Tékozló Homár

Az ELMŰ segít spórolni a közvilágításon

2013.08.12. 14:35 | jackyll | 310 komment

Esztergomban már évek óta tesztelik, hány napot lehet kihúzni közvilágítás nélkül, mielőtt elszabadul az anarchia, amire az ELMŰ-nek is van válasza. Ők 8 napos határidővel javítják a 3 darabnál egyszerre több meghibásodott lámpát:

Tegnap vaksötétben sétáltattam este a kutyákat, eltűnt a közvilágítás a háztömbünk 2 (részben 3) határoló utcájából. Gondoltam pikk-pakk megjavítják.  De nem. Ma megint ugyanúgy sötétben botorkáltunk. Ennek fele sem tréfa, felhívtam az ELMŰ hibabejelentő számát, ahol felvették a hibát és mondták ne aggódjak, nyolc napon belül megjavítják. 8 nap? Még örüljek, hogy több mint 3 lámpa, mert akkor még több idő lenne megjavítani. Megsürgetni? Nem lehet. Mikor javítják meg? Nem tudja. Végül, tán a megdöbbenésem miatt hajlandó volt megnézni, bejelentették-e már a hibát. Tegnap az egyik utcát valaki bejelentette, így az is lehet, azt egy hét múlva kijavítják. A többi lehet, 8 nap. Én vagyik túl érzékeny amikor azt gondolom ez elfogadhatatlanul vacak szolgáltatás?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.12. 14:38:11

Ezt nem értem. Te most esztergomi vagy?

Manci néni, a szomszéd 2013.08.12. 14:45:28

Nesze neked rezsicsökkentés! Megmondták, hogy ez lesz belőle, kevesebb bevétel, szarabb szolgáltatás. Ne aggódjatok, nem csak közvilágítás nem lesz hamarosan, hanem áram se. És mikor nem lesz áram? Hát este, hogy lássad, hogy nincs áram.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.12. 14:57:25

tessen vinni zseblámpát, gyertyát, befőttesüvegbe zárt szentjánosbogarat, vagy kenje be a kutyát UV-festékkel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.12. 14:58:06

8 napon BELÜL. Mondjuk ha nem az ELMŰ lenne, el is hinném, hogy ez nem feltétlen 8 napot jelent :D
Meg mondjuk a legtöbb utcát nem 1 lámpa világítja, tehát 1 kiesés nem olyan nagy gáz. De 3 már tud bajt okozni egy rövidebb utcában.

Egyéves Önkéntes 2013.08.12. 15:00:31

@zsiráfffff: a múltkor volt a kertünkben egy szentjánosbogár, azt hittem először, hogy a gyerek kinn hagyott a tuja alatt egy játékot, amin világít a zöld led.
de aztán elkaptam a kis rohadékot (a bogarat, nem a gyereket) és megnéztem közelebbről.
köszönöm, hogy meghallgattál! :D

@Manci néni, a szomszéd: :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.12. 15:03:02

@Egyéves Önkéntes: és elengedted? foglalatba csavarva bármikor le meg felkapcsolható! rezsicsökkentés.

Egyéves Önkéntes 2013.08.12. 15:04:26

@zsiráfffff: odaadtam a patkányunknak, megette no pillanat alatt, azóta az is világít!

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 15:06:53

XI. Eszterhomi Fotobiennálé.

elwood 2013.08.12. 15:06:59

poszter csak a negatívumokat látja,
tessék tapsolni, hogy ócsóbb lett.

Atörökk 2013.08.12. 15:08:17

Amennyit Esztergom fizet az Elmünek (vagy mi a bánat van ott), örülj, hogy nem bontották még le a kandelábereket is.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.12. 15:11:15

@ColT: "1 kiesés nem olyan nagy gáz"

Nálunk ott töték fel a kocsikat, ahol kiégett a lámpa.

elwood 2013.08.12. 15:13:58

@atpijkamo: nálunk ahol sötét volt ott gyújtották fel az autókat

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.12. 15:25:07

@Manci néni, a szomszéd: Szerintem ez a rezsicsökkenés előtt is így volt. Meg kéne nézni, változott-e a közvilágításra kötött szerződés az ön-orrmányzattal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.12. 15:26:13

@elwood: Hát persze, hogy lehessen látni a többit feltörni.

@atpijkamo: Holott feltörhették volna tök máshol is.
Mondjuk az sem mindegy, milyen messze vannak egymástól a oszlopok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.12. 15:31:27

@ColT: Nyilván véletlen, hogy pont ott és pont akkor törtek fel két autót, ahol amikor kiégett a lámpa.

Azt nem mondtam, hogy máshol vagy máskor lámpás helyen nem törtek.

Hartmy 2013.08.12. 15:33:55

Én úgy értelmezem, hogy nem Esztergomban lakik, csak Jackyll vezette fel így, hogy Esztergomban is sokáig tart és az ELMŰ-nek is sokáig tart kezelni a helyzetet. Nálunk valamiért 3 napon belül kicserélnek 1 azaz egy darab égőt is az utcában. Egyedül a számlázásukkal nem vagyok megelégedve, de legalább szolgáltatnak. Ha eldurran a trafó két utcával arrébb (mert elszokott :D) Akkor még az nap toppon vannak és pár óra alatt javítják. Néha azért szerencsésnek érzem magam.

AtiSnatch 2013.08.12. 15:34:06

neja zemberek fizessík mög! dikk

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 15:37:10

@Ati Snatch: ne feledjük: adolf hiteler is demojratikus válaszason került hatalomra.

Országúti Ninja 2013.08.12. 15:48:55

@zsiráfffff: és a patkánykörtén élősködő bolhák fényevők, vagy mik?

elwood 2013.08.12. 15:49:31

@Nattramn: mugabe ismét nyert zimbabweben.
teljesen demokratikus választásokon, pár százezer 135 éves ember szavazatával.

(ott biztos nincs elég határon túli zimbab)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 15:52:55

@elwood: S még egyszer ennyit pedig az általános vűlasztási kampányban.

AtiSnatch 2013.08.12. 15:56:43

@Nattramn: kűdtem a péntekit! majdnem aktuá"ll"is :D

AtiSnatch 2013.08.12. 15:58:48

@ColT: itt a szakik megblankolnák egybűl seccperc alatt kész... egy ismerősöm akarta megoldani az optikai kábelt hasonlóan :D

Hartmy 2013.08.12. 16:00:00

@ColT: Elkezdhetnénk kőbaltát pattintani :D Nyilván neki is állok itt suttyomba, hogy előrébb legyek, mint a szomszéd barlang lakók :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.12. 16:06:33

@Ati Snatch: LOL :D

Jönne a Szivar a rézért :D

@Hartmy: Dárdával előrébb vagyok :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.12. 16:10:01

@zsiráfffff: tegnap mit láttam. Egy csokibarna kis tacskót, szorgosan szedte mind a négy lábát, keresztül kasul az - igaz kihalt - utcán, járdákon, szóval egyáltalán nem igazodva bérmiféle emberi határozatokhoz. De igen mókás volt; a kiscsaj, aki sétáltatta épp orrot fújt, a kutya meg világított, merta nyakába volt pendítve egy folyamatosan világító LED biciklihátsólámpa.:) Röhögtem az ötletet, röhögtem a jelenetet. Leközölném még betűimmel, hogy vannak az úgynevezett tanyasi emberek, náluk mindig sötét van, ha kimozdulnak és mégsem rinyálnak. Ez valami csoda lehet..

