Lionking keményen harcolt, hogy kiderítse, mit jelent a típusszám utáni /LE, de a Samsung márkaboltjában csak kiröhögték:
A mosógépünk a 10 évéhez közelít, így azt találtuk ki, hogy épp ideje egy másik után nézni, nem várva meg a végső lélekkilehelést. Mosógépes ismerős kifaggatása után a Samsung gyártásúak után kezdtem élénk érdeklődésbe. A magyar hivatalos honlapon találtam is 13 félét, az áruházakban meg még továbbiakat. Szép lassan sikerült a típusszámban felsorolt betűk és számok kombinációját is megfejteni, hogy mi mit jelent (pl az első szám ha 6 akkor 6 kilót mos ha 7 akkor hetet és így tovább). De a legvégén volt egy /LE (véltem nem az elavult LóErő jele) amit nem tudtam érteni.
A honlapon az összehasonlításban sem volt semmi kirívó eltérés az LE jelű vs nem LE gépek tudása között. A mászkálásban a Dunakeszi Auchan területén lévő Sony/Samsung márkaboltba betérve először szemügyre vettem a választékot, itt sem sikerült az LE titkára rájönni, így az ott lévő 2 db. eladónak kinéző emberektől próbáltam megtudakolni a mibenlétét vagy a jelentőségét. Megemlítettem először is, hogy erre a hivatalos honlapon sem találtam semmi utalást, illetve a bolt választékában sem derült ki hogy mire utal ez a 2 betű. (kiemelném, hogy nem az ittveddmegponthu vagy a hololcsóbbponthu oldalakat említettem mint megnézett információ forrást, valamint ráutaló magatartással voltam aziránt, hogy szeretnék egy Samsung gyártmányú mosógép boldog tulajdonosa lenni)
A választ megpróbálom szó szerint idézni:
Hát az egy nagyon titkos dolog, de talán ha megveszem akkor elárulják, sőt a számla hátoldalára rá is írják hogy mit jelent.
Hát ez a két bunkó kész humor Harold volt, de valahogy nem volt kedvem ezen mulatni. A magatartásuk minősíthetetlen, márkabolthoz egyáltalán nem illő, sőt. Ha nem tudják, az sem ejtett volna kétségbe - bár szerintem az elvárható, hogy egy márkát forgalmazó mintaboltban tudja az ott lévő személyzet hogy mi micsoda - de ha nem akkor a következő mondat az "elnézést de nem tudom után az, hogy ha meghagyja a telefonszámát vagy az email címét, akkor ha megérdeklődtük, akkor megírjuk. Ehelyett jókat röhögtek saját "elmésségükön" amit én inkább bunkóságnak tartottam.
Meg kellett jegyeznem ezek után, hogy akkor inkább Whirpool gépet fogok venni. Erre meg fennhangon azt kezdték el szapulni, hogy az mekkora vacak. Mondtam valóban, a mostani gépünk épp kb 10 éves lesz, semmi baja és csak azért cserélném mert nem is várnám meg hogy legyen. Aztán köszöntem (ők nem épp még szapultak meg röhögtek és flegmák voltak ) és eljöttem.
A Samsung telefonos ügyfélszolgálaton aztán sikerült ma megtudni a titkot, ők meg megtudták ezt az esetet, ami remélem felülvizsgálatra készteti őket, hogy kiket fogad be a márkahálózatba, illetve azoknál az üzleteknél milyen minimális elvárása legyen a vásárlóval szemben alkalmazott magatartásformáknak.
Hát ennyi volt az ügy meg kell még jegyeznem, hogy odabenn az Auchan területén a műszaki részlegen az ottani alkalmazott nagyon készséges volt (pedig neki vagy 20 féle típus van eladósorban) bár az LE-t ő se tudta, de a hozzáállása 1000x normálisabb volt a "szak" szakiknál.
UI: Az LE-nek amúgy nincs jelentősége, mert csak egy forgalomba helyezési adat
UI2: közben a gépet megrendeltem egy másik nagy áruház webes shopjából LE ide vagy oda :)
köszönöm a figyelmeteket.
Az utolsó 100 komment: