Tékozló Homár

13 éves fantomtartozás az OTP-nél

2012.02.28. 08:25 | jackyll | komment

A Homár szomorúan értesült, hogy még mindig létezik Intrum Justitia, és ezúttal az OTP-vel szövetkeztek, hogy sosem volt tartozásokat hajtsanak be. Kitartás minden szenvedő fogyasztónak, már nem tart soká a bankterrror, csak ki kell várni, amíg a görögök fellázadnak, és az egész szarhegy összeomlik.

Azért irom a levelem mert a mai napon kicsit kiakadtam az Intium justicia és az OTP közös müveletén. Pár hónapja lekértem az adóslistát hogy tudjam mennyi tartozásom van ,mert van és szeretném rendezni. Jött a levél amin 2 Intiumos tartozás szerepelt felhivtam az ügyfélszolgáltot készségesek voltak segitettek , fizetés megállapodás részletek stb. Már 2 részletet fizettem is minden ment a rendes kerékvágásban.

A mai napon kaptam egy levelet, emailt , amelyben közölték velem hogy egy korábbi OTP-s tartozásom is van még 1999- böl ami akkor 45000 forint volt és mostanra 300.000 forint körül áll a tartozásom Na kaptam egy sokkot évek óta nincs számlám az OTP-nél akkor amikor volt emlékszem erre a követelésre de levonták a fizetésemböl anno. De ennek legalább 12 éve. Hogy lehet hogy még aktiv a követelés?

Felhivtam az itriumot és közöltem nem ismerem el a tartozást mert ez nem valós mire tudatta velem az illetö atelefonban hogy ez miatt is fenn vagyok a BAR-on a legjobb tudomásom szerint akkor még nem is volt BAR lista és amit lekértem azon nincs ilyen bejegyzés . Mondtam neki ha felrak e miatt a valótlan elévült követelés miatt botrányt fogok csinálni és nem vagyok hajlandó fizetni, továbbá ahogy az illető emlitette most ez a követelés szüneteltetve van - Hogy is van ez? Van követelés 13 éve szünetel mikor lesz aktiv vagy már az vagy jegelik az ükunokáim számára ? nem értem.

Követelnek egy visszafizetett tartozást kamatos kamattal én bizonyitani nem tudom papirom nincs mert ugye nem vagyk köteles megörizni az isten tudja hányszor költöztem azóta miért én bizonyitsak? Egyszerüen egy vicc az egész. Bár olvastam hasonló hozzá szolókat hasonló eset miatt várnám a javaslatokat hogy mit tehetek.

Egyszerüen hihetetlen milyen pénzéhes csaló emberek élnek  közöttünk tisztelet a kivételnek.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 08:27:34

Jó reggelt, jó szurkolást.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 08:30:39

ne csináljon a posztoló semmit, azonkívül, hogy kikér minden igazolást a banktól. ezt ki kell adniuk, ha meg nem, akkor kiderült hogy az új mancika elszúrt valamit a számlán, mert aszitte ez is olyan mint a fészbukk,hogy utólag lehet törölni a beírásokat.

rio.pete 2012.02.28. 08:36:36

Most akkor e miatt, vagy ez miatt?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.28. 08:37:11

Elkezdett a posztoló fizetni, aztán rögtön fejőstehénnek nézték. Nem szép dolog elmaradt tartozásokat felhalmozni, de ettől függetlenül mind az OTP, és mind az Intrum sünt érdemel.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.28. 08:39:17

Ez így eléggé sovánka. Ijen paláver egyetlen undok levél miatt. Se konfliktus, se lehúzás, se levélváltás... legalább a biztiork bunkü volt?

Ellembe a poszt utolsó mondata homérdialektika gyanús, van akkora közhej, mint az ezért tart itt ez a orzág.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.28. 08:40:12

Nekem minden évben jön tőlük egy felszólítás (egy utolsó) hogy 2006-ban tartozom a gázműveknek 16 eFt-al.
2004 óta Tigázos vagyok.

bekbórd! 2012.02.28. 08:40:18

én a helyében fölvennék még egy 28-dik kölcsönt, hogy kifizessem az eddigieket. ha úgysem tartja számon őket, tökmindegy, hogy eggyel több, vagy kevesebb.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.28. 08:42:39

@batgirl: Ja ez így nem értelmes. Szóval a Fővárosi gázműveknek tartozom 2006 óta, viszont vidéken lakom, és 2004 óta Tigáz Szolgáltató van.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 08:43:03

@Rosszindulatú Vászka: én imádom a közhelyeket :) olyan megnyugtatóak.

2012.02.28. 08:43:13

Ehh: közell netyven hejesirássihibbát számótam ösze.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.28. 08:46:13

@Prof. azsiráf.PhD.: űn gyűlölöm a közhjet, mint a pestist :)

És nem csak a jé miatt.

És jó vagyok benne.

@SamSem: nem kizárt, hogy ez heji rekord, gratula!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.28. 08:48:16

@batgirl: Különbe' is, ha vidéken lax, hogy vigyelek moziba? He?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.28. 08:48:33

@estrella negra: már beszéltem velük telefonon többször, de hiába.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 08:48:55

@Rosszindulatú Vászka: tudom hogy te utálod.:) engem olyan kellemes érzés fog el tőlük, mint amikor betegen meleg tejbegrízt eszel az ágyba. valami olyasmi.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.28. 08:50:47

@estrella negra:
1. pest környéki vidék
2. tudok én menni a saját lábamon is
3. nem tudom összefog e jönni, igencsak eltér az ízlésünk filmekben

Rosszindulatú Vászka 2012.02.28. 08:51:39

@Prof. azsiráf.PhD.: én inkább úgy fogalmaztam volna, hogy társadalmi kohéziós szerepe van van, mint a hélótáknál mind a három drámájuknak :)

Csak szólnák amúgy, hogy parádés tejbepapit tudok főzni. Ja, és PANDA!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.28. 08:57:26

a zabkása finomabb, vörösáfonyával

vape 2012.02.28. 09:11:23

Szomorú történet az, hogy valakinek már BAR-ból kell listát lekérnie, hogy tudja, kinek és mennyivel tartozik.:)

Csigorin 2012.02.28. 09:26:34

"akkor levontak a fizetesembol" No hat akkor bankszamlara jott a fizetes? mert akkor az akkori szamlakivonatot kerje ki a bankbol.

mondjuk 12 eve nem kis osszeg volt a 45ezer penz, azert illett volna elrakni az igazolast.