Hartmy 2013.08.12. 16:12:53

@ColT: Volt ahol elloptak valami 300-400 kiló optikai kábelt, aztán leégették a szigetelést... :D Nem sok haszon lett rajta :D

Hartmy 2013.08.12. 16:18:45

@Kellemes Zérókomponista: Van aki nem fél sötétben van ahol nem kell és van akinek nem kell félni :D

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 16:27:02

@Kellemes Zérókomponista: hozzá megy e Justin Bieberhez és melette leszel jüóban, rosszban.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.12. 16:28:22

El lehet menni Szlovákiába. Onnét közel van.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.12. 16:32:39

@Kellemes Zérókomponista: dehogynem rinyálnak, csak nincs nettyük és nem ide.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.08.12. 16:40:48

A kutyákat oda kell szaratni a lámpaoszlop mellé, másnap lesz közvilágítás kamerarendszerrel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.12. 16:43:01

@én már a fény gyermeke vagyok: Csak ha a polgárjenő háza elé. De ott meg van közvilágítás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.12. 17:12:52

@Kellemes Zérókomponista: jóvan, de tanyán az ember nem mászkál éccaka kutyát futtatni, micsoda marhaság. hát elvan a komondor az udvarba, meg igen hülye pofát vágna ha valami városi nyikhaj meg óhajtaná sétáltatni, megy az magától is eleget.

É2I 2013.08.12. 17:53:54

Gondolom a törvényi kötelezettség ennyit ír elő max.
És mivel az okos lézarjani alájuk vágott nem fognak kapkodni. Meg azt is figyelembe kell venni, hogy valahogy be kell súvasztaniuk a munkát, mivel mindegyik cég már a minimum vagy az alatti szerelővel üzemel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.08.12. 17:59:24

tegnap 2 tucskot fogtam a nappaliban / nem vicc/ nem vilagitottak, de azt a zenebonat amit csaptak....

AtiSnatch 2013.08.12. 19:00:52

mindenki nincs itt? vagy műhód...

AtiSnatch 2013.08.12. 19:11:57

@Nattramn: ezt most a műhód vagy a nemitt?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 19:14:27

@Ati Snatch: Előkotortam (kitártam) az érmegyűjteményemet, és ilyenem is van. Nektek biztosan nincs.

Hartmy 2013.08.12. 19:19:16

@Nattramn: ecopedia.hu/media/image/HUF-50.jpg

Ez a legkomolyabb érmém, ami itthon van jelenleg :D

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 19:27:10

@Ati Snatch: Ezeken tökre úgy néz ki, mint valami germán törzsfőnök.

Atörökk 2013.08.12. 19:28:40

@Ati Snatch:
Ilyenem nekem is van, csak arra rá van köpve :D

AtiSnatch 2013.08.12. 19:32:03

@atörökk: tévedsz,neked húszasod van amit beleraktak a mellényzsebedbe :D

Hartmy 2013.08.12. 19:32:40

Múltkor volt valahol hirdetés, hogy egy srác 5 forintosokat keresett, azt hiszem 1995-öst és valami 10ezret fizetett volna darabjáért. Annál jobb üzletet el sem tudnék képzelni, csak az a baj, hogy anno nem táraztam be olyan 5 forintosokból :D

Atörökk 2013.08.12. 19:33:18

@Ati Snatch:
Miután az orromból előhúzott kéccázassal fizettem az ásványvízért, így nem reklamálhatok.

helianthus 2013.08.12. 19:35:59

@Nattramn: van bélye....érmegyűjteményed? Megmutatod?

AtiSnatch 2013.08.12. 19:38:28

@helianthus: nana,eztet a blogot kikorújak is olvashatyák :D

Hartmy 2013.08.12. 19:38:51

@Ati Snatch: Ilyen van itthon is :D Meg régi papír 50-es is. Azt hiszem az ezüst 200-asból is van még vagy 5-6 darab.

AtiSnatch 2013.08.12. 19:40:22

@Ati Snatch: hopsz elb@sztam : *olvashattyák :)

Két komment között kiolvasok egy kisregényt!

Taxomükke (UK) 2013.08.12. 19:41:29

Sétáltassad reggel.
Vigyél zseblámpát, ha mégis este.
Mondjuk nekem itt Angliában könnyű, este is világos van.

AtiSnatch 2013.08.12. 19:42:33

@Hartmy: na akkor ne is foglalkozunk a pornéppel :D hogy tengetted a kavijár zabálástól megcsömörlött életed? :D én közbe pokerolok

helianthus 2013.08.12. 19:43:16

@Ati Snatch: pölö te? ;)
@Hartmy: nekem papír kétszázasom van befóliázva abból az akcióból, amikor a chipses zacsikba pénzt dugtak. Az egyikkel nyertem, elraktam, nemsokra rá meg kivontàk a forgalomból így rajtam maradt.

Hartmy 2013.08.12. 19:45:36

@Ati Snatch: Éttermekbe járok, hátha tudok vizet venni, meg borítékokkal játszok oroszrulettet... Meg a szolgáltatóttak szerencsejátékozok, olvasom a homárt, hogy hol hogyan verik át a jó népet és ahol a legtöbbet gombolják le róluk, ott fizetek elő... :D

helianthus 2013.08.12. 19:46:15

@Ati Snatch: @Hartmy: ti tudtok kezdeni valamit az életetekkel? (irigy, irigy)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 19:46:41

@helianthus: Kedves Szotyipörgő. Neked milyen gyűjteményed van?

helianthus 2013.08.12. 19:48:56

@Nattramn: macska. Élő. Meg buzibizsu ékszer. De azokat hordom, nem csak nézegetem, nem tudom így ér-e pontot?

AtiSnatch 2013.08.12. 19:49:34

@Hartmy: így kell élni, én is csak ezért olvasom a homárt,mert így hamarabb eltudom verni a lóvét, egész jó tippek vannak itten :)

@helianthus: például én nem :P és te? :D

helianthus 2013.08.12. 19:50:18

@Hartmy: remélem postán küldesz kuponokat is. Kinehaggyad!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.12. 19:51:13

@helianthus: na, hogy rám ne kelljen irigykednek, én máma tiszta depis vagyok meg esik az eső is meg elázott a tiszta ruha is a teraszon. és még a hullócsillagokat se fogom látni mer felhőőőőőős az ég.

helianthus 2013.08.12. 19:52:28

@Ati Snatch: ó én kiskorú vagyok. Kéccer is.

England win The Ashes! 2013.08.12. 19:53:21

Ne veszekedjetek már, pláne ezen a gyönyörű estén!

Atörökk 2013.08.12. 19:53:38

@zsiráfffff:
Fődrengés vót? Nem vót. Van probléma? Nincs. Há nem? Há de :)

Ps.: berekedt a kanárim.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 19:54:13

@helianthus: Hát ez nem hangzik túl izgalmasan. Az ablakot kitártad?

helianthus 2013.08.12. 19:56:56

@zsiráfffff: majd megnézed a neten az ismétlést. Az esőért külön irugy vagyok, itt már sivatag van, de télleg tennap két teve ment el az ablak alatt! Tökkomoly. A ruha meg nem ázott el, csak kapott még egy öblítést ingyen.
Na van-e még megoldani való problémád?
Nincs?
Akkó' kezgyé örűnni!

Atörökk 2013.08.12. 20:00:46

@helianthus:
Nocsak. Felétek jár a vándorcirkusz?

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 20:01:19

Még 4 Silverfish. Nemsokára már csak 3. :/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.12. 20:01:43

Éjfél után (1-4) nézzétek a perszeidákat! Akár néhány percenként is láthattok hullócsillagot.

