Tékozló Homár

Mindenhol trükköznek az árakkal

2014.04.28. 15:34 | jackyll | 262 komment

auchan.jpgÚjabb vérlázító félrecímkézéseket találtak olvasónik az Auchanban és a Sparban is. Előbbi helyen a 4 kilós mosószerből lett 2,8-as látszólag:

Tudom, már uncsi, de tényleg érdekes, hogy folyamatosan trükköznek az egységárakkal az Auchanban. 821 helyett 547-et tüntettek fel, jó lesz az, hiszen van 4 kg-os kiszerelés is belőle, csak odébb.

Halmosiné pedig a Sparban talált újabb jelenéseket:

Olvastam a "sajt áremeléses" bejegyzést és nekem is vannak tapasztalataim az árképzésükről. Én is "leárazott" kolbászárut tettem a kosaramba, ez 25%-s csökkentett árat tartalmazott 299 Ft értékben, de mire a pénztáros behúzta már 175%-kal többe került, azaz több mint 520 Ft-t akartak érte. Otthagytam. Nem volt nálam fényképezős telcsi és siettem is, így nem csináltam belőle ügyet.

A húsvéti tojás akciójuk is magáért beszél. 30 db-s tálcás kiszerelésben "s" méretjelűt árultak, ami nem fogyott és így "akciózták". Hasonlóan előbb felvitték az árat, azután az új egységárnak adták meg a %-át, úgy hogy az 50%-s kiárusítás majdnem annyiba került Ft-ra mint az előző ár 25%-a. Biztosan ez náluk a normális.

Ott felejtették a korábbi polccímkét, onnan láttam a manipulációt és nem kértem belőle. Lélektanilag az 50%-ra többen mozdulnak és nincs akkora a veszteségük, de ez a becsapások egyike.

Üdv és jó vadászatot a hasonló manipulációkra.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aureliano Buendía 2014.04.28. 21:54:56

@sugargiraffusplumps.: ideális nő. Olyan nincs, hogy valahol nem pina.

Atörökk 2014.04.28. 21:56:08

@sugargiraffusplumps.:
Legalább nem vesznek össze, hogy ki vigye le a szemetet! :D

@uraaam:
Hádde komolyan, főz neki egy levest, betonkeverőbe kell a rántást megcsinálni :D

helianthus 2014.04.28. 21:57:24

@uraaam: nem mit eszik! :) milyen pénzből él? Betegség? Már biztos van. Ha 1200 kcalos diétára fogták, nagy betegsége nem lehet. Annyival én is fogynék.
@sugargiraffusplumps.: na ja. Erre még nem is gondoltam.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.28. 21:58:01

@sugargiraffusplumps.:
Azé attú elég messze vagy!

@Nattramn:
Hát én a hellest szeressem, de egésségedre tényleg!

Aureliano Buendía 2014.04.28. 22:04:15

@helianthus: megannyi kínzó kérdés:)
Az biztos, hogy nem dolgozik. Lehet, hogy valahol pénzét mutogatják, mint a kék bálna és az ember keresztezését.
Mindenesetre durvex.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.28. 22:04:45

eletemben nem neztem meg meg egysegarat, meg ilyeneket
amelyik kolbasz szimpi es nem aranyarban van, azt megveszem
a mososzer Mary dolga, de nem hiszem hogy szamologeppel szamolgatna hany dollar/deciliter

Aureliano Buendía 2014.04.28. 22:05:27

Nah, én kidőlök, mint a rohadt nád.
Joccakátokat!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.28. 22:05:52

@sugargiraffusplumps.:
Nem mindegy az?!
Szeretik egymást.
A testiségen kívül nincs más?

Anomalocaris (törölt) 2014.04.28. 22:08:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: Megfelelő mennyiségű helles után is dunkel lesz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.28. 22:08:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: hálistennek.

@Nattramn: szerintem rossz hejen várjátok :D írjátok be az uramivarunk.hu blogjába, majd ott kaptok a fejetekre.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.28. 22:09:57

Boltos poszt. Ne offoljunk, kérem!