Hogy miert neked kell bizonyitani es megorizni? Egyszeruen azert mert rajtad kivul ez senkinek sem erdeke.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.28. 09:54:39

@batgirl: Telefonon???
Bemegy.
Asztalt ügyintézőre ráborít.
Örül.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.28. 09:59:02

@estrella negra: ne butáskodj, hagy levelezzenek. nekem az összes csekkem meg van , hogy nem hozzájuk tartozom. Az én időmet nem szándékozom rájuk pazarolni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.28. 09:59:21

@Prof. azsiráf.PhD.: Meleg tejbegríz rossz, hideg tejbegríz jó!
A legjobb, ha vágni lehet, és legalább egy órája áll a hűtőben, megszórva kakaóval és cukorral, ami már szét van olvadva a tetején. Fincsifincsi.
Meg van még a rántott tejbegríz. Az is királyság. Lehet, hogy feldobom atpihoz.

parasite 2012.02.28. 10:01:22

@bekbórd!: am Nincs 28 kölcsönöm nem veszek fel többet és ha ezt a kettőt letudom nem lesz tartozásom .

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.28. 10:01:24

@batgirl: Az milyen csekk, amin az áll, hogy nem tartozol hozzájuk? Ne gyerekeskedjünk már! Hát Homár olvasó e vagy?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.28. 10:04:24

@batgirl: Azokról a lábakról nincs valami fényképed?;-)
Bábszínház?
Múzeum?
Sörfesztivál?
Szvingerklub?

parasite 2012.02.28. 10:05:29

@vape: Azért kértem le hogy feltudjam venni a kapcsolatot valakivel aki a korábbi felmondott 2 hitelemet kezeli, de én legalább rendbe akarom hozni az életem és próbálok egyenesbe jönni. Szerintem meg nagyon kevés hasonló ember van aki ezt megteszi , mert sajnos többségüknek nincs miböl. Azért köszi a hozzászólást.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 10:07:24

@estrella negra: nyamm. kristälycukorral:)

nagyanyämnak az volt a heppje, hogy engem fel kell hizlalni, ezert mindig meglocsolta a tejbegrizt olvasztott zsirral. nagyon fini volt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.28. 10:07:47

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Puszta kézzel nem, mert attól még bajod is lehet. Csak ha van nálad célszerszám (boxer, bikacsök, kisbalta, bézbólütő, tótsóler, ólmosbot, evező, szívlapát, ilyesmi).

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.28. 10:13:13

@Prof. azsiráf.PhD.: Igazi ínyenc csakis kristálycukorral, natürlich.
A zsíros változatot még nem próbáltam, de a sültszalonna mehet rá. Kakastaréj formátumban nagyon jó benyomást tesz.
Esetleg a zsírt melegen ihatod is hozzá pöttyös bögréből.
Oszt, amikor itt van a szezonnya, harapjál mellé koviubit.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.02.28. 10:13:59

Még szerencse, hogy az Aldiban ilyen nem fordulhatna elő.

Zöldegér 2012.02.28. 10:15:15

Mijaza Intrum/intium/itrium Justitia??????

Rosszindulatú Vászka 2012.02.28. 10:28:59

@Prof. azsiráf.PhD.: no és, sikerült neki?

Ezt mindenképpen tudnom kell. A minap nézegettem kedvenc aktivistáim, a FEMEN anorekszia-ellenes demonstrációját és megváltozott az életem.

Feltétlenül sürge választ várok!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.28. 10:29:12

@estrella negra: azt hittem a lelkemet akarod, közben csak a lábamat???????

brühühüüüüüüü

The butcher strikes back 2012.02.28. 11:00:53

@Zöldegér: Olyanok mint a cigányok, csak öltönyben járnak lopni-rabolni :)

The butcher strikes back 2012.02.28. 11:02:00

@The butcher strikes back: Elnézést, tévedtem, az öltönyös tolvajok ezeket bérlik fel behajtásra :P

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.02.28. 11:17:47

@batgirl: "Utolsó felszólítás tárgyú levelükből megdöbbenve értesültem arról, hogy ezek szerint az Önök vállalata is meg fog szűnni. Kérem, fogadják őszinte együttérzésemet!"

bukdacsolonyihagecc 2012.02.28. 11:24:41

mit tehecc? Megőrzöl mindent.

S1lver 2012.02.28. 11:26:22

2007-ben hitelt akartam felvenni az egyik banktól, amikor is kiderült, hogy nem lehet, mert BAR listán vagyok. Mellbevágott a dolog, utánajártam: 1989-ben nyitottunk szüleimmel egy OTP Junior számlát, amin 1996-ra lett 2000.- Ft tartozás - ezt ugyanebben az évben befizettem, csakhogy az OTP ezt elfelejtette és átadta az OTP Faktoringnak. Soha egyetlen levelet vagy tájékoztatást sem kaptam, ellenben a BAR listára felnyomtak pár év után.

