Tékozló Homár

Bármit csak Postát ne

2011.10.12. 16:09 | jackyll | 219 komment

Naiv ügyfélnek nem sikerült ráhangolódnia a csomagja értesítőjét ki nem kézbesítő postás agyhullámaira, így továbbra sem tudunk pozitív esetről beszámolni, hogy működne a Magyar Posta az utóbbi években széles körben tesztelt, környezettudatos telepatikus kommunikációja.

Egyszerű Postás történet. Srác feladta hétfő déután a csomagot másnapi kézbesítéssel. Elrontotta az írányítószámot, kedden a harmadik kerületben túráztatták a csomagot, de valamikor kapcsoltak és ma reggelre már sikerült áthozni a tizenharmadikba. Akár itt vége is lehetne a történetnek, happy enddel, de sajnos nincs.

Lemegyek reggel megnézni a postaládát hátha van kézbesítési értesítő. Arra egyáltalán nem is számítottam hogy a csomagot kihozza a postás, nehéz is, nagy is, minek szenvedjen vele. Értesítő az nem volt, de megtudtam hogy a csomagos postás már járt nálunk. Szuper.

Bementem 13. kerületi ügyfélszolgálatra. A portás először el akart hajtani hogy itt nem tudok a csomagomról érdeklődni, aztán az arcába nyomtam a telefont a Posta honlapjával ahol a cím szerepelt. Hirtelen rájött hogy mégiscsak tudok érdeklődni, erre tessék. Szerencsére bent az irodán segítőkészek voltak, gyorsan kiderítették hogy miért nem kaptam meg a csomagom. A postás nem jött rá, hogy melyik emelet/ajtó a kézbesítési cím.

Ez annak fényében elég furcsa, hogy rajta van a kapucsengőn és a postaládán is az emelet/ajtó. A lépcsőházban járt, másoknak vitt is csomagot, csak engem hagyott ki, még értesítőt is lusta volt hagyni (valószínűleg azért mert ahhoz kellett volna a csomagról a száma amit szerintem be se raktak a kocsiba).

Nem kellett volna az ajtóra ragasztani, elég lett volna a postaládába dobni, de nem, szerény képességeit még ez is meghaladta, vagy csak simán gyűlöli azt az embert aki képes egy 10 kilós csomagot várni. "A rohadék, nehogymá' ilyet kézbesíccsek Sanyikám. Há' nem? Bunkó parasztjának még cígöljem is föl, mi?" Sikerült annyit elérni hogy ledobja a Nyugati postánál a csomagot, 6 után személyesen átvehetem. A történet poénja, hogy direkt kértem a feladót, hogy bármit csak Postát ne, ha nem akar DHL-t akkor inkább lemegyek Miskolcra és átveszem személyesen.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.12. 16:12:41

Most mi a probléma? Hogy nem dobott be értesítőt? Szemétség. De ennél nagyobb disznóságokat is csinálnak rendszeresen.

Nick1984 2011.10.12. 16:19:44

@atpijkamo: Így igaz!!! Volt egy ismerős, aki postán dolgozott csomag kezeléssel foglalkozott. Mindig árulta a GPS-eket, ruhákat, ajándékba küldött könyveket. Fúj!

Harlequin 2011.10.12. 16:21:33

Amúgy nem is a posta a hülye, hanem a feladó:
"A történet poénja, hogy direkt kértem a feladót, hogy bármit csak Postát ne, ha nem akar DHL-t akkor inkább lemegyek Miskolcra és átveszem személyesen."

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.10.12. 16:22:47

hogy fer be egy tiz kilos csomag a postaladaba? Vagy olomlemezeket rendelt? Az iranyitoszamot nem kell elbaszni. Amugy meg a nemakarasnak nyoges a vege.

qtyqruty 2011.10.12. 16:32:35

Én nem értem a Postát. Hibás az irányítószám a csomagon, nincs rajta se emelet se ajtó és nem képesek kitalálni, hogy hová akarták küldeni.
"Naiv ügyfélnek nem sikerült ráhangolódnia a csomagja értesítőjét ki nem kézbesítő postás agyhullámaira" - ezért nem tudta gondolatátvinni neki, hogy hová vigye a csomagot.
Legközelebb rá kéne írni a csomagra a PONTOS címet!

Rosszindulatú Vászka 2011.10.12. 16:36:02

Eddig azt hittem, hogy drótpóstás meg a dataglóbos posztnál bénábbb és uncsibb nem lesz. Tévedtem. Ez mindent visz.

KecskeDotyi 2011.10.12. 16:36:27

@vazsmegyeigerdezsház: Vettünk teszveszen cuccot. Eladó szerdán felad, rossz irszámra (mi írtuk el). Péntek reggel csörög a kaputelefon. Felveszem, megszólal egy pasi:
- Jónapot, postás vagyok, csomagot hoztam.
- Feljön vagy lemenjek?
- Maradjon nyugodtan, felviszem.
- Köszönöm.

Egy perc múlva fent volt, papírt aláírtam, csomagot átvettem, kész. Hibátlanul, felbontatlanul, tökéletes állapotban.

infy 2011.10.12. 16:41:17

Feladót pofánverni.

Dr. Kix 2011.10.12. 16:55:16

@KecskeDotyi: Te mán megin' 1985-ből írogatsz? McFly hogy van? :)

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.10.12. 16:57:01

@KecskeDotyi: amennyire tudom az automata nagyon jol elszortirozza az iranyitoszamok alapjan, a problemasokkal meg emberek foglalkoznak, igy vagy ugy altalaban kesessel is, de megjonnek a kuldemenyek. Kiveve ha a nyugati postarol van szo, volt szerencsem nyolc evet arrafele lakni. Felbontott bankkartyas level, kinem kezbesitett IPM, HVG elofizetes (mondjuk azota a HVG annyira retek lett, hogy ugysem olvasom) Eg a villany, be sem csonget es megall cetlit irni az ajto elott, majd elmegy.

intermezzo:
Szomszedasszony, de fura ember a maga ferje, zorog, dorombol, hogy valami fontos dolgot akar mondani nyissak ajtot, beengedem, feldob az asztalra es magaeva tesz, hogy meg most is reszket az inam, majd szo nelkul elmegy, es meg azt a fontos dolgot se mondta..

Es meg kulon idegesito, hogy a postasok ugy allnak meg a nyugatiban a mozgolepcson, hogy meg csak veletlenul se lehessen elmenni mellettuk.

KecskeDotyi 2011.10.12. 17:02:56

@Kix: :D Naaa, ne báncsad :)
Tudtam én h nagyon kell nekünk ez a lejáccó. Megvette, ugye kihozta a postás (nem 85-ben), első este beüzemelte, rájött h szépen szól, azóta hozzá se nyúlt. Igen, valahogy éreztem h ez lesz a sorsa...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.10.12. 17:09:07

O B+ most jottem ra mitol lassult le a homar. AdBlocknak megadtam a blh_share_cont framet es lass csodat.

www.hwsw.hu/hirek/47416/facebook-cookie-tracking-analitika-statisztika-like-cubrilovic.html

esetleg errol is lehetne egy fogyasztovedelmi tofikot nyitni.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.12. 17:14:49

A következő poszt sztem rendőrös lesz.

Merhogy:

hüje
hüjébb
leghüjébb
póstás
rendőr vasutas

mrzigi 2011.10.12. 17:27:28

Nekünk is van egy idióta postásunk. Már jó ideje panaszt kellene tennem ellene, csak az a jó szívem tart vissza (meg a lustaság).
Ajánlott levél, csomag, bármi jön, ez a drága csak bedobja a kis cetlit (tehát külső ajtón átjut), és már húz is el.
Nem zavarja, hogy otthon vagyunk, hogy csak a kapucsengőt kellene megnyomni, annak esetleges (sose volt ilyen) nem működése esetén felfáradnia és kopogni ...
Neeeem, itt a postás se nem kaputelefonál, se nem (2x) csenget, se nem kopog (mert lépcsőzni meg amúgy is lusta)
És így fáradhatok én be (és várhatok és sorban állhatok) minden hivatalos levélért, csomagért a postára, hogy átvegyem.
Azért amikor egy héten 3 nap játszotta el ezt velem, egy KISSSSÉ pipa lettem.
Ha összefutok vele megtanítom kapucsengőt nyomni, meg ajtón kopogni (a durvább módszerrel)

Dr. Kix 2011.10.12. 17:41:56

@KecskeDotyi: Amíg van hely a lakásban... :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 17:56:42

@vazsmegyeigerdezsház: Persze, lehetne.
Én például egy szót sem értettem abból, amit írtál.
Vénségesvén e vagyok?

CsakMintTe 2011.10.12. 18:24:04

Pár éve még én is rengeteget zarándokoltam a Verseny utcai postára, mert a postás még egy nyomorult kétdekás ajánlott levéllel sem merte megmászni a három emeletet. Senkit nem zavart, hogy én általában otthon voltam, nagyanyám meg MINDIG.

