Sándor barátnője kis híján bebukta a karácsonyi ajándékát, amikor egy beragadt kurzorbillentyű miatt visszavitték a laptopját az A4 Teamhez. A szervizben 3 hét után azt találták mondani, hogy jóváhagyták a cserét, de már kifutott a készülék, vásárolja le az árát. Cserét ugyan naiv ügyfél nem kért, és kifejezetten csak pont ezt a modellt kereste, úgyhogy felhívta a Dellt, akik szerint a CHS-nél van a gépe és cserélik a billentyűzetét. Végül visszakapta a pénzét az A!-től, a laptopját pedig újra megvehette a CHS-től:
Az én történetem még tavaly karácsonykor kezdőtött, az A4 Team Kft.-vel, amikor is a barátnőmnek szerettem volna laptopot venni ajándékba. Tekintettel a nemére és arra, hogy a szerelmem, a világ legszebb laptopját szerettem volna megvásárolni neki. Ugyanakkor a munkájából adódóan bitang erős számítógépre van szüksége, ígyhát hosszas, közel két hetes keresgélés után, úgy döntöttem, hogy a Dell Inspiron 5537-es típusú laptopját veszem meg, méghozzá csodálatos lila színben. Csatoltam egy képet is a készülékről, hogy lássátok, tényleg gyönyörű!
Szóval megkerestem a neten a boltot, ahol a legolcsóbban juthattam hozzá és bár csak pár ezer forint különbség volt a többi bolthoz képest, ez meggyőzött, hogy elkövessem életem baklövését és félrerakassak az A4 Team Kft-vel egyet a fent említett készülékből, december 23-ára. Ekkor még nem is volt semmi probléma, átvettem a notit, édesanyám segedelmével szépen be is csomagoltam és 24-én, annak rendje és módja szerint megajándékoztam vele a páromat. Mondanom sem kell, iszonyatosan örült neki, azt mondta, olyan, mint egy ékszerdoboz és alíg várta, hogy bekapcsoljuk.Nos, itt kezdődtek a problémák. Ha valaki telepített már számítógépet, akkor tudja, hogy először érdemes az úgynevezett BIOS beállításokat átnézni. Laikusoknak erről annyit kell csak tudni, hogy egy rendszer beállító felület, ahol az ember mindenfélét konfigurálhat. Hát a mi esetünkben erre nem került sor, ugyanis a gép folyamatosan a következő elemre váltott a képernyőn :(
Kis keresgélés után megtaláltuk a hiba okát: a jobbra mutató kurzor mozgató, tudjátok, az a nyilas gomb, be volt esve és néha magától, néha pedig minimális érintésre megnyomódott, például amikor a mellette lévő gombra kattintottam és hozzáért az ujjam.
Hát elmaradt a nagy katarzis, nem égett bele a Windows embléma a retinánkba és sajnos mit volt mit tenni, visszacsomagoltuk a számítógépet, majd az ünnepek után, 27-én az A4 Team-nél kezdtem a napomat. A boltban a srác megnézte a készüléket, felvette a jegyzőkönyvet és adott egy szerviz felvételi lapot, mondván, hogy majd értesítenek, ha elkészült. Itt kiemelném, hogy a szerviz felvételi lap alján külön le van írva, hogy a gyártói garanciával ellátott készülékek három napon belüli szervizelésével is ők foglalkoznak, tehát ne a gyártóhoz, hanem hozzájuk vigyük a készüléket.