Természetesen balhéztam, egy hét alatt altüntették még a nyomait is.

bounty123 2012.02.28. 11:33:26

Legalább egyszer írtad volna le helyesen a behajtócég nevét.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.28. 11:38:38

@bukdacsolonyihagecc: "mit tehecc? Megőrzöl mindent."

Van egy fehér szekrényem, abba szépen időrendben beteszek minden számlát, levelet, banki kimutatást. Múlt héten teli lett a szekrény. Elzarándokoltam az IKEA-ba, vettem egy másik fehér szekrényt, összeraktam, és legalulra szépen betettem az IKEA számlát a szekrényről.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.02.28. 11:56:56

@Prof. azsiráf.PhD.: Bővebben a "kényszerbetegségek" címszó alatt is lehet olvasni az ilyenekről. Nem mellesleg a bagyhírű Bubó doktor elmekórtan-professzorának a szavai is ide kívánkoznak: "Egy paranoiásnak is lehetnek ellenségei."

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 12:18:00

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: @atpijkamo: hogyne. engem mindig lenyűgöztek azok az emberek, aki képesek a számláikat rendben tartani, lefűzni, szortírozni. nekem van egy szép nagy kalapdobozom, aztán random jelleggel belevágok mindent. ha valami köll, akkor túrok.

ellenbe a pasim az abc és időrendszer szerint rendezgeti a cuccokat, meg egyéb is, csak azt nem értem már. néha megsajnál és rendbeteszi az én papírjaimat is.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 12:24:23

@atpijkamo: sajnos nem adhatom.... 15 évig kerestem, mostmár nem adom senkinek:)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 12:34:14

@atpijkamo: csak egy picit maximalista. :)

jut eszembe. most voltam a dokinál a csuklómmal megint. előadtam az összes panaszomat. aszongya, gipszeljük be megint. mondom neki, az csak egy hónapra oldja meg a dolgot. végül kibökte, hogy szerinte ez sose fog meggyógyulni, csak ha nem gépelek és nyomkodom az egeret soha többet. aszonta szerezzek be ilyesmi egeret:

www.fentek-ind.com/mztmsub.htm

az talán enyhíti a terhelést. csak gondoltam hátha neked is jól jönne.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.28. 12:40:55

@Prof. azsiráf.PhD.: Egyszerűbb USB-s tapipadot venned, mint ami a notebookokon van, azt akárhova fölragaszthatod, minimális mozgás és erőfeszítés kell hozzá.

Az én kezem teljesen okés. Csak onnan tudom, hogy baja volt, hogy egy kicsit merevebb. Persze ha nem vigyáznék rá nagyon, akkor biztos lennének szimptómák.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 12:44:47

@atpijkamo: majd megnézem azt is. valamit muszáj vele kezdenem, mert így nem tudok se dolgozni, se homározni. roppant flusztláló.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.28. 12:47:21

@Prof. azsiráf.PhD.: Nekem is problémáim vannak néha a homározással. Az oldalam szokott szúrni. Itt jobbra lent, ahol mutatom. A röhögéstől. A mai nap nem olyan tragikus.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.28. 13:01:44

Ebben legalább vannak elgépelések.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 13:05:11

@atpijkamo: eccer írni kéne egy tökéletes homárposztot. valakinek a blogjára gyűjthetnénk az ötleteket, aztán a tehetséges kollégák összeollózzák a kívánságokat és lenne egy ultiméjt örökérvényű posztunk. na?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 13:46:56

@estrella negra: azmiaz? lécci fejtsed ki bővebben, mer máma fogyi vagyok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.28. 14:06:21

Kereskedelmi forgalmon kívüli cikkekre alkalmazott kifejezés (kifejezetten ilyen feliratú boríték is létezett). Úgy hiszem számlázási/vám szempontokból volt jelentősége. Tk. azt jelenti, amit sugall.
Be akartam írni a pontos definícióját, de nem leltem ilyet a gúglin. (A csillió találatból.)
Esetleg valami szakember segíthetne.

England win The Ashes! 2012.02.28. 14:36:07

@Zöldegér: Intim Justitia? Szerintem az, amikor Igazságos kollegina bikiniben zumbázik. :)

Syolos 2012.02.28. 15:10:55

Szerintem ezt Pali bá írta, ráismerni a hejessirására :)

Kenderice 2012.02.28. 15:29:32

Szerintem meg már régen elévült a követelés.

Raoul Duke 00 2012.02.28. 17:20:17

Sosem voltam OTP ügyfél, mégis kitalálták hogy tartozom nekik 56.000Ft-tal.
Hát a jó k..va anyukat.

tede 2012.02.28. 17:33:58

Amikor lejár a hiteled, akkor utána kell járni mindennek és addig ütni az asztalt, amig nem kapsz egy nullás igazolást. Utána, ha szükséges a földhivatali papírt is leellenőrizni, ha jelzálog alapú a hitel.
Ha az ember arra készül, hogy az ügyintézők idióták, lusták és semmit nem csinálnak jól, akkor jár el helyesen és le kell mindent ellenőrizni.
Mindenről legyen papírod, amit be is szkennelsz, hátha elveszted és akkor még jól jöhet egy írott cd a hivatalos dokumentumokkal.
Mennyi de mennyi ember nem foglalkozik azzal, hogy minden le legyen megfelelően zárva amikor egy hitel lejárt.
Az ügyintézők meg vajon foglalkoznak vele? Egy amúgy is lejárt üggyel?

kiskakas 2012.02.28. 17:37:47

Próbálkoznak.
Mindegyik bank ezt csinálja. Bevett szokás. hátha.... :-(
Ki állítja meg őket?