Azóta vagy fittebb postásunk van, vagy nem kapunk postán keresztül semmi felcipelendőt, nem is tudom, az egyéb futárok meg szerencsére eddig (köpök háromszor a bal vállamon át) még mindig mindent felcipeltek - miután épp ezért rendelem a nehéz cuccokat házhoz. (Én egy elég szende virágszál vagyok, de amit anyámtól kapnának, ha nem jönnének fel, azt az ellenségeimnek sem kívánom.)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.12. 18:48:46

@mrzigi: nálunk is ugyanez a műsor. Ami azér viccee, mert volt ojan aéáírós apekos levelem, amit visszakültek nyolc nap után, merhogy nem vettem át. Nem volt vicces.

XCat 2011.10.12. 19:10:45

Höhö.
Brad Pitt, a terrorista.

Nabaszdmeg, országimázs. :D

Lassan hivatalosan is átnevezhetnénk magunkat Abszurisztánra.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.12. 19:28:36

@mrzigi: Én minden újévkor adok neki kétezer forintot. Ez szokás. Nem azért, hogy végzze a dolgát, hanem azért, mert fárasztó munkát végez, és nincs igazán megfizetve. Én tudok ennyit nálkülözni, neki meg jól jön. Ezért vagy másért, de lelkiismeretesen végzi a munkáját.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.12. 19:39:55

@estrella negra: Oké, gyere, kapsz. Postás feladat most nincsen, de a kukákat ki kéne rágatni hajnalban a ház elé, délben meg vissza, hetente kétszer.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.12. 19:50:16

@CatMother: úgy kell neki!

Egyrészt mér kellet elzavarnia fotósokat, meg külömbe is mér Londonból hozassa a Kalasnyikovokat, mikor az nekünk is van jó sok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 19:58:23

@atpijkamo: Vagy huzogassa ki salapapa a kukákat, én meg lemegyek Szegedre.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 20:02:31

@atpijkamo: Vagy a postás kézbesítse a kukákat Szegedre, mi meg elugrunk salapapával Pozsonyba sörözni.
Mondjuk, kétezer forintból nem isszuk egymást asztal alá.

Dankeschün 2011.10.12. 20:38:28

Szopat a media, FAKE minden!
Virtuális világot mindenkinek!

Birkák sorakozó

Rosszindulatú Vászka 2011.10.12. 20:47:02

@atpijkamo: mókás volna a zombifilmbe egy lappangó Spaginos munkásőrosztag.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.12. 20:49:09

Repülőgépen utazik két arab. Egyikük az ablak mellett ül, míg a másikuk a középső széken. Ekkor egy izraeli utas érkezik, és elfoglalja a mellettük levő, harmadik széket. Felemelkedik a gép, az izraeli kényelembe helyezi magát, leveszi cipőjét, kényelmesen kinyújtózva hátradől. Az egyik arabnak egy ötlete támad:
- Elnézést, uram, nem hozna nekem egy csésze teát? - kérdi az izraelitől.
Az izraeli furcsállva nézi, de aztán fogja magát, és mezítlábasan elmegy.
Az arab felkapja az egyik cipőjét, és beleköp. Kisvártatva megjelenik a cipő tulajdonosa a teával, ám ekkor a másik arab is megszólítja:
- Ne haragudjon, hogy most szólok, de hozna nekem is egy csészével?
Emberünk megfordul és ismét elmegy teáért. A másik arab beleköp a másik cipőbe. Az izraeli visszatér, az arabok megisszák teájukat, magukban jót mulatva. Amikor a gép leszálláshoz készülődik, az izraeli utas páros lábbal belelép cipőibe, és megdöbbenve konstatálja, valami nem stimmel velük. Félhangosan megszólal:
- Azért ez szörnyű! Mindannyian emberek vagyunk, és itt szórakozunk egymással! Beleköpünk egymás cipőjébe, belepisilünk egymás teájába...

XCat 2011.10.12. 21:02:10

@Rosszindulatú Vászka: Oszt majd baszik megint fizetni, ahogy szoktak. Múltkor mondta ismi, hogy azért olcsó agyarországon filmet gyártani, mert nem fizetik ki a bentlakókat.

Mondjuk itt most könnyű statisztát válogatni, csak sétálni kell 5 percet a moszkva tér környékén.

XCat 2011.10.12. 21:16:27

Hmm.. meg kéne tanulnom angolul káromkodni... segítsetek lécci.
A kvetkező kifejezések egzakt formája érdekelne;

- az anyád picsáját
- húzzál a gecibe
- tetűláda fasszopó buzi
- mi a kurva anyádért nem tudod előre elugatni mi akarsz
- lófasz a seggedbe
- köcsög rohadék

Most hirtelen ennyit szeretnék elmesélni valakinek. Ötletek?

Dankeschün 2011.10.12. 21:22:08

@CatMother:
Csak a komplexusok dominálnak az anyázásnál, egyszerűeké a világ........
A proletárok komolyan veszik az itteni világot...

XCat 2011.10.12. 21:25:38

@Dankeschün: Ez teljes mértékben a való világ. :) Egy dán kisköcsög, aki nem tud szittyául. És jelenleg az a legszimpatikusabb benne.

XCat 2011.10.12. 21:27:13

@CatMother: .. bár kétségkívül ráfoghatjuk, hogy azért gondolok rá ilyen túlárad szeretettel, mert pillanatnyilag nem áll módomban ütemesen a falba verdesni a fejét a "Fel, fel vitézek a csatára" dallamára.

Dankeschün 2011.10.12. 21:31:58

@CatMother:
Repülök, de "tiltott rosszra nem kell gondolni......
Hülye világ.....nem kell komolyan venni:)

Dankeschün 2011.10.12. 21:41:02

A Nyugat kinyalhassa a seggemet!

azbest 2011.10.12. 21:45:06

a start plusz csomag díja magában foglalja a kétszeri kézbesítési kísérletet

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.12. 21:56:30

@CatMother: Angolul nem lehet jól káromkodni. Egyszerű: fakfakfak...

XCat 2011.10.12. 22:14:06

@atpijkamo: Szerintetek kinek tűnne fel? :)

XCat 2011.10.12. 22:17:23

@atpijkamo: Ehh. Legalább egy szopjál le-vel szánjatok meg... :D

Dankeschün 2011.10.12. 22:22:18

@CatMother:
Senkinek, mert hülye, agymosott világ van...néznek, de nem látnak.
Munkásőrök, globalizmus, dévidpittdzsolihálivúd, shoppingolás, sorozat, akció, commentelés, anyázás.

XCat 2011.10.12. 22:24:57

@Dankeschün: Hát én alapból globalizmuspárti vagyok. Szerintem az emberállat egyféle, mégpediglen hülye. És nem csak attól hülye, hogy ideoda sorolgatja magát, de ez most mindegy.

lordjim 2011.10.12. 22:28:18

vagy 52.most már a f@szom se tudja

Dankeschün 2011.10.12. 22:29:07

Első mondat: butaság
2.mondat: +

XCat 2011.10.12. 22:33:57

@Dankeschün: Ráérünk. A dán kispöcs miatt hajnali 3ig minimum itt fogtok szórakoztatni. Ha még valamit elkúr, akkor reggelig.

Dankeschün 2011.10.12. 22:35:42

@estrella negra:
előbb vége lesz a globalizmusodnak, mint gondolnád, gondolnánk......csak az a baj, hogy szopni fogunk mindannyian

XCat 2011.10.12. 22:36:18

@estrella negra: Anyukád rés(z)eit ne keverjük bele.

Dankeschün 2011.10.12. 22:37:51

@CatMother:
..........megyek reülni, Néked meg erőt egészséget:)

XCat 2011.10.12. 22:38:06

@Dankeschün: Én ugyan nem. Ha elbasztátok, egyedül fogjátok elvinni a balhét, én meg keresek egy alkalmatos vonatot.

lordjim 2011.10.12. 22:40:30

@Rosszindulatú Vászka: Ja,:hüje,hüjébb,leghüjébb,postás,rendőr,vasutas,vájszeralinda.(vagy pájszer,nemtom,nem ismerem a sémita nevek etimológiáját)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 22:41:16

@Dankeschün: Nekem volt ilyen globalizmusom, de kikezeltettem.

Dankeschün 2011.10.12. 22:41:38

@CatMother:
,ha arra gondoltál, akkor ott én sem szopok, de ha másra, akkor ott mindannyian.

XCat 2011.10.12. 22:42:55

@Dankeschün: Repüjjél, prüntyőke. Jó anyag? Nehogy valami szarral destruáld magadat...

Dankeschün 2011.10.12. 22:44:00

@CatMother:
Írtam, hogy nem tiltott.......

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.10.12. 22:44:48

Nekem utánvételnél csinálta meg a kézbesítő, hogy nem dobta be a postautalványt, én meg ugye kerestem a postán, hogy merre jár az utánvétem, mert már több ideje jött vissza, mint amennyi idő alatt a csomag odaért, és arról volt infóm, hogy a vevő mikor vette át a csomagot. Szerencsétlen postások meg ott keresték, hogy merre járhat az utánvétem, aztán amikor a kézbesítő visszaért, akkor derült ki, hogy nála van. Ennyit a könyvelt küldemények követhetőségéről. Biztos túl logikus lett volna bedobni a postaládába azt a k*va utalványt...

