Tékozló Homár

Egy hónapja átállási szakaszban a T és persze az ügyfél FRISSÍTVE

2014.10.10. 09:22 | Homár Hilda | 75 komment

sad-tv.jpg

Lajos valószínűleg a Homáron már többször megénekelt T-rendszerátállás áldozata, de ilyen szuggesztív formában még senki nem tárta elénk a baját e témában. A könnyebb érthetőség kedvéért ugyan elkezdtem betördelni a levlet, de aztán egyrészt képtelen voltam értelmes helyeken megszakítani az őrült tempóban áradó gondolat- és mondatfolyamot, másrészt rájöttem, hogy kiherélném ezt a csudálatos beletörődés és kétségbeessés közt örlődő segélykiáltást, annyit meg nem ér pár enter.

Tisztelt Homár!

Olyan szerencsétlenül jártam. A T-Home sakk-mattot adott.. A történet ott kezdődik, hogy volt egy meglévő hűségidős előfizetésünk náluk, amit a lejártakor természetesen meghosszabbítottam, lévén, hogy sajnos a mi társasházunkban nincs más lehetőség az internetre, csak a T-Home, ugyanis sajna nincs bevezetve a kábeltévé. Mindenesetre eddig nem is volt ezzel gond, nagy gond, hisz a szolgáltatás úgy ahogy jött.. igaz az internetes tévét nem igazán tudtuk használni, amin nem is csodálkozok, hisz egy olyan szerelő srác jött aki nagyon kedves volt, csak sajnos ordenáré módon hiányosan félig beszerelve hagyott ott minket a tévével, és az internettel ami néha ment néha nem..bár többször megreklamáltunk, de nagyon nem tudtak segíteni sose, de díjaztuk, hogy azért kijöttek és kicserélték a wifit meg a boxot. Ugyan is az is rettentően lassú volt, ha megnyomtál egy csatornát kb 4-5 másodperces késéssel váltott, és szinte majd le fagyott a rendszer, többször találkoztam azzal is hogy a Barátok közt kegyetlenül beszaggatott.. Szóval így ehhez hasonló problémákkal telt el a két évünk aminek végén még is hosszabbítottunk, lévén nincs más lehetőség ha internet kell, és ráadásul még megígértek egy olcsó iphone-t is kedvező finanszírozással.. Belecsaptam! Bele a lecsóba ugyan is az iphone nem jött, az internet viszont elment, majd pár napra rá a tévé is :) ... ;( egyszerűen semmi, semmi, semmi.. és telefonáltunk az ügyfélszolgálatra, ja persze mobilon mert vezetékes telefon se volt ugye, a mobil meg vodafone-os, tehát pénzbe került kemény percdíjba, és igazából az ügyintéző se tudott nagyon biztatni a későbbiekben. Teltek a napok, a hetek és most már egy hónapja nincs se telefonom, se TV-m, se internetem és lehetőségem se hogy máshová menjek, mert az internet csak a t-homeon keresztűl tud jönni.. Így hát sakk matt. A legszörnyűbb, hogy nem tudnak mondani semmit se, nem is ígérnek (és ez nagyon furcsa óvatosak, mint ha valamit titkolnának az ügyintézők ha a hiba okát kérdezem), azt állítják, hogy egy új rendszerre akarnak áttenni, aminek a lefutási ideje állítólag 1 nap lett volna. Egy nap! De én már sajnos egy hónapja vagyok átállítási szakaszban. Kérdem én hány ügyfél van hasonló helyzetben. Mi lehet a baj? Nagy baj van a T-home-nál? Valami napkitörés tönkre tette a rendszerüket? Vagy csak egyszerűen úgy gondolták túl jó áron kapom a szolgáltatást és inkább nem érdemlem meg? Kedves Homár kérlek lehetőség szerint közöld le levelem és kíváncsian várom, hogy mások jártak e már, vagy vannak e hasonló cipőben mint én.

Köszönöm


Üdvözlettel, Lajos!

UPDATE 10.10. 11:13

A Telekom az alábbi levelet küldi Lajosnak:

„Tisztelt Ügyfelünk, 
Kérjük, küldje meg elérhetőségét a segitunk@telekom.hu címre, hogy mielőbb egyeztetni tudjunk Önnel a probléma kivizsgálása és rendezése érdekében.

