Tékozló Homár

Felejthetetlen üdülés a Royal Club Visegrád jóvoltából

2010.11.10. 09:53 | szily | 225 komment

Telefonos ajánlattal indul, szopatással folyatódik, eltékozolt szabadsággal tetőzik, szerintem mégsem tragikus történet Filiszteusé, ugyanis 10 nap múlva visszakapta a pénzét. Inkább ennek örüljön, minthogy nekünk nyivákol. Egy (magyar) velencei üdülés amúgy a téma, ami elmaradt, pedig a szervező nem léphetett volna vissza. Keserűség alant:

Szokás szerint, kéretlenül, az otthoni telefonunkon keresett meg minket a Royal Club Visegrád Kft munkatársa üdülési ajánlatukkal. Ez még nem lett volna baj, hiszen az ilyen telefon után még vissza lehet állni a zuhany alá, folytatni lehet a megkezdett ebédet vagy bármit, amit a hívás miatt abbahagyott a listából kiszemelt ügyfél. A baj ott kezdődött, hogy elfogadtuk ajánlatukat. 3nap 2 éjszakás wellness pihenés a Velence Resort & Spa**** hotelben két személy részére 37 000,-Ft és egy két órás előadás meghallgatása ellenében. Az időpont egyszeri módosítás után végül november 2.-ra lett visszaigazolva e-mailben. Ezután még telefonon módosították nov. 1.-re. Átutaltuk a 37 000,-Ft-ot az Unicredit Bank-on keresztül, szabadságot vettünk ki 2.-ra és 3.-ra. Készültünk az üdülésre (gyerekek, kutya elhelyezése stb.) amikor 29.-én péntek délután telefonhívást kaptunk, hogy nincs hely a szállodában, nem utazhatunk a kitűzött időpontban, hanem esetleg valamikor decemberben. A Kft. részvételi feltételeiben szerepel két pont erről a témáról: 4./ A vendég egy alkalommal kérhet időpont- módosítást, az utazást megelőző ötödik napig, amelyet írásban kell benyújtani a megadott elérhetőségekre.... 5./ A Royal Club Visegrád Kft. fenntartja a jogot, hogy Vis major (pl.: természeti katasztrófa) esetén a visszaigazolt foglalások időpontját módosítsa. Tehát a céggel ellentétben a vendég nem telefonálhat két nappal az indulás előtt, hogy mégsem megy. Tudtommal nem történt természeti katasztrófa sem a Velencei-tó térségében. A péntek délutáni értesítés azért különösen baráti gesztus, mert még esélyt sem adtak a szabadságunk lemondására. Az is hab a tortán, hogy az üdülés ellenértékét majd valamikor a következő héten utalják vissza. Nem vet fel minket a pénz, (ez vezetett oda, hogy vesztünkre szóba álltunk velük az árkedvezmény miatt) és így mivel az üdülésre szánt összeg abban az időszakban a cégnél pihent, a már kivett szabadság idején máshová sem állt módunkban elutazni. A péntek délutáni lemondás utáni 10. napon, hétfőn érkezett vissza postai úton a pénzünk. Természetesen én nem minősítem a céget, mivel nincs kedvem, sem pénzem a jól fizetett ügyvédeikkel hadakozni, pusztán leírtam szó szerint a velünk történteket. Az eset egyetlen pozitív hozadéka, hogy nem előre kellett a két órás előadást meghallgatnunk és így megúsztuk.

Filiszteus

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.10. 09:57:41

"Készültünk az üdülésre (gyerekek, kutya elhelyezése stb.)"

Ha készülök az üdülésre, akkor én nézem ki, hova megyek.

Ha felhívnak egy visszautasíthatatlan ajánlattal, és netalántán elfogadom, azért marad bennem némi szkepticizmus.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.10. 10:01:10

Viszont így az sem derült ki, hogy be lehetett-e vinni kutyát a hotelbe.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.10. 10:10:47

@lófő:
Így ötödjére nekem is ez a meglátásom.

PsychoCica Dö Ríl. 2010.11.10. 10:17:42

Bezzeg németbe ilyesmi nem eshet meg. Kellett nektek gyáván ottmaradni! Akkor akár az igazi Velencébe is pihenhetnétek, nem csak abba a silány maygarba.

Ficak 2010.11.10. 10:17:48

Jobban járt a posztoló, hogy nem ment el. Üdülési jogot próbáltak volna rájuk sózni. Én voltam egy hasonlón, nagy szívás az egész, első nap délután értünk oda, második nap 10.00-tól kb. du. 1-ig szívattak a ráámenős sale-szesek, harmadnap reggel kiköltözés. Egy egész napunk nem vgolt egyben + az előadás után le kellett nyomnom 1-2 sört, hogy elmúljon a fejfájásom......

Der Beste 2010.11.10. 10:19:24

Akit nem vet fel a pénz, annak nincs 37 ezer forintja kétéjszakás, kétszemélyes üdülésre.

elwood 2010.11.10. 10:19:30

poszterben kellene firmware-t frissíteni:

1) miért keveri bele a Velence Resort SPA-t, amikor a leírtak szerint nem sok köze van a dologhoz (voltam ott és nem rossz, a balf* módon megépített medencéken kívül)

2) ha nem vet fel a pénz, (velem is van ilyen) akkor 3* -osba megyek és én nem 4* -osba zepter rklámokat hallgatni

3) a telefonhívást valami hatalmas zaklatásként éli meg (zuhany alá visszaáll) pedig ő az a célcsoport aki még hasznát is veszi, és elfogadja a homeshoppingos hirdetéseket

4) összességében a Royal Club Visegrádot meg megérdemli, hogy államosítsák

nilglamion 2010.11.10. 10:20:47

"Nekünk nyivákol" & megértő kommentelők: Szomorú, de akinél nem lehet csúsztatni a szabadságot és mondjuk már 2 éve nem volt sehol annak ez tragédia. Több empátiát emberek...

England win The Ashes! 2010.11.10. 10:22:33

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Meg hogy van-e ingyen wifi, és hogy takarítják-e a szobákat, vagy csak a pénztárcában néznek körül.

(hagyma figyelmébe: Itt aztán kurvára előre kellett fizetni, mégcsak nem is a helyszínen!)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.10. 10:27:31

" Az is hab a tortán, hogy az üdülés ellenértékét majd valamikor a következő héten utalják vissza. "
Sose látod viszont azt a lóvét, naivkám.

Az volt már, hogy aki ebben az országban ilyen telefonos lófasz ajánlatokat elfogad, az nagyon hülye?

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 10:28:20

hát ezesetben aszondom egy picit, a poszter eléggé balek, ma már mindenki tudja, az ilyen hívásokat felénél meg kell szakítani, ezzel, vagy ezzel azonos tartalmú, de más karakterösszetételű mondattal:
"Köszönöm szépen, nem kívánok élni az ajánlatukkal. Viszonthallásra"
És akkor nem kerül ilyen helyzetbe. Ez kb a Reader's Digest ügykezeléssel azonos, és aki itt él, és nem kétbites, az már kb 12 éve tisztában van ezzel...
Ez csak annyit jelent, hogy a poszttoló naív, viszont azt is jelenti, hogy a szervezők tetvek. de hát ez - mégyegyszer mondom - nem újdonság...

vendriner aladár 2010.11.10. 10:28:29

Bizony ez üdülési jog eladásról szól. Valóban nem kétórás az előadás és le kell szarni, büntessenek meg érte. érdeklődést meg végképp nem szabad tanusítani, mivel akkor rádszállnak és vége. Sok ismerősnek van mindefele RCI-ja, néha el tudja cserélni, de sokszor ki sincs használva.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.10. 10:29:11

@elwood: Mondjuk a telefonoktól nekem is kivlt a hajam, amíg volt vezetékesünk. Addig jutottunk el, hogy felvettem, és ha csak reklámcélból kerestek, akkor lecsaptam.
Egyébként az bennük a legjobb, hogy tényleg valami hihetetlen időzítéssel mindig akkor keresnek, amikor pont nem kéne.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 10:29:44

@ColT: ha alább is olvastál volna, a pénzt visszakapták...

Kicknick 2010.11.10. 10:30:55

@ColT: "Az volt már, hogy aki ebben az országban ilyen telefonos lófasz ajánlatokat elfogad, az nagyon hülye? "

Na akkor el is mondtad helyettem. Novemberben rátukmálós, feltételekkel megáldott wellness "hétvége" :D Ennyiért sokfelé körbeugrálnának két és fél napra és te választod ki hova menj.

Ugyanitt balek feliratos póló 30ezerért eladó...

vendriner aladár 2010.11.10. 10:31:31

Múltkor nyertem párnakészletet, ingyenes nyaralást, meglepetésajándékot... Csak át kell venni őket. Mondom küldjék postán, akkor átveszem. Mondják, hogy az nem úgy van. "Lónak ne ajándék fogát nézd!"

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.10. 10:32:44

@Dr Jozef Vengloš:
Meg az sem, hogy szakatt molett vót-e a szakácsnő!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.10. 10:33:27

Üdv

Telefonos ajánlattal indul,"
Itt én leraknám a telefont

Majd pont aszongyák ott " ez a buli kimondottan horexnek lenne jó , hivjuk fel"

Ficak 2010.11.10. 10:33:51

@vendriner aladár: Ha hagyod, hogy megbüntessenek, akkor a szobár kb. Ritz hotel árszínvonalára ugrik.....

