Tékozló Homár

Fosatás az érsebészeten

2013.06.04. 10:57 | jackyll | 107 komment

ersebeszetautomata1.jpgRobi egy érdekességre lett figyelmes a SOTE érsebészetén, amikor bepróbált egy jeges kávét. Az hagyján, hogy a vásárolt termék egy hónapja le volt járva, de az automatában még februárban megromlott italok is voltak. Vajon azért, mert a páciensek nem látják az apróbetűt?

A mellékelt képeket a városmajori érklinikán lőttem, nagyapámat hoztam kontrollra (ő éppen bent van). A közvetlenül a bejárati ajtó mögötti automatából vettem egy dobozos jegeskávét, nem tűnt furának az íze, merő szórakozottságból elolvastam a dobozát: idén áprilisban járt le. Most várom, hogy A) nagyapám végezzen B) összefosom-e magam - az nyer, aki előbb, az élet így izgalmas. Közben fotóztam egy ugyanolyan típusú jegeskávét neked az automatában: én meg egész jól jártam az áprilisival, ez itt a képen már februárban kiszaladt a fogyaszthatóságból (nem tévedés, megnéztem: a cuccon a lejárat napját közlik, nem a gyártásét). A géppel szemben van a porta, ott azt mondták (udvarias hüledezes mellett), hogy a másik épület büfése üzemelteti az automatát. Csókolom innen is: érsebészetre azért zömében idősek járnak, biztos szerzett már egy-két kellemetlen buszonbefosást néhány nyugdíjasnak a trehányságával.

ersebeszetautomata2.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.04. 10:59:16

Khm, az automatát nem az érsebészet üzemelteti. Az üzemeltető KFT-nek kéne szólni.
Meg a műanyag mióta romlik meg...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.04. 11:03:37

friss kávét szeretne a pénzéért? furcsa emberek vannak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.04. 11:07:15

esetleg ez egy alacsony költségvetésű diagnosztikai eljárás: ha megveszi és mérgében nem durran szét az agya, akkor jó az idegrencere is. mondjuk akkor inkább a picijátrián kéne beüzemelni.

B.B/alias B.B · http://libero.blog.hu/ 2013.06.04. 11:09:44

Nyugdíjasok nem vesznek jegeskávét automatából. Csak az ilyen trendy juppik, mint a poszter. Azokért meg nem kár ha összefossák magukat.

Tron65 2013.06.04. 11:11:47

Az ott 2020 február 13-án fog majd lejárni.
Vagy adjam vissza az általános iskolai bizonyítványom???

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.06.04. 11:12:22

Valószínűleg csak engem zavar a fosatás cím.

De én már öreg vagyok, és maradi.

Dr. Kix 2013.06.04. 11:16:16

Amúgy a képekért jár az elismerés.

AtiSnatch 2013.06.04. 11:16:50

Ha menni kell,akkor menni kell...

helianthus 2013.06.04. 11:19:34

@Tron65: 13/02/20-án fog lejárni. Ne add vissza a bizit, csak vedd figyelembe, hogy trendik lettünk és nem magyar módira írjuk a dátumot (év/hó/nap), hanem külföldiül (nap/hó/év).

helianthus 2013.06.04. 11:20:39

Azt tudtátok, hogy a muft if fofat?

AtiSnatch 2013.06.04. 11:22:08

@helianthus: rákéreckedhetek? a must is fosat?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.04. 11:23:27

@helianthus: mondjuk ezektől az idióta és mindenütt másként használt dátumozásoktól a falra tudok mászni. miért nem lehet úgy írni, hogy mittomén 12JUN2014? azt mindenhol megértik és nem lehet eltéveszteni. vagy a három karakterrel többet nyomtatás jelentősen megemeli a költségeket?

É2I 2013.06.04. 11:32:07

Posztert lehet mán?
Az megvan, hogy a páciens még bent van a poszt meg mán küldve is a homárra?

AtiSnatch 2013.06.04. 11:33:47

@É2I: példát kénne venni róla, ilyen egy igazi homár :D

Mária 2013.06.04. 11:35:01

Nem kell ilyen szarokat venni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.04. 11:39:24

Nem kell betegnek lenni, élni, megszületni, nem, M?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 11:40:59

Az már lejárt akkor, mikor Jézus 20 éves volt. Vagy 2. Vagy 13.

helianthus 2013.06.04. 11:44:05

@A.Snatch: " rákéreckedhetek?" Igen. "a must is fosat?" Igen.