Murci 2012.02.28. 17:41:44

A lakásvásárlás után az illetékhivatalban (akkor még volt) befizettem az illetéket, majd kértem egy papírt, hogy nem tartozom. Fél óra üvöltőzés kezdődött. Basszus, nem akartak adni ilyen papírt!

@Raoul Duke 00:
Random módon kiküldenek fizetési felszólítást?

Én most éppen pattogok az ügyfélszolgálat és a bankfiók között. Az ügyfélszolgálat küld a bankfiókba, a bankfiókból az ügyfélszolgálatra. Azt hiszem írok egy levelet Csányinak.

látjátok feleim szümtükkel 2012.02.28. 17:42:33

@Prof. azsiráf.PhD.: "végül kibökte, hogy szerinte ez sose fog meggyógyulni, csak ha nem gépelek és nyomkodom az egeret soha többet. aszonta szerezzek be ilyesmi egeret:"

Hallgass a dokira, és közben figyelj a könyöködre is, mert az a következő fájós pont. ( Nekem már fáj, nagyon, még a vállam is.)

tede 2012.02.28. 17:46:25

@Kenderice: nem évült el a követelés, mert régen 5 év volt az elévülés, de akkor is elég volt egy ajánlott levelet bemutatni, hogy ők értesítették az ógyfelet. sőt, segítettek azzal, hogy nem is kell átvennie az ügyfélnek, mint régen, hanem elég, ha a postás aláírja, hogy bedobta
nagyon sok régi parkolási büntetés van, ahol a kedves cég az idők végzetéig zaklatja az ügyfeleket 5 évente kiküldött ajánlott levéllel és folyamatos kamatos kamatoztatással.
Ami ráadásul teljesen jogszerű, ha perre viszik és a parkolási ügyet bizonyítják és legalább 5 évente ajánlott levélben értesítette az ügyfelet, akkor akár 10 év után is megítélik nekik az akkorra már szépen meghízott büntetést.

látjátok feleim szümtükkel 2012.02.28. 17:48:05

jackyll: Régen a pénzkövetelés öt év alatt évült el, talán most is ennyi az elévülési ideje. Azért én minimum 6- évig őrzöm meg a tartozásokkal kapcsolatos papírokat.

Vigyázni!
A pénzintézetek és egyéb hasonló vérszívók ( közszolgáltatók) szokták azt a trükköt alkalmazni, hogy fizetési meghagyást küldenek, és ha arra nem történik reagálás, akkor az végrehajtható. A végrehajtási szakban a követelés jogossága nem vitatható, így lehet duplán fizetni.

Kenderice 2012.02.28. 17:55:55

@tede: Most is 5 év az elévülés ami csak akkor tolódik, ha azt megszakítják.
Szerintem az történt, hogy (ahogy a posztoló írta) levonták tőle a tartozást, csak a rendszerbe benne maradt és ezért vették észre csak most, ilyen későn.
Ha 5 évig nem kapott semmilyen értesítőt, akkor bizony elévült a követelés.

anyósnyelv 2012.02.28. 19:20:00

@batgirl: hihihi, hiába még akadnak eredeti lábfetisiszták, ennél rosszabb is akad!

Pienaar 2012.02.28. 19:40:37

Igen, szerintem is elévült. De amúgy meg ha levonták a fizetésből akkor annak nyoma van az 1999-es bérszámfejtésben. Biztos macera lenne előkotorni a (volt) munkáltatónak az irattárból de biztos hogy el van tárolva, a személyi anyagokat (az egyéb dokumentációval ellentétben) korlátlan ideig köteles megőrízni a munkáltató, annak jogutódja vagy a felszámoló - végelszámoló.

pjotr_75 2012.02.28. 19:45:58

@Prof. azsiráf.PhD.: elég nyomorék egér :), tessék kezet váltani egerezéshez, hamar meg lehet szokni (kb. 3 nap múlva már észre se veszed, hogy nem a megszokott kezeddel egerezel), én is így úsztam meg kétszer az ínhüvelygyulladást a kattintgatós ujjamban. Amikor úgy érzed, hogy már ok, 2-3 hónap, simán visszaállsz.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 19:49:30

@estrella negra: sztem értéknélküli minta, de nem vagyok szakember. hááá, nincs itt egy póstás? vagy legalább egy bakter?

@látjátok feleim szümtükkel: áááhh, sajnos azon már túl vagyok. évek óta fáj a hátam, valszeg emiatt meg az irodai ücsörgés se használ neki ugye.

napi két óra úszás használna, de nem fűlik a fogam hozzá. a biciklizés meg nem jó erre...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.28. 19:56:17

@Prof. azsiráf.PhD.: Vannak tartásjavító ülőalkalmatosságok. Hogy mennyit használnak, azt persze nemt'om.
De állítólag feltaláltak valami internet nevű dolgot. Ott megnézheted.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 20:00:27

@estrella negra: tudom, már nézegettem. nekem csak az használna ha valaki odakötözne a székre hogy egyenesen üljek.

illetve, opcionálisan még jó lenne otthonról távdolgozni az ágyból, de azt csak néha lehet.

renitencs 2012.02.28. 20:29:17

Morbid, de megtörtént: Több éve meghalt feleségem 2005 augusztusában megszűnt, az OTP által több. mint 5 évvel később újjáélesztett folyószámlájának állítólagos számlavezetési díj - tartozásával kapcsolatos b@szogatást azzal sikerült megszűntetnem, hogy levelet írtam "Tisztelt Csányi Elvtárs/Úr/Elvtársúr/Úrelvtárs/Nemkívánttörlenő!" megszólítással az elhúnyt nevében. Lassan egy éve békén hagynak, remélem ez már így is marad.