Szívás ez mindenképp, és ahhoz képest elég drága. Pár éve szerintem még ezek ingyenesek voltak, sőt volt egy hét Tenerifén ingyenesen mozgalom is, ahol szintén néhány órát kellett végigülni. Az élelmesek ezen is pénzt keresnek 37,000 magyar forint azért nem kevés egy szobáért két éjszakára.

Xezs 2010.11.10. 10:35:48

Egyrészt, amit telefonos megkereséssel kell reklámozni, az jó már nem lehet. Másrészt, ahol előadás meghallgatása a feltétel, az tuti hogy csak átverés.

Persze megértem, hogy az olcsó üdülés jól hangzott, én is szeretem ha valamit olcsóbban meg tudok úszni mint az átlagár.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 10:36:41

amúgy mi 3-an nyáron főszezonban a balcsin, igaz csak kétcsillagosban, de félpanzióvan 65000-ért hédereltünk. úgyhogy az a 37000 nemannyira kedvezményes, pláne úgy, hogy a szabadidődet lerabolják ezzel a szar tukmálással....

Ficak 2010.11.10. 10:37:48

@horex: Mi utazási irodától kaptuk (egyszer náluk foglaltunk le egy mo-i wellness hétvégét kb. a poszoló által befizetett összegért) a szokásos hírlevelükben, mint akciós út. Olyan kisbetűvel volt feltüntetve, hogy csak később kezdtem el gyanakodni, node sebaj kibírom azt a két órát alapon elmentünk :-(

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 10:38:03

@Xezs:

"Egyrészt, amit telefonos megkereséssel kell reklámozni, az jó már nem lehet. Másrészt, ahol előadás meghallgatása a feltétel, az tuti hogy csak átverés."

tulajdonképpen ebben minden fontos infó benne van.

Rosszindulatú Vászka 2010.11.10. 10:39:24

Azér az fles, hogy az ijen buszos rábeszélős előadásnak is kialakult a saját szubkultúrája. Van egy ismerős nyugger házaspár, hetente járnak ijenekre. Aszongyák, nekik ez is kirándulás :)

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 10:39:32

amúgy mi 3-an nyáron főszezonban a balcsin, igaz csak kétcsillagosban, de félpanzióvan 65000-ért hédereltünk. úgyhogy az a 37000 nemannyira kedvezményes, pláne úgy, hogy a szabadidődet lerabolják ezzel a szar tukmálással....

az kimaradt, hogy EGY HÉTIG. a lényeg...

England win The Ashes! 2010.11.10. 10:40:12

@Dr. Körömlakk ®: Mondén volt a pincér, vagy csak rusztikus? Esetleg a kettő egyszerre? :)

Ficak 2010.11.10. 10:41:34

@Rosszindulatú Vászka: De néha csak vesznek ezt-azt nem?

Ficak 2010.11.10. 10:42:31

@Dr. Körömlakk ®: Nyugtass meg minket Ede nem volt ott!

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 10:43:27

@Dr Jozef Vengloš: az volt a csali (a mondént még mindig nem tudom mit jelent), hogy a szálloda személyzete kb 6 főből állt. a pincér este recepciós volt, délután mittoménmi, szal kis családi megoldás volt, nyilván nem egy hotel merion, de ár-érték arányban kitűnő. és a személyzet kedves, törekvő, nem valami nagyképű egyneruhás rideg, de röhögős, a tálba pisálós fajta...

HochenTrollner 2010.11.10. 10:44:01

akkor az ilyen idióták miatt létezik még ez a telemarketinges szállásajánlós biznisz?

posztoló, miattad keltenek fel szombat reggel a vezetékesen ismeretlenek!

nekem az ilyenekhez első két kérdésem: honnan szerezte meg a számom (telefonkönyvben ott a § jel, nem használhatná), melyik cégtől telefonál. erre le szokták csapni megelőzve minden további bajt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.10. 10:44:18

@Rosszindulatú Vászka: Ja, akit nem zavarja az előadás, és megoldják, hogy nem vesznek semmit a lehúzós "kereskedőtől", annak teljesen jó.

@Ficak: Hát, 1-2 kollegám mostanában kb. ennyi lóvéért volt feleségestül wellnesselni pár napot, és előadás sem volt.

@Dr. Körömlakk ®: Ja akkor bocs. örülhetnek neki, mert sztem ez már a csoda.
(Siettem az olvasással, melóban vagyok :) :P )

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 10:45:22

@Dr Jozef Vengloš: el sem akartam hinni, de ennyi volt. három fő, 6 éjszaka, félpanzió. 65000. ennyi. és azt kaptuk amit ígértek. se többet se kevesebbet. medence nem volt, de nekünk szállás és kaja kellett... napközben nem voltunk ott, kóvájogtunk, kirándultunk...
@Ficak: sajna Edét nem ismerem, csak itten olvasom mindig. kijaza zede?

Xezs 2010.11.10. 10:46:20

@Dr. Körömlakk ®: Az a minimum, hogy a telefonszámod titkosított, és az önkormányzatnál is letiltod az adataid reklámcélra való kiadását. Én ez utóbbit elég későn csináltam meg, de megérte, ugyanis azóta nem kapok szemetet a postaládámba (pl. visszautasíthatatlan Readers Digest ajánlatot amin legalább 10-szer van feltüntetve a nevem ezért nem tudom csak úgy kihajítani, kénytelen vagyok darabokra szaggatni meg bizonyos részeit elégetni).

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 10:46:34

@ColT: jólvan semmi gond, amúgyse írtad, hogy a kurvaannyát, szal elmegy :)

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 10:49:05

@Xezs: én nem kapok ilyen szart, csak példának hoztam fel, mert pár hónapja a tévében, tán a fókuszban volt egy mammer, aki mittomén hányszázezer forintot küldött nekik, vagy hasonló cégnek, akik azt írták neki, megnyerte a sokmilliós főnyereményt, csak küldjön most 20 000-t, aztán má csak 8000-t, utána két héttel, má átveheti, csak előre fizessen be 38 000-t, stb... a muter meg küldözgette a lóvét csekken... hát mondom... hihetetlen...

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 10:54:26

mellesleg megjegyzem, hogy kb 20 éve, mikor bejött ez az üdülési jog dolog, akkor résztvettünk az akkor még leendő, de már ex férjemmel egy ilyen előadáson, nem tudtuk mi merre hányóra.
akkor sem értettem, ennek mi értelme, ki az a hülye barom, aki előre leszurkol 1-2-10 millát, és minden évben egyeztet egy csomót a helyszínekről, időpontokról, és pusztán a szállása megoldott, de a kaja, az utazás nyilván nem... ez akkora baromság, hogy hihetetlen. ma már egyébként is olyan jó áron lehet akár belföldre, akár külföldre komplett utazásokat válogatni a neten, ilyen-olyan akciók keretében, még csak az sem kell, hogy nonstop egy hétig ott dekkol valaki a gép előtt...
az utazási irodák hírleveleire feliratkozva küldik a mindenféle utazási ajánlataikat. én ezt a 65 000-es szállást is így leltem, semmi búvárkodás...
ez az üdülési jog egy kazal szar.

Kenderice 2010.11.10. 10:55:15

Jó, hogy nem ment el a posztoló, mert lehet hogy úgy járt volna, mint a South Park-i szülők az Aspen-i üdülésijogvásárlós hétvégén...

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 10:55:35

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): ezt tudom, de itt sem lett megfejtve a mondén. vagy a kommentekben? azt most nem nyálazom végig. de amúgy kösz :) nézem a másikat mijaz.

.lll. 2010.11.10. 10:56:35

Aranka nénit is állandóan utaztatják persze ingyér,vett már 200 ezerért olyan matracot,hogyha belefingsz 3 napig melegít,120 ezerért olyan piszkavastartót,hogy délután 3-kor elénekli a kokodzsámbot,háromszor

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.11.10. 10:57:01

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): lehet-e ott szptatni és pelenkázni? valaki menjen oda üdülni, hogy ezt minél hamarabb megtudjuk.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.10. 10:59:28

@Don Bandi:
Ezeket se sikerült kideríteni.
Pedig ele3mi információk lennének.
Most mit tegyen az, akit ezután hívnak föl?

@Dr. Körömlakk ®:
A kommentek közt fejtette meg igazságos Ludmilla (aki múzsa volt, de ejtették)

MissMarple 2010.11.10. 11:02:18

Nekünk a vezetékes telefonunk állandó fax üzemmódra van állítva, éppen a nyomulós ügynökök miatt.Így nem zavarnak meg minket ebéd közben, hétvégi sziesztában. Néhány hete viszont új megoldással próbálkoznak. Faxot küldnek! Fogy a papír, fogy a tinta...és ugye mind a mi kontónkra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.10. 11:05:18

@Dr. Körömlakk ®: Max. a cégnek, a postolónak minek, elég jól beszívatta magát, nem kell neki még több rosszkívánság...

VOGL 2010.11.10. 11:07:31

@MissMarple:
Pont tegnap spammeltek meg faxon, és azt reklámozták hogy ha fizetünk nekik, akkor a mi cégünk reklámját is ki spamfaxolják mindenkinek, mert a spam törvény a faxra nem vonatkozik...hurrá...