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.06.04. 11:45:50

Az ótomatán nem volt valami telefonszám, ahol jelezni lehet a hibát? Mert ez nagy hiba! (Állategészségügy, vagy ki is követte az ÁNTSZ-t?)

Akinek nem elég a lejárt műkávé, íme Délideji Coelho:

,,Amikor a lelkünk legmélyéből szeretünk valakit,hiszünk valamiben, erősebbnek érezzük magunkat a világnál,
és olyan derűs nyugalom száll meg minket,amely abból a bizonyosságból fakad,hogy hitünket semmi sem győzheti le."

helianthus 2013.06.04. 11:46:22

@zsiráfffff: én is! márminthogy falramászok. Főleg, ha év vége felé olyan a dátum, pölö 12/05/11, és nem tudom eldönteni, hogy a cuccot egy vagy két éve gyártották, aminek az idejéhez még hozzászámolhatok 12 hónapot, mint lejárati időt.
Merthogy sok olyan van, hogy gyártási dátum+x hónap lejárati idő.

helianthus 2013.06.04. 11:48:09

@Fée verte: téged alapvetően nem utállak. De nem biztos, hogy ez két-három coelho idézet múlva is lesz. :)))
Röviden:
ÁHHHHHHHHHHHHHHHHHH!!!!!

Trejo 2013.06.04. 11:49:37

Hidegen adják a jegeskávét?

PITTA 2013.06.04. 11:54:32

Nem romlik az meg. Sok esetben közvetlen napsütés és vagy hőhatás mellett is tudnia kell a terméknek a célzott dátumig egyben maradni. Mivel az automatában nem süti a nap és még talán hűtve is volt így biztosan semmi baja nincs. Lisztre és száraztésztára (durum) is van írva lejárati dátum és azok sose romlanak meg. :-)

helianthus 2013.06.04. 11:57:47

@PITTA: azért felmerül az emberben a kérdés, hogy mégis mióta figyelhet ez a vacak abban az automatában, hogy már több hónapja lejárt. Persze, csak ha nem eleve lejártan (akciósan) vették és tették bele úgy a múlt héten. Egy ilyen helyen azt gondolom még arra a vacak kávéra is van forgalom, én ha nagy ritkán kórházba tévedek betegként vagy látogatóként, sosem végzek olyan időben, hogy ne kényszerüljek rá az ivásra. Bár mondjuk én kávéfüggő (is) vagyok.

flippant 2013.06.04. 11:58:48

Ezért kell inni pálinkát. Az nem romlik meg.

bigmac 2013.06.04. 11:59:51

Lejárt a cucc mielött megvették volna...van ez igy, úgy látszik nem pörög a bolt..

Atörökk 2013.06.04. 11:59:57

Kávézzál máshol, bazmeg. Illetve reklamálj az automata üzemeltetőjénél. Megsúgom, nem a kórház üzemelteti a gépet, ők ki sem tudják nyitni, ha fel kell tölteni.

tomraider 2013.06.04. 12:03:29

@zsiráfffff: Ez sem feltétlenül igaz. Pl. csehül a júliust cervennek írják.

É2I 2013.06.04. 12:04:33

Már nem jár ide sün, hogy jól elverje a delet?

igi1 2013.06.04. 12:06:23

Aki kórházban, ilyen helyen képes kávét venni, ráadásul automatából, az megérdemli.

vigyél magaddal üdítőt, vagy vegyél kávét a büfébe

értem, hogy kell a koffein várakozás közben...

@flippant: viszont nincs már detox, úgyhogy csak óvatosan ezzel, mert még képesek félrekezelni

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 12:07:01

@tomraider: Akkor írhatnák angolul.

Még olcsóbb, ha a borításon oda van nyomtatva, hogy éé/hh/nn vagy MM/DD/YY. aki érti, annak segít, aki nem, annak nem árt.

igi1 2013.06.04. 12:08:15

@zsiráfffff: poros kávé

ami a friss, pörkölt kávé ellentéte köztudomásúlag

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.04. 12:10:22

@tomraider: pogány népek! nekik jó lesz a lejárt kávé is.

