Tékozló Homár

Online adókártya a NAV-tól

2012.03.08. 15:24 | jackyll | 70 komment

Úgy látszik még nem álltak át egységes adatfeldolgozásra a NAV-nál, mert 2 internetes igénylésből az egyiket visszadobták, azzal, hogy nem csatolták mellé a jelenlegi adókártyát:

2011 októberben úgy adódott, hogy le kellett cserélni az adókártyát nekem és feleségemnek is. A NAV által elkészített csoda Java programban létezik olyan adatlap, amivel a magyarorszag.hu-n keresztül lehet kezdeményezni a cserét. Online ügyintézés, maga a csoda. 2 héten belül kaptam a NAV-tól egy levelet, hogy megkapták a beadványomat és amíg nem kapom meg az új kártyát, addig a megküldött dokumentum a hivatalos adókártyám. Feleségem ugyanerre a beadványra szintén kapott egy levelet a NAV-tól, melyben felszólították, hogy az eljárás során "nem csatolta a jelenlegi adókártyát" és amennyiben azt nem küldi meg 8 napon belül postai úton, akkor a NAV visszautasítja a kérelmét, mivel nem tett eleget a törvény xy paragrafusának?

Arra nem is térnék ki, hogy törvényt hogy lehet kétféleképpen értelmezni, de hogy valójában mi juthatott a NAV ügyintéző eszébe az számomra érthetetlen "csatolja a beadványhoz az eredeti adókártyát"? Mindezt online beadvány esetén!

Postán tértivel feladtuk a kártyát és mint jogkövető állampolgár vártuk a kártyákat. Az első érdeklődő telefont december elején mertük megengedni magunknak, érdeklődve hogy vajon mi tart ennyi ideig. Talán senki nem gondolná, de a válasz.... nincs papír a nyomdában, ahol ezeket a kártyákat gyártják! Ez már önmagában érdekes, de most márciusban ugyanezt közölték telefonban a NAV illetékes ügyfélszolgálati telefonszámán, mi több közölték, hogy nekünk még szerencsénk van, mert van akinek 30-60 napra érvényes igazolást küldtek csak ki és azoknak folyamatosan újat kell kérniük, amíg a nagy papír hiány megoldódik.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.08. 15:25:57

hát igen, a nav egy csodálatos példány rendszerünknek.

England win The Ashes! 2012.03.08. 15:27:14

Még jó, hogy bele nem lépett!

England win The Ashes! 2012.03.08. 15:31:46

Egy pillanat! Azt mondja a poszter, hogy "amíg nem kapom meg az új kártyát, addig a megküldött dokumentum a hivatalos adókártyám."
Akkor ezzel mi a gond?

Az sokkal mókásabb és egyben szomorú is, hogy az egyik ügyintéző észlelte, hogy online történt az igénylés, a másik (aki a hölgyét intézte) meg fenyegeti az asszonyt, hogy irgum-burgum, ha nem küldi a régi kártyáját!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 15:31:52

elolvastam. tanulság: ha feketén dógozol, nincs szükség adókártyára

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.03.08. 15:35:03

Nincs papír a nyomdában.
Bezzeg arra van papír, hogy a 30-60 napra kiadott ideiglenes igazolásokat folyamatosan meghosszabbítsák.
Magyarország

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 15:35:11

poszttolót lehet mán?
eleve mán örüljön, hogy a TEK nem kényszeríti a poszttoló ánuszát intim kapcsoltra egy gumibottal. ugyanis mit mutyukáznak az adókártyával? gyanús...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.03.08. 15:36:38

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Ja. :) Vagy külföldön kell dolgozni, azt akkor meg leszarhatom a magyar adókártyát, mert egyáltalán nincs jövedelmem Magyarországon, meg nem is Magyarországon élek. Ez is egy megoldás :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 15:40:03

@Jani haverja:
mindegy mit csinálsz, csak az APEH/NAV-al ne kelljen kapcsolatba lépni, mer akkor mán rég rossz

