Tékozló Homár

Retardáltakat alkalmaz a Whirlpool

2011.10.25. 11:51 | jackyll | 167 komment

Az esélyegyenlőség és a költséghatékonyság jegyében a Whirlpool csökkent értelmi képességű munkatársakat alkalmaz az ügyfélszolgálaton, hiszen az úgysem olyan fontos. Ha például kérdeznek tőlük valamit 3x, egyszer sem sikerül feldolgozni a két mondatos információinputot. A lényeg, hogy az ügyfél érezze a törődést, mindig gyorsan kapjon valami választ a panaszára:

Szia Homár, sajnos ez csak egy átlagos levelezés egy átlagos ügyfélszolgálatossal. (ugyfelszolgalat_whirlpool@esense.hu) Először el sem olvassa rendesen a levelemet, majd arra hivatkozik, hogy sok szerviz van Fejér megyében, adjam meg (a már megadott) település nevét, ahol a hűtő található, s végül mégis egy budapesti szerviz elérhetőségét adja meg. WTF?
Üdv, K

Tisztelt Whirlpool Ügyfélszolgálat,

érdeklődnék, hogy Fejér megyében hol található szakszerviz vagy hűtőszerelő. Isztiméren van a javítani való hűtő, nagyjából 8-9 éves (tehát már nem garanciás).

Válaszukat előre is köszönöm,


Tisztelt!
Kérem továbbítsa a település nevét, ahol a készülék található, mert Fejér megyében több szakszervizünk is illetékes. A település neve alapján tudjuk továbbítani a területileg illetékes márkaszervizünk elérhetőségeit.
Üdvözlettel:

Whirlpool Ügyfélszolgálat


Tisztelt,
már előző levelemben is írtam, hogy a készülék Isztiméren található.


Tisztelt!
Levelére hivatkozva továbbítanám a területileg illetékes szakszervizünk elérhetőségeit, ahol segítségére lesznek a kérdéseivel kapcsolatban.
 Szerviz: Elszöv Mikro Kft 2Cím: 1076 Budapest , Klauzál tér 6Telefon: 06-1-268-0610
Üdvözlettel:

Whirlpool Ügyfélszolgálat

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2011.10.25. 11:52:33

- Mit mondott doktor úr? Elmehetek?
- Nem, elmebeteg!

Harlequin 2011.10.25. 12:01:35

Egyébként meg jövőre csak ilyenek lesznek mindenhol:
"Akik rehabilitációs kártyával rendelkeznek, azok után egyáltalán nem kell járulékot fizetniük a munkaadóknak"
index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/25/matolcsy_az_adon_mulik_minden/

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.10.25. 12:08:20

ennek a 8-9 évnek örüljél, a miénket 6 év után kukázni kellett.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.25. 12:09:34

sztem az volt a gond, hogy az üffélszógálatos aszitte, hogy isztimér az olyasmi lehet mint a fáskamra, vagy a gang vagymittomén, aztán nem tutta hogy az a falu neve. szerintem.

PITTA 2011.10.25. 12:14:07

- Biró úr! Nem sok az az 5 év?
- Kötél! Nem 5 év!

ámbátor 2011.10.25. 12:18:27

@akiazsiráfotszereti: "Isztiméren van" archaikus népi kifejezés. Jelentése: "dögrováson van", elpusztult, nem működik. /Etnológiai és etimológiai szótár/

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.25. 12:24:41

@atpijkamo: van! :D több variáció is lehetséges, ezeket valószínűségi sorrendben írom le:

1. valaki más levelével összekavarta az írórobot a zügyfél levelét, így aztán rossz címet küldött neki.

2. kora reggel írta, a harmadik kávé előtt

3. nem tutta hogy fejér megye az pöstön mán kívül esik

4. valóban retard a robot.

5. baromira nem érdekli mit ír az ügyfélnek, mer mingyár vége a mókaidőnek.

@ámbátor: eznaonjó! :D

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.10.25. 12:32:19

@jackill
"Az esélyegyenlőség és a költséghatékonyság jegyében a Whirlpool csökkent értelmi képességű munkatársakat alkalmaz az ügyfélszolgálaton, "

Ezzel folytatták az Index.hu Zrt által meghonosított munkaadói gyakorlatot.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.10.25. 12:33:48

@jackyll
"Az esélyegyenlőség és a költséghatékonyság jegyében a Whirlpool csökkent értelmi képességű munkatársakat alkalmaz az ügyfélszolgálaton, "

Ezzel folytatták az Index.hu Zrt által meghonosított munkaadói gyakorlatot.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.10.25. 12:44:47

Azt hitte az "Isztiméren van" az egy affele tajnyelvi formula arra, hogy a "hűtő megdöglend" XD

qwerty01 2011.10.25. 12:45:41

Megnéztem. Ahelyett, hogy feltettek volna egy térképek a szervizek elérhetőségével egy nő vonalog egy tölgyfalevélen, meg van egy központi szám/cím. És ez egy világmárka! (?)

Egyéves Önkéntes 2011.10.25. 12:46:55

Addig nyújtózkodj, ameddig az Isztimér!

Harlequin 2011.10.25. 12:48:54

@qwerty01:
"Alig 15 év alatt a Whilpool Európa első számú háztartási készülék gyártójává lépett elő. "
www.whirlpool.hu/app.cnt/whr/hu_HU/pageid/pgdswbndhome001

Honnan vetted, hogy világmárka? :)

Nick1984 2011.10.25. 12:53:06

Isztimér vagy East Timor? Nem mindegy! :-)

VilMarci 2011.10.25. 13:06:07

A kolléga valószínűleg lusta volt megnézni, hol van Isztimér, és biztos, ami tuti alapon küldte a pesti szerviz adatait.

Valaki írjon egy programot, ami véletlenszerű településnév és készülékkombinációkkal bombázza az ügyfélszolgálatot :)

Mylady 2011.10.25. 13:06:14

@akiazsiráfotszereti: Nekem is pont ez jutott eszembe. Háromszor olvastam el, mire bevillant, hogy ez lehet az emlegetett település neve. Megérteném a poszt toló felháborodását, ha valami világváro (pl Rákosrettentő) lett volna a levélben, de így... igaz, a droid is utánanézhetett volna, hogy mi lehet az az Isztimér...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.25. 13:11:30

@VilMarci: Na, ezzel a megoldással most már kerek.

shaw_nyomaiban 2011.10.25. 13:23:36

A Whirpool csak alkalmazkodik!!!! Bár az ügyfélszolgálatosuk IQ-ja még így is minimum tízszerese a köztársasági elnökünknek, de legalább nem kérkednek, hogy nekik 80-as IQ-jú embereik is vannak!!

KecskeDotyi 2011.10.25. 13:38:04

Amúgy ha nem garis, akkor nem egyszerűbb keresni egy szervizt a közelben és megkérdezni h Vörpúlt javít-e?

szabyka 2011.10.25. 13:49:53

Először is: "Kedves" retardált jackyll! Az, hogy a település neve elkerülte az Ügyintéző figyelmét, nem hinném, hogy akkora nagy probléma. Önnek annyira nagy problémát okozott, hogy küldött ismét egy üzenetet? Ön soha nem hibázott? Arról szintén nem az ügyintéző tehet, hogy fejér megyében nincs szerviz! Nem gondolja, hogy mielőtt ön így nevez valakit, kicsit el kellene ezen gondolkodnia? Mást nem tudok mondani, mint ezért tart ott ez a kurva ország, ahol tart, mert ilyen gyökerekkel van tele, mint pl ön. És mivel nem garos a gépe, azzal javíttatja akivel akarja. Ha nem tetszik az illetékes szerviz, keressen magának olyat aki megfelel. És a többi nyomoroncnak üzenném: Aki nincs benne ebben a dologban, azt hiszi, hogy csak ott ülni kell és kapkodni a telefont! Egy nagy büdös lófaszt! Biztosra mondhatom, hogy akik itt panaszkodnak minden szarért és sírnak, mint a fürdős kurvák ezerszer degeneráltabbak, mint bizonyos ügyfélszolgálaton dolgozó emberek! Így a véleményem az, hogy kapjátok be egymásnak, és panaszkodjatok. Itt a helyetek a homáron, ti homárok!!!!

