Tékozló Homár

A Bónusz Brigádnál hirdetett a csaló redőnyös

2014.01.03. 14:15 | jackyll | 27 komment

Október óta tudósítunk a Négy Évszak Hővédelem Bt. fel nem szerelt redőnyeiről és elsikkasztott előlegeiről. Decemberben valaki már megtette az első feljelentést, úgyhogy a többieket is csak arra tudjuk biztatni, hogy legalább a cégjegyzékből toljuk ki ezt a "vállalkozást". Viszont kiderült, hogy miért fordultak ennyien hozzá: mert a Bónusz Brigádon hirdetett a nyáron. Ott viszont csak azoknak tudnak segíteni, akik rajtuk keresztül és nem közvetlenül a csalónak fizettek:

A Négy Évszak Hővédelem Bt. erkölcstelen játszmája miatt írok én is! Velünk Szintén ugyanez történik és még mindig nem sikerült visszakapnunk a pénzünket, 4 lemondott időpont után feljelentettem a rendőrségen, ahol annyit kértek, ha találkozok még érintett személyekkel, ők is jelentkezzenek az adott kapitányságon akár emailben is elég első körben, ha már 2-3 személy előbukkan nagyobb az esély hogy megállítsa a rendőrség ezt a szélhámos céget!!!! Kérem továbbítsák levelem az érintetteknek! Nagyon fontos, hogy több embert ne csonkítson meg ez a vállalkozás!!!!!!!

Köszönettel:
28

* * *


T Homár! Facebookra feltett észrevételeimet szeretném közkinccsé tenni a négy évszak hővedelem oldalán ahol megtalálható Roland története, mégsem voltam eleg óvatos, ezt most 120e ft-om bánja.

Az urat a Bónusz brigád nyári akciós redőny szerelési ajánlata alapján ismertem meg, felmérést végzett, árajánlatot adott. Akkor a munka elvégzésére nem került sor. Időközben külföldre mentem dolgozni. Sikerült az anyagiakat előteremteni és az úrral ismet felvettem a kapcsolatot interneten keresztül. 120 e Ft előleget kert anyagköltségre. A maradék 136 e ftot a munka elvégzésekor kellett volna fizetni.

Az úr a megbeszélt időben dec 22-en nem jelentkezett, majd a következő időpontban sem, 3 alkalommal állítólag már felpakolt, vidékről jött de sosem ért fel Budapestre. Ekkor újabb időhúzás indult h vissza utalja a pénzt, több napig hitegetett, hazudozott.

Ma felhívtam a bónusz brigádot, ahol közölték, hogy több bejelentés is érkezett az úr ellen, sokakat becsapott. Sajnos úgy néz ki hogy a bónusz brigád csak azoknak az ügyével tud érdemben foglalkozni, akik náluk fizettek be én később és bankon keresztül utaltam mivel külföldön voltam. Két nap múlva ismét elutazom, de szeretném ezt a szélhámost leállítani, hogy másokat legalább már ne csap hasson be!!!

Üdvözlettel Rita

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.03. 14:20:20

Idén is megeszi a kommenteket a blogmotor?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.03. 14:27:56

tokomnek kell redony
legyen vilagossag
esetleg sotetito fuggomy
piti aron reluxa
250 ezer faszom redonyert
eszem megall
nagy a jolet otthon

A Homár egy gané 2014.01.03. 14:32:30

@hagyma: ráadásul olyan alja minőséget adnak a redőnyösök....mondják: német minőség. Ja b+, az Audi esetleg az, de nem ezek a műanyag szarok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.03. 14:35:21

@A Homár egy gané:
Egy rejtélyes szerkezet.
Lejinkább az ócskavashoz lehet hasonlítani.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.03. 14:37:03

@A Homár egy gané: naja a mi idonkben meg rendes faredony volt
fasza gurtnival a csakany utcaban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.03. 14:39:33

ja es ha a redonyos sumakolt, a kadar eraban elvitte a rendro, kapott 5 evet minimum
mer' akkoriban is sumakoltak az alredonyosok
a redonyszakma kifejezetten eloleges melo
kivaltottak a kisipart redonyre
felszedtek az eloleget a falukba, oszt azt se tudtak milyen egy redony

