Tékozló Homár

Már fényes nappal lopnak MacBookot

2013.02.04. 15:10 | jackyll | 320 komment

Egészen elképesztő, hogy míg Ámerikában autóval hajtanak a kirakatba éjjel, nálunk nappal volt pofája két csávónak besétálni, és ellopni két Retina MacBookot a Duna Plázából. Az XMS alkalmazottai egy ideig kergették az elkövetőket, akikből további lopott termékek, ruhák potyogtak, viszont késsel fenyegetőztek, ezért hagyták őket meglépni. Érdekes módon a pláza biztonsági őreinek teljesen kimaradt az egész lopássorozat. Video azért készült:

Ma pedig megtörtént a legpofátlanabb lopás, két fickó egyszerre két Retina MacBook Próval távozott. Tudták, hogy sípolni fog a lopásgátló, de nem érdekelte őket, kirohantak a gépekkel. Itt még nincs vége a történetnek. Három kollégám dolgozott a boltba, ketten azonnal a nyomukba eredtek, és a pláza előtt az egyik kollégám utol is érte az egyik tolvajt, aki viszont megfenyegette, hogy ha hozzá mer nyúlni, akkor meg fogja késelni. Ezzel szépen elrohant. Jah, nem mellékesen menekülés közben egy rakás ruha hullott ki a tolvajokből, amit korábban más boltokban nyúltak le. PS: olyan boltokból ahol egyébként biztonsági őr is volt.

A körülmények reménytelenségét vázolja, hogy a rendőrség arra nem volt hajlandó, hogy ujjlenyomatot vegyen a pultról...A kommentelők kedvéért gyorsítunk: az új MacBookokon nincs hely Kensington-zárnak, amit egyébként 3-5 másodpercig tartott volna kinyitni.

Igazából még morális útmutatásra sem nagyon számíthat az ember, miután már az állam nevében, központilag veszik el a diákoktól a számítógépeket a nyíregyházi iskolákban.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Troppauer_Hümér 2013.02.05. 08:37:06

@vénszivar:
Láttad a subán,@JunkieeeBoy:jóvoltából, ahogy hagyma töccsköli a csirkét?!? :):DDD

Nem, mikormerre van?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.05. 08:41:10

@zebraság fél egésség: jameg többet is költöttem már rá egy mekkbukk áránál, azt se felejsem el.

@vénszivar: azt én is akarom látni!!

Manyecska 2013.02.05. 08:43:02

@hagyma: :D:D:D! jajjjne!!@igi1: aha. én tudatosan távoltartom magam a teknikától!:P :) fiamat letiltottam a géptől erre rácsatlakozott a telefonján át a routerre:O:D

Manyecska 2013.02.05. 08:44:36

FITYELEM! fontos!!!:

"Egy lerobbant troli miatt leállt a forgalom az Oktogon és a Blaha Lujza tér között.

Elakadt egy troli az Erzsébet körút és a Király utca sarkán, a jármű belóg a körútra, ezért áll a forgalom a Blaha Lujza tér és az Oktogon között - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. A villamos sem jár, a másik irányban, az Oktogontól a Blaha felé zavartalan a forgalom.

A BKK Infó tájékoztatása szerint a 4-es és a 6-os villamosokat jelenleg autóbuszokkal pótolják az Oktogon és a Blaha Lujza tér között."
Szívesen, máskor is:)

Troppauer_Hümér 2013.02.05. 08:47:54

@Manyecska: Biztos, hogy troli, és nem darus kocsi?

vénszivar 2013.02.05. 08:48:42

@stillmátyás: @zebraság fél egésség:
@JunkieeeBoy: 00:10:53 ! vagy rámentek a Subbára. Ott láttam Xerzset, aki innen kikopott...?

Manyecska 2013.02.05. 08:51:20

@stillmátyás: MégMatyi, mééég! Ne hagyd abba..!

