Tékozló Homár

Diszkriminál a Remix Dance Club?

2015.01.29. 09:54 | Homár Hilda | 107 komment

1386855837-2570.jpg

Szegények, azt hitték, hogy a még nem egészen18 éves lány bejutásával lesz a probléma. Arra nem számítottak, hogy mire odaérnek megszűnik az asztalfoglalás rendszere, és egyben zártközű is lesz buli, no meg a nyúlnak is nagymosása lesz, és ennek, hölgyeim és uraim, semmi értelme. Egy jól elrontott születésnap története

Kedves Homár!

Érdekes dolog történt velem, velünk a Remix Dance Club előtt január 24-én.(azért előtt , mert nem jutottunk be)

A rövid történet:
Születésnapom lévén, meglepi napot szerveztek nekem a gyermekeim.(hát lett is)

Az első program a családi reggeli, virágosztás, ajándék, a következő egy vacsi, a Podmaniczky utcai lovagétteremben.(hurrá) Ide hatan mentünk, a férjem, a gyerekeim, a nagyobbik lányom udvarlója, egy unokatesó és én. Vacsi, torta a sötétben, műsorok, maga a tökély(köszi az étteremnek!).

Ezután jött (volna) az est fénypontja, amit a gyerekek szerveztek, közös buli a Remixben. Mivel elég közel van az étteremhez ahol vacsoráztunk, gondoltuk átsétálunk. Menet közben a gyerekek elárulták, hogy 2 hete leszervezték az estét, asztalt foglaltak,érdeklődtek a programról , és természetesen arról, hogy a kisebbik lányom is jöhet-e, miután még pár hónap hiányzik a 18.szülinapjához. Nem probléma, mondták a telefonba, miután szülői felügyelettel jön. Örültek a gyerekek, hogy így le tudták szervezni az estét, és alig várták, hogy odaérjünk.Hát odaértünk, illetve a fiúk értek oda előbb, mert mi lányok beszélgettünk, ezért kicsit lemaradtunk.

Kb. 4-5 emberke ácsorgott az ajtó előtt, de pontosan nem tudtuk, hogy ki az aki ott dolgozik, és ki az aki csak dohányzik a bejáratnál. Ahogy mentünk volna befelé az egyik magas izmosnak látszó férfi odaszólt a lányom udvarlójának, hova-hova?- mire Ő mondta, hogy asztalt foglaltunk, és természetesen szeretnénk bemenni. Ekkor jött a hideg zuhany. A fent említett udvarló roma származású, így csak arra tudok gondolni, hogy ami ez után jött az emiatt történt. A férfi kerek - perec kijelentette, hogy ide aztán be nem teszi a lábát, mert olyan náluk szerda óta nincs, hogy asztalfoglalás, és különben is zártkörű rendezvény van, és különben is kiskorúnak nincs belépés.

Ekkor már mi is odaértünk, és a lányom aki egyébként egyetemi hallgató, elmondta az izmos fiatalembernek, hogy a mai napon is telefonált, minden kérdésben egyeztetett, ezért amit a férfi állít az képtelenség. A további vita elkerülése végett kértük az izmot, küldje ki a főnökét, hiszen úgy gondoltuk, hogy ezt nem a portaszolgálatossal kell megbeszélnünk, mire közölte,hogy itt Ő a főnök.

Addigra már én is dühös lettem, és kértem őt, hogy ebben az esetben szeretném megkapni a panaszkönyvet. Erre azt közölte, hogy nem adja, viszont várjunk, mégis előkerít egy vezetőt. Ezután eltűnt az ajtó mögött, és mi pár percig tanácstalanul álltunk a csendesen, de annál hidegebben szemerkélő esőben (nem síruhában) és úgy döntöttünk, hogy a tüdőgyulladás elkerülése okán hazamegyünk.

Másnap természetesen telefonáltunk a szórakozóhelyre, és közöltük, fontolgatjuk, hogy az Ombudsman-hoz fordulunk, hiszen semmit nem tettünk, amivel ezt érdemeltük volna. Persze akkor közölték, hogy elnézést, tévedés történt, kitalálják, hogy milyen módon kárpótolhatnának az eset miatt, és kilátásba helyezték az izmos fiú felelősségre vonását, és majd felhívnak ha a vezetőség ez ügyben egyeztetett. Na persze azóta nem hívnak.

Hát így telt el a születésnapom.

üdv : Kriszta

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2015.01.29. 10:00:59

ha nem engednek be senkit sem az nem diszkrimináció

Leone_510 2015.01.29. 10:06:54

nézd a jó oldalát az udvarló arab lehet le is lövik

de ami paraszt volt tőled...
"a lányom aki egyébként egyetemi hallgató, elmondta az izmos fiatalembernek"

lehet az izmos fiatalember is járt egyetemre sőt már diplomás is, csak éppen ilyen munkát talált, lehet a lányod is majd azt fogja kérdezni a diplomájával, hogy "nagyobb menüben adhatom?"

szóval ebben a nagy cigány védelmedben te is ugyanolyan előítélettel bírsz mind mindannyiunk te szuka :D

Szarazkoro 2015.01.29. 10:08:51

Aki koran kel, posztot lel

agent_x 2015.01.29. 10:10:42

Első program: reggeli.
Második program: vacsora.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.29. 10:11:40

Részvétem.

Végre egy poszt, amiből nem az süt, hogy a poszter egy idióta. (A roma származásúval azt akara virágnyelven körülírni, hogy a srác cigány?) Én nem adtam volna fel néhány perc alatt.

