Kisebb fejetlenséget észlelt Ned Stark az Apród.hu rendszerében. Ismerőse a "moderator@aprod.hu" címről kapott a hatékony hirdetésfeladásról baráti hangvételű szakmai tanácsot ittas állapotban.
Az egyik ismerősöm felrakott egy hirdetést az aprod.hu nevű apróhirdetéses oldalra, már korábban. A hirdetésre elég sok érdeklődő is akadt, eddig semmi gond nem is volt. Ám ma reggel a következő levél várta az ismerősömet a levelesládájában a MODERÁTORTÓL(!!!):
Hát Maargííít...normáliiiis??????ennyié 20 évig fogod árulni kisanyám, alig vagyol bebaszva, ez 10 enyingi ház ára!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Azt gondolom, hogy ez a hangnem és stílus közel sem méltó egy Moderátorhoz, egy oldal üzemeltetőjéhez. Gyakorlatilag minősíthetetlen. Nem is értem, és azt gondolom, a fent említett oldalt nagy ívben el fogom kerülni sőt, senkinek nem fogom ajánlani, mert ahol ilyen "emberek" dolgoznak, ott nem is szeretnék hirdetni semmit.
Másnap az oldal üzemeltetői megírták, hogy semmi közük a levélhez. Igen valószínű. hogy a hirdetések mellett található üzenetküldővel szórakozhatott valaki:
A korrektség úgy kívánja, hogy megírjam a választ is, amit a panaszomra kaptam a korábban említett mocskolódó moderátoros levéllel kapcsolatosan:
Tisztelt Levélíró!
Köszönjük levelét!
A mai napon tudomásunkra jutott, hogy a " moderator@aprod.hu" e-mail címről több minősíthetetlen hangnemű üzenetet küldtek Felhasználóinknak a levelező rendszerünkön keresztül. Ezúton tájékoztatjuk, hogy az Apród.hu-nak az üzenethez nincs köze, az e-mail cím hozzánk nem köthető és teljes mértékben elhatárolódunk annak tartalmától!
Tájékoztatjuk továbbá, hogy az Apród.hu kizárólag ticketszámmal ellátott levélben keresi meg Felhasználóit, így amennyiben hasonló üzenettel találkozna a későbbiekben, kérjük jelezze azt ügyfélszolgálatunk felé az üzenetváltási felületen található "Szabálytalanságok bejelentése" lehetőségen keresztül.
Nagyon sajnáljuk a történteket és ezúton is szíves elnézését szeretnénk kérni! Megértését és türelmét köszönjük!Levelünkkel kapcsolatos további kérdéseit erre az üzenetre válaszolva teheti fel ügyfélszolgálatunknak. Kérjük, hogy a válaszlevél tárgy sorát ne módosítsa, ellenkező esetben válaszát nem kapjuk meg!
Üdvözlettel:
az Apród.hu csapata
www.aprod.hu
---------------------------------------------------
Más kérdés, ha valaki moderator@aprod.hu címen tud üzengetni a felhasználóknak, akkor az milyen biztonsági rendszer lehet, de ez tényleg más lapra tartozik. Az elmondás szerint az aprod.hu csapata korrekt volt mégis.
üdv, Ned Stark
Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2012.05.30. 15:02:57
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 15:04:11
Ööö... semmilyen. Az e-mail küldésnél a feladó pusztán egy komment mező, akárhogy ki lehet tölteni.
Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2012.05.30. 15:04:26
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 15:05:21
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 15:07:00
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 15:08:27
Meg kell nézni az első "received" sort. Biztosan csak az igaz, meg a címzett.
champy 2012.05.30. 15:09:54
És baszki még le is írja a homárra.
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.05.30. 15:12:27
Az én jelszóm ezért aldi645B na, ember legyen a talpán, aki ezt kitalálja.
Manyecska 2012.05.30. 15:15:38
dr. _mmm_ 2012.05.30. 15:17:19
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 15:18:45
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 15:18:45
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 15:21:24
A levelező program, mint pl. a kitekintő gyorsvonat azt ír a feladóba, amit akarsz. Célszerű a saját címedet írni, hogy megkapd a választ. De rosszalkodhatsz.
dr. _mmm_ 2012.05.30. 15:21:43
pl az üzenetküldő motor..
pl erre: @aprod.hu
pl így:
str_replace('@aprod.hu', 'kabbeafaszom' '$_POST['felado']');
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 15:22:41
Firefoxer 2012.05.30. 15:24:10
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 15:24:44
Itt a homáron normálisan működik, küldhetsz üzit, de a feladó címed rögzített. Nincs mit "szűrni". Persze, bejelentkezés kell előtte.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 15:25:52
Sikerült. Eddigelé assetuttam ilyen van.
