Tékozló Homár

A fél méterig sem vízálló fejkamera

2011.09.09. 12:54 | jackyll | 187 komment

András nem fogott gyanút, amikor "fél méterig vízálló" fejkamerát vásárolt. Természetesen a tengerparton az első hullámnál elpusztult. Azóta lassan 3 hónapja tart a küzdelem a szervizzel, akik még a kamerában maradt memóriakártyát is benyelték:

Idén márciusban egy izraeli utazás elött volt szerencsem megvásárolni egy fejkamerát, ami a használati útmutató ill a kereskedö elmondása szerint fél métering vizálló készülék. Külön ki is tértem ennek valóságalapjára a vásárlaskor, amit annyiban erösitett meg az eladó,hogy valójában annyira birja a vizet, hogy talán egy esőt kibir.

Nekem nem is vizalatti képek készitésére kellett a kamera, akkor biztosan egy garantaltan vizálló kamerát vásároltam volna meg.  Számomra inkább a motoros utazásaim rögzitése lett volna a cél, ill munkámban használtam volna – acélszerkezet szerelő vagyok, acélszerkezeteken mászok a magasban.

A vásárlás után 2 héttel Izraelben egy tengerparti fotozás során a hullámok vizet csaptak a kamerára, aminek csak az optikája érte a vizet, a kamera mégis annyira beázott tőle,hogy hasznalhatatlanná vált. A gondot jeleztem a kereskedőnek, ők igéretet tettek a javitásra. 2 hónappal kesöbb mikor hazaértem, beadtam a kamerát, a memóriakártyával együtt, hogy ők is láthassák, milyen körülmények között készültek képek. A 8 Gb-os kártyát szintén a kereskedőtől vettem. Külön emlitettem is nekik, nézzék meg a képeket nyugodtan, semmit nem töröltem róla, mivel a számitógépem nem is ismerte fel a kártyát.

Ezek utan kezdödtek a kommunikációs problémák. A kereskedő semmilyen úton nem volt képes válaszolni a megkereséseimre, 5-6 héten keresztül.

Mikor telefonon hivtam őket, annyit voltak hajlandó csak mondani,hogy a kamera még a gyártónál van. Hetek teltek, aztán abban állapodtunk meg nagy nehézkesen, hogy adnak egy cserekamerát, mivel ők igéretet tettek nekem erre, ill ők állitották hogy a kamera birja akár azt is, hogyha a vizbe esne… A következő, amit megigértek, hogy postán kiküldik nekem Németországba, mert én ekkor már ott voltam a következő munkámon. Ujra irtam nekik többször is, de 3 hétig semmilyen módon nem reagáltak, pedig minden elérhetőségem meg volt adva nekik. Mikor vérge telefonon elértem őket, arra hivatkozva, hogy drága a postaköltség, ezt át akarták rám ruházni, fizessem en. Egy ismerősöm átvette tölük a cserekamerát Budapesten az üzletükben, de a memoriakártya már nem volt a csomagban, azt már nem sikerült megkapnom.

Az egészben a legjobban az háborit fel, hogy több mint 10 hét telt el azóta, hogy visszavittem a keszüléket, es egyetlen egyszer nem volt képes rá a kereskedő, hogy akár üzenetet, akár egy telefonhivást megeresszen irányomban, tudassa velem hogy hogy állnak a dolgok, mi a probléma.

Az, hogy még a 8000 forintos kártyát is “benyelik”, csak hab a tortán, hiába irtam nekik, hogy megvan e, lehetséges e az, hogy visszakapjam azt is, ha már egyszer kifizettem, semmilyen reakciót nem mutattak.

Sunyi viselkedesnek tartom, tipikusan a magyar állapotoknak megfelelőnek. Az üzlet egyébként a MyActionCam volt!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Teccikérteni? 2011.09.09. 22:57:52

@Rosszindulatú Vászka: namivan? namivan? namivan?

Stirlitz és Müller sétálnak az utcán kézenfogva.
- Müller! - gondolja Stirlitz.
- Stirlitz! - gondolja Müller.
- Aha! - gondolja a KGB.
- Müller, Müller! - gondolja Hitler.
- Stirlitz? Müller? - gondolja a CIA.
- Homokosok! - gondolja a virágárus néni.

Teccikérteni? 2011.09.09. 23:01:27

"mivanmivanmivan?" - gondolja Rosszindulatú Vászka.
"Rosszindulatú vászka." - gondolja a mivanmivanmivan?.

Rosszindulatú Vászka 2011.09.09. 23:12:58

A német szerveknél faji tisztasági intelligenciatesztet dolgoznak ki.

