Tékozló Homár

Még mindig aktív a csaló redőnyös

2014.03.07. 15:29 | jackyll | 950 komment

Valaki igazán áthajthatna egy tankkal a Négy Évszak Hővédelem Bt. kisujján, ugyanis óvatos becsléseink szerint többmillió forinttal nyúlhatott le előleg címén ügyfeleket. A legfrissebb áldozatnak, Ferencnek 150 ezer forintja ragadt a redőnyös bácsiban, amiből nagy kegyesen 50 ezeret visszaadott neki:

A csaló redőnyössel a kálváriánk 2012. szeptemberében kezdődött, a Bónusz Brigádos hirdetésre rámozdulva. A téma kapcsán előttem megszólalókhoz hasonlóan nem készült el a redőny e becsületes "mesterember" által.  150 eFt előleget nyúlt le tőlünk. Ebből 50 eFt-ot többszöri egyeztetés és hétvégi program átszervezés után visszakaptunk. Úgy gondolom, hogy 5-10 mó Ft-os kárérték is könnyen elképzelhető.

A legborzasztóbb, hogy többször bedőltünk az "Isten bizonynak".  ... és még csak nem is szól, hogy nem tud mégsem jönni ... elnézést nem kér. Szemrebbenés nélkül ígér, és soha semmi megállapodást nem tart be.  Rendszerint felveszi a telefont, illetőleg vissza is hív. Valószínűleg jó oktatást kapott, hogy "jóhiszemű, együttműködő magatartást" mutasson.

Most már a telefonálgatás helyett arra fordítanám az energiámat, hogy rács mögé kerüljön ez a jellemtelen ember.

Szeretnék csatlakozni az eddigi feljelentésekhez. Szeretném megtudni, hogy melyik rendőrkapitányságon futnak össze az ügyek. Köszönöm előre is!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.07. 15:37:55

"Szeretnék csatlakozni az eddigi feljelentésekhez."
Remélhetőleg van... Bár azon sem csodálkoznék, ha már ötezren felnyomták volna csalásért, és még mindig semmit nem tett(ek) volna a hatóság(ok).

AtiSnatch 2014.03.07. 15:39:20

lement a függ izé redőny!

Ádám 2014.03.07. 15:41:08

Kapcsolatfelvétel
Budapest X
1107 Bp. Száva utca

Nem ott gyilkoltak meg valakit!?! Van ott még hely.:)

helianthus 2014.03.07. 15:43:58

Miért pont a Zöldablak Hungary Kft.-t válassza?
Tapasztalat!
Több éves szakmai tapasztalat, számos elégedett ügyfél.
Szakértelem!
Teljeskörű szolgáltatás a javítástól az új szerkezetek felszereléséig.
Vevőbarát kiszolgálás!
Alapvetően az ügyfél igényeiből indulunk ki a végső termék kiválasztásánál. Készségesen és ingyenesen állunk rendelkezésére kérdése és árajánlat kérése esetén.
Továbbá:
•1 év garancia minden termékre, 5 év garancia a motorokra és vezérlésekre!
•Pénztárcabarát árakon, minőségi termékek!
•Bemutatótermi környezetben megtekinthető minta darabok!
•Felmérés és szerelés szombaton és vasárnap is!
•Ingyenes felmérés!* Megrendelése esetén a felmérési díjjat jóváírjuk.

Ez egy garanciaszédelgő.
Nem szerel, nincs garancia. Ilyen egyszerű.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 15:46:55

„Drága ízlésem van, amivel gyakran elnyerem mások csodálatát és tiszteletét.”

Az úgynevezett szakértői kérdőít, amelynek alapján Hoffmann Rózsa közoktatásért felelős államtitkár apparátusa azokat a tanárokat fogja kiválasztani, akik aztán az összes többi kollégájuk portfólióját értékelik.

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20140307_Magamat_elragadokent_tudnam_jellemezni

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 15:49:17

Ez az a társulat, amelyik elgondolkodni sem volt hajlandó, hogy miért született meg a kétharmad, hogy két évtized alatt mi vezetett a 89-es rendszer összeomlásához. Három és fél év alatt odáig jutottak, hogy jöjjön újra Feri. Ha már egyszer a magyar nép kihajította a kukába az MSZP-t Gyurcsányostul, akkor az a megoldás, hogy az MSZP próbálkozzon ismét Gyurcsányostul. Vannak, akiknek ezek szerint nem elég egyszer megbukni.

hvg.hu/velemeny/20140109_Elkurtuk_elkurjuk_el_fogjuk_kurni

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 15:50:34

@ColT: Az embernek önbíráskodni támad kedve.

Atörökk 2014.03.07. 15:50:36

Posztolót bevitték az erdőnybe.

AtiSnatch 2014.03.07. 15:58:47

@atörökk: nem érteem, há nem olvas mindenki homártot?

@Ádám: neked meg ment a mél

AtiSnatch 2014.03.07. 16:26:46

a blogmotor már csak ilyen.

Aureliano Buendía 2014.03.07. 16:29:27

Azt kéne, hogy minden aktív homáros kihívja valahova felmérésre, árajánlat miatt, aztán baszik elmenni:D

Aureliano Buendía 2014.03.07. 16:37:14

@august: Molnár Zoltán
2300 Ráckeve, Dankó utca 14.
Születés ideje: 1981.03.30.
Adóazonosító jel: 8417261397
A képviselet módja: önálló.
A jogviszony kezdete: 2013.03.08.
Változás időpontja: 2013.03.08.
Bejegyzés kelte: 2013.05.23.

Aureliano Buendía 2014.03.07. 16:40:03

5 A cég székhelye
5/1 1148 Budapest, Kerepesi út 78. G. ép . fszt. 7.
Változás időpontja (törlés): 2007.02.01.
Törlés kelte: 2007.03.01.
Hatályos: 2003.02.03. - 2007.02.01.
5/2 1148 Budapest, Bolgárkertész u 4. III. em. 19.
Változás időpontja: 2007.02.01.
Változás időpontja (törlés): 2013.03.08.
Bejegyzés kelte: 2007.03.01.
Törlés kelte: 2013.05.23.
Hatályos: 2007.02.01. - 2013.05.23.
5/3 2300 Ráckeve, Dankó utca 14.
Változás időpontja: 2013.03.08.
Bejegyzés kelte: 2013.05.23.
Hatályos: 2013.03.08. - ...
6 A cég telephelye(i)
6/1 1106 Budapest, Maglódi út 16.
Változás időpontja (törlés): 2007.02.01.
Törlés kelte: 2007.03.01.
Hatályos: 2003.02.03. - 2007.02.01.
7 A cég fióktelepe(i)
7/1 HU 1107 Budapest, Száva utca 9.
Változás időpontja: 2013.07.23.
Bejegyzés kelte: 2013.08.28.
Hatályos: 2013.07.23. - ...

Szóval irány Ráckeve.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.07. 16:43:40

@uraaam: Óránként megy HÉV a Vágóhídtól.
Érdekes- Vágóhíd, mint olyan, már nincsen.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 16:47:17

@agresszív kismalac: :)) Maaaargit sincs a szigeten, János, meg Orbán, meg Sas se a hegyen, Kiss se a Pesten, Ó se a Budán... asszem ezt túlspiláztam...

zooDoo 2014.03.07. 16:48:25

Már csak ilyen csalókkal van meg a bónusz bevétel :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.07. 16:53:48

@atpijkamo: Akkor Clark Ádámot se keressem a Lánchíd, meg az Alagút között?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 17:04:11

@agresszív kismalac: én eccer voltam a hűvösvölgybe, az is egy nagy átdaszás mer legalább 38 fok volt.

Aureliano Buendía 2014.03.07. 17:04:41

@agresszív kismalac: ha meg 8-10-en mennek ki megverni, akkor csoportjegyet is válthatnak:)

@atpijkamo: adsz belőle?

Atörökk 2014.03.07. 17:11:15

@uraaam:
És mi a helyzet a Sunántúlon?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 17:11:33

@uraaam: és lágymányoson is határozottan szilárd volt a talaj, a rómaiparton meg egy fia római sincs.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.03.07. 17:14:08

Ha mondjuk engem átveren.. és nem adná vissza a pénzem.. telefont sem venné fel..

Tuti felhívatnám az egyik haverommal vásárlót színlelve.. kihívnánk hozzá. És ott tuti félholtra verném.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 17:15:36

@agresszív kismalac: "Clark Ádámot se keressem a Lánchíd, meg az Alagút között?"

:)) Nemtom, múltkor téblábolt arra egy ódivatú ruhába öltözött faszi, sajnos nem kérdeztem a nevét.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 17:18:00

@amsz: "félholtra verném."

Megér neked százezer forint 5 év szigorítottat?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 17:19:33

@sugargiraffusplumps.: "a rómaiparton meg egy fia római sincs."

Szóval szerinted Manyi nem római? Nahiszen! Mindjárt azt fogod mondani, hogy nem férfi.

Aureliano Buendía 2014.03.07. 17:20:08

@sugargiraffusplumps.: ellenben Heréden a kb. a fele lakosságnak igaza van.

Aureliano Buendía 2014.03.07. 17:21:35

@atpijkamo: gyanús, hogy önző voltál megint. Mint Kemál a pálesszel.

Atörökk 2014.03.07. 17:22:03

@atpijkamo:
Azt nem, de le lehet vetkőztetni alsónadrágra és úgy kitenni a lakásból.

@uraaam:
És mi van Mogyoródon? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 17:22:55

@atpijkamo: azt nem mondta, hogy be is vallaná :) annyira meg csak nem hüje tán, hogy sk verje el, azér vannak az embernek a jurij és igor nevű kedves barátai.

@uraaam: meg mogyoródon is!

Aureliano Buendía 2014.03.07. 17:25:07

@atörökk: @sugargiraffusplumps.: és akkor a hernádkakiakról nem is beszéltünk:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 17:29:20

@uraaam: "Heréden a kb. a fele lakosságnak igaza van." @atörökk: "Mogyoródon?"

:)) Hülyék!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 17:32:51

@atörökk: "alsónadrágra és úgy kitenni a lakásból."

:)) Pl.

@sugargiraffusplumps.: "annyira meg csak nem hüje tán"

Akik így puffognak, azok a leghülyébbek.

Aláiratnék vele egy papírt, hogy átvett megőrzésre annyi pénzt, amivel tartozik. Ha nem adja meg hamarost, kurva gyorsan be lehet hajtatni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 17:34:19

@atpijkamo: igen. a terv jó, az egyetlen gyenge pontja az "aláíratnék vele egy papírt" rész. :D

AtiSnatch 2014.03.07. 17:35:21

@sugargiraffusplumps.: ha ott vannak az ukrán haverjaid még a házát is rád írja :D

Aureliano Buendía 2014.03.07. 17:39:19

@Tanácstalan: dolgozz meg érte, én ennyi tudtam segíteni.

@sugargiraffusplumps.: pedig kidolgozod értük a Beled.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 17:39:24

@sugargiraffusplumps.: Nem, ez plauzibilis. A haverom elhívja redőnyözni, két másik haver is jelen van. Pasi ad árajánlatot, átvenné a pénzt. Ekkor jön a csavar, hogy okés, de írjon egy papírt, hogy megőrzésre veszi át. Szerintem hárman minden erőszak nélkül meg tudják győzni. Ja meg pénzt se kap, oszt elengedik. Van papír, két tanuval, minden majdnem teljesen hihető.

Manyecska 2014.03.07. 17:40:22

Szijasztok. Most jöttem haza egy laza fractionalt curettage után, fél háromkor ébredtem az altatásból:D -sza megyek hányni:(
..töredelmesen bevallom az ejtőernyő fedősztori volt:P az később lesz.
csumi. kurva szarul vagyok:D

Manyecska 2014.03.07. 17:42:38

@AtiSnatch: azaz!!! basszus csak beraktam mellém két abortuszost:(( gondolhatod után milyen állapotban voltak:(

Manyecska 2014.03.07. 17:44:42

Most kicsit kibőgöm magam:P mer sok/k/ volt ez nekem, de kurva jó cuccot attak a műtőbe!!!:DD baszki nagyon brutál volt mer nem aludtam el:DD +50 ml belémnyomtak + gázmaszk...:D:DD
Amúgy olvastam a Homárt mert volt az ágyam felett táblagép FEHÉR :P ..sza kva jó volt..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 17:45:04

@AtiSnatch: azaz! meg tiéd a jánya meg a fele királysága is :)

@atpijkamo: jó, és ez mennyivel legálisabb az orrbaverésnél? semmivelse. szerintem ha már egyszer a kezem ügyibe van, akkor jobb biztosra menni :D

@atörökk: te tudod hun van a városneves agymenés? nem találom seholse, eszembe meg nem jut semmi már.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 17:46:01

@sugargiraffusplumps.: Van az a lőfegyver kaliber pedig. Legyünk drasztikusak!

igazságos 2014.03.07. 17:46:36

@atpijkamo: szerinted az eddig hatott????

AtiSnatch 2014.03.07. 17:48:43

@igazságos: sose volt még ennyire aktuális a "minél hamarabb" frázis :D

igazságos 2014.03.07. 17:48:58

@AtiSnatch: nem érdekel az illat de köszi majd szóljál akkor ha meg is lehet enni :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 17:49:37

@AtiSnatch: nyihhh. szerintem tanyára inkább trágyaszagút kéne! megamennek meg heringszagút, hogy finoman fogalmazzak. töröknek meg uramnak pájinkásat, hagymának sztékeset, neked szintén mehet a heringes, ööööö atpinak popkornos, manyinak meg fehérjeillatút. szépen montam?

AtiSnatch 2014.03.07. 17:50:59

@sugargiraffusplumps.: jó lesz nekem is pályinkás :D

@igazságos: akár most is megeheted, sok tejjel lecsúszik :D

Manyecska 2014.03.07. 17:51:06

@AtiSnatch: kösz. Még kába vagyok mint a tök. DE! nem szexelhetek három hétig stb. ezért sírok!:P:DDD Heli panaszkodott viszket a lába nem akartam mondani mit borotváltam le jó előre. Na, AZ tényleg viszket:DD:P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 17:51:20

@sugargiraffusplumps.: Én inkább a százezret választanám az orrbaverés helyett.

@igazságos: Mi? Igen.

Manyecska 2014.03.07. 17:53:39

na léc.D csicsika. Bár kurva mélyen aludtam-asszongya: most szúrom be az altatót azt filmszakadás!!! Ijesztő:O
mit tolnak nem tudjátok..?
A Robin Cook Kóma c. könyve pont így kezdődik!!:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 17:54:34

@Szőkenő Szarvas: hát az szar ügy. már megint a férjurad jár jól egyedül :D

@atpijkamo: elviekben én is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 17:55:06

@Szőkenő Szarvas: "mit borotváltam le jó előre. Na, AZ tényleg viszket"

i.imgur.com/SVleN.jpg ?

Nekem is viszketne, ha le kellene borotbálnom a mellkasszőrzetemet.

AtiSnatch 2014.03.07. 17:55:06

@Szőkenő Szarvas: lehet, hogy még most is alszol csak az agyszüleményeid vagyunk :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 17:55:31

@Szőkenő Szarvas: Jobbulást. Reggel akkor volt indokod ébren lenni.

Manyecska 2014.03.07. 17:57:42

@AtiSnatch: nem, az az alvás nagyon mély..pedig próbáltam elsumákolni az altatógázt de nagyon résen voltak.:D
na báj. De a műtőssegéd boldog nőnapot kívánt kétszer is..:DDD jó vicc nem??:DD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 17:58:03

@AtiSnatch: "agyszüleményeid vagyunk"

Ki képzel el kit? Mint a szkander...

Manyecska 2014.03.07. 17:59:24

@Tanácstalan: :DDDD kösz. Tegnap du. öt óra óta nem is ettem..:D Nesze neked hamvazószerda meg böjt mi?:D gondoltam is..:D@atpijkamo: szegény:(

AtiSnatch 2014.03.07. 17:59:54

@Szőkenő Szarvas: már nem azé, de az nem hónap van?

@atpijkamo: aztat nem tom, de fantáziadús egyén lehet! én ilyen hülyéket rajzolni se tudnék :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 18:01:39

@Szőkenő Szarvas: Ha ezentúl borotválod, nem fog viszketni. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 18:03:15

@Tanácstalan: "ezentúl borotválod"

Megerősödik a szőr, és szúrni fog. Mint a reszelő. Bár akkor jobban tud vele reszelni... :))

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 18:14:58

@Szőkenő Szarvas: Epidurál, vagy spinál volt? attól hányhatsz, ha engedtek vele felkelni. Ha infúziós volt az aneszt, ropogtass háztartási kekszet hányinger ellen. Annak örvendj, hogy katéterezni nem kellett.

rutinból mondom, 7 térdműtét van mögöttem, volt olyan, ami 7 óráig tartott.

Manyecska 2014.03.07. 18:19:39

@Tanácstalan: dehogy, rendes altatógáz+vénás altatóinjekció:(( kurva sz.r volt amíg kiterítve feküttem /lábak szét a fejem fölött valahol:P:D../ és hol szúrtak, hol lélegezni kellett a maszkból ehh..előtte eltologattak odáig ugye az ágyon asszittem a belemet kihányom.:D
ettem én már mindent...mondtam a Zoltán nevű lakótársamnak ha még eccer kanyarodik tuti kidobom a taccsot..a kocsiban..jó kis fekvőrendőrök csuhajj:D:P

helianthus 2014.03.07. 18:23:42

@sugargiraffusplumps.: én Odriillatút kapok természetesen kérem szépen ugye? :O
@Szőkenő Szarvas: nem borotválástól viszket, csalánkitéstől. De a borotválás után is tud viszketni. Azt mesélte egy barátom, aki nem mellesleg hacker.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 18:24:26

@Tanácstalan: :)) Nem tudom. Húsz éve nincs olyan testtájam, amit rendszeresen borotválnék.

Tálen fázik az állam, ha nullás géppel levágom a szakállamat.

helianthus 2014.03.07. 18:25:48

@AtiSnatch: lehet, hogy holnap van, de én már ma kaptam rá egy szál vörös ....szegfűt. :P
Mert vannak még úriemberek a világon.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 18:26:36

@Szőkenő Szarvas: pedig... Pont a "mindent" nem jó. Cukros tea, háztartási keksz - és nemsokára jön egy akkora büfi, rádesik a plafon. Az altató mellékhatása. Én is utálok felébredni. Pedig uccsóra spinálist kaptam és csak kicsit altattak (fel is ébredtem műtét közben), de még úgy sem volt truváj a következő 24 óra.

Manyecska 2014.03.07. 18:27:11

@helianthus: szarok én rá már elmúlt... orvul felosontam a szülészetre megtekinteni az újszülötteket amikor már lábra tudta állni, :D Bár, egy szobával arrébb egy bömbölő újszülött volt anyuval mer helyhiány van a szülészeten már. :D nagyon cukker volt. Képzeld az abortuszosok mit szólhattak hozzá, hmm.

Manyecska 2014.03.07. 18:29:28

@Tanácstalan: jó de éhen döglök már, egy napja nem ettem:) megyek tolok valamit, tök jó szendvicset attak a kórházban, ilyen emeletes sonkás, hiába, burzsoá kerület:PP

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 18:33:48

@Tanácstalan: :)) Az ki van csukva.

@uraaam: Lányom vett ilyen lézeres szőrtelenítőt. Szerintem semmi szüksége rá, de mindent meg tud magyarázni, hogy majd a barátnőin is használja. Na mindegy, az ő pénze, azt vesz rajta, amit akar. A sok almás kütyü miatt se szólok.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 18:35:49

@Szőkenő Szarvas: Kellemes rókázást. Mármint jó étvágyat. :)

Maliali 2014.03.07. 18:37:35

Szoljatok a Tolvajkergetoknek!

AtiSnatch 2014.03.07. 18:40:41

@helianthus: mszps kampánystandnál? :D

AtiSnatch 2014.03.07. 18:43:36

@atpijkamo: a hat ember nevét kérném :)

AtiSnatch 2014.03.07. 18:47:58

@atpijkamo: egyépként ez hülye kérdés, mert Homért meg Griffinéket is kamázom :D

CID 2014.03.07. 18:49:01

@atpijkamo: Nem csinálok semmit, felveszem a telóval, a felvételt eladom ;)

helianthus 2014.03.07. 18:55:55

@atpijkamo: válaszom nem tudom. Ha ilyen helyzetbe kerülnék, tennék valamit, az is lehet, hogy semmit. De bízom benne, hogy sose kerülök és nem kell ilyen kérdésben döntenem.
Kielégítő a válaszom? :)
@AtiSnatch: nem. Hüle! A vörös szekkfű egy szép virág volt, van és lesz is és nincseneki politikai hovatartozás. Érted-E?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 18:56:30

@uraaam: :)) Nem . Én jobban nevelek.

De az almás elkötelezettségét jobban megértem. A lányom azzal érvelt, hogy ő hülye a számítógéphez, az almát meg könnyen tudja kezelni. Meg az összes munkatársa almát használ, a programok is mind almásak. meg az összes kütyüje almás, erőlködés nélkül tudnak egymással beszélni. Linuxxal vagy vinfossal csak szenvedne.

Én almától és vinfostól is meghalnék.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 18:58:08

@helianthus: :)) Ez nem válasz. De nemválasznak kielégítő.

helianthus 2014.03.07. 19:00:44

@Nattramn: az jó!
Hát megkapom a tollas gyrosom.
Ez még rímel is, rémes!

CID 2014.03.07. 19:03:17

@atpijkamo: Elmondásod szerint nagydarab ember vagy, ha leugrassz a villamos elé megmentheted az 5 embert. Semmi önfelálldozás?:D

Aureliano Buendía 2014.03.07. 19:07:26

@atpijkamo: szerintem jobban tudnak egymással beszélgetni személyesen. Vagy, ha telefonhívással, ahhoz egy 3310-es nokijja is elég lenne:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 19:11:25

@CID: :)) Nem. Max ha valamelyik gyerekem köztük lenne. Akkor biztosan.

