Tékozló Homár

Kukucs! Kormányablak?

2014.07.04. 15:56 | Homár Hilda | komment

kormanyablak_logo.jpg

Mai naiv ügyfelünk a Nagy Magyar Hivalat meglepetésekkel és kalandokkal teli útvesztőjén át próbál eljutni a hőn áhított személyigazolványig. Mindezt egy kormányablaknál/on/ban, ami elvileg nemcsak integrált meg kormányzati, hanem ügyfélszolgálat is egyben, de úgy tűnik ez utóbbi részt nem sikerült betuszkolni abba a marha nagy Váci úti Tescóba.

Kedves Homár!

Gondolom mások is nagyon örülnek, hogy kormányablak nyílt a Váci úti Tescóban. Én is így voltam ezzel, gondolva, hogy ügyeimet kényelmesen és gyorsan intézhetem. 7 hónapos kismama vagyok és van egy 2,5 éves eleven kisfiam, aki éjjel-nappal velem van, így igazán nem mindegy, hogy hány helyre kell elcipelnem magunkat és mennyit kell várakozni. Már kétszer jártam úgy, hogy bár 3-an voltak előttem, másfél órát kellett várni, de gondoltam sebaj, közben beugrunk majd a gyógyszertárba, stb. A mai eset viszont kiverte a biztosítékot nálam.

A kormányablak 8-20-ig van nyitva, más tájékoztatás nincs fent sem a neten, sem máshol. Este fél hétkor azonban nyomom a gombot egy sorszámért (személyit szerettem volna csináltatni a kisfiamnak), amit a biztonsági őr elvesz előlem és összegyűr. Nézek rá kérdőn, kérdezi is, hogy mit szeretnék, mondom, személyit a kisfiamnak. Mondja: szerdán. Kérdezem, ez hol van kiírva? Sehol, de 5 után nem adhat ki sorszámot. Mondom, tessék??? Akkor miért vannak 8-ig nyitva? És hol van erről tájékoztatás? És ha jól érzékelem, akkor hétfő van, kedden zárva vannak, vagy mi?? A válasz: van itt egy üzletvezető, aki azt mondta, hogy nem adhat ki sorszámot 5 után. Mondom, akkor hívja ki nekem, mert tudja, nem jövök ide terhesen gyerekkel, ha ez bárhol is fel van tüntetve. Jah, hát ő most nincs itt. Jah, köszönöm. 4 várakozó összesen, közülük egy anyuka, 3 éves körüli gyerekkel az ölében együttérzően: "mi már fél öt óta várunk.."

Hát gratulálok a hatékony és emberbarát közigazgatáshoz! Talán érdekes lehet másoknak is, hogy tudják mire számítsanak.

Köszönettel, Judit

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Troppauer_Hümér 2014.07.04. 16:15:56

Durva. Ezek a droidok kurva empatikusak, biztos törlődött az élőszöveti részből, hogy egy kitágult pinán keresztül pottyantak ők is a világra.

Aureliano Buendía 2014.07.04. 16:16:53

Na, valaki foglalja össze, mert vár a Fizetéscseppfolyósító Intézet.

Troppauer_Hümér 2014.07.04. 16:27:46

@uraaam: Elnyelte a blogggmotor, tehát újra: EGÉSSÉGEDRE B+!

igi1 2014.07.04. 16:40:01

Terhes nácinéniző nagypofájú hostessünk már újabb pulyával terhes ingyenélő pasitól!?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.04. 16:40:08

A Magyar Állam mindig segíti polgárait!
Ja, ha nem gondolatolvasó valaki, itt úgysem tud megélni :D

igi1 2014.07.04. 16:41:42

@Troppauer_Hümér: na látod ezek után majd jobban êrtékeled az én empatikusságom nevezetesen h még mindig nem nyírtalak ki és szívhatod a levegőt

Pedig megérdemelted volna de akkor a többieknek meglett volna az elégtétele

Atörökk 2014.07.04. 16:42:33

Pár hónapja az egyik hasonló kurmányablakhoz engem sem akartak beengedni délután négykor, a biztonsági őr szerint már zártak. Bevittam neki az utcáról a nyitvatartást ábrázoló megállítótáblát, akkor kaptam sorszámt.