Telt-múlt az idő, majd január 4-én írtam egy emailt a szerviz@a4team.hu email címre, érdeklődvén, hogy mikorra készül el a számítógép. Erre azt a választ kaptam, hogy mivel a jobbra mutató kurzormozgató rövid holtjátéka fizikai sérülésre is utalhat, ezért az importőr bontási jegyzőkönyvet kért tőlük, mert ez nem biztos, hogy azonnali cserére jogosít és megjegyezték, hogy egyébként a gomb betölti a funkcióját és bár rövid a holtjátéka, szerintük működik.Sokan mondták már, hogy ne válaszoljon az ember dühösen, úgyhogy megfogadva a tanácsot, inkább vártam hátha jelentkeznek, majd közel egy héttel később, január 10-én újra rákérdeztem, hogy született-e már eredmény. Erre pár nap múlva sikerült annyit válaszolniuk, hogy másnap kapcsolatba lépnek az importőrrel és köszönik a türelmem.
Szerintem mondanom sem kell, hogy három héttel karácsony után a szóban forgó türelmem már fogytán volt, azonban az igazi sokk másnap ért, amikor is a kedves "szervizes munkatárstól", az alábbi sorokat kaptam válaszul:Sikerült beszélnem ma az importőrrel és a szervizünkbe leadott DELL notebookra engedélyezték a cserét. Ez jó hír azonban sajnos időközben ez a termék kifutott, így típus azonos cserét már nem tudtak biztosítani, így cégünk a vételár (bruttó 220.019 Ft) levásárlását tudja Önnek felajánlani egy más típusú notebookra vagy egyéb termékekre. Kérem írja meg részemre milyen terméket szeretne és intézem a beszerzését.
Na itt eldurrant az agyam, már csak azért is, mert aki kicsit is jártas fogyasztóvédelmi ügyekben, az tudja, hogy a magyar jogban nem létezik a "levásárlás" fogalma, de még ha létezne is, akkor sem gondolhatják, hogy egy darab hibás gomb miatt az A4 Team tönkreteheti a karácsonyi ajándékomat! Miután igyekeztem elővenni a maradék béketűrésemet, visszaírtam nekik, hogy úgy gondolom, egy hibás gomb nem indokolja a készülék teljes cseréjét és legrosszabb esetben is a billentyűzet cseréjével megoldható a probléma. Próbálják meg ezt elérni a gyártónál!
A történet egyik érdekes része, hogy erre az eddigiektől eltérő módon nem írásban, hanem telefonon kaptam választ, amikor is másnap felhívott az emlíett "szervizes munkatárs" és közölte, hogy sajnos a készüléket ők visszaküldték az importőrnek, sőt azóta már az importőr is visszaküldte és mivel a készülék már külföldön jár, azt visszaszerezni nem tudják. Hozzátette, hogy mivel én cserét kértem és ők cserét nem tudnak adni, ez a szokványos eljárás.Hiába magyaráztam neki, hogy nem kértem cserét és ez a szerviz bejelentő lapon sem szerepel, ő csak ezt tudta hajtogatni, így kissé dühösen ugyan, de szerintem még mindig teljesen diplomatikusan kártérítést követeltem, hangsúlyozván, hogy ez egy karácsonyi ajándék volt és több, mint három hete várunk rá, végül pedig elhagyták az ajándékomat. Erre egy teljesen váratlan fordulattal a srác átváltott egy abszolut flegma, lekezelő stílusra és közölte, hogy akkor perelhetek, de úgysincs semmi értelme, mert ők fogják megnyerni, de addig is évek fognak eltelni!
