Tékozló Homár

Fantomtartozás a Telenornál

2012.12.03. 09:31 | jackyll | 84 komment

Létezik, hogy egy ügyvédi iroda küldözget a Telenor nevében fantomtartozások után felszólításokat, úgy hogy a Telenor nem tud róla? Naiv ügyfél nem érti, milyen tartozása lehetne, miután 0-ás papírral hagyta ott a szolgáltatót, számhordozással, úgy, hogy ha bármilyen költsége felmerül, azt a T-mobil majd levonja tőle:

A következő történet még nem ért véget, de elég érdekesen mutatja be a telenor és a dr. XXX Jenő ügyvédi iroda ügyfélközpontú hozzáállását. 2011. novemberig telenor ügyfél voltam, három telefonnal (anyós, feleség, saját). Számlám ellenértékét csoportos beszedéssel mindig időben automatikusan leemelték. Azonban novemberben az új munkahelyemen kínált T-mobile-os dolgozói flotta csomagba bekerültem. Számhordozással meg is szüntettük a számlát a franchise partnernél, ahol mondták, hogy még az utolsó hónapot és fennálló tartozást ki kell fizetni. Vártunk is türelmesen majd kb. hat számla érkezett, különböző összegekkel. Amit nem igazán értettem, hiszen simán meg lehetett volna oldani egy számlával. Mivel nem értettem és nem voltam benne biztos, hogy mindent megkaptam és nincs átfedés, beballagtunk a helyi franchise partnerhez és be is fizettük az összeget. Mivel az ördög nem alszik, és össze-vissza jöttek a csekkek, ezért a befizetés bizonylatán túl, kértem a honlapjukon keresztül egy igazolást arról, hogy nincs fennálló tartozásom a telenor felé. Meg is kaptam, az igazolást, hogy feléjük rendben vagyok.

Ami még fontos, hogy többször is tájékoztattak, hogy bármilyen fennálló tartozásom a T-mobile-ra lett engedményezve. Mivel onnan is csoportossal szedik be a számla ellenértékét nyugodt voltam, hogy mindent lerendeztem és rendben vagyunk. Tehát már be is fizettem, meg engedményeztek is –és ezt nem tudták volna egyben egy számlával megoldani!

A feleségem rendszerető én meg nem vagyok az, ezért ő minden papírt lefűzött. (Ha én kidobom őket, akkor most semmi bizonyíték nincs a kezemben.) Boldogan teltek dolgos hétköznapjaim. Ehhez képest egy női hang hívott március környékén, hogy tartozásom van a telenor felé. Megnyugtattam, hogy van igazolásom arról, hogy semmilyen tartozásom nincsen. Talán még az igazolást is elküldtem. Továbbra is boldogan teltek dolgos hétköznapjaim.

Majd idén ősszel a dr. XXX Jenő ügyvédi iroda küldött egy levelet, hogy 11.212 Ft tartozásom plusz kamat, plusz az ügyvédi iroda 10.000 Ft-os díja összegű tartozásom van. Erre válaszul korrekten elküldtem nekik (és a telenornak) az általuk kiállított igazolást. Meg a korábbi levelüket, hogy a fennálló tartozásomat a T-mobile-ra engedményezték, tehát nekünk semmi dolgunk sincs. Közben felhívtam a T-mobile-t, hogy ott van-e valamilyen tartozás és mondták, hogy minden rendben, nincs semmi tartozásunk. dr. XXX Jenő irodájától kaptam egy levelet, hogy mely három tételből állna a tartozásunk, erre elküldtem nekik a három tétel befizetéséről szóló bizonylatot.
Mire kaptam egy kedves levelet, hogy elengedik a felhalmozott kamatot, a nem létező tartozásunk után!

Itt tartunk most, kezdek izgulni! Az ügyvédi iroda leveléből olybá tűnik, hogy nem is érdekli őket az, hogy mit válaszolok, a lényeg az, hogyha írok, 30 napon belül kipipálható válaszlevelet küldjenek. (Ugyanazt mantrázva!) Írtam a fogyasztóvédelemnek, akik azzal a lendülettel továbbküldtek a Nemzeti média és hírközlési hatósághoz, akik 3000 Ft befizetése ellenében kezdenének el velem foglalkozni. Lehet, hogy erre is sor kerülhet, ha a helyzet fokozódik.

Nem tudom, hogy a dr. XXX Jenő ügyvédi iroda tényleg eljárhat-e bármiben, mert a telenor honlapján nem találtam semmi nyomát az ügyvédi irodának, így aztán bárki mondhatja, hogy a telenor nevében jár el. El sem tudom képzelni, hogy másnál, aki nem őrzi meg a papírjait, milyen visszaélésre adhatna ez a helyzet lehetőséget. Azt végkép nem értem, hogyha a fennálló tartozást a T-mobile-ra engedményeztek, akkor hogy lehet lejárt tartozásom? és egyébként is van egy „ nullás” igazolásom!!! Mit akarnak még?

