Tékozló Homár

Szétszakítja a magyarságot a tömegközlekedés

2012.10.02. 13:31 | jackyll | 175 komment

A jelek szerint kénytelen lesz a magyarság határon innen és túl egyaránt üzemenyagadót fizetni, ha találkozni óhajt, minthogy a tömegközlekedést felszámolták. Ahelyett, hogy örülnénk, hogy aszfaltozott utak vannak...

Magyarország, Budapest nevű fővárosából szerettem volna eljutni  Szlovákiába, a MAGYAR HATÁRTÓL kb. 20 km-re lévő nagyrészt MAGYAR LAKOSOKBÓL álló LOSONC (Lucenec) városba tömegközlekedéssel! Hála a határokon átnyúló "jószomszédi" kapcsolatoknak, a közvetlen buszjáratot és közvetlen vonatokat 5-6 éve, a Salgótarjáni átszállásos lehetőségű vonatokat a tavalyi évben megszüntették. Lényegében Budapestről Losonc (Lucenec)  városát és környékét megközelíteni csak és kizárólag autóval lehetséges, ha az ember nem akar 6-8 órát vonatozni / buszozni. (Tömegközlekedéssel bármelyik keresőt nézem, előbb el kell mennem Párkányba, majd onnan egy hatalmas kerülővel lehet Losoncra eljutni háromszor hosszabb idővel, mint autóval)

Szeretném tudni, hogy a polgári kormányunk miért lehetetleníti el a felvidéki Magyarságot az anyaországi Magyarságtól? Miért nem lehet Losonc térségébe Magyarországról normális, európai szintű tömegközlekedéssel eljutni?
 
Örömteli volt hallani a tévében, hogy a Losonc melletti Rapp-on (Rapovce) átadták az gyógyfürdőt, melyet jövőre  több ezer fős élményfürdővel  terveznek kibővíteni, -  bízva  a határon átívelő turizmus hatásában. Ez alapján Magyarországra  az Ipolytarnóci Ősmaradványokat néznék meg a Szlovákok, mi  pedig mehetnénk hozzájuk fürödni Rapovce-ra.

Csak legyenek szívesen megmondani, MIVEL utazzon az az ember akinek nincs autója?

Ezen az útvonalon (Kalonda-Ipolytarnóc)  a buszok mindkét országhatár közelében lévő falvakban fordulnak vissza, a határon sem a Nógrád volán, sem a Szlovák autóbuszok nem jönnek át. Aki tehát át kívánna látogatni a szomszéd országba, azt 5-6 km sétálás várja keresztül a határon.  Hát igen, mi így építjük Európát.    Igazi Balkán-régiós hozzáállás ez, amit a két ország közlekedése képvisel, egyik fél sem közlekedtetné át a busz/vonat járatát legalább a szomszéd ország legelső falujáig / városáig, mert ugyan,  minek az??
   
Sokat javítana a helyzeten, ha a Balassagyarmat-Ipolytarnóc között közlekedő motorvonat (abból a napi 4 db-ból amit meghagytak)  legalább 2 járatpár tovább közlekedne Losoncig (egyik délelőtt, másik délután, és talán még utas is lenne a vonatokon)  

Ugyanígy a Hatvan - Salgótarján között közlekedő motorvonatok közül szintén napi 2 járatpár tovább közlekedne legalább Fülekig vagy Losoncig. Ebbe napi a 10-20 km-be csak nem halna bele egyik ország költségvetése sem, nem igaz?

Nevetséges, hogy átszállás nélkül Párizsba, Londonba, Madridba közvetlenül el lehet jutni Budapestről vonattal / busszal, de Magyarország határtól 10 km-re lévő magyarok lakta városokba csak 6-8 órát utazás és többszöri átszállással lehet jelenleg eljutni, ha az ember nem akar a határon 5-6 kilométereket lesétálni.  
 
Szeretnék választ kapni, várható-e valamiféle pozitív változás Losonc megközelíthetőségének érdekében, a jövőben? Válaszukat várom,
 
Tisztelettel:
Zoltán

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicmen (törölt) 2012.10.02. 15:04:49

@klarky: ron túli magyarok"

Bázz.... de unom már ezt a dumát!