@É2I: sün digitális autolikvidációt hajtott végre, átrendezte a pixeljeit új formátumra :D

Atörökk 2013.06.04. 12:11:51

@igi1:
Az megvan, hogy nincs minden kórházban büfé, vagy nem mindenki tud lemenni?

Csodálom, még nem durrant szét a fejed a sok észtől.

BGYCS 2013.06.04. 12:13:20

Ez a legolcsóbb kórházi érzéstelenítés. Megvárják míg a páciens ájultra fossa magát.
:)

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 12:13:25

@Tron65: Mi lehet abban az élelmiszerben,ami a következő évezredig jó?
De ha már itt tartunk,a mostani mamutlelet alatt is találtak folyékony vért meg használható dns-t.PPP
Lehet hogy a mamut is bezabált valami tartósítószart.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.04. 12:18:54

@igi1: Pécs, Megyei kórház : hétvégén sincs büfé. Hétköznap este hatig asszem.

@helianthus: Jaja

@PITTA: De a hatályos törvények szerint lejárt dátummal nem lehetne árulni.

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 12:23:37

@zsiráfffff: na látod én is agybajt kapok, amikor 02-07-13 típusú dátum van és ki kell találnom, hogy február 7-én lejárt, vagy július kettőig ehető
véres hurkánál azért már ez nem mindegy :)

Tron65 2013.06.04. 12:24:57

@helianthus: Légy szíves: áruld el, melyik országban van ilyen dátumformátum?

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 12:27:57

@Tron65: tessék készítettem egy kis színes kalandvetítést neked a világ dátumírási szokásairól.

en.wikipedia.org/wiki/Date_format_by_country

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 12:29:48

majd hagyma biztos megmagyarázza, de addig is kurvára nem értem, hogy a hónap-nap-év formátumnak mi értelme van...

dr. vuvuzelafan 2013.06.04. 12:30:03

@Egyéves Önkéntes:
Utána kellene nézni, de mintha egy-két éve lett volna téma az, hogy egységesítik az EU-ban a termékeken a dátumozást. Ez nem történt még meg, és nem pont a DD/MM/YY forma kell legyen minden terméken?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.04. 12:30:57

@Tron65: magyarországon úgy volt korábban, hogy év-hónap-nap, nem? szerintem ez így volt logikus, amíg a zimmperrialisták el nem cseszték a dátumokat.

@Egyéves Önkéntes: gyanús vagy te nekem :D

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 12:32:08

@dr. vuvuzelafan: még ha egységesítik is, honnan tudod, hogy egy akármin nem amerikai dátum van? (hónap-nap-év)
vagy kínai? vagy ukrán?
a zsiráf ötlete a jó, 01DEC2013, 19OCT2014
aztán vita nincs

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 12:33:14

@zsiráfffff: a véres hurka miatt vagy hogy igazat adtam neked? :)

Mérgező Hulladék 2013.06.04. 12:34:22

@Egyéves Önkéntes: legutóbb az okmányirodában csodákozott egy kamionsofőr, hogy miért csak négy évre kapta a jogosítványát. Nagy nehezen rájöttünk, hogy - az eddigiektől eltérően - immár DD/MM/YY formátumban írják a kártyák hátuljára az egyes kategóriák érvényességét. Ezt persze nem jelzik sehol, ráadásul az okmányirodai dolgozóknak is teljesen új információ volt, még csak megerősíteni sem tudták, hogy valóban így van...
Támogatom a fenti felvetést, a "12JUN2014" formát kellene használni, ahol csak lehet.

AtiSnatch 2013.06.04. 12:34:48

@Egyéves Önkéntes: ebből is látszik, hogy Kínából származunk :D

dr. vuvuzelafan 2013.06.04. 12:35:52

@Egyéves Önkéntes:
Az EU-ban árult termékeken EU-s dátumnak kell lennie, ha van erre szabály. Az importőr megoldja.

Amúgy zsiráf ötletét én is támogatnám, szeretem az olyan jellegű dátumozást. Ettől függetlenül ha van erre szabályozás, akkor azt jó tudni, ezért írtam, hogy utána kellene nézni, mert biztosan emlékszem rá, hogy néhány évvel ezelőtt voltak róla cikkek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.04. 12:37:31

@Egyéves Önkéntes: egyik se, egyéb. :) de titok!