PITTA 2012.05.30. 15:26:10
Manyecska 2012.05.30. 15:26:11
:) /azok is fingnak, de milyet!/
Manyecska 2012.05.30. 15:27:37
Most olvastam hogy vizsla zuhant Debrecenben egy járókelőre. Óbakker.
Mik vannak..
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 15:29:23
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 15:29:38
Ugyebár jobb helyeken nem írják ki a user címét, hanem egy mailküldő formmal lehet írni neki.
Manyecska 2012.05.30. 15:31:32
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 15:35:04
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 15:36:11
Firefoxer 2012.05.30. 15:40:36
"ennyié 20 évig fogod árulni kisanyám, alig vagyoL bebaszva"
Most akkor ki volt itt "bebaszva? :D
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 15:43:11
Jokkura 2012.05.30. 15:48:08
igazságos 2012.05.30. 15:50:03
Na, ezért se kell itt magadra venni, amit a másik ír, főleg, ha ilyen stílusban, mert akkor az illető már felhúzta magát. :)
Inkább örüljön ennek a poszter, ahelyett, hogy felháborodik, röhögjön az illetőn egy jót, mert egy pancser ez a moderátor, vagy aki írta az biztos.
@atpijkamo: ma inkább a faszfej meg te köcsög a menő! Változik a világ, én a prüntyőkétől kaptam annak idején agybajt.
Secnir 2012.05.30. 15:50:37
"Az én jelszóm ezért aldi645B na, ember legyen a talpán, aki ezt kitalálja."
nem az, kipróbáltam. nem lehet, hog elgépeltél valamit?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 15:58:11
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.30. 16:02:08
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:02:42
@ColT: apronet.hu
igazságos 2012.05.30. 16:03:56
A legjobb: rövidítés, különleges karakterekkel, és számokkal valamint nagybetűkkel karöltve.
Például:
roh@dj+teszemétG€cilád¤8854
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:04:39
Don't worry be happy
www.youtube.com/watch?v=Oo4OnQpwjkc
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:06:31
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.30. 16:08:01
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:08:36
igazságos 2012.05.30. 16:10:03
Pláne az olyan, ami rád jellemző, személyes adataid vannak benne, márkanév már bukott.
IL@v€4!UÄLĐi4€V€r is megfelelő.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:10:19
De ha valaki lelődözi egymás után a politikusainkat, nem fogok elmorozsolni egy könnycseppet sem a szemem sarkában.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.30. 16:11:10
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:12:14
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:13:50
Két rendőr beszélget.
- Miért van a karodon két gyászszalag?
- Mert meghalt az apám.
- És a másik?
- Tegnap felhívott a bátyám, neki is meghalt az apja.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.30. 16:14:18
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:15:32
- Uram, tudja mit? Dugja a faszát a fülébe és öltözzön benzinkútnak!
igazságos 2012.05.30. 16:16:00
Mert amit más ki tud találni, azt te is kitudod.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:17:04
- Hepehupás úton egymás után két hepe.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:18:15
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:19:31
Két kígyó meg a tengerparton. Az egyik jobbra a másik kobra.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.30. 16:20:16
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:20:34
- Parancsoljon, uram.
...
- Zsán, fog ez a toll?
- Igen uram.
- Akkor szóljon neki, hogy engedjen el!
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:22:08
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:24:57
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:26:26
neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.05.30. 16:30:42
Szerintem vicces. Még másodjára is. Elcserélem a posztolóval 35 telefonos ügynök-10 spamlevél kombóért.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:32:32
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 16:34:42
Expressz (idióta-gyűjtőhely), Vatera, Hardverapró.
igazságos 2012.05.30. 16:36:13
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 16:36:29
Merthogy minden céges cuccra mások az előírások.
Én egy jelszót variálok, amit nem felejtek el, cserébe kb. ugyanannyira biztonságtalan.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 16:37:56
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 16:38:32
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:43:26
Pasi elment a haverjához, játszott a számítógépén. Este hazament, és lefuttatta a szokásos jelszótörő programot. Legnagyobb meglepetésére az ő saját jelszavát is feltörte egy perc alatt.