Troppauer_Hümér 2013.02.05. 08:54:09

@Manyecska: Nem, Manyi, ha élvezed, akkor inkább abbahagyom! :D

Manyecska 2013.02.05. 09:04:14

@zebraság fél egésség: kinek kell a link amikor itt a stillfűrészes gyerek:P??:)

Manyecska 2013.02.05. 09:06:19

@stillmátyás: Elnézést is kérek mindenkitől! hogy nem vagyok homokos, vagy szűzkurva. Stb..!

vénszivar 2013.02.05. 09:07:10

@zebraság fél egésség: Mint írtam a linket @JunkieeeBoy: 00:10:53 kor feltette...
Amit most@stillmátyás: ide tett neked!
HAGYD a FENÉBE, MAJD MEGNÉZZÜK MI HELYETTED MÉG EGYSZER...De részemről MÉGSE!!! Azt a rühes barmot látni sem akarom! szarkaparó csirkebaszó Háry tivadart, brfff :):DDD

Troppauer_Hümér 2013.02.05. 09:09:35

@zebraság fél egésség: amerikai pite animal verzió.

Stiflerék viccesebbek vótak, a mamája meg jobb bőr volt, mint ez itten a videjóba!

Troppauer_Hümér 2013.02.05. 09:11:14

@Manyecska: Homokos? Szűz? Kurva?

Eszembe jut egy cég reklámszlogenje erről: Cégünk pontosan, olcsón és jól dolgozik! Ön ebből kettőt választhat!

:D

Troppauer_Hümér 2013.02.05. 09:12:24

@zebraság fél egésség: Jaszittem, hogy a zebrazsiráfokat érdekli a többi állat.:D

2013.02.05. 09:13:04

@Manyecska: ezt csak a fa...pó buzik állítják:)..

Falopó? :) Szivar tüzelőért ment?

vénszivar 2013.02.05. 09:15:42

@stillmátyás: Én azt kérdezném, hogy miért nem a nőt tólja? Ha a hagyma csirkéje természetes nekik, akkor az sem lehet akkora problem, ott ááámerikában, ahol az a barom tengődik!:):D legföljebb ha nem áll meg neki a csikken, akkor előveszi a revolverét vagy pisztolyát (nem tudja, hogy melyik van neki!) s agyonlövi a palimadarat.:):D

andand 2013.02.05. 09:21:29

Nekem van egy Macbook Pro-m. Es egy Dell-em. A Macbook 99%-ban a szekrenytetejen ul. A Dell, mondjuk 80%-ban. Inkabb hasznalom a ketmonitoros asztali gepet Linux-al. :) Es SE K810-es telefonom van. Sot vettem meg egy hasznaltat, mert a regi kezdett szarakodni. Na, most aztan en se kommentelhetk tobbet.

PS: A gepek munkagepek, nem vagyok hulye ennyi mindenre penzt adni.

Manyecska 2013.02.05. 09:25:24

@andand: azt nem tudod véletlen hogyan lehet megakadályozni hogy a billentyűzár kioldódjon a zsebembe a telómon? Botrány hogy folyton hívogatok mindenkit a zsebemből stb.:(

vénszivar 2013.02.05. 09:27:46

@andand: Milyen virblijeid vannak?:)

andand 2013.02.05. 09:31:04

@Manyecska: A K810-nél? Nem tudom, nem szokott nekem kinyilni. :-0

venszivar: virbli? Életemben nem halottam ezt a szót. A google szerint kavarodást jelent, de akkor sem értem a kérdést.

Manyecska 2013.02.05. 09:39:37

@andand: nem olyan, szerényebb..Múltkor a zsebembe képeztem egy feloldás-blokkoló kódot, ráadásul:D! Tele van vele az összes tököm. :)

vénszivar 2013.02.05. 09:40:10

@andand: Szóltál? majd ha rendesen megszólítasz a rettentő nagy tudásoddal... most lépem, ha érted, ha nem!

