Tékozló Homár

Az Intersparban a kolbászok is biztonságban vannak

2011.02.22. 14:22 | jackyll | 175 komment

Hajni szerint az Interspar bevédte magát szalámival settenkedő celebek ellen:

A csatolt fotók ékesen bizonyítják, hogy a szalámikkal ellentétben a kolbászok biztonságban vannak, igaz, nem a Tescóban, hanem az Intersparban. Az akciós (lásd. az árcédulát is), tehát baromira értékes húsipari terméket február 19-én vásároltuk a pesterzsébeti Interspar áruházban. Amikor a pénztárnál észrevettem a lopásvédőt, azt hittem, valami másról ragadt át. De a pénztáros biztosított, hogy szándékosan került a kolbászra. Hozzáteszem, ugyanakkor kb. 400 Ft értékben vásároltunk a húspultnál prágai sonkát, amit szintén könnyen zsebre lehetett volna vágni, ám arra valahogy mégse került biztonsági ketyere. Csak bennem ötlött fel a celeb szalámilopással való összefüggés?

Üdv:
Hajni

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2011.02.22. 14:33:11

Kettőt ír ki, erre itt a Cartman harmadikknakk is :D

É2I 2011.02.22. 14:35:45

Hajni egyébként meg nem a válasz. Hát látod pont, hogy a settenkedőnél (vagy lopkodónál?) is becsipogott :D

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.02.22. 14:38:31

Az Aldiban ilyen nem fordulhatna elő.

Géza, kék az ég! 2011.02.22. 14:39:21

A Settenkedő libsik ellen nehéz hatékony gyógymódot találni, ahogy nem tudnak nyilvánosan sokat lopni, szaladnak a gombócmanhoz, hogy őket elnyomják...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.02.22. 14:45:05

A poszt beküldőjének üzenem: véletlenszerűen helyeznek fel ilyen mágnescsíkokat, nem érték és termék függő!!

Settenkedő-lopakodónak meg üzenem,sün a seggébe,mert hazudott :)))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.02.22. 14:47:47

Lassan már a csipogóra is csipogót szerelnek.

É2I 2011.02.22. 14:48:44

@Géza, kék az ég!: De hogy is! Hatékony gyógymódja a szívlapát!

Egyébként azt hallottátok tőle, hogy olyan csóringer, hogy miután kifizeti a rezsit meg befizeti a csekkjeit már _csak_ 80 ezer forintja marad?

Tudja ez az ember, hogy van körülötte nem kevés olyan, aki ennyiért kidolgozza a belét?

kortók zolla 2011.02.22. 14:48:54

és akkor mi van ha kiveszem a kolbit csomagolópapírból és beteszem a kabátkám alá, a papírt meg leteszem valahova?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.02.22. 14:51:08

@kortók zolla: jobban jársz ha megeszed a pénztárig, nem zsirozod össze a kabátodat :))

gergo1000 2011.02.22. 14:51:10

már régóta ez van. ugyhogy ennek aztán semmi köze a celeblopáshoz

Pittykapitány 2011.02.22. 14:54:08

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: akkor meg a beled fog csipogni, és rektális análizálás alá vetnek.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.02.22. 14:55:45

@Pittykapitány: ha olyan hülye ,hogy megeszi a csomagolást is,megérdemli :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.22. 14:56:24

"Csak bennem ötlött fel a celeb szalámilopással való összefüggés?"
A celebek ellen jobb védekezni :D Amúgy biztos végeztek piackutatást a celebek husifogyasztásáról, és kiderült hogy sonkát nem fogyasztanak :D

honey75 2011.02.22. 14:57:39

@gergo1000: ezer éve vásárolok Intersparban, sosem találkoztam még ilyesmivel.

Pittykapitány 2011.02.22. 14:59:01

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: szóval Te sem hallottál még az instant kolbászba darált csipogóról?

gergo1000 2011.02.22. 15:02:06

@honey75:
Én max 12 éve, de már többször sikerült ilyennel találkoznom.

elwood 2011.02.22. 15:11:31

teljesen fölösleges, két hét alatt rend lett, lopás már nincs az oszágban

helianthus 2011.02.22. 15:11:34

Most nagyon sírtam a kommenteken, de a legjobb: @Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: ez volt. :)

helianthus 2011.02.22. 15:12:47

Tudom, hogy ezzel vágom magam alatt a fát, de én alkoholos üvegeken szoktam rendszeresen ilyen csíkot találni, pedig az olcsóbb fajtát iszom (nem tipli szeszt azért, de mondjuk saját márkás gin vagy likőr jöhet)

helianthus 2011.02.22. 15:13:51

@elwood: jó, jó de melyik az a két hét? Volt már vagy még csak eztán jön el, mint a kányaán is?

elwood 2011.02.22. 15:23:27

@helianthus: nyáron volt két hét amikor rend lett, aztán egy hét alatt megint elromlott.