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.12. 22:46:59

mind a poszt, mind az utolsó 68komment elolvasása fárasztott.
de párat azé' somolyogtam rajtatok! :P

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.10.12. 22:47:30

Mondjuk az nem értem, hogy a posztolónak kellett elintézni, hogy leadják a postán a csomagot. Az alap, hogy ha a címzett nem veszi át, akkor értesítő (vagy nem), és a címhez tartózó postán átvehető. Az értesítő megléte nem feltétel, csak segítség (értesítő nélkül picit hosszabb lesz a folyamat, és a mögötted állók anyázni fognak)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 22:48:22

@Peti817172M: Utalvány nem kézbesíthető levélszekrény útján.

XCat 2011.10.12. 22:49:35

@Dankeschün: Azt az igazán ijesztő benne, hogy már ezzel sem védekezhet..

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 22:52:49

@CatMother: Ma pampoghatsz, mert megnevettettél egy másik blogon.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 22:54:40

Nicknevet nem kell beírni a népszámlálásnál?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.12. 22:58:20

@vazsmegyeigerdezsház: történetem a következő:
rendeltem árut. küldték. postásunk szabin, helyettesítő szakállas hozta de pontos összeg híján 40ezerből nem tudott visszaadni én pedig smucig módon sajnáltam több mint 4ezret jattnak.
elvitte, majd hozza ha lesz váltója. gondolom 3 napig nem lett, mert nem jött. péntek eljöve, az áru a következő hétfői autóba kellett alkatrésznek. nem kicsit voltam ideges, lévén Ügyfél adott foglalót, 20ezret. (végül megoldottam az anyagot, de itt nem ez a lényeg)
kiderítettem a ragszámot, feladás helyét, pontos idejét majd tettem feljelentést postás ellen.
pár hét múlva jön ember, kezében levelek. postás ellenőr!
asszonggya: "a feljelentést ugyan kivizsgálják (3héttel rá?!), de sokra ne számítsak, mert nincs levládám.
kérdem, ugyan mely részét kívánná beszuszakolni a levládába a postás a nem kis terjedelmű csomagnak?
asszonggya az mindegy, a lényeg, hogy nincs levláda és így eleve nem szabályos a létezésem.
mellékesen 1996óta van ott a műhely, soha nem kellett a levláda, lévén a postás munkaidejében én (vagy valaki más) mindig ott vagyok.
nem értem én essztet kéremszépen...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 23:03:29

@salapapa: Örüljél, hogy nem lövetett közéd.
sünd... rendőrség, postásság, vasutasság.

XCat 2011.10.12. 23:07:54

@salapapa: asszonggya az mindegy, a lényeg, hogy nincs levláda és így eleve nem szabályos a létezésem.

Ezen mekkorát röhögtem. :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.12. 23:14:43

@CatMother: Jó, hát, ha nem, nem. Biztosan egy másik CatMother volt. Elég gyakori név.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.12. 23:35:37

@salapapa: Mi a fasírt többesszáma? - Fák sírtak.

Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat!

Balint Gyuri bacsi 2011.10.12. 23:43:31

Ez van olyan sulyu problema mint a "Minden nap Karacsony..."-ban leirtak.

A hulyeseg egyaltalan nem divat es ezzel kar farasztani masokat.
Ti mindketten olyan kis problemakrealo emberkeke vagytok, ugye? Ha nincs tuz amit elolthatunk hat majd gyujtunk egyet.
Grat! Raertek. Biztos mar nyertetek Nobel dijat, van 2-3 diplomatok egyik nemet egyetemrol a masik angol egyetemrol es attoro sikereket ertetek el egy tudomanyteruleteken az emberiseg javara. Van egy jofej csaladotok es nyugodt eletetek. Mivel unatkoztok ezert raertek problemakat krealni. Ertem.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.12. 23:45:08

@estrella negra: :O a postásnál ne legyen már lövöldére alkalmas szerszám!
(izé... 10 hónapon át én is voltam táviratkihordó még 1984ben. 8-) )

@CatMother: eleinte én is. aztán már nem. átcsaptam kínos vigyorba amikor megismételte.
ugyan minden hang+képfelvételre kerül ami a műhelyemben illetve előtte elhangzik/történik, de elfelejtettem ezt a gyönyört kimenteni így nincs meg. pedig esküszöm fellökném a jutúbra, olyan hivatalosnak tűnő baromságokat mondott emberünk! :D

(másik blog = itt a homáron másik panasz) szerintem így értheti.

@atpijkamo: én is. :P :D
és a fasírt többesszáma? ;)

Tündércicabogár 2011.10.12. 23:55:57

10 éve várok egy nagy csomagnyi könyvet az usában élő keresztszülőtől. A határig tudta követni a fedexes csomagot, utána elveszett. Biztos marhára kellett a postán valakinek egy nagy adag angol nyelvű mesekönyv és játszva tanuljuk a nyelvet típusú könyv.

Azóta is rettegéssel adok bármit postára, hiába az ajánlott, értékbiztosítás meg mifene, sose lehet tudni mikor kinek mi tetszik meg. Egy időben rendszeresen hiányzott az ajándék az előfizetéses újságból. Mikor a Pc Worldből szedték ki a dvd mellékletet, akkor jött a bepipulás és elbeszélgetés a postással édesapám részéről. Azóta feljön és becsengett hátha itthon vagyunk ha valami véletlen nem fér be a postaládába.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.12. 23:58:03

Összetörlek, mint postás a CD mellékletet.

bretman 2011.10.13. 01:17:16

Úgy húsz évvel ezelőtt, amikor még kézzel írtak levelet az emberek és postára adták, három feladott levelemből általában egy nem érkezett meg. Azóta nem nagyon foglalkozom a postával.

Ebben az esetben azonban a probléma, ha jól értem, ott kezdődött, hogy a feladó rossz irányítószámot írt a küldeményre. Innentől kezdve a Posta ott hibázott, szerintem, hogy nem küldte vissza a feladónak.

@Tündércicabogár:

Biztos, hogy a PC World-ös történet így (ahogy leírtad) azt jelenti, hogy a postás lopott és nem azt, hogy a szomszéd?

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2011.10.13. 01:18:37

@a fene tudja még: a szomszédos utcákban lakó, azonos keresztnevű emberek leveleit viszont mindig.

earny 2011.10.13. 03:28:34

"Lemegyek Miskolcra"
Nagyfalusi bunkó! Majd minden budapesti azt képzeli, hogy a főváros a világ közepe, pedig csak egy k.vanagy falu.
Tisztelet a kivételnek.

móqs 2011.10.13. 05:19:56

A naiv ügyfél nem csak naiv, de sajnos tisztában sincs a dolgok menetével. Levélként max. 2 kilóig vesznek fel küldeményt. 2 felett csomag. A kézbesítő tehát 10 kilós csomagot soha nem fog neki személyesen kézbesíteni. A csomagos postás viszont igen. A baj ott van, amikor a csomagos postás nem tud bejutni az épületbe és itt teszem hozzá, igen vannak féreg emberek akik meg sem próbálják. Az meg, hogy a szomszédod kapott - általad - csomagnak nevezett küldeményt, szintén a tájékozatlanságnak írható fel, mivel simán lehet, hogy azok a "csomagok" 2 kg alatt voltak, amit nem a csomagos postás visz ki, hanem a kézbesítő. A szezon és a f@sz keverésének tipikus esete.

móqs 2011.10.13. 05:24:56

@Dankeschün: postautalványt sohasem fog neked bedobni a postás. Maximum az arról szóló értesítőt.

Kukori és Kotkoda 2011.10.13. 06:37:14

Én kaptam már meg úgy levelet, hogy csak a név stimmelt. Elköltöztem a város másik végébe (megyeszékhely), a levél a régi címre jött. Postás hozta utánam az új címemre.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.13. 06:41:57

@Kukori és Kotkoda: ...mert hozzád is kétszer szokott csengetni, és pont jó magasságú a konyhaasztalod?

Ugyandehogy (törölt) 2011.10.13. 06:59:03

a 13.ban ez megy. úgylátszik.
sosecsöngetett. cetlit se dobott. apehos meg bírósági levélnél nem vicces.

Ugyandehogy (törölt) 2011.10.13. 07:04:58

@atpijkamo: nincs minden héten karácsony. de minden héten más postás volt.

MissMarple 2011.10.13. 07:25:29

Az én postás történetem sokkal jobb. Egyik hét csütörtökén feladtam elsőbbségivel egy levelet. Következő hét péntekjén sikerült kikézbesíteni a postának.:( Név, cím minden stimmelt.

Egyszerűen dühítő, hogy A-ból B-be miért nem lehet eljuttatni valamit, ha nem ajánlottan, vagy tértivevénnyel küldi az ember.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.13. 07:26:11

@atpijkamo: @salapapa:
Fasírt = cigánylevél.
Lákátos Rómejó szines fémgyüjtő kisiparos békésen tolja haza pláza mellett frissen talált kerrékpárját mintegy 6,4 q, erdőben talált fával, és látja, hogy valami fehér boríték van az ajtóba dugva. Döbbenten kérdezi: Hát nekem meg ki a fas írt?