Normafához felmész, tovább az Annaréthez, keresel egy talpalatnyi helyet, hanyattfexel a takarón, és bámulsz felfelé.

helianthus 2013.08.12. 20:02:33

@Nattramn: most esett le honnan jön az ablaktárás. Batgirl vérét szívod. Pedig fordítva életszerűbb lenne.
Nem tártam ki mert nálam márc-okt között tárva van.
Arról meg inkább ne írjunk akadémiai székfoglalót mi az izgibb, az élőmacska vagy az érmegyűjtemény. Mondjuk az utóbbi kevesebbet eszik. Ez tény.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.12. 20:04:10

@atpijkamo: cseszhetem a perszeidákat, hát felhőőőőősss az ég!!! :(

@helianthus:
majd holnap, máma már nem fog menni nyilván.

@atörökk: nem is tuttam, hogy madarat tarc :)

Atörökk 2013.08.12. 20:05:46

@helianthus:
Mennyé szépen khmmm... kígyót simogatni :D

@zsiráfffff:
;)

helianthus 2013.08.12. 20:07:35

@atörökk: jó. Te is hozod a tiédet? Akkor azt is megsimizem.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 20:07:44

@helianthus: Volt Kompi is. Láttad? Batgirl meg is sértődött.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.12. 20:08:37

@atpijkamo: oszt mivégre? Pár kis fehér biszbasz az égen? Sokkal szebbet rajzolok fotosopba.

Atörökk 2013.08.12. 20:08:52

@helianthus:
Csak ha a kanárimat is megsimized. nem bánt, nem vérkanári.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.12. 20:08:54

@zsiráfffff: Holnap is, tegnap is érdemes lesz kinézni.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.12. 20:10:47

@atpijkamo: ugyanmár, majd megnézzük holna azújságba.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.12. 20:10:54

@atpijkamo: tegnap láttam egy egész pirinykót, szép volt. de csak egy volt, csillagkonzumálni akarok, sokat és egyszerre, mint a szilvásgombócot.

Ahoj- 2013.08.12. 20:16:01

Egyik BUDAPEST BELVÁROSI utcában kb 20 lámpasor ment ki egy zárlat miatt. 7 napba kerület megcsinálni, szóval nyugi Esztergomban is ugyanaz a szabály, mint Pesten.

helianthus 2013.08.12. 20:21:35

@zsiráfffff: ha szomorúan fekszel, szomorúan kelsz. Ez komoly! És ha nem küldöd el ezt a kommentet 1 órán belül 10 barátodnak, el fog száradni a fikuszod!

helianthus 2013.08.12. 20:23:38

@Nattramn: beszéltem is hozzá.
@atörökk: meg hát!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.12. 20:29:39

@Ati Snatch: Lényeg! Akkor még csajok voltak a pénzen :D

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.08.12. 20:36:43

Nálunk Budakeszin a teljes utcát érintő hibát a bejelentést követő nap estére már meg is csinálták. Igaz ott csak a biztosítékot kellett visszanyomni. Mondjuk ezt háromszor el kellett játszani, mire sikerült tartósan megcsinálni, mert állandóan leverte a biztit. Viszont ha nem jelentjük be, akár hónapokig is sötét lehet, mire észreveszik.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 20:41:03

Cím: Szőlőskert Út (Budakeazi Tesco épülete)

helianthus 2013.08.12. 20:44:40

Csucsuka van 3-kor kelek.
Van valakinek egy JÉPe?

AtiSnatch 2013.08.12. 20:55:00

@helianthus: Sanya: Bundája fehér. Sanya speciális mackónadrágot és pörköltszaftos atlétát visel. Sanya Brendon legjobb barátja, még ha sokszor nem is kapnak egymástól segítséget. Sanya mindig elgondolkozik az élet és más dolgok értelmén. Brendon mindig kioktatja, pedig a legtöbb esetben Sanyának van igaza. Medveszőr allergiás és idült mézfüggő. Utóbbiról nem tud leszokni.

England win The Ashes! 2013.08.12. 21:03:37

@helianthus: Szeretném kérni "a Markos-Nádas duótól a Józsi, hol vagy, a Józsi, hol vagy, a Józsi, hol vagy..." :DDD

www.youtube.com/watch?v=JHjZ9aAwdfA&t=4m41s

@Nattramn: Hogy te is örűjé: A testület bármilyen alternatívát hajlandó megvitatni, ebbe beletartozik a szövetséges, stratégiai parter keresése vagy akár a cég eladása is.

index.hu/tech/cellanaplo/2013/08/12/elado_a_blackberry/

Troppauer_Hümér 2013.08.12. 21:21:22

Höhh, Igi milyen profin bilijárdozik!

3.bp.blogspot.com/-jHR9wVSaOIA/UWHW28gxD8I/AAAAAAAAAeQ/5RJfx3Xv694/s1600/pool.gif

Mint az életben, itt is prímán boldogul dákó nélkül. :D

England win The Ashes! 2013.08.12. 21:22:13

@helianthus: Jó.

Frère Jacques
Frère Jacques
Dormez-vous?
Dormez-vous?
Sonnez le matines
Sonnez le matines
Ding-dang-dong
Ding-dang-dong.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 21:24:19

@England win The Ashes!: A srácok tegnap indultak Finnországba, a vesenyt sugusztus 20-21-én rendezik majd.

England win The Ashes! 2013.08.12. 21:24:55

@stillmátyás: Gagyi. A snooker jobb. :D

@England win The Ashes!: @helianthus: bocsánat, nem "le", hanem "les matines"...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.12. 21:36:34

@helianthus: Remélem, jószagú vagy!

JÉP.

Pfű, de fárasztó ez a bloggolás...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.12. 21:39:49

@Nattramn: A tizenhat év menekülés után elfogott Bulger ragaszkodni az NHL-bajnoki gyűrűjéhez.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.12. 21:41:02

A nap lement, a tücsök ciriplenek... Olyan kellemes, megnyugtató, laza érzés, hogy itt mindenki olyan lökött, mint szokott.

Hartmy 2013.08.12. 21:45:10

@helianthus: Nem csak küldök... olyan helyre járok velük ahol nem fogadják el.

Hartmy 2013.08.12. 21:46:34

@atpijkamo: Kiállok az udvarra és még a tejút is látszik! Hullik is a csillag rendesen, most is elég sok van már.

Hartmy 2013.08.12. 21:50:08

@atpijkamo: Ciripelnek? Ez már inkább tücsök ordítás ami itt van :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.12. 21:51:32

@Hartmy: Igen, kicsit hangosak, de ez semmi. A kabócák Japánban, na az ZAJ!

Hartmy 2013.08.12. 21:53:44

@atpijkamo: Mondjuk az Odritól még elmaradnak... :D

AtiSnatch 2013.08.12. 21:54:10

@atpijkamo: valaki meg összehord itt tücsköt bogarat! hánemháde

Hartmy 2013.08.12. 21:54:59

Hamisítatlan magyar girosz vacsorára...

Atörökk 2013.08.12. 21:55:36

@Hartmy:
Nálam csak az integrálandó megélhetési nemzeti rejtett erőforrás devernyákol a földszinten :D

Hartmy 2013.08.12. 21:57:32

:DDDD Azok itt az utcán csinálják... Mintha ölnék egymást. Mi a qrva istent tudnak ezek még ilyenkor csinálni az utcán mikor mindenki más alszik. Mennek fel alá egész este.

AtiSnatch 2013.08.12. 21:59:41

a kisbicekabóca! a má valami

Hartmy 2013.08.12. 22:00:31

@atörökk: Éppen becézgeti a kölköt ("maraaagggyáááááááál bááááászom a szádát.") :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.12. 22:00:53

Ilyen nincs. Valami baromállat lézerezik a Duna pesti oldalán. Semmit se látni tőle.