Manyecska 2013.02.05. 09:46:58

@vénszivar: mi van a lépeddel??? elvitte a daruskocsi?:D

andand 2013.02.05. 09:47:47

@vénszivar: Ékezetes kötözködés? Tudok én így is írni, csak (sajnos) leszoktam róla, így kissé nehezebbem találom el a megfelelő billentyűket és sokat kell keresgélnem. Mondjuk a levelező listák és a buta programok is segítettek a leszokásban.
Ha meg a sok gépre és a kavarodásra gondolsz, ilyen az ember élete amikor több platformon futó programokat kell írjon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.05. 10:02:52

@stillmátyás: Britni? :D Na ha azzal eladnak valamit... :D

@Manyecska: Mindenki a zsebedben van!!! :D

Manyecska 2013.02.05. 10:15:08

@ColT: hát ja, egyszer meg véletlen azt hívtam fel /nem saját telefonomról/ aki miatt a vénszivar szélsebesen kiregelne, nevet változtatna,..és elköltözne jó messzire..:( :D:D! Tutkeráj. Jobb ha a seggén marad és nem kötözködik folyvást:D

Troppauer_Hümér 2013.02.05. 10:25:42

@ColT: A metrocekcuálisok imádják Rozikát.

Más: a médiatanács megb.szta a tévékettőt a Szita Bencés, nem kicsit kegyeletsértő játékáért, 12,5 millára.

A kurva anyjukat, minimum egy hétre lekapcsoltam volna náluk az áramot is, de inkább örökre.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.05. 11:07:58

@stillmátyás: ne idegeld magad, már az is haladás, hogy volt merszük ennyire megbüntetni őket. Amúgy meg pofon egyszerű, le kell mondani a tv előfizetést.

vénszivar 2013.02.05. 11:15:25

@stillmátyás: Látod ááánerikában lemerték kapcsolni az áramot, mert azok már "fejlettek".

vénszivar 2013.02.05. 11:18:40

@ColT: Pár hete itt az indexen olvastam, hogy 2012-ben britni kereste a legtöbbet arra,ott...
Én el nem tudom képzelni, hogy ezt hogy, mi módon!?

kersyl 2013.02.05. 11:26:26

@Sekaiii:
- Hazakísérhetlek?
- Meg hát!

kersyl 2013.02.05. 11:28:21

@andand:
Elszaladhatok hozzád, aztán meg vissza...?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.02.05. 11:31:02

Szevasztok. A tegnapi nap elég vérszegény volt, ma egy tartalmasabbat kérnénk produkciózni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.05. 11:32:29

@Manyecska: Meg kéne ezt lépni!

@stillmátyás: Ennyi. Nem ártana senkinek.

@kersyl: Menj ki az ajtó elé, és nézd meg, légy szíves, hogy ott vagyok-e! Ha igen, akkor szólj.

kersyl 2013.02.05. 11:34:42

@ColT: Mire kiértem, elszaladtál ...

2013.02.05. 11:58:14

@Kellemes Zérókomponista: A tegnapi nap elég vérszegény volt, ma egy tartalmasabbat kérnénk produkciózni.

Hát igaz! Én is próbáltam szerepelni, hogy hátha kialakul valami, de ezek a gyökerek még csak nem is válaszoltak!

Manyecska 2013.02.05. 12:05:15

@ColT: :D Mintha túl sok lenne errefelé a buzeráns majom, nemde?:))@Kellemes Zérókomponista: majd a retyón egy tartalmasat, értem, rendbe!!

Troppauer_Hümér 2013.02.05. 12:07:03

@batgirl: már megtörtént, mióta az m2 mesecsatorna lett. Ingyenes mindigtévé, alapszarokkal.

Manyecska 2013.02.05. 12:11:15

@Sekaiii: most énse fogok mert most hoztak egy hatttalmas dupla hamburgert nekem ajcsiba:D puffancszsömlébe, igazi retro darab.

Troppauer_Hümér 2013.02.05. 12:14:13

@Manyecska: Próbáld ezt, 1 kiló hús van benne.