G Ni**a 2011.10.25. 13:50:29

Nem lehet, hogy a Te értelmi képességeid csökkentek egy kicsit??? Szerintem az, hogy 'Fejér megyében több szakszervizünk is illetékes' azt jelenti, hogy több lehetőség közül lehet választani így akár a Budapesti szerviz is lehet illetékes... ;) :P

reggy 2011.10.25. 13:51:24

PISTIMÉR vettél Whirpoolt annak nincs szervize isztiméren?
Amúgy meg lehet, hogy csak le kell fújni
WD40-el a kompresszort az már hűt is.

Yoozsi 2011.10.25. 13:57:22

@szabyka: Köszi hogy bejelntkeztél a whirpool ügyfélszolgálattól xD

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.25. 14:04:26

@szabyka: Egyelőre a harmadik mondatig jutottam. Hova küldött ismételt üzenetet Jackyll? És akkor ki az a titokzatos K.?

szabyka 2011.10.25. 14:08:06

@estrella negra: az a fő problémája ennek az igen értelmes embernek, hogy 2szer kellett e-mailt írnia!

KecskeDotyi 2011.10.25. 14:10:21

@estrella negra: Elképzelem h Jackyll egész nap a vörpúlosokat b@sztatja :D :D :D

Egy tuti, valamilyen szabolcs dolgozik ott, és nagyon megkeseredett ember lehet XD

Zedder 2011.10.25. 14:11:47

@szabyka: Kedves Whirlpool ügyfélszolgálatos, te, aki munkaidőben netezgetsz! A cím tökéletesen rád illik, tényleg retartáld lehetsz, ha nem tudod értelmezni ezt az egyszerű posztot. De hát mit is várjon az ember, ha a kérdező eredeti érdeklődését sem tudta feldolgozni...

2011.10.25. 14:13:53

@szabyka: azért nem érted, mert fejér megye. ha azt írja, az isztiméren van, akkor az egy köznév. ha azt írja, Isztiméren van, akkor illene gyanakodni, hogy az valami tulajdonnév. de aki azt írja, fejér megye, az ezt nem értheti. más szinten beszélgetünk, fogadd el, ezért nem érted a felnőtteket.

szabyka 2011.10.25. 14:18:27

@Zedder: 1. semmi közöd, hozzá, mit csinálok munkaidőben! 2. arról hallottál már, hogy valaki mondjuk szabadságon van? 3. ne3ked nincs munkaidő? vagy az a munkád, hogy fizetett idióta vagy?

KecskeDotyi 2011.10.25. 14:20:15

@szabyka: Persze, nincs közünk hozzá, de az nem jutott eszedbe, h munkaidőben DOLGOZNI se ártana? Akkor ennek a posztnak se kellett volna megjelennie.

szabyka 2011.10.25. 14:21:32

@E®: jól megragadtad egyébként a beszélgetés lényegét!

szabyka 2011.10.25. 14:22:53

@KecskeDotyi: Anyád a megkeseredett, hogy a gyereke vagy. :D

G Ni**a 2011.10.25. 14:23:49

Szerintem az is éppen eléggé retardált, megkeseredett és magával mitkezdeni nem tudó ember aki egy ilyen apró félreértés miatt felháborodik és egyből másokat kezd fikázni ahelyett hogy kérdezne!!! :P

szabyka 2011.10.25. 14:24:01

@KecskeDotyi: Te soha nem követtél el semmi hibát? Te vagy a tökéletesség mintaképe?

2011.10.25. 14:25:55

@szabyka: jahogy onnan (is) a nagy em- meg szimpátia az ügyfélszolgálatos felé, hogy szintén bonyolult a két egyszerű mondatnál hosszabban megfogalmazott információhalmazt dekódolni! :) akkor értem, bocsánat, szót se szóltam :)
(a writeonly júzerektől ments meg, Uram, minket...)

pernyekergető 2011.10.25. 14:27:49

esensefoci.blog.hu/
No ki találja ki melyikük szabyka? :)

Zedder 2011.10.25. 14:28:28

@szabyka: Sokan követnek el hibát. Ám olyankor az az egyenes gerincű hozzáállás, hogy nyíltan vállaljuk a tettünket és ELNÉZÉST kérünk a hibáért. Nem pedig az, hogy idejössz hőzöngeni a homárra, szóval akkor ez egy beismerés a részedről, hogy te voltál a retardált ügyfélszolis?

Egyébként pedig neked az én munkaidőmhöz nem sok közöd van. Elhiszem, hogy frusztrál az, hogy ügyfélszolgálatosként kötött munkarendeded van, tudod, én dinamikus munkaidőre kötöttem szerződést, és ebbe belefér, hogy ebéd után akár egy órát is csak elböngészgessek, és alámerüljek a net sötét bugyraiba.

KecskeDotyi 2011.10.25. 14:28:45

@szabyka: Pontosan.

Az előzőhöz meg inkább hozzá se szólok. Szájkaratéból sokszor buktál, mi?

szabyka 2011.10.25. 14:28:58

@E®: az ilyen szerencsétlen, életképtelen panaszkodó kockáktól mentsen meg minket valaki...

ZsírFeka 2011.10.25. 14:29:24

Most nem tom mit van mindenki kiakadva egy ilyen apróság miatt! Egy ügyfélszolgálatosnak nem kötelessége, hogy tudja hol van Mucsaröcsöge!!! Az sem az Ő hibája, hogy ilyen gyér a szervízhálózat, csak azt tudja ajánlani ami van!!

2011.10.25. 14:29:54

@szabyka: a tökéletesség mintaképét tartalmazó megjegyzésre reagálnék, hogy talán célszerű lenne a feladatokat nehézségi fog szerint rangsorolni és úgy értékelni. lehet hibázni, sokszor gyakorlatilag törvényszerű, hogy valami gallyra megy, de ez a levélértelmezés, amivel az ügyfélszolgálatos szembesült, azért nem igényel atomfizikai ismereteket, talán csak egy kicsivel magasabb IQ-t, mint amivel egy cserepes virág rendelkezik. újfent feltételezve persze, hogy elolvasta az üfis a levelet.

Zedder 2011.10.25. 14:30:41

@pernyekergető: A "V" betűs lesz az, lásd az iwiw profilját... Azért szomorú, hogy 25 évesen ennyire futja tőle.:(

KecskeDotyi 2011.10.25. 14:30:46

Mondjuk én lennék egy cégvezető és kiderülne, h az egyik alkalmazottam így beszélt egy ügyféllel, úgy rúgnám ki, h a lába se érné a földet. Remélem itt is megtörténik.

szabyka 2011.10.25. 14:31:14

@ZsírFeka: végre egy értelmes ember!!!

szabyka 2011.10.25. 14:33:04

@KecskeDotyi: de természetesen a kedves ügyfél beszélhet úgy, ahogy a kedves post írója? semmivel nem vagytok felsőbbrendűek!

Zedder 2011.10.25. 14:34:55

@szabyka: Még mindig nem fogtad fel, hogy nem jackyll az ügyfél, ugye? Nehéz a szövegértés, nagyon nehéz...