Atörökk 2013.08.12. 22:03:19

@Hartmy:
Lehetne halkabban is, radiátorcsővel vagy szívlapáttal :D

@atpijkamo:
Valami szórakozóhelyről nyomathatják :/

Hartmy 2013.08.12. 22:03:24

@atpijkamo: Nálunk leszoktak róla, csak pénteken meg szombaton lézereznek mikor Párééé van az ivóban.

Hartmy 2013.08.12. 22:07:14

@atörökk: Van egy 10 egy 8 egy 3 éves meg két 2(ikrek) éves gyerek meg most is terhes az asszony. Ruha a kölökök még nem sok volt eddigi életükben, de múltkor a hajánál fogva irányította vissza az egyiket az udvarra és üvöltött vele hogy "NE RÍÍÍÍjáááááá".... de hogy egy jól irányzottat nem tud neki bevinni.
Rokonnál mentek az utcán és meglátta a 3(!) éves a nagykapu ütközőjét és felkapta, mondván, hogy viszi a vasba... na tudod mit viszel oda :D

helianthus 2013.08.12. 22:08:36

@England win The Ashes!: de szép! Kár, hogy nem tudok finnül.
@atpijkamo: hát persze, hogy az vagyok. Puszi Papamaci!

Hartmy 2013.08.12. 22:09:27

@helianthus: Szép álmokat ám :) :D

Atörökk 2013.08.12. 22:10:25

@Hartmy:
Minden rosszindulat nélkül, tényleg nem értem, az ilyeneket miért nem lehet sterilizálni? Gondolom a szülők se dolgoztak soha egy percet se, az ő szüleik se és a kölkök se fognak.

Hartmy 2013.08.12. 22:10:40

www.youtube.com/watch?v=vlF3OY-FenY

Két komment között mire várok? Villamosra?

Hartmy 2013.08.12. 22:12:10

@atörökk: Ezt nem értem én sem. Segély segély hátán, ami logikus gondolkodással azt jelenti, hogy nem tudja megteremteni az anyagiakat, ergo a gyereknevelés eléggé komoly akadályba ütközik, akkor miért támogatják?

AtiSnatch 2013.08.12. 22:21:11

na jó éjt nyomottak!

helianthus 2013.08.12. 22:23:35

@Hartmy: neked is.
@Ati Snatch: hogy lettünk nyomorultakbók nyomottak? Rejtély.

Atörökk 2013.08.12. 22:27:49

@Ati Snatch:
Pssszzztttttt!!! :D

@Hartmy:
Ehh, ezt csirkék hallgatják. EZ az igazi.
www.youtube.com/watch?v=pIYRFvQMh7A

anr96 2013.08.12. 22:42:58

Ma volt egy hasonlóan érdekes esetünk. Többen szóltak, hogy a szomszéd faluba vezető úton a vihar letört egy ágat. Még nem esett le, de pont a vezetékek felett lóg.
Kolléganőm elkezd telefonálni...

1. E.on helyi embere. Már tud róla, de mivel a nagy T kábele, így nincs közük hozzá.

2. T helyi embere. Aki érti a problémát, de nem intézkedhet. Kizárólagosan csak akkor ha a központ utasítja. Hívjuk fel az ügyfélszolgálatot.

3.1 T ügyfélszolgálat 20 perc ingyen zene.
3.2 Végre egy ember. Agyzsibbasztó kérdések után arra jut, hogy mivel még nem sérült a kábel így nem tud mit tenni (de fogalma sincs). Amúgy sem vághatják le az ágat, csak a tulajdonos. Talán az illetékes önkormányzatot kellene felhívnunk.

4. Illetékes önkormányzat. Aki ezzel foglalkozik éppen szabin van. De megadják annak a vállalkozónak az elérhetőségét, akit az e.on és a T akkor bíz meg amikor már elszakadt a kábel és el kell takarítani az kidőlt fát vagy a letört ágakat.

5. Vállalkozó. Csak akkor vághatja le az ágat ha a T megbízza. Egyébként a kérdéses szakaszt ingyen megtisztították volna, de a T csak 6 számjegyű összegért kötötte volna le a kábelt...

2013.08.12. 22:49:05

@helianthus: hogy lettünk nyomorultakbók nyomottak?

Nyomárok!

Ez a barom meg nem tud kutyát sétáltatni sötétben?

helianthus 2013.08.12. 22:50:33

@anr96: de ha te mész oda levágni az ágat (vagy a polgimester) feljelentenek természetkárosításért vagy rongálásért vagy a fax tudja miért. Ehh!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.12. 22:50:54

@atörökk: "szüleik se"

De az átkosba dolgoztak a cigányok. Mert kaptak munkát.

helianthus 2013.08.12. 22:52:28

@Cicmen: biztos fél, hogy kutyaaknába lép & dobhatja ki a dorkóját. :)

Hartmy 2013.08.12. 22:52:59

@atpijkamo:
Helyi újságban jelent meg, hogy "Mária Terézia sem tudta őket munkára bírni..." :D És ezt így leírták újságba néhány évvel ezelőtt... ma már lehet, hogy nem jelenne meg.

helianthus 2013.08.12. 22:54:08

Ma se alszom ki magam, csucsukálj már Heli, hányszor mondjam még?

Hartmy 2013.08.12. 22:54:28

@anr96: Aztán ha leszakad, akkor meg ők sírnak, hogy helyre kell állítani és elnézést a fogyasztóktól a kellemetlenségekért. TMK-ról még nem hallottak...

anr96 2013.08.12. 22:55:26

Helyesbítés: az valójában 7 számjegyű összeg akart lenni.

Hartmy 2013.08.12. 22:55:36

@helianthus: Felénk a napraforgók naplementével alvásra fordítják a fejüket... :)

Két komment elküldése között várnod kell és közben aludhatsz egy kicsit!

Atörökk 2013.08.12. 22:56:05

@atpijkamo:
Fogalmazzunk inkább úgy, valamit csináltak. Értéke, értelme kb. annyi lehetett, mint most a közmunkának, a semminél jobb, ez tény.

helianthus 2013.08.12. 22:57:46

@Hartmy: biztos bagolyvér is van bennem. Vagy denevér. Vagy sün. Vagy más esti állat. A nagymamám megcsalta a nagypapimat vele. Ìgy lehetett.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.12. 22:58:14

@atörökk: Nem értek veled egyet. Bár mélyen nem ismerem. De annyit biztos ért a munkájuk, mint a fehéremberé.

Troppauer_Hümér 2013.08.12. 22:58:31

@atpijkamo: Kis kiegészítés: az átkosban megszületett a cigány munka szakkifejezés. Nem a profin, kellő hatékonysággal elvégzett munkát hítták így ezelőtt harminc évvel, mint ahogyan most sem.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.12. 22:58:37

@atpijkamo: Próbált volna nem dolgozni. Már vitték volna KMK-ért.

Hartmy 2013.08.12. 22:59:23

@helianthus: Semmi kétség... általában génmanipulált vetőmagnak hívják az állati génekkel kevert vetőmagokat :D Ne aggódj, én is mindig így járok. Eltervezem, hogy csuhajja de alszok majd hamar, aztán rá kell jönnöm, hogy 11 előtt esélyem sincs...

Atörökk 2013.08.12. 23:00:24

@atpijkamo:
Ja, így igen. Azok között is volt egy elég jelentős réteg, amelyiknek mondjuk úgy, állása volt,, csak munkája nem igazán. Ahogy akkor mondták: a gyárkapun belüli munkanélküliség.

