondolnál az ürgétől?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 09:19:35

@Dr. Körömlakk ®: Hülyeblogmotor.. közben válaszoltál is.
Nem tudom, nekem ez a levél lényegnyelvre azt mondja, hogy
1. (posztoló): "Nyűgöm van, csináljatok valamit."
2. (üfeles): "Mivel van nyűgöd, hogy csinálni tudjunk valamit?"
3. (psoztolómegint) "De nem érted bazmeeeg hogy csinálj már valamiiiit????"

Mint egy ovis, komolyan.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.01. 09:19:40

@Magam_a_Mondomét!:
11. mer én nem ismerem. de láttam má bináris karórát. agyhalál.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.01. 09:21:32

@enamel: van egy ügyfeles barcsinőm a másik szolgáltatónl, de a központba. renceresen mutogassa az ilyen leveleket, ő egy arc, diplomatikusan küldi el a faszba őket :) de amelyik fasza, azon Ő is röhög, és ha igaza van a levélírónak, azt is elismeri. de leszarja asszem. szal nyugisan alszik miatta.
én bírom az ilyeneket na.

somlói galuska 2010.10.01. 09:22:37

Sőt, még ráadásul igaza is van !
Tényleg idegesítő ez csatornakevergetés.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.01. 09:25:00

@enamel: amúgy világos számomra, hogy a poszttoló mit akar. digis vagyok, valóban kibazott zavaró, hogy ezek hetente keverik a csatornákat, beállítjuk ahogy mi szeretnénk, olyan sorrendben, faszán, logikusan, elmegy vele 2 óra, aztán 2 nap múlva lehet előről kezdeni az egészet, mert betoltak plusz egy értelmetlen ugandai csatornát valami normális helyére, és ezzel össze is baszták a beállításokat. és igen, ez kurvára idegesítő, pláne a tizedik ilyen alkalom után.
na mi már nem állítgatjuk, leszarjuk. amennyit nézzük... végig kell kattingatni a 44 csatornát, azt valahol csak ott van az a kibaszott nótatv, amin éccaka lehet szörnyülködni, hogy a már jobblétre szenderül flipper öcsi a sztepbájszteppes vagy milyen korában mennyire überszar volt.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.10.01. 09:25:28

Nem tisztem a tányéros upc-t isteníteni, de 3 év alatt egyszer kavarta meg a csatornakiosztást. Akkor is úgy, hogy berakata tematikus csoportokba. Majdhogynem jó, csak a sorrendet kéne átvariálnom, ha nem lennék rohadt lusta.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 09:25:31

Nem érzem át a problémát, nem digim van. De legalább olcsón kevergetik, nem?

illemvakond 2010.10.01. 09:26:33

Nézem, nézem, de én nem látok hibát a sorozatokban. Úgyhogy a megoldás: a szerződésszám nem stimmel! Így persze csak a digisek nyerhetnek.
(Vagy csak elkerülte a figyelmemet.)

Dr. Körömlakk ® 2010.10.01. 09:27:31

@enamel: jakkérem, a kibicnek semmi sem drága :D

Rosszindulatú Vászka 2010.10.01. 09:27:33

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: azt nekem is áruld el, mert a UPC csatornákat nem engedi variálni nekem a beltéri, csak a szabadon foghatókat.

A poszttoló meg sztem inkább vegyen mosómedvét.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 09:27:44

@Dr. Körömlakk ®: Flipper Öcsi az hatalmas.. különösen miután olyan látványosan alkoholista vén fasz lett belőle, és még mindig flipperöcsizteti magát.
Jól van, panasz elfogadva, ha őt nélkülöznöd kell, az valóban megterhelő lehet. :))

SomethinWild 2010.10.01. 09:27:50

@Dr. Körömlakk ®: Akkor te is benne vagy a 10 féle emberben (ugyanis a 10, bináris számrendszerben, egyenlő kettővel. Tehát kétféle ember: aki ismeri és aki nem. Te a 2. típusba tartozol... érted.... :D )

Valaki más 2010.10.01. 09:28:46

@enamel: Szövegértésből elégtelen.

SomethinWild 2010.10.01. 09:30:07

@Dr. Körömlakk ®: Akkor benne vagy a 10 féle emberben (ugyanis a 10, vagy egy-nulla, a kettes számrendszerben egyenlő kettővel. Vagyis kétféle ember: az egyik ismeri a kettes számrendszert, a másik nem. Te pedig a másodikba tartozol. érted... :D )

Dr. Körömlakk ® 2010.10.01. 09:33:41

@enamel: ohh flipperöcsi Isten nyugtassa csak egy a sok szenzáció közül a 70-es, 80-as évekből, akiket az a remek csatorna tol... komolyan, ha van Benned mazochista hajlam, érdemes belenézni estefelé, éccaka...
dolly, zizilabor, császárelőd, szandi, hiphápbojz, zoltánerika, stb...
@SomethinWild: hóóógyne. valami rémlik. de igazából csak megkeverni szerettem volna a szalámit.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 09:38:16

@Dr. Körömlakk ®: Nebaszdmeg, ez is feldobta a pacskert már? Pedig a másik posztban már megjártam a misztörkertésszel... Művelődnöm kéne újkori hírességekből. Mondjatok még olyanokat, akik meg vannak halva.

Grigorij 2010.10.01. 09:38:49

Milyen csatornákat változtattak? Nekem is tányéros digim van és minden ugyanott van...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.01. 09:40:55

Páratlan számok: 1, 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23, 25, 27, 29, 31...

hawkeye 2010.10.01. 09:40:59

1. Vann amikor megszűnik 1 adó, vagy felbontják a műsorelosztási szerződést, ilyenkor szükség van a változtatásokra. Ha viszont céltalanul, vagy éppen a csomagok átrendezése miatt cserélgetik a programhelyeket, akkor ők a hunyók.

2. Digi Tv-t választani szolgáltatónak ősi román szokás, ahogy a költő mondja. Ócsó, de a minőség mint olyan, olyan messze van tőlük, mint '56-ban a budapesten gyilkolászgató szovjetek a Szuezi-csatornától...

3. Nincs 1 igazi szolgáltató a közelben? Nem a T-csoda, az Digi 2.

Dr. Körömlakk ® 2010.10.01. 09:41:19

@enamel: meg hát. mittomén. nem tartok róluk nyilvántartást. ez megmurdelt.
index.hu/kultur/klassz/flipper1126/

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 09:44:50

@hawkeye: Jah, a Zone Europa is megszűnt, pedig az volt az egyetlen, amit néha érdemes volt nézni.

rez 2010.10.01. 09:44:57

ilyen elven február óta már négy levelet küldhettem volna a tégenyónak... az ő mediaboxuk minden szoftverfrissítéskor, vagy csak szimplán a "túl gyors" csatornaváltáskor időnként bekövetkező lefagyás-újrainduláskor teljesen elveszti az összes beállítását...

Valaki más 2010.10.01. 09:45:14

@enamel: idézlek:

"1. (posztoló): "Nyűgöm van, csináljatok valamit."
2. (üfeles): "Mivel van nyűgöd, hogy csinálni tudjunk valamit?"
3. (psoztolómegint) "De nem érted bazmeeeg hogy csinálj már valamiiiit????""

Valójában így hangzott:

Posztoló: "Ez a gondom, miért van ez?"
ÜFSZ: "Üdvözlöm, miben segíthetek? Gondja van?"
Posztoló:"WTF?"

Magam_a_Mondomét! 2010.10.01. 09:46:58

Lottószámok: 1.2.3.4.5.6.7.8.9.. ...88.89.90
Ezek között van az öt nyertes!

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.10.01. 09:51:50

Én nem találtam meg a hibát a számsorokban, hol van? Ha a pi 25. számjegye rossz, akkor ez szemétparaszt! (na jó, a fibonaccit nem adtam össze és aprímszámokat is csak saccoltam hogy jó).

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 09:52:18

@Valaki más: A posztoló szemtelen volt, és majd én megmutatom nektek stílusban kezdte. Amihez neki persze joga van, mert egy olyan cég okoz neki gondot, ami az ő pénzéből él.

Amihez nincs joga, hogy a cég dolgát megnehezítse, amikor az segíteni akar neki. Vagy valójában nem a segítségre van szüksége, csak éppen sírhatnékja van egy kicsit. Nekem, ebből inkább ez jön le, és általában ez is inkább a jellemző.

Hogy egy általános ügyfélszolgálatos adatokat kér.. hát istenem. Ha változott volna a telefonszáma, azon ment volna az ajvék, hogy miért nem tudták az újat.

P. A. 2010.10.01. 09:53:25

Amúgy minden szolgálatató köteles 30 napppal a szólgáltatás módosulása előtt közzétenni a változásokat. Ezt általában meg is teszik a honlapjukon.

A T-home például itt:

www.telekom.hu/szolgaltatasok/aszf/aszf_modosulasok

admin1221 2010.10.01. 09:56:39

Ez vagy fake, vagy a levélíró hülyeségeket ír. Én is Digis vagyok, szintén műholdas, de olyat még nem tapasztaltam, hogy a szolgáltató az én beltérimben átvariálta volna az általam beállított csatornakiosztást.

mertcsak 2010.10.01. 09:57:02

ismeros a problema, tenyleg rendszeresen modositottak a csatornakiosztast, amig naluk voltam elofizeto ...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 09:58:35

@P. A.: az nincs kikötve, hogy az adott ország nyelvén? Juhéjj, találtam egy kiskaput. :D

Andie 2010.10.01. 09:59:06

A posztíró a digivel hadakozik, pedig nem ők tehetnek a dologról (közvetlenül). A beltéri egység a hibás. Kétfélét ad a digi, az egyik hajlamos bizonyos időközönként összekeverni a csatornákat. Én nem ilyet kaptam, de szegény jóapám igen. Hetente, kéthetente szépen összemixelődnek a csatornák, mintha egy jókedvü bárpultos kavarná a málnaszőrt Piszok Alfrédnak.
Kérdésünkre azt válaszolták, hogy tegyük a csatornákat "Kedvencek" alá, adott sorrendben, igy ha összekeveredik, csak egy gombnyomás ("csak a Kedvencek mutatása") , és máris ismét a jó sorrendben látjuk őket.
Tehát megoldani nem tudták a problémát, csak megkerülni.

Az egyébként valóban zavaró, hogy hetente szünik meg / jön elő csatorna a választékban. Bár ez utóbbi nem automatikus, úgy kell rákeresnem mindig (ilyenkor talál 1530 db csatornát, ebből 800 rádió, a többi tv, 99%-uk kódolt, és 1 db az új)

De legalább óccsó. Még.
Ja, és még 1 gondolat: hamár digi, meg hipertechnológia, hát lehetne a HD adásban is úttörő...

Rosszindulatú Vászka 2010.10.01. 09:59:39

Gondojjatok bele, ha ez ekkora probléma Péternek, mennyit problémázhat egy bevásárlással vagy ivarkodással: nem szivem, nem úgy szoktál feküdni, kicsit fejjebb, ne annyira, vissza, várjál megmutatom stb.