Ne szomorkodj, majd a KDMP úgyis bezárja a faszba az összes ilyet, lehet helyette vasárnap templomba menni. Minden bezár nyolckor, az utolsó villamos elmegy fél kilenckor. Éjjel aludjanak a dolgozók.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.29. 10:13:26

@agent_x: Mit em értesz? Villás reggeli. A villa beton alapozásának kiásása reggel 9-től este 6-ig.

Leone_510 2015.01.29. 10:18:39

Sose értem, hogy ezek a foglalások meg szervezések nem e-mailben történnek és nem viszik magukkal a leveleket? Mert ha meg a buli után fizetni kell és a 3x-át kérik akkor meg az a baj.

Lehet fake történet.

KaTe 2015.01.29. 10:37:29

Leone_510:
Lehet, persze, ha a valószínűséget nézzük, biztos ez az esélyesebb. :)
Már csak az a kérdés, hogy hogyan sikerült megtalálni ezt a csodálatos helyet.
Amúgy meg ha az "izom" így kezdi a beszélgetést hogy "hova-hova?" akkor azért már lehetnek előítéleteink, nem? Normális (értsd: kultUrált) ember nem így kezd egy beszélgetést.

sarostehen 2015.01.29. 10:45:21

1. Miért nem próbáltátok felhívni az üzletvezetőt a butik előtt? Telefonszáma megvolt, mert mint írtad beszéltetek vele korábban.

2. Azért pár perces ácsorgásba a szemerkélő esőben, még senki nem halt bele. Főképp hogy magad mondod hogy sétáltatok a helyre. Tehát ha sétálni jó volt, akkor azt a pár percet is kibírtátok volna.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.29. 10:47:33

@Leone_510: Te, keress magadnak egy pasit, aki kielégít.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.01.29. 10:51:00

"Az első program a családi reggeli, virágosztás, ajándék, a következő egy vacsi"

Ölég sűrű vót a program!
Jut eszembe a poszt toló melyik Kriszta?
Csak nem....

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.29. 10:54:58

@sarostehen: A halál menjen be egy olyan szórakozóhelyre, ahol ilyen paraszt a portás.

Csimpi csumpi 2015.01.29. 11:00:20

Most kit kell sajnalni? Az Izmot vagy az indiait?

sarostehen 2015.01.29. 11:03:26

Nem is kell bemenni. Elég kihívni az üzletvezetőt, tisztázni a helyzetet majd elmenni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.01.29. 11:06:27

@Csimpi csumpi:
Sajnáld mind a kettőt, akkor nem tévedhecc!!!4

Tony Almeida 2015.01.29. 11:14:31

> roma származású, így csak arra tudok gondolni, hogy ami ez után jött az emiatt történt.

Hát persze, hogy azért, hogyne, valószínűleg, nyilvánvalóan. Erre mindent rá lehet fogni és rendszeres kárpótlást igényelni ükunokákig bezárólag.

Rosszindulatú Vászka 2015.01.29. 11:21:59

Nem értem. Ha már a bejáratnál baszakodnak, én biztos nem akarnék bemenni, főleg nem családdal. Ezek után úgy életszerűen beleköp a pultos a sörömbe meg ilyenek.

A parasztkönyvet meg meg kellett volna várni és beleírni. Nem Krisztának, hanem a származású fiatalúrnak.

Thou 2015.01.29. 11:24:01

Szegény izmos srác :(

Józsi, a migráns köcsög 2015.01.29. 11:28:00

aprócska javaslat a jövőre nézve: az esküvőt már eleve valami kisebbségbentöbbségi kocsmába javallott szervezni, nehogy oda se engedjék majd be a zifjúpárt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.29. 12:05:43

"Másnap természetesen telefonáltunk a szórakozóhelyre,"
Nem lehetett volna még este az ajtó elől?

Az ork letolásától nektek meg nem lesz jobb. Mondjuk nem kellett volna lelépni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.01.29. 12:20:47

@Józsi, a köcsög: mifelénk van egy kocsma, köpködő a becsületes falusi neve. Olyanra gondoltál?

2015.01.29. 12:21:14

@Leone_510:

yes, én is ezen akadtam ki
"aki egyébként egyetemi hallgató"

:D

Már meging egy nick 2015.01.29. 13:15:02

Azt mondom megértem a felháborodást, de legfeljebb fogtok egy taxit, elmentek oda ahova beengednek és szívesen látnak. Csak hogy nagyobb baj nem lett. Ez legyen az életben a legnagyobb gondotok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.01.29. 13:25:50

@ColT:
Én mongyuk a Mézga Krisztára tippűtem!

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.29. 13:25:58

@Leone_510: Örülj neki, hogy te kurva értelmes vagy .. legalábbis annak hiszed magad.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.29. 13:27:35

@sarostehen: És az mire lenne jó? Egy újabb ostoba tahóval vitatkozni?

Leone_510 2015.01.29. 13:27:41

@Hátrányos helyzetű kaviár: örülök , nem is csesznek át , nem hiszem a történetet valami nem stimmel

Leone_510 2015.01.29. 13:33:37

divat lett minden hülyének rassssssszizmusz kiabálni de írásban megállapodni az nem ! , és mióta vitatkozunk ajtónállóval? akivel megbeszélte a bulit őt kihívni , papírt lobogtatni, mi ebben a nehéz?
jaaa nincs papír...aham jóvan, akkor racccccccccistaaaaaaaaaaa

részemről off

SarahConnor 2015.01.29. 13:38:21

"Ezután eltűnt az ajtó mögött, és mi pár percig tanácstalanul álltunk a csendesen, de annál hidegebben szemerkélő esőben (nem síruhában) és úgy döntöttünk, hogy a tüdőgyulladás elkerülése okán hazamegyünk."