Az történt, hogy a haverja gondozta a jelszótöró programot, és a sok szótár közé berakta a számítógépes játékhoz megadott jelszólistát is. Feltette a netre az új verziót, és mire emberünk hazament, frissítette a programot, már le is töltötte a szótárak között a saját jelszavát is.
Tanulság: lényegtelen jelszónak ne adjuk ugyanazt, mint amit fontos helyen használunk.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:45:59
- Kééremmm ssszéééppennn, le-lehet ittt ötös lottót játszani?
- Igen, tessék itt egy szelvény.
- Ééés ezzell micsinájjjjak?
- Tessék beixelni 5 számot!
- Meeeelyik ötőt?
...
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:47:35
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 16:48:34
Jelszavas : LUL.
zsibvasar · http://www.zsibvasar.hu 2012.05.30. 16:48:44
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 16:49:35
+próbáltam magamnak a kitalator@aprod.hu címről írni, el is ment, meg is érkezett:
____________________________________
feladó: apród.hu noreply@aprod.hu
címzett: kitalator@qxqxqxq.eu
dátum: 2012. május 30. 16:40
tárgy: Válaszoltak a hirdetéssel kapcsolatban feltett kérdésedre: KECSKETEJ Debrecenben (Mekk Elek-nejek tejelnek)
küldő: aprod.hu
____________________________________
Egyszóval valaki nagyon hazudik. Ivartalanítani kellene!
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:50:34
igazságos 2012.05.30. 16:51:50
Úgyhogy nekem tökmindegy, feltörik-e, sok érdekeset nem találnak.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:52:23
Nincs is ilyen. LebuGtál.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:53:49
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.30. 16:56:09
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 16:57:14
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.30. 16:59:06
Gyanús.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 16:59:08
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 17:00:24
1 halott rendőr úszik a Dunán: Holtbiztos.
2 halott rendőr úszik a Dunán: Holtverseny.
100 halott rendőr úszik a Dunán: Rendszerváltás.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 17:00:34
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.30. 17:03:00
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 17:04:39
__________________________________
KECSKETEJ Debrecenben (Mekk Elek-nejek tejelnek)
megnézem Szolgáltatás/Életmód, egészség - Debrecen
Dátum: Szerda, 30. Május (20 perccel ezelőtt)kitalator@aprod.hu Az eladó további hirdetései
Próba
Felhasználó letiltása Szabálytalanság jelentése
_________________________________
Azt hiszem itt az ideje, hogy Fittelina-belépőket árusítsak az Apródon...
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.30. 17:36:40
Szélpörgő 2012.05.30. 18:05:55
Belőled élnek a spammerek gyermekem.
Nézz utána, tanulj, kérdezz ha nem érted.
Nem túl bonyolult, meg tudom csinálni, hogy a Te mailcímed tűnjön fel a feladó mezőben ha mailt küldök.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.30. 18:09:43
Anomalocaris (törölt) 2012.05.30. 18:13:26
CID 2012.05.30. 18:23:58
szmoker (Homo Trollicus) 2012.05.30. 18:24:15
En vagyok
Te vagyol
O vanik
Mi ezzel a gond?
CID 2012.05.30. 18:26:14
Anomalocaris (törölt) 2012.05.30. 18:55:51
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 19:38:12
fejlevágás
"Meg cserélni se árt rendszeresen."
levágfejés?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 19:39:25
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.30. 19:39:38
CID 2012.05.30. 19:45:49
Anomalocaris (törölt) 2012.05.30. 19:59:37
Mindig van benne kisbetű-nagybetű, számok, és nem mellesleg olyan szavakból áll, amelyek csak az Én nyelvemben léteznek. A lecserélés meg lecserlést jelent, tehát egy teljesen új kombinációt. Mondjuk elég sok mindent kell így fejben tartani, de megvan mindenre a módszer.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.30. 20:02:56
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 20:07:12
8 kis/nagy betű = 5*10^13 variáció
10 kisbetű = 14*10^13 variáció
Tehát ha két betűvet többet ütsz, megspórolod a shift használatát.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.30. 20:25:56
Manci néni, a szomszéd 2012.05.30. 20:47:23
Megdobbent 2012.05.30. 20:58:13
Manyecska 2012.05.30. 21:06:50
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.05.30. 21:07:42
Sün.
Manyecska 2012.05.30. 21:13:50
:D
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 21:18:12
Manyecska 2012.05.30. 21:19:17
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.30. 21:21:16
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 21:26:18
Hülyén nézhetsz ki. Istenem , de kár, hogy nem látom. Ez az alternatív gyógyászat eléggé sajátságos formája lehet. De a fülgyertyánál csak hatásosabb.