Hartmy 2013.08.12. 23:01:51

@atörökk: Udvarosnak hívták többnyire, akire csak egy seprűt mertek rábízni. Konkrétan, hogy rá lehessen fogni, hogy dolgozik.

helianthus 2013.08.12. 23:02:39

@atpijkamo: @atörökk: láttam egy doksi filmet az átkosból, ahol a magyarok szidták a cigányokat, mert fizetés után nem jártak dolgozni, amíg volt pénz & a magyaroknak kellett az ő munkájukat is végezni. Dolgoztak mert muszáj volt. Ma senki nem adna nekik munkát (én sem) mert 'cigánymunka' nem kell.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.12. 23:04:56

@Hartmy: Bki, most viszont otthon ül, oszt gyártja a purdékat! Meg veri az asztalt segélyért, mert az neki jár.

Atörökk 2013.08.12. 23:05:04

@Hartmy:
Valami ilyesmi.

@helianthus:
Az a szomorú, nem csak a cigányokra jellemző ez. Van egy barátom, ő is hetente adja ki az embereinek a fizetésüket, mert úgy van rá esély, hogy másnap is mennek dolgozni.

helianthus 2013.08.12. 23:08:29

@atörökk: igen sok magyar elcigányosodik, mert ha nekik szabad, akkor miért ne tegye. Fehér cigány felénk így hívják őket.

Hartmy 2013.08.12. 23:10:13

@estrella negra: @atörökk: @helianthus: Most nem feltétlen a kissebségről beszélve. Volt egy évben 5 hektár krumplink. Azzal felszedéskor elég rendes kézi munka van. Napszámosokat kerestünk rá, legalább 10 ember kellett volna. 8-at sikerült összeszedni nagy nehezen. Érted bementünk a kocsmába is már a végén, mondtuk, hogy 550 Ft-ot kapnak kézhez óránként és egyszerűen nem jött senki, mert neki megvolt a kis pénze a segélyből akkor éppen és nem volt hajlandó dolgozni senki csak mert volt neki éppen pénze.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.12. 23:17:16

@atörökk: "gyárkapun belüli munkanélküliség."

Igen.

@helianthus: "'cigánymunka' nem kell."

Láttam én cigényt dolgozni, ásni, mint a kisangyal. Nem tudtam volna utána csinálni.

@Hartmy: "550 Ft-ot kapnak kézhez óránként"

Az nem túl sok. A moszkvatérről nem tudok elvinni segédmunkást ennyiért.

Atörökk 2013.08.12. 23:17:39

@helianthus:
Ölég szomorú, de sajnos Pest környékén is egyre több helyen ez van.

@Hartmy:
Jaja, ismerős a szitu. Most mondjam, többek között az ilyenek miatt van, hogy nem igazán tudom a sok jajveszékelőt sajnálni? Ok., tudom, vidéken rengeteg helyen nem egyszerű munkát találni, de gondolom, aki nagyon akar, talál valami elfoglaltságot.

helianthus 2013.08.12. 23:17:43

P@Hartmy: igen ez is ismerős ezért szoktam én azt mondani, hogy aki akar az talál munkát. Engem elküldenének, következő héten dolgoznék, aká napszámosként, akár takarítóként. Két diplomával. :) volt példa mind a kettőre már. Csak sokan úgy vannak vele, ha már tanultam nem fogok mást csinálni meg fizessenek meg rendesen a munkáért. Nem látják be, hogy a semminél a kevés is több. Arról nem is beszélve, hogy nekem kell az az érzés, hogy 'hasznos' ember vagyok, segélyesként el sem tudnám képzelni az életem & szégyellném, hogy az vagyok.

Troppauer_Hümér 2013.08.12. 23:21:47

@helianthus: Hajajj. Pedig a cigányútra ment népi rigmusunkat még ki sem elemeztük.

Atörökk 2013.08.12. 23:21:48

@atpijkamo:
Lehet, hogy nem sok, de ha az adott munka nem ér többet?

Mi sem tudunk most a két évvel ezelőtti árainkon dolgozni, mert egész egyszerűen most nem fizeti meg a piac, sajnos tudomásul kell venni.

helianthus 2013.08.12. 23:21:52

@atörökk: már meg veled gondoltam egyet, de egy húron pendülünk.
@atpijkamo: ne dugd homokba a fejed, nem arról az 1000-ből 1-ről beszélünk, hanem a 999-ről. :(

Hartmy 2013.08.12. 23:22:48

@atpijkamo: Nem túl sok aláírom. De a környéken pár éve jónak számított ez is, még most is hellyel közzel. Nem fólia alatti munkáról volt szó (olyan helyen van ahol 1000 forint felett adnak óránként néha). Nem is kell zsákokat cipelni egész nap, az mondjuk tény, hogy hajlongani kell kicsit, de nem volt rossz soruk sem a munkásoknak. Hozzátenném apám bejelentve nem kap 600 forintot óránként. Nah meg erre felé nem épp olyanok a munkabérek. Itt napszámért az 550 még most is egy jó átlagnak mondható.

Hartmy 2013.08.12. 23:27:19

@atörökk: Itt kis hazánkban, akármilyen nagyon rossz a helyzet munkahely fronton, aki akarna találna munkát. Ha azért sír, mert nincs munkája, az csak azért van, mert nem akarja hogy legyen. Naponta nézem az álláskereső oldalakat, millió meg egy állás lehetőség és nem csak diplomásoknak, meg képzettebbeknek. Meg a tv-ben rádióban az álláskereső portál úgy hirdeti magát, hogy több ezer állás közül választhat... innen fogva ne sírjunk. Nem azt mondom, mert felénk tényleg nem sok munkalehetőség van, nincs sok gyár vagy nincs sok nagyobb cég, de mégis folyamatos a munkaerő keresés. Ha nem is lesz mindenki bankigazgató, de minimális pénzkereseti lehetőség mindig van ha szakad a kötél.

helianthus 2013.08.12. 23:27:55

@Hartmy: én mennék annyiért egyhóra meglenne kb 80000 belőle tisztán simán jó. :)
Szólj ha van meló legalàbb felkelnék kicsit a székből néha úgy vágyok rá.

Hartmy 2013.08.12. 23:31:53

@helianthus: Ez a legnagyobb baj, hogy mindenki fent hordja az orrát és büdös a kétkezi munka, mert nehogy már meg kelljen fogni valamit aminek nyele van. Hát izomláza lesz. Iszony módon utáltam a kollégiumot amíg ott laktam. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy mennyi mindent tudnék itthon csinálni és akkor nem ott gubbasztanék az asztalnál vagy nem ott haszontalankodnék. Rettentő módon utáltam ott lenni, barátok ide vagy oda. Jó dolog a számítástechnika meg a programozás, meg biztos a könyvelés is, meg akármi, annak, aki szereti azt csinálni és élvezi a számokkal való dolgozást, én meg azt szeretem, ha látványos eredménye van annak amit csinálok és szeretek mindig valamit csinálni. Ha már van valakinek egy jogosítványa, azzal már olyan munkája lehet, hogy még csak a melegben sem kell güriznie, de sokaknak az is aljának számít. Sosem fogom megérteni néhány fajtársamat.

Hartmy 2013.08.12. 23:34:34

@helianthus: Csak szólj :D Akár hétfőtől tudnék szerintem neked munkát találni itt a környéken. Sok mindent gépesítettek, de jó pár helyen olyan kis területen termelnek kertészeti növényeket, hogy oda nem éri meg csak emberi erőt alkalmazni.

helianthus 2013.08.12. 23:36:42

@Hartmy: és még jól is járnál velem. :}
Ez a végszóm mára JÉP nektek.