KecskeDotyi 2011.10.25. 14:35:42

@szabyka: Elmondom neked, h több mint 1 évig voltam üfszolgos. Az üfnek akkor is kinyaljuk a valagát, ha legszívesebben már egy kanál víz se kéne az élete kioltásához. Ezt kéne felfognia végre minden szolgáltatónak.
Szerinted ki élvezi, mikor élőben a telefonban ordítanak és az édesanyját "szép" szavakkal illetik? Erre meg szépen fogom és megkérem, h ne használjon ilyen stílust és nyugodjon meg, mert bontom a vonalat. És pont.

szabyka 2011.10.25. 14:38:49

@KecskeDotyi: így van. itt pedig azért retardált az ügyintéző, mert nem vette észre a település nevét? vagy központilag kijelölt szervizt ajánlott? nem az ügyfélszolgálatos találta ki melyik szerviz menjen oda. ez nem ok arra, hogy valakit így minősítsünk. ennyi

2011.10.25. 14:41:27

@szabyka: de. már csak azért is, mert gyanakodtunk, hogy az odafirkált Isztimér szó esetleg jelenthet valami relevánsat.
lássuk be, nem volt bonyolult a feladat. el kellett volna olvasni és értelmezni kettő nem túl bonyolult mondatot. ez a mutatvány bizony nem sikerült. nem hiszem, hogy elhamarkodott és túlzó lett volna a posztíró következtetése.

KecskeDotyi 2011.10.25. 14:44:17

@szabyka: Milyen lett volna egy jó levél?

Tisztelt XY!

Először is elnézését kérnénk, hogy korábbi levelében nem fedeztük fel az adott település nevét. Önhöz legközelebb a Bp, blablabla szerviz az illetékes. Sajnáljuk, hogy közelebb nem tudunk Önnek szakszerű segítséget ajánlani.
Esetleg még megteheti azt, hogy egy nem Whirpool szakszervizt keres fel, hisz garancia hiányában már teljesen mindegy, hogy ki javítja meg a meghibásodott készüléket.

Tisztelettel

Gipsz Jakab - Vörpúl

szabyka 2011.10.25. 14:45:34

@E®: az, hogy elkerülte a figyelmet? és itt az a legnagyobb baja az illetőnek, hogy nem abban a megyében van a szerviz, mint ahol a gép. sztem semeddig nem tartott megírni egy másik üzenetet, miszerint figyelmen hagyták a település nevét. lehet ezt normálisan is kezelni, nem mindjárt minden helyen panaszkodni....

ZsírFeka 2011.10.25. 14:46:34

Mi az, hogy így beszélt egy ügyféllel, úgy rúgnám ki, h a lába se érné a földet??? Ember ez egy kib*szott blog úgy beszél ahogy akar! Ez NEM az ügyfélszolgálat és szerintem kiderült, hogy még szabin is van! Szabad idejében azt csinál amit akar és Ő legalább megvédi a kollegáit!!!

Sokorai_Atala 2011.10.25. 14:48:49

@szabyka: ebben igazad van, hogy a minősítés nem szép dolog, de a település neve mellett a megye is oda volt írva és annyira sok információt nem tartalmazott az a néhány sor, hogy ne tűnjön fel valakinek, hisz pont arról szólt csupán a levél, hogy Fejér megyében hol....?

2011.10.25. 14:50:22

@KecskeDotyi: ez egy szép levél, csak továbbra sem ad magyarázatot arra, miért nem közölte már az első válaszban az ügyfélszolgálat, hogy fejér megyei szervízről ne is beszélgessenek a továbbiakban, mert olyan nincs. ezzel szemben kifejezetten azt írta, hogy több is van. ennek ellenére Pestre küldeni a kedves ügyfelet a hűtőjével együtt tényleg vagy direkt szívatás lehet, vagy nettó ostobaság. ügyfélként melyiktől is kéne boldognak lennem? áhh, szabyka ebből már sehogy sem fog jól kijönni...

G Ni**a 2011.10.25. 14:51:12

tudjátok csak egy valamit nem értek... A kedves Ügyfél beszélt azzal a szervizzel ami az Ügyfélszolgálatos megadott??? ha nem akkor honnan tudja, hogy nem Ők az illetékesek??? :D Lehet nem sápítozni meg hisztizni kellene hanem megkérdezni??? ;)

2011.10.25. 14:53:26

@szabyka: nem az a tapasztalat, hogy ha ír egy levelet, akkor arra választ is kap :) teljesen megértem, ha feleslegesnek tartott megírni egy harmadik levelet is. egyébként kapott már szervízcímet? ahogy nézem, Isztimér jóval közelebb van Székesfehérvárhoz is, mint Budapesthez...

Zedder 2011.10.25. 14:53:54

@szabyka: "és itt az a legnagyobb baja az illetőnek, hogy nem abban a megyében van a szerviz, mint ahol a gép"

Még mindig nem megy a szövegértés... Ejnye.

"... mert Fejér megyében több szakszervizünk is illetékes."

Beszéld már meg a kollégáiddal, hogy akkor most több szakszerviz vagy egy sem található abban a megyében...

szabyka 2011.10.25. 14:55:31

@Zedder: bár szerettem volna befejezni, de látom nem lehet. szövegértés: több szerviz is illetékes. nem több szerviz van, csak illetékes kedves zedder!

Sokorai_Atala 2011.10.25. 14:56:02

Szavaztatok már az overállra?:))

Zedder 2011.10.25. 14:56:03

@ZsírFeka: @G Ni**a:

Na mivan, megérkezett az erősítés az ügyfélszolgálatról?:) Nálatok csak azt veszik fel, aki hármasával használja a mondatvégi írásjeleket?:))

ZsírFeka 0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2011.10.25. óta tag.

G Ni**a 0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2011.10.25. óta tag.

Valakinek azért dolgoznia is kellene, vagy mindhárman szabin vagytok?:)))

szabyka 2011.10.25. 14:56:48

@E®: valószínűleg közelebb van, de Székesfehérváron nincs szerviz. Ahogy többször írtam, nem az ügyintéző hibájából!

ZsírFeka 2011.10.25. 14:57:34

És neked büdös a munka?? Egyébként én egy újságíró vagyok ráérek!!

2011.10.25. 14:59:58

@szabyka: nem az ő hibájából, de ezt nem is róttuk fel neki. a dezinformáció volt az, amit felróttunk neki. nem megy ez, látom... :)
(najó, segítek még egy kicsit. az ügyfél nem olyan szervízt keresett, ami Fejér megyében illetékes. olyat keresett, ami Fejér megyében VAN. teccik érezni a különbséget?)

2011.10.25. 15:01:51

@ZsírFeka: újságíró?!? és hány korrektor jár folyamatosan a nyomodban? :DDD

szabyka 2011.10.25. 15:03:44

@E®: Egyébként pedig tetszik, de látom ez sem megy. Ha hivatalos szervizt keres, az nincs Fejér megyében. Ha nem tetszik, hogy területileg illetékes szervi van, akkor keresni kell olyat ami abban a megyében található, de egy cég sem fog tudni mondani nem hivatalos szervizt mondani. És egyébként, ha kicsit önállóak lennénk manapság, megfigyelhető, hogy annyi szerelő van, mint égen a csillag!

KecskeDotyi 2011.10.25. 15:05:16

@E®: SEHOL nem írta h van Fejér megyében szerviz. Azt írta, idézem:
"Fejér megyében több szakszervizünk is illetékes" Tehát, több szerviz is illetékes ott. Lehet h az egyharmadon a Pesti, másik harmadon egy Veszprém megyei és a harmadik harmadon egy Tolna megyei.

szabyka 2011.10.25. 15:07:44

@KecskeDotyi: Köszönöm KecskeDotyi... :D

2011.10.25. 15:08:09

@szabyka: "Ha hivatalos szervizt keres, az nincs Fejér megyében." - ha megérted a kérdést ÉS ezt az egy mondatot le is írod válaszként az ügyfélnek, akkor szerintem egy árva szava se lett volna a segítőkészségre, valamint Homár-poszt sem született volna. nem a kérdésére kapott választ, ellenben kapott egy visszakérdést, amire pedig már előre válaszolt. nem csoda, hogy kiakadt, fogadd el.

