Tékozló Homár

Olcsóbb tévés csomagot akart, lakcímváltoztatási lavina lett belőle

2014.10.09. 14:13 | Homár Hilda | 127 komment

image_10029593_16-9.jpeg

Egyszer régen, egy ködös vagy egy derűs, de mindenképp múltba vesző napon valaki, valahol elírt egy számot. Ez a kis malőr 2014-ben ellehetetlenítette, hogy olvasónk T-ről Digire váltson, és ez még a legkisebb baj. Elképesztő sztori, ami után pár napig kicsit nehezebb lesz azon vernyogni, hogy sokat kell várni az ügyfélszolgálaton vagy bunkó a hentes. Lélekben veled vagyunk X.

Vidéki kistelepülésen történt eset, ahol mindössze két kábeltévé+internet+telefonszolgáltató érhető el. Hosszú évekig a T-Home-nál vettem igénybe a hármas szolgáltatást, időközben viszont megváltoztak a preferenciáim, így a hűségidőm leteltével felhívtam a Digit, hogy az ő - számomra jelenleg kedvezőbb ár/érték arányú – szolgáltatásukra váltsak. Az adategyeztetés során az ügyfélszolgálatos hölgy közölte, hogy sajnálja, nem tud velem szerződést kötni, mert a lakcímemre már van előfizetőjük.

Az információ tulajdonképpen annyira nem lepett meg, mert bár több mint 20 éve ezen a lakcímen élek, pár éve szembesültem vele, hogy az utcában egy másik, nem szomszédos ingatlan is ezen a címen fut. Mivel eddig szerencsésen elkerültük, hogy egy időben egy szolgáltatónál legyünk, így komolyabb gondot nem okozott, a postások személyesen ismernek, tudták mit hová kézbesítsenek, mindössze az idegen futárokat kellett néha útbaigazítani. Mivel hivatalosan minden az ingatlannal kapcsolatos és személyes okmányon az ingatlan ezen a lakcímen és az én nevemen szerepel, soha nem aggódtam az ütközés miatt, bár a másik – ugyanezen a címen lévő - lakók is vélhetően így voltak vele, így senki nem tett semmit.

A helyzetet a Digi ügyfélszolgálatosnak felvázolva kérte, hogy fáradjak be a személyes ügyfélszolgálatukra az ingatlanhoz tartozó tulajdoni lappal, és igazoljam, hogy enyém az ingatlan. Ebben maradtunk, bár bennem felmerült a kérdés, ha igazolom, akkor a másik, ugyanezen a lakcímen szereplő előfizetőjükkel mi fog történni.

Mivel tulajdoni lapot éppen nem találtam itthon, a legközelebbi ügyfélszolgálat és földhivatal is 35km-re van, így elsőként gondoltam az önkormányzatnál futok egy kört, hogyan lehetséges a duplikált cím, és mi a teendő.

Az önkormányzatnál bár tudtak a félreszámozásról, mégsem foglalkozott korábban senki az üggyel, hivatkozva, hogy az egész településen teljesen össze vannak kuszálva a házszámok, és arra nincs kapacitás, hogy rendbe tegyék. Mivel engem mindössze az én ingatlanom körüli keveredés érdekelt, így próbáltam mégis dűlőre jutni velük.

A házak É-D irányba növekvő sorrendben eredetileg így voltak számozva: 
1. ház: 46 (ütköző Digi előfizető)
2. ház: 48
3. ház: 46 (én)
4. ház: 48/1
5. ház: 48
6. ház: 52

Pár éve egy közüzemi projekt miatt az önkormányzat felvett egy nyilvántartást az ingatlanokról, ahol a házak ekképpen szerepelnek:
1. ház: 46/1 (ütköző Digi előfizető)
2. ház: 48
3. ház: 46 (én)
4. ház: 48/1
5. ház: 48/2
6. ház: 52

A melléjük rendelt helyrajzi számokat átfutva az is kiderült, hogy a tulajdonomban lévő ingatlanhoz az önkormányzat másik helyrajzi számot tüntetett fel, mint amiről én tudok, hogy az enyém. Mivel ők alapvetően a földhivatal adataira támaszkodnak, így a keveredés tisztázásához az ottani adatbázist kellene lekérni, térképen egyeztetni, az erre illetékes dolgozó azonban szabadságon van. Úgy döntöttem nem várok egy hetet, megyek személyesen a földhivatalba, mert az önkormányzatnál tapasztalt káosz miatt kezdtem úgy érezni, hogy nem tudom hol lakok és egyáltalán melyik ingatlan lett kifizetve évtizedekkel ezelőtt.

A földhivatalban kiderült, a 46-os házszámra valóban két helyrajzi szám van rögzítve, két azonos méretű ingatlan (az utca ezen részén jellemzően szabvány, azonos méretű telkek sorakoznak, ahogy azt a mérnöki asztalon megrajzolták, centire pontosan). A dolog pikantériája, hogy a házszámhoz nyilvántartatott két helyrajzi szám egymás melletti, holott a 46-os házszámú ingatlanok fizikálisan nem egymás mellett vannak, beékelődik közéjük egy harmadik. A régi adásvételin és egyéb dokumentumokon szereplő, magaménak tudott helyrajzi számra keresve a rendszerük szerencsére  engem dobott fel a 46-os számra. Rögtön, már 6 250Ft-ért adnák is róla a másolatot.

Mivel az ingatlant nem tervezem értékesíteni egyelőre és a tulajdoni lap csak a kábelszolgáltatónak kell egy nonszensz helyzet miatt, így az összegre eléggé húztam a szám. Végül a földhivatal ügyintézője javasolta, hogy regisztráljak ügyfélkapun, azon keresztül a hiteles elektronikus változatot kb. feleennyiért lekérhetem.

Következő fázis: okmányiroda, ügyfélkapu regisztráció, meglepően rugalmasan, gyorsan.

Közben a Digi ügyfélszolgálatát is útba ejtve, személyesen probléma felvázolása, részükről megerősítés, igen-igen, hozzak tulajdoni lap másolatot. Kérdés továbbra is motoszkál, de mit csinálnak a másik előfizetővel, talán tőle is tulajdoni lapot kérnek majd, vagy fogják, és kikötik nálaa tv-t, netet? Az ügyfélszolgálat helyi szinten leblokkolt a helyzettől, ezt nekik továbbítaniuk kellfelsőbb körökbe.

Az ügyfélkapu aktívvá válása után lekértem a tulajdoni lapot, de mivel az e-másolat kizárólag elektronikus formában minősül hitelesnek, így újra hívom a központi ügyfélszolgálatot, milyen e-mail címre küldjem. Az ügyfélszolgálat először akadékoskodik, nekik csak rendes papír alapú, pecsételt, aláírt verzió felel meg. Erősködöm, hogy az e-hiteles közigazgatásilag mindenkinek megfelel, akkor ők miért nem ismerik el. Ügyfélszolgálatos bizonytalanul, ha ez tényleg így van, akkor fáradjak be a helyi ügyfélszolgálatra, ő nem tudja hová kell küldeni, és a területi ügyfélszolgálatok közvetlen elérhetőségeit is hét lakat alatt őrzik.