A legfelháborítóbb a dologban, hogy többszöri levelemre sem reagáltak érdemben semmit, ugyanazt ismételgetik. Ilyen érzés mikor a nagy szervezet, nagy és komoly folyamatai beszippantják a kis ügyfelet. Ja, dr. XXX Jenő ügyvédi iroda levelében szerepel, hogy a 23.000 Ft-os tartozásomra 20.000 Ft befizetése mellett kérhetek részletfizetési lehetőséget, de azt nem írja, hogy ez a 20.000 Ft valami eljárási díj, vagy első részlet lenne. (Ezt is megkérdeztem tőle, hogy ez mi lenne, erre sem válaszolt!)

Elég sok idő elment eddig arra, hogy értelmeztük azt, amit küldtek. (Azaz a nagy semmiből próbálunk rájönni, hogy mit akartak) Megkerestük a bizonylatokat, feladtuk a leveleket (mindent ajánlva!). Mivel az ember idejének is van egy költsége, lassan drága hobbivá kezd válni a dr. XXX Jenő ügyvédi irodájával és a telenorral való levelezés.

Mindenesetre most olyan szavak jogi értelmezését keresem az interneten, mint rosszhiszeműség, szándékos károkozás, lopás kísérlete, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés.

Az tanulság, hogy mindent meg kell őrizni, igazolást kell kérni és csak ajánlott levél feladásával szabad levelezni! Extrém izgalmakat, nem csak extrém sport, (mint az ejtőernyőzés, búvárkodás, bázis-ugrás stb.) hanem egy dr. XXX Jenő ügyvédi irodájától kapott levél izgalommal teli kinyitása és az azt követő dühöngés, bosszankodás is okozhat.

Ha van valakinek ötlete, hogy ilyenkor mit tegyek, azon túl, hogy folyamatosan levelezek, hajrá.
Szorgos népünk győzni fog!

Kafka

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.03. 09:37:13

Ajánlott levélre válaszolj, a többit dobd el, te már megtettél minden elvárhatót, sőt messze azon is túl.

Dr. Kix 2012.12.03. 09:37:30

Itt az ukránok, a baccpapucs, Palkovicsné vagy egy foschpuN(e)pa segíthet csak.

TriplaX Jenő meg másodállásban pornózik?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.12.03. 09:42:21

Nekem valamilyen behajtó iroda küld minden decemberben egy felszólítót, hogy 2006-os Főgázos számla nincs kiegyenlítve, és azonnal..per..stb..
2002 óta Tigázos vagyok.
Már felhívtam őket többször, megköszönték, aztán minden meg ytovább. Ja, és most megírták hogy a per költségem 86 e Ft lenne..
anyád.

England win The Ashes! 2012.12.03. 09:42:30

Mág jó, hogy bele nem lépett!

England win The Ashes! 2012.12.03. 09:43:34

@Dr Jozef Vengloš: Mondom mÉg jó, hogy bele nem lépett!

@Dr. Kix: "TriplaX Jenő meg másodállásban pornózik?"

Lovakkal.

England win The Ashes! 2012.12.03. 09:46:33

"Nem tudom, hogy a dr. XXX Jenő ügyvédi iroda tényleg eljárhat-e bármiben, mert a telenor honlapján nem találtam semmi nyomát az ügyvédi irodának, így aztán bárki mondhatja, hogy a telenor nevében jár el."

Igen, eljárhat, mivel megvették a norvég tévétől a "tartozásodat".
Node mivel te nem tartozol (ugye?), és erről papírod is van, nincs félnivalód. A többit már fentebb pajtikoma kolléga leírta.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.03. 09:49:28

XXX Jenő ügyvédi iroda :D :D

a posztoló meg ne foglalkozzon semmivel, ellenbe az asszonynak vegyen virágot, mert milyen rendes asszonyka, hogy rendben tartja a csekkeket, hátnem? :D

Manyecska 2012.12.03. 09:53:36

3XL Jenő bungee-jumping ugrása kötél/gumi nélkül a VIII.kerületi kurváknál!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.03. 10:05:04

Miért ne lenne lehetséges? láttunk már ilyesmit...

"hogy ha bármilyen költsége felmerül, azt a T-mobil majd levonja tőle:"
Mondjuk azért ezt így nem kellett volna hagyni...