Nincs nekünk itt határon belül elég bajunk? Hagyjuk már ezt állandóan, ki az istent érdekel???

Azért van ez, mert összetartozunk. Mi akik itt vagyunk, azokkal akik ott vannak! Látom ez marhára zavarja az olyan libbantakat mint te, akivel viszont nem tartozunk össze! Költözz ki romániába, vagy a tótokhoz, ott nem ér ilyen trauma!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.02. 15:11:59

@Manyecska: aszonta, hogy amennyiben a finom baszogatás egyenlő a dugással, akkor igen! :D:D

Bartush 2012.10.02. 15:12:28

Üzenem a kedves posztolónak, hogy az ország határain belül sem lehet normálisan vonattal közlekedni. Nem értem, miért lepődik meg, hogy külhoni területen nem megy.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.10.02. 15:15:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: valami nem stimmel ott nálatok, mert nálunk a baszogatás nem egyenlő a dugással:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.02. 15:18:42

@batgirl: lehet hogy zsirafnak arra van orgazmusa, hogy
"mar megint nem mosogattal el bazdmeg"

Manyecska 2012.10.02. 15:18:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: porosodnak a szemei ha közelebb hajolok:P Hülye!:D leköptem amonitort kávéval..

janbor 2012.10.02. 15:18:45

jackyll, mire számítasz? Akiktől a határon átnyúló.....szöveg származik azok mind diplomata útlevéllel, személykocsival utaznak.Buszon,vonaton nemigen közlekednek, földön járni meg régen elfelejtettek!

Manyecska 2012.10.02. 15:20:33

Mondom, hogy kamu, ezt majd én tudom yóóó??:P

Manyecska 2012.10.02. 15:21:47

Most a Cicmen elindult tényleg??:P :))?

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2012.10.02. 15:22:32

"Ahelyett, hogy örülnénk, hogy aszfaltozott utak vannak..."

Aszt' FOLTOZOTT utak vannak. Én ezt nem nevezném aszfaltozott útnak, amin jelenleg közlekedünk.

Manyecska 2012.10.02. 15:22:56

Zoltán, fázoltán??

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.10.02. 15:23:51

@Manyecska:
A cicmen miatt?
Vagy ez így hogy?
Nem köll annyi kv-t inni!

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2012.10.02. 15:24:31

"Nevetséges, hogy átszállás nélkül Párizsba, Londonba, Madridba "
Ezeknek a városoknak az országaiban olyan kormányok vannak, amik értelmesek.
Ez utóbbi kitételt az utóbbi szlovák és magyar kormányok, hát, nem teljesítik.

Manyecska 2012.10.02. 15:25:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: ez a zelső!! már nem pasi:P@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: minek, azt mondta izé bever egyet.. na lépek..csá:)

cicmen (törölt) 2012.10.02. 15:26:24

@dr. phil. Sün‼ ツ: Menj inkább Szexárdra, ott van ministránsfiú is!!!4

Inkább a megbérmálnám a Manyecskát! :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.02. 15:27:08

@ColT: nade kiderult hogy oda sem lehet eljutni atszallas nelkul vonattal, maximum roman busszal
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ha nekem Mary ilyet mondana nem orgazmusom lenne hanem lelonem

cicmen (törölt) 2012.10.02. 15:28:33

@batgirl: valami nem stimmel ott nálatok, mert nálunk a baszogatás nem egyenlő a dugással:)

Verbális szex! Női tulajdonság! Basztatja a pasit, azt meg szétkúrja az ideg!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.02. 15:29:02

@ColT: amugy ja
madrid
ertelems kormany a spanyol eppen csodkozelben es a szetszakadas szelen
london
elbaszott bevandorlasi politika
parizs
hat sarkozy/ OK mar nem/
muhhaha

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.02. 15:29:12

@hagyma: lelőnéd, persze. oszt utána ki mosogat?? gondolkozz!!

Manyecska 2012.10.02. 15:29:28

@cicmen: nyugi..majd én azt tudom!:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.02. 15:30:24

@cicmen: na végre egy szakértő!! nem fox te így elkésni? a manyecs mán sminkeli magát! :P

Manyecska 2012.10.02. 15:30:26

@cicmen: nálunk ilyen nem volt mindennaposan mer agyonütne regisztráció nélkül:D:D!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.02. 15:32:14

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hat ott a felteteles mod
de atternek papirtanyerra , ha megis..

cicmen (törölt) 2012.10.02. 15:32:29

@Manyecska: Most a Cicmen elindult tényleg??:P :))?