Bizottság: Mondjon egy kétjegyű számot!
Első jelölt: 67.
Bizottság: Na és miért pont 67? Miért nem 76?
Első jelölt: Nem! 67!
Bizottság feljegyzi: "erős, árja jellem".

Jön a második jelölt.
Bizottság: Mondjon egy kétjegyű számot!
Második jelölt: 53.
Bizottság: Na és miért pont 53? Miért nem 35?
Második jelölt: Hát, lehetne éppen 35 is.
Bizottság feljegyzi: "árjához közeli jellem".

Jön a harmadik jelölt, Stirlitz.
Bizottság: Mondjon egy kétjegyű számot!
Stirlitz: 44.
Bizottság: Na és miért pont 44? Miért nem... Na, Stirlitz, elég volt ezekből a hülye zsidó trükkökből!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.09. 23:38:54

Vajon hány lélegeztetőgép jönne ki...
..egy ilyen kamera árából?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.10. 00:03:00

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: próbáltál már egyik kezeddel kapaszkodni, másikkal dolgozni, harmadikkal pedig kamerát használni?
hidd el, megéri kipróbálni!
már ha neked 3 kezed van. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.10. 01:22:02

@megamen:
Nema!
Simán, csak úgy normálisan.
Az éhező afrikai gyerekek.
Meg még ezeregy indok.
Hát fontos pont Izráelbe menni fröcsögtetni?

cicmen (törölt) 2011.09.10. 01:53:11

A vásárlás után 2 héttel Izraelben egy tengerparti fotozás során a hullámok vizet csaptak a kamerára,

És ezt kéne valahogy a Képíróra ráverni!

Megdobbent 2011.09.10. 02:40:47

@hagyma:
@ColT:

Naszoval a W.D. az tenyleg a Water Displacement, a 40 pedig az, ahany kiserlet utan vegre osszejott a remekmu Norman B. Larsen-nek :)

Najo, telleg nem valami izgalmas, de nagyon orultem, amikor megtudtam a tevebol :)))

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.09.10. 07:29:25

@Rózsaszín Lódenkabát:
Tévecc
Van IP20 és IP54 között elég sok fokozat
sőt feljebb is

Tehát milyen védettsége volt a kamerának?
Szerintem IP20

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.09.10. 07:30:57

@cicmen:
Képíróra ráverni! "

Ma már fényképezőgépnek mondják a képírót.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.10. 09:15:02

@Megdobbent: Jajj. Inkább fárasztó :D

@horex: Szerintem a kínaiak, akik gyártják, szarnak az IP védettségre :D

@Rosszindulatú Vászka:
Stirlitz éjjel sétál az erdőben, amikor két világító pontot lát.
- Bagoly - gondolja Stirlitz.
- Anyád - gondolja Müller.

cicmen (törölt) 2011.09.10. 09:32:35

@ColT: semmit nem töröltem róla, mivel a számitógépem nem is ismerte fel a kártyát.

Ezt a kártyát most berakom. Gondolta Stirlitz.
Ez meg mi a f.sz? Gondolta a számítógép.

cicmen (törölt) 2011.09.10. 09:34:07

@horex: Ma már fényképezőgépnek mondják a képírót.

A gyors és képírót meg kamerának mi?

raftery 2011.09.10. 12:07:16

@cicmen: vagy digitalis titkarnonek...

raftery 2011.09.10. 12:08:44

@Teccikérteni?: nem burkol,magasban szerkeszti a magas es acelepitesu golyakat...
vagy mi...

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.09.10. 13:25:07

Azért érdekes lenne tudni, hogy konkrétan melyik kamerát is vette a kedves vásárló.
A MyActionCam oldalán igazándiból 1 fajta márkára írják azt hogy vízálló

www.myactioncam.hu/?Product=GPHD960

Megérkezett a GoPro HD kamerák kistestvére a HD Hero 960. Külsőre megszólalásig hasonlít a nagyokhoz, a megszokott víz- és ütésálló ház védi a kamerát, egyetlen árulkodó jel, hogy nem 1080p felbontású GoPro-t tartunk a kezünkben, hogy a kamera hátsó feléről eltűnt csatlakozó, így ugyan nem lehet későbbiekben bővíteni sem LCD hátfallal, sem 3D kittel, de remek akció dús videókat készíthetünk vele.

Ha pedig azt írják hogy víz és ütésálló akkor egy hullám nem teheti tönkre.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.10. 13:56:58

Eccer mostam az ótó motrát, aztán utána nem indult, mert beázott.
Befújtam WD40-nel és egyből megjavult.