de az új szocialista embertípus már együttműködik és nem lop

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 15:25:48

@É2I: azért masszív alkoholistának lenni, és az éjszakát járni kocsmáról kocsmára 80-ból nem olyan egyszerű, lásd be kérlek. az, hogy én nem sokkal többől élek egész hónapban, és abból kell a rezsit fizetni, meg gyerek, meg kaja, meg ruha, meg minden, nos az nem mérvadó, mert hol vagyok én a naccságos celebúrtól.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.02.22. 15:31:15

Mi lenne ha a Settenkedő-Lopakodó félékre egy csukló vagy boka perecet tennének,ami befelé és kifelé is sípol ha elmennek vásárolni(ugy kb 6 hónapra). A szégyentől és az elrettentő példától javulna a közmorál :)))

helianthus 2011.02.22. 15:31:24

@elwood: ja, az alatt a két hét alatt akkor nemtom hol voltam, biztos akkor havajjoztam a celebbarátaimmal...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.22. 15:31:25

Szervezzünk már szalámis tüntetést. Azt nem tudom miért, de az legyen a lényege, hogy mindenki visz egy rúd szalámit.
A lázadóbb hajlamúak lophatják is.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.02.22. 15:36:58

@enamel:
Inkább egy forradalmat!
Most az a divat.

Egyéves Önkéntes 2011.02.22. 15:40:09

Nem lehet minden kolbász mellé közlekedési rendőrt állítani.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.22. 15:41:45

@Sün‼: Szalámis forradalom? Mondjuk legalább éhezni nem fognak...

elwood 2011.02.22. 15:42:06

Nem lehet minden szalámit közlekedési rendőr kezébe adni

elwood 2011.02.22. 15:47:31

egyébként ez nem lopásvédő, hanem lézerblokkoló

Egyéves Önkéntes 2011.02.22. 15:55:49

Az uborkán meg villanyvezeték van.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.02.22. 15:57:51

Nem is értem miért vesznek az emberek kolbászt,hisz azt igérték kolbászból van a kerités, vagy megint tévedek :))))

Pdudas 2011.02.22. 16:00:06

Tescoban vettem Szegedi csipos vedogazas teliszalamit (azt a felszeletelt 80 grammos verziot). Van rajta lopasgatlo.

Ilyen olcso a lopasgatlo - hogy egy 400 Ft-os szalamira megeri 'pazarolni'?

Pdudas 2011.02.22. 16:08:53

szemet blogmotor lenyelte az elozo kommentemet

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.22. 16:12:19

@Sün‼: Lóé? Hűha, már azt is lopják? Más nem maradt?

Pdudas 2011.02.22. 16:12:41

Azert az szep, hogy majdnem 9 perc utan jelenik meg egy komment. A kovetkezo pedig azonnal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.22. 16:12:53

@helianthus: Miért vágnád? :D ;)

Bár jellemzően azért a minőségi piákra tesznek még mindig, szóval elmondhatjuk, hogy van ízlésed a piához :D

Pdudas 2011.02.22. 16:14:48

a blogmotor monnyonle :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 16:16:15

@EÖ: es nem lehet minden szelet pragai sonkara csipogot tenni
@Dr. Körömlakk ®:
es nem lehet minden kocsmat meglatogatni, de torekedni kell ra

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 16:17:23

@Pdudas:
ha eltunik egy kommented akkor az 99 %-ban a kovetkezovel egyutt fog megjelenni

Énbagoly 2011.02.22. 16:26:33

@hagyma: az blogoló újszülöttnek minden új. :)

mohopasi 2011.02.22. 16:27:10

Francba. Éhes vagyok. Már az intersparba se (m)ehetek...?

Énbagoly 2011.02.22. 16:30:19

Különben meg ideje lenne mindennagyobb szuperben, hiperben étkezősarkot csinálni, hogy a látogatók kényelmesebbem ehessék meg a szalámijukat. A celebek kaphatnának mellé fűszoknyásokat is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 16:35:16

@mohopasi:
mondta A POSZTOLO, PRAGAI SONKA NICS BLOKKOLVA, nem irom ujra

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 16:36:20

@Énbagoly:
nalunk szinte mindenhol van, de ott is kell fizetni

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.02.22. 16:38:55

"Kormányzó asszony" anno simán megette a kiflit, lásd milyen jó pozicióba került,lehet Settenkedő-lopakodó szóvivő is lehet a jövőben :)))

Énbagoly 2011.02.22. 16:40:49

@hagyma: de én nem erre gondoltam. :) Hanem az ilyen fizetés nélkül, éhes vagyok, ennem kell típusúakra. Különben itt is vannak, de persze az eladótéren kívül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 16:43:30

@Énbagoly: ugyesen zsebrevagja, bemegy a klotyora es eltunteti a bizonyitekot

mohopasi 2011.02.22. 16:55:15

@hagyma: De én kolbászt akartam... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 17:09:23

@mohopasi: ja kerem aki valogat...
settenkedo is siman kivihette volna a sajtot, meg a felvagottat, de neki szalami is kellett
az meg besipolt

Géza, kék az ég! 2011.02.22. 17:15:47

@É2I: Egyetértek.