Vamos 2012.02.28. 20:37:47

Èn hasonlòan jàrtam. 15 ève nem lakom ott ahova küldtèk ès azòta nincs közöm az Otp hez. 1 hete kaptam a levelet azòta nem èrem el õket ès emailre se vàlaszolnak. 25 ezer plusz kamatok..

fda 2012.02.28. 20:50:04

Posztoló nem túl erős az írásban. (Ha külföldi, aki 3 éve tanul magyarul, akkor tök jó és elnézést a megjegyzésért.)
Intrumékkal nem kell sokat tökölni, de csak akkor ha tuti biztos vagy a dolgodban. Ha 100% hogy a tartozás ki lett fizetve, akkor meg kell nekik mondani, hogy fenyegetőzzenek csak nyugodtan, majd a bíróságon mutassák be a bizonyítékaikat. Ők se hülyék, nem indítanak pert, ha nincs nekik valós bizonyítékuk arra, hogy tartozol.

csicskatroll 2012.02.28. 20:57:25

@tede: nincs az a bíróság, amelyik elfogadja, hogy te értesítve voltál a postás aláírása alapján.

kilopták a postaládából, ennyi.

ezért nem szabad az ilyen telefonokban azt mondani, hogy igen te vagy XY, mert rögzítik a hívást, és ez tájékoztatásnak minősül, és újraindul az 5 év.

HÍrközlési szolgáltatásból fakadó tartozások 1!!!! év alatt évülnek el.
Ennek ellenére pl EOS bepróbálkozik behajtásokkal, nekem is küldik az UPC-s szarságot. de soha nem ajánlva.

ha majd jön ajánlva, vagy végrehajtás, akkor ellentmondással élsz a 2003. évi C. törvény 143. paragrafus, 2. pontja alapján.

"(2) Az előfizetői szerződésekből eredő igények egy év alatt évülnek el, amelyet az (1) bekezdés szerinti esetekben a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani."

postásnak lenni az bizalmi állás: nálunk nagyon jól tudja, hogy előbb megmondja kitől jött, én meg megmondom átveszem-e...

szal poszt toló: tudnak mutatni az elmúlt 5 éven belülről felszólítást, amit te vagy veled egy háztartásban élő közvetlen hozzátartozód aláírt? vagy olyan rögzített telefonhívást, ahol tájékoztattak, hogy tartozol?

ha nem, akkor közölni kell velük, hogy heló van, és ne zaklassanak.

"327. § (1) A követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a követelés bírósági úton való érvényesítése, továbbá megegyezéssel való módosítása - ideértve az egyezséget is -, végül a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése megszakítja az elévülést."

ha bíróságra vitték volna, vagy aláírtál volna valamit, akkor újra indult volna az 5 év.

DE!!! ha korábban elismerted a tartozást, akkor nem évül el!

Quasi. 2012.02.28. 20:59:08

@bounty@bounty123: ...akkor mi lett volna? Eldurransz? Sose legyen hasonló problémád!

tede 2012.02.28. 21:18:08

@csicskatroll: "nincs az a bíróság, amelyik elfogadja, hogy te értesítve voltál a postás aláírása alapján."

Sok sikert hozzá :) Ha a postás aláírja az ajánlott küldemény postázását, akkor bizony az kézbesítettnek tekintik. Ez már jópár éve így van, mert addig sokat trükköztek a címzettek és nem vették át a küldeményeket.

Gyikarc 2012.02.28. 21:51:43

Nem lehet egy agysebesz a postiro. Vette hitelre a plazma TV-t, most meg nem megy a fizetes mi?

egy atlag 2012.02.28. 21:56:02

otp...nálam ez már szitokszó, pedig jó ideje nem ott van a számlám.
amúgy a többi is szar. ótvar szoftverek, agyonhajszolt alkalmazottak mindenhol. csopvez fölött pedig megy a faszverés ezerrel, így javulni sem fog semmi.

2012.02.28. 22:55:25

az otp és az intum justitia is benyalhat a melegbe.ezek a behajtó cégek 5000- ért vesznek meg néhány százezres tartozást...
persze csomagokban,mondjuk 100000-ért 3m-t
és próbálják behajtani az általuk egyébként "kifizetett" adósságot,így lényegét tekintve a te tartozásod 0 az otp-vel szemben,leírják.Okos intium meg követeli rajtad az otp nevében azt ami nem is volt soha mert az a tartozás már nem létezik te pedig soha nem tartoztál az intiumnak, rafináltak ezek a jogászokból alakult érdektársaságok!
van aki megijed és fizet,van aki nem. én röhögök ezeken a szarházi alakokon, annyira tipikus jellemtelen emberek mint én.

2012.01.23. óta tag. 2012.02.28. 22:59:03

`98as OTP kölcsönömet a mai napig nem fizettem vissza, még mindig küldözgetik a szarjaikat, de bekaphattyák!
Büszkék lehettek rám!!