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
humormaffia.hu/en-valahogy-ugy-vagyok-a-pasikkal-mint-a-zsirafokkal/

Ez te vagy? :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.03. 10:07:21

Bejelentkeztem már, ne legyetek annyira elanyátlanodva. Cöcöcö van? Megyünk a Jenői Polgárirodába.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.03. 10:12:09

@ColT: :D nem, de hasonlít, csak én még hülyébb pofákat szoktam vágni :D

@batgirl: lyóvan, megoldható :)

vape 2012.12.03. 10:13:58

Ajánlott levelezni felesleges. Faxon elküldöd nekik, és kész. Gyorsabb és olcsóbb is. Megtartod a kinyomtatott küldési naplót, azzal ugyanúgy bizonyítod, hogy mikor reagáltál a levelükre.
Amit meg előttem már elmondtak: sima postai levelet küldtek (nem ajánlottat vagy tértivevényeset)? Akkor vehetjük úgy, hogy nem küldtek semmit.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.03. 10:19:00

"Az, hogy ügyvéd lett, az orvosi pálya iránti elkötelezettségéből fakad, ahol a testi betegségek helyett az emberek lelki bajaival törődhet."

muhahhhhaaa :D

2012.12.03. 10:19:17

Jó reggelt! Anyázzunk!

Tomasz_a_gozmozdony 2012.12.03. 10:26:29

Velem az eos faktoring szarakodik ilyennel a mai napig, néhai nagyapámnak volt egy garázsa, amit apám testvére örökölt még 2000-ben, amit rögtön el is adott valakinek (nem követem nyomon, le is szarom), mostanában elkezdtem kapni leveleket hogy 2005-2006-ból van valami 13000 tartozás, amit be kéne fizetni. Szóltam, hogy semmi közöm nincsen hozzá, soha nem is volt, hát ÉN járjak utána kié most a garázs. Hát hülyék-e vagytok már? :D

2012.12.03. 10:30:29

Ha van valakinek ötlete, hogy ilyenkor mit tegyek, azon túl, hogy folyamatosan levelezek, hajrá.
Szorgos népünk győzni fog!

Kafka

Mivel ilyen nevet választottál, szerintem írj vissza, hogy te mostmár rovar vagy és nem érdekel a számlájuk!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.12.03. 10:39:20

Az Ügyvédi Kamara szíves tájékoztatása szerint dr. XXX Jenő nevű tagjuk nincsen, és sose is volt.
Úgy tűnik, valami kontárral állunk szemben.

bekbórd! 2012.12.03. 10:46:39

Ha személyesen intézkednétek Dr. XXX Jenőnél, semmiképpen ne az asszonyt küldd! De te is vigyázz vele!

2012.12.03. 10:48:37

@bekbórd!: Kihagytad a legjobb lehetőséget! Az anyósnak is volt előfizetése. Na azt kell rájuk uszítani! :)

Atörökk 2012.12.03. 10:53:08

Mi az ügyvédi iroda PONTOS neve? Ha tartozás tényleg nincs, akkor nem értem, miért nem lehet az ügyvédi iroda teljes nevét kiírni, akik feleslegesen zaklatnak másokat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.03. 10:54:52

@cirróka: Vagy hogy simán felfalja az egész bandát.

Anyósra uszítás meg : bármelyik győz, te nyertél :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.03. 11:03:32

@atörökk: tipikus ez. Nagy csinnadratta, ijesztgetés, semmi konkrétum. Maffiamódszer a lakosság számára.

Zirowe 2012.12.03. 11:06:39

Jól meg kell szopatni az ilyen ügyvédeket.

Ha nem fejezi be, és nem igazolja rendesen igényeit--> rendőrség+kamara.

Amúgy számomra csak ez a T-re való engedményezés nem világos, hogy egyáltalán a telenor miért csinálna ilyet.

Én múlt csütörtökön hordoztam két számot telenortól vodához (szombaton meg is történt a hordozás mindenféle probléma nélkül, de egy ilyen sikeres hordozás sztorija nem való a homárra, lehet törölni fogják :D ), de semmi ilyet nem mondtak telenornál.

Zirowe 2012.12.03. 11:08:58

@Zirowe: ja, és persze elverni rajtuk az eddig keletkezett költségeidet!:P

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.12.03. 11:16:31

Szóval ezért jártam jól, hogy nem váltottam szolgáltatót, míg tartott a számlazűr!!! Bazz, lassú könyvelés miatt most lenne egy szép "nem" tartozásom.

Atörökk 2012.12.03. 11:17:46

@Kellemes Zérókomponista:
Ezért kérdeztem. Ha kezemben a szolgáltatótól kapott papír, amin igazolja, hogy nincs tartozásom, akkor igenis leírom a geci ügyvédi iroda teljes nevét. Ahogy a híradóban sem értem, a bíró és az ügyész arcát lehet mutogatni, a nyolcadjára büntetett cigány rablógyilkosét nem, mert neki jogai vannak. Személyiségi. Ahha...