Bruhahahahihihi 2011.10.13. 07:45:04

MOSTANTÓL NEM ÉRDEMES AZ INDEXET OLVASNI.!!!!!!
.ÁTÁLLT A HAZUG FIDESZ OLDALRA.

sZEMÉT iNDEX SZERKESZTŐSÉG!!!!

fu de jó 2011.10.13. 07:46:53

Nekem tegnap volt egy esetem a postán.
Újpesti nagyposta, ügyfélhívórendszer működik, kis kijelzőn megjelenik a számod, meg, hogy melyik ablakhoz kell menni. Ez elég érdekes, mert az előttem lévő számra nem ment senki a 06-os ablakhoz, a nő, meg ahelyett, hogy hívott volna vkit ott nézelődött holt nyugiba. Nem tudom, hogy csúcsforgalomban mennyire lehet gyors a rendszer, de nem is akarom kipróbálni. Nem ez a lényeg, de gondolhatja az ember, hogy mennyire gyors a kiszolgálás, ha nyugiban lehet nézelődni:-P Két db borítékot vittem, 2 db ajánlott szelvénnyel, nem kevertem össze, egymáson volt a levél, meg a hozzátartozó szelvény. Mit csinál a nő? 2szer lehúzza ugyanazt a szelvényt, hiába szóltam neki, hogy ne az elsőt húzza le még egyszer, utána legalább 2 percébe telt, amíg kitalált vmi megoldást. Remélem, hogy nem veszik el egyik levél se, mert nem hiszem, hogy a rossz ajánlott szelvénnyel megkeresnék bármelyiket is.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.13. 07:57:08

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: kora hajnalban? ILYET?! ehhhhhh... azt akarod feküggyek vissza? :P

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.13. 08:05:44

@Babette_: szintén 13.ker.

pár éve idehaza voltam 8 hónapot betegálcsiban. a TB-s cetlik, bírósági levelek folyamatosan értesítőzve. hívtam a helyi postát hogy a 13ast (ezt választottuk kapucsengőnek) nem nehéz megtanulnia még egy postásnak sem itt a 13.ban.
tévedtem, nehéz volt de szép lassan megtanulta.

3éve kedves ismerős külföldön, küldött nekem egy apróságot. a magyar posta bélyegzője 2 nappal a feladástól már rajta volt.
ismerős másfél hét múlva érkezett haza és a küldemény még nem volt itt.
érdeklődtem a helyi, majd a nyugati postánál, végül a központban.
nagyon felhúztak...
ma már másik postásunk van.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.13. 08:07:53

@MissMarple: Az semmi!
Az irányítószám-korszak előtt nagymamám Rakacán feladott egy levelet egyik nászasszonyának Gadnára, gyöngybetűkkel megcímezve. Évek múlva kapta vissza Kanadából, ahol minden tartományban rábélyegezték, hogy olyan nevű ott nem lakik...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.13. 08:23:34

@Rosszindulatú Vászka: Te Vászka, egyre ismerősebb vagy. Szerintem én ismerlek téged.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.13. 08:28:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: az lehetetlen, mert 03.18-án az én névnapommal van együtt (sándor - ede) :P

tudom, van vagy 5 Ede egy évben, de én ezt jegyeztem meg és a szeptemberi Adalbert napot. 8-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.13. 08:33:42

@salapapa: A Mi (Kossuth) Rádiónk azt mondta, hogy ma Kálmán és EDE napja van.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.13. 08:41:57

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ez az Ede, ez az Ede... hozzácsapódik ez mindenhez.

Sir Cecil · http://sirlyonel.blog.hu/ 2011.10.13. 08:47:32

énis keveredtem már kalamajkába postás miatt, ugyanis az illető baszott felhozni az ajánlott leveleket, vagy legalább felcsöngetni, h a kurva anyám, vagy valami. na mikr egy hét alatt négyszer kellett bemásznom a faszsága miatt a postára(átlag egy-másfél óra várás/alkalmom) akkor elszállt az agyam. kifigyeltem, levadásztam és közöltem az arcával, h ha még egyszer baszik felhozni a cuccaimat akkor panaszt teszek ellene, h ittas állapotban minősíthetetlen módon sértegetett mikor szóvá tettem, hogy nem végzi a munkáját. érdekes azóta mindig felhoz mindent.

Fermentátor · http://fermentator.blog.hu/ 2011.10.13. 08:52:33

Ezt a posztot nem a Magyar Postának kellett volna megírni, panaszkodván az ügyetlen ügyfélre?

off
Jaj, de jó: ügyetlen ügyfél! Ezt levédetem! :-)
on

Layosh 2011.10.13. 08:53:02

Itt a pozitív eset:
Kínából rendeltem 2 IP kamerát, postával küldték, mert az ócsó. Nyomon követés végig működött (a magyar posta honlapján is!!!), 1,5 hét alatt 1 nap eltéréssel megkaptam mindkét csomagot, sértetlenül.
Másik eset, szintén Kínából rendeltem telefon tokot, kijelző fóliát. Kb. 2 hét, nyomon követés nem volt, mert csak simán lett feladva, egyik délután a kis levél a postaládámban, szintén sértetlenül. Ennél azért nem volt ajánlott cetli, mert összesen 600-Ft-ot fizettem érte (itthon csak a tok 2000-Ft-nál kezdődik...).

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.13. 08:54:10

Nekem egy bírósági ügyem ment gallyra a posta miatt. Már csak a végzést kaptam meg. Állítólag nem vettem át az idézést. Hozzáteszem, hogy jól jártam volna ha eltudok menni a bíróságra.

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2011.10.13. 08:56:20

A Posta örökös jóbarát:)
oltonyosrabszolga.freeblog.hu/archives/2009/09/10/Uj_szelek_a_Postanal/

Bár a postás errefelé sem tökéletes, van remény a fejlő(v?)désre.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.13. 08:58:47

@salapapa: Sehol nem állítottam, hogy a postás meg EDE az üvegasztalon...

organikusviselet · http://organikusviselet.blog.hu/ 2011.10.13. 09:24:16

A magyar postát lehetne privatizálni, akkor jobban csinálnák a dolgukat.

Idet 2011.10.13. 09:24:22

@lordjim: Második Jóskáék germanyizálták a neveiket, gleichschaltolás-jelszóval.

Idet 2011.10.13. 09:26:38

@batgirl: gajra megy. A kifejezés jiddis eredetű, a "gally" szóhoz semmi köze. Csak úgy mondom, bocs.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.10.13. 09:27:15

Az Gödöllőn volt úgy, hogy a megrendel számítógép alkatrész már két hét után sem akart megérkezni, kézbesítés értesítő sem volt bedobva. Amikor nagyon vertem az asztalt, akkor utánanéztek, és kiderült, hogy a kézbesítő "véletlen" felvitte a szekrényébe.
Isaszegen meg nem divat a leveleket sem kihordani. Hozzánk a szomszéd leveleit dobálják be, a mieinket elviszik egy sarokkal odább, 3 másik családéval együtt, és ott rakják le. Ott lakik ugyanis egy öreg néni, aki már nem nagyon lát, és aláír mindent, vele vetetik át az összes kézhez szóló, ajánlott, meg hasonló küldeményeket. Ez nem vicc!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.13. 09:33:53

@newtehen: És véletlenül nem rúgták ki az illetőt páros lábbal?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.13. 09:46:47

@Idet: KÖSZ. Mindíg tanul az ember valamit:)

cdrom70 2011.10.13. 09:53:44

Postát nem szabad használni.
Ha valamit a neten rendelek, kizárólag csomagküldő szolgálattal kérem a cuccot.
Ha levelet küldök akkor azt tértivevénnyel teszem, ha eltünik tudom perelni a postát..

Ugyandehogy (törölt) 2011.10.13. 09:55:07

bezzeg a kommunizmusban.
akkor még hír volt, ha eltévedt egy levél.
pedig akkor nem volt a fele e-mail.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.13. 10:04:26

@Idet: Ilyen nevű Zimmer Feriről még nem volt itt poszt.

Öcsielvtárs 2011.10.13. 10:38:02

Én is voltam terminátor... ( biciklis postás = élő szövet a fém vázon ) több mint egy évig egy kisvárosban. De NEM loptuk ki/el stb. a CD-t, ajándékot, semmit. Minek? És igen, kötelező becsengetni/kopogni mindenkihez, amennyiben ajánlott küldeménye ( levél, csomag, pénz ) érkezett, és valóban nem lehet semmit kézbesíteni postaláda hiányában, de mindenre lehet megoldást találni,csak ösztönözni kell a postás szakembert :-)

Radio Silicon 2011.10.13. 10:58:33

Én nem tudom, szerintem a Postán külön felvételi kritérium, hogy a leendő kolléga IQ-ja az intelligens mosopór alatt legyen. Múltkor feladtam egy levelet Münchenbe, és két hét után se érkezett meg. Mivel egy picit vastag volt (kb. 12 A4-es lap) arra gyanakodtam, hogy biztosan lenyulták értéket sejtvén benne. Erre elküldtem megint - most ajánlottan - persze megérkezett mindkettő egy napon. Kiderült, hogy az eredeti levél valahogy Svájcba került. Na, persze buktam a dolgon 1700 Ft-t, de hát ezért szeretjük Magyarországot, nem?