AtiSnatch 2014.07.04. 16:44:20

Most 2.5 éves vagy eleven?

ancsika 2014.07.04. 16:48:42

ezt a sztorit már olvastam valahol pár hónapja...

nickM 2014.07.04. 16:50:16

@poszt
Kedves Judit, ha ugyan megtalálod az offok tengerében!
Általában sokkal jobban jársz, ha a kerületi okmányirodát keresel fel (NE merészkedj a Lehelen lévő központiba!), kevesebben vannak, az ügyintézők pedig ezerszer normálisabbak - nem bonyolítani akarják az ügyed, hanem megoldani. (Elvileg a szig. kérést bármelyikben elintézheted, határozottan pozitív tapasztalataink a IX., XXIII., és a XVI. kerületiekkel vannak.)

Troppauer_Hümér 2014.07.04. 17:01:10

@atörökk: De te keményebb ellenfél vagy, mint egy mamaszaurusz.

ariadne 2014.07.04. 17:03:10

11 hónapos lesz a kislányom. Ilyen helyekre csak előjegyzett időpontra megyek. Ìgy is várni kell, olykor nem is keveset. De még mindig jobb, mint kétszer menni.

Atörökk 2014.07.04. 17:08:04

@Troppauer_Hümér:
Úgy látszik, nem érkeztek meg az elemek.

@ariadne:
Előbb említett esetemet leszámítva kormányablaknál mindig segítőkészek, udvariasak voltak (Andrássy út), nem igen tartott az egész ügyintézés fél óránál tovább. Szóval jó eséllyel ez is hely/személyzetfüggő.

beebite 2014.07.04. 17:12:27

Pár hete csináltattam ott jogosítványt. Semennyit sem kellett várni. A biztonsági őr meg normális volt. Mondjuk azt nem árt tudni, hogy okmánykiadás itt nincs, szóval a kész okmányért a Lehel piacra kell menni, ami viszont kicsit hardcore-abb hely, főleg, hogy addigra már 8 hónapos terhes lesz a panaszos... De az már szerencsére gyorsan megy.

AtiSnatch 2014.07.04. 17:18:02

még asszondja offok tengerében. cöh. jöjjön vissza vasárnap.

Homár Hilda 2014.07.04. 17:25:38

@atörökk: témába vágó hozzászólás! juhéj!

Atörökk 2014.07.04. 17:27:39

@Homár Hilda:
Szégyellem is magam, ígérem, nem csinálok belőle rencert! ;)

igi1 2014.07.04. 17:33:32

@Homár Hilda: má mondtam h kpj le a törökkről mer jackyll sorsãra fogsz jutni hamarost

AtiSnatch 2014.07.04. 17:35:16

@Homár Hilda: lesz még, vagy ez már a hétvégi? ne legyél szívtelen, egy kismamával nem teheted meg. :)

Atörökk 2014.07.04. 17:35:50

@igi1:
Jól van, Buksi, helyedre!

pasla09 2014.07.04. 17:37:40

A biztonsági őr ilyen helyeken élet és halál ura...hehe..míg egyszer szájon nem tekerem valaméket :) :) :)

Homár Hilda 2014.07.04. 17:41:59

@igi1: igi inkább azt mondd meg h itt mire gondoltál: Terhes nácinéniző nagypofájú hostessünk már újabb pulyával terhes ingyenélő pasitól!?

AtiSnatch 2014.07.04. 17:42:45

@atörökk: te, ez kiszökött, montam, hogy zárd be azt a @&#{}@ pincét.

pasla09 2014.07.04. 17:43:13

@venszivar: Feltétlenül tájékoztatlak, sorszám nélkül is. :)
Amúgy tényleg bosszantó, amit néhány majom művel..mint a kisisten...mert ő nyomkodja az automatát...aztán még eléjük kell járulni, hogy méltóztasson nyomni egy sorszámot. hehe..

nickM 2014.07.04. 17:45:46

@AtiSnatch: Aszongya a gumicsimmás parasztja, de pont. Hádehogyképzeli hogy a témához tartozó hozzászólásokra lenne kéváncsi? Pfejjadög (/me)! (Don't worry azért bőven "up to date" vagyok hagyma fogadási/utazási/USD küldési szokásaival, Manyecs ebeivel és kiccsaládjával, Komponista/Igi agymenéseivel, gabors kifakadásaival és egyebekkel - kénytelen vagyok átrágni őket. És no worries, maradok továbbra is csöndben, mint sokan mások.)

igi1 2014.07.04. 17:46:45

Szal a hülyék tutira szaporodnak

kéccer

A mèg hülyébek meg ötször is.

