Tékozló Homár

Táskamotozás az Aldiban

2014.03.13. 10:52 | jackyll | komment

Zoltán valószínűleg túlreagálta a dolgot, amikor a felesége táskájába néztek az Aldiban, viszont cserébe kiderült, hogy már ott is rutineljárásnak számít, hogy a pénztárosok munkáját ellenőrizzék:

Budapesten az Budapest, XIX, kerület, Üllői út 208. sz. alatt pár hónapja megnyílt Aldi áruházban néhány napja a feleségemet felszólította a pénztáros, hogy mutassa meg a táskáját, aminek eleget is tett (természetesen nem lopott semmit). Ugyanakkor nem kell mondanom, hogy egy ilyen dolog egyrészt megalázó, másrészt teljesen törvénytelen. Ha egyértelműen felmerül a lopás gyanúja, akkor rögtön hívjanak rendőrt és mondják, hogy látták ennek vagy annak a terméknek a lopását, de csak találomra ne akarjanak a vásárlók személyes holmijai között vizsgálódni, csak mert ez kényelmesebb megoldás, mint magas szinten ellátni a biztonsági feladatokat és a valódi tolvajokat kiszűrni.


Mindenesetre a fenti esettel kapcsolatban megkerestem az Aldi ügyfélszolgálatát, hogy most akkor a vásárlókat minden esetben tolvajnak nézik, és mostantól rutin eljárás, hogy aki bemegy vásárolni a személyes holmijait is megmutatja a pénztárosnak, vagy csak egyedi esetről volt szó.

Nos, ma megjött Aldi válasza, mely szerint valóban arról van szó, hogy minden egyes betérő vásárló táskáját átvizsgálják, akár lopott, akár nem, akár van közük mások privát, személyes holmijaihoz, akár nem.

A fentiek alapján mindenki eldöntheti, hogy szeretne-e ilyen feltételek mellett vásárolni egy boltban, vagy inkább keres egy másikat.

aldi_motozas.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2014.03.13. 10:56:32

Az én Zoltánom egy egész Aldit kötne el, sza nem értem.

Atörökk 2014.03.13. 10:58:23

Na kérem. Így kell táskát lopni.

Manyecska 2014.03.13. 11:03:21

Az óbudai Aldi elől is elhajthatnák a csöviket mielőtt nem az ÁNTSZ teszi:(( undorító ahogy beleturház a tenyerébe majd összetapizza a kocsikat. Basszus, hónapok óta:( van hogy hárman,..ez kinek a dóga lenne??

Dr. Kix 2014.03.13. 11:03:53

S az Aldit az sem érdekli, hogy ez a gyakorlat a jelenleg hatályos szabályozásokkal kifejezetten ellentétes.

Mit mondana erről Tóta W.?

2014.03.13. 11:04:30

Vihar a biliben. Most tényleg nem értem ezzel mi a gáz. Megmutatom, nincs semmi és mindenki megy a dolgára.

Manyecska 2014.03.13. 11:07:13

@kowee: énse sértődök meg soha. De volt hogy volt benne intimbetét bontott csomagban akkor azért égett a pofám kicsit:))!Kurvára nincs köze mikor menstruálok::DD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.13. 11:13:55

A Zoli az Aldiban?
Magassarkú vót rajta?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.13. 11:21:18

Nekem nincs takargatni valóm, túlélem, ha bele akar nézni a táskámba. Általában támogatom, ha meg akarják gátolni a lopásokat.

Ha sokat kekeckednének velem, találna a táskámban pár használt(nak látszódó) kotont, aztán az ő feje lenne piros. Tennék be egy szakadt harisnyát is, meg rúzst, púdert...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.13. 11:23:34

@Szőkenő Szarvas: Igazad van, teszek akkor be pár tampont is, filctollal összebarnázva. Azt nem vállalom, hogy szagosítom.

Manyecska 2014.03.13. 11:28:47

@atpijkamo: nemtom ti hogy szoktátok, én egyszer használom nem többször..max:DD.., bár most másfél hónapig kb nem lesz ilyenekre szükségem..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.13. 11:29:06

@Szőkenő Szarvas: az kevésbé ciki,, mint a gyerekpólóba csavart pisis pelus. meg a fél pár zoknik, és a kéthetes csokiszeletek egy fél levél xanax társaságában :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.13. 11:31:49

@Szőkenő Szarvas: :))

Hirtelen nem tudom, mire tudnék használni egy tampont. Ezezn még sose gondolkodtam. A száma kicsi, a fülembe nagy...

Manyecska 2014.03.13. 11:42:14

@sugargiraffusplumps.: tudom, mondjuk a xanaxról már lejöttem öt éve:P:D, de múltkor az alphazoo-ba elég gáz volt mert volt nálam egy kutyakefe, de én azt saját hajamra használom:DDDD, ne tudd meg hogy néztek rám. Hátdeha eccer cseréltünk a kutyával,..pont jó a tüskék hossza..:D

helianthus 2014.03.13. 11:42:16

@sugargiraffusplumps.: nekem egyszer egy bugyit sikerült pluszban magammal vinnem, azt hurcoltam a táskában. A teregét nem volt tökéletes és a gyors öltözködésnél a szárítóról nem vettem észre, hogy valami van a gatyaszárban. Aztán kiderült, hogy egy bugyingó, még jó, hogy menet közben nem hullott ki belőle*. Gyorsan táskába gyűrtem. :D

*Nézd, elhagyta a bugyiját!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.13. 11:44:43

@Szőkenő Szarvas: haggyad, én a kutyasamponnal mosok hajat néha. ugyanaz van mindegyikben...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.13. 11:45:56

@Szőkenő Szarvas: Én úgy szoktam, hogy nem viszek be táskát, szatyrot. Ilyen összecsukható ládát használok.

Tampon, intimbetét: menek hétvégére vásárolni, van lista, azon ott a család két ciklikus függőségben lévő tagjának az igény, kinek, milyet mennyit. Pakolom a szalagra, pénztároscsaj (egy osztályba járnak a gyerekeink) rám néz: jól el van cseszve a hétvégéd. :D

230e 2014.03.13. 11:46:05

az érdekes hogy a válaszlevél alapján nem a vásárlót nézik tolvajnak, hanem a pénztáros munkáját ellenőrzik. Továbbra is áll az, hogy max. felszólíthatnak arra hogy mutasd meg, de ők nem nyúhatnak bele. Amennyiben nem mutatod meg, akkor elvileg visszatarthatnak.
A gondom inkább az, hogyha máshol vásárolt terméket vinnék be, a pénztárhoz közvetlenül nem férek a bejövetelkor oda, őr nem áll a bejáratnál, eladótérben pedig senki.

