Pál már örült, hogy a T-Home milyen gyorsan bekötötte új lakásába az összes szolgáltatását, aztán pár nappal később kiderült, hogy bár ő használja, a telefonszáma nem létezik a rendszerben, ezért aztán ki is kapcsolták. Hiába mondta le azonban az új előfizetéssel egyidőben a régit, természetesen a régi címre próbálták aktiválni. Egy hónappal később, még mindig nem látszik a vége a komplex műveletnek:
Május közepén családommal új címre költöztünk, ezért a legközelebb eső T-Pontban tévé-telefon-Internet előfizetést kötöttem. Rendkívül kedves, szakszerű kiszolgálás, pillanatok alatt, flottul rögzítettük igényeimet, aláírtam a papírokat és boldogan konstatáltam, milyen remekül működik ma már ez a rendszer. Nehezményeztem ugyan, hogy harminc napot kell várnom a régi számomra ha meg akarom tartani, de a vonal sürgős volt, így új számot igényeltem, a régit pedig lemondtam. Ha már így volt, kértem, hogy a szám legyen titkos az egyre szívósabb telefonos értékesítők miatt. Pár napon belül hívott az ügyfélszolgálat, időpontot egyeztetett velem, melyről abban a pillanatban, hogy letettem a telefont, már érkezett is a visszaigazoló SMS. A műszaki csapat is megérkezett a megbeszélt időben, csont nélkül bekötötték a tévét és a netet, majd újabb időpont egyeztetés és SMS után újabb műszakiak a telefonvonalat is felélesztették. (Öt percen belül meg is szólalt a készülék és máris egy ingyenes vesekővizsgálatra invitált egy ismeretlen asszony.) Mivel amúgy is aktiváltatni akartam a „Kedvenc ország” szolgáltatást, gondoltam egy füst alatt megnézetem az új telefonszámomra vonatkozó tikossági beállításokat. Újból T-Pont, újból rendkívül figyelmes fogadtatás, majd meghökkenés: Az általam bediktált (és többször használt) szám nem látható a számítógépes rendszerben. Nem baj, biztos nem érkezett még be a központba a munkalap. Próbáljuk meg pár nap múlva!
Másnap telefon a T-Home ügyfélszolgálattól:
- Mikor mehetünk bekötni a telefont?
- Köszönöm, de már megtették!
- Az nem lehet!
Mondom a számot.
-Jé, a megadott szám nem a T-Home számtartományába tartozik!
Másnapra a vonalam süket.
T-Pont, immár soron kívüli nagyon kedves kiszolgálás, újabb számot kérek, megsürgetik az ügyintézést. Invitálnak, ha pár napon belül nem oldódik meg a helyzet, bátran menjek vissza.
Új nap, új meglepetés: kábeltévé szolgáltatási szerződés érkezik, helytelenül a régi címemre. Tévéről, telefonról szó sincs benne, így T-pont, megkülönböztetett fogadtatás, szerződés javítása, aláírás, címegyeztetés, elküldés, telefonbekötés sürgetése.
Pár eseménytelen nap után hívom a telefonos ügyfélszolgálatot, kódok, zene, kapcsolás:
- De hiszen itt az áll, hogy ön lemondta a szolgáltatást!
- Igen, a régi címemen lemondtam, az újon pedig akkor épp működött!
- Akkor, újra rendelésbe teszem, ma vagy holnap hívom, mikor élesztjük a vonalat. Csak egy gombnyomás az egész, otthon sem kell lennie.
A negyven perces, zenével és harangjátékokkal fűszerezett egyeztetés után zsibbadt füllel, de megnyugodva teszem le a telefont.
Aztán nem hív, ezért én őket igen, kódok, zene, kapcsolás, új ügyintéző:
- Látom a gépben, de nem teljesen világos
Elmagyarázom.
- Értem, megsürgetem, visszahívom!
- Biztos?
- Biztos!
Most fél órába sem telt, hurrá!
Szaladnak a napok, ő sem hív vissza. Újból hívom őket, kódok, zene, kapcsolás: Kiderül, hogy régi címemre akarnak új számot aktiválni.
- Nem, köszönöm, én az új címemre akarok új számot.
- Az a baj, hogy nem IP telefont kért!
- Az a baj, hogy csak analógon vonalon van „Kedvenc ország” szolgáltatásuk! Kérem, ha már úgyis rögzítik a beszélgetést, szögezzük le, hogy eddig nem jutottunk előrébb.
- Rendben, mondja, intézem, két nap múlva dolgozom legközelebb, akkor hívom!
Picit több mint fél óra, már az összes ügyfélbrómozó T-indulót kívülről fütyülöm. Nem hív, megint én keresem őket, kódok, zene, kapcsolás, név szerint kérem az előző ügyintézőt. Na, kapcsolni azt nem lehet, de csak mondjam! Mondom. Nem az ő asztala, átkapcsol, zene. Új ügyintézőnek újra mondom. Meghallgat, esküszik, hogy ő tényleg elintézi és ő tényleg visszahív. Örülök, de azért megállapodunk, hogy mindezt rögzíti, mint reklamációt. Ő kér, várjak, zene. Zsibbad a karom, ezért kihangosítom, hogy mások is élvezhessék. Visszakapcsolás:
- Reklamációját rögzítettem és elküldtem az illetékeseknek.
- Kérem, küldje el nekem is, mit írt!
- Azt nem lehet, nem tudja a rendszer, majd értesítjük.
Rekord! Egy és negyed óra, forró a mobilom.
Hopp, hogy elszaladt egy hónap! Jön is az első számla, benne régi címemen régi telefonszámom, mellette új TV és internet előfizetésem. Fizetési mód sem stimmel, így telefon az ügyfélszolgálatnak, kódok, zene, kapcsolás. Újból mondom, mi a bajom plusz kérem, stornózzák a számlát, adják ki régi vonalamról a végszámlát a régi fizetési móddal és külön küldjék el az új címre biztosított szolgáltatásokról az új számlát, a kért új fizetési móddal.
- Azt nem lehet, mert ügyfél azonosítója nem változott. Szóljon a bankjának, hogy nem így akar fizetni.
- Maguknak szólok, hogy nem így állapodtunk meg.
- Nem tudok mit tenni!
- Akkor kérem, ezt is csatolja előző reklamációmhoz. Hol és mikor érdeklődhetek?
- Harminc napon belül levélben értesítjük.
A telefonos ügyintézés teljes csőd! Menjek be újra a T-pontba, mert ott legalább kedvesek? Puskás Tivadar és Neumann János szülőföldjén, egy precíz, német, minőségbiztosított multi központban dolgozó, agyontréningelt munkatársainak az általam fellelt egyetlen lelkiismeretes pultos ügyintézőn keresztül kuncsorogjak, hogy úgy töltsék ki a rovatokat és úgy jelöljék be checkboxokat a gépen, ahogy valamikor réges-régen egyszer én is a papíron, aztán nyomják már meg azt a bizonyos gombot? Várjak amíg visszahívnak vagy levelet küldenek? Még nem tudom, csak azt, hogy addig más lehetőség hiányában népes családom a konkurens szolgáltatónál megkötött mobil előfizetéseket kénytelen használni.