Elindulta Pornóapátiba Bugyin keresztül, naná! :P
A Sün meg alighanem Degeszi lehet, mert ministránsfiúkat ajánlgat! :)

cicmen (törölt) 2012.10.02. 15:34:12

@Manyecska: nálunk ilyen nem volt mindennaposan mer agyonütne regisztráció nélkül:D:D!

Egy idő után én is "közbevágok".

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.02. 15:34:14

@hagyma: láccik, hogy nem értesz a nőkhöz... egy igazi férfi megelőzi az ilyen mondatokat azzal, hogy mindig időben, szépen és pontosan elmosogat egy szó nélkül, anélkül, hogy noszogatni kéne :D

vape 2012.10.02. 15:37:26

Olyan sok határ melletti város van még szlovák oldalon. Miért pont Losonc (Lucenec) megközelítheősége érdekli a posztolót?
Jövő héten lesz mégegy írás tőle, hogy miért nem megy busz pl. Szetére (Kubanovo)? Főleg, ha ott is nyitnak egy gyógyfürdőt a szlovákok.

Terézágyú 2012.10.02. 15:38:37

A helyesírásod olyan, kedves levélíró, mintha te magad is idegen nyelvű környezetben éltél volna idáig, nemcsak a felvidéki magyarok...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.02. 15:39:54

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: en egy rendes pasi vagyok, kajalas utan le zuhanyoztatom a tanyert, ugyhogy Marynek mar csak a gepbe kell betennie

heidt 2012.10.02. 15:41:46

Miért kellene Losoncba közvetlen járattal menni? Akkor én meg azt szeretném, ha Guilfordba menne saját TGV, mert ott lakik egy barátom és milyen már, hogy át kell szállni Londonban.
Különben pedig február óta egyetlen városba sem jár közvetlenül MAGYAR repülőgép (még közvetetten sem). Ez engem sokkal jobban elkeserít. :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.02. 15:46:24

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ez annal sokkal tobb, mint valami
mondhatnam, hatartalan szerelmem egyik arulkodo jele

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.10.02. 15:47:35

@cicmen: Azt legalább te érted amit írsz?

Bocs, de én az ilyen ostobákkal, mint te sem határon belül, sem határon túl nem akarok összetartozni.

Ha annyira szimpatizálsz a külhoniakkal, javaslom, hogy fogadj örökbe belőlük párat aztán tartsd el őket.

Ha esetleg onnan írsz magad is, akkor légyszi fogd be és keress magadnak helyi játszóteret ha kérhetem.

ui.: Ha tőlem idézel, akkor leszel szíves pontosan, ha meg még a helyesírásra is odafigyelsz észosztás közben, azért különösen hálás leszek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.02. 15:48:16

@hagyma: ezt már kitárgyaltuk a múltkor, kurva nagy szerencséd van ezzel a csajjal :D:D

nick-probieren 2012.10.02. 15:49:27

Van aki Skócián keresztül olcsóbban hazaért Budapestről repülővel egy másik településre, mintha vonattal tette volna (igaz, időben triplája volt, de van, amikor minden garas számít). Ezen is érdemes lenne elgondolkodni...

nick-probieren 2012.10.02. 15:50:32

@nick-probieren: másik MAGYARORSZÁGI településre

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.02. 15:54:57

@nick-probieren: hallod-e, te itten minnyár kapsz a fejedre ha letelepülésezed a nagy méltóságos budapestet. mármint nem tőlem, én antibudapesti vagyok :)

Atörökk 2012.10.02. 15:56:01

Már épül Losonc mellett a tarlón egy új, nemzetközi hőlégballon-repülőtér.

tecsóba sose többé 2012.10.02. 16:05:15

a púpom tele van már a határon túliakkal....
dógozni, meg adózni nem akarnak idejönni.
A helyközi közlekedés sem megoldott, hát nem pont lexarom ki hogy akar a szlotához menni? oldja meg!