Pár perc? Tehát nem vártad meg a vezetőt, és utána sopánkodsz, hogy így telt a szülinapod? Azért várhattál volna picit, simán meglehet, hogy előkerült volna a vezető és minden elrendeződött volna. Az izmos gyerek valószínűleg csak arcoskodott, de a panaszkönyvre már ő is visszavett egy kicsit, hiszen beismerte, hogy nem ő a vili. Pici türelem még belefért volna. Így a Remixet nem nagyon hibáztathatod, max a kidobójukat (gondolom, róla lehetett szó), aki lehet akár rasszista is, viszont ez nem a helyet minősíti.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.29. 13:43:42

@Leone_510: Ja, akkor most maszturbálhatsz egyet ennek örömére. Engedély megadva!

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.29. 13:46:09

@Lenina Huxley: A hely alkalmazta, hátnem? Hátde .. Egyéb kérdés?

lcsaszar 2015.01.29. 13:50:35

Milyen hely az, ahova csak 18 éven felüli léphet be? Sztriptízbár?

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.01.29. 13:52:45

Utálom, hogy nekem magyarként semmi jogom nincs a saját országomban, bezzeg a kisebbségi mindenre ráfogja, hogy azért van, mert kisebbségi! Az izomagyú kidobók parasztok TÉNY, a szórakozóhelyeken van face-kontroll TÉNY (értsd akinek nem tetszik a pofája azt nem engedik be!... részegek kiszűrése, kidobónak nem tetsző arc be nem engedése... ez mióta világ a világ így működik) De arra fogni, hogy azért mert valaki néger / cigány nem engedték be, de nem történt KONKRÉT NEVÉN NEVEZÉS A DOLOG, hogy ez most faji - rasszista indíttatású! ÉRTSD PL.: "IDE NEM JÖSSZ BE TE MOCSKOS MAGYAR" (lsd. szlovákia) vagy hogy "IDE CIGÁNY NEM JÖN BE", addig ne kiálts rasszista indítékot! És a történetből leírva ilyen nem történt! De igazából ha történt is, sem tudnád bizonyítani... hiába a tanúk... a kidobónak is lesz haveri tanúja, aki mellé áll... ezt megfogni csak hang/videófelvétel estén lehet! Esetleg tudom tanácsolni, újból "bepróbálkozni" egy cigány származású ismerőssel, hogy beengedik-e (persze rejtett kamerával) és ha konkrétan megtörténik a dolog, hogy azért nem engedik be mert cigány és ezt így konkrétan kijelenti, hogy azért nem jössz be mert cigány vagy (általában a null IQ-jú rasszista kopasz nem gondolja végig, hogyha ezt kimondja, akkor már komolyan szankcióval járhat... így bebukhatja), akkor fordulni a megfelelő szervekhez!

nyomdasz63 (törölt) 2015.01.29. 13:54:54

A posztból nem derül ki, hogy a kisebbik lányt lízingelik-e már?...ja,még nem nagykorú.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.29. 13:59:13

@JunkieeeBoy: " (értsd akinek nem tetszik a pofája azt nem engedik be!... "

vs

" ez mióta világ a világ így működik) De arra fogni, hogy azért mert valaki néger / cigány nem engedték be, "

Na ezt gondold át még egyszer.

Nem, a nyúl a Hilda 2015.01.29. 13:59:17

én meg csak azt nem bírom, ha az ember leírja, hogy cigány, már repül is. az összes köcsög fajvédő költözzön le Borsodba egy putriba, HÜLYEHILDÁVAL az élen. B+.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.01.29. 14:03:31

@ColT: Te is gondold végig... lehet hogy azért nem engedi be, mert cigány... de ha ezt nem mondja ki konkrétan, hogy "TE AZÉRT NEM JÖSSZ BE MERT CIGÁNY VAGY" szemben azzal, hogy "KERESS MÁS HELYET"... érzed a különbséget!? Lehet mind2 ok, azért mert cigány... csak más a tálalás és "így nem lehet megfogni", ha valaki rasszista okból nem engedi be!

Capisce!?

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.01.29. 14:05:01

@ColT: pont a lényeget nem folytattad...
"... ez mióta világ a világ így működik) De arra fogni, hogy azért mert valaki néger / cigány nem engedték be, de nem történt KONKRÉT NEVÉN NEVEZÉS A DOLOG, hogy ez most faji - rasszista indíttatású! ÉRTSD PL.: "IDE NEM JÖSSZ BE TE MOCSKOS MAGYAR" (lsd. szlovákia) vagy hogy "IDE CIGÁNY NEM JÖN BE", addig ne kiálts rasszista indítékot!"

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.01.29. 14:07:23

Az asztalfoglalásról meg: jóesetben az ember írásban kér / írásos bizonyítékkal megy... máskülönben így minden jött-ment azt mondja a kidobónak, hogy engedj már be soron kívül mert asztalfoglalásom van!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.29. 14:10:58

@JunkieeeBoy: Hülye lenne kimondani hogy azért nem engedi be, mert cigány. Ha amúgy kulturált, akkor mi más indoka is lehet?

Asztalfoglalásról nekem még sosem volt írásos bizonyítékom, mivel általában telefonon foglalok. Volt már, hogy ugyanígy elzavartak egy 10 fős társasággal, mert a baromjai úgy berögzítették a foglalást, hogy aznak fizetős buli volt a helyen.
Nem különösebben zavart minket, elmentünk más helyet gazdagítani.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.01.29. 14:24:37

@ColT: Ugyanezt mondom... kár vele foglalkozni... ahogy írtam facekontroll, amin ha nem mész át... nem erősködsz! (tetszik, nem tetszik, így működik, mióta világ a világ)

Ám az is lehet, hogy simán bement a kidobó és beengedték volna, csak nem várták meg... nem tudjuk, hogy 1-2-5-10-20-30percet vártak a semmire!?