Nem tudtam már erre nagyon mit reagálni, úgyhogy elköszöntem és letettem a telefont, majd dühömben felhívtam a Dellt, hogy csináljanak valamit. Ekkor jött a történet második érdekes része! A kedves hölgy a telefon túloldalán elkérte a laptop gyártási számát és pár másodperccel később már mondta is, hogy a készülék jelenleg a CHS Hungary(!) Kft.-nál van és jelenleg új billentyűzetre várnak. Nahát – gondoltam – akkor hazudtak volna az A4 Team-nél?Gyorsan felhívtam a CHS-t és kiderült, hogy valóban náluk van a készülék és tényleg billentyűzetre várnak, de sajnos tőlük már jóváírást kértek, úgyhogy ők nem tudják visszaküldeni a boltnak, de várjak egy kicsit és bekapcsoltak valami zenét, amit ilyenkor szokás. Pár perc múlva, amikor már mondhatni minden reményt elvesztettem, a hölgy újra csatlakozott és elújságolta, hogy megbeszélték házon belül és arra jutottak, hogy amint elkészül a laptop, megvásárolhatom tőlük. Nagy örömömben nem is tudtam mit mondani, csak legalább háromszor megkértem őket, hogy biztosan tegyék félre nekem és tényleg ne adják el senki másnak :)
Pár nappal később emailben kértem az A4 Team szervizét, hogy erősítsék meg, amit telefonon állítottak. Öt nappal később, január 22-én egy hosszabb válasz keretében ismét, többször elismételve, aláhúzással kiemelve leírták, hogy én cserét kértem a jobbra mutató billentyű rövid holtjátéka miatt és leírták ismét, hogy az importőr is visszaküldte már a készüléket. Itt újra megjegyezném, hogy ebből semmi nem igaz!
Ennek a levélnek a végén már egy számlaszámot kértek tőlem, melyre visszautalhatják a laptop vételárát, de úgy gondoltam, hogy erre nem fogok válaszolni, amíg a kezemben nincs a készülék a CHS-től, úgyhogy február 7-éig vártam. Ekkor a válasz levélhez csatoltam a panasz@a4team.hu címet is, melyen a weboldaluk szerint a panaszos ügyekkel foglalkoznak és leírtam a történettel kapcsolatos aggályaimat és mivel a laptopot egy családi vállalkozás lévén nem csak ajándékként, hanem munkaeszközként is nélkülöznünk kellett, kártérítést követeltem és kértem őket, hogy határozzanak meg egy időpontot, amikor az ügyet személyesen rendezhetjük.
A levélre az azóta eltelt 1 hónap alatt sem méltattak válaszolni, azonban a rá következő héten megkeresték a cégünk számlaszámát, visszautalták a laptop árát és a sztornó számlát kommentár nélkül postázták számunkra. Azt tudni kell, hogy amennyiben egy cég nem küldi vissza 15 napon belül a számára elküldött számlát, úgy elfogadottnak kell tekinteni, tehát valószínűleg ezzel a "csellel" próbálták tisztára mosni magukat.
Ezúton szeretném tehát üzenni nekik, hogy mivel az általuk elhagyott karácsonyi ajándék is megkerült és a pénzt is visszakaptuk, nem szeretnénk az időnket és ezáltak még több pénzt pazarolni pereskedésre, így a számlát elfogadtuk és bár ezzel jogilag tisztára mosták magukat, erkölcsileg nem. Emellett pedig gusztustalannak tartom, ahogy a vásárlóikkal bánnak, amilyen hangnemet megengednek maguknak és hogy még a panaszbejelentésre sem hajlandóak reagálni!
Az imént meglátogattam a weboldalukat és örömmel láttam, hogy azóta kiírták, amit eddig elfelejtettek, miszerint három napon belül mindenképp cserére küldik a készüléket és amennyiben nem tudnak cserét adni, visszafizetik a vételárat. Ha korrektséget nem is, de legalább valamit tanultak valamit az esetből.
Az én tanulságom pedig ebből az egészből az, hogy nem mindig az olcsóbb a jobb, de legalábbis hogy az A4 Team SOHA!
További szép napot Nektek,
Sándor
Faus to 2014.03.07. 09:47:28
AtiSnatch 2014.03.07. 09:49:21
AtiSnatch 2014.03.07. 09:57:08
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.07. 10:02:53
dailyvicodin 2014.03.07. 10:13:12
gigantikus inspiron számílógép
kakukk11 2014.03.07. 10:22:42
1. Megérdemled, egy 200k-s laptopnál 1-2 ezren rugózni és emiatt dönteni egy webshop mellett, ritka nagy amatőrségre utal.