:(

Atörökk 2014.07.04. 17:52:57

@AtiSnatch:
Kezd közveszélyes lenni, lassan a netet is el kell zárni előle :D

zbzbzb 2014.07.04. 17:53:17

Hivalat=hivatal
Személyigazolvány=személyi igazolvány
Homárosodik a homár :D

Atörökk 2014.07.04. 17:54:10

@igi1:
Ül, figyel, csendben van!

Atörökk 2014.07.04. 17:55:17

@nickM:
Offolhacc is bátran, ha úgy könnyebb :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.04. 17:59:35

@nickM: csaxolok 16 ev utan utaztam ki eloszor amerikabol
USD -t haromszor kukldtem boritekban, abbol ketszer elloptak
okmanyirodai tapasztalatom
a fia, akkor volt olyan 25 eves csinaltatott otthon magyar utlevelet es rutinbol forditva irta ala a nevet, erre szabalyosan orditott vele az ugyintezo, hogy mit kepzel ez nem amerika es szattepte a papirt
ez magyarorszag
vagyis nem, ez a magyarorszagi ugyintezes
/jelzem en mar nem gyerekkent jottem ki es nem forditottam meg az alairasomat, de meg soha senki nem kifogasolta, pedig atragtam magam nehany hivatalon/ bevandorlasi, fbi, utlevel jogositvany ssn , stb./
mindenhol csak mosolyogtak
najo a bevandorlasi nem vigyorgott, azok kemenyek:)/

AtiSnatch 2014.07.04. 18:03:39

@nickM: valljad be, hogy tetszik azé. mer ha nem, akkor nem olvasnád.

igi1 2014.07.04. 18:08:49

A törökk azóta se kapott palacsintát helitől.

igi1 2014.07.04. 18:12:11

@atörökk: krack krack

AtiSnatch 2014.07.04. 18:19:00

@atörökk: javol májn freund. álles gút, ende gút! dojcslanddojcsland überálles!

InTheGajd 2014.07.04. 18:19:50

Az élet fontos dolgai... Az iciri piciri aranyos kis gyerkőcnek kell egy személyi, mert az olyan ari és trendi. Boáááááá...

helianthus 2014.07.04. 18:22:49

@igi1: honnan tudod? Látsz engem? :O

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.04. 18:22:50

@InTheGajd: azt en is akartam kerdezni, minek egy akkora gyereknek, en asszem 14 evesen kaptam, de valami oka lehet, amit nem ismerek

helianthus 2014.07.04. 18:24:52

Itten kérem moderálás történt.
Csaxólok!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.04. 18:27:28

igi szeme mindent lat
sussel neki palacsin
tat
/a vers hexameterben irodott/

AtiSnatch 2014.07.04. 18:35:43

@atörökk: hogy én mennyire utálom, ha nevemet emlegetik meccs közben. :D

Homár Hilda 2014.07.04. 18:40:15

@AtiSnatch: lesz egy hétvégi csak a ti kedvetekért, jó?

AtiSnatch 2014.07.04. 18:41:15

@Homár Hilda: :3 gyanús vagy, mit kérsz cserébe? :D

Atörökk 2014.07.04. 18:42:16

@Homár Hilda:
Köszönnyük a hitközség nevében ;)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 18:43:51

Diszkréten szoptatni lehetett-e ottan?
Csimotának színes ceruza, rajzasztal?
Megannyi kérdés...

AtiSnatch 2014.07.04. 18:44:15

@helianthus: hát elég ritka errefelé a Cenzné férje. :D

AtiSnatch 2014.07.04. 18:52:07

na gyertek ONoljuk teli a hétvégit!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 18:52:32

Hétvégi? Hát van itt anyag hozzá.

Azt állítják ugyanis, hogy a kint elkapott fertőzés összefüggésben van a rákkal, és így arra nem terjed ki a fedezetük.

hvg.hu/itthon/20140704_Nem_fizet_a_biztosito_rakos_magyar_asszon

Az 50, sőt 150 perces késések oka, hogy a Kelenföldi pályaudvar és Tárnok között pénteken kora délután elromlott a biztosítóberendezés.

hvg.hu/itthon/20140704_Kaosz_tort_ki_a_balatoni_vasutvonalakon_p

Manyecska 2014.07.04. 18:53:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: haggyad már levitték az x-boxot a csimóták a Balatonra, baszki, nem elég neki a laptop.:D:OOOO mondjuk megbeszéltem a fiammal hogy megyünk dizsibe rázni.:D @nickM: úristen, olvasni kell úristnnnn!!! Szerintem vezesd a kezét is.:DD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 18:55:21

hvg.hu/itthon/20140704_Obama_buszke_Amerikat_irigylik

Ez is olyan hülye, mint Moha: "jelenleg nincs egyetlen olyan ország sem a Földön, amely ne cserélne szívesen az Amerikai Egyesült Államokkal."