Sátán meg a Jocó 2012.12.03. 11:27:24

@cirróka: ha tértivevényes ajánlott levélben válaszoltál (és tuti biztos vagy a dolgodban), akkor teendőd más nincsen, mint nmegvárni, hogy XXX Jenő bíróságra viszi-e az ügyet. Arról kapsz értesítést.
A kézhezvételtől számítva 15napon belül ún. ellentmondással élhetsz.
Guglizz rá az űrlapra, a papírokat, igazolásokat, űrlapot KÉT példányban fénymásol, tértivevényesen felad a bíróságnak.

Innentől tényleg nem lesz dolgod, hacsak nem akarsz kis kértérítést ;)

EatingMan 2012.12.03. 11:34:47

Nálam majdnem egy ugyanilyen helyzet áll fenn, mint a posztolónál. Nekem viszont már eleve a végrehajtó küldött hivatalos iratot egy kb. egy éve kifizetett tartozás újbóli (!) végrehajtásáról.
Mivel megőriztem a befizetési bizonylatot, ezt be tudtam mutatni, viszont se a végrehajtó, se a telenyor nem vakkantott semmit a válaszadási határidő lejártáig, sőt ezt a telekommunikációs céget fel sem lehet hívni sikeresen.
Úgy döntöttem tehát, hogy az általam befizetett nem kevés pénz sorsának kiderítése céljából a helyi rendőrkapitánysághoz, az ügyészséghez, a médiahatósághoz és a végrehajtó felügyeleti szervéhez fordulok. Nekik tán csak válaszolnak majd.

McZozo 2012.12.03. 12:35:57

@Zirowe:

Ez nekem is felmerult pont, hogy mi az, hogy a tartozast a Telenor a Tre re engedmenyezte, Ilyet meg nem is hallottam. Analog peldaval ha en tatrozom a peknek az miert jo nekik ha en ezt a zoldsegesnek fizetem ki.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2012.12.03. 12:45:48

Írj nekik egy levelet, hogy küldjék el:
a) a tartozás meglétét megalapozó bizonyítékot
b) hiteles igazolást arról, hogy ők a telenor nevében megbízottként jogosan járnak el

Ha ezeket (főleg b) ) nem küldik csak leveleznek tovább, akkor csalás/zaklatás miatt feljelentés a legközelebbi rendőrségen. Onnantól bcs ahol ők a gyanusított. Eddig nekem ez működött.

Xezs 2012.12.03. 12:53:22

Az XXX Jenő eléggé pornósztáros név, talán Rocco utódjával levelezget a posztoló?

Xezs 2012.12.03. 12:56:09

@Dr Jozef Vengloš: Pont ezen gondolkoztam: mi a lószart vehetett meg pornójenő a telenortól, ha egyszer nincs tartozás? Hát basszus én is így akarok pénzt keresni, nem létező tartozásokat fogok árulni az ügyvédeknek.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.12.03. 14:02:22

Papírokat féltéglára rákötni, megvárni Jenőkét amikor beül a kocsijába, majd a szélvédőn keresztül kézbesíteni neki a cuccot. Hidd el, megérti.:))))))

oleszt 2012.12.03. 14:17:23

@Dr Jozef Vengloš: ügyvédi iroda nem veszi meg más tartozásait, meghatalmazást kaphat attól, akinek tartoznak, és a nevében eljár. Alapból meg szokták az ügyvédek küldeni a meghatalmazásukat a felszólítással, ha ez elmaradt, akkor lehet kérni, hogy igazolja, hogy tényleg a telenor nevében jár el. Ha mégis vki megvette a tartozását, akkor arról kell értesíteni, hogy másra engedményezte azt, a T-home ezt meg is tette, és az ügyvédnek ehhez semmi köze sincs.

gnme 2012.12.03. 14:29:46

@batgirl: tigázos vagy? :-)

Akkor majd mennek hozzád is órát leszerelni. Meg fogják állapítani, hogy rongálás történt és illegális gázvételezés.

A miskolci egyetem egyik adjunktusa adja majd hozzá a nevét és a jegyzőkönyvet.

Lesz pár homályos fotó is a szétszerelt óráról. Csavarhúzóval letört fülek, egyéb rongálásnyomok a célnak megfelelően lefényképezve, többnyire homályosan.

Később küldenek majd egy sárgacsekket, 540.000Ft-ról, hogy postán fizesd be.

Hisz tudod.. 5 kilóval szoktak a zsebükben az emberek postára járni.

Sok szerencsét!

metal · http://electric.blog.hu 2012.12.03. 14:36:37

"Ha van valakinek ötlete, hogy ilyenkor mit tegyek, azon túl, hogy folyamatosan levelezek, hajrá. "

Válaszolj nekik még egyszer, hogy neked van egy nullás igazolásod, ha nem fogadják el, akkor vigyék bírósági útra a dolgot. Aztán figyelj rá, hogy amikor megküldik a fizetési meghagyást (ha egyáltalán elindítják), akkor azt támadd meg, majd az eljárásban mutasd meg a papírjaidat.