Idet 2011.10.13. 11:07:43

@organikusviselet: Egy frászt. Minden embert kirúgnának spórolásból, és minden küldeményért be kellene menned valami központba, a világ túlvégén

galgaalga 2011.10.13. 11:08:00

A Postán szinte kizárólag idióták dolgoznak. Csak az megy oda dolgozni, aki máshova nem kell.

Hassan0926 2011.10.13. 11:22:36

DHL, ja.
Ma reggel fél hétkor hívtak a szegedi raktárukból, hogy akkor Szentesre kell-e kivinni a csomagot. Mondom nem nyert, mert a szállítási cím Székesfehérvár, a számlázási pedig szentesi.
Nem igazán értem, hogy a rendszerükben, a tracking site-on mindenhol Székesfehérvár van feltüntetve szállítási címnek, akkor valamelyik túlképzett hogy volt képes összekeverni a Ship To(esetleg delivery, még nem kaptam meg a csomagot) mezőt, a számlázásival(gondolom billing-ként szerepel a dobozon, de kizárt hogy benne legyen a DHL-es rendszerben).

aszaltszilva4 2011.10.13. 11:23:38

"A postás nem jött rá, hogy melyik emelet/ajtó a kézbesítési cím.
Ez annak fényében elég furcsa, hogy rajta van a kapucsengőn és a postaládán is az emelet/ajtó"

Az emelet és ajtó társasházaknál a pontos címzés. Tehát ha egy csomag feladásán téves az irányítószám és emelet/ajtó sincs alapból, ott nem csak a postás, hanem a feladó is eléggé hunyó.

Laktam olyan társasházban, ahol 100 lakás volt, azaz abban az egy lépcsőházban 100 db postaláda! A postás elsődlegesen nem a név, hanem az emelet és ajtó szám feltüntetésével azonosítja be a postaládákat (ha a postaládákra nincs is ráírva, ő ezt anélkül is tudja, hogy mely láda mely emeleti lakóé).

Így pl. mikor valaki nem tudta a címem, de nyaralás miatt nem ért el, de küldeni akart nekem mégis valamit, anyámhoz postázta a csomagom. Ott nincs kint a nevem a postaládán, mégis megérkezett, mivel pontos volt a címzés, házszám mellett emelet és ajtó szám is volt, egyértelműen beazonosítható volt. A postásnak nem feltétlen tartozik alapfeladatai közé, hogy emelet és ajtó ismerete nélkül, elkezdje bogarászni a neveket is a postaládán. Ha idejébe és/vagy kedvébe belefér, megteszi. De ha nem teszi meg, akkor is munkaköri kötelességét telsíti szerintem, -hiszen nem felelt meg a címzés a pontosság követelményének.

Ettől független a postás is hunyó, ha le akarták rázni...stb.

És természetesen nekem is van sztorim nem kézbesített levélről, -de ott legalább a feladó pontosan címzett. Akkor lehet egyértelműen a postára kenni a dolgot.

Ebben a posztban a feladó totál elrontotta a címzést eredetileg. Ez nehogy már csak és kizárólag a posta hibája legyen :)

mohopasi 2011.10.13. 11:38:01

@CatMother: Szégyen ugyan bevallani, de azt kell mondjam nagyon igazad van. A poszthoz szólva pedig: ismeritek a hülye fokozását. Hülye, méghülyébb, leghülyébb, rendőr, postás, vasutas.

Csigorin 2011.10.13. 12:37:08

oszt mi lenne ha a tetves emeletet es ajtot rairnak arra a tetves csomagra?
ha mar az iranyitoszamot sikerult elbarmolni...

ciccmicc 2011.10.13. 13:14:17

változott a szabályozás, mint tegnap megtudtam, pl. ajánlott levelet már lehet a postaládába is kézbesíteni, nem csak a címzett kezébe. Minimális plusz díja van, ha tényleg személyes kézbesítést kérsz.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.13. 13:22:27

@batgirl: szerinted véletlenül, vagy direkt hagytam le az utolsó "e"-t? ;)
(Edmond)

@newtehen: gondolom már nem dolgozik ott...

@Babette_: nem bezzeg, de télleg nem vesztek el a levelek. és nem azért mert kommunizmus volt, hanem mert akkoriban lényegesen becsületesebbek voltak az emberek mint manapság amit nevezhetünk "Lehúzókornak".

@Öcsielvtárs: akkor te is a '80as évek környékén lehettél ott. :)

@galgaalga: ma már lehet. anno amikor én dolgoztam mint táviratos, rossz napokon is megvolt a napi 200Ft de mert egy hajtós barom voltam és mindenkihez felmentem akár még gyalog is, nem volt ritka a 4-500Ft sem.
ha azt veszem hogy 3,5-4ezer körül volt a fizum, gondolhatod mit ért az akkoriban.

@aszaltszilva4: lakótelep, Óbuda, Vörösvári úti 10emeletes sorház. címen Vörösvári 2, emelet, ajtó, név. felcsengetek hogy nyissanak kaput felvinném, de nem ismerik.
elslatty a 12be és lőn, ott volt a címzett. a kedves feladó a távirdásznak (nem leveles voltam) helytelenül adta a címet. távirdai elütés nem lehet, hisz visszaolvassák az egészet mielőtt pötyögnek.
lelkiismeret kérdése az egész.

XCat 2011.10.13. 13:56:33

@mohopasi: Tudom. Nekem úgy általában véve igazam szokott lenni.
Miért lenne szégyen?

Peter__Blau 2011.10.13. 14:17:22

@KecskeDotyi: Téged biztos azért talál meg a postás rossz címmel is mert mindenki tudja hogy ott laktok, biztos olyan rossz a híretek :-D

Peter__Blau 2011.10.13. 14:19:26

@Radio Silicon: Ebből az a tanulság, hogy nem kell leveleket feladogatni Münchenbe. Vagy címezd eleve Svájcba, akkor Münchenbe küldik :-)

Peter__Blau 2011.10.13. 14:23:51

@batgirl: "Mindíg tanul az ember valamit:)"

Például azt, hogy a mindig rövid i. :-)

Öcsielvtárs 2011.10.13. 14:36:15

@salapapa: jó lesz az 2005-nek is. Csak nem mindehol divat becsületesnek lenni, mondjuk a kollégák is számítanak, kitől mit tanulsz. Dehamár a lóvé is szóba jött: valami 70e körül volt az alapfizu + hozzá jött átlag 50e jatt. Nyugdíj első napján csak a jatt volt kb. 15e HUF...

Metamorfi 2011.10.13. 15:01:02

Nálunk pozitív példa is van: Nem haverom a csomagkézbesítő postás, de mégis ha nem vagyok otthon felhív a borítékon megadott mobil elérhetőségen és megkérdezi, hogy aznap, illetve másnap mikor fogok otthon tartózkodni.

Na ez korrekt!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.13. 15:09:23

@Peter__Blau: héééééé!!! mindenki az én helyesírásommal van elfoglalva??????
Már beláttam, hogy nem vagyok tökéletes! Különben is nyelvtanilag hejeseben irok, mint az álamfönk.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.13. 16:17:25

@Öcsielvtárs: akkor te 10 évvel később. ahogy nézem a fizu ugyan közel 20szorosa a nyócvanasévekbeli enyémnek, de az ahhoz mért jatt jóval kevesebb.
(nekem cca 1 hét alatt megvolt a havi fizum jattból)
igaz, mint írtam mentem mint a mérgezett egér, akár 4emeletesbe legfelülre (lift nuku) mert hajtott a jatt.
(a becsület olyan sallangos "nemá'féle" manapság)

@Peter__Blau: érdekes... én a mindig-re mondom ugyanezt. 8-)

@Metamorfi: én sosem írok a borítékra telszámot.
viszont a postásommal tudjuk egymásét, holott nem is vagyunk haverok. :)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.10.13. 18:10:21

@estrella negra: Miért? Úgyis csak én tudom kiváltani a személyazonosságom igazolásával. Ráadásul értesítőt se dobott be, így nem tudhattam, hogy nála van. Mondjuk az elég gáz, hogy a rendszerben nem látszik, hogy már a kézbesítőnél van az utalvány...

Peter__Blau 2011.10.13. 19:40:52

@CatMother: Te írhatod hosszúval is, de tényleg csak te :-p :-DDDDD
Meg a fejedből is kinézhetsz közben kis gúnyos :-DDDD

Peter__Blau 2011.10.13. 19:44:34

@batgirl: Nem gáz ha valaki nem ír tökéletesen helyesen, de van pár alap dolog amit azért jó ha jól írsz. Mindig rövid i, a lesz egy sz stb. Végülis igazad van, leszarom hogy írsz, nekem tökéletesen mindegy, neked lesz csak kínos bizonyos helyzetekben. Amúgy meg ha valaki normális hangnemben felhívja a figyelmedet egy hibádra akkor nem hápogni kell miatta, hanem megjegyezni és kész, legközelebb már nem szúrod el. Persze hápoghatsz is, ha az is te vagy :-D

venszivar 2011.10.13. 19:58:38

@Peter__Blau: te szoktál írni sicc palllya BÁBÚNAK IS ?!?
Azt a félnótást kéne tanítanod, "ott" lenne jó pár évig állásod, pláne,hogy az már "csak" hülyébb lesz.(ja s én is baromi sok nyelvtani hibával írok, de még mindig sokkal jobban érthető, mint a hazaáruló, kitántorgók össze vissza, sokszor érthetetlen halandzsái.....)
Igaz ? PL.: "kannás bor" ?!

venszivar 2011.10.13. 20:09:30

@CatMother: megtanítanál? rája (nem a vízi).