Manyecska 2014.07.04. 18:55:27

@pasla09: tőlem kérdezte eccer az egyik-fáradt voltam-mittetszik óhajtani, há majdnem mondtam két hamburgert, b+...:DDD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 18:56:23

hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20140704_Vezetes_kozben_szult_egy_no_a_nadragszara

A nő épp a vőlegényével beszélt telefonon, és megpróbált lehúzódni az útról, amikor a baba világra jött.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 18:58:14

hvg.hu/vilag/20140703_A_forro_kocsiban_hagyta_meghalni_a_fiat

hogyan lehetséges, hogy a férfi csak azután fedezte fel a fia halálát, hogy két mérföldet is levezetett.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 19:01:46

Az illegálisan levágott állatok húsának egy része kereskedelmi forgalomba került, a másik részét a több konyhát is üzemeltető Füredi Hableány Bt.-hez szállították

www.origo.hu/itthon/20140704-kozetkeztetesbe-is-kerult-a-lepfene-fertozott-husbol.html

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 19:08:58

@Manyecska:
Jó is az a nyaralás, ami a szoba hűsében xbokszúva zajlik!44!

Homár Hilda 2014.07.04. 19:16:36

@helianthus: ???
igi pulyás kommentjénél felmerült bennem ugyan, de gondolatvezérléssel egész biztos nem működik még a bloghu

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.04. 19:31:13

@Homár Hilda:
Ajjaj!44!
A gabriseszter milyen messze ül tőled?

helianthus 2014.07.04. 19:38:58

@Homár Hilda: volt valami olyasmi beírása atörökknek az elején, hogy héthónapos terhes, jó korán kezdted. Pont ott volt nyitva, frissítettem, utána eltűnt, amúgy én sem veszem észre.

gabors 2014.07.04. 19:42:35

kormany ablak ?? ott lehet loszopni OV-t ??

akkor jo mert lehet egyel kevesebb tronkovetelo lesz kesobb...

Atörökk 2014.07.04. 19:42:49

@helianthus:
Azt írtam, hogy héthónapos kismama, jó korán kezdte :D

Atörökk 2014.07.04. 19:44:08

@gabors:
Fejezd már be, unalmas.

helianthus 2014.07.04. 19:45:32

@atörökk: jól van na, nem tanultam meg, de jelenleg én vagyok az egyetlen, aki észrevette. Még te se, fogadjunk!! :P

Manyecska 2014.07.04. 19:46:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: ááá, nehidd, csak reggel meg este zajlik..:) jameg ebéd után. legalább lehet nyugodtan sziesztázni!! utoljára 15 éve keltem hét órakor v. utána..:DD ez a dúlva!!

igi1 2014.07.04. 21:03:39

@Homár Hilda: azé vigyázzá a törökkel mer a saját neméhez, izé magához vonzódik

Pályinkát szerintem még az ivócimbijei se tudnak kizsarolni tőle

Homár Hilda 2014.07.04. 22:30:18

@igi1: @helianthus: ja! kösz, akkor már értem (bár nem lett sokkal viccesebb bocs)

Homár Hilda 2014.07.04. 22:32:55

@helianthus: az előzőbe véletlenül hivatkoztalak be, de a lényeg h az adminban nem látszik uh passz. szóljatok, ha máskor van érthetetlen okból eltűnő komment és megnézetem

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 22:46:31

@Homár Hilda: "ha máskor van érthetetlen okból eltűnő komment és megnézetem"

Úgy havonta eltűnik egy kommentem. Beküldöm, de sose jelenik meg. A gagyi blogmoci hibája, 2006 óta megvan, sokszor szóltunk, senkit nem érdekel.

Egy másik régi hibája a blogmocinak, hogy az utolsó komment nem jelenik meg a posztnál, csak ha megérkezik az utána következő. Itt: homar.blog.hu/comments rögtön látszik, csak így nem lehet rá egy ideig válaszolni. Ez régebben naponta többször volt, most talán hetente jelentkezik.