Pa Lee 2012.03.08. 15:42:01

Az ügyintézőket is át kell állítani online üzemmódba, egyébként az offline évek győznek és rutinból az off ügyintézésre kéri a papírokat.. A nyomdában meg azért nincs papír, mert az online ügyintézés más néven PAPÍRKÍMÉLŐ ügyintézés, wehhehe.
Na most kíváncsi leszek mi mennyit szívunk majd ezekkel a pályázatos papírokkal:
urli.nl/ujeuropasport
Ez egy külön sportág..

elwood 2012.03.08. 15:44:02

a "hiány" szót utoljára 22 évvel ezelőtt hallottam.

igaz, az imperialista karvalytőke, meg gonosz tőzsdéző spekuláns szavakat is.

nosztalgia van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.03.08. 15:47:08

@elwood: Hiába Magyarországon most retro divat van...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.03.08. 15:49:16

@Pa Lee: A PAPÍRKÍMÉLŐ ügyintézésről jutott eszembe.
Bidé?
DDD

Tron65 2012.03.08. 15:57:07

@Jani haverja:
Inkább az az érdekes, hogy a helyzet tavaly december közepe óta fennáll.
Konkrétan: a beszállító nem tud megfelelő (speciális) papírt adni a nyomdának, amire az igazolványokat kinyomtathatnák.
Mostakkor áll a kérdés: ha négy (4) hónap alatt még mindig nem tudták megoldani a problémát, mikorra fogják?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.08. 16:07:40

Online-adókártya gyártását vállalom!
Csippel ellátva!
Jézusom, most jut eszembe:
csak nem az űrgyíkok jártak a nyomdában?4??4??

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.08. 16:43:48

Magas körökből arról tájékoztattak, hogy azért nincsen papír, mert azt felhasználták az alkotmány... sőt- Alkotmány...sőt- ALKOTMÁNY díszkiadásának csillió példányban való halaszthatatlan kinyomtatásához.

Pa Lee 2012.03.08. 16:44:34

@Jani haverja: Hát nagy sz.ban leszünk, ha csak chipes kártya meg mobil van nálunk az olyan szoros helyzetekben :DD

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.08. 16:44:46

"törvényt hogy lehet kétféleképpen értelmezni"

Úgy.

Fiatalka vagy még, vagy az elműlt húsz évet a Holdon töltötted.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.08. 16:57:17

@A félelmetes népszavazás: Ne beszéljél félre, az nem segít rajtad! Igényeltél már belőle? I/N

elwood 2012.03.08. 16:59:39

magyarország alaptörvényes demokrácia. államformája rántotthús.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.08. 17:02:19

@elwood: ...kleptokráciát akartál írni, nem?

Anomalocaris (törölt) 2012.03.08. 17:03:17

@estrella negra: De, ez a különbség igenis FONTOSCH!

Nem igényeltem, mert írtam egy sajátot, egyelőre még csak a lakásomban hatályos, de nemsokára kiterjesztem.

elwood 2012.03.08. 17:16:59

@estrella negra: nem, itt nem lopnak hanem "megvédenek". nyugdíjat, vagyont, ami kell

defendokrácia

Anomalocaris (törölt) 2012.03.08. 17:26:40

Vigyázat, címlap, jönnek a zakkantak.

SarahConnor 2012.03.08. 17:32:50

Én ezt nem értem teljesen, meg unalmas is.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.08. 17:33:06

@elwood: Védelmi pénz szedése nem törvénytelen?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.08. 17:41:00

@Dr Jozef Vengloš: De mer' lepett volna bele, mikor meg is kostolhatta volna?

Andaxin 2012.03.08. 17:58:10

@Jani haverja: Tervezik már az úgynevezett Szolidaritási adót. Amit a külföldön élő és dolgozó Ex hazánkfiai fognak az külföldön megkeresett jövedelmük után itthon fizetni. Ja, hogy ez ellentétes a kettős adózást kizáró nemzetközi szerződéssel? Nagy cucc, nem ez lenne az első nemzetközi szerződést sértő rendeletük. Majd legfeljebb visszavonják 1-2 év múlva.