KecskeDotyi 2011.10.25. 15:08:18

@ZsírFeka: Hm-hm, a mundérbecsület jó (én is alkalmazom néha, ha jársz itt akkor feltűnhet), csak a stílus nem mindegy. És lehet h nem dolgozik, de mivel kiderült h ott van, ez a munkahelye, így nem Szabiról van meg a véleménye az embernek, hanem az egész Vörpúlról. És ez eredményezi azt, hogy legközelebb az ember nem vesz Vörpúlt. Ergo a cég elesett LEGALÁBB egy bevételi forrástól. Igen, jó kis üzletpolitika.

G Ni**a 2011.10.25. 15:11:54

kedves zedder!! ne személyeskedj én sem tettem! Nem ismersz engem hála a jó égnek... ;) én nem védek senkit és nem vagyok senkinek az 'erősítése'!!! csak a véleményemet írtam le!! Kössz

szabyka 2011.10.25. 15:11:57

@E®: akkor az lett volna a probléma, hogy nem hajlandó segíteni az ügyfélszolgálat! adott a szerviz, azt már az ügyfél dönti el, él-e a lehetőséggel, vagy nem fogadja el, és keres magának szervizt. ennyi. így lehetett neki segíteni!

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 15:12:34

Nem kéne bedőlni a pinarinyamagazinoknak és annyit cekcelni a mosógépen. Eccer nekem is volt isztimérem, de pennicilinnel már gyógyítható. Mekkora szerencse.

Amúgy meg a whirlpoor ottlapja szerint van Fehérváron szervizük, de ott lehetm hogy nincs raktáron az a vakcina.

M Á S!

SZERVIZ RÖVID "I" voltmár?

2011.10.25. 15:13:10

@KecskeDotyi: az írta, bizony, nem is ez a baj. a baj az, hogy ez a következő kérdésre volt válasz: "érdeklődnék, hogy Fejér megyében hol található szakszerviz vagy hűtőszerelő." ja meg az, hogy megkérdezte, hogy a hűtő, pedig az információ ott volt az előző levélben. ennyi volt a feladat, ezt is elbukta. sőt, még ki is akadt azon, hogy az ügyfél kiakadt. továbbá rendkívüli elmésségről tanúbizonyságot téve lebuktatta magát itt, és tovább súlyosbította a helyzetet az itteni kommentekkel, nem utolsósorban ezzel is erősítve az ügyfélszolgálatosokról kialakult sztereotípiákat. szerintem ez egy eredményes nap volt :)

szabyka 2011.10.25. 15:14:43

@KecskeDotyi: gondolod az problémát okoz, ha kiállok olyanokért akiket ismerek esetleg? ha egy hülyeség miatt írnának megalázó dolgokat egy ismerősödről, te hogy reagálnál?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.25. 15:15:26

Először az ügyfélszolgálatos egy dologban hibázott, mert csak átfuthatta a levelet, és nem vette észre a település nevet.

A másik dologban viszont nem hibázott, mert ebből az jön le, hogy Fejér megyében több szerviz is illetékes, csak valószínűleg egyik sem Fejér megyében van. Az is lehet, hogy Budapesten van több szerviz, és mondjuk Isztimér az egyikhez, mondjuk Sárbogárd meg mondjuk a másikhoz tartozik. Esetleg Szekszárdon vagy Kaposváron is van szerviz, és a megye déli részéről az az illetékes, vagy Mórról meg egy győri szerviz az illetékes.

szabyka 2011.10.25. 15:18:14

@Zabalint: Atyaég! Végre valaki! :)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.25. 15:19:29

@E®:
Nem azért, de jobb lett volna, ha csak annyit ír, hogy szakszerviz az nincs Fejér megyében(nem említve a budapesti szervizt), hűtőgépszerelőről meg fingja sincsen, mert Whirpool ügyfélszolgálatos és nem tudakozós?

2011.10.25. 15:19:33

@Rosszindulatú Vászka: nem az a durva, hanem hogy annyit, annyira és annyiszor a mosógépen, hogy a hűtő is tönkremegy...! ilyenek ezek a mai ügyfelek... :DD

KecskeDotyi 2011.10.25. 15:19:34

@E®: Ez azért már szőrszálhasogatás.
Ha szakszervizzel akar javíttatni, akkor gondolom arra kíváncsi, h hol van a legközelebbi (az h a megyében nincs, már nem a üf gondja). Írták h több is illetékes, területtől függően. Elmondtah, h valami lehetetlen helyen él, mondták h Pest az illetékes.

Ha visszaírt volna h nincs Fejérben, akkor meg ebből lett volna psozt, h nem mondja meg h hol van a legközelebbi és amúgy is, mi az h nincs Fejérben szervizük....

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 15:20:22

@qwerty01: van ottan térkép a szervizekkel csak ravaszul el van rejtve a szolgálatások menübe. Szal nem csoda, hogy nem lelted meg.

@Mylady: ne legyél már ijen, még a vikipédia is ismeri azt a jeles zsákfalut, két híres ember is van a lekszikonba. Egy növénykertész, meg egy kántor. Bizomány!

KecskeDotyi 2011.10.25. 15:21:41

@szabyka: Nos, akkor nem úgy kell megírni a hsz-t, h leríjon róla, h te is oda tartozol. Mert rontod az üzlet hírnevét, akár tetszik, akár nem...

2011.10.25. 15:23:02

@Zabalint: valamiért azt gondolom, nem lett volna irreális elvárás, hogy leírja (ha már ő birtokában van az információnak), hogy egyrészt nincs Fejér megyében szerviz, akit ajánlhatna, másrészt hogy az illetékes szerviz Isztimér esetében a következő budapesti: név, cím. valamint azt is gondolom, hogy nem lett volna irreális elvárás a levél átfutása helyett annak elolvasása.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 15:23:20

@E®: monnyakle, háztartásigéplexiás vagyok. Az isztimér szindróma mellékhatása. Külömben nem fáj, csak gyakran megromlik a perkelt a mosógépbe, a szennyes gatyám meg jegeces lesz.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 15:25:04

@E®: nem az volt a kérdés hol nincs illetékes szerviz, már kicsit bocs. Meg akkor emg azért menne az idiótázás. Ismerem én az ijen poszttolókat, mesmeg aztat vizionálja, hogy a sunyi ügyfélszolgák összeröhögnek a háta mögött és direkt késöbb válaszoltak neki.

2011.10.25. 15:25:25

@Rosszindulatú Vászka: az a lényeg, hogy a lakáskulcs mindkettőben rossz helyen van. szerintem nem csoda, hogy összekeverted :D

szabyka 2011.10.25. 15:26:02

Ez az egész már rég szőrszálhasogatás. Ti, akik hűek vagytok a panaszkodáshoz, eldöntöttétek, hogy akkora hiba történt amiért legalább akasztás járna. Teljesen mind1 ki, mit ír, így befejeztem, vitázzatok és sok panaszkodási lehetőséget kívánok nektek az életben, látom ez tesz titeket boldoggá!

2011.10.25. 15:29:21

@szabyka: ügyfél elmeséli, hogy az ügyfélszolgálat hibázott. az ügyfélszolgálat erre idejön, és elmeséli, hogy de ő csak egyszer és kicsit, és az nem is hiba. próbáljuk megmagyarázni, hogy de az bizony hiba (most nem az, hogy világvége, de azért hiba, na), erre ügyfélszolgálat lebunkózza az egész bandát és sértődötten elvonul. függöny. :)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.25. 15:29:55

@Rosszindulatú Vászka:
Egyébként ha már megtaláltad a térképet, értelmezhetted is volna. Nincsen Fehérváron szakszerviz, hanem ki tudnak oda szállni egy napon belül. Fejér megyében Tata, Veszprém, Kecskemét, Budapest amik játszhatnak, és feltehetőleg más-más szerviz illetékes a különböző településeken.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 15:36:25

@Zabalint: jé, télleg. Ha Isztimérre költöznék, ezt mindenképpen jó tudni. Monnyuk, ha már rossz a gép, nem eccerűbb fehérváron lerakni és ott bevizsgáltatni, mint messzebb hurcibálni ecélból?