Tehát kihangsúlyoznám, azért fáradjak be a 35km-re lévő ügyfélszolgálatra, hogy eláruljanak egy e-mail címet, ahová majd az otthonomból elküldök egy dokumentumot e-mailben.

Közben telik az idő, a T-Home-nál megszűnt hűségem következtében elvesztett kedvezmények miatt az előfizetésem szinte a duplájára ugrott, új szolgáltatónál kötött szerződés (ami harmadannyiba kerülne) egyelőre kilátástalan. Mindenesetre befáradok újfent személyesen a Digi ügyfélszolgálatra, majd hívnak az önkormányzattól, mert az illetékes visszatért a szabadságról és lekérte az adatokat. Az eredmény, igen, valóban enyém a 46., de a másik családé is valóban 46. Mivel ez így nem maradhat, át kell számozni az ingatlanokat, logikusan növekvő sorrendet, valamint a házszámozásról szóló jogszabályt követve az alábbiak szerint:

1. ház: 46 marad (ütköző Digi előfizető)
2. ház: 48-ról 46/1-re
3. ház: 46-ról 48-ra (én)
4. ház: 48/1 marad
5. ház: 48 (vagy 48/2?)-ről 50-re
6. ház: 52 marad

Mivel a lekérdezéshez nekik kérelmet és iktatást kellett eszközölniük, így a vonatkozó papírokat menjek be aláírni. Egyúttal hozzam el a részemre kiállított hatósági bizonyítványt arról, hogy az én ingatlanom a valóságban 48., majd ezzel fáradjak be a földhivatalba és 6600Ft-os illetékért írassam át a tulajdonomat 46-ról 48-ra. És persze a többi vonatkozó okmányomat, lakcímkártyámat, közüzemi és egyéb szolgáltatóknál, bankoknál, biztosítóknál élő szerződéseimet, valamint a gépjárművem forgalmi engedélyét és még ki tudja mit felejtettem ki a felsorolásból, ahol a lakcímem számít.

Alapvetően nem akadékoskodnék, az én érdekem is, hogy rendben legyenek a dolgaim, normál esetben kifizetném, utánajárnék. De, egyrészt nem én választottam magamnak ezt a házszámot, ergo nem az én hibám. Másrészt ugyanezt a procedúrát a fentiek szerint további két ingatlan lakóinak is végig kell(ene) csinálnia, hogy valóban rend legyen. Csakhogy a jelenleg még 48 alatt lakók erre nem lesznek hajlandóak, bármit is teszünk, ezt az önkormányzat is elismerte. Márpedig ha ők hivatalosan maradnak a 48-on, és én is az leszek, akkor egy házszám ugyanúgy duplikálódik, ugyanaz a patthelyzet áll elő, mint eddig, csak ezentúl minden szolgáltatónál, nem csak a Diginél (mellesleg a 48-on is van élő Digi szerződés). Az önkormányzat tanácstalan, fáradjak be személyesen.

Közben kíváncsiságból futok még egy kört a földhivatalban is újra személyesen, nézzék meg a 48-at, ki szerepel rajta. Kíváncsiságom nem volt alaptalan, meglepetés, a 48-as számon a valóságban 48/1-en élő tulajdonos van bejelentve! (Adaléknak, ő is Digi előfizető...) Közben a Diginél átlátva a problémát, hogy mindkét 46 hivatalos, jön a reakció, addig nem tudnak velem szerződést kötni, míg meg nem különböztetjük a lakcímeinket, egyszerűen a számítógépes rendszerük nem engedi kétszer ugyanazt a házszámot felvenni, tulajdoni lap ide, vagy oda.

Itt már kezdtem elveszíteni a reményt, hogy valaha a Diginél előfizető legyek, illetve a türelmemet is. Egyszerűen nem értem ez hogyan fordulhat elő, és miért nincs ennek felelőse. Az ingatlan vásárlásakor, ügyvéd előtt, tulajdoni lapot és egyéb dokumentumokat látván feltételezem bennem jogosan nem merül fel, hogy az adott lakcím egy másik ingatlanhoz is tartozik. Vagy végig kellett volna járni a környéket, nincs-e másik házon is kint ugyanez a házszám??? Akkoriban különben sem voltak még kint házszámok.

A földhivatal passzol, ők az alapján rögzítik az ingatlanokat, amilyen papírokat hozzájuk bevisznek. Hozzájuk pedig az önkormányzat által kiállított igazolásokat viszik, tehát forduljak az önkormányzathoz. Közben kíváncsiságból az újdonsült ügyfélkapus regisztrációmmal végignézegetem a földhivatal online felületén, melyik házszámhoz milyen helyrajzi számok vannak bejelentve (neveket ingyen persze nem fed fel). Újabb érdekességek látnak napvilágot, vannak szomszédos házszámok, ahol egyáltalán nincs ingatlan bejelentve, míg olyanok is, ahol több is egyszerre.

A kigyűjtött környező házszámokhoz tartozó helyrajzi számok listájával felvértezve megyek újra az önkormányzathoz aláírni és elhozni a hatósági bizonyítványomat. A listámat összevetve az ő nyilvántartásukkal természetesen újabb eltérések buknak ki. Egyéb, megbízható nyilvántartást, illetve valami visszakereshető forrást, hogy ki, mikor és miért jelentette be azokat a házszámokat, amiket, az persze nincs. Ők a földhivatal nyilvántartására támaszkodnak, a földhivatal pedig az önkormányzat által kiadott igazolásokra. A kör bezárul, felelős nincs, rendbetételre kapacitás szintén nincs. Különösen most, a választások előtt.

Van egy hatósági bizonyítványom, hogy a 48-ban lakom, illetve egy tulajdoni lapom és minden egyéb papírom a 46-ra. Aláírtam újabb egy év hűséget a T-Home-nál jobb alternatíva híján. Az önkormányzat választások után újra előveszi az ügyet, talán kiértesítik a lakókat, hogy megváltozott a házszámuk. Talán. Akik aztán vagy átíratják, vagy megmérgezik a kutyámat.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.09. 14:21:24

Elsőre tehát volt egy hiba, senki nem javította ki, majd amikor valaki rendesen akarta kezelni a dolgot, akkor hsizti lett.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.09. 14:34:57

És ha a diginél egyszerűen úgy iratnád be, hogy 46/a?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.09. 14:35:59

Örüjjé, hogy csak a házszámokkal van problémád, sokkal rosszabbul is járhattál volna. Kósa szerint Szíjjártó, vett egy cuki kis házat, és bazmeg, pechére hát nem egy medence van benne? Azzal is csak a baj van, agyon kell vegyszerezni, hogy ne algásodjon, olyan, mintha hipóban úsznál. Hát élet ez?

Martinicske 2014.10.09. 14:45:41

Sajnos teljesen pontosan ugyan ilyen helyzetben vagyok.

Itt is össze vannak kuszálva a házszámok. Az enyém az eredeti, meg van egy másik ugyanilyen számú. A mai napig nem oldódott meg, pedig jó ideje folyamatban van az ügy...

Összeszedhetnék magukat már az önkormányzatok, mert a házszámok azért nem olyan bonyolultak, hogy ne lehetne rendesen megcsinálni.