De ezt csak én gondolom rosszindulatból.

blah 2010.10.01. 10:01:01

hát ez kurva nagy :)

groupshopping.hu · http://www.groupshopping.hu 2010.10.01. 10:01:40

ejj ez nagyonjó.. bár én még mindig a wikipédián keresem a hibát :)

bugocsigabiga 2010.10.01. 10:04:32

sziasztok!
nem'tom miért veszekedtek, amikor verekedni is lehet!
egyébként a digi tényleg összekeveri a csatornákat, de szerintem ő sem tudja miért!
a levélhez meg gratulálok, régen röhögtem már ennyit!
/mondjuk a Fibonacci egy kicsit durva volt ;-)/

hawkeye 2010.10.01. 10:04:38

@rez: Szintén...
Ahányszor egy csatornaváltozás van, az high tech Intek HD stb mindent alapállásba állít, újra kell kezdeni a programozást.

Ilyen szar nincs több ezen a világon...

@enamel: Már a Diginél is vannak bérkommentelők? :(

@admin1221:

Úri barátom, a Diginél töb csomag van, s ha neked a legkisebb van, akkor nem is látsz változást. Te majd januártól fogsz, ha az 1 Retekklubért kénytelen leszel + 500 pénzt fizetni!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 10:06:06

@hawkeye: Csak öregszem. Egyre jobban látom az emberek faszságait, és egyre nehezebben viselem. Az én hibám, természetesen. :)

El Argentino 2010.10.01. 10:07:11

Igen, így kell művelten panaszkodni. :D

Rosszindulatú Vászka 2010.10.01. 10:07:36

@Andie: nem ér ötven komment alatt megoldani a problémát, ezért pontlevonás jár :)))

esping 2010.10.01. 10:08:01

a 127 nem prímszám.

Belinda Levez 2010.10.01. 10:10:25

Megtaláltam a hibáááát!!
A prímszámok elejéről hiányzik az 1!
Akkor jöhet az a sör!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 10:10:46

@É2I: Róla tudtam.

@El Argentino: A művelt parasztkodás súlyobban esik latba, mint az echte, mert a műveltnek már lenne elég esze ahhoz is, hogy ne legyen paraszt. És mégis az.
Szal kurvaanyját, hogy petőfit idézzem.

égnéző... 2010.10.01. 10:14:00

- csatornalista beállit
- automatikus csatornalista frissités kikapcs...

ha meg valamelyik csatorna eltünik kézzel beállít....

zamiere (törölt) 2010.10.01. 10:14:11

Levélvers? Költemény?
Sehol egy rím. Szabadvers? Wattafakk?

Rosszindulatú Vászka 2010.10.01. 10:14:53

@enamel: egyetértek. Ráadásul még tetézi is, gyárt problémát feleslegesen.

Kulmar 2010.10.01. 10:16:06

@Andie: ebből következik az, hogy ha veszek egy autót, és nekimegyek a fának, mert szét törik a féktárcsa, akkor nem a gyártó felelős, mert miért nem próbáltam kikerülni a fát..... és egyébként is a féktárcsát a Béla gyártotta Üzbegisztánban

É2I 2010.10.01. 10:17:03

@enamel: Nem mondod, ezek szerint csak olvasol bulvárt, lebuktál :P

esping 2010.10.01. 10:19:16

@esping: f@szt nem az. biztos a szerződésszámba rejtette a hibát :)

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.10.01. 10:25:29

Románéknál ez az ú.n. ügyfélszolgálat. Amiért nem váltok:
- eddig viszonylag kevés gondom volt a szolgáltatásukkal (igaz, én csak nethasználó vagyok)
- ők a legolcsóbbak
- a többi ügyfélszolgálat sem képes érdemben nyilatkozni, ha valódi problémával találkoznak.

anyanya 2010.10.01. 10:27:33

nekem is digim van, a legfőbb gondom velük, h az AXN csatornát ha néha szeretném nézni, akkor kénytelen vagyok a román nyelvű feliratot is bámulni amit nem lehet sehogysem eltüntetni, pedig ezerszer próbáltam má. sőt én is írtam a Diginek e-mailt és azt válaszolták, h indítsam újra meg kapcsolgassam ki-be hátha jobb lesz. de nem lett. írtam megint, erre várok választ de még nem jött.

Alikam 2010.10.01. 10:29:24

Nem akarom védeni a digit, biztos egy kalap szar az egész, de te posztoló, te egy marha vagy.

Egyrészt minden hivatalos panasznál elvárás, hogy legyen valamilyen bizonyítékod arra vonatkozólag, hogy valóban ügyfél vagy-e. Én is elkérném, ha másért nem, legalább tudjam adminisztrálni, hogy egy panasz honnan érkezett, mert ha mondjuk egy azon panasz valahol helyileg gyakrabban fordul elő, talán jobban lehet következtetni komolyab problémákra is, mondjuk egy patkánycsalád rágja az optikai kábeleket.

Tehát az alapvető adatok bekérése elég evidens. Én upc-s vagyok, egyszer írtam nekik levelet egy kérdéssel, szó nélkül azzal kezdem, hogy ügyfélszám, szerződésszám.

A poénkodós rész meg katasztrófa. Nem vicces, viszont nem is szarkasztikus, inkább olyan szánalmas.

Csak magadat égetted le, pedig jobba is kijöhettél volna az egészből.

rez 2010.10.01. 10:33:04

@hawkeye: pedig a szoftverfrissítés utáni újraindulás előtt készít mentést... csak azt tudnám miről? :)

hawkeye 2010.10.01. 10:33:28

@Alikam: Sztem meg az a szánalmas, aki szánalmasnak nevezi a jogosan panaszkodót.

UPC-s létedre hogy is tudhatnád a többi szolgáltató szánalmas szinvonalú szolgáltatását?!

De azért idejössz észt osztani, és minősítgetni.

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.10.01. 10:33:34

Ismerünk egy Bíró Pétert, a száma is így kezdődik, reméljük Péter te voltál a remek sorok szerzője.
Ha igen, a szerkesztőségünk meghív egy általad választott napon egy UPC tévénézős vacsorára.
Homár, grat!

Rókakígyó 2010.10.01. 10:34:28

Én nem mondanám, h oda vagyok a digi tévéért, de mint az első normális áron műholdas csatornákat szolgáltató cég maximális tiszteletem irányukba és elnézem nekik a technológiájuk gyengeségeit. A levélben említett problémával én is megküzdöttem egy párszor, de végül sikerült megoldani. A probléma, amiről a posztoló ír nem az, hogy módosítják a csatornasorrendet, hanem az, hogy a távirányítón rossz gombokat nyomdos és ettől összekavarodnak a csatornák. Javaslom neki, ha összecserélődtek az adók, akkor próbálja az alul található színes gombokat nyomkorászni, amíg helyre nem áll az általa kívánt sorrend.

Majdénmegmondom 2010.10.01. 10:36:06

@enamel: Ha Petőfit idézed, legalább helyesen idézd, mert ő KURVanyázott, és nem KURVAanyázott.

hawkeye 2010.10.01. 10:37:05

@rez: A tévézési szokásaidról Mert azt regisztrálják és nyilvántartják, hogy mikor kapcsolod be és ki, ill. milyen csatornát meddig nézel.
Az viszont nem műxik, hogy egy pufferben megőrizze a beállításokat.

Hogy ezt a kémkedést önszorgalomból, vagy a Nagy Testvér megbízásából teszi, én nem tudom...

Alikam 2010.10.01. 10:37:38

@hawkeye: Én nem is sajnálom a pénzt, normálisabb szolgáltatásra.

Szánalmas igen, mert egy idióta, aki azon értetlenkedik, hogy vajon miért akarja valamennyire hivatalosan dokumentálni egy panaszát a szolgáltató.

Jogos panasz?????? Ne viccelj velem. Ezt így ki nem jelenteném, az biztos. Kétlem, hogy s zerződésben benne van, hogy nem szabad változtatni a csatornakiosztást:)

De mindegy, ez a része nem érdekel, olcsó húsnak híg a leve, leszarom, én itt csak a posztoló okoskodására reagáltam.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.10.01. 10:39:06

Esping: a 127 prím.
Belinda Levez: Az 1 nem prím. Meg nem is összetett, az ilyen kakukktojás.

nagybela2 2010.10.01. 10:39:19

T. Posztoló.
Nem láttad át a válaszlevélben a további szórakoztatásod érdekében elrejtett iróniát:
Ha már egyszer a sorrendezéssel szórakozol, lássuk be, ez elég egysíkú tevékenység. Erre magad is rájöttél, hiszen unatkozol a többszöri sorbarendezések közben.
Tehát a jogosnak feltüntetett panaszodra kapott számodra érthetetlen tartalmú levélben a megfelelő választ kaptad:
Egy emberi diskurzusra való felhívást. (Itt tekintsünk el a válaszlevél kritikájától, egyben ismerjük fel, a valós beszélgetések közben is néha zavaróan sok témaváltás történik.)
Remélem előbb-utóbb felismered, hogy egy (nem rendezett) beszélgetésbe csöppentél bele. Próbáld ez kihasználni!

ui: Javaslom, hogy konditerembe ne menj, amíg az erről szóló szakirodalmat nem tanulmányoztad át: Hogyen kell helyesen segítséget kérni a pultoslánytól miközben a mellkasodon pihenteted a 60kg-os rudat.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.10.01. 10:39:36

@hawkeye:
A Digi TV még a UPC-nél is szarabb? Akkor ezek szerint több az adásszünet, mint az adás? :-)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 10:41:29

@Majdénmegmondom: Ezt én tudom, de a téposztoló nem biztos, hogy úgy megértette volna. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.01. 10:46:44

@enamel:
Mondjatok még olyanokat, akik meg vannak halva."

Egyszerübb az élőket felsorolni, aztán ha az emlegetett nincs közte,nem mondasz rosszat róla
Az élő csak pár milliárd

Timy88 2010.10.01. 10:47:42

Szerződésszám azért kell, mert amikor én ügyfélszolgálatos voltam rövid ideig és "kedves" ügyfél leüvöltötte a fejem, kiderült kb. 10 perc után, hogy nem is ügyfelünk, csak ő gondolta úgy....

A másik meg, hogy az ügyfélszolgálatos nevének megjelentetése szerintem nem legális. Vagy az? Neki ez a munkája. Ő a céget képviseli feléd, nem pedig milliók felé.

kubatov_kommunista 2010.10.01. 10:48:49

Minden szavával szóról-szóra...
úgyhogy csak annyit
+1

sbob 2010.10.01. 10:52:45

Véleményem szerint:
A posztoló első levelével semmi probléma. A második viszont enyhén szólva túlreagált! Modoros a stílusa, a számsoros rész pedig kifejezetten erőltetett! :/

bugocsigabiga 2010.10.01. 10:52:59

jaaa!
www.digikabel.hu/ktvcsatornakiosztas
októbertól ÚJ csatornakiosztás! erről /is/ írt a levélszerző! köszönjük Emese! ;-)

Hümüzhümümüz 2010.10.01. 10:53:54

Jaj! Az Olajos Sándor!!! :D:D:D Azt hiszem ezt a nevet mindenki ismeri, aki kapcsolatba lépett a Digivel. :D

Régen sokat leveleztem vele, mert a Digi le akarta húzni egy családtagom, aztán az NHH oldotta meg a dolgot, többet nem írt a Sanyi és annyira megsértődtek, hogy a beltérit és az antennát sem kérték vissza!