Manyecska 2014.03.13. 11:47:24

@helianthus: :DDD..Most hogy kórházban voltam asszongya a doki, miközben kérdezgette a kórelőzményeket stb, ugorjunk át ugye hüvelyi ultrahangra a másik szobába, jó ugorjunk, elmozizgattunk ott,:DD azt mivel cikinek éreztem hogy előtte húzzam fel a bugyogóm -ott nincs öltöző-:)).., hanyagul a fürdőköpenyem zsebébe vágtam..:DDD Azt az arcot! Hámondom nézze én nem szarozok most, nincs olyan messze a szobám..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.13. 11:47:29

@helianthus: jajj, hát úgy már én is jártam, hogy fél pár zokni volt a farmerban beszorulva, na azt a buszon kihalásztam mikor senki se látta. legalábbis remélem, hogy senkise látta :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.13. 11:47:45

@sugargiraffusplumps.: Ja, a kutyasamponban van bolhairtó is. Gondolom nem is szoktál vakaródzni. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.13. 11:49:10

@atörökk: Próbáltam, nem fér be.

@dr. phil. Sün‼ ツ: Öööö... ennyire nem vagyok vállalkozószellem.

Manyecska 2014.03.13. 11:50:10

@Tanácstalan: :DD@sugargiraffusplumps.: :DD de nekünk "fehérítő van". Lehet a Zoli használja??:P:O..valami vizujális technológia van benne. Mivel az eb hófehér /papíron:D/..:)@dr. phil. Sün‼ ツ: legjobb erőspaprika evése után felhelyezni. Megfizethetetlen! egyet jobbra, egyet balra kínodban, persze az utcán kezd hatni-a zebrán-:D baszki azt ki sem lehet mosni nagyon.:DD

Manyecska 2014.03.13. 11:51:35

@sugargiraffusplumps.: de ezen látszik is, ilyen bontókefe!!:DDD hasonlót mégcsak nem is kapsz. Jó kis fémtüskékkel:)

helianthus 2014.03.13. 11:53:31

@sugargiraffusplumps.: kicsit továbbfejleszted a technikát és menni fog bugyival is.
:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.13. 11:58:34

Gondolom autóbuziknak meg egy olajos féltengely van a táskájukban. Váltógomb, wunderbaum, ...

Karmesternek három törött pálca...

Jegyellenőrnek pár leszakított gomb, kabátujj.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.13. 11:59:46

@Szőkenő Szarvas: Most így elképzeltem, ahogy háztartásom összes nője a Furminátor névre keresztelt kutyafésűvel fésülködne. Azt hiszem, lenne ott sivalkodás. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.13. 12:00:50

@Szőkenő Szarvas: "hanyagul a fürdőköpenyem zsebébe vágtam"

:)) Ezt ellopikáltam.

FDToth 2014.03.13. 12:04:22

Nem azért, de zavar vkit ha belenéznek a táskájába? Basszus ez a dolga a magatehetetlen vén, szakadt vagyonőröknek! Ezen kiakadni...Ha nincs rejtegetnivalód, akor miért ne? Sokan azt mondjág (főle nők), hoyg bene van ilyyen-oylan női kelék (bugyi, tmapo, beétt, stb,) Ezt mér széegyne megmutatni? Hétköznapi, indeki átlal hazsnált odlgokról van szó. Ennyi erővel ne rkad ki a kotoönt a szalagra..

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2014.03.13. 12:12:35

"napja a feleségemet felszólította a pénztáros, hogy mutassa meg a táskáját,"

tessék mondani kedves aldi, így hogy ellenőrzik a pénztárosokat, ha azok ellenőrzik a táskákat!? valami jobb kamu választ kellett volna írni, vagy figyelmesebben elolvasni a bejelentést

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.13. 12:16:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ekkora távolságról szerintem nagyon jó eredmény.

Manyecska 2014.03.13. 12:25:05

@atpijkamo: igen. Aztán a műtét után két órával felsurrantam /haha: támolyogtam-faltól falig/ lifttel, egy emelettel a babákokhoz, a többiek meg lehányták magukat LYellemzően a büfébe..:D..sza nem ismert meg hirtelen. Gondolom, arcról nem egyszerű.
:DD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.13. 12:35:54

@Szőkenő Szarvas: "arcról nem egyszerű."

:))

Nem tudom, mindent jól értettem-e. Kérlek, lektoráld!
deciki.postr.hu/a-bugyi

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.03.13. 12:38:01

Gondolom azok miatt is vezették be akik eleve saját táskába/kosárba szedik össze a cuccot, majd a pénztárnál kipakolnak belőle. Aztán ha valamit benne "felejtenek" akkor az ingyen volt.

hawkeye 2014.03.13. 12:52:58

Soha nem értettem, miért kell ilyen lepusztult helyeken vásárolni, mint az Aldi, vagy éppen a magyarországi Tesco....

Manyecska 2014.03.13. 12:57:50

@hawkeye: mer útba esik. Jövet-menet. Hálistennek a ződséges is.:)@atpijkamo: 1: tele van helyesírási hibával! 2: nem szó szerint hánytuk le magunkat:D:P..értede?:P

SzakállasHitman 2014.03.13. 12:58:06

Olyan aranyos, ahogyan a sok jogászprofesszor írogatja a hasonló felháborodott levelet, de komolyan. "Megalázó, jogellenes!" Ja bocs, "teljesen törvénytelen!!!!444négy!" Ilyenkor megkérdezném, hogy miért is törvénytelen? A sablonválasz az okostól persze mindig valami olyasmi, hogy "Mer ő nem rendőr! Nincs joga!" Igen, nem rendőr, és egyébiránt micsoda? És egyébként mikor vásárolsz náluk, hol is tartózkodsz? A keresztkérdéseken már rendre elvérzik az összes...

Az áruház magánterület, akár üzemnek is tekinthető. Az oda be- és kilépésnek a tulajdonos bármilyen feltételt szabhat. Ugyan úgy, ahogyan te sem engedsz be akárkit csak úgy a lakásodba, és ha kifelé menet telepakolt táskával kíván távozni te is meg fogod kérdezni, hogy ugyan mi tetszett meg neki ennyire.