BGYCS 2012.12.03. 14:39:38

Telenor, THome, egyremegy. Nekem ugyanez volt THome-al. Felnyomtam őket a fogyasztóvédőknél, ők átküldtek a Távközlési Felügyelethez. Ők a békéltető testülethez. Ők a THome belső vizsgálatához amit állitólag a panaszomra inditotak. És amit megszüntettek, mert kimutatták hogy ők a saját maguk eljárásával összhangban jártak el. Ja, hogy nem is volt tartozásom? Aha.
Végül minden levelet amit utána kaptam, feltüzeltem a cserépkályhában. Egy idő után megszüntek. :)

gnme 2012.12.03. 14:41:29

A kedvencemet még nem is mondtam.

Vannak a régi szoci gyártelepek, ahol egymást ölik a gipsz jakab kft-k a telephely tulajdonlásáért.

Minden lyuk kell nekik, még az egereket is megveszik az egérlyukban.

Ezek a gipsz jakab kft-k megveszik a telephelyek trafóházait, víztornyait stb. hogy majd ők szolgáltatnak.

Aztán elfelejtenek szerződést kötni a telephely többi cégével, így ellehetetlenítve őket.

Hisz ők a tulajok, áram és víz meg nem illeti meg a többieket. Ők így jártak.

xenuka 2012.12.03. 14:41:34

Ne szarj már be ha tudod, hogy igazad van.
Hajtsd el a céget pl faxon - az ingyen van és nyomtat róla megerősítő papírt - minden alkalommal, amikor levelet küldenek.

Ringlósztár 2012.12.03. 14:49:54

@Zirowe:
Óvatosan ezzel a hurráoptimizmussal! Majd ezt mondd egy év múlva is!

Zirowe 2012.12.03. 14:54:23

@Ringlósztár: miután minden papírt elraktam, csak jöjjenek!:)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.12.03. 14:55:24

felesleges ezekkel hadakozni. a nullás igazolásodat páncélszekrénybe helyezni, és majd a bírósági papírra válaszolni. Pont. Ennyi.

neet 2012.12.03. 14:57:17

Nekem most járt le a hűségem minden (tré)telefonos szolgáltatómnál. (3 db) Először mindenféle fűt-fát ígértek, ha maradok újra hű(je), aztán mivel nem kötöttem újra vagy mi az a szó, beígérték a durva emeléseket. Van, ahol már havi ezerrel több a havidíjam. És átlag 2 havonta kiszámlázzák a büntit is, mert ósdi csekkes vagyok. Ezen már csak nevetek, mert persze bosszant a dolog, de hogy nem folyamatos ez a sáp, az azért vicces. És megint olvastam vmi hírportálon, h ilyen sarcot kivetni nem lehet. Nekem kell a papír, na. Havi 120 Ft-ot megér, csak nem értem 1:miért nem minden hónapban vetik ki, 2: és egyáltalán hogyan, ha államilag tilos??

Netuddki. 2012.12.03. 14:57:37

A telenortól kellett volna igazolást kérni a tartozásról/hiányáról. Persze ha lett volna tartozás akkor előbb a telenor értesített volna. Aztán ha küldenek egy igazolást ami szerint nincs tartozásod akkor feljelentést tenni a rendőrségen mert erős a gyanú, hogy csalás áldozatává akr valaki tenni. De lehet, hogy már rögtön megtehetted volna a feljelentést mivel már van is ilyen igazolásod...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.12.03. 15:03:54

Gyerünk köcsögök elsőzni az új posztra! Nem győzöm kivárni...

neet 2012.12.03. 15:06:45

Amúgy most picit elgondolkozhat a sok virtuális világba utalgató kommentelő, h milyen jó, h itt asszonyka elrakta a papírokat, hogy egyáltalán voltak papírok és nem csak enternyomogatások hűlt helyei.
Mert ugye amíg nincs baj, nem kell a papír, de ahogy felüti egy ilyen a fejét, kell az az aláírt, lepecsételt fizikai, ósdi papirusz.

dr. mesterséges színezék 2012.12.03. 15:07:16

Hálistennek nem nagyon, csak kicsit rímel, de érdekes.

Október vége felé volt 2 éve, hogy nejemnek kötöttem egy telenoros szerződést. Október elején kapok egy sms-t, hogy ha nem rendezem 2010. okt huszonakárhányadika óta esedékes, 811 forintos tartozásomat, vonal nyista.
Sülthaleffekt beüt, agyam teker, soha egyetlen számlán nem említettek elmaradást, mi lehet ez... hoppá, csak tán nem annak köszönhető, hogy éppen most októberben (az én hibámból, nincs mentség!) 5 napot rávertem a befiz határidőre?
Gyorsan tárcsázom az ügyfélszolgálatot, kivárom az unalmas várakoztató dallamokat, aztán végre kérdezhetek: ezért a késésért (mea culpa), de miért pont 811 HUF, és miért szerepel 2010. az üzenetben?