Dr Gregory House 2012.06.22. 16:19:49Szűrés
Félre Beszélő 2012.06.22. 16:21:45Szűrés
Ez a hónap, vagy inkább az év vicce.
ferand1979 2012.06.22. 16:29:49Szűrés
Félre Beszélő 2012.06.22. 16:30:36Szűrés
A következő az lesz, hogy kijön valaki, hogy leszerelje a már kiépített vezetékbekötést is, és elviszik oda, ahova most költözött az előtettek a lakásban lakó személy. A számlát természetesen továbbra is te kapod a régi címedre, amit azon nyomban be is terhelnek a bankszámládra.
Félre Beszélő 2012.06.22. 16:36:31Szűrés
Nem mellesleg, ha nem vették észre, hogy bekötötték, akkor meg pláne nem kellett volna ugatni, mert akkor számla se jöhetett volna. Én használtam így egy évig (akkor még, az axelero előtti időkben) matávnetet: mikor kijött a számla, akkor váltottam egy másik szolgáltatóra. Rá 7 évvel akarták behajtani rajtam az elmaradt egy évet, nagyon kicsi (zéró) sikerrel.
esef 2012.06.22. 16:41:40Szűrés
gelsystem 2012.06.22. 16:41:58Szűrés
te joni hozam, kapni hibatlan minöseg, nem csalodni!!
ha veni nalam polo keto, kapol gyerekcipó..
gyerek laba nem lesz ludtapsz, baaar, harantemelo meg mindig nem erteni...csak kici!!!
te joni be hozam, nem atbasz, fogol te csodalkozni jo uzlet!!!
ha veszel tobb minden kapol ajandek cédét i-s, vagy labadra akcijos zokni....elfaradol, tudsz leülni, kapol vizet is ha szomjazni meg......
.
tehat: dombornyomott haLYra-EDE polo csak nalam, amig keszlet tartani...
.
hivhacc telefonon is:
nojn-huntreTT-nojncih-dráj-dráj-cváj--dráj-dráj-cváj.......rufán
.
rufán nem tunni mit jelenteni, de jól hangzani!!!!!!!!!!!!!!!!!!
.
leszarom ki mit mond: a kékszalag FONOSCH!!!!
cicmen (törölt) 2012.06.22. 16:47:15Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 16:56:25Szűrés
FDToth 2012.06.22. 16:58:14Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 16:58:56Szűrés
ne spammogjunk kéremszépen, mer minnyár én is beírom, hogy két felnőtt meg két gyerek biciklim van ócsón eladó, csóróknak ingyér is odaadom. ezenkívül egy háromszemélyes kanapén is van elvitelre meg kutyamatrac.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 17:07:14Szűrés
azér a póló kéne :)..... de csak V-nyakkal, mer a kereknyakút nem szeressem.
RiCheta 2012.06.22. 17:24:42Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 17:27:51Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 17:31:20Szűrés
es bevallom 1-2 nap mire ki tudnak jonni a modemmel tv dobozzal, stb.
neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.06.22. 17:49:48Szűrés
Az már más kérdés, hogy a kábelek-dobozok átszállítását logisztikailag meg tudnák-e szervezni.
Kifordított kacagány 2012.06.22. 17:54:12Szűrés
pefki 2012.06.22. 17:56:42Szűrés
CID 2012.06.22. 17:58:55Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.06.22. 18:12:26Szűrés
Ezt meg honnan spekulálta ki, hogy asszony? Talányos.
Félre Beszélő 2012.06.22. 18:17:33Szűrés
Manyecska 2012.06.22. 18:21:18Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.06.22. 18:29:11Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 19:00:19Szűrés
De ez:
"-Jé, a megadott szám nem a T-Home számtartományába tartozik!"
Partizánszerelők kötötték be? :D
@Rosszindulatú Vászka: Jósnők figyelik a frissen aktivált telefonszámokat :D
Kifordított kacagány 2012.06.22. 19:03:59Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.22. 19:07:50Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 19:08:34Szűrés
Manyecska 2012.06.22. 19:21:26Szűrés
Van panda-póz is?:D Vagy tessék??
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 19:25:36Szűrés
Manyecska 2012.06.22. 19:27:21Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.06.22. 19:28:44Szűrés
:P
XCat 2012.06.22. 19:34:15Szűrés
Ilyet csináltam már én is. Hónapokig keresgélték a nemtudommilyen hitközséget a lakásban... véletlenül az ő régi számukat adták nekem.
XCat 2012.06.22. 19:37:45Szűrés
Kifordított kacagány 2012.06.22. 19:40:51Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.06.22. 19:41:26Szűrés
XCat 2012.06.22. 19:42:19Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 19:44:19Szűrés
XCat 2012.06.22. 19:45:11Szűrés
@ColT: Mi az a pandapóz?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 19:45:55Szűrés
Szerintem többet nem hívnak... :)
Kifordított kacagány 2012.06.22. 19:46:15Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 19:46:58Szűrés
@Kifordított kacagány: Egy olyat kéne, amin adományokat lehet gyűjteni.
XCat 2012.06.22. 19:46:59Szűrés
stb.
XCat 2012.06.22. 19:48:08Szűrés
@Kifordított kacagány: Érdekes üzleti modell. Nem biztos, hogy teljesen alaptalan.
Kifordított kacagány 2012.06.22. 19:48:21Szűrés
Kifordított kacagány 2012.06.22. 19:53:31Szűrés
@RipCat: miért, mostanában már sátánista vagy? hogy jön az ilyen?
mivel nálunk ennél kevesebbért is képesek egyesek kib.ni a t. ügyféllel, nem elképzelhetetlen a szándékosság.
Manyecska 2012.06.22. 19:55:31Szűrés
Manyecska 2012.06.22. 19:57:59Szűrés
XCat 2012.06.22. 20:00:03Szűrés
Manyecska 2012.06.22. 20:01:37Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.22. 20:05:56Szűrés
nekem takarítás a program.
és ti?
tessék megosztani velem, had irigykedjek
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.06.22. 20:07:24Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 20:43:00Szűrés
Kifordított kacagány 2012.06.22. 20:49:17Szűrés
@RipCat: akkor korábban? mindig érdekelt, hogy lesz valakiből sátánpista
@batgirl: holnap még lesz egy kis társadalmi célú tevékenység a melóhelyen, aztán fűnyírás, takarítás, permetezés, lomtalanítás, ilyenek. szerintem a fele sem lesz kész.
irigykedhetsz
XCat 2012.06.22. 20:51:20Szűrés
Állítólag.
XCat 2012.06.22. 20:58:11Szűrés
Kifordított kacagány 2012.06.22. 21:03:06Szűrés
a hagymás tejfölös sült húst jobban kedvelem
XCat 2012.06.22. 21:09:49Szűrés
Megdobbent 2012.06.22. 21:21:49Szűrés
Koszonom, nincs tobb kerdesen, majd ertesitjuk.
Kifordított kacagány 2012.06.22. 21:29:42Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 21:33:40Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.22. 21:35:14Szűrés
Volt egy régi poszt, hogy pizzázó telefonszámát örökölte. Ő meg dühöngött ahelyett, hogy repülőrajttal csinált volna egy saját pizzázót.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 21:39:19Szűrés
XCat 2012.06.22. 21:39:22Szűrés
@hagyma: Jöjjön, nekem bejön a csaj.
@Kifordított kacagány: Miről beszélsz?
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 21:40:24Szűrés
@RipCat: te készültél erre az estére.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 21:40:57Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 21:41:45Szűrés
no kvesson
@RipCat: izleseken nem vitatkozunk szamomra semleges, van benne valami amugy, ugy az arcan
dehat orok huseget fogadtam Marynek, aKi most csinalja a szendomat
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 21:42:49Szűrés
CBF 2012.06.22. 21:45:17Szűrés
XCat 2012.06.22. 21:51:58Szűrés
XCat 2012.06.22. 21:57:26Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 22:00:27Szűrés
ettol vagyunk dagadtak
meg a sortol
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.22. 22:00:57Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 22:01:25Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 22:02:42Szűrés
www.justroughinit.com/images/uploads/Salty%20Snacks.jpg
XCat 2012.06.22. 22:10:49Szűrés
@hagyma: R O P I!!!
