Tékozló Homár

A majdnemcserélt iPhone esete

2013.01.10. 12:51 | jackyll | 341 komment

András nem adta be szervizbe a garanciális iPhone-ját, mert nem tudtak okos cseretelefont adni. Aztán amikor már 6 hete nem történt semmi, mégis beadta, de nem a Westendben, ahol pedig új telefont rendeltek neki (bár papírt nem adtak róla), hanem valahol máshol. Ezek után a Westendben közölték, hogy akkor eladják a cserekészülékét.

Nyáron vettem vaterán egy makulátlan állapotú használt és t-mobile függő iPhone 3GS 8GB-os telefont ami 2013.02.27-ig garanciális. Tavaly november közepén a hangerőgombbal nem lehetett felvenni a hangerőt és a felette lévő némító gomb és megadta magát. Gondoltam semmi gond mivel garis.

November 19:
Először bementem a hozzám közel eső Corvin Plaza T-Partner-hez, hogy leadjam, ott a telefon átvételét elutasították arra hivatkozva, hogy nem tud okostelefont adni cserekészüléknek és menjek a westendbe a T-Pont-ba. El is mentem a westendbe ahol mondták, hogy igen ez tényleg hibás megrendeli az újat, de most okostelefont nem tud adni cserekészüléknek úgyhogy nem veszi be és majd írnak ha megjött az új (apple az iphone-t nem szervizeli hanem cseréli), de mivel nem vette be a telefont erről nem tud adni semmilyen papírt. Mondom okés.

December első hete:
A pontos dátumra sajnos nem emlékszem, de rejtett számról jött egy hívásom, a Westend T-pontból és közölték, hogy mivel december 2.-án lejárt a garanciám a telefont nem cserélik, én mondtam az ügyintézőnek, hogy ez a készülék február 27-ig garis. Erre: elnézést akkor egy adminisztrációs hiba történt nem önt akartam hívni.

December 27:
Kicsit több mint 5,5 hét után gondoltam bemegyek és rákérdezek, hogy áll a dolog. (igaz határidőt nem mondtak, de párom samsung galaxy ace-jét 6 nap alatt megjavították, hugom LG-je 1,5 hét volt) Megrendelték, de mivel az Apple keveset tart a rendszerben ezért, még minimum 3-4 hetet kell várnom, ha ezt soknak tartom akkor beadhatom a telefont amit beküldenek az Apple-höz és akkor elvileg csak 2 hetet kell várni, gondoljam át és jöjjek vissza.

December 28:
Úgy döntöttem, hogy akkor beadom a T-hez (küldjék az apple-höz) még ha nem okostelefont is adnak mint cserekészülék. Mivel a Corvin Plázában lévő T-partner azonnal a westendbe küld egy közelebbit néztem ki ami a Blahán az Europeum-ba van. Szervizes srácnak elmondtam mi a gond, mondta, hogy igen ez tényleg így van, megkérdezte, hogy le van-e mentve minden mielőtt gyári visszaállítást csinálna rajta és hogy szeretnék-e cseretelefont bár sajnos csak alap kategóriás van és január második hetére várható az új készülék. Első hely ahol nem bullshitelnek vagy küldenek el, úgyhogy elfogadtam a butatelefont (nokia c5-00) és eljöttem.

Január 8:
Rejtett számról hívtak, a westend T-Pont-ból, hogy megjött az új készülékem és bejöhetek érte. Mondtam, hogy jó, de az egyik kolléga ajánlására beadtam, mert elvileg úgy hamarabb megoldódhat a kérdés. Erre: rendben ez esetben az önnek rendelt telefont nem tartom fenn tovább hanem másnak fogjuk odaadni mivel ön egy másik csatornán keresztül intézni. Én meg: oké, köszi.

Több bajom is van az egésszel: van egy garanciális és hibás készülék amit több mint 7 hete nem tudok használni, 1,5 hete volt hajlandó bevenni egy T-Partner üzlet (franchise partner). Az anyacég által üzemeltetett T-Pont nem.