Atörökk 2012.10.02. 16:09:20

Ebben is az Orangeways a hibás. Biztos ők nem küldik a buszt.

anarch 2012.10.02. 16:15:57

Szerintem keressen rá a helyi mikrobusz-közösség képviselőire, tutira talál valakit a Bp-re jön/megy. Ld még iránytaxi.

Tényleg: KÖVETELJÜK, hogy a magyar kormány cserélje ki a Kárpátalja felé a vasúti síneket, hogy ne kelljen órákat várni a határon a vonattal utazóknak amíg átpakolják a szovjet normára :).

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2012.10.02. 16:19:12

@hagyma: Orangeways nem megy oda? Vissza úgysem akar jönni senki...

Az említett kormányok annyiban értelmesebbek, hogy
1. ők a nyomorban is jobban élnek, mint mi
2. Nem viselkednek tahó módon a szomszédaikkal, mint a szlovákok.

cicmen (törölt) 2012.10.02. 16:26:24

@klarky: ui.: Ha tőlem idézel, akkor leszel szíves pontosan, ha meg még a helyesírásra is odafigyelsz észosztás közben, azért különösen hálás leszek.

Az a helyzet, hogy amit te írtál, azt egy az egyben kopiztam. Ennél pontosabban sajnos nem tudlak idézni, bár a klasszikusokat csak pontosan mondás a gyanúm szerint nem rád vonatkozik.
Egyben mindenesetre egyetértünk teljesen, itt ismét idézlek, "Bocs, de én az ilyen ostobákkal, mint te sem határon belül, sem határon túl nem akarok összetartozni."

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.10.02. 16:35:28

@cicmen: Ezek szerint vak is vagy nem csak ostoba. Micsoda hendikep, jól elbánt veled a sors!

Szerinted mit jelent az, h "ron magyarok!" ?

Ugyanis én ilyet nem írtam. Baj van a CTRL+C, CTRL+V kombinációddal is?

Amúgy akadj le rólam ha kérhetem, szórakozz másokkal én ugyanis hozzád nem szóltam egy szót sem.

Manyecska 2012.10.02. 16:37:32

Gyónjatok, gyermekiem, gyónjatok..

cicmen (törölt) 2012.10.02. 16:39:15

@klarky: Milyen kis precíz vagy te azért! Valóban, rosszul jelöltem ki! Kár, hogy különben egy idióta vagy, mert nagy tettekre lennél hívatott ezzel a figyelemösszpontosítással! Micsoda hendikep, jól elbánt veled a sors!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.02. 16:39:48

@klarky: "én ugyanis hozzád nem szóltam egy szót sem."

A-a. Ez egy ilyen egymáshozszólós fórumon ilyet mondani elég nagy hülyeség.

Van egy fogadásom.

Nagyzee 2012.10.02. 16:47:00

@heidt: Még közvetlen járat sem kellene. Már az nagy előrelépés lenne, ha a határon átlépő fontosabb vasútvonalakon naponta pár vonat nem az utolsó magyar faluig közlekedne, hanem az első szlovákig / románig / stb.

A Hatvan - Salgótarján vonalon a vonatok Somoskőújfaluig járnak, ami a határtól kb. 1 kilométerre van. A másik oldalon az első állomás lehet vagy két kilométerre, az első nagyobb település, Fülek pedig 13 km-re van. Tippem szerint az ilyen átmenő járatokat azért nem forszírozzák, mert kihasználatlanok, így viszik a pénzt, de őszintén szólva szerintem évi pármilliót simán megérnének a jobb határmenti összeköttetések.

Megy itt a duma, hogy az EU és Schengen így meg úgy eltörölte a határokat, hát akkor igazán lehetne ennek látszata a közösségi közlekedésben is.

cicmen (törölt) 2012.10.02. 16:47:29

@atpijkamo: Van egy fogadásom.

Éspedig? :))))

cicmen (törölt) 2012.10.02. 17:14:46

@klarky: Amúgy akadj le rólam ha kérhetem, szórakozz másokkal én ugyanis hozzád nem szóltam egy szót sem.