England win The Ashes! 2012.03.08. 17:59:11

@hagyma: Hát ha már megkóstolta, mér' lépjen bele?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.03.08. 18:01:14

Szeretem a NAV-ot. Akárhányszor visszakérek pénzt az adóbevallásban, visszatartják a pénzt 90 napig extra ellenőrzésre, amiről nem értesítenek. Aztán persze kiderül, hogy minden rendben volt, de egy fillér kamatot sem kapok a pénzemre...

Marianka55 2012.03.08. 18:11:09

Én is igényeltem egy adókártyát online. 2 héten belül kaptam egy tértivevényes levelet. Nagy örömmel futok a postára. A levélben nem az adókártya volt hanem egy levél, hogy 2000 Ft értékű okmány bélyeget ragasszak fel a mellékelt nyomtatványra és azt tértivevényesen küldjem vissza. Azóta sincs adókártyám...

CID 2012.03.08. 18:12:01

Hát, az ilyen NAV-os postoknál, biztos, hogy a postoló a sügér. Aki nem ért egyet, az rábaszik ! Csak szólok.

vernarancs 2012.03.08. 18:18:42

Nekem is 2-bol semmi a merlegem. NAV rulez.

Netuddki. 2012.03.08. 18:20:11

Ajjaj! Ha már a NAV-nak se dolgozik a nyomda hitelbe mi lesz itt? Ál'amcsőd?

kela-bá 2012.03.08. 18:20:45

Minden virágbolt minden virágát minden NŐNEK !

XCat 2012.03.08. 18:54:40

@A félelmetes népszavazás: Nemtom láttál-e már díszkiadást, de úgy néz ki, hogy A3-mas, 4 cm vastag, és kb 5 kiló. Úgyhogy a dolog nem teljesen hihetetlen.

XCat 2012.03.08. 18:56:26

@atpijkamo: Kéne szerkesztened egy zseniális homár aranyköpések díszkiadást. Benne lehetne ez is. Ha szerencséd van, 20 év múlva meggazdagodsz belőle, mint alternatív történelmi oktatóanyagból.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.08. 18:57:50

@Dr Jozef Vengloš:
hat kepzelje belemegy a fulebe milyen kinos

gumirocker 2012.03.08. 19:08:27

Na most én ezen már nem csodálkozom. Minisztériumi ismerősök mesélték, hogy a kormányváltás után gyakorlatilag minden informatikai beszerzést leállítottak - köztük imigyen egy darabig nem lehetett rendelni a nyomtatóba festékpatront, mert az erről szóló rendelet szerint az is az volt. Innentől kezdve gondolom az adókártya papírja is így fogyott ki. Bezzeg, ha én azt mondom, hogy nincs pénzem fizetni adót, mert elfogyott, akkor még véletlenül se mondják azt, hogy jó van, valld be, majd ha lesz, akkor kifizeted...:-)

esef 2012.03.08. 19:18:05

én múlt héten szerdán igényeltem névváltozás miatt új adókártyát. ismerve a nemzeti ÁVH hozzáállását, papíralapon, hozzátűzött régi kártyával. azt mondja az ügyintéző, hogy fél év lesz mire megjön...
kollegina szeptemberben ment férjhez, ő is kért újat, azóta sem kapta meg.

Yossariannn 2012.03.08. 19:20:19

Szerintem hónapok óta nem fizeti ki a nyomda számláját a NAV, azért nem szállít neki.

bekbórd! 2012.03.08. 19:52:51

Ha vki éppen munkahelyet vált, ok., h bosszantja, de a többinek sztem kurvára mindegy, h hány év alatt jön meg.

Bali01 2012.03.08. 20:20:04

vagy 4 éve láttam utoljára az adókártyámat,amikor vagyonosodásira kellett bemennem.
Aztán miután végighallgattam a két rettenet,guvadt szemű idiótát,letettem az asztalukra a magyarból kijelentkező igazolásommal együtt,megköszöntem az együtt működést.aztán léptem.
Nem hiányzik azóta sem,egész jól elvagyok nélküle :)

Xezs 2012.03.08. 21:37:21

Bunkó! Remélem nyertem!

