G. félúton elakadt kárrendezés közben, ugyanis az AIM Biztosító gondolt egyet közben és kivonult a KGFB-piacról (mondjuk a PSZÁF is rásegített). Misztikus módon a szervizköltségeknek csak a nettó árát utalták át, azóta pedig elérhetetlenek:
Attól tartok, hogy elsőként szembesülhettem azzal, hogy ismét eltűnik egy biztosító a kgfb piacáról, káoszt és kifizetetlen számlákat hagyva maga után, ezúttal az AIM Általános Biztosító Zrt személyében.
2010 nyarán balesetet szenvedtem, a szerencsére személyi sérüléssel nem járó káresemény során az általam vezetett gépkocsiba ütközött az elsőbbségadásra felszólító jelzést figyelmen kívül hagyva egy, az AIM Általános Biztosító Zrt.-nél biztosított személygépkocsi. A kolléga a helyszínen elismerte felelősségét.
A javíttatást követően haladéktalanul megküldtem a Biztosító részére a számlák másolatát és kértem a töréskár megtérítését és a sérült, majd helyreállított autó forgalmi értékében bekövetkezett értékcsökkenés megállapítását és részemre történő kifizetését.
A Biztosító ezt követően a költségek vitatása nélkül rövidesen átutalta részemre a számlák nettó értékét. Az ÁFA és a sérült, majd helyreállított autó forgalmi értékében bekövetkezett értékcsökkenést nem kaptam meg, s ennek okát levelükben sem jelezték.
Telefonos tájékoztatás keretében kérdéseimre azt az információt kaptam, hogy annak ellenére, hogy az értékcsökkenés kifizetését elmulasztották, az ügyem lezárult. Újranyitásra kerülhet sor amennyiben beküldöm az eredeti számlákat.
A beszélgetést követően haladéktalanul megküldtem a számlákat és ismét kérvényeztem az értékcsökkenés kifizetését. A levél igazolhatóan 5 hete megérkezett a címzetthez….
Majd semmi nem történt….
Azóta többször kértem tájékoztatást. Telefonon három, faxon kettő, e-mailben szintén két alkalommal jelentkeztem információért (kértem még az ügy elhúzódása miatt, hogy a káresemény során felmerült kártérítési összeg vonatkozásában a Ptk.-ban meghatározott késedelmi kamat meghatározásáról, illetve annak kifizetéséről intézkedjenek).
Próbálkoztam a tájékoztatáskéréssel a MABISZ-on keresztül is, akik a következő tájékoztatás adták november közepén: „Levelére válaszul tájékoztatom Önt, hogy megkeresését nyilvántartásba vettük, és azt jelen válaszunkkal egyidejűleg az AIM Biztosító illetékes vezetőjéhez panasza mielőbbi kivizsgálása érdekében megküldöm.”
Sajnos válasz ennek ellenére sem érkezett a mai napig. Komoly aggodalommal tölt el a biztosító múltja és jelene (néhány cikkből idézek, a forrástól elnézést kérek, pontosan nem emlékszem hol is olvastam):„Az AIM Biztosító 2009. májusában lépett be a kötelező biztosítás piacára, amikor is a TIR Biztosítási Egyesület kb. 900 milliós díjbevételű állományát vette át…..” „A Cipruson bejegyzett tulajdonossal rendelkező biztosító rövid működést követően bejelentette, hogy felhagy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási termékének értékesítésével és ezen üzletág művelésével….”
„nagy szerepe volt annak a PSZÁF határozatnak ami 2010. október 20-tól megtiltotta az AIM Általános Biztosító Zrt. számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási termék terjesztését. A biztosító ugyanakkor köteles az általa már korábban megkötött kgfb-szerződésekből eredő valamennyi kötelezettségének teljesítésére - írja közleményében a felügyelet….”
Mi lehet az oka, hogy nem hajlandó a biztosító eleget tenni tájékoztatási kéréseimnek sem? Elképzelhető, hogy fizetés nélkül távozik az AIM Biztosító KGFB piacról? (És én lennék az első áldozatok egyike?) Vagy már többen vagyunk? Vagy ez csak egy egyedi eset lehet?
Van valakinek információja a biztosító kivonulásáról és annak várható következményeiről? Ha nem fizetnek, akkor kihez fordulhatok kártérítésért?