Te különben mi vagy, hogy hozzászoktál ahhoz, hogy a parttalan hülyeségeidet szó nélkül végighallgatják?
A másik kérdésedre válaszolva, nem, nem vagyok határon túli magyar, határon inneni vagyok, én is fizetem ami kimegy és nem sajnálom arra a pénzt, ellentétben azzal amit itt szórnak el a szép számú élősködőre! Ha pedig kvázi politikai nyilatkozatot teszel ott, ahol ennek semmi helye, akkor viseld a következményeit, bár ahogy látom, már megvan a magad keresztje! :)

vénszivar 2012.10.02. 17:35:35

@klarky: Te, vigyázz, nagyon vigyázz !
Rád hívjuk a TEKket ! Húúúú, azok 35-s 66 fő közötti létszámmal körbevesznek aztán ne tudd meg........
Etiópiába fogsz emigrálni, ha van oda járat, ha nincs. :)))

cicmen (törölt) 2012.10.02. 17:37:12

@vénszivar: Etiópiába fogsz emigrálni, ha van oda járat, ha nincs. :)))

Ja! Vagy valahol máshol vannak testvérei! :)

Kopi3.14 2012.10.02. 18:01:39

@Nagyzee: igaz, hogy EU meg schengen de amit Trianon elválasztott, azt Brüsszel nem fogja visszaépíteni, azt mind nekünk kell megtenni. Nekik megvan a keresztvonal, nekünk a sugár...Egybe senkinek semmi.

Ahoj- 2012.10.02. 18:09:57

@Bartush: Konkrétan SEMMIVEL nem lehet Losoncra átjutni, szerintem ez a postoló baja.

Ahoj- 2012.10.02. 18:14:39

******************************************

@heidt:

Na akkor újra.

Magyarországról LOSONC ÉS TÉRSÉGÉT
S E M M I V E L NEM LEHET MEGKÖZELÍTENI!

Nem az a baj, hogy át kell szállni egyszer vagy kétszer, hanem az hogy el kell menned vagy Kassára vagy Párkányba, hogy utána vissza utazzál kétszer annyit 6-8 órás úton, ami normál esetben 2,5 óra.

******************************************

matyaskir (törölt) 2012.10.02. 18:19:53

10 éve ha Somoskőnél át akartam vonatozni, akkor kellett egy határátlépőjegyet venni, amit csak Salgótarjánban adtak, a kellernál nem volt. Tehát ha Nagybátonyból szerettem volna menni Losoncra az Urpinnal, akkor először le kellett ugranom Tarjánban határátlépőjegyet venni a pénztárnál, majd Füleken is le kellett ugrani jegyet venni Losoncig. A vonat pedig vagy megvárt, vagy nem.

heidt 2012.10.02. 18:48:41

@Ahoj-: Jó, de ez kit érdekel azon a három emberen kívül, aki naponta arra menne.
Vásárolni, kirándulni úgyis kocsival jár az ember. Azt ne mondja már valaki, hogy a fürdőbe vonattal kell átmenni. A magyar fürdő már nem is jó?
Hidd el, rengeteg olyan magyar település van, amit még mi magyarok is csak komoly kerülőkkel érünk el. Majd ha ezeknek a közlekedését megoldották, akkor terjeszkedjünk külföld felé.

Ezen kívül, az is problémás lehet, hogy az átmenő járatok már nemzetközinek számíthatnak más szabályokkal, más tarifákkal. Ez olyan, mint a teherkocsiknál. Amelyik át akar menni a határon, annak több feltételnek kell megfelelnie. (Ezért nem látsz Ausztriában pld. magyar rendszámos Zil-t, Ifá-t, stb.)

Mindenki magyarkodjon kedvére, de ne a köz pénzén! Össze lehet fogni, saját tőkéből beindítani kisbuszos járatokat, iránytaxikat. Ha tényleg akkora az igény, még nyereséges is lehet. Sok sikert hozzá, de a rétegigényeket nehogy már közpénzből finanszírozzuk.

heidt 2012.10.02. 18:54:54

@Nagyzee: Ha neked megér néhány milliót, nosza rajta, senki nem tart vissza. Tessék összegyűjteni, alapítványt gründolni, stb.