Az okozott kellemetlenségért ezúton is elnézést kérünk, és köszönjük megértését.

Üdvözlettel: Telekom”

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cobre 2014.10.10. 09:30:00

Első? És még a posztot is elolvastam. :)

A megoldás a mobil net, ha a net szükséges otthon is, T-től pedig örökre elbúcsúzni.

AtiSnatch 2014.10.10. 09:30:32

"a Barátok közt kegyetlenül beszaggatott.." :D

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.10. 09:31:33

"Ugyan is az is rettentően lassú volt, ha megnyomtál egy csatornát kb 4-5 másodperces késéssel váltott"

Tapasztalataim szerint általában a digitális vevők mind ilyen lassúak...
A családban lévő mindigtv-s készülék is, meg a műholdas is.

Sokkal lassabban váltanak, mint az analóg adásnál annak idején. Ott volt olyan, hogy két csatornán ugyanaz ment - és váltogathattál köztük, szinte észre se vetted, alig rezdült meg a kép...

AtiSnatch 2014.10.10. 09:31:35

@cobre: látom nálad is szaggat :)

AtiSnatch 2014.10.10. 09:35:34

Lajos, a kötbérből ne engedj. :)

Manyecska 2014.10.10. 09:35:39

@AtiSnatch: :))) vajon UV-károsult a poszter?? :D

AtiSnatch 2014.10.10. 09:59:42

@Manyecska: megsütötte-e a nap-e? hát mi vagyok én-e? szihómó kuss?

Komojtalan 2014.10.10. 10:05:44

@AtiSnatch: Azért ez nem egészen így van, a Diginél ha nem épp valami szünetet fogsz ki, akkor kevesebb mint 1 másodperc. Ha épp reklámszünetben voltál oly botor csatornát váltani, akkor lehet 3-4 másodperc is, viszont az igaz hogy analógon azonnal vált csatornát.

Közben rájöttem a megoldásra: A kormány az Origósok kirúgásáért cserébe odaadta a saját fejlesztő csapatát, szakembereit és így rezsi csökkentett a T. Alig várom, hogy a víz, az áram is hozzájuk kerüljön, mert az az igazi rezsi csökkentés ha nem is lesz egyik sem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.10.10. 10:09:34

bele szaggatott...izé, ugye az öregség, akkor már mindenütt szaggat

AtiSnatch 2014.10.10. 10:16:18

@Komojtalan: közben én is rájöttem a megoldásra, hogy nem nekem akartad ezt írni. :) és egyet is értek veled, legalábbis UPC-nél nem nagyon vettem még észre ilyen több másodperces anomáliát. :)

Manci néni, a szomszéd 2014.10.10. 10:34:01

Drága posztoló, teljesen meg tudom érteni a problémádat, én is megőrülnék, ha nem láthatnám a barátosköztöt.

Először is jó sok kötbért kell, hogy fizessen neked a T, asszem napi 5e Ft-ot vagy hogy, meg kell nézni az áeszefben.

Aztán pedig lemondani az egészet a francba - hűség ide, hűség oda, nem teljesítésre hivatkozva -, aztán fölszereltetsz a digi-vel egy lavórt a tetőre és boldogan nézed a barátosköztöt.

Az internetre meg már megmondták a megoldást, mobilnet, ha nem működik a T.

szita szita péntek 2014.10.10. 10:38:14

@Hoppácska: Az ok: a digitális adat továbbítás kép esetében irgalmatlan adatforgalommal járna, hát tömörítik, mint ahogy itt a neten is tömörített videjókat láthacc. A videjó tömörítés marha sok trükkből áll ebből az egyiket úgy híjják kulcskockás tömörítés. Ennek a lényege, hogy nem minden képkockát "van benne" az adatban amit kapol, hanem mondjuk kb 2 másodpercenként csak egy képkocka - a kettő közötti durván 50 képkockát pedig úgy oldják meg, hogy a jel mindig csak az előző kockához képest történt változást tartalmazza. Tehát monnyuk a Berényi Laci épp gonoszul néz - akkor a háttér ugye nem változik, hát nem kell újra és újra elküldeni, elég ha a szemöldök összehúzása frissül. Most ez nyilván durva egyszerűsítés volt, de ez a lényeg. Nomármost amikor egy digitális cuccon csatornát váltasz, akkor az a szerencsétlen gép nem tud addig mutatni semmi, míg be nem érkezik az első kulcskocka, amihez képest aztán számolhat. No ezért lassú - az alkalmazott techológia az ok és nem a szolgáltatás buta. Ennek az effektnek a megszüntetésére két lehetőség van:
1 - Legyen olyan nagy a sávszélesség, hogy ne legyen szükség tömörítésre. Ez csak elméleti lehetőség, mert a csatornák számossága és a rendelkezésre álló frekvenciák szűkös volta ezt lehetetlenné teszi. Illetve hát lehetne - mondjuk ha összvissz 4-5 csatorna lenne, de hát több van.
2 - Olyan TV készülék, ami folyamatosan figyeli az összes csatornát és számolja, hogy melyiken épp milyen kép van - és a csatornaváltás csak váltana közöttük. A gond itt az, hogy 50 csatorna esetén így ötvenszer akkora processzor teljesítményre lenne szükség, ami növelné a készülék árát, a felhasznált energia mennyiséget, a melegedést meg még mittomén mit.