Azie 2014.07.04. 23:00:14

@nickM: Lehelen semmi gondom nem volt az eddigi alkalmakkor. Annál rosszabb a központi okmányiroda.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.04. 23:13:34

@Homár Hilda: Ha már moderálás, nem lehetne ezt a hétmérföldes parasztot kirúgni?

homar.blog.hu/2014/07/04/mi_az_amit_ferenc_vett/full_commentlist/1#c23699739
hagyma · hagyma.blog.hu/ 2014.07.04. 14:30:30
@atpijkamo: a te vedelemed alatt maximum a pocsod all
vagyis dehogy all
ul

Már mindenhonnan kitiltották, csak mi vagyunk ilyen moderálatlanok. Kis lépés lenne egy embernek, de nagy lépés az emberiségnek.

Aureliano Buendía 2014.07.05. 12:06:17

Ébresztő proletárok!

Vagy mindnenki elment felvonulni?!

Aureliano Buendía 2014.07.05. 12:18:31

@atörökk: én azt gyanítom, hogy inkább arról lehetett szó, hogy már akkor pocsolya részeg voltál, és azzal végképp nem tudtak mit kezdeni, hogy lenyúltad a szomszéd kocsma előtti táblát, amin az akciókat tüntették fel, inkább csak beengedtek pisilni:)

Aureliano Buendía 2014.07.05. 12:21:18

@Homár Hilda: pillanatnyi zavar támadhatott az erőben, azért e botlás. Lehet, hogy kijózanodott egy pillanatra.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.07.05. 22:48:40

@Homár Hilda: A másik, ami pl. nekem fáj, hogy a blog.hu/radar ugye csak 20 kommenyig bírja a témát magában tartani. Ezt el is fogadom (asszem), de arra több levélnyi kéréssel sem sikerült rávennem a díszes "Tervezőt", hogy ne azt írja alá, hogy mikor jött a legutóbbi (mert azt k. látom amúgy is), hanem, hogy mikortól nem látom a kommenteket, mert talán onnan olvasnám tovább...
Most az van, hogy vissza kell számolnom fapados módon alulról felfelé a kiírt számú hozzászólást.
Gondolom nem nagyon lehet ilyen magasságokba odahatni.. (?)

Furfangos Frigyes 2014.07.08. 11:09:27

Biztos a biztonsági őr búbolja az ügyintézőt amiatt nincs ott sorszámhúzás....

ferand1979 2014.07.08. 15:47:55

1 hete voltam Okmányirodában. 5 percet sem töltöttem bent... Kisfiamnak személyit csináltattam.. Lefotózták, nem volt nálam még a lakcímkártyája sem, csak a szül. anyakönyvi kivonata..
Engem beazonosítottak, és kész.
Azt hittem hogy a srác viccel, amikor azt mondta, készen vagyunk.-. CSak egy aláírást kellett tennem egy papírosra...

1 hét múlva megyek autót átíratni.. Remélem hasonlóan fog működni..

Eddig pozitív tapasztalataim voltak az elmúlt 1-2 évben. 5-10 éve még az volt a divat, hogy ha nem tudtuk ügyintézni itt a dolgokat, átmentünk a szomszéd városba... Ugyanis itt amikor bementünk, sorszámhúzásnál kiderült, hogy aznapra nem garantálják, hogy sorra kerülünk..

MOst egészen ügyfélbaráttá vált

Santoro1 2014.07.08. 18:03:52

Néhány apró észrevétel ostoba emberek ostoba írásaira. 1. Ha nem tetszik, hogy "jófejségből" olyan helyen is nyílik kormányablak, ahová az emberek egyébként is járnak, így össze tudják kötni az ügyintézést más tevékenységgel, akkor el lehet menni a központi okmányirodába. 2. Ha valakinek sok a másfél óra várakozás, akkor elmondanám, hogy én nem egyszer töltöttem 8-10 órát várakozással járóbeteg szakrendelésen! Az nem sok? 3. A közigazgatásban olyan, hogy üzletvezető nincs! Vagyis valószínűleg megint a pénzéhes vállalkozó tiltotta meg a biztonsági őrnek, hogy 5 után sorszámot adjon ki, mert ha véletlenül nem végeznek 8-ig, akkor akkor az egész rohadt kócerájt nyitva kell tartani, amíg az utolsó szerencsétlen is megkapja, amiért odament. Ez meg ugye sok pénzbe kerül neki. Mellesleg az üzletvezető már ugye 5 után nem dolgozik, mert nem volt bent. Az ügyintézőnek meg vélhetően akkor emelik a fizetését, amikor a minimálbér emelkedik.
Szóval szidjuk nyugodtan mindenért a közigazgatást, ahol éhbérért dolgoztatják az embereket, az este 8-ig tartó munkaidőt ugye nem fizetik ki, mert olyan, hogy műszakpótlék a közigazgatásban nincs.
De nem baj, a "mocskos bürokrácia" című cikkeket és írásokat még mindig el lehet adni.
Jó lenne, ha a ferand1979-féle kommenteket is elolvasná valaki.