Bejött az élelmiszerboltba egy szöszi.
- Kérek egy kék Szofit!
Levettem egy egy nekem szimpatikus darabot a sok közül, és a hölgy elé tettem. A dobozon nagy fekete keretben az állt, hogy a dohányzás tüdőrákot okoz. A hölgy felháborodva utasította vissza
- Nekem ez nem kell, mert ez tüdőrákot okoz!
Padlót fogtam. Hogy valaki ilyen jó helyzetfelismerő legyen! És így lehessen rá hatni! Elhatároztam, hogy olyat mondok ami alapjaiban rengeti meg a világnézetét, majd elboruló aggyal, de faarccal közöltem vele
- Sajnos mind rákot okoz.
Erre ő szintén faarccal
- Adjon egy másik dobozzal ugyanebből a márkából!
Először azt hittem viccel, de rájöttem hogy nem. Hát, én adtam neki.
- Erre meg az van írva, hogy a terhesség megszakadásához vezethet.
- Ó, az jó, nem vagyok terhes, és így nincs gond. Tüdőrákot mégse szeretnék kapni!
Azt hittem, felkötöm magam, de erőt vettem magamon, végül is a napom szép volt, mert újfent örömöt okoztam egy vásárlónak. De a történetnek itt nincs vége. A hölgy pár nap múlva visszatért, megint kért egy kék Szofit. Rutinos droidkezelőként mindjárt meg is néztem, mi van a dobozon. Az írás imígyen szólt: "A dohányzás csökkenti a spermiumok számát." Gondoltam, ez biztos jó lesz, és oda is adtam. Nézegette, nézegette, közben egy pár embert kiszolgáltam, majd közölte
- Ez férfi cigi, ez nekem nem jó! Adjon nőit!

Anomalocaris (törölt) 2014.04.28. 22:09:58

@atpijkamo: Manapság ez már nem szégyen, vannak erre szakosodott stúdiók is!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.28. 22:10:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: hogyne vóna. node feredni csak illene akkoris ha nem akarnak orrbaszájba naponta.

igazságos 2014.04.28. 22:11:38

Teljesen besokkolt engem máma ez a sok mosásos poszt.

Célozgatunk, célozgatunk????

Anomalocaris (törölt) 2014.04.28. 22:12:05

@sugargiraffusplumps.: Alapvetően szeretem, amikor kibuggyan a keresztényi szeretet belőlük. Ilyen "dögölj meg"-formában.

Anomalocaris (törölt) 2014.04.28. 22:13:19

@igazságos: Ne célozgassanak, péntek a mosásnap. Az még arrébb van.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.04.28. 22:13:55

Máma jól megláttam a húsomat. Mivel pinaegységem nincs, így mindenki sejthesse már, hogy ez nem egy szép sztóri. A fűrész nem úgy gondolkodott, mint én. Most aztán jó ronda az eredmény. Meghalok vajon? Ez már az és eljött? Formalint előkészíteni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.28. 22:14:00

A boltban sokan vannak, amikor két fiú belép. Türelmesen kivárják a sorukat. A boltos nagy hangon megszólítja őket
- Na mit adhatok a fiataluraknak?
- Egy doboz patkánymérget kérünk.
- Sok a patkány, ugye?
- Igen.
- Nagyok?
- Többnyire.
- Mekkorák?
- Így kábé ekkorák.
- Akkor ez jó lesz. Tudjátok hogyan kell használni?
- Igen.
- Itt fel kell bontani a dobozt, aztán ki kell húzni a tálcácskát, és a tálcácskának itt a szélét kell feltépni. Tudjátok, hogyan kell adagolni?
- Igen.
- Kétméterenként szétrakjátok arra, ahol a patkányok járkálnak, de vigyázzatok, hogy más állat ne férhessen hozzá. Tudjátok, hogy mit kell csinálni a maradékkal?
- Igen.
- Beleteszitek egy zacskóba és elégetitek. Mostmár mindent tudtok. Akkor a legjobbakat! Sziasztok!
- Viszontlátásra!
A fiúk fizetnek, majd az utcára kilépve összenéznek
- Hú de jó, hogy végül mégse óvszert kértünk!

helianthus 2014.04.28. 22:15:25

@dr. phil. Sün‼ ツ: Meghatódtam. Hüpp-hüpp.
De miért nekem és a 80Bémnek??? :))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.28. 22:16:58

@sugargiraffusplumps.:
Naugye.
Akkó hová siecc?
Ruhe, ruhe!