Jól tette, különben letéptem volna az ajtaját :)

cicmen (törölt) 2011.09.10. 14:52:28

@szmoker (Homo Trollicus): Ha nem Izraelben mostad, akkor ne is gyere ezzel a szánalmas történettel! :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.10. 15:06:52

@cicmen: kamera lehet csak képrögzítős is. 8-)

megamenn 2011.09.10. 16:11:10

Állj! Ki vagy ? Gondolta Stirlitz.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.10. 16:41:44

@Teccikérteni?: A KGB 1954-ben, a CIA 1947-ben alakult. Csaxólok.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.10. 17:07:45

@Di622: Na vajon eladták-e a gagyi kamerát ütés-és vízálló csillivillinek? :D
Á, ilyet sosem tenne semelyik bolt, ugye? :D

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.10. 17:59:55

@cicmen: sajnos olyan elit helyre nem engednek engem be... nem csak panelproli, hanem goj is vagyok :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.10. 19:41:48

@ColT: ott van a posztban:
"amit annyiban erösitett meg az eladó,hogy valójában annyira birja a vizet, hogy TALAN egy esőt kibir."

nem arultak zsakbamacskat...

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.10. 19:44:16

@hagyma: "hogy adnak egy cserekamerát, mivel ők igéretet tettek nekem erre, ill ők állitották hogy a kamera birja akár azt is, hogyha a vizbe esne… "

Ez is a postban van :)

Megdobbent 2011.09.10. 20:19:51

Nah, a kiseloadasommal akkor nem arattam nagy sikert. Igy probaljon az ember kulturat es ismereteket atadni tit jelleggel :>

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.10. 20:23:22

@ColT: de akkor sem ugy adtak el ahogy feltetelezted....

Megdobbent 2011.09.10. 21:02:39

@hagyma: ... holott en zajos, nem szuno unneplessel szamoltam :( ;)

TiZ 2011.09.11. 04:14:40

Egyébként a mi óránk már 347 m3 óta vízálló. Igaz, hogy a teljes neve egyébként vízóra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.11. 05:02:02

@Megdobbent: tapsvihar
ha vegeztel a x faktorral nezzel at hozzam tok jot irtam szeptember 11-rol
a fiam mondta, meg besenyo pista bacsi is
aki az edzom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.11. 05:07:34

@TiZ: najo de vigyazni kell vele mert vizaknaban van!!!

2011.09.11. 07:39:47

@Tedat: tuti nem zsidó, mert 8k-ért vett bele kártyát.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.11. 08:51:19

@hagyma: Ja, hogy te azt szó szerint vetted :) Fikció volt, és ironizálás a magyar viszonyokon. Valójában akár így is történhetett volna, és nem is lenne különösebben meglepő.

Csigorin 2011.09.11. 12:11:48

Fel meterig vizallo, mert fel meteres vizben lehet a posztolo allva, mikozben a kamera a fejen van, illetve ertelmezheto ugy is hogy fel meternel kozelebb viz ne keruljon a kamerahoz.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.12. 00:01:50

A probléma megoldása a bimetálos kamera.
Bármekkora mennyiségű víznek ellenáll.
Úgy szokták hirdetni, hogy cunamiálló.

Megdobbent 2011.09.12. 01:51:08

@Sün‼: de ezek mar mindenbe elektronikat(!!!) tesznek :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.12. 06:37:05

@Megdobbent: ez igy van, most hallottam, hogy feltalaltak az elektronikus bimetalt

Egyéves Önkéntes 2011.09.12. 08:03:47

Be kell jelenteni az ügyet a Wiesenthal-központnak, azok majd megkeresik a bűnöst.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.12. 08:54:23

@EÖ:
Én azért jelezném a problémát az erkölcsrendészetnek is!

@Megdobbent:
Mert most az a divat.
De az idő meg a vasfoga mindent megold.

Egyéves Önkéntes 2011.09.12. 09:05:21

@Sün‼: meg az Ifjúsági Nemiségellenes Szövetségnek is, az majd értesíti a Gondolatrendőrséget!

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.12. 09:13:01

@Sün‼: De mivel a tulajdonosok általában nem cunamiállók, nem szoktak reklamálni...

ichtus 2011.09.12. 09:15:21

Na jó, de az a hullám lehet, hogy 3 méteres volt... :D

juhaszvik 2011.09.12. 10:23:36

ezt a posztot már olvastam. valami vízálló fejkamera van benne.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.12. 10:26:35

@Sün‼: almát az aldiból, aszittem tudod.