Tiborfalvi Tibor 2014.10.10. 10:40:08

@AtiSnatch: Bízom benne, hogy ironizált...

Atörökk 2014.10.10. 10:43:56

Azmijaza rendszerátállás? Átállás az oroszokhoz? Ágyút is viszünk?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 10:44:10

"nincs más lehetőség az internetre, csak a T-Home"

Ez hülye.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 10:45:50

@atörökk: "rendszerátállás? Átállás az oroszokhoz?"

:)) Látod, az lehet. Putyinizálódunk.

AtiSnatch 2014.10.10. 10:45:50

@Tiborfalvi Tibor: remélem én is, mert az szaggatás nélkül is kegyetlen :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 10:51:25

@Manci néni, a szomszéd: "mobilnet, ha nem működik a T."

Vagy a száz másik internet szolgáltató közül valamelyik.

Der Sün!! 2014.10.10. 11:01:17

"Ugyan is az is rettentően lassú volt"

A poszt toló hejjessírása kissé szaggatott....

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.10. 11:11:34

@szita szita péntek:
"No ezért lassú - az alkalmazott techológia az ok és nem a szolgáltatás buta."

Igen, én is erre céloztam, hogy speciel a csativáltás lassúsága nem a Té hibája. :) Csak nem magyaráztam meg, mert nem értek hozzá.

"mondjuk kb 2 másodpercenként csak egy képkocka"

Akkor viszont csak két másodpercbe telne a váltás.... Mégis tovább tart? vagy nem is tart tovább, csak mi érezzük sokkal többnek?

cobre 2014.10.10. 11:31:55

@atpijkamo:
Sok olyan hely van Budapesten is, ahol csak egyetlen cég szolgáltat kábelen netet. Aztán válogathatsz abból az egyből, ha az valami miatt kiesik, akkor marad a mobil net (lehetne még műholdas net is, de az iszonyatosan drága, nem magán célra lett kitalálva).