@igazságos:
Én célzok, szivem!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.28. 22:21:05

@Nattramn: nem érted te ezt: a keresztényi szeretet az a keresztényeknek jár, nem a pogányoknak! hát szerinted hova jutna a világ ha mindenkit szeretnének, mi? az összes koszos gyüttment hippistát meg buddhistát meg muszlimot meg taoistát?? hát még elgyünne a világbéka oszt az meg kinek vóna jó? senkinekse. nalátod.

nade mosmán menek aludni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.28. 22:23:52

@helianthus:
Mer te nem csak hallgatod ezt a zenét,
hanem érted is.
Ezé.
Órijássi különbség!444!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.04.28. 22:25:55

@atpijkamo: szakrális célzatú az elégetés.
@Nattramn: a vaj nem margarin. Nekem ennyi elég. Nemmellesleg finomabb is. Nemmellesleg drágább is. Mi lesz velünk? Hogyan láthatnánk a jövőt? Van olyan ismerősötök, ki kétségbeeséségben jóshoz ment? Hát olyan, akinek ehhez még semminemű esés sem kell, hisz' alapjáraton ilyen?

helianthus 2014.04.28. 22:29:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: ja, értem.
Asszittem már belémestél, mint részeg az árokba!!!4!!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.28. 22:30:12

Drágám mit csinálnál, ha nyernék a lottón?
- Elválnék és vinném a pénz felét.
- Akkor itt van 200 forint és húzz a picsába! Volt egy kettesünk...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.28. 22:39:36

@helianthus:
Áááá, nem csak szeretlek!
Lesző a partnerem itt az erdő mélyén??
(Tudod mit: maraggyon kettőnk közt!)
www.youtube.com/watch?v=_08t0VrNX5M

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.28. 22:43:13

*** Vigyázat! Nagyon szar! Vigyázat! ***

- Józsi, már megint a számítógép előtt ülsz! Ez már szenvedélybetegség!
- Jaj, drágám! Már megint frame-ket látsz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.28. 22:44:39

A belvárosi ékszerüzletben egy férfi a gyürüket nézegeti. Egyet kiválaszt, és megkérdezi az árát.
Amikor a kereskedö megmondja, a férfi önkéntelenül füttyent egyet.
Visszateszi az ékszert, kiválaszt egy másikat, annak is megkérdezi az árát.
Az ékszerész enyhe mosollyal válaszol:
- Két fütty, uram!

Atörökk 2014.04.28. 22:49:39

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Igazad lehet. Rengeteg belső értékje lehet, fér bele bűven!4!!

igazságos 2014.04.28. 22:52:28

@Kellemes Zérókomponista: ammá biza, a rama mostanság nem az a minőség, mint régen, így meg a sütik se lesznek finomabbak.

:(

Már kaphatóak az új RAMA-s margarin/vajas hibridek.

Atörökk 2014.04.28. 22:56:21

szvííít hóóóm Alabama!

helianthus 2014.04.28. 22:57:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: leszek biza. Akó miv) már úgy vagyunk, mint a borsó meg a héjja? Nem a madárra cèlzok itt!!!4!

Atörökk 2014.04.28. 22:59:03

@helianthus:
Ha a héjja elroncsa a gyomrát, akkor lesz farra hányt borsó?

helianthus 2014.04.28. 23:06:17

@atörökk: gondolod, hogy a héjja borsót sznaccsol? o_O

Atörökk 2014.04.28. 23:10:00

@helianthus:
Hát ha az fekütte meg a gyomrát...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.28. 23:11:22

@helianthus:
Jóvan, akkó megbeszéjjük!
De ehhöz kell hajlandóság is, mer én nagyon messze lakok a főúttú!

@atörökk:
Meg pakúni is kehet!
Nagy koffer, nagy csomag!
Oda lehet pakóni!444!

helianthus 2014.04.28. 23:13:40

@dr. phil. Sün‼ ツ: na, akkor erre alszok egyet! Meg arra is!!44
Álmodjatok fényeket.

Manyecska 2014.04.29. 00:13:29

Baszki rémàlmom volt. Ullman Mònika itt hagyta a fehér hûsvéti nyulàt..ddd..már egy oràja azt üldöztem pfff.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.29. 01:40:14

PIT-CBJ 2-0
nem rossz
@Manyecska: Ulmmann Monika szamomra az egig ero fu, meg az irtam a batyamnak egy dalt
semmi nyul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.29. 01:42:09

de van hahotas viccem a nyulrol

-miert nyul a nyul?
- .....
- kaposztaert
/ez echte hahotas, ~'72/

helianthus 2014.04.29. 04:03:05

Hol van Tanácstalan? :0

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.29. 04:09:53

@helianthus: alszik
halat eszik
es mos /naponta/
de lehet krumplibogarat szed feketelyuk fiaval, mert enne valami vaniliafagyit

tanacstalan vagyok az ugyben

helianthus 2014.04.29. 04:35:52

@atpijkamo: jajj ne!
@hagyma: nem is szereti a halat.
Na, csitt legyen és alvás.
Tente baba, tente....
hogy van tovább?