Szerintem egy értelmesebb közmunkás is meg tudná oldani ezeket az igen összetett problémákat.

De hát mi van a valóságban? Ennek a feleségét beültetik ilyen előadónak, a másikét olyan előadónak, egy okosabbat meg titkárnőnek aki ki tudja cserélni a nyomtatóba a patronokat. Közben nem értenek az ég világon semmihez, ami csak egy dolog de nem is valami szorgalmasak.

Jó melegen vannak, híznak is a hátsók és mire a popsi akkora hogy nem fér ki az ajtón akkor szépen nyugdíjba mennek.

ne olvasd el 2014.10.09. 14:55:15

és miért nem kér a posztoló a helyrajzi számára szolgáltatás/lakcímkártyát?

FDToth 2014.10.09. 14:55:50

ilyen esetben sajnos egy választás van: jó ügyvédet fel kell fogadni, be kell perelni mind az Önkormányzatot, mind pedig a Földhivatalt és az összes költséget a végén rájuk verni. igaz h kell hozzá tőke, de ez tiszta ügy, nincs az a bíróság, ami ne a posztolónak adnak igazat.

sírva_könyörgöm 2014.10.09. 14:58:29

Kedves Hilda! Ennek a posztnak mi köze van a telkó cégekhez? Ezek a címkék félre visznek.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.09. 15:18:55

Nehéz az élet Hegyhátnekeresden.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.09. 15:22:55

"a postások személyesen ismernek, tudták mit hová kézbesítsenek, mindössze az idegen futárokat kellett néha útbaigazítani."

Most komolyan, nem lehetett volna már korábban úgy kiírni (és használni) a házszámot, hogy 46/a ???

Nyilván nem legális - de működött volna a dolog, és valószínűleg sosem derült volna ki a turpisság.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2014.10.09. 15:42:57

Sztem beszéld meg a helyzetet a szomszédoddal és tegyetek a kémény mellé egy wifi antennát.
Így a harmadannyi pénznek is a felét kell fizetned és a szomszédodnak nem kell ezt a kálváriát végig járnia.

Az semmiképp nem korrekt dolog, hogy aki korábban ott volt, nem hibázott fizessen egy bakiért.

Csak kíváncsi lennék, hogy a TEK emberei vajon melyik házba "kopognának" be egy illetékest keresve?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.09. 15:51:24

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
"Sztem beszéld meg a helyzetet a szomszédoddal és tegyetek a kémény mellé egy wifi antennát.
Így a harmadannyi pénznek is a felét kell fizetned és a szomszédodnak nem kell ezt a kálváriát végig járnia."

Dehát írja, hogy valójában nem a szomszédja: a két 46-os szám közé ékelődik egy másik telek, amelyen a ház a 48-as :)

venszivar 2014.10.09. 16:06:12

@AtiSnatch: már vissza is értél?! gyors 3 hét volt.

diszkriminans (törölt) 2014.10.09. 16:15:19

Pécsen van egy utca, ahol 4 vagy 5 ház van egymás után 95-ös címen (nem 95/A, 95/B..., hanem 95). Állítólag korábban egyetlen szőlő volt ott, mielőtt felparcellázták és házakat építettek oda, de a házszám maradt.

VilMarci 2014.10.09. 16:19:23

A.B.Cee, A röppencs:

"– Felhívnám szíves figyelmét, hogy rendezze a számláját, hiszen Ön lakik itt.
– Jaj, dehogy! Ez egy másik lakás, amiben nem én lakom, mert abban lakom, ahol más lakik helyettem."

Manyecska 2014.10.09. 16:26:03

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: ja, úgyis a szomszédba mennek alapból:DD

Manyecska 2014.10.09. 16:27:08

Nem lehetne már egy penészes-sajtos posztot?? Nálam tisztaság van itthon sza a Homárban bízok. ON :D

Dr. Kix 2014.10.09. 16:50:27

@Manyecska: Bárcsak az asszony fantáziája lenne olyan mocskos, mint a fürdőszoba.

hobbitroll 2014.10.09. 16:51:56

@FDToth: kivéve, ha tudjuk ki (akinek nem leírni sem merem a nevét) leszól a trónról, hogy nemaddiga', nehogymá' a csík tolja a repülőt

Kurbaszov 2014.10.09. 16:52:15

"az ügyfélszolgálatos hölgy közölte, hogy sajnálja, nem tud velem szerződést kötni, mert a lakcímemre már van előfizetőjük."

Egyszerű!:

- Igen, már van a 46-osban élő előfizetés?
Akkor jöjjenek ki és kössék be, mert nincs adás.
Különben nem teljesitik a szerződésben foglaltakat.

hobbitroll 2014.10.09. 16:58:19

@Kurbaszov: ravasz, amúgy igen, sztem jár6ó út :D

Dr. Kix 2014.10.09. 17:00:37

Amúgy én ezt nem vágom. Mi a 16/A-ban laktunk, ahol 15 lakás volt. Abból meg 12-ben tuti a Digi szolgáltatott netet és TV-t.

AtiSnatch 2014.10.09. 17:09:53

@venszivar: a mondat amit valószínűleg félreértettél idézőjelben volt. De nyilván "elkerülte" a figyelmed. :D

Manyecska 2014.10.09. 17:27:17

OFF @Dr. Kix: pfáj.most költözöm be egy kád forró vízbe egy jó kis könyvvel, kéretik csendben maradni:) uff

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.10.09. 17:29:43

Kétféle ügyintéző van: aszott és aszatlan!

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.10.09. 17:34:07

@Manyecska: off/off
A forró vízbe történő fingás esetén felerősödnek a szagok! :)

Manyecska 2014.10.09. 17:46:10

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: jó hát neked a lelkeden kívül a beleid is rothadnak, nagyon álat lehet.:DD

Manyecska 2014.10.09. 17:53:00

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: viszek magammal 1:kávét 2:konyakosmeggyet lesz egy kis hancúr:DD:P kétméteres a kádam jelzem:P OFF vége

amúgy nem értem a postás megtalálta őket?? Egyáltalán, én pl. a tüdőszűrőben sem vagyok nyalvántartva vmilyen okból kifolyólag amióta férjhez mentem annó. Jó engem is megrázott nade őket?:DDD:P

AtiSnatch 2014.10.09. 18:59:51

Kell keresni egy digis szerelőt, aki maszekba beköti nektek a cuccot. Ha kérdik, a csekkek be vannak fizetve :D mondjuk az se árt, ha a szomszéd nem halmozott fel nagyobb tartozást :)

házszámos poszter 2014.10.09. 19:02:41

@AtiSnatch: Olyan van szemben, tudod, páros és páratlan oldal.

házszámos poszter 2014.10.09. 19:08:30

@Hoppácska: Eszembe jutott nekem is, hogy ideiglenesen kiteszek egy fiktív számot. Aztán minden alkalommal szívhatok, ha szereltetni kell, vagy a számlával, bármivel.
Arról nem is beszélve, hogy a jövőben bármi komolyabb dolgot kellene intézni, mint egy tv előfizetés, akkor mi lesz?

házszámos poszter 2014.10.09. 19:16:58

@Dr. Kix: Ezt én sem értem, de mivel több ügyfélszolgálatos is lepattintott a Diginél erre hivatkozva, így belenyugodtam, hogy nem lehet. Nem kell nekik az előfizető...