szita szita péntek 2014.10.10. 12:09:28

@Hoppácska: A kulcskockás tömörítés változó időnként történik. DVD-knél ez jellemzően ez 2 sec, de mittomén, lehet hogy ebben az esetben 4, de akár 6 is. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a kulcskockás tömörítés akkor igazán hatékony, ha relatíve sok állandó elem van a képernyőn. Bemondó egy statikus háttér előtt: ideális. Ugyanakkor belefér az is, hogy bizonyos elemek megvannak, csak odébb kerültek. Pld. elhajt egy kocsi. Nagyjából ugyan abban a szögben látjuk az 1-es kockén, mint a 2-esen, csak egy picit torzítani kell és odébb rakni. Igazából elég faramucik a példáim mert emberként és nem gépként gondolkodom és már a példáimban is egy-egy számunkra is értelmezhető egységet mondok. Igazából ez inkább olyasmi, hogy mondjuk e bemondó ruháján egy, folt odébb vándorol, mert megmozdult picit és a fény-árnyék hatás miatt más a hatás. Minél több ilyet észrevesz a tömörítés - annál hatékonyabb tud lenni, annál kisebb lesz a végeredmény. No persze aztán vannak olyan jelenetek, ahol gyakorlatilag nincs állandó. Mittomén akciófilm kamera kapkodós pörgős része. Épp azért a kulcskockás tömörítés _igazából_ nem x képkockánként történik, hanem annak megfelelően, hogy hogy a hatékonyabb. Mondjuk irányadó X sec, de ha jobban járnánk, ha inkább újraküldenénk a kockát (mert a változások leírása már több, mint egy kocka adat mérete), akkor hamarabb küldjük. Aztán (bár ez a témához nem tartozik szorosan) jön a veszteségesség mértéke. A veszteségmentes tömörítés esetén a kitömörített adat pontosan megegyezik a kiindulási adattal. A legtöbb esetben ez nem így van. A tömörítés bizonyos egyszerűsítéseket végez a képen. Pld. bizonyos színeket, amiket az emberi szem már nem különböztetne meg azonos színként kezel, vagy éppen - mivel az emberi szem a kontrasztra érzékenyebb, mint a színekre kevesebbet "csal" a kontraszton és többet a színeken. No ennek köszönhető a tömörítési zaj, ami egy kimerevített képen jól látható - különösen, ha azon a képen volt valami gyors mozgás is. (Ja, mert ha valami gyorsan mozog az agy úgyis kiigazítja a hibákat, nem kell olyan pontos adat a szemnek.) Összességében a mozgó képek veszteséges tömörítése egy rendkívül összetett folyamat, amihez nagy kapacitás kell. Értelemszerűen a kitömörítés is igényel processor erőt - és ezzel párhuzamosan időt is, még akkor is, ha ezt az időt mi észre sem vesszük. Ám őszintén szólva fogalmam sincs, hogy az átlag HD tv-nek mennyi időbe telik kicsomagolnia az első kockát, amit megkap. Lehet ez is hozzájárul ahhoz a 4 sec-hez.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 12:10:14

@cobre: Az ország 99%-ában elérhető az ADSL internet, Dunát lehet rekeszteni az internet szolgáltatókkal. Ahogy mondja a poszter, hogy szar volt a tévé, tuti, hogy telefonkábelen jött, úgyhogy válogathatna a hülyéje a szolgáltatók között, ahelyett, hogy görcsösen a legszarabbhoz ragaszkodik.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.10.10. 12:14:35

"Kérjük, küldje meg elérhetőségét a segitunk@telekom.hu címre, " és nyugodjon békében, meg fizesse a számlákat :D

"és ráadásul még megígértek egy olcsó iphone-t is kedvező finanszírozással.. "
Itt képezte magát vadásszá az ügyfél...

szita szita péntek 2014.10.10. 12:18:18

@atpijkamo: Hát nem tudom. Itt ahol én élek (kisváros) létezik egy kábeles net szolgáltató a Té - és még pár cég, akik tudtommal szintén a Té infrastruktúráját használják, csak vettek belőle egy nagy darabot. Tehát ha az infrastruktúra a sz*r, akkor totál mindegy melyiktől veszem, sz*r is lesz. (Mondjuk éppen nem sz*r, csak példálózom.) Ezen kívül van még ugye a mobilnet, ami itt rém lassú és drága mármint a többihez képest, mer' 20 éve nyilván gyorsnak láttam volna. Alap feladatokra jó, de mondjuk oneline játékra már alkalmatlan. Szóval nekem gyakorlatilag 2 alternatíva áll rendelkezésemre. És nálam azért van még "vidékebb" laknak emberek falvakban, tanyán is...

ptspts 2014.10.10. 12:20:55

@szita szita péntek: Az is jó lenne, hogy a tévékészülék csak azután kezdené figyelni az 50 csatornát (vagy csak egy részhalmazát), amikor a néző először csatornát vált, és ezután 1 percen keresztül figyelné. Mert tipikusan az van, hogy a néző elkezd zongorázni a távirányítón, majd abbahagyja valahol, és azt az adást sokáig nézi.

Az is jó lenne, ha alacsony felbontású (mondjuk 384x216 képpont) kulcskockák tizedmásodpercenként érkeznének. Ez nem növelné sokkal az sávszélességigényt, de a néző szinte rögtön látna képet (alacsony felbontásút és szaggatót) a hang mellé, és el tudná dönteni, marad-e az új csatornán, vagy zongorázik tovább.

ptspts 2014.10.10. 12:26:38

Ha nem lenne otthon napokig internetem, nagyon mérges lennék, ez számomra már alapigény.