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:07:50

@Ficak: óóóóó, köszönöm, ez zseniális, Ede bassza meg :)
nem Edénél voltunk, egy szállodában, szal nem így jártunk szerencsére.
mi is szívtunk egyszer egy barommal, aki egy kifestett, és rothadófélben lévő, büdös ágynak becézett almokkal telirakott tehénistállót adott ki szállás címen, középáron, Abádszalókon. a tusolónak kialakított itatóban vagy miben a konyhai zsíros mosogatóléhab feljött, guszta volt. annyi kaszáspók nincs sehol... 5 fiúgyerekkel mentünk. kijelentette, hogy az istállójához tartozó gyönyörű gyepen nem lehet ám labdázni....
kurva anyád.
@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): osz mi vót az? akkor Ludmilla vedlett át igazságossá, a mellek királynőjévé?
@Xezs: na megnézemmá.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:09:19

@Xezs: váó. nabazz... mostmá alkalmazom majd ezt a szót, higgyék, hogy kibaszott okos vagyok.

.lll. 2010.11.10. 11:09:29

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):

lófaszt mama!
mondd inkább be a 14 órát

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:10:18

@ColT: hát úgy általánosságban írtam, hogy nem anyáztál... :)
@lófő: szia csöcsös!

Xezs 2010.11.10. 11:11:36

@Dr. Körömlakk ®: Most már érted miért röhögtük körbe azt a posztolót akinek minden második szava ez volt?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.10. 11:13:18

@Dr. Körömlakk ®:
Enamel kolléga rendelkezik a biznisz mindenre kiterjedő részleteivel.

@lófő:
Nagy kár, rendeltem volna egyet.
Mondhatok én piros ultit is, de attól még nem térünk át másik idősíkra.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:14:00

@Xezs: hát persze! a jelentés különös ismerete nélkül magam is körberöhögtem már olvasás közbe, még a megjelenéskor, mert mondom aki ennyit emleget egy viszonylag ismeretlen szót, az csak egy modoros barom lehet. és lőn...

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:14:59

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): majd kifaggatom. bár Ő eléggé elfogult a kisasszony abuzálásával, de majd meglássuk mit tehetünk az ügy érdekében.

Énbagoly 2010.11.10. 11:15:17

Szegény posztolót biztos ekézték, pedig ő csak hitt egy embertársának. :)
37.000 forint két emberre nem túl kedvezményes ár, pláne ha megkötöttségeket is tartalmaz.

Sándorkarcsi (törölt) 2010.11.10. 11:16:48

Eszt nem értem. 40 rugót kiadni két éjszakára Visegrádon??? Ember ennyiből fél hónapig eszek! És még annyit szeretnék elmondani hogy Kallak akbaár.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:17:26

@Énbagoly: én kifejezetten haragszom a poszttolók ekézése miatt, de ebben az esetben magam is elszórtam egy "balek" és egy "naív" jelzőt, mert akiből 2010-ben ezzel a módszerrel ki lehet húzni egy fillért is, az bizony egy naív balek.

.lll. 2010.11.10. 11:17:50

@Dr. Körömlakk ®:

helló tsajé,tavaszodik már nálatok?

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):

a piros ultinál csak piros 20 száz ulti szebb durschmarssal körítve

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:19:39

@lófő: persze! ma palántoltam ki a muskátlikat.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.10. 11:19:58

@lófő:
Ja.
De a tripla leszúrt rittberger mindent visz!

Eric_Cartman 2010.11.10. 11:20:19

voltmár, hogy ezért tart itt az ország ?
demost tényleg.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:21:01

ja, az edés poszthoz: megdöbbentő a kommentszám....
@Eric_Cartman: nem, de jelenesetben (szörnyű ezt kimondani) ez a mondat releváns.

Eric_Cartman 2010.11.10. 11:23:16

@Kenderice: szabadidő... szabadidő....
Kérem, ízlelgessék a mondatot: "Van egy kis házam Aspenpen!"

Murderface 2010.11.10. 11:25:54

"A baj ott kezdődött, hogy elfogadtuk ajánlatukat."

Jól látod. Innentől kezdve nem is érdemes tovább olvasni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.10. 11:26:09

@ColT: "Az volt már, hogy aki ebben az országban ilyen telefonos lófasz ajánlatokat elfogad, az nagyon hülye?"

Miért? Hátha pont erre az üdülésre várt. A két órás előadáson meg rájön, hogy az üdülési jogot neki találták ki, és innentől lesz boldog az élete. Van aki a gugliról se tud, az átlagembernek kötelező hülyének lenni. Legalábbis a homáros kommentelők szerint.

tejcsokoládé (törölt) 2010.11.10. 11:27:17

olyan helyre, ahol megmondják, hogy mivel kell tölteni a pihenésre szánt időnket, elvből nem megyünk... még akkor se, ha ingyen van.

Eric_Cartman 2010.11.10. 11:31:08

"így mivel az üdülésre szánt összeg abban az időszakban a cégnél pihent, a már kivett szabadság idején máshová sem állt módunkban elutazni."

Hát nem tudom, valószínűleg egy gyáva szar vagyok, de ha 40000 forint lenne a szabadon felhasználható összvagyonom, nem feltétlenül mennék belőle 2 napra wellnesbe.
(Esetleg, ha harmadnapra öngyilkosság lenne a tervem. Bár akkor meg valami komolyabb helyet keresnék.)

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:35:00

@Eric_Cartman: ez nem gyávaszarság, normális ember így gondolkodik. sztem a poszttoló is, ez csak amolyan kamuzós adalék. bár ha be lehet fírölni ilyen szarra, az is lehet, hogy télleg ennyi volt az össz megtakarítása. mittomén.

Rosszindulatú Vászka 2010.11.10. 11:36:29

Eléggé zsenánt és szánalmas ezügyben a poszt tolót ekézni. Sztem.

Persze a proliöntudat eme feszt jellegű megnyilvánulása külön tanulmány tárgya lehetne. Fles. Van valami megkapó abban, hogy az eccerű proletár most úgy érzi, ő aztán jobban tuggya, ő aztán nem hagyta magát átverni. Bájos.

GatyaPityu 2010.11.10. 11:37:04

Én a barátnőmmel tavasszal így "nyaraltam" 4 nap 3 éjt Zalakaroson, hogy az egyik budapesti plázában állítottak meg, hogy húzzak egy borítékot - tízezres kupon volt benne, annyival lett olcsóbb a szállás. ÉS persze a feltétel, hogy végig kell hallgatni egy előadást. Igen, üdülési jogról volt szó, én az elején még élveztem is, hogy ilyen láthatóan hülyeséget akarnak nekem eladni teljes elemi meggyőző erővel (egy évben meghatározott egy héten üdülési jog 99 évig + minden évben kb. 40.000 Ft fenntartási költség fizetendő ami természetesen emelkedik legalább az infláció mértékével s mindezt egy autó áráért - de meglepő módon voltak balekok akik tényleg szerződést is kötöttek - én nem tartoztam közéjük). Amúgy hibát én is elkövettem, hogy először elkezdtem érdeklődni, hogy ne látszódjak annyira érdektelen bunkónak - ez hiba volt a részemről, mert utána nehezebb volt lepattintani a nyilvánvalóan jutalékos rendszerben egyéni vállalkozóként dolgozó szélsz-es buxát. Ettől függetlenül leszámítva azt a kb. másfél órás szájtépést nagyon jól éreztük magunkat, az időjárással is szerencsék volt a zalakarosi szállás pedig nagyon korrekt volt. ÉS igen, szégyen ide vagy oda, nekünk SZÁMÍTOTT az, hogy néhány tízezerrel olcsóbb volt az előszezonos nyaralásunk. Persze ahogy így látom itt a kommenteket, akad néhány kedves hozzászóló, aki úgy gondolja, hogy akinek korlátozott az anyagi helyzete az ne is nyaraljon, sőt, inkább dögöljön meg.

GatyaPityu 2010.11.10. 11:39:58

@intenzív vaginaillat:
2 személynek 2 éjszakára egy 4 csillagos szállodásban ez az összeg nem rossz ár a 37e Ft. Sajnos ez a valóság, hogy ennyit ér a pénzünk... (sz*rt se!)

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:40:34

@Rosszindulatú Vászka:
Vászka te télleg fordítva vagy összerakva. akit rommá szopatnak, anyagilag is megvágnak, azt gond nélkül lefaszozod. aki saját önnön hiszékenysége miatt került nemolyan nagy bajba, azt a melledre szorítod.
hihetetlen vagy.
@Atro: sztem senki sem látja így, én is csóró vagyok, én is vadásztam az olcsó nyaralást. itt annyi a baj, hogy ha a napi megélhetésen felül összesen ennyi megtajkarítása van, akkor azt miért épp ebbe öli? nem logikus.