Hartmy 2013.08.12. 23:39:57

@helianthus: Még véletlenül sem az aki alkalmaz :D
Szépeket estére :D

Atörökk 2013.08.12. 23:42:09

@Hartmy:
Hétfőn lehet inni? Elvégre még hétvége :)

Hartmy 2013.08.12. 23:44:37

@atörökk: Egy utcával arrébb van a "napközi"... mindennap 11-ig tele van, még ma is televolt, ahogy egy két órája jöttem haza. Szóval lehet inni. A masszívak két alkalommal isznak: Mikor születésnapjuk van, meg amikor nincs. :D

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 23:44:56

@helianthus: Tárd már ki, helimeli, hányszor mondjam még?

Atörökk 2013.08.12. 23:51:15

@Hartmy:
Ez a három lehetőség van? :D

Hartmy 2013.08.12. 23:52:41

@atörökk: Mi a harmadik? :D miért Te mikor szoktál inni? :D Mondjuk amelyik nyugdíjból iszik, az hó végén már nem veszekszik a kerítéssel, csak nehezen talál haza, olyankor kevesebb az anyag :D

Atörökk 2013.08.12. 23:56:03

@Hartmy: Hofinak volt egy szösszenete, hogy aszongya: ez a döntő is háromesélyes. Vagy az egyik nyer, vagy a másik :)

Anomalocaris (törölt) 2013.08.12. 23:57:23

@Hartmy: Az ivás péntek és szombat estére-éjjelre való. Mint a szardinella hétfő 20:45-re. PErsze vannak olyan hűbelebalázs embik, akik beülnek szerda este is a sörözőbe, és még cska nem is érzik magukat kellemetlenül.

Hartmy 2013.08.12. 23:59:30

@Nattramn: Jobbat mondok :D vannak olyanok akik beülnek mindennap és nem hogy kellemetlenül nem érzik magukat, de nekik természetes :D

Atörökk 2013.08.13. 00:01:08

@Nattramn: @Hartmy:
Mi több, beülnek kedd délután, horribile dictu csütörtök délelőtt, és még jól is érzik magukat :D

Anomalocaris (törölt) 2013.08.13. 00:02:37

@Hartmy: Ha következetesen minden nap, akkor az egy fokkal azért jobb.

Anomalocaris (törölt) 2013.08.13. 00:03:47

Na most már ki kell tárnom a szekrényajtót.

Hartmy 2013.08.13. 00:05:46

@Nattramn: De mi van a szekrényben? :D

Hartmy 2013.08.13. 00:07:53

@atörökk: :D sőt mi több haza sem mennek onnan másnap reggelig egyik nap sem. Ismertem olyat, aki munkából hazament megmosdani, elment a kocsmába, utána másnap reggel megint munkába a kocsmából... Mikor olyan beosztásban volt, akkor a konyháról még az ebédet is a kocsmába vitte neki a futár :D

Hartmy 2013.08.13. 00:09:01

Most már én is balra el mert már holnap van.

Jóccakát emberek!

www.youtube.com/watch?v=dtWEc_I742Y

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.13. 07:36:13

Madaras SPAM ma is
kilatasgaleria.blog.hu/2013/08/13/madaras_252

(Ezek már jobbak, hogy a Vászkának se legyen baja :D )

Don Quixote de la Ferko 2013.08.13. 07:39:22

Fideszre szavaztatok, így jártatok.
A sötétséghez jár a sötétség.

duddva 2013.08.13. 07:49:28

BiciGlis villogót kell rakni a kutya nyakörvére, úgy nem fog eltűnni a sötétben. Egyszer láttam egy ilyen megoldást, egész hazáig röhögtem utána.

duddva 2013.08.13. 07:53:43

@Don Quixote de la Ferko: mé most mi a baj? Vissza lett fizetve az egész ájemeff kölcsön, ünnepel az ország!

Don Quixote de la Ferko 2013.08.13. 07:54:47

@kjhgfd:

Ebben reménykedek én is. Így van esély arra, hogy a nem kommunisták jövőre örökre eltakarítják a sok mocskos fideszdroidot.

AtiSnatch 2013.08.13. 07:58:13

de szép ez a pénteki nap :) joóreggelt!

2013.08.13. 08:08:13

@Ati Snatch: de szép ez a pénteki nap :)

Milyen péntek? Húsvét van! :)

2013.08.13. 08:12:39

@Don Quixote de la Ferko: Fideszre szavaztatok, így jártatok.
A sötétséghez jár a sötétség.

Nem minden esetben igaz! Itt nem mindenki szavazott a Fideszre, mégis megkaptuk a sötétséget személyedben!

England win The Ashes! 2013.08.13. 08:16:44

@Don Quixote de la Ferko: Ki kell cserélni a borítékot, akkor nő az esély. :)

England win The Ashes! 2013.08.13. 08:18:03

@atörökk: "Hát ha döntő, akkor három. Vagy nyóc..."

AtiSnatch 2013.08.13. 08:20:04

morning sóba skótvendéglősről meg a paraszt vendégről beszélnek! homa'powa

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.08.13. 08:23:56

Szerintem ki kitártátok az ablakitokat.
@batgirl: nem tőlem és nem itt.

Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!
Nem próbálom meg.

AtiSnatch 2013.08.13. 08:23:57

@batgirl: olvasd el a hétvégit ;)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.13. 08:24:17

@England win The Ashes!: Vendéglős urat szeretném vissza!!!!!!!!!!!!

England win The Ashes! 2013.08.13. 08:25:43

@batgirl: Már posztokon keresztül ez megy, nemcsak tőlem. Eddig nem tűnt fel? :D

(Volt egy feladvány kb. egy hete itt, hogyaszongya: Van három boríték, az egyikben papírpénz, a másik kettő üres. Én tudom, melyikben van. Te választasz, nem nyitod még ki. Én a másik kettőből kinyitok egy üreset, megmutatom neked, aztán felkínálom, hogy az általad választottat kicserélheted azzal, amit még nem nyitottam ki. Mit érdemes tenni?)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.13. 08:26:03

@Ati Snatch: az összes kommentet?????
normáális????? dolgozóhelyen vagyok!

AtiSnatch 2013.08.13. 08:28:12

@England win The Ashes!: a hétvégi még nem volt egy hete, abba vót a mindenttudásegyeteme :D

helianthus 2013.08.13. 08:28:38

@Hartmy: ja, hogy nem te alkalmazol? mindegy, mindenféleképpen jól jársz velem. :) Ez fix.

AtiSnatch 2013.08.13. 08:33:40

@England win The Ashes!: ja nem a borítékos korábbi! én kívánok bocsánatot! :)

Hartmy 2013.08.13. 08:36:24

@helianthus: Nekünk már csak szántóföldik vannak, csak gépi munka. Nem kételkedek a szavadban :) :D

Hartmy 2013.08.13. 08:37:39

@batgirl: Megéri :D

Két komment elküldése között áldoznod kell!

Martinicske 2013.08.13. 08:37:50

Itt Magyarországon erre az a megoldás, hogy sétáltass inkább macskát, az lát a sötétben is...

Hartmy 2013.08.13. 08:42:32

@Ati Snatch: Úgy egy hete volt, valamikor az aktiválódó cetelem kártya és a tücsök konzerv környékén :D

Rosszindulatú Vászka 2013.08.13. 08:55:38

Nem értem. Setétbe aludni kell, kutyát sétáltatni meg világosba, mit nem lehet ezen érteni?