A vezetékes telefontól és a tévéadástól viszont 2008 eleje óta megváltam, és nem bántam meg. Filmeket és sorozatokat persze azóta is nézek, de sosem tévéadásban, hanem moziban és internetről. Elvétve akad olyan tartalom, ami érdekelne, leadott a tévé, és máshogy nem tudok hozzájutni (csak úgy lehetne meg, ha a tévéadást valaki felvette volna). De ez elég ritka, és az ilyen veszteséget könnyen el tudom engedni.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.10.10. 12:30:29

@atpijkamo: Nem biztos, azt írja nincs más szolgáltató ott.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 12:31:42

@ColT: Mert hülye. Ha van csavartérpárú telefon, akkor van száz ADSL szolgáltató is.

Traubensaft 2014.10.10. 12:33:08

Kedves Lajos, nyugodjon meg, a T tényleg átáll. Valamire. Holnap lesz egy hónapja, hogy az ügyfélszolgálattal bekapcsoltattam a Speak! minicsomagot, azóta sem élesítették, pedig már zaklattam őket miatta. Viszont ha CNN-t nem is, de legalább Barátok közt-öt tudok nézni, mert nálam nem szaggat be, csak olyankor ködös kicsit a kép, ha Magdianyus megjelenik.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 12:43:36

@szita szita péntek: "kisváros) létezik egy kábeles net szolgáltató"

Az internet szolgáltatók engedélye általában az egész ország területére vonatkozik. Úgyhogy nyugodtan nézz körül a város határain túl is.

"ha az infrastruktúra a sz*r, akkor totál mindegy melyiktől veszem"

Nem, csak a csavart érpárú telefonkábel feltétlenül ugyanaz. A modem már lehet nem a matávé. Maga a kábel lehet pesze szar, de ma már nem jellemző, az elmúlt évtizedekben a többségét lecserélték.

szita szita péntek 2014.10.10. 12:55:53

@atpijkamo: Lehet igazad van (nem értek eléggé hozzá) - ám ez ellentmond annak, amit a "helyi erő", azaz több szolgáltató csomagját is értékesítő (épp csak azt nem értékesíti, akinél én vagyok előfizető, azaz üzletileg az eladásban érdekelt) nálamnál egészen biztosan nagyobb tudással rendelkező kereskedőtől hallottam.

(A jelenlegi szolgáltatómmal elégedett vagyok, nincs érelme váltsak. )

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 13:01:38

@szita szita péntek: "nálamnál egészen biztosan nagyobb tudással rendelkező"

Azért ehhez nem kell agysebésznek lenni, elég, ha megnézed a modemet. Ha bedugós, akkor drótos, ha tekerős, akkor koax kábel.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/2/2c/Photo-RJ11-MF.jpg/220px-Photo-RJ11-MF.jpg

blog.room34.com/wp-content/uploads/underdog/coax-w-f-connector-200x200.jpg

"jelenlegi szolgáltatómmal elégedett vagyok"

Akkor nem azért vagy náluk, mert nincs más, hanem mert neked pont megfelel.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.10. 13:19:45

@atpijkamo:
"Budai hegyvidék. Miért kérded? "

Akkor jogosan adsz tanácsot egy vidéki kisvárosban/faluban élőnek hogy milyen szolgáltatót válasszon :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 13:22:46

@Hoppácska: Bármelyiket választhatja. Könyörgök, olvass már vissza, ne kelljen mégegyszer elmondanom.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 13:24:59

Egyeébként már attól, hogy a tévét nem a telefondróton nézi, nagyobb sávszélesség marad az internettyének.