Másik: a T-Pont-t üzleteket nem lehet telefonon elérni arra ott a 1430, a 1430-as számon nem tudnak információt adni szervizeléssel kapcsolatban hanem ahhoz személyesen kell bemenni. Miért rejtett számról hív a szervizes amikor azt mondták, hogy SMS-ben értesítenek? Ha épp nem veszem fel akkor honnan tudom meg, hogy kész a telefonom? Mindezt egy olyan prémiumkategóriás készüléknél, aminek a forgalmazás idején (nyár végén) a dominós ára 100 000 Ft felett volt.

Konklúzió: nincs bajom az iPhone-nal, de lehet ez volt az utolsó almás telefonom, t-mobile-lal sincs bajom, de az idén lejáró 2 előfizetésem nem náluk fogom meghosszabbítani.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.10. 20:28:21

@Rosszindulatú Vászka: csak reszelem a körmöm és tudod... és hüjeségeket beszélek.

2013.01.10. 20:30:13

@Kellemes Zérókomponista: Sokan többnek mutatják magukat, mint amik,

Ez azért nem mindig igaz! Én nem nagyon nagyzolok és az avatarom is egy simlis állat! :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.10. 20:31:16

@igi1: hülyevagy, most tévedtem először.:) Amúgy is csak azér tettem, hogy te reflektorfénybe kerülhess, hogy szükség lehessen rád! Hát, annó volt egy unokatesóm, az torzítatlanul (hígítatlanul) ittaja citromlevet. Bár az nem olyan súlyos. Csak azért mondom, rocker volt, így kellett ezt! Amúgy te sikerember vagy? Miket érzel traktorvezetést közben?:D

igi1 2013.01.10. 20:31:32

@cirróka: akkor te vagy szmöre? értem :)

igi1 2013.01.10. 20:33:01

@Kellemes Zérókomponista: nana, ne támadj, úgy látom tényleg morcoskodtál, na

:)

de egy jó traktorosnénak tudni kell ezt is

mer nem adhatok a jövendőbeli traktoros uramnak tömör ecetet a termoszba :)

természetesen, ő lesz a sikeres a családba, aki traktorban ül iphone 20-asával

2013.01.10. 20:35:13

@igi1: akkor te vagy szmöre? értem :)

Ez most nem volt okos húzás tőled, mert a Nils Holgerssonban van egy csomó liba név! Nem ütöm le a labdát! :)

Aureliano Buendía 2013.01.10. 20:36:37

@cirróka: én is nős vagyok, szóval OFF:)

0@Kellemes Zérókomponista: azé is van a hűtőbe (figyejjé, megmagyarázza!:)), mert úgy legalább tutkó nincs szem előtt, és járok rá:)

Komoly(abb)ra fordítva, én már ritkán töményezem, nem esik jól. A mézes pálesz még igen (kaptam Erdélyből, magában nem smakkolt, de egy kis mézzel megbolondítva zért elfogyott hamar), de inkább a bor. Abból is villányi cabsav :)

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nekem a kettő (cset+pia) megy egyszerre is

@igi1: hova?:)

2013.01.10. 20:37:26

Nemi erőszak ügyében ítélkeznek egy rendőr fölött.
- Nem értem - mondja a bíró -, hogy ha igaz, amit mond, hogy homoszexuális, miért támadta meg azt a szerencsétlen apácát?
- Hmm... Hátulról úgy tűnt, mintha Zorró lenne...

Aureliano Buendía 2013.01.10. 20:38:08

@igi1: elég, ha a házi homoki szemeltből töltesz neki, az van olyan, mint az ecet:)

igi1 2013.01.10. 20:39:18

@uraaam: köszi a jótanácsot.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 20:40:35

@igi1: láttam olyat, aki úgy itta, mintha ambrózia lenne:) (kíváncsi vagyok, él-e még)

Aureliano Buendía 2013.01.10. 20:42:06

@Manyecska, nem tudok betelni Pilinszkyvel:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.10. 20:43:52

@uraaam: jaezek ilyenek. Annyira nem szeretjük, meg tolakódóó, meg minden, éshát ebből következőleg azért olyan sokáig nem áll meg a gyomron kívül sehol.:) Nincs ezzel gond!
@igi1: áh, figyi, van egy szabály; Kombpit félreérteni nem szabad. Nekem tényleg tetszik, hogy ilyen traktoros háttérrel rendelkezöl. Hát most mennyivel jobb, mintha tucatpicsa lennél.