Metamorfi 2011.10.14. 07:07:35

@salapapa: A boríték nem csomag, pontosan ezért nem írsz rá telefonszámot. A postán is nem véletlenül van 2 ablak. Levélfeladás és csomagfeladás. Aki kicsit is gyakrabban postáz csomagot idegeneknek és kifizet 1-2-3szori kézbesítési díjat az meghagyja a címzett elérhetőségét pont az ilyen esetekre.
Okoskodhatunk tovább........

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.14. 07:12:12

@Peter__Blau: KI hápogott?????? Le lehet kopni rólam, ok? Remélem helyesen írtam, de ha nem, akkor sem érdekel. Kopj le!

Peter__Blau 2011.10.14. 08:26:16

@venszivar: Nem tudom miről beszélsz. Egyetlen embernek írtam csak nyelvtanról egy elég durva nyelvtani hibáról, azt hittem értelmes és felfogja, hogy jó szándékból írok, tévedtem mert nem értelmes, megesik az ilyen :-)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.14. 09:25:50

@Metamorfi: nagy voltál. ha pontosítok küldeményre akkor most te leszel aki hülyeséget írt? :D
öblíts aztán folytasd tovább! :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.14. 09:31:29

@Peter__Blau: elnézést, mélyen kúszva és csak suttogva kérdezném:
ez mifajta összetett mondat, mely szabályt követve vetetted klavira miközben helyesírásról regélsz? :)
ennyi vesszőt összefűzve már seprűt lehet készíteni!

@CatMother: ezen felnyerítettem! :D

@batgirl: beszállok: az utolsó előtti mondatod vége nagyon gáz.

venszivar 2011.10.14. 09:33:16

@Peter__Blau: Na akkor "csak belátod" ?!?, hogy nem sok értelme van ekézni...?!
Sokkal inkább a tartalomra kell, kellene koncentrálni, persze, hogy az is fontos.
De ha neki, nekem, meg még a legfőbb pattanásnak, ott a törpe farkán.....! na annak az idiótának SEM MEGY !!! :))):DDD

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.14. 09:46:34

@batgirl: az utolsó mondatod vége: nem érdekel hogy helyesen írsz-e.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.14. 10:03:04

@salapapa: Ok, gáz. Meg nem is igaz. Csak kora reggel szembesülök azzal, hogy egy olyan blogon, ahol minden második mondatban helyesírási és kommunikációs, és az erkölcsi normáknak ellentmondó hiba van, jó szándékból valaki libának titulál, és még fel is háborodik, hogy azt merem írni, hogy " nem érdekel".

Peter__Blau 2011.10.14. 10:53:18

@batgirl: Figyelj, abszolút nem az volt a szándékom, hogy megbántsalak. Ha elolvasod az első hozzászólásomat láthatod te is. Azt gondoltam elolvasod, megjegyzed és legközelebb már jól fogod írni és így segítettem valamiben neked. Nem hittem volna, hogy ilyen fesztiválozás lesz belőle. Még a végén nekem kell bocsánatot kérni amiért jó szándékúan leírtam egy ártatlan mondatot. Egy biztos, mostantól semmiben nem segítek senkinek akkor sem ha kéri, inkább kiröhögöm ha bénázik.

venszivar 2011.10.14. 11:27:00

@batgirl: Puszi. (csak az ottani, otthoni négy férfi, meg az itteni, nejem) MEG NE TUDJA ! :):D

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.14. 11:56:20

@batgirl: nem libáztam, én picsázni meg pinázni szoktam az arra érdemeseket. 8-)
híjnnye... asszem most erkölcsi fertőt kreálok. :)

mindig nézd meg kivel vitázol. ha igazad van, állj ki mellette de ha nincs, még reagálni sem kötelező (bár érdemes) és fogadd meg a tanácsot.
az meg, hogy felhúzza valaki magát egy blogon... próbáltak már engem is többen belekergetni az őrületbe, de mert tudom hogy itt tehetetlen vagyok, inkább csak röhögök rajtuk.
nem bánom, lehecc a követőm. :D

@Peter__Blau: nekem segíthetsz. ha véletlenül nem köszönöm meg, akkoris tanulok a hibámból.
bár... mit taníthatnál nekem, tökéletesnek? ;)

@venszivar: helóheló! csak éjszaka pedózunk! :P

venszivar 2011.10.14. 15:01:07

@salapapa: melyik nappal s hol pedóztunk ?
pedáloztunk v. pedófíliáztunk ? ráadásul, mi ketten egymással? azt a kort, már régen, mindketten túlontúl haladtuk. gondolom! téged, úgy 3 napja "ismerlek" s már együtt bűnöztünk....? mesélj ! Máskor meg este 6-7 között, "nagy" diskurzus közbe, úgy otthagytatok...., de szarni rá !!!ja RÁM.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.14. 15:44:00

1) venszivar 2011.10.14. 11:27:00
2) nem mi, hanem kimondottan csak te
3) szerintem 3 napnál régebben... tavasz környékén írtunk párat egymásnak, amikor a jó helyesírású külföldre szakadt... (hazánkfiát mégsem írhatok mert elhagyta!) izéket szapultad. tam. tuk.
4) jó az estenyócnak is. :D
mentségemre legyen mondva, akkor indultam haza a melóból. igaz, nem hintettem csókokat és pacsikat, de az errefelé nem szokás.

venszivar 2011.10.14. 16:39:13

@salapapa:
- Na basszus ! az ma délbe....
- de az HETERÓZÁS! max. homózás (lehetne!), de az éppen a szövegből kiderül, hogy a fiúk, még gondolatba SE tudjanak denevér mama+az én liezonunkról. még a végén miattad bukunk le.....
- tavasz, mejik tavasz, az 1848-as ? :):D
- de pedig akkor ILLENE, ha "talán" diskurzusba vagyunk, Te v. más bármi oknál otthagyja a bulit.....,jó én se mindig!, de néha bemondom a piros ultit, durtmarsal. vagy, hogy LÉPTEM.
O.K., semmi baj, szarni rám.

Úgy kiszáradt a szám, nincs valakinek pár kanna bora, vagy "kannás bora", csak, hogy a GÉNIUSZT nehogy rosszul idézem.........: ))):D
- itt mifelénk a cigány soron, még szeretgetjük egymást.....mindenki, mást IS. Aki jön.... hú nem kéne ennyit innom.
MOST raktam oda a SZÉKELY KÁPOSZTÁT !!!

Mylady 2011.10.14. 20:45:00

Picit megkésve, megemlíteném a legfrissebb tapasztalatomat a csomagospostával.
Kedden volt egy nemfogadott hívásom, számomra ismeretlen számról. Visszahívtam, ki volt kapcsolva. Gondoltam, majd hív újra.
Szerda délelőtt csörög a telefon, ugyanez a szám. Csomagospostás, lent áll a ház előtt, kéri. hogy pontosítsuk a címet, mert nem pontos. Felhozná a csomagot, ennyi forint lesz (utánvétes), ki tudom-e fizetni. Mondom, nosza, jöjjön.
Feljön, közli, hogy tegnap is volt egy csomagom, nem tudott elérni, az most nincs nála, de másnap visszahozza, ha gondolom. Mondom, nem nagyon vagyok napközben, elég, ha a cetlit bedobja. Azt mondja, jó, visszahozza, ha nem vagyok, bedobja a cetlit. Tegnap este jövök haza, cetli bedobva. Ma átvettem a postán. Ott is meglepően kedves, barátságos volt aki ideadta a csomagot.
Én elégedett vagyok.

venszivar 2011.10.14. 20:59:12

@Mylady: Lehetsz IS ! minden napra egy tojá....,ja nem ! egy csomag. lehetne tudni, hogy mit hoz, minden nap a post.?
"csak", hogy , hát én is ""elégedett"" lehessek......., mindegy, hogy mit nem kötsz az orromra, majd csak kibírom valahogy a visszautasítást.legfeljebb nem leszek elégedett.

Mylady 2011.10.14. 22:35:30

@venszivar: De kis kíváncsi vagy :) Egy csomagküldőtől rendeltem 3 dolgot, amit két külön csomagban küldtek ki.
Egyébként kb 5 éve kaptam utoljára csomagot, úgyhogy a minden napra egy csomag egy hangyányit túlzás...

venszivar 2011.10.14. 22:52:39

@Mylady: ÖRÜLÖK, hogy most ennyire megértő vagy. én évente egy helyről, oda vissza s évtizedek óta, viszont éppen most, főleg az én hibám miatt úgy néz ki, hogy "VÉGE" . NEM a CSOMAG számít!!!
Sokkal NAGYOBB a személyeink közti "öri-hari"!
Magamnak, még soha nem kértem, ilyen formába, SEMMIT.
Bocs, hogy elkalandoztam! Kösz a megértést Lady.:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.17. 10:40:51

@salapapa: Helló:) Nem te libáztál, :)
vénszivar és én, már réges rég túlléptük azt a kort, amikor pedonak számított volna kalandunk:)
Abban teljesen igazad van, hogy röhögni kell azokon az embereken, akik felidegesítenek. Igazad van, csak néha kivitelezhetetlen számomra. Idegesít, ha valaki a saját vélt igazát szajkózza, a másikat meg szarnak nézi, ha esetleg más a véleménye. Remélem soha nem leszek olyan.
:)
ja, és kedvellek:)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.10.17. 11:46:30

Ordas nagy OFF:
@Sir Cecil:
Jó a blogod! nagyon!