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.22. 22:16:05Szűrés
^LutheR^ 2012.06.22. 22:23:57Szűrés
igazságos 2012.06.22. 22:30:47Szűrés
Ebben az országban TELEFONON SEMMIT SE LEHET ELINTÉZNI, már tudhatná az ember.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 22:41:31Szűrés
England win The Ashes! 2012.06.22. 22:52:46Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 22:56:24Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 23:01:03Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 23:01:06Szűrés
England win The Ashes! 2012.06.22. 23:01:09Szűrés
Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:05:19Szűrés
Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:06:49Szűrés
igazságos 2012.06.22. 23:12:31Szűrés
EZÉRT TART ITT AZ ORSZÁG, mert telefonon semmit se lehet elintézni, így jó? (csak a te kedvedért)
Azért megnyugtatásodra közlöm, én már elmentem magamnak szemüveget csináltatni, napszemcsit is.
@ColT: ez is élvezi, ha szívatják, örömmel írta meg a Homárra. Épeszű ember nem teregeti ki azt, hogy nem sikeres ember, hanem titkolja.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 23:14:24Szűrés
igazságos 2012.06.22. 23:17:50Szűrés
Aki igazán alkoholista, meg telik neki rá, az minőségi piától rúg be, nem sörtől. Fujj, már a sör gondolatától is kiráz a hideg.
XCat 2012.06.22. 23:18:04Szűrés
@igazságos: Nocsak. Miért kellene titkolni?
Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:20:29Szűrés
igazságos 2012.06.22. 23:21:28Szűrés
Bár, a fenti esetben nem igazán érvényes ez, hiszen minél nagyobbat szívsz, annál jobb, ha nem plakátolod ki.
Kis ügyeket lehet.
Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:23:27Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 23:23:54Szűrés
"így jó?"
Szívemnek kedves.
"szemüveget csináltatni, napszemcsit is"
Fél arcot betöltő, cukit kéretik.
"Épeszű ember nem teregeti ki azt, hogy nem sikeres ember, hanem titkolja."
Amire csak azután jön rá, hogy közzétette. Ilyenalapon mi itt mind sikeresek vagyunk, nemigen titkolunk semmit.. ez lenne a nagy titok?
Én is így voltam a serrel régen. Aztán megismertem pár minőségit.. Amikre nem telik.:D
igazságos 2012.06.22. 23:24:48Szűrés
Mondjuk ezek hamarabb ölnek.
XCat 2012.06.22. 23:24:56Szűrés
England win The Ashes! 2012.06.22. 23:26:59Szűrés
igazságos 2012.06.22. 23:28:15Szűrés
England win The Ashes! 2012.06.22. 23:30:09Szűrés
Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:31:22Szűrés
mellesleg amit otthon főzök ahhoz képest a minőségi szarok sehol sincsenek.
@RipCat: majd úgy teszünk, mint akik elhiszik, jó?
XCat 2012.06.22. 23:32:19Szűrés
Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:35:00Szűrés
XCat 2012.06.22. 23:36:19Szűrés
igazságos 2012.06.22. 23:37:12Szűrés
Komolyan mondom, nagyon érdekes azt látni egy emberen, hogyan épül le fokozatosan, hogyan szűnnek meg az érzékszervei működni, míg végül elalszik örökre.
Ha szerencsés vagy, ez gyors, ha nem, akkor évekig tart, az az igazi szívás, akkor inkább szívinfartkus.
igazságos 2012.06.22. 23:38:18Szűrés
Utálom egyébként a piákat, bort sem iszok, néha pezsgőt.
Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:43:48Szűrés
@igazságos: ehhez inni sem kell, az idő simán elintézi neked.
England win The Ashes! 2012.06.22. 23:44:46Szűrés
Tíz perccel (és három másodperccel később): "Utálom egyébként a piákat, bort sem iszok, néha pezsgőt."
Mindjárt kiderül, hogy pezsgőt sem iszol.
Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:46:05Szűrés
England win The Ashes! 2012.06.22. 23:46:07Szűrés
Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:47:54Szűrés
igazságos 2012.06.22. 23:49:19Szűrés
De megnyugtatásodra közlöm, csak szilveszterkor.
Nekem azt tanácsolják mindig, rúgjak be.
igazságos 2012.06.22. 23:50:29Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 00:01:53Szűrés
95D
Lehetőleg DankóPistánál ragadjunkle. Áhrg. Témaváltás.
igazságos 2012.06.23. 00:14:24Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 00:19:50Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.23. 05:01:19Szűrés
mar tobb mint 10 eve nem voltam meg kicsit sem elvarazsolva piatol
a sor egy kellemes uditoital, abbolis a lightosat iszom
en nem azert iszom a sort, hogy berugjak, akkor innek viszkit vagy vodkat, kannasbort stb.
emn a sort azert iszom, merts zeretem
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.23. 06:35:23Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.23. 08:12:36Szűrés
Miért lenne amúgy szégyellnivaló, hogy a köcsög idióta szolgáltató hülyesége miatt szívsz?
CID 2012.06.23. 08:23:03Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 09:02:08Szűrés
Igenn.. kedves olvasók, s íme a felsorolás, melyben a kannásbor NEM kakukktojás!:D Viccesfej vagy te hagyma!
Manyecska 2012.06.23. 10:05:47Szűrés
XCat 2012.06.23. 10:15:01Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 11:33:31Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 11:38:50Szűrés
szmoker (Homo Trollicus) 2012.06.23. 11:42:59Szűrés
Egy idomított aprómajomnak több az esze mint a telefonos ügyfélszolgálati droidoknak.
Tudom, én is dolgoztam ott :D
CID 2012.06.23. 11:46:16Szűrés
CID 2012.06.23. 11:48:16Szűrés
CID 2012.06.23. 11:50:23Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 11:53:52Szűrés
CID 2012.06.23. 12:01:09Szűrés
igazságos 2012.06.23. 12:03:50Szűrés
@Kellemes Zérókomponista: kitértem volna a hitemből, ha erre nem fogsz lecsapni. :)
Amúgy te vagy itt a töpszli, tudjátok, milyen típusú emberekre gondoltam, 150 cm - nél alacsonyabbakra, kivétel nélkül csak ezek szoktak engem szekírozni a való életben is. Féltékenyek és irigyek, talán így akarják észrevetetni magukat.
Hiába, nem értek én az alkoholizálási szokásokhoz, elismerem.
igazságos 2012.06.23. 12:05:37Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:08:38Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:11:52Szűrés
CID 2012.06.23. 12:12:12Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:13:37Szűrés
Azok már pigmeusok.
CID 2012.06.23. 12:15:23Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:17:01Szűrés
Mylady 2012.06.23. 12:18:37Szűrés
CID 2012.06.23. 12:19:37Szűrés
igazságos 2012.06.23. 12:22:29Szűrés
@Mylady: itthon? Amúgy meg attól függ, mit, hogyan, kivel. :)
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 12:24:11Szűrés
Ismertetném újfenn, hogy én úgy éllek túl téged, hogy beszélek hozzád, ez amolyan előrefele menekülés.
Magasságkérdésre nem írhatok semmit: minden karakter csak kisebbrendűségi komplexus által szült lehetne. Mint tudjuk.