Énbagoly 2010.11.10. 11:41:09

@Dr. Körömlakk ®: pedig ki lehet. És nem is kevés emberből, ezek szerint, mert nekik már nem maradt hely a szállodában, azért nem mehettek. :S

elwood 2010.11.10. 11:43:35

@Atro: a dögöljön meg erős túlzás

neked szerencséd volt, de 10-20% kedvezményért egy bizonytalan céggel szerződni és belemenni a szintén bizonytalan időpocsékolásba a rövid nyaralásból eléggé lutri

én inkább olyan helyre mennék amit ki tudok fizetni

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:43:59

@Énbagoly: igen. sajnos. a nyugdíjasokat megértem ezekkel a fizessen 500 ft-ot, ajándékot is kap, utaztatjuk, meg ebéd is meg anyámkinnya, és előadás. egymaga van, unatkozik, több pénzt nem tud áldozni utazásra, amúgyis fáj a lába, elücsörög egy ilyen előadáson... stb... de egy aktív kereső társas lény hogy dőlhet be az ilyen szaroknak?

Énbagoly 2010.11.10. 11:49:17

@Dr. Körömlakk ®: Úgy, hogy hisz annak aki telefonál neki. Egyszerűen hagyja magát meggyőzni. Elkapják egy gyenge pillanatában, stb.
Van ilyen. De látod, a posztoló is nem arra panaszkodik, hogy ez most drága, vagy olcsó, hanem az az alapvető problémája, hogy nem mehetett.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:50:24

@Énbagoly: na ja.
monnyuk nekem is vannak gyenge pillanataim, de azokat nem a hülye ajánlatok elfogadására pazarékolom :)

Eric_Cartman 2010.11.10. 11:51:49

@Rosszindulatú Vászka: szerintem, nézd át még egyszer a táblázatodat, hogy most ebben a történetben a szereplők közül ki is a proletár. Mellesleg jellemző ebben az országban az emberek totális félrepozicionálása. Magukat sem tudják elhelyezni a folyamatos osztályharcban, hát még másokat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.10. 11:53:52

@atpijkamo: Hát, azért nem hiszem, hogy nem hallott már pár átrázós sztorit...
Az előadás néha tényleg nem gáz, de asszem pont itt volt néhány meredek téma.

Eric_Cartman 2010.11.10. 11:54:23

@Dr. Körömlakk ®: EUR 146 egy jó helyen lévő vidéki 4*-os wellnesben hétfőtől 2 éjszaka, félpanzióval. 27 másodperc volt megtalálni. És nincs kötelező program.

GatyaPityu 2010.11.10. 11:54:37

@elwood:
Hozzáteszem, engem - pontosabban mondva az éppen arra járó Édesanyámat - személyesen keresték meg a plázában az ügynökök, ott helyben be kellett fizetni az előleget a boríték kihúzása után, de erről kapott rendes, lepecsételt átvételi elismervényt, plusz tájékoztatót. Aztán átutaltam a maradék összeget interneten, és korrekt módon néhány nap múlva jött a voucher. Lehet, hogy nekünk tényleg szerencsénk volt. Az külön megérne egy post-ot, hogy mi a jó az üdülési jogban. ÉS milyen vicces az, ahogy győzködik a nevetséges érvekkel az embereket. :-)

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:56:25

@Eric_Cartman: hát ennyi. ehhez nem is kell semmit hozzáfűzni.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 11:57:29

@Atro: én má leírtam, hogy mi a jó az üdülési jogban. naggyából semmi. az érvek, azok valóban Istenek, akár a tévésopp :D

elwood 2010.11.10. 12:01:11

@Atro: én is ismerek olyat aki a Kanári szigeteken volt ingyen szállással ha előadást hallgat üdülési jogról és bejött neki

már indulás előtt tisztázta mindenkivel, hogy ő aztán nem vesz ott semmit, nincs is rá pénze, de kiment és egy napon kívül békén hagyták

én nem vállaltam volna be, inkább megyek oda amit meg tudok fizetni, de kalandos kedvűeknek jó. csak néha így járnak mint a poszter

rezsöatya 2010.11.10. 12:04:45

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): huhhh! (homlok letöröl) már azt hittem, ma sem lesz dél!

Ez vagyok 2010.11.10. 12:05:27

Megnéztem a szálloda honlapját. A cikkben említett időpontra a következő ajánlat van:
"Őszi szünet 15.300 Ft-tól /fő/éj"
Két főre 2 éj 61 200,-. Tényleg kedvezményes a 37ezres ár.

Hugo2010 2010.11.10. 12:06:37

@atpijkamo: Aha, milyen kellemetlen ha valakit kiosztanak a "kockasága" miatt. Igaz? :))))

England win The Ashes! 2010.11.10. 12:06:58

@rezsöatya: miért, csak van a parókiának harangozója! Ha nincs, szólni kell a Terinek.

HochenTrollner 2010.11.10. 12:09:26

@Atro: mégegy balek. és büszke is vagy rá, hogy spamet fogyasztasz. szomorú.

Sanima 2010.11.10. 12:22:24

Hihetetlen, de van megoldás:
titkos telefonszám.

A vonalas telefonszámomat az az 5-6 ember ismeri, akinek megadtam. Ennyi.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 12:25:52

@Sanima: nem az a baj, hogy felhívták, és zaklatták, hanem hogy beugrott a kihagyhatatlan ajánlatnak.
mondjuk a két nap elpocsékolt szabadság miatt sajnálom, azt én sem szeretem pocsékolni.

Secnir 2010.11.10. 12:31:11

@Sanima:
"Hihetetlen, de van megoldás:
titkos telefonszám.

A vonalas telefonszámomat az az 5-6 ember ismeri, akinek megadtam"

Hihetetlen, de van ellenszer.
Au-To-mAT-ika a neve. egy PC meg egy modem kell hozzá, és egy jól megírt script, ami nekiáll tárcsázni 0611111111-től 0619999999-ig.
(esetleg 0624401401-től 499-499-ig stb.)

és ezért van az, hogy mi is a letitkosított telefonszámunkon hallgathatjuk Orbán Viktor meghívóját a választásokra(géphang), a visszautasíthatatlan ajánlatot amit egy barátunk ajánlott (élő személy), adhatjuk adónk 1%-át a baptista (katolikus, református, ****tus) egyháznak (géphang), a "Kezitcsókolom. Sanyika vagyok, fehérvérűségben szenvedek..." (géphang) - és társainak.

hatesz 2010.11.10. 12:43:56

Egy kérdésem lenne: Ki az a hülye, aki ELÖRE kifizeti a hotelszámlát???
Rengeteg hotelben megfordultam, de soha nem fizettem elöre. Megadtam a hitelkártyám számát oszt jónapot! Majd fizetek a végén!
De elöre ELUTALNI?!? Posztoló sikeres?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.11.10. 12:45:41

@Eric_Cartman: azért tart itt ez az ország, mert egyesek nem tudják, mikor kell letenni a telefont.

England win The Ashes! 2010.11.10. 12:52:18

@hatesz: Ezt már tegnap tárgyaltuk. Ha megadod a kártyád adatait, akkor lényegében előre fizettél, mert akkor emelik le a suskát, amikor ők óhajtják. Az viszont jogos, hogy max. a helyszínen, megérkezéskor fizetünk előre, nem hetekkel előtte, csak úgy a habokra.

hatesz 2010.11.10. 13:00:17

@Dr Jozef Vengloš: Tévedsz. minimum 30 nap múlva fizetek, amikor kiegyenlítem a VISA-számlámat... Mondom HITELKÁRTYA

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.11.10. 13:04:55

Nekem nagy tapasztalatom van ilyen cégekkel.

Egyik telefonbeszélgetésem velük:
- Jó napot, üdülési szokásairól szeretnék feltenni Önnek néhány kérdést!
- Tessék!
- Szeret Ön üdülni?
- Nem.
- Nem?
- Nem!
- Öööö, hát akkor elnézést...

Sanima 2010.11.10. 13:08:15

@Secnir:
Nos, szerencsére nem tudom, miről beszélsz.
Lehet, hogy a PC, a modem, és a jól megírt script még egyetlen esetben sem jutott el az én számomig.

Sanima 2010.11.10. 13:10:46

@Dr. Körömlakk ®:
Én nem tudom sajnálni azokat, akik telefonos, iwiw-es stb. ajánlatokat elfogadnak idegenektől.

Xezs 2010.11.10. 13:15:31

@Sanima: De azt te is felfogod ha azt mondom, hogy véletlenszerűen tárcsázgatnak és így betalálhatnak téged?

Mondok egy véletlenszerű számot: 06 1 518 4475

Lehet nincs is ilyen szám, lehet hogy van. Ha van, lehet hogy titkosított. Attól még kicsöng...