ON

A gyakran emlegetett Postás kalandom. Feladtam egy jó, kövér levelet (naptár, képeslapok, fotók) Franciaországba. Az ablaknál nem vették el, mondván dobjam csak simán a ládába. Bedobtam. Néhány napon belül meg is érkezett HOZZÁM. Felbontva.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.17. 14:28:36

@venszivar: Isten ments! semmi rossznak nem vagyok az elrontója. 8-)
dehogy szarok. csak simán amikor eszembejut lelépek és biz' nem mindig köszöngetek.
ilyen vagyok. :P

@batgirl: OK, megint tisztába tettem magamban valamit. 8-)
az "órásoknak" pedig akik fel akarnak húzni én sem mindig állom meg, hogy ne válaszoljak.
aztán örömteli izgalommal várom, mit reagál. többnyire jókat kuncogok a kapálózásokon. túl hangosan nem lehet, mert ez leginkább éjszaka van és a kis feleségem ott szunyál mögöttem 3 méterre és nem akarom felkelteni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.17. 15:07:15

@salapapa: Nem azért írtam,hogy kedvellek, hogy beszúrd a kisfeleségedet:)))))))))hihiiihi...
Én hangosan röhögök és dühöngök a férjem előtt is:)) Néha ő is beleolvas:) És szoktunk vitatkozni a neten, senki nem gondolná, hogy ő a férjem:)

venszivar 2011.10.17. 15:22:01

@salapapa:HALI! EZT MOST AZONNAL VISSZAVONOM! TEKINTS SEMMISNEK!
(mi van megjöttél egy máltai víííkkkendről):PPP
@batgirl: Pont engem (a nagy részben "értelmi szerzőt") kihagysz a "buliból"?!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.17. 15:31:22

@venszivar: Dehogy is hagylak ki:) De veled csak éjszaka pedozom:)

venszivar 2011.10.17. 15:44:34

@batgirl: Mikor alszik az URAD ?
Éjjeli műszakhoz sok alvás gátlót kell innom, s az drága "mulatság".
lépek 17h-ig ,mert dokihoz megyek(ne örülj "kannás bor"!) NEM a saját ügyem...

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.17. 15:55:09

@batgirl: én pedig nem azért "szúrtam be", mert gond lenne. Ő is olvas mindenfelé, itt is.
az éjszakáról írtam, amikor Ő alszik és nem akarom felébreszteni a nyerítésemmel. mert bizony elég hangosan tudok kuncogni. :D

@venszivar: visszavonni nem lehet. le vagyon írva és különbenis, amitapadragad.
málta... hétvégén futam volt és hajnalok hajnalán keltem, napközben pedig nem aludtam. olyan vagyok, mint a mosott szar. de megérte! :D

venszivar 2011.10.17. 17:35:18

@salapapa:milyen hajnalok....? 8-kor kezdett s én, én igen! korán 6-kor kinyílt a csipám(szombaton),vasárnap már "rutinosabb voltam. Vettel fan vagy ?!
Én mióta feltűnt a srác,az vagyok....., 18-as karika!(PIROS!)fannszőr rajongó, meg mióta, még a múlt évszázadba beleturkáltam a Fanniéba, no azóta vagyok s maradok fann EBBE a "TÉMÁBA" !
Bízom be,hogy este tíz már elmúlt ?!
Nem kellet volna gyógyszerért "leugrani"!?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.17. 18:03:27

@venszivar: annak, aki 7végén 10előtt soha de inkább 11körül szokott ébredni, annak a 6:25(!!) szombaton illetve 7:20(!!) vasárnap nagyon korai.
ha hozzáveszem hogy nincs olyan nap, hogy hajnali 1 előtt lefeküdjek de ez inkább elnyúlik a hajnali 2 felé akkor valahol lehet érthető fáradtságom. :P
Vettel... elismerem. pont.
Hamiltonos vagyok. szemellenzős. ;)
Fannim sosenemvót, de simogatok elég hűtőt és annak ventillátorát (cooling fan) :D
nemtoom merre élsz de ha délafrikában, akkor igen, el. itt kis hazánkban még csak most sötétedik.
nekem a legjobb gyógyszer, ha dolgozhatok. az nem gurul el. :P

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.17. 18:12:15

@salapapa: Szerintem ebben a mostani F1-ben épp a lényege veszett el a versenynek. Engem nem tud lázba hozni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 18:39:58

@estrella negra: Tavaly olyan jó volt. Meg azelőtt is. Idén nagyon hamar kiüresedett.

venszivar 2011.10.17. 19:04:59

@salapapa: Hamilton ígéretes volt, de....akkor még Rajkönista voltam,onnan "nyergeltem" át a nyálas kinézetű,de ragyogó tehetségű Vettelre.
Te olyan hűtőket emlegetsz, amelyeken inkább olajos porcicák vannak.....
Más nevűeket "csak" simogattál már, tán nem is egyet....., jó tudom, néha beleolvas a nejed.....!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.17. 19:05:58

@atpijkamo: Olyan művi az egész (KERS, ilyen gumi, olyan gumi, ide állítom a szárnyat, oda állítom, de csak, ha hátul vagyok, de csak, ha egy másodpercen belül vagyok, de csak, ha már eltelt három kör, meg közbe' állítgatok mást is, és vigyázok, hogy senki ne vegye észre a mérnökök által kitalált, legalitás szélén egyensúlyozó cuccot, a marslakónak öltözött szerelők ezalatt töltenek be tizenhárom körre elegendő benzint, csak gyorsan, mert állóhelyben túlhevül a motor, és a motorcseréért büntetés jár. Azért meg a csapatfőnök rúg seggbe, ha megelőzöm a társamat, aki két ponttal előttem van).
Ez verseny?
Ezek versenyzők??
Egyéniségek???
Hamilton????
Vettel?????
Ne vicceljünk már!
(Emerson, te mit röhögsz?)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 19:21:23

@estrella negra: "Olyan művi az egész"

Persze, erről szól az F-1. De ha nem rendelkezik egy istálló behozhatatlan előnnyel, mint idén a RB vagy az évezred elején a Ferrari, érdekes, izgalmas versenyek vannak. Nézze, akit érdekel. Csak most olyan szar, hogy nincs mit nézni.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.18. 10:34:40

@estrella negra: ahogy leragadtam a gillette borotvánál, télen-nyáron sportcipőnél, ha tehetném ma is cliff tusfürdőt használnék -de sajna nem gyártják-, lassan én is így vagyok a F1-gyel.
mindezek tudatában ettől függetlenül a dumák előtt a TV előtt ülök, odakészítek veszély esetére 1 szál cigit (inkább mint az LCD hasadjon) és ülök, nézem. 1986-90ig a pálya mellett tettem-vettem-matattam első 2 évben mint technikais, majd mint zászlózó. imádom a hangjukat, az illatukat...
rengetexer elmondom én is, mit várnék el a srácoktól, csapatoktól, a vezetéstől. de én csak egy iciripiciri porszem vagyok a világban (igaz hogy körülöttem forog a Világyegyetem) és sokat nem tehetek ellene.
első kedvecem Lauda volt. őt váltotta Senna, majd szünet és jött Hill. nagyon sokat kellett várnom, míg újra verhetett valakiért piciny szívem. Hamilton lett az 2007ben.
tudom hogy sosem lesz több olyan futam mint a '80as-'90es években, de ha csak arra várnék, citromsavanyává is válhatnék. azt pedig nem szeretném.
dínók vagyunk, ez van! :)

@venszivar: Jégembert imádtam. a stílusát, a mentalitását, a leszaromúgyisénvagyokRaikonnen felfogását. de nem neki szurkoltam. ma már hisztis picsák gyülekezete a mezőny 90%a. ne előtzz, ne szoríts le, ne koccolj...
Prost vs Senna vs Mansell mit műveltek a mezőnnyel és egymással? amikor mint csapattársak egymást ütötték ki a Mc-nél? :D
nem tetszett valami? átmegyek a boxába, lekeverek neki egyet mert dühös vagyok. aztán elmegyünk és jól elbeszélgetünk egy hordó sör mellett.
az volt az igazi mezőny.
ma ugyanezért elveszik a superlincence-ét és kizárják a sportból.
viszont anno ha előzésnél volt egy kocc, az mind versenybaleset volt. ma büntetik lassan már az előzést is.
ha 3 egymás utáni kék zászlót nem vett figyelembe a pilóta, a célegyenesben láthatta a varázstáblácskát, rajta a rajtszámával és leintésmódban lobogott a fekete neki. lehetett csomagolni és a tömeg előtt hazamenni. ma még a HRTs gyökér van felháborodva, hogy dehát én versenyben voltam a Lotussal!
107%... kész röhej amit csinálnak.