Üdv.:
G.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.14. 12:46:49
Ebben az országban, nem lepődnék megy így elsőre... Tényleg, egyáltalán kihez lehet fordulni ilyenekkel, bíróságon kívül?
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.14. 12:47:35
Leonard Zelig 2010.12.14. 12:54:29
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.12.14. 12:58:33
elwood 2010.12.14. 13:06:19
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.12.14. 13:33:18
Talán a helyszíni kártérítés a legjobb. Nem lincshangulat, még csak nem is fenyegetettség egyszerűen ne szúrjon ki a vétlennel, hogy még futhat a pénze után...
telepata 2010.12.14. 13:35:25
Lajszlo 2010.12.14. 13:50:07
lopicigaspar 2010.12.14. 13:54:06
YZ 2010.12.14. 14:19:09
Pittykapitány 2010.12.14. 14:25:18
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.12.14. 14:37:24
MABISZ /ha jól tudom/
Az tériti a biztositoktol betett pénzböl azokat a károkat is akinek nincs kgfb-je és kárt okoz
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.12.14. 14:38:44
és a károkozót is"
Meséjj ügyvédkém, milyen alapon inditanád a pert?
hawaj 2010.12.14. 14:44:56
Eugéne Tribulet 2010.12.14. 14:49:53
Velem pont ezt akarták eljátszani, amikor az egyhetes autómat megkínálták hátulról. 750 ezer volt a javítás.
Tomasz_a_gozmozdony 2010.12.14. 15:04:54
Eugéne Tribulet 2010.12.14. 15:07:28
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.12.14. 15:08:11
Ez nyilván becslés, megegyezés, kár mértékének kérdése. Ha vita van jobb a betétlap és a rendőr, természetesen.
De ilyen esetben is a vétkesnek is jó lehet a fix azonnali kártérítés pl. ha személyi sérülés (amit egyébként MINDIG jelenteni kellene) történt, vagy vaj van a fején (lejárt papírok, alkohol/kábszer stb.)
Pl. a Stóhl Buci is jobban járt volna, ha a sérülteknek tol pár millát (gondolom lenne miből) aztán azt mondják, hogy fának mentek... :)
Valószínű azok is jobban örültek volna neki ha rögtön van pénz és nem szenvednek fél-egy évet egy a tényleges kár 70-80%-ért...
Secnir 2010.12.14. 15:08:14
itt valaki a fasz rosszabbik oldalára született...
...több balesetem volt (mindben vétlen), és csak azt tudom tanácsolni, hogy naponta kell bemenni az üfélszolgálatra verni az asztalt. ha egy hét alatt nem hajtod ki belőlük, akkor soha.
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.12.14. 15:15:16
Amúgy mennyi idő, adminisztráció volt mire megkaptad a pénzed? Vagy a biztosító/casco-s csinálta? És a teljes összeget (okozott kár, értékvesztés, javítási költség, kiesett lehetőség, utánajárás) térítettek?
csak érdeklődöm mi a mai helyzet. Utoljára suhanc koromban voltam baleset résztvevője (én okoztam) a suzuki marutinak betörött a lámpája. 13 éve számított ki a biztosító 625ezres kárt. Az a használt kocsi totálkáros ára lehetett szerintem, azóta senkiben sem bízom.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.12.14. 15:41:46
Nekem az "értéknövekedés" duma nem tecc a biztositóktol
Meghuzták a hátsó lökháritómat, aszongya a 70%-át fizeti, mert értéknövekedés
Még nem kezdtem el a javittatását, de vivni fogok rendesen
Anno 10%-ot kellett fizetnem amikor lebontották a Zsigám hátulját
Akkor most miért 30-at?
Meg mi az hogy értéknövekedés, amikor egy baleset miatt éppenhogy csökken az ára az autónak/elméletben/
Mondtam a kárfelvevőnek, nekem ugy is jó, ha csak a horzsolást/karcolsát tüntetik el, nem kell az egész lökőst féynezni
Azt nem lehet ugy!
Az meg nem az én bajom!