Manyecska 2013.01.10. 20:44:34

@uraaam: mér mondod nekem??:)@cirróka: a Szmörre a róka volt, a férjem meg a macskánkat hívta így:D..

Manyecska 2013.01.10. 20:45:40

@uraaam: én most ott tartok: "Lenke néni és a német pornó" hát nagyon brutál:D

Aureliano Buendía 2013.01.10. 20:46:57

@Kellemes Zérókomponista: 50-es dutrát már vezettem, meg tárcsáztam is, meg bálát is vittem vele, az ér?

2013.01.10. 20:47:27

- Miért nem vesz a rendőr zsebszámológépet?
- ???
- Mert fejből is tudja, hogy hány zsebe van.

igi1 2013.01.10. 20:49:00

@uraaam: nálunk csak mtz a nyerő, te balga

2013.01.10. 20:49:25

@Manyecska: a Szmörre a róka volt, a férjem meg a macskánkat hívta így:D.

Tényleg hány állatotok van?

igi1 2013.01.10. 20:50:01

@Manyecska: ja, ő volt szmörre, a róka, akit mindig elpáholtak a vadludak

Cirróka nem állt kötélnek az ugratásra

Láccik, te nem vágod :)

Aureliano Buendía 2013.01.10. 20:50:07

@igi1: az ötvenes vagy a nyolcvanas? kellemes piros színben:)

igi1 2013.01.10. 20:57:16

@uraaam: szaki ilyet nem kérdez

82-es mtz minimum

Aureliano Buendía 2013.01.10. 21:01:21

@igi1: nem mondtam, hogy szaki vagyok (bár azt hittem, gyorsabban kigóglizod a választ:P), inkább a "futottak még" táborát gazdagítom:)

Manyecska 2013.01.10. 21:02:36

@cirróka: már csak egy kutya!:) meg a szomszéd skizo macskája, bejön, fel a lépcsőn oszt bebújik a kanapé alá:D!! Itt kergetőztek a kutyával tegnapelőtt is..meg kiül a konyhaablakba:D

igi1 2013.01.10. 21:03:33

@Manyecska: az semmi, a múltkor egy róka jött fel a házunkba, egy emeletet a lépcsőn

csak úgy sétált nyugalomban

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.10. 21:04:45

@uraaam: abszolút, sikeres vagy! Ne hallgasson igire, uram.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 21:06:00

@igi1: miért, mit vártál? Hogy illedelmesen bemutatkozik, és kedélyesen eltrécseltek az időjárásról?:)

Aureliano Buendía 2013.01.10. 21:07:31

@Kellemes Zérókomponista: Jól van, akkor megnyugodtam!
(nagy volt a nyomás, meg minden...)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.10. 21:09:12

@igi1: a róka az egyik leghanglatosabb - ha nem a leghangulatosabb - állat a mesevilágból visszamaradva. Múltkor is láttam egyet.., négylábról ugrált a hatalmasfarkával felfelé a fűből. A róka top. A ti rókátok igen bátor volt. Biztosan érezte a szeretetet és a befogadás erejét. Ágyadba fogadd.

Manyecska 2013.01.10. 21:09:58

@igi1: :)))) lehet a postás volt, félrészegen, farsangra készülődve?? mit csináltatok vele??

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.10. 21:10:49

@uraaam: a domain art az királyság! Kár, hogy kevesekhez jut el. (Kattintanak csak, nem olvasnak.)

igi1 2013.01.10. 21:12:15

@Manyecska: utána kimenekült

még a szomszédok is felriadtak :)

Aureliano Buendía 2013.01.10. 21:13:29

@Kellemes Zérókomponista: biztos olvasta a háziáldásos falikendőt, attól én is mindig meghatódom

@Manyecska: nem, a postás illedelmes, a postás csenget

kétszer

Rosszindulatú Vászka 2013.01.10. 21:13:30

@batgirl: már többször kértelek, hogy ha akarsz valami, jelezd, ne kejjen kitalálni meg barkohbázni.