Inkább informáljuk egymást a kajáról.
CID körül van valami. Én nem ismerem. Azthiszem nem nő.
CID 2012.06.23. 12:25:33Szűrés
igazságos 2012.06.23. 12:28:05Szűrés
De most komolyan, nem vagy te 150 cm alatt? Kicsi, pattogó, egyébként halk szavú, csendben sunnyogó, a kutyát nem érdeklő embernek véllek, akihez amúgy senki az égadta világon nem szól, csak aki mellette ül. Ezért az illető, hogy észrevegyék, keres magának egy alanyt, akin kiélheti magát, meg így akarja észrevetetni magát a társaságban.
A másik, valld be, hogy nő vagy, esetleg hermafrodita. :)
igazságos 2012.06.23. 12:29:42Szűrés
CID 2012.06.23. 12:29:52Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:30:23Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:31:33Szűrés
igazságos 2012.06.23. 12:32:33Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:36:19Szűrés
CID 2012.06.23. 12:38:20Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 12:40:34Szűrés
Azabaj, most minden karakteremet úgy veszed, mintha megszólítva érezném magam a teóriáid által (önigazolás).
De hát azelőbb mondtad, hogy általad akarok észrevevődni, most miért kell önmagadat elgáncsolni logikailag?
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:40:42Szűrés
igazságos 2012.06.23. 12:44:01Szűrés
De nem mondtam ilyet, ha bárki kérdezi, letagadom, mert RipCat még megsértődne rám, úgyhogy gyorsan a számra csaptam.
További szépeket, két hét múlva. Homár fogyókúrára fogom magam.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:47:55Szűrés
Miért pont két hét?
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 12:49:59Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:54:08Szűrés
CID 2012.06.23. 12:54:19Szűrés
CID 2012.06.23. 12:57:57Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 12:58:56Szűrés
CID 2012.06.23. 13:00:30Szűrés
CID 2012.06.23. 13:02:10Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:02:46Szűrés
"gyakori látogatója voltam a rotten.com-nak" Csak kibújt a szög a zsákból. Egy fokozatot visszaléptél az utálatossági skálán.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 13:07:12Szűrés
Végül a rotten.com fog titeket összebékíteni.
XCat 2012.06.23. 13:08:29Szűrés
Különben nem zavar ha bírod, én valahogy úgy viszonyulok hozzá, mint egy kupac trágyához. Ha belelépek, bosszant, de egyébként teszek rá, hogy a legyek szerint csodálatos találmány.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 13:13:03Szűrés
XCat 2012.06.23. 13:14:04Szűrés
XCat 2012.06.23. 13:15:20Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:17:38Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:18:51Szűrés
CID 2012.06.23. 13:20:30Szűrés
XCat 2012.06.23. 13:21:47Szűrés
CID 2012.06.23. 13:22:33Szűrés
CID 2012.06.23. 13:29:26Szűrés
XCat 2012.06.23. 13:31:41Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:36:56Szűrés
CID 2012.06.23. 13:37:51Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:39:38Szűrés
XCat 2012.06.23. 13:45:21Szűrés
@CID: Nem is fogsz. Nem forgunk egy közegben. :)
CID 2012.06.23. 13:45:36Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:47:17Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:48:41Szűrés
CID 2012.06.23. 13:52:29Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:53:33Szűrés
CID 2012.06.23. 13:55:37Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:57:25Szűrés
XCat 2012.06.23. 13:59:01Szűrés
Ha nem megy, nem megy, majd mi is leszarjuk, mint a többiek.
CID 2012.06.23. 14:07:50Szűrés
XCat 2012.06.23. 14:15:13Szűrés
Ezzel nincs mit tenni, a halálodig így fog maradni. De ne is foglalkozz vele.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 14:16:36Szűrés
XCat 2012.06.23. 14:21:27Szűrés
XCat 2012.06.23. 14:23:06Szűrés
XCat 2012.06.23. 14:28:30Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 14:37:35Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 14:40:43Szűrés
Egyébként Budán lakom, nem Pesten, és ez fontosch. :D
CID 2012.06.23. 14:56:51Szűrés
CID 2012.06.23. 14:59:37Szűrés
England win The Ashes! 2012.06.23. 17:29:28Szűrés
www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/video-elegedett-vagyok-a-kerettel-bajnokok-akarunk-elleni-detari-2142445
XCat 2012.06.23. 17:49:13Szűrés
England win The Ashes! 2012.06.23. 17:55:04Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 18:34:07Szűrés
Na ebből poszt lesz.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 23:21:00Szűrés
cicmen (törölt) 2012.06.24. 01:17:08Szűrés
Tudod mutogatni a Garfieldes zoknidat!
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 01:32:18Szűrés
England win The Ashes! 2012.06.24. 01:36:18Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 01:39:00Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 01:49:18Szűrés
England win The Ashes! 2012.06.24. 03:17:07Szűrés
England win The Ashes! 2012.06.24. 03:18:16Szűrés
cicmen (törölt) 2012.06.24. 09:31:14Szűrés
Olyan mint egy hosszú kémény! Jobb a huzata és szellőzik a zacsid!
Nem mindegy? Ne vedd fel ha nem tetszik!
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 09:34:22Szűrés
Mylady 2012.06.24. 10:58:40Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 11:11:25Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 11:19:53Szűrés
Mylady 2012.06.24. 11:30:29Szűrés
CID 2012.06.24. 11:32:26Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 11:37:07Szűrés
Mylady 2012.06.24. 11:41:08Szűrés
Tegnap pl ült velem szemben a metrón egy 50 körüli, csúnyán elhízott férfi, póló-térdnadrág volt rajta. A fehér bőrén ott kunkorodott a sok hosszú fekete szőrszál. A karján is, meg a lábán is. Sokminden eszembe jutott, de hogy szexi lenne, az konkrétan pont nem.
England win The Ashes! 2012.06.24. 11:49:50Szűrés
(Bocs, nem lehetett kihagyni.)
:)
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 11:50:14Szűrés
Na jó, visszaszívom. Valójában nem vagyok igazán érdekelt szakértő a témában.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 11:52:02Szűrés
XCat 2012.06.24. 11:52:11Szűrés
England win The Ashes! 2012.06.24. 11:54:00Szűrés
XCat 2012.06.24. 11:55:28Szűrés
Most meg vagy 70 éve azon vergődnek, hogy hogy tudnának a látszat nyomainak megtartásával levetkőzni. Az nem jut eszükbe, hogy amennyire széjjelbaszták az ózonpajzst, a következő pucékodás után közvetlenül az következik majd, hogy lerohad/elrákosodik/kifekélyesedik, stb. a bőrük. Ilyenek az embik.
Akkor majd még szebbek lesznek, és őszintébben is fog látszani rajtuk, mi van belül. Ez a kárpitozás olyan megtévesztő.
England win The Ashes! 2012.06.24. 11:59:14Szűrés
Ha jól tudom, az ózonpajzs az Antarktisz fölött van leginkább elvékonyodva.* Oda meg ritká járok levetkőzve.
*Állítólag egy lyuk is volt ott rajta, de szintén állítólag már nincs.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 12:02:39Szűrés
@RipCat: figyeljen már hölgyem, maga szerint az egyszeri állampolgár aki szekszi akar lenni és eladni magát és különben is, ő csak egy alapembi a társadalomban, tehát mint ilyen nemsoksemmi befolyása van még a semmire se, az tud valamit tenni, illetve mit tud, ha mégsem? Érted.