Meglátom mi lesz
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.14. 16:18:38
@hawaj: ha nekem van biztositasom es rendesen fizetem es kart okozok, onnantol engem semmifele karteritesre nem kotelezhetnek
mar felenk/persze a nem sima eseteket ne vegyuk ide/
@Eugéne Tribulet:
nalam mindig van legalabb 1 miller valutaban@sambalabammbumbumm: hat ezx az hogy csak a vetkesnek lehetne jo
ezt az ertekcsokkenes, -novekedes dolgot nem nagyon ertem, azt hiszem nalunk ilyen nincs, de ha van a buiztsoitok egymas kozott jatszak le
/ mikor belenkjottek en mentem az en biztositomhoz, a karokozo az ovehez es egyutt sakkoztak, aztan totalra vettek a kocsit es 2 nap mulva kifizettek a konyv szerinti erteket, mai eszemmel ugyveddel kezdtem volna a biztosito utan/
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.14. 16:21:56
Így van. Ha a biztosító túl keveset ad vagy semmit, rajta lehet leverni. Ezt sokan nem tudják.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.14. 16:27:10
hat ha feletek igy van az eleg gaz
de akkor a karokozo helyeben perelem a biztositomat, miert fizet keveset
es akkor mindenki perel mindenkit
/itt is lehet szopni, ha pl. a karokozom ittas volt vagy ilyesmi, akkor nem fizet a biztositoja, de nem tudom ilyenkor a biztositojat kell-e perelnem, vagy fizet nekem es a biztosito perli az ugyfelet, nem voltam meg ilyen helyzetben/
a legszarabb ha a karokozonak egyaltalan nincs biztositasa, de akkor nem kell legalabb perelnem, mert hivatalbol feljelentik
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.14. 16:41:13
A Magyar Köztársaság területén (lásd még Trianon) a kárért a károkozó felel. Mauritániában lehet, hogy mások a törvények, de kinemszarjale.
Az autósoknak kötelező felelősségbiztosítást kötnie, ezt a rendőrök ellenőrzik. Aztán a valós káreseménynél van-e érvényes biztosítás, az pontosan mit fedez, van-e önrész, létezik-e még a biztosító, stb, stb az egy külön kérdés. Ideális esetben a biztosító fizeti a kárt, és a károkozónak csak elveszik a bónusza vagy akármije. Aztán ha nem ideális az eset és valaki nem elégedett, akkor perelhet, vagy belenyugodhat hogy így járt, vérmérséklet szerint. De a világon sok más helyen ugyanez a helyzet.
Aztán van még a MABISZ, de itt most abbahagyom a tájékoztatót, ha érdekelnek a részletek, guglizz utána.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.14. 16:44:46
Meséjj ügyvédkém, milyen alapon inditanád a pert?<<
Talán azért, mert kárt okozott, és a biztosítója nem térítette meg.
De ha így áll hozzá, mint te, akkor becsületsértésit is, aztán ha elfajulnak a dolgok, könnyű testi sértésit is. Egymás ellen.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.14. 16:51:20
tanits meg tanits!!!
nagysagrendekkel okosabb vagy
OK bazmeg, beperel engem a karosult, mert a buiztositom nem fizet eleget, itt kambodzsaban, en meg aszondom nem az en gondom, biztositasom van, a biztositomat perelje, de ha nem teszi beperlem en
ilyen esetekben itt kambodzsa alson a polgari pereket osszevonjak, es a kambodzsa felsorol szarmazo biro megiteli, hogy kinek kell fizetni, namost ha a karokozonak ervenyes biztositasa volt a kambodzsai KGFB kihelyezett reszlegevel, akkor valoszinuleg nekik kell fizetni, vagy tonkremenes eseten a Kambodzsai Kozos Biztosito Felugyelet altal letrejott alapnak
ha ezx a Magyar Koztarsasag /lsd meg Trianon/ teruleten nem igy mukodik a, kkor en a Magyar Koztarsasag teruleten inkabb nem fizetek KGFB-t mert ugyis beperel a karosult, mivel barom lesz a biztositom kifizetni 1 Ft-nal magasabb osszegu kart, ha a karosult behajthatja rajtam
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.14. 16:54:42
halaegnek ,itt, Kambodzsaban maskeppen van
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.14. 17:04:18
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.14. 17:08:56
neveltetesem tiltja kimondani, amit mafr regen akartam, igy nem teszem
itt kambodzsaban tudjak az illemet
nagysagrendekkel jobban mint te
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.14. 17:13:12
sas70 2010.12.14. 17:48:51
ZéBé 2010.12.14. 17:57:42
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.12.14. 18:22:07
Biróság elutasit, higgyél nekem
Volt biztositása, biztositó eltünt ,nem tehet róla
Ugyanigy nem perelheted értékcsökkenés vagy növekedés miatt sem a károkozót
Persze ha harc, legyen harc
Engem az avatarod irritál
:)
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.14. 18:30:43
Ha be tudja bizonyítani, ki a károkozó, mennyi a kára, és a biztosító nem fizetett, akkor nyerhető. Vagy a biztosító ellen, vagy a károkozó ellen. Aztán a károkozó és a biztosító lefocizzák egymás közt.