Engem az egész feltételezés zavar (a posztoló részéről) és utalom, hogy az összes kisebbségi ezzel takarózik, hogy "há azé me cigány vagyok"

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.01.29. 14:28:27

@ColT: Milyen okból nem engednek be!?
"Nem tetszik a pofád" és ennyi indokkal lezárva, ilyennel úgysem lehet ésszerűen vitatkozni... vagy csak várja a pár ezres kenőpénzt, hogy bemehess!

Folytatva az előző kommentemet:
És számomra az ilyen, aki ezzel takarózik nagyobb féreg, mint aki nyíltan rasszista!

KevésagysejtűAdmin 2015.01.29. 14:30:51

@HülyeHilda: Teljes mértékben egyetértek veled.

Mérgező Hulladék 2015.01.29. 14:32:36

@JunkieeeBoy: "a null IQ-jú rasszista kopasz", akit kiraknak az ajtóba face controlt végezni, pontosan tudja, hogy a cigányokat "zártkörű rendezvényre" hivatkozással kell elzavarnia. Ugyanis nagyjából ez az első dolog, amit elmond neki a főnöke. Természetesen sehol senki sem fogja kimondani, hogy azért nem enged be (nem vesz fel dolgozni stb.), mert cigány/arab/idős/nő vagy, ettől függetlenül a diszkrimatív indíttatás feltételezhető. És igen, általában nehéz azt bizonyítani (az EBH-nak persze megvannak erre a metódusai, melyekkel nyilván lehet vitatkozni), de ez nem egy olyan esetnek tűnik.

@Lenina Huxley: "Így a Remixet nem nagyon hibáztathatod, max a kidobójukat (gondolom, róla lehetett szó), aki lehet akár rasszista is, viszont ez nem a helyet minősíti." Nem, hát persze, miért is minősítene egy helyet, hogy milyen munkatársakat alkalmaz.

@Leone_510: tényleg, jó hülye a posztoló. Köztudomású, hogy, közjegyzővel szokták ellenjegyeztetni az asztalfoglalásokat, ő meg el akarja hitetni velünk, hogy telefonon intézték a dolgot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.29. 14:33:16

@JunkieeeBoy: Na az a baj, hogy a mi asztalfoglalásunk csak egy foglalás volt, nem fizettünk semmit. Könnyen hagytuk ott. Ha a család kicsengetett egy nagyobb összeget a buliért, akkor jogos a felháborodás.

"Engem az egész feltételezés zavar (a posztoló részéről) és utalom, hogy az összes kisebbségi ezzel takarózik, hogy "há azé me cigány vagyok" "
Ebben az esetben viszont minden jel arra mutat, hogy más magyarázat nincs. És ebben az esetben ez felháborító.
Ha valaki ezt nem érti, azt valóban sajnálom.

"És számomra az ilyen, aki ezzel takarózik nagyobb féreg, mint aki nyíltan rasszista! "
Amikor takarózik, akkor tényleg gáz, csakhogy ez nem az az eset. Jó reggelt.

Az az az eset, amikor a yard megállítja a műszaki és jogsi nélkül közlekedő pirézeket. Az gáz, ha ott arra hivatkoznak.

SarahConnor 2015.01.29. 14:52:02

@Mérgező Hulladék: te hol élsz? :)

Gondolom, állásinterjún nem kérdezték meg tőle, hogy áll a romákkal. Tőlem se kérdezték meg a munkahelyemen, mikor felvettek. Ha most kiírok fészbukra mondjuk egy antiszemita okádást, akkor a munkahelyemet felelősségre vonják? Max a munkahelyem engem.

NemRasszistaCsakUtálMindenkit 2015.01.29. 14:58:37

@HülyeHilda: Renátó iskolás lesz, hazajön a suliból és megkérdi az anyukáját:
Anyú a tannéni azt mondta ügyesen olvasom a betűket, ez azé van mer ügyes vagyok, vagy azé van me cigány vagyok? Ez azé van mert ügyes vagy kisfiam!
Legközelebb ismét kérdi az anyut, h a tannéni azt mondta ügyesen felismeri a számokat.Ez azé van me ügyes vagyok, vagy azé van mert cigány?
Ez azért van kisfiam mert ügyes vagy.JÓ!
Majd ismét hazajön és mesélni kezdi.Anyú! A tannéni levetette a gatyánkat és megmérte a kukinkat.Az enyém lett a legnagyobb 26cm.Ez azért van mert ügyes vagyok, vagy azért mert cigány?
Ez azért van fiam, mert 30 éves vagy!!!!

Mérgező Hulladék 2015.01.29. 15:30:27

@Lenina Huxley: én hol élek, LOL!

Ha kiírsz egy antiszemita okádást, de - mondjuk HR-esként - továbbítod a minden feltételnek megfelelő, ám pajeszos jelentkező önéletrajzát a kollégádnak, akkor legfeljebb elgondolkodik rajta a céged, hogy akar-e egy nyíltan antiszemita tuskót tovább alkalmazni, vagy inkább az első adandó alkalommal megválik tőled. Ha meg elutasítod, akkor - függetlenül attól, hogy okádtál-e a fészbúkra - először (jó esetben) megbünteti a céget a hatóság, az meg azonnal kirak téged az utcára, és legközelebb jobban figyel, hogy ne antiszemitákat alkalmazzon olyan pozícióban, ahol ennek jelentősége lehet. Plusz, ha akar, elmélyed a munkavállaló kártérítési felelősségéről szóló cikkelyekben, és rádveri a büntetést, ha van rá lehetősége.
Kicsit szájbarágós, de hát úgy tűnik, szükség van rá.

pisda 2015.01.29. 15:36:25

Itt az EBH nem hiszem, hogy járható út lenne, mert a poszter és családja (1 főt leszámítva) nem cigány, de Őket sem engedték be, sőt ha aznap este senkit sem engedtek be akkor az egyenlő bánásmód nem sérült, mert nem volt megkülönböztetés bőrszín alapján.