Ózónpajzs nincs annyira szétkúrva. Túl sok híradást szívtál tenmagadba.
CID 2012.06.24. 12:04:20Szűrés
XCat 2012.06.24. 12:04:58Szűrés
Van egy elméletem, aminek kb az a lényege, hogy közvetlen kapcsolat van az emberek életmódja és aközött, hogy mennyire próbálkoznak a civilizált és fegyelmezett viselkedéssel. Minél több a mocskos és undorító, nyíltan látható dolog, annál inkább késztetést éreznek arra, hogy az agyukban különbséget tegyenek önmaguk, meg az állatok között.
Ebben a szagelszívós, légkondis, gyönyörűtrendi világban ahol 45 felett megszűnik az élet, és már a saját szarod szagát sem érzed, leginkább azt az ingert váltja ki az embikből, hogy ahol csak lehet, belefetrengjenek.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:06:37Szűrés
@RipCat: A legtöbb népeknél egy ágyékkötő a minimum. Valahol Amazóniába az se, egy spárga van a dererekukon, ha az nincs, pucérnak érzik magukat.
Olaszországban valamelyik falu tengerpartján csak a szép csajok monokinizhetnek hatóságilag.
Usában sok helyen tilos felsőrész nélkül mutatkozni a férfiknak.
XCat 2012.06.24. 12:07:39Szűrés
Szóval leszarom a híreket, meg hogy embiék miről hajlandóak tudomást venni, világosan látszik, hogy ez a kurva luxusvilág esik szétfele.
Mondjuk én is csak nézem, és nem teszek semmit. Semmire nem leszek előbbre mint ti, amikor majd rátokszakad az áldás.
De most szólok, hogy nem évtizedekben kell számolni addig.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:09:01Szűrés
Jaja.
"meg semmi elhízás."
:( Csak a magad nevében...
XCat 2012.06.24. 12:12:28Szűrés
Persze csak elméletben. Merugye.
Mylady 2012.06.24. 12:12:45Szűrés
De engedtessék már meg, hogy én magam döntsem el, hogy számomra mi a szexi :p
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 12:14:40Szűrés
"hogy az agyukban különbséget tegyenek önmaguk, meg az állatok között."
Erre kérhetnék egy példát mert nem tudom felfogni és elismerem, hogy itt és most én vagyok a szűkkeresztmetszet köszönöm?
@atpijkamo: "Olaszországban valamelyik falu tengerpartján csak a szép csajok monokinizhetnek hatóságilag.
Hát ez meg hol van.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:16:22Szűrés
A Zéró lassan alakul. Teljesen normális, csak az a baj, hogy nagyon ritkán vicces. Még nem érte el azt a pontot, hogy megkérjem, rakjon fel egy avatart...
XCat 2012.06.24. 12:17:40Szűrés
@Kellemes Zérókomponista: Jóvan.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 12:18:57Szűrés
@atpijkamo: "Usában"
"Vasárnapi misén tilos nevetést okozó műbajuszt viselni." Amerika vicces hely.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:19:23Szűrés
@Kellemes Zérókomponista: @Mylady: Én abszolút jól érzem magamat úgy is ha nincs szabadon a bokám, de lehet hogy Én hülye vagyok. (Nem.) Ellenben ez a probléma is megoldható egy hosszú nadrág feltűrésével, meg különben is, mi a frásznak mászkál valaki mocsárban, tollundi embi szeretne lenni?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:21:28Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:22:08Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 12:24:09Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:25:14Szűrés
Mylady 2012.06.24. 12:26:04Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:26:35Szűrés
Mylady 2012.06.24. 12:27:12Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:27:36Szűrés
De nézzünk egyet a hülyeangolokról: Az egyik diák a vizsgán kért hamburgert és kólát. A több évszázados egyetemi szabályzat megkövetelte, hogy sültet és sört kapjon, ő meg megelégedett ezzel a kompromisszummal. Meg is kapta.
A következő vizsgán meg kivágták, mert a többévszázados egyetemi szabályzat megköveteltelte, hogy kardot viseljen, és mit tesz isten, éppen nem volt az oldalán kard.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:27:45Szűrés
XCat 2012.06.24. 12:28:32Szűrés
@Emberiségellenes háztartási gép: Nem mindegy? Úgysem élnek addig.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:28:57Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:30:34Szűrés
XCat 2012.06.24. 12:31:05Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 12:33:08Szűrés
@Mylady: miben áll a merevségem? Komolyan kérdem.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:33:10Szűrés
Úgy tudtam, az UV sugárzás nem megy át az üvegen, nem is lehet mögötte lebarnulni. Viszont most olvastam, hogy van olyan komponense, ami igenis átmegy, plusz jó mélyen bemegy a bőr alá. Kamionsofőrök szoknak ettől szenvedni így utólag.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:33:11Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:34:48Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:35:24Szűrés
Ilyen a stílusod. Ha vicces próbálnál lennni, lehet, hogy rosszabb lenne. Légy önnmagad, és kész.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:36:16Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:36:34Szűrés
XCat 2012.06.24. 12:37:33Szűrés
@Emberiségellenes háztartási gép: Mi lenne. Kinyírják magukat. Mi meg velük döglünk. Mert... miért is? Bár tökmindegy.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:38:21Szűrés
XCat 2012.06.24. 12:38:59Szűrés
A sikoltozás amúgy nem a zéró stílusa. Inkább elborzadna, szvsz esélyes hogy be is csinálna, aztán nem szólna hozzá többé.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:39:20Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:39:25Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:40:45Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:42:22Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 12:42:50Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:43:10Szűrés
XCat 2012.06.24. 12:44:21Szűrés
Amúgy ez inkább skótkockás.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:44:26Szűrés
Mylady 2012.06.24. 12:44:26Szűrés
De ez nem baj, ha ilyen vagy, hát ilyen vagy. Csak emiatt kicsit kilógsz a sorból. Viszont egyértelműen a legértelmesebbek közé tartozol itt. A kommentjeid alapján.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:45:19Szűrés
XCat 2012.06.24. 12:45:51Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:47:48Szűrés
Ah, mik voltak!
homar.blog.hu/2011/10/04/nem_figyelnek_a_venderge_az_ildiko_vendegloben?fullcommentlist=1
EÖ és Tiffauges folyamatos agymenésére hívnám fel a figyelmet.
XCat 2012.06.24. 12:47:52Szűrés
Egyébként kicsit olyan, mint egy bántalmazott gyerek. Lehet hogy kiskorában molesztálták, vagy ilyesmi.
Tegnap megnéztem a pillangóhatást (irtószarfilm), abban volt egy kiskölyök, aki így járt, aztán felgyújtott kutyákat meg ilyesmi. Őt is olyannak képzelem.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:48:15Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:49:39Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:51:12Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:51:23Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:53:30Szűrés
XCat 2012.06.24. 12:53:52Szűrés
XCat 2012.06.24. 12:55:44Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:57:03Szűrés
XCat 2012.06.24. 12:58:02Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:58:25Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:58:26Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 12:58:31Szűrés
"Ilyen a stílusod."- Példát, példát. Nem lesz több kérdésem.
@RipCat: "Embi." Ezt kikérem magamnak, jó?:P
"Az is igaz. Amennyi hibbant itt szaladgál, ő is elfér."
Már megint harcolni akarsz.:/ Mindegy is, hogy kivel. Ne. Vagy rélrelátnám? Keudetektől pozitív köntösben voltál a szememben, erre direkte át akarod magadat taszigálni a minuszelőjeles, feketeköntösös sötétoldalra. Észrevetted-e?