@uraaam: :)) A kütyük beszélgetnek egymással nem a humanoidok.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.07. 19:19:15

@helianthus: Ideje ennem egy kis arckrémet. Csak batgirl ne vegy észre.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 19:26:01

A srác Westchesterben lakott és az Ithaca College-be járt suliba. Már két éve tervezgeti, hogy randira hív egy lányt (aki szintén Westchesterben lakott és az Ithaca-ba járt), de soha nem volt elég bátorsága. Végül is egy nap összesszedte minden bátorságát, és beszélt a lánnyal. Ő nem ellenezte a dolgot, és megbeszéltek egy szombat esti vacsorát. Péntek este a srác a haverjaival elment megünnepelni a dolgot. Annyit ittak, mintha alkoholtilalom visszatérésére készültek volna fel. Szombaton nagyon rosszul volt, húszpercenként szaladgált a klotyóra hányni vagy fosni. Néhány órával késöbb a hányást már törölte a programból, de a rendszeres WC látogatást még nem. A randit ennek ellenére nem akarta lemondani, félt, hogy többször nem lenne bátorsága a lényt meghívni.
Így hát találkoztak a Westchesteri állomáson és bevonatoztak New York-ba. Az étteremben már az előétel közben bocsánatot kért, és elviharzott a mellékhelység felé. Ezután az előételt mát megszakítás nélkül végig tudta enni, de a következő fogás közben ismét ki kellett mennie. A desszert alatt ismét késztetést érzett, de nem akarta nevetségessé tenni magát az állandó WC-be rohangálással, így inkább visszatartotta. A dolog pár perc múlva elmúlt, ám ekkor úgy érezte, hogy némi gáznemü anyag készülne távozni belőle. Úgy döntött, hogy szép óvatosan kieregeti ott az asztalnál. Szerencsétlenségére a gázzal együtt némi meglepetés is érkezett.
Na most szarban vagyok - gondolta (és érezte is). Ahelyett, hogy azonnal kiszaladt volna a WC-re, inkább megkapaszkodott a székben és egy kicsit megemelte magát, hogy minnél kevésbé nehezedjen rá az "ajándék csomagra". Ezt a jóga-pozíciót fenttartotta a desszert végéig, és közben erősen gondolkozott, mit tehetne, mielőtt érdekes illatot kezdene árasztani, illetve a nadrág kívülről is megmutatná, hogy mi rejtőzik benne. Igen gyorsan fizetett, és távoztak az étteremből. Úgy ment az utcán, mint egy cowboy. Az állomás felé menet egy bolt mellett haladtak el.
- Nem lenne gond, ha beugranék, és megvenném azt a mellényt, amit már a múlt héten kinéztem magamnak? - kérdezte a lányt.
- OK, legalább én is körülnézek egy kicsit - válaszolt a lány.
Szerencsére a férfi osztály balra volt, a női jobbra. Így hát szétváltak. Hősünk felkapta az első mellényt, ami a kezébe akadt, majd rohant a nadrágokhoz. Kiválasztotta a sajátjához leginkább hasonló nadrágot, majd az egész cuccot odaadta az eladónak. Közben az egyik szeme folyamatosan a lányon volt, (aki a bolt másik felében nézelődött), nehogy az észrevegye, hogy nadrágot is vásárolt. Mivel a mellényt nem akarta megvenni összeszorított szájjal (hátha a a barátnője tud 15 méterről is szájról olvasni) odaszólt az eladónak:
- Csak a nadrágot.
- Tessék?
- Csak a nadrágot. (Az egyik szem folyamatosan a barátnőn.)
- Ah. OK.
Fizetett, és a lánnyal együtt elindultak az állomásra. Felszálltak a vonatra, és találtak két szabad széket az egyik kocsi közepén. A srác le sem ült, hanem azonnal távozott a mellékhelység felé. A vonat elindult, ő pedig levette a nadrágját és az alsóját. Az egészet egy golyóvá hajtogatta, majd kidobta az ablakon. Ezután megmosakodott, majd kézbevette az áruházban kapott szatyrot. Kinyitotta, és rádöbbent, hogy a szatyorban csak a mellény van.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 19:33:42

Ez régi, de hátha valaki nem ismeri. Akik ismerik, azok kussoljanak, lécci!

Mész az új piros kétüléses kabrióddal, és meglátod egy buszmegállóban várakozni Az Ideális Nőt. soha vissza nem térő alkalom. Odakanyarodsz, már invitálnád, de ekkor a várakozók között egy öregasszony rosszul lesz. Mit teszel? Beviszed a kórházba az öregasszonyt, és elszalasztod életed szerelmét, vagy elhúzol életed szerelmével, és hagyod meghalni az öregasszonyt?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 19:36:17

@helianthus: természetesen, ha azt kívánod! (hányingerre is tudok ám háziszereket :P)

@atpijkamo: nőt az ülésre, öregasszony a csomitartóba, nem?

CID 2014.03.07. 19:45:44

@atpijkamo: És ha mindkét vágányon lennének gyerekeid, az egyiken egy, a másikon kettő? Válaszként, két csimotád van, nem elfogadható;)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 19:47:16

@sugargiraffusplumps.: :)) Max félpontos. Nincs csomagtartó.

1 kabrió két üléssel
2 tömött buszmegálló haldokló öregasszonnyal és életem szerelmével.

Nincs busz, más autó, mentő, telefonszám elkérés, semmi. Ezekkel kell megoldani.

@Nattramn: :)) Gondolhattam volna. De mit csinlnál a helyemben?

helianthus 2014.03.07. 19:48:35

@Nattramn: hát egyél. :8/
@sugargiraffusplumps.: jajjmár! Erős gyomrom van, bírja. Asszem. :D

helianthus 2014.03.07. 19:49:37

@atpijkamo: megkéred a nőt, hogy vigye ő kórházba a nénit és jöjjön vissza érted. ?

Aureliano Buendía 2014.03.07. 19:50:21

@atpijkamo: „De mit csinlnál a helyemben?”

Nem innék nyugtatóra pálinkát:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 19:50:22

@CID: :)) Hülye. Hát amelyiket jobban szeretem.

Ha szülő leszel, megtudod, hogy rossz válasz. Darabra mennék.

Elfognak, kezedbe adnak egy kést. Vagy leszúrod az egyik gyereked, vagy mindkettőt lelövik. Mit teszel?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 19:51:31

@helianthus: Nem jó, mert ez olyan lenne, mint a telefonszámát elkérni. Nem megengedett megoldás. Gondolkozz, már nem vagy messze!

Ádám 2014.03.07. 19:52:01

@atpijkamo: Ott helyben meghágod az öregasszonyt, tehát azzal életet "leheltél" beléje, ezért jobban lesz, aztán elhajtasz a csajjal.....

Ádám 2014.03.07. 19:53:41

@helianthus: 20 perce hívott fel a nagynéném, hogy vasárnap fél 9-kor lesz a temetés

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 19:53:46

@Ádám: nagyonhülye!!! :D

@helianthus: ááá, láttál te már olyan pasit amelyik a tutujgatott autója kormányát átengedi egy nőnek? mégha pirosruhás is?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 19:56:04

@Nattramn: "Ideje ennem egy kis arckrémet."

:)) Öt perce ezen röhögök. De mi köze ennek Batgirl-höz? Valamiről lemarattam.

Ádám 2014.03.07. 19:56:07

@sugargiraffusplumps.: inkább egészséges! minden szempontból!:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 19:58:43

@uraaam: "Nem innék nyugtatóra pálinkát"

:)) Olyan szemét vagy!

@Ádám: :)) Hát Ez nem jutott volna az eszembe.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.07. 20:03:34

@atpijkamo: A nő doktornéni, és meggyógyítja.

helianthus 2014.03.07. 20:06:19

@atpijkamo: akkor elviszem a nénit én és megmondom a nőnek, hogy várjon meg b+! Haggyálmár ilyenkor már! Péntek is van, még egy óra meló is van, áhhhh!
Na mondd gyorsan a megoldást, mert bemohásodok agyilag, aztán gyöhetsz locsolni!

helianthus 2014.03.07. 20:07:21

@sugargiraffusplumps.: végülis igazad van. Én átengedem a kevésbé tutujgatott kocsimat a pasiknak, de aztán szidom őket, ha szerintem nem megfelelően vezetik. :D

Anomalocaris (törölt) 2014.03.07. 20:07:44

@atpijkamo: Azt álmodtam, hogy homártalálkozóba botlottam egy sörözőben. Ott volt batgirl is. De a pontos résztvevők névlistája egy tégely arckrémben volt elrejtve, amit valamiért megettem. De csak óvatosan, különben még batgirl kiszúrt volna, és így is gyanús lehettem a fura ruhámmal.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 20:08:58

@Nattramn: :)) Írnék még több szmájlit, de már csak 4925 karaktert írhatok.

igazságos 2014.03.07. 20:16:15

szóval gyrosst nem az új ablakpárkányon kéne enni

AtiSnatch 2014.03.07. 20:17:18

@atpijkamo: a legjobb haverodat kihagytad a történetből :)

Ádám 2014.03.07. 20:19:27

@AtiSnatch:@atpijkamo: pedig AZ hét szentség, hogy tudja a tutit!:):D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 20:23:58

Na jó, luták és buták vagytok, elmondom.

Megkérek egy vezetni tudó utast a buszra várakozók közül, hogy vigye be az autómmal az öregasszonyt a kórházba, és életem szerelmével kézenfogva belegyalogolunk a naplementébe.

Ádám 2014.03.07. 20:26:03

@atpijkamo: PERSZE ! s a kocsid UGROTT!?!:) ez nem ÉLETSZERŰŰŰŰŰŰŰŰ!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 20:27:45

@Ádám: :)) Hát majd igyekszem visszaszerezni. De életem szerelme egy van, kocsi meg sok.

Ádám 2014.03.07. 20:27:55

Hoppá!

LÉPEM! szólt az asszony, hogy PÉNTEK! van.:)

AtiSnatch 2014.03.07. 20:31:10

@atpijkamo: egyépként az úgy van, hogy a legjobb haverod integet egy busz megállónál, megállsz vele beszélgetni észreveszed álmaid nőjét, majd egy mammer rosszul lesz mer ráborul a banyatank :D

Anomalocaris (törölt) 2014.03.07. 20:33:05

@atpijkamo: Ez nem lehet a megoldás. Ez egy trükk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.07. 20:34:35

@Tanácstalan: Nem meglepő
Azt a barmot is leütöttem volna, amelyik ötkor jön oda a bajával, amit 3kor jelzett, de azóta nem bírt válaszolni, hogy nem jó...

helianthus 2014.03.07. 20:34:44

@atpijkamo: "életem szerelme egy van"
Ez bisztos?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 20:36:03

@AtiSnatch: Jólvan na, elbasztam.

Csak neked, a többiek már ismerik: Búzamező közepén fekszik egy halott ember. Nem vezet hozzá csapás semmilyen irányból se. Hátán hátizsák. Ha a hátizsákját kinyitotta volna, életben maradt volna.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 20:37:16

@helianthus: Persze, attól életem szerelme.

Ez olyan, minthogy az emberiség átlag IQ-ja mindig 100.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.07. 20:38:16

@atpijkamo: És nem is sikoltozott. Vannak időnként különös álmaim.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.07. 20:39:56

@AtiSnatch: Ukrajba ben tagja az Uniónak, ők olyt megtehetnek, amit tagok nem biztos.

helianthus 2014.03.07. 20:42:20

@atpijkamo: jó, de több mint 7 milliárdan vagyunk. Kizárt, hogy csak egy életed szerelme legyen köztük. Max a többivel (még) nem találkoztál.

AtiSnatch 2014.03.07. 20:44:40

@atpijkamo: bisztos Pataky Attilát visszahozták a ufók és a táskájában volt az eddaművek összes... egyébként manyecsnak ne mondd el, ha igaz megy maj ejtőernyőzni :D

Anomalocaris (törölt) 2014.03.07. 20:47:03

@helianthus: Ez nagyon sok embi. Nem érzel időnként embitúladagolást?

helianthus 2014.03.07. 21:00:51

@Nattramn: én itt vidéken nem annyira, mint te ott esetleg. Csak ha majálisra megyek, meg búcsúba. De kerülöm az ilyen rendezvények látogatását és így elvagyok.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 21:09:13

@helianthus: Mivan? Mivan? Mivan? verekedni akarsz?

Csajjal csak egyszer verekettem életemben.

@AtiSnatch: :))

@Nattramn: "Vannak időnként különös álmaim."

:)) Időnként???

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 21:11:13

Az iskolának az életre kell felkészítenie. Sokkal többfélét kell tanítani, sokkal kevesebb sznobériával és tudományos gőggel! Nem csak klasszikus zenét meg népdalokat kell megismertetni a következő nemzedékekkel, hanem a Pink Floydot, a Depeche Mode-ot, Björköt és a Radioheadet is. Nem csak Katona József Bánk Bánja meg Csokonainak A reményhez írt verse fontos része a nemzeti kultúrának, de Cseh Tamás és Bereményi Géza Jobbik részem című dala vagy Fábri Zoltán filmje, Az ötödik pecsét pont úgy. Nem csak a sportot kéne gyakorolni az iskolákban, hanem a táncot is, mert az szintén mozgáskultúra, csak épp nem elsősorban a fizika külső törvényeire, hanem az élet és a lét belső folyamataira fordítja a figyelmet.

Sokkal kevesebb nyers, lexikális ismeretanyagot kell egy diáktól megkövetelni, azt viszont következetesen meg kell követelni! Nem kell a koszinusz meg a tangens, de álmából felkeltve se bírja átbaszni egy bank a rafinált hitelkonstrukciójával! Nem kell a termodinamika második főtétele vagy Marius hadseregreformjának a pontos ideje, de legyen képes megszerelni otthon a csapot, és ne csak fogja föl, de lássa is be, hogy az országnak - miközben horribilis adósságtömeget görget maga előtt - nincs lehetősége tizenharmadik meg tizennegyedik havi nyugdíj folyósítására, bármennyire is meg lenne annak a helye. Továbbá következetesen fel kell számolni a puskázás, a plagizálás meg a bérezésért zajló szakdolgozatírás és vizsgázás mindennapos gyakorlatát, egyszer s mindenkorra az idegekbe vésni, hogy a bukásnak az elkövetőre nézve lényegesen kevesebb káros következménye van, mint a csalásnak.

www.facebook.com/Robert.Puzser

Puzsér 4 prezident. Ha még nem mondtam volna.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 21:12:53

A magyarság jövője nem Moszkvában vagy Brüsszelben dől el, hanem a tantermekben. Ott van a mi legnagyobb kincsünk, a reményünk és a végzetünk. /PR/

Anomalocaris (törölt) 2014.03.07. 21:20:15

@helianthus: Odrivágások is vannak? Amikor embik ünnepelnek a legyilkolt konnektororrú teteme fölött? :8X

Anomalocaris (törölt) 2014.03.07. 21:22:17

@atpijkamo: Én sajnos nem emlékszem mindegyikre olyan részletesen, mint Kompi.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.07. 21:27:22

@atpijkamo: Miért Depeche Mode? Akkor én meg azt mondom, hogy Burzum is legyen meg Rachid Taha meg Alim Qasimov.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 22:09:25

mennyetek már aludni vagy inni vagy kufircolni, hát késő van már.

Atörökk 2014.03.07. 22:10:35

@sugargiraffusplumps.:
Péntek má megvolt, gyöttem homárzani.

helianthus 2014.03.07. 22:12:03

@Nattramn: van. :8/ de nem járok olyanra!

helianthus 2014.03.07. 22:19:07

Kozeli helyeken szisszen a seeerem...

Aureliano Buendía 2014.03.07. 22:20:11

@helianthus: én ott helyben megdöngetném a csajt a motorháztetőn, majd utána - mivel már le lett rendezve -, bevinném a mutert a kórházba.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 22:22:33

@atörökk: jut eszembe: tudod-e mit mond a szótlan török gyerek édesanyja a fiának?

@agresszív kismalac: nem hiszek én a tündérmesékben!

helianthus 2014.03.07. 22:28:58

@uraaam: szép megoldás. Korhatáros, de praktikus.

Aureliano Buendía 2014.03.07. 22:30:56

@helianthus: felesleges túlbonyolítani. Tú in ván.

helianthus 2014.03.07. 22:38:29

@sugargiraffusplumps.: jajj.
@uraaam: Tú in ván? A nénit is megcsinálod a motorházon? :O

Aureliano Buendía 2014.03.07. 22:42:15

@helianthus: nyet. Ne légy buta.
Kilányt megcsinálom, mameszt megmentem.

helianthus 2014.03.07. 22:44:34

@uraaam: hagy legyek már buta. Iginek is szabad.

AtiSnatch 2014.03.07. 22:45:02

@sugargiraffusplumps.: hát ez ojat szólt, hogy felébredtem , pedig nem is aludtam, csak walkingdídet néztem :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.07. 22:45:52

@uraaam: avagy szoppardon! :D

na, álmoggyatok amit akartok, nekem sikít a pizsamám!

Aureliano Buendía 2014.03.07. 22:46:44

@helianthus: háááát... a mellyed is mövban hozzá?

@sugargiraffusplumps.: 6 liter víz;)

helianthus 2014.03.07. 22:50:55

@uraaam: van. Csak kisebb. Ez szükséges, de nem elégséges feltétele a butázásnak?

igi1 2014.03.07. 22:52:52

@sugargiraffusplumps.: az semmi most ppen hullanak mint a legyek

mustafa után az egyik fiú utána mustafa csaja utána meg a rüstem pasa bátyja

1 részbe 2 öngyilkosság meg egy torokbágás

tiszta izgi ahogy elvágjk a másik torkt baltáal

péntek esti horror lassïtva

igi1 2014.03.07. 22:55:55

Szal szulejmn 126. Rész aki horrort akar mára nagyon durva

mi jelenleg 36. Résznél tartunk mer félbeveszik

igi1 2014.03.07. 22:59:11

íme

m.youtube.com/watch?v=2wQtowAvXNE

a vége felé a lassítós baltás jelenetet látni kell

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.07. 23:03:29

Tudtam, hogy van valaki, aki nézi ezt a sorozatot!

igi1 2014.03.07. 23:12:58

hiaba nekem tetszik az h milyen könnyedén lesznek ezek öngyik

de fordítják magyarra az indavideőn is csak kell rá várni egy hetet

Anomalocaris (törölt) 2014.03.07. 23:13:22

@sugargiraffusplumps.: Ivás és homározás nem zárja ki egymást.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.07. 23:17:22

@atpijkamo: Inkább unalmas. De biztos az illető egyik kedvenc zenekara. Ezért azt akarja taníttatni. És máris összedöntötte a saját elméletét.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 23:23:07

@Nattramn: Nem ez a lényeg.

Az a lényeg, hogy az oktatást modernizálni kell a kor adottságai és igényei szerint. Olyat kell tanítani, ami hasznos, és úgy, hogy hatékony legyen.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 23:36:13

Puzsér Róbert
January 18
Amikor az Orbán-kormány visszamenőleges hatállyal megszavaztatta Európa legkeményebb bankadóját, örült a szívem. Zavart kicsit az eljárás gyorsasága meg a visszamenőleges hatály, ezekkel szemben azonban ott állt a bankok több évtizedes gátl...ástalan hazudozása, a gigantikus profitjuk és az ország megnyomorítása.

Emlékeztem a tömegesen vásárolt reklámpercekre, melyek során előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból zúdítottak a tudatalattinkba mosolygó kisgyerekeket, boldog házaspárokat, frissen vásárolt autókat és szép, új lakásokat, hogy azok az ő szuperalacsony kamatozású hiteleiket kellően vonzóvá tegyék. Véletlenül se esett szó kockázatról, fedelüket vesztett családokról, öngyilkosságról vagy alkoholizmusról, amelyek legalább olyan gyakori következményei a hitelfelvételnek, mint a kertvárosi idill vonzó képsorai.

Sehol Európában nem ment olyan jól a bankbiznisz, mint nálunk. A politika természetesen minden esetben leszedte a maga sápját például a hitelre vett autó vagy lakás utáni illetékből, a bankárkaszt pedig olyan mértékű profitot préselt ki a gyarmati sorban tartott társadalomból, mintha az Új Eldorádóra bukkantak volna volna a Kárpátok bércei közt.

Amikor aztán beütött a válság, és a forint árfolyama összeomlott, a bankárok annyira kíméletlenül és akkora mértékben emelték meg a kamatotokat, hogy az családok tízezreinek a költségeit növelte az elviselhetetlenségig. Ahelyett, hogy a nehezebb időkben kisebb profittal is beérték volna, minden nyomorúságos forintot kipréseltek abból a jobb sorsra érdemes generációból, amelyik épp családot próbált alapítani, amelyik napi tíz-tizenkét órát dolgozott, hogy magát a felszínen tartsa, és amely generáció egyik fele ma már nyugatról szemléli, hogy a másik fele milyen ütemben csatlakozik hozzá.

A bankadó igazságos volt. Sőt, még a mértéke is az volt. Az így behajtott évi százötvenmilliárd forint pedig tetemes összeg. Ennél kevesebbet költünk példul a felsőoktatásra. Csakhogy több mint három év elteltével azt látom, hogy ez a temérdek pénz nem azokhoz kerül vissza, akiket a bankok a hitelkonstrukcióik segítségével kifosztottak. Ebből a pénzből - bár érdemi módon lehetne könnyíteni a devizahitelesek nyomasztó terhein - stadion épül, és lesz nyugdíjemelés meg ingyen utazás meg minden szarság, ami épp a parlamenti többség szívügye, csak épp azokhoz nem kerül vissza belőle semmi, akiktől a bankárok valaha kicsalták.

Százötven milliárdból a havi törlesztőrészletet akár harminc-negyven százalékkal lehetne csökkenteni. Valós és érdemi segítség lehetne. Segítség?! A lófaszt. A minimális korrektség lenne azokkal szemben, akiket a devizacsapdákba löktek. Csakhogy a politika sokkal pragmatikusabb annál, semhogy efféle erkölcsi apróságok ihlessék a döntéseit. Miközben a kormányzat teli torokból uszít a bankok ellen, a beszedett pénzt esze ágában sincs azokra költeni, akiket megillet, inkább jut belőle a hárommillió nyugdíjasnak meg a céges partnereknek. Velük lehet ugyanis a Kárpát-medencében választást nyerni, nem a devizahitelesekkel.

Egy újabb nemzeti abszurddal lettünk nyomorultabbak: Robin Hood és vidám narancssárga gatyás legényei a sherwoodi erdőben megállítják Hereford püspökét, aki az Anyaszentegyház nevében embereivel épp kifosztotta a környék parasztjait. Robin lefegyverzi a katonákat, elveszi az adót, majd az életéért könyörgő püspöknek arról szónokol, hogy ilyen nehéz időkben gyalázatos bűn elvenni a szegényektől az utolsó betevő garasaikat. Aztán amikor megunja a saját nagyságáról és Hereford püspökének romlottságáról szóló szuggesztív beszédét, utasítja az embereit, hogy a terménytől rogyadozó szekereket meg a pénzesládákat nehogy az éhező parasztokhoz vigyék vissza, hanem Nottinghambe, a bíró ugyanis új lőteret akar építtetni, meg egyébként is nagy buli lesz a főtéren, ahol ha két kézzel szórja a tömegbe a füstölt sonkát, akkor jövőre indulhat a helytartói székért. Itt tartunk most. Egy kibaszott nyomasztó mese kellős közepén.