Atörökk 2015.01.29. 15:41:03

Már megint szegény cigányokat báncsák? Felhéberítő.

Troppauer_Hümér 2015.01.29. 16:09:24

Nagyon remélem hogy diszkriminál. Ha ez egy fogyasztóvédelmi blog lenne, nem egy Sixx-szintű libbancs kis képződmény, akkor a Homár is diszkriminálna. Érdemes elolvasni a Tolvajkergetők.hu-n az Instantos rablásokat, kilencvenkilenc százalékban rétinégerek az elkövetők.

Remélhetőleg az összes ilyen kitiltogatós-szemforgatósájtatos kis libsi bloggert faszvégre tűzi egy banda kancigány, miközben kirabolják.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.01.29. 16:11:52

@Mérgező Hulladék: Ennek tipikus példája, amikor ugyebár adott egy állás, ahol egy romának szakirányú végezettsége van, de a munkáltató inkább a betanított / betanításra váró munkást veszi fel...

Most írhatom én is azt a közhelyt, hogy nem minden cigány "balhés", vannak "rendesek is" és nekem is van cigány ismerősöm, de ez a 100-1 esete... stb, bla-bla-bla

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.01.29. 16:15:31

@ColT: Jó persze itt nem a konkrét cigány fiatal ember írt ugyebár, hanem az kiscsaj anyukája, aki csak "feltételezi", hogy azért nem engedték be, mert a fiú roma. De ha "annyira" beakartak jutni, akkor miért nem hívták azt a számot, ahol legfoglalták!? Miért az kapuőr ork-kal vitatkoznak!? (biztos nem ő a hely tulaja, max ő hiszi magáról, hogy kiskirály)

ptspts 2015.01.29. 16:17:08

Azzal kapcsolatban még nem adott tanácsot senki, hogy mit tegyen legközelebb a posztoló, hogy ugyanezt a társaságot megállítás nélkül beengedjék a bejáratnál? Szervezze a rendezvényt másik szórakozóhelyre? Melyiket ajánljátok? Menjenek be más sorrendben? Telefonáljon oda pár perccel az érkezésük előtt? Esetleg érkezéskor menjen előre valaki, és szólítsa meg az őrt?

(Nem arra vagyok kíváncsi, hogyan érdemes viselkedni, miután megállították a társaság néhány tagját, hanem azt, hogy hogyan lehet elkerülni a megállítást.)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.01.29. 16:24:14

@Troppauer_Hümér: Bár imádom / imádtam a tolvajkergetőket / sorozatot! De azért amit Tomcat vezet, akiről eléggé köztudott a korábbi ügyeiről, hogy rasszista indíttatású, könnyen vezeti meg a nézőket és vágja úgy össze az anyagot, hogy a cigányok legyen a "főbűnösök"!

Amit valamiért én / más is így tapasztal, hogy nagyobb számban fordulnak elő ilyenek a kisebbségieknél én ezt nem is tagadom... nem is akarom védi őket! Meg hogy is szokták mondani!? "Igenis van cigánybűnőzés", de amúgy nem csak cigány tolvajok vannak... de ha nincs is konkrét statisztika... bárki - bármit mondd, nagyobb számban fordulnak elő ilyen bűncselekmények, ha nemzetiség / faji hovatartozás alapján nézzük - magyar, cigány viszonylatot! Azaz ki-minek vallja magát...
(bár tény, hogy itt is inkább az számít, hogy milyen körülményekből jöttek - szegény és hogy nevelték, ami egy ördögi kör, ahonnan nem egyszerű kitörni és csak keveseknek sikerül)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.01.29. 16:26:40

@ptspts: MEGOLDÁST AKARSZ!? TESSÉK:
Mindenki maradjon otthon a seggén és még véletlenül se merészeljen elmenni "bulizni" és akkor nem éri meglepetés, a csúnya rasszista világban! :D

SarahConnor 2015.01.29. 17:17:15

@Mérgező Hulladék: hűha, látom, a pampogás nagyon megy. Nem gondoltam, hogy ennyire beizzít a téma! engem ez annyira nem érdekel, ha nem haragszol. Az antiszemita példa rossz volt, ez téged is félrevitt. Fejezzük is be.
A lényeg: egy bunkó kidobó a kidobót minősíti. Ha én bunkó vagyok, akkor sem a cégem bunkó. Ennyi.

NemRasszistaCsakUtálMindenkit 2015.01.29. 17:18:47

Én a helyetekben óvatos lennék, valószínűleg most is ólálkodik erre egykettő, mert tünedeznek a kommentek. Csaxólok.

NemRasszistaCsakUtálMindenkit 2015.01.29. 17:23:34

@JunkieeeBoy: a nevelést aláírom, de a szegénységet hagyd ki a mondanivalódból.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.01.29. 17:24:09

A zsiciken kívül a rasszizmust utálom a legjobban! :)

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.29. 17:34:18

@Lenina Huxley: Ha a céged képviseletében vagy bunkó velem, mint ügyféllel, akkor az persze elsősorban téged minősít emberként, de másodsorban a cégedet is, amely egy bunkót képes alkalmazni. És ilyen céggel kössön üzletet a vadásztárasaság. De normális ember nem fog, hanem elmegy a konkurenciához, ahol nem vagy ott te, a bunkó.
Tényleg, ilyen nehéz ezt megérteni?

lawabidingcitizen 2015.01.29. 17:37:36

A lányom, aki egyetemi hallgató, és barátja, aki roma származású.