szita szita péntek 2014.10.10. 13:35:46

@atpijkamo: Igazából nem értem, hogy a modemem miben és mennyiben határozza meg, hogy milyen a netem. Alapvetően induljunk ki abból, hogy a modemem - bármely szolgáltatótól is kapom azt - megfelelő kapacitású az elérhető adatforgalomhoz és tökéletes a műszaki állapota. (Ha nem lenne az, akkor azon egy röpke csere gyorsan segítene.) Az igazán érdekes az az, hogy a szolgáltató milyen csatornán keresztül éri el a net-et és hogyan továbbítja azt hozzám. Mivel itt helyben (a kábeles szolgáltató kivételével) erre ismereteim szerint mindenki a T rendszerét használja - az által, hogy kapacitást bérel tőle senki sem tud jobb, gyorsabb, stabilabb netet nyújtani, mint a T. max. ugyan olyat. A különbségek esetleg abban jelenhetnek meg, hogy melyik szolgáltatónak milyen az ügyfélszolgálata mennyire gyorsan reagálnak egy esetleges hibajelenségre. Amiért esetleg más egy ilyen "alvállalkozó"-tól bérelni a netet, hogy egy esetleges probléma esetén _talán_ nagyobb érdekérvényesítő képességgel bírnak a hálózat valódi tulajdonosa felé. Esetleg az is elképzelhető, hogy x adatforgalomra sebességre szerződtek a T-nél és (sok előfizető híján) azt kevésbé használják ki, mint a T, ezért jobb a net - ám nem ismerem az ilyen üzleteknek sem a jogi, sem a technikai részleteit, mindenesetre nekem a kívülállónak ez nem tűnik valószínűnek.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 13:50:50

Manapság a szolgálatatóknak van elég sávszélessége az ügyfelekhez, ma már ez nem szempont. (A megboldogult tvnetwork egykori ügyfelei mesélhetnek horror történeteket.)

Az egyetlen fontos elem a két modem, a te oldaladon és a szolgáltató oldalán. Az utóbbival manapság már nem szokott gond lenni, meg nem is nagyon lehet rajta változtatni, ugyanazt a modellt használják minden vonalhoz.

Így, mint egyetlen fontos tényező a te modemed maradt. Hatalmas különbségek vannak modem és modem között. Ha jó a vonalad, és elég kicsi a használt adatsebesség, akkor kvázi véletlenszerűen választhatsz magadnak ADSL modemet a boltban, ma a piacon kapható modemek közül szinte bármelyik megteszi. Ha zajos kicsit a vonalad a kívánt adatsebesseéghez képest, akkor viszont élet és halál múlik a modem minőségén. Egy közönséges bolti modemmel szakadozni fog, ha egyáltalán fölépül a kapcsolat, egy hájend modem ugyanakkor vígan fog hasítani. Csak azt se te, se a szolgáltatód nem akarja majd megfizetni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 13:56:56

Minél kisebb a kívánt adatsebesség, annál több zajt/hibát tud a kapcsolat tolerálni. Ha telefondróton tévézek, akkor 8 Mbps rögtön elmegy a tévére, ha mellette még akarok 5 Mbps internetet, akkor a modem sebessége 13 Mbps kell legyen. Ha zajos a vonal - rozsdás a telefondrót, hibásak a kötéset, messze vagyok a központtól, akkor szakadozhat a kapcsolat. Ha csak internetezek 5 Mbps sebességgel, akkor elég erre állítani a modemet, és ugyanazon a zajos vonalon a kisebb sebességgel már megbízható lesz a kapcsolatom.

szita szita péntek 2014.10.10. 14:16:41

@atpijkamo: Értem, köszi, inkább nem kaparászom tovább ezt a témát, nem tudom érdemen folytatni.

Hegyirablo 2014.10.10. 17:24:04

Mi ez az iFos dolog? ÓVodás, még is iFost kap a Tré-Hometól? Hogyan lehet ilyet? Én is akarok!

Aureliano Buendía 2014.10.10. 19:38:14

Ahogy nézem, a net is igen szaggathat, ezért tépte szét Lajos összetett szavait.

billy reed 2014.10.10. 20:16:20

@atpijkamo:
20 év Pesten, pár éve vidéken.

Értsd már meg: sok helyen csak egy szolgáltató van.
Hiába akarsz Digit v mittudomén, érdeklődsz, jelzik, h nincs ott elosztójuk, és jó napot!
A másiknak van. Kész.

Hiába van akármilyen kábeled, meg modemed /azt is a szolgáltató adja/, meg sok helyed bedugdosni, ha a szolgáltató nem elérhető.

Azt meg ne keverd, hogy bár az egész országra van engedélye, de mondjuk Vasváron nincsenek jelen.
A szolgáltatók honlapján külön meg lehet nézni, hogy az adott helyen elérhető-e a szolgáltatás.

Nem mindenki olyan szerencsés, hogy válogathat. És ezen a technikai hablaty sem segít.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 20:24:03

@billy reed: "sok helyen csak egy szolgáltató van."