(Megjelent a Nevem Senki című hetilapban.)

Black Hole 2014.03.07. 23:40:28

Ez a redőnyös nem tudom, vállal-e külföldön munkát. Lehet fel kéne hívnom.

Black Hole 2014.03.08. 00:51:17

@Nattramn: maradjunk a magyarnál, vagy angolnál:)

Anomalocaris (törölt) 2014.03.08. 00:57:28

@Black Hole: Egyszer fogtam angolnát. Nagyon ízletes volt.

Black Hole 2014.03.08. 01:02:39

@Nattramn: de olyan ronda. Egyszer ettem halászlében. De már régen.

Black Hole 2014.03.08. 01:46:05

@Nattramn: mert olyan kígyó forma. De lehet, hogy csak én vagyok túl finnyás. Amúgy nem volt rossz íze.

Black Hole 2014.03.08. 01:48:20

@Nattramn: mondjuk itt a halpiacon vannak olyanok, hogy csak bámulok. Egyik másik nagyon csúf, pl a monkfish.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 02:51:50

@atpijkamo: Elképzelhetetlen, hogy kétüléses kabrióm legyen. Pláne piros.

Ádám 2014.03.08. 03:51:02

@helianthus:
helianthus 2014.03.07. 20:42:20
@atpijkamo: jó, de több mint 7 milliárdan vagyunk. Kizárt, hogy csak egy életed szerelme legyen köztük. Max a többivel (még) nem találkoztál.

Normál, egészséges esettben az csak 3,5 milliárd, ami pedig már nagyon kicsi merítésre ad lehetőséget!:):D

Ádám 2014.03.08. 03:58:59

SZÉP s KELLEMES NŐNAPOT KÍVÁNOK!

Szinte minden NŐNEK!:)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 04:01:27

@Ádám: Jé tényleg. Nőnap van. Én is, én is. Mármint kívánok, nekik.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 04:09:32

@Ádám: Szóval nekem van mentségem. Hát neked?

Ádám 2014.03.08. 04:11:22

@Tanácstalan: Nekem is van! ha egyáltalán kell mentség.....

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 04:12:51

@Ádám: Kell. Rendes ember ilyenkor fordítja a másik oldalára a zasszonyát. :D

Ádám 2014.03.08. 04:15:28

@Tanácstalan: Akkor megyek is vissza! megpörgetem.....

Manyecska 2014.03.08. 06:40:03

@Ádám: háb+ én annak érzem magam két kg vattával a lábam közt!:D
..egyúttal a nőgyógyászomnak is boldog névnapot, utoljára akkor láttam amikor műtősruhában +maszkban lopakodott felém bemosakodás után, megállíthatatlanul..:D brrrr...folyton lepereg előttem, marha jó cuccot kaphattam mer azóta hányingerem van vázze!

Manyecska 2014.03.08. 06:42:29

@Tanácstalan: nem, az úgy van: rendes ember akkor fordul az asszony másik oldalára.:D Na lefexem. Azt írja az egyik pappírom nem hozzak fontos döntéseket pár napig komolyan ezek a kórházban horoszkópot is készítenek??:DD
Ja meg két hétig nincs házasélet, tehát félreléphetek:P:D

Ádám 2014.03.08. 06:53:01

Mintha azt írtam volna, hogy " szinte minden NŐNEK SZÉP NAPOT S KELLEMES NŐNAPOT KÍVÁNOK!" :PPP

Manyecska 2014.03.08. 07:29:47

@Ádám: hol vannak itt nők? csak buzik vannak.:DDD:P

AtiSnatch 2014.03.08. 07:45:29

a fasszé nem alszotok... :D minden kedves és kedvetlen nőnek boldog Zoltán napot kívánok! :)

Manyecska 2014.03.08. 07:53:49

@AtiSnatch: nekem van + fél óra altatásos fórom tegnapról!:D:D mosni kell, reggelit készítettem na. De majd most.
Legyen nektek könnyű a föld..:P

AtiSnatch 2014.03.08. 07:56:17

@Szőkenő Szarvas: kórház után neki állsz mosni kaját csinálni főleg h nőnap?? há nincs neked családod? baszd le őket helyettem is. :D

Manyecska 2014.03.08. 07:56:34

Egyúttal jó étvágyat annak az EMBERNEK :D akinek van étvágya:)

Manyecska 2014.03.08. 07:59:23

@AtiSnatch: nemár, bevásároltak, főztek-főznek, kutyátsétáltatnak, de egyébként én lökdöstem el őket a konyhából!! olyan rántottát csinálnak a fijjúg hogy: szalonna, kolbász, booooááááá:(( :D...
Aztán majd teregethetnek:)
Hoztak reggelit egy szavam nem lehet. Még a névnapi ajándékot is megveszik maguknak:DD /nálunk két Zoltán is van a lakásban..:)../

Manyecska 2014.03.08. 08:06:14

..Már nem úgy értem hogy buzipárost rejtegetek a lakásban:DDDD na jó éjt!:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.08. 08:08:07

@Szőkenő Szarvas: Mi van? Ez egy teljesen normális rántotta. Még hagymát is bele, meg nyersen is vágni rá egy kicsit. Pirospaprika hegyeket.

Manyecska 2014.03.08. 08:22:04

@ColT: boooááá:D meg körmöt is, mi? Jut eszembe le kellett mosni a körömlakkot a lábujjakról mer az altatóorvos nem ismer tréfát. Asszongya hogy látja majd ha lilulnak a körmök..?:DDD:OOOO A műkörmöket is le akarták tépni szobatársamról de aztán beérték a csülökkörmökkel..:D

AtiSnatch 2014.03.08. 08:28:40

@ColT: csak egy kis sonka hiányzik belőle, fene az úri bélét... :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.08. 08:38:05

@AtiSnatch: Ja

@Szőkenő Szarvas: A körömlakkot azokról a lábujjakról tényleg le kell mosni, amiket rántottába darálsz, hát milyen íze lesz különben?

Manyecska 2014.03.08. 09:23:31

@ColT: "A kutatók szerint az altatásban lévő ember EEG-mintázata lényeges hasonlóságot mutat a kómába esett betegek agyi elektromos jeleivel, miközben határozottan különbözik az egészséges alvásra jellemző EEG-képtől. "
nab+ akkor ezért vagyok ilyen kókadt :D
.
www.origo.hu/egeszseg/20120621-mi-tortenik-az-agyban-muteti-altataskor.html

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.08. 09:27:34

@Tanácstalan: "ezekkel mi a célod?"

Nincs célom. Tökéletes helyzetelemzések.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.08. 09:36:12

Van, akinek az agyában amúgy sem történik semmi :D

Manyecska 2014.03.08. 09:41:38

@ColT: fúvazze kva szar volt komolyan.
Ámde most elmegyünk bútort venni /:DDD/ meg ágyat:) kérgezték akarok-e menni, hát szerintem aludni fogok tudni ott is max. a kocsit hányom tele megint. Nade most arrébb mert olvasom a Kóma c. könyvet. Épp küretet csinálnak a csajnak amikor bekómál.:P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.08. 09:47:49

Tíz szülész-nőgyógyászt ítélt a Fővárosi Törvényszék pénteken első fokon, nem jogerősen 1,5 és 2,4 millió forint közötti pénzbüntetésre, mert hálapénzt kértek szülés levezetéséért.

www.origo.hu/itthon/20140307-eloszor-iteltek-el-nogyogyaszokat-halapenz-miatt.html

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.08. 09:49:36

@Szőkenő Szarvas: Miért altattak amúgy?

@atpijkamo: Mik vannak! Hálapénzt... Szülésért... Ki hallott már ilyet...

CID 2014.03.08. 10:15:20

@atpijkamo: A kölykökre bízom a döntést;)

@Ádám: Mivan, megörültél, hogy szakmabeli? :D

helianthus 2014.03.08. 10:20:36

@Ádám: @Tanácstalan: köszi, viszont! :)
Jó reggelt!

Manyecska 2014.03.08. 10:31:16

@ColT: mer amúgy valószín lerúgtam volna a fejüket a fájdalomtól.:D épp azt néztem tele van szúrkálva a vénám. Azon röhögtünk pár napja a munkahelyemen hogy biztos megcsinál az altatóorvos az altatás alatt:DDDD:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 10:34:21

@Szőkenő Szarvas: Az nem jó, mert ha a zassony másik oldalára fordulok, nagyot esek az ágyról. A padlóra. Meg 75%-ban ott van a csemete is közöttünk, mert saját ágyban alvásra csak reggel 4-ig van képesítése. Szóval maradok a saját verziómnál. :D

Látom, hányingered van még. Ez már ilyen pszicés (pszichés), vagy milyen dolog lesz. Tolj le egy stuca valamit, lányok krémlikört szoktak. Lehet, attól jobb lesz. Az rendben, hogy házaséletet megtiltották - férjed hová megy erre a két hétre; legalább vasalnod sem kell -, de cekcuálisan nemit szabad-e? Ez a fontos! Sőt: fontosch! :D

Atörökk 2014.03.08. 10:34:25

Áprilisnégyrőlszójjon a zének! Ja, az egy másik. Izé, szaporoggyatok, sokasoggyatok! Legalábbis próbálkozzatok.

Atörökk 2014.03.08. 10:36:10

@Tanácstalan:
"férjed hová megy erre a két hétre"
Szegénynek fején találtad a szeget :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 10:37:48

@Szőkenő Szarvas: "biztos megcsinál az altatóorvos az altatás alatt"

Fáj a füled, orrod, szád, esetleg a kloákád? Nem? Akkor semmi nem történt. :D

(Nem túl úriember haverom: hinnye, mennyire optimista vagy. :D ).

Manyecska 2014.03.08. 10:37:54

@atpijkamo: mi a betegszállítónak doptunk össze -párszáz forintot fejenként- a csajokkal a kórterembe.., mer nagyon ari volt kezdettől fogva-többször boldog nőnapot kívánt előre is- meg szórakoztatott minket. Olyan jó volt a hangulat -persze én kezdtem-hogy hangosan visongtak a lányok, mondtam is de jó hogy végre felvisz a müttőbe!:):P...még puszikát is kaptunk amikor távoztunk.
Mondjuk biztos öregszem még sosem fizettem pénzt azért hogy a pin..mat mutogathassam.:D:P....azt a gürizést amit reggel óta tologatott oda-vissza mindenkit, meg pakolászott fel-le, embertelen. A pizzafutárok bekaphatják a fütyimet amikor tartják a markukat legközelebb köpjetek bele! :P
De az orvosoknak senki nem adott. Így jártak.:P Tényleg!!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 10:40:15

@atörökk: Azt nem akartam. Hiába vagyok rutinos rídonli, még mindig nem tudtam eldönteni ezer dolgot. Ezek közül az egyik, hogy akkor ő most férjezett, hajadon, netán már szabadult.Mert állandó jellegű tettestársával (igi) állandóan megkavarnak.

Manyecska 2014.03.08. 10:42:28

@Tanácstalan: :DDD ugye?:D..amúgy nem pszichés mer amióta felvertek álmomból....azóta folyamatosan...pedig eszem kekszet meg csokit..Dúlva, szobatársaim is jól mulattak a müttőben:D mondta egyikük egy nénit tíz percig ébresztgettek..:(..Rögtön meg lettem szavazva a legszarabbul kinéző szobatársnak asszonták csináljak valamit mer miattam nem mehetnek haza:DDDDD...:D..@atörökk: mink most lelki társak leszünk két hétig. Az olyan szép. Nemde?:P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 10:42:56

@Szőkenő Szarvas: "De az orvosoknak senki nem adott"

Na ezért van még hányingered. :)

Atörökk 2014.03.08. 10:44:28

@Tanácstalan:
Pedig nem olyan nehéz. Kicsit olvass a sörök között :D

helianthus 2014.03.08. 10:45:27

@Szőkenő Szarvas: ez rendes tőletek. A beteghordó munka elég alulfizetett. Pedig nem csak az ágyon tologatnak, emelgetnek is. :)
Az orvosoknak nézzétek meg a kocsiját. Láttam nőgyógy előtti parkolót, háát hagyjuk inkább. de nem a verèb hordta össze nekik...
Persze nem vitatom, hogy a munkájuk fontos és hasznos, de az altatóorvosé is az, mégse kap hálapénzt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.08. 10:47:08

@Szőkenő Szarvas: :)) Egy betegszállítót ítélt a Fővárosi Törvényszék pénteken első fokon, nem jogerősen 15 millió forint pénzbüntetésre, mert fejenként párszáz forint hálapénzt fogadott el és többször boldog nőnapot kívánt előre is.

Manyecska 2014.03.08. 10:50:40

@Tanácstalan: :DDD nem, a dokik voltak tőlünk kiakadva milyen jól elvagyunk, egyik szerint azért jöttünk be..:P egész nap rajtam keresztül dumált két szőkenő szarvas a szoba két ellentétes pontjáról:D, hülyeállat solymáriak:DD, igen jó buli volt mert ötünket egyszerre csináltak meg futószalagon..:D, azt versenyeztünk ki tud nagyobbat hányni, ehh... még a müttőben is egymáson röhögtünk ki hogy motyog ébredezés közben.:DD ..Volt ott olyan nőnap!:D

Manyecska 2014.03.08. 10:55:13

@helianthus: azon röhögtünk-mer kaptunk xanaxot-:D, az egyik szobatársam 90 kg felé konvergált, a legnagyobb baja az volt, vajon hogyan rakják fel a müttőasztalra?:DDDD De megoldódott mert saját lábon tipegtünk fel ilyen szülőszék-szerű izé:(( aztán ott mindenféle kütyüt rámraktak meg a kis vámpír szúrkálni kezdett.:D

Ádám 2014.03.08. 10:57:23

@CID: "AZ" éppen nincs a három-3,5 között!:)

Manyecska 2014.03.08. 10:59:58

@agresszív kismalac: Dicsértessék..!..@helianthus: :Dlátod a Komponista miről maradt le tegnapelőtt kérdezte belőlem a hányás is vicces lenne vajon?..:D.....,.kontrollon szoktak adni:) jobb helyeken leosztják az altatóorvosnak is!!..Akinek nem tetszik kinyalhatja, mert tényleg megérdemlik, baszki, profik!!! kurvaaanyjukat képzelnek hogy havi 150-ér ott állnak majd 30 évig úgy hogy lelkiismeretesen végzik a munkájukat? Hátnem.

Manyecska 2014.03.08. 11:02:39

@atpijkamo: Szerintem ott nem hálapénz lehetett inkább valamiféle protekció!? Mindenki ad évtizedek óta. Hülyeség. A MÁV a legjobb kórház..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 11:04:01

@Szőkenő Szarvas: az lehet. mer a személyszállításhoz kurvára nem értenek.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 11:05:30

Éljenek a nemzetközi Zoltánok!

Aureliano Buendía 2014.03.08. 11:07:03

@}-}---

A pi... izé... nőknek.

helianthus 2014.03.08. 11:07:13

@agresszív kismalac: kihagytad a bè betűt.
@sugargiraffusplumps.: ezt harmadszorra értettem meg. Azóta hüppögök. :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.08. 11:08:43

Az emberek nem akarják beengedni a napfényt. A csaló pedig segít nekik ebben.

:'(( Ez Chamtrail. :''((((((

Manyecska 2014.03.08. 11:10:17

@uraaam: :DD kösz. Én gondoltam rárajzolok filccel a hasamra valamit a dokinak, de aztán elvetettem. Már az ötletet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 11:10:55

@helianthus: ne sírjál, szombat van, süt a nap és minnyár megyek pikknikkni a hegyódalra :D menjél te is kirándulni!

Manyecska 2014.03.08. 11:12:53

@atörökk: Méééér???? Egyszer jobb kéz, egyszer bal, kettő van a pasiknak nem?:P
Na, megyek olvasom tovább a Kómát..olyan szép már ketten kifingottak altatás közben.@helianthus: a kollégámnak volt egy mondása hogy "az eü. ellátás addig ingyenes amíg beteg nem leszel"..hát ez igaz:D...beteghordó ment du. a császárosokhoz asszonta, viszi a törpikéket:D:P

helianthus 2014.03.08. 11:14:31

@sugargiraffusplumps.: megyek a virágoskertembe. ;) megcsinálom.

Manyecska 2014.03.08. 11:17:14

Különben fasza volt a Homárt olvasni-kollektíven az ágyamnál:P:D a nagyképernyős Igi ájfonon vagy mi a tököm van az ágyaknál/!/, a Torkos csütörtökös poszt öt kiéhezett nőnek brutál volt:(:D
..:P utána recepteket cseréltek majdnem lerúgtam a mellettem fekvőt:D

Atörökk 2014.03.08. 11:18:09

@helianthus:
Khmmm... Akarjuk mi eSZt tudni? :D

Manyecska 2014.03.08. 11:18:39

Igi nem vótál tegnap? egyik megkérdezte a dokit mikor mehet VÉGRE zumbázni..?:OO:D épp doki 20 centi mélyen ultrahangozza alulról...:DD

Manyecska 2014.03.08. 11:19:52

Én is kihányom magam a kertbe. lejárt a kettedik mosás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 11:24:16

@helianthus: ais jó, sőtmitöbb. én vettem borsót, azt fogom elvetni a 0,5 négyzetméteres, ún. kertemben amit a gyerekeim csak faládának csúfolnak. sniff.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.08. 11:27:57

@Szőkenő Szarvas: "A MÁV a legjobb kórház."

Ott szültem az egyik gyerekem. Már akkor is jó volt.

helianthus 2014.03.08. 11:29:10

@atörökk: akarjátok? ;)
Hívott az életem.
Kertészkedés sztornó.
Szalonnasütés lesz.
De rossz nekem. :(

Manyecska 2014.03.08. 11:31:50

@atpijkamo: tudom én:) na, kaptam a szociálista családomtól jácintvirágot..:D

Manyecska 2014.03.08. 11:38:00

@atörökk: osztán egyik szobatársamnak /ill.kettőnek is/ abortusza volt tegnap:( oszt mondta az egyik ha hazamegy pofánveri az urát /:D/ és egy hónapig hozzá se szól. Hát ez az unalmas:D!!

AtiSnatch 2014.03.08. 11:38:09

na csak én dolgozok* má megint?

*vagyok bent melóba

Aureliano Buendía 2014.03.08. 11:40:16

A női hölgyek ünnepe ez.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 11:41:04

@AtiSnatch: Én is, de ma csak 12 órát a hétvégére való tekintettel.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 11:46:06

@Szőkenő Szarvas: Most képzeld, ha nunász departmenten (aka nőgyogyi) nem n őnap lenne. :D

AtiSnatch 2014.03.08. 11:46:49

@uraaam: lehetne a női tőgyeké is :D

@Tanácstalan: az se piskóta, szerencsére én másfél óra múlva lépek :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 11:52:00

@AtiSnatch: Jó neked. Én meg június közepéig/végéig ezt játszom.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 11:53:21

@sugargiraffusplumps.: Pfffffffffffffffffffff. Majdnem kiköptem a kávét. :D

A hónap kommentje.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 11:54:59

@uraaam: Első térgyműtét. Akkor tényleg jó volt, mostanában a Balesetien szoktam nyaralni. :P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 11:57:50

@Szőkenő Szarvas: Hűűű, a mosás. Reggel óta bent felejtettem. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 12:00:05

@sugargiraffusplumps.: Ha kertezni akarsz, nem bánom: molyolhatsz ha akarsz, pénzt sem kérek érte. :)

helianthus 2014.03.08. 12:05:00

@Tanácstalan: szerintem értette elsőre is. Vigyázz vele, okos nő! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 12:05:09

@Tanácstalan: az jólesne. paraszt a városban, most gondolj bele: akár a partra vetett hal. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 12:07:09

@helianthus: ugyanugyan. bár a nyócáltalánosom megvan, ezt aláírom: xxx :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 12:08:03

@helianthus: Biztos? Mert nem "olyan" molyolásra gondoltam.

Komolyan, kocka gyerek vagyok, aztán szép, meg jó a vidéki élet, meg a kertes ház, de a második nap végére unni szoktam a fűnyírást. Aztán meg jön az anyasárkány, hogy metszem meg a fákat is, meg a ciprusokat, meg kapáljam fel a konyhakertet......

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 12:09:18

@sugargiraffusplumps.: Szóljak asparheltsárkányomnak? :D Őis szeret kerti molyolni, de nem egyedül. Én a kertben a sörivást, meg a grillezést szeretem. :D

Aureliano Buendía 2014.03.08. 12:12:29

@Tanácstalan: fene a gusztusod. Nekem Erdély jobban bejön. De nem vagyunk egyformák:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 12:13:44

@Tanácstalan: óó, én szívesen metszeném őket, még kapálni is tudok, bezonyám. de asszem nem volna valami gazdaságos hozzád repkedni a wizzérrel :D vagy hun is lax?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 12:14:19

@uraaam: Idén megpróbálkozom valami mással. Pl. Szelidi tó.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 12:15:36

@sugargiraffusplumps.: Jár hozzánk a Volánbusz, 20km-es menetjegy kell hozzá. Egyszer még vonat is lesz ismét. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 12:17:08

@sugargiraffusplumps.: Áááááá, kegyed is a "kalandvágyó" fiatalok közé tartozik, akik külföldön találtak munkát? :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 12:17:51

@Tanácstalan: akkor nem lehet olyan nagyon messze! amúgy idén tényleg frankón lehet kertülni mer állítólag ezt a telet ennyivel megúsztuk, szal hajrá.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 12:19:19

@Tanácstalan: nem, én már akkor lekoccoltam amikor még nem volt divat.

kalandvágyból inkább otthon szoktak maradni manapság. salynosh!

Atörökk 2014.03.08. 12:21:14

Hátti tisztára meg vagytok kertülve :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 12:23:10

@atörökk: bezony! ha így megy tovább, akkor kapás szülés is lesz!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 12:23:41

@sugargiraffusplumps.: sajnos júniusig nem lesz módomban.
Feleségemmel mindketten panelgyerekek voltunk, aztán most már 15 éve birkóznk a kerttel. Már éppen kezdett jól kinézni, amikor a zasszony nem nyakláncot kért évfordulóra, hanem egy labrador kódnevű förgeteget. Mikor utoljára láttam a kertet, sok fű nem volt benne, inkább sok sár. :( Nem hiszem, hogy lesz energiám megint elölről kezdeni. Veszek egy mély levegőt, aztán megkérek egy kertépítőt kezdjen vele valamit.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 12:25:49

@atörökk: Eről jut eszembe, hogy nem tudom, meg lett e locsolva a kert, ami pontosan 3 db növény egy ládában az ebédlőben. Az elődöm a lelkemre kötötte, hogy nagyon fontosch a locsolás, meg a tápoldat, meg minden. Dilisek ezek a rómaiak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 12:29:16

@Tanácstalan: egyszerűbb a kutyát benttartani a házban mint leszoktatni az ásásről :D

Atörökk 2014.03.08. 12:30:15

@sugargiraffusplumps.:
Akkor kábaasszony nem is kell?