Kicknick 2010.11.10. 13:16:49

@lófő: szomszédomban öreg házaspár ugyanez. Mindennel spórolás mert nincs miből (kicsi a nyugdíj) de 140ezerért vettek porszívót az egynaposon.
Mert le volt árazva 180-ról. És havi hatezerrel fizetik két évig.
Fasza.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 13:17:16

@Sanima: majmegtanulja. néha mindenki lehet hülye. na jó, ezzel ellentmondtam eddigi véleményemnek, miszerint...

hatesz 2010.11.10. 13:17:29

@Dr Jozef Vengloš: Amúgy meg az sem igaz, hogy bármikor leemelhetik az összeget. Vagy szerinted ha valaki tudja a hitelkártyaszámomat, az már bármikor hozzájut a pénzemhez? Amúgy pont erre jó a hó végi számla, szépen átnézem, mert lehet hogy valaki visszaélt a hitelkártyámmal, és akkor megy is a reklamálólevél. Ugyanis a fizetéshez legtöbb helyen aláírás kell.
Ha a foglalást a visszaigazolásban megadott idön túl mondja vissza a vendég, vagy egyáltalán nem jelenik meg/jelentkezik, na akkor sajna ki kell fizetni a lefoglalt idöre a szobát. Ez benne van részletesen a hotel szabályzatábanm Sok helyen a hitelkártyaszám-megadás a biztosíték a hotelnek, cserébe ha így foglalsz, néha még kedvezöbb árakat is kapsz.
De csak úgy kényük-kedvük szerint nem vonják a VISA számládról az összeget. Beiscseszne.
Sok esetben jó a HITELKÁRTYA, jobb néha mint a bankkártya, mivel ha ellopják a bankkártyát és használják - bukta.
A hitelkártyán nincs pénz...
Nem azért van szükségem hitelkártyára, mert nincs elég pénzem adott hónapban kifizetni valamit, hanem mert sok elönnyel jár (pl utasbiztosítás is jár egy VISA kártyához). Csak az embernek tisztában kell lennie a(z anyagi) lehetöségeivel (addig nyújtózkodj...)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.11.10. 13:17:59

Szánalmas. Nekem ez az egész wellness-mánia is totál szánalom, minden tömegembert ezért liheg, nem baj, ha lehúzós, csak wellness legyen! Mer a dzsakúzzi bazmeg! 37000 ezerért simán lehet turistaházba/panzióba/magánszállásra menni, vagy fapadossal bejárni fél európát, dehát ugye kit érdekel Krakkó, Róma, London, ha ott bugyog a dzsakuzzi?! Mindenkinek amit érdemel.

TROLLFORGATÓ!!!!!!!!!44négy | problem? · http://akinemmekintosthasznalazbuzi.blog.hu 2010.11.10. 13:17:59

"Szokás szerint, kéretlenül, az otthoni telefonunkon keresett meg"

És az a baj, hogy emiatt nem basztad rá kurvaanyázva a telefont, úgyhogy továbbra is ártatlan embereket fog zaklatni a buzi spammerje, ami így a poszt toló lelkén is szárad ezentúl (megjegyzem, engem még sose hívogatott senki semmiféle ajánlattal, lehet, hogy előre tudják, mit kapnának tőlem?)

Xezs 2010.11.10. 13:19:02

@hatesz: Ehhez tegyük még hozzá azt is, hogy a bankok jobban figyelik a hitelkártyás tranzakciókat, mint a debitkártyásokat. Magyarul biztonságosabb azt használni.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.11.10. 13:19:16

@Dr. Körömlakk ®:

Egyszer megcsináltam azt is, hogy teszteltem az ügynök tűrőképességet. Egy szót nem szóltam közbe, mindig csak azt mondtam, hogy "aha", "igen, igen", "értem", "hümmm", ő meg darálta a szöveget 35 percen keresztül. A végén erősen kezdett már fáradni, de bírta. A végén megkérdezte, hogy akkor most elmegyek-e a prezentációra, mire én azt mondtam "köszönöm a részletes tájékoztatót, a részletek meggyőztek engem, hogy nem érdemes elmennem, további szép napot kivánok!", s letettem a telefont. Szerintem utána fél óráig magán kívül lehetett.

mostmar_kicsit_unom 2010.11.10. 13:20:48

röviden összefoglalom.

- normális ember nem fogad el telefonos ajánlatokat.
szóba sem áll velük, akármit mondanak.
mert különben a fejére nőnek.

- normális ember nem kezd MLM-ezésbe.

Xezs 2010.11.10. 13:21:31

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Teljesen igzaat adok neked. Ha ma Magyarországon valamire rámondják hogy velnesz akkor a sok egységsugarú barom odamegy tolongani, mer velnesz. Egyébként meg se tudná fogalmazni hogy mit jelent, csak úgy érzi hogy az valami úri dzsentri dolog amit mindenképp magáénak kell tudnia egy valamirevaló embernek.

Én még sosem voltam velneszben. Magasról szarom is le. Ellenben voltam sokat mindenféle természetes vízparti helyen.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 13:27:35

@Birca Maxval: :))) egyre jobb :))) pedig a tegnapi kutyás posztban nem voltunk nagy egyetértésben :))
@Szocio Pata (kikvogymukblog): sajnos ezzel is egyet kell értsek.
mindig sóvárgok én is a szép szállodák után, aztán rájövök: minek? aludni? mert amúgy jövünkmegyünk... mondjuk romantikus kikapcsolódásra nem rossz az, mondjuk egy 5. házassági évfordulóra. vagy a hatodikra. de amúgy többre tartom a kirándulós városnézős csámborgós üdülést... vagy az nem is üdülés? kirándulás? erről meg mindig az iskolai szendvicses egynaposok ugranak be. jajj mennyit beszélek...

paráznabillegető 2010.11.10. 13:43:13

mekkora ötlet már!

kihagyhatalan ajánlat! balu szigete két főre csak 250ezer forint teljes ellátás! ha most befizeti, 100 nap múlva... blablabla.
és bejön a negyedmilla, amit az utazási iroda a bankban leköt 90 napra!!!
aztán indulás előtt egy héttel: sajnos meghiúsult az út... de a pénzt 100%ban térítik! (a kamat persze marad!) és az az ügyfél örül, hogy micsoda derék és korrekt utazási irodával volt dolga! legközelebb is velük utazna!

beszarás.

ave 2010.11.10. 13:43:58

Aki jot akar, csak akkor megy Wellnesselni, amikor senki mas. (Ez eleve kizarja az akcios idopontokat)
Kulonben a szaunaban ugyanakkora "dugo" lesz, mint reggel Budapesten.

Secnir 2010.11.10. 13:46:18

@Xezs:
" sok egységsugarú barom odamegy tolongani, mer velnesz. Egyébként meg se tudná fogalmazni hogy mit jelent "

már hogyne tudná, akit kicsit beszél is angolul.
egyrészt

well -- ness
nos, tehát, igen, valamint -- tlan-tlen-talan-telen. tlön. azaz fosztóképző.
azaz valaminttalan, tehátlan, igentelen, nostlön (ez utóbbit, bevallom, nem értem).
Az igentelen az ugye az igénytelen népies megfelelője, az kipipálva.
A valaminttalanon még gondolkodom.
A tehátlanban nem vagyok biztos, de nem parlamenti szakkifejezés, abban biztos vagyok, mert a szövegük tele van teháttal, tehát nem tehátlanok.
Azaz wellness van a parlamentben, de nincs vidéken. akkor már hogy lenne egy szállodában? Ott csak a második variáció lép érvénybe:
Well-ness, ahol a -ness a "nélküli"-t jelenti, tehát a "Jó érzés nélküli" a helyes fordítás.

farbaki 2010.11.10. 13:47:28

Ezt nem értem!
Ha valaki olyan "dörzsölt", hogy a homárba ír, hogy lehet olyan bugyuta, hogy szóba elegyedik ezekkel a telefonos senkikkel?

Legjobb és legsikeresebb telefonost lerázó módszerem:

- Hát ez szuper! Érdekel a dolog! Jajj, épp most jöttek hozzám, adja már meg a számát, mindjárt visszahívom!

Ügynök a várható jutalék által elboruló elmével megadja a számát.

- Köszike! Most már tudom a nevét és a számát, ez hiányzott ahhoz, hogy feljelenthessem Önt és a cégét zaklatásért!

Telefont lerak. Túloldalon néhány napig fosás, de meg is érdemlik, mert nem normális, hogy naponta hívogatnak hülyeségekkel.

paráznabillegető 2010.11.10. 13:50:05

@Secnir: pláne hogy a szállodába autóval kell menni, pedig száll oda, de nem repül sehogy sem...

Rosszindulatú Vászka 2010.11.10. 13:52:10

@Szocio Pata (kikvogymukblog): fú de jó vagy. Akkor te nem ojan tömegember vagy, hanem ojan igényes ugye? Azannya...

Xezs 2010.11.10. 13:54:23

@Secnir: Igencsak összekeverted a ness-t a less-szel :)

England win The Ashes! 2010.11.10. 13:59:19

@hatesz: Ja, így már vágom.

Már említettem a minap, hogy két hete rendeltem egy műszaki cikket (nincs félórája, hogy hozta a UPS). Az én bankomnál úgy működik, hogy miután entert nyomtam a vásárlásra (megadva a kártya adatait), az oldal átküld a bank oldalára, ahol meg kell erősíteni a vásárlást. Innentől a cég akkor vonja le az összeget, amikor akarja (reggel még rajta volt, nem is zárolták), de csak egyszer, mert a bank tőlem csak egy alkalommal, egy meghatározott összegre kapott felhatalmazást az átutalásra. Hitelkártyákat nem ismerem, csak nagy vonalakban, így naivan azt hittem, hasonló a szitu. Így elnézésed kérem.

tizenot 2010.11.10. 14:05:59

"3nap 2 éjszakás wellness pihenés a Velence Resort & Spa**** hotelben két személy részére 37 000,-Ft és egy két órás előadás meghallgatása ellenében."

Eddig érdemes olvasni. Innentől egyértelmű hogy ki a hülye. Éjszakánként 18.500-ért kétágyas szobát welness hotelben bárhol találok.