Köszönöm.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 21:16:04

@Kellemes Zérókomponista: a legtöbb ilyen "csak ír" módra kapcsol, ha belép az ehhez hasonló helyekre
fenetuggya, mérvanez
talán ezt hozzuk ki belőlük, talán gyermekkori fejlődési rendellenesség, erőszako, iszákos apa, titkon leszbikus anya? Nem tudom, de valami tuti van.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.10. 21:27:44

@uraaam: Pont Bock 2010-es Cabernet Sauvignonját iszom.
Brutálisan pocsék.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 21:34:10

@agresszív kismalac: ha gondolod, elugrom a maradékért:)

Most mondhatnám azt, hogy nekem a Gere a kedvencem (mintha minden este azt innék a Mezzo TV nézése közben), de ez nem igaz. Mondjuk jobban ízlik, az tény.
De ami nekem jobban bejött, az a Teleki.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.10. 21:40:00

@uraaam: Sajnos, Mezzo nálunk ezer éve nincs. A VH1-t is mexüntették.:-(
Viszont van helyettük Nóta Tv, Muzsika Tv, MusicMix, VIVA.
Istenkirályság!

Aureliano Buendía 2013.01.10. 21:41:27

@agresszív kismalac: muzsikmiksz nekünk is volt egy ideig, de aztán elmúlt hálistennek

upcos vagyol?

Rosszindulatú Vászka 2013.01.10. 21:48:35

@agresszív kismalac: nektek van Diszkóvberi? A miénket elvette a gonosz szolgáltatlanító.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.10. 21:51:21

Szorgalmas arc.
Hjkin 2013.01.10. 21:07:24
moviesonlineon.blogspot.com
Bejegyzés: A majdnemcserélt
iPhone esete
Hjkin 2013.01.10. 21:09:51
Better wath here, it is free.
moviesonlineon.blogspot.com
Bejegyzés: Diákigazolvány
nélkül nincs diákjegy a
Cinema Cityben
Hjkin 2013.01.10. 21:11:12
moviesonlineon.blogspot.com
lol
Bejegyzés: Nem tudta lehúzni
100 euróra a Ryanair
Hjkin 2013.01.10. 21:12:23
moviesonlineon.blogspot.com
Enjoy
Bejegyzés: Lekurvázta az
ellenőr

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.10. 21:54:54

@Rosszindulatú Vászka: Szerinted mé' járok a Manyiékhoz? Még jó, hogy nem Körömlakknál van normális műsor.
Valami Nécsör van helyette.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 21:57:23

@agresszív kismalac: nem mond semmit, bár bizonyára túlzottan triviális

Anomalocaris (törölt) 2013.01.10. 21:58:14

@uraaam: Miért lenne mindenki feltétlenül embi? Az azért elég förtelmes lenne.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.10. 21:58:29

@agresszív kismalac: mióta lecsavarták a Reflektor TV, tisztára idegállapotba vagyok. Szerencsére a Pax bejön, meg a HAtoscsatorna mindent visz. Csak nézem és érzem ahogy árad a csí.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.10. 21:58:29

Azt lehetne, hogy Wolf Katit ne aggyanak vacsoraidőbe'?
Mindennek van határa!

Anomalocaris (törölt) 2013.01.10. 22:01:05

@Kellemes Zérókomponista: Csak ez nem saláta ám, hanem "kínai kel"! Ugyanis nem volt rendes saláta a Spórban. Mondjuk a fejessaláta eleve elég nyomi, mert az már frissen fonnyadt, mint a kétnapos használt zsebkendő. A szegény tonhalkonzerv meg úgy elveszett a sok zöldségben, hogy atomjaira hullott. Pedig meghámoztam azt is.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 22:02:40

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nem mindenki, mert pl. zsiráf kutyája nem az
ne essünk túlzásokba, ne dezinformáljunk kérem10telettel

@Rosszindulatú Vászka: mióta nincs Budapest tévé, céltalan az életem

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.10. 22:02:55

@Rosszindulatú Vászka: Bennem is már csak az tartja a lelket, hogy Schobert Norbi rátalált az igaz útra, és megtért a műtétje előtt.
Apostoli diéta a (piaci) láthatáron!

Aureliano Buendía 2013.01.10. 22:06:19

@agresszív kismalac:
A pokol térélmény. A mennyország is.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.10. 22:07:10

@uraaam: Hatoscsatorna. Veretesebb, mint a Budapoest TV.