Rendőrt hívni meg... A szabálysértés eleve nem érdekli őket(nem helyes, de valahol érthető), ráadásul a saját jogaim védelméért elsősorban én vagyok a felelős - és ez az áruházra is igaz. De ezt nagyon sokáig lehet még ragozni, de a lényegen úgysem változtat. Aki ilyen leveleket írogat az a büdös életben nem fogja megérteni az őt körülvevő világot, és annak furmányos összefüggéseit. Mindennek ára van, és fel sem fogja mennyi és milyen minőségű az a kényelem, amit biztosítanak számára, főleg arról nincs fogalma hogy ez mennyi munkát jelent másoknak. De amikor neki egy táskát ki kell nyitni, akkor már az ég is szakadjon le, jöjjön ki a TEK, és lehetőleg a főügyész is....

Konzum Kult Közélet Szex Gasztro Tech (törölt) 2014.03.13. 12:59:07

a túlszámlázásnak mi köze a táskámhoz?
(h mit lopok)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.13. 13:13:25

@Szőkenő Szarvas: "le van helyesírási hibával"

Ne rombold már le az összes önbizalmamat! Javítgattam. Van még? Mi?

"nem szó szerint hánytuk le magunkat"

Hanem? Hánytátok-vetettétek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.13. 13:18:26

@kowee: hogy mi a gond?
ilyen erovel barki az utcan is megkerhetne,, hogy mutasd meg a taskad, uritsd ki a zsebeidet
a penztaros nem rendor
semmi koze a taskamhoz
elmegy az annyaba az aldival egyutt
johogynem meg is motoz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.13. 13:20:28

@Tanácstalan: jo, de noknel van ritikul
en se viszek semmit ha botba megyek, adnak ott szatyrot ingyert
/mondjuk az aldiban nem, ott nem ingyert van, de csak az aldiban!/

Manyecska 2014.03.13. 13:23:05

@atpijkamo: :D majd megnézem. Úgy lerohantak krémesért mintha az életük függene tőle:D..még mindegyik kóválygott DE cigi, meg kávé az köllött. meg sajtosroló..:DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.13. 13:25:15

@sugargiraffusplumps.: en egyszer bennahagytam a muanyag vallfat a dzsekimben es ugy vettem fel
eszres sem vettem, csak a kocsmaban szoltak
nem volt rohoges...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.13. 13:26:55

@Szőkenő Szarvas: :)) A krémest és a sajtosrolót megértem. Mmmm... krémest ma még nem ettem...

A cigiző kismamákat fel tunám pofozni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.13. 13:33:13

@hagyma: asse rossz. meg a kifordított cuccok meg a felemás zoknik!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.13. 13:36:19

@sugargiraffusplumps.: felemas zokni?
egyszer avolt fonoknom, meg KY-ban felemas cipoben jott be
majdnem tok egyforma volt, ilyen lapossarkuban jart mindig, csak a szine volt kulonbozo

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.13. 13:55:04

aranyos a poszt írója: " Ha egyértelműen felmerül a lopás gyanúja, akkor rögtön hívjanak rendőrt"

akkor meg arról sírna hogy milyen jogon tartotta őt vissza a seriff kiérkezéséig egy mezei biztiőr
persze szar hogy belenéznek a szatyorba de sajnos sokan keményen dolgoztak ezért a bánásmódért

Manyecska 2014.03.13. 14:02:42

@atpijkamo: nem kismamák hányszor mondjam!!!! :D bár még tervezek egyet. már nem kismamát:DD

Manyecska 2014.03.13. 14:06:24

@atpijkamo: sza, nem kismamák voltak!!

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.03.13. 14:26:33

@SzakállasHitman:

Akkor most elmesélek pár dolgot, amit kihagytál jólmegmondodtejogászoknak kirohanásodból.

I. Az Aldinak el kellene döntenie, hogy akkor a csomagátvizsgálásra ki jogosult. A pénztáros ugyanis qrvára nem, legfeljebb a vagyonőr, ő is külön törvény alapján, lásd a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: SzVMt) 25. § (1) bekezdését.

II. Akkor most jogászkodjunk kicsit. Először nézzük a Ptk. 220. § (1) bekezdését, mely szerint a bolti alkalmazottat a bolt képviselőjének kell tekinteni, azaz az adás-vételi szerződéseket megkötheti a bolt nevében.

A SzVMt. 25. § (2) bekezdése általánosan, alapelvi jelleggel kimondja, hogy a jogok gyakorlása során "az adott cél elérésére alkalmas eszközök közül a személyi szabadság, illetve a személyiségi jogok legkisebb korlátozásával járó eszközt kell választani".
Namármost a törvény 28. § (1) bekezdése egyértelműen megnevezi azt a 3, együttes feltételt, amely esetén felhívhat a csomagom tartalmának bemutatására:
- megalapozottan feltehető, hogy bűncselekményből/szabálysértésből származó olyan dolgot tart magánál a felszólított, amelynek őrzése a vagyonőr felelőssége,
- a dolgot felszólításra nem adja át,
- az intézkedés a jogsértő cselekmény megszakítása, megelőzése érdekében szükséges.

3. Figyelemmel az Aldi által írt átvizsgálási célra - pénztárosok tevékenységének ellenőrzése -, tisztelettel kérdezném: és ekkor ehhez MI A FASZ köze van a vásárlónak? Itt nem arról van szó, hogy a vevőt lopással gyanúsítják, hanem arról, hogy a bolt nem bízik meg a saját alkalmazottjának precíz munkájában, és ezért a vevőt vegzálják. De miért? Meccseljék le egymás közt.

Az Aldi ezt írja: azért csinálják, hogy az esetleges figyelmetlenségnek betudható alul- vagy túlszámlázásokat kiszűrjék. Tisztelettel megkérdezném az alábbiakat akkor:
0. Hogy képzeli az Aldi, hogy az alkalmazottjai iránti bizalmatlanság mennyiben megfelelő indok az SzVMt. 25. § (2) bekezdése szerinti alapelvi követelmény teljesülésének?
1. Ezen oknál pontosan milyen szabálysértés vagy bűncselekmény valósul meg, és annak ki a felelőse? Mert a figyelmetlenségből való túlszámlázás nekem egyrészt polgári jogi jogsértésnek tűnik a bolt-vevő viszonylatában, másrészt pedig munkajogi felelősség merül fel a bolt-pénztáros viszonylatában.
2. Csalás lenne? Az célzatos bűncselekmény ("jogtalan haszonszerzés végett"), így a figyelmetlenség kapásból kiesik, mert szándékosságot igényel.
3. Rendben, tételezzük fel, hogy a pénztáros csal, mert direkt többet üt be, hogy a vendéget megkárosítsa. Akkor most megkérdezném, hogy ezt a konkrét csalást hogyan érzékeli a vagyonőr X méter távolságból, mert ahogy írtam fentebb, az átvizsgálás egyik feltétele, hogy "megalapozottan feltehető, hogy bűncselekményből/szabálysértésből származó" dolgot tart magánál az átvizsgálandó személy. Csakhogy vegyük észre, hogy a bűncselekményt a pénztáros követi el, nem pedig a vevő, azaz a rossz személyt vegzálják. Ha bűncselekményt követ el a pénztáros, és ezt érzékeli a vagyonőr, akkor miért nem a pénztárost kapcsolja le? Ha viszont nem képes érzékelni, akkor hogyan lesz a bűncselekmény/szabálysértés érzékelése megalapozott?
4. További feltétel, hogy az átvizsgálás a jogsértő cselekmény megszakítása/megelőzése érdekében szükséges. Azaz amikor a pénztáros többet üt be a gépbe, nem pedig amikor a vevő már kifelé megy. Ez már nem megelőzés/megszakítás, itt már megtörtént a bűncselekmény.