¿Qué tapas hay? 2012.03.08. 22:00:02

Én 157 napja várom az adókártyát.

Nem értem mi ez a nagy misztérium az adóazonosítók kiadása körül, hogy ennyire speciális okmány kell az igazolására.

Jameson14 · http://moneymakingonthenet.blogspot.com 2012.03.08. 22:13:19

Internetes Munkák NEM MLM , NEM KATTINGATÁS , NEM ÁTVERÉS !
www.moneymakingonthenet.blogspot.com/

Rengeteg jó véleményel : "Szia! Ez az idáigi legértelmesebb magyar online money making oldal. Én is hobbiszinten foglalkozom a témával. Idáig is köszönet! Az előző kommentolóhoz hasonlóan lehet egy pár privát kérdésem? Tisztelettel"

Nem fogsz csalódni!

oiduft 2012.03.08. 22:40:45

Közbeszerzés van folyamatban.

Ennyi. Ezért nincs még papír.

W0M1TT 2012.03.08. 23:09:57

vagy csak simán basztak fizetni a kedves navos urak a nyomdának, nem ritkaság ez az állami szektorban , nekünk se kevéssel lógnak a tavaly júliusban lejárt számlájuk miatt......

Szarazkoro 2012.03.09. 10:02:08

@Andaxin: na ezt olvasva nekem is forrni kezdett a verem, de a megoldas h ki kell jelentkezni Mo-rol. Akkor aztan baszhatjak! :D

Szarazkoro 2012.03.09. 10:03:37

@Jameson14: huzzalelafrancbadegyorsan!!!!! Intolerans vok ma reggel.

Don Quixote de la Ferko 2012.03.09. 11:08:13

@elwood:

"a "hiány" szót utoljára 22 évvel ezelőtt hallottam.
igaz, az imperialista karvalytőke, meg gonosz tőzsdéző spekuláns szavakat is.
nosztalgia van. "

Ugyanaz a rendszer, ugyanaz a mentalitás. Muszáj a külsőségeknek is stimmelni.
Majd mikor hajnalban megy érted a lefüggönyözött, fekete Po..., akarom mondani Skoda Octavia.

elwood 2012.03.09. 12:03:23

@luciferko: de szép is lesz, ünnepnapon felvonulni a kedves vezető képe alatt

az ember újra fiatalnak érzi magát

England win The Ashes! 2012.03.09. 12:25:36

@elwood: Vonulás a tribün előtt, aztán mielőtt odaérsz a sörsátorhoz, leszólít a Stólbuci, érdeklődvén, hogy este mit szeretnél látni a "Felvonulók kérték"-ben.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.09. 13:12:35

ismerős. Hasonlóképp jártam én is.
3 hónap volt mire megkaptam (szabin vannak, nincs gyártás, nincs anyag, nincs ...).
Hetente hívogattam őket.
Aztán kaptam egy levelet (nem, nem fütyikorbácsolásra felszólítót) _3_HÓNAPPAL_VISSZADÁTUMOZVA_!
Mutattam ügyvédnek, könyvelőnek, hogy akkor most ezt most hogy? Mert ha ezt így lehet, akkor én beadom februárban az előző év 3. negyedévi bevallást, visszadátumozva. Elmagyarázták szépen, hogy amit szabad jupiternek azt nem szabad a kisökörnek :)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.09. 13:18:18

@elwood: ha lesz ingyen sör + virsli, akkor tőlem mehet :P

ferand1979 2012.03.09. 13:20:30

@Jani haverja: papír az van, csak mindet a büntetőcédulákra hasznosítják....

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2012.03.10. 19:23:50

Hátja. Sőt, újszülött sem kapott adószámot, mivel nem volt papír. Összefügg a kettő, világos, csak éppen mindenhol adószámot kérnek. (Igaz egy darabig el lehet lenni nélküle.)
Annyira primitív kifogás...
süti beállítások módosítása