@Mylady: ja, csak a humorok cirkulálnak. Aztán plagizálás sem az én asztalom. De igazságoson kívül nem szoktam senkin felhúzni magam. Szmájlik meg csak letörik a mondandók végkicsengéseit. Na szóval ilyen.
Nem sikítanák, jelen perpill úgy érzem orbitális meglepetést egyik karakter sem tudna okozni (erre majd rácáfol a jövő, vagynem).
XCat 2012.06.24. 12:59:46Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:00:07Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:00:23Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:04:10Szűrés
"Vagy rélrelátnám? Keudetektől" Ez kicsit zagyva györgy.
"Nem sikítanák" A sikítás szónak is megvan a maga történtelme itt, nem lehet ennyivel letudni. Kérdezd a fejjel lefelé lógóst.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:05:17Szűrés
CID 2012.06.24. 13:06:43Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:09:36Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:10:17Szűrés
A társadalmatok el van baszva, ennyi a végkövetkeztetésem. A kölyköket olyanoknak kellene nevelniük, akik értenek ehhez, képesek is rá, és erre teszik fel az életüket. Megszűnne a problémáitok legnagyobb része, úgymint társadalmi megkülönböztetés, munkanélküliség, személyiségtorzulások, stb.
Ti ragaszkodtok ahhoz, hogy a kölykeitek a saját játékszereitek, és azt csináljátok belőle, amit nektek jólesik. Csináljátok. Meg is botránkozhattok attól, ha a szemetekbe mondják, hogy ez szar így, és a legszentebb anyai érzelmeitek elcsökevényesedett szporodási ösztönök és hormonzavarok keveréke.
De attól még a tények makacs dolgok. De ne zavartasd magad, nagyon cuki, esztétikus kis poklotok van. Vannak ettől sokkal rosszabbak is. :)
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:11:53Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:12:31Szűrés
CID 2012.06.24. 13:13:12Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:14:32Szűrés
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
persze csak a holdon.
XCat 2012.06.24. 13:14:53Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:16:38Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:17:10Szűrés
Egyébként én nem vagyok presidentnek való, ha az lennék, már csinálnám. Maradok a csendes szemlélődésnél, és a szudicidabb hangulataim alkalmával kinyilatkoztatom, mire jutottam. :)
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:18:00Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:19:15Szűrés
Vannak dolgok, amiket nem kéne hájpolni.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:19:22Szűrés
@RipCat: autentikussághoz kéne nosztalgiaalapnak lennie. Birkaszellem sokkalinkább. Kiírtanám mindetmondjuk. Mindegy.. meg kell várni míg kinőnek a szarból. Már amelyik.
Most is.. "nagyon cuki, esztétikus kis poklotok van". Ellenállhatatlan vágyat érzel aziránt, hogy a világ összes szarságának ellentámasza légy. Amit nem tapasztaltál meg, ami kimaradt, az is T/2 és valahogy a végére mindig szar. Hát én asszemhogy teljesen átlátlak, ismerhet régebbóta bárki, mondhatnak amit akarnak, én látom amit látok. Nem akarlak eltéríteni semmilyen irányba, csak mondom.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:20:07Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:20:36Szűrés
Ó, a szegény párák!
XCat 2012.06.24. 13:22:45Szűrés
Annyira abszurd volt, hogy elkezdtem röhögni, és onnantól nem vettem túl komolyan az egészet.
Azzal együtt sztem valami összejött, de nagyon szép emlék maradt. Vagy egy hónapig senki nem tudott utána felidegesíteni. A halálközeli cuccok ezért jók.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:24:52Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:25:18Szűrés
Mióta felnőttem, duplán nem, még én is nevelem őket.
" Ellenállhatatlan vágyat érzel aziránt, hogy a világ összes szarságának ellentámasza légy. "
Istenments. :)
XCat 2012.06.24. 13:26:55Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:31:34Szűrés
az én módszerem, ami szerinted olyan szörnyű, ezt is megszüntetné. Ez meg egy érdekes kérdés, hogy jó, jelen van, na és? Mit tegyünk ellene? Aki csinálja, az bűnöző vagy áldozat? Ha nem lett volna ő is áldozat, nem jutna eszébe kiskölyköket molesztálni. Hány generációig irtsuk vissza a családot?
És csak azokat, akik a nemi szerveibe nyúlkálnak, vagy azokat is, akik másképpen verik, vagy lelkileg terrorizálják őket?
Vitafórum fasza lesz belőle, szokott is lenni, de ezzel nem tudsz mit csinálni.
Elvitatkozunk rajta, és mióta elkezdtem írni a hozzászólást, pár gyerekkel megtörtént világszerte.
A hold meg jó hely.
XCat 2012.06.24. 13:34:07Szűrés
A lényeg hogy ahol éppen állnak, belebasszák a földbe a kis ásóbotjukat, és úgy döntenek, hogy ők biztony már ottanvannak.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:34:58Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:35:39Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:35:53Szűrés
CID 2012.06.24. 13:37:49Szűrés
Azért a bárzongoristának lehet némi igazsága. Te gyúrsz rá, hogy útálatos légy !
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:38:08Szűrés
www.childrenintherapy.org/proponents/thomasb.html
mit tudsz tenni? monnyuk beszélhetsz róla, hátha valakinek egy kis fény gyúlik az agyában. sose lehet tudni...
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 13:39:01Szűrés
Acsarkodó vagy, ez a helyzet. (Szerintem néha nem, mások szerint mindig, de ez is csak árnyalatnyi különbség.) Folyamatosan legalább 3 hozzászóláson keresztül kellene rendesen viselkedned, hogy a véleményem megváltozzék.
XCat 2012.06.24. 13:39:06Szűrés
@Kellemes Zérókomponista: Te meg tudnád, csak játszod a hülyét, mert azt hiszed, hogy idegesítesz vele.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:41:59Szűrés
Csak hogy kerek legyen a történet, már hiányolták. :)
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:42:17Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:43:53Szűrés
És mondd, nem elégedettek? Elégedettség = 100% bódottág. Ők csinályák lyól.
@Emberiségellenes háztartási gép:
"csak arra van szükség, hogy egy kicsit kibillenjetek a szabályok közül, mint például háborúban, és egyből lehullik az álarc" - Pontosan! Tankönyvbe ezzel is.
XCat 2012.06.24. 13:44:37Szűrés
Vagy a szomszéd menjen át kukkolni a kedvesapukátanyukát, és gusztus szerint agyonverni/feljelenteni utána? Vagy nem látom milyen érdemi effektet vársz ettől.
Az url amit bemásoltál, az valami olyasmi, mint a horror/pornó/horrorpornófilmek. A rendes, jólszituált családanyák megnézik, elborzadnak, megbotránkoznak, kicsit kavarja a hormonkatyvaszt amit ők anyai szeretetnek neveznek, és jól átéled, hogy de jó, hogy ez nem a te gyerekeddel történt. Aztán még titokban elolvasod kétszerháromszor, és elégtételt érzel, esetleg belejátszanak más hiedelmek is ott a tudatod pici mélyin.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:45:25Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:46:48Szűrés
@Kellemes Zérókomponista: Mondtam én, hogy nem? :)
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem akarlak elkeseríteni, de ha téged mindig pofánnyomnának, ahogy az aggyonistenelv alapján megérdemelnéd, már laposabb lennél Laposnál.