GatyaPityu 2010.11.10. 14:08:12

@HochenTrollner:
"mégegy balek. és büszke is vagy rá, hogy spamet fogyasztasz. szomorú. "

Azért definiáljuk már, hogy pontosan mi is a spam kifejezés jelentése...
Azt meg hadd döntsem már el én, hogy nekem mi a jó, ha megengednéd... De csinálhatjuk azt is, hogy legközelebb, ha ilyen hasonló, olcsó üdülési lehetőséget kapnék, akkor gyorsan visszautasítom, és jelentkezek nálad egy kis üdülési támogatásért. :-) Jó lesz? :-)

Rosszindulatú Vászka 2010.11.10. 14:18:01

@Dr. Körömlakk ®: ennek az az oka, hogy valakit beetettek és megmajmoltak, nem annyira kedvező ajánlattal, hogy rögtön gyanús legyen, pedig de. Na ez a szélhámosság, dupla lehúzás. De lehet, hogy én látom rosszul.

Amúgy nem volna ezzel baj, már írtam, van nyugger haver, aki hetente jár ijen gyapjútakaró - tudományos porszívó-meg mifene előadásra, aszongya neki buli.

Monnyuk erre családi programot alapozni nem bölcs dolog, de kéremszépen ez akkor is szélhámosság. Sztem.

konzumkult 2010.11.10. 14:23:28

Telefonos kisasszonyt így kell elküldeni:
- Megbaszlakzséda!
- És ki fog vigyázni addig a kéccáz birkára?

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 14:23:57

@Rosszindulatú Vászka: azzal, hogy megállapítást nyert, hogy aki ma ennek hisz, az önmagában gyanús, nem mondta senki, (sőt...), hogy a szervező cég nem egy szélhámos. sztem arra is írtak itt rendesen, köztük jómagam. de azért bazki egy aktív embernek ez a telefonos ajánlat bejön, hát... minimum naív.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.10. 14:24:25

@Rosszindulatú Vászka: "Monnyuk erre családi programot alapozni nem bölcs dolog, de kéremszépen ez akkor is szélhámosság."

Kimondtad a lényeget, nincs mit hozzátenni.

Utolsó.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.11.10. 15:03:25

@Atro: Spam mindaz, amit nem kértél, és két másodpercnél többet fölöslegesen elvesz az életedből.

wildpig 2010.11.10. 15:07:50

@MissMarple: javaslatom en.wikipedia.org/wiki/M%C3%B6bius_strip
Fekete végtelenített szalagot a faxodba befűzni, a küldő cég faxát fölhívni és hadd szóljon.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.10. 15:32:10

@Gery.Greyhound: "Spam mindaz, amit nem kértél, és két másodpercnél többet fölöslegesen elvesz az életedből."

SPAM mindaz, amit nem kértél. Nem adom a két másodpercet.

Monjuk kiküld csak tízezer SPAM-et, máris elvesz mások életéből öt órát. Miért adjuk?

Nyomek 2010.11.10. 15:41:04

"Unicredit Bank-on keresztül"
Ez nem reklám az Unicredit Bank-nak?
Vagy negatív reklám az Unicredit Bank-nak?

Egyébként hasonló utazásra 9 990.- Ft-ért is el lehet menni 3 nap 2 éjszaka. És még benne van az oda-vissza út is!
www.olcsokirandulas.hu
Ha valakinek ez kell, most miért ne?
Ez is reklám?
a www.olcsokirandulas.hu ?
Akkor nem írom le, hogy www.olcsokirandulas.hu !!!!

:-))))

Nyomek 2010.11.10. 15:44:51

Most látom, hogy a www.olcsokirandulas.hu
és a www.olcsokirandulas.com ugyanaz!!!!

Vigyázzatok, ezek nagyon átbasznak! 10 rugóért ilyet nem lehet!

zoli bp 2010.11.10. 15:58:19

Tisztességtelen egy eljárási mód az 100. Lehet itt szidni a posztolót, h máshol ennyi meg annyi, ő megrendelt valamit, a szálloda meg az ucsó pillanatban lemondta. Ez aztán kurvára ügyfélbarát módszer. Kivette a szabadságot, készült a nyaralásra, gusztustalan egy módszer. Csak azért, mert pont a hosszú hétvégére esett, nehogy már ezért, is ő legyen a felelős. Esetleg decemberben, nah ott mondtam volna,h maga meg bassza meg a jó kurva anyát..... Jogos a poszt, Velencére nem megyek az 100 :))

elwood 2010.11.10. 16:03:05

@zoli bp: nagyon jól elolvastad, ha nem jött le, hogy a szállodának semmi köze nincs a dologhoz

hatesz 2010.11.10. 16:04:25

@Dr Jozef Vengloš: Ja, semmi gond! Direkt azért írtam csupa nagy betüvel, hogy HITELKÁRTYA. Bár hasonlóképp néz ki, mint egy debit kártya, de mégis más:)
Remélem örömödet leled az új elektromos cuccban amit most hozott a futár:P

Rosszindulatú Vászka 2010.11.10. 16:32:17

Jelzem, az utópia, hogy a polgárot magától megvédjük (vagy diktatúra inkább), de törekedni lehetne rá.

konzumkult 2010.11.10. 16:48:01

- Rendőrbácsi, nagymama felakasztotta magát.
- Engem?

-...a polgárot magától megvédjük..
- Tőlem,

Kussoljake?

vakvarju 2010.11.10. 16:48:31

@Atro: Ez bizony nagyon rossz ár. Mi is voltunk kedvezményes üdülésen (többször is)igaz csak három csillagos szállodában, de félpanzióval, három éjszaka, két fő részére 28 e Ft-ért. Ennél többet nem szabad kiadni még négy csillagos szállodában sem. Mi is előre fizettünk, de előtte lecsekkoltuk az ajánlat tevő cég és a szálloda közötti kapcsolatot.

filiszteus 2010.11.10. 16:55:35

@Atro: Köszi a megértést.
Valóban azért mentünk bele mert már voltunk hasonló szervezésben üdülni Visegrádon és Sárváron is. Mindkét alkalommal maximálisan meg voltunk elégedve a szállodák szolgáltatásaival. Szerintem a 3 naphoz viszonyítva a két órás át.aszási kísérlet elhanyagolható. Sőt a sárvári üdüléskor az ügynöknő volt annyira értelmes, hogy 2 perc alatt felfogta, rohadtul nem érdekel minket a soha vissza nem térő ajánlatuk és jó wellnessezést kívánva békén hagyott minket.
37 000,-Ft félpanzióval és a teljes wellness infrastruktúra használatával éppen a fele a velencei négycsillagos szálloda normál árainak.
Aki pedig nem tudja elképzelni, hogy valakinek éppen nem áll rendelkezésre másik 37 000,-Ft üdülésre, az valószínűleg nem ebben az országban él.

mohopasi 2010.11.10. 17:11:22

Valóban megéri az ilyen üdülés nyilván. Lehet nekem még azért nem ütött be soha ilyen szerencse, mert ha nekem bárki idegen azt mondja a telefonba, hogy van egy ajánlata, rövid úton rúgom ki még mielőtt elkezdene mantrázni.

filiszteus 2010.11.10. 17:18:59

A sok okoskát, aki bezzeg nem lett volna ilyen hülye, csókoltatom. Remekül megértették a lényeget: nem a szervező cég volt inkorrekt, hanem mi voltunk a balekok. kívánom nekik, hogy velük mindig mindenki maximálisan korrekt módon járjon el.
A sok minimalista természetbarát túrázónak üzenem: találjanak a wellnessre magyar szót és legyenek vele boldogok. Nekem sem ez az elképzelhető legjobb program, de jókat úszni, a gyógyvízben ázni, szaunázni, jókat enni, nem olyan elviselhetetlen 3 napig.

newcy67 2010.11.10. 17:24:36

Mindennek a teteje, amikor a fostos ügynök telefonon akart rábeszélni, hogy kússzak át az allianz nyugdíjpénztárba úgy, hogy a legvégén kerek-perec kijelentette: felvenné az adataimat és így máris létrejön a szerződés, nem lesz további teendőm. Olyan volt, mint valami rossz pióca, persze az elején elmondta, hogy mindent rögzítenek. Ez persze nem zavart, amikor elküldtem melegebb éghajlatra.

Ennél mélyebb csak az lett volna, ha a Mona Lisa-t akarta volna eladni jó pénzért, csak most, csak nekem!

Persze nagy jellemzője az ilyen férgeknek, hogy mindig rejtett számmal telefonálnak.