A jegelést hagyományosan jéggel csinájuk. Ha fél kiló mirelit borsó lenne a párnád, azt érteném.
Manyecska 2012.05.30. 21:30:05
"Három különböző fészekbe adoptáltuk őket. A kicsit és az egyik nagyobbat
Izsákra, a harmadik fiókát Kisizsákra költöztettük. Arra különösen
ügyeltünk, hogy méretüknek megfelelő "mostohatestvérek" mellé kerüljenek. " ..ők is nagyok voltak már /relatíve persze/! Marha jó közeli képeket készítettek a fészkekről:)
Manyecska 2012.05.30. 21:34:24
:D na jó éjt, elhunyok. mára..
Manyecska 2012.05.30. 21:45:48
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.30. 22:19:44
Az megint más kérdés, hogy olyan dologba köt bele a posztoLÓ, amiről fingja sincs. Ha épp olyan kedvem lenne (persze nincs, mert ki lenne az a barom aki ezt akarná) orsós vityának is álcázhatnám magam (legalábbis egy vagy több emilküldés erejéig).
Ami többet ért volna az okoskodásnál az persze elmaradt. Konkrétan megnézni a levél fejlécét. Abban lehet néhány extra adat, amiről az m$ csecsein nevelkedett posztoLÓ el sem tudja képzelni, hogy segíthetne egy iqbetyár fülöncsípésében. (Ezért megérdemli a fütyikorbácsot a zapród is, hogy nem kérték az ominózus emil továbbítását)
@atpijkamo: kitekintő gyorsvonattal ilyet csinálni ősi román szokás. Ennél sokkal jobb a php mail() fügvénye. Azt írok bele amit akarok, úgy ahogy akarom. Mire célbaér, 1xü földi halandó meg nem mondja honnan indult, csak azt látja, hogy a feladó nasa.gov.hu :P
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.30. 22:25:53
Az anyós halála olyan, mint a csípős gulyásleves: a szemet megkönnyezteti, de a belsőt kellemesen megbizsergeti.
ÉrtEDE? :)
XCat 2012.05.30. 22:51:08
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 22:53:02
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 22:54:34
Pedig igaza van. Kitalátor ellenőrizte, hogy valóban lehet a weboldalról tetszóleges feladóval levelet küldeni. Nem kéne.
cicmen (törölt) 2012.05.30. 23:12:54
Hülye vagy, de sunáználak az eladó házadban Margit! :)
Üdv! Moderátor!
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.30. 23:12:58
Egy ideje nem nagyon fejlődik a blogmoci, viszont beindult ez a zapród, ami a jelek szerint szintén egy rakat fo$. Lehet, hogy a blogmoci "fejlesztője" most a zapródon "dolgozik"?
cicmen (törölt) 2012.05.30. 23:15:18
Új perverziónak tűnik a dolog. Répával ismerem, de nem fülben. Jó?
fidesz = házmesterek pártja 2012.05.30. 23:19:03
Szomszéd Pistike a szoftverét megírta (jópénzé', lehet, hogy adómentesen?) a kedves felhasználó meg szopik, mint ama bizonyos torkosborz.
XCat 2012.05.30. 23:22:51
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 23:33:51
Persze. Biztos. A napokban ette meg egy kommentemet. Rejtegeti az újakat. Szerintem nem.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.30. 23:44:40
XCat 2012.05.30. 23:48:28
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.30. 23:56:33
kiragadsz 2 szót, és beleköcc?
Azt írtam, hogy NEM NAGYON FEJLŐDIK A BLOGMOCI.
Na, ebbe köss bele :P
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.31. 00:11:27
puncipöcögtető 2012.05.31. 04:42:56
petru 2012.05.31. 05:50:18
fidesz = házmesterek pártja 2012.05.31. 06:44:54
Igaz, trollocskáim?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.31. 06:57:11
NIL7 2012.05.31. 08:33:32
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2012.05.31. 08:53:43
Manyecska 2012.05.31. 08:58:54
Manyecska 2012.05.31. 09:00:03
TGabi 2012.05.31. 09:53:46
bunkó · http://bunko.blog.hu 2012.05.31. 09:54:42
Az aprod.hu biztonsági rendszere vajon honnan/hogyan tudhatná meg, hogy valaki valahol a világban egy levélre az ő domain nevüket írta feladónak?