A fentiek alapján bármely vevő az alábbiakat teheti:
1. A pénztárost elküldi az anyjába, amikor bele akar nézni a csomagjába, mert semmi köze hozzá. Hívja oda a vagyonőrt. (Innentől kezdve már halott a játszma, mert ha lenne szabálysértés/bűncselekmény, akkor az már rég ott volna.)
2. A vagyonőrtől kérdezze meg, hogy mit szeretne. A vagyonőrnek el kellene mondania azt, hogy egyrészt mi az a szabálysértés/bűncselekmény, aminek megalapozott a gyanúja, másrészt nevezze meg azt a dolgot, ami állítólag a vevő csomagjában van és át kellene adnia (SzVMt. 25. § (2) bekezdés, 2. feltétele a felszólításra át nem adás!).
3. Ha erről nem kap normális tájékoztatást, akkor a vagyonőr választhat: vagy elengedi a vevőt, vagy hívja a rendőröket azonnal.

Ugye most már érted, miért necces a vevők vegzálása a pénztárosok ellenőrzésére való hivatkozás ürügyén? Szóval okoskodás helyett legközelebb nézd meg a vonatkozó jogszabályokat, sokat fog segíteni. Legfőképp pedig jegyezd meg jól, hogy a kötelezettségek teljesítéséhez jó, ha ismered a jogaidat is, hogy tudd, tényleg kötelezettség-e az, amit a nyakadba akarnak varrni.

230e 2014.03.13. 14:54:35

@Lesből Támadó Szárítókötél: Ez nagyon szép, köszönet érte (talán csak annyi hogy a vagyonőrnek egyértelműen azonosíthatónak kell lennie).

Manyecska 2014.03.13. 14:56:02

Vigyázni kell otthon mit mutogattok egymásnak!!:DD nehogy már..

Nyafkamacska 2014.03.13. 16:06:46

A pénztártól való távozás után közvetlenül szokták a kocsiban lévő cuccot összehasonlítani a blokkal. Ezzel valóban a pénztárost ellenőrzik. Ha a vállamon lógó táskámba akar belenézni, akkor lopással gyanusít.

Dr. Kix 2014.03.13. 16:22:32

@Lesből Támadó Szárítókötél: Köszönjük az összefoglalót.

Kár, hogy ez a vagyonőröket/pénztárosokat nem annyira hatja meg. Ha ezt nem csinálják, akkor a főnökeik veszik őket elő. Ha csinálják, akkor - talán - a vásárlók fejezik ki nemtetszésüket. Ha pedig megnézzük, honnan kapják a fizetésüket, egyértelmű, melyik utat választják. :)

A nagyobb baj, hogy a vezetőségnek is ilyen elcseszett a hozzáállása, mint ami az Aldi válaszleveléből is kiderül.

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.03.13. 16:29:43

@Dr. Kix:

"Ha pedig megnézzük, honnan kapják a fizetésüket, egyértelmű, melyik utat választják. :)"

Ez persze, egyértelmű, de ezt az utat egész addig fogják választani, amíg el nem hajtják őket a francba. Ők azért választják, mert a kedves vevő nem küldi el őket a francba. Ha kellően sokan elküldik őket, akkor el fog jutni a vezetéshez (akár panaszkönyv, akár Homár, akár cirkusz a pénztárnál), hogy ez nem járható út.

SzakállasHitman 2014.03.13. 16:33:54

Lesből támadó, hiába akarod itt jogszabályok idézgetésével nagyon okosan túlmagyarázni a dolgot, a szituáció akkor sem változik. És abba is hiába kötsz bele, amit védekezésképpen, hangsúlyozom: általánosságban válaszoltak a levélírónak.

A vagyonőri munkát szabályozó törvény meg... A vagyonőrnek kizárólag ugyan azok a jogai, ami bárki másnak. Annyi a különbség, hogy őt azért fizetik, amiért. Ha egy árufeltöltő látná hogy valaki mókol valamit a táskájában ő is ugyan úgy jogosult visszatartani a rendőrség kiérkezésééig - az más kérdés, hogy őt nem ezért tartják, nyilván ha téved jóval nagyobb retorzióra számíthat a munkáltatója részéről.

Az olyan kisebb áruházaknál pedig mint az Aldi szinte adja magát, hogy nincs külön vagyonőr, pont azért, hogy azt az árszínvonalat tartani lehessen, amit a sok sopánkodó még amúgy sokkal is. Erre mondtam, hogy bonyolult a világ...
Mindemellett viszont bizonyos vagyonvédelmi feladatok akadnak. Ha pedig a feltüntetett árak mellett még azt a plusz "kellemetlenséget" sokallod, hogy kinyisd a táskád bárkinek, menj máshová, ilyen egyszerű.

Egyébként az is mindig megmosolyogtat, ahogyan szinte kötelezőnek tekintik egyesek az ilyen áruházak látogatását, és az egész vásárlást alapból egy kínkeserves, megpróbáltatásokkal teli harcnak tekintik. Mintha az egész rendszer nem aköré épülne, hogy csontig be legyen nekik nya....

És a nehezebb felfogásúaknak még egyszer: ha nem otthon vagy, ráadásul elfogadtál bizonyos szabályokat, akkor illik azokat be is tartani. Nyugodtan hápogjál a jogaidról, meg a másik jogairól is, a lényegen úgysem változtat. Max. tényleg rád hívják a rendőrt a telefonod elővétele-elrakása miatt. Majd utána hápoghatsz neki is amikor megbüntet. Meg sírhat a szád, hogy "bezzeg amikor kellene akkor sehol egy rendőr!" - és közben persze fel sem fogod, hogy pont a magadfajták miatt van ez így....