Szegény kis tolvaj celeb! Alig 80 ezer, miután mindent kifizetett, nem lehet könnyű :DDD

De igényei vannak, mert nem teszkós kefírt lopott a görény, meg kiflit, hanem rögtön delikáteszt.

Fura erkölcsűek ezek, az egyik szerint rendben van, ha kábítószeresen vezetsz, és megölsz valakit, a másik meg lopni jár, hisz hó végén rongyos 80 ezer, ha lapul az A4-es méretű zsebében.

Új magyar szóláshasonlatok: Settenkedik, mint Bakács a csemegepultnál és óvakodj a betépett autóStohl!

É2I 2011.02.22. 17:33:58

@Géza, kék az ég!: Szerintem csak média hack volt, hogy kapjon már végre valami zsírosabb állást, mert amióta nem a spanjai vannak hatalmon, nem kell szakértenie zenei és egyéb műsorokban. Így nincs lóvé a Pick szalámira meg más kuriózumokra, amit egy földi átlag ember gyakran csak képről ismer. :S
Nem sajnálom én tőle, csak nem tartom etikusnak mindezt a saját mártírságának beállítani.
De, ha neki belefér...

Abramelin 2011.02.22. 17:34:32

Érdekes, a józsai SPAR-ban úgy lopták a minőségi italt hogy csak na, az ellen mégsem tettek semmit!!! Nevetséges az egész cég.

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 17:37:06

@hagyma: sztem gyűccsünk egy kazal pézt neki, mer komoan sajnálom. te úgyis amcsiba szakatt gazdag vagy, szal te többet kűggyél.

Géza, kék az ég! 2011.02.22. 18:05:19

@É2I: Valószínűleg tényleg csak az volt, nekem azonban akkor is érthetetlen. Biztosan menthetetlenül konzervatív vagyok, de nem teszek különbséget lopás és lopás közt. Vagyis innentől kezdve ez az alak tolvaj a szememben, mindig ez ugrik majd be róla, amikor az ellenszenves pofájával osztja az észt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 18:10:48

@Dr. Körömlakk ®:
hat se szakadt/amerikaba/ nem vagyok se gazdag:)
penzt szivesen kuldok barkinek, de loszor kerek 250 dollart western Unionon
az adminisztracio vegett, utana tudom a 25 ezer dollarokat kuldeni
az elso 10-nek 50 ezer

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 18:14:09

@hagyma: dollárokat :) (Maverick? :D)
jóvan viccoltam. majd mi itt összedobjuk a settenkedőnek, nekünk má mindegy mennyibő döglünk éhen.
csak csóróktól fogadom el az adományokat a művészúr részére. úgy bisztossan jobban esik majd neki az abból vett homár és kaviár.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.22. 18:25:41

Szerintem egy bizonyos összegű havi fizetés alatt a boltoknak ki kéne postáznia mindenkinek egy kiló szalámit, hogy egyenlőség legyen. Vagy egy csemegekosarat.

É2I 2011.02.22. 18:42:01

@Géza, kék az ég!: Ennyi. Nincs különbség és ez a lényeg: Van aki ettől "sajnált", van aki "bűnöző" lesz.
De mindegyik bűnöző, mert a törvénynek mindenkire egyenlően kell(ene) vonatkoznia.
Persze elé áll a törvénynek, de ennyire nem kellett volna lealacsonyodni, de vannak emberek, akik megteszik ezt is. (Szívük-joga.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 18:46:46

@Dr. Körömlakk ®:
szerintem az helyes, ha 10 embernek kuldok 25 ezer dollart
hogy 25 ezer dollarokat
de ha nem, nem
akkor sorry

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 18:51:00

@Dr. Körömlakk ®:
hatarozottan emlekszem/ de nem biztos/ meg nagyon regen olvastam egy interjut vele/ezert nem biztos , hogy O volt, de szinte tuti/ azt mondta
idezet szabadon:
sokaig fizikai munkaval kerestem a kenyerem es azzal is akartam de rajottem, hogy megoli, tonkreteszi a testet, ezs nem embernek valo, ezert abbahagytam
/minimum 20 eves, ha nem O volt, akkor elnezest, de ritkan tevedek:)/
amugy sonkas szalamis sajtos, marhahusos melegszendvics keszul eppen reggelire, mer ma' igen ehes vagyok, es nem loptuk!!!/

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 18:52:08

@hagyma: elbeszélünk egymás mellett, de ne menjünk bele :)

Hang Ember 2011.02.22. 18:53:40

@Pdudas: általában az ilyen áruvédelmi dolgok ára be van építve a termékek árába. egyébként 10-12 Ft/db-tól már kaphatók ezek a ketyerék.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 18:54:09

@Dr. Körömlakk ®:
ne
amugy az interju 20 eves, nem settenkedo
Maverickel meg tele van a tokom, mert egesz januarban az ment az AMC-n, ami amugy egy jo csatorna lenne

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 18:54:15

@hagyma: ezt a settenkedő monta? hát a szalámilopás az nem fizikai meló? ez összevissza beszél.
na várjá. ott hány az óra?
nagyon szar a memoáriám. vagy lehet, hogy nem is montad, hogy merre vagy?
azt tom, hogy keleti part -6 óra.