Egyetemi hallgatóként- ami azért majd' 100 felsőoktatási intézménnyel az országban nem nagy dolog, kedves poszt-toló- roma származású pasival van együtt? Milyen szakos? Jogvédő? Szociális munkás?

Nem az a szégyen, hogy valahova nem engednek be egy c%gányt, mert már ezerszer megtapasztalták, hogy szétverik a helyet, elmennek a vendégek, stb., hanem az a szégyen kedves posztoló hülye p%csa, hogy Te és az egész családod ezt hagyod, hogy a "tanult" lányod egy rétinégerrel járjon. És leültök vele egy asztalhoz, beengeded az otthonodba.
Majd mikor a lányod jól összeverve, lelkileg megnyomorodva, esetleg agyonütve ottmarad a 3-4 félc%gány unokáddal, akkor majd nézhetsz nagyokat!

A kedves rokonságot megismertétek már? A jövendő nászasszonyt, nászuramat?

ISheep 2015.01.29. 17:45:49

Na de akkor nem is bántalmazták a kis Rikárdót? A lényeget mindig kihagyják a posztokból... :(

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.29. 17:57:40

Címlapos lett? Csak mert növekedett az 1 bitre eső idióta barmok száma ...

SarahConnor 2015.01.29. 18:18:29

@Hátrányos helyzetű kaviár: nem, nem nehéz, csak gondolom, magamból indulok ki. Meg a konkrét esetből. Itt a remixtől tök normálisan kommunikáltak a családdal napokig, az utolsó pillanatban, a küszöbön akadtak bele egy orkba, aki az elhangzottak alapján minimum atyaúristennek képzeli ott magát. Mikor elhangzott a teljesen jogos fenyegetőzés a panaszkönyvvel, azért összehúzódtak a golyói az illetőnek, tehát tudta, odabenn ebből baj lehet. Én már csak emiatt megvártam volna azt, aki kijön, én úgy gondolom, az egy szórakozóhely igazi arca, kik ülnek odafenn, nem az, hogy milyen OKj-s orkot állítanak az ajtóba. Mindez azon felül, amit ti ketten mondtok.

@Leone_510: talált, süllyedt :)

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.29. 18:22:02

@Lenina Huxley: Hm, nos egy szórakozóhely nem a Tesco vevőpultja, ahol az ember kiveri balhét az átmosott, 1 hónapja lejárt csirkemell miatt.
Egy ilyen fogadtatás után, menj és érezd magad te ott jól ...
És nem, nem érdekel, hogy a tulaj, ha kiette volna a fene, tök jó fej lett volna, mert ugyanő volt az, aki azt az idióta barmot felvette.
Ennyike.

Atörökk 2015.01.29. 18:26:40

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/orizetben-a-csernelyi-emberoles-gyanusitottja

Szegíny Rafael Sándort nyilván itt is ártatlanul gyanusítják. Ilyenkor hol vannak a jogvédők, meg az ombudsfasz, hogy megvédjék a falun élő nyugdíjasok jogait, hogy a cigányok ne verjék őket rendszeresen félholtra/öljék meg 2000 forintért meg két csirkéért?

SarahConnor 2015.01.29. 18:32:26

@Hátrányos helyzetű kaviár: nézd, én én vagyok, te meg te, és ne érts félre, abszolút nem akarlak meggyőzni. Szóval nekem mindegyke. Ennyike.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.29. 18:35:53

@Lenina Huxley: Hát jah, nagyon igaz, hogy különbözőek vagyunk, de azért én néha rácsodálkozom, hogy mégis mennyire képesek egyesek megalkudni. Te, a jelek szerint nagyon, én meg semennyire sem ...

KevésagysejtűAdmin 2015.01.29. 18:36:29

@atörökk: látom mehetnéked van. :D

A kérdésedre meg ne is várj választ, főleg index berkeken belül. Csak egy hónap szomszédoskodást kívánok nekik.

SarahConnor 2015.01.29. 18:41:46

@Hátrányos helyzetű kaviár: igen, tényleg érdekes ez, én pl tök máshogyan látom. Úgy, hogy én igyekszem nem megítélni embereket pár komment, és komplett üzleteket/vállalkozásokat egyetlen ember alapján. De hát van, akiknél könnyebb elrúgni a focit, ez már csak így van.

Atörökk 2015.01.29. 18:44:29

@KevésagysejtűAdmin:
Köszönöm, hogy így aggódsz értem, de teljesen rendben van az emésztésem, így most nem kell mennem. Különben is nemhogy ingyen brunzolok, de ingyen is szarok. Saját, külön magamnak összeszart fospunpám is van.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.29. 19:06:32

@Lenina Huxley: Mna, igen, az a cég, amelynek az "arc-embere", azaz aki első szinten találkozik a kliensekkel, egy büdös bunkó, az engem végleg elveszített, mint ügyfelet. Én már csak ilyen finnyás vagyok.

Sandor Akarki 2015.01.29. 19:19:57

@agent_x: Közte meg talán dolgozni/iskolában voltak.

Aureliano Buendía 2015.01.29. 19:23:56

Azt nem értem, hogy miért tartozik a történethez az, hogy a lánya egyetemista? Bele sem merek gondolni, hogy ezzel elítéli, lenézi, vagyis diszkriminálja az ajtónálló embert?

És ha szakmunkásba járna a lánya? Akkor nem születik meg a poszt? Hogy is van ez?

Vajon mi is volt előbb, az előítélet vagy a tapasztalat?

Atörökk 2015.01.29. 19:28:05

@Aureliano Buendía:
"Ez az ítélet, nem a vallomás"

Aureliano Buendía 2015.01.29. 19:39:23

@atörökk: na, igen.