Der Sün!! 2014.10.09. 19:18:32

@Manyecska:
Ússzál benne pár távot!44!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.09. 19:40:08

@Kurbaszov: "van a 46-osban élő előfizetés?
Akkor jöjjenek ki és kössék be"

:))

banurr 2014.10.09. 20:00:34

Amikor népszámláló voltam, a magasságos KSH összekeverte az Adyligeti Zrínyi utca házszámait a Margitligeti Zrínyi utcával házszámaival ... két különböző irányítószám, de mind a kettő 2. kerület ... Az egész népszámlálás alatt (szeptember közepén kezdődött a tényleges meló és november elejéig tartott) nem tudták rendbe rakni ...

VonBraun 2014.10.09. 20:57:07

...de akkor a kapitány...?
Itt vagyunk kétségek között az életkorát tekintve.

igi1 2014.10.09. 21:12:43

@AtiSnatch: 95D-s legyen má akkor, na.

Black Hole 2014.10.09. 21:15:11

Hűűű, ezzel a posztal voltam úgy, mint a Ványa bácsival. Képtelen voltam végig olvasni. Sok izgalomról maradtam le?

Black Hole 2014.10.09. 21:17:27

@igi1: má' megint a mellbedobás!

igi1 2014.10.09. 21:30:17

@Black Hole: most mé, hát mivel jöjjek, az eszemmel!?

igi1 2014.10.09. 21:44:30

Mivel eddig szerencsésen elkerültük, hogy egy időben egy szolgáltatónál legyünk, így komolyabb gondot nem okozott, a postások személyesen ismernek, tudták mit hová kézbesítsenek, mindössze az idegen futárokat kellett néha útbaigazítani.

Ne haragudj poszter, de ezt a süket dumát nem veszem be.

Lehet, hogy a postások ismernek, és két szolgáltatónál nem vagytok jelen, de ez akkor is durva, hogy éldegélsz 20 évig egy helyre, akkor odajön más, és TE szarsz bele abba, hogy más is a TE címedet használja.

Nem hiszem ezt el, azért birkának ne nézd már a népet, te itt valamit sunyiztál, ha kussoltál, mert neked is úgy volt jó.

Hiszen, ha egyezik a cím, akkor bármit, amit valamelyikőtök igénybe vesz, olyannak veszik, mintha 2 külön család élne egy helyen bejelentve.

Nem értem, miért pattogsz most, kedves poszter, ha

EDDIG MINDENKI TOJT BELE A MÁSIK DOLGÁBA.

Én értem, hogy mindenkinek úgy volt jó valamiért - nekem ne magyarázzátok, hogy ez jó volt - én nem aludtam volna nyugodtan úgy, hogy más is ugyanolyan címen lakik.

Idegen postás!? Futárszolgálatok is tudják ezt? Nem rendeltél még úgy semmit, hogy a postáról postakocsival hozták ki, és nem mindig ugyanaz a személy? meg a többi

Nézek, mint a moziba, de ha én 20 évig lakok egy helyen, akkor nehogy már egy új csicska, aki odajött lakni, nyugodtan alhasson.

Itt valaminek lennie kellett, hogy mindkettőtöknek úgy volt a jó, hogy kussoltatok, holott ez azért elvileg törvényileg szabályozva van.

igi1 2014.10.09. 21:47:55

a számítógépes rendszerük nem engedi kétszer ugyanazt a házszámot felvenni, tulajdoni lap ide, vagy oda.

Ez is baromság a Diginél.

Hiszen egy címen lakhat akár 2 külön generáció is, 2 külön család is, hiszen lehetséges ilyen eset is.

Namost, ha egy címre vagytok bejelentve, de neked x a neved, a másik családnak meg y, akkor is kéne az, hogy egy címen több előfizetést lehessen igénybe venni más néven.

igi1 2014.10.09. 21:49:53

@házszámos poszter: ez elvileg megint büntetendő, mint ahogy az is, hogy nem rakod ki a házszámot, és nem azonosítható a lakásod/házad.

ha te fiktív házszámot raksz ki, akkor téged elővehetnek törvényileg is

igi1 2014.10.09. 21:55:04

@Hoppácska: majd oszt fizethet utána büntit, mert megtévesztette a szolgáltatót, illetve ki tudja, még mit találnak ki erre.

Ha ez így menne, mindenki olyan számot rakhatna ki az ajtajára, amilyet akarna, és azt változtathatná is.

Szóval ez esetben a poszter is hülye, amiért 20 évig lakik ott, és miután tudomást szerzett az új bitorlóról, aludt nyugodtan tovább.

Ha ő akkor lép, akkor elővették volna az új betelepülőket, és nekik kellett volna címet változtatni, saját költségen.

Mivel a poszter eredeti tulajdoni lapja régebbi, ha akkor lép, mindent megoldhatott volna, az új lakók nélkül is, akiket elővettek volna ilyenkor.

Név, cím, telefonszám személyes adat, csak úgy változtatni ezeket a Diginél sem lehet, mint ahogy kezelni sem.

De azért, mert a Digi nem enged egy címen bejelentve 2 külön előfizetést más nevére, ezért szarjanak sünt.

Tehát 1:1 az állás, a történetben mindenki hülye. A poszter duplán, mert hiába övé a régebbi házszám, neki kellett intézkednie, az új házszámfoglalók meg röhögnek rajta.

Black Hole 2014.10.09. 21:56:49

@igi1: látom mégiscsak az eszeddel jöttél :-)

igi1 2014.10.09. 22:05:26

@Black Hole: de nem bírom megérteni, hogy tudott ezek után is nyugodtan aludni a poszter, hogy tudomást szerzett arról, más is ugyanazt a címet használja, holott ő volt ott régebben.

Már csak ezért is b@sztam volna őket úgy pofán, hogy csak na, hiszen én voltam ott előbb.

Lényegében kifúrták a posztert.

csak bandi 2014.10.09. 22:08:00

@VilMarci: kcsortuleninrogyilszjaba repjegyed megvan már?
alapmű.

Black Hole 2014.10.09. 22:18:17

@igi1: mondjuk elég necces! De ha valaki ennyire bele hányja a farkát? Nincs min csodálkozni.

igi1 2014.10.09. 22:26:05

@Black Hole: a másik, amit nem értek, hogy tudták ezt eddig évekig összehozni.

Itt ismerniük kellett egymást, át kellett járni a másikhoz, vagy valami egyezménynek kellett lenni, hogy akkor ha én nem szólok, nekem mi előnyöm származik ebből, nekik meg szintén.

Nem veszem én be a süket dumát, itt valamit nagyon titkol a poszter, amiért ő a sunyi.

házszámos poszter 2014.10.09. 22:30:33

@igi1:
A) Nem odajött más, hanem már ott volt eredetileg is, a két ingatlan nagyjából egy időben épült. Én második tulajdonos vagyok, nem én építettem a házat, így vettem az előző tulajtól, hogy 46-os számon volt minden papíron. A másik 46-os szám tulajdonosa már előttem is itt lakott, csak nem tudtuk egymásról jó darabig, hogy mindketten azok vagyunk.