Jaaaa... hát az nem is úgy: mivel eddig nem volt késésem, soha nem futtatott rám keresztcsekket az informatikai rendszer, kisösszegű tartozásnál pedig magától nem riogat, ezért soha nem is derült ki, hogy a szerződés megkötése és a hóvége közötti pár napra nem volt kifizetésem, ill. abban sem biztosak, hogy küldtek-e csekket (én biztosan nem kaptam), szóval bocsi, legyek nyugodt, csak fizessem be.
Tök nyugodt voltam, de akkor se értem, hogy ha amúgy is minden hónapban kaptam számlalevelet, csekket, abba miért nem fért bele két éven keresztül, hogy +811.

ágica1 2012.12.03. 15:27:01

Hát ez gyönyörű!
Ez a szegény cég úgy látszik nem csak velem csinálta ezt!!!
Bombát nekik!

Kivancsi 2012.12.03. 15:27:15

nyugi posztolo!
majd jon Akos a vegrehajto es viszi a millas autodat! mint itt:
kuruc.info/r/6/104811/

rozsé drazsé 2012.12.03. 15:35:27

Hello
Egy ügyfelem bejött pénteken, hogy a Telenor nem emgedi számhordozni, mert tartozik. A tartozás kimutatás szerint ez azonos összeg és jogcím azzal a követeléssel, amelyben jogerősen pert nyertem az ügyfél javára, miszerint bíróság megállapította, hogy nem tartozik.
Erről ennyit. És még tiltakoztok a telekom adó ellen? NIncs az az adó amit meg ne érdemelnének!!!
Egy jogász.

Xezs 2012.12.03. 15:36:23

@gnme: postán fizetni ősi román szokás

igaz magyar interneten fizet

gnme 2012.12.03. 15:37:53

@Kivancsi: Dr. Zoltán Ákos?

Azt ilyen izét mennyiért lehet most venni? Ezt a doktori címet.

Lehet beújítanék egyet, olyan jól mutat.
Azt nekem mé'ne lehetne, palyának is volt.

thx

gnme 2012.12.03. 15:38:56

@Xezs: ezt most nem értem

de iszom még egyet, hátha a homályos szemem miatt..

Xezs 2012.12.03. 15:39:01

@neet: Azok nem hűlt helyek. A tranzakciók legalább 5 évig visszakereshetők. Továbbá az elektronikus kivonatokat elrakhatja az ügyfél, azokon is látszik az utalás ténye. Nem kell ragaszkodni a papírhoz, 2012-t írunk.

rtkgbr 2012.12.03. 16:02:44

A MEGOLDÁS :
Kb. 3 éve majdnem ugyanezt játszották el velem is. Én nem hordoztam számot, hanem megszüntettem.
Egy barátom tanácsa bevált: besétáltam a törökbálinti központba, és magam elé vettem a Vásárlók könyvét. Szépen leírtam korrekten az egész sztorit dátumokkal. Haladéktalan intézkedést követeltem (nem kértem). Persze kilátásba helyeztem néhány büntetőjogi feljelentést, ha vihargyorsan nem intézkednének. Lefényképeztem a több oldalas írásművet, majd egy mailben elküldtem néhány igazgatójuknak. Ügyeltem arra, hogy az ismerős újságírók is megkapják copy-ban, és ezt az igazgató urak is lássák.
10 nap múlva bocsánatkérő levelet kaptam, persze minden vélt tartozás törlésével.

vjalle76 2012.12.03. 16:26:39

Ajanlott level semmit sem er, barmilyen hivatalos ugyet csak tertivevevevennyel.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.03. 16:43:23

Hasonló tapasztalatról számolhatok be T-Mobile -> Telenor számhordozásnál.

Csoportos beszedésünk volt a T-Mobile-nál és neten kértük a számlákat. A 0-s papír után még 4 számlát állítottak ki, pedig már az első után azt mondta az ügyintéző, hogy az volt az utolsó. Az első számlát befizetni személyesen mentünk be egy hónappal a számhorozás után, mert akkora ígérték... A vicc az egészben az, hogy soha nem kézbesítettek számlát, csak fizetési felszólításokat. A magyarázat az volt, hogy neten kértük a számlát. Ez mind szép és jó, de a netes hozzáférést letiltották a számhordozás napján. Még jó, hogy minden korábbi számlát lementettünk...

Aztán elkezdték kiszámlázni a személyes díjfizetés és a fizetési felszólítások díját is. Ez azért is vicces, mert ugye számlát nem kaptunk, netes hozzáférésünk a bankkártyás fizetéshez nem volt és csak egy fizetési felszólítás volt a kezünkben két sornyi szöveggel, amiben csak az összeg szerepelt, de semmi más.