@hot-spot: kristálycukor vagy instant vízpor.

PITTA 2013.06.04. 12:39:32

@ColT: Persze hogy nem. Itt csak arra próbáltam célozni, hogy fosni legalább nem fog tőle :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.04. 12:44:06

@PITTA: Ilyesmitől? Nem nehéz amúgy sem.

Here Comes The Pain 2013.06.04. 12:51:10

Vagy huszadik hónap tizenkettedikén jár le.

helianthus 2013.06.04. 13:01:51

@Tron65: gugli a barátod, de elárulom, hogy kisebb országokban. Pölö Németországban és Angliában. Amerikában ellenben, de hó/nap/év van. JJJ

kacaj hangosan 2013.06.04. 13:20:14

butusok.. tuti 2020/02/13.. hát ezt nem érteni... :D

SecTorr (törölt) 2013.06.04. 13:20:38

@Egyéves Önkéntes: OCT, DEC? És mit szóljon egy kevéssé világlátott lengyel, akinek az október październik, a december meg grudzień? És nem az az egyetlen nyelv, ahol a hónapok nevének semmi köze a "nemzetközi" verzióhoz. (Cseh, horvát, török, stb. dettó.)

Delfinci 2013.06.04. 13:23:44

@Egyéves Önkéntes: A térkép csodálatos. De a világosszürkével jelölt országokban nincs dátum??? Jaj

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 13:29:25

@Delfinci: szerintem ott nincs.
@SecTorr: pár százmillióan vannak csak, alkalmazkodjanak!

Tron65 2013.06.04. 13:32:23

@helianthus: OK legyen, bár a gugli nem a barátom.
Azért egy kérdés, ha még megengeded: Vajon hány másodpercébe kerülne egy programozó félének beállítani, hogy a csomagoló masina magyarországon a magyar formátum szerint nyomtassa a dátumot?

helianthus 2013.06.04. 13:42:14

@Tron65: "a csomagoló masina magyarországon a magyar formátum szerint nyomtassa a dátumot? "

Szeritem nem sokba bár ezt csak tippeltem.
Valahol azt is megértem, hogy azért nyomtatják máshogy, merthát eu meg a külföldiek, értsék ők is, meg importálunk is csomó árut. Oké. A gáz az, hogy mindezek miatt nálunk (és gondolom máshol is) mind a három formátum vagy lehet, hogy még több is (nap/év/hónap?) játszik jelenleg és akkor még nem is említettem a tejtermékeken a csak hó/nap vagy nap/hó formátumot. Ez mondjuk decemberben megint nem mindegy, hogy a 01/12 az jan.12 vagy dec 01 akar-e lenni.

BigPi 2013.06.04. 13:43:38

@atörökk: Látom, többekkel együtt sikeresen végig elolvastad és értelmezted a leírtakat.

Ő is írta, hogy a felelős üzemeltető egy büfés a szomszéd épületből.

dr. vuvuzelafan 2013.06.04. 13:51:50

@helianthus:
www.omme.hu/portal/index.php?option=com_content&task=view&id=1168&Itemid=53

Nincs többféle értelmezés. Csak tudni kellene, hogy ma már kötelező a DD/MM/YY forma használata, legalábbis élelmiszereknél.

uz 2013.06.04. 13:53:57

Na de kéremaláSSan,
most akkor befosott-e vagy sem?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 13:57:05

@dr. vuvuzelafan: "kötelező a DD/MM/YY forma használata"

És ez emnnyiben segít annak eldöntésében, hogy ezen a dobozon vajon így írták-e?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 14:00:08

@helianthus: Utoljára 12/12/12-én volt mindegy az írásmód. A következőre kell még több mint 87 évet várni.

dr. vuvuzelafan 2013.06.04. 14:01:19

@atpijkamo:
Itt nem arról van szó, hogy ezen a konkrét dobozon hogy szerepel, hanem arról, hogy nem azon kellene meditálni, vajon ilyen formában nyomtathatták rá. A szabályozás szerint nem nyomtathatták rá másképp, tehát az a dátum biztosan 2013. február 20-t jelöl, azaz lejárt.