@agresszív kismalac: akárki akármit mond, az a Norbi gyerek nagyon tud. Nagyon macsó. Azt a nőt levarrni, na ahhoz kell tudni!

Anomalocaris (törölt) 2013.01.10. 22:07:29

@uraaam: A csoki rendkívül gusztustalan.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 22:09:52

@Rosszindulatú Vászka: ehh az ilyen világi hívságok engem már cseppet sem lelkesítenek... ezekbe a mostani tévékműsorokba már nincs anyag, csak vergődnek

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: miért is?

Anomalocaris (törölt) 2013.01.10. 22:10:49

@agresszív kismalac: Álnaiv kérdés ismét! Omak-Jipta szét fog téged ültetni.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 22:13:09

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: már mióta ezt mondom
navégre

akkor jöhet a kifejtős rész.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.10. 22:13:23

@uraaam: ja, ja. Bezzeg régen. Mikor még csak egy adó volt, azokba még volt minden ami jó meg szép. Különösen hétfőnkint.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.10. 22:14:24

@uraaam: Egyrészt édes. Másrészt egész jellege organikus salakanyagra emlékeztet.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.10. 22:17:18

@uraaam: A hormonrabságról se hallottál még? :/

Aureliano Buendía 2013.01.10. 22:17:35

@Rosszindulatú Vászka: igen, a hétfői műsorok voltak a legjobban, igazi kulturális atomvillanás volt... akkor kérem, még volt minőség. Ahogy a pilótakeksz sem ugyanolyan már.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: vájjávájjávájjá... a salakanyag a folyamat vége.
A csokik egy jelentős része édes. A többi ét.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.10. 22:18:17

@Rosszindulatú Vászka: Verebes is megmondta, jó nőt bárki meg tud dugni, az nem cselendzs.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 22:18:48

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nem. Mi az? Valami üzbég néphagyomány? Attól a sok kumisztól mindenféle vadakat csinálnak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.10. 22:20:11

@uraaam:
"- Maga is kleptomániás?
-Nem, kérem, én brácsás vagyok."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.10. 22:24:17

meg jo, hogy bele nem leptunk

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.10. 22:24:53

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Na, azt szeretném én látni!

Rosszindulatú Vászka 2013.01.10. 22:28:10

@uraaam: jaja, amikor még együtt volt a család, meg társasoztunk, meg olvastunk meg minden.

Sőt, most már a vaníliás karikába a lik se ojan jó, mint régen, amikor még mindenbe volt anyag.

@agresszív kismalac: hát monnyuk lehet, hogy a verebes úr szájábúl nem túl hitelesek a csajozós jótanácsok, de talán ezt az egyet el lehet neki hinni.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 22:31:40

@Rosszindulatú Vászka: igen, kinevetavégéneztünk
és csupa vidámság volt, bár az tény hogy az a kis taposós moszkivicsautóm nem volt, pedig nagyon szerettem volna

de igen, a lik is jobb anyagból volt

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.10. 22:32:13

@uraaam: Ilyenkor lép életbe Wágner úr törvénye: nem szabad kijózanodni!

Anomalocaris (törölt) 2013.01.10. 22:35:39

@uraaam: A választ a következő részben ismerheted meg. Tudod, mint a sorozatokban, mindig a legizgalmasabb jelenetnél kell félbeszakítani az epizódot, hogy izgiző embik álmatlanul fetrengjenek egész éjszaka.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.10. 22:35:58

@uraaam: mink még népdalt is énekeltünk. Meg virágot ültettünk. Bezzeg manapság meg mi van? Semmi se nincs. Szégyen.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 22:40:54

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ott bukik a történet, hogy nem nézek tévéműsorokat. Szerintem az utolsó sorozat, amit láttam, a Dallas volt, amikor a Bobby kijött a fürdőszobából.
Na, akkor mondtam, hogy ez hűűűűűűűűűűűlye, hisz hogy jöhet ki tusolóból, ha előtte feldobta a pacskert.
A Szomszédok utolsó részét is a jútubon láttam még az ősszel.:)
Szóval nem fogom megtudni.