Tomasz_a_gozmozdony 2013.08.13. 09:05:05

Nemrég volt szó róla, hogy az önkormányzat cseszi fizetni a közvilágítást, olyan helyre ahol nem fizetnek én se nagyon sietnék...

duddva 2013.08.13. 09:05:28

@Rosszindulatú Vászka: és ha sz@rni kell a kutyának, akkor mi van?

Rosszindulatú Vászka 2013.08.13. 09:09:37

@duddva: én felvilágosult ember vagyok, én az ijesmibe nem szólok bele. Ha szarni köll neki, hát hadd szarjon.

Hartmy 2013.08.13. 09:12:19

Miért tart valaki olyan helyen kutyát, ahol nincs neki mozgástere, amikor csak akarja. Nem játszom az állatvédőt, de szerencsétlen jószágot nem panelba teremtette a természet. Ha nem tudja kiszaladgálni magát meg elvégezni a dolgát otthon, akkor ne tartsa otthon a kutyát. A kutya a kertbe való.

Don Quixote de la Ferko 2013.08.13. 09:19:06

@Cicmen:

De ugye nem nagy baj, hogy az én sötétségem világítja ki a lúzer életetek.

Don Quixote de la Ferko 2013.08.13. 09:22:11

@England win The Ashes!:

Lesz boríték?
Minek? Áder elvtárs akkor hogyan ellenőrzi a titkos szavazást?

A borítékválasztásnál meg tökmindegy, melyiket választod, a fidesz már rég kilopta belőle a pénzt.

elwood 2013.08.13. 09:22:45

állítólag a szoláriumos réteg nem fizet eleget a vízért ezért bekorlátozták,
az áramér meg mi sem fizetünk eleget, hát az is be lett korlátozva

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.13. 09:23:17

@Don Quixote de la Ferko: Mond neked az valamit, hogy SLA? Nem hiszem, hogy a naaaaagy rezsicsökkentés óta változott volna. Azt meg nem az ELMŰ találja ki egyoldalúan, hogy mennyi idő alatt kell max. kicserélni egy lámpát.

@Cicmen: :D

Rosszindulatú Vászka 2013.08.13. 09:26:42

@elwood: nem értem mi bajod van a plázacicákkal, egész jóseggűek is vannak közöttük.

elwood 2013.08.13. 09:27:25

@ColT: hát ez az. sla nem változott a zseton meg csökkent. te mit tennél szolgáltató helyében ?

2013.08.13. 09:28:27

@Don Quixote de la Ferko: De ugye nem nagy baj, hogy az én sötétségem világítja ki a lúzer életetek.

De baj, csak nem tudok mit tenni! :)

Rosszindulatú Vászka 2013.08.13. 09:30:35

Azért Ezstergom eléggé varázsváros, állt már ott le pár éve a tömegközlekedés, az Aquapark már többször is, meg ilyenek.

elwood 2013.08.13. 09:31:42

@Rosszindulatú Vászka: ha nem érted az átvitt értelmet akkor leegyszerűsítem: cigánykodunk.

Rosszindulatú Vászka 2013.08.13. 09:40:40

@elwood: mármint, hogy ti? És kivel mit bizniceltek és hogyan akarjátok őket átverni? Vagy inkább ellopjátok?

elwood 2013.08.13. 10:02:33

@England win The Ashes!: miért kéne cserélni borítékot, semmilyen új információhoz nem jutottál ?

Atörökk 2013.08.13. 10:05:32

@Cicmen:
Már szóltam az Elműnél, javítják a világító borítékot.

Atörökk 2013.08.13. 10:10:23

@Don Quixote de la Ferko:
Mondták már, hogy egy barom vagy? Ha nem, most mondom.

2013.08.13. 10:12:55

@atörökk: Te most szerintem egy nagyon hosszú sornak álltál a legvégére! :)))

Don Quixote de la Ferko 2013.08.13. 10:41:21

@Kellemes Zérókomponista:

Nem bírod a kritikát, komcsi fideszes?

@atörökk:

Mindig azt nézem, ki mondja. Tőled ez bók, hiszen egy mélyen alattam lévő véglény vagy.

@Cicmen:

Nem gond, a lényeg az, hogy kezdesz kivilágosodni.

@ColT:

Ha a szolgáltatót a politika játékszerévé teszik a komcsi fideszesek, és a birka lakók asszisztálnak hozzá, mert gyávák lépni és rendet teremteni, akkor nem kell csodálkozni a szolgáltató hozzáállásán.
A helyiek feleslegesen nyígnak, saját maguk csinálták a saját bajukat. Csak ők tudnak változtatni rajta, ha nekik többet ér a havi 700 Ft rezsicsökkentés amivel párhuzamosan a többszörösét lopja ki a zsebükből kedvenc vezérük, akkor tapsikoljanak, békemenetezzenek, de a sírás az, ami teljesen felesleges ebben az ügyben.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.08.13. 10:41:27

micsoda frankó kommentek, egészen megvilágosodtam.

Don Quixote de la Ferko 2013.08.13. 10:43:11

@Cicmen:

Igazad van. Sokan nem bírják a kritikát és inkább mocskolódással válaszolnak.

Atörökk 2013.08.13. 10:43:17

@Don Quixote de la Ferko:
Ha jól sejtem, neked nem atomvillanás volt a jeled az óvodában.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.13. 13:08:41

@elwood: SLA-t nem szeghet. Ha eddig 8 napja volt, most is 8 napja lesz.

@Don Quixote de la Ferko: Felfogtad mi írtam? Hogy ugyanazokkal a feltételekkel kell javítani a hibákat a szolgáltatónak, mint a csökkentés előtt, azon mit nem lehet érteni? Ha nem tartja be a szerződést, az azért jó neki, mert még kötbért is fizet.

elwood 2013.08.13. 13:13:20

@ColT: szerződést az állam szegett, de mivel a törvényt is ő hozza, törvényesen.

az sla-ban valszeg olyasmi lehet, hogy 8 napra a bejelentéstől, hát ha eddig maguktól cserélték most majd megvárják míg bejelenti valaki.

Don Quixote de la Ferko 2013.08.13. 13:55:26

@ColT:

Fideszre szavaztatok, így jártatok.
A sötétséghez jár a sötétség.

Egyéves Önkéntes 2013.08.13. 14:19:28

@ColT: jaj már! megint jön ez a rohadt multi, rohadt szolgáltató lemez??

Egyéves Önkéntes 2013.08.13. 14:21:28

@batgirl: erről van szó, csak itt ajtó van, a homárom meg boríték volt.
hu.wikipedia.org/wiki/Monty_Hall-paradoxon

Egyéves Önkéntes 2013.08.13. 14:22:59

@elwood: de jutottál, egy kedvezőtlen lehetőséget kizártak, azt korábban nem tudtad!

elwood 2013.08.13. 15:45:18

@Egyéves Önkéntes: valszeg nem pontosan értem a feladatot, esetleg a leítás nem pontos fentebb. de érdekel a válasz.

amikor egyet elvettem, akkor is tudtam, hogy marad legalább egy üres nálad.
amikor te kinyitsz egyet ( az itt feladat szerint mindenképp egy üreset ) akkor ugyanúgy megtudom, hogy volt nálad legalább egy üres, de ezt eddig is tudtam.

a bontás után a nálam lévő és a nálad lévő boríték esélyei egyformán nőttek.