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 14:03:15

@dr. vuvuzelafan: ez eléggé kifacsart logika, mert attól hogy úgy kell ráírni még nem biztos, hogy úgy is van.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 14:04:01

@dr. vuvuzelafan: "A szabályozás szerint nem nyomtathatták rá másképp,"

És ez mennyiben segít a konkrét esetben?

dr. vuvuzelafan 2013.06.04. 14:13:24

@Egyéves Önkéntes: @atpijkamo:
Nem tudom, mit lehet ezen nem érteni: több mint egy éve így _kell_ címkézni az élelmiszereket. A vevő így _kell_, hogy értelmezze. Az, hogy a gyártó mit ír rá, az az ő felelőssége. A felirat szerint lejárt a termék, nem hozható forgalomba.

Kár azon lamentálni, hogy jelenthet-e 2020-as lejáratot az a számsor. A jogszabály szerint nem, még akkor sem, ha a gyártónak az lett volna a szándéka.

(Mellesleg biztos vagyok abban, hogy ezeket a szabályokat ellenőrzik és keményen büntetik is a megfelelő hivatalok, tehát a gyártóknak is érdekük betartani.)

És amúgy nem a jeges kávé, hanem pont a sok értetlenkedő miatt (akik pl. 2020-as vagy 13. havi lejáratot láttak bele) kotortam elő, hogy azt a számsort ma, 2013-ban nem lehet másképp értelmezni, csak nap-hónap-év formában.

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 14:16:53

@dr. vuvuzelafan: te vagy értetlen.
lehet, hogy van ez a szabály, mégis naponta találkozok olyan termékkel, ami a te értelmezésed szerint 27. hó negyedik napján járna le.
hiába van szabály, ha nem tudod eldönteni, hogy a dátum szabályos-e.

dr. vuvuzelafan 2013.06.04. 14:22:06

@Egyéves Önkéntes:
Ha ilyennel találkozol, akkor be kell jelenteni, minimum a bolt vezetőjének illik jelezni. Neked, mint vevőnek a szabályozás szerint kell értelmezned a lejárati dátumot, nem rejtvényként kell megfejtened. Aszerint értelmezve pedig rég lejárt az a jeges kávé. Gondolom, a jeges kávé is élelmiszer, a szabályozás élelmiszerekre vonatkozik.

dr. vuvuzelafan 2013.06.04. 14:24:14

@atpijkamo:
Akkor neked is: ne akarj már rejtvényként megfejteni egy olyan lejárati dátumot, amire egyértelmű szabályozás van, hogy hogy kell értelmezni azt! Az a dátum 2013. február 20-t jelent, ami szerint lejárt a termék.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 14:29:22

@Egyéves Önkéntes: Haggyad, Imre!

@dr. vuvuzelafan: A biztonsági öv bekötésére is egyértelmű szabályozás van, a rendőrök keményen büntetik, oszt még sincs bekötve mindenki. Lopni se szabad, egyértelmű szabályozás van rá, mégis van, aki lop. A tizenhat éves korig való tanulásra is egyértelmű szabályozás van, mégis van aki minimális értelemig nem jut el.

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 14:32:25

@atpijkamo: a múltkor vettem egy franciasalátát, az volt ráírja, hogy 01.12.-én jár le, ami nyilvánvaló december 1.
büdös volt, meg penészes, de az a szabály, hogy nap, hónap, úgyhogy behunytam a szemem és megettem!
mert a szabály az szabály.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 14:36:25

@Egyéves Önkéntes: Na látod, végre megértetted, megdicsérlek.

Lécci, gyorsan ásd meg a saját sírodat, és akkor kaphacc szociális temetést.

dr. vuvuzelafan 2013.06.04. 14:37:46

@atpijkamo:
De most komolyan: gondolod, hogy érdekel valakit, hogy mit akart ráírni a gyártó? Ha jön az ellenőrzés vagy ezt a sztorit olyan helyre beküldi a poszter, hogy amiatt elkezdenek vizsgálódni, akkor senki nem azt fogja nyomozni, hogy mit akart rányomtatni a gyártó/forgalmazó. Van rá szabályozás? Van. Lehet értelmezni a dátumot? Lehet (2013. február 20.). Lejárt az eladás időpontjában? Le. Akkor bírság. Ügy lezárva.