@Rosszindulatú Vászka: meg úttörődalokat, csasztuskákat.
Nem, manapság semmi se. Csak a szellemi nihil. A lelkek Góbi sivatagja. Egyre okosabb telefonok, egyre butább felhasználók.

Megmondta szegény Hofi is. Jobb is, hogy nem élte meg, ami most van, belehalt volna a szégyenbe bele.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.10. 22:43:54

@uraaam: szégyeljed magad, te lappango komcsi. Mink már akkor is csak a nmezeti értéket, meg a maygar nótát szerettük és méjséges megvetéssel sújtottuk a komenista elnyomás minden dalát meg versét.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 22:50:01

@Rosszindulatú Vászka: ppeeersze, magyar népdalokat. Meg Koós Jánost. Meg elérzékenyülve a székely himnuszt. Ismerem én a fajtádat.
De azért a banánért sorba álltál karácsonykor.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.10. 22:58:27

@uraaam: jaja, mink már akkor is csak Wasst, meg Márait, meg hozzánk Sebestyén Márta járt vasárnap ebédre, sőt, még Kodály Zoltán is hozzánk jött népdalt tanulni. Csaxólok.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 23:02:38

@Rosszindulatú Vászka: nekem nedd magad, tudom jól, kik vagytok, ott laktatok a bébe
bezzeg, mikor a wartburg kellett, egyből meghívtátok a merkúros kisz titkárt, aki a faterod nagybácsikájával volt partizán negyvennégybe hejőpapinál, csak szégyelltétek, mert addigra már erősen alkoholista volt a Lali bácsi

Rosszindulatú Vászka 2013.01.10. 23:10:09

@uraaam: nemnemsoha! Mink annyira nemzetik vogmuk, hogy a komenista elnyomás alatt valósággal bújkálnunk kellett. Cselből állami hivatalokba bomlasztottunk.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 23:14:42

@Rosszindulatú Vászka: persze, kine találd már, hogy meg titokban Karády Katalinnal és Szeleczky Zitával leveleztetek merazt nem veszem ám be.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.10. 23:26:21

@uraaam: na tessék, most meg miattad megint elkesztem Viszockíjt hallgatni, szégyeld magad!

www.youtube.com/watch?v=v-qzHBYBO6Y

2013.01.10. 23:27:12

@uraaam: Mi ez a zene? Gondolta Stirlitz.
Ja! Vége az első résznek! :)))

2013.01.10. 23:32:08

@Rosszindulatú Vászka: Szerintem túl van misztifikálva.

Aureliano Buendía 2013.01.10. 23:34:02

@Rosszindulatú Vászka: Xopoшo!

Erről valamiért most Cseh Tamás ugrott be.

@cirróka:
- Kurvák - gondolta Stirlitz.
- Stirlitz - gondolták a kurvák. :)

Pár éve végignéztem - pótolva ezzel az ifjúkor elpazarolt éveit. És tetszett.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.10. 23:35:35

@cirróka: sztem meg nem eléggé. Monnyuk költőként többre tartják, mint zenészt, igazából bárd volt, nem énekes.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.11. 06:42:05

@uraaam: Az enyém is ezt csinálja :) 2013 van, ne már minden kis funkcióhoz külön dobozt vigyünk.

A kommentcunamit meg nemolvasomvégig
mermennikellmelóbamindenfelé
jóreggelt :D

Anomalocaris (törölt) 2013.01.11. 13:53:39

@uraaam: Nekem egyáltalán nincsen tévém, és azon is csak a NatGeo meg a Spektrum megy!

Aureliano Buendía 2013.01.11. 17:30:33

@ColT: túl sok funkció nem kell, aki térképpel nem tud elnavigálni a-ból b-be, az menjen taxival:)

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: TV éppenséggel vanik, csak ritkán jutok elé (inkább tiktek bódogítalak), akkor is filmet nézek rajta, nem tévéműsorokat.
De igen, a Wild elé néha be tudok bambulni, meg a History-t nézegettem régebben.

senkikegrgrgr (törölt) 2013.01.13. 11:19:19

Én azt nem értem egyesek mire várnak ilyenkor heteket... én forró nyomon továbblépnék azt jó napot, nem t pontokba szaladgálok franchise partnerekhez hanem eredeti t-com boltba...
süti beállítások módosítása