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 18:55:47

@hagyma: igen, gondoltam, hogy az interjú annyi. de 20 év amúgy is kurvasok. annyi idő alatt kifejlesztenek 400 féle új szalámit.
maverick kurvajó, századjára is. én imádom. hát ne nézd mindig az amc-t.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 18:56:17

@Dr. Körömlakk ®:
O mondta, de nagyon reg volt hogy olvastam
mindjart egy, ez az elso etkezes idopontja nalunk
najo neha mar delben is eszunk, de ma kesunk
feltartottam:)
mer beszelgettunk

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 19:00:45

@hagyma: oppá! beszélgetés mi? osz Mary meg maj hozza a zsenge hajmát.
millen vót a torma? meg van már eve?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 19:01:24

@Dr. Körömlakk ®:
hat azt elertek
most schwarzenegger het van
/ hat lehet nincs 20 eve, de ugy remlik, meg ujsagban olvastam, tehat nem interneten, szoval kozel lehet, MaGYAR Narancs talan?/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 19:03:18

@Dr. Körömlakk ®:
meg, de mondjatok meg anyukamnak, hogy az amerikai torma jobb:)
Mary mar nem hoz semmit, csak a szendvicseket mingya

ez amugy milyen kolbasz aminek kilopja csak 750 Ft

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.02.22. 19:26:56

@hagyma: "ez amugy milyen kolbasz aminek kilopja csak 750 Ft"
hagyma ezt ne tudd meg,húst se látott csak a neve kolbász :)))

reggy 2011.02.22. 19:27:30

Amerikába a hagymára tesznek csipogót?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 19:31:17

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
most komolyan keveslem , az otthoni arakat tekintve, sot az ittenieket is
@reggy: ha melozok, van rajtam

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 19:38:15

@hagyma: semmi nem lehet jobb mint a magyar, ezt jegyezd meg, a földcsakra is itt van, és minden nyelv innen ered, a Biblia is ezt a fődet említi elsőnek, Jézus itt született, valamint itt a legjobb a torma.
750-é valami ásznak elnevezett mócsingos szar kerülhet, amibe legföljebb a ló sörénye és patája lett bedarálva némi fűszerrel.
@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
maximum...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 19:44:07

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: hat ha lecsokolbaszt becsipogoznak, az mar tenyleg gaz
bar egy ilyen papirizerol ugy tepem le ahogy akarom

cicmen (törölt) 2011.02.22. 19:53:56

Hajnikám, aranyvirágom! Ha az üzlet felteszi a parasztkolbászra a a lopásvédőt a prágai sonkára meg nem akkor magyarkodik, ha ezt a bakács (szándékosan nemecsek) sztori után csinálja akkor meg antiszemita?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.02.22. 20:02:55

A képen látszik,hogy két kép,egyik az ár etikett a lecsokolbászról,a másik egy mágneses jelző, ha feltételezzük, hogy ugyanazon a terméken volt,akkor valoszinüleg előre van szorványosan, véletlenszerűen felragasztva a csomagolópapirra, most épp a lecsokolbászra esett a sonkára nem,de ebből antiszemita jelzőt vagy bármi megkülönböztetést levonni,na ez már azért túlzás!!!

cicmen (törölt) 2011.02.22. 20:08:40

semmi nem lehet jobb mint a magyar, ezt jegyezd meg
Na itt a lényeg! Nem azért, mert minden esetben így van, hanem mert a hazaszeretet tartást ad!
@Dr. Körömlakk ®: puszika!!!

cicmen (törölt) 2011.02.22. 20:13:51

@hagyma: ha lecsokolbaszt becsipogoznak, az mar tenyleg gaz
Ha a lecsókolbászt csipogózzák az mélyszegénység! A gáz már most is megfizethetetlen! A múltkor utaztam a buszon és telefingotta valaki. Már nem háborogtam, hogy bunkó, azt gondoltam, hogy menő! Ekkora pazarlást, biztosan megengedheti magának!

cicmen (törölt) 2011.02.22. 20:34:31

Tessék itt egy axióma!
Jobb egy tegnap lopott téliszalámi, mint egy akció ma!

Xezs 2011.02.22. 20:52:59

Szerintem ennek semmi köze ahhoz, ami Seggfejkedővel történt. Egyszerűen csak az van, hogy a csipogókat véletlenszerűen szerelik fel a termékekre. Természetesen az értékesebb termékekre nagyobb valószínűséggel szerelik de azok közül sem mindre.

Szóval jó ez így ahogy van, ne higgye már senki azt, hogy mindent lehet :)

Xezs 2011.02.22. 20:54:27

@Pdudas: És az téged mit zavar? Kurvára unom már a blogmotorral kapcsolatos rinyálásotokat.

Megjelent a kommented? Meg. Akkó meg kuss!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.22. 21:03:43

de hogy lehet veletlenszeru, ez nem elorecsomagoltnak nezki
a hentespultnal veletlenul vannak ilyen izek es rateszik?
es egyaltalan nem hiszek a veletlenekben

cicmen (törölt) 2011.02.22. 21:08:45

@Xezs: És az téged mit zavar? Kurvára unom már a blogmotorral kapcsolatos rinyálásotokat.