Az, hogy esetleg mit akar_hatott_ ráírni a gyártó a dobozra, az csak itt a kommentelők között lett kérdéses. És az is csak amiatt, mert nem tudták, hogy több mint egy éve ez bizony szabályozva van.

Atörökk 2013.06.04. 14:37:50

@Egyéves Önkéntes:
Arról nem tehet a saláta, hogy későn etted meg.

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 14:41:52

@atörökk: nem az a lényeg, hogy mi a tényleges lejárat, hanem hogy mi a szabály!
mit nem értesz ezen?! :D

Atörökk 2013.06.04. 14:46:29

@Egyéves Önkéntes:
Ha valami szabályosan jár le, hol itt a probléma???

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 14:48:03

@atörökk: de mivel nem tudod, hogy a 12.01 az vajon január közepe, vagy december eleje, így nem tudhatod, hogy a francia saláta jó-e még-e, vagy nem-e jó-e még-e

Atörökk 2013.06.04. 14:49:04

@Egyéves Önkéntes:
A lényeg, hogy szabályosan lejárva kell megenni, akkor nem lesz elmaradt kár.

Egyéves Önkéntes 2013.06.04. 14:50:02

@atörökk: na jól van, már azt hittem te is meghülyültél :)

Atörökk 2013.06.04. 14:51:26

@Egyéves Önkéntes:
Nekem természetes állapotom ez :)

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.04. 15:09:45

@Egyéves Önkéntes: "azt hittem te is meghülyültél"

Mit sértegeted? Mi az, hogy csak "hitted"?

vénszivar 2013.06.04. 15:13:26

Úgy hallottam, hogy műtét előtt ált. megfosatnak...Akkor meg mi a problem?

Tron65 2013.06.04. 16:08:10

@Egyéves Önkéntes: Köszönöm a linket, de van vele egy apró bajság: SEHOL nincs dd/mm/yy formátum (csak a 4 karakteres yyyy változat szerepel mindenütt)
@zsiráfffff: nekem úgy tanították, hogy yyyy. mm. dd. Ponttal, szóközzel. Kötőjellel, perjellel soha.
@helianthus: Pontosan erről beszélek. Van egy kis közöm az informatikához és hidd el, semmibe nem kerülne azt kiírni: 2013. jun. 04. Ráadásul értené az egész világ.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.04. 16:14:14

@Tron65: ezidáig ezen gondolkoztál? drága ember, igyál már egy sört vagy verd ki egyszer rendesen, meglátod, hogy szebb lesz a világ azonnal :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.04. 16:28:08

@Egyéves Önkéntes: Gondolod te. Nekik nem az. Simán megmagyarázzák. Ez is, a szekszárdi paprikajancsi is, a többi is.
Ez van, srácok.
De már nem kell sokáig kibírni, Mesterházy elvállalta a miniszterelnökjelöltséget.:-/

Atörökk 2013.06.04. 17:56:40

@zsiráfffff:
Lehetőleg a lefolyóba, nehogy kicsírázzon.

Tron65 2013.06.04. 17:58:32

@zsiráfffff: Nem gondolkoztam. Munkaidőben DOLGOZNI is szoktam.

helianthus 2013.06.05. 07:12:36

@atörökk: "lényeg, hogy szabályosan lejárva kell megenni, akkor nem lesz elmaradt kár. "

És az elmaradt kár maga után vonja-e a hasznot vagy a haszonért még kell valami extrát is csinálni?
Vagy az elmaradt kár = a dupla haszonnal?
Megannyi kínzó kérdés.

neet 2013.06.05. 08:53:05

Egyszerű ez. Összeesküvés elmélet. Direkt így írják rá. Meg hogy pár vuvuzelás boldog legyen.

Amúgy az a megoldás, hogy olyan terméket kell kitúrni a hátsó polcról, ami minimum tizenharmadikáig vagy harmincadikáig eláll. Amin ilyen egyszámjegyű dátumok vannak, azokat bojkottálni. (mármint hogy 01 meg 09 meg ilyenek) A 13 már legalább a hónapnál segít.
süti beállítások módosítása