De most tényleg csak ez az egy ember dolgozik a Digi ügyfélszolgálatán, vagy több, de mindenki Olajos Sándor névvel szignóz??? :)

Mostly Harmless 2010.10.01. 10:55:25

nem azért, de a Digi az analóg kábeltv-s csatornákat is kb kéthavonta összekeveri. jó móka, amikor a tv-t, a videót, meg a dvd-felvevőt is rendszeresen utána kell hangolnom...
a digitális kábelcsatornáik közül meg kb a fele nem jön be. persze a magyar nyelvű fele.
az is megérne egy homár-posztot, hogy amikor ezt a hibát bejelentettem, simán levezették nekem, hogy ha nem az általuk adott digitális beltérivel nézem (nézném) az adást, akkor nem felelősek a hibáért... béreltem tőlük beltérit, és mit ád isten, ugyanazok a csatornák azzal se jönnek be...

Donky 2010.10.01. 11:01:11

A páros számoknál kiamradt az első, ugyanis a 0 páros szám

rugesz 2010.10.01. 11:01:22

@nagybela2:
te valami budibilder lehetsz!
az okoskodo-modoros fajtabol...

gorillka 2010.10.01. 11:05:20

Nekem bejön a levél és a stílus.
Első levél korrekt.
Válaszlevél: sablonlevél, ami mutatja, hogy tényleg nem olvasták el az első levelet.
Harmadik levél, nem bántó, csak finoman figyelemfelkeltő.
Gratula

Donky 2010.10.01. 11:05:34

Ja és egy cidert kérek:D

Donky 2010.10.01. 11:07:14

@newtehen: nem prim szám, uyganis a meghatározásában a prímszámnak az is benne, van hoyg pontosan két osztója van

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 11:08:00

@horex: :)))
Egy ideig jó fej voltam, és nem mondtam rosszat senkiről, aztán majdnem epekövem lett. ;)

Deuce Bigalow 2010.10.01. 11:11:26

well... LIFE IS A BITCH!

walker57 2010.10.01. 11:11:46

@newtehen:
2 3 5 7 11 13 17 19 23 29 31 37 41 43 47
53 59 61 67 71 73 79 83 89 97 101 103 107 109 113
127

Hol itt az 1???

A söröd meg a hűtőben ahol hagytad.

Én a nyerőszámokat hiányolom: Keno lottó stb.

kommenterember 2010.10.01. 11:12:36

A nulla is négyzetszám.
Ja, és a ládás, meg a tálcás sört szeretem:)

Bár szerintem az ui. csak azért került oda, hogy az összes felsorolt számot végigolvassák a kíváncsi Digisek, meg a kommentelők.

walker57 2010.10.01. 11:15:17

@Donky: egyetértek.
na végre megvan, majdnem ráment a délelőttöm. Ez az egyik legjobb poszt volt, agyalni lehetett rajta és sehol egy cigány zsidó bolsi beszólás.
Hiába ez a matematika tud valamit :)

számá 2010.10.01. 11:21:15

Digisként mondom, hogy felháborító a csatornakeverés, de nélkülük még mindig 5 ezret fizetnénk azért ami 2000.

Orionhoz meg ez is jó.

LOL

nov2016 2010.10.01. 11:25:02

@Donky:
Már nem azért, de ha egy "néhány további szám" felsorolásból lemarad egy általad oda gondolt szám az nem hiba. :)

Az a hiba, ha pl. a prímszámok között nem prímszámot ad meg.

I-brahi 2010.10.01. 11:32:05

Megvan a hiba, de jó 5 percig tartott azért, amíg megtaláltam... tényleg szemétparaszt :D

cicmen (törölt) 2010.10.01. 11:34:13

@enamel: Flipper Öcsi az hatalmas.. különösen miután olyan látványosan alkoholista vén fasz lett belőle, és még mindig flipperöcsizteti magát.

Miért? ProszTATA művésznévvel nem tudott volna megélni a régi sikereiből!
De lehetett volna Thriller Fröcsi.
A kábeles dologhoz nem szólnék, mert nekem ki van kötve és szobaantennával lopom a kulturát. És még ez is több, mint ami elviselhető.

MacChicken (törölt) 2010.10.01. 11:38:32

A diginél "vérprofik" dolgoznak. Portálunk automatikus leveleket küld a felhasználóknak - regisztráció megerősítés, stb. -, amik a hdsnet.hu és egyéb digis email címkről simán visszapattannak a spam szűrés miatt. Írtam nekik egy emailt, hogy rendbe kellene ezt hozni. Pár hónap múlva megint írtam, telefonáltam, majd pár hónap múlva ismét. Na, ekkor már felhívott egy rendszergizda, hogy ugyan küldjem már el a visszapattant emailt, hogy lássák mi a probléma. 5 email címről próbáltam elküldeni neki, minden levelem visszapattant a spam szűrőről (gmail, freemail, t-online, t-email, net-tv fiókok voltak). A levelet szerintem azóta is várja. Vissza nem hívott (én sem tudtam, mert a számát nem jelezte ki a telefon). Úgy döntöttem, hogy nem kínlódok velük tovább. Ha a saját felhasználóiknak ilyen szolgáltatást akarnak nyújtani, hát az ő bajuk. Tipikus hirtelen nagyra nőtt cég, borzasztó struktúrával. A pénz mindenek felett. Kedveskedünk a szerződés aláírásáig, utána pedig leszarjuk a felhasználót.

nullnick 2010.10.01. 11:40:24

@enamel:

óóó

TE, B+, menjél ÜGYFÉLSZOLGÁLATOSNAK!

I-brahi 2010.10.01. 11:43:21

Ha délig nem írja meg helyettem más a megfejtést, akkor lelövöm a poént. Bocsi mindenkitől, aki agyalna.

Alikam 2010.10.01. 11:48:27

@MacChicken: nem tűnt fel, hogy harmad annyiba kerül náluk egy szolgáltatás, mint más szolgáltatónál?

Szerinted ezzel, hogy lehet együtt élni? Csak úgy, hogy máshonnan takarítják meg az összeget, jelen esetben az support infrastruktúrát szűkítik le minimális mértékűre. Meg aztán biztos máshonnan is meg tudnak takarítani, de egy a lényeg, ha olcsóbbért veszel valamit annak valahol meg lesz a hátránya, úgyhogy pofa súlyba oszt annyi, vagy lehet menni háromoszor annyiért máshova, ahol azért normálisabb az ügyféltámogatás.

Ezt a baj sok prolival, olccsóért kéne de abba nem gondol bele, hogy mi a faszért éri ez meg a szolgáltatónak.

Hasonló volt az autópályamatricás céggel is. Sok nyomi megspórolt havi 150 ft-ot, mert nem netbankozott, azt hitte ingyé milyen szép és jó, aztán abba nem gondolt bele, hogy ki a fasznak éri ez meg. Aztán meg ment a sírás, hogy a csúnya kapitalizmus megint átkúrta a fejét, de arról szót sem ejtett, hogy ugyana utópályamatrica kell az autómhoz, de arra sajnálom a pénzt, hogy havi 150 forintért közvetlenül netbankból vásároljak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.01. 11:49:54

en laxarom, ha mixelik a csatornakat, legfeljebb Mary 2 perccel tovabb keresi a hulye vetelkedoit
nekem a football idotlen idok ta ugyanazon a 3 csatornan jon
es nagy osszegben fogadok hogy ezen a 7 vegen
/Buccaneers/ nem kapnk ki

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2010.10.01. 12:04:25

Nekem kábelen jön a Digi, és tényleg bosszantó, hogy havonta-kéthavonta cserélgetik a csatornákat, rendszerint, miután rászánom magam, hogy újra belőjjek mindent.
Egy ideig volt AXN, pedig nem szerepel az általam előfizetett csomagban, most egy hete megint nincs, de október 24-től módosul a csatornakiosztás, és ismét lesz (kicserélik az AXN-t a német RTL-el).
De 2500-ért arányos a szolgáltatás, a nagy részét meg amúgy sem nézem.

Viktus 2010.10.01. 12:04:42

@admin1221:

Te nem szoktad frissíteni így kb. max. a hangyafocit nézed ...

Kandabula 2010.10.01. 12:04:42

Igazán tündéri, hogy a kommentelők messze elkerülik a lényeget, a kommentek hangvétele pedig jórészt sajátságos. A kérdés úgy szólt, hogy egyrészt miért kell a csatorna kiosztást változtatgatni, másrészt miért nem a kérdésre válaszoltak? A kommentelők véleménye alapján a válasz a következő lehetne: Mi a lófaszt okoskodsz? A DIGI Tv-nek is kell egy kis szórakozás! Nem érteni, hogy occó husi higas levévell? Teneked leni proletáros számtantanárnak? Mi? Aszisz csak teneked lenni mi meg leszar vagyunk? He? És az ótópájadijj? Meg a kéményseprés? Lenni megtud: azért óccó, mert változtat. Mert a változtatás teszi óccóvá! Értedmárr!!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 12:10:15

@Kandabula: "A kommentelők véleménye alapján a válasz a következő lehetne: Mi a lófaszt okoskodsz?"

Igen. Jól látod.

dekás dezső 2010.10.01. 12:13:41

a posztoló hülyegyerek stílusban ír. a hülyegyerekek meg szeretik csatornasorrendek felesleges baszkurálásával múlatni az időt, nem?
kütyük gombjaivt feleslegesen nyomkodni, tv-k, telefonok, boardcomputerek, fényképezők, mikrók, stb. menüjével hosszasan játszadozni ősi faszomtudja milyen szokás.

Szekszkazan (törölt) 2010.10.01. 12:14:09

Mi a hiba, mert én nem találom! :)

dekás dezső 2010.10.01. 12:15:06

na b+ nem is a posztoló, a levélíró...

Saccka 2010.10.01. 12:15:37

Bizony a prímszámok közül az 1 hiányzik. A prím szám definiciója hogy 1-gyel és önmagával asszem. A Digi tv meg egy sz@rházi. Amióta a kábeleseink a digitől szedik le a műsorokat azóta nincsen nézhető adó. Lassan már csak rádiózunk.

Kandabula 2010.10.01. 12:17:20

@enamel: tovább is van, mondjam még?

Punto 2010.10.01. 12:19:56

Az miért hiba, hogy nem írta le az 1-et a prím számok közé. Eleve az 1 relatív prím. Vki már írta, hogy amúgy a hiány az nem hiba. Legalábbis én nem így értelmezem.