Manyecska 2014.04.29. 05:41:54

Egy kávét hozna valaki? Nem birok felkelni:-)

Manyecska 2014.04.29. 06:40:05

@atpijkamo: az enyémben legalább nincs macskaszőr.....

AtiSnatch 2014.04.29. 07:20:00

jó reggelt. közeledik a jókedv s vidámság! ma már csütörtök! :)

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.29. 07:29:53

@atpijkamo: milyen kutya???
ezzel egyszer Uri Geller kávézott, hé!!44!!!

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.04.29. 08:11:53

@Rosszindulatú Vászka:
Ariel egyfelöl a halál angyala a zsidó és iszlám vallásban, másfelöl egy angol motor márka

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.04.29. 08:15:58

@sugargiraffusplumps.:
Strobószkóptol nem világít semmi szösz
Amitöl igen, mármint bizonyos fehér szinek, az az UV fény, ami kék

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.04.29. 08:19:57

@ColT: Fekete háttérhez hogy lehet sötétkék betüket alkalmazni? Te el tudod olvasni?

helianthus 2014.04.29. 08:32:42

Jó reggeletet!
@AtiSnatch: csütörtököt mondtál? Szegény! :)
Azt tudtad, hogy ma újhold van és részeges napfogyatkozás is lesz?.....részLeges...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.29. 09:11:17

Sziasztok! Hol tartunk?

Beszoptam. Teggnap 25 percre azt hittem, hogy jövő héten otthon vagyok.

AtiSnatch 2014.04.29. 09:12:53

@Tanácstalan: úúú, az elég szar lehet. :( :D érezd magad sajnálva. :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.29. 09:38:40

@AtiSnatch: Az nem kifejezés, milyen szar.

@sugargiraffusplumps.: Nem. Felkínálták, hogy vasárnap akár haza is mehetek. Egy óra múlva visszavonták.

@atpijkamo: Ezt nem lehet így nézni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.29. 09:43:55

@Tanácstalan: azér ez elég hüje vicc volt. ilyesmivel nem játszadozunk.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.29. 09:46:52

@sugargiraffusplumps.: Nem szoktak. Konkrétan azért mehettem volna, mert a német leváltóm korábban akart jönni. De mire elkezdték volna összerakni a tervet, valami megváltozott és már nem is akar jönni.

Atörökk 2014.04.29. 09:51:17

@AtiSnatch:
Telefonálni is fogsz napfogyatkozás közben, :D
'reggelt, nyomurultak!

Troppauer_Hümér 2014.04.29. 09:56:34

@atörökk: Mér én homarina vagyok? :D

Már régen elgyalogoltam amúgy a krisztusi felett.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.29. 09:59:53

@Tanácstalan: mér, ez ilyen önkéntes hajó? ha akar a legénység jönni akkor jön ha meg nem akkor nem? parancsnok nincs?

Atörökk 2014.04.29. 10:00:43

@Troppauer_Hümér:
Azt én innét nem tudom megmondani a maji világban :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.29. 10:10:47

@sugargiraffusplumps.: Nem kell elválalni, ha nem akarom. Otthon még lehet nemet mondani. sőt, a beosztást is úgy csinálják, hogy megmondom: meddig szeretnék otthon maradni. Persze jó, ha van annyi szabim bent. A többségünk minden hajóra külön szerződéssel jön. Csak néhányunknak van fix szerződése. Tehát behajózás előtt lehet nemet mondani.

Aztán nekem ezt mondták. Lehet más is a háttérben, amiről nem tudok. Eleve, hogy leváltsanak nem olcsó dolog és nem a rpülőjegy drága most. Hanem az, hogy mozdulatlanul horgonyzunk. Ahhoz, hogy itt ki tudjak szállni, vicces, de kb el kellene égetni 3-4000 dollárnyi üzemanyagot.