Egyszer nekigyürkőzöm, az hétszencség.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.05. 12:17:15

Itt hívom fel a pizzasütők figyelmét, hogy a négysajtos pizza nem a következőket jelenti: macisajt olvasztva, romlott penészes sajt, romlatlan pizzafeltétnek csúfolt valami.
A quattro formaggi a következő feltéteket kellene hogy tartalmazza:
mozarella, trappista, márványsajt, füstölt sajt.

helianthus 2013.02.05. 12:23:34

@batgirl: de igényesek vagyunk.
Csakhogytudd:

mozarella = macisajt
trappista= pizzafeltétnek csúfolt valami
márványsajt= romlott sajt
füstölt sajt= az előzőről a penész.
JJJ

helianthus 2013.02.05. 12:24:52

Félve kérdezem, mivel eltel 5 nap ama nevezetes esemény óta, hogy tényleg nem lesz OLYAN poszt? Tudjátok OLYAN!

Manyecska 2013.02.05. 12:25:44

@helianthus: igen, nálunk karaj /is/ volt raLYta bár ementálival:D de az összes nemfriss cuccot /pl.tejföl/ rá szoktam még tenni.@stillmátyás: hús jöhet bármikor! /nem olyan/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.02.05. 12:26:47

@helianthus: na, én is beazonosítottam, és cseppet sem örültem. Itthon vagyok, még mindig döglődöm. És te?

Milyen eseményre gondolsz?

Manyecska 2013.02.05. 12:27:03

Továbbá majd ötcentis pizzatészta /házi készítésű/, alja ropog, belül omlik. Fasza.

helianthus 2013.02.05. 12:32:44

@batgirl: jobbulást!
Én is döglődöm, csak nem otthon. JJJ
Hát ARRA az eseményre gondolok!
Segítek, úgy kezdődik, hogy tor, és úgy végződik, hogy koscsütörtök....

helianthus 2013.02.05. 12:35:20

@Manyecska: " az összes nemfriss cuccot /pl.tejföl/ rá szoktam még tenni"

Ezzel nincs baj. Az a baj, ha már romlott is! Azt azért ne tedd rá inkább, bár sütés közben a hő azért lehet kivisz x % mennyiségű bacit a cuccokból. Nálunk is úgy van, hogy az a tej, ami az egyiknek már savanyú a másiknak még simán és következmények nélkül fogyasztható. :)

Manyecska 2013.02.05. 12:50:51

@helianthus: nálam a kétnapos már romlott:D! Különben nem tudok most hamburgert enni mert teleettem magam jófajta sóskával amit tegnap alkottam, szeressük!!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.02.05. 12:55:29

Mivanmá' ellopták Ja, Kill! McBook-ját is???

Posztot pls., lehetőleg (mély) torkos csütörtököset !

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.05. 12:59:16

jackyll, senyved a néped, könyörülj meg rajtuk.

Manyecska 2013.02.05. 13:02:44

Nekem nyóc, nekiállok a félkilós hámburgernek most:D:P

helianthus 2013.02.05. 13:12:42

@Kellemes Zérókomponista: nem derült ki, hogy megvetsz-e? Csakhogy tudjam.

Kelpo 2013.02.05. 13:14:07

Jó kis ingyenreklám az XMS-nek, okos ez a Handrás gyerek hiába no, telik is neki a sok birka pénzéből béemvére..

Manyecska 2013.02.05. 13:17:10

Na, én most akkor elolvasom a posztot.

helianthus 2013.02.05. 13:18:55

@atörökk: pont ez az, hogy nem tudjuk, mély volt-e? ;)

elwood 2013.02.05. 13:22:10

nem az ilyen macbookokra van alkalmzás ami bekapcsolja kamerát, gps-t, aztán titokban lefényképezi kolompárékat tanulás közben ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.05. 13:31:58

@kersyl: Tuti nem, nem szoktam én

@Manyecska: Csak kíváncsi lennék az eredményre :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.05. 13:33:13

Lopják a Homár postjait! Fényes nappal! Azé' nincs új!