Kandabula 2010.10.01. 12:20:03

@Saccka: Te is megkapsz pofádra, csakk számtanozzjál!

admin1221 2010.10.01. 12:28:13

@Viktus:
Miért kellene frissíteni? Ha egyszer van vagy 120 csatorna és tökéletesen működik, mi a fenének frissítenék? Attól nem lesz több :)

Fannii 2010.10.01. 12:29:05

@Belinda Levez: A legkisebb prímszám a 2-es.

gigabursch 2010.10.01. 12:30:40

Nekem is tele van a hócipőm a DigiTV ezen hülyeségével.

Isten barmai.

Az ügyfélszolgálat meg elmegy a bús francba.

I-brahi 2010.10.01. 12:34:06

Visszavontam, nem tudok számolni. Én sem találom egyelőre a hibát :D

admin1221 2010.10.01. 12:36:28

@Kandabula:
Én a posztolót nem értem: mi az, hogy a digi tv változtatja a csatorna kiosztását???
Van egy hullámsáv, ahol bejönnek és kész, az ott lesz fogható. Az hogy az MTV1-et az 1-re a TV2-t a 2-es gombra (pozícióra) programozza, otthoni feladat. Biztos valaki mindig besurran a lakásukba és titokban felcseréli az adók pozícióját.
Mást nem tudok elképzelni, érdekes nálunk változatlan mióta beköttettük a DIGI műholdat. Lehet, hogy a Digi bizonyos előfizetőket nem szeret és titokban ügynököket küld ki az ilyen páciensekhez, hogy jól kavarják össze a csatornák helyeit.

admin1221 2010.10.01. 12:38:01

@hawkeye:
Ha az alap csomagban benne van vagy 120 csatorna +3 HBO és filmnet, akkor igen az alapcsomagom van. :)
Istenem, gyerekeket miért kell a számítógéphez engedni 8).

Punto 2010.10.01. 12:38:29

Szerintem mondjuk a körzetszám rossz, mert pl. Vodás. Ezt gondolom a Diginél látják. Ha fel akarják hívni, akkor ki kell ezt találniuk.

Fannii 2010.10.01. 12:44:13

Baszki, lehet, hogy a saját szerződésszámában ejtett egy hibát. A többi jónak tűnik.

Munkaadó 2010.10.01. 12:46:44

Van egy hiba a pi-ben. Ugyanis ha folytatnánk a sort, akkor a következővel kéne folytatni: 58209...

Azaz az utolsó számjegy amit leírt nem 0, hanem a kerekítés szabályai szerint 1-re kellett volna kerekíteni, ha már rövidítünk :)

Fannii 2010.10.01. 12:47:18

Nyugodj meg, van olyan, amiről ír. Nálam is kb havonta felcserélődtek a csatornák, és én is a hajam téptem, mert van egy mániám, és szeretek mindent téma vagy más szerint rendezni. A könyvespolcomon abc rendben van a szépirodalom, a tv-ben pedig szeretem pl ha tematika szerint csoportosulnak az adók.
És a digi bizony néha jól összekeverte.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 12:49:20

@Fannii: "A könyvespolcomon abc rendben van a szépirodalom"

Nem vagyok rendetlen, de ez azért kiveri nálam a biztosítékot.

Ha autón/taxin szállítod a nagyszülőket, akkor is névszerinti sorrendben ülnek be?

Fannii 2010.10.01. 12:52:16

@atpijkamo: Ne legyél már hülye. Az autómba a rokonság kronológiai sorrendbe ülhet. Méghogy név szerint!

vanyinorbi 2010.10.01. 12:52:41

@Punto:

Egy szám magában nem relatív prím. Relatív prím két vagy több szám lehet egymáshoz, ha a közös osztóik halmazában csak az 1 szerepel.

Lehet, hogy nem erre gondoltál, csak félrevezető a megfogalmazás.

schwesterke 2010.10.01. 12:54:05

@Sono Luminus: Én abszolút megértem a levélírót, lehet, hogy nekünk sem telefonon kellett volna eddig kb. 40-szer bejelenteni ugyanazt a hibát (fél éve vagyunk előfizetők), mert talán akkor egyszer történt volna valami változás. Azóta már azt is sejtjük, hogy időnként mitől nézhetetlen a HBO, ezt közöltük is az ügyfélszolgálattal segítségképpen, de még mindig semmi. Tudom, egyszerű a megoldás: szolgáltatót kell váltani.

Fannii 2010.10.01. 12:55:09

@Fannii: Egyébként ez mindenkinél kiveri a biztosítékot, és tényleg nem tudom, hogy miért. Ez a rend. Szépirodalom abc rendben, szakirodalom tematikusan, ruhák szín szerint, stb.
A pasim könyvespolcától pl hülyét kapok. Össze-vissza minden, pedig sokat használja. Na mindegy.

kovácspéterke 2010.10.01. 12:55:22

Az mondjuk engem is érdekelne, h időről időre miért tűnnek el csatornák és jönnek újak, de szerencsére nem tévézek annyit, h ez zavarjon.

schwesterke 2010.10.01. 12:57:05

@Fannii: "A könyvespolcomon abc rendben van a szépirodalom, a tv-ben pedig szeretem pl ha tematika szerint csoportosulnak az adók." Rokonlelkek vagyunk!:) A fűszereket meg szeretem úgy elrendezni, hogy rímeljenek. (só, bors, fahéj, paprika, kömény, babér) Csak azért mert szórakoztat, nem kényszeresen csinálom ezt.

Egyéves Önkéntes 2010.10.01. 12:58:50

Szar számok: gerappa, bikicsunáj, körközepéállok

England win The Ashes! 2010.10.01. 13:00:05

@newtehen: @Saccka: Az 1 nem prím. A prímszámoknak PONTOSAN két osztójuk van, önmaguk és az 1. Az 1-nek csak egy osztója van.

@kommenterember: A 0 nem prím, és nem négyzetszám. Önmagával nem osztható, gyököt vonni nem tudsz belőle (a komplex számokat hagyjuk most).

Ki nyer ma? - Játék és matematika 1 percben című műsorunkat olvasták. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 13:01:04

@Fannii: A krisztus előttiek is? Vagy onnantól visszafelé számít?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:01:22

@schwesterke: "A fűszereket meg szeretem úgy elrendezni, hogy rímeljenek. (só, bors, fahéj, paprika, kömény, babér)"

Nem tudom eldönteni, hogy komolyan mondod, vagy viccelsz.

A tévécsatornákat tematika szerint, azt értem. Fűszereket ízük szerint, mondjuk a csípősek balra, az édesek jobbra, azt is érteném.

A könyvespolcot meg tematika ÉS méret szerint kell. Az alacsonyabb könyveknek alacsonyabb polc elég, így több polc fér el.

Tomchy 2010.10.01. 13:01:31

így kell elegánsan fikázni!

Fannii 2010.10.01. 13:04:15

@enamel: Krisztus előtt természetesen visszafelé.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 13:05:00

@schwesterke: Minden kényszeres ezt mondja. :)
Én sem kényszeresen homározom, csak mert szórakoztat. (és néha tényleg.)

Fannii 2010.10.01. 13:06:44

@atpijkamo: A fűszerek elrendezésében egyetértünk, viszont könyvespolcot méret szerint rendezni? Jézusmária! Bár mondhatnám, hogy ekkora hülyeséget rég' hallotam, de sajnos nap mint nap ezt hallom.
Jézusmária!

schwesterke 2010.10.01. 13:07:20

@atpijkamo: Tudom, hogy nevetséges dolognak tűnik, de szeretem így csinálni. Egyébként most nincs annyi helyem, hogy ezzel szórakozzak, de régebben tényleg így nézett ki a fűszeres polc. Tudom, hogy semmi értelme. A könyveknél azért meg tudom magyarázni: nagyon sok van, ezért könnyebben megtalálom, amit keresek. Nálam is csak a szépirodalomnál van így, mert abból van a legtöbb, a többi tematikusan van elrendezve. Minden álmom egy könyvtárszoba. Komolyan.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2010.10.01. 13:07:53

@Dr Jozef Vengloš: én tudok gyököt vonni a nullából és valós az eredmény, mit nyertem?

Amúgy - anélkül hogy ellenőrizgetnék bármit is - sztem nincs hiba a számokban, mert a "van benne egy hiba" állítás így nem 3 percig köti le a kommentelőket (amíg megtalálják), hanem órákig, napokig (amíg megunják).

ut · http://thaifoldiutazas.uw.hu 2010.10.01. 13:09:46

Sajnos panaszát nem tudjuk elfogadni, mert hiányos a számok felsorolása.
Kérem, pótolja a hiányzó számokat, hogy ezután minél hamarabb tudjuk megoldani az Önt érintő problémát.
Üdvözlettel,
ügyfélszolgálat.

Fannii 2010.10.01. 13:09:52

@enamel: Na mondjuk én tudom magamról, hogy ez kényszeres. Mármint azt mondják a többiek.
Igazából szerintem ez nem kényszeres, ahogy Ti mondjátok, szerintem ez a normális. Mindegy, bármikor meghallgatom a barátaim véleményét, van köztük pszichológus is. (Na az Ő szekrényében pl micsoda káosz van, nemhogy szín szerint, de évszak szerint sem rendezi a gönceit. Mindegy ez csak eszembe jutott)

Punto 2010.10.01. 13:09:53

@vanyinorbi: Jogos. Keverem a szezont a fazonnal, de a hiba persze nincs meg.
@Munkaadó: Szép ötlet volt! Ha nem lenne mögötte a sok pont, hogy folytatni kellene a sort, akkor engem meggyőznél:)

schwesterke 2010.10.01. 13:10:23

@enamel: Amíg tudom kontrollálni, addig nincs ezzel baj szerintem.:)

LMFAO 2010.10.01. 13:11:09

A prímeknél a 41 elől hiányzik egy szóköz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:12:41

@Dr Jozef Vengloš: "A 0 ... nem négyzetszám. ... gyököt vonni nem tudsz belőle"

Én tudok. És 0 jön ki.

De nem kell belőle gyököt vonni, elég, ha négyzetre emeled.

0*0=0

A négyzetszámok a természetes számok részhalmaza, ezért nem része a nulla.

hawkeye 2010.10.01. 13:14:59

@admin1221:

1. Ne hízelegj! Bár gyerekkorú lennék, habár ebben a mai világban tk. nem is olyen biztos, hogy szeretném... :)

2. "120 csatorna +3 HBO és filmnet, "

Ugyan már, melyik magyarországi szolgáltató csomagja ez? Áruld már el, nekünk, gyerekeknek!

Mert ezzel csak a gond, hogy ennyi csati egyiknek sincs - hacsak buta módra hozzá nem számolod a DTH free csatornákat - másrészt hazánkban a Filmnet 1997. március 30 óta nem fogható legálisan.

Valaki itt nagyon be akar vinni bennünket az erdőbe...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 13:15:36

@Fannii: A pszichológusok mind hibbantak. Mindenki másnak természetes, hogy ő normális, meg mások is. (azt az 5,39 milliárd hülyét most nem vesszük figyelembe)

England win The Ashes! 2010.10.01. 13:15:59

@atpijkamo: Bocsi, igen, világos van, mint Nagaszakiban.

Szóval a 0 a 0. négyzetszám, ha jól rémlik a definíció (amit, mint fentebb láthattunk, nem is olyan biztos).