Józsi van Damme 2014.03.13. 16:45:20

@SzakállasHitman: +1, természetesen ha rendőrt hívtak volna, akkor az lenne a baj, hisztis Zolika:)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.03.13. 17:06:51

Elkopik a betű a klaviatúrhán: pedig 1xű
Ha tudod, hogy nem szajréztál, nincs nálad semmi terhelő, akkor az ajtónállóval vitesd be magad a zirodába, (de nézz körül nincs e elrugdosva valami)
Tagadj meg minden együttműködést, még a fogad fehérjét se mutasd meg nekik, addig amíg sünök nem gyünnek!
No akkor pakolj ki, pucsícs be, ahogy kérik és ha negatív az eset, ott helyben tegyél feljelentést az egész bagázs ellen de az adataikat írd le akinek csak tudod!

230e 2014.03.13. 17:15:24

@SzakállasHitman: pontosan milyen szabályokat kellene elfogadnia annak, aki vásárolnia megy? Nekiálltál rugózni, és írtál egy csomó csacskaságot. Megkaptad rá a korrekt tényállást. Ha nem értesz hozzá, miért küzdesz még?

230e 2014.03.13. 17:31:11

@SzakállasHitman: + még egy dolog. Köze nem volt ahhoz a tényálláshoz a levélnek, amit a posztoló előadott. Az OBI-ban is megnézik azt néha hogy a pénztáros nem lop-e. Csak ott szépen odaáll egy őr a kosaradhoz és tételesen átnézi.

gyedmaróz 2014.03.13. 17:57:09

Régi szokás, hogy a máshol vásárolt holmit bemutatják érkezéskor.
De ha kifelé menet senki emberfia nem nézhet a táskámba, akkor hogyan alakult ki mégis ez az eljárás?
Valamint több boltban láttam már babakocsit kitiltó feliratot! Hát ez a vérlázító, illetve kissé árnyalja a képet, hogy láttam már babakocsiba pakolni a lopott árut is.
Legjobb módszer: táskát fűnek-fának megmutatni, és nem hordani benne intim betétet, vibrátort, levágott lófejet,stb.

Zirowe 2014.03.13. 18:00:58

"aminek eleget is tett"

Itt a baj, nem is kell tovább olvasni.

Nézegessék a saját táskájukat meg blokkjukat, illetve azon hülyékét, akik engedik.

VonBraun 2014.03.13. 18:07:16

Az az igazság, hogy a jogi szabályozást pont a kasszírnő és a biztonsági őr nem ismeri, ezért például a postban feltárt esetben, (figyelem!!!) ártatlanságunk esetén jól meg is kell (jobb szót nem találtam, pardon) szívatni az üzlet >>> üzemeltetőjét, leperelni róla a család éves összrezsijét (és még pluszban valamennyit, nem baj, ha nagyságrendekkel több, elbírják). Nálam ez működik, tessenek alkalmazni bátran.
Az (itt egy városnév lenne eredetiben)-i, angol eredetű multinacionális vállalat esetében pl. már ezen a szinten túlestem, mivel az első alkalommal jogtalanul és persze fölöslegesen akadékoskodtak (nem ilyen táskavizsgálatos izével, mással). Panaszt tettem, felhívtam benne a figyelmüket, hogy amennyiben nem olyat szólnak, ami a hatályos magyarországi jogszabályokban meg van határozva, akkor lelkük rajta, legyen úgy, de mivel napi vásárlójuk vagyok, bármilyen (értsd: BÁRMILYEN) bakit azonnal a fogyasztóvédelemhez, a számla/nyugtaadási kötelezettséget vigyázó, illetve élelmiszer-biztonsággal foglalkozó szakhatósághoz továbbítok, legyenek jók, truly yours (ja, és részletes - 8 oldalas levél - az anyacégnek külföldre a vásárlószívatásról).
Na, nem olyat szóltak, mert ők azt hiszik, hogy jobban tudják, és nyilván nem, csak próbálkoznak. Nem mindig kéne.
És persze mindig hibáznak, mindig, minden akciónál, stb.
Ilyenkor ugye, nem Kovács Dzsugasvili Aranyka kasszírnő a ludas, hanem a cég maga, ezért őket kell megzargatni. Higgyétek el, érdemes. Talán leszoknak róla, és kialakítanak egy olyan értékesítési és biztonsági rendszert, amelyek nyomán nem születnek ilyen postok, és azokat zaklatják majd, akik tényleg lopnak. De azok már más lapra tartoznak, azokat én se' védem.
Azt, hogy lop-e a kasszírnő, nem azzal célszerű ellenőrizni, hogy a vásárló privát cuccaiban turkálkodnak. Ha csak eddig jutottak el, vállalják érte azt, ami kijár.

Aureliano Buendía 2014.03.13. 18:10:23

A teszkóból kell lopni, nincs mese.

Zirowe 2014.03.13. 18:21:50

Egyébként miért van az, hogy a fejlett nyugaton teljesen más az áruházak felfogása?

A bejáratok kétirányúak, bki szabadon mehet ki/be ahol akar, nem csak egy kicsin lezárt vásárlás nélküli kijárat, amit a bizti őr nyit ki neked (auchan és társai).
Ha a kasszás elszúr vmit, akkor azonnal tudja törölni magától, nem pedig "Marika, törlés kéne"..
És még sorolhatnám.

micsoda? 2014.03.13. 18:22:29

Első alkalommal kicsit bosszantott, hogy tolvajnak néztek, de tanultam belőle. Igyekszem kivédeni, hogy gyanús legyek. Például ha keresek valamit a táskámban akkor nem bújok a polcokhoz. A táskámat is úgy helyezem el a kocsiban, hogy még akaratlanul se tegyek bele semmit. Tescóban használom a megőrző szekrényt. Pennyben még biztonsági őr sincs. Nem lopnak többet, mint az őr fizetése:)

Zirowe 2014.03.13. 18:25:10

@230e: nem tarthatnak vissza, csak ha alapos gyanú van, ami minimum egy videófelvétellel egyenlő.

Megmutatja a táskáját?
Nem.
Akkor rendőrt hívok.
Hívjon, nem vagyok köteles megvárni.
Akkor addig itt tartom.
Tartson, de ha ideér a rendőr és nincs semmi a táskámban, akkor feljelentem a személyes szabadságom korlátozásáért.

Ettől azonnal kussol az összes.