B) Vidéken mindenki ismer mindenkit személyesen, nem házszámok alapján tájékozódunk. Házszámok még most sincsenek minden házon, holott egy éve rendelet van róla kiadva. Ergo pár éve se nem láthattam, se nem tudtam, hogy másik ilyen házszám is van, csak abból derült ki, hogy egyszer egy futár értetlenkedett.

házszámos poszter 2014.10.09. 22:35:53

@igi1: Te minden szomszédoddal összejársz? Irigyellek érte.

igi1 2014.10.09. 22:37:39

@házszámos poszter: akkor is kiderült, és nem léptél, hiába szólsz már utána. Itt többről van szó, hogy legyintettél erre csak úúgy. Ezt nem veszem be, ez az én problémám.

Ilyenkor a másik háznak is hiába szólsz, hiszen ők nem fognak és nem is akarnak fizetni új házszámért.

Az nem indok, hogy ismerek vidéken mindenkit.
---------------------------------------
A TE FELELŐSSÉGED AZ, hogy ha tudomást szerzel arról, hogy probléma van a házaddal, lakásoddal bármilyen téren, tegyél a hiba elhárításáról, és ne várd évekig a sült galambot.

Ki fizetett a végén!?

Te.

=> nem jogos a pattogásod a házszám miatt, és emiatt megérdemelted azt, amit kaptál, mert évekig tűrted

Ami jogos:

Digi előfizetésnél egy címre miért nem lehet 2 néven 2 előfizetés, hiszen nem kellene az, hogy te családtag legyél.

igi1 2014.10.09. 22:39:25

@házszámos poszter: nekem csak 1 van, azok is idősek, mert egy sarkon lakunk.

Akárhogy is próbáltok terelni, ilyen nincs, hogy valaki ennyire beletojjon az egészbe, aztán csodálkozik, hogy miért szívja ő meg.

Aki röhög a markába, azok az új címbitorlók.

házszámos poszter 2014.10.09. 22:43:29

@igi1: Igen, az én felelősségem, azért is kezdtem bele az ügyintézésbe, aminek eredményeképpen megszületett ez a poszt.
Eddig ugyanis abban a tudatban voltam, hogy az én házszámom rendben van, hiszen minden papíromon az van, és hivatalosan mindenhol azon vagyok nyilvántartva. Tehát nem én vagyok a hunyó.

Black Hole 2014.10.09. 22:43:32

@igi1: látom Te nem változtál, osztod a polgárokat rendesen :-D

igi1 2014.10.09. 22:46:37

@házszámos poszter: de ha rögtön szólsz, megúszhattad volna ingyen, olcsóbban.

Nekem ez nem kerek, miért hagytad a francba, hacsak nem érdeked fűződött hozzá.

@Black Hole: én bele tudok rendesen gázolni az ártatlan lelkecskékbe. :D

igi1 2014.10.09. 22:48:29

@házszámos poszter: amúgy még mindig nem érted.

A nem tudás nem mentesít, ilyenkor törvényileg is te vagy a hibás.

A másik, hogy ha valami feltűnik, hogy nincs rendben, miért hallgatsz évekig.

Én szívinfartkust kapnék, ha a postás elkezdene értetlenkedni a cím miatt.

Black Hole 2014.10.09. 22:48:41

@házszámos poszter: én jó régen az eladott autóval szívtam meg. A vevő nem iratta át, és nekem jöttek a büntetések. Az volt a szerencsém, hogy mikor az adásvételi szerződést aláírtuk, másnap bementem a hivatalba, és bejelentettem a tulajdonos változást.

Black Hole 2014.10.09. 22:58:05

@igi1: nemhogy a mellyeddel másznál bele valaki arcába :-)

igi1 2014.10.09. 23:02:56

@Black Hole: azért tenni kell.

Itt azt mondanám, hogy akkor tenném, ha a poszter, amikor elsőre valami nem stimmelt, a postás értetlenkedett, elhúzott volna intézkedni.

Lehet, hogy akkor is fizetett, de évekkel később nem 6000 az a tulajdoni lap, illetve ügyintézés.

Az autós trükk már módosult mostanra.

igi1 2014.10.09. 23:06:36

Nem tudok dönteni ez esetben, itt a Digi is hülye, de rendesen.

Rosszindulatú Vászka 2014.10.09. 23:07:55

Na ezért lakok én a saját szigetemen. Itt nincsenek ijen problémák.

Black Hole 2014.10.09. 23:09:29

@igi1: mondjuk az, hogy a postás értetlenkedik, az nem nagy csoda! Ugye, ha ismered a fokozást: postás, rendőr, vasutas :-)

Atörökk 2014.10.09. 23:09:30

Szerintem a kemtrél az oka. Ha nem, akkor a tuggyukik az elmútnyócévben. Régen az elmútnyócévben még vót anyag. Meg pina.

igi1 2014.10.09. 23:11:40

@atörökk: meg hogy nem adod vissza az elemeket, amiket elvettél.

Black Hole 2014.10.09. 23:16:18

@atörökk: azemútnyócévben még bennem is több anyag vót :-)

házszámos poszter 2014.10.09. 23:25:55

@igi1: Hidd el, semmi érdekem nem fűződött hozzá, hogy nem foglalkoztam vele eddig. Sem hitel, sem egyéb terhelés nincs és nem is volt az ingatlanon, tisztes, rendesen adózó állampolgár vagyok, a TEK-kel sincs dolgom :) És ezt így is tervezem továbbra is.

Egész egyszerűen, ha hivatalosan minden papírom rendben van, semmilyen problémám nem volt a hatóságokkal, szolgáltatókkal, akkor miért kellett volna aggódjak?

Másrészt itt nem a 6000Ft-os tulajdoni lapon van a hangsúly. Ha x évvel ezelőtt szólok miatta, az összegen kívül miben lett volna más a helyzet??
X évvel ezelőtt születik egy poszt a Homáron 5000Ft-os tulajdoni lapra módosítva. Ennyi. A házszámok legalább 30 éve nincsenek rendben, amikor még a környéken sem voltam.

2014.10.09. 23:26:04

Releváns hozzászólásom: túl hosszú!

gabors 2014.10.09. 23:29:18

amig nem lesz ingatlanado addig az ilyenekre mind az allampolgar mind a kozszolga szarik NA de ha mas adojat hajtnak be mindenki egy het alatt rendeznene a tulajdonlapokat cimeket es hasonlokat ...

na meg kiderulne kinek milye is van ....

igi1 2014.10.09. 23:40:47

@házszámos poszter: de azon van a hangsúly, hogy kisebbíteni akarod a saját felelősségedet amiatt, hogy nem törődsz a dolgaiddal évekig.

Tényleg, ha ugyanaz a címetek évek óta, az adót hogyan és ki fizette eddig!?

Mind a két háznál behajtották?

Pontosan azon van a hangsúly, hogy KI FIZET ÉS MENNYIT, és ki a hibás.