nickM 2014.07.08. 19:33:43

@atörökk: :) Akkor legyen off: Ha óvastam vón pl. beebite-t + 1-2 egyéb véleményt a központi okmányirodáról, eszembe nem jut ott próbálkozni a személyivel (így két és fél délután meg úgy 5-6 óra ment rá a 20+2+5 perces műveletre). Szóval nekem ez hasznos lett volna anno; csak megtalálni azt a 4 egész sort 3-400 hozzászólásban elég macerás.

@hagyma: :) USD sztorikkal képben vagyok, sajnos a magyarországi bürokráciával is. :( Nem az "Útlevélhivatalnál" járt véletlenül? (Nem tudom a pontos megnevezést, de onnan is van sztori bőven...)

@AtiSnatch: Bébihomár kora óta olvasom, hálás is vagyok, mert megkímélt pár "emmáaztánszépszívás" helyzettől, viszont ehhez jelentős mértékben hozzájárultak a poszthoz _kapcsolódó_ kommentek, amiket újabban meglehetősen nehéz előbányászni a chat/magánélet/stb. körből.

Ez @Homár Hilda -nak is: Kompromisszumos javaslatként szerintetek lehetne valami olyat alkotni, hogy a témához kapcsolódó hozzászólások kiemelést kapnak? (Tudom, "programozási kérdés", de ugye nem megoldhatatlan?)

@Manyecska: Genetikajji hibbásss vatyok, óvasni szoktam, kitúrni több száz hozzászólás és "süssépalacsintát" közül azt, amelyik számomra releváns, az nem olvasás, hanem serlokhómsz. (Off ne vedd magadra, bírlak ám, csak örülnék neki, ha a témához kapcsolódó hozzászólásokért nem kellene több oldalnyi chat-et elolvasni.)

@Azie: Nekem pont ellenkezőleg, a központiban sikerült viszonylag gyorsan elintéznem a dolgot ("viszonylag" = alig másfél óra alatt), a Lehelen bőven több volt. Bár valószínűleg attól is függ, milyen ügyet intéznél, ahogy elnéztem a Lehelen az autós rész működik normálisan, az "egyéb" (személyi, stb.) botrányos.

nickM 2014.07.08. 19:35:45

@nickM: Helyesbítek: NEM a központi okmányirodáról, hanem a Lehelen lévőről, bocsánat.

AtiSnatch 2014.07.08. 19:47:18

@nickM: "Ez @Homár Hilda -nak is: Kompromisszumos javaslatként szerintetek lehetne valami olyat alkotni, hogy a témához kapcsolódó hozzászólások kiemelést kapnak? (Tudom, "programozási kérdés", de ugye nem megoldhatatlan?)"

A szűrés gomb amit keresel. De akkor végleg elvesztesz minket. Gondold meg.

nickM 2014.07.08. 20:04:06

OFF!

@AtiSnatch: Pont nem a szűrés gombot keresem (bár az sincs! - read only üzemmódhoz meg minek bejelentkezni?), azzal kiesne az a néhány hozzászólásotok is, ami a témához kapcsolódik, pedig az tényleg érdekel.

ON

AtiSnatch 2014.07.08. 20:12:23

@nickM: Tudom, hogy nincs. Arra gondoltam, hogy az lehetne számodra megoldás, de akkor ezek szerint tévedtem, még így is olvasol minket. :)

nickM 2014.07.08. 23:33:05

OFF

@AtiSnatch: Hjakérem, elszánt vagyok - és nagyon törekszem elérni a "nemvadász" státuszt! :D De azért a jelenleginél mostohább technikai adottságok között is sikerült megoldani azt, hogy aki nem kíváncsi a chatre, az gyorsan átugorhassa. ;) (Bírlak ám benneteket, de akkor is azt szeretném, hogy a releváns hozzászólások kiemeltek legyenek.)
Részemről OFF vége, de mostmár tényleg!

ON

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.07.08. 23:52:05

@nickM: Támogatlak, harcostárs! Vesszen a chat! (Tényleg, ezek tudják, hogy minden napra is nyithatnak akár új szobát egy rendes chat-en és nem kell idehányni minden szart?)
Amúgy igen egyszerű... Hozzászólás csak facebook-kal. Bár rühellem, de ahol be van vezetve, drasztikusan lecsökken a szénnéoffolás. Aki meg kamunévvel regel gyorsan, hamar kivágható, mert nem 20 hülye közül kell eldönteni, hogy melyiket rúgjam seggbe...