Megjelent a kommented? Meg. Akkó meg kuss!

Te a blogmotor rokona vagy és én is szidtam a kúúúva annnyááát!
Bocsika. Sorry vagyok.

cicmen (törölt) 2011.02.22. 21:11:08

@Xezs: És az téged mit zavar? Kurvára unom már a blogmotorral kapcsolatos rinyálásotokat.

Megjelent a kommented? Meg. Akkó meg kuss!

Te a blogmotor rokona vagy és én is szidtam a kúúúva annnyááát!
Bocsika. Sorry vagyok.

cicmen (törölt) 2011.02.22. 21:16:58

@enamel: Hóvagy bakker? Ébreztőőőőő!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.22. 21:54:51

@cicmen: Tescoban voltam. Az unikumokon lopásgátló volt. :(

Aztán hazajöttem, és lefélállatoztam a másik blogot. Jót fog tenni a népszerűségemnek ott. :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.22. 22:20:44

@cicmen: "Kurvára unom már a blogmotorral kapcsolatos rinyálásotokat."

lol

cicmen (törölt) 2011.02.22. 22:21:17

@enamel: Má mék másik blogot? Én is elkalandoztam, de akkora tarhonyák vannak, hogy semmit nem tudtam trollkodni!
Bamba faszok!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.22. 22:25:55

@cicmen: Munkahelyi terror. De nyugtató nélkül ne menj oda. :)

Itt meg feleségül vetted közben a blogmotort, vagy mi?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.22. 22:28:25

@cicmen:

Rákosi a falun.
- Hogy vagyunk, hogy vagyunk? - kérdezi viccesen.
- Jól vagyunk - viccelnek a parasztok.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.22. 22:30:22

A vaksi vakond felás a föld felszínére. Éppen egy nudista strandon köt ki, egy nő lába között. Megszólal:
- Süni, süni, te vagy az?
Semmi válasz. ... Szimatolgat.
- Mi az süni, csak tán nem megdöglöttél?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.22. 22:36:14

@enamel:

Egy paraszt baleseti sérülései miatt beperelte a szállitmányozási céget, aminek a kamionja elgázolta szekerestül.
Ügyvéd: - Nem azt mondta az intézkedő rendőrnek, hogy jól van?
Paraszt: - Igen, azt mondtam, hogy jól vagyok, de a lovam...
Ügyvéd: - Tisztelt bíróság, itt biztositási csalás ténye forog fenn...
Bíró: - Hagyja, hogy befejezze!
Paraszt: - Köszönöm bíró úr! Szóval a lovamat hajtottam a szekéren, mikor elütött minket az az őrült kamionos. Én az út egyik oldalán lévő árokba estem, a lovam a másikba, hallottam, ahogy hörög kinjában. Mikor kiért a rendőr, először a lovamat találta meg. Egy lövést hallottam, és csönd lett. A rendőr átjött hozzám, a kezében volt a még föstölgő pisztoly, és megkérdezte:
- És Ön hogy van?

cicmen (törölt) 2011.02.22. 22:37:05

@enamel: Unikumot innál? Ingyér? Elmondom, mit csinálj! Remélem kisportolt alkatod van. Jól fog állni a fekete bevetési gyakorló. Azt vedd fel, fogj egy cigány ismerőst. Vegyetek a szexshopban egy bilincset. Menjetek be, tegyétek tele a haver zsebeit minden jóval. Aztán tedd rá a bilincset és vezesd ki a pénztárnál! A kulcsszó, na gyere te szemét, megyünk a motozóba!

cicmen (törölt) 2011.02.22. 22:42:28

@atpijkamo: Rákositól kímélj meg!
Hitler felszáll a villamosra.
A szokásos karlendítés után felkiált.
-Heil! Van?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.22. 22:46:50

@cicmen: "Rákositól kímélj meg!"

Lenin bácsi egy moszkvai parkban üldögélt egy padon. Gyerekek futballoztak mellette és nagyon hangosak voltak, kiabáltak, zajongtak, szegény Lenin bácsi nem tudott pihenni. Ekkor így szólt Lenin bácsi a gyerekekhez:
- Takarodjatok a picsába!
Látjátok gyerekek, hát ilyen jó ember volt ez a Lenin bácsi, pedig le is lövethette volna őket...

cicmen (törölt) 2011.02.22. 22:54:57

@atpijkamo: Lenin egyszer levizelte a konnektort. Nem történt semmi.
Ja! Ez a GOERLO terv előtt volt!

cicmen (törölt) 2011.02.22. 22:59:10

@atpijkamo: Akarsz velem beszélgetni, vagy takarodjak a picsába?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.22. 23:01:07

@cicmen: Naggyon jó. :DDDD
Whiskyt vettem amúgy, és ki volt pakolva mellé az uni, ilyen idétlen lopásgátlókkal, ilyen dótrugón egy fehér kör alakú bizbasz, úgy nézett ki, mint valami miniműhold. Az tűnt fel, hogy ilyet nem láttam még... a szalámikon nem volt, mást meg nem figyeltem.
Egy olyat lehet szívesen ellopnék, lehet hogy majd megpróbálom.