Nekem is megérne néhány milliót, hogy tatarozzák a házamat, felújítsák a medencémet, parkosítsák a kissé leharcolt kertemet. Mégsem a közösből kérem, pedig hogy örülnének akik elmennek előttem az utcán és nézhetnék,a gondozott parkom közepén csillogó medencém.

cicmen (törölt) 2012.10.02. 19:00:43

@heidt: Mindenki magyarkodjon kedvére, de ne a köz pénzén! Össze lehet fogni, saját tőkéből beindítani kisbuszos járatokat, iránytaxikat. Ha tényleg akkora az igény, még nyereséges is lehet.

Igaz, ez a lényeg. Különben ez nem magyarkodás, mert a poszter következetesen kiírt minden városnevet tótul is. Ő csak elkényelmesedett, piacgazdaság előtt leragadt hülye. Miért is fizetnénk közpénzen néhány ember kényelmét, mert valami gyógyfürdő ügyet hozott fel. A magyarkoodást meg hagyjuk, mert a poszter inkább zsidóskodott esetünkben, autóval nem megyek, miért nincs amúgy kihasználatlan járat közpénzen az igényeim kielégítésére címszóval.

cicmen (törölt) 2012.10.02. 19:05:09

@ColT: Akinek nincs autója, az is ember.

Fact! Az csak gyalogos! :) :P !

Nagyzee 2012.10.02. 19:09:38

@heidt: "Hidd el, rengeteg olyan magyar település van, amit még mi magyarok is csak komoly kerülőkkel érünk el. Majd ha ezeknek a közlekedését megoldották, akkor terjeszkedjünk külföld felé. "

Ez kb. "amíg gyerekek éheznek ebben az országban, addig ne építsünk ezt meg azt" szintű demagógia. Nem ez a legsúlyosabb gond a hazai közösségi közlekedésben sem, de attól még simán fel lehet vetni ezt a problémát is, és simán lehetne előrelépni ebben is.

---

"Sok sikert hozzá, de a rétegigényeket nehogy már közpénzből finanszírozzuk."

Ennyi erővel a kis falvakba menő buszjáratokat is megszüntethetnék. De pl. a múzeumok, színházak, stb. 99%-át is, azok is rétegigényt elégítenek ki.

Amúgy a lakosság elég nagy részének nincsen autója, és a mobilitás igenis fontos dolog. A határokon átnyúló tömegközlekedés a korábbi régiók, városi vonzáskörzetek helyreállítása szempontjából is fontos lenne. Ha majd be lehet járni kényelmesen busszal vagy vonattal a 10-20 km-re lévő szlovákiai falvakból pl. Salgótarjánba dolgozni, vagy fordítva pl. Kassára, akkor idővel utasok is lesznek.

Nagyzee 2012.10.02. 19:16:27

@cicmen: Ez nem csak azért nem magyarkodás. A közlekedési kapcsolatok helyreállításának ott is lenne haszna, ahol nem magyarok, hanem románok vagy szlovákok élnek a határ másik oldalán.

Amúgy a legtöbb országban a közösségi közlekedés nem tisztán piacgazdasági alapon működik. Biztos elkényelmesedett hülyék. De az is lehet, hogy csak szimplán tudják, hogy veszteséges helyközi busz- és vonatjáratok valamint a veszteséges helyi közlekedés attól még társadalmi szinten lehet hasznos (nyereséges), hogy maguk a járatok közvetlenül veszteséget termelnek.

Nagyzee 2012.10.02. 19:20:29

@heidt: Látom, a demagógia professzora vagy. Ennyi erővel az én adómból meg ne költsenek semmi olyan közszolgáltatásra, amit meg én nem használok.

heidt 2012.10.02. 19:27:39

@Nagyzee: Demagógiáért neked sem kell a szomszédba menni. Elég tudatosan kevered NÉHÁNY ember igényét a közszolgáltatással.
Ismétlem, az általad felvetett óhaj NEM közigény.

Nagyzee 2012.10.02. 19:39:00

@heidt: Miért ne lenne az? Mi számít közigénynek szerinted, hány potenciális utasnak kell lennie ahhoz egy útvonalon, hogy közigénynek számítson a közösségi közlekedés fenntartása arra?

200 fős falvakba is jár busz NÉHÁNY ember miatt, és sok más olyan terület van, ahol NÉHÁNY ember által igényelt dolgok közpénzből működnek.