Utolsó Senki 2014.07.09. 04:14:00

Na, hát én nem itt vagyok, de rálátásom van az ezzel kapcsolatos dolgokra.
Úgyhogy pár dolgot le is írnék ezzel kapcsolatban.
Először is: a levélben írt "üzletvezető", az nyilván az ún. szolgálatvezető volt. Az ő feladata a munka megszervezése az okmányirodás és a klasszikus kormányablakos munkahelyeken (egyébiránt, e mellett ő is egy ügyintéző, aki ugyanúgy kiszolgálja a hozzá tartozó ügyfeleket). Mert, bármily meglepő, az. ún. kormányablak az NEMCSAK személyi igazolvánnyal, útlevéllel, meg hasonlókkal foglalkozik, mint pl. az okmányiroda, hanem ezen kívül többek között hiteles tulajdoni lap kiadással, családi pótlék, anyasági támogatás, GYES, TGYÁS, GYED, nyugdíj,TAJ kártya, és állampolgárság megszerzése típusú ügyekkel is. Meg még egy csomó más dologgal is, amit a jogszabály a hatáskörébe utal.
Az egy dolog, hogy jellemzően okmányirodás ügyekkel keresik fel az újonnan nyílt kormányablakokat, de ez nem jelenti azt, hogy ott csak azt lehet intézni. Extrém esetben előfordulhat, hogy pont az okmányirodás ügyekre tudnak sorszámot adni, az egyéb ügyekre meg nem, mert annyi oda a várakozó.
Amit még nem szoktak tudni, az az, hogy minden kormányablakban van ablak az okmányirodás ügyekre (személyi, útlevél, stb), meg van ablak az egyéb ügyekre (családi pótlék, tulajdoni lap, nyugdíj, stb.). Az ablakok száma kormányablakok méretétől függően eltérő.
És hiába van az, hogy mondjuk az egyéb ügyekre szakosodott ügyintézőnél épp nincs senki (mert éppen nem jön hozzá senki), ő akkor se tud személyi igazolványt, meg útlevelet rajzolni, mert nem olyan a gépe, ami előtte van. Tetszik érteni? Ez a felosztás minden kormányablakban így van.
A budapesti Tesco kormányablakban, amiről tetszett írni, na ott tudomásom szerint 2 okmányirodás, meg 1 egyéb ügyekre szakosodott ablak működik.
Mi következik ebből?
Az, hogy az ügyintézők kapacitását behatárolja a rendelkezésre álló munkaállomások száma.
Ha egyszer pl. 46 sorszám vár 17 órakor az (ottani KETTŐ) okmányirodás munkahelyre, akkor a levelében említett "üzletvezetőnek" - aki egyébként szintén ügyintéző, és jellemzően felsőfokú végzettségű ügyintéző! (ami azt jelenti, hogy ha megunja, hogy minden hülyeségért őt nyaggatják a normál munkája mellett, akkor majd szépen felmond, mert úgyis talál más munkát is a végzettségével, és csinálja ezt, aki akarja...), szóval neki nincs más választása, mint lezárja a sorszámkiadást, mivel előreláthatólag este 8-ig nem fognak végezni a kollégái az oda váró ügyekkel. Márpedig a helyiséget 8 után záros határidővel le kell zárni, a kulcsot át kell adni a biztonsági szolgálatnak. Ez minden ilyen kormányablakban így van. Jobb lenne, ha szabadon húzhatna mindenki sorszámot, és a végén közölnék velük, hogy "hát igen, sajnáljuk, de hiába van sorszáma, a zárás miatt már nem tudjuk lefogadni...?"
Mi a megoldás?
Például az, hogy ha előre tudja, hogy valamilyen ügyet szeretne intézni, akkor időpontot kell foglalni valamilyen okmányirodába - ez akár ögyfélkapus regisztráció nélkül is elvégezhető a www.magyarorszag.hu honlapon.
Vagy, ha mindenképpen az ad-hoc ügyintézés barátja, akkor Budapesten célszerűbb valamilyen nagyobb kapacitású Kormányablakban próbálkoznia, pl. Andrássy úti Kormányablak (1062 Bp. Andrássy út 55.), vagy a csepeli, szintén nagyobb Kormányablak(1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 154-170. 1. emelet "Csepel Pláza").
Itt jóval több ügyintéző tudja fogadni okmány kiállítással kapcsolatos igényeit, mint a Váci úti Tescoban, vagy - a hasonló kapacitású - Hengermalom utcai Kormányablakban.
És ugyanúgy 8-20 a nyitvatartásuk.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.09. 08:52:47

@hagyma: "/a vers hexameterben irodott/"
Elköltöztetek Assville-ből?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.07.09. 16:29:04

@Utolsó Senki: Először is köszönjük a részletes leírást, ez sokmindent megmagyaráz.