@atpijkamo: ez jó!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.22. 23:01:10

@cicmen:

Elmossa az árvíz a cigány házát. A biztosító ügynökének sorolja, milyen ingóságok vesztek el:
- Elvitte a víz a színestévét, a videót, az automata mosógépet és a háztartási robotgépet...
- Dehát a házadban nem is volt is áram!
- Ja, és az aggregátort is.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.22. 23:02:20

@enamel: "Egy olyat lehet szívesen ellopnék"

Ezzel van megjelölve, mit érdemes ellopni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.22. 23:03:50

@cicmen: "Akarsz velem beszélgetni"

Mindig az a szex. Beszélgessünk a zenéről!
...
Csináltad már zongorán?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.22. 23:04:17

@atpijkamo: Mármint a gátlót. A lopásgátló lopásáért is büntetnek?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.22. 23:05:20

@enamel: És a lopásgátló lopásának gátlójáért?

cicmen (törölt) 2011.02.22. 23:06:22

@enamel: A lopásgátlót ellopni! Na ez a nyúvév!

cicmen (törölt) 2011.02.22. 23:18:40

@atpijkamo:Azt sem tudom biztosan, hogy csaj vagy! Bírlak, mert jó fej vagy! Ha ez elég akkor is nehéz manapság zongorát szerezni! Max. pianinot de azon meg nem lehet mozogni. Nem baj! Holnap várlak a blahán a szökőkútnál délben! Lesz nálam egy gramofon, ha már annyira szereted a zenét. Arról megismersz.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.22. 23:21:08

@cicmen: SZerintem nem csaj. Mintha azt írta volna valahol, hogy informatikus. Mondjuk attól lehet csaj... Te, mi van a Ludmival?

@atpijkamo: Most akkor te csaj vagy?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.22. 23:28:21

@atpijkamo: Na de CSAJ kutya? :) Mert nincsenek ám nekünk elfajzott hajlamaink.

cicmen (törölt) 2011.02.22. 23:29:36

@atpijkamo: Kutya vagyok. Ne tévesszen meg az avatarom!
Gondoltam, hogy átb.szás!:(

cicmen (törölt) 2011.02.22. 23:33:02

@enamel: Ja! Meg hogy antennát szerelt. Viszont a decikin meg pinaszőrös történetei vannak. Ez most vagy átb.szás, vagy nem borotválkozik. :(((

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.22. 23:36:47

@enamel: "Na de CSAJ kutya?"

És ha aszexuális? Akkor úgyis mindegy.

"Mert nincsenek ám nekünk elfajzott hajlamaink."

Józsibácsi, a juhász felhajtotta a kecskéket a hegyoldalba. Kiválasztotta a legszebb fehér kecskét, beállította a gumicsizmájába a két hátsó lábát, hogy ne mozogjon, és jól megdöngette hátulról. A kecskének ez nem nagyon tetszett, és nekiiramodott. Józsi bácsi, meg gumicsizmástul velement.

A többi vaksi juhász a völgyből nézte.
- Mióta megvan a Józsinak ez a fehér motorja, már szóba se áll velünk...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.22. 23:38:36

@cicmen: Azok a látogatók történetei.

Nem vagyok annyira öreg, hogy ennyi baromság mind velem történjen meg.

cicmen (törölt) 2011.02.22. 23:47:02

@atpijkamo: Az a kecske legalább csaj volt! Nem egy beazonosíthatatlan antennaszerelő!Menten kiderül!
Mire másznál fel dipólra, vagy ostorantennára?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.22. 23:55:15

@cicmen: Szerintem csak szívat minket, ha srác lenne, már mondta volna. Úgy hogy eldöntöttem, hogy lány, és kész.

cicmen (törölt) 2011.02.22. 23:59:35

@atpijkamo: Reménytelen!
De azért bírlak!:)))) Aludj jól!

Xezs 2011.02.23. 00:15:28

@cicmen: Nagyon vicces volt, köszönjük.

-putyin- 2011.02.23. 00:17:45

"Semmit nem bíznak Bakácsra"

na ez odatette amit kell, ez óriási beszólás! :)

cicmen (törölt) 2011.02.23. 00:33:18

És ha aszexuális? Akkor úgyis mindegy.@atpijkamo:Na erre nem hivatkozott még senki! Szarsz a f.szunkra bébi?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.23. 01:08:58

úgyláccik, most minden settenkedőről szól.
de most komolyan! bemegyek, kihozom ami nekem tecc és ezek után majd engem sajnál az ország?
láúfasztot... annyának kínnyát osonósonónak!

bár nem hiszem, hogy ez az interes lenne a helyes móccer a megelőzésre...