Az a baj, hogy
1) bíróság elé kell vinni,
2) nem lehet tudni előre a végkifejletet.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.12.14. 18:58:04
Gondold végig
Köt biztit az autós és nyugdtan autózik miközben eltünik a biztositó
Az autóst nem perelheted semmiért, nem szegett szerződést
Nem mintha ugyvéd lennék
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.14. 19:15:16
Nincs igazad. De erről nem én tehetek.
Gondolj bele. Belém jön egy másik autós. Mi közöm van az ő és a biztosítója közötti szerződéshez? Nekem csak az kell, hogy megtérítse a káromat. Ha a károkozó, akkor jó. Ha a biztosítója, az is jó.
Nyilván az egy hónapig húzódó javítási idő alatt a bérelt nagykategóriás limuzin kölcsönzési díját nem fogom megkapni. Meg ha szétesik a rozsdás kocsim, nem adnak érte vadiújat. Mert egyesek erről ábrándoznak. De a valós, elfogadható káromat meg kell térítenie.
mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.14. 19:44:58
egyébként mi is az AIM-nál voltunk, örülök, hogy végre lehet húzni tőlük. két kocsi volt egy ember nevén a családban, ennek örömére össze vissza számláztak. nem autónként, hanem negyed évenként küldtek valami csekket, ami összegében benne volt A kocsi 3 havi díja meg B kocsi 1 havi díja. a rendőrnek meg mutogathattam két dossziényi papírt.
ráadásul dec. 22ig volt fedezete B kocsinak, erre november végén kiküldtek egy csekket 4 havi díjjal, márc 31. lejárattal. noormális??? két hétre rá meg a papírokat a kölcsönös szerződésbontáshoz, dec 31. szakítással.
macskabolcso 2010.12.14. 19:59:59
bounty123 2010.12.14. 20:45:17
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.12.14. 21:22:01
Olvassd el a kgfb feltételeit és felelősségvállalását a mabisz oldalán
dr. _mmm_ 2010.12.14. 22:00:31
A károkozót nincs értelme perelni. Nincs miért. Bíróságon belógatja a baleset időpontjában érvényes kötvényét és ezzel le is záródik az ügy.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.12.15. 00:37:09
>>Jelenleg a károsultak vagy azok biztosítója a MÁV Biztosítót és a károkozót perelik a kárösszeg tekintetében. A bíróságokon az a gyakorlat alakult ki, hogy első körben a MÁV Biztosítót kötelezik a kár megfizetésére, s másod körben a károkozót. Azaz amennyiben a biztosító nem képes a "vagyonából" teljesíteni a bírósági ítéletet, úgy a károkozónak kell helytállni.Sajnos a tőkekövetelésen kívül a perköltség és a kamat megfizetése is a károkozót terheli.<<
Take-it-Easy 2010.12.15. 10:32:48
mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.15. 11:55:21
lopicigaspar 2010.12.15. 13:52:17
pontosan
Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.12.15. 14:06:13
Eugéne Tribulet 2010.12.15. 14:37:12
Eugéne Tribulet 2010.12.15. 14:39:46
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.12.15. 15:46:44
Hát ez sikertörénet akkor. Unokatestvéremet anno MÁVos biztosítóssal hozta össze a sors, ki sem ment a kárszakértő. Polgári peren van a dolog, ráadásul tulajdonos gond is van mert aki a karambolt okozta annak csak adásvételivel kötötték a biztijét. Évek óta szív egy 400ezres kárral.