Kipusztíthatatlan urban legend. Értsd meg, hogy rengeteg van. Csak egy példa: eqnet.hu/NDSL_Magyar_Telekom_terulet_Lakossagi_ugyfeleknek
Megrendeled Bivalybasznádon*, és két hét múlva ketyeg az interneted.

* Feltéve, hogy Bivalybasznád Magyar Telekom terület. Invitel területre más árak vannak.

LallR 2014.10.10. 20:34:21

@Hoppácska: nem nem .. a Té ezt úgy magyarázta, hogy a szoftver a nem megfelelő... hoppá, ja és akkor már 2 éve nem tudták ezt kijavítani?

LallR 2014.10.10. 20:36:17

@cobre: ezerszer drágább sajnos... mivel sjna nincs kábel ezért szívás, csak ez az egyetlen lehetőség a gyors -abb netre és a HD tévére.. de a jó munkához idő kell

Sónkoneri 2014.10.10. 21:27:38

Nálunk falun a következő a választék:
Invitel csavart érpáron, upc koaxon, digi üvegszálon, t-home az inviteles dróton, t-home tv tányéron.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.10. 21:37:54

@Sónkoneri: Éz az EQNET és még száz másik a csavart érpáron. Csak a pontosítás kedvéért.

yaksi 2014.10.11. 10:32:28

És azt se feledjük, hogy több, mint egy hónapja a T Online felülete sem működik (néha nagy nehezen beenged, de akkor sincs benne sok köszönet). Így aki eddig ott fizette a számláit, az gondolkodhat, hogy akkor hogyan tovább.

Ma is próbáltam: "Jelenleg sajnos nem léphet be Online oldalunkra!"

Itt is megy a rizsa az új ügyfélkiszolgáló-rendszer bevezetéséről.

Én csak azon csodálkozom, hogy ezt a témát még egyetlen újságíró sem fedezte fel magának?

Milyen már, hogy a 21. században vannak, akik egy hónapja szolgáltatás nélkül vannak, a szolgáltató bénázása miatt??? Ráadásul ezek rendesen fizető, érvényes szerződéssel rendelkező ügyfelek.

Lehet, hogy meg lehetne gyorsítani egy picit ezt a hatalmas átállást, ha kapna egy kis sajtóvisszhangot!!

LallR 2014.10.11. 11:41:29

@Manci néni, a szomszéd: az a baj, hogy nincs más alternatíva mert mint a cikkbeis leírtam, sajnos nincs kábeltévé csak vezetékes telefon bevezetve a társasházba ezért volt az egész sakk-matt a tévé még csak lehetne digi tányéros de internet csak a thomemal lehet :(

LallR 2014.10.11. 11:51:54

@Hoppácska: vidéki megyeszékhely.. csak sajna nincs kábel bevezetve..

Tomasz_a_gozmozdony 2014.10.11. 11:56:39

Ezt is biztos a gonosz orban meg a telekomado csinalta. Faszert kell bantani ha valami jol mukodik. Nagyon kierdemelne egy hatalmas picsanrugast a rozsaszinuek egyesulete...

LallR 2014.10.11. 11:58:04

@atpijkamo: csak a T-home van, és az invitel ami ugye té-hez köthető cég, és dupla olyan drágán szolgáltat, mint a té fele annyi sebességért

Csimpi csumpi 2014.10.12. 06:11:00

Barátok közt... Jóvan öcsém.

Dezsike 2014.10.12. 11:18:19

Ezért jó az analóg TV, az csak akkor megy el ha elszakad a kábel és a jövőre 30 éves videómagnó is vígan felveszi az adást, nem kell hozzá külön havidíjért felvevős box. Sajnos a T nem értékesíti már, de a UPC még igen, igaz kevesebb csatornával, de az pont elég lenne, ha itt lennének. Sajnos itt csak T van, de az analóg csomagban "ragadtunk". Akárhányszor felhívjuk őket vagy bemegyünk a személyes ügyfélszolgálatra rá akarnak beszélni az IPTV-re, de mi ellenállunk. Nem csak drágább a boxok és a felvétel lehetőségének havidíja miatt, a minőség se jobb (hangyák helyett elmosódik a kép) és egyszerre csak 2-3 adás nézhető vagy felvehető, míg jelen analóg berendezésekkel egyszerre tudunk nézni kettőt és felvenni kettőt, ami összesen 4, és még lehet, hogy öcsém TV tuner kártyáját is beüzemeljük, ami így 5 adás lesz egyszerre, ilyet az IPTV nem tud, eleve nem is adnak 5 boxot.