Kíváncsi vagyok, mit szólnak majd, amikor a GVH és a fogyasztóvédelem kopogtat náluk, mert ez a magatartás kimeríti a fogyasztó megtévesztése fogalmát, nem is beszélve a jogosulatlan díjak beszedéséről és a számhordozás szándékos akadályozásáról.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.03. 16:45:27

@gnme: Aztán lesz a per, amit elég sokan megnyernek a Tigáz ellen...
Úgy hallottam, hogy már nem ennyire szemetek, mióta nyáron új vezér érkezett.

gnme 2012.12.03. 16:58:58

@Távmunkás: dee, ugyanezt ugyanígy csinálják tovább. Csak nem kap elég visszhangot.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.12.03. 17:51:24

@neet:
"Amúgy most picit elgondolkozhat a sok virtuális világba utalgató kommentelő, h milyen jó, h itt asszonyka elrakta a papírokat"
A szolgáltató az elektromos számla oldalán nem csak az egyenleget lehet látni, hanem azt is, hogy mikor érkezett be az hozzá. Tehát az utalástól,sárgacsekktől annyival több, hogy már könyvelt is.

Illetve a bank azt hiszem 1500Ft-ért ad olyan igazolást, amin tanú és a fiókvezető írásban igazolja, hogy a kért összeg a számlára el lett küldve és ezt a bíróságok tapasztalataim szerint 12millió forintig biztosan elfogadják.
Átutalási megbízás (bankfiókban történő befizetés) is pecsétes, dátumos, talán ez is komolyabb igazoló (ingyenes idén még)
Ezek általában 5 évig érhetőek el.

Ekkora összegnél egy kis koszos sárgacsekk sztem kevés lenne...

England win The Ashes! 2012.12.03. 17:56:19

@oleszt: Ja, jó, bocsesz, kevertem a behajtócéggel. De végülis mindegy, hiszen így is eljárhat az ügyben. Csak minek?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.12.03. 18:07:17

"A feleségem rendszerető én meg nem vagyok az, ezért ő minden papírt lefűzött. (Ha én kidobom őket, akkor most semmi bizonyíték nincs a kezemben.)"

a feleségem paranoiásnak tart, mert minden szart lefűzök, 8-10 éves rezsiszámláink is megvannak, a 2002-ben felmondott albérlet rezsiszámláit tavaly dobtam ki. bankszámlakivonat? 15 évre visszamenőleg. mer' ki tudja...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.12.03. 18:11:19

@Xezs: "Nem kell ragaszkodni a papírhoz, 2012-t írunk."

az elektronikus adat nem veszhet el, ugye?

én papíron ÉS elektronikusan is megőrzök mindent. láttam már karón varjút...

f_miki · http://fmiki.tumblr.com/ 2012.12.03. 18:13:28

én három számot próbálok éppen számhordozással a t-mobilhoz vinni a telenortól. az ügyfélszolgálaton megérdeklődtem, van-e érvényes hűségszerződésem - nincs, mondták, ezért kifizettem az addigi számlát és átmentem a szomszédos t-mobil irodába, elindítani az akciót. a cég három száma közül kettő át is jött a jelzett időpontban, a harmadik nem. mindkét irodában azt mondták, minden rendben van, négyszer próbálta a t-mobil újraindítani a hordozást, sikertelenül. ma jött egy telenor számla, amelyben szerepel egy ilyen tétel: gsm szolgáltatás megszakítása 25.000,- Ft. - gyanítom, hogy ezzel az üggyel évekig elleszek én is!

Zirowe 2012.12.03. 18:34:45

@f_miki: megszüntetési díj általában az utolsó hónap teljesen kiszámlázva, tehát nem részszámla.

Ezt úgy lehet megkerülni, hogy kilépés előtt csomagváltás, és ha utána az első hónapban váltasz szolgáltatót, akkor részszámla, ha utána, akkor teljes.

Rablás, de ez van.

f_miki · http://fmiki.tumblr.com/ 2012.12.03. 18:43:09

@Zirowe: még nincs utolsó hónap, él a telenoros előfizetés. a 25e tétel a csomagdíjon és a szolgáltatások díján felül szerepel a számlán, a teljes összeg 70ezer, ami az ottragadt egy számra érkezett! közben már ketyeg a t-mobilos díjcsomag is. nem tudom, hogy fogok ebből kimászni...