Cégünknél a bolgár kamionosok rendszeresen lebontják a kerítést. Betétlap, fénykép, számla és általában meglepő, de 3 hónapon belül utalja a cégük biztosítója a pénzt. Bezzeg ha magánszemélyek lennének...
Deviáns 2010.12.15. 16:58:58
A biztosítók szeretik megvezetni a népet ezzel az értéknövekedéssel... Hivatkozni kell a polgári törvénykönyv kártérítéses részére, ahol is le van írva, hogy az eredeti állapot helyreállítása kötelező. Eredeti állapot: baleset előtti autó. Ha ezt csak új alkatrésszel lehet megtenni, akkor azzal...
Zpalee 2010.12.16. 10:23:38
isti77 2010.12.16. 12:33:01
A KGFB-nek ugyanazt a szolgáltatást kell(ene) nyújtania, bármely biztosítóval szerződsz (persze nálunk csak elvileg), a díjkülönbségek (elvileg) abból adódnak, hogy az egyes biztosítók egymástól eltérő szempontokat preferál(hat)nak az ügyfél részéről. Amikor az idén átszerződtél (ha átszerződtél), az online alkusz portálon, a személyes adataid, az autód adatainak és a kártörténetednek megadása után biztos neked is végig kellett menned egy oldalnyi hülye kérdésen, amelyet az egyes biztosítók tesznek fel, ennek alapján döntik el, hogy jogosult vagy-e az ő kedvezményükre, ennek alapján áll össze végülis, hogy melyik milyen árajánlatot tesz neked.
Egyébként is mi az, hogy noname? Aki működési engedélyt kapott a MABISZ-tól, annál miért az ügyfél mérlegelje, hogy valóban megfelelően látja-e el a feladatát, vagy felszívódik egy év múlva? 2 éve telekürtölték az országot, hogy még egy MÁV-ABE-eset nem lesz, aki ezentúl (2009-től) működési engedélyt kap, az tuti.
Válasszuk a legdrágábbat, mert biztos aza legjobb?
+ valami: ebben az országban ugyan ki nem sz.rja le, ki és hogyan fogja megtéríteni MÁS kárát? Ő fedezve van, érvényes biztosítása volt a baleset idején, hogy a biztosító nem fizet, ahhoz neki semmi köze. Minek van a KGFB, ha a károkozónak kell helytállnia?
Zpalee 2010.12.16. 12:45:17
Akkor miért is van itt ez a poszt? :)
Viccet félretéve én erre nem vennék mérget, hiszen az egész blog arról szól, hogy -SAJNOS- ebben az országban szinte bármi megtörténhet, és sokszor meg is történik. Utolsó mondatodra feltett kérdésedre ez a válaszom. Ne érts félre, nem ezt tartom normálisnak, és nagyon nem így kellene működnie, de sajnos a mellékelt ábra gyakran ezt mutatja!
Persze nem arról van szó, hogy a legdrágább cégnél köss biztosítást. De azért aki a MÁV-ból nem tanult semmit, magára vessen. Én havi pár száz Ft megtakarításért nem kockáztatnék több száz ezer Ft-os (neadj'isten milliós) kárt, persze tőlem mindenki ott és azt köt, ahol akar :)
Mrs. Négerhergelő 2010.12.16. 18:28:41
ennyi
lordjim 2010.12.17. 10:48:38
zsoci 2010.12.19. 23:28:54
A károkozót, meg ha volt érvényes biztosítása felesleges beperelni, mert ö megtett minden tőle telhetőt a kártérítésrt, azért hogy a biztosító szakértője ennyire értékelte akárt nem felelős. Nem tudok olyan esetről amikor a bíróság magyaroszágon pótlólagos fizetési kötelezetsségewt írt volna elő valakinek, aki helyett fizetett a biztosító. Sok biztosító pedig eleve jogvédelmi biztosítási is vállal a kötelelző mellé, tehát majd vele pereskedhetsz.
Magyarán ennyit kaptál, nem vert át senki se.
Normáli ember pedig annál köt biztosítást aki a legalacsonyabb ajánlatot adja. A többi már nem az én dolgom.
főboszorka45 2010.12.30. 14:06:08
Erre van a PSZAF többek között... Ő a fogyasztóvédelem ezekben az ügyekben....