Viszont kezd olyan érzésem lenni veled kapcsolatban, hogy nem is vagy annyira okos. :)
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:46:50Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:48:13Szűrés
@RipCat: +úgy
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:48:38Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:49:58Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:50:38Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:51:42Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:51:45Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:53:07Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:53:15Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:54:56Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:55:49Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:56:52Szűrés
XCat 2012.06.24. 13:58:08Szűrés
@RipCat: izé, gondoltA :DDDD Na, ez olyan frojti volt.
CID 2012.06.24. 13:59:20Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 14:01:47Szűrés
XCat 2012.06.24. 14:03:18Szűrés
Ez a természetellenes vonzódást nálad a patkányokhoz nagyon érdekesnek találom.
XCat 2012.06.24. 14:05:01Szűrés
Na, teremts rendet, magyarázz el mindenkit.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:06:32Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:08:17Szűrés
www.spiegel.de/images/image-240692-galleryV9-vtgh.jpg
XCat 2012.06.24. 14:09:46Szűrés
Amúgy jelmeznek tűnik. :)
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:09:51Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:11:17Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 14:11:37Szűrés
XCat 2012.06.24. 14:12:09Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 14:13:00Szűrés
Zéró hiába érti, ő ilyen és kész. Nem baj.
Vicsor hiába nem akarja érteni, ez van. Baj, de mindegy. (Szerintem nem olyan nagy baj, mert nem folyton csinálja.)
XCat 2012.06.24. 14:14:18Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 14:15:33Szűrés
Figyeld meg, mi a neved. Ha CID-nek hívlak, akkor egy jó ideje viselkedsz.
De ez saját elhatározás legyen!
XCat 2012.06.24. 14:16:15Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 14:17:47Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 14:19:20Szűrés
XCat 2012.06.24. 14:19:54Szűrés
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Titok.
CID 2012.06.24. 14:20:31Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 14:20:53Szűrés
XCat 2012.06.24. 14:21:49Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 14:24:08Szűrés
inkább felhúzom a feredőrunyámat oszt csobbanok egyet.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 14:24:52Szűrés
Az egyik kutyám a tigrisliliomok között alszik...azt hiszem nem normális.
én meg hagyom..
XCat 2012.06.24. 14:25:24Szűrés
Szolgálunk és ebből élünk, ami drága, ugye.
XCat 2012.06.24. 14:28:49Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:33:07Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:35:56Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 14:37:29Szűrés
XCat 2012.06.24. 14:39:03Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 14:39:46Szűrés
XCat 2012.06.24. 14:41:17Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 14:42:40Szűrés
remélem még messze van, nagyon fiatal.
XCat 2012.06.24. 14:44:01Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:45:52Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:47:12Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 14:48:05Szűrés
CID 2012.06.24. 14:48:41Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:48:46Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:50:09Szűrés
XCat 2012.06.24. 14:50:48Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:51:49Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:52:56Szűrés
XCat 2012.06.24. 14:54:01Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:56:39Szűrés
XCat 2012.06.24. 14:58:00Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 15:03:11Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 15:11:29Szűrés
Exkulzív kiszerelés. Márkajelzéssel, certifikációval, jódrágán, sznoboknak.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 15:12:25Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 15:17:42Szűrés
esetleg lehet fűszerezett
pl. arzénos, ciános, patkánymérges, nagyon mérges, stb..
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 15:20:58Szűrés
CID 2012.06.24. 15:22:35Szűrés
CID 2012.06.24. 15:23:55Szűrés
XCat 2012.06.24. 15:30:49Szűrés
@atpijkamo: Egyszersmind reménytelen. De azért szép.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 15:40:39Szűrés
CID 2012.06.24. 15:42:55Szűrés
XCat 2012.06.24. 15:49:25Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 15:55:52Szűrés
ELEGEM VAN A LAPRA SZERELT BÚTOROKBÓL!!!!!!!!!!!!!!!
CID 2012.06.24. 15:59:39Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 15:59:58Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 15:59:59Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 16:02:34Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 16:02:52Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 16:05:24Szűrés
CID 2012.06.24. 16:08:01Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 16:10:05Szűrés
@Kellemes Zérókomponista: pillanatnyilag nem esedékes a pasi téma, de amikor esedékes volt, akkor vettünk neki egy három ajtós szekrényt. Hazavittük hozzá, letettük a nappali közepébe. Párnap múlva arra jártam, és a csomagok még mindig ott voltak. Fogalma sem volt, hogy mit kell vele kezdeni. Én raktam össze. Persze ő engedelmesen tartotta az oldalakat.
Szóval..ennyit a pasiról.
Legközelebb az ismerkedési második kérdésem az lesz: figyusz..összetudsz szerelni egy BESTA ADAL szekrényt, vagy egy Klippan kanapét?
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 16:10:10Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 16:11:47Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 16:17:27Szűrés
Más: az avatarodat mindig egy lógó pofáiú bulldognak nézem, nempedig annak ami.
CID 2012.06.24. 16:19:33Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 16:20:46Szűrés
:DD
CID 2012.06.24. 16:23:05Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 16:25:38Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 16:27:16Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 16:28:50Szűrés
@Kellemes Zérókomponista: végül is:))
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 16:48:29Szűrés
lazarjozsef75 2012.06.24. 16:53:45Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 17:05:37Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 17:06:45Szűrés
kész vagyok az összerakással, már csak egy könyves szekrényt kellene összeraknom, de a nagypalif..t. azért se.
:)
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 17:07:37Szűrés
XCat 2012.06.24. 17:14:27Szűrés
XCat 2012.06.24. 17:16:29Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 17:17:25Szűrés
Akkor igazi kihívás, ha egy másik bútor alkatrészeit csomagolják hozzá.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 17:22:32Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 17:34:09Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 17:39:35Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.24. 17:41:37Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 17:42:15Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.24. 17:43:18Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.24. 17:45:45Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 17:50:51Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 17:50:58Szűrés
CID 2012.06.24. 17:53:00Szűrés
CID 2012.06.24. 17:54:03Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 17:56:34Szűrés
XCat 2012.06.24. 17:56:39Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 17:56:55Szűrés
XCat 2012.06.24. 17:59:25Szűrés
Nagyon kis édesek vagytok. :)
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 17:59:38Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 18:03:40Szűrés
CID 2012.06.24. 18:03:48Szűrés
csit bátrabb :-)
@Emberiségellenes háztartási gép:
Ööö említettem volna a nevedet, miszerint, barom kérdezhetek ? ;-)
CID 2012.06.24. 18:06:08Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 18:13:37Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 18:14:21Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 18:22:24Szűrés
CID 2012.06.24. 18:24:32Szűrés
Ungawa
@batgirl: Tapasztalt hölgy, magácska !
CID 2012.06.24. 18:25:53Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 18:26:09Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.24. 18:39:58Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 18:44:21Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.24. 18:44:46Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.24. 18:46:54Szűrés
CID 2012.06.24. 18:47:59Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 18:49:37Szűrés
CID 2012.06.24. 18:53:50Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 18:54:03Szűrés
@Emberiségellenes háztartási gép: nem csak falapocskát.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 18:56:51Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 18:58:12Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 18:59:41Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 19:00:55Szűrés
CID 2012.06.24. 19:01:11Szűrés
Basszus, hogy neked mennyi disznós képed van ! Családfa kutatást végzel ?
CID 2012.06.24. 19:04:44Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 19:12:01Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 19:13:43Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 19:22:05Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 19:23:42Szűrés
CID 2012.06.24. 19:24:14Szűrés
CID 2012.06.24. 19:28:04Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 19:29:17Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 19:31:06Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 19:32:59Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 19:36:46Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 19:38:29Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 19:46:13Szűrés
CID 2012.06.24. 19:46:21Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 19:50:54Szűrés
a víz szuper volt, pont mekkfelelő hőmérsékletű, árnyas fa is volt, kutya is úszott egyet.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 19:57:24Szűrés
www.youtube.com/watch?v=SAKPylgPTCg&t=26m
www.imdb.com/title/tt0088846/
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 20:05:10Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 20:07:45Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 20:08:50Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 20:14:06Szűrés
www.imdb.com/title/tt0185183/
www.youtube.com/watch?v=JUzrSAGJW6k
Battlefield Earth: A Saga of the Year 3000
Travolta et. al.