Rosszindulatú Vászka 2010.11.10. 17:36:21

@filiszteus: ne hisztizz, ez egy ijen hej. Evvan.

filiszteus 2010.11.10. 17:52:12

@Rosszindulatú Vászka:
nem hisztizek és az örömét sem akarom senkinek elvenni. hadd legyen boldog egy kis ideig, hogy sokkal okosabbnak érezheti magát valakinél. dr Körömlakknak kívánom, ez legyen élete legnagyobb sikerélménye. én a célomat a poszttal úgy hiszem, elértem. A többi a továbbiakban a legkevésbé sem érdekel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.10. 18:48:58

@Hugo2010: És akkor engem kiosztott?
Amúgy ilyen nyaralni hívós gazemberekről minden nagymama tud már mesélni, nem kell oda gúgli.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.10. 18:51:57

@filiszteus: Na most ha engem felhív - mert már többször megesett - egy ilyen, hogy x ezer Ft-ért menjek nyaralni, és izé, akkor pofán röhögöm, hogy örülnék, ha lenne annyim.
Másodszor, ha épp lenne, és mennék nyaralni, akkor eldönteném magam, hova.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.10. 18:59:37

@Rosszindulatú Vászka: Haggyad Imre. @filiszteus: Azért legyünk őszinték, a te hülyeségi teljesítményedet felülmúlni nem lenne egyszerű.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.10. 19:01:01

@Dr. Körömlakk ®: @filiszteus: Nabaszdmeg, ezt megkaptad, ívesen. Megvigasztalhatlak? :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.10. 19:07:05

@filiszteus: "Aki pedig nem tudja elképzelni, hogy valakinek éppen nem áll rendelkezésre másik 37 000,-Ft üdülésre, az valószínűleg nem ebben az országban él. "

37 ezer forintból nem megyünk üdülni. Eltesszük kenyérkére, hátha később annyi sem lesz.

filiszteus 2010.11.10. 19:25:09

Majd, ha szükségünk lesz az életvezetési tanácsaidra, értesítünk. Bár lehet, hogy nem olyan egyedhez fordulunk ezzel a problémánkkal, aki már képes volt 4000 bejegyzést írni különböző fórumokon. Ez a teljesítmény szerintem károsan befolyásolhatta a személyiségedet. Viszonzásul javasolnám, hogy néha szakadj ki a virtuális világból, mert a sok monitor előtt üléstől még görbébb lesz a hátad, még több dioptria boldog tulajdonosa leszel. Különben gratulálok, hogy megláttad a poszt lényegét és szerény személyemmel foglalkozol ennyit.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.10. 19:31:58

@filiszteus: Én a sok monitor előtt ülésből gondoskodom arról aranyapám, hogy ne jelentsen gondot egy cipő ára (37e), és ha az üdülés szó jut az eszembe, ne ebben a kategóriában kelljen gondolkodnom.

A te szerény személyed sem nem szerény, sem nem ép személyiség, javaslom a következő hasonló tételt inkább valami személyiségfejlesztő tréningre, vagy pszichológusra költsd, aki valami emberszerűt farigcsál belőled. Ha ugyan hajlandó belenyúlni abba a híg szarba, amit az agyad helyén hordasz. Ennyiért nem biztos.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 19:34:22

@enamel: mivel kaptam meg? ugyankérlek... nem lettem szomorú vagy nemtom. a poszttoló úgyérzi, nekem ez a legnagyobb örömöm... hát ne bízzon ebben... igen, iszonyú lehet a tudat, hogy felnőtt emberként ezt az "akciót" beszopta, legközelebb a "kettőt fizet egyet kap" lesz a soros...
na jó, lapozzunk :)

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 19:38:44

@enamel: juteszembe, imádom, hogy ennyire nagyon képes vagyok reakciót kiváltani, szal ez valami. az van, hogy nemcsak okosabbnak érzem magam, hanem okosabb is vagyok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.10. 19:39:14

@Dr. Körömlakk ®: Szóval erről is lemaradtam. :(
Jó, lapozzunk. Hogy van a barcsynéd?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.10. 19:40:24

@Dr. Körömlakk ®: Hát ettől a szerencsétlentől nem nagy kihívás okosabbnak lenni, valljuk be.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 19:43:12

@enamel: mellik? a zigasságos? érdekes a Levi is ezt kérdezte. montam, hogy sztem mellápolónál van. vagy ijesmi.
most bazmeg mér kellett elvenni a kedvem ezzel a kommentel? már keztem nagyképű lenni. most kénytelen leszek megint szerény lenni...

filiszteus 2010.11.10. 19:45:06

Szóval a csapott válladat a Seychelles szigeteken napoztatod és erre nagyon büszke vagy? Vigyázz mert az erős nap a 10 dioptrián keresztül káros lehet a szemed világára( ha gyűjtőlencse)!
Nem ragadtattad el magadat túlságosan? Híg szar stb. Micsoda súlyos kisebbségi komplexus lehet a háttérben, hogy ilyen aránytalanul durva kifejezésekre ragadtatod magad? A továbbiakban ne strapáld magad vagy keress dühkitöréseidnek másik alanyt mert kapcsolom ki a gépet.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.10. 20:03:51

@Dr. Körömlakk ®: Bocs. Kárpótolhatlak? Kapsz egy kartonkanapét. Vagy egy minibudit. Mi a szíved vágya, szépségem?

@filiszteus: Fogd már be, te balfasz. :))

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 20:07:54

@enamel: Drága enamel, akkor egy cippzáras, főzhető, digitális, fonott fogfúrógépet szeretnék, de kéket, holnapi modellt, tegnapi áron, kiszállítva, pervollal mosva, bredpittes logoval :) ennyi. asszem megin szerény voltam.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.10. 20:17:42

Azon gondolkodom, hogy mi lenne ha agyonvernénk azokat, akik kitalálták a megnyitás után megszólaló, kurvahangos, zenélő weblapokat meg reklámokat?...

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 20:29:45

@enamel: engem imádni szoknak. ha nem, jön az armageddon.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.10. 20:31:37

@enamel: tizedelődne a propaganda populáció....

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.11.10. 20:33:18

@enamel: en a mozgo reklamokat utalom, a spammeloket meg kitorlom, telefont meg nem veszem el sose:)

fürdős apáca 2010.11.10. 20:34:30

Szóval a Royal Club Visegrád Kft. hamis igérettel begyűjti a telefonon toborzott ügyfelek pénzét, használja 10 napig és kamat nélkül visszafizeti? Ügyes!-mondaná az öreg Schwarz bácsi.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.10. 20:35:04

@enamel: firefox -> addons -> flashblock -> download -> install

addons.mozilla.org/en-US/firefox/addon/433/

Ezzel megszűntek a flash reklámok.

firefox -> addons -> adblock plus -> download -> install -> preferences -> filters -> add filter subscription -> add a different subscription ->
hufilter

addons.mozilla.org/en-US/firefox/addon/1865/

Ezzel a hirdetések nagy része szűnt meg.

És akkor még egyéni dolgokat lehet beletenni, mint pl.:
|http://ad.adverticum.net/*
|http://www.facebook.com/*
stb.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.11.10. 20:42:35

@atpijkamo: nemar es ha lemaradok valamirol, mer blokkolom?
Amikor a telefonnal netezek(ott letiltottam) olyan uncsy a fekete-feher, csak betus:(

Rosszindulatú Vászka 2010.11.10. 20:46:02

@atpijkamo: na ebből már volt itten nagy hirig ám :)))

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.10. 20:47:56

@Lewyke: A flashblock egy szép lejátszó nyilat tesz a flash helyébe. Rákattintasz, és elkezd működni azonnal, már nincs is blokkova. Ha jobb gombbal kattintasz, akkor van olyan opció, hogy "allow flash form this site", és máskor nem blokkolja azon a hoszton lévő flash-eket.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.10. 20:50:03

@Rosszindulatú Vászka: Tudom, az egységsugarú júzer ignoráns, guglival sem tud keresni. Nem baj, majd figyeli villogó flash-t.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.11.10. 21:11:26

@atpijkamo: :) de az egy plusz kattintas:)
Csak huzni akartalak:)
Nincs Igazsagos, hianyom van attakbol:)

PsychoCica Dö Ríl. 2010.11.10. 21:39:26

Szánalmas.
És még dicsekedtek is vele.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.10. 21:55:10

@Lewyke: Basztassalak?

Olyan paraszt vagy, hogy
... a vizet is megrágod.
... a mentő is traktorall jön ki érted.
... bográcsból eszed a csokigolyót.
... emlékezetből rakod össze a traktort.
... kocsonyával zselézed a hajadat.
... a kanárit is moslékkal eteted.
... mikor megszülettél, anyakönyvi kivonat helyett őstermelői igazolványt kaptál.

igazságos 2010.11.10. 22:16:05

@Lewyke: mit hallok. Ugye, milyen unalmas egyedül az élet? Most el vagyok havazva, sok a meló. Majd ha lesz energiám, folytatjuk a hadakozást.

igazságos 2010.11.10. 22:20:03

@Dr. Körömlakk ®: Te is el voltál bújva a napokban, hiányoltalak, merre léptél.

Lewyke talált korábban magának egy másik bénát, aki nem olyan jártas a dolgokban, mint én. Ez is jó taktika, ha nagyon nem bírjuk már egymást utálni, akkor úgy kell lepattintanod magadról a felesleges dolgokat, hogy keresel egy másik embert, akivel ellehet. :) Bizony, ha már egy napig nem homározik az ember, akkor mindenről lemarad.

Az volt már, hogy mi a fenének ment üdülni? Egyáltalán, miért áll szóba ilyenekkel, alapból lerázom, hogy többet nem zaklatnak. Már eleve a telefonos megkeresés a kulcsszó.

fürdős apáca 2010.11.10. 22:36:58

@igazságos: Tényleg felesleges üdülni menni, ha egyszer homározni is lehet. Meg aztán átvághatnak akkor is, ha mindent Te szervezel le. Elutazol a tengerpartra és szállodai ablakod a mosodára néz. Én azon csodálkozom, hogy egy négycsillagos szálloda szóba áll ilyen telefonos káeftékkel. Gondolom, azért mert vendégeket szállít nekik.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.10. 23:21:08

@atpijkamo: Köcce.