Te nem voltál az elmondásod szerint hibás, akkor miért te fizetted ki ezt a lóvét!?

Nem az új házban lakóknak kéne!?

igi1 2014.10.09. 23:43:32

Én legalábbis, ha teljesen ártatlan lennék, akkor semmiképpen sem lennék balek fizetni a másik helyett.

Tőlem megdögölhetne a Digi, meg mindenki más is, de nehogy már én fizessek azért, ami az én helyem, hiszen más jött oda, amiről én nem tudtam.

Nem logikus a poszter viselkedése, nekem ez a gondom.

Túlontúl hamar rávágta azt, hogy az új ház is beletörődött a helyzetbe, nekik tudniuk kellett azt, hogy a poszternak is ugyanaz a címe, mint nekik.

igi1 2014.10.09. 23:49:14

Nekem vidéken sem életszerű az, hogy két nem egymás mellett levő házban ugyanolyan címen lakjanak emberek nyugalomba.

lehet, hogy ez egyéni szociális probléma, nem kell megsértődni senkinek

Der Sün!! 2014.10.09. 23:51:12

Dzsízasz, meggyütt a szagértőnk?

igi1 2014.10.09. 23:52:10

@Der Sün!!: de gyütt a törökk is

amúgy meg jó neked, kerek erdő közepébe úgyis megtalálnak, meg a tengeralattjáródba

neked nem is kell cím

fagzal 2014.10.10. 00:13:13

Bazzeg. Felhívod a Digit, hogy 46/b-be kéred a kábelt. Filctollal ráfested a tábládra a b-t. Problem solved.

igi1 2014.10.10. 00:22:12

@fagzal: attól még a helyzet nem fog változni plusz bármi megeshet

fagzal 2014.10.10. 00:25:26

@igi1: Ha van net minden van. Nincs probléma! :)

igi1 2014.10.10. 00:25:57

De mivel egyszer beírta a rendszerbe h cím új digi előfizetés elutasítva és utána azzal próbálkozik h igazolás nèlkül megtendeli a 46b be filctollasan akkor az fel fog tűnni a diginek is

igi1 2014.10.10. 00:27:34

Sajnos ezt a poszternek be kellett nyelni viszont a másik ház lakói sokkal hibásabbk mint ő

Der Sün!! 2014.10.10. 00:51:48

@igi1:
Maj ha lesző szives válaszúni az ímélekre, akkó talán megtalálsz.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.10.10. 05:59:36

Ezé nem értem a Dugit, mert mi van ha adott egy hosszi parasztház, kis sufni, nagy bódé, abban Orgonasíp család negyven generációja lakol, meg sokam mások, a mezsgye meg krétával van húzva, azt mi van ha mindegyiknek külön lavór kell??

házszámos poszter 2014.10.10. 07:22:48

@igi1: Ha nem logikus, az valóban a te gondod :)
Én viszont így alszom nyugodtan, hogy ebben a helyzetben van egy hiteles dokumentumom, ami engem igazol, akármennyibe is került (egyébként nem 6e-be, ha figyelmesen olvasod a posztot)

Az új lakók/ház felvetést továbbra sem értem, mint felelőst/hibást, ebben a történetben én voltam az új, huszonakárhány évvel ezelőtt. Azóta senki új nem költözött a 46-ba, vagy legalábbis nem tudunk még róla. Tehát a másik 46 kb. annyira nem hibás, mint én. Ennek akkor kellett volna kibuknia, mikor az önkormányzatnál anno ugyanarra a címre jelentkeztem be, mint ők, mert így vettem az ingatlant. Senki nem szólt, hogy ezen a címen már egy másik család is be van jelentkezve, még ha fizikálisan és helyrajzi szám szerint nem is ugyanarról az ingatlanról van szó.

Adókérdésekben nem vagyok illetékes, én a sajátomat fizetem rendben és nem szoktam érdeklődni a szomszédaimnál, ők mennyit fizetnek.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.10. 08:04:37

@igi1:
"Ha ez így menne, mindenki olyan számot rakhatna ki az ajtajára, amilyet akarna, és azt változtathatná is. "

Nyilván nem arról van szó, hogy a 46 helyett csináljon 122/c-t...

Hanem pusztán arról, hogy a két 46-os közül az egyiket nevezze /a-nak.

@házszámos poszter:
"Eszembe jutott nekem is, hogy ideiglenesen kiteszek egy fiktív számot. Aztán minden alkalommal szívhatok, ha szereltetni kell, vagy a számlával, bármivel.
Arról nem is beszélve, hogy a jövőben bármi komolyabb dolgot kellene intézni, mint egy tv előfizetés, akkor mi lesz?"

Miért, most mi lett?????

Így is-úgy is te szívod meg - holott egyértelmű, hogy a hivatal a hibás.

Nekem úgy tűnik hogy mindenki úgy packázik a névvel is: egy csomó olyan sztorit ismerünk, hogy a nullaíkús hivatalnok elírta az illető nevét, és azóta KÖTELEZŐ úgy használnia...

Lehet, hogy annak idején simán kiállították volna a lakcímkártyát is a /a-s címre (ha ezt adod meg) - amennyire a helyzet magaslatán állnak a hivatalnokok...

igi1 2014.10.10. 08:24:08

@házszámos poszter: mosolyoghatsz mert attól még duplán fizettél a semmire

ha ez nked örömet okoz :)

További magyar hang 2014.10.10. 08:25:55

Nálunk a lakás szám a négytagú családban mind a négyünk lakcímkártyáján eltérő módon szerepelt. Régi háromemeletes téglaház, utólagos tetőtér beépítés, eredetileg 32 lakás van, így lett plusz három. Négyünk lakcímkártyáján ezt sikerült négyféleképpen feltüntetni: 1.) 4. em. 33. a., 2.) 33., 3.) TT/33. és 4.) TT.
Kb. 20 évvel a beépítés után ért el odáig a nyilvántartás, hogy elkezdték rendbe tenni, és látva a fenti anomáliát, a feleségemnek és a két már nagykorú gyereknek tértivevényes ajánlott levelet küldtek, hogy büntetés terhe mellett nyolc napon belül fáradjanak be, és javíttassák ki a hibát a lakcímkártyán. Mert az tényleg olyan fontos, hogy milyen lakásszámozás szerepel rajta, hogy azért azonnal büntetéssel kell fenyegetőzni, ha nem javíttatják ki.
Szerencsére minden szolgáltatás az én nevemen van és nálam volt egyedül helyesen írva: 4. em. 33. a.
Pár szomszédot és ismerőst a környékről, akik pontosan ugyanilyen házban, utólagosan beépített tetőtérben laknak, és mindenkinél úgy szerepel: TT/1., TT/2.... Egyedül a mi házunknál lett a tetőtérből 4. emelet. Már előre "rettegek", hogy mi lesz majd ha észreveszik, hogy mindenhol jól van kiosztva a lakásszámozás, egyedül a mi házunkban nem. Majd küldik megint a fenyegető levelet... ugyanarra címre négyet, mert egy borítékba biztosan nem férne el.

igi1 2014.10.10. 08:30:33

@Hoppácska: de már egyszer mondta a diginek hol lakik

nem is mondta senki h a poszter most 88/a akar le ni hirtelen hanem 46b

Ez ugyanolyan csalás plusz a lakcímkártya is kellhet

Valahol fel fog tűnni h átírta a címet

Szerintem is a hivatal a hibás akkor hozzàk rendbe ingyen és bérmentve

de hogy fizessek én!?