@Tanácstalan:
Ez így van!
Én lehet, rosszul vagyok bekötve, engem növények leginkább szárítva/őrölve érdekelnek kis üvegekben, esetleg megfelelő technológiával erjesztve/lepárolva, kb. literes kiszerelésben :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 12:31:30

@sugargiraffusplumps.: Benti kutya, de hát ki kell engedni időnként. Ásni nem ás. Szalad, iramodik. A mancsai alól meg repülnek a fűcsomók. főleg, ha makkát lát. Ha eléri, én ások.

Atörökk 2014.03.08. 12:31:46

@sugargiraffusplumps.:
Vagy ki kell neki húzni a lábajit, mint a szöcskének, akkor se tud ásni :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 12:34:26

@atörökk: Hajlandó vagyok lenyírni a füvet, a konyhakertet is felásom. De amikor azzal a felkiáltással, hogy "nehéz" nyugdíjazták a faja benzines fűnyírómat, bedurcultam. Mert helyette van elektronyos, azt tolni kell, meg cincálni a 150 méter kábelt és figyelni, nehogy áttold rajta.

Meg én vagyok a világ lustája, hogy a kert felásáshoz bérelek egy Robit két napra. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 12:35:31

@atörökk: A lábait haggyuk, szegény most vesztette el a tökeit. :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 12:36:12

@atörökk: rosszul vagy bekötve, de nem baj az. még összetaposnád az ágyásokat, több kár mint haszon.

itten meg szeretném jegyezni nőnap alkalmából azt, hogy nem a nőkre kell mindig várni hanem a férfijakra mire ekészülnek. én már egy órája puccba vagyok vágodva indulásrakészen, a férfijak meg még most tartanak ott, hogy hol a zokni meg a bicska. mondjuk én igazán ráérek.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.08. 12:37:26

@atörökk: Nem tudtam eldönteni, hogy ez most komoly-e. Száríttya. :))

Atörökk 2014.03.08. 12:38:59

@Tanácstalan:
Van már automata fűnyíró is, csak el kell eriszteni a kertben, és teszi a dolgát :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 12:39:12

@atörökk: nah :)

@Tanácstalan: akkor meg nincs mese, futni kell vele akár bicikli mellett hogy lemozogja magát, aztán nyugton lenne.

Atörökk 2014.03.08. 12:40:20

@Tanácstalan:
Jájj... :D

@sugargiraffusplumps.:
Ha szólnak, hová ne tapossak, oda nem taposok :)

AtiSnatch 2014.03.08. 12:52:42

Most olvastam a rendőrségi hírekben, hogy rasszista támadót keresnek. Felhívtam őket, erre kiderült, hogy nem állásajánlat… hülye rendőrökön se lehet kiigazodni...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 12:59:26

@sugargiraffusplumps.: Á, mozgatássaal nincs gond, napi 3 óra séta az erdőben. A biciGlis dolognak akadálya, hogy ilyen eszközöm nincs a háztartásban, a gyerekére meg nem ülök fel. :D

Szalad, mert meglátja a makkát/madarat/mókust, akármit. Szalad, mert kajla. Az uCCán nem csinálja, ott jófiú- amíg meg nem lát egy szukát. Onnantól elfelejt úriember lenni.

helianthus 2014.03.08. 13:09:36

@AtiSnatch: hüle. Sírok.
Legyetek losszak, megsütöm a szalonnámat. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 14:12:57

@agresszív kismalac: A kutyu ivartalanítva ltt, a zasszony határozt el, mint felkent tulaja---->nem mászik többé szukákra. Ebből adódóan én úriemberkén viselkedem, bizonyos keretek között. :D :D :D :D

Black Hole 2014.03.08. 14:28:03

@Tanácstalan: most akkor vékonyabb hangon ugat, és szörpöt iszik sör helyett?

Anomalocaris (törölt) 2014.03.08. 15:01:55

@atpijkamo: Én azt mindig úgy képzeltem el, hog egy vasúti kocsiban van berendezve.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.08. 15:06:09

@AtiSnatch: "rasszista támadót keresnek. ... nem állásajánlat"

@agresszív kismalac: Jóvan na, kicsit az asszony is besegített.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.08. 15:07:48

@Szőkenő Szarvas: "A MÁV a legjobb kórház."

@sugargiraffusplumps.: "az lehet. mer a személyszállításhoz kurvára nem értenek."

:))

@Nattramn: :))

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 15:10:10

@Black Hole: Nem tudom, mert megvárták, amíg eljövök a dolgozóba, aztán már csak telefonon értesültem a tényállásról.

Black Hole 2014.03.08. 15:14:46

@Tanácstalan: azé' légy óvatos! Lehet a blöki után Te jössz :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 15:18:03

@Black Hole: Fentebb írtam: úriember vagyok, preventíve. :D

Ádám 2014.03.08. 16:29:57

@Tanácstalan: :"Fentebb írtam: úriember vagyok, preventíve." :D

Meg éjjeli őr!?!:):D

Anomalocaris (törölt) 2014.03.08. 16:47:03

@helianthus: Én a melegszendvicsemet. Arckrémmel.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 16:52:18

@Tanácstalan: Solymár lenne a tippem, mert Vörösvárra már 30 Km-es jegy kell asszem. De lehet, hogy tévedek, én Csabára jártam:)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 16:56:10

@uraaam: Szentivánra és a Terranovához is 20 km-s jegy kell a Volánbuszra. :) A vonat az több km-ben, azt nem is tudom.
Vörösvár.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 17:02:19

@Tanácstalan: nemtom, én anno javarészt bérlettel, vagy stoppal jártam Csabára és vissza. Werischwar nem rossz hely, ha nem a tízes út mellett laksz:)

Ádám 2014.03.08. 17:03:37

@Tanácstalan: Te "helyettesíted" a barmot?:):D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 17:07:45

@uraaam: Nem, messze onnan, falu szélén, erdő alatt arra csobog a kis patak. :D :D

@Ádám: Ezt most miért kellett? :) Nem vonatozom (mert nem jár). A buszt is azért tudom, mert én szoktam venni a bérletet a gyereknek.

helianthus 2014.03.08. 17:08:28

@Tanácstalan: nem fájt. :P
@Nattramn: hidratálós legyen. Az fontos.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 17:10:06

@Tanácstalan: tiszta bukolikus idill. Ha még ugrándozó őzgidákról is meséltél volna, esküszöm, belekönnyeznék:)

Ádám 2014.03.08. 17:10:25

@Tanácstalan: Hajnalban még a föld másik oldalán voltál.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.08. 17:11:53

@Ádám: anyadat lecserelted tanacstalanra?
halatlan cigo

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 17:12:57

@Ádám: Még mindig ott (itt) vagyok. Itt -dolgozom. Ott - lakom. Ezt dobta a gép.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 17:14:23

@uraaam: Mivel szó szerint vedd az erdő szélét, hát elég sűrűn látok rókát, őzet, vaddisznót. Utóbbi elől már másztam fel fára is. Hősileg.

Ádám 2014.03.08. 17:16:38

barom! már megint anyázol te tetves faszopó rühes állat! a mosléktól bűzlő pofád szar szagát ide érezni!

ugrásra készen vártál, hogy ugathassál te barom fos!?!:):D

helianthus 2014.03.08. 17:17:55

@Tanácstalan: nem bánt. A vaddesznyó. Többnyire.

Manyecska 2014.03.08. 17:18:16

@Ádám: biztos fut reggelente, mit kötözködsz??

Manyecska 2014.03.08. 17:21:33

@uraaam: itt most ingyé a tea, dobjak? Egy órára megint kómába estem olvasás közben. De legalább már nem megyek neki az ajtófélfának mint reggel.:P @helianthus: kivéve az anyakocát. Mondjuk itt is volt kettő ugye árvízkor de azok elúsztak mellettem mondtam rohadjak meg soxor voltam vadasparkban de ilyet még nem láttam.:D Aztán áttörték a bozótot atyaisten ha valaki ott szembement volna....taroltak:(:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 17:21:36

@agresszív kismalac: Most menetrend szerint 6-kor. De csak egyszer ingázom 4-5 havonta. :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 17:24:41

@helianthus: És ezt ő is tudja? Amikor sétálsz az erdőben, aztán egyszer csak kicsörtet egy ilyen böszme, ellenállhatatlan a kényszer a mászásra. :D

Amikor télen nem találnak kaját, még a kerítést is képesek megbontani. De volt már olyan, hogy a puskacsővel böködtem a kerítésen keresztül, de letojta, csak az elemlámpától fordult el.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 17:29:09

@Tanácstalan: Szántó felé, az új építésű részen lakik asszony pajti haverinája a családjával, kb. el tudom képzelni.

Manyecska 2014.03.08. 17:29:42

@Tanácstalan: :DD ugye? Zrínyit is egy vadkan ölte meg. Ezek nem szaroznak! @Ádám: Téged ugye a rendszeres futás -amint mondottad -tesz ilyen kiegyensúlyozottá?:)

Aureliano Buendía 2014.03.08. 17:30:06

@Szőkenő Szarvas: szerencsére itt is. Minnyá utántöltök.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 17:31:16

@Tanácstalan: egyszer mi is meneküldtünk desznyó elől, de bringával voltunk szerencsére:)

Amúgy én fordítva vagyok, mint te, falun nőttem fel, de most a blokkba lakom.

Manyecska 2014.03.08. 17:32:32

@uraaam: ott szerintem egy darab fa sincs kb három km-es körzetben...:D a szántóföld mellett..az klassz hely!@Nattramn: szia. Megnéztem pár videót a küretekről, nagyon viccesek! /:DDD/:P Asszem most megint két napig nem eszem. Gyakorlatilag kifordítják az embert belülről hmmm, ilyet még egy hormonális indíttatású filmben sem látol mindennap, pfáj...:D

Aureliano Buendía 2014.03.08. 17:36:01

@Szőkenő Szarvas: van némi szántőföld, de nem oylan sok. Utána ott a domb.
Tesómék meg a horgásztóra cuppantak rá nagyon, Vörösvár előtt.

igi1 2014.03.08. 17:39:34

@Szőkenő Szarvas: az biztos, hogy ezt nemigen láttam az alakján.

Manyecska 2014.03.08. 17:54:07

@igi1: épp a Mézgát nézzük a M2-ön szakasztott kutyánk a Blöki, azon röhögnek itt..:D@uraaam: szépek a tavak, de oly fura színük van!!:D ilyen fosbarna:P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 17:57:51

@Szőkenő Szarvas: @uraaam: Nem a teljesen új építésű részén lakom. Fent, az Őr hegy oldalában, Szabadságligeten. Ha felmászok a hegyre, a túloldalon ott a bánya.A házból rálátok Szántóra is.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 18:02:51

@Tanácstalan: nem szar hely:) Ha majd úgy alakul, én vissza szeretnék költözni az agglomerációba.

@Szőkenő Szarvas: nemtom, nekem a Házirét soha nem volt a kedvencem.

helianthus 2014.03.08. 18:03:26

@Tanácstalan: annyi időnként látod a családot? o_O

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 18:08:46

@uraaam: Nem hát. Rinyálok a kerti munka miatt, de azért vissza nem mennék a panelba.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.08. 18:10:05

@helianthus: Igen, de akkor 3-4 hónapig nem szabadulnak tőlem. És mivel ez szabi, 24 órát kapnak belőlem. :D

Atörökk 2014.03.08. 18:26:20

Kora este vadkanultok. Ejnye :D

Aureliano Buendía 2014.03.08. 18:33:03

Vadász csokit kaptam az asszonytól névnapomra. Gyanakodjak?

igi1 2014.03.08. 18:33:21

@atörökk: nem is pálinkáznak, ezétartittazország

Atörökk 2014.03.08. 18:34:40

@uraaam: Lehet, gyakrabban kéne elsütögetni a szakállas puskát!

igi1 2014.03.08. 18:35:03

@uraaam: mivel nem piát kaptál tőle, szerintem kezdhetsz készülődni az öngyire :P

Black Hole 2014.03.08. 18:36:54

@Tanácstalan: basszus, Te elmondod itt, hogy hol laksz? Csak szólok, hogy itt most páran tárolták az adatokat, és ha egyszer azt meséled, hogy "vettem egy kanna bort, meg 5 liter pálinkát", akkor mindenre elszánt alakok fognak becsengetni hozzád! :)

igi1 2014.03.08. 18:39:46

@Black Hole:

ugyanmá, ha ez így lenne, akkor hozzám már mindegyikőtök ellátogatott vóna, lévén úgyis mindenki azt hisz a másikról, amit akar

Black Hole 2014.03.08. 18:41:24

@uraaam: egy doboz tojás egyértelműbb jelzés lett volna. De egy szappan+spry kombó is. Viszont a vadásztrófea lett volna a legrosszabb.
Amúgy boldog névnapot :)

igi1 2014.03.08. 18:42:18

@Black Hole: szerinted mé van az, hogy én szívesen adnék páleszt is, mégse akar soha, senki eljönni hozzám :DDD

Black Hole 2014.03.08. 18:44:00

@igi1: szólj, mikor egyedül leszel otthon :)

Aureliano Buendía 2014.03.08. 18:46:11

@atörökk: sütögetem én, csak meg ne tudja:)

@igi1: jah, ezért lehet, hogy dzsihád le a ma esti műsor.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 18:48:45

@Black Hole: tojás, amivel megdobál?:)

Köszönöm, igyál egyet az egészségemre!:) Én is ezt fogom nemsokára tenni.

Black Hole 2014.03.08. 18:49:28

@uraaam: 2 konkrét tippem van :)

Aureliano Buendía 2014.03.08. 18:50:07

@igi1: lehet, hogy nem hisznek az őszinte szándékban.
Meg nem tudják, hol és merre laksz. Meg azt sem, valójában hogy nézel ki, és mennyire guggolós a pálesz. Megannyi nyomasztó és kínzó kérdés, melyet csak te tudsz feloldani;)

Black Hole 2014.03.08. 18:51:09

@uraaam: hogy is van a mondás a főtt tojásról? Vacsorára biztatás, reggelire szemrehányás? :)

Aureliano Buendía 2014.03.08. 18:51:24

@Black Hole: Nattramn és Helianthus? Ők nekem is gyanúsak.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 18:52:43

@Black Hole: ma is tanultam valamit. Viszont van legalább háromféle csoki. Gyerekkoromban csak egy volt, de azt imádtam.

Vadász-vadász..:)

Black Hole 2014.03.08. 18:55:29

@uraaam: fotókkal illusztrált meghívót kéne szerintem is küldenie, és mellékelni az étel-ital menüt, valamint a program tervezetet 3-4 napra :)

Black Hole 2014.03.08. 19:03:09

@igi1: lehet elmennénk hozzád, és tollas gyrost hozatnál valami lepukkant hostessel. Szóval az ember szeret biztosra menni :)

Aureliano Buendía 2014.03.08. 19:09:48

@Black Hole: nekem kezdetnek pont elég lenne a fényképes prezentáció a GPS-koordinátákkal. Amennyiben a prezentáció megfelelő, lehet megtervezni az útvonalat;)

igi1 2014.03.08. 19:10:17

@Black Hole: persze, na látod hogy akkor megcáfolod saját magadat :P

nem hisztek el nekem soha, semmit se :P

Anomalocaris (törölt) 2014.03.08. 19:12:00

@helianthus: Van furaszósz is hozzá. Chipotle.

helianthus 2014.03.08. 19:12:50

@uraaam: kabbe! A főtt tojásomat reggelire.
Én nem potyázok, vannak, akik ellátnak mindennel kérés nélkül. Erre jó a család.

Atörökk 2014.03.08. 19:14:37

@uraaam:
Jahogyakkor ponnincs ott, értem én :D

@Black Hole:
Továbbá futár útján némi pálinkát küldeni degusztálás céljából.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 19:21:09

@helianthus: :PPP

@atörökk: persze, hogy nints! Hát minek nézel te engem?! :D

Atörökk 2014.03.08. 19:23:25

@uraaam:
Ha nem túl nagy baj, azt inkább nem írnám le ide :D

Manyecska 2014.03.08. 19:27:27

Én az ájulás szélén. Jó éjt:D

neet 2014.03.08. 19:32:03

@atörökk: ha ezt terhesen megkönnyeztem (a röhögéstől) jó anya vagyok-e? :D :D

Aureliano Buendía 2014.03.08. 19:32:27

@atörökk: ezt a sértést csak nagyon sok pálinkával moshatod le!

Atörökk 2014.03.08. 19:34:52

@neet:
Természetesen :D

@uraaam:
Mennyi pálinkát kell hozzá innom? :D

neet 2014.03.08. 19:40:41

@atörökk: akkor jó. :)

@Szőkenő Szarvas: jujj, jobbulj!
Rólad most eszembe jutott a kutyám, 2 éve, amikor műtötték, kapott ilyen gallért, és mindennek nekiment úgy 2 napig, mire megszokta.

Ádám 2014.03.08. 19:41:33

Holnap életemben első alkalommal veszek részt halotti toron. Van-e valami fránya buktató ilyenkor, olyankor?

tapasztalat?

persze nem afrikai törzsire gondolnék....

Aureliano Buendía 2014.03.08. 19:41:40

@Szőkenő Szarvas: most alszunk, vagy ájulunk? Dömcsükmánel!:)

Aureliano Buendía 2014.03.08. 19:42:44

@atörökk: legalább ugyanannyit, amennyit nekem kitöltesz a házi készletedből!:)

Atörökk 2014.03.08. 19:42:52

További jó estet, áramütöttek, ha keresnek, kísérletezni vagyok.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 19:43:47

@Ádám: sírj keservesen, akkor több piát adnak.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 19:44:54

@atörökk: ki se jöjjön belőled sosenem!

Ádám 2014.03.08. 19:46:56

@uraaam: a csomagtartót is kitakarítottam s teljesen "üres":)

Aureliano Buendía 2014.03.08. 19:49:06

@Ádám: na, most oda akarod berakni az elhunytat, vagy akarsz csomagolni otthonra?:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 19:51:22

@Ádám: az attól függ. eleinte persze mindenki sír-rí, de aztán a hatodik pálesz után valaki úgyse bírja tovább oszt elkezd vicceket mesélni.

@Nattramn: ejnye már, hát most te vadászod az elgépeléseket vagy én? elküldjem?

Aureliano Buendía 2014.03.08. 19:54:12

@sugargiraffusplumps.: a szarabb az, mikor nem a vicc jön, hanem régi történetek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.08. 19:55:22

@uraaam: igen, ha szerették az elhunytat, akkor az is megesik.

Ádám 2014.03.08. 19:57:31

@uraaam: Hamvasztva lett s egy altemplomban lesz elhelyezve.

Őz v. vaddisznó tetembe bízom........(egy nagy nejlont is tettem) :)

Ádám 2014.03.08. 19:58:55

@sugargiraffusplumps.: @uraaam: márpedig ott, főleg családi történetek lesznek....

Black Hole 2014.03.08. 20:08:41

@Ádám: ne állj neki hangosan röhögcsélni, és ha lesz zene, akkor ne kezdj el táncolni. Meg ne piros dzsekibe menjél, és ne kezdj ki a nőkkel. Ha ezeket betartod, nagy baj nem lehet :)

Black Hole 2014.03.08. 20:17:29

@atörökk: mi a kísérlet tárgyra? Hányadik feles után következik delirium tremens?

igi1 2014.03.08. 20:18:37

@uraaam: ne vicceljé, Ádám az értelmi szerző, nem a piszkos munkát elvégző!!! Nem mindegy!

Black Hole 2014.03.08. 20:19:59

@igi1: látod itt hányan készülünk hozzád, csak Te nem mondasz semmi konkrétumot.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.08. 20:23:21

@sugargiraffusplumps.: Hát bármennyire nézem, nem látok ilyet sehol. Lefotóztad? Ugye igen?

Black Hole 2014.03.08. 20:31:00

@neet:
"Rólad most eszembe jutott a kutyám,"
Női hölgynek ennél kedvesebbet mondani se nem lehet... :):)
Volt az a jó kis film, a Nárcisz és Psyché.
Ha jól emlékszem abban írt egy költő verset a főszereplő nőnek, és mivel nagyon szerette a lovakat, így kezdte a verset: "Szép vagy mint egy ló...":):)

igi1 2014.03.08. 20:33:19

@Black Hole: akkor hol lenne a meglepetés ereje, érted? Abba nincs semmi poén, ha tudod, mire számítasz.

Ádámot kérdezd, ő akart eljönni megnézni, aztán mi lett a vége. Másodszorra már jó helyre jött, mer elsőre nem talált oda.

Vendégségbe úgy kell menni, hogy ne tudd, mit fogsz kapni, annál jobban fogod értékelni, ha a végén mégis jó szájízzel távozol.

Mert az rontja az esélyeket, ha kiplakátolom előre, hogy mi lesz, érted.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.08. 20:36:02

@sugargiraffusplumps.: Anton Loktionovot, aki a Kram orosz megszállásáról tudósított.

igi1 2014.03.08. 20:37:42

@Ádám: ha jó fej volt a halott, akkor a halotti tora is bulizós lesz, ha nem, akkor minél hamarabb lelépni

sütit vinni kell az asszonynak, mer üres kézzel nem mehetsz

A halotti tor is akkor jó, ha nem neked kell dolgozni a kajákkal.

Egyébként meg ti mindig vidámra fogjátok, nem?

Black Hole 2014.03.08. 21:12:16

@igi1: túl nagy a kockázat. Mert az ember bele szaladhat egy olyanba is, hogy ha jól megdugsz akkor ehetsz, ihatsz kedvedre, de bele szaladhat egy olyanba is, hogy ha megkapálod a telket, akkor jól megdughatsz.

helianthus 2014.03.08. 21:28:52

@Ádám: legyél együttérző és tàmogató.

helianthus 2014.03.08. 21:31:28

@Black Hole: vagy olyanba, hogy inkább megkapálom a kertet, csak ne kelljen megdugni.

Ádám 2014.03.08. 22:02:38

@helianthus:"legyél együttérző és tàmogató".

a részegekkel s a részegeket? :)

Anomalocaris (törölt) 2014.03.08. 22:05:02

@helianthus: Emlékszem, hogy amikor általánosban növényeknél valamilyen órán szóba került a "dugvány", a hormonrab osztálytársak hülyén vihogtak. Én már akkor se értettem.