2. Baromi olcsó tanulópénz volt!
3. Te lehetsz az ország egyik legboldogabb embere, ha csak ennyi életed baklövése.
ZsirapH 2014.03.07. 10:25:28
Nekem is volt ilyen, nem is egyszer, és mindig megoldódott.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 10:25:48
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 10:30:14
Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 10:33:02
-creeper- 2014.03.07. 10:45:19
Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.07. 10:53:52
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.07. 10:58:04
Amúgy ülve pisil. Kérdezzétek meg. Nyakamt ár. Azaz rá.
Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.07. 11:02:12
@Tanácstalan: az is lehet szép, de a poszt tárgy nem az
Atörökk 2014.03.07. 11:10:28
Faus to 2014.03.07. 11:37:13
heidt 2014.03.07. 11:46:20
"édesanyám segedelmével szépen be is csomagoltam"
Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.07. 11:46:51
ezért kellett ennyit várni
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 11:51:16
:)) Jaj, de hülye vagy!
ámbátor 2014.03.07. 12:57:20
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 13:00:06
amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.03.07. 13:13:05
Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.07. 13:14:02
ráadásul munkaeszköznek vette amit gondolom ő is használna :-)
de legalább lila
helianthus 2014.03.07. 13:50:34
" barátnőmnek szerettem volna laptopot venni ajándékba. Tekintettel a nemére és arra, hogy a szerelmem, a világ legszebb laptopját szerettem volna megvásárolni neki. "
Na most várom a választ a kérdésre, hogy ha a barátnő neme nem női hölgy, akkor milyen színű laptopot kapott volna?
@atpijkamo: na ja, és még így is sóherkodik párezer forinton. A posztoló nem tartozik a kedvenc embertípusomba. :)
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 14:03:09
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.03.07. 14:59:43
Billentyűcsere látatlanban is kb 2 nap.
A Dell nem szarakodik olyannal hogy most ki/mi okozta a hibáját egy rohadvány gombnak.
Nekem asztali DELL-nél volt olyan hogy néha kikapcsolt a gép. kijöttek, tápcsere, alaplapcsere kapásból. Próba, még mindig. Kiderült, hogy néha beragad a bekapcs gomb. Előlapcsere. a fél gépet kicserélték egy szó nélkül.
FDToth 2014.03.07. 15:35:57
Aureliano Buendía 2014.03.07. 16:09:24
És jön Igi, és elmondja, hogy az csak almás lehet.
Aureliano Buendía 2014.03.07. 16:15:50
@igazad van, ez tény, és szerencséd is, de óvatosan, még pár év, és pinát növesztesz.
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 16:37:49
:)) És akár még igaza is lehet vele.
fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.03.07. 19:56:46
Vettél volna neki síkosítót, mint barbis sz@rt!!
klarky · http://kreport.blog.hu/ 2014.03.08. 12:22:32
Akkor most van egy jó, javított géped ingyen? Hát ez tiszta jó, mi a gond?:-)
Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.08. 13:55:54
tokimoki 2014.03.09. 18:13:54
Yumurdzsak 2014.03.11. 11:29:38
b166er 2014.03.15. 11:46:37
Megszivatták. Elmondta. Az okosabbak tanultak belőle. A régi szép időkben még együtt hőbörögtünk, most meg análisan akarjátok lerendezni azt, aki nem csendben ráhagyja (max a bajsza alatt morog) az ügyintézőkre a faszságot/szivatást? Igen, már várom hogy ezt a hozzászólást is darabokra szedjétek, beszóljatok, keménykedjetek. Nevetségesek vagytok. Egyébként meg aki nem azért olvassa ezt a blogot, hogy a cégek különböző geciségein felhúzza magát, hanem a pórul járt embereken élezze a nyelvét, eltévedt. Erről ennyit, lehet jönni, induljon a szájkarate!
Zsuzsanna Malac 2015.04.01. 18:32:08