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:16:03

@Fannii: "hogy ekkora hülyeséget rég' hallotam"

:))

Hát a Brueghel album mellé te beteszed az életrajzát...

Punto 2010.10.01. 13:17:58

@atpijkamo: Én még úgy tanultam, hogy a 0 is természetes szám.

England win The Ashes! 2010.10.01. 13:18:18

@droid_: Egy virtuális vállveregetés a jutalmad, én meg a fejem a falba verem (nem virtuálisan), mert elb.sztam.

Türkménbasi 2010.10.01. 13:18:45

Bíró Péter for President!
Király poszt volt:-)))

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:18:47

@Dr Jozef Vengloš: Olvasd már végig! A négyzetszám természetes szám négyzete. A nulla nem természetes szám, tehát a négyzete se kell négyzetszám legyen. Hiába egész szám négyzete.

Fannii 2010.10.01. 13:21:32

@enamel: Jaj hát ari vagy, de nem kell ám engem vígasztalni. Amióta rájöttem, hogy egyedül én vagyok normális ebben a dimenzióban, nem is aggódom nagyon semmin. Az az érzésem, hogy én találtam ki mindent, csak valahogy elcsesztem néhány dolgot. Pl. hogy a többiek nem kívánják úgy a rendet. Bár az is lehet, hogy szándékosan terveztem így, hogy szórakoztasson. Vagy ne veszítsem el önmagam. Nem tudom na. Megeszem a maradék gombát, aztán eltépek haza.
A számokban meg nincs hiba, felesleges keresni. A prímszámkutatás az egyik hobbym, szal nyugi nem ott van a hiba. Valami beugratós lehet.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:22:11

@Punto: Definíció kérdése. A matematikusok nem tekintik a nullát természetes számnak. A természetes szám: pozitív egész.

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2010.10.01. 13:22:52

Nekem most az átállás miatti netingadozás miatt elengedte a DIGI az augusztusi netszámlát.
Egyébként a csatornákat ugyanúgy kevergette,dehát ennyi pézé ilyen szolgáltatás van, nem panaszkodom.

Fannii 2010.10.01. 13:26:26

@atpijkamo: He?
Amúgy album mellé nem teszünk életrajzot. Az album a művészet 750-es környéke. Életrajz talán 929. Nem is egy polcon vannak, nem ám egymás mellett!

plomplom 2010.10.01. 13:30:23

én a upcdirect-nek küldtem egy halálegyszerű információt kérő levelet, mármint az oldalukon keresztül, mert persze ímélt azt már nem lehet nekik csak úgy küldeni... ültek három hétig rajta, aztán a válaszukban azt mondták, hogy nem tudják megválaszolni, mert nem adtam meg az ügyfélszámomat és a szolgáltatás pontos címét. a kérdésemnek semmi köze ügyfélséghez, és a szolgáltatás ugyebár műholdas, azaz egész európában pont ugyanolyan :-D

biorobot ez mind

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:32:25

@Fannii: "nem ott van a hiba. Valami beugratós lehet."

Én tudom. A szerződésszám nem xxxxxxxx. Nincs is ilyen szám. Legfeljebb a 34-es számrendszerben.

Amsti 2010.10.01. 13:33:04

Az a hiba, hogy a 0 is páros szám, az kimaradt a felsorolás elejéről...

Alikam 2010.10.01. 13:34:48

@Fannii: Elég baj, ugyanis aki egy kicsit is konyít a könyvekhez, elsősorban műfaj szerint rendezi be őket:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:36:55

@Amsti: "Az a hiba, hogy a 0 is páros szám, az kimaradt a felsorolás elejéről..."

De kimaradt a -2 is, az még előrébb van.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:38:06

@Alikam: De ő műfajon belül (szépirodalom) rendezi ABC-be.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:39:22

Gagyi bogmotor, MÚKOGGY!!! Azanyádhétszentségit!

Fannii 2010.10.01. 13:39:51

@Alikam: A könyvespolcom akkor, hogy érthető legyen az ETO szerint van rendezve.
Azt gondolom, az elég szakszerű.

Alikam 2010.10.01. 13:40:59

@atpijkamo: aki egy kicsit is konyít a könyvekhez, az műfaj után kiadási évszám szerint rendezi be:)

Persze lehet mellékesen egy lista ami tartalmazza az abc sorrendet is, viszont az legyen műfaj-független.

qmatch 2010.10.01. 13:43:36

Hát igen, sokat változott a világ, de nem előnyére. A költséghatékonyság jegyében a szolgáltatók igyekeznek félresöpörni a problémát, mert MEGOLDANI drágább. Ki is találták a független, szerződéses helpdesk intézményét - hogy még telefonon se küldhess el senkit a k..va anyjába az igazi vétkesek közül.

Két féle ember van - ebből a szempontból.

Egyik: aki úszik az árral, elég képzett is ahhoz, hogy ellene pisáljon a 21.századi szeleknek, hekkel, okoskodik, technikai kiskapukat keres ( nagyon sokszor talál is )... egyszóval bármilyen körülmények között feltalálja magát, és képes elvégezni mindazon feladatokat, amiket az általa fizetett szolgáltatónak kellene. És még meg is tudja mindezt magyarázni magának, mert ugye: a szolgáltatás azért olcsó, mert szar, de nekem fontosabb az, hogy olcsó legyen, a többit megoldom magam.

Másik embertípus: akinek gőze sincs az évtizedek óta tartó technikai silányodásról, sőt, beveszi az összes pozitív ideológiát a modern korral kapcsolatban. És ez hiba. Az ilyen ember csalódik a legnagyobbat, amikor az otthonába hozott űrtechnika egy kalap szart ér, mert nem érti a modern kor összefüggéseit - valljuk be, nem is kellene , hogy értse ahhoz, hogy nyugodtan tévézhessen, autózhasson ezer kilométereket gond nélkül, telepíthessen korszerű számítógépére korszerűnek mondott programokat, de legalább fájlt küldjön a mobiljáról a kituggyahánymagos szuperlaptopjára....

Én magam villamos üzemmérnökként, napi munkámban nagyon sokszor problémamegoldó emberként az első csoportba sorolom magam, de hasonló ügyekben - én is Digis vagyok - örömmel vértezem fel magamat egy bölcsészhallgató minden műszaki tudásával, mert:

ELEGEM VAN a technológiai szolgáltatók trehányságából, a minden határon túl folytatott költséghatékonyságból - ami mögött az erőltetett de műszaki szempontból dilettáns döntések szelleme sejlik fel, megkoronázva ezzel a managerek győzelmét a virágzó 21.századi csúcstechnológia felett.

Persze, spórolni lehet okosan is, most ne is jöjjön nekem senki azzal, hogy a Google szervereit is szarból rakják össze, ugyanis:
- a Googlenak sikerül
- másrészt szívesebben néznék a szemébe a google egy üzemmérnökének, mint annak a két f..nak, akik a digitől szoktak kijönni, ha már nagy a baj.

Még egy apróság a végére: 3 utcányira tőlünk 2/3 áron szélsebes - és többek elmondása alapján problémamentes - internetet árul a digi, de leküzdeni ezt a pár száz métert állítólag több évbe fog még kerülni... persze, értem én, hogy mi áll a háttérben, csak EGYSZERŰEN MÉGSEM AKAROM ÉRTENI! Addig marad a béna kábelmodemes megoldás. Szolgáltató váltogatni nem fogok, mert semmi értelme... a szolgáltatóknál kellene végre váltani.

Alikam 2010.10.01. 13:43:45

@Fannii: nem egészen, az ETO-nak köze sincs az abc sorrendhez, bár mondjuk a 30 köünyvednek nem hinném, hogy különösebben szisztematikus rendezés kéne;)

Fannii 2010.10.01. 13:45:34

@Alikam: Téényleg? Hát ez igazán izgalmas, tekintve, hogy a könyvtárak is ezt a hülye rendszert követik, és mondhatom, elég szigorúan betartják ezt az abc rendes faszságot.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:45:49

@Fannii: "ETO szerint"

Világos. Earth to Orbit. Kilövöd rakétával, és ahogy visszahullik, az lesz a sorrend.

Én is eto szerint rendezem. Japánul (えと) izé. Ez a könyv... izé... ide megy...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 13:46:07

@schwesterke: Láttál te már olyan függőt, aki nem azt mondja magának, hogy bármikor abba tudná hagyni? :)

@qmatch: Azt ugye tudod, hogy az ilyen hosszú kommenteket senki nem olvassa végig?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:47:24

@Alikam: "ETO-nak ... bár mondjuk a 30 köünyvednek"

:))) Az nagyon fles lenne, 30 könyvet rendezgetni.

Ottox 2010.10.01. 13:47:55

Azt írta a kedves úriember hogy a számok között van a hiba. :))

"Mivel arra következtettem, hogy levelem azért nem került elolvasásra, és értelmezésre,"

Az és elötti , felesleges!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 13:49:37

@enamel: Mert ha 1500 felett, akkor logikus, meg hasznos is. Alatta simán eligazodsz abc nélkül is.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:49:54

@enamel: "Azt ugye tudod, hogy az ilyen hosszú kommenteket senki nem olvassa végig?"

De én végigolvasom.

Azért üssed, mert lelkizik, és nem anekdotázik. Ne azért, mert hosszú.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:51:16

Gagyi bogmotor, MÚKOGGY!!! Azanyádhétszentségit!

Alikam 2010.10.01. 13:53:11

@Fannii: noob-oknak kell az ABC, azért használják a könyvtárakban a műfaj utáni ABC-rendezést:)

Előbb is írni akartam, mert tudtam, hogy erre fogsz hivatkozni.

Bibliográfiákban már találkozni fogsz évszám szerinit rendezéssel.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 13:53:41

@atpijkamo: Nekem mindenkiből elegem van, akinek másokból elege van.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:53:53

@enamel: "1500 felett"

Igen, valahol itt húznám meg a határt.

Alikam 2010.10.01. 13:54:34

@atpijkamo: hát látod, van aki megteszi:)

Fannii 2010.10.01. 13:54:52

@enamel: Hát ahogy olvasom, valaki szerint 30 kötetből áll össz-vissz a gyűjteményem. :)
Amúgy, hát tudja a fene, nem számoltam, de a szobában minden falon könyvespolc van faltól-falig, padlótól-plafonig. Amikor költöztem, akkor a költöztetők kértek egy cigiszünetet, hogy megtárgyalják elvállalják-e.Mert azt mondtam, hogy nincs sok bútor, csak könyvek. De nyilván ők is kb 30 könyvre számolhattak. :)
(és az egyik diplomám könyvtáros, csak azért mondom, hogy nehogy valaki azzal fárassza magát, hogy elmeséli mi az az ETO rendszer)

nov2016 2010.10.01. 13:55:44

Mekkora igénytelen állatok fordulnak meg itt. Méghogy ABC-szerint, lehet hogy hamarabb megtalálod, de milyen trehányul fog már mutatni a lakásod.