@Rosszindulatú Vászka:

Tadzsik és az ügyfelek
(Donászy Magda verse)

Volt egy tadzsik, Sztrovacsek,
sose látott ügyfeletet.
Nem is tudta Sztrovacsek
milyenek a zügyfelek.

Egyszer aztán Sztrovacsek
lát egy csomó ügyfelet.
Csudálkozik Strovacsek,
"Ilyenek a zügyfelek?"

Én vagyok a Sztrovacsek,
Mi vagyunk a zügyfelek.
Számlálgatja Sztrovacsek,
Hány félék a zügyfelek.

Meg is számol Sztrovacsek
három féle ügyfelet:
Őszet, feketét, barnát,
Meg ne fogd a zügyfél farkát!

Nem tudta ezt Sztrovacsek,
S felrúgták a zügyfelek!

@atpijkamo: kötexel ? :)

amúgy meg úgy szeretnék én lenni az utolsó ebbeja posztba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.12. 10:31:04

@akiazsiráfotszereti: "amúgy meg úgy szeretnék én lenni az utolsó ebbeja posztba."

Jajbocsibocsi!

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.12. 10:43:09

@EÖ: nemtom, valami bloggertől loptam :D te írtad?

Egyéves Önkéntes 2011.09.12. 10:51:58

@akiazsiráfotszereti: én
de szabadon ellopható minősítésű műalkotás

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.12. 10:53:24

@EÖ: lol. akkor engedd meg, hogy gratuláljak hozzá :):)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.09.12. 10:58:39

Most akkor még hétvége van, és nem kellett volna dolgozni jönni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.12. 10:59:07

Kérem, hogy az utolsó kapcsolja le a villanyt!
Tankesün.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.12. 11:02:13

én vok az uccsó. katt. slussz. fejlövés.

Egyéves Önkéntes 2011.09.12. 11:02:58

@akiazsiráfotszereti: kösz
de hol találtad, mert ezt még ide írtam a homárra valamikor
egy éve tán

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.12. 11:07:02

@EÖ: Parancsolj kérlek:

homar.blog.hu/2009/06/26/az_idegbeteg_ugyfelszolgalatos_racsapta_a_telefont_a_naiv_ugyfelre

Elmentettem, mert naon teccet. T'od, ügyfélszolgálatos genetikai hendikep. :)

Egyéves Önkéntes 2011.09.12. 11:11:30

@akiazsiráfotszereti: dánke
tévedtem, már több, mint 2 éve volt
azóta persze sokat fejlődtem :D
nekünk is van ügyfélszolgálatunk
de hozzám csak az jut el, ha valamelyikre panasz van, mert belegázolt a zügyfél lelkébe
az is éppen elég

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.12. 11:13:27

Akkor szórakoztassuk magunkat!
Egykéthá... hullá-mozz!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.12. 11:31:19

Hádde a tijedét nemt'om +nyitni.
Még tanulom az okostelefonálást.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.12. 11:33:17

@estrella negra: figyi, browser kinyit, jutyúb beír, link bemásol, katt a góra oszt mán indul is.

vagy keress rá arra, hogy "spaced shotgun"

juhaszvik 2011.09.12. 11:39:15

ez most melyik hétvégi?

cicmen (törölt) 2011.09.12. 11:44:44

@juhaszvik: ezt a posztot már olvastam. valami vízálló fejkamera van benne.

Nem fejálló vízkamera? Most már tényleg elolvasom ezt a posztot.

cicmen (törölt) 2011.09.12. 11:45:53

@juhaszvik: ez most melyik hétvégi?

Miért? Hétvége van? Majdnem elindultam munkába!

cicmen (törölt) 2011.09.12. 11:54:57

@szmoker (Homo Trollicus): nem csak panelproli, hanem goj is vagyok :)

Az most nem menő! Próbáld titkolni! :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.12. 11:55:54

@cicmen:
Ne tedd!
Ma már nincs "a munka hőse" kitüntetés!

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.12. 11:57:22

@EÖ: az ügyfél lelkébe gázolni tilos, kivéve, ha csúnyán beszél.

cicmen (törölt) 2011.09.12. 11:58:17

És van vízfejkamera is. Semmi különös különben, csak XXL-es fejpántja van.

cicmen (törölt) 2011.09.12. 12:00:06

@Sün‼: Ma már nincs "a munka hőse" kitüntetés!