Azonban nehezen fogadom el, hogy a 17-20h közötti 3 órában nem tudják azt mondani, hogy elnézést, de sajnos van négy időpontra jövő/az ön ügyét intéző ablak túlterheltsége miatt sajnos ma már nem valószínű, hogy sorra kerül, de ha gondolja, várakozzon saját kockázatára...
Amellett a magyarország.hu-s időpontfoglalásba időnként b***nak az irodák feltölteni a szabad időpontokat, így az állampolgár azt látja, hogy van egy napra 4, az mind tele van, majd 3-4 hónapig csak 1-2 olyan időpont, ami meg totál a munkarendjébe vág és slussz.

pufey 2014.07.10. 15:38:25

Eszeteknél vagytok? Nehogy már ti döntsétek el, hogy egy kismama mikor, mi célból, és kivel mehet kormányablakba???? Majd hápognátok ti is, ha ügyfélfogadási idő előtt órákkal nem kaptok sorszámot. Én is jártam már így, hmvhelyen tök hasonló helyzet... A netes időpontfoglalásról meg inkább ne is beszéljünk. Kalap szar.

nickM 2014.07.10. 21:40:44

OFF
@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Ha vész a chat, vész a kattintás, vész a hirdetés, vész Hilda fizetése és vész a blog ;) (patkószög ugye). (Csak FB-ot ne kérlek-kérlek, egyszerűen kibogozhatatlan a régebbi hozzászólásra érkezett új komment besorolva a több nappal ezelőtti agymenések közé c. rendszerük. :( De reményeim Hildába vetem, hátha eléri, hogy a törzschatelők legalább egy OFF-ot tegyenek már ki vagy a rendszer pl. boldolja a "jé, témához kapcsolódik, jé!" hozzászólásokat. :) Hátha ennyi év után kapunk valami használhatót és talán visszajönnek azok a jogászok/hozzáértők/szakmabeliek akiktől sokat lehetett tanulni a beépített csapdák kikerüléséről. Szerintem már legalább hárman vagyunk. ;) )

ON

@Utolsó Senki: :( Akkor titeket/őket is jól "megszeretgették" ezzel a rendszerrel. :( Csak tudod, sokkal könnyebben tudomásul veszi az ember, ha azt mondják neki, hogy ma sajnos már 48-an vannak ön előtt, így jobban jár, ha inkább holnap reggel próbálkozik vagy időpontot foglal, mint azt, hogy "mer'csak". (Köszönjük a tippeket!)

@pufey: Dönti a szösz, ahogy elnézem inkább tanácsokat próbálunk/nak neki adni. Az időpont foglalásról csak annyit, hogy valóban az, de sőt! FEBRUÁR 14-én személyi hosszabbításra a következő elérhető időpont MÁRCIUS 20 12.30 nevetséges. :( Fogadási idő előtt órákkal, attól tartok nem kapsz sorszámot sehol. ;) (Cserébe sajnos sok helyen igaz az, hogy ha nem vagy ott _minimum_ 30 perccel nyitás előtt, akkor ne is reméld, hogy még délelőtt bejutsz. Más okmányirodákban/kormányablakoknál meg "érdekes" módon akármikor esel is be, sorra kerülsz hamar. Nem jobban járunk mindannyian, ha összeszedjük hova NEM érdemes menni)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.07.11. 21:21:52

@nickM:
OFF
Át lehet állítani minden poszt alatt, hogy időrend legyen a rendezési elv, ne pedig közösségi rang és úgy már egész normálisan követhető. De én is inkább a rendrakás pártján vagyok.
Azt is lehetne, hogy kétfelé osztja a kommentrészt (pl. két hasáb, vagy egymás alá akár) és az egyikben lehet röfögni, a másikban meg érdemben hozzászólni.

efi 2014.07.17. 21:45:20

Amilyen a kormány, olyan az ablaka is.

ahanem01 2014.08.08. 12:57:20

@Santoro1: Te is dolgozol mi, te szánalmas faszkalap?
süti beállítások módosítása