A számlamutogatósdi meg a másik hülyeség, amihez semmi joguk nincs.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.13. 19:04:46

@micsoda?: "Pennyben még
biztonsági őr sincs. Nem lopnak
többet, mint az őr fizetése:)"
Nyóckerbe' van, nyugodjál+.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.13. 20:00:33

@agresszív kismalac: én eccer olyat láttam a metrón, hogy leírni is ciki :D

rekszem 2014.03.13. 20:06:28

A vásárlók táskáihoz sem az őrnek, sem a pénztárosnak semmi köze nincsen, és senkinek nem kell megindokolnia, hogy miért nem engedi hogy belenézzenek.

lehet ugyan egy helyzet félreértés, vagy az őr rossz döntésése, de üzemszerűen, mindenki táskájába belenézni az szipmla gyökérség, ráadásul törvénytelen is

azért kíváncsi lennék, hogy a lopások megfékezéséből fakadó kárenyhítés, és a vevők elpártolása milyen mérleget eredményez hosszú távon

Tiborfalvi Tibor 2014.03.13. 20:06:44

@kowee: Azon csodálkozom, hogy még hőbörgő levelek nem jöttek pl azért, hogy a trafikban elkérték a személyit, vagy éppen ital/kotonvásárlás előtt bárhol.

Aki nem lopott, az felfogja ép ésszel, hogy a másik nem szemétkedés ürügyén csinálja ezt, hanem a munkáját végzi.

E.

rekszem 2014.03.13. 20:14:32

@Tiborfalvi Tibor: a pénztárosnak az a munkája, hogy beüsse a termékeket és bonyolítsa a fizetést, az őrnek pedig, hogy a tolvakokat lefülelje

ellenben nem dolga, hogy a nem tolvaj vásárlok személyes és privát holmijai között kutakodjon, ráadásul jogszabály ellenesen

a trafik dolgot meg ne keverjük ide, az jogilag teljesen más szabályozás alatt van

Dr. Kix 2014.03.13. 20:15:00

@Lesből Támadó Szárítókötél: Szóljon belőled a próféta! Engem még szerencsére nem találtak meg ilyennel, de ha megteszik, akkor én sem fogom hagyni birka módjára, hogy a cuccaim közt kutakodjanak, az tuti.

Black Hole 2014.03.13. 20:20:05

Hülye Hajó-t hiányolom

yuden 2014.03.13. 20:57:23

@micsoda?:
"Tescóban használom a megőrző szekrényt." Örök hiba. Pont itt a Homáron volt egy cikk, akinek lenyúlták a notiját egy ilyen megőrzőből. (Igaz, ott a postoló se volt 100-as, de én egy százas szöget sem raknék be abba a szekrénybe MEGŐRZÉSRE..)

Engem a Penny-ben cseszegetett a mindig új pénztárosnő (ja az volt már, hogy a Penny-ben MINDEN próbaidős dolgozót kivágnak a próbaidő előtt, aztán vesznek fel másokat?)...szóval mindig felkértek táskanyitogató műsorra. Mindig odamorogtam, hogy ehhez nincs joguk ("Tudjuk..."), megmutattam az üres vászontatyóm (aminek nem volt se tampon se semmi) és minden ment tovább. Így is lehet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.13. 20:59:09

ezér jó a hálós szatyor. nincs valakinek egy eladó darab véletlenül?

Aureliano Buendía 2014.03.13. 21:02:07

@sugargiraffusplumps.: jól kiegészítené a műszálas otthonkádat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.13. 21:05:39

@uraaam: azaz, aprómintás! :D :D meg kiválóan passzolna a kínai műanyag papucsomhon es. mármint az ünnepi pápucsomhoz, nem a hétköznaplóshoz.

ilyen szép zöld ponnjólenne: divat-ruha.vatera.hu/noi_taska/noi_bevasarlo_taska/retro_halos_szatyor_1856882996.html

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.13. 21:32:25

@uraaam: pontolyat! arra emléxem, hogy simán beledobtuk a tízkilós dinnyét és nem szakadt le a füle :D

ez a sorozatovics amúgy köszönöm szépen, nem ismertem, de lyóó!! :D

micsoda? 2014.03.13. 21:34:34

@yuden: Köszönöm. Nem gondoltam még szekrényfeltörésre. Ez a Penny más, állandó, barátságos a személyzet. Nincs táskanyitogatás, viszont a pénztárosoknak jár a szeme:)
@agresszív kismalac: Ez egy kisvárosi Penny. Majd mindenki ismer mindenkit.

Aureliano Buendía 2014.03.13. 21:40:37

@sugargiraffusplumps.: retinagyilkos ez a szatyor.
Ne mondd már, hogy nem ismered ezt a sorozatot, nyolcvanvalahányban minden héten a tv előtt ültünk, és néztük, imádtam. ár éve a túbon rákerestem, megolt, végignéztem:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.13. 21:43:29

@uraaam: tényleg nem ismerem. volt a nők a pult mögött meg a szandokán meg az onedin család, ezeket nézték anyámék, ergo mi is. de ez valahogy kimaradt. kár lett volna érte ha be nem linkolod most :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.13. 21:48:25

@sugargiraffusplumps.: A nőknek volt ilyen, mert összenyomva elfért a retükülben. Általában műanyagból készült, az még egy pöttyet undorítóbb volt: divat-ruha.vatera.hu/noi_taska/noi_bevasarlo_taska/regi_retro_cekker_halos_bevasarlo_szatyor_1872113801.html

Férfiak is cipelték.

Aureliano Buendía 2014.03.13. 21:53:37

@sugargiraffusplumps.: én még a Kórház a város szélénre is emlékszem, amiket leírtál, azokat is láttam.

Nekem még, ami nagyon kemény volt, az a faszoknak a „cipkás” sapkája. Ami pl. Szalacsin van a klasszik videjjóban.

Hanyas vagy?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.13. 22:11:25

@atpijkamo: az tényleg ocsmány volt. de ez a gyűrhető ez szimpi. örökélet három nap, a nejlonszatyrot mindenképpen veri.

@uraaam: az nem nyilvános adat! egy biztos: valamennyi a sokadikon :D

Aureliano Buendía 2014.03.13. 22:19:33

@sugargiraffusplumps.: miért nem? Ebből még úgysem tudjuk meg, ki vagy valójában, ellenben egy érdekes adalék.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.13. 22:21:40

@uraaam: paranoiás vagyok :D elvégre ez is egy érdekes adalék! :D

Aureliano Buendía 2014.03.13. 22:23:05

@sugargiraffusplumps.: gondolod, mindenki téged kezdene el kajtatni vínben ez alapján?:)

Ez még Serloknak is feladná a leckét.:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.13. 22:26:35

@uraaam: nem, de ismerem az onlány médija mélységeit. megvan rá az okom, tessék elhinni nekem :D

Aureliano Buendía 2014.03.13. 22:44:12

@sugargiraffusplumps.: annak tsak mélységei vannak ez tény. De aki bement a kupiba, ne sírjon, ha basszák:)

Meg tudni köll okosan.