@fürdős apáca: Ez nem üdülés, ez önmagad szopatása. Amúgy meg mi az, hogy egy négycsillagos szálloda miért áll szóba? Mi egy négycsillagos szálloda, hogy megengedhesse magának, hogy ne álljon szóba valakivel, aki fizetni akar neki?

Nincs belőle minden sufni tizenhat, vagy miazisten van? :) Összemossátok itt a sezlonyt a faszommal..

fürdős apáca 2010.11.10. 23:35:13

@enamel: Hiszen itt arról szól minden komment, hogy lehet szóba állni egy ilyen telefonos céggel? Egy szálloda megteheti? Hiszen az ő nevük is belekerült ebbe a posztba. Nem hiszem, hogy használ a jó hírüknek.

csibra 2010.11.10. 23:41:16

Nem tudom mi a probléma. Gyerek, kutya elhelyezve, 2 nap szabad, 2 napig dughatnak zavartalanul :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.10. 23:43:47

@fürdős apáca: Azt szeretem az új kommentelőkben, hogy összefüggésekben gondolkodnak. Kivéve akik nem.

A szállodának mindenképpen kifizetik a szobákat, tehát a szálloda istenkirály, mert forgalma lett, pedig a faszomtudja hol álldogál egész évben üresen.

Ha te szóba állsz a telefonossal, te máris fizetsz. Ő meg azért áll szóba veled, hogy még többet fizess, amúgy legalább annyira utálja a fejedet, mint te az övét.

Konklúzió: Te lúzer vagy, a szálloda meg jól járt.

velorex-vezető 2010.11.11. 00:57:49

@fürdős apáca: ki ez a faszkalap, aki mindenkinél jobban tud mindent és a mozgalmi múltja magasából nézi le az új kommentelőket? Te ismered? itt áll egész nap lesben és lesi az alkalmat, hogy leszóljon valakit? Drogos vagy pszychopata?

fürdős apáca 2010.11.11. 01:06:41

@velorex-vezető: nem tudom még nem volt szerencsém hozzá. nekem sem tetszik a stílusa. Biztos a szállodaiparban dolgozik, hogy ennyire vágja témát.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.11. 01:29:50

@Xezs: azt is twgyuk hozza hogy nem kell hoza pin kod csak alairas es kisebb teteleknel nem kenrek IG-t, tehat eleg szepen be lehet vasarolni vele, mire az alairas elterosege feltunik
legalabbis felenk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.11. 01:32:54

@hatesz: pont annyit vonnak le a visadrol amennyibe a szallas kerut
igy nem tudsz lelepni
hogy aztan Te hogy rendezed a credit ceggel es mikor az a Te dolgod
magyaran a hotel be van biztositva
ezt lehet elorefizetesnek hivni meg utofizetesnek, de lovet lehuzzak
es abban apillanatban zaroljak ahogy megadtad
ha nncs eleg credited rajta nem fogadjak el
ecceru ez

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.11. 01:34:53

@Xezs: en se votam, nem is leszek
maxmum Maryvel velneszezek, vagy a halakkal
ott jobban elterul a pisi

lordjim 2010.11.11. 08:29:41

@ave: egyszer bebasztam a velnesz szaunába egy kézigránátot volt is nagy öröm,a dzsakuzziba meg sósavat hogy röhögött mindenki

fürdős apáca 2010.11.11. 08:45:09

A szaunában van párologtató. Arra kell szórni a cyklon-B kristályait.

lordjim 2010.11.11. 09:26:37

@atpijkamo: ez má a matek nobeldíj kategória,nálunk itt oklahomába te bisztos hogy tanár lennél,kimegyek a rancsra,megmondom a teheneknek is,mind a nyócszáznak a köbgyöknanonégyzeten

lordjim 2010.11.11. 09:45:40

@filiszteus: gyere hozzánk oklahomába itt lovagolhacc tehénen-ez a velnessz érted,tehénen lovagolni nyereg nélkül,asztán meg is eheted itt különben valaki aszonta hogy velnesz már agyon is lőtték,persze utána velnesz temetés megminden

lordjim 2010.11.11. 10:03:57

@fürdős apáca: ja,ja a ciklonbé kurva erős marhára könnyezik a szemük utána

fürdős apáca 2010.11.11. 10:06:12

Skóciába megyek lochnesszezni és elkísér Béres Alexandra is a Fitness-i szörny.

lordjim 2010.11.11. 10:09:53

@hagyma: na most ha mérivel én itten velnesezek oklahomába,akkor te csak a halakkal,oszt majd cserélün:én megint méri te megint hal,ez a vellnessz lényege:mindíg én érezzem jól magam,te meg csinájj amit tucc

lordjim 2010.11.11. 11:58:48

@fürdős apáca: ja,ja eccer itt a béresalekszandra négykézlábra állt,aszt kiáltotta:velnessssz-erre megnyúztuk,de kinőtt a bőre oszt most szebb mint vót azannyát elhúzná az a dzsondírt is

lordjim 2010.11.11. 12:01:26

@fürdős apáca: a loknessz az ojan mint a fittipaldi,ja biztos

hatesz 2010.11.11. 12:06:35

@hagyma: Köszi, nekem nem kell elmagyaráznod, hogy müködik egy creditcard. Az elmúlt pár évben megfordultam jópár európai hotelben.
Egyébként akkor még effektive nem fizetek a szobáért, majd csak akkor fizetem ténylegesen ki, ha a visa-számlámat kiegyenlíetem. Imádok lovagolni az apró szarságokon:)
A wellness meg úri huncutság:))

Jó Estét 2010.11.11. 16:41:50

2 ejszaka 37ezerert az mitol jutanyos? plane hetkoznapokon...

filiszteus 2010.11.11. 17:08:48

@Jó Estét:
Azért ez eléggé relatív. Munkásszállón két éjszakára sok, a dubai Burdzs el Arab Hotelben nagyon jutányos lenne. A Velence Resort & Spa normál árainak az 50%-a. Hétvégén ugyanannyi lett volna. Nagy tudású kommentelők többen lehülyéztek, pedig már két alkalommal voltunk hasonló szervezésben (nem pont ezzel a céggel)üdülni és nem volt semmi rossz tapasztalatunk.

Xezs 2010.11.11. 18:49:18

@hagyma: Ezt hitelkártyája válogatja. Korábban aláírósom volt, most meg PIN-es, pedig ugyanannál a banknál vagyok ugyanabban a konstrukcióban.

Mostanában megint a PIN lesz a trendi, legalábbis a chipkártyásoknál biztosan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.11. 19:04:51

@Xezs:
OK az enyem kd nelkuli mind
@hatesz:
OK csak arra akartam utalni, hogy a hotel szereti bebiztositani magat meglogas ellen
ugy latszik itt jobban mint otthon
kisebb motelba ide sem adjak a kulcsot meg nem fizetsz

Xezs 2010.11.11. 20:04:43

@hagyma: Gondolom azért van ez a különbség, mert más a kultúra. Amerikában meg a nyugati világban nem vagy ember ha nincs hitelkártyád, azon logika alapján, hogy akinek a bank nem ad hitelkártyát abban az illetőben nem bízik meg a bank és így a szálloda sem.

A magyarok meg úgy nagy általánosságban félnek a hitelkártyától mert ördögtől valónak tartják, így nálunk nem honosodott meg a dolog. Persze egyre jobban terjed de még mindig nagyon kevés embernek van.

Vicces volt mikor csóringer kis frissdiplomásként üzleti útra mentem Londonba és egy szakadék OTP-s kártyám volt rajta valami 40 ezer Ft-tal. Lehúzta a szállodás de mondta hogy nem fogadja el a rendszer, én meg mondtam hogy a cég úgyis fizeti, ne szarjanak be. De ha nem céges foglalás lett volna szerintem be se engedtek volna.

megmondomdom 2010.11.11. 22:44:26

Sajnos ez a magyar turisztika. Ezért kell külföldre menni. Nem is értem, hogy miért jön ennyi turista ebbe a szemétdomb országba. Biztos katasztrófaturisták.

velorex-vezető 2010.11.11. 22:48:44

@megmondomdom: Szerintem tök jó élmény lehet a külföldinek, mikor egy üveg borért 40 000,-Ft-ot kérnek tőle és erőszakkal elviszik az automatához, hogy pénzt vegyen ki. Ez is olyan egzotikus, mint amikor a Hortobágyon a német turistákkal megrakott lovaskocsit megtámadják lovas betyárok.

Piet_ 2010.11.16. 14:19:12

Úgy tűnik ezek még nem tudtak újat kitalálni, több mint egy éven engem is zaklattak ezzel a felejthetetlen ajánlattal, mondtam én is hogy érdekel, de előbb megnézem hogy hol is van ez meg miféle szuperhotel stb...megnéztem tetszett visszahívtak, az időpont itt is már majdnem le lett fixálva mikor egy keresztkérdésemtől lehasalva kiderült hogy ja bocsi ez csak 30éven felüli gyerekes "pároknak" szóló ajánlat...Én meg se nem vok 30 se nem nincs kölköm...na akkor küldtem a p.ba el őket h akkor a f@sznak hívogatnak ilyen baromsággal...
süti beállítások módosítása