Monnyuk jó kis posz, mert legalább tanultam egy új maygar köznevet, ez ritka :)

szabyka 2011.10.25. 15:38:20

@E®: ügyfél idejön, és úgy minősít valakit, hogy fogalma sincs semmiről. Lehet, hogy te eltűrőd, hogy degeneráltnak nevezzenek mindenkit aki a környezetedben van, én nem. Nem az ügyfélszolgálat jött ide, hanem én. Nem megsértődve vonulok el, hanem meguntam az egészet!

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 15:38:23

@E®: lehet, hogy tiltva van nekik a gúgli. Egy csomó gonosz multi szűri a gyári rencerbe a vivet meg fészbúkt meg lávbokszot. Énse tudom mindegyik falunevet fejből, most számoltam meg és 134-et nem tudok fejből. Röstellemis üstvöllést. Igaz, nem vagyok ügyfélszolga.

AlulírottFentemlített 2011.10.25. 15:39:21

Egy fontosch kérdésre viszont itt sincs válasz.

Megfelelő méretű-e a hüttő-e?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 15:39:55

@szabyka: olvasni-e tucc? Ja, nem.

Nem ügyfél degeneráltozott le, hanem a Jackyll.

szabyka 2011.10.25. 15:41:41

@Rosszindulatú Vászka: Írni tudsz normálisan? Ja, nem!

Akkor jackyll szomorodjon meg. Ennyi. Szép napot nektek!

2011.10.25. 15:42:16

@szabyka: az ügyfélnek fogalma sem volt semmiről, így kénytelen volt a rendelkezésére álló infókból kiindulni, ami a levelezés közte és az ügyfélszolgálat között. előtte sem volt fogalma semmiről, ezért aztán kérdezett. meg is kapta méltó büntetését! :)
ja és nem nevezte degeneráltnak az ügyfélszolgálatost, mindössze a bemutatott levéllel illusztrálta a felmutatható képességeket. tekinthetjük ezt úgy is, hogy az ügyfélszolgálat bemutatkozott, merthogy ugye leírta, amit, úgyhogy ne csodálkozzon! :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2011.10.25. 15:45:41

Felvételi teszt ügyfélszolgálatosoknak:

Benő Budapesten él. Vett egy hűtőt Budapesten. 5 év múlva a hűtő elromlott. Benő, aki nem költözött el a városból, most szervizt keres.

Kérdések:

1. Hol él Benő?

a. Isztiméren
b. piros
c. holnapután
d. ÁÁÁÁÁÁÖÖÖÖÖHHHHHHH

2. Hová vigye szervizbe a hűtőt?

a. Sopronba
b. Isztimérre
c. sehova, dobja ki a picsába
d. EEEEÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ

3. Miért szeretne Ön ügyfélszolgálatos lenni?
a. Nem tudom
b. Isztimér
c. EEEEEEEEÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜŐŐŐŐÁÁÁÁÁÁHHH

Don Quixote de la Ferko 2011.10.25. 15:47:01

Ezt a sok okost. Üljetek be ügyfélszolgálatosnak. Ahogy elnézem, azt mindenki kurva jól tudja ebben az országban, hogy a másiknak mi lenne a dolga.

G Ni**a 2011.10.25. 15:48:07

Mondhat bárki bármit, hogy ez hibázott meg az hibázott.... Kérdem én, milyen lelki állapotú ember, milyen öntelt és lekezelő az az 'ügyfél' aki egy ilyen kis félreértés miatt, egy ilyen buta hiba miatt ennyire felháborodik és retardáltnak nevez egy másik embert... talán Ő valami atomfizikus lehet... hát kívánom neki, hogy ez legyen a legnagyobb baja az életben!!! az ilyen emberek miatt tart ott az ország ahol tart...

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 15:49:42

@szabyka: tudok. Te nem. Tulajdonneveket nagy kezdőbetűvel szokjuk.

Valamint:
"Levelére hivatkozva továbbítanám a területileg illetékes szakszervizünk elérhetőségeit, ahol segítségére lesznek a kérdéseivel kapcsolatban.
Szerviz: Elszöv Mikro Kft 2Cím: 1076 Budapest , Klauzál tér 6Telefon: 06-1-268-0610"

ez magyarul így íródik:
Levelére hivatkozva (inkább válaszolva) továbbítom (tehát helytelen a feltételes mód használata) illetékes szakszervizünk (ezügyben illetékes, mert nem egyetlen)
Tisztelt!
Levelére hivatkozva továbbítanám a területileg illetékes szakszervizünk elérhetőségeit, ahol segítségére lesznek a kérdéseivel kapcsolatban.
(A szerviz szó felesleges, elé a behúzás is) Elszöv Mikro Kft. (pont) 2. (pont, szóköz, de a tagolás végett inkább enter)
Cím: 1076 Budapest, (nem rakunk szóközt a veszző elé) Klauzál tér 6. (pont és szóköz) Telefon: 06-1-268-0610"

Remélem segítettem.

További ingerszegény és kellemes, munkaörömökben gazdag napot kívánok.

2011.10.25. 15:56:30

@luciferko: az ügyfélszolgálat egy tradicionálisan... ööö... khmm... keresem a politikailag korrekt jelzőt... szóval belépő szintű munkakör, jellemzően alacsony az átlagéletkor is. néhányan továbblépnek, mások eleve magasabb szinten csatlakoznak be. nagyon jó iskola egyébként, ügyfélkezelésből és önuralomból sok jó technikát el lehet sajátítani, kvázi az életre nevel. nade aztán továbblépünk, keresünk valami kihívást is az életben :) mármint jobb esetben.

Kifordított kacagány 2011.10.25. 15:57:07

az itt elhangzottakból azért kiderült, hogy tényleg retardáltakat alkalmaz a vörpúl. pedig épp most akartam hűtőt venni. még jó, hogy benéztem

2011.10.25. 15:58:35

@G Ni**a: neked is el kéne már olvasni a posztot, nem csak szabyka kommentjeit...

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 16:01:23

Amit még nem értek, hogy miért nem mindegy az ügyfélszolgálatnak, hogy hová viszi a hűtőt a júzer? Kap egy listát a Isztimér közeli szervizekről, és majd eldönti mejik van neki legközelebb. Vagy nem?

KecskeDotyi 2011.10.25. 16:05:07

@Reálhozam Bukta: Látszik, h sosem voltál üfszolgos. Akkor kicsit is tudnád, h manapság, amikor mindenki mindent azonnal és most és pontosan és szépen akar, akkor cseppet sem kellemes ez a meló. Ha meg nem lennének üfszolgosok, akkor meg azért sírna a szád.

2011.10.25. 16:05:25

@Rosszindulatú Vászka: a szerződött szervizeket promotálja a Vörpúl, ez a mézesmadzag, amivel rábírta őket a szerződéskötésre, gondolom. ergo az ügyfélszolgálat nem és nem tud más szervizről (arról sem, ami méteres betűkkel hirdeti magát az üfivel átellenben ugyanabban az utcában), csak a szerződöttekről.

Kifordított kacagány 2011.10.25. 16:06:00

@Rosszindulatú Vászka: á, nem, akkor nem tudja megmondani a tutit, hogy hova KELL vinnie. hol éltél te az elmúlt 100 évben? itt olyan nincs, hogy hava akarja, ne adj isten szeretné.