Xezs 2012.10.02. 19:48:36

Megérkeztek már a turbómagyarok, vagy még nem? Volt már igasságotmagyarországnak meg lófasztbudaházinak, vagy még nem? Ja, budaházinak nem lófaszt hanem szabadságot? Fasz tudja már, elfelejtettem.

cicmen (törölt) 2012.10.02. 19:57:14

@Nagyzee: Tisztában vagyok vele, hogy ha egy vasút, illetve egy busz vonal nem termel effektív nyereséget, attól ég nem kis haszna lehet. A konkrét példa volt zavaros,mert a Budapest nevű magyar főváros, ahogy a poszter írta és LOSONC (Lucenec) város tömegközlekedéssel történő megközelítése szerintem semmilyen szempontból nem rentábilis megoldás!

cicmen (törölt) 2012.10.02. 19:59:10

@Xezs: Fasz tudja már, elfelejtettem.

Hát ha a fasz már tudja, de te még nem, akkor nem vitted sokra! Na nem baj ettől színes a világ!

Kóstolgass nyugodtan.

Xezs 2012.10.02. 20:02:57

@cicmen: Ez hülyeség. Nekem semmi közöm hozzájuk, nekik semmi közük hozzám, ennyi.

Majd ha megtanulnak viselkedni, vagyis nem kérkedni a magyarságukkal, meg rendet hagyni maguk után, akkor beszélhetünk haverkodásról.

Mutatok neked olyan helyet Budapesten, ahonnan napi szinten indulnak romániába buszok, aztán beszarsz, annyi szemét meg húgyfolt van mindenfelé.

Mert ezek a drágalátos nagy tezsvíreink ennyire tisztelik a nagybetűs őshazát. Hát húzzanak a picsába, ne ide hugyozzanak.

Xezs 2012.10.02. 20:06:12

@cicmen: Most mi bajod, tán te is drukkoltál annak az elmeháborodottnak, hogy kijusson a jól megérdemelt helyéről?

vénszivar 2012.10.02. 20:06:18

@cicmen: Valamikor, valamiről lemaradtam, ami simán előfordulhat.
Miből gondolod, hogy neked szánta ?

vénszivar 2012.10.02. 20:08:49

Hadlyjukk nem szóltam, azt is halkan.

cicmen (törölt) 2012.10.02. 20:20:34

@vénszivar: Turbómagyar. Hülye libsik által kitalált, szőrfelállító szó! Ugrok rá. Azon kívül én álltam itt ki egyedül a határon túli magyarokért. Nem akarok most papolni, de azok ott magyarok és utálják őket. Ők nem tehetnek róla hogy alakult a történelem, de a szüleik magyarok és megtanították őket magyarul természetesen és magyarnak érzik magukat. Hogy esik nekik az ilyen? Kivel tartson össze az ország? A busmanokkal? Ez meg nyilvánvaló volt, hogy@Xezs: kinek írt.

cicmen (törölt) 2012.10.02. 20:25:34

@Xezs: Mutatok neked olyan helyet Budapesten, ahonnan napi szinten indulnak romániába buszok, aztán beszarsz, annyi szemét meg húgyfolt van mindenfelé.

Aha! Meg az összes többi állomáson, meg parkban, meg mindenhol. A főváros tele van ezzel. A jelek szerint megszállták a határon túli magyarok!

Xezs 2012.10.02. 20:29:27

@cicmen: A turbómagyarost egyáltalán nem neked írtam. Akkor még el sem olvastam a kommenteket.

De tudod,akinek nem inge, nem veszi magára, hát te magadra vetted.

Egészségedre.

Búslakodjunk hát együtt a határon túliakon. Mert ez annyira kardinális probléma hogy az egész világnak ezen kéne búslakodnia már 100 éve.

Szemetet meg a határon belüliek is dobálnak széjjel (párszor már balkánoztam itt a homáron, ha emlékszel), csak pont ez a gusztustalan, hogy a kintiek annyira különbnek tartják magukat meg fennhordják az orrukat, pedig messziről látszik, hogy egyáltalán nem különbek.