Nyugi! A főnököm szerint rohadt lusta vagyok. :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.12. 12:19:26

@akiazsiráfotszereti: Nemt'om kikopizni az URL-t OperaMini alól.
Esetleg dúdold el.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.12. 12:20:31

@estrella negra: opera mini nem jó mindenhez, próbáld a dolphint. millen telefonod van?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.12. 12:33:37

Valaki mondja, hogy ez nem a hétvégi!

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.12. 12:49:30

@cicmen: Majd atiratkozok mondjuk Kalányos-Rosenstein Salamonnak, es eljon a havaj :)
Halmozottan Elonyos Helyzetu, hehe.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.12. 13:13:40

@estrella negra: ha jól rémlik, azt éppen ápdétolni kellene 2.1 androidra. de nem biztos.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.12. 13:38:26

@akiazsiráfotszereti: Apdétolva (ez de szép szó) van.

juhaszvik 2011.09.12. 13:50:14

gondoltam délutánig hanyagolom a homárblogot, és mire visszatérek addigra elsodor a posztdömping. hát nem így történt. kérdés, hogy most mi legyen? mihez kezdjek ezzel a helyzettel?
és ki az a rori?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.12. 13:50:44

Három kinai, Bu, Chu és Fu Amerikába emigrálnak. Politikailag korrektek lévén elhatározzak, hogy nem szítanak puszta kinézetükön kívül etnikai ellentéteket és amerikanizálják neveiket.
Bu Buck-ra változtatta a nevét.
Chu Chuck-ra változtatta a nevét.
Fu úgy döntött, hogy inkább hazautazik.

Ha jók lesztek, jobbakat is küldök...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.12. 13:54:12

Hét éves kislány bemegy az állatkereskedésbe és kérdi az eladótól:
- Elnézést uram, árulnak itt nyulat?
Az eladó teljesen elolvad, gügyögni kezd:
- Milyet szeretnél, te kis ééédes? Fehéééret piros szemmel? Netááán fekete, hosszú szőrűt vagy egy aranyos kis barna színűt, lompos fülecskékkel?
A kislány elunja, csipőre teszi a kezét:
- Szerintem a pitonomnak tökmindegy lesz.

juhaszvik 2011.09.12. 13:57:20

@atpijkamo: "Milyet szeretnél, te kis ééédes?"
ez az eladó nem volt véletlenül pedofil?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.12. 14:00:36

- Uram, Ön 4 hűtőszekrényt hozott, Izrael állam törvényei szerint 1 hűtő behozatala vámmentes, a másik 3-ra vámot kell fizetnie.
- Jó, jó, de a tejes és a húsos ételeket hitünk szerint külön kell tárolnom. Ehhez viszont 2 hűtő kell!
- Hmm, ha Ön és a családja ennyire vallásos, akkor nem bánom, 2 hűtő vámmentes, 2 vámköteles.
- Aha! De ha ideje van, akkor a maceszt is külön kell tartanom a többi ételtől!
- Na jó legyen, ha Önök ennyire ortodoxok, akkor 3 hűtő vámmentes de a negyediket el kell vámolni.
- Nem úgy van az! Aztán ha egy kis sonkára támad kedvem azt tán tegyem a kóser kaják közé?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.12. 14:00:37

@juhaszvik: Tőlllem.

Na, az égiek meghallgatták imáimat...

Vonatos Flash játék · http://trainhelp.i-host.hu 2011.09.12. 14:20:13

Egy kérdés: milyen messze van Izrael a bolttól?
Több mint fél méter?
Mert ott már nem vízálló...
Csak fél méterig... Nem mondták, hogy fél méter mély vízig...
Tehát ha messzebb vitte, akkor nem vízálló és kész !!!!!

szmoker (Homo Trollicus) 2011.09.12. 15:32:14

@Minden ingyen: jó meglátás, lehet hogy a kasszától fél méterig, és akkor már mindjárt más a helyzet.

Guszti bá 2011.09.15. 10:32:32

Fenyegesd meg az üzletvezetőt, hogy felnyomod Zuroffnál. Elvégre izraelben ment tönkre a kamera...
Amúgy nem volt a közelben valami szakállas fickó akit Mózesnek hívtak? Mert állítólag ő szokott szórakozni mindenféle tengerekkel.

Erno 2011.09.15. 13:37:02

Jól értem, hogy kicserélték a beázott kamerádat amit vízbe ejtettél?! Én ennek mondjuk örülnék.... Nem ez volt a cél?

De lehet, hogy én is csak egy tipikus magyar vagyok és rosszul gondolom.

Két Stirlitz áll egymással szemben.
- Stirlitz - gondolja az egyik.
- Stirlitz - gondolja a másik.
- Ez hülye! - gondolja a tükör.
süti beállítások módosítása