Don Quixote de la Ferko 2011.10.25. 16:06:09

@E®:

Ez mind rendben van, de nem ok a lenézésre, és a "retardált" kifejezés használatára.

Meg kéne tanulni egymás mellett élni, és nem azonnal a másik torkának ugrani, ha az nem úgy viselkedik, ahogy egy kibic elvárja.

Főleg egy olyan esetben, mikor a guglival gyorsabban lehet megtalálni a megfelelő információt, mint az ügyfélszolgálatos levelezésével.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.25. 16:08:38

@szabyka:
Te nyomoronc!
/vagy ez már volt?/
10 sec. alatt +találtam Isztimért a térképen, közelébe ott van SZ.fehérvár
És ujabb 0,01 sec alatt a gugli kiadott 27,000 találatot
a "székesfehérvár Whirpool szerviz" keresésre

Az első mindjárt felsorolja térkészerűen a szervizeket cimekkel együtt

www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=sz%C3%A9kesfeh%C3%A9rv%C3%A1r%20whirpool%20szerviz&source=web&cd=1&sqi=2&ved=0CCEQFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.szoratker.hu%2Fsites%2Fdefault%2Ffiles%2FSZERVIZEK_WHIRLPOOL.pdf&ei=7MGmTvmCPcmD4gSTrtTxDw&usg=AFQjCNHzaxjwIIhvb7BUCo77iaZNk30YWA&cad=rja

Ennyit nem tudodott a retartált ügyfélszolga megcsinálni?
Gondolom neki nem is kellett volna guglizni

Lehet nyomoronckodni

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.25. 16:11:41

@KecskeDotyi:
Nézzél már utána mielött hulyeségeket irogacc /te is/

Manci néni, a szomszéd 2011.10.25. 16:11:48

Drága posztoló! Attól, hogy Isztiméren laksz, még nem kell azt hinned, hogy a Google-t a disznók eszik. Nem drágám! És különben is minek akarod megjavíttatni a mosógépedet? Úgyis teknőben mosol ennyi értelmi képességgel. Ja, hogy hűűűűtő! Télire, falun...

Egyébként a Google-tól tudom, hogy hol a szervííííííz! Megmondom neked:

Uniszolg Szerviz, Siemens, Whirlpool, Bosch
8000 Székesfehérvár
Széchenyi István út 19.

KecskeDotyi 2011.10.25. 16:15:48

@horex: Mint már említették, az üfszolgos ne guglizik rá, hanem van egy listája. Valszeg a gugli is szimplán le van tiltva, jobb helyeken ugyanis a munkavégzéshez szükséges programokon és oldalaok kívül minden blokkolva van.

G Ni**a 2011.10.25. 16:16:32

@E®: Képzeld, olvastam!! És meg is értettem! Csak azt nem értem, hogy egy ilyen apró hiba miatt miért kell azonnal retardáltnak nevezni valakit...??? szerintem ezt normális emberi hangnemben meg lehetett volna oldani és nem egyből fikázni a másik embert aki esetleg hibázott... ;)

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.25. 16:18:17

@Manci néni, a szomszéd:
Manci néni , te képzett IT szakember vagy
Miért is kellene guglizni egy póri embernek?

A megfelelő irodának irt, a Wirpul központi emilcimére, az meg fasz volt
Ennyi
Ne a posztolót ekézd ezért

Ma mipoláncsövet kerestem a guglival Bp-en
Nincs, egy hely van, villért, menjek ki Csömörre
Ott mentem el a Bajcsyn egy müárt bolt elött, bementem volt, vettem
Nincsenek ott a neten, gugli se tuggya hogy van nekik

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.25. 16:19:46

@KecskeDotyi:
OK
de irtam, nem is kellett volna gugliznia
A saját tájékoztatójukat linkeltem be, gondolom ott van Gizikének is a fiókban
Miért nem válaszolt a kérdezőnek?

2011.10.25. 16:21:08

@G Ni**a: az a szomorú helyzet van, hogy ha azt értetted, hogy az ügyfél szerint retardált az ügyfélszolgálatos, akkor bizony nem értetted meg, hiába is írod. ez persze már a kommentekben is többször előkerült, tehát megállapíthatjuk, hogy az ismétlés sem segít a tudás felszedésében. mindegy, hagyjuk :)

Kifordított kacagány 2011.10.25. 16:24:44

@Manci néni, a szomszéd: azért ne legyél rá annyira büszke, hogy te már láttad a google-t, volt idő mikor te sem tudtad, hogy eszik vagy isszák. sőt olyan is volt, hogy egy használhatatlan kis vacak volt és hiába írtál be neki ilyeneket, nem tudtál meg belőle semmit. ügyfélszolgálat valószínűleg akkor is volt már és van úgy, hogy valaki a jól bevált biztosnak tűnő dolgokra esküszik és ettől még nem kell azt hinnie, hogy bármit is a disznók esznek.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 16:31:57

@Kifordított kacagány: azér a gúgli ügyében azt el kell ismerni, hogy a legfajinabb torrentkereső. Ez azért mókás nem?

G Ni**a 2011.10.25. 16:32:40

@E®: idézem:'Az esélyegyenlőség és a költséghatékonyság jegyében a Whirlpool csökkent értelmi képességű munkatársakat alkalmaz az ügyfélszolgálaton.' Ebből következik, hogy aki az ügyfélnek válaszolt az ügyfélszolgálatról az szerinte vagy a postoló szerint csökkent értelmi képességű vagy mint a címben írta retardált. Akkor szerinted aki az ügyfélszolgálaton dolgozik az nem az ügyfélszolgálatos?? Hogy lehet ezt másképp érteni??

2011.10.25. 16:35:22

@G Ni**a: segítek, mert látom, egyedül nem megy. szóval odáig, hogy panaszára kettőspont, a Jackyll írta. onnantól, hogy Szia Homár, az ügyfél írta. az ügyfélszolgálatos által írt részt gondolom egyedül is felismered. te meg leírtad, hogy lehet ezt másképp érteni :D (bár én sem értem, hogy sikerült...)

2011.10.25. 16:37:03

@G Ni**a: oh, bocs, egy fontos összefüggést kihagytam. szóval odáig, hogy panaszára kettőspont, a Jackyll írta, inclusive hivatkozott félmondat. oké így? :)

Kifordított kacagány 2011.10.25. 16:38:06

@Rosszindulatú Vászka: istenem, jól kikupált, de majd ez a lufi is kipukkad egyszer és lesz helyette másik, ami jobb.
a torrentes véleményedet nem osztom, sokszor hasznavehetetlen találatokat hoz.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 16:43:09

@Kifordított kacagány: az nem feltétlenül a gúgli hibája, mármint a rossz torrent, meg ezügybe azért nem is érdemes reklamálni, viszont nem is klubrencerbe működ, azért az ér pontot sztem.

Hameg elromléik, vagy jön újabb, arról vélhetően nem lesznek blúzballadák meg panaszos levelek. Homárposzt elképzelhető, végülis itt a drótpóstamélt is elsiratták.

Rettegő Goethe · http://www.meglepetes.com 2011.10.25. 16:50:54

Van ez így túl egzotikus nevű településeknél :D
goo.gl/iXXAu

Kifordított kacagány 2011.10.25. 16:54:14

@Rosszindulatú Vászka: hibája is meg nem is. valahol az lenne a kereső lényege, hogy azt találja meg amire szükséged van. ha nem tudja szűrni a számodra érdektelen szemetet, akkor nem sokra tudod használni. a yahoo is ebbe bukott bele és a google csak ennek köszönheti, hogy most istenítve van.
ha elromlik én biztos nem fogom siratni. főleg ha lesz egy célszerűbb eszköz amit használni lehet.