A Homár egy gané 2014.01.03. 14:40:15

@hagyma: na az ma megfizethetetlen lenne, most van műa. meg aloménom, de az is drága. Aloménomot nem is rakatnék fel, mert ellopnák a norvégok :-)

A Homár egy gané 2014.01.03. 14:41:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: ja, értem, tehát ezért nem lett meg a mesterhármas :-)

A Homár egy gané 2014.01.03. 14:45:17

@hagyma: a mai helyzet, ugyan nem redőnnyel: rendelsz valamit, kifizeted előre, kapsz egy használt szart számla nélkül. Cég elérhetetlen, így fordulsz a fogyasztóvédelmi hatósághoz. Ők tehetetlenek, mert ez polgári peres f.ság, mehetsz a bíróságra. Ha nem adott számlát, mehetsz a nav-hoz, de ők nem büntetnek, mert védik a kisvállalkozókat. Ezek után van kedve bárkinek is ezzel kapcsolatban lépnie? A gyökér meg röhög a markába, mert ő is tudja, hogy nem csinálnak vele semmit. Ez a mai magyar valóság kicsiben, mert jobban teljesít.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.03. 14:45:52

@hagyma:
Régen még a zanyagba is több anyag vót!!44!

Atörökk 2014.01.03. 14:48:27

Hogyan csonkíttya meg a redőnyös cég az embereket?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.01.03. 14:56:31

Mondjuk látatlanban ilyesmiért, ennyit nem nagyon kell kifizetni, ha sikeres az ember... De attól még elég felháborító, hogy eddig nem történt semmi ennek a csaló bandának a felszámolására.

kacaj hangosan 2014.01.03. 15:00:26

Ooo, en az ablakomat akarom kicsereltetni, es lekertem vagy 10 arajanlatot, aminek kb a fele azt mondta, h elore kell fizetni a felet...

Nem is valaszoltam. De senkinek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.03. 15:00:53

@ColT: az a gaz hogy a becsuletestol se kapsz redonyt ha nem adsz aloleget, mer minden haz mas es meretre keszitik, na most a becsuletes redonyos eloleg nelkul nem csinal neked redonyt, mert ha meggondolod magad, akkor szopott
na erre alapoznak a csalo redonyosok
orulok ha segithettem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.03. 15:03:27

@dr. phil. Sün‼ ツ: hoho
a mi redonyunk akac volt
a faszallitoktol lett veve
belul meg jo vastag gurtni
az redony volt kerlekszepen

Jokkura 2014.01.03. 15:21:21

@hagyma: akácból nem szokás redönylécet gyártani :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.03. 16:03:39

@hagyma:
A faszállítók fél 6-tól délig dógoznak!4!

@Jokkura:
Valamint a veréb nem rak fészket!4!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.03. 16:42:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: A fene viszont szokott fészket rakni, azért is mondják, hogy "fészkes fene"...

Aureliano Buendía 2014.01.03. 17:09:03

256 pénz? Miből van az a redőny, platinából?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.03. 17:27:54

@dr. phil. Sün‼ ツ: "A faszállítók fél 6-tól délig dógoznak"

???

Nekem elég pár perc.

csodatévő dzsagodar 2014.01.03. 23:53:03

Vannak remek akácredőnyeim. Érdekel valakit?

Ha én lennék a Magyar Király... 2014.01.04. 11:45:38

a lealkudtuk pont hu-nál lézeres szőrtelenítés volt tizenezer ft-ért, a cég becsődölt, jelentsem fel a céget a rendőrségnél, és a lealkudtuk pont hu majd nekik minden adatot megad, amit csak tud! De ők maguk nem szűrik a náluk hirdetőket, jó mi?

Az antiochiai szent kézigránát 2014.01.04. 21:06:22

"és az úrral ismet felvettem a kapcsolatot interneten keresztül". Nem hiába, isten is halad a korral. Ezentúl vajon a szentmise skypeon keresztül lesz celebrálva?