CID 2012.06.24. 20:15:06Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 20:17:14Szűrés
CID 2012.06.24. 20:20:46Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 20:51:31Szűrés
ne tetézd, könyörgök, ne tetézd..
Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 20:54:47Szűrés
Amúgy az a film annyira szar, hogy szar.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.24. 20:58:44Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 21:01:22Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 21:07:25Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 21:08:45Szűrés
CID 2012.06.24. 21:11:01Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 21:12:13Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 21:32:13Szűrés
Egyre gyűlik köztünk az ellentét...
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 21:33:58Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 21:40:40Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 21:41:17Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 21:43:04Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 21:44:31Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 21:53:43Szűrés
... de mielött a véredet veném, kapsz még egy eséjt: cukorral eszed a káposztá cvekkedlit, avagy borssal?
De hamár Forest Whittaker: Síró játék? Vagy a Szellemkutya?
CID 2012.06.24. 22:04:10Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 22:05:23Szűrés
CID 2012.06.24. 22:06:16Szűrés
CID 2012.06.24. 22:31:55Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 22:45:58Szűrés
CID 2012.06.24. 22:53:24Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 22:58:16Szűrés
Brrr... Csakis borssal. A túróscsuszát és túrógombócot sem cukorral. Sőt, néha még a palacsintába is sajtot teszek. Pedig édesszájú vagyok.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 23:01:10Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 23:01:15Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 23:04:53Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 23:07:53Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 23:12:31Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 23:25:34Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 23:28:05Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 23:31:24Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 23:35:52Szűrés
CID 2012.06.24. 23:37:40Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 23:38:03Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 23:43:11Szűrés
@atpijkamo: minden rendben? Ettél ma? székeltél rendesen? Iszol eleget?
CID 2012.06.24. 23:48:12Szűrés
CID 2012.06.24. 23:49:55Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 23:58:48Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 00:02:31Szűrés
CID 2012.06.25. 00:28:46Szűrés
CID 2012.06.25. 00:31:40Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 00:42:11Szűrés
CID 2012.06.25. 00:54:29Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 01:04:34Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 08:50:02Szűrés
hát natűrlihhh, hogy belemék:
giraffus.blog.hu/2012/03/28/a_kozhiedelemmel_ellentetben
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 09:47:28Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 09:57:32Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 10:01:17Szűrés
nícse bácsi meg okos ember volt, ő férfi létére a férfiakat hibáztatta a nők gyarlóságáért. hát nem édes?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 10:03:56Szűrés
"az keressen magának jobbat"
Na persze, ezt is millió év volt kiszámolni...
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 10:08:08Szűrés
aztán persze lehet, hogy nem is igaz az egész és csak 41,5 vagy 39, naggyisten 72, de ezt már nem fogod megtudni.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 10:14:06Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 10:17:54Szűrés
:))
Erre mindig kell tudni időt szakítani... Szólj, ha másik kell, Zsiráfnak vannak még számai.
cicmen (törölt) 2012.06.25. 10:27:07Szűrés
Aztán ez felkerült a homárra és kurva sokáig nem is volt új poszt!
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 10:34:25Szűrés
Jöhet a következő szám!
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 10:40:36Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 10:40:42Szűrés
cicmen (törölt) 2012.06.25. 10:47:22Szűrés
Mit ér egy ember, ha csak egy adu van a kezében!
Ilyesmire gondoltál? :)
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 10:49:50Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 10:50:31Szűrés
cicmen (törölt) 2012.06.25. 10:54:32Szűrés
Néha egy tökfilkónak is hasznát lehet venni!
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 10:59:00Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 11:02:38Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 11:20:01Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 11:33:51Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 12:50:19Szűrés
pahancsolj, kéhlekszépen:
falvedok.blogspot.co.at/
(kedvencem: az én uram csak a vizet issza, nem is sírom a lányságom vissza ... muhahahhhha :D )
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 12:51:17Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.25. 13:01:10Szűrés
Édesanya ajkán, az a legszebb zene,
tárt karokkal mondja,
gyere, kicsim gyere..
izé..komolyan
és mindíg azt hittem hogy a képen anyukám van , én , meg a bátyám..
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 13:04:00Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.25. 13:04:32Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 13:16:53Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 13:25:21Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.25. 13:44:27Szűrés
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.25. 13:45:24Szűrés
vágyik annak szive vissza
Manyecska 2012.06.25. 13:59:22Szűrés
Az asszony meztelen,
De hiába, hasztalan,
Ha az ember f@sztalan..
Manyecska 2012.06.25. 14:02:46Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 14:11:31Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 14:14:53Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 14:16:30Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 14:17:50Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 14:20:23Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 14:27:45Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 14:28:23Szűrés
index.hu/belfold/budapest/2011/12/29/nem_kirekeszto_a_melegolimpia/
legalul /höhhhö../ vannak a sportágak!
Manyecska 2012.06.25. 14:29:47Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 14:33:59Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 14:35:37Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 14:38:04Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 14:39:17Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 14:39:27Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 14:43:05Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 14:48:37Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 14:51:57Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 14:55:58Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 14:57:24Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 15:00:01Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 15:05:55Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 15:06:56Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 15:08:32Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 15:15:35Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.25. 15:17:27Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 15:29:20Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 15:30:14Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 15:40:50Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 15:45:27Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 15:52:14Szűrés
A homár vak sötét
Olyan csendes, olyan árva most a kommen-tér
Egy poszt ami elmúlt, ami véget ért
Csak a szívekben él
Törött üvegasztal
balatonban úszó, kopott baccpapucs
Egy magányos tricikli, néhány telefonszámla
Elment mindenki már
A csendet hallgatom
Fejem zúg, benne égnek elmúlt málnás torták
Mélyen legbelül, még várok,
De biztos nem jön ma már
Éjféli poszt
Sok sok éve annak, hogy várok most
Kerestem azt
Üres csendben, hazug szavak alatt
Éjféli poszt
Tudom, hogy egyszer eljön és rám talál
Perzselő láng, a remény mindig ég tovább
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 16:04:01Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 16:09:59Szűrés
Ömlik az eső. Szétfagytam. Be akarnak nekem fűteni.:D Apa a gyerekkel a hóna alatt rohangált a kocsiig. Vártam mikor elyti le:D? Reklamálni Szent Péternél?
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 16:11:42Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 16:13:20Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 16:24:37Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 16:31:34Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 17:07:48Szűrés
A plébános szögeli a templom kerítését. Egy kisfiú guggol a közelében, és figyeli.
- Szeretnél te is szögelni?
- Nem. Csak azt várom, mit mond majd a plébános úr, mikor az ujjára üt a kalapáccsal.
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 17:10:52Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 17:15:39Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 17:18:44Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 17:19:39Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 17:37:56Szűrés
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 17:39:33Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 17:42:53Szűrés
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 17:48:10Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 17:49:05Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 17:51:44Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 18:07:08Szűrés
Manyecska 2012.06.25. 18:59:50Szűrés
ergbertegon 2012.06.25. 19:43:52Szűrés
Már csak párezer és megvan Ede.... :-)
Tulajdonképpen miről volt itt szó?
Az első-utolsó-régicímen-ilyenszámnincsis résznél elvesztettem a fonalat.
Manyecska 2012.06.25. 20:10:08Szűrés