SzakállasHitman 2014.03.13. 23:35:10

230e, attól hogy neked bonyolult, még nem csacskaság.

Pont a ti példátokon látszik, hogy egy sima vásárlás mennyire meghaladja az átlagember képességeit.

Egyébként te mit erőlködsz, beleszólni valamibe csak a beleszólásért, mert semmi újat nem mondtál?!

rekszem 2014.03.14. 05:09:17

@yuden: mármint úgy, hogy téged naponta motoznak, te ezért morogsz pedig mindkettőtök jogtalannak tartja? Hát valóban ez is egy alternatív vásárlási módszer, de én jobban szeretem ha simán békén hagytak :-)

Tiborfalvi Tibor 2014.03.14. 05:27:17

@rekszem: Szerintem meg az a dolga, amire megkéri a tulaj, az üzletvezető. Vagy te ilyen helyzetben csak annyit mondanál, hogy 'bocsi, ennek nem kéne a munkakörömnek lennie'?

Az, hogy most milyen szabályt sért, nem az én asztalom, csak szerintem nem a szerencsétlen pénztáros tehet arról, hogy meg kell vizsgálnia egyik-másik ügyfél táskáját.

A trafikos jogi elbírálást meg pláne nem értem, ugyanúgy el lehet kérni az életkort igazoló okmányt a másik két esetben is.

rekszem 2014.03.14. 05:52:42

@Tiborfalvi Tibor: szóval ha jól értem, ha holnaptól a főnök utasítja, hogy nézzen bele mondjuk tárcája, zsebedbe, mobilodba akkor azt is hagyod, mert az a dolga? Ha testüreg motozást, akkor azt is hagyod?

Mondjuk ez a te dolgod, de én rohadtul nem mutatok meg semmit sem a pénztárosnak, sem az őrnek, de gondolom most majd megmagyarazod, hogy ezért én vagyok a looser, mert bezzeg te gyakorlatilag bármit eltűrsz, csak ne legyen konfliktus.

Szeszes italt, meg dohanyarut nem vehet 18 év alatti ezért kérhet szemelyit, de pl. egy kifli vásárláshoz már nem.

Tiborfalvi Tibor 2014.03.14. 06:03:50

@rekszem: Ez igen, kiflivásárlás vs személyikérés. Nyilván arra értettem (és le is írtam), hogy milyen esetekben kérhetné a pénztáros a személyit.

De persze, próbálj csak sarkítani, látom jól megy, viszont nem fogok elkezdeni pattogni egy szerencsétlen pénztárossal, biztonsági őrrel (feltéve, ha normálisan szól hozzám), hogy én már csak azért sem nyitom ki neki a táskámat, hívjon rendőrt.txt, stb... Te meg gondolom szeretsz mindenkibe belekötni, mint ahogy ezt itt is ragyogóan lehet látni :) Sok szabadidőd van, ahogy látom.

Ja és nem arról szólt a dolog, hogy mindent eltűrök, de amíg egy ekkora apró dologról van szó (nyissa már ki a táskáját legyen szíves - köszönöm, tudod, a normális, másokra tekintettel lévő embereknél ez így megy), akkor ne kezdjünk már homárra írogatni meg lobogtatni az ilyen-olyan jogokat, mert csak egy öngólt rúg ezzel, a sok önérzetes, mindenért perelő meg hőbörgő okostojás meg még biztatja is...

VonBraun 2014.03.14. 06:14:16

Nem a "mindenért perelő okostojás" a fő lényeg, hanem a "jogtalanságért perelő" vásárló, és ez óriási különbség. Igenis pereljen, akit jogtalanság ért. De csak az!!!
Vannak emberek, akik alapból nem tartoznak abba a csoportba, akihez oda szokott lépni a biztonsági őr, hogy "nyissa már ki a táskáját". Ezeket, ahogy a magántulajdont is, védi a törvény.

rekszem 2014.03.14. 06:30:23

@Tiborfalvi Tibor: a személyi kérdést te vetted fel, bármi is volt vele a célod

A táskába nézés meg nem apróság és nem kekeckedés ha nem engedem meg.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.03.14. 09:15:18

Senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit tartok a táskámban. Ha lopással gyanúsít, hívjon rendőrt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 09:20:03

@batgirl: Ki kiváncsi a fél táska kukoricára, vagy a maroknyi igazolásra, hogy nem vagy liba?

(Szeretlek, ugye nem haragszol meg rám?)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.14. 13:05:02

@Lesből Támadó Szárítókötél: Arról az apróságról nem kellene megfeledkezni, hogy a pénztáros ugyanúgy, mint a vagyonőr, a tulajdonostól kapott jogkörben jár el a bolt magánterületén belül. Bűncselekmény gyanúja esetén a tulajdonos (és meghatalmazottja) felszólíthatja a gyanúsítottat a csomagja megmutatására, sőt, a gyanúsított hozzájárulásával át is vizsgálhatja a csomagját. A ruházatának a zsebeit és egyéb részeit akkor sem, ha a 12 alsószoknya alatt a bodzaszedő női hölgy egy egész füstöltsonkát rejtett el.
Amiben viszont többen tévednek: bárki, különösen a tulajdonos és az ő jogkörében eljáró visszatarthatja a gyanúsítottat a rendőrség kiérkezéséig, csak vigyáznia kell az arányos erő alkalmazására. Csak tolni, lefogni (esetleg ráülni) szabad, de elgáncsolni, felrúgni nem.

A közforgalom számára megnyitott magánparkolóban már nem ilyen sima az ügy.

A sok tabletthuszár ketrecharcos ahhoz mit szól, hogy a legtöbb boltban már befelé(!) kérik (teljes joggal) a táskák tartalmának megmutatását?
A poszt toló és a másik Olika is megtehetik mindezt - ha hozzájuk megy be valaki.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.14. 13:06:26

@batgirl: Így van, csak addig vagy nyugodtan kell ülnöd (lehetőleg valami diszkrétebb helyen, pl. irodában), vagy rajtad fognak ülni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.14. 13:09:16

@rekszem: Nem törvénytelen.
Bakácsolni, settenkedni! - No AZ törvénytelen.