@elwood: Biztos van, csak passz.

@Kelpo: Paff, szerintem azért nem örülnek neki, hogy ellopták a cuccaikat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.05. 13:33:18

@Manyecska: eskuszom megtortent es meg annyit szeretnek igy reggel bejelenteni, hogy ma van itt a National Pancake Day

Manyecska 2013.02.05. 13:42:10

@hagyma: jó, akkor együnk együtt:P végre elmegyek kávézni! folyton holmi munkák akadályoznak itt:P:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.05. 14:10:36

@Manyecska: MAC szűrést a routerre :D
Mondjuk akkor a szomszéd jelszó nélküli wifijén fog lógni.

Manyecska 2013.02.05. 14:24:53

@ColT: sajnos a szomszédnak jelszóLYa van, oda én próbáltam bejutni tavaly:P!:)
Inkább a telón lógjon mint azt a felfordulást ami este volt tegnap: rohangáltak körbe-körbe /olyan a lakás, sajnos!:D/..kutya a legvégén,:P /kutya a legrosszabb, megfigyeltem/..oszt ha valamelyik irányt váltott valahol egymásba rohantak, volt olyan visítás:!:D:(

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.02.05. 15:00:16

@helianthus: megvetlek igen. De mindenközben szeretlek is.

helianthus 2013.02.05. 15:20:41

@Kellemes Zérókomponista: az egyik kezeddel adsz, a másikkal elveszel? Ez jellemző rád. De azért köszi. A másikat is.

Aureliano Buendía 2013.02.05. 17:15:38

@Rosszindulatú Vászka: az avatárod után ez a szó új értelmet nyer számomra:)

England win The Ashes! 2013.02.05. 18:04:56

@JunkieeeBoy: Kizárólag a poszt kedvéért megnéztem, itt mi a megoldás. Nos, ugyanúgy, mint ahogy a beágyazott videón is látszik: semmi extraságba nincs beleültetve, csak így alanatúr van az asztalon. Mégis azt gondolom, ha el akarnám emelni, rábasznék. A bolt, valamint maga a pláza is tele van tömve kamerákkal. Másnap már az összes újságban szerepelne a képem, a helyi lapban valószínűleg a címlapon. Pár hét múlva meg rendszámtáblát gyártanék Dartmoorban vagy Whattonban.

Szóval akár működhetne ez Magyarországon is, ha a rendőrség tenné a dolgát, de sajna ehelyett az van, hogy "ne most, jó?".
Másrészt mivel a boltos tudja (vagy tudhatná), hogy mi a rendőrség hozzáállása, ezért neki sem kéne megkönnyítenie a rablók dolgát.

Uff!

Anomalocaris (törölt) 2013.02.05. 18:24:08

@helianthus: De vajon mire készül a harmadikkal?

svinjahond 2013.02.05. 18:35:16

Más megoldás nincs, mint egy azonnal aláhulló masszív rács, ami elzárja a kijáratot és a tolvajbandik bennrekednek az eladótérben, a zsákmányukkal együtt. Aztán utána jöhet bármi kedvesség: air-taser, forróvíz, takonygáz, fa-testápoló :), vagy ezek kombinációja. Ez így túl könnyű préda! Csoda, hogy korábban nem történtek ilyen pofátlan lopások.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.05. 18:38:14

@svinjahond: "azonnal aláhulló masszív rács"

Aztán majd jön a következő hír, hogy a rács szétloccsantotta egy csecsemő agyát egy téves riasztás miatt.

svinjahond 2013.02.05. 18:44:52

Igazad van, de akkor mi a megoldás?
Pl. egy tábla?: "Üzletünkben egyidőben egynél több <censored> személy tartózkodik, az automatikusan rablási kisérletnek minősül! Megértésüket köszönjük." Vagy életnagyságú dummy notebook-ok, amik tele vannak tömve C4-gyel és ha kihúzzák a riasztó csatlakozóját, akkor élesedik, ha kiviszik a bolt területéről akkor felrobban és gorilla-glass darabokkal árasztja el a tolvaj pofáját. Szerintem, csak az első néhány tolvajnak kéne cafatokra szakadni és lazulna ez a kemény probléma! ;)

vénszivar 2013.02.05. 18:50:07

@svinjahond: Kissé színes s gyerekes a fantáziád!