Ádám 2014.03.08. 22:05:48

Megyek Madarat nézni, Madárnak szurkolni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.08. 22:07:29

@Black Hole: Hát van benne kockázat.:-/ Arról a lehetséges kimenetelről nem is beszélve, hogy egyszercsak egy tök idegen falu sötét utcáján találod magad egy rakás béka társaságában.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.08. 22:10:03

Aztán véletlenül a putrisor felé indulsz el.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.08. 22:13:25

Viszont ha nem lakkcipő van rajtad, a békákat megtaníthatod repülni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.08. 22:16:48

Teve ivis tuvudsz ívígy beveszévélnivi?

Black Hole 2014.03.08. 22:25:17

@helianthus: ez a veszély is fenn áll. Talán ez az eshetőség a leglehangolóbb:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.08. 22:27:30

Ha minden kötél szakad, egy vödröt csak lelsz valahol.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 22:30:43

@sugargiraffusplumps.: szerintem akkor is, ha nem szerették. Csak akkor más a sztori vége.

igi1 2014.03.08. 22:30:43

@helianthus: ez csak akkor ne vonatkozzék senkire, ha még ott is lóvét szeretnének kérni tőle, vagy magával vitte az illető a sírba a tartozást :P

Black Hole 2014.03.08. 22:30:47

@agresszív kismalac: ez a variáns meg egyenesen lehetne egy horror film felvezetése. ...

Aureliano Buendía 2014.03.08. 22:31:50

@Ádám: az jó, ha el lett hamvasztva. Akkor nyugodtan ehetsz a csülökből:)

Aureliano Buendía 2014.03.08. 22:32:54

@Black Hole: a táncot, meg a dzsdekit mégértem. De a nős dolgot nem:)

igi1 2014.03.08. 22:34:12

@uraaam: egy altemplomba nem akárkit temetnek, tuti vajda volt az illető. :P

Black Hole 2014.03.08. 22:36:24

@agresszív kismalac: edzőcipőben nem lehet békát rugdalni?

Aureliano Buendía 2014.03.08. 22:37:15

@igi1: akkó melléhamvasztották a tévéjét és az ájfonját is?:)

Aureliano Buendía 2014.03.08. 22:38:19

@Black Hole: nem, mert az nem elegáns kéhlek alássan.

Black Hole 2014.03.08. 22:38:26

@uraaam: gondolj bele, bebaszik és ki akar kezdeni az özveggyel. Ezt már rossz szemmel néznek a rokonok szerintem :)

Black Hole 2014.03.08. 22:43:54

@helianthus:
@agresszív kismalac:
Elvetették a kedvem az egésztől. Pedig már mondtam a nejemnek, hogy beteg a nagybátyám, meg kellene látogatni, és még azt is elmondtam neki, hogy miért ne jöjjön velem meglátogatni. De már mondtam is neki, hogy váratlanul hirtelen meggyógyult.

Black Hole 2014.03.08. 22:45:14

@Black Hole: egy "t" rossz helyre ment, egy ' meg lemaradt.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 22:46:13

@Black Hole: nekem is ez jutott eszembe, de abban az értelemben, hogy tulajdonképpen csak megvigasztalja:)

Black Hole 2014.03.08. 23:00:15

@uraaam: milyen vigasztalásra gondolsz? Ahogy a kisbabát vigasztalják?

Black Hole 2014.03.08. 23:02:47

@agresszív kismalac: jól beszarattatok, most meg legyávázol:'(
Szerintem Ti tudtok valamit, amit én nem.

Aureliano Buendía 2014.03.08. 23:07:13

@Black Hole: szerintem tudják, hol a pi(n)a

:)
Joccak

Black Hole 2014.03.08. 23:13:17

@uraaam: akkor mé' nem mondják meg nekem is.
Joccakát

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.08. 23:13:29

hamvasztás, az is valami?
egy mavzaléj, na az már igen!

Black Hole 2014.03.08. 23:16:43

@igi1: most mit szólsz ehhez?

igi1 2014.03.08. 23:20:43

@uraaam: ne vicceljé, még a maseratiját is melléhamvasztották, a nejével és a kutyájával együtt. :P

Azé is lesz nagy buli a halotti tor náluk.

Mondtam én is a rokonságnak, ha majd elpatkolok, akkor csapjanak egy nagy bulit a tiszteletemre, de adják meg a módját rendesen, hogy legalább lélekben én is velük bulizzak. :P

Szomorkodni meg úgyis elég, ha eszünkbe jut, hogy miértistartittazország, kik miatt.

@Black Hole: szóhoz se jutok, továbbmellyezek biztonságos vizekre. :P

igi1 2014.03.08. 23:22:20

@Black Hole: ha a megboldogult is ilyen volt, aki mindig mindenhol beb@szott, akkor csak röhögnek egyet az illető szerencsétlenen, pláne ha a neje is ott van :DDD

igi1 2014.03.08. 23:27:25

Szóval ez a halotti tor mindig attól függ, kiért van a halotti tor, és mik a szokások.

Ha fiatalért lazábban lehet venni a dógot, ha öregért, csak 1-2 pohár pálesz a megengedett.

Öregeknél nem szokás annyira nagyon bulizni, ott mihamarabb le kell lépni.

Általában szendvics a menü, piálni nem nagyon lehet, ha ott az asszony, meg ha te vezetsz. Nem szoktak nagy bulit csinálni ott, ahol nincs zsé, vagy szegényes a falucska, meg a pap és a temetés elvisz minden pénzt.

A halotti torra is inkább azokat híjják, akik közeli ismerősök, és akik nagyon messziről jönnek, tehát kis létszámba vannak jelen.

Megtárgyalják, hogyan halt meg az illető, annak mikéntjét, ki lehet a következő, meg egy-két köszöntő a halott tiszteletére, utána 1-2 szendvics elfogyasztása, még egy kis ideig segíteni esetleg a pakolásban, aztán le lehet lépni. De ez is attól függ, mennyire közeli a rokon, ha nagyon, akkor lóvét is kell adni a torra.

Black Hole 2014.03.08. 23:33:21

@igi1: nem is kell mindig sírni-ríni.

Black Hole 2014.03.08. 23:38:37

@igi1: kicsit olyan képmutatós a temetés. Olyan is elmegy aki utálta, oszt' meg pletykálja, hogy mekkora tróger volt.

2014.03.09. 00:42:23

Még mindig aktív a csaló redőnyös

Egyáltalán nem előnyös,
ha csalfa ember a redőnyös!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 01:37:39

@Black Hole: Ettől talán még nem találnak meg. Meg arrafelé van serfőzde is, kis szerencsével ott elakadnak. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 01:48:24

@Black Hole: Szerintem nem menj egyedül. Gyanúúúúús. :D

Fel fogják veled kapáltatni a kertet. Még örülsz is majd neki.

Black Hole 2014.03.09. 02:37:48

@Tanácstalan: fánkkal ma nagyon bezabáltam. Mondjuk eklerfánkal, de az is fánk. Itthon csináltuk a nejemmel, és ahogy nyomtuk bele a vanília krémet, már ettük is. A sütis tálcáig 1 sem ért el.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 02:42:06

@Black Hole: Tegnap mondta a zasszony, hogy csinált fánkot, el is fáradt, mert volt kutyasuliban is. Na azóta kívánós vagyok. Esélytelen. :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.09. 02:47:48

@Black Hole: Már megint a vanília! Akarsz róla beszélni?

Black Hole 2014.03.09. 02:54:43

@Tanácstalan: zsarold +, hogy kinyírod a kutyát, ha nem lesz fánk.

Black Hole 2014.03.09. 02:58:16

@Nattramn: hogyne lenne, az a legjobb. Azt eszik barackalekvárral.

Black Hole 2014.03.09. 03:04:17

@agresszív kismalac: igen, de ez nem főzött fagyi. Bár elvileg le is lehetett volna hűteni. Basszus akkor én most meleg fagyit ettem, ráadásul vaníliát?
Mindegy, holnap meg eszek steaket sültkrumplival, és iszok rá sört, mert a heteroszexuális férfiak is így csinálják fejlettebb országokban.

Ádám 2014.03.09. 04:36:35

Olyan "tanácstalan" vaok!:)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 05:37:42

@Black Hole: Az nem megy.

1. Ő csinált fánkot, én vagyok messze a táltól
2. A kutyát én is csípem, nem hinne a zsarolásnak.

Talán ha önkasztrációval fenyegetőznék? :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 05:38:49

@Ádám: Temetés megvolt? Itt drukkoltunk ám, hogy nehogy téged is mellé rakjanak. :D Volt olyan is, aki nem őszintén drukkolt. :D :D :D :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 05:41:17

@Black Hole: Ja, télleg, ma fagyi is van az ebédhez, mert vasárnap van. De vacak fagyi, tiszta víz. :(

Manyecska 2014.03.09. 06:43:33

@Tanácstalan: nem az este vót megint..most ébrettem meg megint de kómàlok vissza jo éjt...

Manyecska 2014.03.09. 06:44:53

@atpijkamo: itt az àgyban nagyon jó:-):-)

neet 2014.03.09. 07:39:22

@Black Hole: Manyecs nem az a fajta, aki ilyenen megsértődik. Meg amúgy is nagy állat.barát. :D

Manyecska 2014.03.09. 07:42:18

@neet: aha!:DD mondták már hogy nyeljetek dugót felülről is?:D

helianthus 2014.03.09. 08:50:28

@Black Hole: hát nálam van egy, most mit rinyálsz? Nem tudok semmit, csak egy alternatívát ismertettem.

helianthus 2014.03.09. 08:54:51

Jó reggelt!
Elmorbizzátok vénszivar első torát.
Nem vagyok büszke rátok. :/
:D

Manyecska 2014.03.09. 08:57:39

Vasàrnap hajnali kilencko látogatnak. Szakadna râjuk az ég !:-) keljen fel akinek két anyja van xdd

AtiSnatch 2014.03.09. 09:40:12

már csak az kérdés , hogy milyen pálinkája van iginek meg tanácstalannak..

jó reggelt! :)

@Ádám: neked meg ment egy válasz mél :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 10:31:12

@atpijkamo: Délben 32 volt, 83%-os páratartalommal. @AtiSnatch: Akit szeretek, annak aszútörköly, vagy szilva. Akit nem szeretek, annak guggoltatós van. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.09. 10:33:32

@uraaam: igen, azokról készülnek a vicces hómvidejók :D

@igi1: szendvics a menü? megint tanultam valami újat.

AtiSnatch 2014.03.09. 10:48:00

@Tanácstalan: remélem kamázol, mert én meg a szilvát szeretem :D

igi1 2014.03.09. 10:55:52

@Ádám: neked nincs maseratid!? Akkor mindnt értek

igi1 2014.03.09. 10:57:30

@sugargiraffusplumps.: van ahol tyúkhúslevest pörkölttel és tortával a menü az attól függ h milyen a környék és az elhunyt család pénztárcja

mivel itt ltemplomba temettek valószínűleg ez lesz a kaja nem szendvicsek

igi1 2014.03.09. 11:00:29

szintén van olyan h nemes egyszerűséggel elmennek egy lefoglalt tterembe halotti torozni és magasnak fizeted v a csalad előre fixlt menüt ad

aztán hozatniis szoktak étteremből a művelődési házba kaját

de igen lehet tlapból is választani nincs határ ha lővé van

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 11:04:44

@AtiSnatch: Nem kamázok, van, jóféle. Kérdés, én szeretlek-e téged? :D :D :D

Manyecska 2014.03.09. 11:05:46

@igi1: ugyammár, itt is szoktak templomokba temetni-pl.kelenföldi-nem egy nagy vasziszdasz ne hidd. A templom aljában van egy pinyó oda rakják a borok közé.:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 11:09:38

@Szőkenő Szarvas: Lerugtad őket? Esetleg nőileg lefejelted? :D

Manyecska 2014.03.09. 11:16:19

@Tanácstalan: nem, csak beugrottak hálisten. Én meg kiugrottam az ágyból. Kár volt mert kiszakad a méhem, alapból, szegény kutyud min mehetett keresztül:D:P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 11:18:56

@Szőkenő Szarvas: Ne is mondjad, bár ott relatíve külső ivarszervet távolítottak el és állítólag a kutyáknak nagy a fájdalomküszöbük. Ettől függetlenül fantomfájásaim vannak. :D

Viszont a zasszoy szerint már most észlelhető a változás, hogy nem megy a tökei után. :D :D

Ja, akartam mondani, röhögést próbáld hanyagolni, mert az fájhat. :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.09. 11:20:31

@Tanácstalan: Akkor öröm bármi, ami hideg.

Vannnak népek, akik szörpöt öntenek a jégre, azt eszik fagyi helyett. Talán ilyet kaptál.

AtiSnatch 2014.03.09. 11:25:12

@Tanácstalan: az a kamu amire te gondolsz :D

kamáz
ts ige gyak Szeret, kedvel; kamel. :D

Manyecska 2014.03.09. 11:26:11

@Tanácstalan: az nem fáj annyira. Még.:)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 11:26:58

@atpijkamo: Ó, ettem egy helyi édességet, a szállodában, abban is volt ilyen cucc, elmondom. Vanilia fagyi, bambuszrügy, kukorica, valami hely diószerűség, jégkása szörppel meglocsolva, tejszínhab a tetején. Jónak jó volt, csak egy hétig a legjobb barátom a fajansz volt.

Látom tetszik Seafalcon írása, tud az öreg, mi? :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 11:28:11

@AtiSnatch: Túl öreg vagyok én már ehhez. :D :D :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 11:31:55

@Szőkenő Szarvas: Remek.

Közben kitaláltam, hogy majd én meg jól fogyózni fogok. Kb 10 éve mindig kitalálom, sikerült is ezalatt 15 kg-ot híznom. :D Vettem is otthon zöldkávé kapszulát, biztos nem foglal sok helyet a szekrényben. :D Gondolom a nesszkávé rágcsálása nem helyettesíti. :P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 11:33:51

@atpijkamo: Az meg lett írva könyvben is: Bonjur Indonézia. Hja, rengeteg ilyen hajóra "sikerült" munkát szereznünk. :D Én voltam olyanon, ami már kétszer elsüllyedt, de mindig kiemelték. :P

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 11:36:27

@atpijkamo: Naaaaa, ilyet nem illik... Nálad azt hiszem, fiatalabb vagyok, de tartok tőle, hogy több van már mögöttem, mint előttem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.09. 11:37:26

@Tanácstalan: Hányszor süllyedtél el?

Beszélgettünk mezőgazdaségi pilótával, ilyen csillagmotoros gépe volt, tudtuk, hogy néha lezuhant vele. Kérdeztük, hogy hányszor zuhant le. Mondta, egyszer se. Na! De kényszerleszállása már sokszor volt. :))

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 11:39:18

Valami olyasmit mondott be a helyi tévé, hogy a tegnap lezuhant malajziai gépből 3 férfi utast megtaláltak.

Manyecska 2014.03.09. 11:39:56

@Tanácstalan: asszem én most fogyni fogok mer eccerűen nincs semmi étvágyam. 4-5 kanál étellel ragyogóan slank leszek:((:P
Nos, jó éjt.:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 11:42:52

@atpijkamo: Én egyszer sem, kopp- kopp. Csak hát ismertük a hajó előéletét. De ifjú titánkáént voltam olyan hajón, hogy szabályosan menekültem. Az fogta magát és kilyukadt. Én meg úgy gondoltam, szeretnék még pár évet élni. Brrrrrrrrr.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 11:45:33

@Szőkenő Szarvas: Dél lesz... Az jó ötlet, de én nem tudok küreteltetni. Rúgassam tökön magam valamelyik kollégával? :D :D :D :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.09. 11:48:17

@Tanácstalan: :))

Nem tom ki mondta, hogy vannak, akik örökké szeretnének élni, de egy esős vasárnap délután nem tudnak mit kezdeni magukkal.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 11:52:15

@atpijkamo: Én tudok mit kezdeni magammal. Otthon olyan még nem volt, hogy unatkoztam volna. :D Asszony, 3 gyerek, kutya. És ezt még súlyosbítja időnként az anyasárkány megjelenése - napi rendszerességgel. :D

Atörökk 2014.03.09. 11:54:16

'reggelt.
Kávét és csendet kérek!

AtiSnatch 2014.03.09. 12:08:21

Egy tiszakarádi pap mondta régebben egy temetésen: egyszer mindenki meghal... talán még én is.

:D

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 12:12:31

@atpijkamo: Aki vasárnap délután nem érzi rosszul magát, annál valami nincs rendben.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 12:14:45

@atpijkamo: Fél évre nem, azt nem bírnám. A 4. hónap vége felé már az őrület tüze lobog a szememben. az anyasárkánytól eltekintve nagyon jó otthon lenni.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 12:15:19

@helianthus: Ugye te is bánatos vagy. Ugye igen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.09. 12:27:45

@atörökk: Úgy érzem, nem hozott teljes sikert a kísérlet.

helianthus 2014.03.09. 12:29:55

@Nattramn: sajnos nem. :8/ de még lehetek!
Kertészkedtem.
Most névnapi buliba megyek.
Aztán barátnőzni.
Utána, ha lesz kedvem, busalkodok kicsit a kedvedért.

Atörökk 2014.03.09. 12:36:35

@agresszív kismalac:
90% körüli eredmény született.

@helianthus:
Hogy busalkodsz? Csak simán leülsz, vagy bebújsz a sarokba busalkodni?

helianthus 2014.03.09. 12:41:39

@atörökk: nem is tudom. Melyik a jobb, mit ajánlasz?

Atörökk 2014.03.09. 12:46:12

@helianthus:
Én mindenképp bebújnák a sarokba, arccal a fal felé.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 12:48:48

@atpijkamo: Ugye? Én már tegnap este is így voltam, hogy legyen már hétfő. Szerencsére most már nem kell sokat várni.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 12:50:21

@helianthus: Túl sok mindent csinálsz. És mikor fogsz unatkozni? Kinek lesz névnapja? Kompi?

helianthus 2014.03.09. 12:52:25

@atörökk: az a baj, hogy ok nélkül nem szeretek busalkodni. :(
@Nattramn: menjél ki a szabadba! Dönörű idő van. Majd busalkodsz este, a sötétben.
Jössz-e velem keripartira? :}

Aureliano Buendía 2014.03.09. 12:52:39

@atörökk: ne hencegj, délben már értelmesen tudtál írni, jó lesz az 70%-nak is. Vagy pedig az este teázni voltál.

@helianthus: én megnéznék a helyedben valami siratós filmet is.

helianthus 2014.03.09. 12:56:45

@Nattramn: sógoromnak. Nőnapnak hívják. Igen, túl sok mindent csinálok, mert csak 2 nap a hétvége. Ha több lenne, talán lenne időm uncsizni.
@uraaam: megnézem a Langoliereket. Abban, amikor azt mondja a nő, hogy vond vissza istenem, de nem vonja vissza, mindig sírok.
Megvan valakinek?

Aureliano Buendía 2014.03.09. 12:58:42

@helianthus: én a bridzsitdzsónszra tippeltem, de ha rendesen sírtál, akkor ez is jó lesz:)

Atörökk 2014.03.09. 13:07:11

@helianthus:
Gondolj arra, Afrikában éheznek a mezítlábas lélegeztetőgépek.

@uraaam:
Azt nem én írtam, hanem a kobold. Amelyik a vállamon ül.

Aureliano Buendía 2014.03.09. 13:13:00

@atörökk: az afrikai bébifókákról nem is beszélve! Eszt mindig kifelelyted.

Kobold. Napersze. Legfeljebb a válladra szart egy galamb.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 13:15:54

@helianthus: Még nincs elég meleg napozáshoz. :8/

helianthus 2014.03.09. 13:24:04

@uraaam: attól a nőtől a világból kifutok. Azt váltja ki belőlem, mint Dennis, a komisz. Ütném. :D
@Nattramn: de van. Punktum.

Aureliano Buendía 2014.03.09. 13:27:15

@helianthus: bevallom, soha nem láttam a filmet.
Tegnap a Fogságbant néztük meg. Na, az kicsit nyomasztó.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 13:27:49

Van itt méág valaki spirituális ember? Egyre kevesebb pirituális gondolkodású jár ide ! Minden kérdést egy rakás szkeptikus *** húrrog le.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 13:28:03

@uraaam: A piszkos tizenkettő. A végét nem lehet sírás nélkül kibírni.

:D :D :D :D

Aureliano Buendía 2014.03.09. 13:28:20

@Nattramn: de az enyém legalább elírás volt:P

Meg szerintem adja. Van még pár ötletem:P

Atörökk 2014.03.09. 13:28:23

@uraaam:
Nem volt tollas a padlizsánkrém, úgyhogy nem lehetett galamb!

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 13:30:38

@helianthus: Te csak tudod, hiszen te vagy a szotyi téli olimpia.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 13:31:10

@Nattramn: Nekem összesküvés elméleteim vannak. Az nem jó?

Aureliano Buendía 2014.03.09. 13:33:21

@Tanácstalan: öööizé... te azon sírsz? Hány éves vagy királylány?:D

@atörökk: nem Szegeden voltál?

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 13:34:22

@Tanácstalan: Az 9sszeesküvés-elméletek hívei két csoportba oszthatók.

Atörökk 2014.03.09. 13:34:32

@uraaam:
Nem.
Cselszövény áldozattya lettem. Elcipeltek egy nemrég nyílt helyre, ahol pofátlanul olcsón mérnek mindenféle koktélokat, és nem sajnálják ki belőlük az anyagot.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 13:37:06

@uraaam: Lépésenként magyarul - Nyelvtani feladatok haladóknak. Szegeti Tudományegyetem Hungarológia Központja

Atörökk 2014.03.09. 13:42:03

@AtiSnatch:
Azt ponnem. Egy idő után odatámasztottak a pulthoz, belelocsoltak mindenfélét egy pohárba, meggyújtották, aztán szívószállal egy slukkra. Szerinted? :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 13:43:02

@uraaam: Nem emlékszem melyikből, de egy filmből idéztem. :D :D :D

@Nattramn: Éspedig? :)

AtiSnatch 2014.03.09. 13:45:49

@atörökk: :D az nem lehetett rossz :D de a LIIT se rossz. Bár nem az ize milyat iszom :D

Atörökk 2014.03.09. 13:48:06

@Tanácstalan:
Olyan ponnvolt! ;)

@AtiSnatch: Én Long Islandet max. gyömbérrel, vagy tonikkal, kóla nem megy le a torkomon.

Aureliano Buendía 2014.03.09. 13:49:27

@atörökk: szerintem Megamen téged emleget naponta.