anarch 2014.10.13. 08:59:52

@Manci néni, a szomszéd: A kötbért valóban érdemes feszegetni, mivel ha valóban szoftverátállás van, akkor azt ők valakivel lefejleszttették, és mivel késik, ők is nagy valószínűséggel kötbéreztetik. És nem napi 5000Ft-ért.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.13. 10:05:53

@atpijkamo:
"Kipusztíthatatlan urban legend."
vs
"Értsd már meg: sok helyen csak egy szolgáltató van.
Hiába akarsz Digit v mittudomén, érdeklődsz, jelzik, h nincs ott elosztójuk, és jó napot!
A másiknak van. Kész."

Ha urban legend, akkor a szolgáltatók terjesztik...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.13. 11:46:55

@Hoppácska: Na, ha találtál egy Digit, aki csak a saját kábelén hajlandó szolgáltatni, attól még száz másik szolgáltat. Ne légy már olyan tutyimutyi, hívj fel néhányat. Linket írtam.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.13. 13:49:37

@LallR: A T-home és az Invitel szolgáltatási területei diszjunktak. Nem kell, és nem is lehet összekeverni őket. Igen, az Invitel területen élőknek még szarabb, akárkitől veszik a szolgáltatást, drágábban kapják, mint a T-home területén élők.

(Egyébként nem posta, matáv, téhóm, tékom, anyámkínnya éppen a neve, hanem magyartelekom. Próbál mindig uj neveken feltűnni, hogy ne kapcsolják gondolatban össze a szar szolgáltatásával.)

LallR 2014.10.14. 19:29:14

a t-home persze próbál kárpótolni, most hogy 1 hónap utána nagy könyörgésre kaptunk netet telefont tévét..persze a net nem az igazi, akadozik kidob
a továbbiakról értesítem a Homárt és ha úgy adódik akkor lehet lehozza mi lesz a vége

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.14. 19:43:46

@LallR: Te is csak írsz, nem olvasol, ezért külön neked is elmondom. Mondd le az IP tévét, az hülyeség, elviszi a sávszélességedet. Vegyél egy tányéros Digit, azzal tévézz, és megbízható lesz az ADSL interneted is.

LallR 2014.10.14. 19:59:24

@atpijkamo:értem én hogy non-stop, de meddig van nyitva? :)

az úgy sztem drágább lehet... és amúgy meg meg volt oldva a dolog az előző előfizetésen legalább ment jól a net ha töltöttem gépen, neteztem mobilon wifivel, és ment a tévé, de most már az is rosszabb lett.. :(

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.14. 20:44:22

@LallR: Drága? 2600 Ft/hó a tévéért? Mondjuk szerintem 1 Ft is drága érte.

"most már az is rosszabb lett"

Ezt mondom. Hagyd a tévét, elvesz 8 megabitet a sávszélességedből. 13M ADSL (8M tévé és 5M internet) helyett vegyél csak 5m internetet. Ha a 13M szakadozott, az 5M hasítani fog ugyanzon a dróton.

LallR 2014.10.16. 19:33:36

@atpijkamo: 2600 a tévé de akkor a net-adsl lesz vagy 5-6ezer a Té-nél sztem, de majd utánanézek...

LallR 2014.10.16. 19:34:48

@atpijkamo: ja és akkor még a telefon előfizetés... meg a Té azért több csatornát ad ugye aminek a felét nem is nézzük :) de mondjuk jobb a mínőségi kínálat a Ténél mint a diginél kivéve sport

LallR 2014.10.16. 21:33:18

@AtiSnatch: kiküldtek 20on valamennyi meg 77ezres minuszos számlát kötbérként, ezt most akkor mit jelent?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.16. 21:42:44

@LallR: "még a telefon előfizetés"

Milyen telefon? VOIP telefonhoz hordozhatod a számodat, heti 300 perc ingyér, utána pár forint per perc. Négyezer forintért egy fél évig telefonálsz. Nehogy már ez gond legyen.

LallR 2014.10.18. 17:59:14

@atpijkamo: hmm.. utána nézek köszi a tippet

Tóth1966 2014.11.07. 10:38:06

Nekem van biztosításom, semmi gond nem volt, kicserélték , új lett, élvezem tovább.