2011.10.25. 16:57:25

@Kifordított kacagány: ha elromlik, és nem lesz helyette más, akkor én bizony sírni fogok... mondjuk torrentet torrentz-en keresek, és gugli sem mindenható, továbbá azt találta meg, amit keresel rajta, nem azt, amit meg szeretnél találni, de ettől még erre-arra jó :)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 17:02:32

@Kifordított kacagány: "valahol az lenne a kereső lényege, hogy azt találja meg amire szükséged van."

Ezzel nem érteke egyet. Egyrészt hadd szelektájjam én a találatokat - persze ez sok munka időnként, meg másrészt pont az a buktája, így is túl sokat tud rólam. Ha ez így megy tovább, a "pina" szóra keresve nemsoká csak a zsáneremnek megfelelő hölgyek képeivel fog traktálni, rosszabb esetben letuilt, mint a word hejessírás, ami azért elég lidérces, nem kicsit orwelli, vagy méginkább relevánsan (P.H.) dick-i.

@E®: ugye, hogy ugye?

KecskeDotyi 2011.10.25. 17:03:06

@horex: 1: Ez a szórátker honalpján van, nem a vörpúlén.

2: Lehet h pl van Veszprémben, de az nem ILLETÉKES nemtudommármianeveatelepüésnekaholaposztolólakik-n.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.10.25. 17:04:47

Jaj, gyerekek, ha még az lenne az egyetlen baj a Whirlpoollal, hogy ügyifogyikat alkalmaznak ügyfélszolinak.
Sokkal nagyobb baj, hogy a termékeik nagy része egyszerűen ipari hulladék.

Kifordított kacagány 2011.10.25. 17:05:48

@E®: mindig lesz más. nem attól lesz felejtős, hogy egyszercsak nem ad több találatot, hanem attól, ha lesz egy másik ami ügyesebb.
torrentet én is torrentz-en keresek, meg még pár másik keresőn.
pedig az lenne a lényege, hogy amit szeretnél, azt találja meg. ha pl festéket keresel, akkor ne a hasonló nevű transzvesztita szolgáltatásait népszerűsítse. vagy fordítva:)

Kifordított kacagány 2011.10.25. 17:09:16

@hüjehalyó: persze mert nem csak az ügyfélszolgálatnál alkalmaznak retardáltakat, hanem a tervező és a gyártó részlegeken is:)

2011.10.25. 17:11:07

@Kifordított kacagány: valami ilyesmit elkezdett, pl. ha festékre nem annyira szoktál keresni, ellenben transzveszcicákra igen, akkor adott karaktersorra előbbresorolja az olyan nevű transzveszcicákat. tudod, mint anyu, hogy "dehát ezt szereted, kisfiam!" :DDD
és erre írta Vászka, hogy már így is túl sokat tud a gugli...
persze ha lenne gondolatolvasó interfész (amit én személy szerint meglehetősen régóta szorgalmazok, dehát eddig még az összes programozó kevés volt a feladathoz), akkor egész más lenne a helyzet. csakúgymondom.

Kifordított kacagány 2011.10.25. 17:11:29

@Rosszindulatú Vászka: azért miután 50 oldal szemétből kell kitúrnod azt ami téged érdekel, nem biztos, hogy annyira örülsz az eredménynek. nem azt várom el, hogy bekorlátozzon, hanem azt, hogy az engem érintő témaköröket találja meg.(vagy legalább bontsa témakörökre)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 17:12:58

@Kifordított kacagány: te is abba a buzibárba jársz? Ugye mijen ügyes a srác?

Ezért kell a kombinált kulcsszavas, és vagy szinonímás cseles keresőkifejezésekkel operálni. Ha nincs meg pár oldal lapozás után a neked kellő találat, másképpen próbálkozni. Ebben azért a gúgli nem rossz.

Továbbá remek jáccótér is. Kifejezetten kedvelem az ünnepi logóikat pl.

Írjad be, hogy "szamárszex" :)

Kifordított kacagány 2011.10.25. 17:14:18

@E®: ellenben ha egyszer festéket keresnék mert valamilyen másfajta ecsetre vágyom, akkor meg azokat nem találja meg, tehát ez a megoldás zsákutca.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 17:14:37

@E®: nekem van ojan gondolatolvasós interfészem. Úgy hívják, hogy Feleség. Akkor is azt akarom, amit gondol, hogy szeretnék, ha nem, vagyishogy működik.

2011.10.25. 17:16:04

@Rosszindulatú Vászka: nem azt mondtam, hogy nincs ilyen a világban, hanem hogy nem volt még olyan programozó, aki fel bírta volna mérni a működési mechanizmusát. mármint az asszonynak, gondolatolvasásügyileg :D

Kifordított kacagány 2011.10.25. 17:17:02

@Rosszindulatú Vászka: igen, ebben jó, csak már annyi "szemét" gyűlt fel benne, hogy ez nem minden esetben működik. volt már olyan, hogy fél napot keresgéltem hiába, pedig nem ma kezdtem ezt a szórakozást. igaz, belátom az én hibám, mindig csak populáris témákat kellene keresnem.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.10.25. 17:17:10

@szabyka: mondja ezt egy retardált.
IQ teszten voltál? Gondolom negatív ...

2011.10.25. 17:22:09

@Kifordított kacagány: a karaktersor az karaktersor, az egyezés meg egyezés. lábbalhajtós, faék bonyolultságú alapja van a dolognak, csak a rangsorolás a titkos és bonyolult, mint a coca cola meg a pickszalámi. vagyis amit nem úgy hívnak a weblapon, hogy transzveszcica, hanem hogy transzvesztita, azt nem és nem fogja megtalálni - itt jön az, hogy keress a másik szóra is, mert a gugli csak egy program, te meg gondolkodni is tudsz.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 17:22:41

@Kifordított kacagány: ez csak azért van, mert a net nincs eléggé szabájozva. Szreencsére. Ezért szeressük. Soxor lelek jobb vagy érdekesebb dolgot, mint amit eredetileg kerestem, nagy kaland ez is.

Ha életvitel okán keresel valamit (figyelem, releva következik, hátőgépszrelőt akkor többször bukta, mint nem, de ennek oka leginkább hogy pont ojan elmaradott a hun netszféra, mint minden más területen.

Ha meg tematikusan keresel, akkor nincs mit tenni, minthogy, olvasgatsz jó sokat, mert vélhetően te sem hiszel a netsoppok reklámjainak meg saját szavazós minőségiönszopásaiknak. Civil fogyasztóvédelem ügyben meg a béka segge alatt vagyunk (jelzem nem kívánom bántani a békarajongókat és a békákat, ez csak egy tájjellegű verbális népi fordulat).

De alakul ez is, csak lassabban, mint szeretnénk.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.25. 18:08:27

@KecskeDotyi:
Nem messze Sfh.vártol

Mer a rohatt rencerváltás +szüntette a kisfalvak Virpul szervizeit is
Bezzeg anno minden faluban volt

England win The Ashes! 2011.10.25. 21:17:02

Nem olvastam végig az összes kommentet: volt már ma szó a győri 14-es buszról?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.25. 22:07:27

@Dr Jozef Vengloš: az nem volt. Ellembe jött az inkriminált ügyfélszolga a barátaival és jól kiosztották ezt a sunyi, gonosz, rosszindulatú és kötsög bandát. Téged név szerint is megemlítettek.

CID 2011.10.25. 22:07:54

@KecskeDotyi: Mondjuk azért az egy kicsit erős, hogy olyas valaki pampog a tisztességes munkavégzésről, akinek nincs munkája :) Már bocs, te azt hiszed mindenki hülye, te akkor is villamos vagy ?