@Tanácstalan: persze:)

AtiSnatch 2014.03.09. 13:51:07

@uraaam: jobb, mintha emelgetné.. :)

Atörökk 2014.03.09. 13:51:18

@uraaam:
Az simán lehet. A jövő pinája úgyis a segg :)

Aureliano Buendía 2014.03.09. 13:53:11

@AtiSnatch: ki tudja, ebben a mai világban. Lehet, hogy tötökk hallgat az idők szavára, és elkezdte a globális felmelegedést.

@atörökk: és te gondolsz a jövődre:)

Atörökk 2014.03.09. 13:54:49

@uraaam:
Simán. De hát már igi is megaszonta, hogy buzi vagyok, márpedig ha ő valamit megaszond, akkor az úgy is van, hánem, hádde! :D

Aureliano Buendía 2014.03.09. 13:56:20

@atörökk: persze, tuggyuk jól, hogy ő tévedhetetlen. Bár én ebben az esetben a részéről némi tapasztalati úton nyert tudást is vélek:)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 14:01:18

@atörökk: És tulélted? Te tucc valamit, Mester. :D

Atörökk 2014.03.09. 14:01:47

Kultúrálóggyatok egy kicsit. Rátok fér.
www.youtube.com/watch?v=NhIMEMDYxZE

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 14:02:38

@uraaam: Megvan! A szerelem hullámhosszán (Sleepers in Seattle) c. műben volt, Tom Hanks és a haverja ökörködött ezzel, hogy az egy megható film.
Na?! Na?!

:D :D :D

Atörökk 2014.03.09. 14:03:11

@Tanácstalan:
Igen, mert utána egy másik kocsmában higítottam fröccsel és becherovkával :)

Aureliano Buendía 2014.03.09. 14:11:12

@Tanácstalan: nyet láttam.

@atörökk: majd, ha hajlani fél ötkor te is eszel sült tücsköt, tanítványommá fogadlak:)

Atörökk 2014.03.09. 14:13:52

@Tanácstalan:
Nem kell. Én nagyon szerény vagyok, nem szeretem, ha imádnak. Beérem azzal, ha a lábam nyomát csókolgatják :D

@uraaam:
Hajnal fél ötkor én már eldőltem, mint őz a lucernásban :)

AtiSnatch 2014.03.09. 14:18:22

@Ádám: én is!

headsup közben nehéz kommentelni...

Aureliano Buendía 2014.03.09. 14:25:25

@Tanácstalan: vagy van egy türelmes és megértő oldalkocsim:)

Aureliano Buendía 2014.03.09. 14:35:20

@Tanácstalan: ifjú Padavan:)

Sőt. Ilyenkor a feleslegem költözik át a másik szobába aludni, ha kimaradok:D Isten tartsa meg jó szokását:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 14:37:52

@uraaam: Csak lehelni merem, suttogva: Mester. :D :D :D

Nekem meg van ágyazva a rabvallató kanapén a nappaliban, ha ki merészelek maradni. :D

Aureliano Buendía 2014.03.09. 14:45:50

@Tanácstalan: elfogadom a hódolatod:)

Nem tudom, honnan jött, hogy magától megy át a kanapéra, de így tesz ilyenkor:) Nekem meg egyszerűbb célirányosan a saját ágyamba betalálnom.

Bár már kevesebbet maradok ki, hisz mégiscsak tisztességes (?) férj vagyok, vagy mi a bánat:D

AtiSnatch 2014.03.09. 14:46:44

@Ádám: isidor! :)

ejj sok alkesz... inni kéne egy kis pálinkát. :D

Atörökk 2014.03.09. 14:46:48

@uraaam:
Úriember hétköznap részeg, mert a hétvége az a családé.

Aureliano Buendía 2014.03.09. 14:51:01

@atörökk: férjistenség hétvégén is megteheti.
Jellemzően amúgy péntekenként hajlok el, ha.

Kell utána másfél nap regenetatio. A mi korunkban ugyebár.

Atörökk 2014.03.09. 14:51:55

@Tanácstalan:
Én ezt annak idején egyszerűen megoldottam. Aktuális barátnővel elmentünk egy ismerőshöz vacsorázni, ittunk elég rendesen, barátnőmön láttam, hogy baj lesz, de nem szóltam direkt.
Utána elég mozgalmas volt az éjszaka, viszont következő alkalommal, mikor én mentem haza hasonló állapotban, elég volt csak annyit mondanom, nem én voltam, aki múltkkor hajnalban lerókázta a saját lábát :D

Atörökk 2014.03.09. 14:52:58

@uraaam:
Hát ez az. Ahogy egyik barátom mondja: az ördögtől nem félek, a másnaptól igen.

Aureliano Buendía 2014.03.09. 14:57:13

@atörökk: két pohár bor után egy pohár víz. Nálam ez lett az aranyszabály, és mióta agy járok el, a fejfájás, szar közérzet elkerül másnap. A kialvatlanság ellen nem tudok tenni.

Jah, és töményet, csak ezek előtt:)

Aureliano Buendía 2014.03.09. 14:58:18

@atörökk: Pom-Pom. Papucs orrán pamutboy:)

Manyecska 2014.03.09. 14:58:20

Basszàtok meg én két napja vok másnapos amiòta kitoltak a műtőből! :-) ti meg fizettek is ezért...grat. Xdd

Aureliano Buendía 2014.03.09. 15:05:37

@atörökk: hát, ha azt vesszük, hogy családos ember csak hétvégén hajlik el, te meg szombat este hajtottad a sunákat, akkor valóban nem vagy az:)

Atörökk 2014.03.09. 15:08:57

@uraaam:
nem hajtottam én kérem semmilyen sunákokat. Egyrészt ha valamelyik akar valamit, majd szól, másrészt meg békés zenehallgatás és vedölés volt. Az ember vagy iszik, vagy csajozik, kettő együtt nem megy :)

Ádám 2014.03.09. 15:14:48

@AtiSnatch: is.....! kéne? előre a malac bőrére?:)

Aureliano Buendía 2014.03.09. 15:15:47

@atörökk: fiszont szombaton hajlottál el, tehát nincs otthon sodrófás nej:)

A múltkori alkalommal hozzám oda is jöttek, de valahogy mégsem... Öregszem:)

Manyecska 2014.03.09. 15:17:08

@Tanácstalan: emléxem arra ébredtem hogy tolnak kifelé a müttőből, lift, stb, kanyarok, :DD már akkor háborgott a gyomrom. Felse tudtam ülni az ágyban úgy szédültem. Még sosem voltam másnapos de ilyen lehet.@uraaam: fúú elég gáz egy másnapos embert elviselni hétvégén: telefingja a lakást, stb...:D ebből kiindulva dicsexem.., egy családos ember nemigen teheti meg eszt hétvégén mert kibasszák mint macskát szarni..:)

Manyecska 2014.03.09. 15:18:50

@AtiSnatch: én is küldök mingyá emilt majd nézd meg!!

Atörökk 2014.03.09. 15:19:59

@uraaam:
Az valóban nincs :)

@Szőkenő Szarvas:
Telefingom én a lakást bármikor, nem kell ahhoz másnaposnak lennem :D

AtiSnatch 2014.03.09. 15:20:22

@Ádám: annyit megér, nem? :D

@Szőkenő Szarvas:

jó kűdjé, bár így veszélyes a válaszadás, hogy saját ímél :D

Manyecska 2014.03.09. 15:22:18

Amíg alszom ismét -vmi késleltetett hatású altató lehet ez:D -énekeljük el a Hamvadó cigarettavég..c. sanzont, lyavaslom!:D

Manyecska 2014.03.09. 15:23:24

@AtiSnatch: :D jóvan b+ nézd már meg az én nevem....:DDD:PDD! akkó ne válaszolyj. úgyis meleg van ma.
:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 15:23:32

@Szőkenő Szarvas: Így van, én ilyenkor (évi egy alkalom) az öcsémnél palesztínázok, mert a másnaposság egy dolog, de én mindig összekötöm egy könnyed epegörccsel is. :D

Ádám 2014.03.09. 15:23:38

@AtiSnatch: DE! PERSZE!:) a falu bolondjának IS, HÁT MÉG NEKEM.....

Manyecska 2014.03.09. 15:33:35

@AtiSnatch: nyugodjá meg tudom hogy a lánykori neved.:D nemtom mi az az izé amit mondasz de utánanézek. Nem vagyok nagy partiarc:D:P @Tanácstalan: aszt nemtom. De szép lehet amikor egy nő okádik mint állat....:P:D bár addig is kíméli a seggit igaz:D

Manyecska 2014.03.09. 15:39:50

@AtiSnatch: ..na ez már tényleg túlzás..
:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 15:41:51

@Szőkenő Szarvas: Izé.... Hímnemű volnék, a tudomány jelenlegi állása szerint. :D

AtiSnatch 2014.03.09. 15:43:30

@Szőkenő Szarvas: maradt egy kis orvosi morfinod még úgy látom, mer kajak nem vágom miről beszélsz :D

Manyecska 2014.03.09. 15:44:40

@AtiSnatch: tudom, énse mostanában!:DD @Tanácstalan: Ja most nem rúlad volt szó..!:) természetesen. csak hangosan gondolkoztam. Na léc.

Aureliano Buendía 2014.03.09. 15:48:18

@Szőkenő Szarvas: nemtom, én olyankor kómázom, eg alszom felváltva.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 16:44:32

@AtiSnatch: Dehogy. Csak fogyókúrás tippeket olvasok.

Atörökk 2014.03.09. 16:46:31

@Tanácstalan:
Ahhoz minek kellenek tippek?
Ha sok a kúrás, lefogysz, ilyen eccerű.
Én kérek elnézést :D

Manyecska 2014.03.09. 16:52:32

@Tanácstalan: :DD@AtiSnatch: nem, csak iratrendezésbe keszdtem itthon /kb 2 kg/..látom az egyik zárójelentésen, frankón megijedtem miez..: "Táplálás: Szopik"...:DD azt rájöttem az egyik gyerekemé. :D:O

Manyecska 2014.03.09. 16:53:51

"Jó szopókészséggel bocsájtjuk otthonába."
Most nem azért de ilyet leírni.:D
cssssst!!!:D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 16:54:53

@atörökk: Ez is rendben lenne, de én nem osztom azt a nézetet, ha nincs pina, jó a segg is. Konzervatív vagyok. Tehát alternatív megoldás kell.

AtiSnatch 2014.03.09. 17:04:40

Igazmondó Csoki! Működik! És nem túl bonyolult.

Az igazmondó csokoládé megmondja, hány éves vagy!
Viccen kívül.

1. Egy hét alatt hányszor kívánod a csokoládét?
(Ez a szám nagyobb legyen, mint 0, de kisebb, mint 10!)

2. Ezt a számot szorozd meg kettővel!

3. Adj hozzá 5-öt!

4. Szorozd meg 50-nel!
(Hagyok időt, hogy megkeresd a számológépedet!)

5. Ha már eltelt a születésnapod az idén, adj az eredményhez 1764-et, ha még nem, akkor adj hozzá 1763-mat!
(Egy négyjegyű szám lesz így az eredmény)

6. Most az eredményből vondd le a születési éved!

Végül az eredmény egy háromjegyű szám. Az első szám azt mutatja, hogy hányszor ennél egy héten csokoládét, az utolsó két számjegy pedig azt mutatja meg, hogy hány éves vagy! Próbáld ki, ha nem hiszed!

neet 2014.03.09. 17:08:57

@Szőkenő Szarvas: de ez már a friss záró, nem? Amit 2 napja kaptál... xd

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 17:11:09

@Szőkenő Szarvas: Ez mst a legutóbbi záród? Mert akkor igen érdekes. :D :D :D

neet 2014.03.09. 17:12:00

@AtiSnatch: 1-gyel működik. De a terheléses cukortesztes héten (amikor nem javallott) úgy 400x kívántam meg (azóta egyszer sem), ilyenkor hazudik...

neet 2014.03.09. 17:13:30

@Tanácstalan: Szarvasné ezt már le se moshatja. De legalább a Szarvas kihúzhatja magát büszkén...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 17:13:48

@AtiSnatch: Én nem szeretem a csokit, úgyhogy nem tudom kipróbálni.

Nagyfröccsel nem lehetne? Azt pl. most is kívánom.

Aureliano Buendía 2014.03.09. 17:14:48

@Szőkenő Szarvas: nekünk feltétlenül találkoznunk kell!:)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 17:16:06

@neet: Létezik Szarvas? :D De ez nem aző érdeme, ez teheccség kérdése. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 17:19:46

@uraaam: Neked is jó a szopóképességed? :D :D :D Pártot alapítotok? :D :D :D

Aureliano Buendía 2014.03.09. 17:24:27

@Tanácstalan: majdnem. Én a folyamatban a betáp oldalt képviselem:)

Aureliano Buendía 2014.03.09. 17:42:25

@Ádám: még csak 695 volt:)

Ez meg a 696.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 17:46:13

@uraaam: Csak ismételni tudom magam áhítatos sóhajjal: Mester. :D :D :DD

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 17:47:47

@helianthus: Találtam még egy furaszemet. Láttad?

helianthus 2014.03.09. 17:48:21

Barnultam. Rámfért. Ki kér sütit?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.09. 17:48:42

@Tanácstalan: Nekem csak melóban... Illetve nem a képességem jó, folyamatosan szopás van :S :D

Aureliano Buendía 2014.03.09. 17:50:24

@ColT: de az csak plátói orál. Bár abból a jelentősebbik féle:)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 17:51:10

@helianthus: Én! Én! Majd fogyózom reggeltől. :D

@ColT: Hát ez itt változó, de félek, tendálok a cső érkezési oldala felé, holnap ilyenkorra már kiderül.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.09. 17:56:14

Na de én lépek, mert hajnali 1 és 6-kor megint szét kell szaggatnom az istrángot. jóccikát.

helianthus 2014.03.09. 17:58:36

@Nattramn: nem. :/ hol van?
@Tanácstalan: senki?
Akkor egyedül eszem meg. :DD
Neked jóccakát!

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 18:02:51

@helianthus: indexfail.blog.hu/

De ő nem olyan elhivatott. Gyorsan elhanyagolta a gyűjtést.

Manyecska 2014.03.09. 18:44:45

@neet: háppersze! @Tanácstalan: dehogyis!!:D@uraaam: @ColT: :D nem röhög!!

igi1 2014.03.09. 18:46:37

Látom Ádámnak megvót a páleszes temetési buli, mer rohadtjól érzi magát.

:)

Én meg léptem hasizomgyakorlatozni és zumbázni.

Keveset leszek a héten, mer sok a meló, kell gyűjtenem a plasztikai műtétre. :)

Manyecska 2014.03.09. 18:51:19

@igi1: milyen műtét??...szemhéj-felvarrás?:D orrsövény-plasztika??

igi1 2014.03.09. 18:52:33

@Szőkenő Szarvas: mellfelvarrás :P

bár az drasztikus, mer állítólag a mellbimbódat is kiszedik

igi1 2014.03.09. 18:55:40

@dr. phil. Sün‼ ツ: dehogy, olyan nagy implantátum nincs is, meg pasim sincs, aki fizetné.

Viszont aszongya Ádám, hogy lóg, meg az egyik nagyobb, szóval némi igazítás rájuk férne.

igi1 2014.03.09. 18:58:09

Meg hamarost lesz sminktanfolyam, és fodrász is, a nyárra fel kell készülni már most, nekünk nőknek.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.09. 19:01:43

@igi1:
Lóg,lóg, minden nőnek lóg.
Meg senkinek se egyforma.
Azé kár erőlködni.

Mongyuk én is tetetek magamnak egy második pöcsöt.
Oszt akkor két nőt eccerre....
Vagy egyet kéccer eccerre!44!
Nem is rossz gondolat ez!

neet 2014.03.09. 19:04:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: :))))))

Igi, javaslom, ess valahogy teherbe, a legtutibb implantátum. Mondjuk nem marad végleg úgy, de mi az, ami nem változik? Az uncsi dolgok max.

Ádám 2014.03.09. 19:10:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: "Lóg,lóg, minden nőnek lóg."

sajnállak süni, ha te még csak lógósat láttál. :D

Ádám 2014.03.09. 19:12:24

"Igi, javaslom, ess valahogy teherbe"

Talán fordulj bizalommal "istenedhez":)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.09. 19:14:22

@Ádám:
Mosmér?
Láttál már felfele igyekvőt?
Az csak az űrsétán leheccséges!44!

@neet:
Gondojj bele: kiállnék csurrantani a patakpartra, oszt eccerre száz hódolóm lenne4!!5
Én kétfele pisálnék, a csajok meg állva!

Manyecska 2014.03.09. 19:16:04

@neet: nekem minden hónapban duplájára nőtt mer az ösztrogén-szintem az eget veri!:) bögyös-faros szindróma:DD

Manyecska 2014.03.09. 19:17:34

@igi1: valami faroknövesztő tanfolyam kéne az ottani srácoknak..:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.09. 19:27:59

@Szőkenő Szarvas:
Ha így lett vóna, ma két luftballmon repkednél!44!

Manyecska 2014.03.09. 19:32:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: de szép lenne. Sajnos csak vizet tart vissza ilyenkor a szervezet:) az meg kiürül 1-2 nap alatt, általában ugye holdtöltekor jön meg rendes asszonynak a havija.:P

neet 2014.03.09. 19:32:34

@Ádám: mármint én v igi? mert én köszi, jól elvagyok az emberemmel is.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 19:34:04

@Szőkenő Szarvas: És ma még lekcáros linzereket kell gyártanom az oviba......

neet 2014.03.09. 19:36:06

@Szőkenő Szarvas: és akkor a végén 2 a kilencedikennel volt nagyobb? Hűha...

neet 2014.03.09. 19:37:18

@Nattramn: mi anno nem vihettünk be kézi készítésűt, csak "tescosat", de azért átnyálaztam az ujjam mindegyik után, nehogy a legjobbról lemaradjanak a kölkök...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.09. 19:38:15

@Szőkenő Szarvas:
Meg a kutyák is olyankor vadulnak meg!44!
Bisztos mellet növesztenek azok is olyankor!

Manyecska 2014.03.09. 19:39:08

@Nattramn: :DDDDD na jó van ez volt a nap poénja!:D@neet: hát, szerintem két számmal nagyobb simán..éééés kerek, nemám lóg mint nagyi dohányzacskója.:DD

Manyecska 2014.03.09. 19:40:11

@dr. phil. Sün‼ ツ: eccere 88!4! nyócat!
De azoknak farkuk van.:D

Atörökk 2014.03.09. 19:41:13

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Négykézláb kell nekijük járni, akkor nem fog lógni!

neet 2014.03.09. 19:41:49

@Szőkenő Szarvas: hát ezt itt nem is merné senki vitatni sztem :))

Aureliano Buendía 2014.03.09. 19:42:42

@atörökk: a pókjárásra méltóztatik gondolni?

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 19:43:07

@neet: Ja, még annyit: MINDEN TANÁR nagyon aranyos volt, megérdemlik a legfinomabb PORCUKORRAL megszórt sóteményt:)))).

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.09. 19:50:49

@Szőkenő Szarvas:
Hiszem, ha látom!
Lóg az, de böcsülettel!44

@atörökk:
Nemnem.
Kézállásba.
Akkor van a fejük felé.
A zösszes többi lóg.
6 óránál.
Max ha lengetik, akkor kimozdul, mint az inga.

Manyecska 2014.03.09. 19:51:07

@igi1: nekem van még plusz kettő mellbimbóm, tegyék oda!!:DD igaz, túl kicsik.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 19:53:01

@neet: Vasárnap este minden megtörténhet. Te még új lehetsz itt.

Atörökk 2014.03.09. 19:54:32

@uraaam:
Nemnem, rendessen négykézláb, ahogy mink is tesszük időnként más okból!

neet 2014.03.09. 19:58:11

@Nattramn: régi vagyok már, max a vas esték maradhattak ki...

Manyecska 2014.03.09. 20:03:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: lóg a lóf.szt. Most néztem meg..:DDD

igi1 2014.03.09. 20:03:22

@Szőkenő Szarvas: a fenét se érdekli, csak végre már fel tudjak mutatni a világnak egy pasit :P

neet 2014.03.09. 20:05:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát azt nem mondanám. De te sün vagy, biztos csak az avarból láttál még sast, azért nézhetted ezt be. :D (Drukkolok, h közelebbről ne is láss soha...)
Amúgy a sas eszik sünt?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.09. 20:06:19

@Szőkenő Szarvas:
Majd aztat én megállapíttom!

@igi1:
Mutass föl engem, szivem, bevállalom!44!
De nem ám túlzásba vinni!

neet 2014.03.09. 20:07:02

amúgy a sün orra nem olyan mellformájú?

igi1 2014.03.09. 20:08:32

@dr. phil. Sün‼ ツ: rendben. :)

Nyáron összehozunk egy talit. :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.09. 20:08:58

@neet:
Nem eszik, mer böki a csőrét!
Meg a sün nem láccik nappal.
(Itt van neked link: sunews.blog.hu/2011/01/05/a_sun_beazonositasa)

neet 2014.03.09. 20:11:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés...

igi1 2014.03.09. 20:13:28

@Ádám: most mé, nem tehetek róla, hogy béna vagy, és még a színeket se ismered.

A rózsaszín nem egyenlő a narancssárgával tudtommal.

Meg az alsó és felső dombot.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 20:18:53

@neet: Mi az a neet? Olyan mint a naat?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.09. 20:24:18

@igi1:
akkor daloljunk
"ennek a szep barna lanynak dombon van a haza
sudar jegenyefa van az udvaraba..."

Black Hole 2014.03.09. 20:31:40

@igi1: mé' nem mész el a dizsibe topogni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.09. 20:37:01

@Black Hole:
Mer ott a norvégok ropják a dzsingóbellszt!
Egyépként is: hogy nézne ki a zigi magassarkúba?
Abba nem lehet traktort vezetni beájfonozva!444!

igi1 2014.03.09. 20:41:02

@Black Hole: aszondod? :P

@hagyma: miket tudsz te.

@dr. phil. Sün‼ ツ: egy igazi traktoroslyány tud magassarkúba is traktor vezetni, nem kérdés.

mer a mai világba már nem is kell traktort vezetnem, megy az magától is, gps - koordináták alapján, mint a johnny deere

Black Hole 2014.03.09. 20:42:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: akkor menjen el gumicsizmában. Legalább látják, hogy nem csak a mellye nagy, de dolgos is. Beállít a parkolóba traktorral, esetleg meghúzza a helyi menő csávó kocsiját, oszt' meg is van az ismerkedési alap.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.09. 20:46:55

@Black Hole:
Az igazi traktoros nem áll be csak simán a traktorral a dizsi-parkolóba!
Viszi magával a boronát is!44!