A másik ha a címe változik, rengeteg helyre kell elmenni adatmódosításra, ez is felesleges időveszteség.

az bizts hagytm volna a frncba a digit és a hivatalt perelném, ha úgy se menne talán fizetnék.

de ilyet nem h szó nélkül perkálok.

Manyecska 2014.10.10. 08:35:43

@További magyar hang: nem normálisak..és ezért veszik fel a fizetésüket..:D

joska61 2014.10.10. 08:42:16

Hagyd el, ha az unokaöcsém csekkjeit megnézed, azokból az derül ki, hogy 4 helyen lakik. A szolgáltatók épp annyira hülyék, mint az önkormányzatok.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.10.10. 08:59:13

@házszámos poszter: te figyusz! Iginek ne magyarázkodj, fárasztó tevékenység.
Én szóltam!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.10. 09:10:23

@igi1:
"Szerintem is a hivatal a hibás akkor hozzàk rendbe ingyen és bérmentve "

Mindenki szerint az.

A kérdés az, hogy a poszter mit csinálhat, azon túl, hogy
1. Hagyja a fenébe az egészet.
2. Perli a hivatalt.

Erre mondtam én, hogy

3. már korábban kellett volna /b-zni, és van rá esély, hogy szépen rákerült volna minden hivatalos papírjára is - amekkora rend van a hivatalokban.

házszámos poszter 2014.10.10. 09:27:11

@batgirl: Jöhettél volna hamarabb is szólni :)

Dr. Kix 2014.10.10. 09:48:07

@házszámos poszter: Mindenesetre kívánok kitartást a küzdelmeidhez, nem tűnik egyszerűnek a feladatod.

Martinicske 2014.10.10. 09:49:37

Az a baj, hogy nyomorult poszter akármikor is kezdi, a hivatalok annyira segítőkészek mint egy szabvány homár troll egy ezreléke.

Én elkezdtem intézni még a baj beütése előtt, mit gondoltok jutottam valamire? Talált süllyedt. Folyamatban van, lehet az életem végéig.

Pedig most bele lehet gondolni, ha a szomszéd gengszterkedik és az én gyerekemre töri rá az ajtót a TEK hajnalban az rohadtul rossz vicc.

TV, meg net előfizetéssel én úgy jártam, hogy én is váltottam T -ről egy másik társaságra. Mondom a címet a telefonba a hölgynek, azt mondja ezen a címen van már előfizetés. Mondom az ügyintézőnek, hogy el van kúrva és itt két egyforma című ház van. Röhögött egyet hogy mik vannak, aztán azt mondta jönnek bekötni. Rábökök a kezemmel a házra ahova nekem kell és oda kötik. Így is lett.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.10. 09:54:24

@Martinicske:
"Az a baj, hogy nyomorult poszter akármikor is kezdi, a hivatalok annyira segítőkészek mint egy szabvány homár troll egy ezreléke."

Most lesz a tanácsi választás (ja, méghogy önkormányzat!), vajon kampányolt valaki azzal, hogy "rendbetesszük a házak nyilvántartását!"

házszámos poszter 2014.10.10. 12:14:33

@Hoppácska: jó lépés lenne, biztos szavazóbázis, mert az egész település össze van kutyulva. Csak éppen itt kampányolni sem kell, mikor emberemlékezet óta ugyanaz a polgi és most is csak ő az egyetlen induló...

melaena 2014.10.10. 13:40:20

nem semmi tortenet,Kafkat biztosan inspiralna.
amugy :
" egyszerűen a számítógépes rendszerük nem engedi kétszer ugyanazt a házszámot felvenni, tulajdoni lap ide, vagy oda."
ez most vagy hulye,vagy teged nez annak.
ha ez igy lenne,minden tarsashazban csak egy elofizeto lehetne.
egyebkent ertheto ,hogy egy cimre nem szivesen kotnek kettot,mert sok fereg bekotteti,nem fizeti,kikapcsoljak,kotteti ujra,csak moge irat egy /b-t a valos cime moge.
ugyfelszolgalatoskent en igy oldottam volnam eg a helyzetet.
felveszem a megrendelest a hazszamra es moge irom,hogy fszt/1.rairom a megrendelesre a szerelonek,hogy ellenorizze,valoban olyan helyre koti,ahol meg nincs tartozas.baromi bonyolult lenne ...

házszámos poszter 2014.10.10. 14:44:28

@melaena: mivel több ügyfélszolgálatosnak is gondja volt a duplikált házszámmal, így vagy mind hülye, vagy egyik sem. Amit nekem mutattak, hogy előre betáplált, lenyíló menüből tudja csak kiválasztani a házszámot, azaz manuálisan nem tud rajta módosítani, ahhoz gondolom IT-s kellene. Egy társasháznál, panelnél nyilván megvannak a lakások külön különböztetve, míg egy önálló családi háznál nem, mert ott nincs mit megkülönböztetni.

telkoe 2014.10.10. 16:04:40

@házszámos poszter: menüből tudja csak kiválasztani a házszámot, azaz manuálisan nem tud rajta módosítani, ahhoz gondolom IT-s kellene.

Az IT-snak nem szabad es gyakran nem is lehet csak ugy kezzel belekotoraszni ilyen rendszerekbe. Az ugyfelszolgallatos ket dolgot tehet
a; lepattintja az ugyfelet hogy rendezze le a cimeket az onkormanyzattal (kenyelmes, de kevesbe ugyfelbarat)
b; felvesz egy belso hibajegyet hogy a 46 szamu hazban ket szerzodo van es keri hogy allitsak at a rendszert ennek megfeleloen (maceras, dolgozni kell vele de ugyfelbaratabb)

melaena 2014.10.10. 16:30:20

ehhez meg it sem kell,eleg a back office hozza.valoszinutlen,hogy minden uj adat bevitele,modositasa it feladat lenne.
egyreszt kb. 1 plusz menupont a rendszerben,masreszt tul jol keresnek az itsok ahhoz,hogy ilyen melokat osszanak ki rajuk,hiszen a halozat folyamatosan epul.

házszámos poszter 2014.10.10. 16:33:47

@telkoe: világos és egyértelműen itt az "a" eset történt. Csak annyian értetlenkedtek, miért nem lehet felvenni a házszámot kétszer, vagy megkülönböztetni a rendszerükben, hát ezért. Mert kész adatbázissal dolgoznak. Nyilván a "b"-t várná el az ember a szolgáltatótól. De mikor egy e-mail címet nem tud a központi ügyfélszolgálat mondani, akkor ekkora elvárásaink hova is legyenek...

telkoe 2014.10.10. 16:43:09

@házszámos poszter: Ezert irtam a belso hibajegyet - a telefonos kisleanynak mindossze annyi lenne a dolga hogy megirja es utana mehetne a dolog a sajat utjan.