És nem, nem dolgozok a vörpúlnál :)

Manci néni, a szomszéd 2011.10.25. 23:45:53

@horex: Azoknak akik nem tudják használni a Google-t, ott van a tudakozó. Ott szívesen beírják helyettük, hogy "whirlpool szerviz székesfehérvár" és párszáz forintért kapcsolják is a szervizt nekik.

Tényleg, nem tudja valaki, mennyi a tudakozó száma?

Megdobbent 2011.10.26. 00:12:00

@Manci néni, a szomszéd: en csak a googlijet tudom, de nincs telefonom, meg internet sincs :(

De mijaza insztimre vagymi? Ott minek az embereknek huto? Fűtő kell most, itt a hideg!

England win The Ashes! 2011.10.26. 08:46:30

@Rosszindulatú Vászka: Ezt a megtiszteltetést! Fel is írom a kéménybe korommal. :)

@Megdobbent:

Ahogy a költő is említi egy helyen: "Isztimér kútágas hórihorgas gémmel."

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.10.26. 09:01:42

@E®:
Tutti, hogy az, ja írja. Szerintem Indexes. Ott már régen a falhoz állt az összes korrektor.

2011.10.26. 11:13:48

@KecskeDotyi: kirúghatod, de a következő ügyfélszolis is ilyen lesz. Valami végtelenül gyenge emberanyag lepte el az országot munkakaereső szerepben.

KecskeDotyi 2011.10.26. 11:48:28

@CID: Ha dolgozok, akkor mindig 100%osan elvégzem a munkámat, vagy inkább bele se kezdek. Rám a munkám miatt sosem volt panasz, sőt, dícséretet kaptam az ügyfelektől. Az, hogy nem jöttem ki a főnökkel már más tészta.

KecskeDotyi 2011.10.26. 11:50:25

@CID: Ja, és meló szempontjából a legelőnytelenebb megyében lakom.

Kifordított kacagány 2011.10.26. 14:06:28

@E®: azért ez már nem annyira egyszerű történet. manapság mindenféle nyelvi és szinonima szótárakkal is dolgozik, néha egész ügyes is velük. ha pedig beírom a transzveszcicát, bizony simán válogathatok a transzvesztiták között is.

@Rosszindulatú Vászka: a netet nem is kell szabályozni. egy kereső miatt pláne nem. a kereső szabályozza önmagát, hogy miben kell keresnie. a google sem az egész netet böngészi végig, csak azt ami megvan neki belőle. legyen abban ügyesebb, hogy mit tárol és miben meg hogyan keres. ha otthon elszórom valamerre a csavarhúzómat és meg kell keresnem, akkor én is a káoszból teremtek rendet. tegye ezt egy netes kereső is, ez a dolga.

BurgerQueen 2011.10.27. 09:15:59

Sziasztok,
én vagyok az "ügyfél".
Először is azoknak válaszolnék, akik leszidtak, amiért retardáltnak neveztem az ügyfélszolgálatost. Nem ÉN neveztem annak - a Homár döntött így (bár én sem háborgok ellene, az igaz), a bevezető szövegeket ők írják, én csak a levelezést folyattam le.
Kettő: azért lássuk be, ha már ez a munkája valakinek, a minimum, hogy nem írkál ilyen hülyeségeket. Nyilván, ha képes e-mailt küldeni, képes a Google-t is használni - pl. megnézi, hogy Fejér megyében van-e Isztimér nevű település. Már ha eleve rendesen végigolvasta volna a levelemet. De nem emiatt kívánt Homárt az ügy, hanem mert annak ellenére, hogy több szervizt említ Fejér megyében, kiküld egy budapesti címet...
Három: nem szakszervizben (tehát ahol nem foglalkoznak az adott márkával) nem vállalták el a javítást, de majd keresünk valakit Isztiméren. :)
Sziasztok, BQ

lutria 2011.10.29. 18:47:26

Azért kiváncsi lennék kiszállna-e egy szerelő a Budapesti Klauzár térről a 88-93km-re lévő Isztimérre,és ha igen akkor mennyiért,mert ha Bp-en belül minimum 5000 Ft a kiszállási dij akkor oda már több lenne mint a hűtő értéke.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.01. 13:20:20

nem csak a vörpúlnál vannak értelmi fogyatékosok. tapasztalataim szerint az összes cég hasonló adottságokkal rendelkező munkatársakat tesz le a telefonos illetve levelezős székekbe.
rendre csak felületesen olvassák el, értelmezni éptelenek a leveleket és sokadszor kell leírni ugyanazt a problémát.
erre egyetlen gyógymód van: a kurvaanyázás.
szomrú tapasztalatom, hogyha 1, 2, 3, x levelet írsz normális vagy akár megalázkodó hangnemben, leszarják a fejedet.
amint felemeled a hangod és írsz egy nabazdmegmostmárelegemvanés csináljvalamitmert..., 1-2 napon belül az ügy el van intézve.
sajnos az esetek 99,9%-ára ez a jellemző.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.01. 17:06:26

@BurgerQueen:
Nem írt Fejér megyében több szervízt, mint ahogy a weboldalukon ki is derül, hogy nincs egy sem(legalábbis hivatalos szakszervíz, ami rajta van a listájukon). Neked vannak alapvető problémáid a szövegértéssel, az hogy több szervíz is illetékes Fejér megyében, nem azt jelenti, hogy több szervíz van Fejér megyében.

BurgerQueen 2011.11.02. 09:13:22

@Zabalint: Ezek szerint igen sokaknak megy nehezen a szövegértés... az "illetékes" szó használatáról szerintem órákig el lehetne vitatkozni. Vagy azon, hogy ha több szervizt (itt jegyezném meg, hogy rövid i-vel írandó, de sebaj, ennek ellenére nyugodtan okoskodj mások szövegértési képességeiről, ehhez nem kell tudnod helyesen írni)említ, akkor adjon meg több elérhetőséget.

adam_nemeth1 2011.11.02. 19:14:03

Leszögezném az elején, nem dolgozom a whirlpoolnál. Ez a jackyll kinek képzeli magát? ahogy itt több bejegyzést is olvastam, kb. mintha ő lenne az atyaúristen! Ő milyen jogon minősít akárkit is ilyen jelzőkkel? A bejegyzéssel kapcsolatban: Tény, hogy hibázott az ügyintéző, mert nem vette észre a település nevét. Na és? Aki dolgozik, előfordul, hogy hibázik. Aki itt dolgozik, és fikázza a másikat sosem hibázott? Semmiben? Ezt nem hiszem. Én is hibáztam a munkám során. Nem került senki életébe, és ahogy jelen esetben nem keletkezett senkinek semmi anyagi kára. És az, hogy illetékes, nem azt jelenti, hogy helyileg ott található. Ahogy azt többen leírták, ha nem tetszik a lehetőség lehet nyugodtan másik szervizt keresni. Ha nem javítja másik szerviz, akkor vagy elfogadom amit ajánlottak, vagy kidobom a gépet, nem egyből panaszkodok ilyen oldalakon. Az, hogy valaki ügyfélszolgálaton dolgozik, nem azt jelenti, hogy valaki retardált. Ez a baj manapság, hogy nem kezeljük az embertársainkat emberként. Miért van? A sok kocka aki itt beírogat mivel több, mint akit éppen szidnak? Kedves ügyfél: az a baj, hogy önnek is sok ideje van panaszkodni, de, hogy egy kicsit is önálló legyen az már nem megy. Azért kíváncsi lennék, hogy sok embernek az életben is ekkora lenne-e a szája, vagy csak a monitor mögül ilyen kemény. Sok hozzászóló sokkal nagyon kárt okoz ezzel a hozzáállásával a világnak, mint az a szerencsétlen ügyintéző, akit itt aláznak. Lehet engem is fikázni, nagyon nem érdekel, nem fogok a neten keménykedő emberek szintjére lesüllyedni, az ő szegénységi bizonyítványuk amit írnak!
süti beállítások módosítása