sosem éltem szűzies életet, ezt tudja Ő is. nem értem hogy ragadtatok le ennél a pontnál... talán ciki hogy szeretem és nem mint kiszolgáló személyzetről beszélek róla?

musi 2011.10.20. 00:26:03

Én most ott tartok, hogy rendőrségi feljelentést teszek a kézbesítő és a posta ellen... Rendszeresen nem hoznak ki értesítőt és ellopják a külföldről érkező csomagjaim, mondván: ők semmilyen adatot nem tartanak ezekről számítógépben!!! Van ilyen?? Döbbenet.

venszivar 2011.10.20. 06:13:55

@salapapa: az utolsó bekezdésre.
Egyáltalán, semmi cikizést nem gondoltam volna. Csak rosszul jött ki. A F-1 fan -ozást "vittem" el kissé a fan szörzettel való "foglalkozás" irányába. S mivel nem "vetted" a vonalat, így gondoltam ezért v. azért kellemetlen....neked.
Ugyan már! Az ember a párját TEKINTSE TELJESEN EGYENRANGÚ TÁRSNAK s NAGYON SZERESSE, SZERESSÉK EGYMÁST !!!
léptem melózni,de örömmel látnálak, mivel két napja még csak látható sem vagy.szió.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.22. 18:58:32

@musi: nálam most épp helyettesítő van. 20-án érkezett meg egy, számomra fontos szolgáltatótól kapott 10-én feladott számla.
ja, 18-i fizetési határidővel!
azonnal hívtam őket, hogy bocsánat, nem az én saram hanem a postáé. elnézték.
én pedig szépen feljelentettem a helyettesítő postást. hogy rohadna meg! nekem kell mea culpáznom mert egy lusta fasz az illető?

@venszivar: akkor lehet túlbeszéltük? 8-)
te elvitted szőrre, én pedig hűtőre ami szintén szőrös néha.
ha nekem kellemetlen valami, az csak a rosszat való feltételezés. szabadszájú egyed vagyok, elég öntörvényű. de szerintem ezt nem kell részleteznem, elég ha olvassa Walaky a kommentjeimet. ;)
különben egy olyan hetem volt, amit senkinek sem kívánok. évek óta nem dolgoztam szombaton... nemrég értem haza.
ezért nem voltam köztetek. botschánat, legközelebb sűrwebben jöszök! :)

venszivar 2011.10.23. 15:43:57

@salapapa: Örülök, hogy nem, "más" nagyobb baj miatt estél ki a sorból.Persze ugyanakkor, mint írod, így is csőstül jöttek a gondok. Védd ki őket.
Én is rég voltam ennyire elfoglalt...., bele bele néztem, de most hátrébb léptem.
Nincs különösebb oka, talán csak fáradtam vagyok, igazán fizikailag, ami már rég fordult elő......ja kérem ha "nem bírja már a paraszt a szántást".....! Búcsúzom, üdv., majd összefutunk.Szia.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.24. 10:20:33

@venszivar: áá, dehogy. nagyon szívesen járkálok ide (is) és hiányzott. remélem ez a hetem nem lesz olyan kavalkád mint a múlthetem.
nem bírja... :D egy bizonyos kor után igaz. röhögtem, amikor mondták a 40es határt.
már nem röhögök. 8-)
légy rossz! szia. :)

venszivar 2011.10.24. 21:33:19

@salapapa: .....majd 50 után lesz "CSAK", HÚÚÚÚ bazzza meg....,no nem 100%, de azért 90-en ?!! elég baj az, de ez vóóót, van, lesz....:))),annak ki megéli.:D

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.25. 00:56:20

@venszivar: ma (tegnap) délután levettem egy tolatóradaros-kamerás-TVantennás VW lökhárítót. nagyon vigyáztam hogy ne sérüljön se a fényezése, se a kábelek de rosszul mozdultam.
szerinted? 8-)
nem kell elmennem az 50ig... már most is húúúúbazzamegvan!
viszont amíg fáj, addig nálam van és tudom, hogy élek! :D

venszivar 2011.10.25. 19:05:20

@salapapa: Úgy 50 perce jöttem haza s reggel 7 kor indultam s 8-18ig melóztam éppen fedett,de teljesen nyitott helyen.Ez volt az ötödik nap, amit melóztam 9 nap alatt. No, mint említettem "ha nem szokta a paraszt a szántást.....",na én így vagyok, most az utóbbi másfél héten. Egy 0 "szaldós" családon belüli segítségbe vagyok, ami még 4-5 nap. A nyirkos s már hideg (6-8C) van......Mikor kocsival jöttem haza s igencsak cipőkanállal kellett a "helyemre" beállni, no akkor kétszer is begörcsölt a bal talpam. Ezen kívűl igazából csak egészséges fáradság van...

Viszont, mint írod, te "kicsináltad" magad. Nincs néha, pláne ilyen kényes "szaroknál" segítség....?! A nejed megsimogatja, puszi rá s te mint aki még "csak" 33- fojtatod, mert GONDOLOM, csinálni kell, muszáj, nem igen tehetünk mást. Jobbulást, előre a következő ötéves terv megvalósításáért......:):D

venszivar 2011.10.25. 19:29:45

@salapapa: vajon a "jégember" visszatér az F-1 be ?!?

lutria 2011.10.29. 20:38:40

Elég sok a találgatás a posztban,pl.olyan sincs hogy "..be sem rakják a csomagot a kocsiba..",amikor a kézbesítő bepakol a furgonba a bázison/telephelyen/raktárban (ami többnyire nem valamelyik kerületi főpostán van)üresen kell otthagynia a raktárt különben a főnöke le fogja szúrni,és akkor délután le sem tudná adni letétbe a cimzettnek a postán.Ha meg már ott járt a lépcsőházban miért ne próbálta volna meg a panaszosnak is kézbesíteni a csomagját,abból van neki haszna(akár csak 100Ft borravaló is,vagy buksisimogatás a főnökétől a jó munkavégzésért).Persze vannak trükközések ha a postás nem akar 10-11 órát dolgozni és már a kocsiban megírja a kézbesítőket -mondjuk tapasztalatból/névről tudja hogy X.Y.sosincs otthon napközben és már el sem megy a címre,az értesítőt meg átpasszolja a levelespostásnak hogy dobja be ő a postaládába másnap.De ez csak egy bizonyos határig működik mert azt senki nem hiszi el neki hogy 100 cimzettből 60 nem volt otthon és akkor lecseszik az illetőt.
Tapasztalatból mondom hogy vannak olyan elcseszett zárt lakóparkok ahová még a kézbesítő sem jut be ha a lakó nincs otthon,a postaláda meg a keritésen belül + a ház zárt kapuja mögött van.Sőt vannak olyan lakók is vannak akik minden módon titkolni próbálják a létezésüket,se a kaputelefonos,se a postaládán nincs név és lakásszám,még a bejárati ajtón sem,aztán lehet sakkozni mit hová kellene dobni.
Egyébként nemrég én is kaptam csomagot, és a kézbesítők már érintőképernyős/vonalkódolvasós elektronikus kütyüvel járnak,amin még alá is kell írni,tehát még nehezebb nekik sumákolni és a posta is követni tudja a csomagok útját.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.01. 12:02:06

@venszivar: látom, te is a jó szívednek vagy áldozata. így van ez... de ha jó segíteni?
ha ajánlhatom talp (és egyéb, kivéve a kan) görcs ellen a Kaldyumot... ;) néha olyan izomcsoportom görcsöl be nekemis, amiről eddig fogalmam sem volt. :D
33? +11. de állapotban úgy 66. sosem voltam jógyerek, halmoztam én mindent. ez az eredménye.
de a corsa emelő nélküli megemelésén kívül semmit nem bánok. :)

én nagyon szeretném ha Kimi visszatérne de csak akkor, ha valami ütőképes autóba ülhetne. sosem szurkoltam neki, de az egyik legjobb és főleg nagyképűségtől mentes ellenfél volt.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.01. 12:07:49

@lutria: látod, ez egy nagy kérdés. ha már ideette a penész és megírta az értesítőt, mi a jóannyáért nem csengetett fel? 99,9%ban van idehaza valaki.
mindenesetre merthogy nekemis többedszer nem tette meg, múlthéten bementem a postára és írásos bejelentést tettem ellene.
megint.
ahogy 4 évvel ezelőtt is.
van levélszekrény, rajta 3 név. mégis valahogy negyedik névvel ellátott küldemény került bele.
HOGYAN?
ha 1-1 alkalom lenne 10évente, asszonddom véletlen. de a havi minimum 1 vagyis évente minimum 12 VÉLETLEN az nincs.
van helyette feljelentés. döglene meg. a másik ember pedig csak várja a küldeményt és sosem kapja meg, mert nekem senki sem fizetett hogy kézbesítsem.

venszivar 2011.11.02. 18:33:13

@salapapa: O.K. kösz, vigyázz magadra....