Személy szerint jobb szeretem az olyan helyeket, hova a tesók nem annyira járnak. De ez én vagyok. Ennek is megvan az oka, de a sok kis foteljogvédő nem értheti, hisz a nyóckerben laknak, pedig lenne rá igény.

SarahConnor 2015.01.29. 19:39:43

@Hátrányos helyzetű kaviár: minden jogod megvan, nem kell magyarázkodnod.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.01.29. 19:52:20

@Lenina Huxley: Az a fura, hogy mindenkinek megvan a joga egy normális bánásmódra, pláne egy szolgáltató részéről. De hogy miért nem élnek vele mégis oly sokan? No, ez a legfurább.

SarahConnor 2015.01.29. 20:36:56

@Hátrányos helyzetű kaviár: még mindig az egy szál bunkó kidobóról beszélünk? Hát akkor elmondom, engem annyira nem hat meg, ha valaki bunkó. Tudom kezelni. Nyilván vannak nálam is határok, de azok nem egy "Hova, hova?" kezdetű szánalmas arcoskodásnál húzódnak. Sokszor még meg is mosolyogtat a dolog. Ennyi az egész.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2015.01.29. 20:44:13

@lawabidingcitizen: Valami hasonlót akartam írni, csak kicsit kulturáltabban...

Aztán a lányod valami büfészakra jár!? Szoc. munkás, hogy mindenképpen capuccino kölköket akar!? (szokásos egyetemre járok, mindenkinél feljebb való vagyok komplexus... vagyis nem a lányod, mivel te írtad a mail-t... gondolom te is "tanult ember" vagy és mivel te/ő egyetemre járt, ezt külön ki kell emelni a posztba, aminek semmi köze nincs a történéshez)

De mivel mi ezt tapasztalatból írjuk / a szórakozóhelyek okkal nem engednek be cigányokat, mert balhéznak - lopnak... így mi már rasszisták vagyunk!

halaloszto 2015.01.29. 20:56:31

en ertem a felhaborodast es egyet is ertek.

viszont ki nem allhatom a feljelentessel fenyegetozest. vagy feljelented, vagy nem jelented fel. de fenyegetozni vele, az milyen mar. azt varod hogy a fenyegetestol megijed es beenged? es akkor inkabb nem jelented fel? akkor mar nem is tortent semmi torvenyellenes?

Vajk

vega4 2015.01.29. 22:10:10

Történt egyszer, hogy a királynak fia született. A baj csak az volt, hogy halva.
amivel a szolgák nagyon féltek a király haragjától ezért titokban kicserélték egy cigány asszony újszülöttjével.
Telt, múlt az idő. A kis királyfi a legjobb nevelést kapta és el volt látva minden földi jóval.
Egy napon a királlyal sétálgatott a fiú a parkban és ugyancsak tekergette a fejét felfelé a nagy fákra.
- Hát te mit nézel olyan nagyon? - kérdezte a király a fiától.
- Hát én csak azt királyapám, hogy milyen jó kis teknőket lehetne vájni azokból a nagy nyárfákból.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2015.01.30. 01:12:45

Már megint túl sok alacsonyabbrendű ember ír ide (lawabidingcitizen, EzWokEn stb.)

lomposfarkas 2015.01.30. 03:38:34

"fent említett udvarló roma származású"
Ez itt a probléma gyökere :)

joska61 2015.01.30. 09:10:30

Oké. A paraszt paraszt volt. Aztán mégis bement a főnökért. Ti meg nem vártátok meg a főnököt. Most akkor mi is a reklama tárgya?

Hentes pékné módra 2015.01.30. 10:16:26

Lehet feltételezésekbe bocsátkozni, de túl vagyok már pár "party" megszervezésén, és a szekusokat a hely tulaja minden esetben úgy hívta, hogy punkok, cigányok, buzik, csövesek, mocsár részegek nem jöhetnek be. Ilyenkor jött a "zártkörű rendezvény" szöveg.
Természetesen lehet mondogatni, hogy utáld az egyént, ne a fajtát, de ha egy etnikum 50%-a verekedni, lopni, kötekedni megy valahova, ne csodálkozzanak ha kitiltják őket. És nem a maradék 50%-al van a baj. Én valamilyen szinten megértem, hogy szelektálnak, ez az egész a pénzről szól, ha sok a probléma egy helyen, nem mennek oda az emberek. Lehet mentegetőzni, ha tietek lenne a klub, ti is szelektálnátok. Nem csak a cigányokat, egy csomó más embert is.

Mérgező Hulladék 2015.01.30. 10:49:17

@Lenina Huxley: igazad van, nem kellett volna ennyire belemennem. Csak pár olyan eset van, ahol konkrétan meg is büntetik a céget, ha az egyik alkalmazottja bunkó. Viszont millió olyan, ahol a cégnek közvetett hátránya származik abból, hogy az az alkalmazottja, akivel a fogyasztó (először) találkozik, bunkó.
@Hátrányos helyzetű kaviár: is próbálta már neked magyarázni, egyébként is elég egyértelmű a dolog (hogy mondjuk nem telefonos Marikát fogom utálni, ha nem tud megoldani egy egyszerű problémát, hanem a Telenort, aki őt olyan pozícióban alkalmazza, amit nem képes ellátni), szerintem te is érted, csak valamiért kötöd az ebet a karóhoz. Felesleges.

Manyecska 2015.01.30. 13:57:17

Várom állandó roma kommentelőnk állásfoglalását/építő jellegű kritikáját!