Egy Srác 2014.10.10. 16:59:23

@házszámos poszter: Egyszer ne fizesd be az adód. Aztán a felszólításra válaszold azt, hogy nem te laksz a 46 szám alatt, hanem "a másik".
Egyből küldik a házszámrendberakókommandót az önkormányzathoz és rend lesz seperc alatt, ne félj...

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.10.10. 17:55:20

Finomított avatar. Mer ugye a spagócának semmi köze a görényhez mint ami vót! :D

házszámos poszter 2014.10.10. 18:13:54

@telkoe: alapvetően igen, de tkp mindegy is, hogy technikailag egyszerűen megoldható-e, vagy sem, ha egyszer hivatalosan nincs megkülönböztetve, akkor valóban, mégis ő, mint szolgáltató mi alapján különböztessen meg. Max. a helyrajzi számot veheti alapul, azt ugye meg nem szokás sem a lakcímkártyára, sem az ingatlanra kiírni.

házszámos poszter 2014.10.10. 18:17:49

@Egy Srác: nem rossz ötlet, ám amennyi adót én konkrétan ide az önkormányzatnak fizetek, nem biztos, hogy kifutja a kommandósok óradíját. A NAV meg tudtommal nem illetékes házszámokban, pedig onnan bőven telne az egész falu házszámára is :/

Blog.hu-s nickname 2014.10.10. 19:21:08

Egyszer nekem is volt ilyen problémám. Vétel után szembesültem vele, hogy ugyanaz a lakcímem, mint a szomszédé!!
Bementem az önkormányzathoz. Ők se tudtak/akartak semmit csinálni (illetékes nincs, stb...)

Leültem, s mondtam, hogy megvárom, míg megcsinálják. Előbb-utóbb megcsinálták. Tán még pecsétes papírt is adtak róla. (Nem hagytam magam kidobni.)

A házszám mellé kaptam egy /A -t. Ennyi.

De a posztoló számomra túl "erőszakos". Igaza van, hogy a Digi elfogadhatná az elektronikus (hiteles?) tulajdoni lapot. De, ha homokot szór egy nagy hivatali gépezetbe, akkor ne csodálkozzon, ha mindig problémákba ütközik...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.10.10. 19:37:10

ennyire relaxalt es beleszarok a semmibe posztert...
ha a szomszed nem fizeti a gazt es nala jelennek meg a gazt leszerelni akkor is ott lobogtatna az elektronyikus tulajdoni lapot?

telkoe 2014.10.10. 19:45:59

@házszámos poszter: ha egyszer hivatalosan nincs megkülönböztetve, akkor valóban, mégis ő, mint szolgáltató mi alapján különböztessen meg.

Pl megkulonboztethetne az ugyanazon cimre bejegyzett kulonbozo nevu felhasznalok alapjan. Vagy egyszeruen ugy kezeli a helyzetet mintha atalakult volna a haz tarsashazza es lesz hirtelen Lakas1 es Lakas2 a cim mellett kulonbozo szerzodo fellel. Meg lehet sokmindent oldani, csak munka van vele.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.10.10. 20:17:18

@házszámos poszter: Már megvan neked az összes környékbeli házszám. Tudod azt is, hogy melyik létező, melyik mögött nincs valós épület.
Mikor bemész a Digi ügyfélszolgálat irányába legközelebb, akkor bemész oda, nem felejted el vinni magaddal Széchenyi barátodat és az ügyintézőt megkéred, hogy mutassa újra a lenyíló házszámokat. Mikor kiszúrtad azt, amelyik mögött nem létezhet előfizető, Széchényi tanúsítja, hogy te laksz ott.
Annak rendje és módja szerint létrejön a szerződés, postás kihozza a levelet, mert ismeri a nevedet, digis arc meg úgyis felhív, mikor jön települni.
Ha az ügyintézőt valamilyen hihetetlen vérhas miatt mégis előveszik néhány év múlva (már rég nem lesz az, de ha mégis) : óh máj gázs, biztos félrekattintottam, vagy akkkkár rendszerhuba is lehetett, láttam a Jolikánál ilyet!
(Széchenyi nélkül is meg lehet próbálni, de valószínűleg kisebb a rendszerhiba lehetősége nélküle)

Szubrina 2016.02.20. 22:42:15

@házszámos poszter: Nyugi teljesen igazad van és nem lett volna semmivel olcsóbb, ha pár évvel korábban jelzed ezt. Valóban az önkormányzatnak kellett volna észrevételeznie a dolgot, amikor ugyanarra a címre jelentkeztél be, mint Jóska Pista.
Ráadásul a leírásból kiderül, hogy a jelenlegi 48-as számban lakól nem voltak hajlandóak semmilyen módon rszt venni az ügyben (mondjuk felszólításra kellett volna, ez nem merült fel?).
Ha erre jársz, kedves posztoló még, elmondhatnád, hogy mi törpént azóta!
Üdv!

Szubrina 2016.02.20. 22:45:56

Egyébként nekem az a sztori jut eszembe, amikor be kellett mennem valahová (nem releváns) adatageyeztetésre, a számítógépből felolvasta a nevem, majd következett anyja neve: Juhász Mária, mire én: Nem, erre ő: de.
Hát igen ő biztos jobban tudja ki az anyám, mert az van a gépben.
Még jó, hogy adategyezetésre mentem be.

házszámos poszter 2016.02.21. 10:11:54

@Szubrina: kb. semmi nem történt azóta. Van egy hatósági bizonyítványom, hogy én vagyok a 48. A másik 48-nak nem tudom van-e bármilyen bizonyítványa, a házon továbbra is a 48 díszeleg. Vélhetően semmit nem tettek, mert Digi előfizetést a legutóbbi aktualitásakor sem tudtam kötni, így továbbra is nem annyira boldog T-Home, vagyis már Telekom ügyfél vagyok. Mivel hamarosan aktuális lesz pár ügyem, ahol a házszámnak jelentősége van, így éppen mostanában készülök az ügyet újra megbolygatni az önkormányzatnál.

Szubrina 2016.02.21. 21:41:36

@házszámos poszter: Hú, köszi a gyors választ!:)
A 48-al sem vagy ki jól a slamasztikából, ha van egy másik 48-as is, ahogy írtad korábban, nem mész át megkérdezni őket, hogy 48-asék-e még? Igazából számomra tényleg különös, hogy egy szolgáltató miért nem rugalmasabb ilyen témában, hiszen az lenne a nyereséghajhász cég részéről az ésszerű, hogy akár bekötik egy papírdobozban lakó csöveshez is, akinek nincs házszáma, csak dőljön a lé.

Egy ilyen tévedésben nem értem miért neked kell több ezer forintokat perkálnod, hogy rendbe tegyék, kéne értekeznek e gy ügyvéddel, nincs az ismeretségi körödben?

Én egy olyat tudok, hogy egy utcanevet pl. meg akar változtatni az önkormányzat, mert szerintük kommunista neve van, de a lakcímkártyákat állítólag, ingyen átírják vagy is saját költségükre.

Szerintem a te eseted ugyan ez, hibáztak a hivatalok, akkor gyerünk szépen saját költségre rendezni!
süti beállítások módosítása