Könyveket első feltételként méret, másodjára szín szerint kell rendezni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:56:57

@atpijkamo: "de a szobában minden falon könyvespolc van faltól-falig, padlótól-plafonig."

Az cca. 3-4000. Kár, hogy nincs ajtó.

England win The Ashes! 2010.10.01. 13:58:11

@atpijkamo: Na most már berágtam: hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9gyzetsz%C3%A1mok

Itt a 0-t is annak veszik. De ezen ne vesszünk már össze.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 13:58:54

@nov2016: "Könyveket első feltételként méret, másodjára szín szerint kell rendezni."

Nem. A műkörömépítésről szólókat balra, a kifestőket jobbra.

Fannii 2010.10.01. 14:00:23

@atpijkamo: Bazze, az ajtó-ablak kimaradt.
Mi amúgy a kéményen át közlekedünk. Bár az már nem lepne meg senkit. A környezetem afféle csodabogárnak tart. (néha rá is teszek egy lapáttal)

Sátán meg a Jocó 2010.10.01. 14:02:09

@enamel: mármint Te, mint ovis, akinek nem megy a szövegértelmezés?

Vagy mi nem világos a posztoló panaszában?

Szívesen válaszolok, ígérem, számodra is érthetően :)

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2010.10.01. 14:02:33

@Fannii: logikusabb lenne isbn alapján rendezni, nem?

England win The Ashes! 2010.10.01. 14:08:37

@nov2016: "Szinte látom a Libriben:

"Kérek 20 centi összvastagságú kéket és pár centi vastag pirosat."

Eladó: "23 cm, maradhat?"

Bundi11 2010.10.01. 14:08:42

A 0 és az 1 nem prímszám!

"A legelső (legkisebb) pozitív prímszámok a következők:

2, 3, 5, 7, 11, 13, 17, 19, 23, 29, 31, 37, 41, 43, 47, 53,..."
/ Forrás : Wikipedia

A 0 nem négyzetszám!

"Az első 50 természetes szám négyzete a következő:

1, 4, 9, 16, 25, 36, 49, 64, 81..."

/ Forrás : Wikipedia

A hiba a pi számban van:
A legutolsó szám a kerekítés miatt nem 0-nak, hanem 1-nek kellene lennie!

dakrgin 2010.10.01. 14:09:28

ETO-nak valóban semmi köze az ABC-rendhez, hiszem tematikus elrendezés. Amiről a könyvtáros hölgy beszélni próbál, az egyfajta raktározási módszer: ETO főcsoport + Betű + Szám, így már lehet azonos ETO-n belül ABC sorrend. Mindezt egy rusnya barna könyv, a raktározási táblázatok írja le szépen (Dewey féle akármi). Persze nagyobb mennyiségű könyvnél totálisan használhatatlan, azoknál (és igazi raktárakban) más rendszereket használnak - ugyanis ha jön valami könyv, ki a jó isten fog arréb pakolni fél millió kötetet csak azért, mert az újat az ETO szerint ide meg ide kéne rakni, viszont ott már nincs hely?

Giedi 2010.10.01. 14:10:58

A Fibonacci-sorozat:
1, 1, 2, 3, 5 stb.
Az elején van egy extra 0. Hiába írja azt a Wiki, a sorozat első tagja 1.

Miigeii 2010.10.01. 14:15:56

Nekem egy mítingen nagyon jó szórakozást biztosított a hibakeresés.
Szellemes. :)

zsírvezér 2010.10.01. 14:17:03

@Saccka:
Az 1-nek csak egy osztója van és pont te írtad, hogy bizony kettőnek kell lennie... .
Nem hiába 3 ember típus létezik egy aki tud számolni és egy aki nem... :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 14:19:52

@Dr Jozef Vengloš: "Itt a 0-t is annak veszik."

Nyilvánvalóan hibás.

Önmagának is ellentmond: "Az m szám pontosan akkor négyzetszám, ha m pont elrendezhető négyzet alakban:"

Megfigyelem, ahogy 0 pontot négyzet alakban elhelyez. Nekem már egy ponttal is nehézségeim adódtak.

Mégegyszer ellentmondásba keveredik önmagával: "Tízes számrendszerben a négyzetszámok a következő végződésűek lehetnek: 00, 1, 4, 6, 9 vagy 25"

Aztán meg: "1975-ben bizonyította Chen Jingrun, hogy két egymást követő négyzetszám n2 és (n + 1)2 között mindig létezik egy olyan P, amely vagy prímszám vagy félprím."

Nullával ez nem lenne igaz. Q.E.D. (Nem mintha egy definíciót lehetne bizonyítani:)

2010.10.01. 14:22:45

Szerintem a hiba az, hogy nem csak a 0 hanem több páros szám is kimaradt:

..., -4, -2, 0, 2, 4, ...

így lett volna korrekt a páros számsorozatot írni...

Egyéves Önkéntes 2010.10.01. 14:24:03

@atpijkamo: és például az 1-et hogyan rendezed el négyzet alakban?

nov2016 2010.10.01. 14:25:31

@Dr Jozef Vengloš:
Viccen kívül, hidd el hogy zajlott már le ehhez hasonló párbeszéd könyvesboltban...
A mai világban, igényeséknél a könyvnek díszítő szerepe van.

2010.10.01. 14:27:43

@atpijkamo: ez lehet így van, régen tanultam. :)
nemtom, de a lényeg, hogy kihagyta a negatív számokat és 0-t. amit leírt az a páros _természetes_ számok de mivel ez nem volt meghatározva szerintem egész számokról van "default" szó... kivéve ha tévedek :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 14:28:38

@EÖ: "az 1-et hogyan rendezed el négyzet alakban?"

Nehezen ment, de végül is sikerült. Letettem az elsőt, és utána ugyanannyit tettem le vízszintesen, mint függőlegesen.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 14:29:39

@A csótány is ember: "kihagyta a negatív számokat és 0-t."

Én éstevettem, hogy kihagyta a 9876545678-t is.

Egyéves Önkéntes 2010.10.01. 14:30:53

@atpijkamo: ja hogy egy eleve négyzet alakú valamit kell négyzet alakban elrendezni? :)
így télleg nem tűnik bonyolultnak

2010.10.01. 14:31:38

@atpijkamo: arra való a "...", gondolom ezt tudod csak trollkodsz.

Fannii 2010.10.01. 14:32:11

@atpijkamo: Szerintem a levélíró a google-ból vette a számok leírását.
Ez nem von le a levél értékéből semmit, mert szerintem kiváló a stílusa, de nem hiszem, hogy ilyen mélységben gondolta a hibakeresést, hogy Chen Jingrun, meg a többiek. :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 14:33:28

@A csótány is ember: "ez lehet így van"

Csak annyi, hogy több irányban végtelen sorozatot is fel lehet sorolni. Láttuk a természetes számok, aztán az egész számok felsorolását. Feladat: sorold fel a pozitív racionális számokat. (p/q ahol p és q természetes szám.)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 14:37:12

@Fannii: "Chen Jingrun"

Az csak arra volt jó, hogy lássuk be, a wikipedia elcseszte, a nullának semmi keresnivalója a négyzetszámok között. (Bár egész szám négyzete. És négyzetgyöke. Bele lehetne erőltetni, de nem lenne elegáns. A matematikának fontos tulajdonsága az elegancia.)

newcy67 2010.10.01. 14:37:37

Hihetetlenül szuper reakció volt! Reméljük, Digi-lufi is kipukkan mielőbb! Láttunk már ilyet Mo-on korábban, agresszív terjeszkedés creditből, mikor elfogy magánytőke, aztán durr!

2010.10.01. 14:38:29

@Fannii: Mivel átlagembereknek íródik így azt mondanám, talán a suliban jelenleg tanított forma lehetne a mérvadó de ezt nem tudom ellenőrizni, és ki tudja, az író hogy gondolta. Persze sehogy.
Nem mintha ennyire szomjas lennék csak lúzernek érzem magam, mert azzal kezdtem, hogy végignéztem az összes számot, főként a Fibonacci számok összeadása ami zavar, mert annyira jó nem vagyok.. eltartott egy ideig :p
jó lenne tudni mire gondolt, ha egyáltalán valamire, amikor hibát írt

Layosh 2010.10.01. 14:38:34

Na, félek tőle, hogy elfog veszni a hozzászólásom.
NE az ügyfélszolgálattal harcolj, hanem tanuld meg kezelni a beltéridet.
A MENÜBEN KAPCSOLD KI AZ AUTOMATIKUS CSATORNA FRISSÍTÉST.
Arról nem a digi tehet, hogy még arra sem vetted a fáradságot, hogy a kezelési útmutatót elolvasd.
DE mondok jobbat, írd be a google-ba pl: "Digitv összekeveredtek" és kattints az első találatra!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 14:39:06

Hallottátok? Cauchy-t lelőtték. Kapott egy sorozatot.

Egyéves Önkéntes 2010.10.01. 14:42:13

@atpijkamo: jaja, a matektanár férje meg lelépett két ismeretlennel. :)

Giedi 2010.10.01. 14:42:53

Továbbra is tartom a Fibonacci-észrevételemet, azaz nem 0-val kezdődik.
Ugye, onnan ered ez a számsor, hogy hány pár nyúl lesz 1 pár nyúlból n hónap után bizonyos feltételek mellett.
0 pár nyúlból pedig 0 pár nyúl lesz akárhány hónap elteltével.

LMFAO 2010.10.01. 14:42:56

@A csótány is ember: a prímeknél a 41 előtt kihagyott egy szóközt, amúgy minden stimmel.

emerico 2010.10.01. 14:43:56

Nem tudom, írták-e már ide, de a levélíró problémájára a következő a megoldás. A beltéri egység setup-jában ki kell kapcsolni a "dinamikus csatornafrissítés"-t. És akkor nem keverednek össze a csatornák. Nálam is volt ezzel gond.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 14:44:27

@EÖ: :)))) Ma harmadszorra nevettetsz meg. Ez világrekord.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 14:45:40

Az már volt, hogy a kézikönyv szerint az automatikus csatornafrissítést ki kell kapcsolni?

dzsedi 2010.10.01. 14:47:30

ezen jót röhögtem

Fannii 2010.10.01. 14:47:31

@atpijkamo: A wiki gyakran téved. Meg az interneten úgy általában sok téves infó kering. Sok helyen pl az 1-est lazán a prímszámok közé sorolják, stb.
Amúgy kurvára kíváncsi vagyok a megfejtésre, azért ülök még itt. Pedig mennék már shoppingolni. Láttam egy tök szexi farmert, csak tegnap nem volt időm próbálgatni. Remélem jó lesz, mert a színe az a naggyon jó kék, amiből ma már kevés van.

Egyéves Önkéntes 2010.10.01. 14:47:45

@Giedi: igazad van, nullával kezdődik
de a nyúlpár az nem ez, hanem az exponenciális
ha minden nyúlnak két kölke lesz és azoknak is és azoknak is, akkor az 2azennediken függvény
és a matekban az a csodálatos, hogy ez macskára is igaz, nem csak nyúlra

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 14:48:55

@Giedi: Elhagyhatod a nullát, és értelmes marad. De a két egyest is elhagyhatod, nyugodtan kezdődhet 2-vel és 3-mal. Lényeg, hogy két számmal kell kezdődnie.