Kedves posztíró! Az nem szégyen, ha valaki informatikai analfabéta, de nem túl bölcs dolog ezt még reklámozni is...
Az alapvető biztonsági ismerteteket sem tanítják meg az embereknek (abban nincs üzlet), bezzeg sortávolságot háromféleképpen is tudnak állítani.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.31. 10:09:54
Csak kiütéseket kapok ettől a gagyiszartól, öt éve eszegeti a kommentjeimet, egy mondatban a fejlődés szóval nem lehet emlegetni.
@ColT: :))
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.31. 10:12:01
god@heaven.org
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.31. 10:15:23
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.31. 10:16:29
tede 2012.05.31. 10:27:51
egyébként néhány hirdetést nézve nekem is volt hasonló érzésem, de nem ilyen vulgárisan fejezném ki magam
vannak emberek, akik nem ebben a világban élnek és a használt cuccaikat olyan horror áron adják, hogy tényleg felmegy az emberben a pumpa, hogy ezek normálisak?
de erre annyit lehet tenni, hogy tovább kell kattintani, a kapzsi eladó úgyis még sokáig fogja árulni a cuccot
Van egy ismerősöm, aki horror áron vesz mindig cuccokat, mert nem néz soha utána és általában mindig a legdrágább helyen sikerül neki megvenni. Amikor aztán el akarja adni, mindig abból az árból indul ki, amennyiért ő vette és nem érdekli, hogy máshol olcsóbb volt, de az sem, hogy mondjuk most már sokkal olcsóbb újonnan is esetleg az az árú.
például egy gyerek biciklit vett irgalmatlanul drágán és most árulja, őszerinte jutányosan féláron. Az a helyzet viszont, hogy újonnan teljesen ugyanaz a bicikli mindössze 8 ezer forinttal kerül többe a legolcsóbb helyen.
Értem, hogy a 8 ezer forint is elég nagy összeg sokaknak, de azért nem hiszem, hogy egy nagyjából 25-30 ezres beruhás esetében inkább vesz valaki használtat vagy még hozzátesz 8-t és vesz teljesen újat.
Úgy látszik nem csak én gondolkodom így, mert hiába árulja már régóta pedig mindig azt mondja, hogy a vaterán rengeteg a hülye ember és mindent megvesznek, nem tudom, nem vagyok ebben annyira bizton.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.31. 10:36:26
Legalább következetesek lennének.
Lakást árult egy hölgy, 21 millát akart érte mindenáron. Nagyon tetszett a havernak, 19-ért vitte volna, készpénzért. Nem adta, csak nem adta. Aztán egy hónap múlva elvitték 18-ért.
erkanada (törölt) 2012.05.31. 10:55:09
Azt gondolom ahogy az autóhoz is, az internethasználathoz is kellene egy jogositvány és vizsga, egyserübb lenne az élet, igaz kevesebbet is röhöghetnénk...
2012.05.31. 11:05:20
Karipapa01 2012.05.31. 11:12:23
Manyecska 2012.05.31. 11:17:22
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.31. 11:20:18
Karipapa01 2012.05.31. 11:24:52
Ezt hívják piaci alkunak. Annak idején a Bosnyák téren termelők és kereskedők várakoztunk és lestük egymást, hogy ki adja fel hamarabb. Rosszindulatból, ha bosszantani akarnám a hölgyet: miután már a lakás elkelt, küldenék neki egy mailt, hogy "utolsó ajánlatom 20 milla".
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.31. 11:30:27
:)) Negatív alku??? Én hülyeségnek hívom.
>>Rosszindulatból, ha bosszantani akarnám a hölgyet: miután már a lakás elkelt, küldenék neki egy mailt, hogy "utolsó ajánlatom 20 milla".<<
:)) Simán megérdemelné, hogy egye a fene.
Az a szomorú, hogy ezt a hozzáállást nagyon sokszor láttam. Kitart egy irreális ár mellett csökönyösen, aztán vagy megunja, vagy kiéneklik szájából a sajtot, és olcsóért odadobja. Az alkut elfogadom, gyakorlom is. A hülyeség csak felbosszant.
fidesz = házmesterek pártja 2012.05.31. 11:45:05
Bohócnok 2012.05.31. 11:58:33
➊ 2012.05.31. 12:08:41
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.31. 12:46:58
Én még nem vagyok itt olyan rég, de azt látom, hogy nincs fejlődés.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.31. 12:50:41
zooDoo 2012.06.04. 07:41:27