Anomalocaris (törölt) 2013.02.05. 18:55:42

@atpijkamo: Kellett is elfutnia a csecsemőnek azzal a MacBookkal!

svinjahond 2013.02.05. 18:56:36

@vénszivar: köszi a bókokat! (Virágot az öltözőmbe... Aztán NEM LENYÚLNI ÁM az ötletet!;)) Tudod, aki nem hal meg fiatalon, az hamar megöregszik. Én meg még mindkettőre ráérek egy jó darabig...
Konkrét ötleted esetleg, a posztban felvetett problémára? Lehet fekete-fehér és "gyerektelen" is... :)
Köszi.

vénszivar 2013.02.05. 19:00:28

@svinjahond: Én már tegnap letettem a garast, ma csak tanulni jöttem...

Amusing 2013.02.06. 06:05:20

nincs semmi ami elrettentetni az ilyen férgeket. ha el is kapják nem történik sok minden,
- ha el is kapod, bántani nem lehet
- kap érte egy ejnye-bejnyét, esetleg 2 hét közmunkát

amíg így marad, csak rosszabb lesz...

irány a kényszermunka, az kéne

Démonmac1 2013.02.06. 11:28:06

Ha az ember meg, bántja azt aki előszedte a kést, akkor a sünök engem vesznek elő garázdaságért... Átkozott hülyén van ez a rendszer megcsinálva.

u.i Az, hogy el tudták lopni azt a két gépet, sajnos a bolt hibája. Biztonsági őr kell az ajtóhoz. Olyan aki, ki is osztja a pofont.

Viktus 2013.02.06. 12:22:28

Minek kergetni? ha tökös rendőrség lenne bekapcsolnák rögtön mehetnének a címre ahol van a cucc.

banpepe 2013.02.06. 18:45:12

Simán keret a gép köré, oszt csá.
Külföldön is alkalmazzák sikeresen.

Magyarországon is, a normálisabb helyeken, aki ad a biztonságra.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.02.08. 04:20:58

Szerintem nem kéne kiállítani, ha valakit érdekel, az eladó megmutatná neki. A komoly vásárló úgyis utánanéz a neten minden részletnek, mielőtt személyesen megszemléli.

Austin. 2013.02.08. 21:11:36

Megjegyezném, hogy a Duna Pláza egy irgalmatlan foshalom.
Nekem a táskámat lopták el ott tőlem többszázezer forinttal tavaly, a biztonsági őrök magasról szartak az esetre, kamerafelvétel állítólag nem volt, semmit nem segítettek, ignorálták az esetet.
Máskor meg moziba mentünk oda, állítólag három óra ingyen parkolás járt a jegyhez, a moziban le is húzták a parkolókártyát, de amikor hajtok kifelé, a sorompó nem nyílik: hazudtak róla, semmiféle ingyen parkolást nem adott az a fos Duna Pláza.
Én már rég nem járok a Duna Plázába, egy szutyok, színvonaltalan, szemét, balkáni módon vezetett hely. Jellemző, hogy a kibaszott honlapjukon egy szaros e-mail cím sincsen: ugyanis magasról leszarják a látogatóik véleményét, nem kíváncsiak rájuk.

2013.02.11. 09:33:49

Bár az Apple cucc már egyre cikibb, de azért leírom:
Több milliója volt a boltnak raktár, és bemutatókészletre, de sajnálták a lóvét egy komolyabb lopásgátló rendszerre?
Ja, meg a felvétel gagyi minősége, a biztonsági kamera rossz pozíciója.
Tipikus Apple-es logika.
De reklámnak ez nem volt rossz... ugye?
süti beállítások módosítása