UltraTotálBrutál (törölt) 2012.02.28. 23:06:52

Sajnos nem 1 év az elévülési idő, mert a bankkal kötött (bankszámla, hitel, stb.) szerződések nem tartoznak az előfizetői szerződések közé. Pech az is, hogy az akkori termék ÜSZ-ekben még benne volt, hogy amennyiben az ügyfél nem veszi át az értesítést, vagy az nem érkezik vissza abnakhoz, azt kézbesítettnek kell tekinteni. Mivel az ÜSZ pedig elválaszthatatlan része volt akkoriban is a szerződésnek, a posztoló amikor aláírta a tartozásról szóló szerződést, ezt is tudomásul vette.
Ezek után ha a bank előáll egy nyilvántartással, amiben a tartozást rögzíti és ki tudja mutatni, ha majd bírósági szakaszba kerül az ügy, a posztólót terheli a bizonyítási kényszer arra vonatkozóan, hogy a tartozását már megfizette. Persze meg lehet támadni a nyilvántartás adattartamának valódiságát, de ehhez combos szakértőkre lesz szükség. Arról nem is beszélve, hogy per esetén a perköltség is növeli a tartozást. Ha posztoló semmilyen forrásból sem tudja beszerezni a fizetés tényét igazoló bármit, próbáljon egyezkedni a követelésbehajtóval. Esetenként akár a tartozás 50%-át is elengedhetik, a maradékra pedig kérhet részletfizetési könnyítést.

treblinka (törölt) 2012.02.28. 23:20:35

Ne legyenek illúzióid, most amikor 100 milliárdokat vesznek ki a bankok zsebéből a devizahitelesek úgymond megmentésével, akkor rárepülnek minden kinnlévő fillérre. Be fogják vasalni kőkeményen, egyébként rá is fér az ilyen "a pénz az kell, de visszafizetni már nem fogom a köcsög banknak" barmokra. Ja, hogy ez nem tetszik? El lehet menni uzsoráért havi 50%-os kamatra cigányokhoz. Sok sikert!

Bangó Tarzan (törölt) 2012.02.29. 00:33:56

Én az első körben megtanulnék heJesen írni aSZtán pofáznék hüJeségeket az interneten és írnék le egy szájba****tt mondatot vesző nélkül és felvennék még 5 kölcsönt is és azt is egy kiba***tt mondatban igényelném a banktól hogy elfelejCSem és írhassak a Homárnak hogy a hozzá szólok (külön írva persze) is leírhassák egy mondatban vessző nélkül heJesen írva a hozzá szólásukat így kiderül hogy a fél ország analfabéta-gamma-delta-théta.

rezsöatya 2012.02.29. 02:38:06

Néhány éve egy ház eladása után fél évvel kitalálta az Elmű, hogy tartozom nekik. Persze nem írták volna át a villanyórát az új tulajra, ha így lett volna, de ez őket nem zavarta. Csekkek bemutatva, mégis pereltek. Egyszerűen szarul könyveletek, ezt már az első tárgyaláson levezettem. Két évig töketlenkedtek, végül ügyvéd nélkül jogerősen megnyertem a pert ellenük, pedig őket a Novák Tünde ügyvédi iroda védte (volna). Aztán a tatabányai vízmű hozott ki egy hónapra százezres számlát, ott is megnyertük. Most már jó ideje kint vagyok Angliában, tegnap hív a szomszéd, hogy jöttek a követelésbehajtók, mert most meg 250 ezres számlát "nem fizettünk be", pedig ott sem vagyunk, fogyasztás sincs. Soroljam? Egyik gecibbül dolgozik, mint a másik. De hogy Hofit idézzem; ezek maradjanak csak otthon, rájuk otthon van szükség! Meneküljön, aki tud, mert ez csak rosszabb lesz!

rourke1 2012.02.29. 04:53:47

@csicskatroll:
A tartozás soha nem évül el, csak a behajtási kényszer.

33.vilmos 2012.02.29. 06:13:22

@látjátok feleim szümtükkel: Pénzkövetelés (pénzbeni tartozás) soha nem évül el.

Európai Bigottság 2012.02.29. 08:39:09

@rourke1: @33.vilmos:
ezeket a hülyeségeket honnan veszitek?
a pénzbeli követelések 5 év alatt évülnek el, csak vannak események, amik megszakítják/újraindítják az elévülést.

Peter__Blau 2012.02.29. 09:15:36

Ha valaha is volt számlád az OTP-nél, bármikor várhatsz egy követelést tőlük egy halom pénzről. Tapasztalat. Nekem is volt számlám, azt gondoltam megszüntettem, mert bent voltam a számlavezető fiókban és megszüntettem. Erre jött egy levél két évvel rá, hogy nenjek be megszüntetni a számlámat és kiegyenlíteni a tartozásomat. Megtettem újra, de ennek már tíz éve kb., most várom én is a levelet amiben közlik hogy kérnek még pár tízezret.

ex-dr. vuk 2012.02.29. 09:23:00

Amennyiben nem kaptal (tertivevenyes!) felszolitast legalabb 5 evente, a tartozast feldughatjak maguknak.