Ez a legőrjítőbb. Közeledik a vége, pár nap múlva már nem is lenne arcátlan a kérés sem, és mégis. Nem tudjuk mi les holnap- nem tudom, mikor jövök haza. Papíron még 41 nap van hátra. 10 nap múlva elvileg eleget tettem a vállaltaknak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.29. 10:16:57

@Tanácstalan: értem. node így ha jürgen mindig meggondolja magát, akkor előfordulhat, hogy nem 40 napot dolgozik még a munkaerő, hanem mondjuk hatvanat? olyankor mi van? duplán fizetnek? vagyhogy? és miért olyan bonyolult kiszállni? izé, kishajóval nem lehet kimenni? mert gondolom kiúszni tényleg nem járható út *képzavar* :D

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.04.29. 10:23:25

@horex: Ja, azt a kéket nagyon át kéne írni már :) :D De a normál szöveg nem sötét. Azért nem fehér, mert az nagyon világított rajta.

helianthus 2014.04.29. 10:27:09

@Tanácstalan: az olyan volt, mint egy hideg zuhany. :/ Drukkolok, hogy megoldódjon és jól oldódjon meg.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.29. 10:28:29

@sugargiraffusplumps.: Hát először is, ahhoz, hogy a hajóval foglalkozzon az adott ország határőrsége, be kell léptetni. Ehhez odébb kell mennünk annyit, hogy a kikötő területének számító horgonyzóhelyre álljunk. Aztán a beszálló parancsnokot kihozza a csónak 1200 dollárét. Kell 6-12 óra, hogy átadjam a hajót: papírmunkák, karbantartás, kézpénz, stb. Addig a csónak nem vár. Ami engem kivisz, az is 1200 dodó. És akkor az út a repülőtérre, az egészet intéző ügynök díjazsa. A repülőjegy a legkisebb tétel. Ezt egy emberért nem csinálják végig. Csak nem fogják megmondani, amúgy is tudom (én is ezt tenném, csak most a rossz oldalán vagyok a lőcsnek).

helianthus 2014.04.29. 10:30:41

@Tanácstalan: 1200 dollár? Bakker. Körbecsónakázza a földet? Miért olyan kurva drága? :O

Manyecska 2014.04.29. 10:45:23

Aki Budakalásznál a lámpát hangolják rohadjanak meg:P Szentendre-Óbuda másfél óra!!:)

Manyecska 2014.04.29. 10:47:21

4 keréken 3 gyereket lehet addig készíteni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.29. 10:49:20

@Tanácstalan: azér ez a csónakázgatás elég jó üzletnek tűnik. pláne ha valaki nagyon szeret evezni!

@Manyecska: há mérnem mégy inkább csónakkal? ottan folyik a duna a közelbe, nem? ha viszel valakit akkor ezerkéccáz hufot kérhecc is érte, látod.

Manyecska 2014.04.29. 11:12:28

@sugargiraffusplumps.: vmi majom beállította a lámpákat úgy hogy 5 kocsit enged át. Szentendre után 200m-rel már áll a sor egész odáig /Bkalász/:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.29. 11:16:44

@Manyecska: mér, te hány kocsival mégy?? mink csak eggyel szoktunk!! :D

Martinicske 2014.04.29. 11:57:20

Ez vérlázító. Vérlázító, ahogy a cikk írja. Vérlázító.

Kurva jó szó nem?

Kb. mint a mindennek a netovábbja :)

És tényleg az. Ezzel mindenkit átvágnak aki másodikban kibukott az általánosból :)

Vérlázító.

Ezt használni fogom :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.29. 12:33:33

@helianthus: @sugargiraffusplumps.: Az is. Mert kb. 1,5 óra a hajóig, 1,5 vissa és ez meglehetősen gyors járatú motoros.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.29. 12:49:31

@Tanácstalan: nem értem én ezt. hát mérnem mennek ki a partra? akkó 80-100 kilométerre a parttól horgonyoztok?

Auchan Magyarország · www.auchan.hu 2014.04.29. 15:21:58

Kedves Homár, Kedves Olvasók!

Sajnáljuk, adminisztrációs hiba történt, holnapra tudjuk az egységárakat javítani a polcok címkéin. A feltüntetett fogyasztói árak megfeleltek, az egységárakat pedig javítjuk a rendszerben.
Ha bármilyen problémát észlelnek, kérjük, jelezzék az áruházi vevőszolgálatokon, vagy az info@auchan.hu címen, hogy időben értesüljünk a panaszról és azonnal cselekedni tudjunk.
Még egyszer elnézést kérünk a kellemetlenségért, megértésüket köszönjük!

Auchan Magyarország Kft.

phantomas 2014.05.03. 20:31:52

A mosószergyártók Procter, Henkel kompaktálták a kiszereléseket, mint ahogyan az EU-ban mindenhol. Régebben a 4kg-os mosópor volt cca 40 mosás. Most elvileg "koncentráltabb" a cucc, így a 2,8kg felel meg 40 mosásnak.