SarahConnor 2015.01.30. 15:43:29

@Mérgező Hulladék: azért kötöttem az ebet a karóhoz, mert túlzottan magamból indultam ki. Ez tényleg felesleges volt részemről.
Lényeg: én megvártam volna a fejest, az ork nem riasztott volna el semmilyen szempontból, de ez én vagyok.

zooDoo 2015.01.30. 18:35:34

Rasszista a biztonsági, akit ő csak "izomnak" hív. Gyorsan be is tipizálta. Vagy úgy hívták a biztonságit, hogy Izom Béla?

♔batyu♔ 2015.01.31. 10:21:12

A cigányokat nem véletlenül nem engedik be. Nem rasszistázni kell, hanem elgondolkodni, hogy miért. A biztonsági őr pedig nem rasszista, amúgy a tulaj sem, csak óvatos, itt azért nagyon keményen rá lehet baszni.

A "jogvédő" szempontjából úgy lehetne ábrázolni ezt a dolgot, hogy beenged mindenféle embert a lakásába és egy hónap múlva megnézni kiket tilt ki.

Na most akkor át lehet ezt konvertálni egy vendéglátó helyre, ahol egyébként maguk a biztonsági őröket is lényegében a cigányok miatt kell megfizetni, a többiekhez elég lenne a csapos is.

MCTY 2015.01.31. 21:43:29

Na figyulim!!! Face-controll mindenütt van, aki ezt sérelmezi vagy rászístázik az nyisson szórakozóhelyet,és engedjen be boldog boldogtalant!! Majd az elsö szétverős buli, meg ki nem fizetett piák után bezár és elgondolkodhat hogy huu de fasza gyerek voltam , legalább nem vagyok rasszista!!!! Igen is a face-controll KELL mert anélkül mindenféle szemetet összefujhat oda a szél!!!Szóval csacsingerek lényeg , hogy oda megyünk szórakozni ahova beengednek!!!!

MCTY 2015.01.31. 21:45:28

Amugy pedig a kidobók nem szoktak random nem beengedni embereket ha nincs rá okuk , hiszen az öket alkalmazó hely bevételéböl van a fizetés és szokszor a prémium , vagy jutalom is! Elég egy nem szimpatikus mondat már az utcán vagy megnyilvánulás és dönthet ugy hogy oda márpedig nem mész be!!! Ennyi!

Steckdose 2015.02.02. 11:43:56

Én is egészítettem ki annak idején, a 90-es évek közepe táján portázással egyetemi ösztöndíjamat (ennyit arról, hogy egyetemi hallgató). A cigányokat már akkor is fokozottan kellett figyelni, de főleg a belső térben dolgozóknak. A fészkontroll abból állt, hogy a főkidobó pofára megmondta, kit engedünk be és kit nem. Akiket nem, azok között volt sok cigány meg fehér is. Aki eccer balhézott, az többet nem jött be. (kőbunkó volt a főkidobó persze, de az arcmemóriája valami bámulatos volt.)

A "cigány" viselkedésűekkel - melyek zöme cigány etnikumú, de bőven van közöttük hófehér is - pedig bunkón, agresszíven és leereszkedően KELL beszélni, mert ez az egyetlen nyelv, amit megértenek. Rövid idő alatt megtanulható, hogy ha úriember módjára próbálunk beszélni velük, azt gyengeségnek és megalázkodásnak érzik, és akkor lehet elkezdeni verekedni. A kidobó ott cseszte el, hogy nem túl pallérozott elme lévén nem tudott disztingválni a cigány KINÉZET és a cigány VISELKEDÉS között. Esetleg a főnökei - rossz tapasztalatok alapján - előírták neki, hogy cigányt NEM engedhet be.

Amúgy nincs értelme matekolni kezdeni a kidobóval, vásárlók könyvét kell kérni, ha nem adják, akkor feljelentés, facebook-csoportra kitevés, satöbbi. Persze csak ha a posztoló tényleg ártatlan az ügyben.

Steckdose 2015.02.02. 11:48:39

Ja, és a 90-es években még az volt a divat, hogy aki ottan emberkedni kezdett a kidobóval, az hihetetlenül gyorsan be lett takarva, de úgy, hogy nem állt föl egy ideig. Tkp ezért is hagytam ott hamar, a tököm tele lett, hogy a "kollégáim" és a kedves vendégek közül egyik nagyobb primitív faszparaszt volt, mint a másik.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.02.02. 11:56:37

@Steckdose: Jókat írsz, köszi!

"ha úriember módjára próbálunk beszélni velük, azt gyengeségnek és megalázkodásnak érzik"

Így van.

Steckdose 2015.02.02. 12:21:58

@atpijkamo: Fordítva is így van: a bunkó azért beszél bunkón és agresszíven olyan helyeken is, ahol ezzel saját magát szopatja (pl. üzletben, hivatalban, étteremben, orvosnál, stb. ahol a dolgozóknak megvan a lehetőségük arra, hogy finoman is csöndben ugyan, de irgalmatlanul kibasszanak vele), mert a többi bunkó között ezt szokta meg, annyi esze meg nincs, hogy átlássa, hogy ha OTT úriember módjára tárgyalna (még akkor is, ha pondrónak tekinti a vele szemben ülőt, mint pl. én a hivatali és banki dolgozókat), akkor sokkal többre jutna vele, mint a tahóskodással. De lehet, hogy egyáltalán nem is tudja, hogy kell úriember módjára tárgyalni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.02.02. 12:51:01

@Steckdose: "mert a többi bunkó között ezt szokta meg"

Az.

Mindig úriember módjára nyitok, aztán ha nincs más lehetőség, megpróbálok leszállni a szintjükre. Már egészen jól tudok szimulálni. És rájöttem, hogy iszonyatos hangerőn tudok üvölteni. :))

Trollie 2015.02.03. 11:03:00

Egy büdös cigány dugja a poszterina lányát???
Szép kis család mondhatom...
süti beállítások módosítása