vladimir964 2012.02.29. 09:38:41

Bizony ez a buli a bankoknak, és egyéb pénzügyi intézményeknek! Megvárják, amíg a piti tartozás az egyébként törvényes kamatlábbal többszörösére dagad, és akkor csapnak le. Így már akkor megéri akár behajtó céggel jutalékért behajtani a lóvét. Sok pici tartozás 8-10 év múlva munka nélkül talált pénz gyanánt busás hasznot hoz. Jobb mint a tőzsde, ez tuti pénz! Egyébiránt amíg nem tértivevényes levélben kapod a felszólítást, addig laza mozdulattal iktathatod a kukába, minthogy ők sem tudják bizonyítani, hogy megkaptad-e a levelet, és a legfőbb szabály, sohase te kezdeményezd a kapcsolatfelvételt, soha ne telefonálj vagy mailezz a megadott címekre, mivel ezzel automatikusan elismered a tartozásodat. (a tértivevényes levélig zaklatásként könyvelhető el a dolog) Esetedben ezt a kardinális hibát úgy látom, elkövetted. Időhúzási lehetőségek: ha már jön a tértivevényes, első alkalommal ne vedd át, egy hét múlva a postásnak újra meg kell kísérelnie az átadást. Ekkor se vedd át, azonban ekkor már 2-3 napon belül át kell venned, mert visszaküldik és kézbesítettnek minősül. Válaszodat mindig a legeslegutolsó napon add fel (általában 15 nap, az Apeh tavaly óta bekeményített, ott 10 nap) ha van rá módod, vidéki postahivatalban, mert az még plusz 1-2 nap idő nyereség, és semmiképpen sem sürgősségivel. Ez így első körben lazán bő egy hónap nyereség. Ameddig csak lehet köss bele minden piszlicsáré dologba, a fenti recept szerint további 3-4 hónapot nyerhetsz vele. Ha már fizetési meghagyást kapsz, automatikusan mondj ellent írásban, nem kell indokolni! Innentől akár el is mehetsz nyaralni, mert mivel immár bíróság elé kerül az ügy, legalább egy évig nyugodt vagy. (arra is jó odafigyelni, hogy fenti szisztémával július közepéig ki kell húzni, mivel akkor leállnak a bíróságok, és augusztus végéig, szeptember közepéig megint hali-gali van) Ha esetleg van az ingatlanodon teher, lehetőleg hétszámjegyű banki törlesztőrészlet, de a legjobb az Apehos (ezeket - főleg az utóbbit - viszont kőkeményen törleszteni kell, nehogy bekapcsolódjanak!), akkor ilyen viszonylag kis tartozásnál nemigen tudnak veled mit kezdeni, mivel egy esetleges végrehajtás során egyrészt az összeg nagysága szerint kerül felosztásra a lóvé, másrészt az Apeh elsőbbséget élvez mindenkivel szemben. Tehát vagy helyből feladják (erről nem értesítenek, de ha fél évig nem történik semmi, biztos lehetsz benne), vagy bepróbálkoznak szintén faktorcégeken keresztül részletfizetési ajánlattal. Ezt viszont sokszor érdemes megfontolni, mivel a visító disznók, csak hogy némi korpához jussanak, hajlandóak akár 50% engedményre is. Hát tudom hogy bunkó és destruktív dolgokat írtam, de egy bunkó és destruktív berendezkedésű országban, amit bunkó és destruktív, dilettáns és pökhendi kormány vezet, meg kell tanulni túlélni. Remélem sokaknak tudtam segíteni.

monetar 2012.02.29. 09:51:52

Ha biztos vagy a befizetéseidben kérd ki az OTP-től a befizetésekről a teljes kimutatást. Fizetni kell érte, de legalább előássák a régi dossziékat és kigyűjtik.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.02.29. 10:21:31

Új -nem bóvli- kormányt, új köztársasági elnököt, Gyurcsány-Orbán nélküli Magyarországot!

A tavaszi szél meghozza gyümölcsét, orbán banda takarodj!

crazy78 2012.02.29. 10:28:53

@parasite: Azt írtad hogy a fizetésedből levonták. Ennek nagyon könnyű utána járni. Ha még a munkáltatód vonta le, akkor keresd meg az akkori munkáltatód, és kérj másolatot a fizetési papírodról. Ha pedig átutalták a bankszámládra és onnan vonták le, akkor menj be a bankhoz, ott megvan a teljes számlamúltad. Amennyiben valóban megtörtént a terhelés, kérhetsz erről igazolást.
Ha a levonás bármilyen módon tényleg megtörtént és nem csak rosszul emlékszel, akkor annak nyoma van.

2012.02.29. 11:18:32

Hát ezt már nem először, és nem egyfelől hallom, hogy a nevezett intézmény szeret fantomtartozásokkal, extrabevételt generálni, jellemzően azzal a módszerrel, hogy a befejezettnek, letudottnak hitt hitel, vagy befektetés valahogy sunyi módon tovább él a rendszerben, az ügyfél tudta, vagy beleegyezése nélkül, aztán sok év után, derült égből villámcsapás kamatos kamattal aktivizálódik.

Kaszáspók 2012.02.29. 11:53:01

Szeretném mindenki figyelmét felhívni hogy a magyar nyelvben léteznek egybeírandó (nem egybe írandó) összetett szavak.

Az egybe írandó szavakat EGYBE ÍRJUK és NEM külön!!!

Tehát pl. "hozzászóló" és nem "hozzá szóló", főleg nem "szoló"!

alex58 2012.02.29. 11:55:26

Nekem jogerős bírósági végzésem is van arról, hogy az OTP követelése velem szemben elévült, mégis az 1989-ben létrejött, majd 1993-ban felmondott hitelszerződés utáni tartozást akarják megjeleníteni a KHR-ben.

A hitelt nem én vettem fel, de tőlem, mint adóstárstól az egyetemleges felelősség folytán havi 13.000 Ft-ot tiltottak le a fizetésemből 1996-2000 között. Az adóstól és a kezesektől nem tudtak levonni semmit, mert egyikük meghalt, a többiek pedig munkanélküliek lettek. 2000 tavaszától megszűnt a jövedelmem letiltása, majd rá 8 évre (!) küldtek egy levelet ami szerint a 2000-ben még fennmaradt pár százezer Ft tartozás a kamatok miatt időközben millió feletti összegre duzzadt.

A bírósághoz fordultam és még abban az évben ( 2008 ) meg is nyertem a pert, a bíróság kimondta, hogy az időközben bekövetkezett elévülés folytán rajtam már nem végrehajtható a tartozás.

Néhány hete jött az adategyeztető levél, ami szerint ennek a 23 évvel ezelőtt felvett, de csak részben visszafizetett hitelnek adatait, az én nevemmel párosítva be akarják tenni a KHR-be. Reklamáltam és azt a választ kaptam, hogy a tartozás akkor is tartozás, ha az nem végrehajtható.