Egyéves Önkéntes 2013.08.13. 15:47:34

@elwood: először három közül választasz, 2/3 eséllyel rosszat.
utána kettő közül választhatsz 1/2 eséllyel rosszat.
2/3 rossz > 1/2 rossz

monty hall problem.

elwood 2013.08.13. 15:53:54

@Egyéves Önkéntes: jó de a második választásnál, ha azt választom ami eleve nálam van az is 50%.
végre elment innen a plebs, lehet agyalni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.13. 15:54:03

Onnan induljatok, hogy a NÁLAM lévő boríték esélyeit a MÁSIK két boríték egyikének a kinyitása nem változtatja, hiszen amikor választottam, akkor is tudtam, hogy a másik kettő közül az egyik üres.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.13. 15:55:29

@Egyéves Önkéntes: @elwood: Mondjam a megoldást, vagy agyaltok?

Használjátok fel az előző kommentem!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.13. 15:56:55

Most viszont már VÁLTOZTAK az esélyek, hisz új információt kaptam.

A saját borítékom esélye NEM változott.

Egyéves Önkéntes 2013.08.13. 15:57:02

@elwood: @atpijkamo:
olvassátok már el valahol a Monty hall problémát, ha nekem nem hisztek

elwood 2013.08.13. 16:00:13

@Egyéves Önkéntes: elolvastam a monty pythont a wikipédián és megértettem, köszi

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.13. 16:02:05

@Egyéves Önkéntes: Ez nem hit kérdése.

Az én borítékom 1/3. Mindig. (Amíg nem jutok több infóhoz, azaz amíg a másodikat ki nem nyitjuk.)

elwood 2013.08.13. 16:04:59

@atpijkamo: a wikipédián a százajtós példa meggyőző

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.13. 16:10:03

@elwood: Én nem tudok százig számolni, csak nyolcig.
De ahhoz már a két hátsó csülköm is kell.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.13. 16:10:28

De fordítva is lehet gondolkodni. Az, hogy nála van a jó boríték, 2/3 esély. Ha egy üreset megmutat küzüle, akkor is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.13. 16:12:04

@Egyéves Önkéntes: Semmi ilyenről nem volt szó. Nem rohadt azért, mert szolgáltató, csak nem nagyon tud ezen szívózni, mert van egy vállalt kötelezettsége.
Különben érdekes, ha piacról élő magyar vállalkozásnak csökken a bevétele, azt senki nem sajnálja. Ezeket a monopolszolgáltatókat meg igen.

@elwood: Ja hát, az erősebb kutya. Viszont az állam általi szerződésszegést nem biztos, hogy a lakosságon a legjobb ötlet leverni, akinek semmi beleszólásuk nincs abba, mit csinál a 2/3.
Illetve akkor majd kialakul a gyakorlat, hogy be kell jelenteni. Eddig is be lehetett. Nem hinném, hogy mindig mindent maguktól megoldottak ám.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.13. 16:12:21

@atpijkamo: Pedig még nóta es van róla!
Százajtós úr, sejehaj, százajtós úr, sejehaj, ha felüla lovááára...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.13. 16:14:48

@elwood: Hát jó, ha neked pont az segített.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.13. 16:15:04

Visszatekint, sejehaj, visszatekint, sejehaj, a pék túrós... pogácsa.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.13. 16:16:34

Orbán Viktor miniszterelnök hájas, tésztát sütött.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.13. 16:17:40

@ColT: "semmi beleszólásuk nincs abba, mit csinál a 2/3."

Tévedés. Ha a trafikmutyira felhördültek volna, visszaszívták volna az egészet. Ha a rezsicsökkentésre nem nőtt volna meg a fityisz népszerűsége, akkor nem erőltetnék újra. Ha a közvéleménykutatás nem jelezné a folyamatos népszerűségüket, nem vívnák ezt az értelmetlen és költséges "harcot" az IMF ellen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.13. 16:25:09

Orbán Viktor miniszterelnök felavatta a Cseh Tamás szobrát felavató Orbán Viktor miniszterelnök szobrát.
Vagy ilyesmi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.13. 16:25:47

@atpijkamo: Fel lett hördülve a mutyira, nem lett semmi. Fel lett hördülve a nyugdíjakra, nem lett semmi. Fel lett sok mindenre hördülve.
Annyira meg mondjuk a legtöbben nem gazdagok, hogy ne örülnének ha csökken a rezsi, ezt használta ki a kúrmány.

" Ha a közvéleménykutatás nem jelezné a folyamatos népszerűségüket, "
Ez az, amit nem értek, hogy hol népszerűek, mivel mindenkinek elege van belőlük...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.13. 16:27:17

Orbán Viktor miniszterelnök felavatta a Cseh Tamás szobrát felavató Orbán Viktor miniszterelnök szobrát felavató Orbán Viktor miniszterelnök szobrát.
Vagy ilyesmi.

elwood 2013.08.13. 16:45:14

@ColT: én a magyarokat is sajnálom ha csökken a bevételük.

egyébként nem a csökkenés a baj, hanem a kiszámíthatatlan és erőszakos beavatkozás.

ez kinyírja a gazdaságot, magyart is külföldit is.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.13. 16:51:42

@ColT: Ja, és a földmutyira.

Nagyon halk fölhördülések voltak azok.

Egyéves Önkéntes 2013.08.13. 17:14:50

@atpijkamo: Vannak napok, mint ez a mai is, amikor direkt kötekedsz. A faszér nem látod be, hogy nincs igazad?!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.13. 17:22:01

@Egyéves Önkéntes: Kötekedik a fasz. Csak próbállak rávezetni. Én kérek elnézést!

Egyéves Önkéntes 2013.08.13. 17:30:50

@atpijkamo: Meg akarod cáfolni a matek törvényeit, ami persze szíved joga!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.08.13. 17:37:55

@Egyéves Önkéntes: Én nem akarom cáfolni, vagy igazolni. Csak próbáltam segíteni agyalni. Bocsi, hogy segíteni próbáltam.

Akkor agyatlanul csak olvasd el, hogy a cserével 1/3-ról 2/3-ra nő az esélyed, nem 1/2-re:
hu.wikipedia.org/wiki/Monty_Hall-paradoxon

Te még a zsiráffnál is makacsabb vagy. Illetve nyilván csak kötekedni akarsz. Janihaverját el tudtad üldözni, én nem vagyok olyan érzékeny.

Egyéves Önkéntes 2013.08.13. 18:06:09

@atpijkamo: Igazad van, én másra válaszoltam nem magára a cserére, de attól még zsiráfnak elmondom hogy viselkedsz! ;)

GatyaPityu 2013.08.15. 09:20:40

@Manci néni, a szomszéd: "Nesze neked rezsicsökkentés! Megmondták, hogy ez lesz belőle, kevesebb bevétel, szarabb szolgáltatás. Ne aggódjatok, nem csak közvilágítás nem lesz hamarosan, hanem áram se. És mikor nem lesz áram? Hát este, hogy lássad, hogy nincs áram. "

- Ez butaság. Ha nincs áram, akkor fogyasztás sincs, és ha nincs fogyasztás, akkor árbevétel sincs. Tehát saját érdekük minél hamarabb kijavítani a hibát. Nem kell ám megenni ezt az a ballib ellenzéki maszlagot, hogy itt mindjárt éhen halnak a szolgáltatók. Ha annyira szar lenne, akkor már régen bejelentették volna a kivonulásukat a magyar piacról, de ez nincs így valójában az energia szektor továbbra is tuti biznisz, csak most már csak másfél talicska pénz helyett csak egyet lehet kiszedni belőle

rooter 2013.11.11. 13:00:14

Ezt a rezsicsökkentős baromságot. Attól mennek majd tönkre mi? Úgy, mint a bankok...
süti beállítások módosítása