Kedves Szomszéd 2011.02.23. 01:26:20

kb 5 forint egy ilyen lopasjelzo... ha nem kevesebb... ekkora mennyisegben meg foleg... nem tudom, mi olyan erdekes ezen? en mindenre tennek...

cassio 2011.02.23. 07:15:17

@Kedves Szomszéd: na végre... rájöttetek vazze nem a lopásgátló drága hanem a munka- költség nagy rátenni minden szarra....

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.02.23. 07:54:30

Bakács a magnum szaunába járogat egy kis seggbe kukira. ő szereti a másfajta kolbászokat is....

Kedves Szomszéd 2011.02.23. 08:32:53

@cassio: rájöttetek? többek között ilyen cuccokkal foglalkozom már évek óta :D

2011.02.23. 09:18:17

Mekkora hülyék vagytok. Igazi buták akik elhiszik! :)

Eze na csomagoláson látszik, h olyan felvágott vagy kalbász, amit pultból kérsz dkg-ra. Ezért van abban a Sparos papírban.

Megmondom mi történt agytalanok:
Emberke nagyon viccesnek érzi magát, bemegy, vesz 12 dkg lecsó kolbászt, berakja kosárba, majd odamegy a mittomén elektronikai osztályra, keres egy drágább cuccot, lehúzza a csipogó cuccot, és ráragassza a 140 ft-s lecsókolbászra.
Majd fogja az okostelefonját me trendi, és lefotózza a kreált csipogós lemért kolbászt.

Majd beküldi nektek, ti buták vagytok mint a Földanya, és posztoljátok.
Néha annyira melléfogtok h már fáj!!!!

NA YA! 2011.02.23. 10:12:35

"ugyanakkor kb. 400 Ft értékben vásároltunk a húspultnál prágai sonkát"

Hát az lehetett vagy egy szelet!:)

vidéki suzukis 2011.02.23. 10:39:55

Nyugati mintára nem lehetne kitiltó végzéseket hozni a bolti "ólálkodók" ellen? Egyszer lop, oszt' 1 évig be sem tehetné a lábát az adott bótba.'

makkoska 2011.02.23. 11:00:29

@Géza, kék az ég!: ezek a szólások tényleg jók :)

TGabi 2011.02.23. 11:22:30

@Géza, kék az ég!:

Mi van, ha ezért hívják Settenkedőnek? Mi van, ha esetleg klepto és a komái tudják róla?

Látnok14 2011.02.23. 11:31:51

Lám, lám, mindenki elfelejtih hogy a szőke Gabika (nyugdíjvédelmi megbízott) kiflit lopott.
Azt szabad? Nem volt ekkora hajcihő körülötte. Két mondattal kidumálta. Most meg hova került? Ez a jutalom.
Mindegy hogy 100 Ft vagy 2000 Ft értéket lopott. Tolvaj mind a kettő.
De ő a Fidesz gyermeke, így megbocsájtható a dolog.
Undorító.

reccs 2011.02.23. 12:08:04

@Látnok14: így-így.
Nézzük.
Ki mit lopott?

Gabika: kifli
VV Olivér: vajkrém
Bakács: szalámi

Szerintem ezek egy bandában vannak és szendvicsre hajtanak.

Xezs 2011.02.23. 12:24:36

@Látnok14: Nem akarom én védeni Selmeczi Gabit de nem gondolod hogy azért nem foglalkozik már ezzel senki, mert lerágott csont? Mikor is volt? 9 éve? Könyörgöm, hagyjuk már.

Ugyanúgy a Seggfejkedős sztori is el fog csitulni idővel, és ez így természetes.

Most ez a friss hír, ezzel foglalkoznak. Majd lesz új hír, és akkor azzal foglalkozik mindenki.

Megjegyzem az észak-afrikai történések sokkal fontosabbak, mint a kifli vagy a szalámi esete.

De gondolom sok agyatlant inkább ezek foglalkoztatnak, mert eddig terjed az eszük.

hollario 2011.02.23. 12:28:37

@Xezs: Valóban, ha Bakács szalámija 2000 ft volt, akkor Orbán + Selmeczi MÁSFÉLMILLIÁRD rúd téliszalámit lopott.

Xezs 2011.02.23. 12:39:32

@hollario: Örülök, hogy te is mindenben politikát látsz. Sajnos népbetegség ez minálunk.

Szerintem politizálj olyan fórumon, ami erre szakosodott.

Teddy Beer 2011.02.23. 12:48:57

Ha elvágod, akkor elméletileg nem jelez.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.23. 12:55:41

@hollario: Hát ha egyszer éhesek.

@Xezs: Azt hittem, csak engem idegesít. Észrevetted, hogy az amúgyis hibbant emberek erre mennyivel fogékonyabbak?

tris 2011.02.23. 13:44:23

én találtam már csokiban - hozzáragadva a termékhez, és az édesítőszeres dobozon belül is.
ki tudja milyen kézzel tették bele? :S

Xezs 2011.02.23. 14:10:54

@enamel: Persze, tudod ez úgy van, hogy minálunk focihoz és politikához mindenki ért. De a legjobban az alsóbb társadalmi rétegek tagjai.