@igi1:
Mé, te magssarkúba vezeted a John Deree-t?
Meg megy a lékkondi, mi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.09. 20:49:11

@igi1: hajjaj
ha innek 1 lityko bort vegig is eneklem
sokat jartunk az egri tavernaba /IS/
ma Red Stag lesz
hat ott nem fogunk magyar notat enekelni:)

Black Hole 2014.03.09. 21:31:49

@dr. phil. Sün‼ ツ: esetleg dob fel 1 tolólapot is, hátha afférra kerül sor.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.09. 21:47:39

@igi1: "egy igazi traktoroslyány tud magassarkúba is traktor vezetni"

:))

@Black Hole: "meghúzza a helyi menő csávó kocsiját, oszt' meg is van az ismerkedési alap."

:))

Aureliano Buendía 2014.03.09. 21:47:47

@atpijkamo: még mindig csaló a redőnyös aktív.

Black Hole 2014.03.09. 21:53:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: zsenge koromban voltam falusi, oszt' városi lettem, de azután másik országban lettem városi, most meg megint falusi vagyok. Szóval mindenütt otthonosan mozgok.

Black Hole 2014.03.09. 21:55:07

@uraaam:
@atpijkamo:
Még mindig aktívan csal a redőnyös.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.09. 21:56:58

@Black Hole:
A legjobb a zerdőbe.
Nyugalom van.
Meg csendesség.

Black Hole 2014.03.09. 21:58:19

@igi1: a Te javadat akarja itt mindenki. Ha engem akarna pároztatni ennyi jóakaró, akkor nagyon boldog lennék.

Black Hole 2014.03.09. 22:03:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: az én mániám a tengerpart. Ebben szerepet játszik az allergiám is. Legjobb a kövek közt bóklászni, mert a dagály kihoz egy csomó érdekes dolgot, és azok fennakadnak a kövek között. Meg a 8-900 éves romokat szeretem.

igi1 2014.03.09. 22:03:33

@Black Hole: én boldog is vagyok, értékelem én ám az erőfeszítéseiteket, nehogy azt gondold, hogy nem tudom, hogy nem az eszemért szerettek. :) Na cső, mentem aludni.

igi1 2014.03.09. 22:05:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: meg közbe ipadezek, természetesen.

Mellesleg Hartmy -t is régen láttam errefelé, a mezőgazdasági kiállítás óta.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.09. 22:05:22

@Black Hole: "a Te javadat akarja itt mindenki."

Mármint a cicijét? Csak ne vigyétek messzire.

"Ha engem akarna pároztatni ennyi jóakaró"

Én szívesen szurkolok neked is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.09. 22:07:21

@igi1: "közbe ipadezek"

Csak be kell rajzolni a felszántandó területet, az iPad majd szépen végigvezeti rajta a traktort. Biztos van ehhez is megfelelő app.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.09. 22:08:11

Most már én is azon gondolkozom, hogy jó lenne egy redőny.

attilahawks · http://goo.gl/M7Tq4i 2014.03.09. 22:13:00

Nekem nem kell redőny. csak olvasó a a blogomhoz. (angolul van)

Aureliano Buendía 2014.03.09. 22:13:07

A fasza tényleg az lenne, ha 20-30 helyre kihívnák őt puszira.

Aureliano Buendía 2014.03.09. 22:15:33

@Nattramn: Megamennek pina kell.
Nekem Kemál pálesze.
Iginek az, hogy valaki megművelje őt is.
Neked elgépelések.
Belkhólnak viszki.
Sünnek egy erdei vacak, ahova beeheti magát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.09. 22:16:14

@attilahawks: Nem először reklámozod. Már nekifutottam kétszer. Olvashatatlan.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.09. 22:18:03

@uraaam: :)) Nekem érdekes történetek. Úgyhogy rögtön meg is dobhacc eggyel. Mit csináltál ma?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.09. 22:20:21

@uraaam: Akkor meséld el, milyen volt, mikor a legborzasztóbb módon elrontottad.

Aureliano Buendía 2014.03.09. 22:21:25

@atpijkamo: mint egy tömör elbaszott féltégla:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.09. 22:22:43

@uraaam: :)) Na, tucc te. Eddig a legrövidebb történet, de nem a leggyengébb.

Hol rontottad el?

Aureliano Buendía 2014.03.09. 22:24:40

@atpijkamo: azt azóta sem tudom:)
Vagy sok volt a só, vagy kevés a víz. Mindegy is, most viszont lépek aludni, holnap hajnalban vár a gyár.

Black Hole 2014.03.09. 22:58:51

@igi1: mi az, hogy nem az eszedért? Ahogy itt osztod a posztert sokszor, az nagyon magas szintű agyi aktivitást igényel :-)

Black Hole 2014.03.09. 23:02:15

@Nattramn: rendelj nálam! Azzal kezdjük, hogy fizesd ki, oszt' majd meglátjuk utána mi lesz.

Black Hole 2014.03.09. 23:05:53

@uraaam: én egyszer nem tettem bele a dagasztót. Mikor elkezdett sütni elég fura szag volt. Meg egyszer a víz maradt ki :-)

Black Hole 2014.03.09. 23:07:00

@uraaam: ja, meg a rozskenyér lett olyan, hogy azzal vallatni lehetett volna :-)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 01:32:06

@helianthus: Lengettem a kezeimet? Nem láttad? :(

@igi1: Hát, ha nincsenek nagy igényeid, lehet segíteni a dolgon. :D :D :D

Black Hole 2014.03.10. 02:34:13

Úgy látom nincs rajtam kívül itt több alvászavaros.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.10. 02:56:26

hu ez jo volt
ezt ettuk
apetaiser:
KESSLER CALAMARI 15. Tomatoes, olives, asiago, coriander, fresh cilantro, Moroccan aioli
salata /kozos eloetel/
THE CLASSIC WEDGE 10. Overnight tomatoes, bacon, walnuts, white cheddar, buttermilk herb dressing nekem es Marynek
BEET SALAD 12. Local greens, golden beets, Blue cheese tart, walnuts, beet vinaigrette, toasted pumpkin seeds
foetel:
JURGEN’S FILET MIGNON 40. Grilled beef tenderloin, Bleu cheese butter, Swiss Rösti, grilled asparagus, wild berry demi-glace
es
18 OZ. COWBOY RIBEYE 49. Truffle stag fries, horseradish sauce, balsamic steak sauce, herb butter

desszert:
BLACK FOREST LAVA CAKE 9 Nearly baked chocolate cake, vanilla Kirsch crème anglaise, Chocolate sauce, The Hop’s black cherry ice cream *Ferriera Ruby Port*
/ezt ingyen adjak a ha szuilinap van/

es egy uveg chardonnay

$250-bol kijott jattal es kurva jo volt
majd teszek fel fotot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.10. 03:00:10

ja a foetelt, mindig kulonbozot rendelunk es megfelezzuk
tehat elbol vagtuk kette a file mignont es a ribeyet es osztoztunk
tenyleg kurva jo az etterem, bar nem tul ocso
a 49 dollaros ribeye-nel nem voltam boldog, de megeve igen:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.10. 03:04:52

ja es az uveg chardonnay utan barki vezethetett haza, mert itt egy felnott ember megiahat vacsorahoz ket pohar bort
ma Mary vezetetett en ittam harom es fel poharral es O ketto es fellel

0.8 alatt voltunk mindketten:)
most mar nem mert itthon bontottunk pezsgot es sort

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 03:30:13

@Black Hole: Dehogy nincs. :D

Nemrég mondták be itten, hogy a lezuhant malajziai gépen feltehetőleg bomba robbant. Ennyit a reptéri biztonságról?

Rohadtul nem szeretek repülni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.10. 03:32:28

@Tanácstalan: erre en is gondoltam, mar az elejen, de hogy ertelme legyen utana valami szervezet bevallalja,
vagy mar kozben
ugyhogy nem tudom...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 03:36:45

@hagyma: De képzeld el, amúgy sem szeretek repülni, de most meg azzal fogok felülni a repülőre a világnak ezen a pontján, hogy vajon van-e terrorista a gépen?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.10. 03:42:35

@Tanácstalan: en sem rajongok a repulesert, iden mis is megyunk, azaz repulunk
nem vagyok boldog tole
igyekszem aludni olyankor
/azert terrorista mar eleg nehezen jut fel, szerintem ezzel a geppel mas baj volt, de ez csak egy velemeny
/

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 03:54:43

@hagyma: Nézem a helyi (malajziai tévét), azt mondják három utas is hamis útlevéllel szállt fel a gépre. Oké, ezek lehettek akár szimpla bűnözők is, akik Kína irányába akartak lelépni. Tegnap azt mondták, találtak három túlélőt, talán azoktól sikerül megtudni valamit.

Black Hole 2014.03.10. 03:55:23

@Tanácstalan: erre fele is rebesgették már tegnap is, hogy ilyen hirtelen csak robbanás miatt tud eltűnni. Meg a 3 hamis útleveles miatt is ilyesmiről beszélnek. Mindjárt megnézem a magyar híreket is. Mondjuk repülni gyűlölök én is, de nem kimondottan ezért.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 04:05:21

@Black Hole: Közben olvasom az indekcet, de ott a három túlélő az, akiknek az útlevelével feljutottak a gépre.

No, egy nyugim van, júniusig nem kell elvileg repülnöm. Akkor meg kis szerencsével nem Kuala Lumpurból. Múltkor Colombóból repültem, el voltam készülve a legrosszabbra, mert nem éreztem komolynak a repülőtéri ellenőrzést, olyan indiaias volt. Aztán amikor a negyedik röntgenes kapun mentem át, kezdtem megnyugodni.

Ugyanakkor most Amszterdamban a kapu előtt volt még egy utolsó ellenőrzés, alapos, gondolom nem véletlenül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.10. 04:08:45

@Tanácstalan: hat a 3 tulelot kezd ujra
az valami bors iras volt
az a 3 elte tul, aki fel sem szallt a gepte mert mar regen elloptak vagy elvesztettek az utleveluketettol lettek tulelok, hogy az utaslista szerint a gepen voltak, de nem ok voltak
erdekes megkozelites
nem zarnam ki a robbantast, csak egyelore se oka, se elvallaloja nincs
letezik muszaki hiba is
ha megtalaljak a feketedobozt, talan megtudjuk
a robbantasoknak demonstartiv jellege van, ugy nem er semmit, ha nem kozlik , kik es miert
meglatjuk

Black Hole 2014.03.10. 04:17:27

@Tanácstalan: felénk eddig nem volt balhé egy járaton sem. Az ellenőrzés elég szigorú, de ezen nem csodálkozom. Mondjuk az utóbbi időben inkább, charter járatokon repültem nyaralni, azok meg nem annyira célpontok. De repülni minden képen gyűlölök. Utoljára már azt csináltam, hogy elkezdtem iszogatni a reptéren, meg utána a repcsin, így aztán jobban ment az idő. Az ilyen 4 órás utak számomra nehezen viselhetők.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 04:21:51

@hagyma: Nem bulvárból hallottam, hanem tegnap a malajzia tévé angol nyelvű adásában kaptam el. Azóta már rájöttem, hogy "fura" túlélők.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 04:27:43

@Black Hole: Az erópán belüli repkedés még elmegy, bár az meg tud őrjíteni, amikor az Amszterdam - Bdapestet képesek két átszállással megszervezni nekem. :D

Inni 48 órával repülés előtt nem szoktam, mert a dehidrációt nem tűröm jól. Az elmúlt 2 évben meg állandóan hosszú repüléseim voltak. A Savannah- Atlanta - Párizs - Budapest egy borzalom volt. azzal kezdődött, hogy Savannah-ból az atlantai járat nem akart elmenni műszaki hiba miatt. Mármint az enyém elötti, aztán a miénk sem, aztán az egy órával későbbire három gép utasai vártak. Majdnem sikerült lekésnem az atlantai csatlakozást. Ami jobb lett volna, mert így Párizsig két nigériai között szorongtam. Én sem vagyok S méret, de a két manus jól felhízott a gyorséttermi kajákon.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.10. 04:35:29

@Tanácstalan: nem ismerem a malaj tv-t
de meg a magyar java is bulvar:)
az oroszok is lelohettek, vagy az ukaranok
nem beszelve eszak korearol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.10. 04:36:34

de majd holnap megkerdezzuk Igit
O tudja a tutit

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 04:42:04

@hagyma: Kérlek, a malajziai tévé igen érdekes. Időnként angolul beszélnek, de főleg ilyen kínai, meg hasonló furaságot hallani. Ezért el is szoktam mulasztani a híreket. Ha nem angoll beszélnek, akkor elvileg feliratozva lenne, de a kép 80%-ban mákos, ezért nem látom. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 04:43:42

@hagyma: Nem jó, mellplasztikára megy, tűsarkú traktorral. :)

Black Hole 2014.03.10. 04:47:06

@Tanácstalan: nekem az volt a legrosszabb élményem, mikor viharba került a gép. Az tiszta beszarás volt. Remegett a gép, azt hittem szétesik, meg a csomagtartók ajtajai kinyíltak, már vártam, hogy repkedni fognak a táskák. De aztán egyszer csak elmúlt. A két nigériainál meg szerintem a fiam fogott ki rosszabb útitársat. Valami mélymagyar fasz tartott neki előadást a magyarság történetéről. Külön kiemelte a volt jugoszlávia területén levő nappiramis magyar vonatkozású dolgait, hogy pl 40 ezer éves deszkát talátak, amire magyar rovásírással volt írva :-) És ilyen baromságok 3 órán keresztül.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 05:06:21

@Black Hole: Uhhhh. Én, ha szerencsém van, többnyire kollégákkal utazom hazafele; ha sikerül egymás mellé ülni, akkor jó. Egyszer LAX-ból Frankfurtig egy kisgyerekes család ült mellettem, a kisebbik gyerek folyton sírt. Mondjuk gyerekes apaként toleráltam, sajnáltam őket. Aztán valahogy anyukának le kellet volna tennie a hüppögő kicsit, de apu pont elment valamerre. Erre odanyújtotta nekem, én meg úgy megzavarodtam, hogy elvettem. A kicsi meg elhallgatott, 5 perc múlva aludt. Vissza sem adtam leszállásig, inkább nem reggeliztem. :D

Ádám 2014.03.10. 05:16:57

@Tanácstalan: megkérdezném, hogy mit csinálsz ott? lehet, hogy írtad már, de én akkor hiányoztam.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 05:18:40

@Black Hole: Ja, nézett is anyu, meg apu, hogy mi van, kb. 7 órát ültem mozdulatlanul, amit a kicsi átaludt. A legjobbakat mindig a kisfiammal a kezemben tudtam aludni. :D ez ilyen rejtett feminin vonás lehet. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 05:19:45

@Ádám: Hát dolgozom, illetve próbálok úgy tenni, mintha. :D

Ádám 2014.03.10. 05:26:24

@Tanácstalan: ESKÜSZÖM,hogy tudtam, hogy EZT fogod válaszolni!

a vessző utáni kivételével!

na kösz! több kérdésem TÖBBET NEM LESZ!

CID 2014.03.10. 06:37:44

@Ádám: Biztos sírni fog, ha ezt elolvassa:) Tegnap a vadasparkban éppen gidaszámlálást láttunk, eszembe is jutott, hogy te, a kamatokkal együtt, már szinte egy egész kecskével lógsz...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 06:39:40

@Ádám: Tényleg dolgozom, nem nyaralok, nem mondhatok mást. Ha megnézed a blogot, ahova firkálni szoktam, akkor látod majd. A, hogy ilyen helyekre jöjjek nyaralni? Ááááá, nem vagyok én Kaszatibíííííííííí, hogy 4-5 hetet elherveréljek a környéken.

Ha arra vagy kiváncsi, mit dolgozom: tengerész vagyok.

neet 2014.03.10. 06:45:46

@Nattramn: Meglehet, bár nem hiszem. Attól függ, mi az a naat?

@Tanácstalan: és akkor te is ilyen hülyén jársz a szárazon? :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.10. 06:49:09

@neet: Nem, mert a Hülye Járások Minisztériuma nagy használati adót vetne ki rá. :D

(Próbálok odafigyelni, hogy ne, mert állítólag nem szép, de egy kicsit hintázós a mászásom - épp ezért inkább autózom, ne látszódjon).

Manyecska 2014.03.10. 07:13:02

@CID: nekem bárányokat kellett számolnom altatás előtt..azt mondta a doki...éreztem hogy megy le a szemem /arcomon az erek meg kipattogtak!:(../ há mondom ebből se lesz semmi. Aztán zutty. Még hallottam hogy "jó lesz már.." épp sátáni kacajjal akartam reagálni dehogy lesz ez jó.. de onnantól csak arra emléxem hogy tolnak kifelé..:D

Atörökk 2014.03.10. 07:36:39

Első hétfő a héten nyomurultak! :)

helianthus 2014.03.10. 07:42:12

Jó reggelit, jó szurkozást az útkarbantartó elvtársaknak!
Hö!

CID 2014.03.10. 07:54:17

@Tanácstalan: Van otthon elég állat, meg egyébként is van egy kecském, csak még nem kaptam meg vénszivartól :)

@Szőkenő Szarvas: Oszt, hányat számoltál ? :D
Egyébként láttunk rőt vérszopó denevért is, éppen evett, furaszemnek biztos teccett volna :)

Manyecska 2014.03.10. 08:06:50

@atörökk: Nekem betegszabi. Nyehhehe!:P@CID: csak vicceltem!:) a maszkból elég sokat lélegeztem nem használt:D asztán mondja a csaj jobbról hogy most szúrom be /vénásan/ az altatószert. Mondom kűggyed csáje..:DD,..közben folyton hallom balról: sóóóhajtson..végülis kb másfél perc alatt sikerült kiütniük.Brrr.:)

AtiSnatch 2014.03.10. 08:37:36

jó reggelt, ki volt az a hülye, aki kitalálta a hétfőt és miért nem verték agyon, a munka detto.

Atörökk 2014.03.10. 08:58:01

@AtiSnatch:
Dógozzál, ne ríjál. A munka nemesít, ne maraggy olyan parlagi sutyerák, mint én :D

AtiSnatch 2014.03.10. 09:05:25

@atörökk: te se sírjá, te főnök vagy ráadásul még meleg is :D

Manyecska 2014.03.10. 09:16:39

Hát én visszafexem az ágyba azt olvasok tovább. azért, jó munkát!:D:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.10. 09:32:59

@AtiSnatch:
Szerintem ugyanaz, mint aki kitalálta a pénteket!44!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.10. 10:07:44

@Szőkenő Szarvas: Csak üssön mi? :D

"Hát én visszafexem az ágyba azt olvasok tovább."
KABBE

@AtiSnatch: +1
Ma reggel itt áll egy új gyerek, se cuccok neki se semmi... Szólt róla valaki, hogy jön? Szerintetek? :D

neet 2014.03.10. 10:14:14

@ColT: asszonnyal ennyire nincs kontakt? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.10. 10:20:14

@atpijkamo: Attól még felgáborító :)

@neet: Na jó, új "munkavállaló".
Olyan gyerekekről azért csak tudnék... :D

Atörökk 2014.03.10. 10:24:18

@neet:
Szeresd felebarátaid gyermekeit, lehet, a tiéd is köztük van :)

AtiSnatch 2014.03.10. 10:25:32

@neet: hehe, ez jó vót :D

@ColT: már 15.én stadion megnyitó, szerinted kész leszünk vele? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.10. 10:28:20

@neet: :D:D:D:D:D:D

@AtiSnatch: Tutiiiii. Az ilyen mindig elkészül

@dr. phil. Sün‼ ツ: Jóvóna mi? :D

Black Hole 2014.03.10. 12:27:09

@Tanácstalan: gyerekbolond vagyok én is. Bármikor, bárhol, bárki gyerekével elvagyok. Mondjuk 5 éves kortól lefelé. Haver gyerekeinek is állandóan én főztem tejbegrízt.

Black Hole 2014.03.10. 13:54:18

@Nattramn:
akik az Ukrajnától vaдó elszakadás és az orosz csatlakozás mellett döntenek

ám ot ezt cáfolták.

A német kancellár szerdán lengyel kollégájával, Donald Tuskkal találkozik, hogy megvitatták a félszigeten kialakult helyzetet.

m.index.hu/kulfold/2014/03/10/a_krim_megkezdte_a_visszaszamlalast/

Azt hiszem van benne mégegy, de azt nem találtam meg újra.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.10. 16:41:39

@Tanácstalan: "rejtett feminin vonás lehet"

Vannak férfiak női aggyal, és nők férfi aggyal. Tesztrekkel ki lehet mutatni. Most nem a nemi identitásra kell gondolni, az más. Szóval a női agyú férfiak alkalmasak gondozónak, meg ilyeneknek.

Voltam késő este a balesetin. Hát volt ott egy betegtologató. Nagydarab, kopasz, félemetesen kinéző férfi. Meg volt ott egy kicsit részeg, kicsit ütődőtt hajléktalan, az italautomatán keresztül akart távozni a helységből. Hát a nagydarab a szárnyai alá vette a részeget, összezedte a holmiját, leültette, hogy maradjon már, míg rákerül a sor. És mindezt olyan szelíden, olyan törődően, mint egy ovónéni. Csak néztem ki a fejemből.

Ádám 2014.03.10. 16:44:12

@atpijkamo: Lehet, hogy eunuk volt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.10. 16:49:22

@Ádám: Mondom, hogy nem kapcsolódik a nemiséghez. Egyszerűen egy másik agyhuzalozási mód. Lehet, hogy úgy tesztelik, tud-e autóval tolatni. Nagy hogy tud-e egyszerre két dologra figyelni.

Én pl. nem tudok olvasni, ha a nejem beszél hozzám. Ő meg olvas, közben tévétnéz, és válaszol nekem, ha kérdezek valamit.

Ádám 2014.03.10. 16:59:40

@atpijkamo: "Ő meg olvas, közben tévétnéz, és válaszol nekem, ha kérdezek valamit."

Nálunk ugyan ez van, csak ordítva!

akkor most baj van?:)

neet 2014.03.10. 17:49:08

@atörökk: hát azért az anya (én) általában biztos.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 18:05:13

@Black Hole: volt, hogy én is kihagytam az élesztőt. Viszont könnyű testi sértéshez pont ideális lett volna.