Meg ugye aki vendégségbe megy, az viselkedjen már. Otthon azt csinál amit akar, itt viszont vigyázzban álljon nekem amíg fel nem száll a buszra.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.02. 20:45:46

@Xezs: "Meg ugye aki vendégségbe megy, az viselkedjen már. Otthon azt csinál amit akar, itt viszont vigyázzban álljon nekem amíg fel nem száll a buszra. "

Helyes, mehetsz idomítani a külföldi turistákat, mondjuk az egész belváros területén.

Rendet rakhatnál már a Sárkány centerben is.

Míg nem jöttél, nem volt gyűlölködés. Tényleg ilyenné tesz a panel?

cicmen (törölt) 2012.10.02. 20:46:55

@Xezs: Búslakodjunk hát együtt a határon túliakon. Mert ez annyira kardinális probléma hogy az egész világnak ezen kéne búslakodnia már 100 éve.

Azon kéne neked búslakodni, hogy eszetlen birka módjára visszamondod a libsi propaganda egyes elemeit. A határon túli magyarokról kuss, se magyarigazolvány se semmi, de amikor a felmérések alapján nem örül a jónép a menekülteknek, nem is szólva a blőd pirézes felmérésről, akkor viszont nem vagyunk befogadók, ezen változtatni kell! Nem vetted észre az ellentmondást?

batmann 2012.10.02. 20:52:13

Beszéltél Aladinnal?

index.hu/belfold/2012/10/02/orban_fico/

Új közúti híd épül Komáromnál. Továbbá a jelenlegi 28-ról 90-re nő a két ország közti közúti kapcsolatok száma.

Xezs 2012.10.02. 21:40:31

@cicmen: én nem fogadok be senkit se

ilyen tekintetben nem teszek különbséget a külföldi magyarok meg az egyéb akárkik között

úgyhogy nincs itt ellentmondás, mert mindekit egyformán utálok :)

pengusz 2012.10.03. 09:25:48

5-6 km? Szerintem egy óra sétát megér, hogy nem kell 6-8 órát kerülni. Vagy bringával 15 perc.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.03. 11:35:37

"(abból a napi 4 db-ból amit meghagytak) legalább 2 járatpár tovább közlekedne Losoncig (egyik délelőtt, másik délután, és talán még utas is lenne a vonatokon) "

Arra gondoltál, hogy azért hagytak ennyit, mert nem volt utas?

Problémád megoldása valójában egyszerű:

Hív a vasút, vár a MÁV. Elzarándokolsz a központba, kifizeted néhány évre előre a járat költségeit, újraindítják a csühöst oszt annyit utazhatsz rajta amennyit akarsz.

Szarazkoro 2012.10.03. 11:54:25

@Dr. Kix: Na azt sem, mert elloptak a lovakat......

Szarazkoro 2012.10.03. 12:00:12

@hagyma: megy hat, Pozsonyon keresztul Pragaig, Nyugatibol indul es Vac Vilagvarosa az 1. megallo. 7 ora Pragaig az ut. Pocctolo benezte.?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.03. 16:54:43

Kedves posztoló!

Egy normális országban a tömegközlekedés biztosítása NEM állami feladat! Az állam mindig is drágán és szarul tudja ezt megcsinálni!

Soha nem értettem meg az ilyen siránkozókat, akik az államot hibáztatják az ilyenek miatt.

2012.10.06. 14:40:11

zsidrákok a kártevők, ők tették tönkre még jobban hazánkat a ruszkik után

Xezs 2012.10.06. 19:11:32

@tihs: taníts mester!

egyébként csak szólok, hogy az avatarod tiltott önkényuralmi jelképpel való visszaélés. egy gyengébb idegzetű homáros még fel talál ezért jelenteni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.10.06. 23:33:38

@tihs: Zsidrákozz csak nyugodtan, csak nehogy úgy járj, mint a Szegedi Csanád nevű elvtársad, aki egyszer csak azzal szembesült, hogy nagyobb zsidó, mint akiket szidott :)
Lassanként meg rabbiképzőbe fog járni :)

Agyhalott.

wowerman 2012.10.15. 15:58:17

Ja, a kormány hibája hogy miért nem akar fenntartani olyan vonalakat ahol a célforgalom elhanyagolható, tehát teljesen veszteséges? Évente 5 ember miatt? Persze. Szállj csak át szépen.