Loona 2012.12.03. 18:43:14

Na, engem baromira megszívattak!
Rögtön közjegyző küldte a levelet, hogy van egy 2010. decemberben lejárt tartozásom. Megijedtem, bekocogtam a Telenorhoz, befizettem azt a két hónapot amivel állítólag tartoztam. Hazafele jöttem rá, tuti kamu, ha tartoztam is, de nem ennyivel! Bizonyítani persze nem tudtam, nem őrizgettem azokat a körömnyi blokkokat, amiken semmi nincs. Amikor felmondtam náluk a szerződésemet biztos mindent kifizettem, max egy törthónap maradhatott fenn. De egyszer nem küldtek levelet, hogy tartozom! Így jár, aki a boltjukban fizet be. Felhívtam a közjegyző levelében szereplő ügyvédet, ő azt mondta, most már oké, faxoljam el a papírt, hogy befizettem és kész vagyunk. El is faxoltam azonnal. Rá pár hónapra jött a meglepetés: levél a végrehajtótól. Nekik majd a havi fizumat kellett kicsengetni, ilyen, olyan, amolyan díjakra. Kicsit bögyömben van a Telenor.

Xezs 2012.12.03. 19:17:24

@idelle: Megfelelő kezelés esetén nem. Ha pl. redundáns szerveren tárolod. Bankoknál szerinted hogy nem vész el az adat?

Otthon is lehet csinálni biztonsági másolatot, RAID-be kötni a vinyókat, stb.

Xezs 2012.12.03. 19:21:01

Az én számláim pl. a díjnet.hu-n vannak tárolva, meglepódnék ha egyszer azt írnák, hogy sajnálják de elhagyták az összeset.

Hans Lopkowitz 2012.12.03. 19:29:44

A posztot nem olvastam el csak a címet, de ez a jelenség rendszeres a telenornál. Nem szabad kifizetni, leszállnak rólad. Egy biztos: a telenortól menni kell...

Bálintka. 2012.12.03. 20:35:05

Ez a kamara legújabb vizsgája. Ha a fiatal ügyvéd jelölt pert nyer a felperesnek (esetünkben a telenornak), úgy hogy az alperes kezében perdöntő, megcáfolhatatlan bizonyítékok vannak, akkor megkapja a doktorit.

Mekkmester6 2012.12.04. 17:04:56

Jól elrakod a papírt, hogy nincs tartozásod és nem válaszolsz semmit. Ezek csak bepróbálkozások és ha nem válaszolsz előbb-utóbb nem küldenek többet.

EatingMan 2012.12.04. 20:56:29

@Mekkmester6: Nem kielégítő megoldás, hogy elvagy nyugiban, ha elégtételt szeretnél.
Másik esetem. Végrehajtó küld szintén hivatalos iratot, hogy van 36,- Ft (lásd: harminchat forint) tartozásom valahol, amire három év alatt keletkezett 5.985 Ft (megint lásd: ötezer-kilencszáz-nyolcvanöt forint) kamat (!, nem elírás: kamat), és ha ezt nem fizetem be iziben, akkor négy felé vágatnak, a részeimet pedig kifüggesztik a város kapuira, amúgy adjam meg pl. a munkahelyem adatait. Biztosan csodálkoznának egyébként...
Na, mondom nem úgy van a'.
Mivel bérenc megadta az email címét az iratán, felhívtam a figyelmét, hogy sem azt nem közölte, hogy mire fel (végrehajtást kérő kiléte, végrehajtás tárgya), sem azt, hogy hogyan lehetett harminchat forintra három év alatt hatezer forint törvényes kamat (azaz kifejezett formai hibákat tartalmazott a "hivatalos irat", ezért sajnálatos módon a hatóságokhoz fordulok, hogy ez ki tudjon derülni igen hamar, ha már ő nem osztotta meg velem.
A végrehajtó másnap reggel - aznap, amikorra az intézkedések megtételét ígértem neki - reggel fél hatkor (!!!) e-mailben válaszolt, hogy "bocs', rendszerhiba történt", a tartozás nem is áll fenn, ugyan ne má', amit írtam.
Akkor valóságosan eltekintettem a dolog továbbvitelétől, viszont a jelenlegi ügyben e "szolgáltatónak" az egyszer már befizetett (lásd feljebb valahol) nem csekély összeg újra végrehajtásra adásakor az ügy minden részletét ki fogom élvezni a fordított irányból: a büntetőfeljelentéstől kezdve a különféle hatóságoknál történő (köztük ügyészség) eljárások megindításáig a végrehajtást kérő (teleügyes) és bérence terhére.
Tartoztam: OK, befizettem, mondjuk, hogy jogos volt.
Elszúrták: OK, de akkor most az én köröm jön.
A jogi képviselőm szerint - úgy, hogy t T. egybegyűltek nem ismerik az ügy részleteit - 100%+ esélyem van a sikeres végkifejletre.
Természetesen mind az itt fentebb megjelölt szolgáltató, mind a bérence hallgat az ügyben annak kirobbanása óta.

Taxomükke (UK) 2012.12.04. 21:09:33

@rtkgbr: na végre egy érelmes ember!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.12.05. 17:57:37

@Xezs: "Bankoknál szerinted hogy nem vész el az adat?"

helyesen: Bankoknál szerinted miért minimális az esélye annak, hogy elvesszen az adat?
süti beállítások módosítása