Black Hole 2014.03.10. 18:14:48

@uraaam: én most már úgy kezdem, hogy a 7 alapanyagot kikészítem. Párszor ez-az kimaradt.
A rozskenyér, na az lett nem semmi. A 80 dekás kenyér volt vagy 5 centi magas. Szerintem elment volna nagyméretű téglának :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.10. 18:32:07

@Black Hole: "@uraaam: ... elment volna nagyméretű téglának"

Hajdanában-danában apám hozott néha Moszkvából orosz savanyú feketekenyeret. Ilyen barna tégla. Az nagyon finom volt. Most amit az Arbat-ban veszek, csak halovány mása.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.10. 18:35:48

A finneknek van barnakenyerük, középen lukas, kisarasznyi sugarú, lapos. Egy rúdra fűzik fel, és felakasztják magasra. Oszt hónapokig azt eszik. De eszküszöm, az a kenyér szárazon sokkal jobb, mint frissen.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.10. 18:40:11

Veszel a Lipóti pékségben pur-pur kenyeret. Olyan, mint a barna kenyér. Felszeleteled, megvajazod, feleteted a családdal, nagyon finom és rendkívül egészséges. Na de szeletelés után, még vajazás előtt levágod a héját körben vékonyan. Megszárítod. 2 nap után józízűen elropogtatod. Parasztcsipsz.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 18:43:21

@Black Hole: hátul, ha fészert akarsz építeni, pont jó. Ki ne dobd.
Amúgy baromi sok dolog befolyásolja. Akár az is, hogy mennyire meleg a víz. Ha csak 1 dekával több sót raksz bele, már másabb.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 18:44:48

@atpijkamo: na, azt tényleg megkóstolnám.

Már mondtam talán nektek, hogy én félbarna kenyeret csinálok, fele fehér liszt, fele graham liszt.
Mostanában szórok bele rozmaringot is.

Black Hole 2014.03.10. 18:53:41

@uraaam: persze, ezeket ki kísérleteztem. Ezt a mostani sütőt azért szeretem nagyon, mert mikor bele teszel mindent, akkor kb fél óráig csak fűt, vagyis optimalizálja az alapanyagok hőmérsékletét, szóval víz, vaj, minden mehet hidegen bele. A régebbi volt olyan, hogy langyos vizet kellett bele tenni. Meg ezen a mag adagoló is automata. Múltkor mondtam, hogy kell alkatrészt cserélni az edényben. Hallod €40 nem takarná be. Mondtam asszonynak, hogy addig hagyom amíg jó kenyeret csinál, utána meg kidobom. €100-ért kapok újat, ugyan ilyent. Lehet elmegy még 3 évig így.

Black Hole 2014.03.10. 18:58:19

@atpijkamo: végig próbáltuk az összes kenyér variációt, de maradtunk a sima fehérkenyérnél. Az egyik nekem nem ízlik, a másik meg a nejemnek. Már szezám magot sem teszek bele. Kikísérleteztem egy ilyen zsúrkenyér állagút, és azt eszük.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.10. 19:02:05

@Black Hole: Hát a legnagyobb közös osztó. :(

Legalább teljes kiőrlésű lisztből csináld. Nem lesz olyan szép fehér, de alapvetően szükséges anyagok lesznek benne.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.10. 19:11:50

@uraaam: "fele graham liszt"

Valami jótét lékek eccer magyarázza el nekem, mi a valódi különbség a graham liszt és a teljes kiőrlésű liszt között.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 19:17:54

@Black Hole: amit én használok, az 2009 február óta megy. Az első 2 hónapban megevett egy ékszíjat, azóta meg egy üstöt kellett venni. Ez volt négyezer válság tépte jó magyar forint.

A vicces az, hogy múltkor megnéztem, és most annyiba kerül a használt, mint mikor újólag vettem. Pedig egy fos kis Hauser.

Black Hole 2014.03.10. 19:19:12

@atpijkamo: pont azt utáljuk mind a ketten a legjobban. Egy időben azt csináltam, hogy utána néztem a teljeskiőrlésű liszt arányainak, és a fehér liszthez adtam búzacsírát, meg a búzakorpa helyett zabkorpát. Élettanilag ugyan az a hatás, csak nincs benne az az íz, amit nem szeretünk.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 19:22:00

@Black Hole: a félbarnát a helyedben kipróbálnám. Mivel nehezebb, tömörebb a liszt, nem lesz akkora nagy, mint egy fehér, max több élesztóvel.

Vagy sikérrel.

@atpijkamo: a papírja szerint: „A Graham liszt alapanyaga a búza, amely hasonlóan a teljes kiőrlésű búzaliszthez tartalmazza a gabonaszem összes alkotórészét beleértve a csírát és a héjrészt is. A teljes kiőrlésű búzaliszttel szemben azonban a szemcsemérete nagyobb. A nagy szemcseméretnek köszönhetően a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel. Általánosan felhasználható és közkedvelt liszt a reform táplálkozásban.”

vitamill.hu/graham-buzaliszt/

Nemtom, kísérletezni volt kedvem, és ez volt elérhető közelségben a fosan polcán. Nem, nem busszal mentem vásárolni:)

Black Hole 2014.03.10. 19:24:23

@uraaam: ezen gondolkodtam, hogy most kiadok €40-et, és ha megint lesz valami baja, akkor megint €40-50. Inkább hagyom a francba, megy ameddig megy, oszt' kidobom. Van egy darálónk, kb 6 éve mondtam, hogy vége. Még most is megy. Azzal darálom a prézlit, mert azt itt nem kapni. Vagyis van, de friss kenyérből, és a hűtőben találod meg a boltban, a sajtok körül.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 19:27:17

@Black Hole: én már sajnálnám, ha megpusztulna ez a gép. Az biztos, hogy az elmúlt 5 évben az árát behozta. Meg szeretek is vele elszöszölni.
Talán annyi szerencsém van, hogy tesómék is vettek egyet, de nem jött be nekik, nem voltak kitartóak. Szóval lenne másik, ha ez feladná a küzdelmet. De 5 év alatt hozzánő az ember szívéhez.

Black Hole 2014.03.10. 19:28:20

@uraaam: az a baj leginkább, hogy nem jó az epém, és ha valamiben sok a rost, akkor elkezdek puffadni, de nagyon durván.

Black Hole 2014.03.10. 19:34:30

@uraaam: persze, én is így vagyok dolgokkal, de itt az alkatrész ellátás botrányos. Mindent angliából kell hozatni. Pl ha a porszívó eljut olyan szintre, hogy a hepafiltert, meg a motorfiltert cserélni kell, akkor az durván €50 körül van. 80-ért meg veszek egy fasza porszívót. Ez ott baj, hogy kimondottan szeretek ilyesmit javítani. Imádok szétdönteni dolgokat, és összerakni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.10. 19:42:58

@uraaam: Tehát a Graham az teljes kiőrlésű, csak lassabban felszívódó. Lehet. Nem vagyok meggyőzve teljesen.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 19:50:00

@Black Hole: akkor neked tényleg a sima fehér liszt az ideális.

@atpijkamo: teljes kiőrlésű, de nagyobb szemcsemérettel. Nekem bőven elég az, hogy nem sima fehér liszt.

Annyira amúgy nem nagy a fosan kínálata, elolvastam annak is, ennek is a szövegét, ezt választottam elsőre. Aztán ez maradt. Árban meg nincs eltérés.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 19:51:31

@Black Hole: volt, hogy én is szedtem szét és raktam össze dolgot, ami aztán működött is, tehát megjavítottam, ugyanakkor nem vagyok nagyon műszaki ember.

Engem az bosszant, hogy kidobni és újat venni gyakorlatilag olcsóbb, mint javítással molyoni.

Black Hole 2014.03.10. 20:09:12

@uraaam: pontosan így van. A környezet szennyezés legnagyobb rákfenéje ez. Gyakorlatilag 2-3 évente lecseréled az összes cuccod. Amit írtam, hogy a porszívó 2 szűrő miatt megy a lecsóba, az nem normális. Viszont ha választanod kell, hogy egy 2 éves porszívóba veszel € 50-ért 2 szűrőt, vagy 80-ért egy új gépet 2 év garanciával, azért ez nem kérdés. Ehhez vedd hozzá, hogy a garancia itt úgy működik, hogy pl az első kenyérsütőt a garancia lejárta előtt kb 3 héttel vittük vissza, mert megállt, és a kérdés annyi volt, hogy újat kérünk, vagy a pénzt adják vissza.

Atörökk 2014.03.10. 20:12:03

@Black Hole:
"A környezet szennyezés legnagyobb rákfenéje ez" "2 éves porszívóba veszel"...
Itten van a csahos elhantolva. Porszívózni... Úri huncuccság, szőnyegeket kirázzuk, ha kell, néha felocsojjuk, külömbe' is egy idő után öntisztul. Nem pazarojjuk a záramt, mer' tekintettel vagyung a bébifókák élőhelyére.

Black Hole 2014.03.10. 20:21:01

@atörökk: a bébi fókákat agyon kell verni, mert jó pénztet adnak a bundájukért. Meg különben is kis rohadékok. Merugye a kis fókát mindenki sajnálja, mikor megeszi a cápa, de azokat a jószágokat senki nem sajnálja amiket a fóka zabál meg. Pedig egy vérszomjas ragadozó. Már láttam úszó embert menekülni előle a tengerparton.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 20:45:04

@Black Hole: én viszonylag szerencsésnek mondom magam, mert kevés műszaki cuccunk döglött eddig meg, mióta 6 éve összecuccoltunk.
De tényleg az van, hogy praktikusabb újat venni, és a régit kihajítani. Annyi szerencsém van, hogy a szomszédom hulladékos cégnél dolgozik, így az elektronikai cuccokat oda le tudnám passzolni.
Nem elhanyagolgató az a tény sem, hogy van még egy ősrégi (80-as évek) lehel hűtőszekrényem a pincében. És működik (működne, ha használnám), kidobni nem akarom, csak még nem tudom, mit lehetne vele kezdeni. A lakásban nem fér el. Lehetne belőle borhűtő a pintzében esetleg.:)

@atörökk: felylett városi kúltúrközösségi társaságban az úriember nem rázza ki a szőnyeget az erkélyen, a többieknek pedig tilos.

Nemcsak a bébifókák, hanem a bálnák is veszélyben vannak, valamint a galapagosi teknősök. Szervezni kéne nekik gyűjtést, és az árát elinni.

Atörökk 2014.03.10. 21:01:12

@Black Hole:
A fókának igaza volt. Hájas amerikaji turistának mér kell ingerelni a zéhes fókát.

@uraaam:
"Szervezni kéne nekik gyűjtést, és az árát elinni."
Ezt a kezdeméynezést tejjes mellyszélességgel támogatom. A zakcijó kiterjeszthető a szibériai tigrisekre, a vándorhangyákra és a rücskösfarkú disznódelfinekre is.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 21:07:15

@atörökk: vagy létrehozni egy egyesület.
A gyerekrákos balkezes is ott baszta el, hogy megtartotta, meg frincesfrancoa utóra költötte azt a temérdek pénzet. Ecsém, abból mennyi kör kijönne valami tisztességes becsületsétőbe'!

Atörökk 2014.03.10. 21:09:24

@uraaam:
Ugye? Járna a fene kékvijjogós autóval. Lekfejjebb négykézláb, takszival, azt is csak titokba', setét éjjel. Csak semmi feltűnőzés.

Black Hole 2014.03.10. 21:12:06

@uraaam: a vicc az, hogy vigyázunk a cuccainkra, de a 3-4 évet kevés éri meg. Mondjuk a tv az már 8 éves meg a hifi 6. Egyébként érdekes, hogy itt hogyan cserélnek mindent. Pénteken vettem egy telefon tartót az autóba. Szombaton meg visszavitettem, hogy remeg. Szó nélkül adták vissza az árát.

Black Hole 2014.03.10. 21:17:05

@atörökk: basszus a parton sétáltunk, oszt' néztük, hogy az öreg úszkál a kibaszott hideg vízben. Egyszercsak feljött előtte egy jó nagy fóka. Ahogy méregették egymást, az nem semmi volt. Aztán az öreg menekülőre fogta, kimászott a sziklákra.

Atörökk 2014.03.10. 21:18:04

@Black Hole:
A Balatonon meg a hattyúk agresszívek :)

Aureliano Buendía 2014.03.10. 21:18:05

Kis éji zene: www.youtube.com/watch?v=AC04nSd5fKs

@atörökk: hát, ha így fojtattya, hamarost egy másik nínósauóba kell majd átülnie:)

Aureliano Buendía 2014.03.10. 21:20:20

@Black Hole: és meg sem kérdezték, hogy miért csak kockakövön autózol? Már az írek sem a régiek. Azokba még volt anyag.

@atörökk: nem is kicsit. De számomra a legutálatosabbak a kecskék. Azokat csak a tányéromba szeretem.

Atörökk 2014.03.10. 21:27:58

@uraaam:
Mencségükre legyen szólva, tejükből jó sajtot lehet csinálni :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.10. 21:29:56

@atörökk: "A zakcijó kiterjeszthető a... rücskösfarkú disznódelfinekre is."
NEM ÉN VOLTAM!

Aureliano Buendía 2014.03.10. 21:32:20

@atörökk: ez tény, fejtem is már kecskét. De rohadt büdösek. És sunyik.

@agresszív kismalac: áhhá, most meg mentegetőzik és tagad. Gyanús ez, felettébb gyanús.

Black Hole 2014.03.10. 21:44:25

@atörökk: egyszer egy hülye picsának elmeséltem, hogy a hattyúnak azért ez lett a neve, mert amikor a magyarok beértek a kárpát-medencébe, és megláttak egy hattyút, az egyik vezér azt mondta, hogy "ez a madár akkora, mint hat tyúk".
Te levarrnál egy olyan nőt, aki annyira lehangolóan hülye, hogy ezt elhiszi?

Atörökk 2014.03.10. 21:46:18

@Black Hole:
Nem. No és olyat, amelyiktől megkérdezed, hogy Ave Ceasar és Ave Maria tényleg testvérek voltak? És elgondolkozik rajta? :D

Aureliano Buendía 2014.03.10. 21:46:23

@Black Hole: a törökk? Az kéccer is. Az olyan.

Ha kellően dekoratív, akkor én is.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 21:47:53

@Black Hole: @atörökk: jóhogynem hétismeretlenes egyenletet oldattok meg a sunával dugás előtt.

Black Hole 2014.03.10. 21:48:18

@uraaam: a régi írek még nagyobbak is vótak. Azok bírnak inni sokat.

Atörökk 2014.03.10. 21:51:09

@uraaam:
Szó sincs róla. Nem vagyok én állat.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.10. 21:55:22

@uraaam: "@Black Hole: @atörökk: jóhogynem hétismeretlenes egyenletet"

Hát ha az eszéért szeretem?

Minden attól függ. 5 percig nem sokat beszélünk, ez van pluszban. Előtte meg utána mennyi időt kell mínuszban tölteni egy buta és humortalan pitsával? Szóval végül plusszal vagy mínusszal végzünk?

Aureliano Buendía 2014.03.10. 21:57:44

@Black Hole: a burgonyavész vette el az eszüket, én mondom. Nem tudtak cefrét főzni, és a józan ember elviselhetetlen is, meg érzi is az éhséget.

@atörökk: erről mos ne nyissunk inkább vitát:)

Black Hole 2014.03.10. 21:58:07

@atörökk: úgy látom női hölgyeknek Te is tudsz mondani okos dolgokat. Egyik másik nagyon nem okos. Bár egyik haverom szerint az ennyire hülye nőkben az a jó, hogy szexuálisan bármire rá lehet beszélni. De egy bizonyos szint alatt csak arra szoktam rábeszélni, hogy vegyen nekem még pár sört. A legalja az, amikor azt sem képes felfogni, hogy tulajdonképpen szemét vagy vele, és nem egyszerű elhajtani sem.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 22:00:36

@agresszív kismalac: a gá az, ha viszel feladatlapot és stoppert is:)

@atpijkamo: van az a kategória, akit az az ember nem azért néz végig tüzetesen, mert fejből számolja a koszinuszt. Más belső értékek érdeklik az embert.

Én mínuszban szeretek végezni. Mínusz tizenvalahány centivel:D

Aureliano Buendía 2014.03.10. 22:03:20

@Black Hole: a régi szép balatoni, meg szigetes esték jutottak most az eszembe:)

Black Hole 2014.03.10. 22:08:04

@uraaam: voltam egy olyan faluban, amit elhagytak a krumplivészkor, és azóta üresen áll. Ráadásul amúgy is gyönyörű helyen van. Asszem ott Te is bírnád a géped csattogtatni:-)

Aureliano Buendía 2014.03.10. 22:11:46

@Black Hole: nézegettem képeket, és szerintem kb. az egész szigeten el tudnék lenni és csattogtatni, míg ki nem fogy a film:D

Oda Rályener megy?

Atörökk 2014.03.10. 22:16:16

@uraaam:
Később se :D

@Black Hole:
" hülye nőkben az a jó, hogy szexuálisan bármire rá lehet beszélni"
Az okosat meg nem külnösebben kell beszélni, mer' tuggya magától, hogy jó ;)

Aureliano Buendía 2014.03.10. 22:22:14

@atörökk: igen, ez tulajdonképpen akszióma:)

@Black Hole: és merre, mennyit érdemes ott eltölteni, ha az emberfijja turista?

Atörökk 2014.03.10. 22:25:09

@uraaam:
...míg ideértem? Hat! :D

Aureliano Buendía 2014.03.10. 22:25:56

@atörökk: na, nyugi, ne izgasd fel magad, a te korodban. Már nem bírja úhy a szíved:)

Aureliano Buendía 2014.03.10. 22:28:02

@Black Hole: az létezhet, hogy 57 pénzből két ember oda és cürükk megjárja?

Black Hole 2014.03.10. 22:30:23

@uraaam: autóval lehet jó helyekre eljutni. Sokszor véletlenszerűen. Mész a kocsival, egyszer csak meglátsz egy nagyon régi kastély romot, oda mész, és egy viszonylag jó állapotú épületet találsz, többnyire falusi temetőben, oszt' van rajta egy tábla, hogy 1100-ban épült. Van nem messze tőlünk egy kastély, 1100-tól ugyanaz a család birtokolta. Nemrég haltak ki belőle.

Black Hole 2014.03.10. 22:32:01

@atörökk: 2x minimum.
1. hülyéket hagyjuk
2. okosakat dugjuk

Aureliano Buendía 2014.03.10. 22:32:10

@Black Hole: Erdélyben is ugyanezt szoktam csinálni:)

Csak most játszadozom a gondolattal.

Atörökk 2014.03.10. 22:36:20

@uraaam:
Ha nem sokat esztek és isztok kint :D

Black Hole 2014.03.10. 22:38:03

@uraaam: nem hiszem. A nejem most megy, és a legjobb áru jegyet vette, és így volt €160. Úgy, hogy nincs feladott csomagja.
Persze szoktak lenni akciók, elképzelhető, de amikor veszed a jegyet, mindig kiderül, hogy nem annyi, mint amit mondtak. Rámegy minden szar. Habár egyszer öcsémék €120-ból megfordultak ketten. Szóval szerencse is kell hozzá.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 22:41:25

@atörökk: gyorstüzelő vagy szépecsém?:)

@Black Hole: izé, én augusztusra néztem előre.

Aureliano Buendía 2014.03.10. 22:42:57

@atörökk: jó, de én most csak a repjegyről írtam.

Gazdaságon asszony kell, aki nem tömi úgy a belit.

Black Hole 2014.03.10. 22:47:28

@uraaam: Azt, hogy mennyi idő? Minél több. Vannak mindenféle buszos kirándulások, hogy korán reggel indul, és egy csomó helyre elvisz. Ami kötelező, az a Moher sziklák, New Grange, meg Buren megye. Aztán szerintem Trim, Rock of Cashel. Aztán északon az Óriások Átjárója. El is ment egy hét, és szinte sehol sem voltál.

Black Hole 2014.03.10. 22:52:13

@uraaam: elképzelhető. Mondom, kell hozzá szerencse. A nejem ezelőtt 1 hónappal keresgélt, oszt' talált egyet, de keresgélt tovább, viszont nem volt jobb. 10 perc múlva már 15 euroval drágábban kapta meg.

Atörökk 2014.03.10. 22:53:28

@uraaam:
Ehh, Besenyő Pista bácsi, mittudomén melyik epizód. Nincs meg? :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.10. 23:33:18

@Black Hole: "10 perc múlva már 15 euroval drágábban kapta meg."

Legközelebb törölje a cookie-kat. Akkor megint új látogatónak minősül.

Black Hole 2014.03.10. 23:46:44

@atpijkamo: ez jó tipp, majd mondom neki :-)

Aureliano Buendía 2014.03.11. 16:27:02

@Black Hole: nem szoktam fakultatívra befizetni, nem az én műfajom.

Black Hole 2014.03.11. 22:08:22

@uraaam: addig mentem el pár ilyenre, míg nem volt autó. Szerintem lehet jobban járnál, ha ide költöznél :-)
Egyébként olyan szempontból jó az ilyen buszos kirándulás, hogy olyan helyekre elvisz, amiről senki sem tud

Aureliano Buendía 2014.03.11. 22:15:26

@Black Hole: én inkább autóval mennék világot látni.

Én pont úgy vagyok vele, hogy autóval, egyénileg lehet olyan helyekre eljutni, ahova egy buszossal nem. No meg, nem biztos, hogy a másik 40-50 embert érdekelné az, amit én le akarok fotózni. Meg egy idő után biztos nagyon mérgesek is lennének, hogy megint rám kell várni.:)

Krétán pl. béreltünk autót, és olyan helyre is eljutottunk, ahova fakultatívval esélye nem lett volna.

Nehéz természet vagyok amúgy, nem szeretem a tömeget, nem szeretek alkalmazkodni másokhoz, mások tempójához. Pl. egy múzeumlátogatásnál, tárlatvezetésnél ez mindig előbújik. A vége mindig az, hogy rám kell várni.

Black Hole 2014.03.11. 22:21:03

@uraaam: hasonló problémáim vannak nekem is. Az a pár hely, amit írtam, az egy hétre elég is. Ilyen B&B szállások meg mindenhol vannak, szerintem normális áron.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.11. 22:25:56

@Black Hole: Oszt kis faszenes van-e bennük? Mert anélkül renonc!

Black Hole 2014.03.11. 22:37:42

@agresszív kismalac: faszenes? Itt? Ez fejlettebb ország, itt az egész házat feigyújtják, ha grillezni akarnak. Közben vanília fagyit nyalnak.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.11. 22:57:29

@Black Hole: :))

Matóz bárbekjú: a hajósok hosszában félbevágnak egy hordót, a nyitott végénél összehegesztik, rácsot rá, és mindenki süt magának mindenféle húst.

A hajón jó kajának kell lenni, mert sok más szórakozás nincsen.
süti beállítások módosítása