Fene se érti, hogy miért.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.23. 23:36:31

@vidéki suzukis: ezt becopná az egyik ügyfelem! :D
épp ma volt az (asszem) ósanba és kosár híján a kezében vitte a pénztárhoz a zacskó vizet meg egy ledes helyzetjelzőt. rájött az orrcsöpp. a víz már a földön tűrte a rugdalózást sorhaladáskor, így azzal nem volt gondja. zsebrevágta a ledet, zsepi elő, orrfúvat, közben pénztár. elteszi a zsepit, fizet, menne ki...
...és elkapják 1 méterre a pénztártól, hogy hohó! :D
nyerítettem amikor elmesélte. most várja a zsarukat, mert a zósan feljelentette hiába kért sűrű elnézést és fizette ki.
ismerem a kölyköt. sosem lopna. de ha az lenne amit moncc.... 8-)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.23. 23:42:27

@Látnok14: senki nem felejt. csak nincs róla szó...
de ettől még él az emlékeinkben! 8-)

@Xezs: talán mert mi, az ALSÓBB TÁRSADALMI RÉTEGEK vagyunk mexopatva nap mint nap és van elképzelésünk, NEKÜNK mi lenen a jó ezek a herék eltartása helyett.
azért nézz már utána kérlek, mit is jelent a politikus szócska. ;)

Xezs 2011.02.24. 00:05:11

@salapapa: Tudod az alsóbb társadalmi rétegek kifejezésben az a szép, hogy csak az veszi magára, aki akarja.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.24. 00:52:04

@Xezs: én simán magamraveszek mindent ami negatív. 8-)
bár a hülyeségtesztem is az lenne...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.24. 17:09:18

@salapapa: "Aki vadász akar lenni, homárra kell annak menni, sej sejjhajj rutytyutyu, (stb.)"

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.24. 17:11:10

@salapapa: Nem tudom, ki prolizott le, de rúgasd tökön, hagyd abba az önszopatást, és olvasgass pár olyan oldalt, ahol tényleg a legalja nyilatkozik meg, akik nem tudom honnan lopták a netet, de valahogy van nekik.

Aztán adj igazat Xezsnek. :)

Xezs 2011.02.24. 19:21:01

@enamel: Ugye te voltál, aki linkelt valamilyen álláskereső oldalt, amin ilyen legalja bejegyzések szerepeltek?

Az egyszerűen fenomenális. Ahogy te is írtad, egyszerűen nem lehet elhinni, hogy ilyen emberek léteznek :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.24. 20:20:56

@enamel: :DDDD én ennél komolyabb vagyok sokkal.
de komolyan! 8-)

erre Apum azt szoktavolt mondani, hogy "állj vele szemközt, köpd le, rúgd tökön és mondd hogy hazug disznó!"
nem, senki nem prolizott le. de mint mondtam, én mindent magamra veszek jót, rosszat.
jajjdemelegemvanmár... 8-)

Xezs 2011.02.24. 20:50:56

@salapapa: De miért veszel magadra mindent? Ez tényleg érdekelne :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.25. 11:26:59

@Xezs: Nem, Secnir linkelte.. én csak keresgéltem, amikor először láttam, nem volt időm belemélyedni. De tényleg nem nagyon akarom hinni, hogy ilyen van. Pedig minden jel erre utal. :)

@salapapa: Apukád igen következetes, gyakorlatias ember lehet. Fogadd meg a tanácsát. :DDD

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.26. 12:17:39

@Xezs: ne kérdezd. talán a gyengébbek iránti empátiából? ;)

@enamel: több jó mondata volt és tényleg bejöttek. nagyon sajnálom, hogy pár éve már nem lát el ilyenekkel.
de azért igazad adok Xezsnek. nem kellene önsorsrontónak feltüntetni magam. :)

Xezs 2011.02.26. 12:59:41

@salapapa: Én már rég úgy vagyok vele, hogy mindenki hazudik. Aki gyengének mutatja magát az igazából csak azt akarja elérni, hogy mások oldják meg a problémáikat.

Lehet nem vagyok túl empatikus (sőt!) de ez van.

Xezs 2011.02.26. 13:02:51

Nem beszélve arról, hogy megvan nekem a saját problémám, elég ha azzal foglalkozok, és nem a máséval.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.26. 13:38:40

@Xezs: ezt most vegyem sértésnek hogy lehazugozol? vagy te magad is hazug vagy? 8-)

különben igaz. nagyonis... sok ilyen embert ismerek, ahogy mindenkinek, nekemis van a környezetemben pár aki szeret a sültgalambra várni. ilyenekkel van tele az ország.
eltanulták a cigányoktól? :S

elhiheted, nekem sem célom hogy mindenki szeressen. sőőőőőt... :D
ha már vannak, hadd császkáljanak, vollódzzanak azok az elektronok az ember fejében. ;)

Xezs 2011.02.26. 16:31:26

@salapapa: Értsd jól amit mondtam :)

De ebben egyetértünk, hogy egyre inkább cigány módra él a magyar is. És ez nem pénz kérdése, hanem kulturáltságé.

DW73 2011.02.28. 14:00:34

Mit lopott el, te nagyon egyszerű???
süti beállítások módosítása