NB_ · http://goo.gl/qvSd4 2010.10.01. 14:49:05

@atpijkamo: A 0 természetes szám. {Természetes számok}={pozitív egész számok}U{0}, azaz magyarul a 0 és a pozitív egész számok halmaza együttvéve.

2010.10.01. 14:49:37

@atpijkamo: hát rég volt, biztos van valami olyami mint 1/1 1/2 2/1 1/3 3/1 2/3 3/2 1/4 4/1 2/4 4/2 3/4 4/3 ..., és biztos van valakinek valami képlete rá... én elhiszem, hogy formailag nem volt helyes amit írtam, de tartalmilag igen.
A felsorolás majd ... nem túl tudományos, de a felírt elemekből és sorrendekből következtetni tud az ember, mi jön tovább, vagy mi hiányzik, stb.

Fannii 2010.10.01. 14:51:30

@A csótány is ember: Mondom, szerintem valami beugratós.
Mint a mentő kérdés érettségin.
- Na akkor azt mondja meg a kettesért, hogy melyik volt előbb. Az első, vagy a második világháború?
- A második.
- ??????
- Ja, azt hittem beugratós kérdés.

2010.10.01. 14:51:48

@NB.: Szerintem pedig a 0 sorsa vitatott, én úgy emlékszem, a suliban úgy tanították, hogy 1-től kezdődnek de ahogy neten elnézem ez attól függ :)

Giedi 2010.10.01. 14:53:41

@EÖ: "bizonyos feltételek mellett"
Nem akartam részletezni, Leonardo példája nem exponenciális, hanem pont a tekintett sorozatot adja. (Minden pár nyúl havonta létrehoz egy pár nyulat, s minden nyúl 2 hónap után lesz ivarérett. Ebből jön ki a Fibonacci sorozat)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 14:54:35

@Fannii: Hát ha egy megfejtés van, akkor az a 0 és a negatív páros számok hiánya.

Giedi 2010.10.01. 14:57:03

@Layosh: Kipróbáltam, az első találat már erre a posztra mutat.

elwood 2010.10.01. 14:58:08

A UPC-nél nincs ilyen probléma, ott egyátalán nem lehet beállítani saját sorrendet, a UPC-s renszergazda preferenciáját szereti mindenki.

A poszter elég kancsó: "Mivel arra következtettem, hogy levelem azért nem került elolvasásra, és értelmezésre, mert nem voltak benne számok,"

téves következtetés. a pizza teszten nem menne át, nem akármilyen számot hiányoltak hanem szerződészámot, amit minden más ügyfélszolgálatnál is, hogy rögzítsék a panaszát

LMFAO 2010.10.01. 14:58:23

@Fannii:
prímek: "....29, 31, 37,41, 43,..."
41nél nincs beírva a szóköz, a bemásolásnál wikiből, kitörölt egy szóközt. Beszédes, hogy azt írta számok között és nem számokban. Tehát nem a számokban van a hiba, hanem közöttük.

Egyéves Önkéntes 2010.10.01. 14:59:03

@Giedi: továbbra sem fogom fel, hogy ez mitől fibonacci

Fibonacci-bullshit:

Lendvai Ernő magyar zenetörténész Bartók Béla muzsikáját elemző könyvében mutatja be azt, hogyan tagolta zeneműveiben az egyes zenei gondolatok ütemsorrendjét a Fibonacci-szám hosszúságú szakaszok fölhasználásával Bartók. A Lendvai Ernő által felfedezett Fibonacci szerkezetelméleti összefüggéseket Bartók ösztönösen alkalmazta zenéjének formai arányrendszerében.

Egyéves Önkéntes 2010.10.01. 15:01:04

@Giedi: esetleg akkor értem, ha a "bizonyos feltételek" at jelentik, hogy "fibonacci sorozatnak megfelelő szaporodási ciklus" :)

Fannii 2010.10.01. 15:02:25

@LMFAO: Ajajj, és rám mondják, hogy megszállott? :)

Giedi 2010.10.01. 15:03:40

@EÖ: Na jó. Tessék itt van:
„Hány pár nyúlra szaporodik egy év alatt a kezdeti pár, ha tudjuk, a nyulak két hónap alatt válnak ivaréretté, és ezután minden pár minden hónapban egy új párnak ad életet és mindegyikük életben marad?”

na__most__akkor 2010.10.01. 15:04:49

A jelenleg 247 komment utolsó százából egy se a kérdéshez szól hozzá, úgyhogy le vagytok szarva. Mind.

Amúgy érdekelt volna a téma...

Giedi 2010.10.01. 15:05:55

@na__most__akkor: Melyik téma? A Digi vagy a keresd a hibát a számokban?

na__most__akkor 2010.10.01. 15:06:59

Elnézést, "qmatch" majdnem on topic volt.

Még igaza is van, de amit írt az minden úgynevezett szolgáltatóra igaz.

LMFAO 2010.10.01. 15:07:59

@Fannii: csak simán mozilla kereső és nem találta az oldalon, így vettem észre. Bár igaz, hogy ez már a harmadik módszer volt, amit alkalmaznom kellett :D.

na__most__akkor 2010.10.01. 15:08:22

@Giedi: A Digi ...

Bár a számok a kedvenceim, meg a kutyák.

Na tessék, már én is mással foglalkozom.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 15:09:03

@NB.: Be lehet venni a nullát a természetes számok közé. Ha nagyon fiatal vagy, akkor talán így tanultad. Nagy fájdalom nem lesz belőle, de nem elegáns. Ha nem veszem be, akkor sokat kell dumálni a nem-negatív egészekről. Ha beleveszem, akkor meg a pozitív egészekről kell majd beszélni máshol. De mennyire szebb természetes számot mondani, mint pozitív egészt!

papas 2010.10.01. 15:10:23

A szokásos havi digit fikázó írás az indexen. csődbe megy, szar a szolgáltatás, etc. újra és újra, minden hónapban, kár hogy erre még nem lehet fogadni, hogy mondjuk melyik héten, napon jelenik itt meg.

Persze, ha megnézem,hogy kik a három betűs lehúzós kábel tévés cég arcai, már nem is annyira értelmetlen a dolog. Mert minden körbeér!

Egyéves Önkéntes 2010.10.01. 15:11:44

@Giedi: vágom, mert nem lesz rögtön ivarérett a nyuszi

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 15:13:54

@na__most__akkor: "A jelenleg 247 komment utolsó százából egy se a kérdéshez szól hozzá, úgyhogy le vagytok szarva. Mind."

Már le volt írva 26-tal előtted a megfejtés: a kézikönyv szerint az automatikus csatornafrissítést ki kell kapcsolni. Na, húzzál innen, Fibonacci vaknyúl!

Bibo65 2010.10.01. 15:18:41

LMFAO 2010.10.01. 14:42:56
Ott a pont.
A szerző szándéka szerint: a számok KÖZÖTT rejtett el egy hibát. A sörért a megadott telefonszámon lehet jelentkezni.

Punto 2010.10.01. 15:23:24

Akkor ennyi erővel a Pi tele van hibával, mert abban meg extra szóközök vannak.

2010.10.01. 15:30:29

@EÖ: ez tényleg bs? mert annak hangzik.

2010.10.01. 15:38:08

@EÖ: bocs, mármint a Bartók dolog

@atpijkamo: ha programot kéne írjak rá akkor biztosan menne, csak elég régen nem csináltam... lolcode nem elég kiforrott még hozá..:)
Egy legnagyobb közös osztó számigálást is bele kéne tegyek meg tudnom kéne, mi a követelmény a sorrendre.. valódi növekvő sorrendet kíváncsi lennék, ha ki lehet alakítani, nekem csak az 1..n véges természetes szám részhalmazból kombinált p/q-ra sikerül... 1/1 1/2 2/1 1/3 2/3 3/2 3/1 ... így...
Vagyis értem én, de mondjuk nekem azt tanították hogy nem feltétlen számít, hogyan reprezentálod a dolgokat...:)

Bibo65 2010.10.01. 15:48:55

Hivatásos kötekedőként nem zavar a többiek kötözködése, azonban ha letiltom a frissítést, akkor nem kapom meg az új csatornákat, mint pl nat geo wild, vagy boomerang. Feltételezve, hogy a sok számot a googli dobta ki, szerintem a frissítés kikapcsolását is megtaláltam volna, ha úgy vélem, hogy az egy olyan megoldás, amit el tudok fogadni. Egyébként a tiltás lehetősége ismert volt előttem, de köszönöm az segítő jellegű kritikát. Ezektől függetlenül a frissítés kikapcsolása nekem nem volt opció. Ennyi.

Selli69 2010.10.01. 16:16:09

@elwood: Na, te is egy droid vagy, ecsém. Tán te vagy Olajos Sándor.

Lapítlavovecskin (törölt) 2010.10.01. 16:17:40

@enamel: ...ahogy te tévedsz, rosszindulatu seggfej... Én szinte csak a hosszú kommenteket olvasom el, és minden esetben végig, mivel általában csak ezekben szoktam valóban értékes, mi több érvényes megállapításokat találni...

Miként azt qmatch (2010.10.01. 13:43:36)
kommentje is mindennél ékesebben bizonyítja.

elwood 2010.10.01. 16:23:51

@Selli69: nem tudok róla. miért ?

Izomor Lánya 2010.10.01. 16:25:05

... a természetes szám definíciója változott a történelem során. Az, hogy a 0 benne van-e, vagy nem, az az aktuális definíció kérdése.

... konvenció szerint a "nulladik" Fibonacci szám, F0 = 0, szóval az is rendben van.

... a négyzetszám definícióján azonban tudtommal nincs vita, annyi, hogy "egész szám négyzete" -- nincs pozitivitásról, vagy nemnegativitásról szó. Tehát az 1 négyzetszám, mert előáll akár mint 1*1 vagy (-1)*(-1). A 0 is egész szám négyzete, így négyzetszám. A -1 nem négyzetszám (mert az i nem egész). Vagyis: a 0 négyzetszám

Na de, egy matematikus pontosan olvas és értelmez: a poster sehol sem mondta, hogy ő most az *összes* prímszámot (páros, Fibonacci, stb. számot) sorolja fel, de még azt sem, hogy valamiféle sorrendben. Úgyhogy úgy szemezget belőlük, ahogy akar. Tehát csak az lehet hiba, ha valamelyik szám nem az, ami.

Lapítlavovecskin (törölt) 2010.10.01. 16:28:53

Tudom idegesít, hogy valakinek villamos üzemmérnök létére is ilyen jó íráskészsége van. A régi Homáron is mindig átmentél aljasba, ha valaki értékesebbnek tűnt nálad. Akkor az volt a dumád, hogy "mit népszerűsíti ez itt magát", ami amellett, hogy teljesen funkciótlan, az adott helyzetben még abszolúte értelmetlen beszólás volt...

Joaquin 2010.10.01. 16:33:22

@Giedi: A rekurzió miatt 2 alapeset szükséges, ezt pl nálunk 0-tól szokták kezdeni.