Egyelőre itt tartok, valószínűleg a PSZÁF-től kérek majd tanácsot, mert bár jelenleg nem zavar, ha a listán vagyok, pár év múlva szeretnék majd hitelt felvenni.

Alternatív 2012.02.29. 13:49:38

@Prof. azsiráf.PhD.: Próbáld ki ezt:

www.katzer.hu/kiegeszitok.htm
(Nekem a 330000 típusúhoz hasonló van.)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.29. 14:10:30

@Kaszáspók: "Szeretném mindenki figyelmét felhívni hogy a magyar nyelvben léteznek egybeírandó (nem egybe írandó) összetett szavak.

Az egybe írandó szavakat EGYBE ÍRJUK és NEM külön!!!
"

valamint például egybeírandó és nem egybe írandó, ha mán kekeckedünk, ugye.

@Alternatív: köszi. az a könyöktámasz jónak néz ki.

@pjotr@gportal.hu: neked is köszi. próbáltam már átcserélni, de nem megy. rozsdás az agyféltekém ehhez. most azt találtam ki, hogy madzagmentes egeret használok . kicsit jobb.

2012.03.01. 10:58:17

@Kaszáspók: "Szeretném mindenki figyelmét felhívni hogy a magyar nyelvben léteznek"

Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a Magyar helyesírásban használnak vesszőt (,) is. Hamár nyelvtannácizmusra adjuk a fejünket, nem árt figyelni arra, hogy ne kövessünk el szarvashibát, mert az ciki.

parasite 2012.03.04. 13:16:21

@Bangó Tarzan: Első körben egy kibaszott nagy bunkó vagy ha nincs normális véleményed akkor kussolj. Azt kívánom neked, hogy százszor annyi gondod legyen az életben mint nekem vagy másoknak.

Bangó Tarzan (törölt) 2012.03.04. 21:42:59

@parasite: Te meg analfabéta vagy. Melyik a jobb? :) Felszólító mondat végére felkiáltójelet teszünk. Általános iskolában ezt így tanították. A vessző használata is ajánlott néha.

Egyébként az előző hozzászólásom nagyon is jól tükrözi a véleményem. Értelmezd!

Ylmor 2012.03.10. 22:15:12

@S1lver: Sosem voltam a Budapest Bank ügyfele, mégis egyszer egy csomó pénz kaptam tőlük. A mai napig sem tudom honnan volt. Állítólag 10 éve 300.000Ft-ot fektettem be állampapírba. 10 éve egy fillérem sem volt, kefíren éltem a szociális munkás fizetésemből.

halloween68 2012.03.19. 18:32:55

Tisztelt Jackyll!

Egy régi-régi bejegyzéseddel kapcsolatban érdeklődnék, mégpedig: Édesanyád halála után megörököltél egy bankkártya tartozást, illetve halott édesanyád KHR-re került, majd a tartozás a Faktoringhoz. Van valami fejlemény ez ügyben? Én 2010. májusában elhunyt édesapám bankkártyájával jártam ugyanígy, és most - lassan 2 éve a tartozás csak egyre nő, de nem vagyok hajlandó ezt kifizetni. "Elfelejtették" a számlát zárolni, stb. stb. Légy szíves, adj valami tippet, neked hogy sikerült ezt elintézni, mert én már ebbe bele fogok őrülni. 3 hónapja az OTP-hez küldött (ügyvédi!) levélre semmi válasz a mai napig!
Előre is köszi, ha tudsz valamit érdemben segíteni!
Halloween68

tbolondokhaza 2012.05.14. 19:33:40

jackyll,

Mind addig, amíg hitel érdemlően nem tudja bizonyítani, hogy Te tartozol ennyivel-annyival és ezen szerződés alapján, addig egy fillért se fizess.
Ha láttad a papírokat és azok a jogban megállnak, akkor fizess.. arra az adósságra, de addig egy fillért se.
A papírok bemutatása törvényi kötelezettség a hitelező részéről és meg kell adnia, hogyan jutott a cége is ebbe a helyzetbe és mit tett eddig, hogy megtaláljon.
Ha nem tudja bizonyítani, hogy minden megtett azért, hogy megtaláljon nem jár neki kamat, költség stb., csak a tőkét követelheti. Ha 5 évig semmi nyoma annak, hogy hitelt érdemlően nem kerestek, akkor Neked NEM KELL KIFIZETNED AZT A KÖVETELÉST, ezt írd le, add fel tértivevényesen és ne fizess.

De azokat a tartozásokat, amiket Te elismersz és elismertél fizetned KELL, ebből nem engedhetsz, arra TE kötelezettséget vállaltál és emiatt elmarasztalhatnak, büntető kamat, stb.

Én kifizettem az OTP Faktoring-EOS KSI kettősnek 2 sajt papírért, amin nem is volt hiteszerződés kb. 100 ezer forintot, amit folyószámla hitelből hoztak ki, ami igaz volt, de a jogalapjúk egy egyetemista koromban kötött szerződés volt, amiben nem is szerződtünk folyószámla hitelre. Ja és egy olyan bankszámla kivonat, ami egy több mint 5 éve zárolt bankszámla aznapi kivonata volt. Erre akartak perelni és még lehúzni egy csomó pénzzel. Még Én perelhettem volna be Őket ennyi papírral zaklatás miatt.

Az Intrum engem is zaklat egy ideje, kb. 4 éve, de még a mai napig nem tudtak betekintést adni az Ügyem papírjaiba. Ja és előre ki tudta számolni azokat a kezelési költségeket, amiket majd évek múlva engedélyezett csak a hatályos magyar jogszabály..ez hogy lehet..
Üdv tbolondokhaza
süti beállítások módosítása