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.03.14. 13:21:39

@Kitalátor (másként) gondolkodó:

Csakhogy amíg a vagyonőr esetében jogszabály nevesíti ezt a jogot, addig a pénztáros számára semmilyen jogszabály nem tezsi lehetővé, azaz a pénztárosnak pontosan annyi joga van kérni a táska megmutatását, illetve belenézni, mint bármelyikünknek az utcán a szembejövőtől, az általam idézett Ptk. szerinti képviselet ugyanis önmagában erre nem jogosítja fel - a bűncselekmény gyanúja ebben a helyzetben terljesen irreleváns. A pénztáros csak visszatarthat ilyen esetben, ahogy írtad is, de nem nézhet bele, és nem is kérhet ilyesmit. Amúgy nemcsak az arányos erő számít, hanem az is, hogy haladéktalanul értesítenie kell a rendőrséget: ha ugyanis csak ráül, de nem csinál semmit, az felveti a személyes szabadság megsértését.

"A sok tabletthuszár ketrecharcos ahhoz mit szól, hogy a legtöbb boltban már befelé(!) kérik (teljes joggal) a táskák tartalmának megmutatását?"

Hááát, nem tudom, hogy te hova szoktál járni, hogy de a "legtöbb boltban" erős költői túlzásnak tűnik, mert én még sehol sem tapasztaltam ilyet. Más kérdés, hogy viszont amikor bemegyek egy olyan helyre, ahol nagy valószínűséggel árulják azt a dolgot, ami a táskámban van (pl. több boltba megyek be egymás után), akkor magamtól megyek oda a biztonsági őrhöz megmutatni, hogy ez van nálam.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.14. 13:36:29

@Lesből Támadó Szárítókötél: "a pénztárosnak pontosan annyi joga van kérni a táska megmutatását, illetve belenézni, mint bármelyikünknek az utcán a szembejövőtől"
Nem.
Annyi, mint a nálad pl. csillárt felrakó iparostól vagy bébiszittertől - a lakásodon belül. A csomagot, aki becsületes, ott a helyszínen önként!!) megmutatja, és mehet dolgára. Aki settenkedik, vagy ba..atlansága miatt perelhetnékje van, az eljátssza az emberjógi hat tyúk dalát - és türelmesen kivárja, hogy az ésszerű időn belül (záróra előtt) értesített rendőr kiérjen. Ha viszont közben bármiért az őt visszatartó tulajdonosi jogkörben eljáró személy hozzájárulása nélkül a csomagjába vagy a zsebébe nyúl, azt támadási kísérletként lehet értékelni.
Meg a garázdaság is megállhat.
Aki szeretne kipróbálni legalább egy rabosítást és rendőrségi előállítást, az fogjon a kezébe bármilyen szilárd tárgyat, és azzal fenyegesse meg az őrt vagy az eladót!

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.03.14. 14:03:22

@Kitalátor (másként) gondolkodó:

Te kevered az érthető indokot a jogalappal, ami közt mindössze annyi a különbség, hogy az utóbbi jogszabályon alapul, míg az előbbi csak úgy van. Kérheted, de nagy valószínűséggel el fognak hajtani a rákba. A táskás móka nem más, mint egy nagyon speciális adatvédelmi jogi helyzet, amire főszabályként az érintett hozzájárulása az irányadó, és csak a vagyonőr esetében írja ezt felül a jogszabály.

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.03.14. 14:04:42

@Kitalátor (másként) gondolkodó:

Ha te akarsz a síkosító lenni az Aldi vezetősége és a pénztárosok közti análpettingben, ám legyen.

rekszem 2014.03.14. 16:05:19

@Kitalátor (másként) gondolkodó: ezt a sok hülyeséget honnan sikerült kitalált?

SzakállasHitman 2014.03.16. 00:25:45

230e, nem.

Fölösleges vitába pedig nem bonyolódom, a reakciók tökéletesen példázzák amit leírtam.

Krisz101 2014.03.19. 04:28:12

@Tiborfalvi Tibor: te hülye vagy bocs... Azért tartunk itt, mert a sok lebutitott, onerzet nélküli magyar hagyja, hogy ezt csinálják vele. Már csak az kéne hogy az emberek kézitáskájaban, hátizsákjában kutogassanak, szóba nem jöhet! Az, hogy vannak lopások, az üzleti kockázatuk része, gazdálkodják ki a profitjukból!

Tiborfalvi Tibor 2014.03.19. 07:16:58

@Krisz101: Látom nem sikerül felfogni a néhány gyökérnek (már bocs), hogy milyen szituációról is van szó a posztban, de a gyengébbek kedvéért, mint amilyen te is vagy, leírom még egyszer:

- Elnézést, megmutatná, hogy mi van a táskájában? Sajnos köteleznek rá minket, pénztárosokat is, nem tudok mit csinálni.
- Így érthető, parancsoljon.
- Köszönöm.

Ehelyett a turbóönérzetes csapat, mint amilyen te is lehetsz, gondolom rögtön elkezd anyázni, fújtatni, hőbörögni, hiszen rögtön egy végbéltükrözésnek éreztek egy egyszerű, ~15 másodperces táskakinyitást. Nem 'kutogatásról' volt szó, hanem a táska megmutatásáról. Azaz nem kell az utolsó taknyos zsebkendőig mindent kitenned.

Krisz101 2014.03.22. 08:51:26

@Tiborfalvi Tibor: olyan szinten korlátolt vagy, h már szinte fáj, ezért tart itt ez az ország, az ilyen megalkuvó hülyék miatt.

EMBER! pont azt írod le, ami a baj!

Svájcban, Fro-ban, stb, eszébe nem jutna senkinek a pénztárost kötelezni erre, mivel SENKI!!! nem mutatná meg a táskáját! Tehát az általad leírt idióta párbeszéd sem történhetne meg.

szóba sem kerül a pénztáros kötelezése, mert 100ból 99 ember szólna, és felháborodna! Tudod, van az a mondás, hogy szólni kell, különben úgy marad. na ezt nem ismeri a magyar, ezért tartunk itt. nem az egyszerű halandóknak kell teljesen káros, fals "ez van" "megértést" tanúsítani a másik felé, hanem a multikat kell vasszigorral a törvények betartására szorítani!!

bár nem tudom, mit vitatkozom itt veled, mert látszik egy ilyen antirasszista multikért aggódó toleranciabajnok lehetsz. meg láthatóan te itt kevered, hogy be- vagy kijövetelnél akarják megnézni a táskád, ami kurva nagy különbség!!!
süti beállítások módosítása