Az, meg hogy a páros számokat nem 0-tól kezdi nem hiba, ennyi erővel -2-től is kezdhetné.

Kiábrándító mert amúgy mindent ellenőriztem, bár csak fejben, és semmi hiba :-/

Joaquin 2010.10.01. 16:37:21

@Izomor Lánya: Pontosan. A természetes számok formai definíciójában Peano pl 1-től kezdte.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2010.10.01. 16:54:14

@Izomor Lánya: az i egész, mint a j és a k. nem egész pl. az x és az y.

Róka-Rudi 2010.10.01. 16:59:05

Vazz! Posztoló for President!!! Sün-díj Extra!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 17:03:05

@A csótány is ember: "1/1 1/2 2/1 1/3 2/3 3/2 3/1 ... így."

Igen, így.

"nem feltétlen számít, hogyan reprezentálod a dolgokat"

Pontosan. Végtelen sok más megoldás lehetséges, de lényegében ugyanaz lesz mindegyik, mint a tied. A lényeg az, hogy felsorolhatóak a racionális számok. Van olyan számhalmaz, ami NEM felsorolható sehogyan sem. Például ilyen az irracionális számok halmaza. (Azaz a számegyenes.)

Ha már itt tartunk, létezik ogyan számolási feladat, ami véges idő alatt megoldható. Lehet úgy csavarni, hogy jó sokáig tartson, de biztos, hogy valamikor megoldás lesz. Na most van olyan feladat is, ami NEM biztos, hogy véges idő alatt megoldható.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 17:08:24

@Lapítlavovecskin: "Én szinte csak a hosszú kommenteket olvasom el"

Akkor te vagy a segfely, mert pont kihagyod mondjuk EÖ kommentjeit, pedig ma hasít a csávó.

Anyád barátja 2010.10.01. 17:13:04

Amúgy sem vagyok egy agysebész,de most az éves átlagnál is bambább pofát vágok szerintem!:(
Bazz,Ti ezt mind értitek ami itt le van írva??:P

Anyád barátja 2010.10.01. 17:26:36

@atpijkamo: Még azt sem tudok!:P
Azaz dehogynem!
Ha egy fél disznófelet összefőzök krumplival amolyan kis ápdétes pörköltnek,akkor a majorannát csak a végén tegyem bele,amikor már majdnem kész,ugye??
Ez fontos!!!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 17:29:14

@Anyád barátja: "amikor már majdnem kész,ugye??"

Hát igen. Illetve nem. De az biztos, hogy valamelyik.

Anyád barátja 2010.10.01. 17:29:22

@Anyád barátja: A fél disznófél az fél fej akar lenni,csak belezavarodtam a számokba,mint hormonzavaros domolykóhorgász a hálóba!:P

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 17:31:41

@A csótány is ember: "1/1 1/2 2/1 1/3 2/3 3/2 3/1 ... így..."

Nem figyeltem.

1/1 1/2 2/1 1/3 2/2 3/1...

Anyád barátja 2010.10.01. 17:33:08

@atpijkamo: Köszi.
Amíg eldöntöm,átrendezem a könyveimet.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.01. 17:34:34

@Anyád barátja: "A fél disznófél az fél fej akar lenni"

- Hé sógor! Kell egy fél disznó?
- Nem, úgyis csak eldőlne az ólban.

Anyád barátja 2010.10.01. 17:42:04

@atpijkamo: Már vártam valami ilyesmit!:))
Viszont beleszórtam a pörköltbe a majorannát!Lesz,ami lesz!Egyszer élünk!Aki mer,az nyer!Bátraké a szerencse!
Meg ilyesmi.

.lll. 2010.10.01. 17:50:17

@Anyád barátja:

akkor vágjál belé csombort és kaprot is szaporán

Anyád barátja 2010.10.01. 17:55:30

@lófő: Kapor nálam csak a kov.uborkánál működik,más esetben a tökfőzelék jut eszembe róla.Azt már az óvodában a plafonig köpködtem.
Csombort pedig még nem ittam!Azmiaz??

Izomor Lánya 2010.10.01. 18:01:03

@droid_: nem, az i magánhangzó, a j és k meg nem.

.lll. 2010.10.01. 18:03:30

@Anyád barátja:

borsikafű

kapor jól passzol a lucskoskáposztához

seggszpír 2010.10.01. 18:05:55

@lófő:
szerintem anyád téged nem szeretett

Tiffauges 2010.10.01. 18:09:04

@dakrgin: Conan the Librarian: www.youtube.com/watch?v=mZHoHaAYHq8
"Don't you know the Dewey Decimal System?!!"
Így jár aki nem :)

Anyád barátja 2010.10.01. 18:10:23

@lófő: Függőben hagyom a kérdést,jövő héten megejtem a próbát!
Köszi.

Lapítlavovecskin (törölt) 2010.10.01. 18:11:34

Ostobaságokkal nem foglakozik az ember, különösen nem egészen durva fikciókkal. Bár Bartók zenéje is merő és színtiszta fikció ugyan és köze nincs ahhoz, ami az ember-mivolt leglényege, ám ez valójában mellékes.

A lényeg, hogy egy matematikai állítás kizárólag önmagával azonos, a tárgyi valósággal történő bármilyen konkrét beazonosítása tökéletesen fiktív.

A ténynek, hogy ez mégis megtörténhet, egyetlen oka, hogy a matematika ugyan egyáltalán nem foglalja magába a tárgyi valóságot, a tárgyi valóság viszont nagyon is magában foglalja a matematikai leírás konkrét lehetőségét.

Miből következőleg amíg a tárgyi valóság összefüggéseiből a matematikai összefüggések léte és lényege egyértelműen levezethető, fordítva ez kizárt, és minden ízében tökéletesen fiktív.

Az emberi találékonyságot dícséri, hogy rengeteg hasonló irgalmatlanul ostoba gondolati rögeszme ellenére is képes érdemi tudományos tevékenységre.

Bár elég nehezen és keservesen, amint azt az utóbbi pár száz év is bizonyítja.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 18:39:46

@Lapítlavovecskin: A Deprsszióellenes Világnap alkalmából sikeres gyógyulást kívánok neked, és az összes többi hibbantnak!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 18:45:22

@Lapítlavovecskin: Én nem vagyok hülye, viszont te lassan teljesen beletorzulsz a rosszindulatba. Ezt nem bántásból mondom, csak hátha nem veszed észre. Ha az ágy felett is szoktál is lebegni és zöldet hánysz, szerintem keress egy ördögűzőt, vagy valamit.

Lapítlavovecskin (törölt) 2010.10.01. 18:59:49

...ez igaz. Tényleg nem vettem észre, hogy nincs benne bántás...

Rosszindulatú Vászka 2010.10.01. 19:09:41

@Anyád barátja: azzal a sumákkal vigyázzál, direkt beszél góbéul roszindulatbúl, ahogy azok szoktak, nem csak ám az ellenség megtévesztéssére :)

.lll. 2010.10.01. 19:28:50

@seggszpír:

hát te ki a barna fasz vagy?

Mylady 2010.10.01. 19:28:52

@Dr. Körömlakk ®: Én is láttam, nekem nagyon tetszik. Ha nem 25 ezer lenne, vennék is. (mondjuk lehet, hogy így is veszek)

Rosszindulatú Vászka 2010.10.01. 19:50:54

@enamel: mivan, mivan? Kicsi mi fáj, gyere meséjj!

Jelzem pont ezt monta Rapcsák Ananmária úrhölgy is, mikor kérdeszték, hogy mér késelte meg azt a pár gyereket. Hogy mer gonoszak.

seggszpír 2010.10.01. 19:53:17

@lófő:
neszólj be

digi tv előfizető szeretnék lenni
alapvetően érdekelt vagyok a szolgáltatás minőségének javulásában

Egyéves Önkéntes 2010.10.01. 20:02:42

@Tiffauges: ezt bepikkelyezem a könyvjelzőkhöz, a Canon, the Norwegian után

.lll. 2010.10.01. 20:16:41

@seggszpír:

ez ötöd vagy hatodnicked,segg?

Tiffauges 2010.10.01. 20:23:41

@EÖ: az meg a norvég bőripar mellett van gondolom...

Mylady 2010.10.01. 20:31:52

@Rosszindulatú Vászka: ez de jó, köszi :)
hosszasan tudom nézegetni a másodpercmutatót :)

Énbagoly 2010.10.01. 20:43:30

Én ezt miért csak most olvastam el?
De legalább most is jólesett. :)

Mylady 2010.10.01. 20:45:05

@enamel: látom, esik az ára
még várok kicsit, aztán megveszem
mondjuk szülinapomra
vagy karira

NGabor 2010.10.01. 20:59:44

És mi a pékpókfaszát csináljak a kábeles elérés esetén ahol a TV a frekvenciákat tárolja és egyszer csak a CSI helyett beugrik a Fásy mulató... Aztán lehet keresgélni meg rendezgetni megint.

Rosszindulatú Vászka 2010.10.01. 21:29:15

@NGabor: kapcsojj át.

@Mylady: az úttörő ahol tud, segít :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.01. 23:12:41

@Rosszindulatú Vászka: Az egy igen éles látású női hölgy lehetett.. ő is celeb?

@Mylady: Jó, vegyél nekem is pls.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.02. 06:37:46

A pí idáig rendben van, poszttoló nem tud tovább számolni,
Pi: 3,1415926535
de itt ezek a számcsoportok mik? 8979323846 2643383279 5028841971 6939937510...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.02. 06:44:54

@atpijkamo:
És ne felejtsd el a legfontosabbat:

"Testizomorfizmus erejéig egyetlen olyan test van, mely:

karakterisztikája 0,
a prímteste feletti transzcendencia foka kontinuum,
algebrailag zárt.

Melyen számoknak a teste ez?
!Fontosch

mohopasi 2010.10.04. 13:15:42

A levél jó, különösen a második. De szerintem nem a szolgáltató cseszi össze a sorrendet, hanem a fos beltérijük. Fateréknak is ilyen volt, egy telefon után megmondták mit kell a beltéri beállításán változtatni, azóta nem mozdultak el a csatornák sehová.

Jó Estét 2010.10.04. 15:46:10

Mostmar akkor tudom, hogy miert tunnek el a zokniaim a szekrenyembol, tuti a Digi cserelgeti oket folyton...

Amugy nem ertem miert haborodik fel barki is a kommentelok ozul, hogy valaki irni mer az ugyfelszolgalatnak, ha valami bantja, nem ezert van az ugyfelszolgalat?

Persze lehet en elek egy utopisztikus vilagban...

2010.10.09. 09:27:12

Egy kis adalék a Digi ügyfélszolgálatáról:
Július 19 -n írásban felmondtam a szerződésemet július 30 -ra.
Másnap keresnek, hogy vinnék a berendezéseket. Mondom, hogy 30.-ig van szerződésem. Rendben, akkor Augusztus elsején jönnek.
Azóta is jönnek, a cucc meg ott rohad.

www.ringkavezo.dxn.hu
süti beállítások módosítása